Folytatás a 2. oldalon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Folytatás a 2. oldalon"

Átírás

1 A Dél-Mezõföld független hetilapja A tizennegyedik A hagyományos programok és a mindig egyedi hangulat mellett számos újdonsággal vonzották a május 20. és 22. között megrendezett 14. Aba Napok az idevándorlók megszámlálhatatlan tömegeit. Már az elsõ napon akadt néhány szabotázsakció, így például az útkezelõk a település fõutcájának egy szakaszát a legnagyobb forgalom kellõs közepén, este 8-kor zárták le, hogy valamit matassanak az úton. Néhány motorosnak meg ahhoz szottyant kedve, hogy a Sikoly elõtt zenélõ indiánok mûsorát megzavarva égessék a gumijukat az aszfalton. A bunkóságukat már csak az a felelõtlenség múlta fölül, hogy mindezt mindenféle biztonsági intézkedés nélkül, a köréjük sereglett bámész tömeg gyûrûjében tették akár baleset is történhetett volna. No, de a történtek keltette érzelmi hullámok hamar elcsitultak, amikor bevetettük magunkat a programok közepébe. Miközben a Bikini koncertje után átrendezték a színpadot, megnéztük a hüllõkiállítást a kultúrban. Rengetegen voltak kíváncsiak az állatokra, melyek közt a legnépszerûbb a legkisebb: a kaméleon, és a legnagyobb: az óriáspiton volt, aminek egyik rokonában egy embert találtak félig megemésztett állapotban. A társadalom egyetlen önvédelmi fegyvere a nyilvánosság" Folytatás a 2. oldalon május XVI. évf. 21. szám 20 oldal, 150 Ft Üzletközpontból kitiltva Iskolaalapítók Oly korban éltünk Emlékezés Bruzsa Miklósra Levelek Angliából Esõ után a Gárdonyi és a Lázár utcában Díjugratóverseny Alapon Soha ennyi lovat és lovast nem látott az alapi lovasverseny nézõközönsége. A tavaszi megmérettetés régi hagyományokra épít. 130 évvel ezelõtt kezdõdött a nemzetközi hírnévre is szert tett alapi versenylótenyésztés a Salamon-birtokon. Ennek emlékét õrzi az alapi Arany János Termelõszövetkezet központjában 20 év óta évrõl-évre megrendezett verseny, melyet az akkori szövetkezeti elnök, Bálint János indított el. A versenyeken mindig bemutatkozik a Bálint család lovardája. Az idén is több lóval voltak jelen a versenyen. A család versenyzõ tagja, Bálint László, eredményesen szerepelt. A múlt heti nagy esõzések után ragyogó napsütés fogadta a mintegy 150 versenyzõt és az ezernél is több érdeklõdõt. A termelõszövetkezet vezetõje, Méhes Lajos, és munkatársai már hónapokkal a verseny elõtt megkezdték már a szervezést. Szeretnek Alapra jönni a versenyzõk, mert igen jók a feltételek. Kitûnõ talajú, jól karbantartott pálya, nagyszerû vendéglátás várja itt õket. A lovasok már az elõzõ napokban érkeznek. A lovaknak, lovasoknak szállást, ellátást is tudnak biztosítani. Verõfényes napsütés volt egész nap, így a szép környezetben kellemes körülmények közt folyt egész nap a verseny. A nézõközönség számára sok látnivaló akadt. Gyönyörködhettek a szép lovakban, a látványos ugratásokban. A szervezõk jó ellátást biztosítottak a versenyzõknek és a vendégeknek egész nap. A gyerekek számára sokféle programot szerveztek. Lehetett lovagolni, kocsikázni, bóklászni a vásárosok sátrai közt. A szünetekben volt fogatbemutató, bemutatkozott a spanyollovas-iskola, az alapi táncosok, és volt huszárbemutató is. A késõ délutánig tartó versenyen a kezdõ lovak kategóriájában Bertók Ferenc vajtai lovas szerezte meg az elsõ helyezést, Alap Nagydíját pedig Zsoldos Attila mezõszilasi versenyzõ kapta. Hargitai Lajos

2 2 KÖZÖSSÉG május 26. Bogárd és Vidéke Folytatás az 1. oldalról A tizennegyedik A csehországi The Beatles Revival emlékzenekar különös módon több fiatalt érdekelt, mint az idõsebb korosztály tagjait. Cartney és Lennon nagy slágereit jó volt újra hallani, élethû elõadásban. A közönség kitartó tapsával jó ideig nem engedte le a színpadról a gombafejûek követõit. A kisszínpadnál eközben Kispálék a rendezvény törzsvendégeinek örökzöldjei töltötték be az étert. Õk a technika ördöge miatt késõbb tudtak csak kezdeni, de ez mit sem változtatott az általuk nyújtott élményen. A képen a Sárvíz Szépe verseny helyezettjei: I. (középen) Kondár Zsuzsanna, Aba; II. (balra) Septe Diána, Sárosd; III. (jobbra) Horváth Nikolett, Sárszentágota Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar hajnalig tartó zenéjére megtelt a nagysátor. Ennyien talán még nem is voltak utcabálon. Akinek nem volt elég az egymást követõ koncertek sora, annak ott volt a Kollektíva elektromuzsikája az egykori Méhkas sátor helyén, a Fórum étterem elõtt. A másnapi programból a National Geographic Channel fotókiállítását és filmvetítését választottuk ki az ebéd utáni ejtõzésre. Habár volt olyan is, aki a Bangó Margit társaságában elfogyasztott löncs után a nagysátor melletti füvön aludt egy nagyot. Mivel a nap hétágra sütött, jól föl is égett. A népi iparmûvészek közül egyre többen kínálják áruikat évrõl-évre. Volt például testhez igazodó fotel, szaruból készült használati és dísztárgyak, patchwork és egyéb textilek, kerámiák, fából faragott tálak és tönkölybúzával kitömött párnák. A sárbogárdi Viasz Zoltán az általa készített hangszereket árulta. Délután a Feileacan ír táncegyüttes tartott bemutatót több felvonásban a Michael Flatly által népszerûvé tett tánclépésekbõl. Majd, az operettgálát követõen, föllépett a sárbogárdi Black Time hip-hop csoport is, hatalmas sikert aratva a tekintélyes nézõsereg körében. A gyerekek reneszánsz játszóház keretében szórakozhattak a kultúrház elõtti parkban, ahol láthattak kígyóbûvölést és tûzfújást is. Ugyancsak látványos volt a kerékpárosok felvonulása, fõleg, hogy a sort egy régi nagykerekû nyitotta, a végén pedig egy fekvõkerékpár tekert. A kisszínpadon a régen látott Quimbyt köszönthettük újra. A zenéjük változatlanul kiváló, ha nem jobb. Gáspár Laci és a TNT koncertjeire megtelt a Gödör. Sokakat csábított de legfõképp a férfiakat a Keleti Varázslat Orientális Hastáncstúdió mûsora is. Vasárnap a sportrendezvények és a Sárvíz mûvészeti fesztivál kerültek elõtérbe. E napon került sor az abai utcaközösségek elsõ megmérettetésére is egy lovagi próbán. A középkori harci eszközök hajításában és a szerelmi vallomásban elsõ lett a Petõfi, második a Rákóczi, harmadik pedig a Dózsa György utca. Az esti szépségversenyre váró közönséget és az apróságokat Mollini bûvész varázslatos elõadása nyûgözte le. A Sárvíz Szépe versenyen 16 lány indult, a zsûriben a testvértelepülések képviselõi foglaltak helyet az AVON kozmetikai cég és az ETALON produkciós rendezvényszervezõ iroda képviselõi mellett. A XIV. Aba Napok méltó befejezéssel, egy mindent felülmúló tûzijátékkal zárult. Hargitai Kiss Virág

3 Bogárd és Vidéke május 26. KÖZÜGYEK 3 ÁRUSZÁLLÍTÓK AZ ÜZLETKÖZPONTBÓL KITILTVA? A József Attila utca melletti üzletközpont tulajdonosai keresték fel panaszukkal a szerkesztõséget. Elmondták, hogy a legújabb rendelkezés szerint az üzletközpontba az áruszállítók nem hajthatnak be. Mindeddig az volt a rend, hogy a szervizutakra az áruszállítók behajthattak. Az erre utaló KRESZ-tábla ( Behajtani tilos, kivéve áruszállítás ) kint volt az útkeresztezõdésekben. Mára ezekbõl már csak egy maradt meg a Kétkerék szerviznél, a többit elmondásuk szerint Nedoba Károly leszedette. Annak ellenére történt ez, hogy erre vonatkozó határozatról nem tud senki, és errõl az üzletek tulajdonosait sem tájékoztatták. Ezzel lehetetlen helyzetbe hoztak a Sáfrány pékség mellett többeket. A festékbolt tulajdonosa panaszolta, hogy az õ szállítóját már kétszer megbüntették. Ezek után azt mondta a szállító, hogy ha Sárbogárdon ez a divat, akkor õ ide többet nem szállít. Annak idején, amikor az üzletközpont épült, már eleve úgy készültek a tervek, hogy az épületek raktáraihoz a szervizúton be lehet hajtani az áruszállítóknak. Ezen önhatalmúlag, az itteni üzlettulajdonosok megkérdezése nélkül az önkormányzat sem változtathat, mert ezzel súlyos anyagi kárt okoz a vállalkozóknak. Nem elfogadható szerintük a jegyzõnek az az érvelése, hogy a vállalkozók vásároljanak szállítókocsikat, és azzal zötyögtessék be az olykor a rázkódásra, nedvességre igen kényes árut esõben, hóban a boltig. Az üzletközponton kívül lévõ parkoló olyan szûk, hogy ott egy nagyobb szállítóautó el sem fér. Ráadásul a zsúfoltság miatt ott sincs hol megállni. Nem elfogadható az az indok sem, hogy kitapossák a szállítók a virágokat. Egyébként sem az üzlettulajdonosok teszik azt, hanem az esténként, zárás után a belsõ téren rodeózó autósok. Az üzletek tulajdonosai a környezetüket mindig rendben tartják, és virágosítanak is ott, ahol lehet. Azt kérdezik, hogy ugyan, kinek ártanak azzal, hogy az áruszállítók addig, amíg rakodnak, behajtanak a raktárhoz? Sárbogárd nem olyan zsúfolt nagyváros, mint Budapest, és mégis, ott meg tudják oldani, hogy az üzletekhez az áruszállítók odamehessenek. Sárbogárdon miért nem partner a kérdés megoldásában az önkormányzat? Pedig a városnak érdeke is, hogy a helyi vállalkozóknak legyen bevétele, mert helyi adót is csak ezekbõl a bevételekbõl tudnak fizetni. Javaslatuk az, hogy ha már mindenképpen szigorítani akarják a parkolási rendet, az üzlettulajdonosok kapjanak az önkormányzattól parkolási engedélyt, amivel a szállítók számára is biztosítható a büntetéstõl való mentesülés. A fõutcán lévõ üzletek számára is állandó gond ez. A rendõrség ugyanis mindaddig, amíg az önkormányzat fenntartja a jelenlegi lehetetlen helyzetet, kénytelen megbüntetni azokat, akik tilosban parkolnak. Volt egy furcsa történet az egyik büntetésnél: A rendõrök a PC-CD Kuckó dolgozóját megbüntették Ft-ra, mert az üzlet mellett állt az autója. A rendõr kérte az illetõ személyi adatait. Neve? Etelvári Zoltán. Na, ne vicceljen itt velünk, fiatalember! Etelvári Zoltán egy idõs, szakállas képviselõ! szólt indulatosan az intézkedõ rendõr. Nem viccelek én. Nem tehetek sajnos arról, hogy õ az apám. Lejegyezte: Hargitai Lajos Köszönet a katolikus egyháznak A sárszentmiklósi Kippkopp Óvodában február óta havonta öt családnak nyújtott segítséget a katolikus egyház. Köszönjük az értékes és tartalmas élelmiszercsomagokat, melyek enyhítettek a családok mindennapi gondjain. Az óvoda dolgozói és gyermekei M E G H Í V Ó Ezúton szeretettel meghívom Önt és kedves családját május 29-én, vasárnap a papföldi játszótér ünnepélyes átadására és az ezzel egybekötött gyermeknapi rendezvényre órától családi és gyermekvetélkedõk, egyéb programok; órakor ünnepélyes játszótérátadás, átadja Juhász János polgármester. Technikai bemutatók (tûzoltóság, rendõrség). Dr. Berzeviczy Gábor képviselõ

4 4 KÖZÖSSÉG május 26. Bogárd és Vidéke AZ ISKOLAALAPÍTÓK 50 éves találkozója 50 éve végzett a Petõfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium iskolaalapító évfolyama. A két osztály volt az elsõ, s egyben utolsó tanítóképzõs osztály, mielõtt az intézményben megkezdõdött a gimnáziumi oktatás szeptemberében kezdte meg tanulmányait a fiú és a lány osztály, habár akkor az iskola még nem rendelkezett saját épületekkel. (Az állam a Huszár Ágoston-féle nemesi kúriát Kossuth Zsuzsanna egykori házát valamint dr. Örlös Olivér orvos félig felépült, kórháznak szánt épületeit sajátította ki e célra.) Az A osztály osztályfõnöke Szalai Marzsó László ( ), majd Császár Antal ( ) volt, a diákok pedig: Berényi László ( ), Bondor István, Csizmadia Imre, Farkas Imre ( ), Gubicza Tibor, Horváth József Sándor ( ), Kecskés György László, Koczor Imre, Kovács Imre József, Palotai Ernõ Géza ( ), Páhy János, Pál Dávid József ( ), Pálkovács Tibor Károly, Salgóvári László, Sümegi János ( ), Tóth Mihály ( ), Varga Gyula valamint Varga Tibor ( ). A B osztályt Francsics Józsefné vette a szárnyai alá, ide jártak: Ammer Katalin Mária, Barabás Terézia, Barsi Borbála, Bujtár Klára ( ), Csõgör Lídia, Gáspár Katalin ( ), Kocsi Horváth Ilona, Koncz Terézia ( ), Magyar Margit, Magyar Zsuzsánna, Majer Erzsébet Julianna ( ), Márkus Zsófia, Oláh Lídia, Oláh Mária Magdolna ( ), Pintér Erzsébet, Révész Ilona, Varga Lídia, Vámosi Erzsébet, Váradi Julianna és Windisch Ilona. A találkozóra eljött tanárokat és egykori társakat Sárosi Györgyné köszöntötte. Az öregdiákok elõször az elhunytak emléke elõtt hajtottak fejet egy gyertyaláng mellett verssel, zenével. Ezt követõen egy különleges meglepetést: egy helyi alkotó által, sárbogárdi agyagból készített kaspót nyújtottak át tanáraiknak egy-egy virágcsokor kíséretében. Barabás Teréz az egyik osztálytárs levelét olvasta föl. Majd régi fotók jártak kézrõl kézre, közben ki-ki beszámolt az élete alakulásáról. A számos közös emlék közt felidézték Pali bácsi alakját, akinek az irodája volt a randihely, és aki továbbította a diákok szerelmesleveleit, a példátlanul takarékos, nagyszerû Tihanyi gondnok urat, és a hidegvérû fûtõt, aki fittyet sem hányva a testnevelésórára éppen átöltözõ lányokra rakott fát a kályhába. Mielõtt a volt diákok és tanárok terített asztal mellett folytatták tovább a beszélgetést, nem mulasztották el meglátogatni hajdani iskolájukat sem. Hargitai Kiss Virág 35 éve a lakosság szolgálatában! Hûtõ-, fagyasztó-, klímaberendezés üzembe helyezése és javítása és egyéb háztartási gépek szakszerû javítása garanciával is. Használt, jó állapotban lévõ hûtõgépek eladók garanciával. BARACSKAI SZERVIZ Sárbogárd, Asztalos u. 2/b. (szerviz bejárata a Radnóti u. felõl). Telefon: 06 (25) , 06 (20) SISSY esküvõi ruhaszalon Széles választékkal, 2005-ös modellekkel várjuk kedves vásárlóinkat! Menyasszonyok, koszorúslányok egyéni elképzelései alapján, méretre elkészítjük a kívánt modelleket KEDVEZÕ ÁRON, kölcsönzésre és megvásárlásra is. Kiegészítõk széles választékban kaphatók. Dunaújváros, Vasmû út 43., tel.: 06 (20) Nyitva tartás: H-P: óráig, Szo.: 8-13 óráig.

