MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE O L V A S Ó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE O L V A S Ó"

Átírás

1 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE O L V A S Ó ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK 417/2006.,431/2006. és A Honvédelmi Minisztérium államtitkárának 430/2006. számú HATÁROZATAIT Az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló évi XXXVI. évi törvény, az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló évi XXVI. törvény és az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló évi XI. törvény végrehajtása során - kérelmükre - megállapítottam, hogy az érintett személyek politikai indokokon alapuló törvénytelen eljárás keretében, vagy az alapján hozott ítélettel szenvedték el sérelmeiket. A HM Rehabilitációs Bizottság javaslatára a különböző parancsokban foglalt rendfokozati visszavetéseket és lefokozásokat felülvizsgálva, azokat hatályon kívül helyezem és a korábban elért rendfokozatukat Dr. Szabó Lajos t. századosnak, Császár Ernő t. főhadnagynak, Jordán Sándor t. hadnagynak, helyreállítom n. Feyér János ezredesnek, posztumusz helyreállítom

2 2 Zsitvai József hallgatót. kinevezem hadnaggyá A társadalmi szervezetek, önkormányzatok, és nyugállományú klubok kezdeményezésére, a HM Társadalmi Véleményező Bizottság javaslata alapján, figyelemmel a honvédelem ügye érdekében huzamos ideje végzett kiemelkedő tevékenységükre, állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából I. osztályú HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍMET Dr. Somos József Fonyódi László Hosszú Ferenc Ispánovich Márton Dr. Kende János Dr. Ludányi Lajos Toma József nyá. főtörzszászlósnak II. osztályú HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍMET Juhász László Réda János Lőrinczi József Drahos István Kovács Mária Magyar Géza Morschhauser Miklós Mosonyi János Horváth András Óváry László Samu Mihály Szabó Sándor Tóth Mihály Farkas Imre Mandrik Istvánné Ádám Jenő Bánsági Miklós Debrecenyi János Déri János nyá. hőr. őrnagynak

3 3 Dr. Dohány András Horst J. Rőhmer Irsay Nagy Dénes István Kovácsné Angyal Borbála Kopasz Jánosné Mikó Dániel Pifka Vince Számadó Gabriella Széher Mihály Székely Tibor Szenc Lajosné Dr. Vass Imre III. osztályú HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍMET Lovász József Takács László nyá. századosnak Bors István nyá. főhadnagynak Dorka József Harnóczi István Kontsagh Sándor Pöttendi István nyá. tüo. zászlósnak Siroki József nyá. zászlósnak Magyar Lajos nyá. főtörzsőrmesternek Aszalós István Bányay István Károly Bámrévi Béláné Berta Ferencné Csicsmann János Desits Ferencné Farkas Piroska Fabók Lászlóné Füredi András Gúth Árpád Hartus Antalné Harazin Péterné Lakatosné Lautner Krisztina Marx Imréné Metzger Rita Özv.Niedermüller Miklósné Dr. Pereznyák Sándorné Petren Ferencné Seres Attiláné Szabóné Lepsényi Klára Szentesi Jánosné Szerna Csaba

4 4 Takács Imréné Tarjányiné Csatári Márta Dr. Vajda Ferenc Varga Béláné Vígh Miklós az ARANYKOR KITÜNTETŐ CÍM arany fokozatát Gerle László az ARANYKOR KITÜNTETŐ CÍM ezüst fokozatát Fekete György Miskolczi László Gottfried Béla Kerekes Márton Kovács János Lasch Béla Pajor Antal Szatmári György Szikra Lajos Bese László Cs. Nagy József Horváth András Nagy László Hegyi Mihály nyá. zászlósnak az ARANYKOR KITÜNTETŐ CÍM bronz fokozatát Bieder János Forró Nándor Illikmann Rezső Kóródi Géza Mihucza István Ökrös Lajos Stadler Árpád Berki Lajos. Sarankó Béla Horváth Gábor Kovács Ferenc nyá. főtörzszászlósnak töo. zászlósnak

