Összefoglaló a hétvégi ljubljanai rendezvényről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összefoglaló a hétvégi ljubljanai rendezvényről"

Átírás

1 Összefoglaló a hétvégi ljubljanai rendezvényről Ez az összefoglaló más lesz, mint amit megszoktatok. Mivel rengeteg videofelvétel készült, és a SiteTalk oldalon a lényeges információk szombat óta részletekben elérhetők, továbbá minden vezető folyamatosan tartja a maga beszámolóját a csapatának, úgy gondoltam szakítok azzal a hagyománnyal, hogy szinte szó szerint megpróbálom visszaadni az elhangzottakat. Egyrészt nem sikerülne versenyeznem a felvételekkel, másrészt egy sereg dolog már ismert lesz előttetek, mire ez az összefoglaló eljut hozzátok. Természetesen időrendben végig veszem a teljes rendezvényt, de inkább csak gondolatokat emelek ki. Nem tudom elégszer elmondani, hogy a rendezvényen való jelenlétet semmi nem pótolja. Sem a felvételek megnézése, sem összefoglalók, beszámolók olvasása vagy hallgatása. Az MLM rendezvényről rendezvényre épül. Ha nem vagy ott, lemondasz a legerősebb üzletépítési eszközről, ami csak rendelkezésedre áll. Megerősítést kapsz te magad, de ami talán még ennél is fontosabb, a csapatod tagjai is. A rendezvényeken tudsz egy kicsit bepillantani a kulisszák mögé, ott tudod felmérni, mekkora üzletben vagy benne valójában. A rendezvény a te üzleti rakétád hajtóműve. Nem tudom, te hogy vagy vele, én mindenfajta elvárás, felfokozott várakozás nélkül utaztam Ljubljanába. A más rendezvényeket megelőző csodaváró hangulat teljesen hiányzott belőlem. Az előkészítés során mintha a cég is lényegesen visszafogottabb lett volna, mint korábban. Kíváncsi voltam nagyon, de nem voltak előzetes elvárásaim. Miközben bent a nézőtéren a kezdésre vártunk, természetesen figyeltem a résztvevőket. Érdekes volt látni a különbséget az egyes országokból érkezettek között. A küzdőtéren Urban csapata kapott helyet. Szlovéniából, Bulgáriából, Olaszországból, Romániából, Ausztriából nagyobb, más országokból kisebb létszámú csoportok. A lelátón kapott helyet a nagy létszámú magyar és lengyel csoport, valamint több ország kisebb létszámú csoportja. A színpadon és a küzdőtéren is fergeteges volt a hangulat. Főleg a szlovének táncoltak, énekeltek. A lelátón ülők sokkal visszafogottabban viselkedtek. Miközben néztem a résztvevőket, arra gondoltam, hogy mennyire meghatározó a hozzáállás. Ez a gondolat később a nap folyamán a színpadról is többször visszaköszönt. A kezdés már hagyományosnak mondhatóan a résztvevő országokat bemutató filmmel kezdődött, majd következett az országok zászlóinak felvonulása. A szlovéneknek ebből is sikerült show-t csinálni, ahogy teljesen körbevitték a küzdőtéren. Ezek után Urban Tursnek Vice President, a nap házigazdája lépett a színpadra, köszöntötte a jelenlevőket, az egyes országokat egyenként. Kuvaitból, Ausztráliából, az Egyesült Államokból is voltak résztvevők. Urban a bevezetőjében elmondta: ti mindannyian mások vagytok, mint az átlag. Máshogy élitek az életeteket, máshogy gondolkodtok. Mutatja ezt az is, hogy sokan nagyon hosszú utat tettek meg azért, hogy itt lehessenek. Többen repülővel, mások buszokkal érkeztek, órát utaztak, de olyanok is vannak közöttünk, akiknek 36 óráig tartott az út Szlovéniába, hogy

2 részt vehessenek ezen a mai találkozón. Urban a bevezetőjét Henry Ford híres idézetével zárta: akár azt hiszed képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz. Ezután bemutatta az első előadót, cégünk új vezérigazgatóját, Frank Ricketts-et, aki mindenki Mr. Impossible-ként ismer. Néhány gondolat Frank mondanivalójából: - ma forradalmat fogunk elindítani; mire végetér a nap, pontosann tudni fogjátok, hogy miről beszélek - Forradalom a wikiszótár szerint: Teljes változás, egy adott területen, tudományban végbemenő gyökeres átalakulás, fordulat. - a forradalom változást jelent a gondolkodásban, a cselekvésben, a viselkedésben - 4 éve csináljuk. Amikor indultunk, kinevettek, azt mondták, 3 hónap múlva meg fogtok bukni. Eltelt a 3 hónap. Sőt, már 4 év is eltelt. És itt vagyunk. Köszönet mindenkinek, aki részt vett abban, hogy oda jutottunk, ahol vagyunk. A vezetőknek, akik kitartottak mellettünk a rossz időkben, frusztráló időkben. Persze voltak jó idők is. OPN SiteTalk - ma bemutatunk 1-2 olyan dolgot, ami egyedülálló a közösségi média és a direkt értékesítés világában - ma azt fogjátok látni, mennyire bolondok vagyunk. - forradalmat indítottunk el a cégcsoport átstrukturálásában - OPN 100%-ban arra fókuszálunk, hogy megvalósítsuk azokat a dolgokat, amiket ma itt látni fogtok - néhány dolgot már ma megvalósítunk - a következő néhány hétben még lehet 1-2 apró probléma, de ez nem állíthat meg minket - az érzések, a hit, a hozzáállás nagyon fontos, de amit használunk, a technikai eszközök is nagyon fontosak - ha csak 10%-át értitek meg, megmutatjuk, miért kellene SiteTalk-ot használnia annak, aki facebook-ot használ. - Tömegekre van szükségünk. Az MLM a számokról szól. (ezért csatlakoztam 35 évvel ezelőtt, amikor 3 éves voltam.) - az OPN üzletetek közvetlen összefüggésben áll a SiteTalk dinamikájával - okot adunk, hogy miért kellene a SiteTalk-ot használni a facebook ellenében - motiváció: pénz, értékes dolgok - mi hiába teszünk bármit, ha ti nem hoztok létre a fejetekben forradalmat. Mögénk kell álljatok - gondolkodásotokat meg kell változtatni - mindenki várakozik - Túl sokat beszélünk a passzív jövedelemről olyan passzív vagyok, ez nekem teljesen megfelelő - forradalomra van szükség a cselekvésben - csapatmunka - Elindíthatunk bármit, ha ti nem valósítjátok meg; Haza kell vinnetek.

