Lourdes-Madrid. Ad-hoc Travels aug

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Lourdes-Madrid. Ad-hoc Travels 2006. aug. 14-23."

Átírás

1 Lourdes-Madrid Ad-hoc Travels aug

2 Monsieur le Gendermarie, excusez-moi pour le comportement de mon éléphant. Biztos úr, elnézést kérek az elefántom viselkedéséért.

3 ...and the road becomes my bride I have stripped of all but pride so in her I do confide and she keeps me satisfied gives me all I need Metallica Wherever I may roam Pedig nem is ide készültünk. Vasárnap délután találkoztunk Krisszel a Nyugati előtti villamosmegállóban és mintegy hetven másodperc alatt megbeszéltük, hogy másnap az eredeti Monaco Amszterdam túra helyett egy jóval érdekesebb és nehezebb kirándulásra indulunk. Spanyolországba. Utólag azért csak sikerült hozzá ideológiát gyártani: Krisz szeptembertől Madridban nyomja majd Erasmusszal és a spanyolok mediterrán népekhez méltó hozzáállásának köszönhetően még mindig semmilyen hivatalos szállásajánlatot sem kapott, így a legbiztosabb az, ha marokra fogjuk mindenünket és magunk nézünk utána a madridi ingatlanpiacnak. Ha az ember kapja a térképet és megnézi A Büszke Nő térképét, összevissza vagy kétezerhatszáz kilométert számolhat össze Pest és Madrid között. Légvonalban ez viszont azt jelenti, hogy annak, aki autóval szeretne nekivágni, több, mint háromezerrel kell megküzdenie. Barátságos. Az útvonal megtervezésekor elsősorban azt vettük figyelembe, hogy szerte Európában hol tudunk olcsó (tipikusan ingyenes) szállást ismerősöknél. Lássuk csak: ott volt ugye Kriszti Lourdes-ban a francia-spanyol határnál a Pireneusok francia oldalán fekvő, festői kisvárosban; Loft, aki Braunschweigben dolgozott a német hadiipar Siemens nevű óriásának órabérben és Krisz kvázinagynénje egy Brüsszel mellett kis faluban. Ebből gazdálkodtunk. Összesen tizenkét napot számoltunk rá a túrára ennek elégnek kell lennie, hogy Pestről lestoppoljunk Lourdes-ba (átszelve fél Magyarországot, teljes Ausztriát és Olaszországot és majdnem a teljes Franciaországot), ott békésen répázgatva eltöltsünk egy-két napot, aztán a Pireneusokat északról megkerülve Bilbao-n át Madridba érkezve szállást keressünk Krisznek, majd a feladat végeztével Barcelona felé indulva újfent átszeljük a teljes Francia- és Olaszországot, Ausztriát és valamikor a tizedik-tizenkettedik nap tájékán holtfáradtan ledőljünk kies hazánk földjére. Hülyék vagyunk. Az előkészületeket tekintve megint csak nehezen tudom elképzelni, hogy lehet ennél kevesebbet tenni. A magam részéről bepakoltam ötnapi ruhaellátmányt, fogkefét-fogkrémet, három rúd szalámit és egy palack kimondottan finom, abszolút felsőpolcos 2001-es édes szamorodnit, egyenesen egy tokaji pincéből. A tatyóm aljára került egy hálózsák (stopposok által tesztelt minőségű), és az elmaradhatatlan, idáig veretlen sátor-polifóm páros. Nem volt több az egész tizenöt kilónál, viszont ezzel a menetfelszereléssel a tarsolyában a tapasztalt utazót a világ civilizáltabbik felén tetszőleges helyen ledobva sem érheti meglepetés. A piszkos anyagiakat tekintve az elején megállapodtunk Krisszel, hogy megpróbálkozunk az eddigi álomköltségvetés (öt nap szumma harminc ajróért) alulmúlásával: összesen száznyolcvan ajrónyi készpénzt vittünk magunkkal. Mint utóbb kiderült, fölösleges volt ennyi pénzt vinni.

4 Hétfő Reggel kis híján vettünk egy autót. Elmentünk a Lágymányosi hídnál lévő Peugeot-szalonba, ugyanis Krisz Zsuzsi nevű nője épp autóvásárláson törte a fejét és az alkudozás nemes művészetében igencsak jártas barátomat kérte meg, hogy alkudjon. Alkudott is, becsülettel. Sokáig. Fél tíz körül kezdtek neki, én meg ott répáztam a böszme nagy, kék színű Peugeot-táblának támaszkodva egészen fél tizenegy utánig, amikor Krisz nagy nehezen előbukkant a kereskedés fotocellás ajtajában, papírlapot lobogtatva, üdvözült vigyorral frissen hajnyírózott képén.. Vettünk kenyeret és májkrémet (elnézést: hivatalosan Szárnyas Májaskrém, a különbségre és arra, hogy ez mit jelent, gondolom senkinek nem kell felhívni a figyelmét) és beruháztunk egy második üveg útiborra is. Hosszú útra megyünk, na. Kell....és már ott is álltunk a negyvenes busz megállójában a Sasadi úton, két palack borral, csupacsupa tiszta ruhával és optimizmussal a tarsolyban és magabiztosan ballagtunk a szokásos starthelyre. Érdemes lenne megnézni a Sasadi úti OMV-kút biztonsági kameráinak felvételeit: valószínűleg minden világutazó magyar stoppos megfordul ott előbb-utóbb, ha nyugat-európa felé igyekszik. Ha Vámbéry Ármin, a leghíresebb magyar utazó vagy Teleki Sámuel még élnének, valószínűleg ők is törzsvendégek lennének ezen a kúton. Ha pedig visszamennénk vagy kétszáz évet az időben, ott látnánk a fiatal Vámbéryt, amint zsákjával és botjával sorra kopogtatja a postakocsi-állomásokon megálló batárokat és elmondja a tökéletesre csiszolt ismerkedőszöveget. Én pedig hinnék neki és elvinném. És kicsit irigykednék rá. Próbálkoztunk. A szerencsénk nem is hagyott pihenni sokáig: alig húsz perc múlva egy kék Suzukiban robogtunk a külső sávban Németország felé. Pedig nem is számítottunk rá, hogy összejön ez a mosolygós, pirospozsgás csaj, hiszen ebben a világban annyi, de annyi veszedelem leselkedik egy magányos, suzukis nőre és ezen veszedelmek közül mint az közismert a stopposok felvétele a legeslegnagyobb. Gyakorlatilag nincs is olyan nő, aki megerőszakolás nélkül megúszta, hogy stoppost vett fel. Hála Istennek Kata nem ismerte ezt a szomorú (és szerencsére csak népi hiedelemként élő) statisztikát, így aztán az első szóra vállat vont és mondta, hogy fizet és mehetünk, addig találjuk ki, hol szállunk ki, egyébként meg Stuttgartba megy. Összenéztünk Krisszel: vonzónak tűnt a lehetőség, hogy ilyen közel kerüljünk a Loft-féle szálláshoz Hannover mellett, aztán előkaptuk a csaj térképét és kezdeti lelkesedésünk igen hamar lelohadt. Egyrészt Braunschweig még igen messze van Stuttgarttól, másrészt pedig Madrid eléggé esélytelen lenne, ha most egy-két napig Amszterdamban bicikliznénk (abban ugyanis, hogy ha már ott vagyunk alig egy köpésre, hét-nyolcszáz kilométerre Hollandiától, akkor biztosan átugrunk egy körre, teljesen egyetértettünk). Másrészt Kata az északi osztrák autópályán ment Innsbruck és Salzburg felé, nem pedig az Olaszországba vivő és már oly jól ismert Graz- Klagenfurt-Villach aszfaltcsíkon, így aztán végül is abban maradtunk, hogy a móvári MOL-kúton kiszállunk és fogunk valakit, aki Itália felé veszi az irányt. Móvárig csomó mindent megtudtunk a lányról: az ELTÉ-n dolgozik kutatóként és idegsejteket tologat nap, mint nap kis üveglapkákon. Az benne a jó, hogy nem csak intellektuálisan elégít ki, hanem az ember szépérzékét is simogatja a mikroszkóp... - mondta, és hittem neki. Most éppen a STE (Stuttgarti Tudományegyetem) egyik tanszékére tartott épp egy kiadós, háromhetes kutatásra. Amikor elmeséltük a túratervet, mosolygott és elmesélte, hogy anno ők is voltak Firenzében és hogy azóta mindig felveszi a stopposokat, mert mindig van egy-két jó sztorijuk. Egyébként komoly kutatóhoz igencsak méltatlan hobbijai is vannak, például néhány cimborájával partiállatként járnak fesztiválról fesztiválra (amikor persze nem idegsejteket cétéröntgenmikroszkópoznak szanaszéjjel...)

5 Móváron kiszálltunk a Suzukiból, elköszöntünk Katától és körbekukkantottunk a kúton. Olyanokat kerestünk, akik: 1. osztrák autópályamatricások, 2. osztrák rendszámúak és osztrák autópályamatricások és 3. jó fejek. Kicsit többet kellett küzdeni, mint szokásos, viszont sikerült fogni egy olasz rendszámú, fekete Honda CR-V-t. Nem is gondoltam, hogy a sziámóstudentit ilyen hamar elő kell ásni, azonban ezúttal szerencsét hozott: a muki egész Velencéig vitt minket. Apropos, sziámóstudenti. Ez az apró darab papíros a térkép és a sapka mellett a stoppos legfontosabb munkaeszköze, ennek megfelelően igencsak tanácsos vigyázni rá. Első ránézésre csak egy darab papír, amin az áll ákombákom betűkkel, hogy SIAMO STUDENTI. VI CHEDIAMIO UN PASSAGGIO VERSO..., a valóságban azonban sokkal több. Útlevél baromi messzi helyekre és híd az angolul-németül-magyarul nem beszélő arcok felé. Az ember odaállít a kocsihoz, bamba vigyorral elmondja, hogy bondzsornó-hádemiszkúzi-miszkúzi-dújúszpíkinglisplíz, esetleg bonzsúr-ekszkúzimoádújúszpíkinglisplíz vagy olá-dújúszpíkinglisplíz és várja a hatást. Ha az áldozat angolul válaszol, akkor kész, egy zöld lámpa ki van gyújtva, ha viszont nem, akkor jön az a rész, amikor az ember odatartja a sziámót és ha az arc jó fej, bizony elvisz. Ilyen egyszerű ez, kérem. Legalábbis papíron... Persze most nem volt elég az, hogy volt olasz sziámónk: indulás előtt beszereztem Rékától a spanyol sziámó v1.0-át és Krisz a negyvenes buszon, a Sasadi út felé tartva megkapta a francia v1.0-át is esemesben. Készen voltunk, Bábel tornya ott hevert ledöntve a hátizsákomban. A Honda CR-V-s muki, mint kiderült, román. Több, mint tíz éve fogta az asszonyt és átköltöztek Olaszországba, Velencébe és most valami építőipari vállalkozásban dolgozik. Elég jól mehet neki, mert a Hondában benne volt az automata váltón kívül minden, ami kocsivásárláskor az ember orra alá dugott opciólista tartalmaz: légkondi, májer bőrülés, baromi jó cédés rádió, köténylemez, könnyűfém keréktárcsa, hátsó légterelő, jókora kályhacső méretű kipufogó... A kocsiban mégsem a kimondottan Star Wars-hangulatú középkonzol vagy a bőrvarrású sportkormány ragadta meg a figyelmet, hanem a kézifék: a CR-V-ben a középkonzol szélén egy kapaszkodót meghúzva lehet mókás játékokat játszani havon vagy apró kavicson. A túra végére igencsak beleástuk magunkat a román popzene feneketlen bugyraiba; most például, ahogy ülök a gép előtt, fejből el tudnám énekelni a slágerlista első hat helyezettjét. A szociológiai hatástanulmánynak is beillő alámerülés első felvonása ebben a Hondában történt: a muki szólt, hogy vegyem elő a kesztyűtartóból a ROMANIA HITS feliratú sárga cédét és belökte a lejátszóba. Ekkor még elég jól bírtuk... Beszélgettünk is a sráccal. Ez amiatt roppant érdekes, hogy ő beszélt olaszul és románul és icipicit magyarul, mi meg magyarul, angolul, németül, icipicit finnül és oroszul tudtunk kommunikálni, így aztán a hétfői spontán activitybajnokság keretében tudtunk meg egy csomó mindent. A legmeglepőbb rész az volt, amikor kiderült, hogy Érmihályfalván volt határőr: Érmihályfalva a határ román oldalán fekvő kis település, Krisz pedig Bagamérban lakik, a határ tejjel-mézzel folyó oldalán, alig két kilométerre tőle. Lehet, hogy amatőr határsértőként találkoztak is mondjuk tíz-tizenöt évvel ezelőtt... Ami az utazást illeti, a srác Romániából indult reggel és igencsak megfáradt az osztrák autópálya vége felé: míg Graz környékén a sebességmérő büszkén karcolászta a százkilencvenes értéket, Villach után gyakorlatilag visszalassultunk azoknak a kamionoknak a tempójára, amelyektől alig egy-két órával azelőtt nem tudtunk haladni. Meg is álltunk egy benzinkúton a határ olasz oldalán, ahol a srác betolt egy adag patkányméreg erősségű olasz eszpresszót és újfent percenként három kilométert megtéve érkeztünk meg Velence elé.

