ogramok zi pr ö zetk nem

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ogramok zi pr ö zetk nem"

Átírás

1 nemzetközi programok

2

3 3 Kedves Olvasó! Engedje meg, hogy felhívjam figyelmét az idén első alkalommal megrendezett ELTEfesztre, Magyarország legrégebb óta folyamatosan működő egyetemének hagyományteremtő szándékkal szervezett fesztiváljára. Bátran állíthatom: a maga nemében egyedülálló kezdeményezés egyáltalán nem áll távol intézményünk szellemiségétől. Az újítás, az innovatív elképzelések minőségi megvalósítása ugyanis alapvető karakterjegyei tudományegyetemünknek, melyet az ország legszínvonalasabbjaként tart számon a szélesebb közvélemény. Egy olyan programsorozatra invitálom Önöket, mely révén komoly rálátásuk nyílhat egy korszerű, nyitott, az európai értékek honi közvetítésében döntő szerepet játszó szellemi közösség életére vagyis az ELTE mindennapjaira. Alumnusaink, úgy is mint szakmájuk kiválóságai, együtt az egyetem nemkülönben elsőrangú oktatóival, valamint a szakkollégiumok és a hallgatói önkormányzatok képviselőivel, mutatják be azt a széles palettát, melyet az ELTE a hozzá kötődőknek kínálni tud. A kerekasztal-beszélgetések, interaktív műhelyek, workshopok ennek megfelelően lényegesen többet képesek nyújtani, mint egy hagyományos keretek közt zajló nyílt nap. Bepillantást engednek egy szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerrel bíró, 450 felsőoktatási intézménnyel partneri viszonyt ápoló, több mint 70 ország hallgatóságát a falain belül tudó tudományos fellegvár működésébe. A hallgatóbarát szemlélet, a számtalan kikapcsolódási formát kínáló egyetemi élet, a tehetséggondozást meghatározó szakkollégiumok megismerésén keresztül kívánjuk Önöknek bemutatni, szerintünk miért érdemes minket választani. Bízunk benne, hogy rendezvényünk zárultával Önök is megbizonyosodnak róla: megéri nálunk tanulni, megéri minket választani. Dr. Mezey Barna az ELTE rektora

4 4 A épület (északi tömb), HArmóniA terem 9:00 9:45 Dr. Mezey Barna rektor megnyitója Dr. Fábri György rektorhelyettes beszélgetése a kari vezetőkkel és az EHÖK elnökével: Dr. Király Miklós (ÁJK), Dr. habil. Papp Gabriella (BGGyK), Dr. Dezső Tamás (BTK), Dr. Gergó Lajos (IK), Dr. Oláh Attila (PPK), Dr. Tausz Katalin (TáTK), Dr. Mikonya György (TÓK), Dr. Surján Péter (TTK), Zaránd Péter (EHÖK) Juhász Árpád: A kék bolygó vándora (TTK) 11:00 11:45 Filmvetítés, beszélgetés Winkler Mártával (TÓK) 12:00 12:45 Sik Endre, Lakner Zoltán, Bognár Ákos: Menjek vagy maradjak? Beszélgetés a migrációról, Csáki Judit moderálásával (TáTK) 13:00 13:30 Bozori Gabriella: Állatasszisztált terápiák napjainkban, külön tekintettel a lovasterápiára 13:45 15:00 Diploma után kerekasztal-beszélgetés a jogászi hivatásrendek képviselőivel, Báldy Péter moderálásával (ÁJK) 15:15 15:45 Minden, ami ember kerekasztal-beszélgetés Mérő László, Lénárd Sándor, Kovács Mónika, Köteles Ferenc és a kar intézeteit képviselő oktatók részvételével, Fábri György moderálásával (PPK) 16:00 16:45 Tóth Melinda: Az ELTE IK és az Ericsson együttműködésének bemutatása Ipari kutatási feladatok az egyetem falai között (IK) Juricskay Zoltán: Hogyan alakul át az informatikus munka újra vonzó és kreatív munkavégzéssé? (Ericsson Magyarország Kft.) 17:00 17:45 Horváth Krisztina: Tájékoztató a BTK alapszakos képzéseiről és osztatlan tanárképzéséről 18:00 18:30 Kötjük a rögöt! egyetemi talkshow és standup és reality és médiahack a tudományról, professzorokról, felsőoktatásról és a kalandvágyó, ezért itthon tanuló hallgatókról (a TudásPresszó különkiadása, Fábri György műsora) 18:30 Nyereményjáték-sorsolás

5 A épület (északi tömb), konferenciaterem 5 Egész napos filmvetítés: Alumni-filmek, civilfilmek, ELTEVízió-kisfilmek, filmek kísérletekről, az Egyetemi Könyvtár kisfilmje, kari kisfilmek. A épület (északi tömb), GömbAulA Tájékoztatás és regisztrációs lehetőség az ÁJK, BTK, BGGyK, IK, PPK, TáTK, TÓK, TTK, valamint a Tanárképző Központ, az EHÖK, az ELTE Online, az Egyetemi Könyvtár, az ELTE Művészeti Együttes (Bartók Béla Énekkar, Egyetemi Koncertzenekar, Néptáncegyüttes), az ELTE SE, az ELTE Sport Kft., az ELTE Karrierközpont, valamint az ELTE Alumni standjánál. c épület (Déli tömb), mogyoródi-terem (0.822) Az ELTE Karrierközpont programja 10:00-13:00 Tanácsadás 13:00 13:30 Cseszregi Tamás (oktatási igazgató, ELTE): Az érettségi-felvételi rendszer és a felvételi stratégiák 13:30 14:00 Nagy Zoltán (Diákhitel): Diákhitel lehetőség és felelősség 14:00 14:30 Kopasz Károly: Campus Hungary 15:00 15:30 Melyik ajtón menjek be? Döntések és választások a tudatos pályatervezés útján Visontai-Kovách Dalma és Buzgó Éva Ifjúsági Koordinációs Szolgáltató Egyesület 16:00 17:00 A felvételi jelentkezés és a pontszámítás általános tudnivalói Bukta Péter Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

6 6 c épület (Déli tömb), standok Az alábbi szervezetek várják látogatóikat standjuknál: Az Én Egyetemem (TáTK) ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium (TáTK) ELTE ÁJK Politológus Instruktori Kör ELTE ÁJK Felvételi Előkészítő Bizottság ELTE Bolyai Szakkollégium (TTK) ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért ELTE Illyés Sándor Szakkollégium (PPK) ELTE Kortárs Segítő Csoport Budapest Film Academy Politológus Műhely (ÁJK) Eötvös Kiadó Kft. Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület (TTK) Policity (ÁJK) Vezér Hallgatói Egyesület Az ELTE múzeumai Az eltefeszt ideje alatt ingyenes wifi az alábbi elérési útvonalon: ssid: eltefeszt Jelszó: eltenyiltnap2014

7 nemzetközi programok nemzetközi terem i. (A épület /északi tömb/, 1.69) Learning from the best - lectures Dr. Erdődy Gábor rektorhelyettes köszöntője Gábor Erdődy, Prof. Dr., Vice-Rector for International Affairs: Welcome speech Központi általános bemutató International love Kapcsolatépítés a magyar és külföldi hallgatók között (EHÖK) Student Union: International love - Networking of Hungarian and foreign students 11:00 11:45 Zoltán Vokó: MSc in Health Policy, Planning & Financing (TáTK) 12:00 12:30 IK: ELTE Faculty of Informatics in cooperation with Ericsson: Industrial research challenges within university walls (Tóth Melinda tanársegéd, az Ericsson Szoftvertechnológiai labor vezetője) 12:30 13:00 IK: Shaping 21st century telecommunication looking into the future (Gábor Somogyi, Services Sales and Business Development, Ericsson Hungary Ltd.) 13:00 13:30 Dávid Karátson: Popularizing volcanology in Hungary The Kemenes Volcano Park Visitor Center (TTK) 13:30 14:00 Tamás Vicsek: Why we live in hierarchy? (TTK) 14:00 14:30 Attila Szabó: Reducing the risk of coronary heart disease (CHD) through physical activity Prescription and adherence issues (PPK) 14:30 15:00 Krisztina Borsfay: An Introduction to the USC Shoah Foundation s Visual History Archive (PPK) 15:00 15:45 István Erdős: Experience for a lifetime - Willem C. Vis International Commercial Arbitration Moot (ÁJK) 16:00 16:45 Tibor Frank: The Decline of the Humanities? The Faculty of Humanities at ELTE Responding (BTK) 17:00 17:30 Lecture of Zsolt Frei (TTK) 17:30 18:00 Anna Kende: Collective Action and Mobilization to Political Protests Today (PPK) 7