5 5 DÍSZTŐRT adományoz Josef Schmidt tart. törzszászlósnak ARANY EMLÉKGYŰRŰT adományoz Iványi Nándor A Honvédelmi Minisztériummal a honvédelem célkitűzései megvalósítása érdekében együttműködő társadalmi szervezetek, nyugállományú klubok és egyesületek kezdeményezésére, a HM Társadalmi Véleményező Bizottsága javaslatára, eredményes tevékenységük elismeréseként állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából HONVÉDELMI MINISZTÉRIUMI Fazekas Imre Orbán László Dr. Strenk Tamás Bánhegyi István EMLÉKPLAKETTET adományoz nyá. mk. alezredesnek Vetró Kőmíves Rozália Markovits Béláné Pap Sándor Kukumzisz Jorgosz Barta Ödönné Laczkó Józsefné Fügedi Tiborné Palkovics Gyuláné Nagy Józsefné Marityné Szabó Ilona Molnár Istvánné

6 6 Konfár János Héricz Sándor Gunázer Gyula A katonai rendfokozati rehabilitációban és az elismerésekben részesülteknek, illetve hozzátartozóiknak kívánok jó erőt, egészséget. Budapest, augusztus 17-én. A határozatokat aláíró: Dr. Szekeres Imre a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere és Iváncsik Imre a Honvédelmi Minisztérium államtitkára

ELŐLÉPTETI. ezredessé ELŐLÉPTETI. alezredessé ELŐLÉPTETI. őrnaggyá

ELŐLÉPTETI. ezredessé ELŐLÉPTETI. alezredessé ELŐLÉPTETI. őrnaggyá Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok elnökségeinek, vezetőségeinek kezdeményezésére, figyelemmel a honvédelem ügye érdekében huzamos ideje végzett kiemelkedő

Részletesebben

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok kezdeményezésére, a honvédelem, illetve a nyugállományú katonák érdekében végzett tevékenysége elismeréséül Nemzeti

Részletesebben

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A. elismerések adományozásáról

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A. elismerések adományozásáról MGYRORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H T Á R O Z T elismerések ásáról Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományúak egyesületei javaslatára, a HM Társadalmi Véleményező

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL) MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ÉS HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H AT Á RO ZAT A KINEVEZÉSRŐL, ELŐLÉPTETÉSRŐL ÉS ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ÉS HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H AT Á RO ZAT A KINEVEZÉSRŐL, ELŐLÉPTETÉSRŐL ÉS ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ÉS HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H AT Á RO ZAT A KINEVEZÉSRŐL, ELŐLÉPTETÉSRŐL ÉS ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Magyarország Köztársasági Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának

Részletesebben

a Magyar Honvédelem Napja alkalmából

a Magyar Honvédelem Napja alkalmából Mgyrország honvédelmi minisztere Mgyr Honvédség hdisírgondozásért felelős szervének prncsnok jvsltár honvédelem ügye érdekében huzmos időn át végzett áldoztos munkáj, hdisírgondozó tevékenysége elismeréseként

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére 2018. május 21-i hatállyal ELŐLÉPTETTE ALTÁBORNAGGYÁ SZABÓ

Részletesebben

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója május 04-e Flórián Nap alkalmából a szakmai feladatok végrehajtásában kiemelkedő és huzamosabb időn át magas színvonalon nyújtott

Részletesebben

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Németh Erika törzszászlósnak. * A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozza

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Németh Erika törzszászlósnak. * A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozza ISMERTETEM MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT, valamint a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnokának parancsát ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. A határozatokat és a parancsot aláírta!!!!

Részletesebben

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott. kerítésjavítás 1 Bába János 8.50 Bába János 0.00 8.50 2 Bába Jánosné 6.50 Bába Jánosné 0.00 6.50 Bagladi Sándor 0.00 1 Bagladi Sándor 10.00 10.00 3 Bajusz Balázs 4.50 Bajusz Balázs 0.00 4.50 4 Bajusz Bence

Részletesebben

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért hivatásos szolgálatban töltött évek után szolgálati jelet adományoz, egyben a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, eredményes

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

Temetõi melléklet 2010

Temetõi melléklet 2010 A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Temetõi melléklet 2010 Tisztelt Hozzátartozók! A temetői nyilvántartás szerint az alábbi sírhelyek feletti rendelkezési jog lejárt! Mivel a sírhely

Részletesebben

Orvosné Dr. Kósa Ildikó

Orvosné Dr. Kósa Ildikó Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének

Részletesebben

Temetõi melléklet 2009

Temetõi melléklet 2009 A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Temetõi melléklet 2009 Tisztelt Hozzátartozók! A temetıi nyilvántartás szerint az alábbi ek feletti rendelkezési jog lejárt! Mivel a felett rendelkezık