6 A kávézós parkolóban láttunk egy csudaszép Ferrari 355-öt az obligát tűzvörös színben pompázni. Azon már meg se lepődtem, hogy a cipőm keresztben nem éri át a hátsó kerék futófelületét és hogy a derekamig ér a tető; viszont a motorháztető fölé téve meglepetten rántottam vissza a kezem, ugyanis szabályosan égetett felfelé áramló léghullám, a vörös zónában ugrándozó fordulattal, üvöltve megtett kilométerek benzinbűzös kipárolgása. Krisszel és egy csomó kisebb kölökkel jó darabig csorgattuk a nyálunkat, azonban egyszer csak odafordultam a sráchoz: Tizenöt éves olasz használt autó? Hagyjál már! Az időjárás egyébként szeszélyes nőszemélyként váltogatta arcait: a Sasadi úton szabályosan izzadtunk a hátizsákok súlya alatt, az Alpok láncain átszáguldva viszont gyakorlatilag végig az alcsony felhőfrontban haladtunk. Lent a völgyekben láttam át-átsejleni a napsugarat világos és vidám foltokat festve a havasi erdőkre, viszont előre nézve csak ködöt és szitáló esőt láttam. Nemsokára magunk mögött hagytuk Tarvisio-t és elöl végestelen végig zöld síkság terült el előttünk, az Alpok sötét, havas tömege mögöttünk tornyosult. A Nap is kisütött, nagyra értékeltük a légkondit és hogy újra a szokásos száznyolcvanas utazótempóval közelítettünk Velence felé. Igencsak kezdtünk ugyanis zsibbadni: lényegében egy seggel jöttünk keresztül teljes Ausztrián és a ferraris parkolóban töltött tíz perc nemigen adott lehetőséget komolyabb felengedésre. A Hondából nem sokkal Velence előtt szálltunk ki. A Nap épp lemenőben volt: néztünk egy térképet a benzinkúton és további fuvarokra vadásztunk. A szokásos kinézi a kocsit beférünk? rárepül módszert követve odaballagtam egy sötétkék Fiat Bravo-hoz. Már a második fázisnál bukott volna az ulti, ugyanis odabent irgalmatlan mennyiségű cucc hevert kaotikus állapotban a hátsó ülésen. Azért mindegy, mondtam és rápróbáltam. Ahogy várható is volt, a sofőr sajnos elküldött, mivelhogy ugye nemigen férünk be. Sebaj, elköszöntem és már indultam volna elfelé, amikor is szembe ötlött egy aznapi Népszabadság (!) a kalaptartón. Visszamentem: Esetleg beszél magyarul?, és felderült a sofőr ábrázata: Magyarok vagytok? Gyertek! és nekiállt pakolászni az ülésen. Hárman nagy nehezen összepakoltuk a Bravo belsejében lévő őskáoszt és táskával az ölemben beültem hátra, Krisz pedig az anyósülésen küzdött egy darabig az akadozó állítókarral. Tízéves olasz használt autó? Hagyjál már... Bemutatkoztunk: Fabrizio-nak hívták a sofőrt és hogy legendás történet lesz a miénk, abban biztos vagyok. Megvallom őszintén, valami idegenbe szakadt hazánkfiára számítottam (a velencei román után már igazán csekélység lett volna), viszont a valóságon teljesen lehidaltunk: Fabrizio született olasz, viszont az egyetemen kíváncsiságból magyar szakon végzett és ösztöndíjasként töltött jó pár évet az ELTÉ-n. És mindemellett folyékonyan beszél magyarul. Elképesztő ő az első olyan külföldi, aki folyékonyan és többé-kevésbé hibátlanul beszélte a nyelvet. Akcentus nélkül és jó pár Hát junó, nálunk a zusában öhm... hodzsis mondzsák madzsarul hazánkfiát megszégyenítő folyékonysággal és változatossággal beszélgettünk vele. Éppen Pestről tartott hazafelé, Cremonába és megegyeztünk, hogy elvisz a cremonai lehajtó előtti utolsó benzinkútig. Mindenféléről szó esett. Meséltünk a Qpáról, az egyetemi hagyományokról és felidéztünk soksok momentumot eddigi stoppolós túráink kalandjaiból is. Fabrizio élvezettel hallgatta a tökös legényes feladatokat (az embert éjszaka elviszik egy sötétített kisbusszal valahová magyarországon belülre és reggelig találjon vissza Pestre pénz, telefon és iratok nélkül) éppúgy, mint a rat race címűt (a rendezők mondanak egy célt és aki először odaér, az nyer. Bármivel ér menni...) Már ugyancsak besötétedett, amikor megkérdezte, hogy van-e már szállásunk ma éjszakára. Még nincs, de amint szükségesnek ítéljük, megoldjuk a dolgot - válaszoltuk és igencsak meglepődtünk, amikor felajánlotta, hogy aludjunk nála. Összenéztünk Krisszel. Könnyű szívvel elfogadtuk a nagylelkű ajánlatot és sietve

7 megegyeztünk, hogy másnap Fabrizio visszavisz minket a cremonai lehajtó utáni első kútra, hogy tovább tudjunk menni. Tapasztalataink szerint ugyanis városból kijutni a legnehezebb még annál is nehezebb, mint az a macerás mozdulat a tevével meg a tű fokával. Immáron jóval személyesebb témákról is beszélgettünk: mint kiderült, Fabrizio magyar lányt vett feleségül, született két lányuk, viszont elváltak és most egy kis lakást bérel a város másik végén. Mikor kérdeztük, hogy érdemes-e külföldi nővel kezdeni, megnyugtatott: mindenképp... Nagyot fújtunk és immáron könnyebb szívvel nézegettük a későbbi spanyol nőket (külön könyvet nekik!). Tizenegy óra körül érkeztünk meg Cremonába. Eleinte próbáltam követni a zegzugos utcácskákon kanyargó utat, azonban a gyakori irányváltások miatt hamar feladtam a küzdelmet. Cremona egyébként tipikus olasz kisváros mérsékelt méretű autópályalehajtóval, sok-sok történelmi házikóval és jó nagy katedrálissal középen. Az már jóval érdekesebb, hogy itt született és élt Antonio Stradivari, a híres hegedű- és csellókészítő és működik is itt egy iskola, ahol vonós hangszerek négy égtáj felől érkezett készítőit tanítják öt évig, hogy aztán a diákok saját műhelyet nyissanak. Elképesztő: minden harmadik-negyedik kirakat hegedűkészítő manufaktúrához tartozik és a legtöbb kirakatban különféle munkafázisokban lévő hangszerpalántákat láthatunk kitéve. Egészen elképesztő. Ha már Cremonában jártunk, utánaolvastam kicsit ennek az Antonio-gyereknek és hogy mit is tett-vett. Következzék hát szokásos tudományos ötpercünk ezúttal a vonós hangszerek nagy családjáról. A család leggyakrabban használt tagjai a hegedű, a mélyhegedű vagy brácsa, a cselló vagy gordonka és a nagybőgő ezeket találjuk meg a nagyzenekari vonóskarban. Közös bennük, hogy négy húrjuk van, egymástól kvartra hangolva és hogy általában egy lószőrből készült vonóval 1 képzik a hangot. A lószőr amiatt szerencsés választás, mert az egyik irányú mozgásnál simogatja a húrt, a másik irányban viszont beleakad a kis bolyhokba és ezáltal jön létre gerjesztés és lesz hang a két iránynak megfelelően egészen eltérő karakterisztikákkal. Persze a folyamat nem egyszerű, ráadásul részletesebb jellemzése olyan gusztustalan, nem-parciális differenciálegyenletek megoldását igényelné, amelyekre csak közelítő módszereket ismerünk. Maga a hegedű általában lucfenyőből készül, az elejét és a hátlapját ugyanabból a tönkből faragják ki, két-két darabból. Az előlapon két f-lyuknak nevezett nyílás található. Ezeknek ugyanaz a funkciójuk, mint például az akusztikus gitár hanglyukának: nevezetesen az, hogy a dobozba zárt légtömeg rezgése minél hatékonyabban kijusson és ezáltal hangosabb, erősebb legyen az egész hangszer. A kézzel készített darabok faragása során kiemelt szerep jut annak, amikor a mester megkopogtatja az elő- és a hátlapot bizonyos pontokon és ennek alapján dönt arról, hogy milyen pácban és mennyi ideig tartsa a darabokat. A pácolás az egyik legkritikusabb része az eljárásnak: figyelembe kell venni a műhely hőmérsékletét, páratartalmát (!), ezek állandóságát (!!) - minden hiányosság hallatszani fog a kész darabon. Hihetetlen... Stradivarinak fogalma sem volt diffegyenletekről, holográfiás rezonanciavizsgálatokról. Ő csak mesterember volt, aki becsülettel megdolgozott minden egyes darabbal, ami a keze alól kikerült. Ezek pedig kiállták az idő próbáját és bizony nem is akárhogy, ugyanis egy-egy darabot (ne feledjük, hogy az 1700-as években készültek!) még ma is használnak és bizony tekintélyes összegek kúsznak egyik kézből a másikba, mikor egy Stradivari-hegedű teszi meg az ellenkező utat a két kéz között. 1 Gyerekek! Vigyázzatok a vonóval! Nagyon veszélyes szerszám. Nézzétek meg például az öreg hegedűsöket, akiknek hiányzik a fél szemük, mert a padtársuk kitolta Mozart vonósnégyesének harmadik tételében...