5 Bogárd és Vidéke május 26. KÖZÖSSÉG 5 MÉSZÖLY-NAPOK Május 18-án nyitották meg a Mészölynapokat a Mészöly Géza Általános iskolában. Reggel, a sokéves hagyományhoz híven, megkoszorúzták Mészöly Géza szobrát, majd szavalóverseny, helytörténeti vetélkedõ, másnap délelõtt népdaléneklési verseny, délután tanár-diák meccs volt. Május 20-án reggel az elõzõ napok nyerteseinek kiosztották a díjakat, ajd a 3-4-esek a rendõrség által szer - vezett Minipolice rendõrakadémián vettek részt. Az állomásokon a rendõr bácsik bemutatták az ujjlenyomat vételének módját, nyomozáson leplezték le egy bûncselekmény ismeretlen tettesét. Délután, a vizsgák sikeres letétele után, ünnepélyesen tiszteletbeli rendõrré avatták különbözõ rendfokozatokkal a A három nap alatt rajzkiállítást is megtekinthettek az érdeklõdõk. Május 20-án délelõtt a felsõ tagozatosok mozielõadáson vettek részt. Délután 17 órától került sor a József Attila Mûvelõdési Központban az iskola által a szülõk részére rendezett mûvészeti gálamûsorra. Ezen bemutatták a 4.csek a Palkó és a szamara címû mesejátékot, bemutatkoztak a versmondóverseny és a népdaléneklési verseny legjobbjai, az énekkarosok, a fashion dance tánccsoportok, a zeneiskolás hangszeresek, és a József Attila évforduló apropóján volt József Attila-emlékmûsor is. Hargitai Lajos játékban résztvevõ gyerekeket. Tavaly Sárszentmiklóson volt hasonló rendezvény. Ennek nagy jelentõsége van abban, hogy esetleg több gyerek is kedvet kapjon a rendõri pályához. Ezzel egy idõben a tûzoltók is bemutatót tartottak az iskola udvarán, a polgári védelem pedig akadályversenyt rendezett az egymást váltó gyerekcsoportoknak. A parkban testfestésre várták az oda érkezõ osztályokat. Lehetett kérni virágot, pillangót meg sok egyéb figurát kézre, arcra, ki hova kérte. A könyvtárban az Európai Unióról tartottak elõadást, a tornateremben pedig a Fejérvíz Rt. szakembere beszélt az egészséges vízrõl, a szennyvíz megtisztításának módjáról, a környezetvédelemrõl a gyerekeknek.

6 6 EMLÉKEZÉS május 26. Bogárd és Vidéke Oly korban éltünk A népmûvelés hõskorszaka Közben népmûvelõ lettem a helyi kultúrházban. Népmûvelõnek lenni akkoriban az értelmiségi lét legaljának számított. Akkor még a felsõfokú szakképzés sem indult el, így többnyire szakképesítés nélkülieket alkalmaztak. Az otthagyott egyetemi két évvel én is szakképesítés nélkülinek számítottam. A célra alkalmatlan romos épületben, csaknem minden felszerelés nélkül kezdtem a munkámat. A jéghideg nagyteremben, ha begyújtottunk, füstölt a kályha. Ledöntötte egy téli vihar a nagyterem düledezõ kéményét. Hogy megtarthassuk az esti színházi elõadást, nekem kellett kimászni az ólmos esõtõl síkos tetõre, melegített malterral felrakni a leesett téglákat, bevakolni a huzatos téglaközöket. A gyülekezõ közönség aggódva nézte, vajon leesek-e. Nem estem le, és jó meleg lett a teremben, mert megjavult a kémény huzata. A Fõvárosi Moziüzemi Vállalattól hoztam leselejtezett színpadi függönyöket. Az Uránia mozi leselejtezett hatalmas félkör alakú büfépultját is elhoztam. Ezzel a pulttal nyitottuk meg a klubpresszót, amibõl lett egy kis bevételünk. Elhoztam a németektõl a háborúból megmaradt erõsítõ berendezéseket és két német tábori keskenyfilmes vetítõgépet is. Kettõbõl csináltam egy jót, és ezzel tudtam ismeretterjesztõ vetítéseket tartani. Olykor, ha megkaptam a tszcs dzsipjét, a távoli tanyaközpontokba is kijutottam a filmekkel. A mostoha körülmények ellenére rövid idõn belül megtaláltam ebben a pályában a szépséget. Sokféle emberrel kerültem kapcsolatba. Mindenkivel megtaláltam a hangot. Azt szerettem leginkább, hogy nem voltak kötöttségek, mint az iskolában a pedagógusoknak, hanem magam teremthettem meg a társadalmi igényekre építve a közösségi élet sokféle formáját. Akkoriban indult a felsõfokú népmûvelõképzés Debrecenben. Oda jelentkeztem levelezõ tagozatra. A népmûvelõképzésben a kémiától a mûvészettörténetig, mozigépkezeléstõl a filozófiáig, a könyvmûvességtõl az újságírásig mindent tanítottak. Ez nagyon eltért attól a pályaképtõl, amit a matematikus kutatói pálya jelentett. Ott egyoldalú specialistává képezõdhettem volna ki. Itt viszont az akkoriban feketelistán lévõ, az ötvenes években halálba üldözött nagy elõdöt, a szabadmûvelõdés atyját, Karácsony Sándort példaképként követve már akinek volt erre igénye, igen kemény munkával, önképzéssel szert lehetett tenni egy XX. századi reneszánsz mûveltségre. Aki a szabad önmûvelés édes mézét megkóstolja, állítom, holtáig nem hagyja abba, és természetes életelemévé válik a változó világgal való szüntelen együtt változás. A szellemi kimûvelõdés mellett ugyanúgy élmény volt számomra a szükség diktálta kétkezi munka is. A kultúrházban, ha kellett, gyalultam, hegesztettem, falat vakoltam, színpadi díszletet festettem. Érteni kellett mindenhez, ha azt akartam, hogy legyen valami. Amikor zenekart szerveztem, magunk készítettük az elsõ hangszereinket, a német tábori erõsítõket átépítettük zenekari célra, hozzá magunk szereltünk hangfalakat is. Ezek sokszor úgy szóltak, mint amikor két rossz bográcsot zörgetnek, de szóltak, és ez volt a fontos. Szerkesztettem irodalmi mûsorokat, fotószakkört indítottam, az amatõr színjátszó együttesnek színmûveket tanítottam be, gyûjtöttem a helyi hagyományokat, népdalokat, régi népi hangszereket, használati tárgyakat egy leendõ múzeum számára. Falukutató szociográfusokkal bejártam a tanyavilágot. Tapasztaltam, micsoda nyomorúságban élnek ott az emberek. A szakemberektõl ellestem a kérdõíves adatgyûjtés és interjúkészítés módszereit. Ebben a munkában igényességet, pontosságot lehetett tanulni. A társadalomlélektan, a kisközösségek, családi közösségek lélektana és a tudatalatti mélylélektan különösen érdekelt. A 80-as évek elejétõl elmélyülten foglalkoztam gyakorlati szociálpszichológiával. Az angol drámaoktatás módszerét alkalmaztam magyarországi gyermekközösségekre és családi környezetre. A módszer kiváló eszköz a családterápiában és krízishelyzetbe került gyerekek, fiatalok segítésében. Volt olyan kamasz csoportom, amelyben nem egy gyerek kipróbálta már az ital mellett a szipózást is. A szipózás abból állt, hogy a gyerekek nejlonzacskóba belenyomtak egy tubus Technokol Rapid ragasztót, és annak a gõzét szívták tüdõre kábulásig. Ez a gyerekcsoport éveken át életem, és a családom életének része lett. Kirándulni, táborozni vittem õket. Sokszor egész délutánokat ott töltöttek a lakásunkban. A dramatikus játékokban részt vett a családom apraja-nagyja: a kisbaba korú kisebbek, az elõzõ házasságból való nagy kamaszlányaim és kedvesem is. A társadalom poklainak mély bugyraiba pillanthattunk be olykor ezekben az együttjátszásokban. A családi és közösségi gyermeknevelés rendkívül izgalmas, új útjait próbálgattuk azokban az években. Ezekkel a gyerekekkel néhány improvizációs drámajátékot színpadra vittünk. E játékok egyikével-másikával országos szakmai bemutatóra hívtak meg bennünket. A látottak megrázták a szakmai közönséget. Az döbbentette meg õket, hogy ezek a gyerekek kendõzetlenül bemutatták játékukban a családi és társadalmi feszültségeket: a felnõttek alkoholizálását, az egyre jobban terjedõ kábítószerezést, a lázadó ifjúsággal szembeni rendõri brutalitást, a kallódó gyerekek életét, az átmeneti szállások, nyomortanyák kilátástalan világát. A 80-as években ezekrõl nyilvánosan sehol nem eshetett szó. Ennek létezésérõl a hatalom egyáltalán nem akart tudomást venni. Az egyik bemutatónk után hivatalosan próbálták kezdeményezni, hogy vegyék el a diplomámat, tiltsanak el az ifjúsággal való foglalkozástól. Hiába érveltem, hogy a feszültségek játékban való kiélése (elaboráció) az egyetlen útja az egészséges felnõtté válásnak. Mintha süket füleknek szóltam volna. A Kultúrakutató Intézet egyik szakembere és Mérei Ferenc pszichológus álltak mellém. Az õ szakmai tekintélyük elõtt meghátráltak. Nekik elhitték azt, amit nekem, falusi népmûvelõnek nem. De még sokáig csak elhitték, de meg nem értették, csak behódoltak a szakmai tekintélyek elõtt. Méreinek errõl a csoportlélektani jelenségrõl szóló gyermeklélektan könyve akkoriban lett tananyag a tanárképzésben. Ezután a konferencia után Méreivel közelebbi kapcsolatba kerültem. A televízióban akkoriban ment hétrõl-hétre Méreiéknek egy ismeretterjesztõ sorozata, a Családi kör. Az ország nyilvánossága elõtt beszélhettünk az elaboráció gyakorlati jelentõségérõl a kisgyerekek fejlõdésében. A Kultúrakutató Intézet családi és kisközösségi dramatikus játékokkal kapcsolatos kutatási munkával bízott meg. Az errõl készült tanulmányaim szakmai bírálója Mérei Ferenc volt. Varázslatos személyiségébõl áradt a szeretet, a másik emberre való nyitottság, a szellemi szabadság igénye. Kevesen tudták, hogy nemzetközi tekintélye ellenére 1958-ban 10 évre elítélték poli- tikai összeesküvés szervezéséért. Éveket töltött Kádárék börtönében, ahonnan 1963-ban nemzetközi nyomásra amnesztiával szabadult. Mindenki gyanús lett, aki vele kapcsolatba került. Talán ennek is köze lehetett egy újabb kalandomhoz. (Jövõ héten folytatom.) Hargitai Lajos

