1.táblázat A fürtkezdemények számának átlaga 1.rügyemelet 2.rügyemelet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1.táblázat A fürtkezdemények számának átlaga 1.rügyemelet 2.rügyemelet"

Átírás

1 Az áttelelő szőlőkárosítók és a rügyek állapotának vizsgálata (2015 február) Éles Sándorné és Balling Péter A ös tél végén az idén is megvizsgáltuk mikroszkóppal a rügyekben lévő fürtkezdeményeket, valamint a rügyben és a kéregrészben áttelelt károsítókat és ragadozó atkákat. Borvidékünk 17 dűlőjéből mintát néztünk meg. A fürtkezdeményeket az elsőés második rügyemeleten vizsgáltuk, mivel a szőlőtermesztők jellemzően rövid metszést, mérsékelt terhelést alkalmaznak (1.táblázat). Az előző évi vizsgálat adataival összehasonlítva az első és a második rügyemelet átlag fürtkezdeményeinek száma az idén többnyire alacsonyabb, csak 5 helyen emelkednek az előző évi fölé (1. és 2.ábra). Az okát az évjárat hatásában látjuk. A fürtök száma az előző évben alakul ki, június és szeptember között. A 2014-es év június-júliusi időszakáról elmondható, hogy a napfényes órák száma az átlagnál magasabb értékeket mutatott. Ugyanakkor a havi középhőmérsékletek többször is az átlag közelében vagy alatta voltak. Ezek a jelenségek és az egyéb biotikus és abiotikus hatások is közreműködtek a jelen összefoglalóban közölt rügytermékenységi együtthatók kialakulásában. 1.táblázat A fürtkezdemények számának átlaga 1.rügyemelet 2.rügyemelet Olaszliszka Budaházi Hárslevelű 1 1,775 Henye Sárgamuskotály 0,9 1,6 Bodrogkeresztúr Mezőzombor Mád Tarcal Tolcsva Henye Zéta 1 1,9 Medve Furmint 1. 0,88 1,25 Medve Furmint 2. 0,8 1,44 Disznókő Furmint 1 1,75 Dorgó Furmint na. na. Kapi 5-ös tábla Zéta 0,9 1,1 Kapi 6-ös tábla Zéta 0,89 1,3 Galambos Sárgamuskotály 0,9 1,75 Galambos Hárslevelű 0,86 1,75 Kővágó Furmint 8/ ,7 Szent Tamás alsó Furmint 0,89 2 Szent Tamás felső Furmint 1,22 1,75 Bakonyi Furmint T92 0,9 2 Bakonyi Hárslevelű ,56 Bakonyi Kövérszőlő 0,9 1,4 Meleg-máj Hárslevelű 311 1,11 1,63 Szarvas Furmint T85 0,89 1,78 Szarvas Hárslevelű ,78 Terézia Hárslevelű 0,625 1,2 Mandulás Furmint 1 1,75 Szentvér Hárslevelű 1,1 1,9

2 2.ábra A 1.rügyemelet termékenysége 2014-ben és 2015-ben 2.ábra A 2.rügyemelet termékenysége 2014-ben és 2015-ben A rügyekben sem károsító, sem hasznos élőlényeket nem találtunk. A rügyeket téli fagy nem károsította (1.fotó), ennek ellenére találtunk barna rügyeket (2.táblázat).

3 1. fotó Egészséges rügy keresztmetszeti képe A mintákban lévő barna rügyek okát kerestük (2.fotó). Ezekből metszeteket készítettünk és táptalajra helyeztük. Három mintát elküldtünk a DATE Élelmiszertudományi, Minőségbiztosítási és Mikrobiológiai Intézetébe. Ott a kórtani laboratóriumban kitenyésztették és meghatározták a fellelhető mikrobákat (3.táblázat) 2.fotó Megbarnult rügy keresztmetszeti képe 3.táblázat Három barna rügy mikrobiológiai vizsgálata ( ) Baktérium élesztő penész Penicillium Főrügy Főrügy Mellékrügy

4 2.táblázat A vizsgált mintákban található barna rügyek átlaga Jelmagyarázat: b0: Barna fő- és mellékrügyek % b1: Barna főrügy, 1 mellékrügy ép % b2: Barna főrügy, 2 mellékrügy ép % 1. rügyemelet barna rügyek % 2. rügyemelet barna rügyek % Település Dűlő Fajta b össz. b0 b1 b2 b össz. b0 b1 b2 Olaszliszka Budaházi Hárslevelű Henye Sárgamuskotály Bodrog keresztúr Henye Zéta Medve Furmint Medve Furmint Disznókő Furmint Dorgó Furmint Kapi 5-ös Mezőzombor tábla Zéta Kapi 6-ös tábla Zéta Galambos Sárgamuskotály Galambos Hárslevelű Kővágó Furmint 8/ Szt. Tamás Mád alsó Furmint T Szent Tamás felső Furmint T Bakonyi Furmint T Bakonyi Hárslevelű Bakonyi Kövérszőlő Tarcal Melegmáj Hárslevelű Szarvas Furmint T , Szarvas Hárslevelű Terézia Hárslevelű Tolcsva Mandulás Furmint , ,1 Szentvér Hárslevelű Mintánkénti átlag 10,045 6,41 3, , ,36 2,36 0,959 A rügyvizsgálati eredményeket összegezve úgy látjuk, hogy terméskieséssel járó gondot nem okozott sem a fagy, sem más károsítók. A többéves kéregrészeket is megvizsgáltuk mikroszkóppal, az áttelelő atkák és egyéb élőlények számbavételére (3.táblázat).

