a magasztos érzéseket kelti életre. Nagyobb ünnep van még a Karácsonynál,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a magasztos érzéseket kelti életre. Nagyobb ünnep van még a Karácsonynál,"

Átírás

1 j,szép tündérország támad f ö l szívemben Ilyenkor decemberben. Sí szeretetneí^csiíügára nézete M egszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben Juhász Gyula gyönyörű soraival köszöntőm Nyírbátor Város lakóit és minden kedves olvasót! Beléptünk az év utolsó hónapjába, melynek rohamosan fogynak napjai. A régi kalendáriumokban decembert Karácsony havának nevezik, mert ebben az időszakban minden az év legszebb, legmeghittebb és legjobban várt ünnepéről szól. Az adventi várakozás szent időszakában a készülődés izgalma járja át szívünket-lelkünket. Készülődünk a városban, a munkahelyeken és az otthonainkban. Nagyobb és kisebb közösségekben gyűlünk össze, hogy a szeretet jegyében együtt hangolódjunk a Karácsonyra. Ilyenkor, ezeken a decemberi estéken jó elmenni és jó hazatérni, mert a sok kis ünnepből, ami átélhető az óvodában, iskolában, templomban, munkahelyen, vagy baráti társaságban, szép lassan, mint gyöngyszemekből a lánc, felfűződik az ünnep maga. A Karácsony hagyományaival, szellemiségével, hangulatával emberek millióit érinti meg szerte a világon. Hosszú évszázadok ót^ ugyanazokat a magasztos érzéseket kelti életre. Nagyobb ünnep van még a Karácsonynál, de szebb, szívet melengetőbb, nincs. Határtalan öröm tölti be az emberek lelkét. Ez az öröm a szeretet kifejezésének egyik kedves szimbólumát, a fenyőfát állítja be otthonainkba. G yertyafényeket gyújt és boldogságot varázsol. A megtisztulás, a béke, a családok egységének, a szeretetnek az ünnepe. Ilyenkor mindenki megpróbál egy kicsit jobb lenni, kicsit jobban szeretni, jobban odafigyelni a másikra. Szeretni és szeretve lenni az élet legnagyobb ajándéka, olyan mintha kétfelől sütne ránk a nap. Az ünnep közeledtével figyeljünk jobban szüléinkre, gyermekeinkre, barátainkra! Nyújtsunk segítő kezet a rászorulóknak, törődést az időseknek, jó szót a magányosoknak! Adjunk egymásnak időt, szeretetet, kedves szót, egy mosolyt! Apró gesztusokat, amik megszépíthetik a napjainkat és az ünnepet. Még nem késő felhívni egy régen látott rokont, vagy ismerőst és beszélgetni vele. Hisz ez is lehet ajándék, mint ahogy a gondoskodó figyelem, és az egymásra szánt idő is. Az ajándék, akkor igazán értékes, ha megérezzük benne a mögötte rejlő szeretetet. A Karácsony napokon belül beköltözik az otthonainkba, fészket rak a fenyőágakon. Városunk is felöltötte már az ünnepi ruháját, karácsonyi fények világítják meg az utcákat és tereket. A karácsonyi hangulat megváltoztatta Nyírbátort, és ilyenkor kicsit mi is megváltozunk. Jobban vágyunk a csendre és a nyugalomra, a családunk körében eltöltött meghitt órákra. Kívánok minden kedves Városlakónak és Olvasónak szeretetteljes nagyon boldog ünnepeket! Kívánom akár egyedül, akár szeretteik körében ünnepelnek, segítse Önöket igazi kikapcsolódáshoz, testi, szellemi és lelki megújuláshoz, feltöltődéshez, hogy az új évet tiszta szívvel és megújult erővel kezdhessük el! Máté Antal polgármester

2 BÁTOR V á ro sh á zi h íre k A Képviselő-testület december 4-én 9 órától 17 napirendi pontot tárgyalt munkaterv szerinti ülésén, majd 17 órától Közmeghallgatást tartott a Városháza Dísztermében. A napirendi pontok előtt Máté Antal polgármester tájékoztatta a testületet, hogy a Kistérségi Társulással, illetve a Református Iskola ügyében kötött megállapodásokkal kapcsolatban megkezdődtek az egyeztetések. A Képviselő-testület módosította Közbeszerzési Szabályzatát, döntött a Kézilabda Klub támogatásáról, elfogadta a Bölcsőde házirendjét, valamint döntött az idén is meghirdetett Gondozott Virágos Porta m ozgalom díjazottjairól (erről külön is olvashatnak számunkban). A Képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy a Hivatal munkatársaival vizsgáltassa meg, milyen módon és feltételekkel lehetne támogatni a lakossági internet előfizetéseket, valamint a forgalmasabb közterületeken az ingyenes internet hozzáférés lehetőségeit. Hozzájárult a testület a Városfejlesztő és Működtető Kft. folyószámla hitelszerződésének m eghosszabbításához azzal, hogy amennyiben a város adóbevételei lehetővé teszik, abból támogassa a város saját cégét és ne hitelfelvétellel. Dr. Veres János képviselő javaslatára felkérte a testület Máté Antal polgármestert, hogy a városban megnövekedett teherforgalom miatt kérjen tájékoztatást az illetékes állami szervektől és hatóságoktól a 471. sz. főútvonal Nyírbátort elkerülő út tervezése, megépítése ügyében. A Képviselő-testület módosította Szervezeti és Működési Szabályzatát és megválasztotta a testületi munkát segítő bizottságok külső (nem képviselő) tagjait. Az 5 fős bizottságok összetétele így az alábbiak szerint alakul: 1. Pénzügyi Bizottság Elnök: Levendáné dr. Lengyel Valéria képviselő, Tagok: Bállá Jánosné képviselő, Kerezsi István képviselő, Baloghné Kiss Judit külső tag, Maczucza László külső tag 2. Fejlesztési és Gazdasági Bizottság Elnök: Bíró Ferenc képviselő, Tagok: Bállá Jánosné képviselő, Deméné N agy Mónika képviselő, Dr. Szabó Sándor külső tag ( A bizottság 4 fővel működik a FIDESZ-KDNP delegálási javaslatáig.) 3. Közszolgáltatási Bizottság Elnök: Pólyák László képviselő, Tagok: Deméné Nagy Mónika képviselő, Márton József képviselő, Birtok Norbertné külső tag, Iski Tibor külső tag, 4. Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Bizottság Elnök: Levendáné dr. Lengyel Valéria képviselő, Tagok: Baracsi Lajosné képviselő, Pólyák László képviselő, Dr. Szabados György külső tag, Tóthné Barna Júlia külső tag 5. Szociális és Egészségügyi Bizottság Elnök: Dr. Gaál Mihály képviselő, Tagok: Bíró Ferenc képviselő, Márton József képviselő, Juhász Béla külső tag, Kovács Gábor külső tag Elfogadta a testület a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő együttműködési megállapodást, melyet m inden év január 31-ig felülvizsgálnak. A korábbi gyakorlattól eltérően egész évre vonatkozó üléstervet fogadott el a testület. Az üléseket általában a hónap utolsó szerdai napján tartják 9 órától. A Képviselő-testület a Városháza felújítása miatt szükséges átköltözés miatt december 22-től január 4-ig igazgatási szünetet rendelt el. Ebben az időszakban az ügyfélforgalom szünetel és telefonos ügyelet m űködik (lásd külön közleményben is). Elfogadta a testület a Polgármesteri Hivatal tevékenységéről szóló beszámolót, a évi belső ellenőrzési tervet, a Költségvetés I-III. negyedévi végreh ajtásáró l szóló tájékoztatót, és ennek megfelelően módosította a évi költségvetési rendeletét. A testület a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével pályázat útján továbbra is Polacsek Imre Nyírvasvári vállalkozót bízta meg 1 évre, és a közszolgáltatás díját bruttó Ft / m3 mértékben határozta meg. Elfogadta a Képviselő-testület a Városi Köztemető üzemeltetéséről szóló tájékoztatót, valamint döntéseket hozott az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok évi előzetes üzleti tervével kapcsolatban is. A Képviselő-testület Horváth Gábort, a Városfejlesztő és Működtető Kft. ügyvezető igazgatójának megbízását decem ber 31-ig meghosszabbította, a könyvvizsgálói feladatok ellátására továbbra is Szarka György kapott megbízást. A Felügyelőbizottság tagjainak Bállá Jánosnét, Koczkás Jánost és Dr. Veres Jánost választották meg. A testület munkaterv szerinti következő ülését január 28-ra tervezik.