8 8 nemzetközi terem ii. (A épület /északi tömb/, 1.71) International relations - get connected! 11:00 11:30 Márton Bélik, Head of Department of International Education and Mobility: Internationalization and beyond Ágnes Székely (Institutional Erasmus Coordinator, Department of International Education and Mobility): Mobility programs at ELTE 11:30 12:00 Viktor Benke (ESN ELTE President): ESN as an international organization Viktor Benke (ESN ELTE President): The ESN ELTE mentor system 12:00 12:30 Valéria Árva & Éva Trentin-Benkő (Faculty of Primary and Pre-school Education): Primary and Pre-school Education in English and Hungarian 12:30 13:00 Hungarian ELTE students with scholarship abroad 13:00 13:45 Scholarship progams (DAAD, Fulbright, MÖB, Tempus Public Foundation) 14:00 14:30 László Horváth (Student Union, applications coordinator): Knowledge only real when shared 14:30-15:00 International students at ELTE I 15:00-15:45 International joint degree programs at ELTE (Erasmus Mundus, EIT ICT) 16:00-16:30 Krisztina Borsfay: Intercultural psychology and education MA. International degree program at the Faculty of Psychology and Education 16:30-17:00 Hungarian ELTE students with scholarship abroad II 17:00-17:30 Szilvia Lezsovits: Intercultural internship at the international office of ELTE 17:30-18:00 International students at ELTE II nemzetközi folyosó (A épület /északi tömb/, 0.83 előtt) 1. A Nemzetközi Képzési és Mobilitási Osztály standdal várja a külföldi lehetőségekről érdeklődőket. 2. Élő könyvtár az EIT ICT Labs csapatával - Emelj le a polcról egy külföldi kalandot és csevegj azzal, aki átélte! Living library with the EIT ICT Labs team Pick an international adventure from the shelf and chat with the one who experienced it! 3. ELTE ESN

9 9 kari programok ÁllAm- és JoGtuDomÁnyi kar A épület (északi tömb), 0.79 terem 10:00 11:45 Inzelt Éva: A kriminológia mesterképzés bemutatása és kerekasztal-beszélgetés szakemberekkel 12:00 13:45 Kajtár Gábor, Nagy Nóra: ENSZ-modellezés 14:00 14:45 Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tudományos Diákkör: Közhatalmi típusú találkozások 15:00 15:45 Tóth Réka: Kerekasztal-beszélgetés végzett politológusokkal (Politológus Műhely) 16:00 16:45 Rendhagyó politológia-előadás Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel (Politológia TDK, Popovics Eszter) 17:00 18:00 Mándi Tibor: Politika a képernyőn és a mozivásznon A épület (északi tömb), 0.99 terem Tóth Réka: Vitakör aktuális társadalmi kérdésekről (Politológus Műhely) 12: Az ÁJK nemzetközi kapcsolatai, csereprogramok 13:00 13:45 Inzelt Éva: A mediáció titka avagy ismerkedés egy alternatív konfliktuskezelési módszerrel 14:00 14:45 Erdős István: Ismertető előadás a tudományos diákköri tevékenységről 15:00 15:45 Jánoshalmi Zsolt: A Padtárs program és az egyesület tevékenységének bemutatása (Policity) 16:00 16:45 Inzelt Éva, Kajtár Gábor: Brit parlamenti bemutatóvita, érvelési gyakorlatok

10 10 bárczi GusztÁv GyóGypeDAGóGiAi kar A épület (északi tömb), 0.65 terem Havasi Ágnes: Miről tanulhatsz a Bárczin? Egy példa: evidenciaalapú megközelítések az autizmus spektrumpedagógiájában 11:00 11:45 Szaffner Gyula: A beszélni nem tudók és a beszélőgépek, avagy az Augmentatív és Alternatív Kommunikáció lehetőségei 12:00 12:45 Kovács Krisztina: Basic rehabilitation of persons with visual impairment 13:00 13:45 Szimulációs gyakorlat (érzékenyítés) a látássérülés hatásainak átélése, a segítő technikák kipróbálása és a megfelelő személyi segítség módszereinek megismerése saját élményeken keresztül 14:00 14:45 Csákvári Judit: Kapcsolatok, kogníció, szemmozgás 21. század és intellektuális képességzavar 15:00 15:45 Négylábú előadók vagyis hogyan segítenek a mindennapokban a segítő kutyák? (NEO Magyar Segítőkutya Egyesület sajátélmény program) 16:00 16:45 Horváth Péter: Sokszínűség a gyógypedagógiában 17:00 17:45 Szimulációs gyakorlat (érzékenyítés) látássérülés, mozgássérülés, hallássérülés, kommunikációs problémák

11 11 bölcsészettudományi kar A épület (északi tömb), 0.62 terem Fodor János: A mémgyár meg a könyvtár (Könyvtár- és Információtudományi Intézet) 11:00 11:45 Ókortudományi Intézet Déri Balázs előadása 12:00 12:45 Művészettörténeti Intézet Rényi András előadása 13:00 13:45 Szabó Balázs: Szamurájok mítosz és valóság (Távol-keleti Intézet) 14:00 14:45 Ruzsa Ferenc: Ki lehet-e javítani a világot? A Buddha megoldása Bodnár István a Filozófiai Intézetről (Filozófiai Intézet) 15:00 15:45 Orientalisztikai Intézet Zsom Dóra előadása 16:00 16:45 Mohay András: Puszták népe pusztán kép-e? Néprajz, népismeret, társadalomismeret (Néprajzi Intézet) 17:00 18:00 Régészettudományi Intézet Kalla Gábor: A lakoma régészete c épület (Déli tömb), bolyai-terem (0.821) Angol-Amerikai Intézet Starcevic Attila előadása 11:00 11:45 Germanisztikai Intézet, Német Irodalom Tanszék Kurdi Imre és Balogh F. András előadása 12:00 12:45 Bengi László: Terek, rejtekutak, műfajok Hogyan jártak íróink a századelőn? (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet)

12 12 13:00 13:45 Bárth János: A magyar nyelvjárások kutatásának módszerei (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet) 14:00 14:45 Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Pintér Tibor: Az első modernizmus zenefelfogása 15:00 15:45 Romanisztikai Intézet Horváth Krisztina: Csoportkép helyett: a mai francia regény 16:00 16:45 Történeti Intézet Draskóczy István: A középkori magyar aranyforint 17:00 17:45 Hegedűs Iván: Oroszország és a pravoszláv egyház története az orosz és az egyházi szláv nyelv tükrében (Szláv és Balti Filológiai Intézet) Az ELTE BTK Filozófia Intézete az egyetemi felvételi előtt álló érdeklődőknek lehetővé teszi, hogy az egyetemi oktatás egy-két óráját meglátogassák és néhány oktatóval is találkozzanak. Jelentkezni a Filozófia szak hallgatói képviselőinél lehet. Kéri Virág: viragkeri@gmail.com Tasnádi Gábor: tasnadi90@gmail.com informatikai kar c épület (Déli tömb), DuDicH-terem (0.817) Numerikus módszerek alkalmazása Lócsi Levente: Optimalizáció az amőbamódszerrel Kovács Péter: Approximációs módszerek gyakorlati alkalmazása Fábián Gábor: Testmodellek keresztmetszetei Gilián Zoltán: Képregisztrációs módszerek (Numerikus Analízis Tanszék)