5 3.táblázat A fás részekben telelő ízeltlábúak Levél Gubacs Szilva Tripsz Pajzstetű Ragadozó Dűlő Fajta atka atka takácsatka lárva atka Budaházi Hárslevelű 1,5 1,3 2,6 Henye Sárgamuskotály 2,5 1,4 Henye Zéta 0,5 10,6 Medve Furmint 1. 0,3 2 6,3 Medve Furmint 2. 0,2 0,1 11,6 Disznókő Furmint 1,9 12,3 Dorgó Furmint 0,3 2,8 5,1 Kapi 5-ös tábla Zéta 1 2,1 Kapi 6-ös tábla Zéta 0,4 1,9 4,1 Galambos Sárgamuskotály 2 Galambos Hárslevelű 2,8 Kővágó Furmint 8/7275 0,3 0,2 3,8 2,4 Szent Tamás alsó Furmint 0,3 1,4 5,9 Szent Tamás felső Furmint 2,5 0,1 11 Bakonyi Furmint T92 0,4 5,5 Bakonyi Hárslevelű 311 2,2 0,1 5,2 Bakonyi Kövérszőlő 0,2 1,9 Meleg-máj Hárslevelű 311 0,7 1,7 6,9 Szarvas Furmint T85 10,2 Szarvas Hárslevelű 311 0,4 2,8 16,7 Terézia Hárslevelű 6,1 0,2 4,1 Mandulás Furmint 0,8 7 1,1 13,2 Szentvér Hárslevelű 2,3 0,8 1,3 1,7 átlag egyedszám mintánként 0,1478 0,4261 0, ,6478 0,83 6,

6 Átlagos darabszám/minta 7,00 6,33 6,00 5,00 4,00 3,00 2,00 1,00 0,00 0,15 0,43 0,27 0,65 0,83 3.ábra A szőlő háncsrésze alatt telelő ízeltlábúak száma és aránya A vizsgált mintákból arra következtetünk, hogy a szőlőlevélatka, szőlő-gubacsatka és a szilva takácsatka (4.fotó) góconként jelenik meg kisebb-nagyobb mértékben, figyelni kell rájuk. A pajzstetvek kevesebben vannak, mint tavaly. A ragadozó atkák (3.fotó) aránya majdnem a duplájára (6,33 egyed/minta) emelkedett a vizsgált minták alapján, mint előző évben (3,3 egyed/minta). 3.fotó Ragadozó atka Vélhetően a véletlenszerűen szedett minták jól reprezentálják a telelőhelyen lévő ízeltlábúak egyedszámát és arányát, így a ragadozó atka állomány megőrzésével megoldottnak látszik a károsítók küszöbszint alatt tartása. A szőlész azonban nem támaszkodhat csak a vizsgálati eredményekre, rendszeresen szemlézni kell az ültetvényeket, hogy valami külső körülmény nem változtat-e a károsítók és a ragadozó atkák arányán (növényvédelem, időjárás, fitotechnikai műveletek). Mindenképpen javasolt 3-5 leveles állapotban az előjövő fitofág és zoofág atkák egyedszámát újra megvizsgálni.

7 4.fotó Szilva takácsatka

Jelentés a Tokaji Borvidék szőlőinek 2016.tél végi állapotáról Balling Péter, Éles Sándorné, Pableczki Bence

Jelentés a Tokaji Borvidék szőlőinek 2016.tél végi állapotáról Balling Péter, Éles Sándorné, Pableczki Bence Jelentés a Tokaji Borvidék szőlőinek 2016.tél végi állapotáról Balling Péter, Éles Sándorné, Pableczki Bence Az előző évekhez hasonlóan, az idén is megvizsgáltuk a Tokaji Borvidék néhány dűlőjében a szőlő

Részletesebben

2017-es rügyvizsgálat a fagyáskárokról és kártevőkről Balling Péter, Éles Sándorné, Kneip Antal, Pableczki Bence, Bihari Zoltán

2017-es rügyvizsgálat a fagyáskárokról és kártevőkről Balling Péter, Éles Sándorné, Kneip Antal, Pableczki Bence, Bihari Zoltán 2017-es rügyvizsgálat a fagyáskárokról és kártevőkről Balling Péter, Éles Sándorné, Kneip Antal, Pableczki Bence, Bihari Zoltán Bizakodóan indultunk neki a 2016-17-es télnek, hiszen a szőlővesszők és rügyek

Részletesebben

RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ)

RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) 2017.02.08 2017.02.17. A 2016/2017 telének tartós és kemény fagyokat hozó időjárása a korábbi enyhe évekhez képest próbára tette a szőlőtőkék állóképességét. Ebben az