8 Hallottam egy érdekes sztorit egy Stradivari-csellóval kapcsolatban. Attól lett olyan híres, hogy van két irdatlan nagy repedés az előlapján. Az történt ugyanis, hogy a történet másik szereplője, Napóleon egyszer igencsak felöntött a garatra és az egyik francia kisvárosban zsákmányolt csellót maga elé kapta és játszani kezdett rajta. Igen, ám, de annyira értett a csellózáshoz, mint mondjuk én a hadviseléshez és amikor nem igazán szívderítő hangokat csalt elő a nyamvadt fadarabból, fogta magát és megsarkantyúzta... Bár érdekes módon a korzikai sarkantyúja megtízszerezte a cselló értékét (valószínűleg ugyanarra a logikára működik a dolog, mint az, hogy valaki kétszázezer dollárt adott egy kiskanálért, amelyben Kurt Kobain heroint melegített...), a szívem szakad meg egy ilyen mesterdarabért. Mindegy. Talán nem véletlen, hogy Napóleon nem zenészként került be a történelemkönyvekbe... Szóval, ott ácsorogtunk Fabrizio cremonai lakásának ajtajában és segítettünk felpakolni azt a rengeteg cuccot, amit Magyarországon vásárolt. Volt itt minden, új kiadású értelmező kéziszótár, csomó magyar könyv, rengeteg mindenféle bor. Felmenve körülnéztünk: teljesen korrekt értelmiségilakás kismillió könyvvel, figyelemre méltó kisautó-gyűjteménnyel és két erkéllyel. Tetszik ez a hozzáállás: ha lehet valahová erkélyt csinálni, csinálnak. Maga a lakás egyébként olyan, mint amilyenek a pesti polgári lakások lehettek abban az időben, amikor a mostanra lemállott és penészes virágmintás tapétákat újként feltették. Tetszik! A könyvek között egészen meglepő darabokra is akadtam: itt van kezdetnek mondjuk Mór Jókai The black diamonds című könyve vagy épp a Jamadzsi Maszanori-féle Japán nyelvkönyv. A szerbhorvát kezdőknek, a finn kezdőknek, a magyar kezdőknek, a lengyel kezdőknek című könyvek... de a legjobb mégiscsak Frank Júlia Szárnyashúsból készült ételek című szösszenete volt. Fabrizio nem tétlenkedett: míg mi megfürödtünk és megágyaztunk (=kitekertük a polifómot), vacsorát kanyarított. Olaszt. Volt itt olajbogyó, olajbogyó- és narancslekvár (!), pirított kenyér, pizza és hozzá jófajta olasz félszáraz fehér. Ettünk-ittunk jó étvággyal és beszélgettünk arról, hogy a magyaroknak mekkora ellenszéllel kell elindulniuk, akárhová szeretnének eljutni az életben. Mikor elégedetten és jóllakottan hátradőltünk a széken, elővettük az első estére szánt útibort, az édes szamorodnit. Kihoztam a hűtőből a tökéletes hőmérsékletűre hűtött palackot és kinyitottam. Az első pohár Fabriziot illette, majd Krisz és jómagam pohara is megtelt; egy darabig gyönyörködtünk a színében, ízlelgettük az illatát és végül megkóstoltuk. Azt hiszem, ennyire finom szamorodnit nem ittam még életemben. Simogatott és ringatott, lágyan olvadó és édes ízét mosolyogva fogom felidézni. Fabrizionak is nagyon ízlett és kijelentette, hogy Magyarországon az egyik legjobb dolog a sokfajta finom bor. Hiszek neki... A tálalás és a körülmények pedig egyértelműen élménnyé emelték ezt a pohár édes fehérbort; azt hiszem, jobb helyre nem is kerülhetett volna. A palack hamar elfogyott és aztán megkóstoltuk az igazi olasz grappát (a borkészítés után visszamaradó, cukrot még mindig tartalmazó szőlőszemeket megerjesztik, fűszerezik és voilá! kész is) összepakoltunk. Lefeküdtünk aludni most Krisz aludt a kanapén, én meg a földön. Velencében fordítva volt, most így lett fair. Aludni még viszont elég sokáig nem tudtam, hihetetlen helyzetünkön gondolkodtam mosolyogva. Olyan valószínűtlennek tűnt az egész: itt vagyunk Cremonában, Genovától nem messze Olaszországban egy magyar szakos olasznál, akit simán hagytunk volna elmenni, ha nincs ott az a nyamvadt Népszabadság, amely a libanoni tűzszünetet üvölti világgá a főcímben. Ettünk

9 vacsorát, megittunk egy palack egészen kiváló bort és végül is sokkal jobban indult a kalandunk, mint azt akármelyikünk is gondolta volna. Mosolyogva aludtam el, azt hiszem. Kedd Korán keltünk. Reggeli után megállapodásunk értelmében Fabrizio visszavitt minket az autópályára, azonban előtte kicsit körbenéztünk Cremona belvárosában. Megnéztük Stradivari szobrát, a sok-sok hegedűkészítő manufaktura kirakatát, a katedrálist, sétálgattunk a történelmi városrész sikátorai között. Lementünk a Pó partjára is a Dunánál jóval szélesebb és mélyebb folyó most lassan és méltóságteljesen hömpölygött a kora délelőtti verőfényben. Fabrizio elmondta, hogy igazából csak most tűnik ilyen békésnek, tavasszal egészen a híd korlátjáig meg szokott áradni. Olyankor elég macerás az élet a folyóparthoz közelebb élőknek. Címet-telefonszámot és a modern idők hívó szavának megfelelően ímélcímet cseréltünk, majd otthagyott minket a kúttól kétszáz méterre és idióta vigyorral integettünk a tovatűnő Fiatnak. Hihetetlen volt, hogy ilyen messzire otthontól jó barátra találtunk most azonban egy sóhajjal megfordultunk és újfent a nyakunkba vettük az autópályát. Kiballagtunk a benzinkútra és megakadt a tekintetünk egy párocskán, akik a kút kijárata mellett álltak egy hülye ROMA táblával a kezükben. Kollégák, gondoltuk. Mindenesetre munkához láttunk, mert minél előbb szerettünk volna Lourdes-ban lenni és oda-odapislantottunk a kettes pályán dolgozó kollégákra arra gondolva, hogy bizony igen-igen balfaszok a srácok és hogy várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Nemsokára igen-igen keservesen vontunk vissza minden, másfajta stoppolási technikával próbálkozóra tett lekicsinylő megjegyzést... Nem sok idő után fogtunk egy olaszt, aki egy tanulókocsin (frankón volt saját gáz- és fékpedálom is!) elvitt egy hetvenest és kirakott a Genovától Franciaországba vezető autópályára vezető legforgalmasabb pálya melletti kúton. Jó esélyünk volt itt, hogy fogjunk valakit, aki egész Franciaországig visz minket, így aztán elég optimistán szavaltuk el az ismerkedőszöveget így ennek a párocskának is, akik egy ezüstszínű Volkswagennel és rengeteg cuccal mentek az olasz Riviéra felé. A srác először el akart küldeni a francba, de a csaj sokkal rendesebb volt és végül is rábeszélte a srácot, hogy vigyenek el valameddig. Ilyenünk még nem volt idáig az volt a szabásminta, hogy apuka elvinne, de anyuka ráncolja a szemöldökét és apuka nem akar vitatkozni vele, így aztán bocs, de a következő lehajtóig mennek és ne haragudjunk. A párocska egyébként meglepően jó fejnek bizonyult: kiderült, hogy Magyarországra is készülnek nyaralni és megkérdezték, hogy mit érdemes megnézni Pesten. Meséltünk nekik a várról, a Hősök teréről, a Bazilikáról, az Oportó borozóról és ajánlottam nekik, hogy ha már itt vannak, mindenképp menjenek el valamelyik török fürdőbe. Vagy mondjuk Miskolctapolcára. Megkérdezték azt is, hogy egy magyar város, bizonyos peksz merre van előszörre Paksra tippeltünk és igencsak elcsodálkoztunk azon, hogy ugyan mi a francot akarnak éppen Pakson. Mint kiderült, rosszra tippeltünk és ők igazából Pécsre szerettek volna menni, csak épp a helyes kiejtéssel nem voltak tisztában... Kitettek egy Genova utáni kúton, immáron a Franciaország déli részére vezető olasz autópálya mellett egy kicsinyke kúton. Azt már megérkezéskor láttuk, hogy a kút ugyancsak forgalmas: egy francia rendszámú, leírhatatlanul mocskos, alapból libafos-ződre pingált kisbusz ácsorgott az étterem bejárata mellett és mellette a jóreggelt-cigitől szemmel láthatóan békésen betépett francia srácok mászkáltak fel-alá és táncoltak a buszból üvöltő raggie-re. Ezen a kúton eltöltöttünk egy jó órát is, mire találtunk egy őszülő hajú digót, aki bár nem beszélt angolul elvitt vagy száz kilométert. Egészen elképesztő volt száz kilométeres fuvarokat úgy