13 13 11:00 11:45 Török Zsolt Győző: Láthatatlan térképek térképi vizualizáció a kezdetektől az információs társadalomig (Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék) 12:00 12:45 Turcsányi-Szabó Márta: Tanulás a virtuális kontinuumban az ELTE Informatikai Karán (Média és Oktatásinformatika Tanszék) 14:00 14:30 Leitereg András: Egyetemi hallgatóként a kutató-fejlesztői pálya kapujában Oktatási játékok bemutatása (Programtervező informatikus BSc, I. évf.) 14:30 15:30 Lovas Zsófia, Maksay Dorottya, Molnár Bálint: Engedd ki a vállalkozó szellemet a palackból, avagy hogyan legyen sikeres startup céged az ELTE és az EIT ICT Labs segítségével pedagógiai és pszichológiai kar A épület (északi tömb), 0.100/A terem Lencse Máté, Csík Orsi: Társasjáték és pedagógia (regisztrációköteles) 11:00 11:45 Dúll Andrea: Te hova jársz bulizni? Kedvenc helyek pszichológiája 12:00 12:45 Striker Sándor: Andragógiai Műhelyek 13:00 13:45 Hegedűs Judit, Baska Gabriella: Képek, filmek szerepe a tanárképzésben 14:00 14:45 Kende Anna, Ujhelyi Adrienn, Krekó Péter: Aktivista fiatalok és az online mobilizálás szociálpszichológiája 15:00 15:45 Nagy Henriette: Mérje fel erősségeit! Pozitív pszichológiai keretben a személyiségről 16:00 17:00 Krajcsi Attila: Hogyan gondolkodnak az emberek? A matematika példája

14 14 c épület (Déli tömb), szabó József-terem (0.803) Miklósi Mónika: Lelki betegségek Az ősembernek könnyebb volt? 11:00 11:45 Kapitány-Fövény Máté: Öngyógyító örökmozgók? A figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD) és a szerhasználat kapcsolata 12:00 12:45 Vass Vilmos, Lénárd Sándor: Mire jó az iskola a XXI. században? 13:00 13:45 Mérő László: A csodák logikája 14:00 14:45 Szabó Mónika: Férfiak és nők modern szerepek 15:00 15:45 Ránky Márta: Egészséges sport és táplálkozás 16:00 16:45 Nahalka István, Trencsényi László: Az Agóra oktatáspolitikája 17:00 18:00 Halász Gábor: Tanulás és tanítás a modern felsőoktatásban c épület (Déli tömb), ii. emelet, pc3-as számítógépterem Páva Rita: Ismerd meg rejtett előítéleteidet! (regisztrációköteles) 11:00 11:45 Páva Rita: Learn about your hidden prejudices! (regisztrációköteles) 12:00 12:45 Páva Rita: Learn about your hidden prejudices! (regisztrációköteles)

15 15 tanító- és óvóképző kar A épület (északi tömb), 0.100/c terem Gamification 10:30-11:00 Vidovszky Júlia és Csetverikov Iván: Évszakok zenéje angol nyelvű dalok 11 órától folyamatosan 16 óráig a teremben angol játszóház, olvasósarok, angol teaház, tájékoztatás és képek 12:30 13:00 Kovács Judit: A gyermek és az idegen nyelv 13:00 13:30 A korai idegennyelvi fejlesztés film, beszélgetés: Kovács Judit, Trentinné Benkő Éva, Szepesi Judit 13:30 14:00 Trentinné Benkő Éva: Vidám gyermekirodalmi játszóház 14:00 14:30 Műhelymunka és beszélgetés a nyelvtanításról Jeney Dalmával 14:30 15:00 Reyes Marie Teresa: Az amerikai iskolai életről 15:00 15:30 Meseolvasás a mesesarokban Árva Valériával 15:30 16:00 Erasmus-ösztöndíjasok: Lantos Anikó és Tóth Tímea angol kétnyelvi óvodapedagógusjelöltek beszámolói 16:00 16:45 A Proscenion Drámaszínpad interaktív improvizációi (Kati Gábor) 17:00 18:00 Énekkel, tánccal várjuk vendégeinket (Papp Marcella) c épület (Déli tömb), terem creativity, sustainability 12:00 12:45 Mészárosné Darvay Sarolta: Creativity, sustainability 13:00 13:30 Kiállítások képei: művek alkotóműhelyeinkből, gyermekmunkák, interaktív bemutató (Bakos Tamás) 14:00 15:00 Rádi Orsolya: Nevelés-szimulátor 15:00 15:15 Lénárd András: Film a gyerekarcú digitális világról 15:15 16:00 Filmek a TÓK Zenés Színpadának előadásairól: 30 év a budai képzőben, a Kárpátmedence városaiban és Németországban (Döbrössy János)

16 16 társadalomtudományi kar A épület (északi tömb), 0.100/b terem Gregor Anikó: Nékem csak Budapest kell? Fővárosiak véleménye lakóhelyükről 13:00 13:45 Odaát Erasmusszal külföldön. Beszélgetés a külföldön tanult hallgatók élményeiről 14:00 14:45 Egy lépést előre Társadalmi érzékenyítő játék (Kultúrantropológia Tanszék; regisztrációköteles) 15:00 15:45 Élőkönyvtár Beszélgetésre kölcsönözhető érdekes emberek (Kultúrantropológia Tanszék) 16:00 16:45 Éjjel-nappal társadalom Bemutatkozik projektjeivel az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium 17:00 18:00 Gerő Márton: Az együttműködés problémái Interaktív játék (regisztrációköteles) A épület (északi tömb), 0.87 terem Bíró Judit, Csepeli György, Petényi Sára: Szülőgyilkosságok az ezredforduló Magyarországán. Az Orestés-projekt bemutatása. 11:00 11:45 Sik Endre: És eljöttek a pirézek 12:00 12:45 Papp Richárd, Szabó Miklós: Test és lélek 13:00 13:45 Dunay Pál: Elemezhető-e az elmúlt negyed század magyar külpolitikája? 14:00 14:45 Simon Dávid: Mire jó a statisztikus? 15:00 16:00 Váradi Balázs: Mitől jó egy adórendszer? 16:00 16:45 Darvas Ágnes: A korai évek örökké tartanak. A szociális szolgáltatások szerepe a gyerekek esélyeinek növelésében. 17:00 18:00 Kisfilmek a társadalomról (TáTK-hallgatók által készített rövidfilmek)

17 17 természettudományi kar A épület (északi tömb), 0.63 terem Harangi Szabolcs: Tűzhányók kitörésben látványos kísérleti bemutatóval 11:00 11:45 Mari László: Ojos del Salado Expedíció a világ legmagasabb vulkánjához 12:00 12:45 Farkas János: Fokozottan védett állatfajok természetvédelme és ökológiája, az antropogén hatások szerepe 13:00 13:45 Gruber Tamás: Természetvédelem a Duna-vízgyűjtő vizes élőhelyein a WWF értékelése szerint 14:00 14:45 Timár Gábor: Földünk a világűrből Mit látnak a műholdak? 15:00 16:00 Szente István: Híres ősmaradvány-lelőhelyek a Kárpát-medencében c épület (Déli tömb), kitaibel-terem (0.823) Sik András: A Mars-kutatás legújabb eredményei 11:00 11:45 Náray-Szabó Gábor: A molekulák harmóniája 12:00 12:45 Dávid Gyula: Az Univerzum jövője 13:00 13:45 Miklósi Ádám: Kutyák, gyerekek, robotok egy etológus szemével 14:00 14:45 Pálfy József: Klímaváltozások és hatásaik a Föld történetében 15:00 15:45 Weiszburg Tamás: A vörösiszap és a tiszai cianid katasztrófa tanulságai Több tudomány, kevesebb katasztrófa?! 16:00 17:00 Róka András: Az elektronok színháza