3 2014. DECEMBER 3 Gondozott Virágos Porta díjazottal: Családi házak: Kardos Gyula Árpád utca 17. sz. Makrai István Bajcsy-Zsilinszky utca 20. sz. Csekő Sándor Benczúr Gyula utca 15. sz. Nagy Elek Császári utca 34. sz. Papp Sándor Debreceni utca 86. sz. Petrucz Balázs Dózsa György utca 2. sz. Kacsur Lajosné Encsencsi utca 51. sz. Kovács János Földvár utca 5. sz. Szécsi Sándor Kisszoros utca 16. sz. Urbin Sándor Kölcsey utca 13. sz. Káposztási Albertné Kölcsey utca 31. sz. Varga Tibor Seregély utca 24. sz. Molnár József Szentvér utca 107. sz. Budaházi Ferenc Szűk utca 3. sz. Tóth László Vígh utca 3. sz. Vasvári István Wesselényi utca 20. sz. Dr. Halász Csaba Zrínyi utca 51. sz. Dr. Mile Gyula Zrínyi utca 85. sz. Társasházak: Munkácsy sétány 5/B. Vállalkozások: KOMA-LOMA Komaság J ános Toldi utca 1. sz. HIRDETMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy Nyírbátor Város Képviselőtestülete a 21/2014. (XII.04.) számú önkormányzati rendelettel igazgatási szünetet rendelt el a Nyírbátori Polgármesteri Hivatalban december 22. (hétfő) napjától január 4. (vasárnap) napjáig terjedő időszakra. Az igazgatási szünet ideje alatt munkaidőben a 42/ ös telefonszámon telefonos ügyeletet tartunk. Y ANYAKÖNYVI HÍREK novem ber Születtek Az előző számainkból sajnálatos módon kimaradt: augusztus: Vivien Vozár Gyula - Bakti Tímea Tamás Miranda Zselyke Tifani Zsolt Norbert Valentina Fédra Bihari Ernő - Varga Kálmán - Szláma László - Farkas Sándor - Jóni Zsolt Varga Ferenc - Elhaláloztak Tölgyes Istvánná Baranyai Géza Krayzell András Béres József Balogh Mihályné Magyar Istvánné Daragó Ferencné Pásztor Sándor Dr. Veress Imréné Házasságot kötöttek Tóth Erzsébet - Varga Attila Gábor Barbara - Virág Dávid Farkas Mária Szilágyi Ida Vámos Klaudia Danó Renáta Csiki Márta Varga Erzsébet

4 4 ' BÁTOR Reménybeli díjnyertes mén a Lovarda új lakója Máté Antal, Nyírbátor polgármestere vehette át a Tárbály István által felajánlott TIMPEX GABION 4 éves mént, amin ezentúl a nyírbátori lovasok lovagolhatnak. Tárbály úr még az őszi nyírbátori Fedeles Lovarda ünnepélyes átadásakor jelentette be ezt a nemes felajánlását. A Magyar Lovasszövetség alelnökétől, Szotyori N agy Kristóftól megtudtuk, hogy nemrégiben 10 év után először magyar, ráadásul megyebeli, ifj. Szabó Gábor nyerte meg a legnagyobb magyar díjugrató versenyt, a Budapest Nagydíjat a l l éves TIMPEX CENT nyergében, aki nem mellesleg a felajánlott GA BION édesapja. Reméljük, hogy a közeljövőben nyírbátori lovas érhet el hasonló sikereket GABION hátán! Tárbály István átadja városunk polgármesterének, Máté Antalnak a négy éves mént, Timpex Gabiont Nyírbátor polgármestere Brüsszelben A választásokat követően a testület és a város megválasztott vezetése megkezdte az intenzív munkát. Több olyan fontos terület van a város életének irányításában, amelynek eredménye évekig tartó kemény és kitartó munka után érzékelhető. A Brüsszelben tárgyaló magyar delegáció dr. Újhelyi István EP képviselővel Ilyen többek között a gazdaság fejlesztése és a fejlesztési támogatások megszerzése. Ez utóbbi feladat érdekében december elején Máté Antal polgármester tárgyalásokat folytatott Brüsszelben Európai parlamenti képviselőkkel, brüsszeli hivatali munkatársakkal, és a Magyar Állandó Képviselet vezetőivel. A szakmai megbeszéléseken az Európai Uniós forrásokról, és a közvetlen brüsszeli támogatásokról esett szó. Emellett találkozott a baloldali pártokat tömörítő európai pártszövetség francia képviselőjével is, aki megerősítette, hogy 2015 májusában a PES Budapesten tartja európai kongresszusát, ezzel is jelezve szolidaritását a magyar emberek mellett az országban folyó eseményekkel kapcsolatban. A rendezvény eredeti helyszíne Berlin lett volna, a helyszín módosításaa hazai események tükrében - számukra fontos döntés.