10 elfogadni, hogy igazából csak kicsizünk és nem haladunk... fura érzés. Lássuk csak: ha Pestről lehoznak Siófokra, az kábé száz kilométer. Vagy tőlünk az osztrák határig. Itt száz kilométer nudlinak tűnt: alig szálltunk be, a száznyolcvannal tekerő olasz már meg is érkezett velünk a célul kinézett kútra. Nem nagyon beszélgettünk vele, a Hondáját se néztük már meg úgy. Fáradtunk, ez az igazság: a kis fuvarok közti sok küzdés igencsak megviseli az ember cihéjét. A kút egyébként Total volt márkájára nézve. Idáig nagyjából-egészéből szerencsénk volt, nem tévedtünk rossz autópályára és úgy általában véve is jól haladtunk; reméltük, hogy őrangyalunk ma egész nap szolgálatban lesz. De majdnem két órát álltunk ezen a kúton... És szenvedtünk a tűző nap, a kicsi forgalom, a lelketlen lekoptatások, az angolul kicsit se beszélő olaszok-franciák miatt. Mindenkire rápróbáltunk, akár befértünk, akár alig; nem volt szerencsénk. Krisz le is fotózta a kutat és az onnét látható tízpontos panorámát, hogy a figyelmeztetés örökké legyen mindenkinek: ha ezt a panorámát erről a kútról nézed, nagy szarban vagy, barátom... Már magunk mögött tudtuk a Pó alföldjét, immáron az Appennini-hegység láncain verekedtük keresztül magunkat Franciaország felé. Előttünk nyugat felé ott várt Monte-Carlo, Monaco és a francia riviéra, a Cote d'azur luxuskocsikkal, kaszinókkal, az autópályás sebességkorlátozásokra fittyet hányó playboyokkal meg a szilikonos és anorexiás nőikkel. Menni akartunk, de nem nagyon tudtunk. Nem vitt el senki. Kissé frusztráló a dolog, de azért küzdöttünk becsülettel: a kétszáztizenegyedik lekoptatás után is mosolyogva ballagni oda a kétszáztizenkettedik kocsihoz, hogy hátha. De nem. A számításunkat végül is egy müncheni Opel Vectrában találtuk meg. Ültünk csüggedten a hídkorláton és csak izzadtunk az árnyékban, mikor bejöttek a kútra. Hibátlannak tűnt a kép: német kocsi, apuka-anyuka bambínó nélkül és első blikkre úgy látszott, hogy cuccuk sincs sok a hátsó ülésen. Rájuk mentünk. Odaállítottam apuka elé, elmondtam a tökéletesre csiszolt német ismerkedőszöveget és vártam, hogy mit lép rá. Egy darabig nem szólt semmit (kissé kezdtem kényelmetlenül érezni magamat a százhetvenkilenc centimmel, ugyanis a bácsi jó egy fejjel volt magasabb és vagy harmincöt kilóval nehezebb nálam...), majd anyukára nézett. Anyuka vállat vont, apuka pedig visszanézett rám és végigmért. Illetve mondjuk úgy, hogy mérlegelően tekintett rám. Háromszor mért végig, tetőtől talpig. Félelmetes érzés volt... és igencsak fura. Stoppolva általában az emberek nem azt nézik, hogy hogy nézünk ki, hanem legtöbbször zsigerből döntenek; ha megfelelünk a rokonszenves egyetemista sztereotípiájának, nem fontos, hogy mennyire vagyunk borostásak vagy hogy melyik pólóm van rajtam. Itt viszont nem... Könyörgöm, szóltam volna legszívesebben a bácsinak, nem a lányát akarom elvenni, hanem csak azt szeretném, ha elvinne minket Franciaországba! Végül is elmosolyodott a bácsi és ránkbólintott, csak várjuk meg, míg bemennek kávézni anyukával. Megvártuk. A vectrások Monacóba mentek, így nagyjából egy jó órányi békés punnyadás várt ránk. Hála Istennek nem nagyon akartak beszélgetni, így kicsit tudtunk pihenni, míg néztük a sötétkék Vectra belsejét és az alant elsuhanó, fantasztikus tájat. Az Olaszországból a Cote d'azurre tartó autópálya a Genovai-öböl partján megy végig elképesztő szintemelkedésekkel, festői yachtokkal megrakott kikötők és kacsalábon forgó, hegyoldalba épült, a fizika törvényeinek fittyet hányó kulipintyók között. Közel voltunk Monacóhoz: a bennem lakozó autóbuzi nyálcsorgatva vizslatta az elhaladó autókat és nem is kellett csalódnia. Még a kútról láttunk egy narancsszínű Lamborghini Gallardót (arról a jellegzetes V10-es bőgéséről figyeltünk fel rá), itt azonban elment mellettünk két McLaren-Mercedes SLR, monacói rendszámmal, egy ezüstszínű meg egy fekete. Vagy kétszázzal, így mikor oldalba böktem a mellettem alvó Kriszt, hogy ejjmiafasznézzedmá'!, csak azt tudtam hülye vigyorral mondani, hogy bizony most a világ egyik leggyorsabb és legdrágább autójából húzott el kettő mellettünk...

11 A németek kiraktak egy sziklapartra épült, aprócska kúton. Az egész egy kettős kútsorból, egy picike büféből és egy parkolóból állt. Nagyjából Monaco mellett voltunk, így leültünk falatozni (ekkor már kezdtünk újabb és újabb árnyalatokat felfedezni a szárnyas májaskrém univerzumában. Igazán akkor jön ki az íze, ha langyos és izzadós-szivárgós turistaszalámival mártogatjuk...) és kitaláltuk, hogy Monacót kihagyjuk. Madrid fontosabb és mivel Amszterdamba már úgyse valószínű, hogy eljutunk, úgyis erre jövünk vissza és akkor majd bemegyünk. Így hát könnyű szívvel törölgettem le a bicskámról a szalámi zsírját és visszapakoltam a zsákomba az elem józsi-szettet. Ittunk egy keveset és felkaptuk a zsákokat, majd munkához fogtunk és mindenkit megkérdeztünk a szokásos módszerrel, így nem is figyeltünk fel a zöld Puntóra és a cigányra, aki benne ült. Illetve dehogynem. Kajálás közben az lett gyanús, hogy míg mindenki orral állt be a parkolóba, a zöld Punto a seggével előre parkolt le és a muki nem is szállt ki belőle. Várt egy-két percig, majd baromi gyorsan kiállt, előregurult vagy tíz métert és félelmetes pontossággal tolatott be egy másik helyre. Biztos gyakorolja a parkolást... - gondoltam és semmi rosszra gondolva fogtunk munkához a kúton. Éppen egy olasz pözsós párral alkudoztam olaszul, amikor a szemem sarkából láttam, hogy a zöld Punto irgalmatlan kerékcsikorgás közepette lő ki a kútról és a nyomában ott jött Krisz és intett, hogy menjek oda hozzá. Épp jókor, ugyanis végül is sikerült megállapodni a párral, hogy elvisznek Cannesig egy jó száz kilométeren. Bepakolás közben odasúgta, hogy most kurva gyorsan szálljunk be a pözsóba. Mi van? - kérdeztem, mire elmondta, hogy a szeme láttára rámolta ki a puntós csóka az egyik A6-os Audit és hogy a puntós társa ott ácsorgott a bejárat mellett, míg ő meg nem messze az audis mukira várt, hogy visszajöjjön a vécéről. A cigó benyomta az egyik ablakot, benyúlt, felkapta a hátsó ülésről az aktatáskát, bedobta a Puntóba és már ment is. Az egész nem tartott tovább tizenöt másodpercnél és mire Krisz rájött, hogy mi is történik, már sehol sem volt. Kurva gyorsan tűnjünk el innét, mielőtt valakinek beugrik, hogy mi is az Audi körül mászkáltunk! - mondta. Beszálltunk hát a pözsóba és szerencsére alig pár pillanat múlva már el is indultunk. Ilyen rablások, mondta Krisz, végig jellemzőek a Riviérán. Az utolsó napi kamionos arc is megerősítette ezt: azt mondta, hogy a kamionosok a francia Riviérán és Spanyolországban sehol sem állnak meg, mert mindenhol igencsak veszélyes az autópályák mellett éjszakázni autóban. Kamionnal meg még keményebb a dolog, ugyanis ott rakománya is van az embernek... Tény és való, hogy hazafelé jövet számtalan autót láttunk, amelyiknek az egyik ablaka műanyaggal volt leragasztva, jelezve, hogy bizony felnyomták a puntós cigány kollégái. A pözsóban utazva kicsit lenyugodtunk. A végén már arra is volt erőnk, gyönyörködjünk a francia Riviérában. Hát, nemigen volt miben. Megmondom őszintén, eléggé nagy várakozásokkal tekintettem a Cote d'azur elé: festői szirteket, Ferrarik és csodaszép nők garmadáit képzeltem, nem ezt a nyomorult, lakóteleppel telepakolt domboldalt, ami az autópálya mellett málladozott békésen a késő délutáni napsütésben. Jó, oké: megvoltak azok a hülye, háromszög alakú hotelek, amiket pl. a Forma-1- es monacói nagydíj közvetítésekor mutogatnak a tévében, de semmi több. Ami szép volt a tájban, azt nem az emberek csinálták: a Földközi-tenger egészen fantasztikusan csillogott, de nagyjából ennyi volt megragadó ezen a zsúfolt és meglehetősen lehangoló lakótelepen. Ami az autópályát illeti, igencsak hülye és drága rendszerrel történt a fizetés: időről időre (kábé tizenöt percenként) odaértünk egy kapuhoz, ahol be kellett kápéban dobni egy gépbe az autópálya díját. Összesen nyolcvan-egynehány ajró a déli francia autópálya ötszáz kilométeres szakasza. Nem olcsó...

12 Krisszel igencsak kezdtünk fáradni: böngésztük a térképet, hogy most akkor hol is kéne kiszállni, és kábé öt perc után esett le, hogy angolul beszélgetünk... Kissé nehéz szívvel gondoltunk arra, hogy a délután bizony most kezd estébe hajlani és hogy semmiképp nem akarunk a Riviérán éjszakázni (Marseille és Toulon környékének hírhedten rossz közbiztonságáról Visóék is meséltek már...), így teljes erőbedobással láttunk munkához azon a Total kúton, ahol kirakott a párocska. Érezhetően a gazdagok és szépek országának közelében jártunk: egymás után jöttek a jobbnál jobb kocsik, viszont ezt az ezüstszínű Aston Martin Vanquish-t nem csak mi néztük meg. Az a James Bond-os kocsi, tudják: golyóálló, repülni tud, meg minden. A srác több, mint száz liter kilencvenötöst (!) töltött bele tessék csak nyugodtan felszorozni egy ajró harminchét centtel, átváltani és eljátszani a gondolattal, hogy mindezt minden hétszáz kilométer után meg kell tenni... Na, ezért nincs a családban egy Aston Martin Vanquish V12 sem. A kutasok mindenestre nem voltak jó fejek: alig pár perc után kidobtak a kútról, hogy NO AUTOSTOP! és kész. Mehettünk, ahová akartunk szerencsére itt volt hová, ugyanis a kútról kijövők legtöbbje megállt az éttermi résznél egy bagett-kávé kombóra. Ültünk hát a kút parkolójának kövezetén és a fáradságtól röhögtünk a bejövő abszurdabbnál abszurdabb autósokon. Volt például kezdetnek egy fekete Renault, ami olyan szinten gurult rá a járdára, hogy az első köténylemez szabályosan meggyűrődött(!). Aztán jött valami régi Fiat, anyuka kiszállt belőle és egy alig huszonöt centis kutya feje bukkant fel a kormány tetején... Aztán megjöttek a spanyolok. Rajtuk teszteltük volna a spanyol sziámót, de szerencsére nem volt rá szükség: folyékonyan, nulla akcentussal beszélték Jézus nyelvét 2. Vittek a tetőn két biciklit és amúgy is igen sok cuccuk volt, így aztán igencsak meglepődtünk, amikor gyakorlatilag alkudozás nélkül mondták, hogy akár a spanyol határig is elvisznek minket. Király, mondtuk és amíg bementek kávézni, leültünk a kövezetre és lazítottunk-tervezgettünk. Krisz fogta a spanyolok térképét, kiteregette az olajos-csikkes aszfaltra és rámutatott a Lourdes-ig hátralevő több, mint hatszáz kilométeres szakaszra: Látod, milyen kevés van hátra? Ezért kell olyan térképet venni, amin minden kicsi... A Nap már igencsak kezdett lenyugodni, viszont a nyugati égbolton egyre sötétebb és sűrűbb felhők gyülekeztek. Nem sok jót ígért a dolog az éjszakai időjárásra nézve... a spanyolok alig húsz perc után visszajöttek és a srác apámat idéző ügyességgel pakolta bele a zsákjainkat a Fiatjukba (igazából nem is a bepakolás a jó szó, a műveletre sokkal inkább ráillene a beleintegrálás vagy még inkább a belegyógyítás.) Beültünk hátra és nagy sóhajjal hátradőltünk. Jó négyszáz kilométeres szakaszon vittek minket, így volt idő lenyugodni és kicsit pihenni is. Ránkfért már. Bemutatkoztunk: a srácot Simon-nak, a lányt Paulának hívták. Mikor elmeséltük, hogy hová megyünk, a srác így szólt: Are you going to visit the Virgin?, mire azt mondtam, hogy I don't think that she's a virgin. She has got a fiancée. She's working in a sort of hotel in Lourdes. - hiszen mégiscsak Krisztit látogattuk meg... Amikor arra terelődött a szó, hogy Madridban szállást keresünk Krisznek, ajánlottak egy csomó újságot és weboldalt. 2 A South Parkban van egy epizód, hogy valami cirkuszian kövér nő Etiópiában menekülttábort vezet és egy keresztény iskolában tanítják az éhező gyerekeket. Volt benne egy különösen megragadó jelenet. Áll a tanárnéni a táblánál és magyaráz: Nyissuk ki a könyveket! Nem nyitjátok? A Biblia = ÉTEL. Na, ez az. Olvassunk. Nem, nem. Nem gualaiul, hanem Jézus nyelvén, angolul. Így...