Részletesebben

biz. sor Nev.szám Cég Cím Megnevezés egyéb Évjárat cukor Érem 1 30 97 Csubák József Sárospatak 5 puttonyos aszú 2008 Nagy arany 2 19 263 Varga György

biz. sor Nev.szám Cég Cím Megnevezés egyéb Évjárat cukor Érem 1 30 97 Csubák József Sárospatak 5 puttonyos aszú 2008 Nagy arany 2 19 263 Varga György 1 30 97 Csubák József Sárospatak 5 puttonyos aszú 2008 Nagy arany 2 19 263 Varga György Sárospatak furmint késői szüret 2011 édes Nagy arany 1 26 58 Royal Tokaji Borászati Zrt. Mád 5 puttonyos aszú 2008

Részletesebben

Nemcsak kártevő lehet a rovar a szőlőben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Nemcsak kártevő lehet a rovar a szőlőben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A biológiai növényvédelem a kártevők természetes ellenségeit használja fel védekezéshez. Szőlőskertünkben hasznos állatok egész sora él, amelyek a levéltetvek, a pajzstetvek, a takácsatkák és más kártevők

Részletesebben

Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English)

Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) Publikációs lista - References Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) 1. Szabó, Á., Molnár A., Győrfi J. and Pénzes B. 2009: New Data on the Mite Fauna of Hungary (Acari:

Részletesebben

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr.

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr. CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA 1869-1949 Összeállította: Erős Péter Dr. Jankelovics János 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Abaújszántó... 4 Erdőbénye... 5 Tállya...

Részletesebben

TERMÉKLEÍRÁS. a ZEMPLÉNI. oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékekhez

TERMÉKLEÍRÁS. a ZEMPLÉNI. oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékekhez A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa az alábbiakat a 2010. május 17.-én megtartott ülésén fogadta el: TERMÉKLEÍRÁS a ZEMPLÉNI oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékekhez 1. A

Részletesebben

Tokaji Borvidék Hegyközségi Ta á sa által szervezett Borvidéki Borverse y /. ájus./ ered é ylistája

Tokaji Borvidék Hegyközségi Ta á sa által szervezett Borvidéki Borverse y /. ájus./ ered é ylistája Tokaji Borvidék Hegyközségi Ta á sa által szervezett Borvidéki Borverse y /. ájus./ ered é ylistája biz sor SORSZÁM NÉV CÍM ÉVJÁRAT NEVEZÉSI KATEGÓRIA FAJTA CUKOR EGYÉB MEGNEVEZÉS elért po tszá 2 28 41

Részletesebben

Forrás: MgSzH Központ www.ontsz.hu

Forrás: MgSzH Központ www.ontsz.hu Szılı várható növény-egészségügyi helyzete 2009-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2009-01-19 A szüret Bükkalja-i borvidéken szeptember második dekádjában a Cserszegi szılıvel indult, majd a vörös fajták következtek.

Részletesebben

Szőlő metszése és művelésmódjai

Szőlő metszése és művelésmódjai Szőlő metszése és művelésmódjai metszésmód: fás részek (vessző, cser) nyugalmi időben történő visszavágásának módja és mértéke művelésmód: a szőlőtőke 2 évnél idősebb szárrendszerének mérete és térbeli

Részletesebben

szőlő jelentős állati kártevői 2011-ben és a várható kártételük 2012-ben

szőlő jelentős állati kártevői 2011-ben és a várható kártételük 2012-ben növényvédelem és tápanyagellátás extra 46. A múlt évben kora tavasszal végzett előzetes vizsgálatok eredményei szerint a 2 éves szálvesszők rügyeiben, a kéreg alatt a levél-, gubacs- és szilva-takácsatkák

Részletesebben

Borászati technológia I.

Borászati technológia I. Borászati technológia I. A borszőlő minőségét befolyásoló tényezők Az alapanyag minősége alapvetően meghatározza a termék minőségét! A szőlész és a borász együttműködése nélkülözhetetlen. A minőségi alapanyag

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.06.20.) Az ültetvényekben megfigyelhető a fürtzáródás kezdete. Azonban a területek között fajta, dűlő és művelésmód tekintetében jelentősebb fejlettségbeli eltérések

Részletesebben

A változékony 2018-as év tanulságai a szőlősben

A változékony 2018-as év tanulságai a szőlősben 1. oldal (összes: 8) 2. oldal (összes: 8) A lisztharmat akár 100 százalékos termésveszteséget is okozhat. Hazánkban a szőlő egyik leggyakoribb, járványos betegsége a lisztharmat, amely 2018-ban is általánosan

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.12.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2016.05.12. 12:00-kor. Érvényes: 2016.05.19-ig. Várható frissítés: 2016.05.19. 12:00-kor. A tavaszi fagy és

Részletesebben

Takácsatkák (Tetranychidae)

Takácsatkák (Tetranychidae) A kultúrnövényeinket károsító atkák közül a takácsatkák és a gubacsatkák a legjelentısebbek. Az atkák (Acari) apró maximum 1 mm nagyságú váltivarú állatok. A fitofág atkák táplálkozásuk során a növény

Részletesebben

PEAC SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET,

PEAC SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET, PEAC SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET, BADACSONY BESZÁMOLÓ JELENTÉS A szőlőültetvényben, kisparcellás kísérlet keretében, a Symbivit nevű, mikorrhiza gombát tartalmazó mikrobiológiai készítmény vizsgálatának