7 Bogárd és Vidéke május 26. KÖZÖSSÉG 7 Diáksportolók sikerei A Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola négy tanulója, Budai Györgyi, Faragó Henrik, Kovács Sándor és Budai Gergely. a Dunaújvárosban rendezett atlétikai versenyen mindenkit megelõzve bejutott a Szombathelyen rendezendõ országos döntõbe. A Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola labdarúgócsapata Dunaújvárost legyõzve, Székesfehérvárt megelõzve csupán a gyõztes Bicske csapatától kikapva 3. helyen végzett a megyei bajnokság döntõjében. A Kossuth Zsuzsanna iskolának nincs sem futball, sem atlétikai pályája. Hogy a fenti eredményeket elérhették a tanulók, szükség volt mások segítségére is. Amikor Sárbogárd város képviselõ-testületéhez fordultam, nagyon jól esett, hogy nem csak a gyerekekért szót emelõ sportbizottság elnöke, nem csak a körzet képviselõje, de a kérést megértéssel fogadó jobboldali képviselõk is támogatták. Kaptunk labdákat, kialakíthattunk egy kis öltözõt és heti egy alkalommal, ingyen használhattuk a Mészöly Géza Általános Iskola tornacsarnokát. A kérést hallva Nagyné Rehák Julianna a nagy iskola igazgatónõje egy pillanatig sem habozott. Meg kell köszönnöm a szakmai segítséget is. Marcsi és Kati néni (a Mészöly Géza Általános Iskola testnevelõi) szakmai tanácsokkal segítettek a tanulók felkészítésében. Életünk a hétköznapok és ünnepek, sikerek és bukások, gyõzelmek és vereségek sorozatából áll. Hogy ebben a nyúlfarknyi idõben több legyen a jó, mint a rossz, magunk is tehetünk, de van úgy, hogy kérni kell, el kell fogadni mások segítségét. A gyerekek és a magam nevében is köszönöm, hogy segítettek nekünk a képviselõk, az igazgatók, volt iskolám pedagógusai. Polgármester úrnak pedig aki 2004 õszén nem támogatta kérésünket kívánom, hogy a kapott hatalommal jobban sáfárkodjon! Döntéseiben ne az indulatok vezéreljék! Fontos a járda, az út, a gödrök eltûntetése, de az embernél, a gyerekeknél nincs semmi fontosabb, akár jobboldali, akár baloldali szavazóról is legyen szó. Tisztelettel: Sárközi László Hirdetmény Az egyes helyi közszolgáltatások kötelezõ igénybevételérõl szóló évi XLII. törvény alapján tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a fenti törvényben meghatározott kéményseprõi közszolgáltatást a helyi közszolgáltatással ellátott területen lévõ ingatlan tulajdonosa, használója köteles igénybe venni. Sárbogárd város közigazgatási területén a kéményseprés és ellenõrzés lakossági munkáit a Kémény Rt., Dunaújváros, Szórád M. u. 40. szám alatti kirendeltség végzi az általuk megküldött ütemezés szerint: Gázüzemi égéstermék elvezetõk esetén évente egy alkalommal, vegyes tüzelésû kémények esetén évente két alkalommal, tartalékkémények esetén évente egy alkalommal történik ellenõrzés. A második ütemben a kéményseprés és ellenõrzés tervezett végrehajtására a következõképpen kerül sor: Sárbogárd-Sárszentmiklós: szeptember szeptember 10. Sárbogárd-Alsótöbörzsök: szeptember szeptember 30. Sárbogárd-Rétszilas: október október 8. Sárbogárd-Pusztaegres, Õrspuszta, Sárhatvan: október október 20. Sárbogárd-Kislók: október október 26. Sárbogárd város: november november 30. Ha a tulajdonos távolléte miatt a munkát elvégezni nem lehet, akkor a munkavégzés idejének ütemezését a 06 (25) számú telefonon, vagy a megjelenõ kéményseprõktõl lehet kérni. Ezen a számon kell bejelentést tenni, ha egyéb mûszaki vagy nem várt esemény miatt a tüzelõberendezések feltehetõen égéstermék elvezetõk miatt az év bármely idõszakában nem mûködnek. Sárbogárd város jegyzõje N Y Á R I T Á B O R O K Rege a Csodaszarvasról tábor Idõutazó lovagjaink a tavalyi kalandos utazás végén ígéretet kaptak Attila fejedelemtõl, hogy idén átadja nekik a bûvös kardot, és visszamennek érte az idõben Attila korába. Azonban az élet nem ilyen egyszerû... Szinte még észbe sem kapnak, és máris a honfoglaló magyarok között találják magukat... A tábor idõpontja: július Helye: Balatonalmádi-Káptalanfüred Faragó Henrik, aki sérülten versenyezve is bejutott az országos döntõbe A Gerida Lovagrend Nyári Történelmi és Fantasy Szerepjáték táborai A Gerida Lovagrend a jövõ rendõrsége. Tagjai olyan gyerekek és felnõttek, akik legfõbb feladatuknak a bûnök és balesetek megelõzését, ha már megtörténtek, akkor ezek tompítását, üldözését tartják. Tér és idõutazó képességgel rendelkeznek, így könnyedén üldözõbe veszik a legelvetemültebb intergalaktikus és idõutazó bûnözõket is... ÉRTESÍTÉS Az Egyesített Szociális Intézmény értesíti a lakosságot, hogy az intézményeink telefonszáma az alábbiak szerint változott: Szakács Benõné igazgató (iroda) 06 (25) , Ápoló-gondozó otthon 06 (25) , IV. sz konyha 06 (25) , Szállásbiztosító (szociális étkezés, házi gondozás, nappali ellátás) 06 (25) Szakács Benõné ESZI igazgató Harry Potter és az Éneklõ Kõrisfa tábor Eljött az ideje egy mágikus kalandnak! Érzel magadban elég bátorságot? Érzel magadban elég varázserõt? Jártál már ROXFORTban? Kész vagy szembenézni önmagaddal? Nos, akkor mire vársz? A tábor idõpontja: július Helye: Parádfürdõ Zöld Övezet Vendégház. Jelentkezni lehet Mikó László rendõr õrnagynál: tel./fax: 06 (1) , 06 (70) , gerida@pannongsm.hu, web:

8 8 KÖZÖSSÉG május 26. Bogárd és Vidéke Gyermeknap Sárszentágotán június 4-én. Délelõtt: VI. Ágota-kupa labdarúgótorna, helye: Sárszentágota sportpálya, rendezõ: Sárszentágotai Általános Iskola. Korosztályok: 1994-ben vagy késõbb születettek, 1992-ben vagy késõbb születettek, 1990-ben vagy késõbb születettek. Csapatlétszám: 6+1 fõ (3 fõ csere). A csapatok oklevél, érem és kupa elismerésben részesülnek, díjazzuk a legjobb játékosokat is. Szabályok: 5x2 kapu, nagypályás szabályok szerint. Nevezés: június 2-áig, 12 óráig. Telefon: 06 (25) , 06 (70) A tornára iskolai és alkalmilag szervezett csapatok is nevezhetnek. Délután: történelmi játékok, kézmûves-foglalkozás, tátika, néptánccsoportok, diszkó, büfé. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk rendezõk AEGON diákfoci zord idõben! május 18-án a Sárbogárd SE pályán a Sárbogárdi Körzeti Diáksport bizottság, és az AEGON Magyarország Általános Biztosító Rt. Sárbogárdi Csoportja közös rendezésben bonyolította le a IV. korcsoportos diákolimpia kispályás labdarúgó döntõt. Résztvevõk: Dég, Lajoskomárom, Alap, Sárszentmiklós, Sárszentágota, Mezõkomárom, Sárbogárd Mészöly Géza Általános Iskola csapatai. A mérkõzéseket az idõjárás kíméletlen viszonyai közepette, két csoportban játszották. Végeredmény: 1. helyezett: Sárszentágotai Általános Iskola, 2. helyezett: dégi általános iskola, 3. helyezett: Mészöly Géza Általános Iskola, Sárbogárd, 4. helyezett: Lajoskomáromi általános iskola 5. helyezett: Sárszentmiklósi Általános Iskola 6. helyezett: alapi általános iskola, 7. helyezett: Mezõkomáromi általános iskola. A diákolimpia legjobb játékosa: Varga Ferenc (Dég), legjobb kapusa: Fûrész Tamás Mészöly Géza Általános Iskola (Sárbogárd). Legjobb góllövõk: 1. Krajcsovics Péter (Sárszentágota), 2. Borostyán János (Dég), 3. Magyar Dávid (Sárszentágota). A diáksport bizottság nevében köszönetünket fejezzük ki az AEGON Magyarország Általános Biztosító Rt. Sárbogárdi Csoportjának a rendezvényen nyújtott anyagi támogatásukért, önzetlen munkájukért. Csákvári György, a diáksport bizottság elnöke

9 Bogárd és Vidéke május 26. PROGRAMAJÁNLÓ 9 XIV. Sárbogárdi Napok június A rendezvény helyszíne: Sárbogárd, Hõsök tere. A máshol zajló programokat külön jelöljük. Június 3., péntek: 17 órakor: A Révészbicska ipartörténeti kiállítás megnyitója a mûvelõdési házban órakor: A XIV. Sárbogárdi Napok megnyitója, köszöntõ: Juhász János polgármester, a Pro Urbe díj átadása, a sárbogárdi Szövetkezeti és Városi Vegyes Kar mûsora órakor: Hair részletek, MacDermot világhírû rockoperájából, a kaposvári Roxinház társulatának elõadásában órakor: Republic koncert órakor: Utcabál (Fanta Group, Székesfehérvár) Június 4., szombat: 9 órától: III. Sárbogárdi Utcai Kosárlabdatorna, helyszíne: Sárbogárd, Mikes köz 9 órától: Asztalitenisz torna a töbörzsöki tornacsarnokban 9 órától: Kézmûves vásár és játszóház 9 órától: Fõzõverseny; jelentkezni a mûvelõdési házban lehet, június 1-jéig 9.30 órától: Borkóstoló, gasztronómiai bemutató és vásár, helyi és környékbeli termelõk bemutatkozása 10 órakor: Mazsorett és modern tánc a dunaföldvári LÖFAN Mazsorett csoport bemutatója 11 órakor: Inci-Finci meséje, elõadja a Compania dell Arte társulat 13 órakor: A fõzõverseny eredményhirdetése 15 órakor: A sárbogárdi zeneiskola bemutatkozása, közremûködik Bíró Kriszti órakor: A Black Time tánccsoport modern táncmûsora 16 órakor: Los Andinos koncert 18 órakor: Crystal élõ koncert órakor: Az Apostol együttes mûsora 22 órától: Buli a Blokk együttessel Június 5., vasárnap: 9 órától: Kézmûvesvásár 9 órától: Csúzlizda, szórakoztató vásári ügyességi játék gyerekeknek és felnõtteknek 10 órakor: Paprika Jancsi (vásári bábjáték), Barta Tóni bábszínháza 11 órakor: A dunaújvárosi EBMAS Wing Tzun kung-fu klub bemutatója 12 órakor: Közös ebéd a sörsátorban, közben: jó ebédhez szól a nóta 14 órakor: Apáca Show a daruszentgyörgyi nyugdíjasklub vidám mûsora 15 órakor: A Sárbogárdi Rézfúvós együttes játszik 16 órakor: Néptánc mûsor, a sárbogárdi és iszkaszentgyörgyi gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok bemutatója órakor: A Black Riders együttes koncertje, ír és amerikai country muzsika virtuóz elõadásban 20 órakor: Edda koncert 22 órakor: Tûzijáték Naponta óráig megtekinthetõ A világ papírpénzei címû kiállítás a Kossuth Zsuzsánna Klubkönyvtárban (Szent István út). Szeretettel várunk mindenkit Sárbogárdon! A rendezvény házigazdája: Sárbogárd Város Önkormányzata A rendezvény támogatói: Skoda Duna Autóház, Vertikál Rt., Rádió 1. Érdeklõdni: 06 (30) , 06 (70) Tájékoztatás Tájékoztatják a tisztelt lakosságot, hogy május 28-án, reggel 7.00 órától a Hõsök terei közparkoló részlegesen lezárásra kerül a gyermeknapi rendezvények miatt. Kérjük a lakosság szíves megértését! Sárbogárd Város Önkormányzata Tájékoztatás Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy június 2-án, reggel 7.00 órától június 6-ig a Hõsök terei közparkoló lezárásra kerül a Sárbogárdi Napok rendezvénysorozat miatt. Kérjük a lakosság szíves megértését. Sárbogárd Város Önkormányzata Meghívó május 29-én, 18 órakor a sárszentmiklósi evangélikus templomban esti, zenés áhítatot tartunk, amelyen gyülekezetünk énekkara énekel. Mindenkit szeretettel várunk! Sárbogárd Sárszentmiklósi Evangélikus Gyülekezet