13 A srác egyébként technikatanár egy Madrid melletti általános suliban. Mindenfélét tanít: számítógéphasználattól kezdve elektronikán, flip-flopokon át esztergálásig mindent, amit csak kitaláltak az iparban. Amint elmesélte az anyagot, felrémlettek a technikaórák az általánosban, amint ott ültünk a fűrészporszagú satupadokon és mindenféle furatokról meg szerelékekről tanítottak minket. Álmos voltam és igencsak fáradt már... a spanyolok voltak a hatodik fuvarunk ma a bizonytalanság pedig mégiscsak kikészíti az embert. Időközben elhagytuk Béziers-t, Bolzano-t Krisszel összenéztünk, hogy már csak egy Weierstrass, egy Kohanek, egy Phong és egy Bartels nevű falu kéne és már jöhetnénk is a dr. Szirmay- Kalos László Túrára... Néha elkezdett esni az eső. Ilyenkor sűrűn fohászkodni kezdtem, hogy csak kérlek, kérlek, kérlek, álljon el és ne kelljen szakadó esőben sátrat vernünk a világ végén, egy benzinkút mellett. Az ablakon kinézve igazából semmit se lehetett látni, csak a szürke mindenséget és a sebesen elsuhanó autópályakorlátot. Simont nem igazán zavarta, hogy két bringát lobogtat a szél a tetőn: olyan nyugodtan jöttünk stabil száznegyvenet, hogy öröm volt nézni. Zeneügyben pedig egyértelműen ők voltak a mai nap csúcsa: hallgattunk Cake-et, Creed-et, azonban a sötét felhők fenyegető hangulatát nemigen tudták szétoszlatni. Az autópálya a spanyol határ előtt százötven kilométerrel kettéágazik: az egyik ágon Barcelona felé lehet keresztülmenni a Pireneusokon, át Spanyolországba, a másik a hegylánc előtt északnyugatra fordul és a hegység francia oldalán Toulouse-on át Bourdeaux-ba visz. Mi az utóbbin szerettünk volna menni, a spanyolok viszont a délin mentek tovább Barca felé. Kiszálltunk hát az elágazás előtti utolsó kúton, ímélcímet cseréltünk, fotózkodtunk kicsit és nehéz szívvel búcsút intettünk a spanyoloknak. Egészen jól álltunk pedig: két nap alatt lett két nagyon jó ismerősünk (Fabrizio Cremonában és Simonék Madrid mellett), akikre remélem a későbbiekben számíthatunk. Most azonban nem igazán tudott vigasztalni az, hogy valahol messze lenne (talán) szállásunk, ugyanis a nyugati égbolt felől időnként dörgést hozott és olyankor a láthatár fehér fénybe borult. Dörgött-villámlott: a nyár vihara volt közeledőben felénk. Nyugat felé mutattam és odaszóltam Krisznek: Ott van Mordor. Onnét jön a vihar és mi sajnos odafelé tartunk... Körülnéztünk a pihenőben: elég jó esélyekkel vágtunk neki a fuvarvadászatnak, mert gyakorlatilag tele volt a hely parkoló kocsikkal, akik a környék legnagyobb kútján álltak meg kajálni és igazi, finom francia bagettet enni. A kávét inkább nem említem; a francia kávé kapcsán maradjunk inkább annyiban, hogy a franciák inkább csak foglalkozzanak a csigákkal és a croissont-nal, a kávét hagyják meg az olaszoknak. Dőzsöltünk. Kenyeret ettünk ÉS májkrémet ÉS szalámit. Ekkorra értünk az első rúd végére, még volt kettő. Májkrémből pedig most bontottuk meg a harmadikat és a negyediket, így aztán még viszonylagos élvezettel tömtük magunkba az étterem előtti padokon ücsörögve a finom tápot. Mindenesetre csipkedtük magunkat: a dörgés egyre közelebbről hallatszott és immáron nem jutottam el négyig sem, amikor a vakító fehérség után lehunyt szemmel számolni kezdtem: egy, kettő,... Összepakoltunk és immár szemerkélő esőben hagytuk ott a fedetlen pihenőt. A benzinkút még mindig jobbnak tűnt: fedett volt és ha minden kötél szakad, ott át tudjuk vészelni a közelgő ítéletidőt. Azért biztos, ami biztos, felöltöztünk és előástam az esőkabáti minőségében már bizonyított széldzsekimet (szerintem leginkább kukásmellényre hasonlít, ha nem is olyan büntető a színe...) Az eső

14 mellé a szél is fújni kezdett, így aztán egyre inkább aggódva tekintgettünk az autópálya lehajtója felé. Nem volt nagy a forgalom... Aztán bejött egy Toulouse-i rendszámú, fekete Peugeot 307 okos kerekekkel. Szép volt. Már reflexből indultunk is feléje, azonban láttuk, hogy két csaj ül benne, így egy pillanatra megtorpantunk. Nem tartottuk valószínűnek, hogy két csaj fölvesz (főleg, hogy az egyiknek derékig érő, bongyorított hidrogénszőke haja volt és a benzinkút neonvilágításában olyan volt az arcát borító festékréteg színe, mintha egy kis költségvetésű horrorfilm amatőr maszkmesterének első próbálkozása lett volna), mert mint tudjuk, SOHA, de SOHA nem fenyeget két nőt akkora veszély, mint amikor két stoppost felvesznek egy világvégi kúton. Attól függetlenül rámentünk a töltőpisztollyal küzdő szőkére. Már éppen odaértünk és vettem volna a levegőt, hogy bonzsúr-ekszkúzimóá, amikor láttuk, hogy a másik csaj kiszáll az anyósülésről és laza mozdulattal rágyújt a kocsi mellett(!), alig másfél méterre a tankoló szőkétől... no mindegy. Pillanatnyi szünet után azért csak rájuk próbáltunk és sajnos semmilyen értelmes nyelvet nem beszéltek, viszont rövid activityparty után megállapodtunk, hogy elvisznek és az uccsó kúton szállunk ki Toulouse előtt. Ekkor még csalás nélkül toltuk: Krisztivel másnap írattunk egy lapot, amin az áll Victor Hugo nyelvén, hogy Az x előtti utolsó benzinkúton szeretnénk kiszállni, azonban itt még komolyan meg kellett küzdeni Az Utolsó Benzinkút című feladvánnyal. De azért megoldottuk... A szőke tankolt, fizetett és Krisszel bepréselődtünk hátra. Ebben a pillanatban dörrent hatalmasat az ég és egy másodpercre vakító fényesség világított be mindent, egészen földöntúli hangulatot adva a tájnak. Elindultunk, az eső pedig először finoman esni kezdett, majd kisvártatva olyan erővel kezdte verni a Peugeot tetejét, mintha precíziós kalapáccsal csapkodta volna egy csapat marseille-i utcagyerek. A szőke nem igazán zavartatta magát a kint tomboló ítéletidő miatt: amíg nem esett nagyon, csak laza száznegyvennel mentünk, viszont amikor már tényleg semmit sem lehetett látni a szakadó esőben és továbbra is száznegyven körül mentünk tompítottal, szorosabbra húztam a biztonsági övemet és rámarkoltam a majrévasra. A csaj mintha semmit sem vett volna észre abból, hogy most valami irgalmatlanul, Báránykát megszégyenítő stílusban relatív gyorshajt: nyugodtan buzergálta a francia rapzenével megpakolt cédéváltót és a fűtés gombjait. Az anyósülés mögött ültem és így aztán tökéletesen láttam, hogy bizony jobbra-balra rángatja a kormányt és ez csak azért nem érződik a kasztnin, mivel a kocsi immáron egycentis vízrétegen fut, cserébe a fenekem alatt ide-oda táncol a hátulja apró kilengésekkel, amint az ESP mint az őrült, próbálja az úton tartani a Peugeot-t (ha egy szót tudnék üzenni a csajnak, az az lenne, hogy nézze meg a parasztlexikonban az aquaplanning fogalmát). Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy most mondjuk valami miatt lassítani kéne és a szőke beletaposna a fékbe: ekkor minden kerék húz egy lapot és aki a makk ászt húzza, az megtapad és az egész kocsi ekörül pördül meg laza száztízzel immáron, mivel a szőke is észrevette, hogy valami nem kóser és kicsit visszavett a gázból. És cédét cserélt közben. Hála Istennek tovább lassultunk és immáron száz alá csökkentünk, így némileg mérséklődött az a félelmetes hang, ami akkor jön a kerék felől, amikor éppen felfut a vízrétegre és beveri a kerékdobba az esővizet. Mindazonáltal a legjobb (vagy a legrosszabb, ez nézőpont kérdése) csak most jött: a csaj nyolcvannal beállt egy böszme kamion mögé harmincöt centire és tartotta a kamion kényelmes nyolcvanas tempóját. Ekkor már tényleg csak azért nem szóltam a szőkének, mert úgysem értené, hogy mit akarok és akkor már inkább előre figyeljen. A kamion, tündérem, van vagy negyven tonna, az le se szarja az