5 DECEMBER 5 F on tos fo rd u ló p o n th o z é rk e z e tt a n y írb á to ri isk o la i o k tatás Mára olyan helyzet alakult ki a nyírbátori általános iskolai oktatásban, amely rendkívül gyors beavatkozást igényel. Ez azért is fontos, mert a kérdés a választási kampányban is alapkérdés volt, és a baloldal tartozik azzal a választóinak, hogy mindent megtesz ennek a problémának a kezelésében. Szeretnénk előre jelezni, hogy az MSZP nem kívánja akadályozni a városban az egyházi oktatást, hiszen az előző ciklusban az akkori polgármester és testület volt az, amely megteremtette a lehetőségét az egyházi iskola elindításának. Ez a döntés a baloldali képviselők szavazatai nélkül nem született volna meg. Az önkormányzat az épület és több, mint 100 millió Ft értékű eszköz térítésmentes átadásával segítette a Református Iskola elindítását, cserébe azt kérve, hogy az ott dolgozók és gyerekek számára az akkori önkormányzati iskolával azonos feltételeket biztosítsanak. A feltételeket a Képviselő-testület és a Református Egyházközség szakértő közreműködésével, konszenzussal írásos megállapodásban is rögzítette 2012-ben. Mára a helyzet azonban megváltozott. Ennek oka, hogy a szerződésben vállalt két alapvető feltételt a Nyírbátori Református Egyház csak részben tartja be. Az egyik rendkívül fontos feltétel ugyanis, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek aránya a két iskolában közel azonos legyen. Erre vonatkozóan azonban a fenntartó eddig semmilyen pontos adatot nem bocsátott az önkormányzat rendelkezésére. Álláspontunk szerint, az elmúlt két évben ez az arány teljesen felborult. Az önkormányzatnak azonban nincs más lehetősége, mint a szerződéses feltételek maradéktalan számon kérése és betartatása. Ellenkező esetben a szerződés felbontható, és ez egyik félnek sem lehet szándékában. Mivel a következő beiratkozás jövő év márciusában lesz, ezért ezzel a kérdéssel a testület a januári ülésén foglalkozni fog. A másik fontos kérdés az indított osztályok száma. Ebben a szerződés 2 osztályt engedélyez. Az egyházi iskola ezzel ellentétesen az elmúlt évben is három osztályt indított. Bízunk benne, hogy ez a szerződéssel ellentétes magatartás nem válik gyakorlattá, hiszen ez is a szerződés megszüntetésével járhat. A két feltétel azonban szorosan összefügg, mert a fenntartó arra hivatkozik, hogy az iskola iránt nagy az igény és nem akarják a jelentkezőket elutasítani. Ezzel kapcsolatban viszont az a legnagyobb gond, hogy a jelentkezők egy része éppen azért akar beiratkozni az egyházi iskolába, mert így kívánja elkerülni a nagyszámú roma osztálytársakat. Ez sajnos nem feltételezés, hanem tény. Véleményünk szerint, ha az iskola betartja a hátrányos helyzetű tanulók arányát, akkor ez a rossz gyakorlat megszűnik, és a két osztály indítása elegendő lesz a vallásos neveltetésű gyerekek beiskolázására, elkerülhetővé válik a kezelhetetlen helyzet a város általános iskolai oktatásában. A város újonnan megválasztott vezetése már egyeztetett az egyházi iskola vezetésével és fenntartójával, a következő év elején a tárgyalásokat továbbfolytatja a történelmi egyházak bevonásával, a másik általános iskolavezetésének és fenntartójának részvételével, mert habár az oktatást kivették ugyan az önkormányzatok kezéből, a város lakosságát érintő problémák kezelése, a város fejlődésének biztosítása az önkormányzat felelőssége. Az Állam polgársági Bizottság az Emberi Jogokért A lapítvány közérdekű közlem énye Sérelmek a pszichiátrián Alapítványunk 20 éve biztosít IN GYENES jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Ha Ön vagy ismerőse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelezze az alábbi elérhetőségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, P : 182. Telefon: 06 (1) , panasz@cchr.hu Weboldal: M inden inform ációt bizalmasan kezelünk! Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra? H a gyerm eke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában. Cím : 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) , panasz@cchr.hu Weboldal: M inden inform ációt bizalmasan kezelünk!

6 5 ' BÁTOR Év vé g e a N y írb á to ri S za k re n d e lő b e n Decemberben az alábbi szakrendelések szünetelnek: Belgyógyászati szakrendelés Urológiai szakrendelés Bőrgyógyászati szakrendelés Szemészeti szakrendelés Logopédiai szakrendelés Ortopédiai szakrendelés Mozgásszervi rehabilitáció Reumatológiai szakrendelés Kardiológiai szakrendelés Neurológiai szakrendelés Sebészet Traumatológia Diabetológiai Szakrendelés Fül-Orr-Gégészeti Szakrendelés Tüdőgyógyászati szakrendelés és Allergológia A Tüdőgondozó Intézet december 31 -én ZÁRVA leszl december 17. (szerda) december 22. és 23. (kedd és szerda) december 30. és 31-én (kedd és szerda) december 23-án (kedd) és december 30-én (kedd) december 19-től (péntek) január 06-ig (kedd) december 22-től (hétfő) december 31-ig (szerda) december 23-án (kedden) és december 30-án (kedd) december 29. (hétfő) és december 31. (szerda) december 29. (hétfő) december 11-től (csütörtök) december 15-ig (hétfő) december 22-től (hétfő) december 31-ig (szerda) december 23. (kedd) december 30-án (kedd) december 30-án (kedd) december 29-től (hétfő) december 31-ig (szerda) december 10. és 11. (szerda, csütörtök) december 29-től (hétfő) december 31-ig (szerda) december 23. (kedd) december 29-től (hétfő) 31-ig (szerda) ÓfVBÚCSÚMÓ Program: Együtt a banda! A lalán Teátrum szilveszteri műsora Polgármesteri hoszonto ja n u á ri. K O f l C É r t 1 7 óra Kulturális Központ Nyírbátor k' SUJ O 4 7 NYÍRBÁTORI KONCERTFÚVÓSZENEKAR és a BÁTOR MAZS0RETT CSOPORT Művészeti vezetők: Kovácsné Molnár Nóra, Balia Erika közös műsora vezényel: Fazekas Mihály December 5125:50 nvmlor - SZfMBtíG IÍD f "-1 BELEPŐ: 1000 Ft JEGYVÁSÁRLÁS: KULTURÁLIS KÖZPONT 4300 NYÍRBÁTOR SZABADSÁG TÉR 8-9. TEL:+3042/ INF0.KULTURAUSK0ZP0NTKGMAILC0M WWWKUITURALISK02POHT.C0M Kezdje velünk az új évet!