10 10 SPORT május 26. Bogárd és Vidéke Sárbogárd Seregélyes 0-0 Sárbogárd: 200 nézõ. Vezette: Tomai István. Sárbogárd: Mondovics, Csuti, Hegedüs J., Bognár, Szabó K. J., (Szabó A.), Kapusi, Fodor, Hegedüs G., (Magyar), Hegedüs Gy., Tomán, Iványi, (Lakatos). Seregélyes: Disztl, Tömör L., Hamar, Ódor, Tömör Cs., Koller, Rapai, (Újfalusi, Winklár), Polányi, Takács, Szaniszló, Benczik. A volt válogatott kapus Disztl Péterrel felálló vendégek a mérkõzés esélyeseként magabiztos játékot és enyhe mezõnyfölényt harcoltak ki a mérkõzés elején. Egy távoli lövéssel veszélyeztették a hazai kaput. Az 5. percben Tömör L. 20 m-es szabadrúgását védte Mondovics. Tíz perc elteltével a hazaiak is felvették az ellenfél által diktált iramot, és egyre veszélyesebben támadtak. A 12. percben Hegedüs G. kapott jó indítást, lövését azonban Disztl jó ütemben védte. A 17. percben Polányi gólhelyzetben átemelte a kapuson a labdát, emelése a kapu fölött hagyta el a játékteret. A 22. percben Koller szögletét Tömör Cs. kapu fölé lõtte. A 24. percben Tomán átadását Hegedüs G. a kapus lába között lõtte a hálóba. A játékvezetõ a partjelzõ intésére lest ítélt. A 30. percben Tomán került gólhelyzetbe, lövését Disztl védte. A 36. percben Tömör L. szabadrúgását védte a hazai kapus. Újabb hazai helyzet maradt ki, a 42. percben Kapusi szabadrúgását Fodor kapu mellé lõtte. A II. félidõt is nagy iramban kezdték a csapatok, jobbára a mezõnyben folyt Déli-csoport állása Sárszentágota Besnyõ 4-0 (1-0) Vezette: dr. Tihanyi. Gólszerzõ: Vinklár (3), Márton. Kiállítva: Czeingler (Besnyõ). Beloiannisz Cikola 7-2 (3-1) Vezette: Mester. Gólszerzõ: Szotirisz (3), Vangelisz, Jorgasz, Tóth, Fülöp, illetve Németh. Sáregres Nagyvenyim 2-3 (1-3) Vezette: Kiss P. Gólszerzõ: Sülyi János, Sülyi József, illetve Székelyi, Eszenyi, Gyõrfi. Kiállítva: Sárai (Nagyvenyim). Alap Cece 2-3 (1-2) Vezette: Tóth. Gólszerzõ: Szabó, Kaszás, illetve Kiss (2), Csányi. Nagylók-Hantos Rácalmás 2-1 (1-1) Vezette: Lukácsi. Gólszerzõ: Horváth, Rauf, illetve Munkácsi. Kiállítva: Vas, illetve Horváth. Vajta Perkáta 10-0 (2-0) Vezette: Kárász. Gólszerzõ: Ferenc (3), Simon (2), Szalai, Meiszter, Rupa, Mészáros, Erdõs. ádáz küzdelem a kapu veszélyeztetése nélkül. A 60. percben Tömör Cs. 20 m-es szabadrúgása szállt kapu fölé. A 67. percben Csuti ment el a jobb oldalon, lövése az oldalhálót találta el. A 73. percben Bognár 16 m-es lövését a ficakból tornázta ki Disztl. A 77. percben Tömör L. távoli lövése centiméterekkel fölé szállt. A 82. percben Tömör L. 18 m-es szabadrúgását Mondovics védte nagy bravúrral. Izgalmas, jó iramú mérkõzésen igazságos döntetlen született a jó játékerõt képviselõ, dobogóra is esélyes Seregélyes ellen. Jók: Csuti a mezõny legjobbja és az egész csapat. Ifjúsági mérkõzés: Sárbogárd Seregélyes 2-7 (0-4) Vezette: Hudra Károly. Góllal kezdtek a vendégek, a mérkõzés már az I. félidõben eldõlt. A II. félidõben csak a szépítésre futotta. Góllövõk: Sebestyén Zs., Huszár D. Május 28-án, szombaton, órakor serdülõ csapatunk Sárszentmiklós csapatát fogadja hazai pályán. Május 29-én, vasárnap, órakor és órakor Lepsényben lép pályára ifjúsági és felnõtt csapatunk. Indulás órakor a sportpályáról. Hajrá Sárbogárd! P. L. FELHÍVÁS A XIV. Sárbogárdi Napok keretében Sárbogárd Város Önkormányzata és a Sárbogárdi Kosárlabda Club megrendezi a Harmadik Sárbogárdi Utcai Kosárlabda-bajnokságot. A bajnokság helye, ideje: június 4. (szombat), Sárbogárd, Mikes közi óvoda elõtti terület. A mérkõzéseket négy pályán, 3 játékos 3 ellen, egy palánkra játssza. Nevezési díj nincs, a résztvevõk étkezési jegyet (étel+ital) kapnak. A helyezettek értékes díjazásban részesülnek. Kérjük, hogy a nevezéseket május 31-ig szíveskedjetek eljuttatni az alábbi telefonszámokra, ahol további információt is kaphattok: dr. Szabadkai Tamás 06 (30) , Deres Zsolt 06 (20) Sárbogárdi Kosárlabda Club BRONZÉRMES a Sárbogárdi Kosárlabda Club A Sárbogárdi Kosárlabda Club a tavalyi harmadik helyezését megvédte a székesfehérvári városi bajnokságban. Bár érzékelhetõ, hogy a városban a foci a legnépszerûbb és leghangsúlyosabb csapatsport, úgy gondolom, hogy az eredmények segítenek a sárbogárdi kosárlabdasport életben tartásában. Az idén ismét erõs volt a mezõny több NB II-es játékossal, de számunkra mindig presztízs, ha a megyeszékhely bajnokságában vidékiként jól szerepelünk. A csapat erejét jelentõsen megnövelte, hogy visszatért hozzánk Németh Krisztián, aki a VADMALACOK ellen parádés játékkal rukkolt elõ, felépültek a sérültjeink, beilleszkedtek a fiatalabbak. A rájátszásba jutásért a VADMALA- COK csapatát leptük meg egygólos gyõzelemmel (64-63) úgy, hogy a rutinos fehérváriak szinte a meccs végéig vezettek. A negyedik negyedben 12 pontos hátrányból (38-50) fordultunk, és a negyed elsõ felében nem hagytuk pontot dobni õket. Szerzett labdákkal és gyors passzokkal felpörgettük a játékot, szorosan védekeztünk, így es állásnál kiegyenlítettünk. Ezután nagy küzdelemben, Deres Zsolt hárompontosával és Németh Krisztán ebben a negyedben dobott 11 pontjával gyõztünk. A meccsen játszottak: Deres Zsolt (21 pont), Németh Tamás (2), Németh Krisztán (21), Törzsök Tamás (2), Gál Ferenc (10), dr. Szabadkai Tamás (8). A harmadik helyért a szintén fehérvári VASÖNTÖDE fiataljait vertük meg magabiztosan, jó összjátékkal, végig vezetve. A harmadik helyezett csapatban játszott még Rosta Ádám, Nagy Attila, Gál Péter, Hortyi Balázs és Tóth Krisztián is. Dr. Szabadkai Tamás Sárbogárd KC elnöke Déli-csoport állása 1. Beloiannisz Cece Zichyújfalu Nagylók-Hantos Rácalmás Vajta Alap Nagyvenyim Sáregres Besnyõ Cikola Sárszentágota Perkáta

11 Bogárd és Vidéke május 26. SPORT 11 ELÕSZÁLLÁS SÁRSZENTMIKLÓS 2-3 (1-0) FEMOL-csoport állása Elõszállás Sárszentmiklós 2-3 (1-0) 150 nézõ, vezette: Tóth II. L. Gólszerzõ: Puskás (2), illetve Tõkési, Deák, Szabó. Ifjúsági mérkõzés 3-11 Sárosd Lajoskomárom 2-2 (1-0) 400 nézõ, vezette: Szabó J. Gólszerzõ: Kervarics, Kovács Z., illetve Szulimán, Kleiber. Ifjúsági mérkõzés 4-4. Káloz Jenõ 3-2 (1-2) 200 nézõ, vezette: Futó. Gólszerzõ: Pap G. (2), Máriási, illetve Szecsõdi (öngól), Fodor. Ifjúsági mérkõzés: 1-7. Kisláng Lepsényi MSK 1-1 (0-1) 250 nézõ, vezette: Mester. Gólszerzõ: Bekõ, illetve Sinka. Ifjúsági mérkõzés: 4-6. Dég Mezõszilas 1-1 (0-0) 200 nézõ, vezette: Nagy L. Gólszerzõ: Horváth R., illetve Wukovics. Ifjúsági mérkõzés: 4-0 Füle Kulcs 5-0 (3-0) 100 nézõ, vezette: Kékesi. Gólszerzõ: Csiszár (2), Csizmadia (2), Györe. Ifjúsági mérkõzés: 2-0. Sárbogárd Seregélyes nézõ, vezette: Tomai. Ifjúsági mérkõzés: 2-7. Adony Pálhalma 1-0 (1-0) 150 nézõ, vezette: Gyõr. Gólszerzõ Csorba P. Ifjúsági mérkõzés: 3-2. Elõszállás 150 nézõ, vezette: Tóth II. L. Sárszentmiklós: Sipõcz 6, Földvári 5, Tõkési 6, Szarka 5, Deák 7, Emperger 7, Budai 4 (Král), Barkóczi (Tórizs 5), Miklós 5, Szabó 6, Petrás 6. Esélylatolgatás során a szurkolók zöme gólarányjavító mérkõzést várt, bár többen megjegyezték, hogy ezen a mérkõzésen az elõszállási csapat további sorsolását tekintve szinte el is dõl annak kiesése, vagy bent maradása az osztályban. Bajnoki cím felé törõ csapatunk számára mindettõl függetlenül csak egy eredmény volt elfogadható a gyõzelem. Az elsõ játékrészben szemmel láthatóan mindkét csapat ennek megfelelõen játszott, de már ekkor érezhetõ volt a pálya szélérõl, hogy a mai védelmünk nem áll a helyzet magaslatán, mely a 18. percben be is igazolódott, mikor Földvári elemi hibája után Puskás már csak Sipõcz kapusra vezethette a labdát, aki fölött azt átemelte, így a játékszer a hálóba került, 1-0. Több erõtlen támadást vezettünk még ebben a félidõben, de be kell vallani az ellenfél kontráiban a már leírt indok miatt nagyobb veszély volt. II. félidõ már úgy kezdõdött, ahogy elképzeltük, mert már a 48. percben az elvégzett jobb oldali szögletünket Tõkési tõle szokatlan módon lehajolt állapotban a hálóba fejelte, 1-1. Az 51. percben ismét szögletet végeztünk el, és a beadásra berobbanó Tõkésit a védõ húzta, majd mikor érezte, hogy ezzel nem ér el eredményt fellökte, amiért a játékvezetõ 11-est ítélt, azt Deák értékesítette, 1-2. A 63. percben ismét gyermeteg módon eladtuk a labdát, melybõl az ellenfél indított a bal szélen. Szarka kiment keresztezni a beadásra, kézzel ért bele a büntetõ területen belül, így az ellenfél is kapott büntetõt, melyet a már egyszer gólszerzõ Puskás a hálóba lõtt, 2-2. Az egyenlítés után a hazai csapat beállt védekezni, szemmel láthatóan nekik nagyon megfelelt az eredmény. A 77. percben Tórizs a jobb oldalon lefutott az alapvonalig, ahonnan a kapu hosszú oldalára érkezõ Szabó fejére játszotta a labdát, aki ekkor már nem hibázott, 2-3. Ezen az eredményen már nem tudott változtatni egyik csapat sem, így összegezve a látottakat megállapítható, hogy kifejezetten küzdelmes mérkõzésen megszereztük a gyõzelmet, az igazán harcosan és mindent egy lapra feltevõ Elõszállási csapat ellen. Mindkét oldalon maradtak ki helyzetek, és véleményem szerint ebben a kategóriában csatáraink felülmúlták az ellenfelet, amelyben különösen Szabó jeleskedett. Az is megállapítható, hogy néhány játékos messze gyengébb teljesítményt mutatott, mint amit tud, valamint az, hogy egy csapat akkor jó, ha rossz játékkal is tud nyerni, ez erre a mérkõzésre nagyon igaznak tûnik. Lefújás után a nagyszámú sárszentmiklósi szurkolók csak ültek és megegyezett a véleményük, hogy az ilyen izgalmak FEMOL 97-csoport állása 1. Sárszentmiklós Adony Sárosd Seregélyes LMSK Jenõ Pálhalma Lajoskomárom Káloz Füle Mezõszilas Sárbogárd Kisláng Kulcs Elõszállás Dég már nem valók nekünk és különösen nem egy kiesõ jelölt otthonában. Horváth Csaba edzõ: Nehéz mérkõzésen a szív diadala gyõzött, melynek során nagyon fontos három pontot szereztünk. Jók: Tõkési, Deák, Emperger, Petrás Ifjúsági mérkõzés: Elõszállás Sárszentmiklós 3-11 (3-3) Góllövõk: Zámbó (5), Bakos Z (3), Dombi, Bogdán, Molnár. Jakab Ferenc edzõ: Elsõ félidõben nyújtott gyengébb teljesítményünk után a másodikban már tetszés szerint értük el a gólokat Zámbó vezérletével. Jók: Zámbó, Bakos. Ifjúsági csapatunk a második játékrészben igazi örömfocit produkált, melynek során még azt is megtudták tenni, hogy az edzõ kérésének megfelelõen a serdülõkorú, csereként pályára lépõ játékossal is gól rúgattak. A sárszentmiklósi szurkolók a második félidõben nyújtott játék alapján csak legekben beszéltek a játékosokról. Ami igazán örvendetes, hogy csapatunk egy mérkõzésen belül ilyen pozitív irányba tudott váltani. Hét közben, szerdán a rossz idõjárás ellenére nagyszámú szurkoló tekintette meg kupamérkõzésünket, melyen Aba csapatát fogadtuk. Egy igazán hajtós meccs végén 1-1-es döntetlent értünk el, mellyel továbbjutottunk. Továbbjutásunk a szurkolók egyöntetû véleménye szerint reális volt, mivel majdnem végig támadtunk a mérkõzésen. Gólunkat Deák szerezte. Szabó Béla ELSÕ LAKÁSHOZ JUTÓK FIGYELEM! Akár önrész befizetése nélkül juthatnak lakáshoz kedvezõ kamattal: * A FÉSZEKRAKÓ PROGRAMMAL: Ft törlesztõrészlete Ft, Ft törlesztõrészlete Ft. * SZABADFELHASZNÁLÁSÚ HITELEK 4,4% kamatozással, * ÉPÍTÉSI HITEL+szoc. pol.-ügyintézés 15 munkanap alatt. * LAKÁSCÉLÚ HITELEK 3,6% kamatozással, minimálbérrel igényelhetõk! * SZEMÉLYI HITELEK ügyintézése havi Ft-tól. TELJES KÖRÛ, GYORS, KORREKT ÜGYINTÉ- ZÉS ELÕZETES KÖLTSÉGEK NÉLKÜL! Iroda: Vasmû út 41., fsz. 15. Nyitva: H-CS: 8-16-ig, P: ig. Telefon: 06 (20) , 06 (20) , 06 (20) , 06 (25)