Részletesebben

Területnagyság [ha] Terület [%]

Területnagyság [ha] Terület [%] Borvidék Kiállított betétlap (db) Területnagyság [ha] Terület [%] Kieső elméleti terméshozam [q] Kieső terméshozam [%] Kunsági borvidék 2 565 2 918 51,9% 407 374 62,3% Mátrai borvidék 1 249 781 13,9% 68

Részletesebben

Súlyosabb lisztharmatfertőzés fürtön

Súlyosabb lisztharmatfertőzés fürtön Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.11.) A korai szőlőfajták zsendülnek. Az ültetvényekben találkozhatunk a napégés tünetével a bogyókon. Túlzott zöldmunka esetén a fürtök a napra kerülnek, a bogyók

Részletesebben

Furmint T92-es fürt én a Bakonyi dűlőben

Furmint T92-es fürt én a Bakonyi dűlőben Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.18.) Július közepén már a furmint fürtökön is találunk puhuló bogyókat. A korai fajták érése folyamatos. Korai szüret várható. A szellős lombozat kialakításával

Részletesebben

Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English)

Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) Publikációs lista - References Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) 1. Szabó Á, Molnár A, Győrfi J, Pénzes B (2009) New Data on the Mite Fauna of Hungary (Acari: Mesostigmata).

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.

Részletesebben

Hiányozhatnak a virágzatkezdemények o C-ig egyre több virágzatkezdemény. - Sok szőlőfajta termékenysége a trópusok felé haladva növekszik

Hiányozhatnak a virágzatkezdemények o C-ig egyre több virágzatkezdemény. - Sok szőlőfajta termékenysége a trópusok felé haladva növekszik A virágzatok és a termés kialakulási folyamatai A főhajtások fürtjei két vegetatív ciklus alatt fejlődik ki Hónaljhajtások másodfürtjei: néhány hónapos folyamat A kialakuló téli rügyekben végbemenő folyamatok

Részletesebben

oltalom alatt álló eredetmegjelölés, védett eredetû bor

oltalom alatt álló eredetmegjelölés, védett eredetû bor Tokaj oltalom alatt álló eredetmegjelölés, védett eredetû bor A Tokaji borvidék egyedülálló borászati adottságait és több száz éves kultúrateremtő képességét, értékét 2002-ben az UNESCO Világörökség Bizottság

Részletesebben

Sörök tápértékének vizsgálata

Sörök tápértékének vizsgálata Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi, és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi, Minőségbiztosítási és Mikrobiológiai Intézet Sörök tápértékének vizsgálata Szabó Edina Ph.D hallgató

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.14.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.14. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.21-ig. Várható frissítés: 2015.05.21. 12:00-kor. A meleg időjárás

Részletesebben

Presentation of the company

Presentation of the company Presentation of the company Wine Districts of Hungary 1, Csongrádi 2, Hajós-Bajai 3, Kunsági 4, Ászár-Neszmélyi 5, Badacsonyi 6, Balatonfüred- Csopaki 7, Balatonfelvidéki 8, Etyek-Budai 9, Móri 10, Pannolhalmai

Részletesebben

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az

Részletesebben

Intelligens megoldás az atkák ellen. flumite 200 SC. Speciális atkaölőszer a célzott növényvédelem számára

Intelligens megoldás az atkák ellen. flumite 200 SC. Speciális atkaölőszer a célzott növényvédelem számára Intelligens megoldás az atkák ellen flumite 200 SC Speciális atkaölőszer a célzott növényvédelem számára A Flumite az Agro-Chemie Kft. saját fejlesztésű atkaölő szere, amelyet világszerte számos növénykultúrában

Részletesebben

Rugalmas állandók mérése

Rugalmas állandók mérése Rugalmas állandók mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 23. (hétfő délelőtti csoport) 1. Young-modulus mérése behajlásból 1.1. A mérés menete A mérés elméleti háttere megtalálható a jegyzetben

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019.05.17.) Az elmúlt 2 hétben 60-80 mm csapadék esett a körzetben, de még nincs vége. A talajok eddig be tudták fogadni, hiszen hiány volt bőven, de mostanra telítődött.

Részletesebben

PREVENTÍV ÁLLOMÁNYVÉDELEM A GYAKORLATBAN. P. Holl Adrien Budapest Főváros Levéltára

PREVENTÍV ÁLLOMÁNYVÉDELEM A GYAKORLATBAN. P. Holl Adrien Budapest Főváros Levéltára PREVENTÍV ÁLLOMÁNYVÉDELEM A GYAKORLATBAN P. Holl Adrien Budapest Főváros Levéltára AZ ÁLLOMÁNYVÉDELEM FŐ FELADATAI: Preventív állományvédelem (Levéltárba kerülés előtt és a már levéltárban lévő iratoknál)

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.07.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.07. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.14-ig. Várható frissítés: 2015.05.14. 12:00-kor. Az elmúlt hét időjárása

Részletesebben

Szőlő művelés- és metszésmódok

Szőlő művelés- és metszésmódok Szőlő művelés- és metszésmódok A kialakult metszésmódok szorosan összefüggnek a művelésmódokkal. Ezért a metszés- és a művelésmódokat csak együtt lehet tárgyalni. I. A metszés ismertetését a metszés biológiai