3 Frank is egy klasszikussá vált idézettel támasztotta alá a mondanivalóját: Nem az a kérdés, hogy mit tehet a hazád érted, hanem az, hogy mit tehetsz te a hazádért John F. Kennedy. Egy kicsit módosítsunk ezen. Nem az a kérdés, hogy mit tehet a céged érted, hanem az, hogy te mit tehetsz a cégedért. A Global Digital Sevices (GDS) a SiteTalk tulajdonosa. Ennek a hónapnak a vége előtt elindul a kereskedés a részvényekkel. - a ti cégetek - egy átlagos networker lehetőséget kapott arra, hogy tulajdonosa legyen a cégének, amit képvisel - szeretnétek, ha minél nagyobb lenne az értéke ez nem csak annak a függvénye, hogy mi mit csinálunk, hanem annak is, hogy ti mit csináltok - először van meg a hátterünk ahhoz, hogy mindent beletegyünk ebbe a platformba, amit akarunk - 3-szor kellett felépítenünk a nulláról - nem a facebook-kal versenyzünk, nem akarunk olyan lenni, mint a facebook - lehetőséget akarunk mindenkinek adni, aki változtatni szeretne az életén - nincs másik cég a világon, aminek olyan üzleti modellje lenne, mint nekünk - ma úgy mentek haza, hogy mindent meg tudtok csinálni, amit akartok - nagy cégek kopogtatnak nálunk. Olyanok, akiknek sok pénzük van, és bármit megtehetnének a marketingben,. Miért nálunk kopogtatnak? Mert látják, hogy cselekszünk. - Birkózó VB Budapest felhívta a színpadra a VB kabaláját a bikát Mindenkinek ilyen szarvakat kellene növeszteni, és így kellene harcolni, mint a bikának - 84 ország előtt jelentünk meg - sok olyan pillanat volt az elmúlt 3 és fél évben, amikor mi alapítók is azt mondhattuk volna: ez túl kemény, hagyjuk a francba. - 3 évig valahányszor a színpadra léptem a Mission Impossible zenéje szólt. Január óta, mióta elkészült a SiteTalk 3.8, azóta a Halleluja zenéjére lépek színpadra. - nem azért mondom, mert jól hangzik. Meggyőződésünk, szívünkből hisszük, hogy ez a No. 1. üzleti lehetőség, ami ezen a bolygón létezik. - bebizonyítottuk, hogy fel tudunk állni, és meg tudjuk csinálni. Harmadszorra JÓL meg tudjuk csinálni. - A következőkben is fogunk hibákat elkövetni. A hibák azt jelentik, életben vagyunk, növekszünk, terjeszkedünk. - Mindannyian részesei vagytok a forradalomnak, ami ma indul veletek Jan Eric Nyman - az egyik szépség ebben az iparágban, hogy ott dolgozhatsz, ahol szeretnél - 22 éves voltam, mikor először találkoztam a network marketinggel - el akartam adni valakinek valamit az MLM nem erről szól

4 - az MLM-ben egy rendszert kell követned - ha sikeres pizzériát akarsz csinálni, akkor azt kérdeznéd, aki már működtetet sikeres pizzériát - anyukámnak és a nagymamámnak adtam el az összes terméket. anyukámnak még megvannak a termékek. 23 év után. - beléptem egy másik MLM üzletbe a színpadon egy 19 éves fiú arról beszélt, hogy nem kell hozzá iskolai végzettség. - nincs alkalmazott - ha nincs rendszered, nem leszel sikeres - IKEA példa amit már elmondott Budapesten; - IKEA a világ legnagyobb húsgolyó gyártója Az OPN most úgy döntött, hogy létrehoz egy rendszert - egy prezentáció, ami olyan egyszerű, hogy mindenki meg fogja érteni, és mindenki meg tudja csinálni - ha van egy rendszered, akkor egy dolgot kell megtanulnod a nyelvet, ha máshol akarsz dolgozni - ugyanazt a rendszert kell használni minden országban Urban - képzelj el egy citromot felvágod, beleharapsz, érzed az ízt a szádban mindenkinek megindult a nyálelválasztása - agyunk nem tudja megkülönböztetni a valóságot és a képzeletet - milyen magasra nő egy fa? amekkorára csak tud - mi pedig korlátozzuk magunkat, és akkorák vagyunk, mint egy bonsai - túl sok tv-t nézünk - fiatal gyerekek 13 éves korukra már kb. 13 ezer virtuális halált látnak rajzfilmekben és egyebekben - 1 : 400 milliárd az esélye annak, hogy itt éltek, és így éltek - az élet ajándék; ezért kell a teljes benned lévő potenciált kihasználni - szeresd az életet, mert egyedülálló dolog - mi történik, amikor végetér? o minden vallásban, minden filozófiában, minden gondolkodásban amikor végetér a fizikai életed, kielemzik, hogy mit tettél. 100%-ot kell adnotok magatokból. o kezdj el élni, vagy meghalni rajtad múlik o vagy egyre jobb és jobb, vagy egyre rosszabb és rosszabb lesz, rajtad múlik TITOK hogy tudsz azonnal jobban lenni, bármilyen rosszul is vagy? Nem tudtok boldogtalanok lenni, ha rázzátok a seggeteket Függetlenül attól, hogy mi van, ha hallgatsz egy zenét, és rázod a segged, jobb lesz a kedved. - motiválni kell magatokat, ha csinálni akartok valamit - követelni kell magatoktól - Hogy megy az üzleted? - Kösz, jól!

5 Nem JÓL! Csodásan, vagy szarul megy. - Ha JÓL vagy, akkor ma kell elkezdened a változásokat - hagyd abba a hazudozást magadnak - ma repülni fogtok hazafele nem csak azok, akik repülővel jöttek - inspirációt akarsz az egot meg kell ölnöd - nem várnak maguktól az emberek semmit várnotok kell valamit magatoktól - követelnetek kell valamit magatoktól, és azután másoktól - Az energia fogja behozni az embereket, és az inspiráció fogja itt tartani Következett az első szünet - a szünetben megkóstolhattuk a FlexEat-et - fotózkodhattunk a Bírkózó VB kabalájával, a vezetőinkkel és egymással - a SiteTalk Merchandise Store-ban is vásárolhattunk Szünet után a szlovén csapat fergeteges hangulatot varázsolt a küzdőtérre. Erről inkább nézzétek meg a videókat, az sokkal többet mond. Urban - megjavult a technika, így meg tudjuk nézni a birkózó vb-ről készített videót Jim Rohn: Bátornak kell lenned, amikor félsz, alázatosnak kell lenned, amikor győzöl. Keményebben kell dolgoznod magadon, mint a munkádon. Jan Eric Nyman Bemutatta az rendszert, amelyet mától már letölthetsz az OPN webirodádból. Egyelőre angolul, de sorban érkeznek a többi nyelvek is Amikor egy jelölttel beszélsz, ő két dolgot akar tudni: - meg tudom-e csinálni - tudok-e vele pénzt keresni Nem arról van szó, hogy mennyit beszélsz. 15v perc alatt be tudod mutatni Nem a pénzt akarod, hanem azokat a dolgokat, amiket a pénzen meg tudsz venni rendszer 1. lépés bemutatod az üzletet 2. lépés gyors indítás 3. lépés 90 napos kihívás 1. lépés: Az üzlet bemutatása 9 kocka (ez lesz majd a hivatalos prezentáció is) 1. trendek- közösségi média, online kereskedelem, MLM