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ÁT. elismerések adományozásáról

H A T Á R O Z A T ÁT. elismerések adományozásáról MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE ISMERTETEM MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T ÁT elismerések dományozásáról Mgyrország honvédelmi minisztere társdlmi szervezetek és nyugállományúk

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I elismerések adományozásáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK,

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK, MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK, A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁRÁNAK HATÁROZATA VALAMINT A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKÉNEK PARANCSA ELISMERÉSEK

Részletesebben

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok Kivonat Magyarország honvédelemi miniszterének 186/2016. számú határozatából, valamint a MH Altiszti Akadémia parancsnokának 750/2016. számú parancsából a személyi állományra vonatkozóan. A határozatokat,

Részletesebben

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) 1. Béres Ferenc Elhunyt 2. Fecske Jenő Elhunyt 3. Fekete Álmos Elhunyt 4. Fogarassy Pál 5. Fóti Mária 6. Hidasi György 7. Hirling

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

a Győri Katonai Ügyészség, ügyészségvezetőjének

a Győri Katonai Ügyészség, ügyészségvezetőjének A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKÉNEK ÉS HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HA TÁR O ZA T AI ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, beosztásában huzamos időn

Részletesebben

Temetõi melléklet. Tisztelt Hozzátartozók!

Temetõi melléklet. Tisztelt Hozzátartozók! A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Temetõi melléklet Tisztelt Hozzátartozók! A temetıi nyilvántartás szerint az alábbi sírhelyek feletti rendelkezési jog lejárt! Mivel a sírhely felett

Részletesebben

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc.

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc. ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely Alexa János. 1867 1905 Almási Ferenc. 1928 1994 Almási Ferencné Kovalik Anna 1923 2003 Aplaki Bertalan.

Részletesebben

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a Zsűri döntése alapján 1. Biztonságpolitika tagozatban: I Rajnai

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 2/2015 Napirendi pontok: 1. A 2015.

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából A tűzoltóság napja alkalmából belügyminiszteri és főigazgatói elismerésben részesültek kollégáink. Az elismerések átadása a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepélyes

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 425 db HU-12-06- 04726 04800 Németh István 75 HU-12-06- 04801 04845 Haraszti Győző 45 HU-12-06- 04846 04895 Tóth Mihály 50

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

SZÍNES DIPLOMÁSOK 2007

SZÍNES DIPLOMÁSOK 2007 SZÍNES DIPLOMÁSOK 2007 Balassi Istvánné Bíró Gézáné Fábián József Gogola Józsefné Hámory Jenőné Havassy László Kmetty Kálmánné Kovács Aurélné Molnár Ferencné Nemeskéri Ferencné Őrhegyi Istvánné Pálmai

Részletesebben

Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi

Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 1. oldal 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat kitüntetés adományozásáról Az Alkotmány 30/A. (1) bekezdése j) pontja, valamint

Részletesebben

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Baksa József Bánhidi Sándor dr. dr. Orbán Zsófia pót Nyugat-Dunántúl (regionális civil szervezetek kollégiumválasztó ) Győri-Dani Lajos pót Hódi Gyula Dél-Alföld

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

Rákóczi 1-2-0 5805/21

Rákóczi 1-2-0 5805/21 120 Rákóczi 100 Rákóczi 100 Tokaji 100 Kopogó Szalamics Szabolcs Nyíregyháza Kopogó u. 2. 0425/1 Nyíregyháza Kopogó u. 0425/4 Brehovszki Puskás Erika Nyíregyháza Kopogó u. 8. 0425/6 0425/6 Árendás Miklós

Részletesebben

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap 1.lap 1 Z22 Oláh János 15/18 405.97/ 477.27 2 Z16 Szabó Géza 15/20 359.03/ 430.36 3 Z16 Berki József 13/15 314.74/ 348.09 4 Z31 Csabán - Papp 13/14 308.66/ 325.69 5 Z34 Burka - Takács 14/16 301.96/ 330.36

Részletesebben

Nagyszállás Házi bekötések

Nagyszállás Házi bekötések Nagyszállás Házi bekötések Majoranna Név Hrsz. Majoranna 1/b Üres telek 02362/382 Majoranna 1 Jung János 02362/113 Majoranna 1/a Lászlóné Hudák Erika 02362/311 Majoranna 2 Özv. Daru Jánosné 02362/115 Majoranna

