Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "www.agykontroll.hu, www.szebbeletert.hu"

Átírás

1 dr. Domján László Domján Gábor dr. Kígyós Éva orvoskandidátus nyelvtanár pszichológus Egyre JOBBAN AGYKONTROLLAL Az Agykontroll-alapítvány adószáma: Az 1%-ot a megsegítettek nevében elôre is köszönjük. Kedves Alfajárók! Két agykontrollos társunk dr. Márkus István szülész-nôgyógyász és klinikai onkológus, valamint Bencze Ilona homeopata gyógyító olyan szert fejlesztett ki, amit túlzás nélkül világszenzációnak nevezhetek. A Moksa Elixír 84 féle virág szirmából készült, homeopátiás jellegû készítmény. (A moksa szanszkrit szó, ami fölszabadítást, illetve fölszabadulást jelent.) A homeopátiáról tudni kell, hogy a szervezetbe információt juttatva segít gyógyulni. Igen ám, de nagyon nehéz megtalálni, hogy a kb homeopátiás szer közül az adott betegnek melyik segítene. Istvánék merészen új megközelítést választottak: úgy válogatták össze a virágokat, hogy a belôlük készülô szer lefedje mind a 64, lehetséges, archetípusos lelki problémát. (Legtöbbször ugyanis a rosszul kezelt vagy elfojtott lelki gondok borítják fel a lelkitesti egyensúlyt, s járulnak hozzá ilyen-olyan krónikus nyavalyák kifejlôdéséhez.) Hat hete minden reggel úgy kezdem a napomat, hogy fél pohár vízbe 10 csepp Moksa Elixírt cseppentek, s megiszom. Néhány ismerôsömnek is adtam Moksa Elixírt, s meghökkentô változásokról számoltak be. Cukorbeteg barátom vércukorszintje például normalizálódott. Egy érzelmileg rendkívül labilis, autista kislány kiegyensúlyozottabbá, mosolygóssá vált. Hangsúlyozom, hogy a Moksa Elixír nem gyógyszer, viszont bármilyen gyógyszer mellett szedhetô, csodálatos kiegészítô. Oly módon segít, hogy magasabb tudatossági szintre (frekvenciára) hangolja a szervezetet. (A tudatosságszintrôl és annak egyszerû mérésérôl fôleg az ERÔ kontra erô címû könyvbôl szerezhetô ismeret.) Ennek eredményeképp idôvel lényegesen javul a testi és a lelki állapot. Az eddigi pozitív visszajelzések között szerepelnek gyógyult: áttétes rákbetegek, pánikbetegek, depressziósok, alkoholisták, kábítószeresek stb. Az állatgyógyászatban is gyönyörû sikerek születnek a szer hatására. Kinek érdemes szedni a Moksa Elixírt? Valójában mindenkinek jót tesz, hiszen kinek ne lenne kisebb-nagyobb, feldolgozatlan lelki gondja? Szívbôl javaslom hát a szer kipróbálását! Egy üveg ára 5995 Ft. Kapható Budapesten a két üzletünkben (Fiumei út 4., Hattyú u. 14.), ill. honlapunkon a webáruházunkon keresztül postai utánvéttel is megrendelhetô. A két feltalálóval készített videóinterjúnk megtekinthetô a videótárjában, illetve érdemes megnézni a honlapot is. Istvánék álma s immár sokunk álma, hogy a Moksa Elixír hozzájáruljon az emberiség tudatosságszintjének növekedéséhez, egy jobb, emberibb világ megszületéséhez. Úgy legyen! Sok sikert! Domján László SIKEREK Nekem az álomkontroll segített döntést hozni. Lassan 2 év telt el azóta, hogy nem tudtam elengedni a volt páromat. Mostanában felmerült az újrakezdés lehetôsége, de a gondok, a problémák most is ott lebegtek a fejünk felett. Feltettem a kérdést: érdemes lenne-e újra kezdeni ezt a kapcsolatot? Programoztam, hogy emlékezzek az álmomra, és megértsem azt. Így történt. Álmomban egy kiránduláson jártam, ahol egy édes, fehér kiscica volt a kísérôm. (Imádom a fehér cicákat.) Folyton ott ugrált körülöttem, pajkosan szagolgatta a virágokat. Én pedig féltve óvtam minden 81