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek

Részletesebben

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. A kertészeti növényeken károsító fitofág atkák populáció szabályozásának környezetbarát lehetőségei

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. A kertészeti növényeken károsító fitofág atkák populáció szabályozásának környezetbarát lehetőségei DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A kertészeti növényeken károsító fitofág atkák populáció szabályozásának környezetbarát lehetőségei Írta: Hajdú Zsuzsanna Témavezető: Dr. Pénzes Béla CSc egyetemi tanár,

Részletesebben

Ragadozó atkák előfordulása a Kunsági borvidéken

Ragadozó atkák előfordulása a Kunsági borvidéken Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Rovartani Tanszék Ragadozó atkák előfordulása a Kunsági borvidéken Gál Csaba Növényorvos MSc Konzulensek: Dr. Szabó Árpád Tempfli Balázs Bevezetés Környezetkímélő

Részletesebben

A Felvidéki borrégió, mint lehetőség

A Felvidéki borrégió, mint lehetőség VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem, Eger 2005. január 2629. A Felvidéki borrégió, mint lehetőség Gál Lajos mb. igazgató FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Eger VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem,

Részletesebben

TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294

TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294 TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294 Összefoglaló 2013.05.01. -08.31. között végzett Atkamonitoring vizsgálatokról

Részletesebben

Louis Francois President Blanc de Noir Brut 2014/Etyek-Buda, Budafok Methodé traditionelle. Ludányi Fáy-Domb 2017/ Mátra, Gyöngyöstarján

Louis Francois President Blanc de Noir Brut 2014/Etyek-Buda, Budafok Methodé traditionelle. Ludányi Fáy-Domb 2017/ Mátra, Gyöngyöstarján Aperitif ajánlatunk Our aperitif offer Pohárral rendelhető boraink: Wines by the glass Louis Francois President Blanc de Noir Brut 2014/Etyek-Buda, Budafok Methodé traditionelle 1 290 Ft/ dl Fehér borok

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.02. 12:00-kor. Érvényes: 2013.05.09-ig. Várható frissítés: 2013.05.09. 12:00-kor.

Részletesebben

Támadnak az ormányosok: a mogyoró növényvédelme

Támadnak az ormányosok: a mogyoró növényvédelme 1. kép A mogyoró lisztharmata a faj közismert betegsége, de súlyos károkat csak esetenként okoz. A betegség következtében a leveleken szürkésfehér penészgyep képződik (1. kép). Augusztus közepére, végére

Részletesebben

Az ökológia története

Az ökológia története Az ökológia története Ókori természetszemlélet Ókori kelet (keleti vallások) Biblia Arisztotelész: Historia Animalium, Theophrastos XVI XVII. XVII. sz. demográfia N. Machiavelli (1526), J. Graunt (1662),

Részletesebben

Bacillus thuringiensis hatóanyagú Bacto Speine WG felhasználása dohányültetvényekben vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvái ellen

Bacillus thuringiensis hatóanyagú Bacto Speine WG felhasználása dohányültetvényekben vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvái ellen Bacillus thuringiensis hatóanyagú Bacto Speine WG felhasználása dohányültetvényekben vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvái ellen Bevezetés Látva az Európai Unió növényvédőszer politikáját, valamint

Részletesebben

Organikus szőlő növényvédelme

Organikus szőlő növényvédelme Organikus szőlő növényvédelme Rész 2: Növekedés és fejlődés Az Európai Unió Lifelong Learning Programme ja támogatásával. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott a projekt költségeihez. A kiadvány (közlemény)

Részletesebben

A tanulószerződéseket kötő vállalatok profilja

A tanulószerződéseket kötő vállalatok profilja A tanulószerződéseket kötő vállalatok profilja Budapest, 2015. március Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. II. negyedév) Budapest, 2006. augusztus

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. II. negyedév) Budapest, 2006. augusztus ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2006. II. negyedév) Budapest, 2006. augusztus Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló TARTALOM Módszertan

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.06.11.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.06.11. 12:00-kor. Érvényes: 2015.06.18-ig. Várható frissítés: 2015.06.18. 12:00-kor. Alapvetően az időjárás

Részletesebben

Áraink Forintban értendőek és 10% szervizdíjat tartalmaznak All of our prices are in HUF, including taxes and 10% service-charge

Áraink Forintban értendőek és 10% szervizdíjat tartalmaznak All of our prices are in HUF, including taxes and 10% service-charge Áraink Forintban értendőek és 10% szervizdíjat tartalmaznak All of our prices are in HUF, including taxes and 10% service-charge BOR WINES MAGYARORSZÁG BORVIDÉKEI WINE-REGIONS OF HUNGARY 1. ÁSZÁR-NESZMÉLY

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

VALÓDI KINCSEK AJÁNDÉKBA

VALÓDI KINCSEK AJÁNDÉKBA VALÓDI KINCSEK AJÁNDÉKBA ÖRÖMMEL NYÚJTJUK ÁT ÖNNEK ÜNNEPI KATALÓGUSUNKAT, BENNE EGYEDI AJÁNLATAINKKAL A KARÁCSONYI ÉS ÉV VÉGI AJÁNDÉKOZÁSHOZ. Tökéletességre való törekvésünk jegyében ünnepi csomagajánlatainkat