Részletesebben

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító) SORSZÁM (NYILV.SZÁM) 1. (115) 2. (119) 3. (114) 4. (074) 5. (075) 6. (008) 7. (087) 8. (016) 9. (109) 10. (052) 11. (051) 12. (03) 13. (026) 14. (122) 15. (009) 16. (021) 17. (130) 18. (042) 19. (079)

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Antal Mihály Antal Mihályné Palásti Etelka

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Antal Mihály Antal Mihályné Palásti Etelka ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Antal Mihály. 1931 1983 Antal Mihályné Palásti Etelka 1933 1989 Babenyecz István. 1934 2004 Bajkán Béla. 1948 1989 Bálint Andrásné Palatinusz

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI DÍJ-ban részesültek köre

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI DÍJ-ban részesültek köre JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI DÍJ-ban részesültek köre Év Díjat kapta Település 1998. Juhász Lászlóné, iskola Dr. Pataki Mihály, iskola Tóth Vendelné, pedagógus Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjárműtechnikai

Részletesebben

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért a rendvédelmi szerv hivatásos szolgálatában töltött

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.04.28. 1 KZCS/14/12193524 MAKAI RÓBERT 649 986 8530 649 986 2 KZCS/14/12193363 PAUSITS ERIKA 643 204 7480 643 204 3 KZCS/14/12193462 VIDA JÁNOS 650 000 7280,4 650 000 4 KZCS/14/12193486 MILÁVECZ

Részletesebben

Hatósági szerződés Ft év

Hatósági szerződés Ft év Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke Szerződéskötés dátuma Szerződés hatálya Partner / Szerződő fél Hatósági szerződés 2.211.375 Ft 2013.11.28 3 év Aradi Ágnes Hatósági szerződés 2.099.901

Részletesebben

Az EOQ MNB kitüntetettjei

Az EOQ MNB kitüntetettjei Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Gabriel A. Pall, USA (2006) Greg H. Watson (2015) Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Shoji Shiba, Japán (2007) EOQ MNB Életmű Díj : Mikó György (2018) Sütő Kálmán

Részletesebben

XVIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 27., szombat 10 óra

XVIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 27., szombat 10 óra XVIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, 1988. augusztus 27., szombat 10 óra Pontverseny eredménye: 1. Budapest 2. Pest megye 3. Szolnok megye 4. Békés megye 5. Hajdú Bihar megye 6. Heves megye 7.

Részletesebben

Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil

Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil Közösségi megbízottak névsora 2017.09.06 I. körzet: Lakcím Telefon Mobil Palotai u. 53. Varga Tibor Palotai út 53. 4/16. 327-406 20/333-1464 Palotai u. 55. Virág Józsefné Palotai út 55. 7/66. 318-630 30/753-3913

Részletesebben

XV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 31. szombaton 10 óra

XV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 31. szombaton 10 óra XV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, 1985. augusztus 31. szombaton 10 óra Pontverseny eredménye: 1. megye 2. megye 3. megye 4. Baranya megye 5. Borsod megye 6. Csongrád megye Legeredményesebb: férfi

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

SZÍNES DIPLOMÁSOK Balassi Istvánné. Bíró Gézáné. Fábián József. Gogola Józsefné. Hámory Jenőné. Havassy László. Kmetty Kálmánné.

SZÍNES DIPLOMÁSOK Balassi Istvánné. Bíró Gézáné. Fábián József. Gogola Józsefné. Hámory Jenőné. Havassy László. Kmetty Kálmánné. SZÍNES DIPLOMÁSOK 2007 Balassi Istvánné Bíró Gézáné Fábián József Gogola Józsefné Hámory Jenőné Havassy László Kmetty Kálmánné Kovács Aurélné Molnár Ferencné Nemeskéri Ferencné Őrhegyi Istvánné Pálmai

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 500 db HU-11-06- 00251 00300 Dudás Ferenc 50 HU-11-06- 00301 00335 F. Tóth Ferenc 35 HU-11-06- 00336 00365 Haraszti Győző

Részletesebben

Budapest Páros~ és Egyéni Bajnokságok. 382 Postás Fogarasi Ildikó 421 Fehér Andrea. 419 FTC Danka Mónika 381 Sebestyén Andrea