15 autópályát borító egycentis esőréteget és különben is, neki van van tizenötször akkora felülete, amin tapadni tud, de ez a kis szaros 307-es nincs másfél tonna, alig négytenyérnyi felületen érintkezik az úttal és jelen pillanatban éppen hogy el tudja takarítani a gumi maga alól a vizet. Olyan ez, mintha olajos kézzel kapaszkodnál egy korlátba a szakadék felett... Ha a kamionnak éppen egy nagyobb vízátfolyáson jut eszébe lassítani, időd se lenne a fékpedálhoz nyúlni és már fel is kenődtünk a hátuljára. Ha esetleg megnyomnád a féket, még rosszabb lenne, mert akkor ABS ide, ESP oda, szinte biztosan megpördülünk és kilencvennél nem nagyon véd meg a szalagkorlát sem attól, hogy átmenjünk a szembejövő oldalra no, akkor aztán igazán gyászos napnak nézünk elébe mindannyian. Ránéztem Kriszre és láttam, hogy őt nem nagyon izgatja a dolog amikor azonban fordítva ültünk anyuka mögött egy C-Merciben Madrid és Zaragoza között és az összes hárombetűs rendszer folyamatosan azért küzdött anyukával, hogy ne essünk le az útról, én voltam az, aki nem izgult. Ebből látszik, hogy az anyósülés mögött tényleg csak erős idegzetűek stoppoljanak, ha nő mellé ülnek be. (Tudom, tudom, ronda hímsoviniszta disznó vagyok...) Aztán az eső egyre csendesedett, így felvettük a szokásos száznegyvenes utazótempót, de mivel ekkor sem hallottam azt a szörnyű hangot a kerékdob felől, elengedtem a majrévasat és reménykedtem abban, hogy a legrosszabbon túlvagyunk. Kinéztem az ablakon és az itt-ott előbukkanó csillagok láttán fáradt sóhajt préseltem ki. Hiába, öreg vagyok már ahhoz, hogy más hülyesége miatt markoljam a majrévasat fehéredő ujjakkal... A csajok végül is kitettek a Toulouse előtti utolsó kúton és elhajtottak. Azt ugye tudod, - fordultam Kriszhez hogy most majdnem meghaltunk? Ráadásul mindkettő megpróbált megölni. Az a hülye szőke azzal, ahogy vezetett és a másik meg azzal, hogy rágyújtott a benzinkúton egy méterre a nyitott benzintartálytól. Basszus, ha tíz centivel arrébb áll, akkor már olyan kráter lenne a kút helyén, hogy mélygarázst építhetnének ide... Krisz vállat vont és annyit mondott, hogy nem izgult. Jó, mondjuk ő nem látta, hogy a szőke mit művelt a kormánykerékkel... Új kútunk elég gyászosan festett: gyakorlatilag bezárt, így a fizetőbódé sötéten árválkodott a kivilágított töltőállások előtt. Persze tankolni attól még lehetett, csak kártyával kellett fizetni, viszont ezt a betévedő autósok nem nagyon tudták, így a legtöbben azzal a lendülettel mentek is vissza a pályára, amivel bejöttek. Egyébként félig se volt készen: megvoltak a töltőállomások, viszont a bolt része egy kis bádogkonténerben működött és az egész mellett ott építették a kút rendes épületét. Ránézésre egy jó három-négy hét és el is készül mi viszont nem akartunk addig itt rohadni. Az eső gyakorlatilag elállt és itt-ott száraz foltok között csillogott tócsákban a víz. A bódé vécéjében fogat mostunk és kicsit megmosdottunk, majd fogtuk a lámpánkat és körbenéztünk, alkalmas csövezőhely után kutatva. Igen ám, de a kút körüli réten az iménti eső miatt csatakos volt a fű és semmi kedvünk nem volt ennyire vizes helyen sátorozni. Az építkezés felé vettük hát az irányt. Nem is gondoltak rá szerintem, hogy valakinek eszébe jutna bemenni egy félig kész épületbe, így aztán se kerítés, se őrség nem volt. Nem is kellett sok idő, találtunk egy kellemes helyet, ahol nem fújt a szél, teljesen száraz volt az aljzatbeton és még a körülményekhez képest kellemes hőmérséklet is kényeztetett. Vállat vontunk, kitekertük a polifómot, rátettük a hálózsákot és a zsákunkat a fejünk alá téve némi dumálás után fáradt sóhajjal elaludtunk. Ma is több, mint tizenhat órát töltöttünk úton, stoppolva, répázva, küzdve vagy éppen reményvesztetten ücsörögve. És mégis letoltunk több, mint ezer kilométert Cremnonától. Fabrizio, a hegedűkészítő Stradivari, Pest, a hazai gondok-bajok fényévnyinek tűntek már... igazából azért is

16 szeretek stoppolni, mert olyan érzés, mint amikor az ember letesz egy nehéz hátizsákot a Sasadi úton. Tudom, tudom: megvannak az otthoni problémáim, jönnek velem, de egész egyszerűen nem érdekelnek. Nincsenek hatással rám akkor, amikor éppen kétezer kilométert stoppolunk le két nap alatt, keresztül fél Magyarországon, teljes Ausztrián és Olaszországon és majdnem teljes Franciaországon. Olyan kicsit, mint valami rekreációs foglalkozás. Vagy munkaterápia. Vagy mittudomén... Szerda Tekintve, hogy tegnap este igencsak romantikus körülmények között tértünk nyugovóra, reggel korán felkeltünk, hogy ne kelljen magyarázkodni Pierre-nek és Étienne-nek, akik éppen egy különösen kiadósra sikeredett kedd este után, nyűgösen kezdődő másnapossággal ülnek kedvenc bulldózerjük volánja mögé. Reggel hatkor talpon voltunk és kedvenc maszájstílusunkat elővéve hat óra tizenhárom perckor már felöltözve, összepakolva és frissen mosott foggal ácsorogtunk a kúton. És stoppoltunk. Mindenek előtt azonban vásároltunk egy térképet, öt és fél ajróért. Európát, mert biztosra akartunk menni arra jutottunk ugyanis, hogy sokkal egyszerűbb és elegánsabb, ha a megkörnyékezési szakaszban a saját térképünkkel a hónunk alatt kezdjük meg a hadműveletet. Meg aztán a térképünkön jelölni tudunk minden benzinkutat és apró halálfejekkel jutalmazzuk mindet, ahol valamiért sokat szívtunk. Belefutottunk megint abba a problémába, hogy az X város előtti, X felé vivő autópályán található kúton délig nagyjából csak az X-be munkába igyekvők állnak meg, ők meg túl álmosak még ahhoz, hogy értelmesen alkudozni lehessen velük. Másrészt a kútunk nem volt valami nyerő a műfajban: kicsi volt a forgalma és mindennek tetejébe még a kutasok is igen gyanakvó tekintettel méregettek munka közben. Sértettük az érdekeiket, végül is: vannak olyan kutasok, akik bő borravaló reményében mindent megcsinálnak a kuncsaft helyett, tankolnak, letörlik az ablakot, talán még a kuncsaft kedves seggét is tisztára nyalnák, ha hagyná. Így viszont nagyon gáz odamenni a kutas mellett ácsorgó sofőrhöz, hogy bonzsúr-ekszkúzimoá. Mindegy. Ha teheti, stopposként mindenki kerülje a Shell és az Agip (és néha a Total) kútjait. Biztos, ami biztos, fogtunk egy almazöld Citroent Xsara Picasso-t apukával és anyukával, akik Bordeaux-ba mentek. Megnéztük a térképet és kisakkoztuk, hogy bár Bordeaux igazából nem esik útba, valószínűleg többen jönnek abból az irányból Spanyolország felé, így az első oda-vissza kúton kiszállva nem okozhat gondot a továbbjutás visszafelé elindulva. Tizenkilencre lapot húztunk, ez az igazság. Csomó buktató van a fenti módszerben: mi van, ha az olasz kutakhoz hasonlóan csak az egyik oldalon van nagy kút, a másikon egy kis bódé van parkoló nélkül? Mi van, ha még kisebb a forgalma az új kútnak? Mindegy, mondtuk, mikor már ott robogtunk a Citorenben reggel negyed nyolc körül, próbálkozunk. Úgy tűnt, nyertünk. Az első kút Toulouse után ugyanis elég nagy volt jókora Autogrill étteremmel, vécével meg gyerekjátszótérrel és nem utolsó sorban sok-sok parkoló kocsival. Elköszöntünk a citroenesektől, kajáltunk egy fantasztikus májkrémes-szalámis kenyeret és körbevizslattunk a kúton. Eléggé nehezen indult a reggel, viszont csak egy laza százhúsz kilométeres szakasz volt betervezve mára, így fogtuk magunkat, bementünk az étterembe és toltunk egy croissant-kávé kombót. Jól esett ekkorra már mosolyogva értékeltünk minden apró luxust (a májkrémes kenyérhez képest mindenképpen luxus a meleg és gőzölgő -bár nem olasz- kávé és a mennyei, frissen sült croissant. Próbálják ki nyugodtan, csak ajánlani tudjuk a Vadkemping Utáni Croissant intézményét...) A kúton

17 kezet és arcot mostunk és Krisz a térképünkön bejelölgette a francia autópályák benzinkútjait. Jól jöttek később... A kúton kinéztük ezt az osztrák rendszámú Volvót. Vártunk egy darabig a sofőrre, aztán amikor felbukkant, mire kettőt nyikkanhattam volna, már be is vágódott a volán mögé. Pörgött, mint a cséphadaró. Elmondtam a német szöveget, mire kiderült, hogy tökéletesen beszél vagy négy nyelven, csak sajnos épp németül nem. Sebaj, angolul is eldaráltam, hogy mit szeretnénk, mire intett, hogy szálljunk be. És elkövettük azt a hibát, hogy bevágódtunk további kérdezősködés nélkül mögéje. Nem volt épp borotvás gyilkos, sőt épp ellenkezőleg. Kiderült, hogy kollégával állunk szemben és valami egészen elképesztő figurának bizonyult. Svéd felesége van, egy fia és egy lánya, élt három évet az USÁban és most a francia rendőrségnek dolgozik. Egészen elképesztő arc volt és sokat beszélgettem vele arról, hogy a franciák idáig teljesen korrektnek bizonyultak és hogy nem tapasztaltam semmit a rettegett és túláradó, dagadó mellű nacionalizmusból. Elmondta, hogy a franciák nem az angol nyelvet utálják, hanem az angolokat, akik nem hajlandóak megtanulni semmit franciául, merthogy úgyis elboldogulnak Lándzsarázó nyelvén bárhol a világon. Két ellenszere van ennek, mondta: egyrészt azzal kell indítani, hogy bonjour, excusez moi és meg kell mondani rögtön az elején, hogy NEM vagyunk angolok. Vagy pedig pocsék angolsággal és kiejtéssel kell beszélni. Biztos, ami biztos, egy jó hangos és mosolygós bonjour!-ral indultunk ezek után és a harmadik mondatban nyilvánvalóvá tettem, hogy csak hülye csóró kelet-európai egyetemisták vagyunk... A srác kirakott Toulouse szélén. Nem volt ott semmilyen autópályás benzinkút, semmilyen parkoló: volt ott egy csomó autószerelő műhely, átrakodóállomások kamionosoknak és mindenféle ipari randaság. Nem épp szívderítő hely... mindenesetre követtük a srác tanácsát, csináltunk egy hülye Lourdes-táblát és kiálltunk mutogatni a közeli körforgalom Lourdes felé vezető szárán. És vártunk. Próbáltuk állva, hogy Krisz tartja a papírt, én meg mutatom a hüvelykujjam. Nem ment. Próbáltuk úgy, hogy cseréltünk. Nem ment. Próbáltuk úgy, hogy leraktuk a cuccokat. Nem ment. Próbáltuk vigyorogva. Nem ment. Próbáltuk úgy, hogy nem vigyorogtunk, mivelhogy úgy dinkának néznek minket. Nem ment. Próbáltuk ülve. Nem ment. Próbáltuk a körforgalomtól távolabb. Nem ment. Próbáltuk úgy, hogy szmájlit rajzoltunk a Lourdes felirat alá. Nem ment. Próbáltuk úgy, hogy Tarbes-t írtunk ki a táblára. Nem ment. Próbáltuk úgy, hogy egymással beszélgettünk. Kitalálják, hogy felvettek-e? Meguntuk egy idő után a próbálkozást és visszamentünk arra az egészen picike kútra, amelyik mellett elmentünk a körforgalom felé menet. Itt jó öt-hat percenként esett be egy kósza autós, hogy aztán a város felé mutasson, hogy csak kiugrott tankolni. Nem volt jó. A legpozitívabb ebben a kútban egy csodaszép, mélykék szemű francia csaj volt, aki tökéletes angolsággal mondta, hogy bocs, de csak a városba megy. És mosolygott hozzá ez a mosoly és ez a mélykék szempár volt a legtöbb, amit a kút adni tudott. Visszamentünk hát a körforgalomra, hátha végre jön egy jó fej. Nem jött. Másodszor is visszakullogtunk a kútra és próbálkoztunk, de Toulouse valami baromi jó hely lehet, mert mindenki itt akart maradni. Csüggedten ültünk a kút parkolójában, amikor egyszer csak jött két francia csendőr egy kisbusszal és az egyik bement cigarettáért a kútra. A másikra rápróbáltunk