18 18 tanárképző központ A épület (északi tömb), 0.100/D terem 11:00 11:45 Rapos Nóra: Tanárnak készülök (regisztrációköteles) 13:00 13:45 Csizmadia Anna: Kerekasztal-beszélgetés pályakezdő (volt ELTE-s) tanárokkal 14:00 14:45 Turcsányi-Szabó Márta: Tanulás a virtuális kontinuumban az ELTE Informatikai Karán (regisztrációköteles) 16:00 17:00 Csizmadia Anna: Kvízjáték c épület (Déli tömb), lóczy-terem (0.804) Károly Krisztina, N. Kollár Katalin: Osztatlan tanárképzés az ELTE-n, avagy hogyan képezzünk tanárokat a jövő iskoláiba? 12:00 12:45 Weiszburg Tamás: Tényleg gyomorgörcse lesz-e 20 év múlva is a társadalom többségének a természettudományoktól? 15:00 16:00 Kopp Erika: A pedagóguspálya

19 19 kiegészítő programok A épület (északi tömb) lágymányosi planetárium (9.03 terem) A 2011 szeptemberében átadott planetárium Magyarország első digitális planetáriuma. Elsősorban az egyetemi oktatás céljait szolgálja, de egyben új lehetőséget teremt arra, hogy a nagyközönség is megismerje a csillagos égbolt jelenségeit, megértse az égi jelenségek hátterében húzódó természeti törvényeket, másrészt szeretnénk elősegíteni a csillagok és a bolygók szabad szemmel vagy távcsővel történő megfigyelését is, hisz a planetáriumban megismert jelenségeket mindenki nyomon követheti maga is. Planetáriumi előadások: Utazás a Naprendszerben Előzetes regisztráció: astro.elte.hu/planetarium (Belucz Bernadett) Időpontok: 10, 12, 14 és 16 óra. Hogyan készül az időjárás-előrejelzés? (7.88 terem) Az érdeklődők betekintést kapnak az időjárás-előrejelzés hátteréről, az ahhoz felhasznált eszköztárról, valamint arról, hogy a meteorológusnak milyen tudással kell rendelkeznie egy előrejelzés összeállításához. Mindezt úgy, hogy közben a másnapi előrejelzés is elkészül. Időpontok: 11, 13 és 14 óra. meteorológiai műszerek (6.133 terem) Használható-e a női hajszál meteorológiai mérésekre? Miben különbözik a meteorológiai radar a rendőrök által használt radartól? Az érdeklődők megismerkedhetnek egyes korabeli, valamint napjainkban használatos meteorológiai műszerekkel, azok működési elveivel és meteorológiai alkalmazási sajátosságaikkal. Időpontok: 11, 13 és 14 óra. fluoreszcens mikroszkóp A fluoreszcens mikroszkópban a fényforrás maga a vizsgált minta. A fluoreszkáló anyagok ugyanis fénnyel történő gerjesztés hatására olyan fotonokat bocsátanak ki, melyek energiája kisebb a gerjesztő fotonenergiánál, így a gerjesztő és a minta által kibocsátott fotonokat a színük alapján könnyű megkülönböztetni. Megfelelő optikai szűrők és lencserendszer alkalmazásával láthatóvá válnak akár egyedi molekulák is., így lesz a modern sejtés molekulárs biológia egyik legfontosabb képalkotó eszköze a fluoreszcens mikroszkóp. Időpont: 14 óra

20 20 fizikai tanösvény spinning (0.60 terem) A spinning (edzőteremben végzett, magas intenzitású, zenés kerékpáros aerobik óra) az egyik legkiválóbb kardió edzés. c épület (Déli tömb), AulA 10:00 10:30 ELTE Modern Jazztánc bemutató 10:30 11:30 Aikido edzés és bemutató 11:30 12:30 Északi Hét Csillag Imádkozó Sáska Kung fu 12:30 13:00 ELTE Cheerleaders bemutató 13:00 14:00 Muay Thai edzés és bemutató 14:00 14:30 ELTE Hastánc bemutató 15:00 16:00 Beavató színház Honti György Jászaidíjas színművész vezetésével 16:00 17:00 ELTE Művészeti Együttes fellépése 17:00 17:30 ELTE Dance Aerobik bemutató múzeumi előadások: erdős pál-terem (00-718); max. 30 fő 11:00-11:45 Pecsics Tibor (végzős biológus hallgató): Dinoszaurusz rekonstrukciók 12:00-12:45 Gatter István (geológus muzeológus): A drágakövek színes világa Időpontok: 12, 16 óra

21 egész napos programok A épület (északi tömb) matematikai Játszóház (matematikai múzeum) Izgalmas és érdekes kalandozást kínálunk a matematika és a logika iránt érdeklődők számára. A kiállítás célja, hogy közelebb hozzuk és megszerettessük a matematikát, ráadásul a megfáradt kalandorokat egy kellemes teával igyekszünk felfrissíteni. A Rubik-kocka csak a kezdet! matematikai tanösvény matematikai testépítő szalon 9-17 óráig: Mértani testek építése játékos formában, Kabai Sándor közreműködésével fizikai intézet: Fizikus mozi: fizikai kísérletek, előadások, érdekességek vetítése folyamatosan 158-as teremben (1. emelet) Öveges terem: Interaktív fizikai kísérletek (11-17 óráig, folyamatosan) 160-as teremben (1. emelet) fizikatörténeti labirintus Folyosói poszterbemutató interaktív fizikai kísérletek (öveges-terem) foucault-inga ingyenes drágakő-határozás Egy nagyszülőktől örökölt ékszer lapul a szekrényben, de senki sem tudja a családban, hogy milyen kő csillog a foglalatban? Itt a lehetőség, hogy kiderüljön a talány. Ellenőrizd, hogy vőlegényed mennyire gondolta komolyan! kármán Áramlástani laboratórium A Laboratórium célja, hogy viszonylag olcsó, egyszerű, ugyanakkor látványos, bevilágító erejű kísérletekkel segítsen közvetlenül képet alkotni a környezetünkben lezajló hidrodinamikai folyamatokról. A környezeti áramlások fizikája mint oktatási téma és a Kármán Laboratóriumban megvalósított oktatási forma egyaránt újdonság mind Egyetemünkön, mind országosan, sőt tudomásunk szerint az egész közép-kelet-európai régióban is. Áramlások, hullámok, örvények, ahogy még sosem láttuk. Akár a melegfronti működést is láthatjuk. 21

22 22 vizualizációs centrum Az ELTE TTK-n a Vizualizációs Centrum azzal a céllal jött létre, hogy összefogja azoknak a fizikusoknak, matematikusoknak, informatikusoknak és más természettudósoknak a munkáját, akik a képfeldolgozás, az információvizualizáció és a számítógépes ábrázolás területén speciális tudással rendelkeznek. Mindent, sőt még többet a szemnek! Szemléltetéstudomány a tudomány szolgálatában. csillagászati tanszék Távcsöves bemutató jó idő esetén az A épület bejáratánál. eötvös pont Nem csak tankönyvek széles választékban, kedvezményesen. Az ELTEfeszten reggel 8-tól este 8-ig, a Gömbaulában, a büfével szemben. pihenőterem (0.83) A megpihenni vágyó látogatókat nyitott, üres termek várják. c épület (Déli tömb) történeti Ásványtár Föld és ég kövei (Természetrajzi Múzeum) Az ország legnagyobb látogatható, idén 240 éves ásványtára: ásványok, drágakövek, ércek, kőzetek és meteoritok. Legfontosabb darabjait ma is a 19. századból fennmaradt és műemlékké nyilvánított bútorzat őrzi. Hazánk legteljesebb, több ásvány- és kőzetpéldányt számláló gyűjteménye tárlatvezetéssel is látogatható, de akár egyénileg is bolyonghatunk a Föld mélyének kincsei között. Két alkalommal (14 és 17 óra) 45 perces kiállításvezetés is (max. 40 fő). biológiai és őslénytani Gyűjtemény Dinó sarok (Természetrajzi Múzeum) A Természetrajzi Múzeum XIX. századi gyökerekkel rendelkező Biológiai és Paleontológiai Gyűjteménye az 1945-ös háborús károkat követően június 18- án nyílt meg újra, immár a Lágymányosi Kampuszon. A tárlat fő látványosságait gerinces és gerinctelen állatok kövületei, ősmaradványai, egésztest és anatómiai készítményei, valamint az emberré válással kapcsolatos anyagok és kutatási eszközök adják. Két alkalommal (13 és 15 óra) 45 perces kiállításvezetés is (max. 25 fő). mozaikos természet - éld át részleteiben! Tudományos játékok az őslénytan, biológia és ásványtan köréből (Természetrajzi Múzeum) múzeum rali: eltefeszti körkép (természetrajzi múzeum) Térképes rejtvényösvény a 2 egyetemi épület múzeumi érdekességein át. Kezdés