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Pannonhalmi borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Pannonhalmi borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés a szőlőtermesztői számára 2018.08.21-től 08. 30 ig Fenológia: érés szüret körül 1 Merlo Időjárás(08.12 08. 21.) Folyamatosan kánikula volt, csapadék nélkül. A napi átlagos

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ I. NEGYEDÉVES ADATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ I. NEGYEDÉVES ADATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL 2015. I. NEGYEDÉVES ADATOK A feldolgozás mintája: azon intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2015. I. negyedévben

Részletesebben

Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára

Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára betegség-előrejelzése Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára 2019.06.13. Az Ezerjó hazája Május 30-án elállt az eső. Korábban azt vártuk, hogy essen, de most már örültünk

Részletesebben

IV. Bayer Borverseny - 2007.

IV. Bayer Borverseny - 2007. IV. Bayer Borverseny - 2007. Kategória-győztes borok évjárat I. fehérborok Károly Róbert Kutató-Oktató Kht. Mátrai Chardonnay 2005 II. rosé borok Varsányi Pincészet Kékfrankos Merlot Rosé 2006 III. vörösborok

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 2. szám február hét. Bor piaci jelentés ábra: Nemzetközi asztali bor értékesítési

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 2. szám február hét. Bor piaci jelentés ábra: Nemzetközi asztali bor értékesítési A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 2. szám 26. február 7. 3- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 9-1. ábra: Nemzetközi

Részletesebben

Lukácsy György, Zanathy Gábor és Lőrincz András

Lukácsy György, Zanathy Gábor és Lőrincz András Lukácsy György, Zanathy Gábor és Lőrincz András TarTalomjegyzék 1 Előszó 4 2 metszése és zöldmunkái az év során 5 3 6 3.1 A tőke részei és a tőkeművelésmód változatai 6 3.2 A támasz és méretezése 8 4

Részletesebben

MŰEMLÉKEK. MK= műemléki környezet

MŰEMLÉKEK. MK= műemléki környezet MŰEMLÉKEK Legend: M = műemlék MK= műemléki környezet Bodrogkeresztúr M 1394 00863/1953 hrsz.: 7 R. k. templom, késő gótikus, 15. sz. vége MK 6686 16114/1968 A r. k. templom műemléki környezete M 1396 50041/1958

Részletesebben

Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály. A megoldás részletes mellékszámítások hiányában nem értékelhető!

Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály. A megoldás részletes mellékszámítások hiányában nem értékelhető! BGF KKK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály Budapest, 2012.. Név:... Neptun kód:... Érdemjegy:..... STATISZTIKA II. VIZSGADOLGOZAT Feladatok 1. 2. 3. 4. 5. 6. Összesen Szerezhető pontszám 21 20 7 22

Részletesebben

ÖDOMÉTERES VIZSGÁLAT LÉPCSŐZETES TERHELÉSSEL MSZE CEN ISO/TS 17892-5 BEÁLLÍTÁS ADAT. Zavartalan 4F/6,0 m Mintadarab mélysége (m)

ÖDOMÉTERES VIZSGÁLAT LÉPCSŐZETES TERHELÉSSEL MSZE CEN ISO/TS 17892-5 BEÁLLÍTÁS ADAT. Zavartalan 4F/6,0 m Mintadarab mélysége (m) BEÁLLÍTÁS ADAT Minta leírás Barna iszap Előkészítési módszer magmintából Részecske-sűrűség (Mg/m³) 2.70 Feltételezett / Mért Feltételezett Betöltés sorrend információ Kezdeti mérések (gyűrű) Terhelési

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi

Részletesebben

Szőlő-Levél A tokaji borvidék szőlészeti és borászati kutatóintézet elektronikus folyóiratának június havi száma

Szőlő-Levél A tokaji borvidék szőlészeti és borászati kutatóintézet elektronikus folyóiratának június havi száma V. évfolyam 6. szám Szőlő-Levél A tokaji borvidék szőlészeti és borászati kutatóintézet elektronikus folyóiratának június havi száma A légnedvesség alakulása országosan és a szőlőállományokban Amiről egy

Részletesebben

Laborgyakorlat. Kurzus: DFAL-MUA-003 L01. Dátum: Anyagvizsgálati jegyzőkönyv ÁLTALÁNOS ADATOK ANYAGVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

Laborgyakorlat. Kurzus: DFAL-MUA-003 L01. Dátum: Anyagvizsgálati jegyzőkönyv ÁLTALÁNOS ADATOK ANYAGVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV ÁLTALÁNOS ADATOK Megbízó adatai: Megbízott adatai: Cég/intézmény neve: Dunaújvárosi Egyetem. 1. csoport Cég/intézmény címe: 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. H-2400 Dunaújváros, Táncsics M. u. 1/A Képviselő

Részletesebben

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Ragadozó atkák szerepe kertészeti állókultúrákban Magyarországon. Írta Szabó Árpád