6 2. SiteTalk termékei 3. OPN csomagok 4. OPN termékek 5. kompenzációs terv röviden 6. Autoship a. hány embert ismersz, aki használja az internetet? b. mit gondolsz, mennyit költenek ezek az emberek havonta az interneten? c. az autoship program ára / hó d. bevételi terv az autoship-ből 7. karrier terv 8. a rendszer 9. Indulj még ma csomagok újra 2. lépés: Gyorsindítás 1. adatok felhasználónév, szponzor és felsővonal elérhetőségei 2. célkitűzés 3. check lista a SiteTalk és OPN fiókodhoz fős névlista 5. Hogyan csinálj sikeres meghívást 6. Tartsd meg a prezentációt; mutasd meg ezt a rendszert! ha nem tudod elindítani OPN tagként, regisztráld ingyenesen 3. lépés: 90 napos kihívás - feladatok napra (a részletekért inkább nézd meg a webirodából letölthető anyagot! Az emberek szeretik, ha pontosan tudják, mit kell csinálniuk. Ez a 90 napos kihívás pontosan erre jó. Mindenki tudja, hogy mi a dolga. Ha elkezded ezt a programot használni, elkezdenek történni a dolgok, és az emberek elkezdenek pénzt keresni. Elkezdünk történeteket létrehozni, amit aztán tovább mesélünk. Az emberek szeretik a történeteket. Mindig lesz valaki, aki meg akarja javítani az eredményt. 90 nap alatt az üzleted berobban! Erre az eszközre már rendkívül nagy szükség volt. Mostantól egyszerűen tudod tovább adni az üzleti információt, és megtanítani az új belépődet az alapokra. Egy olyan eszköz, aminek a használata egyszerű. Kinyomtathatod, de a QR kód segítségével akár a mobiltelefonodra is letöltheted. Az applikációk segítségével regisztrálni is tudsz a mobilodon. Mostantól nincs kifogás. A telefonod mindig nálad van. Bárkivel tudsz beszélni az üzletedről, bárhol. Frank Ricketts Örömömre szolgál, hogy elindíthatunk 1-2 apró dolgot, ami lehet, hogy segíteni fog az üzletedben.

7 Android-os SiteTalk app a Google pay.ben- nagyjából keddre lesz végleges. Globális lokális pláza rendszer SiteTalk Mall nem volt egy nagy siker Ki a franc az az amazon? Versenyezzünk vele! Nem jött össze! SiteTalk Deals - Mi az, ami a Deals működteti? A számok! - Nagyon sokan lesznek, akik be fognak csatlakozni a SiteTalk platformon keresztül - Milyen jó lenne egy üzlet, ami passzív jövedelmet termel SiteTalk Store - novemberben indul minden OPN tag számára - a vezetők a jövő héten részt vesznek egy webinaron - ugyanúgy licensz kell hozzá, mint a Deals-hez ISSR licensz - úgy fog működni, mint az argep.hu ár összehasonlító / hó / ország = 100 BV - jutalékok normál kompenzációs terv szerint - hálózat bővítésére használható - új előnycsomagok ISSR licensz tartalommal - SiteTalk Deals, Store és Cashback összefügg - ISSR Licensz FSDK licensz tulajdonosoknak 490 = 350 BV - egyedülálló dolog ez a tiétek, a miénk senki nincs, aki le tudja másolni Star Club rendszer - szombaton elindult, és az elmúlt 3 napban felrobbant tőle az oldal; visszanéztem az elmúlt rendezvények összefoglalóit. Ez a Star Club rendszer először 2011 tavaszán hangzott el épp Ljubljanában. Itt csatolnék vissza Frank bevezető előadására: most van egy olyan műszaki háttér, hogy ebbe a platformba bármit be tudunk építeni, amit csak akarunk. - ez az, amiért az emberek idejönnek a többi közösségi oldalról - de mi értelme van behozni a SiteTalk-ra, ha nem csinálnak itt semmit. - a SiteTalk bevételeit növelni kell ha pl. 10% bevétel jön a játékokból, azt feltornázni 11 vagy 12%-ra nagyon nehéz. És ha nő a játékok aránya, valami más csökkenni fog, hiszen az egész összesen 100%. Hogyan tudod a játékok bevételét mégis megnövelni? Megnöveled a létszámot! Ha 12 millió ember 10%-a játszik, akkor 50 millió embernek is 10%-a fog játszani. - ez egy Loyalty, azaz hűség program - minden olyan tevékenységet, amit más oldalakon is megteszel (profil kitöltés, profil kép feltöltése, poszt, like, megosztás, ismerősök meghívása) pontokat kapsz, a pontokat SiteTalk Creditre válthatod, és a Creditjeidet bármire elköltheted az oldalon. Kuponokra, játékra, licitre, és ami még jön pont = 100 SiteTalk Credit = 10

8 - kapunk pénzt a barátaink tevékenysége után. Új kifizetési mód a SiteTalk tagoknak. Eddig csak abból részesedtek, ha az általuk meghívott tagok vásároltak. Mostantól a tevékenységük után is jutalmazzák őket. - ha valaki 28 napig nem jelentkezik be, az addig összegyűlt pontjai törlődnek.

9 - ha egy SiteTalk rajta van az autoship programon, +25% pontot kap - nincs olyan közösségi platform, amelyik jutalmazza a tagjait a tevékenységükért. Nem tudják lemásolni! - szeretnétek, hogy a részvényeitek sokat érjenek? Ugyanazt kell tenned mint mindannyiunknak! - Forradalom a fejedben! Ez a titok! Forradalom = alapvető változás! Star Club - előfizetés ellenében válthatsz klubtagságot részletek a SiteTalk oldalon - a tagsághoz további funkciók kapcsolódnak o ha Star Club tag vagy, akkor az összegyűjtött pontjaid az elért csillagjaid számával megszorzódik o a napi pontjaid részletes listáját láthatod o későbbiekben blog, fórum, és további funkciók Következett egy nagyon érdekes blokk, amelyet Rune Evensen moderált. Ez a blokk arról szólt, mi az, hogy vezetés, ki a vezető. Ha megkérdezünk 10 vezetőt, 10 különböző dolgot fognak mondani azzal kapcsolatban, hogy mi a vezetés, és ki a vezető. Egyszerű: nézz a hátad mögé. Ha nem jön utánad senki, akkor nem vagy vezető.

10 Különböző országokból direktornál alacsonyabb karrier szinteken lévő vezetőket hívtak a színpadra, és Rune nekik tett fel kérdéseket ezzel kapcsolatban. Rune azt mondja, a vezető független attól, hogy milyen karrierszintet ért el valaki. Csak néhány gondolat: - a vezető legfontosabb feladata, hogy új vezetőket hozzon létre - néhány vezetői készség tanulható, néhány nem o karakter o jellem o ambíció, sikeréhség - a siker mindig nyomot hagy maga után - miért fontos, hogy részt vegyél a rendezvényeken? o itt alakul ki a lojalitás, a hit - miért fontosak a személyiségfejlesztő képzések? o az emberek látják, hogy növekszel, bízni kezdenek benned, és odaadják a csapatukat, hogy te képezd őket - Miért csatlakoztál ehhez a céghez? o koncepció közösségi média + MLM o alapítók, akik a cég mögött vannak o szponzor - Van valami, amit azért csinálsz, hogy a lehető legtöbb ember elmenjen a rendezvényekre? o akkor leszel sikeres, ha sikeres emberekkel veszed magad körül o az emberek embereket vonzanak - Hogyan motiválsz? o azt csinálod, amit tőlük elvársz o vezetői rendezvényeket reklámozom; történeteket mesélek az előző rendezvényekről, és arra biztatom őket, hogy kvalifikáljanak - vannak, akik utálnak veszíteni - hol szeretnél lenni karrierben 5 év múlva o ott, ahol megérdemlem; Az eredményem a tevékenységem tükre lesz o nem utasítom vissza a csúcson lévő helyet o ha elértem, megtartani, az egy másik kihívás - Hogy mutatod be a lehetőséget az embereknek o amit csinál nap mint nap az interneten, azért szeretne-e pénzt kapni o be kell azonosítani, hogy mit csinálnak az emberek az interneten Jonas Werner - cselekvések embere egy magyar vizsla a kutyája, vele volt lefényképezve - azért vagyok a napszemüvegben, mert a jövő annyira fényes, hofy napszemüvegre van szükségem ben több írott szöveg született, mint előtte 5000 évig összesen - a legfontosabb dolog, amikor egy üzletet építeni kezdesz, az az ember, akit a tükörben látsz