23 23 tetszés szerint; leadási pontok: Déli tömb Ásványtár, É-i tömb Matematikai Játszóház. Főnyeremény sorsolás: 16.30, Ásványtár. pillar Alapítvány programja (0.312) A Pillar Alapítvány fő profilja az Európai Uniós tájékoztatás. Az ELTEfesztre különféle játékokkal, feladatokkal készültünk, hogy ilyen formában ismerkedhessetek meg az EU-val. Ha egy kicsit lazítani szeretnétek, vagy beszélgetni a kapcsolódó szakokról, mindenképp keressetek fel minket! elte ttk Hallgatói Alapítvány programja (0.311) Az ELTE TTK Hallgatói Alapítványa az ország egyik legrégebben működő civil szervezete, mely fő tevékenységi köre a hallgatói élet segítése, a középiskolától kezdve az egyetemig. Igyekszünk lehetőséget biztosítani mindenkinek komoly tudományos sikerek, kiváló tanulmányi eredmények elérésére, valamint törekszünk a hallgatói évek emlékezetessé, széppé tételére, az általunk nyújtott szolgáltatások révén. Az előadásunkból és a standunk meglátogatásából megtudhatjátok, hogy milyen programokat szervezünk, illetve milyen módon kapcsolódhattok be a természettudományos civil életbe. kölyökegyetem (0.222/A és b) Az ELTEfeszt ideje alatt nemcsak a nagyok, hanem az egészen fiatalok is ismerkedhetnek az egyetemi élettel. Egész nap játékos feladatokkal, versenyekkel, színes programokkal várjuk a 3-10 éves gyermekeket! baba-mama szoba (0.221/A) Otthonos terem az elvonulni vágyó kismamáknak és babáiknak. karrier-tanácsadás (0.220/A és b) Egyéni pályaválasztási és karriertanácsadás. Regisztrációköteles program. számítógépterem (lovarda terem) Szabad számítógépterem interneteléréssel. Heidelbergi kiállítás Az ELTEfeszt ideje alatt is látogatható nemzetközi kiállítás. eötvös pont Nem csak tankönyvek széles választékban, kedvezményesen. Az algebrától a (proto)zoológiág, a hét hat napján, interneten, telefonon és személyesen szinte minden szakterület igényeit kiszolgáljuk. Az ELTEfeszten a C épületben a büfé mellett reggel 8-tól délután 6-ig. pihenőterem (0.409) A megpihenni vágyó látogatókat nyitott, üres termek várják.

24 24 Az eltefeszten bemutatkozó civil szervezetek elte Angelusz róbert társadalomtudományi szakkollégium Mit csinál egy társadalomtudós? Mire jó a társadalomtudomány? Miért jó szakkollégistának lenni? Az Angelusz Szakkollégium tagjai ezekre a kérdésekre válaszolnak, saját tapasztalataik alapján képekkel és videókkal illusztrálva. elte-beac Az ELTE-BEAC vár Téged, ha mozogni, edzeni, testileg-lelkileg felüdülni, esetleg versenyezni szeretnél. Közel 40 sportág közül választhatsz, így biztosan megtalálod a számodra megfelelő mozgásformát! Tartozz egy fiatalos, lendületes közösséghez, ahol a sport mellett rengeteg programon is részt vehetsz. Tanulj és sportolj az ELTE-n! A Rád váró sportolási lehetőségekről bővebb információt az alábbi oldalakon találhatsz: és elteonline.hu/sport/mit-sportoljak elte bolyai kollégium Az 1992-ben alapított Bolyai Kollégium az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi, valamint Informatikai Karainak szakkollégiuma. A Kollégium alapításakor az a cél vezérelte az alapítókat, hogy létrehozzák a magyar természettudományos felsőoktatás magas szintű, interdiszciplinaritásra törekvő központját, ahol az ELTE TTK legkiválóbb hallgatóit felkészítik a nemzetközi tudományos életben való helytállásra és a színvonalas kutatómunkára. A szakkollégiumi tevékenység középpontjában a magas színvonalú szakmai munka áll, ám a kollégium képzési programjában ezen túl a társadalmi problémákra érzékeny értelmiségi képzés is szerepel. Információs pultunknál több is megtudható a kollégiumról, programjainkról, a felvételi követelményekről. elte egyetemisták a környezettudatos szemléletért fenntarthatóság a gyakorlatban Az ELTE-n, nem csak ELTE-s önkéntesek bevonásával folyó fenntarthatósági munka eredményeivel szeretnénk megismertetni látogatóinkat. A témába illő totók és kvízek kitöltésével kézműves ajándékot nyerhettek. A rendezvény ideje alatt hulladékból alkotó kézműves műhely is működik. elte illyés sándor szakkollégium Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium az ELTE egyik tehetséggondozó intézménye, a pszichológia, nevelés- és egészségtudományok iránt érdeklődő hallgatók közössége. A szakkollégiumi tehetséggondozás segíthet neked abban, hogy kibontakoztasd képességeidet tudományos, illetve szakmai értelemben. Standunknál izgalmas játékokkal és további információkkal várunk. Találd ki és valósítsuk meg együtt! elte kortárs segítő csoport Az ELTE Kortárs Segítő Csoport egy pszichológushallgatókból álló önkéntes csoport, mely az egyetem Életvezetési és Diáktanácsadó partnerszervezeteként működik. Legfőbb