12 12 KÖZÖSSÉG május 26. Bogárd és Vidéke Emlékezés a nagyszerû sportemberre és tanárra Május 21-én a Sárszentmiklósi SE sportpályáján került lebonyolításra a X. Bruzsa Miklós-Kispályás Labdarúgótorna általános iskolák csapatai részére. A torna elõtt a csapatok képviselõi kimentek a temetõbe, virágot vittek Bruzsa Miklós sírjára, és tisztelegtek emléke elõtt. A torna megnyitóján Fekete László köszöntötte a X. Bruzsa Miklós emléktornán a résztvevõket és a vendégeket. Külön köszöntötte dr. Szabadkai Tamás alpolgármestert, Nagy Sándort, a sárszentmiklósi iskola igazgatóját, ifj. Bruzsa Miklóst, Dancs Ferencet, a sárszentmiklósi iskola volt igazgatóját, Csatári Györgyöt, Szántó Miklóst, valamint Bruzsa Miklós volt csapattársait. Ezt követõen a Bogárd és Vidéke hetilap januári második számában, Bruzsa Miklós halálakor írt nekrológból idézte az alábbiakat: Megrendülten hallottuk, hogy egy nagyszerû sárbogárdi, egy nagyszerû sárszentmiklósi polgár Bruzsa Miklós meghalt. Próbálok emberi hangon, emberségesen szólni, tisztelettel és alázattal emlékezni, emléket ébreszteni egy fiatalon távozott közéleti emberrõl, egy barátról, egy edzõrõl, egy osztályfõnökrõl, akinek osztályfõnöki naplója 1972-ben így kezdõdött Barabás, Bokor, Boldizs, Deák, Farkas, Fekete, Fiser ben együtt búcsúztunk, most csak mi emlékezünk év, rövid, de tartalmas évek. Õ volt, aki példát mutatott számunkra demokráciából, higgadt, nyílt tárgyilagosságból, felelõsségtudatból. Olyan egyénisége volt a sárszentmiklósi iskolának, a sárbogárdi sportkörnek, aki szerénységével, derûjével, egyszerûségével hatott környezetére. Nem csak beszélt, hanem tett is. Megkövetelte az igényességet környezetétõl. Az volt az elve, ami ma példa lehet, a mai napon is valamennyiõnk számára, hogy amit elvállal az ember, azt a tõle elvárt igényességgel teljesítse is. A teljesítményt megkövetelte tanítványától és önmagától. Jaj, de nem szerettünk komposztot rostálni, veteményest ásni, gereblyézni, palántákat locsolni, ügyeletbe járni az üvegházba. És hol van ma már az üvegház! De szerettük az ott termelt zöldségek levesét, a fák gyümölcsét. Jaj, de nem szerettünk edzeni, köröket futni, gimnasztikázni, de büszkék voltunk a sok-sok focikupára, oklevélre és éremre. Oláh Gyula a sárbogárdi sport mindenese mondta õróla: Úgy élt õ, ahogy élni kell, úgy élt õ, ahogy érdemes élni. Sokszor hangsúlyozta: szép az élet, gyerekek, ne tegyétek komorrá. Szép az élet és a halál is szép annak, aki itt lent jól végezte a dolgát. Bruzsa Miklós jól végezte. A költõ mondja: Csak egy haldokló van, a csüggedõ, csak egy halál van, a feledés. Mi nem feledünk téged, Miklós bácsi! Ezt követõen Nagy Sándor, a Sárszentmiklósi Általános Iskola igazgatója megnyitotta a tornát. A tornán nyolc csapat vett részt: a Mészöly Géza Általános Iskola, Sárszentmiklós 2. csapata, Elõszállás, Mezõszilas, Sárszentmiklós 1., Töbörzsök, Alap és Sárszentágota csapata. A torna végén tizenegyesrúgó-versenyt rendeztek, melyen legjobbnak bizonyult Tar István. A csoport eredményei: Sárbogárd Mészöly Sárszentmiklós II. 4-1, Góllövõk: Gerse M., Simon P., Varga R., Stiksz A., illetve Pálinkás R. Elõszállás Mezõszilas 0-1, Góllövõ: Sülyi T. Sárbogárd Mészöly Elõszállás 4-0, Góllövõk: Varga R. (3), Gerse M. Sárszentmiklós II. Mezõszilas 4-1, Góllövõk: Csendes M. (2), Pálinkás R. (2), illetve Pordán I. Sárbogárd Mészöly Mezõszilas 4-0, Góllövõk: Stiksz A. (2), Gerse M., Varga R. Sárszentmiklós II. Elõszállás 0-0 Továbbjutók: Sárbogárd Mészöly, Sárszentmiklós II. B csoport eredményei: Sárszentmiklós I. Szt. István Általános Iskola 1-0, Góllövõ: Bogdán A. Alap Sárszentágota 0-4, Góllövõk: Borsos G. (2), Krajcsovics P., Kálmán Gy. Sárszentmiklós I. Alap 0-1, Góllövõ: Debreczeni M. Szent István Általános Iskola Sárszentágota 0-3, Góllövõk: Krajcsovics P., Májer D. (2). Sárszentmiklós I. Sárszentágota 1-1, Góllövõk: Horváth A., illetve Májer D. Szent István Általános Iskola Alap 3-2, Góllövõk: Mondovics, Czinke, Tóth, illetve Debreczeni M. (2). Továbbjutók: Sárszentágota, Sárszentmiklós I. Sárbogárd Mészöly Sárszentmiklós I. 0-0, Büntetõkkel: 1-3, Sárszentágota Sárszentmiklós II. 6-1, Góllövõk: Májer D. (2), Krajcsovics P. (2), Csere, Borsos G., illetve Csendes M helyért Sárbogárd Mészöly Sárszentmiklós II. 2-1, Góllövõk: Stiksz A., Parrag Zs., illetve Nyári P helyért Sárszentágota Sárszentmiklós I. 1-1, Góllövõk: Krajcsovics P., illetve Bogdán A., Büntetõkkel 3-1 A torna végeredménye: 1. SÁRSZENTÁGOTA, 2. Sárszentmiklós I., 3. Sárbogárd Mészöly, 4. Sárszentmiklós II helyen végzett: Alap, Elõszállás, Mezõszilas, Szent István Általános Iskola. A torna legjobb kapusa: Csaplár Adrián (Sárszentmiklós II.) A torna legjobb játékosa Májek Dávid (Sárszentágota) Góllövõk: Varga Róbert (Sárbogárd Mészöly), Krajcsovics Péter (Sárszentágota). A torna eredményhirdetéssel ért véget. Emléklapot adtak át Bruzsa Miklós özvegyének, a volt sporttársaknak és a csapatoknak. Hargitai Lajos

13 Bogárd és Vidéke május 26. KULTÚRA / PROGRAMAJÁNLÓ 13 FÕZÕVERSENY A SÁRBOGÁRDI NAPOKON Június 4-én, szombaton, a Sárbogárdi Napokon fõzõversenyt szervezünk. Jelentkezni a mûvelõdési házban lehet június 1-jéig. 5 kg sertéskörmöt biztosítunk, az egyéb hozzávalókat és az eszközöket a versenyzõk hozzák magukkal! A nyereményeket a Skoda Duna Autóház biztosítja. Jöjjön moziba, a mûvelõdési otthonba! 28-án, szombaton, 19 órakor 80 nap alatt a Föld körül Színes szinkronizált amerikai kalandfilm, vígjáték Egy habókos londoni feltaláló, Phileas Fogg különös fogadást köt Lord Kelvinnel, a Királyi Tudományos Akadémia elnökével: állítja, õ bizony körülutazza a Földet mindössze 80 nap alatt! A Fénysugár Klub ajánlata Forrás: Zöld Újság - A felelõsséggel gondolkodók lapja Ajánljuk ezt az újságot mindazoknak, akik szeretnének tenni önmagukért, embertársaikért, a környezetükért. A májusi számban a következõ témákban tájékozódhattunk: az egészséges életmódot támogatták különbözõ ismeretterjesztõ cikkek pl. a tavaszi tisztítókúrák, a stressz és a túlsúly, a lisztérzékenység, gasztronómia. A szívet nyitja, a lelket emeli Garcia Marquez búcsúlevelének üzenete, az irodalom iránt érdeklõdõknek szólt. Az ismeretlen József Attila cikk. Az állatbarátok a denevérektõl, a delfinekrõl, a gólyákról olvashattak. A környezetvédelemhez kapcsolódott a szennyvíztisztításról szóló írás. Gyermekeink iránti felelõsségünkre hívta fel a figyelmet az Áldott állapot soha ne legyen teher és a Figyelem és Tisztelet címû cikk. Miért a felelõsséggel gondolkodók lapja ez az újság? Erre a legjobb válasz az újság szerkesztõi levéle, amely az olvasókhoz szól. Jó lenne végre tisztán látni hisz az igazság nagyon fontos. Hogy miért fontos az igazság? Azért, amiért a szülõ nélkül felnövõ gyerek egy életen át keresi az anyját, apját. Amiért valaki a gyógyíthatatlan betegségre keresi a miérteket. Amiért azt kívánja az évekkel ezelõtt eltûnt családtagokról, inkább derülne ki, hogy meghalt, de már elviselhetetlen a bizonytalanság. Derüljön ki, ha valami káros, hogy tudjunk ellene tenni. S ha kiderült, akkor legyen legalább egy felelõs ember, aki tud és akar ellene tenni. És aki tudja, az igazságot adja tovább. (Az újság Sárbogárdon is kapható a hírlapárusító helyeken, igény esetén emelik a megrendelt lapok számát. A júniusi szám a Természetgyógyász válaszol rovattal bõvül. A lap havonta minden hó utolsó napjaiban jelenik meg. Mindenkinek kellemes és hasznos újságolvasást kívánok! Horváth Katalin Fénysugár Klub Meghívó Szeretettel meghívunk minden érdeklõdõt május 30-án, órára a Madarász József Városi Könyvtárba SZABÓ IMRE, nyugalmazott református lelkész: A jó hír Evangélizáció a Biblia szívérõl címû könyvének bemutatójára. A szerzõ beszélgetõpartnerei: dr. Pásztor János és Jákob Konrád. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerõseit a SZÍN- ÉS FORMAVILÁG címû kiállítás megnyitójára a sárszentmiklósi klubkönyvtárba május 30-án (hétfõn), 19 órára a kiállítók nevében is: Macsim András, Zocskár András, Varga László. A kiállítók: Buruncz Angéla, Huszár Péter, Macsim András, Mikuli Margit, Molnár Orsolya, Tóth Gyula, Varga László, Zocskár András, Zocskár Andrea, Zocskár Zsuzsanna. Szeretettel várunk mindenkit május 31-én, 15 órára a Madarász József Városi Könyvtárba ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓRA. Vendégünk: Nógrádi Gábor író. A rendezvényt a Nagy Könyv program keretében az NKA támogatja.

14 14 CSALÁDI KÖR / A MI VILÁGUNK május 26. Bogárd és Vidéke Nagymama receptjei Töltött csirke Hozzávalók: egy csirke, 6 dkg gomba, a csirke mája, 5 dkg füstölt szalonna, 2 dl olaj, 1 zsemle, 1 kemény tojás, 1 nyers tojás, 1 kis hagyma, só, bors, majoránna, petrezselyemzöld. A megtisztított csirke bõrét kiskanállal fellazítjuk, vigyázva, hogy ne szakítsuk fel. A csirke apróra vágott máját, a gombát, a finomra vágott hagymát, a kisütött szalonna zsírjában megpároljuk, majd jól összedolgozzuk a vízben vagy tejben áztatott, jól kicsavart zsemlével, az összevágott kemény tojással és a nyers tojással. Fûszerezzük sóval, borssal, petrezselyemzölddel! A csirke hasüregét megsózzuk, meghintjük majoránnával, és bõre alá töltjük az elkészített tölteléket. Tepsibe tesszük, és leöntjük a forró olajjal. Egy fél pohár vizet öntünk alá, és idõnként a saját levével locsolgatva aranybarnára sütjük. Mielõtt szeleteljük, hagyjuk néhány percig a leoltott sütõben, hogy a töltelék megszilárduljon. Feldaraboljuk, pecsenyetálra rakva sült burgonyával vagy burgonyasalátával tálaljuk. Prósza Hozzávalók: Fél kiló kukoricaliszt, 20 dkg zsír, 12 dkg cukor, pici só és annyi tej, hogy palacsintatészta lágyságú legyen A kukoricalisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, a megolvasztott zsír felét, a sót és langyos tejjel csomómentesre elkeverjük. Egy órát állni hagyjuk, majd kizsírozott tepsibe két cm vastagra öntjük. Tetejére locsoljuk a maradék olvasztott zsírt és erõs tûznél pirosra sütjük. Nagy kockára vágjuk. Hidegen is, melegen is nagyon jó. LEVELEK ANGLIÁBÓL Hetedik levél: Választások a szigetországban Alig két hete zajlottak le a szigetország parlamenti választásai. Az igazat megvallva, nem szívesen írok politikai témákról, nemcsak zsenge korom, hanem nagyfokú érdektelenségem miatt is. Ami viszont itt végbement, az érdekes. Hónapokkal ezelõtt megindultak a lázas elõkészületek, igazán veszélyt Tony Blaire számára a legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatívok pártja jelentett. Az iraki háborúba való bekapcsolódás felháborította az angol népet õk felismerték azt az egyszerû tényt, hogy ez a háború nem a terrorizmus ellen szól, hiszen terrorra nem lehet terror a válasz. Nem egy brit katona vesztette életét az ázsiai országban. Blaire miniszterelnököt (nem kizárólag emiatt) az Egyesült Államok kiskutyájának tekintették ahogy az angol sajtó gyakorta fogalmaz. A miniszterelnök októberi szívmûtétjének idején számos csúfolódás érte az ország elsõ emberét. Sokan hangoztattak olyan megjegyzéseket, mint például: Nem lepõdnék meg, ha az orvosok Blaire mellkasát feltárva nem találnának semmit a szíve helyén. vagy Nemzeti hõssé kiáltjuk ki azt az orvost, aki egy kis mûhibát követ el. A szavazás a konzervatívok elõnyével indult, úgy tûnt, talán megtörhetik a munkáspárt nyolcéves irányítását. Azonban az örömük nem tartott sokáig. A nap végére Tony Blaire és a munkáspárt gyõzelmét hirdették ki. Tony Blaire kamerák kíséretében a Buckingham-palotába sietett, ahol zárt ajtók mögött II. Erzsébet királynõ immár harmadik alkalommal hivatalosan rábízta az ország irányítását. Ezután a miniszterelnök a Downing Street 10. szám alá hajtott limuzinjával, ahol a háza elõtti mikrofon készen várta. A beszéd nehézkesen indult, az örömmel teli férfi megköszönte az ország bizalmát. Elmondta: Amikor nyolc évvel ezelõtt elõször álltam itt, még nem tudtam, milyen miniszterelnöknek lenni, de tele voltam elszántsággal. Mára az elszántság nem múlt el, de a fiatalos hév mellé a hosszú évek tapasztalata is társul. Ígérem, ezentúl is úgy fogom ellátni miniszterelnöki teendõimet, ahogyan azt eddig is tettem. Beszélt terveirõl, elmondta, mi mindent fog végrehajtani a nyugdíjasok, iskolák, kórházak, közmûvelõdés terén, elítélte a tömeges bevándorlást az Egyesült Királyságba, majd gyermekeivel és feleségével a fotósok rendelkezésére állt néhány másodpercig, végül pedig bevonult a házába. A nyíló ajtón keresztül még néhány cselédet is lehetett látni. Az a szokás ugyanis, hogy a ház összes alkalmazottja sorfalat állva várja a miniszterelnököt, és gratulál neki. Megkérdeztem környezetem angoljait, s a legtöbben azt válaszolták: nem azért választották meg a kormányzó pártot újra, mert olyan jók, hanem mert a konzervatívok olyan rosszak lennének. Sokan így is a konzervatívokra szavaztak, úgyhogy erõs ellenzéke van a kormánypártnak. Remélhetõleg sok rossz ötlettõl visszatántorítják majd a miniszterelnököt és sziporkázó koponyáját. Handa István Járt már önnél a KASZÁS? ZÖLD KLINIKA Telefon: 06 (30) , 06 (70) fûnyírás, sövénynyírás, permetezés, gyomirtás, kaszálás parkgondozás, bozótirtás, parlagfûirtás, kültéri takarítási, javítási és karbantartási munkák végzése. Lakatos-, fémmunkák helyszíni szereléssel. Egyéb javítási, karbantartási munkák végzése. Cégek és magánszemélyek részére, eseti és rendszeres jelleggel.