18 nagyon lassan, udvariasan és okosan. Elvégre még azt se tudtuk, hogy Franciaországban tilos-e stoppolni, így azzal indítottunk, hogy megkérdeztük a kocsiban ülő kopasz századost, hogy a hivatalos szervek hogyan viszonyulnak a stopposokhoz. A kimondottan anyagyilkos kinézetű csendőr elmosolyodott és tört angolsággal elmonda, hogy náluk nem tilos stoppolni, de nagyon kevesen csinálják. A rázósabb kérdésre, hogy nem vinnének-e esetleg ki a pályára, azt mondta, hogy sajna nem engedi a szabályzat, de szerinte előbb-utóbb csak felvesznek a körforgalomnál. Vállat vontunk hát és visszaballagtunk harmadszor is. Meguntuk. Túl voltunk már a mutogatásos stoppolás összes lelkiállapotán a vigyorgó eufóriától kezdve a totális lehangoltságon át a vállvonogatós közönyig mindenen. Nagy sóhajjal fogtuk a hátizsákunkat és nekivágtunk az autópályára vezető felhajtónak gyalog. Nem volt éppenséggel olyan nagyon durván félelmetes, itt csak nyolcvan-kilencven körül mentek a kocsik, de sajnos az se hatotta meg őket, hogy egy Lourdes táblával a hátunkon ballagtunk az út szélén és végül is jó háromnegyed órát sétáltunk, mire elértük az első autópálya-táblát. Itt ráültünk a korlátra és teljesen reményvesztetten szorongattuk a papírlapunkat, amelynek az egyik oldalán Tarbes, a másikon meg a szmájlis Lourdes szerepelt. Időnként, amikor már nagyon untuk magunkat, megfordítottuk. Ott álltunk a lehető leghülyébb helyen, a Lourdes felé vezető autópálya ráhajtóján egy táblával. Ez volt az a pillanat, amikor visszaszívtam minden olyan gúnyos megnyilvánulást, amelyet hülye szituációkban látott stopposokra tettem: benne voltunk a szószban pont ugyanúgy, mint azok a srácok, akiket kinevettünk. Jó lecke volt. Az emberek között számtalan állatfajta van: mutasd meg, hogy nem veszed fel a stoppost, megmondom, ki vagy. Vannak azok, akik simán nem néznek rád sem. Elmennek melletted és totálisan ignorálnak. Ezekkel nem foglalkoztunk, semmilyen érzelmet nem váltottak ki: csak mentek távoli céljuk felé és kész. Ezeknél egy fokkal rosszabbak azok, akik megnézik a táblát, végigmérnek, aztán a szemkontaktus megteremtése után, pillanatnyi lassítás vagy megtorpanás nélkül mennek tovább. Ezek kicsit idegesítőbbek, harminc-negyven ilyen eléggé fel tudja idegesíteni az embert, ha hagyja. A legrosszabbak viszont azok, akik egyértelműen lófaszjóskák: rám vigyorognak és mutatják ők is a hüvelykujjukat és ha igazán kemény srácok akarnak lenni, még bólogatnak is hozzá. Az ilyenek hihetetlenül idegesítőek... szegény édesanyjuk meg valszeg folyamatosan csuklott, amint fiacskájuk tovaszáguldott a Lourdes felé vezető autópályán. Feladtuk. Nem is szóltunk egymáshoz, csak ácsorogtunk a déli verőfényben ekkor jött a srác, aki kihúzott miket a szószból azzal, hogy felvett. Pedig még csak olyan jól se beszélt angolul, az akcentusával meg éppenséggel ölni lehetett volna sietve megegyeztünk, hogy elvisz minket a Toulouse utáni második benzinkútig. A kút nem volt messze autópályán, alig húsz perc alatt ott voltunk (számoljunk csak: negyven kilométer autópályán semmi, biciklivel egy laza tekerés, gyalog viszont félnapos, kemény munka. Becsüljék csak meg az autójukat!) és kiszálltunk ötven kilométerrel Lourdes előtt. Gyakorlatilag a következő lehajtóig akartunk menni... Eddig azzal voltunk elfoglalva, hogy eljussunk Lourdes-ba, most viszont már egészen más természetű problémáink voltak: hogy a túróba fogunk bejutni a városba? Az oké, hogy valaki kirak a lehajtón, de aztán hogyan tovább? A város vagy harminc kilométer a pályától és a térképünk szerint semmilyen település nincs Lourdes és a pálya között. Másrészt pedig Kriszti egy zarándokszálláson dolgozik, amiről csak a címét tudtuk. Elképzelhető volt, hogy nagy nehezen beverekedjük magunkat a városközpontba és csak ott derül ki, hogy a zarándokszállás jó tíz kilométerre van a városon kívül...

19 Másrészt sikerült megtudnunk valami igen hasznosat: a francia rendszámok utolsó két számjegye azt jelöli, hogy hová valósi a tulaj. Lourdes kódja 65, Toulouse-é 31: nagyon megörültünk hát egy böszme nagy, sötétkék S80-as Volvónak, ugyanis csak apuka-anyuka ücsörögtek benne bambínó nélkül, ráadásul első blikkre a hátsó traktus is szabad volt és ami a legfontosabb, ott mosolygott egy nagy, megnyugtató 65-ös a rendszámtábla végében. Sietve kaptuk hát a hátizsákunkat és rájuk mentünk. Apuka meglepő módon egész jól beszélt angolul (a középkorú francia férfiak körében végzett kicsiny kutatásunk alapján nem nagy a priori valószínűséget jósoltam volna ennek) és látszott is rajta, hogy szívesen elvinne, de a hátsó ülésen hatalmas kartondoboz mondta azt, hogy ti ide nem fogtok beszállni... Megörültem a bácsinak és kicsit beszélgettünk a Volvo mellett: elvégre az elmúlt négy órában ő volt az első emberi lény körülöttem, aki nem volt ideges, tudott angolul és nem száguldott el mellettünk. Mondtam neki, hogy igen nehéz bejutni Lourdes-ba, hiszen ez a Volvo volt a harmadik olyan személyautó ma, amin 65-ös régiókód szerepelt. Megkérdezte a bácsi, hogy honnét jövünk és amikor megmondtam, ugyancsak nagyot nézett. Gondolom, elég nyomorultul festhettünk, mert végül is elmosolyodott és a Volvo mellé éppen beálló terepjáróból kiszálló bácsit meg nénit rábeszélte franciául(!), hogy vigyenek el a Lourdes-i lehajtóig... nem volt egyszerű meccs, mondhatom. Ott beszélgettek hárman franciául és fogalmunk se volt, hogy most mit tegyünk vagy mondjunk, hogy számunkra kedvezően alakuljanak a dolgok. Biztos, ami biztos, azt színleltük, hogy nagyon fáradtak vagyunk és megpróbáltunk úgy viselkedni, mint akik egy építkezésen csöveztek az elmúlt éjszaka és négy órát álltak egy autópályafelhajtó mellett. Olyan kétségbeesett arcot próbáltam vágni, mint George Berger a Hair végén, amikor beszáll a repülőbe és útnak indul Vietnam felé - szerintem bevették, mert végül is végigmért a terepjárós bácsi és bólintott egyet. Itt rémlett fel bennem először az, hogy ez a nyelv ez valami átverés, itt nincsenek szavak, nincsenek hangok, nincs semmi. Krisz másnap jegyezte meg, hogy ez neki is feltűnt. Ültünk egy padon és hallgattunk két csókát franciául kommunikálni: Olyan isten nincs, hogy ezek ez alapján megértik egymást. Biztos valami mentális síkon érintkeznek vagy mi... Hihetetlenül abszurd volt a szituáció: a szerencse akkor látszott a segítségünkre sietni, amikor már feladtunk minden reményt. Mindenesetre leültünk a terepjáró elé az árnyékba és néztünk hülyén kifelé a fejünkből ekkor viszont beugrott, hogy ha már úgyis lourdes-iak a volvósok, akkor megkérdem őket, hogy hol van a cím, amit Kriszti küldött. Előkaptam hát a telefonom, kikerestem az SMS-t és odamentem a kocsi körül pakolászó volvósokhoz és megkérdeztem tőlük, hogy hol van a városban a zarándokszállás. És ekkor valami egészen hihetetlen dolog történt. A volvós mukinak felderült az arca, oldalba bökte anyukát és franciául beszélgettek valamit elképzelhető, hogy mégse átverés ez a francia nyelv, mert annyit megértettem, hogy Cité St. Pierre neve többször is elhangzik, ez pedig a cím közepén található. Apuka angolra váltott és tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot: megbeszéli a terepjárósokkal, hogy elvisznek a város előtti első lehajtóig, ott kitesznek, ő addig anyukát hazaviszi, kirakják a kartondobozt a Volvóból, visszajön értünk a lehajtóra(!) és bevisz a zarándokszállásra(!!) Hirtelen nem tudtam mit kinyögni, csak annyit sikerült produkálni, hogy I-I can't say anything, just thank you very much. Merci bien. A volvós bácsi beszélt még egy kört a terepjárósokkal, majd mosolyogva elköszöntünk és immár teli szájjal vigyorogva ültünk be a Kia Sorentóba. A lehajtó már tényleg csak egy köpésre volt a kúttól, így alig negyed óra múltán a terepjárós bácsi jobbfelé indexelve kitért a lehajtóra, majd a fizetőkapuk előtt kiszálltunk és elköszöntünk. A kapuk előtt álló sorban láttuk a volvósokat, integettünk nekik, ők meg vissza... beszélgettünk Krisszel, hogy most istentelenül meg tudnának szívatni azzal, ha nem jönne vissza apuka, de valahogy fel sem