25 25 tevékenységi körünk az ELTE-s hallgatók számára biztosított esetvezetés, ami azt jelenti, hogy azok a hallgatók, akiknek bármilyen problémájuk van, megkereshetnek minket, és négyszemközti segítő beszélgetést biztosítunk nekik. Az ELTEfeszten standunknál válaszolunk a segítéssel, pszichológiával kapcsolatos kérdésekre, többféle tesztet lehet kitölteni, amelyeket ki is értékelünk, illetve a DiXit társasjáték kipróbálására is lehetőséget nyújtunk. elte művészeti együttes Az Együttes mindhárom egysége a Bartók Béla Énekkar, az Egyetemi Koncertzenekar és a Néptáncegyüttes szerepel az ELTEfeszten. Az ének- és zenekar együtt lép fel teljes tagsággal, a néptáncegyüttes külön, 4 táncospárral vonul fel. Műsor: Gyöngyösi Levente új művének zárótétele és Daróczi-Bárdos Tamás Farsangi vigasságok c. műve, valamint páros táncok. Művészeti vezető: Kovács László elte sport kft. Az ELTE SPORT Kft.-t az Egyetem 2008-ban alapította, azzal a céllal, hogy közös portfólióba terelje az egyetemi sportlétesítményeket, és működtetésüket, vagyonkezelésüket hatékonyan, szolgáltatás-centrikusan lássa el. A Kft. elsődleges feladata a Bogdánfy utcai Sporttelepeken, a Mérnök utcai Sporttelepen és a soroksári Duna-ágon található Vízisporttelepen kapacitásokat biztosítani az egyetemi polgárok és csoportjaik számára, oktatási, kutatási és szabadidősport célokra egyaránt. Ezen felül az ELTE SPORT Kft. hagyományteremtő céllal hallgatói és dolgozói szabadidősport rendezvényeket szervez: ELTE Majális, ELTE FITNight, Dolgozói kajak-kenu vízitábor, Egyetemi Dolgozói Foci és Kosárlabda Kupa. Weboldalak: eltesport.hu és eltefitnight.hu elte ttk Hallgatói Alapítvány Az ELTE TTK Hallgatói Alapítványa az ország egyik legrégebben működő civil szervezete, melynek fő tevékenységi köre a hallgatói élet segítése, a középiskolától kezdve az egyetemig. Igyekszünk lehetőséget biztosítani mindenkinek komoly tudományos sikerek, kiváló tanulmányi eredmények elérésére, valamint törekszünk a hallgatói évek emlékezetessé, széppé tételére, az általunk nyújtott szolgáltatások révén. Az előadásunkból és a standunk meglátogatásából megtudhatjátok, hogy milyen programokat szervezünk, illetve milyen módon kapcsolódhattok be a természettudományos civil életbe. pillar Alapítvány A Pillar Alapítvány fő profilja az európai uniós tájékoztatás. Az ELTEfesztre különféle játékokkal, feladatokkal készültünk, hogy ilyen formában ismerkedhessetek meg az EU-val. Ha egy kicsit lazítani szeretnétek, vagy beszélgetni a kapcsolódó szakokról, mindenképp keressetek fel minket! policity A Policity egy olyan pártpolitikailag független szellemi műhely, mely ötvözi az egyéni

26 26 kvalitást a közösségi munkában rejlő lehetőségekkel. Közösségünk mely a kezdetektől fogva önszerveződő legfontosabb fokmérője a demokrácia. Kiemelt célja a fiatal generáció demokráciában való részvételének elősegítése. Ha érdeklődsz a közélet, a kommunikáció, a jog iránt, és egy fiatalos, egyetemistákból álló csapatban szeretnéd kipróbálni magad, akkor első lépésben gyere, vegyél részt a játékunkban, és ismerj meg minket! vezér Hallgatói egyesület Az ELTE Vezér úti Kollégiumában működő civil szervezet munkájával és eredményeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. A kollégiumi élettel és a szervezet munkájához kötődő totó helyes kitöltésével ajándék kapható. budapest film Academy Az ELTE-vel közös képzéseket mutatunk be, valamint érdekes vizsgafilmeket vetítünk a látogatóknak. földrajzos klub a Hallgatókért és a tudományért egyesület A földrajz szak/szakirányok és az egyesület müködésének megismerésére kiváló lehetőség, ha ellátogatsz hozzánk, valamint nemzetközi hallgatói szervezeteket mutatunk be. elte ÁJk politológus instruktori kör Politológiával kapcsolatos kérdéssorokat tudsz nálunk kitölteni; megismerheted a szakot, a tantárgyakat, valamint az Instruktori Kör munkáját. elte ÁJk felvételi előkészítő bizottság Bemutatjuk Neked az előkészítő munkáját; kitölthetsz érdekes történelmi és irodalmi műveltségi kvízeket, gyere és tájékozódj nálunk! politológus műhely Kerekasztal-besszélgetés vár Rád végzett politológusokkal; az aktuális társdalmi kérdésekről szóló vitakörben lehet részed, valamint tájékoztatást adunk a műhely középiskolásoknak szóló programjairól, Várunk Téged kommunikációs játékokkal is! Az én egyetemem A TÁTK szociálpszichológiai tanszékével közös projektben a hallgatók egy ötletpályázaton vehetnek részt, melynek célja az Egyetem életének aktív alakítása; az ELTE Feszten a projekt népszerűsítését tervezzük, emellett interaktív játékokat és kvizeket lehet kitölteni. Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a rendezvény területén a rendezvény ideje alatt kép- és hangfelvétel készül. A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

27 MINDEN, AMI ELTE! kedves látogató! Az ELTEfeszten nemcsak élményekkel, új ismeretekkel gazdagodhatsz, hanem egy nyereményjátékban is részt vehetsz. Ehhez nem kell mást tenned, mint kiválasztani kedvenceidet, azokat a programokat, kiállítókat, előadásokat, amelyek leginkább elnyerték a tetszésedet. Ha sikerült választanod, nincs más dolgod, minthogy a menetleveledbe szerezz egy-egy matricát minden kategóriában és írd le nekünk, mi tetszett. A menetlevél másik része egy ELTE Kvízt tartalmaz, kérjük, ezt is töltsd ki hiánytalanul, de fontos tudnod, hogy egy-egy rossz válasz nem befolyásolja a sorsoláson való részvételedet. A menetlevelet, ha sikerült minden matricát beszerezni, illetve válaszolni a kérdésekre, akkor dobd be az Információs pultnál található ládába. A sorsolásra 18:30-kor kerül sor a Harmónia teremben, ahol megtudhatod, hogy Te vagy-e az a szerencsés, aki megnyerte a táblagépek egyikét, a Karrierközpont által felajánlott ingyenes részvételi lehetőséget valamely képzésükön vagy az ELTE ajándékcsomagok közül egyet. Fontos, hogy amennyiben nem vagy jelen a sorsoláson, akkor nem tudsz nyerni, hiszen ebben az esetben új húzásra kerül sor. Ha kérdésed van a játékkal kapcsolatban, azt felteheted az Információs pultoknál lévő hostesseknek. Élményekkel teli napot kívánunk! A szervezők kedvenc elte karom: MATRICA HELYE kedvenc előadásom: MATRICA HELYE kedvenc civil programom: MATRICA HELYE kedvenc kiállító standom: MATRICA HELYE Az eötvös pont matricám: MATRICA HELYE Az ELTEfeszt kínálatából válaszd ki azokat a programokat, amelyek a legjobban illenek hozzád. Gyűjtsd be az élményeket, írd le mi tetszett és szerezd be a matricákat! Válaszolj a kérdéseinkre és add meg az elérhetőséged. Dobd be ezt a lapot az Információs pultnál található ládába és maradj velünk a sorsolásig! 18:30-kor megtudhatod, hogy Te vagy-e az a szerencsés, aki hazaviheti értékes nyereményeink egyikét. Te és az ELTE! További információ a játékról az infó pultoknál! Amennyiben a nyertes nem jelenik meg, újra húzunk! Minden matricát be kell gyűjteni, viszont a kérdésre adott válaszok nem befolyásolják a sorsoláson való részvételt.

28 MINDEN, AMI ELTE! Kvíz Mikor alapították az Eötvös Loránd Tudományegyetemet? Ki áll a Karrierközpont információs pultjában? Van-e az ELTE Online-nak kabalafigurája? Sorolj fel három híres végzett ELTE-polgárt! Milyen színű az Alumni kártya? Hol van a Harmónia terem? Kinek a zeneművét játszotta ma az ELTE Művészeti Együttes? nevem: életkorom: címem*: iskola/munkahely: *Hozzájárulok, hogy a fent megadott címemre az ELTE és az ELTE Karrierközpont az intézménnyel kapcsolatos információt küldjön számomra hírlevél formájában.