Budapest Páros~ és Egyéni Bajnokságok. 382 Postás Fogarasi Ildikó 421 Fehér Andrea. 419 FTC Danka Mónika 381 Sebestyén Andrea Nőnapi verseny pálya 1 2 pálya Boda Istvánné 441 fa Fülöp Lászlóné Kinizsi Sör 436 Szenczi Judit 431 Mester Lászlóné 430 Orbán Gabriella Győri Richards 425 Sallai Mátyásné 422 Gyurgyik Vera Győri Richards

Részletesebben

Az EOQ MNB kitüntetettjei

Az EOQ MNB kitüntetettjei Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Gabriel A. Pall, USA (2006) Shoji Shiba, Japán (2007) Greg H. Watson (2015) EOQ MNB Életmű Díj : Sütő Kálmán Dr. (2007) Az EOQ

Részletesebben

Munkalap1 VIII. Országos Szenior Úszóbajnokság Gyula, 1978. szeptember 3. vasárnap de. 10 óra

Munkalap1 VIII. Országos Szenior Úszóbajnokság Gyula, 1978. szeptember 3. vasárnap de. 10 óra VIII. Országos Szenior Úszóbajnokság Gyula, 1978. szeptember 3. vasárnap de. 10 óra Pontverseny eredménye: 1. megye 2. megye 3. megye 4. megye 5. megye 6. megye 7. Fejér megye Egyéni pontverseny eredménye:

Részletesebben

NEMZETŐR EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÖLTÖZETEN HASZNÁLATOS HÍMZETT ÉKÍTMÉNYEK KATALÓGUSA

NEMZETŐR EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÖLTÖZETEN HASZNÁLATOS HÍMZETT ÉKÍTMÉNYEK KATALÓGUSA NEMZETŐR EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Kazinczy tér 11. Parancsnok: Raffai Antal István nör. altábornagy Tel: +36-30-450-4021 Fax: 92-318-725 e-mail: HÍMZETT ÉKÍTMÉNYEKKEL

Részletesebben

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba A 2010. október 03. napjára kitűzött helyi önkormányzati és cigány kisebbségi önkormányzati választásra nyilvántartásba vett jelölő szervezetek, jelöltek és listák Polgármesterjelöltek Horváth Károly Független

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának Magyarország Köztársasági Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, huzamos időn át végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelem ügye érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként,

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Baranyayné Tóth Mária Edit törzszászlósnak. * A Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozta

Baranyayné Tóth Mária Edit törzszászlósnak. * A Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozta A honvédelmi tárca központi ünnepségén Magyarország honvédelmi minisztere, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő, lelkiismeretes munkája elismeréséül Nemzeti Ünnepünk, 2017. október 23-a alkalmából

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése 1 NYZCS/14/12291107 CSONTOS GABRIELLA 4 845,54 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12291207 GÁLOS GÉZA 4 040,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12290028 MATEJKA CSABÁNÉ 2 800,00 520 000 520 000 4 NYZCS/14/12291175 MÓZES

Részletesebben

Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil

Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil Palotai u. 53. Varga Tibor Palotai út 53. 4/16. 327-406 20/333-1464 Palotai u. 55. Virág Józsefné Palotai út 55. 7/66. 318-630 30/753-3913

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1 Kelemen Gáborné Budapesti Erımő Rt. I. 169 54 160 54 329 108 437 2 Rózsavölgyi

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1. Hirt Szilvia Bakonyi Erımő 159 47 175 57 334 104 438 2. Balogh Mária

Részletesebben

2. oldal dr. Vajta István kormánytisztviselőnek; felmentéssel Tóthné Bisztránszky Marianna kormánytisztviselőnek; elhalálozása miatt Juhász Imre kormá

2. oldal dr. Vajta István kormánytisztviselőnek; felmentéssel Tóthné Bisztránszky Marianna kormánytisztviselőnek; elhalálozása miatt Juhász Imre kormá 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2013/22. számában A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2013. március hónapban Kinevezés Bodnár Tibort a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Csaba

Részletesebben

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL ezüst fokozatát adományozza

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL ezüst fokozatát adományozza Ismertetem Magyarország honvédelmi miniszterének határozatát és a Honvéd Vezérkar főnökének parancsát elismerésekről A határozatot és a parancsot aláírták: (szignál!) Hende Csaba, Magyarország honvédelmi