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Ragadozó atkák szerepe kertészeti állókultúrákban Magyarországon. Írta Szabó Árpád DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Ragadozó atkák szerepe kertészeti állókultúrákban Magyarországon Írta Szabó Árpád Témavezető: Dr. habil. Pénzes Béla C.Sc. egyetemi docens, Tanszékvezető Budapest 2010

Részletesebben

A Miskolci Bányakapitányság BJ-152/2001. számú megkeresésükre válaszolva tájékoztatásul az alábbi adatokat közli:

A Miskolci Bányakapitányság BJ-152/2001. számú megkeresésükre válaszolva tájékoztatásul az alábbi adatokat közli: Miskolci Bányakapitányság 3527. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ 509-409; 509-690; 509-691; Fax: 46/509-410 E-mail: mbk@mbh.hu 2247/2001. A Miskolci Bányakapitányság BJ-152/2001.

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A fenntartható szőlőtermesztés fajtaválasztékának bővítése új nemes-rezisztens fajtákkal, fajta specifikus környezetkímélő termesztés-technológia kialakítása és innovatív bio termék prototípusának kifejlesztése

Részletesebben

SZŐLŐ-LEVÉL. A szőlő termeszthetőségének jövője A KLÍMAVÁLTOZÁS TÜKRÉBEN. A környezeti faktorok hatása

SZŐLŐ-LEVÉL. A szőlő termeszthetőségének jövője A KLÍMAVÁLTOZÁS TÜKRÉBEN. A környezeti faktorok hatása IV. évfolyam 3. szám SZŐLŐ-LEVÉL A TOKAJI BORVIDÉK SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET ELEKTRONIKUS FOLYÓIRATÁNAK MÁRCIUS HAVI SZÁMA A szőlő termeszthetőségének jövője A KLÍMAVÁLTOZÁS TÜKRÉBEN A 2013-2014-ES

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.

Részletesebben

[Partnerszám:...] Termékértékesítési szerződés

[Partnerszám:...] Termékértékesítési szerződés amely létrejött egyrészről a Termékértékesítési Szerződés -3. Rész: Általános szerződési feltételek [Partnerszám:...] Termékértékesítési szerződés Tokaj Kereskedőház Zrt Székhelye: 3934 Tolcsva, Petőfi

Részletesebben

Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről?

Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről? Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről?,hazánkban a NÉBIH a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, rövidítve: FD) betegséget 2013 augusztusában azonosította Zala megyében a szlovén

Részletesebben

Erythropoietin-ek (EPO)

Erythropoietin-ek (EPO) Erythropoietin-ek (EPO) A jogszabályban előirt kötelezettségek alapján azon biológiai gyógyszer csoportokban ahol már jelen van biosimilar készítmény, a biológiai csoportok kialakítása céljából elemzést

Részletesebben

Autóbuszjáratok indulnak Encs, autóbusz-állomásról. Alsógagyba M 5.55 4 10.30 M 12.30 M 15.10 17.18 (aláhúzott: Baktakék, fancsali elág.

Autóbuszjáratok indulnak Encs, autóbusz-állomásról. Alsógagyba M 5.55 4 10.30 M 12.30 M 15.10 17.18 (aláhúzott: Baktakék, fancsali elág. Autóbuszjáratok indulnak Encs, autóbusz-állomásról Abaújdevecserbe I 7.32 50 10.30 I 14.13 M 15.55 Abaújkérbe I 5.00 I 5.40 I 6.05 I 6.26 W 6.35 M 7.10 X 7.55 X 10.00 X 12.10 M 12.30 15 14.15 X 14.28 M

Részletesebben

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ. Vezetői összefoglaló

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ. Vezetői összefoglaló VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM OSAP 1626/06 NYILVÁNTARTÁSI SZÁMÚ ADATGYŰJTÉSE, EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZAT LÉTSZÁM ÉS BÉRSTATISZTIKA, 2009. ÉV Adatszolgáltatói kör: Az egészségügyi ágazat létszám-

Részletesebben

A szőlő metszése. A metszés célja:

A szőlő metszése. A metszés célja: A szőlő metszése A metszés célja: a szőlő meghatározott alakúra nevelése és a kialakított forma fenntartása a tőke kezelhetőségének biztosítása a környezeti feltételekhez való alkalmazkodás termésszabályozás

Részletesebben

Évjáratkörkép 9 tokaji borászat száraz boraival

Évjáratkörkép 9 tokaji borászat száraz boraival B o r t á r s a s á g B o l t o k L á n c h í d 1013 Budapest, Lánchíd u. 5. P a r l a m e n t 1051 Budapest, Vécsey utca 5. H e g y v i d é k 1123 Budapest, Apor Vilmos tér 11. M o m P a r k 1123 Budapest,

Részletesebben

Szent Tamás. Szent Tamás 2011

Szent Tamás. Szent Tamás 2011 Szent Tamás Dűlőszelekcióink abból a célból készülnek, hogy a történelmileg kiemelt dűlők egyedi karaktere kifejezésre kerüljön. A talaj ízben és illatban mindent felülír, a borkészítési mód nem eredményezhet

Részletesebben

Tájékoztató. a Dunán 2015. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék

Tájékoztató. a Dunán 2015. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 21. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket

Részletesebben

Statisztikai szoftverek esszé

Statisztikai szoftverek esszé Statisztikai szoftverek esszé Csillag Renáta 2011. Helyzetfelmérés Egy internetszolgáltató egy havi adatforgalmát vizsgáltam. A táblázatok az előfizetők letöltési forgalmát tartalmazzák, napi bontásban,

Részletesebben

A Villányi Borvidék agrometeorológiai és növényvédelmi jellemzői a évben

A Villányi Borvidék agrometeorológiai és növényvédelmi jellemzői a évben A Villányi Borvidék agrometeorológiai és növényvédelmi jellemzői a 2011. évben 1. A Villányi borvidék legfontosabb agrometeorológia jellemzői 2011. évben 1.1. Csapadékviszonyok (mm-ben) hónap 2010. évi

Részletesebben

A soproni Csalóka-forrás magas radontartalma eredetének vizsgálata

A soproni Csalóka-forrás magas radontartalma eredetének vizsgálata A soproni Csalóka-forrás magas radontartalma eredetének vizsgálata Készítette: Freiler Ágnes ELTE III. Környezettan BSc. szak Témavezető: Horváth Ákos Soproni-hegység fontossága radon szempontjából és

Részletesebben

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Megjelenik kéthetente 2013. szeptember 10.

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

A lemosó permetezésről napjainkban

A lemosó permetezésről napjainkban A lemosó permetezésről napjainkban Az EU-s szabályozásból eredően az elmúlt években jelentősen csökkent a felhasználható növényvédő szerek köre. Számos korábban jól mert és a vegetációs időben széles körben

Részletesebben

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA Limousin tenyészüszők választási mutatóinak vizsgálata 1 () LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA KOVÁCS A. 1 -BÁDER E. 1 - MIHÁLYFI I. 2 -GYÖRKÖS I. 3 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról

Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 216. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket

Részletesebben

FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon

FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Intézményi jelentés FIT jelentés 2016 Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Az intézmény egy jelentést kap a 6- és a 8. évfolyam esetében. Emellett készült egy összesített jelentés is. Az adatok a 2015-16-os

Részletesebben

A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel

A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel Friss országos adatok a kerékpárhasználatról 2010. tavaszától a Magyar Kerékpárosklub háromhavonta országos reprezentatív adatokat fog

Részletesebben

Agrometeorológiai összefoglaló

Agrometeorológiai összefoglaló Agrometeorológiai összefoglaló A 2008. szeptember és 2009. március között lehullott csapadék mennyiség területi eloszlását az 1. ábra szemlélteti. Az ország egyes tájai között jelentős különbségek adódtak.

Részletesebben

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Árutermelő gyümölcsültetvények kritériumai min.

Részletesebben

MINDSZENT HAVI MULATSÁG

MINDSZENT HAVI MULATSÁG MINDSZENT HAVI MULATSÁG 2016. október 7-8, szombat Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Bodrogkeresztúr, Kossuth út 103. indulás: Patrícius Borháztól - Várhegy Barakonyi - Csirke-mál - Lapis 20.00 borvacsora Bodrogkeresztúri

Részletesebben

A 2001/2002. évi tanév. rendje

A 2001/2002. évi tanév. rendje TÁRKI ADATFELVÉTELI ÉS ADATBANK OSZTÁLYA A 2001/2002. évi tanév rendje SPSS állomány neve: E44 Budapest, 2001. február A 2000/2001. évi tanév rendje 2 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETÉS 3 A KUTATÁS

Részletesebben

Féléves hidrometeorológiai értékelés

Féléves hidrometeorológiai értékelés Féléves hidrometeorológiai értékelés Csapadék 2015 januárjában több mint kétszer annyi csapadék esett le a KÖTIVIZIG területére, mint a sok éves havi átlag. Összesen területi átlagban 60,4 mm hullott le

Részletesebben

Öregedés és nyugdíjba vonulás

Öregedés és nyugdíjba vonulás 7. fejezet Öregedés és nyugdíjba vonulás Monostori Judit Főbb megállapítások» A demográfiai öregedés, vagyis az idősebb korosztályok arányának növekedése az egyik meghatározó társadalmi-demográfiai jelenség

Részletesebben

12/2006. (II. 3.) FVM rendelet. a Nagy-Somlói borvidék védett eredetű borairól. A védett eredetű borok. A szőlő származási helye. Szőlőfajta-használat

12/2006. (II. 3.) FVM rendelet. a Nagy-Somlói borvidék védett eredetű borairól. A védett eredetű borok. A szőlő származási helye. Szőlőfajta-használat 12/2006. (II. 3.) FVM rendelet a Nagy-Somlói borvidék védett eredetű borairól A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. -a (1) bekezdésének g) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,

Részletesebben

Tájékoztató. a Dunán 2014. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék

Tájékoztató. a Dunán 2014. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 214. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket

Részletesebben

Lineáris regresszió vizsgálata resampling eljárással

Lineáris regresszió vizsgálata resampling eljárással Lineáris regresszió vizsgálata resampling eljárással Dolgozatomban az European Social Survey (ESS) harmadik hullámának adatait fogom felhasználni, melyben a teljes nemzetközi lekérdezés feldolgozásra került,

Részletesebben