15 Bogárd és Vidéke május 26. GYEREKSAROK 15 A kiskutya meg a szamár Az elõzõ szám megfejtése: Helyes megfejtést küldtek be: László Kata, Sárbogárd; Szûr Noémi Kitti, Sárbogárd; Szûr Dávid, Sárbogárd. Szerencsés heti megfejtõnk: SZÛR DÁVID Sárbogárd, Barátság u. 6/2. Továbbra is várjuk megfejtéseiteket. MEGÚJULT!!! A Delta Testépítõ Klub új szolgáltatásokkal várja vendégeit: AEROB GÉPEK (KARDIÓ), SZAUNA, MASSZÁZS. Nyitvatartás: H-P: 8-13-ig és ig, Szo.-V: ig és ig. Ct: Horváth Tibor. Cím: Delta Testépítõ Klub 7000 Sárbogárd, Ady E. út 114., telefon: 06 (25) A szamár megirigyelte a kiskutya módját: neki szabad volt a legszebb szobába bemenni, a legszebb vánkosra ráfeküdni, s egész nap csak heverészett, nem dolgozott semmit mégis mindennek a javát kapta. Neki meg csak kóró meg tüske jutott! Egy nap meg is kérdezte a kutyát: Mondd, te kutya, miért szeret úgy téged a gazdasszony? Mert tudok farkat csóválni, két lábon szolgálni felelte a kiskutya. Na, ez nem nehéz dolog, majd én is megpróbálom mondta a szamár. Aztán csak térült-fordult a konyha körül, s mikor éppen nyitva volt az ajtó, besomfordált. A gazdasszony éppen kevert-kavart valamit a tûzhelyen, nem vett észre semmit. De hamarosan volt mit észrevenni! A szamár két lábra állt a háta mögött, a farkát billegette, a lábát nyújtogatta, hogy tenyerest adjon. REJTVÉNY S mivel ugatni nem tudott egy hatalmasat iázott. A gazdasszony úgy megijedt, hogy egyszerre három tányért tört össze. Aztán fogta a porolópálcát, és kiverte a szamarat a konyhából. Szegény szamár máig is töri a fejét, hogy miért kapott õ verést azért, amiért a kutyának dicséret jár. Mészöly Miklós Szolgáltatói áraink: kondi napijegy 500 Ft, napijegy+szauna Ft, 1 havi kondibérlet Ft, 1 havi kombinált kondibérlet Ft (korlátlan szauna+4 alkalom szolárium-használat). SZOLÁRIUM: alkalmi jegy 10 perc 300 Ft, 15 perc 400 Ft, 20 perc 500 Ft, 30 perc 700 Ft, bérlet (10x20 perc) Ft. SZAUNA: 1 alkalom 500 Ft, bérlet (10 alkalom) Ft. MASSZÁZS: 1 óra Ft, 1/2 óra 800 Ft, cellulitis-kezelés Ft (Klein Mária gyógymasszõr, 06 (70) ). Sárbogárdi KÉPESLAPOK kaphatók szerkesztõségünkben 35 Ft-os áron. Sárbogárd, Hõsök tere 12., tel.: 06 (25) Heti idõjárás A következõ napokban igazi nyári idõnk lesz, sok-sok napsütéssel. A légmozgás nem lesz jelentõs. A reggeli hõmérséklet 11-21, a nappali fok körül alakul. Beküldési határidõ: május 31. GYERMEKNAP RÉTSZILASON Sok színes programmal várunk minden érdeklõdõt a május 28-án (szombaton), 10 órától kezdõdõ GYERMEKNAPI ÜNNEPSÉGÜNKRE. 20 órától vacsorával egybekötött bál Ft/fõ. Menü: marhapörkölt. Mindenkit szeretettel várunk!

16 16 TÉVÉ-RÁDIÓMÛSOR május 26. Bogárd és Vidéke MÁJUS 28., SZOMBAT MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Marco és Gina 9.25 Boldog születésnapot A 12-es körzet Heti mozaik Hírek Kártyavár Stílus Gyereknap Delta Századunk A Nagy Könyv József Attila TS Férfi kézilabda magyar kupa Luxor-show Híradó Jack és Bobby Szórakoztató percek Fandango Locomotív GT-show Híradó este Sporthírek Mulholland Drive 2.05 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 A GEO bemutatja 6.55 A világ meséi 7.00 Kölyökklub 9.30 Disney-rajzfilmek Játék! Ötletház Híradó Autómánia Forma Tengerjáró Dawson és a haverok John Doe Ron kapitány Híradó Fókusz plusz Szeress most! Mr. Magoo Halálos fegyver Az utca törvénye 1.15 A GEO bemutatja TV2: 6.00 TV2-matiné Vad világ Vadvilág Babaház Laktérítõ Totalcar Kobra Kulcsember Malibui szívtiprók Sliders Csillagkapu Rex felügyelõ Tények Magellán Activity A Kincses-sziget kalózai Robotzsaru Sötét órák 2.30 Gyilkossági csoport KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi- -induló 4.34 Szülõföldünk 5.00 Reggeli Krónika 5.40 Házunk tája 6.33 Egy csepp emberség 8.00 Krónika 8.06 Kopogtató 8.53 Fúvom az énekem Családi tükör 9.35 Kézjegy Szombat délelõtt Rádiókabaré Déli Krónika Kontinensek, szántóföldek Új Zenei Újság Oxigén Világstúdió Irodalmi újság Tizenhat óra Népzenei portré Esti Krónika Színház az egész világ! Szemle Sportvilág Ötöslottó-sorsolás Mese Szülõföldünk Aranyemberek: Merk Zsuzsa történész-muzeológus Ünnepi könyvhét Rádiószínház dokumentummûhelye Késõ Esti Krónika Világvevõ Hírek Saját hangja, vigye haza 0.00 Himnusz 0.10 Éjszaka MÁJUS 29., VASÁRNAP MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Fõtér 9.55 Magyar elsõk Gyereknap Így szól az úr! Hírek Úton Politour Mindentudás egyeteme Csellengõk Örömhír Telesport magazin Az ezredforduló építészete Gyereknap József Attila Lassie Gyereknapra A Nagy Könyv Híradó NÉVshowR Friderikusz Híradó este Telesport magazin Héthatár New York sûrûjében 0.30 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 A vadak ura 6.40 Lisa 7.00 Kölyökklub 8.50 Megaman 9.15 Inuyasha 9.45 Vasárnapi receptklub Rendõrakadémia Gyagyások serege Forma Hatoslottó-sorsolás Papás-mamás Eltûntnek nyilvánítva V. I. P Híradó Medicopter A tûz birodalma Heti hetes A riasztóember 0.50 Fókusz portré 1.20 Az utca törvény TV2: 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Mókás mechanika 6.45 TV2-matiné Egyrõl a kettõre Stahl konyhája Xena Knight Rider Team Országutak õrangyala Kaland Bt Pacific Blue Walker, a texasi kopó J. A. G Tények Napló Apádra ütök Jól áll neki a hálál 0.15 Elszakadás KOSSUTH RÁDIÓ: 4.03 Zene 5.35 Rákóczi-induló 5.40 Szülõföldünk 6.00 Vasárnapi újság 6.33 Egy csepp emberség 7.00 Kárpát-medencei krónika 8.25 Édes anyanyelvünk 8.30 A múzsák kertjében 9.05 Világóra Gyermek-istentisztelet Gondolat-jel Déli Krónika Harminc perc alatt a Föld körül Vasárnapi levél Névjegy Szonda Népdalkörök pódiuma Kard és kereszt Mûvészlemezek Tiszteletbeli polgárok A mi idõnk Esti Krónika Sportvilág Mese A Magyar Rádió Szimfónikus Zenekara játszik Rádiófónia Közvetítés a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházból Késõ Esti Krónika Magyar kamarazenekarok lemezeibõl 0.00 Himnusz 0.10 Éjszaka MÁJUS 30., HÉTFÕ MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 A bábu Helló, Einstein Parlamenti napló Híradó Roma magazin Nemzetiségi magazin Az ígéret földje Kachorra Telitalálat József Attila Híradó délután Híradó Pláza Híradó Kékfény A Nagy Könyv Hogy volt?...hogy volt! Hétfõ este Híradó Provokátor Kárpáti krónika A bûn utcája 1.10 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 8.34 Találkozások 9.00 Receptklub 9.15 Top shop Delelõ Receptklub Shackleton Híradó Játszd újra, jeti! Játék Disney-rajzfilmek Csacska angyal Balázs-show Mónika-show Híradó Fókusz Legyen Ön is milliomos! Barátok közt Gyõzike A rettegés foka A rettegés foka 1.25 Találkozások-este 1.35 Autómánia 2.05 Fókusz TV2: 6.00 Magellán 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.00 Latin pofonok 9.55 Teleshop Providence Cyrano és D Artagnan Norbi titok Játékidõ A szerelem ösvényei Jó barátok Bûbájos boszorkák Tények Jóban, rosszban Aktív Multimilliomos Banánhéj avagy túlélni Bagi-Nacsát Szulák Andrea-show Egy nehéz nap 0.40 Jó estét, Magyarország! 1.05 Norbi titok 1.10 A bûn nyomában KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi- -induló 4.34 Szülõföldünk 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.00 Krónika 6.30 Hírek 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben Szonda Ünnepi könyvhét Déli Krónika Ki nyer ma? Törvénykönyv Vendég a háznál Vallási félóra Zene-szóval Szóljon hozzá! Délutáni Krónika Magyarországról jövök Pénz, piac, profit Kék bolygó Esti Krónika Szülõföldünk Sportvilág Jó éjszakát gyerekek! Aranyemberek: E. Kovács Éva, a modern tánc- és mozdulatmûvész tanára Ünnepi könyvhét Szabó család Értsünk szót! Késõ Esti Krónika Felhang Hangversenymúzeum 0.00 Himnusz MÁJUS 31., KEDD MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 A bábu 9.50 Helló, Einstein Szerelmek Saint Tropez-ban Híradó Kívül-belül Nemzetiségi magazinok Az ígéret földje Kachorra Telitalálat Maradj velünk! Katolikus krónika József Attila Híradó Kívül-belül Híradó Pláza Híradó Önök kérték A Nagy Könyv Boldogság, gyere haza! Európa bál Kedd este Híradó Allegro Kárpáti krónika Szûzforrás 1.25 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.15 Top shop Delelõ Receptklub Shackleton Híradó Nincs igazság Játék Disney-rajzfilmsorozat Csacska angyal Balázs-show Mónika-show Híradó Fókusz Legyen ön is milliomos! Barátok közt Franciaország Magyarország barátságos labdarúgó-mérkõzés Emberrablók markában 0.45 Találkozások-este 1.00 Egy szempillantás alatt 2.30 Fókusz TV2: 6.00 Laktérítõ 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.05 Azúrkék óceán Teleshop Providence Az elsõ szerelem Norbi titok Játékidõ A szerelem ösvényei Jó barátok Bûbájos boszorkák Tények Jóban, rosszban Aktív Multimilliomos Irigy Hónaljmirigy Shaft 0.00 Nyomtalanul 0.50 Szeret, nem szeret 1.05 Jó estét, Magyarország! 1.30 Propaganda 2.00 Norbi titok 2.05 Nagy ember, kis szerelem KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi- -induló 4.34 Határok nélkül 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 8.47 Gyógyír 9.04 Napközben Délelõtti krónika Ünnepi könyvhét Déli Krónika Ki nyer ma? Törvénykönyv Vendég a háznál Vallási félóra Társalgó Szóljon hozzá! Délutáni Krónika Magyarországról jövök Európa-klub Kék bolygó Esti Krónika Határok nélkül Sportvilág Mese Aranyemberek: Juhász Antal néprajzkutató Ünnepi könyvhét Mesélõ krónikák Népdalok, népdalfeldolgozások Gyöngyszemek Késõ Esti Krónika Tér-idõ Operákból 0.00 Himnusz JÚNIUS 1., SZERDA MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 A bábu Helló, Einstein Szerelmek Saint Tropez-ban Híradó Nemzetiségi magazinok Az ígéret földje Kormányváró Fogadóóra Telitalálat Református ifjúsági mûsor A tótkomlósi zsidók emléke József Attila Híradó Mire jó az EU? Híradó Pláza Híradó A tévé ügyvédje A Nagy Könyv Századvég Szerda este Híradó Világkép Kárpáti krónika Bábok 1.30 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.15 Top shop Delelõ Receptklub A nagy gyémánthajsza Játék Disney-rajzfilmsorozat Csacska angyal Balázs-show Mónika-show Híradó Fókusz Legyen Ön is milliomos! Barátok közt Szikrázó vihar XXI. század a legendák velünk élnek Az elnök emberei 0.10 Találkozások 0.25 Az utca törvénye 1.20 Antenna 1.45 Fókusz TV2: 6.00 Propaganda 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.00 Azúrkék óceán Teleshop Providence Tranzit a mindenhatóhoz Norbi titok Játékidõ A szerelem ösvényei Jó barátok Bûbájos boszorkák Tények Jóban, rosszban Aktív Multimilliomos Columbo A nagy alakítás Jó estét, Magyarország! 0.00 Norbi titok 0.05 Betépve KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként: hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi- -induló 4.34 Határok nélkül 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben Délelõtti krónika Tetten ért szavak Ünnepi könyvhét Déli Krónika Ki nyer ma? Törvénykönyv Vendég a háznál Vallási félóra Zene szóval Szóljon hozzá! Délutáni Krónika Magyarországról jövök Digitális Kék bolygó Esti Krónika Határok nélkül Sportvilág Mese Aranyemberek: Asztalos István aszódi múzeumigazgató Ünnepi könyvhét Szülõföldünk Késõ Esti Krónika Mérleg Nagy mesterek világhírû elõadómûvészek 0.00 Himnusz