Részletesebben

A Szolgálati érdemjel bronz fokozatát adományozza

A Szolgálati érdemjel bronz fokozatát adományozza A honvédelmi tárca központi ünnepségén Magyarország honvédelmi minisztere, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő, lelkiismeretes munkája elismeréséül Nemzeti Ünnepünk, 2019. március 15-e alkalmából

Részletesebben

Dr. habil Szabó Sándor András ezredesnek. Dr. Muzsay Ildikó ezredesnek, Schandl Ildikó alezredesnek. * EMLÉKLAPOT adományoz

Dr. habil Szabó Sándor András ezredesnek. Dr. Muzsay Ildikó ezredesnek, Schandl Ildikó alezredesnek. * EMLÉKLAPOT adományoz Magyarország honvédelmi minisztere a honvéd egészségügyi szolgálat szervezésében, fejlesztésében, az oktatásban, a gyógyító-megelőző munkában, a védelem-egészségügy szakterületen az új eljárások kidolgozásában,

Részletesebben

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY 1 51 Veégh Attila Gáspár Béla MB 450 SL R107 E45 1974 1 Man 0 489 489 Szakaszeredmények: 1. 3(3) 2. 7(5) 3. 52(9) 4. 32(19) 5. 25(16) 6. 2(2) 7. 42(3) 8. 81(7) 9. 14(2) 10. 43(33) 11. 61(5) 12. 5(1) 13.

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 1/2015 Napirendi pontok: 1. A 2015.

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Dr. habil Szakács Zoltán ezredesnek.

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Dr. habil Szakács Zoltán ezredesnek. Magyarország honvédelmi minisztere, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő, lelkiismeretes munkája elismeréséül a Honvédelem Napja, 2018. május 21-e alkalmából A Szolgálati érdemjel arany fokozatát

Részletesebben

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8.

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Gáll Eszter Adó-

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke, felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Magyarország köztársasági elnöke, felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére Magyarország köztársasági elnöke, felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére 2019. május 21-i hatállyal ELŐLÉPTETTE VEZÉRŐRNAGGYÁ KORONCZAI

Részletesebben

Egyetem tér 1. Kémia Épület 4. Angyal Dávid szakmai szolgáltató

Egyetem tér 1. Kémia Épület 4. Angyal Dávid szakmai szolgáltató 1. Aczél Ágnes gazdasági ügyintéző TTK Kísérleti Fizikai 2. Andirkó Erika könyvtáros TTK Matematikai Intézet 3. Angi Emese nyelvtanár TTK Dékáni Hivatal Nyelvtanári Csoport 4. Angyal Dávid szakmai szolgáltató

Részletesebben

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: , KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt I. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. 3. Hely. Újpesti KSE I 5,5 4,5 5, 5,5 4,5 5, 6, 4, 7, 5,5 4, 54,5 2. 2 2 2. Vasas SC II 6,5 5,5 6,5 7, 7, 6, 6,5 4,5 4, 3,5 5, 62, 8. 2 3. Sirály

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ Rt. 165 59 164 63 329 122 451 2 Hirt Szilvia Bakonyi

Részletesebben

Helyrajzi szám Nyilatkozat Tender terv Kiviteli terv. Vezetékjel Utcanév Név Cím. Névjegyzék

Helyrajzi szám Nyilatkozat Tender terv Kiviteli terv. Vezetékjel Utcanév Név Cím. Névjegyzék 17-0-0 12/1-0-0 Nárcisz 10-0-0 Margaréta 7-0-0 Rezda Vezetékjel Utcanév Név Cím Helyrajzi szám Nyilatkozat Tender terv Kiviteli terv A.I. Kisteleki szőlő 2-0-0 Margaréta Tóthné Rehó Judit Borbánya Margaréta

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0

Részletesebben

Határozat száma és címe: E/2015/26: Egyesületi tagi jogviszony megerősítése.

Határozat száma és címe: E/2015/26: Egyesületi tagi jogviszony megerősítése. Határozat száma és címe: E/2015/26: Egyesületi tagi jogviszony megerősítése. Határozat szövege: Az elnökség a 2014. évi tagdíjbefizetések alapján megerősíti az itt felsorolt személyek egyesületi tagi jogviszonyát.

Részletesebben