7 2014. DECEMBER 7 Tájékoztatás a évi hulladékszállítás rendjéről Tisztelt V ároslakók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy településükön évtől a lakossági szilárdhulladék szállítását és ártalmatlanítását az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofít Kft. (4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 7.) végzi. A Kft. Önkormányzati rendeletben kijelölt közszolgáltató, mely a megye önkormányzatainak kizárólagos tulajdonában áll. A hulladék-közszolgáltatás a lakosság részére egy kötelező jelleggel, heti rendszerességgel igénybe veendő szolgáltatás, mivel a háztartásokban esetlegesen felhalmozódó hulladék komoly egészségügyi veszélyeket rejthet magában. Ennek megfelelően a szolgáltatás igénybevétele - az önkormányzat vonatkozó rendeletében közzétett feltételekkel - valamennyi lakott ingatlan tulajdonosa számára kötelező. Az igénybevételre vonatkozó szolgáltatási szerződés írásba foglalás nélkül is létrejön. Az adott ingadan tulajdonosváltozása esetén a közszolgáltatás díját az új tulajdonos adatainak érvényes bejelentéséig a régi tulajdonos köteles viselni. Amennyiben az ingadan lakadanná válik, ott lehetőség nyílik a szolgáltatás szüneteltetésére. Ilyen esetben kizárólag írásos bejelentést áll módjában elfogadni a szolgáltatónak leghamarabb a bejelentés napjától kezdődően (visszamenőleg nem) önkormányzati igazolás vagy kizárólag alapdíjat tartalmazó közüzemi számla bemutatása mellett. A bejelentést minden naptári év február 15-ig meg kell újítani! A közszolgáltatás keretében a Társaság az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: 1. Vegyes hulladék gyűjtése és ártalmadanítása A vegyes hulladék gyűjtése Nyírbátorban az eddig megszokott napokon történik. A vegyes hulladékot kizárólag ingatlanonként egy darab rendszeresített 1401-es vagy társasházak esetében es szabvány gyűjtőedényből (kukából) áll módjában elszállítani a szolgáltatónak. A gyűjtőedénybe háztartási hulladéknak nem minősülő, valamint robbanó, mérgező, folyékony anyagot, illetve veszélyes hulladékot nem lehet elhelyezni! Amennyiben ezt meghaladó mennyiségű hulladék keletkezik háztartásában, arra vagy külön szerződést kell kötnie Társaságunkkal, vagy a hulladékot a Társaságunk emblémájával ellátott zsákban kell kihelyeznie. Ilyen zsák 315 Ft-os áron megvásárolható a gyűjtést végző Nyírbátori Városüzemeltetési Kft Nyírbátor, Iskola út 19. szám alatti irodájában, mely vételár így tartalmazza az abban kihelyezett hulladék kezelésének is a díját. Vegyes hulladék gyűjtése Nyírbátorban: Hétfő: Édesanyák út, Báthori út, Kossuth út, Ady Endre út, Martinovics út, Ifjúság út, Egyház út, Váradi út, Madách út, Dózsa György út, Bem út, Dezső út, Jókai út, Vígh út, Mester út, Damjanich út, Rét út. Esze Tamás út, Gyulaji út, Akácfa út, Kelemen Didák köz, Károlyi út, Vasvári Pál út, Domb út, Domb köz, Wesselényi út, Szűk út, Sóhordó út, Császár Péter út, Almáskert út, Szende Pál út, Kisbogáti út, Seregély út, Sarkantyú út, Fedics Mihály út, Hunyadi út, Kenyérmező út, Krúdy Gyula út, Sóhordó köz, Pócsi út, Mártírok út, Bákonyi kert út, Csajági út, Hegy út, Szőlő út, Vörösmarty út, Vár út, Zsák út, Víztorony út, Alkotmány út, Kölcsey út, Kölcsey köz, Tinódi út, Toldi út, Raj k László út Kedd: József Attila út, Petőfi tér, Honvéd út, Bocskai út, Béke út, Deák Ferenc út, Táncsics út, Arany János út, Bercsényi út, Bethlen Gábor út, Császári út, Szentvér út, Füveskert út, Szabadság tér, Fáy András út, Árpád út, Munkácsy sétány, Zalka Máté út, Bóni út, Vásártér, Lőtér, Zrínyi út, Bajcsy - Zsilinszky út, Debreceni út, Kert út, Napsugár út, Tavasz út, Erzsébet út, Móricz Zsigmond út, Kinizsi út, Benczúr Gyula út, Homokkert út, Derkovits út, Encsencsi út, Sport út, Mátyás király út, Iskola út, Vágóhíd út, Földvár út, Kisszoros út, Töviskes út Szerda: Csokonai út, Rákóczi út, Ságvári Endre út, Széchényi út, Derzsi út, Eduárd út, Váci Mihály út, Radnóti Miklós út, Péntek: Görögtemető út, Tulipán út, Pipacs út, Béke út, Szegfű út, Gyöngyvirág út, 2. Lomtalanítás: évben társaságunk egy alkalommal, a március 23. és március 28. közötti héten végez lomtalanítást a vegyes hulladék gyűjtési napján, azzal azonos időpontban. Kérjük Önöket, hogy a lomokat az ingadanuk elé, a saját hulladékgyűjtő edényeik mellé helyezzék ki, ahonnan Társaságunk gépjárművei a vegyes hulladéknál megszokott időpontban szállítják el azt. A településük tisztaságára való tekintettel kérjük Önöket, a gyűjtési napon már ne helyezzenek ki lomokat, mivel azokról a területekről, ahonnan már elszállítottuk a feleslegessé vált dolgokat, nem áll módunkban ismét szállítani! Felhívjuk figyelmüket, hogy tilos veszélyes hulladékot a lomok közé kirakni, mivel az mind a környezetre, mind az ember egészségére veszélyt jelent. 3. Szelektív hulladék gyűjtése: A hulladékszállítási menetrend eddig bevált gyakorlat szerint történik azzal a különbséggel, hogy szelektív hulladékgyűjtés mindenki számára kötelező január 1-től. Társaságunk munkatársai január hónap folyamán minden családi házas háztartásba eljuttatnak 1-1 db sárga hulladékgyűjtő zsákot. A zsákokban az azokon feltüntetett újrahasznosítható anyagok helyezhetőek el. A szelektív hulladékgyűjtést a korábbi évek gyakorlatának megfelelően minden hónap első és második csütörtöki napján végezzük Nyírbátor Város területén. A zsákok begyűjtését év folyamán a következő napokon végezzük: Azokban a körzetekben ahol a vegyes hulladék gyűjtése a hétfői és szerdai napokon van, a szelektív gyűjtés az alábbiak szerint alakul: január 8, február 5, március 5, április 2, május 7, június 4, július 2, augusztus 6, szeptember 3, október 1, november 5, december 3. Azokban a körzetekben ahol a vegyes hulladék gyűjtése a keddi és pénteki napokon van, a szelektív gyűjtés az alábbiak szerint alakul: január 15, február 12, március 12, április 9, május 14, június 11, július 9, augusztus 13, szeptember 10, október 8, november 12, december 10. Az első kiosztást követően a begyűjtés során elszállított zsákokért cserébe munkatársaink üres zsákokat hagynak az adott ingatlannál, de szükség esetén azok térítésmentesen is felvehetők a gyűjtést végző Nyírbátori Városüzemeltetési Kft Nyírbátor, Iskola út 19. szám alatti irodájában. Társasházakban élőknek a szelektív hulladékgyűjtő-szigeteken kell elhelyezni a háztartásokban keletkező hulladékot. Bármilyen további hulladékgazdálkodást érintő kérdéssel kapcsolatban forduljanak bizalommal az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-hez az alábbi elérhetőségeken Tel: 80/ ,42/ , 42/ a megadott 80-as telefonszám zöld szám, így azt ingyenesen hívhatja Szabolcs-Szatmár Bereg megyei vonalas telefonkészülékéről. Munkatársaink készségesen állnak az érdeklődők rendelkezésére. Bízom benne, hogy szolgáltatásunkat megelégedéssel használják majd! Nyírbátori Városüzemeltetési Nonprofit Kft., Észak Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. Észak Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 4400, Nyíregyháza, Benczúr tér 7. Tel: 80/ , 42/ ,42/ , Fax: , ugyfelszolgalat@eakhulladek.hu, Nyírbátori Városüzemeltetési Nonprofit Kft Nyírbátor, Iskola út 19. Tel: 42/ Fax: 42/ ; nybvuzem@citromail.hu

8 BÁTOR KI I MIT I TUD A KÖZIGAZGATÁSRÓL? Nyírbátor Város Önkormányzata a Nyírbátori Óvoda Bölcsődével közösen november 14-én Közigazgatási napot szervezett városunkban. Sikeres pályázatot követően valósulhatott meg ez a mini projekt, melynek keretében délelőtt a Városházán nyílt napon, délután a Kulturális Központ Tükör tér méhen vetélkedőn vehettek részt az érdeklődők. A nap célja volt a közigazgatás, a Polgármesteri Hivatal emberközelibbé tétele, megismertetése a város lakóival. A tervezett programokról értesültek a város intézményei, a helyi egyesületek, alapítványok, civil szervezetek. A délelőtti nyűt napon Dr. Tóth Árpád, Nyírbátor város jegyzője, Németh Attila alpolgármester és az irodavezetők tartottak tájékoztatást a jelenlévőknek. Különösen az iskolák részéről volt nagy az érdeklődés. A Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és a Református Általános Iskola 7. és 8. osztályosai mellett a Báthory István Katolikus Gimnázium tanulói is jelentős számban megjelentek. Megismerkedhettek a hivatal szervezeti felépítésével, az irodák profiljával, feladataival. A sok hasznos, gyakorlati információ mellett érdekességek is elhangzottak az elmúlt évszázad történetéből, a 102 éves Városháza falai között történt eseményekről. A Városháza dísztermében tartott interaktív előadást követően az épületben is végigkalauzolták a megjelenteket A délutáni versenyfelhívásra 12 csapat jelentkezett. A négy fős csapatok játékos vetélkedő keretében adhattak számot a közigazgatás témakörében ismereteikről, kreativitásukról. A játékos, közösségépítő feladatok (Totó, Activity, puzzle kirakás, stb.) biztosították a vidám hangulatot. A zsűri nem volt könnyű helyzetben, hiszen a csapatok jól felkészültek. Tagjai: dr.tóth Árpád jegyző, Németh Attila alpolgármester, Bállá Jánosné önkormányzati képviselő, volt polgármester asszony. A verseny eredménye szoros, de barátságos küzdelemben alakult ki, de egyetlen résztvevő sem távozott üres kézzel, minden ajándékcsomag gazdára talált. I. helyezett: Fantasztikus négyes, (a Nyírbátori Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános iskola pedagógusai) II. helyezett: B átor csapat (Bátor Tex Kft. dolgozói) III. helyezett: Kerekerdő csapat (Iskola utcai óvoda dolgozói). További résztvevők: Az állam én vagyok csapat (Nyírbátori Katolikus Gimnázium tanulói), Határőrség Nyugdíjasai csapat, Meseház csapat (Fáy utcai óvoda dolgozói), MSZP Nyírbátori Nőtagozat csapata, Nyitnikék csapat (József Attila utca 7. alatti óvoda dolgozói), Nyírbátori Fúvósok csapata (Nyírbátori Koncertfuvószenekar tagjai), Nyírbátori Nőegylet csapata, Százszorszép csapat (József Attila utca 17. alatti óvoda dolgozói), Zhutipe Alapítvány csapata Köszönet illeti a szervezésért Veres Jánosnét, a Nyírbátori Óvoda Bölcsőde intézményvezetőjét, a gördülékeny lebonyolításért Majtényi Edit vezető-főtanácsost.

9 Szeretetteljes %fttácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag l)j esztendőt kíván a Nyírbátori Magyar-Jlngol KjéttannyelvűJltalános Iskola \ ^ Alapfok^ Művészeti Iskpla nevében C jye m ún Lá sz tó intézm ényvezető Jöttünk, Versenyeztünk, Győztünk! A Báthory István Katolikus Gimnázium ismételten nagyszabású versenyt rendezett án. A Magyar Angol Kéttannyelvű Általános Iskola diákjai boldogan vettek részt ezen a megmérettetésen és igazán eredményesen szerepeltek. Az angol nyelvi mesemondó versenyen Fekete Orsolya (7.o.) II. helyezést ért el. A német nyelvi mesemondó versenyen Mátyás Nikolett (7-0.) különdíjat kapott. Az Adventi szavalóversenyen Gégény Bíborka (7.o) I. helyezést ért el, míg Pallay Róbert (8.o) II. helyezést ért el. A BIG - TIPP Matematikaversenyen 7. évfolyamon: I. hely: Balázsi Laura és Havasi Panna. II. hely: Makai Máté és Opre Eszter. III. hely: Fazekas Sarolta 8. évfolyamon: I. hely: Kapitány András. III. hely: Kondor Márk A Szent István Focikupán 7-8. fiúk az I. helyen végeztek. December 9-én rendezték meg a Mikulás kupát Nyírbogáton, ahol a 7-8. osztályos lányok röplabdában az I. helyen végeztek. December 10-én Nagykállóban a futsal (teremfoci) diákolimpia megyei elődöntőjét a 7-8. osztályos fiúk megnyerték (a megye legjobb 3 csapata közé jutottak). December 11-én a Városi Sportcsarnokban a Bozsik foci tornán a 7-8. osztályos fiúk csapata mindenkit legyőzött, így az I. helyen végeztek. A város által meghirdetett Karácsonyi képeslap készítő versenyen diákjaink közül Balogh Attila (2. b osztály) I.; Tóth Liliána (4. a osztály) II.; Varga Sándor (2. b osztály) III. díjban részesült A VI. Nemzetközi ExLábris Kiállí DECEMBER 9 táson (Szerbiában) 4 tanítványunk szerepelt eredményesen, alkotásaikat kiállították: Havasi Márton 5. o., Havasi Panna 7. o., Kovács Lorina 8. o., Tölgyes Veronika 8. o. A négy kis művész közül a Havasi testvérpár remekműveit Lengyelországban a XV. Nemzetközi ExLibris Kiállításon is elismerték. Márton, munkájával különdí jban részesült. A több éven át kimagasló eredményeinek köszönhetően Havasi Panna nyertes lett a Mól Tehetségtámogató Program 2014 pályázatán Művészet-tudomány kategóriában Képzőművészet-Grafika területen. Az országban összesen 85 tehetséges tanuló részesült ilyen támogatásban. Az elmúlt időszakban nem csak tanulóink, de pedagógusaink is versenyeztek Nyírbátor Város Önkormányzata és a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde által - a Közigazgatási nap keretén belül - közösen meghirdetett Közigazgatási vetélkedőn a Fantasztikus négyes nevű csapatunk (Homyákné Nagy Mariann, Horváth Edit, Ispán Sándorné, Varga Istvánná) I. helyezést ért el. Köszönet valamennyi versenyzőnek! Gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rájuk! Köszönet a szülőknek, a felkészítő tanároknak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre. Rájuk is büszkék vagyunk, számítunk munkájukra a későbbiekben is. Gyermán László intézményvezető Sikeres focistáink

10 BÁTOR Molnár Ferenc I AnkA MAGYAR TÍMEA ^ lu M ífj/ n fl Doktop ú p vígjáték két részben Dr.Sárkdny MÁRTON AN DRÁS Jávái Mari-díj» Sárkányne VÁSÁRI MÓNIKA Puzséf M IKÓ ISTVÁN Jásza. Múrl öías Csaló N E M C SÁ K KÁROLY Jásza Mar. aias. Érdemes Művész Marosiné PÁSZTOR ERZSI Kossuth-cfcj&s. Érdemes Művész / HALÁSZ ARANKA Bertalan VICZIÁN OTTÓ -ászai Mari-díjas Cseresnyés B E N K Ö P É T E R Jászai Maa-djas igazgató GYŐRI PÉTER Födraiz tan* ZSOLNAY ANDRÁS Fisó rendóí BOZSÓ JÓZSEF Második rendőr BESZTER C ZEY ATTILA Szobalány VIRGA TÍMEA / BORBÉLY KRISZTINA ^. vr+:vv HUSZTI PÉTER -v., <. \ frrtónv* Jávái Man-ri#**; rrv.véw, KRSZTOVICS SÁNDOR KOVÁCS YVETTE ALIDA Rantfeztjasszsr. SZABÓ ANIKÓ Ftendezó HUSZTI PÉTER Kóssuth-djas. Kiváló és tidemes, Jászai Man-djas művész DECEMBER 29. (HÉTFŐ) NYÍRBÁTOR - KULTURÁLIS KÖZPONT Január 17-én 15 órától Újévi tánc- és játszóházba várunk kicsiket és nagyokat A kézműves foglalkozást Karászi Csilla tanító, fejlesztő pedagógus vezeti, a gyöngyfűzés rejtelmeibe avat be bennünket. A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét kerámiatárgyakat (újévi malacokat) készíthetünk Farkas Viktor Oszkár irányításával. 16 órától rábaközi táncokat és játékokat sajátíthatunk el Antal Roland táncház-vezető segítségével, a talpalávalót a Bürkös Zenekar biztosítja. A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja január 21-én 14 órától: Irány Rio! Helyszín: Nyírbátori Kulturális Központ színházterme Jegyár: 1000 Ft H at utcazenész egy véletlen folytán a nagyvárosi forgatagban egymásra talál, majd együtt indulnak el egy kalandos világkörüli utazásra. Járműként a muzsikájuk és hangszereik szolgálnak, üzemanyaguk pedig a játékosság, a fantázia és a jókedv. Egy világkörüli utazás hangszereken, dallamokon, szavak nélkül, a gesztusok és a pantomim nyelvén, fergeteges, sziporkázó humorral. Nem kímélik a nézők rekeszizmait. Ajánljuk mindazoknak, akik egy nívós zenei produkció mellett egy óra önfeledt nevetésre vágynak. Korhatár nélkül.

11 2014. DECEMBER 11 Kettős ünneplésre jöttünk össze Nyírbátorban a Kulturális Központ Tükör termében december 1-jén. Egyrészt a Nyugdíjas Egyesületünk 20.születésnapjára december 3-án 34 fővel alakultunk. Elnöknek Boros Gábort, mindenki Gabi bácsiját választotta a tagság, aki nagy odaadással vezette 12 éven át a klubot. Elnökhelyettese Pásztor István, pénztárosa pedig Kunsági Vera lett A következő elnök Kunságiné Figula Erzsébet óéven át, az utóbbi 2 évben pedig Nagy Sándorné tölti be az elnöki posztot. Rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak az eltelt 20 év alatt. A sok-sok kirándulás külföldön és hazánkban, a vetélkedők, íróolvasó találkozók, városi rendezvényeken való aktív részvételünk, vagy a közös névnapok, szilveszterezések, farsangok stb., mind hozzájárultak ahhoz, hogy minél jobban összekovácsolódjon a tagság. E gy nagykárolyi nyugdíjas csoporttal nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki immár 7 éve, akik természetesen ezen a jeles évfordulón is megtiszteltek bennünket A hit, a reménység és a szeretet egységét sugárzó díszletek között tartotta meg a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjas Egyesület az évzáró, de egyben az adventre és a karácsonyra is előretekin tő zenés összejövetelét. A novemberben névnapjukat ünneplők meleg hangú, ugyanakkor a vitriolos felhangokat sem nélkülöző megköszöntése után Janovics János elnök évértékelő beszédéből egy tettre kész, erős kohézióval bíró, egymás iránt toleráns és segítőkész tagokból álló egyesület képe rajzolódott ki. Szép, és programokban gazdag évet hagytunk magunk mögött. Újra gyönyörködhettünk az erdélyi tájakban, és megidéztük a nagybányai festőiskolát, valamint a Ez a n a p m ás, m in t a tö b b i jelenlétükkel csakúgy, m int városunk ex- és jelenlegi polgármestere, a társadalmi szervek meghívott képviselői, a városunkban működő nyugdíjas klubok vezetői és szereplőik, a piricsei kis óvodások. Az Egyesületi születésnapon túl nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöttük, még számos, jó egészségben, boldogságban eltöltött éveket kívánva Birtok Jó zsefnek és feleségétnek Piroskának 50. házassági évfordulójuk, valamint Balogh Antóniának a 70., Nagy Zoltánná Klárikának a 80. és Simics Lajosnak szintén a. 80. születésnapjuk alkalmából, íg y lett "ez a nap más, mint a többi" és kívánjuk, hogy "legyen még sok ilyen szép napunk"! V issza- és e lő re te k in té s a d v e n ti h a n g u la tb a n koltói szép napokat. Eljutottunk Pécsre, Európa kulturális fővárosába. Cserépfaluban bornapokon, Erdőbényén szüreti felvonuláson vettünk részt. Kitűnően szerepeltünk a rendvédelmi szervek régiós versenyein. Aktívan képviseltettük magunkat a városi rendezvényeken. Méltósággal emlékeztünk meg határőr elődeinkről. Egyre nagyobb elismertségnek örvend a repertoárjában határőr nótákat felvonultató férfi kórusunk, és bemutatkozott a nemrég alakult női kórus. Tovább erősödött kapcsolatunk a testvér erdőbényei nyugdíjas klubbal. Lesütött szemmel hallgatták férfi Tóth Árpádné elnökhelyettes tagtársaink a közelmúltban megrendezett u ltiversen y eredm ényhirdetését, hiszen Fábiánné Hangácsi Éva "lefőzött" bennünket. A dobogó m ásodik és harm adik fokára Janovics Jánosnak és Dóka Ferencnek sikerült felkapaszkodni, de ez még szépségtapasznak is kevés volt. A tombolasorsolás fődíját, az Orbán László határőr-népművész tagtársunk által felajánlott karikás ostort ezúttal Kovács Tibornak sikerült elnyerni és megcserdíteni. V incze István

12 BÁTOR Ig azod va a sang h aji csillo g ásh o z Testvérváros - testvérklub Majoros Bence a csapatversenyek során kiharcolta magának, hogy eggyel feljebb lépjen. Sanghajban minden csillog és villog, úgyhogy ha az ember a majd' húszmilliós kínai metroplisban jár, érdemes felvenni az ünnepi ruhát, ha pedig sportol, akkor hozni kell a legjobb formát. Ahogy azt Majoros Bence tette a múlt heti ifjúsági világbajnokságon. Asztaliteniszben, amely sportágban a kínaiak finoman szólva sem ürgék, be is zsebelték valamennyi aranyérmet, ahogy azt a felnőtteknél is szokták. A 17 éves nyírbátori titán, a még jövőre is ifjúsági korú játékos ugyan az érmek elosztásakor nem ütött labdába, de így is pozitív mérleggel, remek skalpokkal zárt. Nem csoda, hogy úgy csillogott a szeme az emlékek felidézésekor, mint a legmodernebb felhőkarcolók a sanghaji éjszakában. - Azt hiszem, elég jól játszottam, csak pici hiányérzet maradt bennem, az is elsősorban az egyéni verseny főtáblájának sorsolása m iatt - mondta az egyre rutinosabb nyilatkozónak számító Majoros Bence. - Pénteken érkeztünk, és számunkra hétfőn indult a csapatverseny, sok időnk nem volt az átállásra, de nem emiatt kaptunk ki a kínaiaktól, hanem mert jobbak. A dánok ellen azonban hoztuk a kötelezőt, bejutottunk a legjobb nyolc közé, és Hongkong legyőzésével megszereztük a hetedik helyezést, ami a fiú csapattól az eddigi legjobb magyar eredm ény az ifi világbajn o k ságokon. A csapatban én számítottam a harmadik számú játékosnak, de a helyosztóra már a második helyre írt be Bátorfi Zoltán szövetségi edző. Úgy gondolom, az addigi játékommal harcoltam ki magamnak ezt a jogot, mert Zoli végig dicsérte a teljesítményemet. Ezen a mérkőzésen sikerült legyőznöm a világranglistán hetedik helyen álló hongkongi versenyzőt, és korábban a Tajvan elleni mérkőzésen is közel jártam egy másik ázsiai versenyző elleni bravúrhoz. Az egyéni viadalok során is kijutott a jóból Bencének, hiszen a csoportmérkőzések során legyőzte az ifik európai top 12-bajnokát, a horvát Filip Zeljkót, aki aztán a főtáblán 4:0-ra intézte el a legjobbnak tartott magyar játékost, Szudi Ádámot. Mégis, sokba került ez a diadal, hiszen csoportelsőként olyan ágra került a nyírbátori legény, hogy elképedt. - Tajvanival kellett játszanom, aztán jöhetett volna japán, kínai vagy dél-koreai ellenfél, úgyhogy nem kaptam valami jó sorsolást így Majoros Bence. Zeljkónak bezzeg európai volt az első két ellenfele, köztük csapatársam, Szudi Ádám. Amúgy kicsit tartottam a horvát elleni mérkőzéstől, mert ő azon a napon már játszott egy partit, és bemelegedve lépett asztalhoz, de azt hiszem, taktikailag sikerült föléje kerekednem. Amikor az ázsiaiak ellen is fel tudtam venni a versenyt, annak az volt a titka, hogy nem bonyolódtam bele nagy labdamenetekbe, hanem igyekeztem a szervákra és a nyerő ütésekre alapozni. Jó formában versenyeztem. A páros versenyek érdekessége volt, hogy Bencéék a selejtező során találkoztak egy olyan kanadai versenyzővel, a bosnyák származású Marko M edjugoraccal, aki K iskunfélegyházán légióskodik, és január 10-én játszik bajnoki meccset a bátoriakkal. Már csak azért is érdemes volt kiutazni Sanghajba, hogy felmérje az ő játékerejét... Ettől is nagyobb hozomány az a sok világranglistapont, amelyekkel a mostani 88. helyről jócskán előre fog lépni a nyírbátoriak büszkesége. KM utánközlés Nyírbátor és Nagykároly tesvérvárosi kapcsolatban áll. E kapcsolat keretében a nyírbátori Nyugdíjas Értelm iségiek Egyesülete és a nagykárolyi Caritas Szent Teréz Klub tagjai 2009 óta rendszeresen találkoznak egymással. Tavaly Nyírbátorban, idén Nagykárolyban ünnepeltük együtt az Idősek napját. Verssel, dallal, tánccal, finom falatokkal köszöntöttük egym ást. E gy jóhangú, fáradhatatlan harmónikás megénekeltette és megtáncoltatta a társaságot. A fergeteges ünneplés után vendéglátóink megmutatták a két város közös uniós projektje keretében - a lovasturizmus fejlesztéséért - felújított grófi Lovardát, a Károlyi Kastély mellett. A műemlék lovarda nagyon szép lett. A Károlyi kastély felújítása is befejeződött. Az épület és a benne lévő kiállítások miatt érdemes felkeresni. B erettyán G áborné J m á i x x x Nyírbátor Város Önkormányzatának Napja Felelős kiadó: Nyírbátor Város Önkormányzata Máté Antal polgármester Szerkeszti a szerkesztőbizottság Nyomdai munkálatok: Bátori Nyomda Nyírbátor Bajcsy-Zs. u Felelős vezető: Nagy Zsolt 12, (18.12,14) Szerkesztőség: Nyírbátor Szabadság tér 7. Tel.: (42) , Fax: (42) HU ISSN

3.984/2014 Tárgy: egyéni választókerületek kialakítása. H a t á r o z a t

3.984/2014 Tárgy: egyéni választókerületek kialakítása. H a t á r o z a t Nyírbátori Helyi Választási Iroda Vezetője 4300 Nyírbátor, Szabadság tér 7. Tel.: 42/281-042 Fax: 42/281-311 3.984/2014 Tárgy: egyéni választókerületek kialakítása H a t á r o z a t Nyírbátor település

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

E rendelet a április 1-jén lép hatályba. Nagykáta, március.

E rendelet a április 1-jén lép hatályba. Nagykáta, március. Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2017. (III.) önkormányzati rendelete Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 7/2016. (VI.29.)

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről 1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete A háziorvosi körzetekről Módosítva: 8/2004. (III. 04.) ÖR sz. rendelet Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 3. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tiszabura Község Képviselő-testületének 2014. március 04-én megtartott rendkívüli testületi ülésén Határozat/Rendelet száma Határozat!Rendelet tárgya 15/2014.(III.04.)Ök.

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.

Részletesebben

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3. Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1 Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS Köznevelési intézmény: Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2371 Dabas, Rákóczi Ferenc utca 2. Felvételi körzet: Dobó Katica u. Esze

Részletesebben

Vegyes háziorvosi körzetek

Vegyes háziorvosi körzetek Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY település

PÜSPÖKLADÁNY település 01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PNACK Nagykáta Dátum: :10:04 Gál Brigitta Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PNACK Nagykáta Dátum: :10:04 Gál Brigitta Lapszám: 1 Gál Brigitta Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-087-001-6, Cím: Gimnázium, Dózsa Gy. u. 26/a., OEVK: 09 Árpád köz teljes közterület 24 Árpád utca teljes közterület 110 Czakó András utca teljes közterület

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

1. sz. választókerület

1. sz. választókerület 1. sz. választókerület 1. sz. szavazókör Szabadság u. 29. Szlovák Ált. Iskola Árpád utca 1 - folyamatos házszámok Árpád utca 5 9 páratlan házszámok Béke lakótelep Béke utca 1-3/B páratlan házszámok Bethlen

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 1.986-2/2013.XIII. Ügyintéző:

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 2014/2015. TANÉVI A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én. Oklevélben és ajándékban részesültek az 50, 60, 70, 75, 80, 90, 100, 110, és 130-szoros

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. március 30-án tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 13/2015.(III.30.) 14/2015.(III.30.)

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Veszprém I. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium Palotai Nándor Veszprém és

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni. Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló

Részletesebben

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 4554-6/2013. Határozat A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.. törvény /a továbbiakban: Ve./ 77. /1/ bekezdésében biztosított

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Kunszentmárton Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet 1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca

Részletesebben

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01 Szehofnerné Széber Zsuzsanna Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 07-061-001-2, Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01 Csokonai utca teljes közterület 51 Mónus Illés utca 000001 000007 folyamatos

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 090066175. sz. fogorvosi körzetre (működtető Dr. Yousif Egészségügyi, Szakorvosi és Kereskedelmi KFT.) vonatkozó

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 Ügyiratszám: 285-16/2011.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné MEGHívó Nyíregyháza

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék: A rendelet április 15-én kihirdetve. Kovács Zoltánné dr.

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék: A rendelet április 15-én kihirdetve. Kovács Zoltánné dr. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (IV.15.) önkormányzati rendelete Albertirsa Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. december 27.-i rendkívüli ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános

Részletesebben