OGRAMOK ZI PR Ö ZETK NEM

OGRAMOK ZI PR Ö ZETK NEM NEMZETKÖZI PROGRAMOK programfuzet_layout 1 2014.01.28. 15:03 Page 1 programfuzet_layout 1 2014.01.28. 16:06 Page 2 3 Kedves Olvasó! Engedje meg, hogy felhívjam figyelmét az idén első alkalommal megrendezett

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok

Részletesebben

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv képzési szint képzés név nyelv munkarend név ELTE Kar Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által aláírt szerződés szerint az alábbi

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar intézeti /tanszéki kreditfelelősök 2014/2015. tanév

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar intézeti /tanszéki kreditfelelősök 2014/2015. tanév Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar intézeti /tanszéki kreditfelelősök 2014/2015. tanév Angol-Amerikai Intézet: Dr. Hargitai Márta (oktatási intézetigazgató-helyettes) Dr. Starcevic Attila

Részletesebben

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév Intézményi rangsor felterjesztése Intézmény neve: Szegedi Tudományegyetem Címe: 6722 Szeged, Dugonics tér 13. Kar neve: Természettudományi és Informatikai Kar Rangso

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

Kutatók éjszakája programsorozat ELTE Savaria Egyetemi Központ (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.) szeptember 27. Programok

Kutatók éjszakája programsorozat ELTE Savaria Egyetemi Központ (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.) szeptember 27. Programok Kutatók éjszakája programsorozat ELTE Savaria Egyetemi Központ (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.) 2019. szeptember 27. Programok 1./ Érdekes fizikai kísérletek bemutatása Szendreiné Boncz Ildikó 2019.09.27.

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Szekszárdi I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Mentoráló intézmény

Részletesebben

NYÍLT NAP I. 2015. december 4.

NYÍLT NAP I. 2015. december 4. LEGYÉL TE IS SZOMBATHELYEN EGYETEMISTA! NYÍLT NAP I. 2015. december 4. PROGRAMFÜZET További Nyílt Napjaink: 2016. január 27. 2016. február 4. Program: 10.00 KÖZPONTI ELŐADÁSOK A épület, I. emelet, DÍSZTEREM

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa június 24-i ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa június 24-i ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa 2010. június 24-i ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE: ELTE BTK Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A) A

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2013/2014 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán

Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán Kárpáti Andrea andrea.karpati@ttk.elte.hu HITELES, TAPASZTALT, INSPIRÁLÓ:

Részletesebben

Generációk az információs társadalomban

Generációk az információs társadalomban Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program 2012. június 21-22. Hely: Szeged,

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM 2016. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A program címe: Iránya a csillagos ég! - Éjszaka a Tiszazugban Dr. Róka András, főiskolai docens (Kémiai

Részletesebben

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára.

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára. Tartalomjegyzék Meghívó Tóthné Aszalai Anett műhelyvitájára... 2 Meghívó Szabó Zoltán András műhelyvitájára... 2 Meghívó Dóczi-Vámos Gabriella műhelyvitájára... 2 Meghívó Semsey Gábor műhelyvitájára...

Részletesebben

nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban

nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban MEGHÍVÓ FELSŐOKTATÁSI NEMZETKÖZIESÍTÉSI TÖREKVÉSEK ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 A Tempus Közalapítvány tisztelettel meghívja

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok március 1. 16:00 ELTE Kémiai Intézet 065-ös terem Észbontogató (www.chem.elte.hu/pr)

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA 2011. január 11. Színház az egész világ - Drámapedagógiai műhely 2011. január 12. Természettudományokról másképp Természettudományi műhely 2011. január 13. Vissza a múltba

Részletesebben

Pedagógusaink: Munkaköre, megbízatásai: Képesítése: tanító, osztályfőnök (1.a), munkaközösség vezető. tanár, osztályfőnök (8.a),

Pedagógusaink: Munkaköre, megbízatásai: Képesítése: tanító, osztályfőnök (1.a), munkaközösség vezető. tanár, osztályfőnök (8.a), Pedagógusaink: Munkaköre, megbízatásai: Képesítése: Balogh Jánosné tanító, osztályfőnök (1.a), általános iskolai tanító Bárány Jutka, osztályfőnök (5.b), diákönkormányzat segítő pedagógus, gyermek- és

Részletesebben

Mit kínál az I. Béla Gimnázium?

Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont, Európai Tehetségpont, kiemelt teljesítményű iskola, Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója 2015-ben a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiba az ELTE Tanítóés Óvóképző Karát 15 hallgató képviselte, akik által

Részletesebben

E MÓRA FERENC SZT SZAKKOLLÉGIUM

E MÓRA FERENC SZT SZAKKOLLÉGIUM SZTE MÓRA FERENC SZAKKOLLÉGIUM BEMUTATKOZÁS Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiuma Szeged egyik legszebb részén, zöldövezetben található. Kollégiumunk több mint 50 éve egyszerre biztosítja a hallgatók számára

Részletesebben

TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK

TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK AZ MVM PAKSI ATOMERŐMŰ ZRT. ÉS AZ ATOMENERGETIKAI MÚZEUM FŐTÁMOGATÁSÁVAL TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK ELŐADÁSOK 11:00 MEGNYITÓ HELYSZÍN: GÖMB AULA CRuzR a Robot és Bartók Marcell (főszervezők, Tudományok Fővárosa)

Részletesebben

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA 1. 0001 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Semmelweis TDK 2016 1 200 000 2. 0002 Mezőgazdasági Hódmezővásárhely SZTE MGK TDK Műhelymunka támogatása 974 000 3. 0003 Állam- és Jogtudományi Szeged

Részletesebben

2014. október 21. KEDD

2014. október 21. KEDD 2014. október 21. KEDD Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola 8 óra: A at megnyitja: Pintér Etelka intézményvezető Helyszín: A épület Aula Programok az A épületben 8 12 óra: A szentesi laktanya (II.

Részletesebben

Központi Olvasóterem. Angol-Amerikai Intézeti Könyvtár

Központi Olvasóterem. Angol-Amerikai Intézeti Könyvtár Központi Olvasóterem Cím:1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. fszt. 14 Telefon:411 6500 / 5451 Honlap: https://konyvtar.elte.hu/hu/konyvtarak/kozponti-olvasoterem-0 Email: kariolvaso@btk.elte.hu Dániel Szonja

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK 2013. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA 2017.03.-22-től 04.22.-ig Program Időpont Helyszín Résztvevők Felelős Megjegyzés Víz Világnapi megemlékezés Iskolarádiós műsor 03.22. 3. óra Minden diák Magyarné Gyarmati

Részletesebben

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I.

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I. PROGRAM Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen 2019. február 15. 9:30-10:30: REGISZTRÁCIÓ 10:30-10:45 KÖSZÖNTÉS, MEGNYITÓ 10:45-11:30 PLENÁRIS ELŐADÁS Z. Karvalics László Hogyan kapcsolódhat

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta)

BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta) BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta) 1 Tartalom Bácsalmás Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvodája és Egységes

Részletesebben

PILOT PROJEKT KAZINCBARCIKA. ZÁRÓRENDEZVÉNY CERTIFIKÁCIÓK ÁTADÁSA március 30.

PILOT PROJEKT KAZINCBARCIKA. ZÁRÓRENDEZVÉNY CERTIFIKÁCIÓK ÁTADÁSA március 30. PILOT PROJEKT KAZINCBARCIKA ZÁRÓRENDEZVÉNY CERTIFIKÁCIÓK ÁTADÁSA 2017. március 30. A KAZINCBARCIKAI PILOTPROJEKT ELŐZMÉNYE Az Észak-magyarországi Szenior Szabadegyetem létrehozása Alapítók: Harmadik Kor

Részletesebben

Pályaorientációs nap december 5. Műhelyfoglalkozások leírása. egészségügy. orvostudomány

Pályaorientációs nap december 5. Műhelyfoglalkozások leírása. egészségügy. orvostudomány Pályaorientációs nap 2017. december 5. Műhelyfoglalkozások leírása 1. Dr. Oláh Kálmán és Andrea háziorvos-gyermekpszichiáter házaspár Török Balázs, SOTE Prontvai Virág, Károli Gáspár Református Egyetem,

Részletesebben

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények OKTV eredmények Verseny megnevezése Helyezés Tanuló neve Osztálya Felkészítő tanár Spanyol nyelvi OKTV I. kategória 4. Képes Zita 12/2 Baena Moreno Francisco José Fizika OKTV II. kategória 5. Kaposvári

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 101 éves az FPI A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet ez évben 2013. november 26-28. között rendezi meg a Fővárosi Pedagógiai Napok több évtizedes múltú programsorozatát, melyre tisztelettel meghívja

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kreditfelelősök 2017/2018. tanév II. félévétől

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kreditfelelősök 2017/2018. tanév II. félévétől ANGOL-AMERIKAI INTÉZET: Dr. Szalay Krisztina oktatási intézetigazgató-helyettes Amerikanisztika Tanszék: Dr. Magyarics Tamás tanszékvezető Dr. Benczik Vera tanszékvezető-helyettes Anglisztika Tanszék:

Részletesebben

Kreditfelelősök névsora BA/MA

Kreditfelelősök névsora BA/MA névsora BA/MA ANGOL-AMERIKAI INTÉZET: Dr. Szalay Krisztina oktatási intézetigazgató-helyettes Amerikanisztika Tanszék: Dr. Magyarics Tamás tanszékvezető Dr. Benczik Vera tanszékvezető-helyettes Anglisztika

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

2009. november 26 csütörtök

2009. november 26 csütörtök 2009. november 26 csütörtök 09.30 09.45 Megnyitó I. szekció (elnök: Lengyel Zsolt egyetemi tanár) 09.45 10.00 Kerekesné Dócs Nikoletta (hallgató): Univerzális és egyedi jellemzők az afáziások beszédében

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2017. november 23. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:30 Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar intézeti /tanszéki kreditfelelősök 2016/2017. tanév I. félév

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar intézeti /tanszéki kreditfelelősök 2016/2017. tanév I. félév Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar intézeti /tanszéki kreditfelelősök 2016/2017. tanév I. félév Angol-Amerikai Intézet: Amerikanisztika Tanszék Dr. Benczik Vera Anglisztika Tanszék Dr.

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. november 24. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:00 óra. Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők

Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők Képzési program Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők A képzés a Múzeumok Oktatási és Képzési Központja (Szentendre) és a Megyei Múzeumi Igazgatóság közös szervezése. Önkéntes tárlatvezető képzés 5 helyszínen:

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk 1 / 5 2016.06.03. 13:52 Menü Sportolni szeretnék Sportágak Zenés és táncos sportok Harcművészet Labdás csapatsportok Erő, állóképességi sportok Ütős sportok Fitnesz és életmód sportok Szabadtéri sportok

Részletesebben

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal.

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. ELTE Reader Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. Az ELTE Eötvös Kiadó a tudományegyetem intézményi könyvkiadója. Könyvkiadóként keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a digitális publikálásban rejlenek. Egyetemi

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2016 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok

Részletesebben

Családok a Családokért. A projekt feladatai, célkitűzései

Családok a Családokért. A projekt feladatai, célkitűzései Családok a Családokért Integrált gyakorlati szolgáltatásokkal és programokkal a mezőcsáti családokért. A projekt feladatai, célkitűzései A Családi Információs Pontban dolgozó munkatársaink, együttműködnek

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017.

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny OKTV Tantárgy versenyző osztály helyezés felkészítő tanár Kémia OKTV döntő Dragan Viktor Konstantin 11. A 23. Tóth Edina Kémia OKTV döntő Zsignár-Nagy Barnabás

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista 1. Pedagógusok végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási intézmény Megszerzett szakképzettség ; Eötvös Lóránd

Részletesebben

A PTE karai. Állam- és Jogtudományi Kar

A PTE karai. Állam- és Jogtudományi Kar A PTE karai A Pécsi Tudományegyetemen jelenleg tíz kar mûködik. Az alábbiakban valamennyit röviden bemutatjuk és innen tovább is lehet lépni az egyes karok beiskolázási, illetve felvételi oldalaira. Állam-

Részletesebben

XXXII. Stromfeld napok programjai 2011. április 7. GÉPÉSZ PROGRAMOK 8.00 Ünnepélyes megnyitó Koszorúzás az iskola névadójának szobránál

XXXII. Stromfeld napok programjai 2011. április 7. GÉPÉSZ PROGRAMOK 8.00 Ünnepélyes megnyitó Koszorúzás az iskola névadójának szobránál XXXII. Stromfeld napok programjai 2011. április 7. GÉPÉSZ PROGRAMOK 8.00 Ünnepélyes megnyitó Koszorúzás az iskola névadójának szobránál Építs hidat magad felé - tréning diákoknak aula Filmvetítés - Modern

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI

Részletesebben

DNEV16-ELM-102 DNEV16-ELM-103 NEVD DNEV16-KMM-101 DNEV16-KMM-105 DNEV-SZV:7 DNEV-SZV:9

DNEV16-ELM-102 DNEV16-ELM-103 NEVD DNEV16-KMM-101 DNEV16-KMM-105 DNEV-SZV:7 DNEV-SZV:9 Modul Kurzuskódok DNEV16-ELM-102 DNEV16-ELM-103 TÖRZSMODUL Elméleti modul Kutatásmódszertani modul NEVD13-106 DNEV16-KMM-101 DNEV16-KMM-105 DNEV-SZV:7 DNEV-SZV:9 DNEV-SZV:13 DNEV16-ETP-102 NEVD13-PT105

Részletesebben

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika Pappné Dr. Forgács Edit PhD. intézményvezető,,, közoktatási vezető nyelvtudományi PhD. Germanisztika Szénási Andrea intézményvezető-helyettes,, Tóth Attiláné Deák Andrea intézményvezető-helyettes, André

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév II. félév 1 Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon Egység Név Beosztás Iroda Telefon E-mail Dr. habil András István Rektor F-109 (25) 551-215 rektor@uniduna.hu Kancellária Kabinet Kancellár F-420 (25) 551-174 kancellaria@uniduna.hu Dr. Rajcsányi-Molnár

Részletesebben

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA

Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-88 Fax: 487-8196 ÖSSZESÍTŐ JELENTÉS Készült 2015. november 26-án,

Részletesebben

2005. (VII. 25.) számú rektori utasítás a Lágymányosi Campus nagyelőadóiról és tantermeiről való rendelkezés szabályairól szóló 8

2005. (VII. 25.) számú rektori utasítás a Lágymányosi Campus nagyelőadóiról és tantermeiről való rendelkezés szabályairól szóló 8 12/2005. (VII. 25.) számú rektori utasítás a Lágymányosi Campus nagyelőadóiról és tantermeiről való rendelkezés szabályairól szóló 8/2005. (VI. 15.) számú rektori utasítás egyes mellékleteinek módosításáról

Részletesebben

Strandröplabda Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság 2009 Férfi döntő végeredmény

Strandröplabda Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság 2009 Férfi döntő végeredmény Strandröplabda Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság 9 Férfi döntő végeredmény Hely Csapatnév Játékos Intézmény 1. Dudás Tamás Kovács Zoltán. Horváth - Szabados Horváth András Szabados István Eszterházy

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2019. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről 2019-ben tizenegyedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a

A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a Biológia Fizika, Földtudomány és Matematika Kémia és Vegyipar Műszaki szekciókban 2012. november 14. (szerda) Veszprém A konferencia helyszíne:

Részletesebben

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel.

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel. A rendezvény célja Az egészségtudatos és energikus életvitel népszerűsítése, ahol megmutatjuk az országnak, hogy az egészségünk megőrzéséért mit tudunk tenni. Megmozdítjuk, megmozgatjuk az országot, egy

Részletesebben

Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben

Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Szerkesztette: Darvay Sarolta Budapest, 2012 Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Természettudományi

Részletesebben

2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Angol nyelv I. kategória 28. Ágoston András Iván 12. d felkészítő tanár: Zanatiné Szántai Ildikó Angol nyelv II. kategória 6. Veres Dóra Erzsébet 11.

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben