Tisztelt Reklámozó Partnerünk!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Reklámozó Partnerünk!"

Átírás

1 Tisztelt Reklámozó Partnerünk! augusztus első hétvégéjén Rallye2 ben rajtoló csapatunk, Romániába utazott, mivel augusztus án Aradon és környékén rendezték meg a Magyar Köztársaság évi WATT Energy - Országos Rallye Bajnokság 5. futamát. Mivel Arad határainkon túl van számos problémát kellett áthidalnunk. A pályák minősége a világszínvonalútól a teljesen elvadult szűk murvásig terjedt. A látványos megmérettetésre sok magyar szurkoló kísérte el a versenyzőket. R.J.: sikeres határátlépés után, kisebb nehézségek árán eljutottunk a versenyiroda monumentális épületébe és megküzdve minden akadállyal sikeresen elindultunk a gyorsasági szakaszok felé. Mivel fel voltunk készülve mindenre, így meglepetésként ért bennünket az összekötő szakaszok útminősége, de a gyorsok azok valami FANTASZTIKUSAK voltak. Az itiner kissé csalóka mértékegységben váltotta a métert, de ügyesen átléptünk ezen a nüansznyi problémán. Az első két nap eredménye négy lengéscsillapító mínusz, egy jobb első durrdefekt és három szálszakadt gumi. Mondom, jók a gyorsok!:)

2 R.J.: Néhány szó az Arad Rallye alatt átélt hétköznapok színességéről. A szállásunk Lipován (Lippán) volt, hogy közel legyünk a szervizparkhoz. Megérkezésünk hihetetlen meglepődést okozott a kiszemelt panzió személyzetének mivel előre lefoglalt szobáinkról nem tudott senki és nyelvi nehézségek is akadályozták a jobb megértést. Némi pantomim és tagoltan kiejtett magyar szó (mon-dom-le-van-fog-lalva) után előkerült a ház egyetlen magyarul tudó embere, és mint egy varázsütésre, megoldódott minden. Később annyira sikerült összebarátkozni vele, hogy elárulta két év folyamatos és intenzív nyelvtanulás után tud ilyen szépen a mi nagyon nehéz nyelvünkön. Hosszas unszolásunkra azt is elárulta, a szegedi Csillag bentlakásos intézmény berkein belül töltötte a nyelvtanulás nehéz napjait. Ő Misi, a román, aki embert akart átcsempészni Magyarországra 20 éve jó pénzért, de nem sikerült neki, így megtanult magyarul :)

3 A pályabejárás limitje, a GPS-ek kiosztása és A búvárok elhelyezkedtek! bejelentés után izgalmas órák következtek Rádóczi Józsi- Szemmelroth Anetta és a csapat életében. Hajnalban kamionunk a fékdobon pattant egyet, némi szikrát és 6 kerékcsavart 6 felé lövellve ki R.J. Az szinte szót sem érdemel, amikor pénteken hajnali 5-kor Arad felé haladva a kamionunk bal hátsó két kereke úgy döntött más irányba kívánja folytatni az utat. A kerekek megtalálása a vak sötétben nem is volt annyira kihívás, viszont annak a három anyacsavarnak az elővarázsolása már kisebb csodának is beillett, amivel sikerült visszaszerelni őket a helyükre.

4 Az ORB, a Rallye2, és a Rallytúra mezőnye is szinte azonos pályákon rótta az utakat. A gyorsaságik túlnyomó része szombatra esett, de ezt megelőzte a prológ pénteken, melyet itt Szuperspeciál néven jegyeztek. R.J.: A Szuperspeciál előtt nagyon optimistán nyilatkoztam a kemény gumikról, mert akkor ez jó ötletnek tűnt, bár utólag kissé elhamarkodottnak érzem. Szombatra kikértük egy nálunk jóval érettebb versenyző tanácsát gumi ügyben, de nem jött be ez a kísérlet. Olyan érzéssel autóztunk mintha jégen kéne nyári gumival menni. Ez az érzés jellemezte az első három gyorsasági szakaszt. Viszont a patakon való átkelésnél nagyon hasznosnak bizonyult a túlfujt gumi, mert nem süllyedtünk el a vízben.

5 Versenyzőink az igen előkelő 201-es rajtszámmal álltak a rajtdobogóra, köszönhető ez a páros és a csapat idei remek munkájának. A pilóta és a navigátor teljes összhangja, a szervizcsapat felkészült és gyors teljesítménye szükséges minden megmérettetésen. Pénteken és szombaton 6 gyorsasági szakaszon közel 64 KM hosszan kellett padlógázzal -technikásan teljesíteni a nagyobb részben murvás pályákat. R.J.: Az utolsó két szakasz ajándék volt, én még ennyire soha nem élveztem úgy gyorsasági szakaszt, mint ezeket. Mégis ha a kettő közül választanom kellene, akkor az utolsóra szeretném adni a szavazatomat, mert az valami egészen fantasztikus volt. Igazi rallye pálya.

6 R.J.: Ami picit beárnyékolta e szakasz szépségét az az, hogy sikeresen utolértük az előttünk haladó pályaellenőrző (vagy mit tudom én mit csináló) autót és kb 20 km/h sebességgel döcögtünk mögötte, nekem egy örökkévalóságnak tűnő ideig.

7 Sajnos valószínűleg a belsőkamerás felvétel ezen része nem lesz publikus az elhangzó kissé indulatos és fordulatokban bővelkedő szó összetételek miatt. Nehézséget és aggodalmat okozott a mobiltelefon-hálózat hézagos lefedettsége is. A pályákat életveszélyes szakadékokkal és folyóval szegélyezett részek tarkították. Az etap teljesítése is bizonytalannak tűnt a megadott időn belül, mivel az Aradot elkerülő úton állandó dugó van, ugyanis a vasúti átkelőknél a fél méter mély kátyúkat 5km/h-al lehet megúszni csak tengelytörés nélkül. A sorban várakozókra egész kofasor alapozza vállalkozását, Jézuskától géppuskáig szinte mindent tukmálnak a sofőrökre.

8 R. J.: Mindent egybevéve egy nagyon jó versenyen voltunk, nagyon élveztük minden percét, ez látszik is. Mindenkinek, aki leszólta ezt a versenyt csak annyit szeretnék mondani: EMBER, NEM TUDOD MIT HAGYTÁL KI! R.J.: Tisztelt szerviz csapat, tényleg nem tudom hol és hogyan sikerült a kartervédőből azt a kisebb darabot elveszíteni! Szerintem a lemezrágó makadámmoly ténykedésének lettünk áldozatai. Nagy örömünkre az élvezetes száguldásban sikerült megszerezni a kategória 2. helyét és az abszolút 3. helyet.

9 KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST! Rádóczi József - Szemmelroth Anetta TMC Rallysport

4. Rally NOVI VINODOLSKI

4. Rally NOVI VINODOLSKI 4. Rally NOVI VINODOLSKI 2012. június 15-16. Horvátország, Novi Vinodolski Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Reális második hely 4. Rally Novi Vinodolski 2012. június 15-16. - Horvátország,

Részletesebben

SPRINT autóbontó. 1.SIS-Zeusz ASE Rally. Szombathely. 2007. augusztus 25-26. 9700 Szombathely Várkonyi u.20. E-mail: tengelicsattila@t-online.

SPRINT autóbontó. 1.SIS-Zeusz ASE Rally. Szombathely. 2007. augusztus 25-26. 9700 Szombathely Várkonyi u.20. E-mail: tengelicsattila@t-online. SPRINT autóbontó 1.SIS-Zeusz ASE Rally Szombathely 2007. augusztus 25-26. A verseny szervezője: Zeusz Autósport Egyesület, 9700 Szombathely Várkonyi u.20. E-mail: tengelicsattila@t-online.hu, Internet:

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. Szlovénia, Maribor Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Negyedik helyen landoltunk 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. - Szlovénia,

Részletesebben

2013. szeptember 22.

2013. szeptember 22. A verseny neve: A verseny ideje: A verseny helye: Szervező: Vezetőbíró: Gunaras Resort SPA Kupa RSB 2013. V. futam 2013. szeptember 21-22. Nagypall-Geresdlak Balatonyi Rallye Team 7627 Pécs Blaha L. u

Részletesebben

Tisztelt Reklámozó Partnerünk!

Tisztelt Reklámozó Partnerünk! Tisztelt Reklámozó Partnerünk! A nyár egyik legtikkasztóbb hétvégéjén, 2011. július 13-14-15-én, Pécs környékén találkozott a Rally2 élmezőnye. A Mecsek lankáin felváltva suhant el a technika legújabb

Részletesebben

Versenykiírásban történt változások:

Versenykiírásban történt változások: 21. Steelvent Miskolc Rally Miskolc, 2015. 04.24-25. Dátum: 2015. 04. 22. Idő: 20:40 Tárgy: 2. sz. Végrehajtási utasítás Dok. No.: 1.2. Kitől: Rendező Oldal szám: 5. Kinek: Melléklet: - 1. BEVEZETÉS Versenykiírásban

Részletesebben

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. A Magyar AMSE keresi minden olyan partnerét, aki a sport és Magyarország legnépesebb autósportja, a

Részletesebben

Regionális Rally Sprint Bajnokság 2011 Dunlop Téli Rally Székelyudvarhely 2011 február án. Kiegészítő Szabályok

Regionális Rally Sprint Bajnokság 2011 Dunlop Téli Rally Székelyudvarhely 2011 február án. Kiegészítő Szabályok Regionális Rally Sprint Bajnokság 2011 Dunlop Téli Rally Székelyudvarhely 2011 február 25-26-án TARTALOM: Kiegészítő Szabályok A. BEVEZETÉS B. PROGRAM 1. SZERVEZÉS ÉS PROGRAM LEÍRÁS 2. A VERSENY SZERVEZŐJE

Részletesebben

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ Az L Racing Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, a egység idén két fronton igyekszik helytállni, hiszen a magyar mellett

Részletesebben

A verseny neve. SR Rallybrothers.com Ranga László Emlékverseny A TR Consult Rallye Sprint Bajnokság 2011. negyedik futama

A verseny neve. SR Rallybrothers.com Ranga László Emlékverseny A TR Consult Rallye Sprint Bajnokság 2011. negyedik futama A verseny neve SR Rallybrothers.com Ranga László Emlékverseny A TR Consult Rallye Sprint Bajnokság 2011. negyedik futama A verseny ideje 2011. június 11-12. A verseny helye Kővágótöttös - Bakonya Rendező

Részletesebben

II. TÓTKOMLÓS RALLY 2011.06.11-12

II. TÓTKOMLÓS RALLY 2011.06.11-12 II. TÓTKOMLÓS RALLY 2011.06.11-12 Versenyajánló Tisztelt versenyzők, nézők és minden autósportot kedvelő! Szeretnénk benneteket egy jó kis hétvégi csapatásra invitálni, ahol remek alkalom nyílik arra,

Részletesebben

II. AQUA-PALACE KUPA TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA 2012.04. 13-15. VERSENYKIÍRÁS

II. AQUA-PALACE KUPA TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA 2012.04. 13-15. VERSENYKIÍRÁS II. AQUA-PALACE KUPA TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA 2012.04. 13-15. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1 LEÍRÁS... 5 2 RENDEZŐ... 6 3 NEVEZÉSEK... 6 4 BIZTOSÍTÁS...

Részletesebben

8. Persped-Sprint Autóbontó Kupa Szombathely

8. Persped-Sprint Autóbontó Kupa Szombathely 8. Persped-Sprint Autóbontó Kupa Szombathely 2006. augusztus 5-6. A verseny szervezője: Zeusz Autósport Egyesület, 9700 Szombathely Várkonyi u.20. E-mail: tengelicsattila@t-online.hu, Internet: www.zeusz-ase.hu

Részletesebben

III.Tatabánya Rallye. RallyeSprint betétfutam. Ezerjó Rallyesprint Bajnokság 2012.

III.Tatabánya Rallye. RallyeSprint betétfutam. Ezerjó Rallyesprint Bajnokság 2012. III.Tatabánya Rallye RallyeSprint betétfutam Ezerjó Rallyesprint Bajnokság 2012. Tatabánya. 2012. április 21 22 Versenykiírás A verseny rendezője: Gáz 2000 Kft. 1125. Budapest Diana köz 6. Társrendező:

Részletesebben

TÚRKEVE KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA CEZ TRÓFEA I. FUTAMA 2014.04. 11-13. VERSENYKIÍRÁS

TÚRKEVE KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA CEZ TRÓFEA I. FUTAMA 2014.04. 11-13. VERSENYKIÍRÁS TÚRKEVE KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA CEZ TRÓFEA I. FUTAMA 2014.04. 11-13. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1. LEÍRÁS... 5 2. RENDEZŐ... 6 3. NEVEZÉSEK...

Részletesebben

I. Nyíregyháza Rally Nyíregyháza, Versenykiírásban történt változások

I. Nyíregyháza Rally Nyíregyháza, Versenykiírásban történt változások I. Nyíregyháza Rally 2018. Nyíregyháza, 2018.11.09-11. Dátum: 2018.11.06. Időpont: 11:00 Tárgy: 1. sz. Végrehajtási utasítás Dok. No.: 1.1. Kitől: Rendező Oldal szám: 10 Kinek: Minden nevező / versenyző

Részletesebben

III. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA 2014. 06. 06-08. RALLY GUIDE

III. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA 2014. 06. 06-08. RALLY GUIDE III. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA 2014. 06. 06-08. RALLY GUIDE TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1. LEÍRÁS... 4 2. RENDEZŐ... 4 3. NEVEZÉSEK...

Részletesebben

TÚRKEVE KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA CEZ TRÓFEA I. FUTAMA 2014.04. 11-13. VERSENYKIÍRÁS

TÚRKEVE KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA CEZ TRÓFEA I. FUTAMA 2014.04. 11-13. VERSENYKIÍRÁS TÚRKEVE KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA CEZ TRÓFEA I. FUTAMA 2014.04. 11-13. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1. LEÍRÁS... 5 2. RENDEZŐ... 6 3. NEVEZÉSEK...

Részletesebben

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5.

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5. www.veszpremrallye.net www.larocosport.com Sóly - Gyártelep 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24 1. nézői pont 2-3. nézői pont 4. nézői pont 6. nézői pont 5. nézői pont 7. nézői pont RAJT CÉL GPS koordináták: É47

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Croatia Rally 2012. május 24-26. Horvátország, Rijeka Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Deja vu Croatia Rally 2012. május 24-26. - Horvátország, Rijeka Úgy látszik, a sors ismétli

Részletesebben

I. Nyíregyháza Rally Nyíregyháza, Versenykiírásban történt változások

I. Nyíregyháza Rally Nyíregyháza, Versenykiírásban történt változások I. Nyíregyháza Rally 2018. Nyíregyháza, 2018.11.09-11. Dátum: 2018.11.06. Időpont: 11:00 Tárgy: 1. sz. Végrehajtási utasítás Dok. No.: 1.1. Kitől: Rendező Oldal szám: 6 Kinek: Minden nevező / versenyző

Részletesebben

ADRIENN-GOMBI KUPA 2014 NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA TEREP-RALLYE SPRINT KUPA DOMONY RALLY GUIDE

ADRIENN-GOMBI KUPA 2014 NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA TEREP-RALLYE SPRINT KUPA DOMONY RALLY GUIDE ADRIENN-GOMBI KUPA 2014 NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG IV. FUTAMA TEREP-RALLYE SPRINT KUPA I. FUTAMA DOMONY RALLY GUIDE BEMUTATÁS 1.1 AZ ESEMÉNY HELYSZÍNE ÉS IDŐPONTJA: Az ADRIENN-GOMBI KUPA verseny

Részletesebben

II. ÖRÖMAUTÓZÁS VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS. a beteg gyermekekért. Tököli reptér, 2009. március 7.

II. ÖRÖMAUTÓZÁS VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS. a beteg gyermekekért. Tököli reptér, 2009. március 7. II. ÖRÖMAUTÓZÁS a beteg gyermekekért VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS Tököli reptér, 2009. március 7. TARTALOMJEGYZÉK: Tartalomjegyzék: Bevezetés, 1. Program VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS 2. oldal 2. oldal 2. Rendezés

Részletesebben

MOON42 Drift Edzés. Tisztelt Versenyzőink!

MOON42 Drift Edzés. Tisztelt Versenyzőink! MOON42 Drift Edzés Előszó: Tisztelt Versenyzőink! Amennyiben a Szlalom versenyre is nevezel, a szlalom verseny nevezési díjával, úgy részt veszel a versenyben, igénybe veheted a szlalom gyorsaságik közti

Részletesebben

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 1 Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 Nyugati régió 2. futama 1. BEVEZETÉS 1.1 Bevezetés A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által jóváhagyott és hatályos Magyarország Országos Rallye Bajnokságoknak az

Részletesebben

7. Persped Ezerjó Kupa

7. Persped Ezerjó Kupa 7. Persped Ezerjó Kupa Amatőr Területi Rallyesprint Bajnokság 3. futama Nagyveleg, 2005. május 21-22. Versenykiírá s www.prohot.hu 06-22-409-432 Öregprés Étterem - Fogadó Bozóky Családi Pincészet Móri

Részletesebben

Ezen versenykiírás az MNASZ szabvány versenykiírás alapján készült, de eltérve a MNASZ bajnoki futamok szabvány formájától.

Ezen versenykiírás az MNASZ szabvány versenykiírás alapján készült, de eltérve a MNASZ bajnoki futamok szabvány formájától. A RALLYE ELNEVEZÉSE: IDŐPONTJA: HELYSZINE: VII. OMV TESZTRALLYE 2003. MÁRCIUS 16. (vasárnap) ÉCS, RÁBARING Ezen versenykiírás az MNASZ szabvány versenykiírás alapján készült, de eltérve a MNASZ bajnoki

Részletesebben

Versenykiírásban történt változások:

Versenykiírásban történt változások: Székesfehérvár Rally 2015 Székesfehérvár, 2015. 06.12-14. Dátum: 2015. 06. 08. Idő: 10:00 Tárgy: 2. sz. Végrehajtási utasítás Dok. No.: 1.2. Kitől: Rendező Oldal szám: 5 Kinek: Rallye2 / HIST Melléklet:

Részletesebben

VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS

VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS IV. ÖRÖMAUTÓZÁS a beteg gyermekekért VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS Mogyoród, Hungaroring 2011.05.15. TARTALOMJEGYZÉK: Tartalomjegyzék: Bevezetés, 1. Program VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS 2. oldal 2. oldal 2. Rendezés

Részletesebben

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 1 Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 Északi régió III. futama 1. BEVEZETÉS 1.1 Bevezetés A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által jóváhagyott és hatályos Magyarország Országos Rallye Bajnokságoknak

Részletesebben

VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS

VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS VII. ÖRÖMAUTÓZÁS a beteg gyermekekért VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS Mogyoród, Hungaroring 2015. március 28. VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS BEVEZETÉS Immáron hetedik alkalommal rendezzük meg az Örömautózás nevű programunkat.

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött 2013. október 11-13. Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság IX. - X. - XI. verseny - Hungaroring Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött A 2013-as Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó hétvégéje a Hungaroring-en

Részletesebben

Versenykiírásban történt változások:

Versenykiírásban történt változások: 10. Eger Rallye Eger, 2015. 03.27.-29. Dátum: 2015. 03. 24. Idő: 14:00 Tárgy: 1. sz. Végrehajtási utasítás Dok. No.: 1.1. Kitől: Rendező Oldal szám: 7 Kinek: Melléklet: - 1. BEVEZETÉS Versenykiírásban

Részletesebben

JÁK SZOMBATHELY VERSENYKIÍRÁS Május

JÁK SZOMBATHELY VERSENYKIÍRÁS Május CÉLTRANS 97 Rally Bajnokság 2011. 2. FUTAM III. S. I. S. RALLY JÁK SZOMBATHELY VERSENYKIÍRÁS 2011. Május 7-8. www.a-r-c.hu IDŐBEOSZTÁS 2011. Május 4. Szerda 22:00 Nevezési zárlat 2011. Május 7. Szombat

Részletesebben

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012

Részletesebben

BOMBA ENERGY DRINK KUPA

BOMBA ENERGY DRINK KUPA 2009.04. 10-12. BOMBA ENERGY DRINK KUPA BROKERNET TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS...2 IDŐPONTOK:...3 1 LEÍRÁS...5 2 RENDEZŐ...6 3 NEVEZÉSEK...6 4 BIZTOSÍTÁS...7

Részletesebben

8. OMV Full Syn Tesztrallye Országos meghívásos autóverseny 2004. MÁRCIUS 20. (szombat)

8. OMV Full Syn Tesztrallye Országos meghívásos autóverseny 2004. MÁRCIUS 20. (szombat) A RALLYE ELNEVEZÉSE: DŐPONTJA: HELYSZINE: 8. OMV Full Syn Tesztrallye Országos meghívásos autóverseny 2004. MÁRCIUS 20. (szombat) ÉCS, RÁBARING Ezen versenykiírás az MNASZ szabvány versenykiírás alapján

Részletesebben

A 2013 évi Rali - Túra Bajnokság 4. futama VERSENYKIÍRÁS. MNASZ által regisztrált verseny. A bajnokság honlapja: www.rte.hu

A 2013 évi Rali - Túra Bajnokság 4. futama VERSENYKIÍRÁS. MNASZ által regisztrált verseny. A bajnokság honlapja: www.rte.hu A 2013 évi Rali - Túra Bajnokság 4. futama VERSENYKIÍRÁS MNASZ által regisztrált verseny A bajnokság honlapja: www.rte.hu (a verseny hivatalos dokumentációi,/átvételi idők,nevezési lista,rajtlista,stb./

Részletesebben

9.Horváth BOCI Emlékverseny VERSENYKIÍRÁS Szeptember 19. ÉCS-RÁBARING MNASZ regisztrált verseny

9.Horváth BOCI Emlékverseny VERSENYKIÍRÁS Szeptember 19. ÉCS-RÁBARING MNASZ regisztrált verseny CÉLTRANS 97 Rally Bajnokság 4. FUTAM 9.Horváth BOCI Emlékverseny VERSENYKIÍRÁS 2010. Szeptember 19. ÉCS-RÁBARING MNASZ regisztrált verseny www.a-r-c.hu IDŐBEOSZTÁS 2010. Szeptember 12. Vasárnap 24:00 Nevezési

Részletesebben

Adminisztratív átvételen (térkép szerint) Simontornya Petőfi Sándor u. 67. Pályabejárás: 2011-03-26 Szombat 10:00-15:00-ig Program:

Adminisztratív átvételen (térkép szerint) Simontornya Petőfi Sándor u. 67. Pályabejárás: 2011-03-26 Szombat 10:00-15:00-ig Program: Bevezető: X.FÉSZ Kupa - Simontornya A versenykiírás az FIA nemzetközi sportkódex és függelékei, az MNASZ RVSZ, és a TTH-TME 2011 Kupasorozat alap- és technikai kiírásai alapján készült. A versenykiírás

Részletesebben

G-ENERGY KUPA TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VI. FUTAMA CEZ TRÓFEA VII. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS 2014.09. 19-21.

G-ENERGY KUPA TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VI. FUTAMA CEZ TRÓFEA VII. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS 2014.09. 19-21. G-ENERGY KUPA TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VI. FUTAMA CEZ TRÓFEA VII. FUTAMA 2014.09. 19-21. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1 LEÍRÁS... 5 2 RENDEZŐ... 5 3 NEVEZÉSEK...

Részletesebben

2017. július 4. /kedd 22:00 Versenykiírás közzététele nevezések kezdete /web

2017. július 4. /kedd 22:00 Versenykiírás közzététele nevezések kezdete /web 1 PROGRAM 2017. július 4. /kedd 22:00 Versenykiírás közzététele nevezések kezdete /web 2017. július 28. /péntek 24:00 Nevezési zárlat 2017. július 31. /hétfő 20:00 Nevezési lista közzététele 24:00 Extra

Részletesebben

1. A verseny szervezője. 2. A verseny vezetősége

1. A verseny szervezője. 2. A verseny vezetősége 1 VERSENYKIÍRÁS 2 1. A verseny szervezője Csepy Zoltán Cím: 2500 Esztergom Dobogókői út 40. E-mail: chvalovarally@gmail.com Telefon: +36/20 929-7987 Varga Zoltán Cím: 2629 Márianosztra Malom út 1. E-mail:

Részletesebben

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Az M-F Motorsport ifjú versenyzője, Marton Gergely az elmúlt hétvégén a Rallycross Challenge Europe versenysorozat idei harmadik fordulóján állt rajthoz, Vilkyciai

Részletesebben

PETHŐ TYUTYU: VÉGRE ITT, KASSÁN! KASSA RALI 2013 FUTAMELŐZETES

PETHŐ TYUTYU: VÉGRE ITT, KASSÁN! KASSA RALI 2013 FUTAMELŐZETES PETHŐ TYUTYU: VÉGRE ITT, KASSÁN! KASSA RALI 2013 FUTAMELŐZETES Kassa Rali 2013 Futamelőzetes Minden versenyző életében vannak különösen kedves versenyhelyszínek és versenyek, és az L Racing Dynamic Rally

Részletesebben

III. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA 2014. 06. 06-08. VERSENYKIÍRÁS

III. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA 2014. 06. 06-08. VERSENYKIÍRÁS III. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2014 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA 2014. 06. 06-08. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1. LEÍRÁS... 5 2. RENDEZŐ... 5 3. NEVEZÉSEK...

Részletesebben

A véget nem érő kanyarok versenye.

A véget nem érő kanyarok versenye. A véget nem érő kanyarok versenye. Az FRC mezőnye Szlovákiába látogatott, hogy újból megmérkőzhessenek a pilóták, ez esetben egy szinte hazai pályának számító Szlovákiaringen. Igaz ugyan, hogy három hete

Részletesebben

Date Time Event Location. Nevezési lista publikálása rajtszámokkal és átvételi időkkel

Date Time Event Location. Nevezési lista publikálása rajtszámokkal és átvételi időkkel Date 07.08.2018 Time 8:00 Subject Végrehajtási Utasítás nr.1 TH/T4 Doc. No.: 1.1 From: Rendező Page 3+Időterv To: Minden TH/T4 Versenyzőnek Csatolmány 1 Tartalom: 1. Program változások 2.5 Változás a Technical

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. VIII. SUZUKI - KAISER ÓZD-RALI ÓZD, 2010. Augusztus 28-29

VERSENYKIÍRÁS. VIII. SUZUKI - KAISER ÓZD-RALI ÓZD, 2010. Augusztus 28-29 VERSENYKIÍRÁS VIII. SUZUKI - KAISER ÓZD-RALI ÓZD, 2010. Augusztus 28-29 Az Országos Grepton Rali-Túra Bajnokság 6. futama A verseny hivatalos honlapja: www.duen.hu,www.ozdrally.hu,www.ozdon.hu További

Részletesebben

2008. Március 22-23. ÉCS, RÁBARING VERSENYKIÍRÁS

2008. Március 22-23. ÉCS, RÁBARING VERSENYKIÍRÁS Dunántúli Rally Trophy I. FUTAM /MNASZ által regisztrált/ 2008. Március 22-23. ÉCS, RÁBARING VERSENYKIÍRÁS IDİBEOSZTÁS 2008. március 17. Hétfı 24:00 Nevezési zárlat 2008. március 19. Szerda 20:00 Nevezések

Részletesebben

IX. ÖRÖMAUTÓZÁS VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÓ. a beteg gyermekekért. Mogyoród, Hungaroring Április 07.

IX. ÖRÖMAUTÓZÁS VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÓ. a beteg gyermekekért. Mogyoród, Hungaroring Április 07. IX. ÖRÖMAUTÓZÁS a beteg gyermekekért VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÓ Mogyoród, Hungaroring 2018. Április 07. VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÁS BEVEZETÉS Immáron kilencedik alkalommal rendezzük meg az Örömautózás nevű programunkat.

Részletesebben

ADRIENN-GOMBI KUPA MOTOROS TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG IV. FUTAMA DOMONY VERSENYKIÍRÁS 2014.07.12.

ADRIENN-GOMBI KUPA MOTOROS TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG IV. FUTAMA DOMONY VERSENYKIÍRÁS 2014.07.12. ADRIENN-GOMBI KUPA MOTOROS TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG IV. FUTAMA DOMONY 2014.07.12. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1 LEÍRÁS... 4 2 RENDEZŐ... 4 3 NEVEZÉSEK... 5 4 BIZTOSÍTÁS...

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

Szervízpark (térkép szerint) Helyszíne: Simontornya Fried Kastély **** H-7081 Simontornya, Malom út 33-34. Pályabejárás:

Szervízpark (térkép szerint) Helyszíne: Simontornya Fried Kastély **** H-7081 Simontornya, Malom út 33-34. Pályabejárás: 2012.03.10-11. Bevezető: TTH-TME: Simontornya A versenykiírás az FIA nemzetközi sportkódex és függelékei, az MNASZ RVSZ, és a TTH-TME 2012 Kupasorozat alap- és technikai kiírásai alapján készült. A versenykiírás

Részletesebben

EURO-TOOLS KUPA NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VII. FUTAMA TEREP-RALLYE SPRINT KUPA II. FUTAMA ETYEK VERSENYKIÍRÁS 2014.10.25.

EURO-TOOLS KUPA NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VII. FUTAMA TEREP-RALLYE SPRINT KUPA II. FUTAMA ETYEK VERSENYKIÍRÁS 2014.10.25. EURO-TOOLS KUPA NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VII. FUTAMA TEREP-RALLYE SPRINT KUPA II. FUTAMA ETYEK 2014.10.25. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1 LEÍRÁS... 4 2 RENDEZŐ...