11 - mindegy, milyen a cég, ha nem végzed el a munkát - el kell kezdeni hinni azokban a dolgokban, amik még nem történtek meg o nem 99%-ban, az hülyeség! 100%-ban hinned kell, hogy eléred o lásd magad, ahogy eléred a célt o Urbán is mondta, az elméd nem tud különbséget tenni elképzelt és valóságos dolgok között o nagyon sokan ezt csinálják, amikor célokat tűznek ki o ha nem tudod, hogy mit akarsz, más sem fogja tudni - sok ember arra vár, hogy az üzlet majd odasétál hozzá. De nem fog! Neked kell odasétálnod az üzlethez. - nagyon erősen kell fókuszálnod - összpontosíts a célodra - időpontokat kell ezeknek szabni - 90 napos terv elég ahhoz, hogy lendületet adjon az üzletednek - legyél alázatos, mindig lesz olyan, akitől tudsz tanulni - légy a legjobb FlexEat - nem diétás termék, hanem életmód termék o spórolhat az idővel és a pénzzel - ki tudsz vele váltani egy főétkezést o van, akinek nehéz a reggeli vagy az ebéd, vagy a vacsora valamilyen okból - mindenki eszik - a legtöbb ember igényli, amikor használják, mi pénzt keresünk - nagyon fontos, hogy gondját viseljük az ügyfeleinknek - a legtöbb ember türelmetlen - csúcs szolgáltatást kell az embereknek adnunk, és ezt meg is fogjuk tenni - mindenkinek tökéletes termék - minden nap kiszállításra kerül Szünetben volt módunk megkóstolni. Nekem ízlik. Illata, íze, állaga kellemes. Stale Fossberg - Micky Trade o Forex platform o kereskedés személyes asszisztensen keresztül o automata kereskedés - likvid - Forex a világ legnagyobb piaca - AAA minősítés nagy biztonság - Micky Excalibur o közvetlenül a piacon vagytok

12 o tréningek o szignálok (kereskedési jelzések) o 1 éves teszt eredménye évi 30% o kicsi kockázat mellett - SiteTalk oldalba integrálva mindenki használhatja, aki elmúlt 18 éves - autoship programban előfizethető - a tranzakciókból nincs BV - demo számla letölthető Kenny Nordlund Kenny az autoship programról beszélt. Termékek: - SiteTalc Credit - BID - FlexEat - Everyday új formula a jövő héttől - Micky Trade Jutalékrendszere: - az autoshipre külön jutalékrendszer vonatkozik Miért autoship? - aktív státusz - használd és oszd meg a terméket - az nem működik én nem használom, de neked kell, mert én belőled akarok pénzt keresni - a csapatod azt csinálja, amit te, vagy valamivel kevesebbet o használd a terméket o szerezz 5 ügyfelet Jan Eric Nyman - ha el akarsz indítani egy hagyományos üzletet, mire van szükséged? o sok pénz o ötlet o alkalmazott o vállalkozói tudás o naponta sok ügyfélre - az MLM üzletben o kisebb az induló költség o készen kapsz egy rendszert, nem kell kitalálnod semmit o nincs alkalmazott o sokkal kevesebb ügyféllel lehet elérni a célokat

13 o akkor dolgozol, amikor akarsz Célok - le kell írni, hova akarok eljutni - SMART célok o Specific konkrét o Measurable mérhető o Attractive vonzó o Realistic reális o Time Specified határidővel ellátott - meg kell tenni dolgokat o ismerd meg a terméket o használd a rendszerünket rendszer - Hogyan reklámozd a rendezvényeket? o személyiség fejlesztés o mindig pozitív input - Attitűd hogyan kezeld az érzéseidet? o ez a szakma egy érzelmi hullámvasút o gondolkodj hosszútávon o Fókuszálj a célodra - Azzá válsz, amire a legtöbbet gondolsz Earl Nightingale o felteszel az agyadnak egy kérdést, és kapsz rá választ o kulcs a sikeres üzlethez, hogy erőteljes kérdéseket tegyél fel o ha gyenge kérdést teszel fel, gyenge válaszokat kapsz o Hálaadás naponta o Miért vagyok boldog? o Az erő a kulcs - Másolódás o hogyan tudsz nyerni? o Használd a kell, nem a kellene ; akarom nem szeretném o egyedül a jelent tudod megváltoztatni o emotion movre latin szóból származik, mozgást jelent o érzelmet mozgás generál o így kell telefonálni, prezentálni, lendületesen - VÁLOGATSZ ez egy válogatós üzlet Következtek az elismerések 4 direktort, közülük 2 magyar, 1 Senior Directort, aki szintén magyar ismertek el. Új Presidentet avattunk dr. Góczán László személyében, valamint új Chairman s Council-t dr. Kőrös Attila személyében. Gratulálunk a minősülteknek. Hargas Győző kollégánk nagyon jó kis videót készített, és megosztotta, keressétek a SiteTalk oldalon. Thomas Nordlund

14 Attitüd hozzáállás - láttatok már gyermeket, hogyan álmodozik? - nagyon jó videót mutatott az álmok erejéről - hányatoknak van Apple részvénye? - és hányatoknak van OPN pozíciója? Jobb, mintha Apple részvényetek lenne! - Kennynek nehéz gyerkkora volt, mert én voltam az apja, és én nem voltam egy normális apa. - 3 vagy 4 éves lehetett, amikor kitalálta, hogy dohányozni szeretne. Én dohányoztam, az édesanyja dohányzott. Kenny meg összeszedte a csikket, és jött, hogy ő is dohányozni szeretne. Én meg meggyújtottam egy szál cigit, és mutattam neki, ha szólok, akkor így szívd be, utána fújd ki. És Kenny szót fogadott. azt hittem, megölöm a gyerekemet, de látta valaki Kennyt dohányozni? - 10 évvel később Amerikában éltünk. Volt egy Cadillac-em, és örökké Guns N Rosest hallgattam benne. Egyszer Kenny elvitte az autómat. 13 éves volt. Mondtam volna neki, hogy ne csinálja, Én is azt csináltam 15 évesen. Elvittem az apám kocsiját. Ez a másolódás. Amit el tudsz képzelni, azt el is tudod érni. Tűzz ki célokat - extra jövedelem - secret code Névlista - nem az ismerőseid fognak sikeressé tenni - Meghívás o 1/1 o 2/1 o webinar - Beszélj a lehetőségről - Dolgozz magadon o ha magadon dolgozol, növekedni tudsz o építs a rendezvényekre o nem kell tudnod, ki a felső vonalad; Te lehetsz a felső vonal, akinek az emberei megtöltik a termet o Húzd le a WC-n az álomgyilkosokat - nem kell értened, csak menj, és dolgozz - soha ne add fel Végül Kenny foglalta össze a napot. És még tartogatott meglepetést is. Egy új játékot indítottak el Trade Fight néven. Önálló weboldala van, ahol regisztrálnod kell. Ügyelj rá, hogy a SiteTalk-os címeddel, és az OPN felhasználóneveddel regisztrálj.

15 November 15-én beintegrálásra kerül a SiteTalk oldalba, és az addig generált BV-ket akkor jóváírják. Ezzel a játékkal már 50centért tudsz játszani, pontosabban kihívni valakit, aki szintén online van az oldalon. Forex játék. Nézzük akkor a nap összefoglalását röviden: - Micky Trade - Star Club - Trade Fight rendszer - SiteTalk Store - Merchandise Store - FlexEat - autoprogram - OPN direktori út 2014 o aki február 28-ig eléri a direktori szintet, az Dubai-ban vehet részt a következő direktori utazáson. - A következő globális konferencia május 10-én, Budapesten a Hungexpo területén kerül megrendezésre. Success Global Convention néven. o jegyeket az OPN webirodában vásárolhatsz 50 -s áron. o kedvezményes jegyár október 31-ig: 40. Összességében nagyon tartalmas rendezvényen vehettünk részt. Ezek az eszközök, és az új termékek végre elhozhatják a várva-várt áttörést a létszámban és a forgalomban. Mint az elején említettem, nem voltak elvárásaim. A nap végére nagyon elfáradtam, elfáradtunk valamennyien. Most, hogy már 48 óra eltelt, kialudtam magam, és újra végig gondoltam a napot, úgy érzem, az egyik legjelentősebb konferencia volt a szombati. Meggyőződésem, hogy az üzletünk új szakaszába lépett, és erőteljes növekedésnek indult. Abban is biztos vagyok, hogy ez a növekedés hamarosan szabad szemmel is látható lesz. Az, hogy mennyire lesz látványos, rajtunk is múlik. A nagy siker mindig a kis összehangolt lépések eredménye. Találkozzunk május 10-én a következő Globális konferencián, addig is a magyarországi rendezvényeken, és naponta legalább háromszor a SiteTalk oldalon. Sok sikert, eredményes üzletépítést kívánok: Szabó Márta

CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL

CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL A CW7 úgy döntött, hogy fejlesztéseket hajt végre a Juttatási Rendszerben, és jutalmazza Értékesítési Partnerei erőfeszítéseit, amennyire csak lehetséges. A kifizetési

Részletesebben

Összefoglaló a vezetői hétvégéről 2015. augusztus 29 30.

Összefoglaló a vezetői hétvégéről 2015. augusztus 29 30. Összefoglaló a vezetői hétvégéről 2015. augusztus 29 30. Egy fantasztikus hétvégét (pontosabban délutánt és estét) töltöttünk Bécsben. Együtt a cég vezetői és a hálózati vezetők. Utoljára közel egy éve,

Részletesebben

Hogyan tervezz? 45 óra munka 1 héten. 20 óra munka 1 héten. 10 telefonhívás. 26 27 telefonhívás. 8 sikeres meghívás 21 sikeres meghívás

Hogyan tervezz? 45 óra munka 1 héten. 20 óra munka 1 héten. 10 telefonhívás. 26 27 telefonhívás. 8 sikeres meghívás 21 sikeres meghívás Hogyan tervezz? 20 óra munka 1 héten 45 óra munka 1 héten 10 telefonhívás 26 27 telefonhívás 8 sikeres meghívás 21 sikeres meghívás 7 találkozó 4 csatlakozó 18 találkozó 10 csatlakozó Csatlakozónként 100

Részletesebben

Az anyagi függetlenség képlete. A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg!

Az anyagi függetlenség képlete. A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg! Az anyagi függetlenség képlete A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg! Mi a pénz? A pénz alapvetően ENERGIA. Igaz? Mi az energia?

Részletesebben

Összefoglaló SiteTalk Day Budapest 2014. március 22.

Összefoglaló SiteTalk Day Budapest 2014. március 22. Összefoglaló SiteTalk Day Budapest 2014. március 22. A cég vezetőinek európai Road Show-ja keretében került sor a budapesti SiteTalk Day-re 2014. március 22-én. Magnus Larsson és Kenny Nordlund volt a

Részletesebben

KÖTELEZD EL ÉS ÉLVEZD A GYÜMÖLCSÉT KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI NYILATKOZAT

KÖTELEZD EL ÉS ÉLVEZD A GYÜMÖLCSÉT KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI NYILATKOZAT KÖTELEZD EL ÉS ÉLVEZD A GYÜMÖLCSÉT KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI NYILATKOZAT HAJTSD VÉGRE EZT A TERVET & ÉS MÁR EL IS INDULTÁL A SIKERHEZ VEZETŐ ÚTON Gratulálunk a döntésedhez, amellyel az általunk RAIN-nek nevezett

Részletesebben

Mágikus formula. 1. Megfelelő időben 2. Megfelelő helyen 3. Megfelelő üzletben 4. Elkötelezett cselekvés

Mágikus formula. 1. Megfelelő időben 2. Megfelelő helyen 3. Megfelelő üzletben 4. Elkötelezett cselekvés Mágikus formula 1. Megfelelő időben 2. Megfelelő helyen 3. Megfelelő üzletben 4. Elkötelezett cselekvés Bevételi csatornák Aukciók Autoship Cashback Credit vásárlás Deals Előnycsomagok Játékok OPN shop

Részletesebben

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása 2012. Augusztus 7. Mai témák Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása Szöveges információk Matek A kereskedő

Részletesebben

Üdvözöljük az oldalon, ami fizet

Üdvözöljük az oldalon, ami fizet Üdvözöljük az oldalon, ami fizet Egy korszakalkotó aukciós rendszer igazságos bónusztervvel - a tagok építették a tagok részére Szövetkezetek A Szövetkezetek a tagok birtokában álló üzletek 100 millió

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

2014 A lefordított szöveggel kapcsolatosan felmerülő vitás kérdések esetén mindig az eredeti, angol nyelvű szöveg tekintendő jogilag mérvadónak.

2014 A lefordított szöveggel kapcsolatosan felmerülő vitás kérdések esetén mindig az eredeti, angol nyelvű szöveg tekintendő jogilag mérvadónak. KOMPENZÁCIÓSTERV 2014 A lefordított szöveggel kapcsolatosan felmerülő vitás kérdések esetén mindig az eredeti, angol nyelvű szöveg tekintendő jogilag mérvadónak. OPN Kompenzációs Terv Az OPN kompenzációs

Részletesebben

LEHETŐSÉG 19/03/2013

LEHETŐSÉG 19/03/2013 LEHETŐSÉG OPN Kompenzációs Terv Az OPN Kompenzációs Terv 5 bevételi forrást foglal magában: 1. Közvetlen Értékesítési Bónusz 2. Hálózati Csapatbónusz 3. Követő Bónusz 4. Gyorsasági Bónusz 5. Vezetői Alap

Részletesebben

marketing gyorsindító alapvetések

marketing gyorsindító alapvetések marketing gyorsindító alapvetések munkafüzet!1 Kiadja: Oláh Sándor Mérhető Marketing Megoldások 2015. Minden jog fenntartva. A jelen jegyzet tartalmának másolása, sokszorosítása, közzététele bármilyen

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Üzleti siker Neked. Gyorsan.

Üzleti siker Neked. Gyorsan. Prezentáció Üzleti siker Neked. Gyorsan. A WENYARD Játék, Kereskedés és Hálózatépítés. A legbőkezűbb bónuszokkal, ajándékokkal és valós idejű platformokkal. Egy pénzügyi ügyességi játék: Virtuális kereskedési

Részletesebben

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM FEDEZZEN FEL EGY RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉGET! Szeretne vonzó lenni és szeretné jól érezni magát? Szeretne több pénzt keresni? Szeretne több

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Váci Mihály: Még nem elég

Váci Mihály: Még nem elég Váci Mihály: Még nem elég Mi történt az álmaiddal? Álmok, vágyak, célok Elképzelt helyzet, ötlet; olyan jövőbeli kellemes esemény vagy állapot, amit éberen kigondolunk, de még nem valósítottunk meg. Remélt

Részletesebben

Mennyire vagy NAGY? Pont ennyire: Amekkora korlátokat odateszel magadnak! Igaz? Annyira vagy nagy... Akkora a tered. A hatalmad. Az erőd. Stb.

Mennyire vagy NAGY? Pont ennyire: Amekkora korlátokat odateszel magadnak! Igaz? Annyira vagy nagy... Akkora a tered. A hatalmad. Az erőd. Stb. Mennyire vagy NAGY? Pont ennyire: Amekkora korlátokat odateszel magadnak! Igaz? Annyira vagy nagy... Akkora a tered. A hatalmad. Az erőd. Stb. Oké. Játsszunk el ezzel kicsit! Lássuk csak. Hol vagy most?

Részletesebben

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA Sokan arra várnak, hogy egyszercsak eljön majd az ő idejük és beindul az üzlet. Tanulják a marketinget, olvasnak róla mit kell tenni, eljárnak rendezvényekre, minden ötletbe belefognak, de valahogy soha

Részletesebben

A változás szabadsága I.

A változás szabadsága I. Hollenda Zsolt A változás szabadsága I. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Miért vagyunk itt?... 3 Megéri változtatni?... 4 Sosem késő... 5 Sorsunk a saját kezünkben van!...

Részletesebben

Kereseti lehetőségek a Smart Media-nál

Kereseti lehetőségek a Smart Media-nál Kereseti lehetőségek a Smart Media-nál http://lzsolt1965.smartmediatechnologies.com http://lzsolt1965.homepagepays.com 1. Advertising Bonus (Hirdető ügyfeled után járó BÓNUSZ) 25% minden behozott hirdető

Részletesebben

Összefoglaló Frank Ricketts 2013. június 4-i budapesti tájékoztatójáról

Összefoglaló Frank Ricketts 2013. június 4-i budapesti tájékoztatójáról Összefoglaló Frank Ricketts 2013. június 4-i budapesti tájékoztatójáról Az utóbbi hetekben, hónapokban dinamikus fejlődésen ment át az üzletünk. Több százan gyűltünk össze a Hélia szálló konferencia termében

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Üzleti siker neked.gyorsan.

Üzleti siker neked.gyorsan. Hálózati bemutató Üzleti siker neked.gyorsan. A Wenyard a Játék, Kerseskedés és Hálózatépítés. A leg nagylelkűbb bónuszokkal, ajándékokkal és valós idejű platformokkal. Az Aréna egy pénzügyi játék haladó

Részletesebben

GYORS START. Előadás sorozatunkkal kívánunk segítséget adni egy nagy, sikeres FOREVER vállalkozás felépítéséhez.

GYORS START. Előadás sorozatunkkal kívánunk segítséget adni egy nagy, sikeres FOREVER vállalkozás felépítéséhez. Előadás sorozatunkkal kívánunk segítséget adni egy nagy, sikeres FOREVER vállalkozás felépítéséhez. GYORS START T É G Y T Ö B B E T, M I N T A M I M Á S O K S Z E R I N T S Z Ü K S É G E S! FOREVER LIVING

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Összefoglaló a 2012. szeptember 8-i SiteTalk OPN Day-ről

Összefoglaló a 2012. szeptember 8-i SiteTalk OPN Day-ről Összefoglaló a 2012. szeptember 8-i SiteTalk OPN Day-ről Ez az összefoglaló, mint eddig is mindegyik, belőlem is tartalmaz egy részt. Bevallottan nagyon szubjektív. Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek

Részletesebben

A legigényesebbek platformja ÁLTALÁNOS PREZENTÁCIÓ

A legigényesebbek platformja ÁLTALÁNOS PREZENTÁCIÓ A legigényesebbek platformja ÁLTALÁNOS PREZENTÁCIÓ EXP ASSET Az EXP ASSET egy olyan professzionális menedzserekbõl, kereskedõkbõl és elemzõkbõl álló csapat, amely tõkepiaci illetve kriptovaluta-kereskedéssel,

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

SEGÍTÜNK, HOGY SEGÍTHESS!

SEGÍTÜNK, HOGY SEGÍTHESS! SEGÍTÜNK, HOGY SEGÍTHESS! Heavenly Flowers Marketing bemutató A Heavenly flowers értékesítése kizárólag Multi Level Marketing rendszerben, egy egységes nemzetközi marketing koncepció alapján történik!

Részletesebben

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre!

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! Randi Andi - Hódíts! A sikeres randi kommunikáció titkai www.tarskeresokalauz.hu 1ÖRDÖGI KEZDÉSEK A következő kezdő szövegek

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

Érvényes: 2013. július 15-től

Érvényes: 2013. július 15-től Érvényes: 2013. július 15-től 1 Gratulálunk! Épp most csatlakoztál az egyik legjobb kapcsolati marketing céghez! Most vagy azon az úton, amelyen eljuthatsz addig az életszínvonalig, amiről mindig álmodtál...és

Részletesebben

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával?

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Használd ezt a nagyszerű és ingyenes szolgáltatást olyan célokra, amelyek pénzt és időt takarítanak meg Neked, ügyfeleidnek és barátaidnak!

Részletesebben

Indítsd el az üzleted

Indítsd el az üzleted Indítsd el az üzleted 1 Építsd fel a stratégiád A következő oldalakon adunk neked egy induló tervet. Kövesd a lépéseket. Légy türelmes, és ne add fel. Csak a kemény munka hoz eredményt. Minden üzlet magja

Részletesebben

Elnöki beszéd. Moszkva 2014. augusztus 10. Elnöki beszéd Moszkva, Olimpiai Stadion - 2014. augusztus 10.

Elnöki beszéd. Moszkva 2014. augusztus 10. Elnöki beszéd Moszkva, Olimpiai Stadion - 2014. augusztus 10. Elnöki beszéd Moszkva 2014. augusztus 10. 1 Köszönetnyilvánítás Minden munkatárs nevében köszönetet mondunk Papp Gulnára, Arany Oroszlán szintű felsővezetőnknek és férjének, Papp Mihálynak (8*), akik a

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát?

Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát? Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát? 1 Nagyobb látogatottság jobb ajánlatok több pénz 2 Amit helyettünk csinálnak kész rendszert működtetnek újabb ajánlatok hírlevél kiküldés ügyfélszolgálat

Részletesebben

Facebook karácsony a magyar kkv-knál

Facebook karácsony a magyar kkv-knál Facebook karácsony a magyar kkv-knál Kutatás összefoglaló 2017.12.06. RG Stúdió Kft. Sűrű éve volt a Facebooknak 2017-ben. Megújult a küldetése, közel 150 millió új emberrel bővült a felhasználói kör,

Részletesebben

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár Van egy tervem, tudom, mit kell tennem, de ha egyedül vagyok itthon, könnyen félredobom a tervemet. Ha egy olyan személy egyengeti

Részletesebben

Start: 2013. augusztus 29.

Start: 2013. augusztus 29. Start: 2013. augusztus 29. Online passzív jövedelem kötelező ajánlás nélkül! A világ első olyan programja, ahol NEM KELL SZPONZORÁLNI (!) mégis lehet pénzt keresni, jövedelmet építeni. Nagyon egyszerű

Részletesebben

Médiaismereti foglalkozások könyvtári környezetben foglalkozás sorozat beszámoló

Médiaismereti foglalkozások könyvtári környezetben foglalkozás sorozat beszámoló A foglalkozás címe: Ismerkedő foglalkozás A foglalkozás helyszíne és résztvevői: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1004 Kőbányai könyvtára, felsős csoport A foglalkozás időpontja: 2010. október 15. A foglalkozás

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

TE HOGY LÁTOD? Kampányolj az országos felmérés mellett, ahol a gyerekek elmondhatják a véleményüket az őket érintő témákban!

TE HOGY LÁTOD? Kampányolj az országos felmérés mellett, ahol a gyerekek elmondhatják a véleményüket az őket érintő témákban! HOGYAN CSATLAKOZHATSZ A TE HOGY LÁTOD? KAMPÁNYHOZ? Kampányolj az országos felmérés mellett, ahol a gyerekek elmondhatják a véleményüket az őket érintő témákban! Mi ez az egész? A Te hogy látod? kampány

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. augusztus 24-i SiteTalk Day-ről

Összefoglaló a 2013. augusztus 24-i SiteTalk Day-ről Összefoglaló a 2013. augusztus 24-i SiteTalk Day-ről Ezt az összefoglalót egy személyes megjegyzéssel kezdem. Míg a kezdésre vártunk, többekkel beszélgettem. Nagy megrökönyödéssel hallottam, hogy vannak,

Részletesebben

.. Havi Tervező. Üzlet, azt jelenti: pénzkereső tevékenység!

.. Havi Tervező. Üzlet, azt jelenti: pénzkereső tevékenység! Név:.. Felhasználónév (username): 2015. hó.nap TOP Vezető.... Havi Tervező Üzlet, azt jelenti: pénzkereső tevékenység! Egy jól működő Üzlethez elengedhetetlenek a célkitűzések, tervek, és a folyamatos

Részletesebben

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os A Freeway To Success hasonlóan gondolkodó vállalkozók csapata, amely azért működik együtt, hogy tagjainak biztosítsa a vagyonteremtéshez szükséges eszközöket és információkat. A Freeway To üzlettulajdonosokból,

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Shopping Center Network

Shopping Center Network Shopping Center Network Egy lehetőség amivel bárki élhet, amivel bárki elérheti a célját, megvalósíthatja az álmait. Mennyire időszerű ez? Ezt döntse el Ön! Mire vágynak az emberek??? nyaralás új autó

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

9 üzleti fogás. PLUSZ Gyakorlati Segédlet. a fogások. alkalmazásához. amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében

9 üzleti fogás. PLUSZ Gyakorlati Segédlet. a fogások. alkalmazásához. amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében PLUSZ Gyakorlati Segédlet a fogások! alkalmazásához 9 üzleti fogás amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében Tanulmány + Gyakorlati Segédlet az OkosVállalkozás-tól www.okosvallalkozas.blog.hu

Részletesebben

One-Line-Online The Green Line. Marketing Terv

One-Line-Online The Green Line. Marketing Terv One-Line-Online The Green Line Marketing Terv Globális Üzlet One-Line-Online Marketing Terv One-Line-Online Marketing Terv Köszöntünk Ebben a füzetben megismerkedhetsz a One-Line-Online The Green Line

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

E-DiscountGroup Közösségi modell

E-DiscountGroup Közösségi modell E-DiscountGroup Közösségi modell Köszöntünk az E-DiscountGroup csapatában! Talán nem is gondoltad amikor regisztráltál, hogy megtetted az első lépést, ami megváltoztathatja az életed. Lehet, hogy azért

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

KOMPENZÁCIÓS TERV DIONIS INTERNATIONAL PEOPLE GROUP- ÜZLETI RENDSZER

KOMPENZÁCIÓS TERV DIONIS INTERNATIONAL PEOPLE GROUP- ÜZLETI RENDSZER KOMPENZÁCIÓS TERV DIONIS INTERNATIONAL PEOPLE GROUP- ÜZLETI RENDSZER Ön ebben a pillanatban döntött arról, hogy változásokat hoz a saját életébe. Nem tudom hogyan és milyen stílusú életet él, de egyben

Részletesebben

www.conligushungary.com Jutalékterv

www.conligushungary.com Jutalékterv Jutalékterv Ak-váló csomag- Regisztráció Az ak-vációs csomagunk biztosítja a helyed a vállalatban és megadja neked a szükséges információkat, hogy hogyan indulj a OneCoin- al. A kezdőcsomag információkat

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

Összefoglaló SiteTalk Day Budapest 2013. szeptember 15.

Összefoglaló SiteTalk Day Budapest 2013. szeptember 15. Összefoglaló SiteTalk Day Budapest 2013. szeptember 15. A cég vezetőinek európai Road Show-ja keretében került sor a budapesti SiteTalk Day-re. Ahhoz képest, hogy 3 vezető is megtisztelt bennünket a jelenlétével,

Részletesebben

Symbian Nokia. A Symbian gyártója és a Nokia szabad forráskódúvá tette a Symbiant, így szabadon fejleszthetőek az applikációk a szoftverre.

Symbian Nokia. A Symbian gyártója és a Nokia szabad forráskódúvá tette a Symbiant, így szabadon fejleszthetőek az applikációk a szoftverre. Symbian Nokia Vodafone Magyarország zrt. 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6. Nokia szolgáltatások, alkalmazások Nokia smartphone-okhoz: Az ovi.com Nokia okostelefonokhoz felépített, háttérszolgáltatást

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. augusztus 13-i tájékoztatóról

Összefoglaló a 2013. augusztus 13-i tájékoztatóról Összefoglaló a 2013. augusztus 13-i tájékoztatóról Fontos állomáshoz érkeztünk azon az úton, amin 4 éve elindultunk. Ez nem csak az én véleményem. Ma szemmel látható volt, mások is így gondolják. Kánikula

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

DigiSkills. D3.5 Digiskills Leltár Kézikönyv

DigiSkills. D3.5 Digiskills Leltár Kézikönyv N. 531300-LLP-1-2012-1-GR-KA3-KA3NW DigiSkills: Network for the enhancement of digital competence skills DigiSkills D3.5 Digiskills Leltár Kézikönyv Projekt: N. 531300-LLP-1-2012-1-GR-KA3-KA3NW Munkacsomag:

Részletesebben

A WAZZUB egy olyan projekt, ami több milliárd dollárt ér. Előkészületben van már 2007-től, és több mint 2 millió dolláros beruházás van eddig benne.

A WAZZUB egy olyan projekt, ami több milliárd dollárt ér. Előkészületben van már 2007-től, és több mint 2 millió dolláros beruházás van eddig benne. Ön hallott már róla? Több, mint 2.300.000 tag regisztrált már, és még tart az elő regisztráció. Az Alexa oldalán a TOPON VAN. ( Az Alexa egy cég, ami megmutatja a weboldalak látogatottságát.) A WAZZUB

Részletesebben

Különböző perspektívák

Különböző perspektívák Különböző perspektívák A résztvevők megismerkednek a különböző perspektívák fontosságával a saját online jelenlétükkel, illetve mások online jelenlétével kapcsolatos információk értékelése során. Megismerkednek

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÁS DÍJMENTESEN TERJESZTHETŐ

ÖSSZEFOGLALÁS DÍJMENTESEN TERJESZTHETŐ ÖSSZEFOGLALÁS DÍJMENTESEN TERJESZTHETŐ Kasza Tamás: Ne Vetődj Árnyékra 6 napos lezárási program Kasza Tamás 2011. Minden jog fenntartva. Kizárólag a 6 napos program résztvevőinek. Mi működik, ami bonyolult,

Részletesebben

A regisztrációhoz / vásárláshoz szükség lesz online fizetésre alkalmas VISA vagy MasterCard kártyára, vagy PayPal-ra.

A regisztrációhoz / vásárláshoz szükség lesz online fizetésre alkalmas VISA vagy MasterCard kártyára, vagy PayPal-ra. Laminine vásárlási / regisztrációs segédlet A Laminine-t a 37 országban működő LifePharm Global Network gyártja és forgalmazza, és végre Magyarországon is elérhető. Ahhoz, hogy a legkedvezőbben juthass

Részletesebben

Összefoglaló a 2012. október 6-i SiteTalk OPN Globális Konferenciáról Budapest

Összefoglaló a 2012. október 6-i SiteTalk OPN Globális Konferenciáról Budapest Összefoglaló a 2012. október 6-i SiteTalk OPN Globális Konferenciáról Budapest Ez az összefoglaló, mint eddig is mindegyik, belőlem is tartalmaz egy részt. Bevallottan nagyon szubjektív. Biztos vagyok

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS 7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS Ez a téma nagyon nyilvánvalónak tűnhet, de tapasztalataim szerint ez az egyik legfélreértettebb része az üzletnek. Minden üzlet, vállalkozás, cég elad valamit. Rendszerint megoldást

Részletesebben

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben

Argent Global Network céget

Argent Global Network céget Bemutatjuk az Argent Global Network céget Az Argent Global Network cég Belize-ben regisztrált vállalat, amely sikeresen párosítja egy profi network marketingesekből álló nemzetközi csapat tapasztalait.

Részletesebben

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek!

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! A mai dátum:... FONTOS! Szánj erre a gyakorlatra elég időt! Legalább fél órára, de lehet, hogy egy órára is szükséged lesz. Adj magadnak időt, hogy tényleg

Részletesebben

Voltál-e valaha olyan üzletben

Voltál-e valaha olyan üzletben Voltál-e valaha olyan üzletben Ahol nagyobb összeget kellett fizetned azért, hogy elkezdhesd? Hát elszúrtad. Akartál-e valaha passzív jövedelmet teremteni de havonta kellett fizetned azért, hogy majd egyszer

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Hogy tűzzek ki igazán jó célokat?

Hogy tűzzek ki igazán jó célokat? Hogy tűzzek ki igazán jó célokat? Néhány idézet: A siker abból fakad, hogy kitűzünk egy célt, egy változást, amit el szeretnék érni. És amíg nem léptük át a célvonalat, addig nincs megállás. (Csernus Imre)

Részletesebben

SiteTalk Mobile Alkalmazás

SiteTalk Mobile Alkalmazás SiteTalk Mobile Alkalmazás Kérdések és Válaszok Mobile Dialer Symbian & Windows Version 1.2 Tárcsázó letöltésével kapcsolatos kérdések Támogatja a telefonomat a SiteTalk Mobile szolgáltatás? Mit tegyek,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Így változtass az életeden Lendvai Norbert 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Egy könyv születése 2011 nyarán írni kezdtem egy könyvet, melynek (több munkacím után) az Így változtass az életeden

Részletesebben

41 marketing teendő, ami gazdaggá tesz

41 marketing teendő, ami gazdaggá tesz 41 marketing teendő, ami gazdaggá tesz Jagodics Rita Kedves Vállalkozó Társam! A világ legnagyobb vállalatainál, az Apple-nél, a Samsungnál, de még a sikeres magyar vállalatoknál is, mint például a Szentkirályi

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Újradefiniált kereskedelem

Újradefiniált kereskedelem Újradefiniált kereskedelem Magyar Termék Google rendezvény 2017. 03.06. Az előadást és az összefoglalót készítette: Csukás Zsuzsanna FMCG szakértő zsuzsanna.csukas@applause.hu Az előadás tartalma Általános

Részletesebben

Adományozási útmutató. Hogyan szervezzünk célzott céges ajándékozást állami gondoskodásban élő gyermekeknek?

Adományozási útmutató. Hogyan szervezzünk célzott céges ajándékozást állami gondoskodásban élő gyermekeknek? Adományozási útmutató Hogyan szervezzünk célzott céges ajándékozást állami gondoskodásban élő gyermekeknek? Miért jött létre a Kicsi Pakk? A Kicsi Pakk egy céges mozgalom, amelynek célja, hogy az állami

Részletesebben

A MENTÁLIS FELKÉSZÜLÉS

A MENTÁLIS FELKÉSZÜLÉS INGYENES A MENTÁLIS FELKÉSZÜLÉS Üdvözöllek, Sánta Csaba vagyok üzleti modell építő a MEGVALÓSÍTÁSI Mentor Program alapítója, évek óta a Magyar kisvállalkozókat segítem abban, hogy tudatosan és strukturáltan

Részletesebben

5. A LINKEDIN. A Linkedin

5. A LINKEDIN. A Linkedin 5. A LINKEDIN A Linkedin a világ legnagyobb üzleti közösségi honlapja. 2002 decemberében alapították és 2003. május 5-én indították el. Alapítói a Pay Paltól, az ebay-től, Google-től, Yahoo!-tól érkeztek.

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

VII. Szerepjáték és Kultúra. ELTE TTK Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai tanszék Orihalkon Alapítvány

VII. Szerepjáték és Kultúra. ELTE TTK Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai tanszék Orihalkon Alapítvány VII. Szerepjáték és Kultúra ELTE TTK Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai tanszék Orihalkon Alapítvány Bevezetés A tantárgy ELTE LARP Tematika Követelmények Kapcsolódó rendezvények Tematika részletesen

Részletesebben

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra.

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Évindító 2015 Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Induljon ez az éved másként, mint eddig! Te vagy az, aki változtatni

Részletesebben

ausantemost Nagyszeru rendezvény Budapesten 2011 NOVEMBER

ausantemost Nagyszeru rendezvény Budapesten 2011 NOVEMBER ausantemost Nagyszeru rendezvény Budapesten 1 2011 NOVEMBER Tartalom Magyarországi rendezvény 3 ipad nyertesek 4 Top tippek 5 Novemberi Lojalitás Bónusz 6 3 Belso Piaci Bónusz Program 6 5 4 6 2 Rendezvény

Részletesebben

1. TERMÉKPROMÓCIÓ Új Tanácsadók részére Csak Tiens júliusban:

1. TERMÉKPROMÓCIÓ Új Tanácsadók részére Csak Tiens júliusban: TIENS Ösztönző Programok 2015-2016 A TIENS Európa régiója 2015 júliusától ismét útjára indít ösztönző programokat azzal a céllal, hogy a Tanácsadóknak extra motivációt és díjat kínáljon a kimagasló teljesítményekért.

Részletesebben

LEO Marketing Terv 2014. március 08.

LEO Marketing Terv 2014. március 08. LEO Marketing Terv 2014. március 08. Page 1 Bevezetés... 3 A marketing terv koncepciója... 4 Az alapok... 4 Fogalommagyarázat... 4 Kompenzációs időszak... 6 Hűségpont-rendszer... 6 Státusz Pontok (SP)...

Részletesebben