2 lépését. Persze ô sem hagyott el engem, követett mindenhova. Aztán olyan helyre tévedtünk, ami hemzsegett a kullancsoktól. A vérszívók megtámadták a cicámat, és én hiába próbáltam segíteni rajta. Mire egyet kitéptem belôle, máris 2-3 másik támadt rá. Végül a cica már nem is látszott, nem maradt belôle semmi, és én nagyon szomorú voltam. A reggeli meditációnál az álom élesen elôttem volt. Ekkor már a jelentése is teljesen világossá vált. A cica az újrakezdés halvány reményének szimbóluma, a kullancsok pedig a kapcsolatban szerzett sérüléseket, fájdalmakat jelentették. Ennek tükrében nyilvánvaló, hogy az újrakezdés csak egy fájdalmas, sikertelen kísérlet lenne. Adél Az elsô kecskeméti tanfolyamok egyikén végeztem. Az elsô hétvégén elhangzott a dohányzásról leszoktató technika. Akkor több mint napi 2 dobozzal szívtam. Vasárnap este azzal a gondolattal aludtam el: Kell ez nekem? Nem jó, hogy dohányzom. Nincs szükségem a mellékhatásokra. Másnap csak fél 10-kor ittam a kávét, amihez természetesen rágyújtottam. Ilyen rosszul cigi még nem esett. A harmadik szippantás után eldobtam. Azóta sem hiányzik. Ennek 19 éve. Ismétlôként vagyok itt a tanfolyamon. Nekem a háromujj-technika fájdalomcsillapításra, érzéstelenítésre nagyon szuperül bevált. Hirtelen harag leküzdésére, jó döntések hozatalánál, ha nincs sok idô gondolkozni, vagy hamar kell választani, azonnali jó döntést biztosít. Kétes helyzeteket segít jól megoldani. Januárban voltunk villámolvasás-tanfolyamon. 300 oldal 5 perc, és a tudást szükségem szerint aktiválom. Eleinte kinevettem, nem hittem el, de belátom, fantasztikusan mûködik! Megjegyzés: Új változatban, MP3-as CD-vel jelent most meg a Házi villámolvasás-tanfolyam címû csomagunk. Ára: Ft. Tíz éve még nem ismertem az agykontrollt, de J. Murphy és L. Hay könyveit olvastam. Leírtam többször is, és elképzeltem a céljaimat, és hittel szeretettel átitattam, majd útjára bocsátottam az univerzumba. Ma már tudom, hogy minden leírt célom teljesült. Szép házban élek, sikeres a vállalkozásunk, és édesanyám is kigyógyult a betegségébôl. Három évig küzdöttem az arcomat elborító futószemölcsökkel. Semmilyen kezelés sem hatott. Már több mint 200, egybefolyó szemölcs borította arcomat. Hogy megállítsák, 80%-át ki akarták égetni. Nagyon megijedtem. Eszembe jutott, hogy majd én meggyógyítom. Leírtam, és elképzeltem, amint immunrendszerem egyre erôsebb katonaként küzd a szemölcsvírussal. Fél év alatt meggyógyultam. Mivel sosem relaxáltam, így vágyaim lassabban teljesültek. A spániel kutyám szegycsontja fölött egyik simogatás alkalmával egy fürjtojás nagyságú daganatot vettem észre. Kétségbe estem, szegény kutyámat egy-két pillanat alatt képzeletben már el is temettem. A következô pillanatban azonban jött a gondolat, hogy meggyógyítom, eltüntetem a daganatot. Napi rendszerességgel lementem a laboromba, és injekciós tûvel olyan anyagot fecskendeztem a csomóba, ami azt feloldja, majd a feloldódott anyagot a tûn keresztül ki is szivattyúztam. Simogatások során nem éreztem, hogy a daganat kisebb lenne, de mit veszíthetek, a laboromban dolgoztam tovább. Aztán több hét eltelte után nem találtam a daganatot! Nem akartam elhinni! Végigsimogattam a kutya egész mellkasát, nem csúszott-e máshová a bôr alatt. De nem, ELTÛNT! Ez 3 éve történt. Azóta mindig ott kezdem a kutya simogatását. Ilyenkor mindig eszembe jut, mire is lehetünk képesek. Vali Néhány sikerem a sok közül: Elmetükre-technikával elmulasztottam az 5 cm-es petefészekcisztámat. (Már mûteni akarták.) Szubjektív kommunikációval + az Ultrán tanult tárgyprogramozással leszoktattam a páromat a cigirôl. Pohárvíz-technikával és álomkontrollal döbbenetes, de egyértelmû választ kaptam arra a kérdésemre, hogy el kell-e válnom. Programozással új párt találtam és kocsit vettem. A szúnyogok már nem csípnek, mert tiszaparti szülôvárosomba hazalátogatva elôbb üzenek nekik. A pókokat sikerült kiküldenem a lakásomból. Sokkal nyugodtabb és megértôbb vagyok, amióta rendszeresen meditálok. Ildikó Négy évig árultuk eredménytelenül a házunkat. Az agykontrolltanfolyam elvégzése után, 3 heti programozást követôen, sikerült az üzletet létrehozni. (A vevô is agykontrollos.) Az ideális társamat a Hétköznapi csodák agykontrollal címû könyvben olvasott rádióadás módszer s e g í t s é g é v e l vonzottam be három hónap alatt, és Ô mindenben olyan, mint amit én a paraméterekben megadtam. R. Z. Éjjel üzentem a fiamnak gondolatban, hogy tanuljon tovább, és nyíljon ki a tudás felé. Már régi probléma volt, hogy nem szeretett tanulni. Másnap a fiam elém állt, és azt mondta: Anya! Gondolkodtam rajta, és úgy döntöttem, szeretnék leérettségizni és különbözeti vizsgát tenni, így átkerülni a szakközépiskolába. Tudsz nekem segíteni? AGYKONTROLL: stresszkezelô és elmefejlesztô módszer Nyilvántartási szám: Az Oktatási Minisztérium (OKM - 3/3/2008 számon) akkreditálta az agykontrolltanfolyamot. Így annak elvégzése vagy megismétlése pedagógusok számára 40 kreditpontot ér. Egészségügyi szakdolgozók részére is akkreditált. Számukra szintén 40 kreditpontot ér. A 40 órás, 4 napos agykontrolltanfolyam részvételi díja Ft, a nappali tagozatos diákok és nyugdíjasok díja Ft, a gyermektanfolyamot végzetteké Ft. A részvétel alsó korhatára 14 év. Papok, lelkészek, rabbik, szerzetesek, valamint érvényes munkaszerzôdést felmutató hitoktatók elôzetes jelentkezés után ingyen vehetnek részt a kurzuson. Az oktatás az elsô napon reggel 9-kor kezdôdik. Vidéki tanfolyamainkra a jegyárusításra vonatkozó információk a helyszínen szerezhetôk be, a szervezô intézménynél. A tanfolyamot végzettek elôre megvásárolt napijeggyel juthatnak be ismétlôként a kurzusra. A napijegy ára 3000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 2000 Ft. Napijegy vidéken a jegyárusító 82