17 Bogárd és Vidéke május 26. TÉVÉ-RÁDIÓMÛSOR 17 JÚNIUS 2., CSÜTÖRTÖK MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Panoráma 9.05 Napi mozaik Helló, Einstein Szerelmek Saint Tropez-ban Híradó Együtt Az ígéret földje Kachorra Telitalálat Bûvölet József Attila Híradó Híradó Pláza Híradó A Nagy Könyv Víztükör A Nagy Könyv Századvég Csütörtök este Kívül-belül Híradó Tornász Eb Kárpáti krónika Dealer 1.55 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.15 Top shop Delelõ Receptklub Tuti pasi Játék Disney-rajzfilm Csacska angyal Balázs-show Mónika-show Híradó Fókusz Legyen Ön is milliomos! Barátok közt Esti showder Fábry Sándorral Házon kívül Kemény zsaruk 0.20 Találkozások 0.35 Így készült: Sin City 0.55 Moziklub 1.30 Infománia 1.55 Fókusz TV2: 6.00 Totalcar 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.00 Azúrkék óceán Teleshop Providence Exodus Norbi titok Játékidõ A szerelem ösvényei Jó barátok Bûbájos boszorkák Tények Jóban, rosszban Aktív Multimilliomos Csaó Darwin! Bennfentes Dragnet Gyilkossági akták 0.35 Strucc 1.10 Jó estét, Magyarország! 1.35 Norbi titok 1.40 Drága testek KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként: hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi- -induló 4.34 Szülõföldünk 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben Délelõtti krónika A Szabó család Ünnepi könyvhét Déli Krónika Ki nyer ma? Törvénykönyv Vendég a háznál Vallási félóra Társalgó Szóljon hozzá! Délutáni Krónika Magyarországról jövök Vállalkozásklinika Kék bolygó Esti Krónika Szülõföldünk Sportvilág Mese Aranyemberek: Pávai István népzenekutató Béke poraikra A XX. század titkai Gyöngyszemek Késõ Esti Krónika Iskolapélda Hallgassuk együtt Bartók színpadi mûveit 0.00 Himnusz JÚNIUS 3., PÉNTEK MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 A bábu Vörös és fekete Szerelmek Saint Tropez-ban Hírek Régi óra Az ígéret földje Kachorra Bûvölet József Attila Híradó Kívül-belül Mire jó az EU? Híradó Pláza Híradó Víztükör A Nagy Könyv Péntek esti sztár Péntek este Híradó TS-Tornász Eb Kárpáti krónika Egy kolostor belsejében 1.10 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.15 Top shop Delelõ Receptklub Öri-hari Játék Disney-rajzfilmsorozat Csacska angyal Balázs-show Mónika-show Híradó Fókusz Legyen Ön is milliomos! Barátok közt Túszharc Denevérinvázió 1.20 Találkozások 1.45 Fókusz TV2: 6.00 Strucc 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.00 Azúrkék óceán Teleshop Providence Exodus Norbi titok Játékidõ A szerelem ösvényei Jó barátok Bûbájos boszorkák Tények Jóban, rosszban Aktív Áll az alku! Az arany markában Jó estét, Magyarország! 0.20 Norbi titok 0.25 Renegátok KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként: hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi- -induló 4.34 Szülõföldünk 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben Istentisztelet Cigányfélóra Ünnepi könyvhét Déli Krónika Ki nyer ma? Törvénykönyv Vendég a háznál Vallási félóra Péntek kávéház Szóljon hozzá! Délutáni Krónika Magyarországról jövök Holnaprakész Kék bolygó Esti Krónika Szülõföldünk Sportvilág Mese Aranyemberek: Anderle Ádám történész Ünnepi könyvhét Tetten ért szavak Ítélet Késõ Esti Krónika Fórum Egy hazában nemzetiségi magazin 0.00 Himnusz Kárpitos bútorok ballagási akcióban! Vásároljon a gyártótól akár a nagyker. ár 70%-áért! Ajánlatunk: franciaágyak, heverõk, fotelok, fotelágyak, 3+2+1, illetve sarok- és ülõgarnitúrák, kanapék, rekamiék. Ballagási akciónkban raktárkészletbõl, illetve szövetválasztással 20-30%-os kedvezménnyel vásárolhat. Akciónk május 10-tõl június 30-ig tart. VÁLLALJUK BÚTORÁNAK ÁTHÚZÁSÁT, FELÚJÍTÁSÁT, 650 DB-OS SZÖVETMINTA KOLLEKCIÓBÓL. Továbbá szivacsok tetszõleges méretben, darált szivacs, bútorszövetek és kárpitos kellékek forgalmazása. FAIR 2002 Kft. Sárbogárd, Köztársaság út 93., telefon: 06 (20) Köszönet a támogatóknak Köszönjük mindazoknak, akik anyagiakkal segítették, hogy eredményesen megrendezhettük a X. Bruzsa Miklós Emléktornát: Hargitai Lajos (Bogárd és Vidéke), Horváth Mihály (Caloria diszkont), Weisz Györgyné (Gázmodul), Huszár Lajos, Barta György, Kovács Béla, Nagy Károly, Mergl István (sportbolt), Takács Lajos (sportbolt), Zsebõk Zoltán (vas mûszaki), Kéri Zoltán, Sinka Attila (Gréta bútorbolt), Bruzsa Sándor (Romantica), Nagy Erika (virágbolt), Horváth László (Bingo 95 Kft.), Rehák Sándor (lottózó), Sáfrány Zoltán (Sáfrány pékség), Sáfrány Zoltánné, Lévai Ferenc (Aranyponty Rt.), Szakácsné Marekkel Szilvia (Tüzép), Nagy László (Szegletkõ Kft.), id. Nagy László, Tóth László, Kadlecsik Miklós (Gazdabolt és Faiskola), Domján János, Szilágyi Béla (Fõtéri cukrászda), Sárbogárd Önkormányzata CISB, Födelevics Tibor (FÖMO hús Kft.), Mikó Zsolt (Mikohús Kft.), Nagy Dávidné (élelmiszerbolt), László István (sátor-, edénykölcsönzõ), Körmendi József és segítõi, Sárszentmiklósi Általános Iskola, Sárszentmiklósi Egyesület, Sárszentmiklósi Sportegyesület, Plájer Sándor, Nagy István. Szervezésben és lebonyolításban segédkezõk: Fekete László, Szántó Gáspár, Barabás Dezsõ, Bihar Ferenc, Szalai János, Mikuli Béla, Emperger János, Gárdonyi László, Juhász László és felesége, Németh Ferenc, Orosvári József, Tar László, Tar János, Tar István és felesége Éva, Porkoláb Csaba és felesége Piroska, Kazsoki Sándor, Gyõri István. Sztárvendégek: Fülöp Ferenc, Handel György I. osztályú labdarúgók. A fent felsoroltakon kívül köszönjük a segítséget, részvételt mindazoknak, akik ezen felsorolásból kimaradtak, valamint jelenlétükkel a rendezvényt megtisztelték. Fõszerkesztõ és felelõs kiadó: Hargitai Lajos. Tel.: 06 (30) Szerkesztõség, kiadóhivatal és nyomda: 7000 Sárbogárd, Hõsök tere 12. Tel./fax: 06 (25) , bogardesvideke@vnet.hu Honlap: Internetes kiadás: a gondozásában. Állandó és idõszaki rovatok szerzõi, szerkesztõi: Almádi Sándor, Borbély József, Dombi Zoltánné, Gróf Ferenc, id. Hargitai Lajosné, Hargitai Kiss Balázs, Hargitai Lajos, Hargitai Kiss Virág, Horváth István, Horváthné Mikuli Erzsébet, Jákob Zoltán, Kiszlné Simon Andrea, Leszkovszki Albin, Papp László, Pozsár László, Szabó Béla, Szabó Istvánné, Zámbó Tibor, Zocskár András. Szedõszerkesztõ: Hier Erzsébet, Gyõrfi Erzsébet. Olvasószerkesztõ: Hargitai Kiss Virág. Tördelõszerkesztõ: Hargitai Kiss Balázs, Huszár Anikó. Nyomdai elõkészítés: Ambrózi Miklós, Heiland Ágnes. Készült: a Bogárd és Vidéke Lapkiadó nyomdájában. Megjelenik minden csütörtökön. Kéziratok leadási határideje: kedden 17 óráig. Kéziratot egy hónapon túl nem õrzünk meg. Fenntartjuk jogunkat, hogy a beküldött írásokat a tartalom és a szerzõ szándékának tiszteletben tartása mellett, közlésük esetén megrövidítsük. A lapban közölt vélemények nem mindig tükrözik a szerkesztõségét, azokért a felelõsséget a nyilatkozók, illetve szerzõk viselik. Ugyanez vonatkozik a hirdetések tartalmára is. Hirdetésfelvétel: szerdán 10 óráig (színesek hétfõn 17 óráig). Csak a törvénybe nem ütközõ tartalmú hirdetéseket fogadunk el. Lapzárta: szerdán, 12 órakor (színes oldalak: hétfõn, 17 órakor). Terjesztés: saját terjesztõhálózattal egyéni elõfizetéssel házhoz szállítással, illetve megvásárolható Sárbogárd és a környezõ húsz település boltjaiban, hírlapárusító helyeken. Elõfizethetõ a terjesztõknél és a szerkesztõségben. 4 hétre: 600 Ft, negyedévre: 1800 Ft, félévre: 3500 Ft, egész évre: 6500 Ft. Eng.sz.: HU ISSN Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje, az»observer«budapest MÉDIAFIGYELÕ KFT Budapest, VIII. ker. Auróra u. 11. Tel.: 06(1) , fax: 06(1)

18 18 HIRDETÉSEK május 26. Bogárd és Vidéke FOGSORJAVÍTÁS Sárbogárdon. 06 (25) , 06 (70) ( ) UPC DIRECT MEGRENDELÉS SAT CENTER. Székesfehérvár, Távírda út (22) , 06 (30) ( ) Korlátlan INTERNETSZOLGÁLTATÁS Sárbogárdon és környékén a kábeltévé-szolgáltatótól! Havidíj Ft-tól, a belépési díjból 50%-os kedvezmény a lakótelepeken. Tel.: 06 (20) , 06 (20) , 06 (25) TAVASZI, NYÁRI TÛZIFA AKCIÓ. Tel.: 06 (30) ( ) TELEPÍTSEN ERDÕT EU-TÁMOGATÁSSAL! Erdõtelepítési pályázatok elkészítését, szaporítóanyag, beszerzését, erdõsítés szakirányítását vállalom. Tel.: 06 (30) ( ) Vasárut rendeljen telefonon a felsõkörtvélyesi vasudvarnál. Tel.: 06 (70) , 06 (25) ( ) Malacvásárlás! Tel.: 06 (30) ( ) Redõny, reluxa, szalagfüggöny. Tel.: 06 (20) ( ) Cecén m 2 -es telek eladó. Érdeklõdni lehet 06 (30) vagy a cecei festékboltban. ( ) Szabad-felhasználású, lakáscélú, hitelkiváltás értékbecslési díj nélkül, BAR-lista nem akadály. Törlesztõrészletek Ft-tól. Tel.: 06 (70) Aprított tûzifa, ingyenes házhozszállítással eladó, Tamási (Horváth), tel.: 06 (20) ( ) Gépelést vállalok. Tel.: 06 (70) (n. f.) Dinnyepalánta eladó, 40 Ft/db. Sárbogárd, Lehel u. 27. ( ) Pecsenyekacsa kapható 1000 Ft/db. Házhoz szállítjuk. Csak elõjegyzésre. Tel.: 06 (20) ( ) Eladó 1 db kétszárnyas, duplaüveges, 180x120 cm-es ablak. Érdeklõdni: 06 (30) Kis alapterületû, kertes ház, hosszabb távra kiadó. Tel.: 06 (20) ( ) Ragalja festést vállalok. Tel.: 06 (20) ( ) Sárszentmiklós központjában telek eladó. Tel.: 06 (30) ( ) Lakást vásárolna? Zöld övezetben, felújítva, olcsón? Hívjon most! Napközben óráig. Tel.: 06 (20) ( ) Sárbogárd, Ady E. út 240. szám alatt családi ház eladó. Tel.: 06 (25) (este). Szalma körbála eladó Ft/db. Érdeklõdni: 06 (30) ( ) Összkomfortos tetõtér-beépítéses, családi ház, eladó Árpád u. 92. Tel.: 06 (20) ( ) Palánta (paprika, paradicsom, egynyári virágok) kapható. Tosoki, Nagyhörcsök. Tel.: 06 (30) ( ) Lakás hosszú távra kiadó az Árpád-lakótelepen. Tel.: 06 (30) ( ) Árpád-lakótelepen szépen felújított 2. emeleti, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06 (30) Hidraulika tömlõkészítés. Tel.: 06 (30) ( ) Árpád-lakótelepen háromszobás, földszinti lakás, ugyanitt bontott tégla eladó. Tel.: 06 (30) ( ) MOST NYÍLÓ simontornyai (Tolna megye) SZÁLLODA ÉTTERMÉBE állandó munkára FÕSZAKÁCSOT keresünk. Feltétel: szakirányú végzettség, szakmai tapasztalat. Jelentkezni személyesen vagy ben az alábbi címen: Simontornya, Malom utca mobex@axelero.hu MOST NYÍLÓ SIMONTORNYAI szállodába és étterembe állandó munkára: RECEPCIÓST, PINCÉRT keresünk. Feltétel: érettségi, számítógépes alapismeretek, angol vagy német nyelvtudás. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az alábbi címen: Simontornya, Malom utca 33. vagy mobex@axelero.hu FOGYNI SZERETNÉL irányított zsírlebontó módszerrel? BB Fogyi-Klub. Tel.: 06 (30) AUTÓBUSZRENDELÉS. Tel.: 06 (30) ( ) Diplomás, német nyelvtanár nyelvoktatást vállal. Kérésre házhoz megyek. Tel.: 06 (20) ( ) IFA pótkocsi, fixes, ponyvás, mûszakival, jó állapotban; 3,5 tonnás tandem pótkocsi 2,9 tonna raksúllyal eladó. Ár megegyezés szerint. Érdeklõdni: 06 (20) ( ) Árpád-lakótelepen háromszobás, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06 (20) , 06 (25) ( ) Malacok eladók. Tel.: 06 (70) ( ) Káloz külterületén vágóhídként üzemelt ingatlan eladó. Tel.: 06 (20) ( ) Árpád-lakótelepen lakás eladó. Irányár: 4,4 millió Ft. Tel.: 06 (20) ( ) Ház eladó a Vasút utcában, három szoba+nappali. Tel.: 06 (20) ( ) Gyermekfelügyeletre napi 2 órára délután és/vagy heti 1 alkalomra takarításra megbízható hölgyet keresek. Tel.: 06 (30) óra után. ( ) Eladó 4 személyes sátor kiegészítõkkel; parabolaantenna beltéri egységgel. Érdeklõdni: 06 (25) , óra után. Tûzifa akció! Cser, akác aprítva Ft/q. Ingyenes házhozszállítás! Tel.: 06 (30) , 06 (30) ( ) Sárbogárdon az Árpád-lakótelepen földszinti, 53 m 2 -es lakás június 1-jétõl kiadó. Érdeklõdni: 06 (30) vagy este óra után 06 (25) os telefonszámon. ( ) Személyi hitelek kedvezõ feltételekkel GYES, GYED, nyugdíj nem akadály 110 ezer Ft-ig. Tel.: 06 (20) ( ) Ház, használt bútorok, valamint háztartási kisgépek eladók. Tel.: 06 (20) ( ) SPURI Kerékpárszaküzlet árukészlete elektromos kerékpárokkal bõvült. Sárbogárd, Ady E. út 213. (gazdabolttal szemben) 06 (25) Személyi hitelek 3 millióig és jelzáloghitelek 100 millióig. Tel.: 06 (20) ( ) Sárbogárdon összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 06 (70) ( ) Kevés kp., kevés OTP, nagy ház eladó sürgõsen. Tel.: 06 (70) ( ) Sárbogárdi hitelügyintézõi iroda elköltözött! 1 millió Ft/hó szabad-felhasználású hitel (hitelkiváltás is), 1 millió Ft/hó lakáscélú hitelek. Akár elõzetes költségek nélkül! Elérhetõségek: 06 (30) , 06 (30) ( ) Felszolgálót felveszek. Érdeklõdni a helyszínen: Fanni presszó. ( ) Lakás kiadó. Tel.: 06 (30) A Dinamika Autósiskola személygépkocsi vezetõi tanfolyamot indít. Helye: Sárbogárd, Petõfi Sándor Gimnázium. Ideje: május 31-én, órakor. Tel.: 06 (22) , 06 (20) A tanfolyam díjának 30%-a a személyi jövedelemadóból visszaigényelhetõ. Minden jelentkezõ részt vehet egy, egynapos bécsi kiránduláson. OKÉV: , AL ( ) ülõgarnitúra (Hajni) ágyazható, 6 hónapos, teljesen új állapotban, Ft-ért eladó (új ára Ft), Tel.: 06 (20) ( ) Családi házat vennék Cece, Alap vagy Sárbogárd településeken Ft-ig. Tel.: 06 (30) ( ) 50 cm 3 -es, új állapotú robogó eladó. Érdeklõdni: 06 (25) este, 06 (20) ( ) Árpád-lakótelepen háromszobás, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06 (20) , 06 (25) ( ) Árpád-lakótelepen elsõ emeleti, felújított, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06 (70) ( ) AKCIÓ! Cillit Bang 2 db Domestos 750 ml Dosia 4,5 kg Pampers jumbo Calgon duopack papírzsebkendõ 100 db 970 Ft 299 Ft 950 Ft Ft 850 Ft 60 Ft DISZKONT Sárbogárd, Ady E. út 123. ÖRÖKZÖLD-AKCIÓ! 20-50% kedvezmény május 31-ig. Rhododendron, azalea, magnólia érkezett. GAZDABOLT ÉS FAISKOLA, Sárbogárd, Ady E. út 224., tel.: 06 (25) Sárbogárdon a központhoz közel, kettõ, szomszédos építési telek eladó. Tel.: 06 (30) ( ) Bontott, hornyolt tetõcserép eladó. Kb m 2 -es. Tel.: 06 (30) ( ) Nyár-, fûz-, akácfát lábon és kitermelten, kisebb-nagyobb mennyiségben vásárolnék. Tel.: 06 (30) ( ) Használt konyhaszekrény eladó. Tel.: 06 (25) ( ) Sárbogárd MÁV-lakótelepen 6. szám alatt, elsõ emeleti, kétszobás, összkomfortos lakás eladó. Tel.: 06 (30) ( ) Sárbogárdon négyszobás, tetõtér-beépítéses, alápincézett, központi+gázfûtéses családi ház eladó. Tel.: 06 (20) ( ) 40 m 2 -es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06 (20)

19 Bogárd és Vidéke május 26. HIRDETÉSEK 19

20 20 NYÍLT TÉR május 26. Bogárd és Vidéke Nyílt tér Esõ után a Gárdonyi utcában Lázár utca: út nem út Ismét csinálják az utcánkat. Miért ismét? Mert már egyszer elkészült papíron. Emlékszem, az akkori építkezést õsszel, szakadó esõben, éjszaka készítették el. Mire reggel felébredtünk, kész volt az út. Olyan volt, mint a mesében: este lefekszel, és reggelre teljesül a kívánságod. Sajnos, a minõsége is mesébe illõ volt. Amit most csináltak, az ennek a mesének a folytatása. Tisztelt Polgármester úr! Ön nekünk egy fórumon aszfaltozott utat ígért, nem ezt, amit a legjobb jóindulattal sem lehet aszfaltos útnak, de még útnak sem nevezni. Sajnos, a körzetünk tisztelt képviselõje egyszer sem jött el megnézni a készülõ mûvet. Mikor szóltak neki, hogy nézze meg, mit csinálnak útépítés címén, azt válaszolta, más dolga van. Nem tudom, mi lehet neki fontosabb, mint azok, akik õt a képviselõi székbe ültették. Az 5-6 m széles utcából csak 3 m széles bicikliutat csináltak. Mikor szóvá tettem az építõnek, hogy ez így nagyon messze van a beígért úttól, azt mondták, a polgármesteri hivatal utasította õket, hogy nem kell olyan széles út, és lehet, hogy aszfalt sem lesz rá. Most van az utcánk közepén egy alig 3 m széles kõcsík, jobbról-balról pedig 1-1,5 m széles földsáv. Ezt nevezik Önök európai útépítésnek, amelyen egyszer Európába érünk? Kérem a tisztelt Polgármester urat, hogy a megígért mûút másodszor is ne csak a mesében létezzen! Vagy három a magyar igazság? Orbán Ferenc Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága édesanyánk KOPÁCSI GYULÁNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Köszönjük az AVAR T Kft. dolgozóinak lelkiismeretes munkáját. Gyászoló család A fecskék fészket raknak Végre megérkeztek a fecskék! Bizonyára a hideg tavasz miatt késtek idáig, ami nem csoda, hiszen a levegõ vadászainak még nem sok táplálék jutott volna. Most viszont rohamléptekben javítgatják a fészkeiket, illetve a fiatal párok újat építenek. Egy fészekrakó fecskepár szorgos munkáját figyeltem meg szombaton a miklósi focipályán. Az eresz alatt több helyen is próbálkoztak már. Ezt jelezték a falon lévõ kis sárcsomók. Végül megtalálták a legalkalmasabb helyet, ahol a csõrükben hozott sárral, szalmaszálakkal építgették Egyelõre még nem tûnik túl sikeresnek a Gárdonyi utca kísérleti vegyszeres sármentesítése. A legutóbbi nagy esõzés után hívtak ki az utcabeliek igen elkeseredetten. A szakemberek által korábban adott tájékoztató szerint 2-3 esõ után az útra simított agyag megszilárdul, és akkor az utca nem lesz többet sáros. Azóta már volt három esõ, de az út nem jobb, hanem sokkal rosszabb lett. Szerda délután az utcabeliekkel gyalog jártuk végig a mély kocsinyomoktól szabdalt sáros utat. Elképesztõ állapotban volt végig. Néhány helyen a lakók az utat átvágták, hogy a víz lefolyjon. Az okos útépítõk ugyanis nem vették figyelembe, hogy az agyagozás után magasabb lett az út szintje a régi járda szintjénél. Emiatt a víz befolyik az udvarokba, és víz alatt áll a régi bitumenes járda is végig. A kivitelezõ felháborítóan gondatlan munkát végzett. Az útnak nincs kialakított tükre, hanem ahogy esett, úgy puffant. Egyik helyen dombos, másutt völgyes lett. A völgyes helyeken tavakban gyülekezik a víz. Az út széle is kanyargós. Nincs kialakítva az ígéret ellenére vízelvezetõ árok, viszont végig az úgynevezett útpadkán hatalmas kõdarabok, agyagdarabok éktelenkednek, egy helyen pedig akkora mély gödröt felejtettek, hogy abban derékig elmerül egy gyerek. De nem csak ez az utcabeliek kifogása, hanem az is, hogy a csatornafedelek nincsenek hozzáigazítva az úttest szintjéhez. Egyik helyen magasabban van, mint kellene, másutt alacsonyabban. Hogy a turpisság fel ne tûnjön, az alacsonyabban lévõ fedelet eltemették, és a magasabbhoz igazították az út szintjét. Emiatt a sarkon lévõ ház alapjába és udvarára folyik a víz. Nagyon jól tudják, hogy a képviselõjük, dr. Berzeviczy Gábor jó szándékkal mindent elkövetett azért, hogy ez az utca megfelelõ minõségû burkolatot kapjon, és nem rajta múlott, hogy a képviselõi keretébõl nem olyan lett, mint ahogy szerette volna. A csatornaépítõk és az utat helyreállítók hanyagságára azonban nincs bocsánat, mint arra sem lesz, ha ilyen minõségben átveszi a város vezetése ezt az utcát. Hargitai Lajos a fészek falát. Amíg az egyik igazgatta, a másik elszállt sárért, szalmaszálért. Odafelé útjukban vadásztak a repülõ bogarakra, visszafelé pedig hozták az építõanyagot. Így ment ez egész nap. Estére már majdnem teljesen elkészültek. Még néhány nap, és a tollal kibélelt fészekben tojásait költheti a fecskepár. /H/

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET FMFSN VÁNDORSERLEG XII. Székesfehérvár, 2011. április 13. TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET Fejér Megyei Felsőoktatási Sportnap Rendező: Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Pannon Egyetem Székesfehérvári

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Iskolánk a következő partnerekkel kötött együttműködési megállapodást:

Iskolánk a következő partnerekkel kötött együttműködési megállapodást: Iskolánk a következő partnerekkel kötött együttműködési megállapodást: Sárbogárd Egyesített Szociális Intézmény Horváthné Lang Erika Tel.: 06-25-520-260 Zengő Óvoda Huszárné Kovács Márta Tel.: 06-25-460-148

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

I. JFC Kupa Jászberény, 2015. augusztus 16. VERSENYKIÍRÁS. I. JFC Kupa. utánpótlás labdarúgótorna

I. JFC Kupa Jászberény, 2015. augusztus 16. VERSENYKIÍRÁS. I. JFC Kupa. utánpótlás labdarúgótorna VERSENYKIÍRÁS I. JFC Kupa utánpótlás labdarúgótorna A TORNA CÉLJA A bajnokságok megkezdése előtt felkészülési lehetőséget biztosítani a meghívott csapatok számára. Célunk az, hogy ezt a tornát évről-évre

Részletesebben

Letanóczki Istvántól, május 20.-án kapott Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny.

Letanóczki Istvántól, május 20.-án kapott  Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny. Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny. Nagyszámú indulóval (140! nevezés a különböző számokban, 105 egyéni induló), a szűk Kistérségünkből (20 km-es körzet) nevezettekkel

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések. Mérés tervezett helye

2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések. Mérés tervezett helye 1 / 8 2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések szeptember 2. hétfő szeptember 3. kedd 10.00-12.00 M6 bal 74+750 km mozgó 15.00-17.00 M8 bal 75+600 km szerviz út 14.00-18.00 6228-as jelű út Daruszentmiklós,

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV május 15.

FORGATÓKÖNYV május 15. DIÁKÖNKORMÁNYZAT napja FORGATÓKÖNYV 2019. május 15. 8.00-8.05 GYÜLEKEZŐ a tornacsarnok lelátóján (1-8. osztályok) Aki teheti, JÖJJÖN KÉKBEN ezen a napon! Közben, és később a szünetekben is ZENE a diákok

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

57. Balaton Kupa Végeredmények

57. Balaton Kupa Végeredmények 57. Balaton Kupa Végeredmények I. Kategória (Férfi szuperliga, NB I-II-III.) Csapatverseny: Helyezés: Csapat: Ütött fa 2282 fa Kaposvári I. 2247 fa 3. Attala 2225 fa 4. Kaposvári II. 2203 fa 5. 2200 fa

Részletesebben

XIV. évfolyam - 10. szám 2013. Október II.Furioso Emlékverseny és szakmai nap 2013. szeptember 21. folytatásaz első oldalról Balról a művész úr, aki a kopjafát készítette. Gumis kocsik versenyében Banka

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax:

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax: Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) 311-211, 515-115 Fax: 515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, 1. 100047/2008. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2008. november 27i üléséről. Napirend: A 2009. évi rendezvényterv elfogadása 409/2008.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY Ügyszám: 07000/198-65/2016. ált. FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY Jóváhagyom: Vörös Ferenc r. ezredes sk. rendőrségi főtanácsos rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása 1. A torna rendezője: A PAKSI SE Labdarúgó Szakosztálya Levelezési cím: 7030 Paks, Fehérvári u. 29. 2. A torna helye: Paksi SE Sporttelepe Paks, Fehérvári u. 29.

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA Halásztelek Futball Club IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA 2016.szeptember 03. (szombat) 2007-es korosztály Versenykiírás 2007-es korosztály Torna ideje: 2016. Szeptember 03. (szombat) Torna helyszíne: 2314

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság évi versenykiírása

Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság évi versenykiírása Nevezni április 10-ig lehet!!! Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság 2012. évi versenykiírása A bajnokság célja: A bajnoki rendszer keretében a lakóhelyi, egyesületi, baráti stb. öregfiú csapatok

Részletesebben

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four Nyugat.hu 2009. április 03. 22:01 A Pécsé lett a Magyar Kupa aranyérem. Kövesse nyomon percről percre az eseményeket. 14 óra 30 perc: A Pécs lett a

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 Támogató: Marcali Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Bizottság 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális Központ 8700 Marcali

Részletesebben

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 14/2014-2015 sz. Hivatalos

Részletesebben

2016. december hónapra tervezett sebességmérések

2016. december hónapra tervezett sebességmérések december 1. csütörtök december 2. péntek 2016. december hónapra tervezett sebességmérések 13.00-15.00 M6 autópálya Százhalombatta és Dunaújváros között 15.00-17.00 M6 autópálya Iváncsa és Százhalombatta

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

STRANDRÖPLABDA VII. Országos Bajnokság

STRANDRÖPLABDA VII. Országos Bajnokság Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon 2890 Tata Új út 21. Telefon: 34/587-470 Fax: 34/587-471 STRANDRÖPLABDA VII. Országos Bajnokság A verseny

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

6/2018. (03.07.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő

6/2018. (03.07.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei

Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Mûvelõdési Központ Jan. 16. Derecske Város Bálja Jan. 21. A Magyar Kultúra Napja Jan. 23. Színház Febr. 6. "Hajdú Komák

Részletesebben

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK 2008. OKTÓBER 23-24. DEBRECEN PROGRAM A SPORTNAPOK RÉSZVEVŐI: - DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA - KECSKEMÉTI FŐISKOLA - PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM - BUDAPESTI MÜSZAKI FŐISKOLA

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő ELTE Savaria Egyetemi Központ Szombathely, 2017. május 16-17. Fővédnökök: Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség elnöke

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8.

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. A programok a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban zajlottak, ahol nagy örömünkre

Részletesebben

1/2019. (01.23.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

1/2019. (01.23.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben