Zárt láncú kamerarendszer kiépítésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Zárt láncú kamerarendszer kiépítésére"

Átírás

1 Pályázati felhívás Templomok, templomkertek, temetők, ravatalozók,paplakok részére Zárt láncú kamerarendszer kiépítésére ;

2 Az LNL Group Solutions Kft. (Indernet Biztonságtechnika) pályázatot hirdet templomok, templomkertek, temetők, ravatalozók, paplakok részére biztonságtechnikai kamerarendszer kiépítésére Óvjuk szeretteinket 2015 címmel. A pályázat célja: A magyarországi templomok, templomkertek, temetők, ravatalozók, paplakok be és kilépési pontjait, udvarait, és veszélyeztetett pontjait biztonsági kamerák felhelyezésével tegyük még biztonságosabbá. Támogatottak köre: A pályázatban bármely magyarországi templom, templomkert, temető, ravatalozó, paplakok fenntartója részt vehet. A támogatás leírása: Az intézmények pályázhatnak kamerából álló rendszerekre, mely rendszereket felhelyezve, készre szerelve adjuk át a pályázat nyerteseinek. A felhelyezendő kamerák 1 Mp felbontású éjjellátó kamerák, mely kültéren és beltéren is egyaránt használhatóak. Ellenáll a környezet és a rongálás hatásainak, így extrém körülmények között is használhatóak. A felhelyezendő kamerák kábellel történnek becsatlakoztatásra a központi rögzítőbe. A rögzítő egység 2 hétig képes a kamerák által felvett videó tárolásra, majd a legrégebbi felvételek felülíródnak. A kiépítendő kamerarendszer teljes egészében gondozásmentes.

3 A támogatás formája, mértéke: Az LNL Group Solutions Kft. vállalja a rendszerek díjmentes kiépítését, ami tartalmazza a helyszínre való kiszállást,a kiépítést és a használat betanítását. Az intézményeknek kizárólag a kamerák és a rögzítő illetve perifériák finanszírozását kell állnia. 3 kamerából álló rendszer: 3 darab 1 Mp felbontású kültéri/beltéri, színes, vandálvédett éjjellátó kamera 1 darab négy csatornás, videó kép- és hangrögzítőt magyar nyelvű 1 darab 500 GB HDD 4 kamerából álló rendszer: összeg: Ft+Áfa 4 darab 1 Mp felbontású kültéri/beltéri, színes, vandálvédett éjjellátó kamera 1 darab négy csatornás, videó kép- és hangrögzítőt magyar nyelvű 1 darab 500 GB HDD összeg: ft+áfa

4 6 kamerából álló rendszer: 6 darab 1 Mp felbontású kültéri/beltéri, színes, vandálvédett éjjellátó kamera 1 darab nyolc csatornás, videó kép- és hangrögzítőt magyar nyelvű 1 darab 1 TB HDD 8 kamerából álló rendszer: összeg: Ft+Áfa 8 darab 1 Mp felbontású kültéri/beltéri, színes, vandálvédett éjjellátó kamera 1 darab nyolc csatornás, videó kép- és hangrögzítőt magyar nyelvű 1 darab 1 TB HDD összeg: Ft+Áfa

5 12 kamerából álló rendszer: 12 darab 1 Mp felbontású kültéri/beltéri, színes, vandálvédett éjjellátó kamera 1 darab tizenhat csatornás, videó kép- és hangrögzítőt magyar nyelvű 1 darab 1 TB HDD 16 kamerából álló rendszer: összeg: Ft+Áfa 16 darab 1 Mp felbontású kültéri/beltéri, színes, vandálvédett éjjellátó kamera 1 darab tizenhat csatornás, videó kép- és hangrögzítőt magyar nyelvű 1 darab 2 TB HDD A pályázat beadási határideje: A pályázatok benyújtása szeptember 1.-ig lehetséges. összeg: Ft+Áfa A pályázatot kizárólag a mellékelt űrlap kitöltésével a címre elküldve áll módunkban elfogadni. A pályázatok elbírálása folyamatos. Az LNL Group Solutions Kft. forrásai az első 50 pályázat megvalósítását teszi lehetővé május 31.

6

Zárt láncú kamerarendszer kiépítésére

Zárt láncú kamerarendszer kiépítésére Pályázati felhívás Fogyatékkal élők, Szociális intézmények és Idősek otthonai részére Zárt láncú kamerarendszer kiépítésére +36306855858; +36704515061 palyazat@indernet.hu www.indernet.hu Az LNL Group

Részletesebben

Zárt láncú kamerarendszer kiépítésére

Zárt láncú kamerarendszer kiépítésére Pályázati felhívás Idősek otthonainak Zárt láncú kamerarendszer kiépítésére +36306855858; +36704515061 palyazat@indernet.hu www.indernet.hu Az LNL Group Solutions Kft. (Indernet Biztonságtechnika) pályázatot

Részletesebben

Zárt láncú analóg - kamerarendszer kiépítésére, bővítésére

Zárt láncú analóg - kamerarendszer kiépítésére, bővítésére Lakóközösségek lépcsőházainak, be és kilépési pontjainak biztonsági kamerával történő megfigyelésére. Zárt láncú analóg - rendszer kiépítésére, bővítésére Információ: +3630/685 5858; +3670/452 91 35 palyazat@indernet.hu

Részletesebben

Zárt láncú analóg - kamerarendszer kiépítésére, bővítésére

Zárt láncú analóg - kamerarendszer kiépítésére, bővítésére Bölcsődék, Óvodák, Általános és Középiskolák, Szociális Intézmények és egyéb Iskolák részére Zárt láncú analóg - rendszer kiépítésére, bővítésére Információ: +3630/685 5858; +3670/452 91 35 palyazat@indernet.hu

Részletesebben

Zárt láncú analóg kamerarendszer és riasztórendszer kiépítésére

Zárt láncú analóg kamerarendszer és riasztórendszer kiépítésére Templomok, templomkertek, temetők, ravatalozók, paplakok részére Zárt láncú analóg rendszer és riasztórendszer kiépítésére Információ: +3630/685 5858; +3670/452 91 35 palyazat@indernet.hu; www.indernet.hu

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 7-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 7-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Intézményi kamerarendszerek kiépítése Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma: határozati javaslat

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. június 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette:

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. június 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: 5214-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29-i ülésére Tárgy: Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése Az előterjesztést készítette: Vincze

Részletesebben

Társasházi kamerarendszerek kiépítve, üzembe-helyezve: HD rendszer egy lépcsőházra

Társasházi kamerarendszerek kiépítve, üzembe-helyezve: HD rendszer egy lépcsőházra Székhely: 7451 Kaposvár, Kankalin u. 13. Telephely: 7400 Kaposvár, Füredi u. 1. +36 30 2040-136 Társasházi kamerarendszerek kiépítve, üzembe-helyezve: HD rendszer egy lépcsőházra Tartalma: 4 csatornás

Részletesebben

M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S

M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S N y t s z : 4 2 5 7-9 - 5 / 2 0 0 8 0 9 1 8 M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S Bizottsági ülés ideje Meghosszabbítás Ajánlás lejárta 2005. szeptember 22. 2008. szeptember

Részletesebben

Biztonságtechnikai szimpózium Budapest

Biztonságtechnikai szimpózium Budapest Biztonságtechnikai szimpózium Budapest Itt a Megapixel korszak MP IP analóg áron? LDSZ Kft. 2014. Február 21. TARTALOM IdentiVision IP kamerák IdentiVision IP NVR-ek, Hogyan, mivel tudjuk rögzíteni? IdentiVision

Részletesebben

A legjobb ár/érték arányú CCTV rendszer HD technológiával koax kábelen történő adatátvitellel 500m távolságig

A legjobb ár/érték arányú CCTV rendszer HD technológiával koax kábelen történő adatátvitellel 500m távolságig DCA-BV5241 A legjobb ár/érték arányú CCTV rendszer HD technológiával koax kábelen történő adatátvitellel 500m távolságig Az AHD technológia előnyei a hagyományos analóg rendszerhez képest Nagy felbontás

Részletesebben

11. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. december 16-i ülésére. Tárgy: Térfigyelő rendszer kialakítása.

11. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. december 16-i ülésére. Tárgy: Térfigyelő rendszer kialakítása. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. december 16-i ülésére 11. Tárgy: Térfigyelő rendszer kialakítása. Az előterjesztést készítette: Nagy István vezető tanácsos Intézményirányító

Részletesebben

10. Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság

10. Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május 19. ülésére 10. Tárgy: Lajosmizse Város térfigyelő rendszerének kialakítása. Az előterjesztést készítette: Nagy István vezető

Részletesebben

Típus: SZQ392. Termékleírás. Típus: WRC840. Termékleírás. Típus: SFA-010235. Termékleírás. Típus: WCM709. Termékleírás. Típus: 420TVL (SH)

Típus: SZQ392. Termékleírás. Típus: WRC840. Termékleírás. Típus: SFA-010235. Termékleírás. Típus: WCM709. Termékleírás. Típus: 420TVL (SH) Típus: SZQ392 2.5 kijelzı, 2,4GHz, négycsatornás DVR MP4 vezeték nélküli 4 db kamera és monitor készlet, megfigyelésre és gyermekfelügyeletre Típus: WRC840 7 TFT LCD monitor, 2,4GHz 4 csatornás vevı és

Részletesebben

Pályázati felhívás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett

Pályázati felhívás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett Pályázati felhívás Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett 21581 kódszámú Térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás

Részletesebben

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó.

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 2011. április 28-i ülés.9. sz. napirendi pontja Tárgy: Javaslat a "Virágos Új Kőbánya" pályázat kiírására Tisztelt Kerületfejlesztési és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. április 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. április 18-i ülésére Iktató szám: Sz-247/2012. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. április 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: 2012. évi diákcsoport

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a pályázatot hirdet Jegyzetelő szolgáltatás támogatása felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók érdekében (kód: 21221) címmel 1. A PÁLYÁZAT

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Kétkamerás videós egységcsomag társasházak lépcsőházi megfigyelésére

Kétkamerás videós egységcsomag társasházak lépcsőházi megfigyelésére Kétkamerás videós egységcsomag társasházak lépcsőházi megfigyelésére RESORT Biztonságtechnikai Kft. H-1137 Budapest, Szent István park 2. Telefon: (1) 450-1583 Fax: (1) 450-1585 E-mail: info@resort.hu

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez '"'\, '(;ltll~t~,1 "".'''f.l.'il I'" PÁLYÁZATOK ÉS PROJEKTMENEDZSMENT 4400, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-553; FAX: +36 42 311-041 E-MAIL: HAGyMASI.GYULA@NYIREGYHAZA.HU VAROSFEJLESZTÉSI ÉS

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 23-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Kérjük, hogy az adatokat - minden oldalon - nyomtatott betűkkel, olvashatóan töltsék ki!... képviselő neve:... e-mail cím 3 :... telefonszám:...

Kérjük, hogy az adatokat - minden oldalon - nyomtatott betűkkel, olvashatóan töltsék ki!... képviselő neve:... e-mail cím 3 :... telefonszám:... Érkeztető bélyegző: Kérjük, hogy az adatokat - minden oldalon - nyomtatott betűkkel, olvashatóan töltsék ki! I. Általános feltételek 1 : 1. A pályázó adatai: társasház címe 2 : képviselő neve: e-mail cím

Részletesebben

SJM10 Felhasználói útmutató

SJM10 Felhasználói útmutató SJM10 Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4 B u d a p e s t, M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket

Részletesebben

Friss diplomások figyelem!!! Pályázati útmutató

Friss diplomások figyelem!!! Pályázati útmutató S.C. Develo Group Consulting S.R.L. CUI 322529936 office@dgroupconsulting.ro Str. Petőfi Sándor, nr. 7, etajul 2 530120 Miercurea Ciuc, Harghita Tel: 0742529926, 0752314414 Friss diplomások figyelem!!!

Részletesebben

1 lakáshoz falon kívüli kaputábla, kagyló nélküli monitor

1 lakáshoz falon kívüli kaputábla, kagyló nélküli monitor audió kaputelefon szett 1 lakáshoz falon kívüli kaputáblával ÚJDONSÁG fekete-fehér videó kaputelefon szett 1 lakáshoz falon kívüli kaputábla, kagyló nélküli monitor = 3690 00 = Kat. szám vezetékes ( vezeték

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 3-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

Táj.szerz.mód.I számú_szabadszállás Város Önkormányzata_Térfigyelő kamerarendszer beszerzése és felszerelése

Táj.szerz.mód.I számú_szabadszállás Város Önkormányzata_Térfigyelő kamerarendszer beszerzése és felszerelése Táj.szerz.mód.I számú_szabadszállás Város Önkormányzata_Térfigyelő kamerarendszer beszerzése és felszerelése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/7 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány 2428, Kisapostag, Meggyvágó utca 16. MVH regisztrációs szám: 1004756781 SZAKMAI ANYAG

Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány 2428, Kisapostag, Meggyvágó utca 16. MVH regisztrációs szám: 1004756781 SZAKMAI ANYAG Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány 2428, Kisapostag, Meggyvágó utca 16. MVH regisztrációs szám: 1004756781 SZAKMAI ANYAG Dunasori sportpálya felújítása és felnőtt játszótér kialakítása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének a 2012. március 21- én tartott rendkívüli nyílt ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.

Részletesebben

SJ4000 Felhasználói útmutató

SJ4000 Felhasználói útmutató SJ4000 Felhasználói útmutató Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak közelébe, mint például mágnes és elektromos motor. Kerülje az

Részletesebben

1/10/2012. számú pályázati kiírás

1/10/2012. számú pályázati kiírás 1/10/2012. számú pályázati kiírás A Juventas a rászorulókért Alapítvány 1/10/2012 számon nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti súlyos vagy krónikus betegségben szenvedő, fogyatékossággal élő, illetve mindezen

Részletesebben

"Térfigyelő kamera rendszer bővítése" tárgyú szerződés módosítása

Térfigyelő kamera rendszer bővítése tárgyú szerződés módosítása "Térfigyelő kamera rendszer bővítése" tárgyú szerződés módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/54 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Részletvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2011.12.30

Részletesebben

7 SZÍNES KAPUTELEFON RENDSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Beltéri egység. Kültéri egység. Köszönjük, hogy termékünket választotta!

7 SZÍNES KAPUTELEFON RENDSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Beltéri egység. Kültéri egység. Köszönjük, hogy termékünket választotta! 7 SZÍNES KAPUTELEFON RENDSZER DVC-VDP712 - Model A: 1 beltéri egység 2 kültéri egységgel DVC- VDP721 - Model B: 2 beltéri egység 1 kültéri egységgel HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Köszönjük, hogy termékünket választotta!

Részletesebben

Árlista. Dome kamerák Megnevezés Lista ár. 1/3, 650TVL, SONY, D-WDR, OSD, DNR, alacsony fényérzékenység

Árlista. Dome kamerák Megnevezés Lista ár. 1/3, 650TVL, SONY, D-WDR, OSD, DNR, alacsony fényérzékenység Árlista 2014. január 30-tól visszavonásig. Dome kamerák AXIRDBSHD 11 590 1/3, 650TVL, SONY, D-WDR, OSD, DNR, alacsony fényérzékenység AXIRDBHNB 11 290 1/3", 700TVL, SHARP, 960H, alacsony fényérzékenység

Részletesebben

Tisztelt Bizottságok!

Tisztelt Bizottságok! Elıterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság, valamint a Közbiztonsági Ideiglenes Bizottság együttes ülésére Tárgy: Térfigyelı kamerák kiépítése Szekszárdon Tisztelt Bizottságok! A 2012. március 1-i

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 1 5 3, B u d a p e s t B o c s k a i u. 8 Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak

Részletesebben

Javaslat mobil térfigyelő kamerák elhelyezésére Ózd város belterületén

Javaslat mobil térfigyelő kamerák elhelyezésére Ózd város belterületén Javaslat mobil térfigyelő kamerák elhelyezésére Ózd város belterületén Ózd, 2015. november 12. Előterjesztő: Ózd Városi Rendészet vezetője Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Városi Rendészet /továbbiakban:

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. október 5. 1. Előzmények A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Budapesti Gazdasági Egyetem

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2006. november 27.-i ülésére Tárgy: A Szociális Szolgáltató Központ részére szoftver pályázaton való részvétel Előadó: Koósné Stohl Ilona intézményvezető Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

MABISZ TERMÉK-MEGFELELŐ SÉGI AJÁNLÁS

MABISZ TERMÉK-MEGFELELŐ SÉGI AJÁNLÁS Nytsz: 3146-10-5/20060216 MABISZ TERMÉK-MEGFELELŐ SÉGI AJÁNLÁS Bizottsági ülés ideje Ajánlás lejárta 2006. február 16. 2011. február 28. Termék vizsgálat helye: MABISZ VAGYONVÉDELMI ÉS KÁRMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG

Részletesebben

Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása

Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány a Jogászképzésért alapítványi kuratóriuma határozatot hozott az Óriás Nándor-díj 2016. évi kiadásáról. Az 5/2014. (XII. 22.) sz.

Részletesebben

NVR-ek. Megjelölés magyarázata. 720p 960p 1080p. 5Mp ONVIF

NVR-ek. Megjelölés magyarázata. 720p 960p 1080p. 5Mp ONVIF ONVIF Kétirányú hang Dual Video kimenet HDMI/VGA kimenet PTZ támogatás RS-5 támogatás Egér USB bemenet Külső IR vevő csatlakozás Web böngészős csatlakozás Mobiltelefonos távelérés CMS távfelügyeleti szoftver

Részletesebben

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása A Szobért-Szobiakért Közalapítvány Kuratóriuma az Alapító Okiratban foglalt célok elérése érdekében pályázatot hirdet Szob település lakói életkörülményeinek

Részletesebben

1. Vagyontárgyak meghatározása. Helyrajzi szám Megnevezése Területe Jellege

1. Vagyontárgyak meghatározása. Helyrajzi szám Megnevezése Területe Jellege Bakonybánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013. (I.29.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat vagyonáról, a vagyonnal való rendelkezés szabályairól Bakonybánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő- testülethez -

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő- testülethez - MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701. Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail: polgarmester@mateszalka.hu Száma: 171 /2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft. Kiíró: Felsőcsatár Község Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat címe: Helyi civil szervezetek támogatása Pályázhatnak: Helyi tevékenységet folytató egyesületek A fenti körbe nem tartozó szervezetek

Részletesebben

MASCO új termékek 2014. augusztus 14.

MASCO új termékek 2014. augusztus 14. PROVISION-ISR Termékkód PR-BX380IP PR-DI380IPVF Leírás PROVISION-ISR inframegvilágítós 1,3 megapixeles IP box kamera, 1280x960/1280x720 felbontás, H.264 tömörítés, ONVIF, 1/3" SONY CMOS képérzékelő, manuális

Részletesebben

Árlista. 1/3, 650TVL, SONY, D-WDR, OSD, DNR, alacsony fényérzékenység GYM

Árlista. 1/3, 650TVL, SONY, D-WDR, OSD, DNR, alacsony fényérzékenység GYM Árlista Dome kamerák AXIRDBSHD 11 590 Ft 1/3, 650TVL, SONY, D-WDR, OSD, DNR, alacsony fényérzékenység AXIRDBHNB 9 990 Ft 1/3", 700TVL, SHARP, 960H, alacsony fényérzékenység AXIRDBNEC 9 790 Ft 1/3, 800TVL,

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács pályázatot hirdet a közép-dunántúli regionális ifjúsági hálózatok együttműködésének fejlesztésére

A Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács pályázatot hirdet a közép-dunántúli regionális ifjúsági hálózatok együttműködésének fejlesztésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács pályázatot hirdet a közép-dunántúli regionális ifjúsági hálózatok együttműködésének fejlesztésére A pályázat kódja: IFJ-GY-KD-06-F 1. A pályázat

Részletesebben

A pályázatok leadásának határideje:

A pályázatok leadásának határideje: Általános rendelkezések: Nyugat magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA. FÉLÉV 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységet

Részletesebben

Rendszer bemutatása társasházi kamerarendszerekre

Rendszer bemutatása társasházi kamerarendszerekre Rendszer bemutatása Budapest XI. kerület... pályázatot hirdetett társasházi kamerarendszerekre azzal a céllal, hogy erőforrásaihoz mérten minden eszközzel segítse a kerületben élők szubjektív biztonságérzetének

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium támogatásával a Magyar Köztársaság Kormányának 100 lépés Programja keretében ÖNÁLLÓ

Részletesebben

Kivonat Dombóvár Város Önkormányzatának Városgazdálkodási Bizottsága 2014. szeptember 10-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Dombóvár Város Önkormányzatának Városgazdálkodási Bizottsága 2014. szeptember 10-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Dombóvár Város Önkormányzatának 2014. 161/2014. (IX. 10.) sz. bizottsági határozat Dombóvár Város Önkormányzatának a DRV Zrt. 15 éves gördülő fejlesztési tervéről szóló határozati javaslatot elfogadásra

Részletesebben

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. Eljárást megindító felhívás módosítása "Térfigyelő rendszerek fejlesztése P+R parkolókban, a Rákóczi tér mélygarázsban és a Margitsziget parkolóban tárgyú közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Végfelhasználói árlista

Végfelhasználói árlista Végfelhasználói árlista webshop: www.trioda.hu Dome kamerák Megnevezés Szín Lista ár AXIRDBSHD Antracit 13 385 Ft AXIRDBNEC-2,8 Antracit / Fehér 11 990 Ft 1/3" CMOS, 800 TVL, alacsony fényérzékenység,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. április 17.

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. április 17. Ügyszám: 9-31/2014. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2014. április 17. Szıc 2014 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Szıci Mővelıdési Ház Szıc, Kossuth L. u. 41. Az ülés idıpontja: 2014.

Részletesebben

Analóg fix(ccd, AHD és HD-TVI(turbo)) és HD-TVI gyorsdóm kamerák...

Analóg fix(ccd, AHD és HD-TVI(turbo)) és HD-TVI gyorsdóm kamerák... 2015-08-24 Analóg fix(ccd, AHD és HD-TVI(turbo)) és HD-TVI gyorsdóm kamerák... 20% CCD és 960H/AHD kamerák Csőkamera Listaár Kedvezményes ár IR24CSAHD Analóg valós D/N kamera, 1/3 Sony CMOS (IMX225LQR+NVP2431H),(1.27MP:960P/960H),

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására Biharkeresztes Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2010. évi költségvetési rendeletében elkülönített támogatási

Részletesebben

Óriás Társas Civil szervezeteknek

Óriás Társas Civil szervezeteknek FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

SAMSUNG SSM-8000 szoftvercsomag

SAMSUNG SSM-8000 szoftvercsomag SAMSUNG SSM-8000 szoftvercsomag A Samsung SSM-8000 szoftvercsomag a Samsung által forgalmazott IP kamerák, digitális rögzítők, hálózati rögzítők, encoderek közös grafikai felületen történő megjelenítését

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/97. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 10016/2016 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/97. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 10016/2016 CPV Kód: Fiumei úti Sírkert és Nemzeti Emlékhely elektronikus vagyonvédelmi rendszerének bővítéséhez szükséges biztonságtechnikai eszközök beszerzése"_1. számú szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/97

Részletesebben

Bemutatjuk. új márkáinkat. www.riasztobolt.info. Érvényes 2015. június 1-től a készlet erejéig.

Bemutatjuk. új márkáinkat. www.riasztobolt.info. Érvényes 2015. június 1-től a készlet erejéig. Bemutatjuk új márkáinkat www.riasztobolt.info Érvényes 2015. június 1-től a készlet erejéig. Tisztelt Partnerünk! Többéves sikeres értékesítési tapasztalatunkra támaszkodva, illetve hosszú előkészület

Részletesebben

Magyar-osztrák TéT együttműködés

Magyar-osztrák TéT együttműködés Magyar-osztrák TéT együttműködés Az Oktatási Minisztérium Kutatás-fejlesztési Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság közti kormányközi tudományos és

Részletesebben

IHD-L204F - ÚJ IHD-L203F/O - ÚJ IHD-L203VFW - ÚJ L: Ft +Áfa L: Ft +Áfa L: Ft +Áfa

IHD-L204F - ÚJ IHD-L203F/O - ÚJ IHD-L203VFW - ÚJ L: Ft +Áfa L: Ft +Áfa L: Ft +Áfa Figyelem! A feltüntetett nagykereskedelmi nettó listaárak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák! 2016. február AHD IR LED CSŐKAMERÁK OSD menüs kamerák -> HIBRID AHD / ANALÓG fix cső sorozat fix cső sorozat varifokális

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET az 51/2011. (XII. 16.) számú rendelte (továbbiakban: Rendelet) alapján kerületi

Részletesebben

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Élelmiszerlavina pályázati kiírás

Élelmiszerlavina pályázati kiírás Élelmiszerlavina pályázati kiírás 1. A pályázat célja A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a Syngenta Kft. támogatásával Élelmiszerlavina címmel hirdet pályázatot azzal a céllal, hogy helyi összefogással

Részletesebben

MABISZ TERMÉK-MEGFELELŐ SÉGI AJÁNLÁS

MABISZ TERMÉK-MEGFELELŐ SÉGI AJÁNLÁS Nytsz: 3830-10-5/20070823 MABISZ TERMÉK-MEGFELELŐ SÉGI AJÁNLÁS Bizottsági ülés ideje Ajánlás lejárta 2007. augusztus 23. 2012. augusztus 31. vizsgálat helye: MABISZ VAGYONVÉDELMI ÉS KÁRMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

A Matrix-Police automatikus rendszám-azonosító berendezés rövid ismertetése

A Matrix-Police automatikus rendszám-azonosító berendezés rövid ismertetése Automatikus rendszám-azonosító - A Matrix-Police rövid ismertetése - Ajánlott összeállítás a Matrix-Police berendezésre - Matrix-Police kezelõi kézikönyv A Matrix-Police automatikus rendszám-azonosító

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Békéscsabai Elıre Centenáriumi Bizottsága pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Békéscsabai Elıre Centenáriumi Bizottsága pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Békéscsabai Elıre Centenáriumi Bizottsága pályázatot hirdet A Békéscsabai Elıre centenáriumához kapcsolódó könyvek megjelenésének támogatására I. A pályázatok célja: A Békéscsabai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BIZTONSÁGI RÁCS-PROGRAMHOZ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BIZTONSÁGI RÁCS-PROGRAMHOZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BIZTONSÁGI RÁCS-PROGRAMHOZ Tartalom A. Általános információk... 3 A.1. A pályázat kiírója... 3 A.2. A pályázati kiírás célja... 3 A.3. A rendelkezésre álló forrás és támogatható pályázatok

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I. 2-345/2007. Tárgy: Makó - Rákosi ingatlanok pályázat útján Üi.: Joó Sz. történő értékesítése Melléklet: 1 db pályázati felhívás, 1 db pályázati

Részletesebben

Stipendium Hungaricum

Stipendium Hungaricum Stipendium Hungaricum Pályázatíró szeminárium 2015. április 13. Dobos Gábor, csoportvezető Témák Jogszabályváltozás A program tervezett menetrendje Pályázati feltételek Pályázati űrlap Bírálati szempontrendszer

Részletesebben

Kincsem Park (biztonsági rendszerterv vázlat)

Kincsem Park (biztonsági rendszerterv vázlat) Kincsem Park (biztonsági rendszerterv vázlat) 1 1. Célkitűzés A későbbiekben részletesen bemutatásra kerülő automatizált esemény / incidens felismerő és arcfelismerésen alapuló beléptető videó kamera rendszer

Részletesebben

VEZETÉK NÉLKÜLI SZÍNES INFRA KAMERA DIGITÁLIS VIDEO RÖGZÍTİVEL CIKKSZÁM GP-812BF (KAMERA GP-812T, DVR GP-7301)

VEZETÉK NÉLKÜLI SZÍNES INFRA KAMERA DIGITÁLIS VIDEO RÖGZÍTİVEL CIKKSZÁM GP-812BF (KAMERA GP-812T, DVR GP-7301) VEZETÉK NÉLKÜLI SZÍNES INFRA KAMERA HU DIGITÁLIS VIDEO RÖGZÍTİVEL CIKKSZÁM GP-812BF (KAMERA GP-812T, DVR GP-7301) Kérjük, olvassa el a használati útmutatót, mielıtt használatba venné a kamera szettet.

Részletesebben

Végfelhasználói árlista

Végfelhasználói árlista Végfelhasználói árlista Dome kamerák Megnevezés Lista ár AXIRDBSHD 1/3, 650TVL, SONY, D-WDR, OSD, DNR, alacsony fényérzékenység 13 385 Ft AXIRDBHNB GYM 5 489 Ft 1/3", 700TVL, SHARP, 960H, alacsony fényérzékenység

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. 4 vezetékes Színes Videó Kaputelefon

Felhasználói kézikönyv. 4 vezetékes Színes Videó Kaputelefon Felhasználói kézikönyv 4 vezetékes Színes Videó Kaputelefon Tartalomjegyzék 1. FUNKCIÓK... 3 2. MONITOR ÉS KAMERA TULAJDONSÁGAI... 4 3. CSOMAG TARTALMA... 5 4. FELSZERELÉS... 5 5. Bekötési ábra... 7 6.

Részletesebben

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus Alapítvány Budapesti Szervezete Határidő 2013. február

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

A legjobb ár/érték arányú CCTV rendszer HD technológiával koax kábelen történő adatátvitellel 500m távolságig

A legjobb ár/érték arányú CCTV rendszer HD technológiával koax kábelen történő adatátvitellel 500m távolságig DCA-BV3143 A legjobb ár/érték arányú CCTV rendszer HD technológiával koax kábelen történő adatátvitellel 500m távolságig AN ROS A HAM Az AHD technológia előnyei a hagyományos analóg rendszerhez képest

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30- án ( kedden ) 16,30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS) PÁLYÁZATI KIÍRÁS ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÁLYÁZATOT HIRDET A HELYI CIVIL SZERVEZETEK SZÁMÁRA KÜLSŐ PÁLYÁZATO- KON VALÓ INDULÁS TÁMOGATÁSÁRA A pályázat tulajdonosa: A pályázat lebonyolítója:

Részletesebben

IHD-L204F - ÚJ IHD-L203F/O - ÚJ IHD-L203VFW - ÚJ L: Ft +Áfa L: Ft +Áfa L: Ft +Áfa

IHD-L204F - ÚJ IHD-L203F/O - ÚJ IHD-L203VFW - ÚJ L: Ft +Áfa L: Ft +Áfa L: Ft +Áfa Figyelem! A feltüntetett nagykereskedelmi nettó listaárak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák! 2016. január AHD IR LED CSŐKAMERÁK OSD menüs kamerák -> HIBRID AHD / ANALÓG fix cső sorozat fix cső sorozat varifokális

Részletesebben

TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPJÁNAK ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPJÁNAK ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2009. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Tata Város Önkormányzati Képviselı-testület Városfejlesztési és Gazdasági Bizottsága a város természeti és épített környezetének megırzése, a környezetállapot javítását szolgáló

Részletesebben

ivms-4200 kliensszoftver

ivms-4200 kliensszoftver ivms-4200 kliensszoftver Felhasználói segédlet v1.02 2012.11.21. HU 1. TARTALOM 1. Tartalom... 2 2. Bevezető... 2 2.1. Felhasználás... 2 2.2. Hardverigény... 2 3. Használat... 3 3.1. Vezérlőpult... 3 3.2.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2008. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

Színes Video-kaputelefon

Színes Video-kaputelefon Home Network Színes Video-kaputelefon CDV-50P Köszönjük, hogy COMMAX terméket vásárolt. Az eszköz üzembe helyezése előtt, figyelmesen olvassa el a Felhasználói kézikönyvet és az üzemszerű működés érdekében,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. június 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2006. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Héhalom Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3041 Héhalom, Szent István Király út 1. Ügyfél-azonosító:

Részletesebben

SZABÁLYZAT A NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS ÉS A KONFERENCIA-KERET INTÉZMÉNYI FELHASZNÁLÁSÁRA

SZABÁLYZAT A NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS ÉS A KONFERENCIA-KERET INTÉZMÉNYI FELHASZNÁLÁSÁRA Eötvös József Főiskola Baja, Szegedi út 2. SZABÁLYZAT A NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS ÉS A KONFERENCIA-KERET INTÉZMÉNYI FELHASZNÁLÁSÁRA A normatív kutatástámogatás és a konferencia-keret céljára rendelkezésre

Részletesebben

Az utcai szolgálatok új finanszírozási rendszere

Az utcai szolgálatok új finanszírozási rendszere Az utcai szolgálatok új finanszírozási rendszere Balatonföldvár 2011. szeptember 15. 1. A jelenlegi helyzet elért eredmények Törvényi kötelezettség a működtetésre. Jogszabályban foglalt szakmai követelmények,

Részletesebben

Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás

Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő

Részletesebben