3 helyeken kapható, kizárólag az agykontrollos igazolvány felmutatásával. Figyelem! Az agykontrolltanfolyamra vásárolt jegy csak annál az oktatónál használható fel, akinek a neve a jegyre van nyomtatva! BUDAPEST jegyárusítás: I. ker., Hattyú u. 14. (Hattyúház a Széna térnél) VIII. ker., Fiumei út 4. (Szebb Életért Központ a Keleti pályaudvarnál) telefon: 1/ április , helyszín: Kispesti Munkásotthon (kék metró végállomásánál) XIX. ker., Teleki u. 50. (20/ ) május 8-9., oktató: dr. Domján László helyszín: Balassi Intézet, I. ker., Somlói út 51. június 5-6., helyszín: Ibis Hotel, XIII. ker., Dózsa Gy. út 65. VIDÉK SZEGED: április , oktató: dr. Domján László helyszín: Szegedi Tudományegyetem jegyárusítás: Natura Bolt, Csongrádi sgt. 9. (62/ ) DUNAÚJVÁROS: április 24-25, május 1-2. helyszín: Dunaújvárosi Fôiskola A épület jegyárusítás: Bartók Kamaraszínház, Bartók tér 1. (30 / ) ingyenes ismertetô elôadás: április 13., kedd, 17 óra DEBRECEN: május 8-9., helyszín: Vasutas Mûvelôdési Központ (Faraktár u. 67.) jegyárusítás: Ezo-bolt, Piac u. 41. (52/ ) ingyenes ismertetô elôadás: április 20., kedd, 17 óra SIÓFOK: május , oktató: dr. Kígyós Éva helyszín: Vértes Hotel (Batthyány u. 24., tel.: 84/ ) ingyenes ismertetô elôadás: április 23., péntek, 17 óra AGYKONTROLLOS TALÁLKOZÓ AGYKONTROLLTANFOLYAMOT VÉGZETT FELNÔTTEKNEK Budapest: IV. 21. (szerda) du. fél 6-tól kb. fél 8-ig. Helyszín: Gólyavár, VIII. ker., Múzeum krt. 4/A. (az Astoria közelében) Belépôdíj: 600 Ft. Honlapunkon ( föl lehet iratkozni hírlevélre, amit az azt igénylôknek rendszeresen küldünk, s ami a rendszeres agykontrollozásra is ösztönöz. TOVÁBBKÉPZÔ KURZUS ULTRA: gyógyító technikákat oktató kurzus, agykontrolltanfolyamot végzetteknek Egészségügyi szakdolgozók részére akkreditált. A tanfolyamon Domján László többek közt elmondja: a hatékony programozás titkait, hogy miként lehet elérni, hogy: adósunknak eszébe jusson megadni a tartozását; könnyen el tudjunk adni ingatlant; szolgáltatásunk, üzletünk iránt többen érdeklôdjenek, hogy miként lehet jó döntést hozni, hogy beszélgetés közben hogyan lehet pozitívan hatni a másik emberre, hogy miként lehet az agykontroll alapjaira másokat is megtanítani, hogyan lehet számtalan hasznos cél elérése érdekében tárgyakat mentális energiával és információval feltölteni, hogy miként lehet a vizet gyógyhatású folyadékká alakítani, hogy mik az egészség helyreállításának lelki titkai, hogy hogyan lehet a kezünkbôl kiáradó energiával gyógyítani, hogy miként lehet percek alatt energikussá válni, hogy hogyan oldhatunk meg 72 óra alatt elakadt ügyeket, s hogy miként gyógyíthatunk egyszerre, távolról, akár tucatnyi beteg ismerôst is. A kurzus ára Ft, az Ultrát ismétlôknek 7500 Ft. Kezdés 9 órakor, befejezés mindkét napon kb. 17 órakor. Helyszínek és idôpontok: SALGÓTARJÁN: április helyszín: Számviteli Fôiskola, Kistarjáni út 5-7. jegyárusítás: Fô tér 2., Juhász Könyvesbolt (32/ ) NYÍREGYHÁZA: május helyszín: Inczédy György Középiskola, Árok u. 53. jegyárusítás: IMI Print Kft., Tüzér u. 16. (42/ ) SZEGED: május helyszín: Szegedi Tudományegyetem, Ady tér 10. jegyárusítás: Natura Bolt, Csongrádi sgt. 9. (62/ ) BUDAPEST: június 5-6. helyszín: Balassi Intézet, I. ker., Somlói út 51. jegyárusítás: I. ker., Hattyú u. 14.(Hattyúház a Széna térnél), valamint VIII. ker., Fiumei út 4. (Szebb Életért Központ a Keleti pályaudvarnál) (telefon: 1/ ) SIKERKÓD címen kétnapos tanfolyamot tart Szalay Ádám, a TV2 Napló címû mûsorának fôszerkesztôje. Ádám a Titok címû filmbôl jól ismert Jack Canfield anyagát oktatja, ami a célok kitûzésével és elérésével foglalkozik. A kurzus anyaga remekül egészíti ki az agykontrolltanfolyamon tanultakat, de azok számára is érthetô és hasznos, akik még nem végeztek agykontrollt. Bôvebb info: Ára: Ft Helyszínek és idôpontok: Veszprém: április Jegyárusítás: Ezoteri, Mesterek Háza, Cholnoki u. 34. (70/ ) vagy Ezoterikus Könyvesbolt, Ady E. u. 7/b. (88/ ) Békéscsaba: május 1-2. Helyszín és jegyárusítás: Ifjúsági Ház, Derkovits sor 2. (66/ ) Pécs: május Budapest: augusztus FELNÔTTEKNEK SZÓLÓ, TANULÁSSAL KAPCSOLATOS TOVÁBBKÉPZÔ KURZUSOKRÓL A HONLAPON TALÁLHATÓ INFORMÁCIÓ. AGYKONTROLL GYEREKEKNEK A gyerekagykontr o l l - t a n f o l y a m hatására a gyerek várhatóan: magabiztosabb lesz eredményesebben tud tanulni képes megszüntetni fájdalmai zömét betegség esetén gyorsabban meggyógyul megtanulja céljait elérni képes lesz megszabadulni rossz szokásaitól képes jobb döntéseket hozni nyugodtabb és energikusabb lesz. A tanfolyamok kis létszámúak és játékosak. A gyerektanfolyamok ára Ft, a testvérkedvezmény Ft/fô. Gyerektanfolyamot végzettek késôbb a felnôtteknek szóló kurzust már olcsóbban végezhetik! A felsorolt tanfolyamok oktatóiról a honlapon olvasható információ. 83

4 : Baja: V (30/ ) Budapest, IV. ker.: IV. 3. és 10. (30/ ) Budapest, XI. ker.: V (20/ ) Debrecen: V (70/ ) Debrecen: V (30/ ) Gyôr: V (20/ ) Kecskemét: IV (30/ ) Kecskemét: V (30/ ) Kisvárda: IV (20/ ) Miskolc: IV (30/ ) Mohács: V (30/ ) Pécs: IV (30/ ) Szeged: IV (62/ ) Szeged: V (30/ ) Szekszárd: IV (20/ ) Szolnok: V (30/ ) Szombathely: IV (30/ ) Tiszaújváros: IV (30/ ) : Baja: IV (30/ ) Balatonszentgyörgy: IV (30/ ) Budapest, II. ker.: IV (70/ ) Budapest, V. ker.: IV (20/ ) Budapest, XI. ker.: V (20/ ) Budapest, XII. ker.: IV (20/ ) Budapest, XIX. ker.: IV (30/ ) Debrecen: IV. 11. és IV. 18. (70/ ) Debrecen: V (30/ ) Dombóvár: IV (30/ ) Dunaújváros: V (20/ ) Gyôr: IV (20/ ) Hévíz: V (30/ ) Jászberény: IV (30/ ) Jánossomorja: IV (70/ ) Kazincbarcika: IV (70/ ) Kecskemét: V (30/ ) Kecskemét: IV. 2-3., V (30/ ) Körmend: IV (30/ ) Kôszeg: V (20/ ) Miskolc: IV (30/ ) Nyíregyháza: IV (20/ ) Oroszlány: IV (30/ ) Ózd: V (70/ ) Pécs: IV (30/ ) Sárvár: V (30/ ) Siófok: IV (30/ , estefelé) Szeged: V (30/ ) Szekszárd: IV. 2-3., V (20/ ) Szekszárd: IV (30/ ) Szigetszentmiklós: IV (24/ ) Szôdliget: V (20/ ) Tata: IV. 17. és 24. (30/ ) Tatabánya: V. 15. és 22. (30/ ) GYEREKSIKEREK Az iskolában véletlenül elvágtam az ujjamat egy papírlappal. Rögtön azt mondtam: Egyre gazdagabb vagyok! Aztán hazamentem, és találtam 5000 Ft-ot az egyik párnám alatt. Másnap Ft-ot találtam a fiókban. Harmadnap ahogy mentem haza az egyik barátnômtôl, az utcán találtam Ft-ot. Nagyon meglepôdtem. Barta Szabina (Pétercsák Maxim gyermekegykontrolloktató tanítványa) Az elsô sikeremet a 14 évesen elvégzett gyerekagykontroll-tanfolyam után értem el. Megkaptam az elsô laptopomat. Csak a célt képzeltem el alfában, többször, és összejött. A második érdekesség a gondolatokkal kapcsolatos. Egy gondolat: kéne egy kis apró. Másnap az ismerôstôl a pénzemet 30 db 100-asban kaptam meg. Bejött Szilárd Egyszer megkértem anyukámat, olvassa fel környezetbôl a tanulnivalót. Lementem alfába, és elképzeltem, amit mond. Háromszor felolvasta, utána felmondtam neki. Másnap feleltem, és szóról szóra mondtam el az anyagot, de úgy, hogy mindent értettem. A tanárom is nagyon megdicsért! Kriszta, 11 éves, Veszprém (Horváth Brigitta, gyermekegykontrolloktató tanítványa) Gyermekagykontroll-klubok listája: HÍREK Szeptember án nemzetközi agykontroll-találkozó lesz Ausztriában, Innsbruckban! Rosa Rivas és Laura Silva is elôadást tart ott. Németül vagy angolul tudók jelentkezhetnek. Bôvebb info: Egyéni és párterápia, relaxáció, álomelemzés, valamint Pár-art: a szexuális örömszerzés mûvészete. Páros és csoportos foglalkozások Miklósfalvi Mária pszichológussal. Tel.: 30/ Dr. Parádi József, agykontrolltanfolyamot végzett pszichiáter, egyéni pszichoterápiát, reinkarnációs foglalkozást és álomértelmezést vállal. Dr. Köblös Sándorral májusi kezdettel böjtvezetôképzést tart, amely végén a résztvevôk a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének diplomáját kapják. Elérhetôsége: rparadijozsef@gmail.com vagy 30/ A G Y K O N T R O L L Tel.: vagy 20/ HATTYÚHÁZ (Bp., I. ker., Hattyú u. 14., a Széna térnél) Nyitva: hétköznap 12 és 19 óra között. Postacím: Agykontroll, 1389 Budapest, Pf. 115 Agykontroll-nagykereskedés: 20/ Cím: Budapest, VIII. ker., Fiumei út 4. Látogatható: hétfôtôl-péntekig, 9-tôl 19 óráig. Termékeink megtekinthetôk a honlapon. Dr. Domján László budapesti tanfolyamaira, a felnôtteknek rendezett továbbképzô tanfolyamokra és a havi, agykontrollos találkozókra jegyek a Hattyúházban és a Szebb Életért Központban kaphatók. Domján Gábor tanfolyamai iránt szerdán és pénteken 9-tôl 12-ig, a os telefonszámon lehet érdeklôdni. Budapesti tanfolyamaira jegyet vásárolni a Hattyúházban és a Szebb Életért Központban, illetve esetenként a helyszínen is (érdeklôdni a megadott telefonszámokon) lehet, vidéki tanfolyamaira a helyszínen. SZEBB ÉLETÉRT KÖZPONT (Bp., VIII. ker., Fiumei út 4., a Keleti pu. közelében) Nyitva: hétköznap 9 és 19 óra, szombaton 9 és 15 óra között. 84

5 TANULÁS ÖNKÉPZÉS MESTERFOKON ÉS PÉTERCSÁK MAXIM agykontrolloktató, NLP master practicioner TANFOLYAMAI Jelentkezés: 20/ ; Szervezôk figyelem! Köszönjük, és továbbra is örömmel fogadjuk azok jelentkezését, akik szívesen kapcsolódnának be fôvárosi és vidéki programjaink szervezésébe. Tanfolyamok - gyerekeknek 9-14 éveseknek szülôk részvételével - a Vonzás törvényének alkalmazása a gyakorlatban. BUDAPEST - IV ; VI SZÔDLIGET - V KÔSZEG V ZSENIMOZIZÁS agykontrollos továbbképzô az eredményes tanulásról : BUDAPEST: IV 6. Tanfolyamok - felnôtteknek A VILLÁMOLVASÁS TITKAI tanfolyam tanulni vágyó felnôtteknek és diákoknak BUDAPEST: IV ; V.8-9. DEBRECEN: IV GYÔR V A BELSÔ CSÖND KAPUJÁBAN I. Meditációs program a spirituális tudatosság felébresztésére: Szebb Életért Központ Budapest VI. 5.; Kaposvár VI. 19.; Szeged VII. 3.; Gyôr VIII. 7.; Pécs - VIII. 14. A program a belsô béke megtapasztalását is szolgáló három speciális gyakorlata immár CD-n is kapható, ill. utánvéttel megrendelhetô a fenti telefonon. KLUBOK AZ ÓBUDAI TÁRSASKÖRBEN Jegyek, információ: 20/ VILLÁMOVASÓK KLUBJA Budapesten tanfolyamot végzett érdeklôdôk számára IV. 29. Vizsgázás teljes elmével BELSÔ CSÖND KLUB elôadás és meditációs sorozat a spirituális tudatosság felébresztésére IV. 14. Om és Ámen mantra és imádság; V. 12. A megbocsátás DR. REIF ÉVA orvos-természetgyógyász, kineziológus, Reiki Mester-Tanár, AFTpracticioner tanfolyamai gyógyulni vágyóknak és gyógyítóknak. Jelentkezés: 30/ ; dr.reif.eva@gmail.com R.A.I. REIKI tanfolyamok az univerziális gyógyító energia alkalmazására személyes beavatással, max. 12 fôs csoportban REIKI I.: Gyôr: IV Budapest - V Kaposvár VI REIKI II.: Budapest: V. 8. Feltétele: Reiki I. elvégzése HELLINGER-féle családfelállítás 2010 februárjától havi rendszerességgel KINEZIOLÓGIAI oldások, AFT-terápia, Elôzetes bejelentkezéssel: 30/ BAKOS KORNÉL ÉS MAGDA KATALIN TANFOLYAMAI: 30/ , 30/ FELHÍVÁS! Tanfolyamaink szervezéséhez jelentkezôket várunk! BUDAPEST IV. ker. IV. 3., 10., június DEBRECEN V SZOLNOK május BUDAPEST XIX. ker. IV EGER III SZOLNOK V DEBRECEN V EGER június A tanfolyam óta három ujj-technikával tanulok és felelek. Az elmúlt évhez képest minden jegyem javult egyet, de van olyan tárgy, amibôl két jegyet is javítottam! Már több osztálytársam elvégezte a tanfolyamot, egyikôjük sem bánta meg!:) K. Berni osztályos agykontrollosoknak, 1 nap, hogy lépéselônyt szerezz! BUDAPEST szeptember Oktató: Magda Katalin 30/ Felvételi? Nyelvvizsga? Érettségi? Vizsgaidôszak? VILLÁMOLVASÁSSAL 4 nap, hogy lépéselônyt szerezz! Akár tízszeres tanulási hatékonyság, hogy a TANULÁS PROFESSZORÁVÁ válhass! 9.osztálytól 109 éves korig BUDAPEST IV. 3-4., , VII , Utólag be kell valljam, csodára számítottam, s még csak azt sem mondhatom, hogy nem történt ilyen. Az igaz, hogy más természetû a csoda, s most már tudom, hogy mi tesszük azt, s azt is, hogy hogyan kell! Többet tanultam, mint tanulni. Köszönöm! Végvári Anikó VILLÁMOLVASÁS 2 nap, hogy lépéselônyt szerezz! A teljes módszer: fotóolvasás, aktiválás, tanulás a gyakorlatban is! Akár hétszeres tanulási hatékonyság! 9. osztálytól 109 éves korig BUDAPEST V NAGYKANIZSA IV MISKOLC IV PÉCS IV SZEGED V VESZPRÉM V TATA VI Oktatók: Bakos Kornél, Lantos Mihály, Hartyániné Barta Judit Bôvebb információk: Az alábbi tanfolyamokra azon általános és középiskolás diákok jelentkezését várjuk, akik még nem végeztek agykontrollt, de tanulásukat szeretnék könnyebbé, gyorsabbá, szórakoztatóbbá tenni. Szeged IV BESSENYEI EDIT 20/ felsôsöknek Szeged IV. 17. TANULÁS KONTROLL HARNÓCZI ERZSÉBET 30/ Baja V Szeged V Baja IV Szeged V felsôsöknek Orosháza IV. 6. (tavaszi szünet) HARTYÁNINÉ BARTA JUDIT 30/ Kecskemét IV Kecskemét V felsôsöknek Kecskemét IV Kecskemét IV VILLÁMOLVASÁS idôpontok: lásd elôzô hasáb lásd elôzô hasáb LANTOS MIHÁLY 20/ Budapest V VILLÁMOLVASÁS idôpontok: TIHANYI RITA 30/ éveseknek Körmend IV Hévíz V Zalaegerszeg IV felsôsöknek Hévíz V. 29. VASS MARIANN LINDA 30/ felsôsöknek Nyíregyháza IV. 6. (tavaszi szünet) Budapest IV. 10. Debrecen IV. 18. Debrecen IV Budapest IV

www.agykontroll.hu, www.szebbeletert.hu

www.agykontroll.hu, www.szebbeletert.hu dr. Domján László Domján Gábor dr. Kígyós Éva orvoskandidátus nyelvtanár pszichológus Egyre JOBBAN AGYKONTROLLAL Kedves Alfajárók! A közelmúltban vettük fel hangstúdióban Eckhart Tolle Új föld címû könyvét,

Részletesebben

www.agykontroll.hu, www.szebbeletert.hu

www.agykontroll.hu, www.szebbeletert.hu dr. Domján László Domján Gábor dr. Kígyós Éva orvoskandidátus nyelvtanár pszichológus Egyre JOBBAN AGYKONTROLLAL Az Agykontroll-alapítvány adószáma: 18002605-1-41 Az 1%-ot a megsegítettek nevében elôre

Részletesebben

www.agykontroll.hu, www.szebbeletert.hu

www.agykontroll.hu, www.szebbeletert.hu dr. Domján László Domján Gábor dr. Kígyós Éva orvoskandidátus nyelvtanár pszichológus Egyre JOBBAN AGYKONTROLLAL Kedves Alfajárók! Koraôsszel megismerkedtem egy forradalmian új, anyagcseretípust meghatározó

Részletesebben

Egyre jobban agykontrollal

Egyre jobban agykontrollal Egyre jobban agykontrollal Domján Gábor nyelvtanár dr. Domján László orvoskandidátus dr. Kígyós Éva pszichológus Kedves Alfajárók! Most jelent meg Belsô mosoly címû új CD-nk! Vadas Mihállyal készítettük

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

Domján Gábor. orvoskandidátus és agykontrolloktató. nyelvtanár

Domján Gábor. orvoskandidátus és agykontrolloktató. nyelvtanár dr. Domján László orvoskandidátus Domján Gábor nyelvtanár dr. Kígyós Éva pszichológus Egyre JOBBAN AGYKONTROLLAL Kedves Alfajárók! Hamarosan Magyarországra érkezik dr. John O Neill, hogy megtartsa kétnapos

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Város Zóna Szezon Üzemidő Üzemidő Üzemidő Hétfő - Péntek Szombat Vasárnap Max. parkolási idő Személygépkocsi díj Megjegyzés Budapest I. KERÜLET 3016 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I. KERÜLET

Részletesebben

Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz

Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz Város Zónakód Aktuális szezon munkanapon szabadnapon munkaszüneti napon Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz Ajka 8401 Jan 02 - Dec 24 07:00-17:00 07:00-12:00 - -

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Budapest I.KERÜLET 3011 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I.KERÜLET 3012 01.02-12.23 180 perc 350 Ft/óra Budapest I.KERÜLET 3013 01.01-12.31 00:00-23:59 00:00-23:59 00:00-23:59 525 Ft/óra Budapest

Részletesebben

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

Veled vagyunk Akeem! - Országos véradás

Veled vagyunk Akeem! - Országos véradás 2013 szeptember 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Givenincs Veledértékelve vagyunk Akeem! Még Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Budapesten és vidéken is több ponton van lehetőség vért adni Akeem Adams számára.

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117 "Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra 6. sz. melléklet A hírközlési és a fogyasztóvédelmi hatóság szervei és azok elérhetősége

Részletesebben

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri

Részletesebben

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni.

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni. Előrejelzések a Február Harmadika kutatás sorozat adatainak a felhasználásával PROGNÓZIS Nr. 1. 2012-2018 tartó időszakban előreláthatóan 58.500 Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

START Klub Kártya átvevő helyek

START Klub Kártya átvevő helyek START Klub Kártya átvevő helyek Balassagyarmat, vasútállomás: 2660 Balassagyarmat, Benczúr Gyula u. u. 1/a Kunszentmiklós-Tass, vasútállomás: 6090 Kunszentmiklós-Tass, Vasút u. 9. H-V: 00:00-24:00 H-V:

Részletesebben

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai ALSÓNÉMEDI Dr. Tholt Mária Vizsgálat helye: 2351 Alsónémedi, Somogyi u. 1. Tel.: 29 / 337 104 Rendel: hétfı kedd csütörtök péntek 8-12 h, szerda 12-16 h BAJA Dr.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

14 - informatika szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 371

14 - informatika szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 371 1996.12.25. Székesfehérvár 77185818432 371 1997.01.03. Budapest 78472120542 306 1997.01.05. Csíkszereda 76736716540 177 1997.03.29. Budapest 73911985594 48 1997.04.26. Székesfehérvár 78395363431 350 1997.05.02.

Részletesebben

Magyar Államkincstár családtámogatási ügyfélszolgálatok

Magyar Államkincstár családtámogatási ügyfélszolgálatok Magyar Államkincstár családtámogatási ügyfélszolgálatok (anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás) Figyelem! Az összeállítás a 2011. augusztus 18-i aktuális

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Generali Nemzetközi Részvény Alapok Alapja Befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A ( Alapkezelõ ) - amelynek székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44., nyilvántartja a Fõvárosi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS a TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú Projekt keretében a képzésekbe 2012.09.28.-ával lezárult beiskolázásokról és a képzések indításáról

TÁJÉKOZTATÁS a TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú Projekt keretében a képzésekbe 2012.09.28.-ával lezárult beiskolázásokról és a képzések indításáról TÁJÉKOZTATÁS a TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú Projekt keretében a képzésekbe 2012.09.28.-ával lezárult beiskolázásokról és a képzések indításáról Kommunikációs angol (120 óra) Képzési keretszám: 150

Részletesebben

Megyei jogú városok. 2011. évben alkalmazott épületek. adóztatással kapcsolatos adatai. Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai

Megyei jogú városok. 2011. évben alkalmazott épületek. adóztatással kapcsolatos adatai. Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai Megyei jogú városok 2011. évben alkalmazott épületek (egyéb építmények, lakások) adóztatással kapcsolatos adatai Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai Megyei jogú városok 2011. évi építményadó előírásai

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

2009-01-08 2010-01-08

2009-01-08 2010-01-08 2009-01-08 2010-01-08 Baja, Magyarország Mo. Németek ÁMK,6500, Duna u. 33. hetente folyamatosan / csütörtök 2009-01-05-2012-01-01, 07:00 PM - 08:30 PM Jan 8 - Kajtár Tamás Békéscsaba, Magyarország Ifjúsági

Részletesebben

Képzési díj visszaigénylési útmutató

Képzési díj visszaigénylési útmutató Képzési díj visszaigénylési útmutató www.mvh.gov.hu honlapon lehet elérni a visszaigénylési felületet Elektronikus ügyintézés Ügyfél-tájékoztatási rendszer Az ügyfélkapus felhasználói név és jelszó megadása

Részletesebben

PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT 35.

PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT 35. PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT Fizetési nehézségei merültek fel? Pénzügyi döntéshez kérne szakértői tanácsot? Esetleg a bankkal, biztosítóval adódtak problémái? Díjmentes, független segítségért

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra 6. sz. melléklet A hírközlési és a fogyasztóvédelmi hatóság szervei és azok elérhetősége

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: 1 Allée 1117, Budapest Október 23. u. 8-10 +36 20 6208 180 H-SZO: 10:00-21:00 V: 10:00-19:00 Astoria 1075, Budapest Károly krt. 3/a.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS a TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú Projekt keretében megvalósuló képzések indításáról - a 2012.07.05.

TÁJÉKOZTATÁS a TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú Projekt keretében megvalósuló képzések indításáról - a 2012.07.05. TÁJÉKOZTATÁS a TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú Projekt keretében megvalósuló képzések indításáról - a 2012.07.05.-i állapot szerint Kommunikációs angol (120 óra) Képzési keretszám: 150 fő A-120-1 Kiskunfélegyháza

Részletesebben

Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége

Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége 1 Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége T-Mobile dedikált üzleti hálózati szolgáltatás 6. sz. melléklet Hatályos: 2011. január 1-jétől 1. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

A Médiatanács 1326/2018. (XII. 4.) számú döntésének melléklete: a közszolgálati médiaszolgáltatások által használt médiaszolgáltatási lehetősége

A Médiatanács 1326/2018. (XII. 4.) számú döntésének melléklete: a közszolgálati médiaszolgáltatások által használt médiaszolgáltatási lehetősége A Médiatanács 1326/2018. (XII. 4.) számú döntésének melléklete: a közszolgálati médiaszolgáltatások által használt médiaszolgáltatási lehetősége M1 DVB-T (HD) DVB-S2 (HD) a fentiekkel azonos földrajzi

Részletesebben

Országosan egységes közterületi parkolási zóna adatbázis

Országosan egységes közterületi parkolási zóna adatbázis Országosan egységes közterületi parkolási zóna adatbázis Az adatok tájékoztató jellegűek! Város Zónakód Üzemidő: H-P Üzemidő: Szombat Üzemidő: Vasárnap Üzemidő: Pihenőnap Személygépkocsi díj Ajka 8401

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

Nyitva tartás ÁRUHÁZ Cím TPP pult H-Sz Szo

Nyitva tartás ÁRUHÁZ Cím TPP pult H-Sz Szo ÁRUHÁZ Cím TPP pult Nyitva tartás H-Sz CS P Szo V Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. Aréna Plaza 1087 Budapest, Kerepesi út 9. Aréna Pláza 1087 Budapest, Kerepesi út 9. Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. Baja 6500

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Raiffeisen Univerzum III. Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a tájékoztatóhoz

Részletesebben

A Médiatanács 690/2015. (VI. 16.) számú döntésével módosított 1195/2014. (XII.16.) számú döntése egységes szerkezetben 2015.

A Médiatanács 690/2015. (VI. 16.) számú döntésével módosított 1195/2014. (XII.16.) számú döntése egységes szerkezetben 2015. A Médiatanács 690/2015. (VI. 16.) számú döntésével módosított 1195/2014. (XII.16.) számú döntése egységes szerkezetben 2015. július 1-től Műsorterjesztési platformok: M1 DVB-T (HD) DVB-S2 (HD) on-line,

Részletesebben

A Médiatanács 1612/2015. (XII. 15.) sz. döntése

A Médiatanács 1612/2015. (XII. 15.) sz. döntése A Médiatanács 1612/2015. (XII. 15.) sz. döntése Műsorterjesztési platformok: M1 DVB-T (HD) DVB-S2 (HD) on-line, egyidejű streaming a fentiekkel azonos földrajzi lefedettség mellett Az M1 médiaszolgáltatás

Részletesebben

11 - gépész szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 272

11 - gépész szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 272 1997.05.22. Székesfehérvár 74399953967 271 1997.07.19. Székesfehérvár 77745272516 270 1997.09.02. Budapest 72606002573 264 1997.10.18. Székesfehérvár 73516505996 200 1997.11.04. Székesfehérvár 73916032558

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány "Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid. " Benjamin Elijah Mays 2011. március- május

Részletesebben

A bankkártyás adófizetés szabályai

A bankkártyás adófizetés szabályai Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Bővített mosás modullal rendelkező dm üzletek listája

Bővített mosás modullal rendelkező dm üzletek listája B 6500 Baja, Eötvös u. 5 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8220 Balatonalmádi, Baross utca 2. Tulipán udvar 8630 Balatonboglár, Klapka u. 4. 8230 Balatonfüred, Jókai u. 15. 5630 Békés, Kossuth utca 3.

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2012 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2012 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Február Harmadika Munkacsoport Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2012 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Szabó Andrea A hivatalos nyilvántartások szerint Az országban egy

Részletesebben

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester

Részletesebben

Megyei Jogú Városok Szövetsége. Keringer Zsolt szakmai projektvezetõ /keringer@szombathely.hu/

Megyei Jogú Városok Szövetsége. Keringer Zsolt szakmai projektvezetõ /keringer@szombathely.hu/ Megyei Jogú Városok Szövetsége I 2 On-Line A konzorcium tagjai MJVSZ 5 Megyei Jogú Város (Szombathely, Tatabánya, Zalaegerszeg, Szeged, Miskolc) Matáv Rt. Geoview Systems Kft. Tagvárosok (Salgótarján,

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Generali Infrastrukturális Részvény Alap Befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A ( Alapkezelő ) - amelynek székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44., nyilvántartja a Fővárosi

Részletesebben

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00.

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. 72/512-461 Bács-Kiskun 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt.2

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Megyei szervezetek és a területi csoportok összejöveteli helyei

Megyei szervezetek és a területi csoportok összejöveteli helyei Megyei szervezetek és a területi csoportok összejöveteli helyei *Baja* Civil Ház Baja, Széchényi u. 2-4 Minden vasárnap 9-11-ig Tóth Ferenc Tel: 79-326-553, 30-435-4298 *Balatonalmádi* Pannónia Kulturális

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

Az ügyfélszolgálati iroda Pécs, Engel J. u. 1. szám alatti épületben működik.

Az ügyfélszolgálati iroda Pécs, Engel J. u. 1. szám alatti épületben működik. A BM OKF irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve székhelye, postacíme, Telefonszám- és Faxszám, elektronikus levélcíme

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Raiffeisen Sztárválogatott Tőkevédett Származtatott Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a tájékoztatóhoz

Részletesebben

FIGYELEMFELHÍVÁS A NEMZETI ESZKÖZKEZELŐ BÉRLŐI SZÁMÁRA

FIGYELEMFELHÍVÁS A NEMZETI ESZKÖZKEZELŐ BÉRLŐI SZÁMÁRA FIGYELEMFELHÍVÁS A NEMZETI ESZKÖZKEZELŐ BÉRLŐI SZÁMÁRA A Nemzeti Eszközkezelő 2019. március 31 ig tájékoztató levelet küldött bérlőinek, amelyben felajánlotta az arra jogosultak számára azt, hogy eddigi

Részletesebben

Fejfájáscentrumok Magyarországon

Fejfájáscentrumok Magyarországon Fejfájáscentrumok Magyarországon B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ideggyógyászati szakrendelés (ügyeleti ambulancia is) Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Telefonszám: 46/515-200

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

A MetLife szerzdtetett vizsgálóorvosai

A MetLife szerzdtetett vizsgálóorvosai A MetLife szerzdtetett vizsgálóorvosai ALSÓNÉMEDI BAJA Dr. Tholt Mária Tel.: (29) 337-104 2351 ALSÓNÉMEDI, Somogyi u. 1. (rendel) Rendel: hétf - péntek 8-13 h. Dr. Nyirati Gábor Tel.: (79) 423-994 (lakás

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

Az Előfizetői panaszok kezelése

Az Előfizetői panaszok kezelése Az Előfizetői panaszok kezelése A Szolgáltató az Előfizetők tájékoztatására, az Előfizetői bejelentések intézésére, panaszok kivizsgálására és orvoslására az Előfizetők részére telefonon és interneten

Részletesebben

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Osztályvezető: dr. Lakó Anita Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19. (2015.08.05-től)

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

A Pénzügyi (hitel) közvetítői vizsga, minden olyan személynek kötelező, akik nem rendelkeznek: szakmai felsőfokú iskolai végzettséggel,

A Pénzügyi (hitel) közvetítői vizsga, minden olyan személynek kötelező, akik nem rendelkeznek: szakmai felsőfokú iskolai végzettséggel, A hitelintézeti törvény módosítása értelmében 2011. január elsejétől csak azok a pénzügyi közvetítők végezhetik tovább tevékenységüket, akik rendelkeznek megfelelő képesítéssel. A Pénzügyi (hitel) közvetítői

Részletesebben

Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos

Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos MR2-Petőfi MR3-Bartók 1 network 16 14 Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos 1517 139 12 1173 1 8 6 513 456 633 4 2 13 Forrás: Ipsos-GfK s Közönségmérés, 211.május, ReachN Mintaelemszám:

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

Utolsó frissítés: április Szerkesztő: Csatlós Árpádné

Utolsó frissítés: április Szerkesztő: Csatlós Árpádné Utolsó frissítés: 2016. április Szerkesztő: Csatlós Árpádné BEVEZETŐ Ez a katalógus azokat a kézi vagy gépi postai bélyegzéseket dolgozza fel képekkel, adatokkal, amelyek a Vöröskereszt nevét vagy valamely

Részletesebben

Utolsó frissítés: szeptember Szerkesztő: Csatlós Árpádné

Utolsó frissítés: szeptember Szerkesztő: Csatlós Árpádné Utolsó frissítés: 2018. szeptember Szerkesztő: Csatlós Árpádné BEVEZETŐ Ez a katalógus azokat a kézi vagy gépi postai bélyegzéseket dolgozza fel képekkel, adatokkal, amelyek a Vöröskereszt nevét vagy valamely

Részletesebben

ANGYALFÉNY EZOTERIKUS KÖZPONT

ANGYALFÉNY EZOTERIKUS KÖZPONT ANGYALFÉNY EZOTERIKUS KÖZPONT www.angyalfeny.hu Tel.: 06-30-438-9514 06-30-287-7426 E-mail: info@angyalfeny.hu molnarklara@t-online.hu vkarcsi@t-online.hu VII. Péterfy S. u. 15. mf. 2. PROGRAMAJÁNLÓ ÁPRILIS

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 1-jén módosul a jövedéki adóról és

Részletesebben

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése TE-001 TE-002 TE-003 TE-004 TE-005 TE-006 TE-007 TE-008 Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Betegszoba működtetése 8

Részletesebben

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL) HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS 2018. JÚLIUS 02-TŐL) A Budapest Bank Zrt. Fiókhálózata: Fiók: lakossági, kisvállalkozási és vállalati termékértékesítés

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai) Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; www.wso.hu e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Equipment Distribution List

Equipment Distribution List Customs office Workstation Server Equipment purchased in 1997 Sum total: 699 120 1385 Planned: 699 120 Number of customs offices involved in the distribution: 138 National Headquarters 10 Hungarian Customs

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. -a szerint) I. Személyi

Részletesebben

Támogatás mértéke (Ft)

Támogatás mértéke (Ft) CSALÁDBARÁT SZÜLÉSZET PÁLYÁZATI PROGRAM CSALÁDBARÁT, CSALÁDKÖZPONTÚ SZÜLÉSZETI ÉS KORASZÜLÖTT INTENZÍV ELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CSBSZ 2018 CÍMŰ PÁLYÁZAT NYERTES INTÉZMÉNYEI Támogatott

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, , 2014/S )

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, , 2014/S ) 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:256368-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S 143-256368 Magyar Közút Nonprofit Zrt., AK15427, Fényes

Részletesebben