Részletesebben

2.CO-DRIVER RALLY SCHOOL

2.CO-DRIVER RALLY SCHOOL TANTERV 2. CO DRIVER RALLY SCHOOL Huszárokelőpuszta, 2012. november 2-4. 1 TARTALOM 1., BEVEZETÉS 3. oldal 2., RENDEZÉS 3. oldal 3., PROGRAM 4. oldal 4., ELŐADÁSOK 4. oldal 5., EGYEBEK 6. oldal 1. sz.

Részletesebben

BARANYA KUPA KOMLÓ, 2010. SZEPTEMBER 25-26.

BARANYA KUPA KOMLÓ, 2010. SZEPTEMBER 25-26. 1 Tisztelt Versenyzık! Immár hét esztendeje, hogy csapatunk életre hívta a Baranya Kupa-t. Ahogy 2003 óta minden esztendıben, úgy idén szeptember 25-26-án is szeretettel várja Komló Városa az autósport

Részletesebben

Eurocar 98 Mátra Rali A FOLAX HITEL Kupákért Gyöngyös, 2007.08.11-12.

Eurocar 98 Mátra Rali A FOLAX HITEL Kupákért Gyöngyös, 2007.08.11-12. Eurocar 98 Mátra Rali A FOLAX HITEL Kupákért Gyöngyös, 2007.08.11-12. A Conrad Rali Túra Bajnokság hatodik futama MNASZ Amatőr Rallye Kupa futama, STK futam A verseny hivatalos honlapja az www.rte.hu,

Részletesebben

RÁBAKÖZ KUPA A BROKERNET TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG II. FUTAMA

RÁBAKÖZ KUPA A BROKERNET TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG II. FUTAMA RÁBAKÖZ KUPA A BROKERNET TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG II. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK BEMUTATÁS...2 IDŐPONTOK:...3 1. LEÍRÁS...5 2. RENDEZŐ...6 3. NEVEZÉSEK...6 4. BIZTOSÍTÁS...7 5. REKLÁMOK...7

Részletesebben

ifj. Kanyik Antal Kanyik Rallye Team

ifj. Kanyik Antal Kanyik Rallye Team A sport különböző szakágai között egyre nagyobb és gyorsabb iramban követel magának helyet az autósport. Ezt a folyamatosan fejlődő sportágat, mely egyre nagyobb számú versenyzőt és versenyautót vonultat

Részletesebben

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás

Részletesebben

CÉLTRANS 97 - RÁBAKÖZ KUPA 2013

CÉLTRANS 97 - RÁBAKÖZ KUPA 2013 CÉLTRANS 97 - RÁBAKÖZ KUPA 2013 NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG II. FUTAMA CEZ TRÓFEA II. FUTAMA 2013.05. 24-26. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1 LEÍRÁS... 5 2 RENDEZŐ...

Részletesebben

II. ROLAND-AUTÓ SZENDRŐ RALI

II. ROLAND-AUTÓ SZENDRŐ RALI II. ROLAND-AUTÓ SZENDRŐ RALI SZENDRŐ, 2007. SZEPTEMBER 22-23. Rali Túra Bajnokság 7. futama 2007. MNASZ Amatőr Rallye Kupa futama, STK kupa VERSENYKIÍRÁS A bajnokság honlapja: www.rte.hu A verseny hivatalos

Részletesebben

Miskolc Rallye Miskolc Versenykiírásban történt változások

Miskolc Rallye Miskolc Versenykiírásban történt változások Miskolc Rallye 2018. Miskolc 2018.04.27-29. Dátum: 2018.04.17. Időpont: 20:40 Tárgy: 1. sz. Végrehajtási utasítás Dok. No.: 1.1. Kitől: Rendező Oldal szám: 9 Kinek: Minden nevező / versenyző Melléklet:

Részletesebben

Versenykiírás. XVI. Dobšinská zima. Regionális Rally Kupa Minirally Cup 2018 A rendező által kiírt Kupa

Versenykiírás. XVI. Dobšinská zima. Regionális Rally Kupa Minirally Cup 2018 A rendező által kiírt Kupa Versenykiírás XVI. Dobšinská zima Regionális Rally Kupa Minirally Cup 2018 A rendező által kiírt Kupa Rendező: Autoclub EHC Dobšinský kopec Dobšina város 1. Bevezetés 1.1 A verseny a Regionális Rallye

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS MIDEX SALGÓ RALLYE 2013. Kiemelt Rali-Túra verseny 2013. Június 15-16. Rali- Túra Bajnokság 2013. évi 3. futama

VERSENYKIÍRÁS MIDEX SALGÓ RALLYE 2013. Kiemelt Rali-Túra verseny 2013. Június 15-16. Rali- Túra Bajnokság 2013. évi 3. futama VERSENYKIÍRÁS MIDEX SALGÓ RALLYE 2013 Kiemelt Rali-Túra verseny 2013. Június 15-16. Rali- Túra Bajnokság 2013. évi 3. futama Az RTE bajnokság honlapja: www.rte.hu A verseny hivatalos honlapja: www.duen.hu,

Részletesebben

RETRO RÁDIÓ NAGYKÁLLÓ KUPA

RETRO RÁDIÓ NAGYKÁLLÓ KUPA RETRO RÁDIÓ NAGYKÁLLÓ KUPA UNIQA TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VI. FUTAMA 2011.09. 23-25. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1 LEÍRÁS... 5 2 RENDEZŐ... 6 3 NEVEZÉSEK... 6 4

Részletesebben

Rali- Túra Bajnokság 2011. évi 8. futama

Rali- Túra Bajnokság 2011. évi 8. futama Rali- Túra Bajnokság 2011. évi 8. futama A/H - LADA KUPA, H - BMW kupa NK-3 kupa, STK kupa A rendező különdíja Historic versenyautók részére meghívásos formában VERSENYKIÍRÁS MNASZ Országos Rali Utánpótlás

Részletesebben

Eurocar 98 Mátra Rali Gyöngyös, 2008.06. 14.-15. a Heves Megyei Autósport Szövetség közreműködésével

Eurocar 98 Mátra Rali Gyöngyös, 2008.06. 14.-15. a Heves Megyei Autósport Szövetség közreműködésével Eurocar 98 Mátra Rali Gyöngyös, 2008.06. 14.-15. a Heves Megyei Autósport Szövetség közreműködésével A Rali-Túra Bajnokság negyedik futama STK futam MNASZ Országos Rali Utánpótlás Bajnokság A verseny hivatalos

Részletesebben

V. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2016

V. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2016 V. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPA 2016 TEREP-RALLYE NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. FUTAMA FIA KÖZÉP-EURÓPAI ZÓNA TEREP-RALLYE BAJNOKSÁG IV. FUTAMA 2016. 06. 03-05. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:...

Részletesebben

4, 3, 2.. IRC Cyprus Rally

4, 3, 2.. IRC Cyprus Rally 2011. november 10. 4, 3, 2.. IRC Cyprus Rally Sikerrel teljesítette az Eurosol Racing Team csapata a hol sziklás, hol pedig tükör sima aszfaltos részekkel tarkított Ciprus Rallye gyorsasági szakaszait.

Részletesebben

V. ÖRÖMAUTÓZÁS. Versenyzi tájékoztatás. a beteg gyermekekért. Driving Camp Hungary, Zsámbék, 2012.10.14.

V. ÖRÖMAUTÓZÁS. Versenyzi tájékoztatás. a beteg gyermekekért. Driving Camp Hungary, Zsámbék, 2012.10.14. V. ÖRÖMAUTÓZÁS a beteg gyermekekért Versenyzi tájékoztatás Driving Camp Hungary, Zsámbék, 2012.10.14. TARTALOMJEGYZÉK: Tartalomjegyzék: 1. Bevezetés 2. oldal 2. Időbeosztás 2. oldal 3. Rendezés és leírás

Részletesebben

Versenykiírásban történt változások:

Versenykiírásban történt változások: 10. Eger Rallye Eger, 2015. 03.27.-29. Dátum: 2015. 03. 24. Idő: 14:00 Tárgy: 1. sz. Végrehajtási utasítás Dok. No.: 1.1. Kitől: Rendező Oldal szám: 5 Kinek: Melléklet: - 1. BEVEZETÉS Versenykiírásban

Részletesebben

VII. FORDULÓ VERSENYKIÍRÁS Sáta Sáta 2011. október 22-23.

VII. FORDULÓ VERSENYKIÍRÁS Sáta Sáta 2011. október 22-23. VII. FORDULÓ VERSENYKIÍRÁS Sáta Sáta 2011. október 22-23. A verseny hivatalos honlapja: www.bazrally.gportal.hu, E-mail: rallyverseny@gmail.com Infók: www.rallysport.hu, www.duen.hu, www.gigamad.hu, www.netrally.hu,

Részletesebben

ADRIENN-GOMBI KUPA NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG TEREP-RALLYE SPRINT KUPA DOMONY VERSENYKIÍRÁS I. FUTAMA 2014.07.12.

ADRIENN-GOMBI KUPA NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG TEREP-RALLYE SPRINT KUPA DOMONY VERSENYKIÍRÁS I. FUTAMA 2014.07.12. ADRIENN-GOMBI KUPA NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG IV. FUTAMA TEREP-RALLYE SPRINT KUPA I. FUTAMA DOMONY 2014.07.12. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1 LEÍRÁS... 4 2 RENDEZŐ...

Részletesebben

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely egy 15 éves fiatal tehetség, aki tavaly teljesítette élete legelső idényét az autósportban. Tanulóévében kis híján rögtön bajnoki címet szerzett,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. VI. SUZUKI - KAISER ÓZD-RALI ÓZD, Április

VERSENYKIÍRÁS. VI. SUZUKI - KAISER ÓZD-RALI ÓZD, Április VERSENYKIÍRÁS VI. SUZUKI - KAISER ÓZD-RALI ÓZD, 2008. Április 19 20. A Rali - Túra Bajnokság második futama STK futam MNASZ Országos Rali Utánpótlás Bajnokság A verseny hivatalos honlapja: www.duen.hu,www.ozdrally.hu,www.ozdon.hu

Részletesebben

Sanghaj Az időmérő

Sanghaj Az időmérő 2015. 09.27. Sanghaj Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője egy 6. és egy 11. helyet szerzett a Sanghajban megrendezett FIA Túraautóvilágbajnokságon.

Részletesebben

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú 2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú Auerbach András Karimo: - Szia, András. Az ősz időd nem volt annyira rossz a többiekhez képest. Futamok során lett két 2. helyed. Hogy érezted a futamokat, illetve

Részletesebben

I. Hegyhát Rallye Tamási, 2008.03.29. - 30.

I. Hegyhát Rallye Tamási, 2008.03.29. - 30. I. Hegyhát Rallye Tamási, 2008.03.29. - 30. A Rali Túra Bajnokság évadnyitó futama MNASZ utánpótlás bajnokság STK futam Az utolsó tesztlehetőség az Eger Rallye előtt a H3 meghívásos kategóriában! Élő eredmények

Részletesebben

Versenykiírás 2019 JANUÁR 12. SZLALOM RACE SZŐLŐSKE - repülőtér. Rendező: BG Autosport

Versenykiírás 2019 JANUÁR 12. SZLALOM RACE SZŐLŐSKE - repülőtér. Rendező: BG Autosport Versenykiírás SZLALOM RACE SZŐLŐSKE - repülőtér Rendező: BG Autosport SZLALOM RACE SZŐLŐSKE - REPÜLŐTÉR Az amatőr autóverseny a vezetési tudás javulása érdekében és a nyilvános közönség számára van rendezve,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS III. PM PEUGEOT VÁC RALLY. 2012. Szeptember 29 30..

VERSENYKIÍRÁS III. PM PEUGEOT VÁC RALLY. 2012. Szeptember 29 30.. VERSENYKIÍRÁS III. PM PEUGEOT VÁC RALLY 2012. Szeptember 29 30.. Rali- Túra Bajnokság 2012. évi 6. futama Országos Historic Rallye bajnokság 2. futama Az RTE bajnokság honlapja: www.rte.hu A verseny hivatalos

Részletesebben

REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS

REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS 38 RALLY CAFE/7 A porschés BMW-s Mindig egyedi utakat járt Rafael Tamás a ralibajnokságban, hiszen egy évtizedig építette BMW-it és nyert vele négyszer bajnokságot, az idén

Részletesebben

Co-Driver Rallye School 2.0 Orfű, 2015. február 21-22.

Co-Driver Rallye School 2.0 Orfű, 2015. február 21-22. 1 2 TARTALOM 1., BEVEZETÉS 4. oldal 2., RENDEZÉS 4. oldal 3., PROGRAM 5. oldal 4., ELŐADÁSOK 6. oldal 5., EGYEBEK 6. oldal 1. sz. MELLÉKLET ÚTVONALLAP 8. oldal 2. sz. MELLÉKLET PÁLYABEJÁRÁS IDŐTERVE 9.

Részletesebben

NISSAN - INTERSPAR KUPA

NISSAN - INTERSPAR KUPA NISSAN - INTERSPAR KUPA NYÍLT TEREP-RALLYE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VIII. FUTAMA TEREP-RALLYE SPRINT KUPA III. FUTAMA GYULA 2014.11.15-16. VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS... 2 IDŐPONTOK:... 3 1 LEÍRÁS...

Részletesebben

MNASZ engedélyezés folyamatban

MNASZ engedélyezés folyamatban MNASZ engedélyezés folyamatban Bevezető: A versenykiírás az FIA nemzetközi sportkódex és függelékei, az MNASZ RVSZ, kiírásai alapján készült. A versenykiírás módosítása, kiegészítése kizárólag számozott,

Részletesebben

Köszöntő. Garamvölgyi Zoltán főszervező

Köszöntő. Garamvölgyi Zoltán főszervező Köszöntő Tizenöt év nagy idő. Felidézni is nehéz, mennyi minden történt ez idő alatt, de arra még jól emlékszem, amikor annak idején elkezdődött a HunGarian Baja története, csak ábrándoztam arról, hogy

Részletesebben

I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26.

I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26. I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Szervezők: Az 1999-ben alakult Ózdi Kerékpáros Egyesület 2004. után ismét XCO Magyar Kupa futamot szervez, ám az eddigiektől eltérően

Részletesebben

Co-Driver Rally School 2.4 Orfű, március 3-4.

Co-Driver Rally School 2.4 Orfű, március 3-4. 1 2 TARTALOM 1., BEVEZETÉS 4. oldal 2., RENDEZÉS 4. oldal 3., PROGRAM 5. oldal 4., ELŐADÁSOK 6. oldal 5., NEVEZÉSEK 6. oldal 6., EGYEBEK 7. oldal 1. sz. MELLÉKLET ÚTVONALLAP 8. oldal 2. sz. MELLÉKLET PÁLYABEJÁRÁS

Részletesebben

Maraton versenyszabályzat

Maraton versenyszabályzat Nevezési feltételek: Maraton versenyszabályzat Egy mőszakilag biztonságos, a verseny szabályainak megfelelı kerékpár,+ biztonsági felszerelés 14-18 éves kor között szülıi beleegyezı nyilatkozat szükséges.

Részletesebben

V. Rally Show Latyak Ring - Kecskemét

V. Rally Show Latyak Ring - Kecskemét V. Rally Show Latyak Ring - Kecskemét 2017. 09.16-17 Versenyajánló Tisztelt versenyzők és autósportot kedvelők! Szeretnénk egy jó kis hétvégi csapatásra invitálni, ahol remek alkalom nyílik arra, hogy

Részletesebben

REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS

REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS 38 RALLY CAFE/9 Mitsubishi és Zsiguli Az Ózd-Salgó Ralin zsinórban harmadik győzelmét aratta Nagy Mátyás és Nagy Tamás, amivel nagy lépést tettek a 3-as géposztály bajnoki

Részletesebben

III.Lada és Bmw találkozó és Rally show

III.Lada és Bmw találkozó és Rally show III.Lada és Bmw találkozó és Rally show Latyak Ring - Kecskemét 2015. 09. 12-13. Versenyajánló Tisztelt versenyzők és autósportot kedvelők! Szeretnénk egy jó kis hétvégi csapatásra invitálni, ahol remek

Részletesebben

A verseny az alábbi szabályok szerint kerül lebonyolításra, melyeknek a nevezési lap aláírásával minden nevező és versenyző aláveti magát:

A verseny az alábbi szabályok szerint kerül lebonyolításra, melyeknek a nevezési lap aláírásával minden nevező és versenyző aláveti magát: TARTALOMJEGYZÉK: BEMUTATÁS 2 IDŐPONTOK 3 1. LEÍRÁS 4 2. RENDEZŐ 5 3. NEVEZÉSEK 6 4. BIZTOSÍTÁS 7 5. REKLÁMOK 7 6. AZONOSÍTÁS 7 7. GUMIK 7 8. ÜZEMANYAG 7 9. ADMINISZTRATÍV ÁTVÉTEL 7 10. TECHNIKAI ÁTVÉTEL

Részletesebben

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Czifra Gergő Karimo: Szia Gergő! Elérkeztünk az utolsó előtti versenyre. Te már 2-3 nappal a verseny előtt lementél tesztelni. Hogy sikerült az autód beállítani

Részletesebben

I.SUZUKI-KAISER ÓZD POWERSPRINT

I.SUZUKI-KAISER ÓZD POWERSPRINT VERSENYKIÍRÁS I.SUZUKI-KAISER ÓZD POWERSPRINT 2014. Május 17-18. Az AMTOSZ- Powersprint Bajnokság 2014. évi I. futama Fővédnök : Riz Gábor a térség országgyűlési képviselője a B-A-Z Megyei Közgyűlés alelnöke

Részletesebben

FRC Raceroom WTCC 2015

FRC Raceroom WTCC 2015 FRC Raceroom WTCC 2015 Oschersleben 2017.01.08 Pannuska Dávid Karimo: Helokaa Dávid. Túl vagytok az 5. fordulón, és ismét nem sikerült fogást találni Gombár kollégán. Hogy alakultak a tesztek számodra,

Részletesebben