20 merült komolyan, hogy megteszi egész egyszerűen ahogy felajánlotta, azt nem lehetett nem komolyan venni. Mindenesetre volt egy szabad húsz-huszonöt percünk, nyugodtan lepakoltuk a zsákjainkat a lehajtó aszfaltcsíkjának szélére és letelepedtünk melléjük. Állt nem messze, a parkolóban egy olyan kamionos pótkocsi, amivel pótkocsikaravánokat lehet kialakítani. Ilyet még nem láttunk közelről, így aztán ezt fotózgattuk-nézegettük a volvós bácsira várva. Meg ittunk, rengeteget bár ugye a Pireneusok lábánál voltunk, mégis irgalmatlan erővel tűzött a Nap és igencsak megszomjaztunk útközben. Meg volt vagy harmincöt fok a hőmérséklet hiába, nem adták könnyen ezt a Lourdes-ot. A bácsi nemsokára visszatért. Nyílt a sötétkék Volvo csomagtartója, bepakoltunk és beültünk a bőrrel bevont és fullextrás pilótafülkébe. A bácsi újfent megkérdezte, hogy honnét jöttünk és beszélgettünk arról, hogy a franciák közül rengetegen tudnak angolul és hogy igen, a bonzsúrekszkúzimoá tökéletes kezdés, ha stoppol az ember. Odakint festői táj rohant szélsebesen visszafelé, a Pireneusok távoli tömege sötéten terebélyesedett, akármerre néztünk. Lourdes a hegyek ölelésében fekszik ez persze igen sajátos időjárási viszonyokat eredményez, de erről majd később. Egyelőre ott beszélgettünk a bácsival a városba menet arról, hogy az augusztus 15-i Mária Nagyboldogasszony ünnepére vagy kétszázezer vándorcigány gyűlt össze itt lakókocsistul, mindenhol ott vannak a városban. És ekkor, Lourdes főutcáján haladva egyszer csak egy mondat közepén ott jött szembe egy német rendszámú, páncélozott csapatszállító BTR-80-as fellobogózva a jól ismert fekete-sárga-piros zászlókkal! A toronyban meg ott ült egy cigány, vigyorogva tekintett szét az alant elterülő forgalmon... miarosseb?! Mondom a bácsinak, hogy hátezmegmiatőgy, mire csak unottan legyintett, hogy Á, csak a cigányok... Egy német páncélos vidáman tör előre egy francia kisváros utcáin, és a helyiek csak legyintenek! Megáll az eszem! Nem tudtam nem észrevenni a helyzet finom iróniáját... Hallottak már ezek arról, hogy a törökök hogy vették be Budát turistának álcázva?! A bácsi keresztülvitt Lourdes-on és a zarándokszállás kapujában nekikészülődtünk a kiszállásnak, de beszélt vagy öt percig a portással és beengedtek minket erre a mint utóbb megtudtam, egészen elképesztő módon őrzött helyre. Kiszálltunk a parkolóban és már jött is vigyorogva Kriszti, hogy dejódejódejó, hogy megjöttünk... A bácsival lefotózkodtunk és nagyon megköszöntük neki a segítséget. Idáig egész jól álltunk a franciákkal: csak ketten próbáltak megölni (emlékszünk, ugye: ott volt a szőke a pözsójával, a másik meg a cigarettájával), öten viszont elképesztően jó fejek voltak... Lourdes festői kisváros a Pireneusok tövében. Itt éldegélt egy kis szűz pásztorlányka a tizenkilencedik században, bizonyos Bernadett és egy nap látomása támadt az egyik környékbeli barlangban: Szűz Mária szólt hozzá, hogy adja hírül az embereknek, hogy építsenek egy kis káponát a barlang fölé az ő tiszteletére és az idők végezetéig tartsanak körmeneteket és miséket. Bernadett több alkalommal is látta Máriát, és az egyik látomás után kis patakot fedezett fel a barlangban gyógyító vize van. A srácok kissé túltolták ezt a kápolna-dolgot, ugyanis két akkora katedrálist is építettek a barlang fölötti szikára, hogy csak messziről lehet egyben befogni őket az ember látómezejébe. Mindazonáltal Bernadettet szentté avatták, a barlang pedig hihetetlen kegyhely lett azóta: a bácsi elmondása szerint itt annyi hotelhely van, mint egész Párizsban. Először nem hittem el, de aztán amikor láttam, hogy tényleg tíz házból nyolc hotel, kezdtem hinni a dologban. Egészen elképesztő! Ami meg a vizet illeti, kivezették a barlangból és a katedrális alatti sziklán körbefutó vezetékrendszeren keresztül vihetik-ihatják a hívők.

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében )

Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében ) Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében ) 1. nap - 2009. július 12. Vasárnap UTAZÁS Reggel 8 körül szedett össze a busz minket Paks különböző

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Jakov Gat április 24-én landolt az Ezeiza repülőtéren. Hibátlanul szabott öltönyben, keskeny nyakkendővel, kezében aktatáska.

Jakov Gat április 24-én landolt az Ezeiza repülőtéren. Hibátlanul szabott öltönyben, keskeny nyakkendővel, kezében aktatáska. 16 Jakov Gat április 24-én landolt az Ezeiza repülőtéren. Hibátlanul szabott öltönyben, keskeny nyakkendővel, kezében aktatáska. Lelépdelt az utaslépcsőn, amit a géphez gurítottak, ki a kegyetlenül vakító

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon

Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon Avagy milyen mikor egy 60 éves "papa" a trecking bicóval elhúz melletted az erdőben :) Készítette: Lőrincz Ádám 2013. szeptember 8. Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

1. Alapadatok. 2. MI van a dobozban?

1. Alapadatok. 2. MI van a dobozban? Ez a kis járgány egyike a legrégebbi készleteimnek, így elég nehéz lesz tesztet írni róla, elvégre már igencsak a szívemhez nőtt. Azért igyekszem majd egy objektívnek nem nevezhető, de átlátható kritikát

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015.

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015. RADNÓTHY SZABOLCS A hullámlovas 2015. PROLÓGUS Rájöttem, hogy az élet tenger. Hogy érted? Egyszerre csendes és hangos. Viharos és morajló. Amikor a horizonton a végét keresed, rájössz, hogy se eleje, se

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON Téboly Annának nem volt sok dolga, hiszen rajtam kívül egy teremtett lélek sem volt a presszóban, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen kinek jutna eszébe éppen vasárnap éjjel

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. november 15-én, kedden, 9 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 515. számú tanácstermében

Részletesebben

Tudod, mi van ma? Várta, hogy a másik visszakérdezzen, hogy: Nem. Mi? Ma dolgozom utoljára a tűzszerészeknél. Jövő héten áthelyeznek.

Tudod, mi van ma? Várta, hogy a másik visszakérdezzen, hogy: Nem. Mi? Ma dolgozom utoljára a tűzszerészeknél. Jövő héten áthelyeznek. Elmore Leonard: Dinamit (részlet) Fordította: Totth Benedek Chris Mankowski utolsó munkanapja, délután kettő, még két óra van hátra a műszak végéig, amikor befut a riasztás, hogy hatástalanítania kell

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 7

MagyarOK 1.: munkalapok 7 1. Dénes napirendje 6.30 6.35 Fél hétkor Dénes felkel. Hat óra harmincöt perckor már a fürdőszobában van. (Hideg vízzel zuhanyozik.) 7.00 Hét órakor Dénes kimegy a konyhába, és leül reggelizni. / Hét órakor

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10.

A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10. A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10. A minap fekete csuklyások sorozatot lõttek és Molotov-koktélokat dobtak a tarnabodi faluszélen négy házra. Az idõs lakók nem sérültek meg. Még aznap délelõtt

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg Huszonötödik lecke Megint telefon Halló! Jó napot kívánok! Üdvözöljük a Vabank Bank ügyfélszolgálatánál! Ha ismeri a mellék számát, nyomja meg a megfelelő számú gombot. Ha nem ismeri, várjon a kezelő jelentkezésére.

Részletesebben

A Rogers Akadémia. 1113 Budapest, Vincellér utca 33. Telefon: 06-30-569-0846. www.rogersakademia.hu. 2015. december havi hírmondó

A Rogers Akadémia. 1113 Budapest, Vincellér utca 33. Telefon: 06-30-569-0846. www.rogersakademia.hu. 2015. december havi hírmondó A Rogers Akadémia 1113 Budapest, Vincellér utca 33. Telefon: 06-30-569-0846 www.rogersakademia.hu 2015. december havi hírmondó Az Akadémián - egyéni időpont megbeszélés után - minden nap nyílt napot tartunk!

Részletesebben

Sofi Oksanen. Baby Jane. Scolar

Sofi Oksanen. Baby Jane. Scolar Sofi Oksanen Baby Jane Scolar Helsinki, 1995 2002 EGY True love You re the one I m dreaming of Your heart fits me like a glove And I m gonna be true blue baby I love you No more sadness, I kiss it goodbye

Részletesebben

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban Hegesztés nemzetközi gyakorlatban LdV-HU-13-IVT-1017 Négy hetes szlovákiai gyakorlat 2014.02.08.-2014.03.08. Készítette: Molnár József 1. nap Utazás 2014. február 08. Február 8.-án indultunk reggel 8-kor

Részletesebben

Tanárok és diákok az iskolai vitarendezésről

Tanárok és diákok az iskolai vitarendezésről 456 valóság W hatvanmilliárdos éves költségvetési főösszeg. Nem reális tehát, hogy ők valóban egyenrangú félként vehessenek részt az egyeztetésben. Mivel azonban az államnak az az érdeke, hogy közöttük

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 3

MagyarOK 1.: munkalapok 3 1. Mi a tárgy neve? kártyák telefon lámpa számítógép / laptop kulcs pénz igazolvány toll nyomtató asztal szék szemüveg könyv kávéfőző bögre buszjegy papír zsebkendő mobiltelefon ceruza Szita Szilvia és

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.

Részletesebben

Málta nem Attard 205

Málta nem Attard 205 Málta Sziasztok! Mészáros Andrea vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Kicsit eltérnék a sablon beszámolóktól, szeretnék közvetlenebb, barátibb hangnemet megütni. Már korábban is megfogalmazódott

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Csillagtúra egy Európáról

Csillagtúra egy Európáról Csillagtúra egy Európáról Nagyon vártuk a csapat első Csillagtúráját több okból. Egyrészt mert bár a Kékszalag a legnagyobb médiaesemény a Balatonon, de a leginkább embert próbáló verseny szerintem a Csillagtúra.

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

2015. augusztus 17. 2015. augusztus 18-20.

2015. augusztus 17. 2015. augusztus 18-20. 2015. augusztus 16. Ilyen indulásban sem volt még részünk! Itt az Északnyugati átjáróban - joggal mondhatom, hogy teljesen a közepén, ahol madár is alig jár, legfeljebb néhány jegesmedve - 4 vitorlás hajózott

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft 2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet

Részletesebben

A Dumort Hotel tündöklése

A Dumort Hotel tündöklése A Dumort Hotel tündöklése Bane krónikák 5. CASSANDRA CLARE MAUREEN JOHNSON B A N E K R Ó N I K Á K Ötödik könyv A Dumort Hotel tündöklése Könyvmolyképző Kiadó, 2014 3 A Dumort Hotel tündöklése Bane krónikák

Részletesebben

AU PAIR? Miért ne?! Lélekemelő és tanulságos szösszenet két sokdiplomás gyermekfelvigyázó tollából! Olvass, nevess, sírj velünk!

AU PAIR? Miért ne?! Lélekemelő és tanulságos szösszenet két sokdiplomás gyermekfelvigyázó tollából! Olvass, nevess, sírj velünk! AU PAIR? Miért ne?! Lélekemelő és tanulságos szösszenet két sokdiplomás gyermekfelvigyázó tollából! Olvass, nevess, sírj velünk! Írta és rendezte: leendő dr Ádám Tímea & leendő dr Molnár Diána 1 Belső

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Dánia Nykobing Falster SOSU

Dánia Nykobing Falster SOSU Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

2014 Montenegro Albania.

2014 Montenegro Albania. 2014 Montenegro Albania. Tanúságok: sok a kereszt az út mellett hegyekben ez óvatosságra inthet bárkit. Aki bevállalós az ezeken az utakon könnyen rajta veszthet. Mínusz első nap. Délután 1kor indulok.

Részletesebben