TARTALOM. Beszámoló az IPA bűn- és balesetmegelőzési diák járőr táborról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TARTALOM. Beszámoló az IPA bűn- és balesetmegelőzési diák járőr táborról"

Átírás

1 X. évfolyam szeptember Beszámoló az IPA bűn- és balesetmegelőzési diák járőr táborról Második alkalommal várta az IPA Zala Megyei Egyesülete Balatongyörökön az IPA Magyar Szekció bűnmegelőzési járőrtáborának résztvevőit. Június 26-án az egyesület elnöke, Kisházi Gábor üdvözölte a fiatalokat, akiket a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéviseletében Dedics Zoltán rendészeti igazgató köszöntött. A rövid megnyitót követően a szállás birtokba vétele, majd egy kis szalonnasütéssel összekötött ismerkedési est következett. Hétfőtől aztán beindult a bűn, és baleset-megelőzési nagyüzem. Az első nap a baleset-megelőzés jegyében telt el. Ennek során a polgárőrség által biztosított két MÁTRIX rendszámfelismerővel közel ezer gépkocsit ellenőriztek, melynek során egy körözött gépkocsit is jelzett a rendszer, így aztán ment az értesítés Tapolcára a kollégáknak, mivel az autó arra tartott. A körforgás-szerű program része volt még az elsősegély nyújtás, melyben a vöröskereszt képviselője segítette a szervezőket. A harmadik csoport eközben kerékpárral adhatott számot közlekedési ismereteiről. A keddi nap a bűnmegelőzésé volt. Itt drogprevenció és büntetőjog vitte a primet. Másnap rövid gyalogtúra végállomása volt a vonyarcvashegyi vizimentő bázis, ahol a keszthelyi vizimentők munkájával ismerkedhettek meg a táborlakók. Természetesen nem maradt el a hajók kipróbálása sem. Csütörtökön túszejtést láthattak a táborlakók, majd a szerencsés végkifejletet követően testközelből is megismerkedhettek a "kommandósok" tevékenységével. Felpróbálhatták az általuk használt eszközöket, "szenvedő" alanyai lehettek egy intézkedésnek. TARTALOM Beszámoló az IPA bűn- és balesetmegelőzési diák járőr táborról Kiválóan pedáloztak Pörköltföző verseny Tapolcán.. 4 Beszámoló a Szent Iván-éji és Pál fordulós rendezvényről Beszámoló az I. Maglódi Beszámoló az Erlangeni Szervezet Gasztronómiai és Sör Fesztiválról. évfordulós ünnepségéről Beszámoló az Osztrák Szekció XVII. Atomzsaru focitorna Nemzetközi Kongresszusáról Az IPA BRFK Közhasznú Egyesület VII. Pünkösd Királya nyári programjából Torockói IPA túra Beszámoló a Pándi Meggyfesztiválról Beszámoló a Bogácsi Summás Ételek Fesztiváljáról

2 2. oldal Pénteken reggel vonatra szált a kis csapat, és a nosztalgia kocsival Tapolcára utazott, ahol a vasúti balesetekkel kapcsolatos tájékoztatót követően kipróbálhatták a kézi hajtányt, de felmászhattak arra mozdonyra is, amellyel a csíksomlyói búcsúra utazó zarándokok szerelvényét húzták. Délután két keréken indultak a táborlakók a szigligeti várhoz, ahová stílszerűen két kerékpáros rendőr és Tamási Zsolt r. alezredes, tavalyi ígéretét betartva kísérte el őket. A fárasztó túra ellenére a búcsúest ugyancsak jól sikerült, amihez a Varjasi Gábor (Vagabika) által szolgáltatott zene is hozzájárult. Természetesen a délutánok lehetőséget biztosítottak a kikapcsolódásra, strandolásra is, de nem maradhatott el a rendőrökkel közösen végrehajtott járőrözés sem. A reggeli tornákon pedig minden nap egy-egy önvédelmi fogást tanulhattak meg Kunos Tamástól. Szombaton délelőtt Németh Lajos az IPA Magyar Szekció elnöke is részt vett a tábor zárásán, ahol valamennyi résztvevő emléklapot, és egy-egy kis ajándékot kapott a szervezőktől, akiktől úgy búcsúztak, hogy ugye jövőre is lesz tábor itt Balatongyörökön! A táborvezetők, Horváth László, Tóthné Polgár Anna, Molnárné Musta Mónika és Kunos Tamás ígéretet tettek, hogy ha csak rajtuk múlik, így lesz.

3 3. oldal KIVÁLÓAN PEDÁLOZTAK június 25-én Nagykáta-Szentmártonkáta-Tápióság-Tápióbicske települések körzetében került megrendezésre a XV. jubileumi Tápió-25 kerékpáros teljesítménytúra. Az ország különböző területéről közel hetven résztvevő, civil és rendvédelmi dolgozók és családtagjaik, junior és gyermekversenyzők startoltak és értek célba. A távokat sárga kerékpáros mellényben teljesítették, melyeket a rendezők a rajtszámmal együtt adtak át. Győztesek: Abszolút győztes férfi felnőtt (civil) Minárovics Krisztián, abszolút győztes női felnőtt (civil) Szabó Krisztina, rendvédelmi kategóriában I. helyezett Tóth Viktor, II. helyezett Kocsár László, III. helyezett Harsányi István. Rendvédelmi női kategóriában I. helyezést ért el Dobozi Éva, II. Lászlóné Losoncczi Emese, III. Katanics Szonja.. Senior 1 kategóriában I. helyezett Kocsi Sándor, II. Dr. Dobozi József, III. Megyeri István, női kategóriában I. Illésné Czine Zsuzsa, II. Monostoriné Vas Anikó. Senior 2 kategóriában Fejes János győzött, II. helyezett Dr. Francsics Ottó, III. Kovács József. Férfi vezető kategóriában I. Neubauer Tamás, II. Németh József, III. Dr. Juhász Tamás. Legidősebb kategóriában győztes Mándli Elek. Junior győztes: Németh András. Gyermek 1 kategória ifj. Minárovics Krisztián és Martinszky Mariann. Gyermek 2 kategóriában Kis Balázs Tibor. Legfiatalabb kategória: Turza Balázs. A verseny közben a gyermekek számára KRESZ vetélkedőt is rendeztek, melynek győztese Turza Balázs lett. A díjakat - melyek serlegek, érmek, oklevelek és egyéb tárgyjutalmak voltak - Dr. Németh Tamás r. ezr., Dr. Dobozi József r. vőrgy. és Dr. Fekete Csaba r. ddtbk. adták át. A rendezvény befejezéseként zene kíséretében bőséges ebéddel és jó hangulatú társalgással jövőre veled ugyanitt mondattal búcsúztak a résztvevők. Kép, szöveg: Mándli Elek

4 4. oldal Pörköltfőző verseny Tapolcán Az IPA MSZ Tapolcai Szervezete immár sokadszor képviseltette magát a Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét rendezvény sorozaton. A többnapos események egyik kiemelkedő, a lakosság és szervezetek, baráti társulások által preferált momentuma a pörköltfőző verseny. Idén volt a 13. Az előző évek bevált receptjei idén sem hagytak cserben bennünket. A hagyományosnak mondható "marha" kategóriában indultunk. Bár a tavalyi bravúrunkat megismételni nem tudtuk - tudniillik marha kategóriában indultunk, de a vad kategóriában értünk el 2. helyezést, köszönhetően a jó reklámnak - de idén is dobogós helyen végeztünk. A bronzérem is szépen csillog! Ez évben 26 csapat nevezett, nem kis gondot okozva a rendezőknek. Kisváros lévén lassan kinőjük a Köztársaság teret. A főzéssel egy időben más rendezvények is helyet kaptak. A Tapolcai Rendőrkapitányság kerékpáros ügyességi versenyt rendezett a kicsiknek. Tölgyes Zsolt IPA tagunk kislánya Réka. 2.helyezést ért el kategóriájában a városi rendezvényen. Ez úton is gratulálunk! A nagy létszámú, jó hangulatú pörköltfőzés " mellékíze" tagtársaink kis számú részvétele volt. Jövőre ismét indulunk, Hajrá az aranyért Horváth Zsolt IPA MSZ Tapolcai Szervezete elnöke

5 5. oldal BESZÁMOLÓ A SZENT IVÁN-ÉJI ÉS PÁL FORDULÓS RENDEZVÉNYRŐL JÚNIUS Szervezetünk éves munka- és programtervében nyári rendezvényként szerepelt a Szent Iván-éji és Pál fordulós találkozó a tápiószentmártoni Kincsem Lovas Park területén. Az időpont, vagy a szervezési hiányosságok, illetve nem tervezett szolgálati elfoglaltság és szomorú családi események miatt a péntek esti vigasságot el kellett hagyjuk, mert akik bejelentkeztek, sajnos az utolsó pillanatban lemondták a részvételt.a mini golfra és a teniszre nevezettek közül 23 fő jött el és vett részt a szabadtéri programban. A rendezvényt a kiírás szerint órakor megnyitottuk. A számításainkban egy dolog nem szerepelt, az élénk szél, ami többször is átrendezte az iratainkat és befolyással volt a verseny-számokra is órakor elindult a golf verseny, ahol a versenyzőknek - egyéni, páros és csapat két pályát, a filces és beton pályát kellett teljesíteni a legkevesebb ütéssel. A pályák ravaszsága több alkalommal is kifogott a versenyzők képességein, vagy inkább rutintalanságán.a versenyszámokban nem volt pályabíró, ezért a csapatok őszinteségén múlott, hogy milyen eredményeket jegyeznek, vagy inkább azt mondanám, hogy jól működött a kontrol a csapaton belül. Igyekezett mindenki begyakorolni a legjobb mozdulatokat, hogy minél kevesebb ütéssel teljesítsen egy-egy pályát. Tudatában volt minden versenyző, hogy összesen 36 pályát kell teljesíteni, hogy minél jobb helyezést érjen el. Golf verseny végeredménye : Egyéni : férfi : 1. Lovasi József 85 női: 1. Romhányi Adrienne Rozek Fernc Kovács Bernadett Vidákovics László Viliszek Ibolya 136 Páros : 1. Lovasi József Romhányi Adrienne Rozek Ferenc Vilinek Ibolya Vidákovics László Pálfi Mónika 270 Csapat : 1. IPA Köztársasági Őrezred Vidákovics Team IPA MSZ KMSZ Dienes Team IPA MSZ KMSZ 649 A tenisz versenyben 4 férfi és 4 nő versenyzett a helyezésekért. Az időjárás itt is tréfálta a versenyzőket, mert kit a nap, kit a szél, és volt, akit a labda is zavart. Férfiak : 1. Kovács Géza nők : 1. Kovácsné Kalamár Noémi 2. Rozek Ferenc 2. Romhányi Adrienne 3. Vidákovics László 3. Vilinek Ibolya Az idő jó volt és a hangulat is, még ha kevesen is jöttek el. Folytatása közkívánatra lesz 2012-ben. Lovasi József IPA MSZ Közép-magyarországi Szervezete elnöke

6 6. oldal BESZÁMOLÓ AZ I. MAGLÓDI GASZTRONÓMIAI ÉS SÖRFESZTIVÁL sörhöz illő főző-, sütemény készítő versenyéről június 30-án Horváth László Titusz felkérésére a fesztivál megszervezéséhez a társadalmi szervezetek együttműködése jegyében szívesen tettünk eleget. A rendezvény előkészítése során megosztott feladatok voltak. Titusz a zenei és a sörös csapatok szervezésében tevékenykedett, még mi a fővédnökök és a támogatók, valamint a gasztronómiai verseny elengedhetetlen személyzete a csapatok és a zsűri szervezése szemszögéből igyekeztünk a legjobbat kihozni. Verseny céljának az amatőr főzni, sütni szeretők részére versenyzési lehetőségek biztosítása a szabadban, illetve a családi és baráti kapcsolatok ápolása hagyományteremtő jellegét tűztük ki. A verseny fővédnökének Monostori Lajos Agrometál Food-Tech kft tulajdonosát és Solymos Antal zenész urakat sikerült megnyerni. A védnökök és támogatóink is akadtak Merczel János Kuglóf Bt tulajdonosa, Soós Zoltán Soóstészta kft tulajdonosa, Zombori Antal az UNIX Autóalkatrész kft tulajdonosa, Mándy Tas Ferenc Koronatészta Kft tulajdonosa, Barabás Miklós az Alpok-Auqa kft tulajdonosa, Noska György a Spar Kft biztonsági igazgatója, Fodor Zoltán a Bauhaus Maglódi Áruház igazgatója, Szűcs László a Szűcskerámia tulajdonosa. Rendezők az IPA Magyar Szekció Közép-Magyarországi Szervezte és a MAGAM EgyesületLebonyolításért felelős: Lovasi József IPA MSZ KMSZ elnöke Szabadtűzi Lovagrend IPA kapcsolatok hadnagya és Horváth László Titusz MAGAM Egyesület. Rendezvény Maglód Külterület 07. szám alatt a Malomudvarban került megrendezésre. Zsűri elnöke Csetneki László MNGSZ Észak-Bükki Régió elnöke, Szabadtűzi Lovagrend Kancellárja. Zsűritagok voltak Dózsa György MNGSZ Budapest és Környéke Régió elnöke, Kelemen Endre MNGSZ Budapest és Környéke Régió alelnöke, Amerikai Nagykövetség főszakácsa, Schwarz András Hotel Ibis Aero főszakácsa, Nagy György Vasalós Gyuri bácsi, Földes István a Duna Tv Határon Túli Alapítvány Kuratórium elnöke, Szabadtűzi Lovagrend lovagja, Oláh László Pest Megyei Kereskedelmi kamara alelnöke, vállalkozó. Az előzetes program egyeztetés során 3 naposra terveztük a fesztivált, de közben kiderült, hogy kétnapos programra van kapacitás. A meghirdetett gasztronómiai versenyre lassan érkeztek a jelentkezések. Egyik oka volt, hogy az előzetes megbeszéléshez képest a honlapon és a plakáton a jelentkezési határidő augusztus 21-re lett módosítva. A másik ok a késedelmes plakát kihelyezés és információtovábbítás volt.az előkészületek része volt a rendezvényhez a sörösöket és egyéb árusokat meginvitálni. Ami megint csak nem ment könnyedén, mivel 26-ára már csak 2 sörös és 5 árus maradt a jelentkezők közül és jött el.a következő nehézséget az engedélyek és bejelentések teljesítése jelentette. Ezt Titusznak sikerült abszolválni. A rendezvényhez nem csak csapatokra van szükség, hanem különböző díjakat is elő kellett varázsolni. Ehhez a személyes kapcsolatok nagy segítséget nyújtottak. Az Agrometál Kft. részéről - a fővédnöki címen kívül - minden csapat számára átadásra kerültek Szűcskerámia korsók és a medálok, a Soóstészta kft és a Mary-Ker Koronatészta kft tészta kosarakat, a Spar áruház a sütemény versenyhez ajándékokat, a BAUHAUS maglódi áruháza a főzőversenyhez ajándéktárgyakat, az UNIX Autóalkatrész kft szintén a főzőversenyhez, Alpok-Auqa Kft ásványvizet, Kuglóf Bt a csapatoknak és a zsűritagoknak kenyeret, a Szűcskerámia ajándék tárgyakat, még Csetneki László zsűri elnök különleges emblémával ellátott borokat biztosított. A részletes műsorterv tartalmazott olyan elemeket, mely alapján számítottunk egy kicsivel nagyobb érdeklődésre. Solymos Tóni közel 54 éves pályafutása alatt nem először látogatott el. Maglódra, de először lépett fel és adott elő műsort a közönség számára. A fiataloknak szervezett programrészben általuk ismert Disco Dj-k (Old Szapi, Life11, Deny D, Dj Paga, Dj Oliver-D), valamint zenekarok ( Iron Maidnem, Domino RB ) működtek közre, illetve léptek fel. A közönség szórakoztatására szervezett programok közül kiemelhetjük a Surányi Nelly Pilates bemutatóját, Bálint Emese harmonika művész előadását, Maglódi Mazsorettek és a Nyugdíjas Klub bemutatóját, a Fourtissimo Band előadását, K.O. Laci és csapatatát, Kolarics Andrea műsorát és nem utolsó sorban Straub Dezső produkcióját. Augusztus 21-én 20 csapatot regisztráltunk, ami egy első alkalommal megrendezésre kerülő főzőverseny alkalmával nem rossz ómen. Ebből a létszámból azonban egy csapat jelezte, hogy nem tudnak jönni szolgálati elfoglaltság miatt. Péntekre kiderült, hogy további két csapattal bővül az indulók létszáma. Szombaton reggel érkezett egy olyan csapat, amely állítása szerint leadta a jelentkezését, de sajnos hozzám a lapjuk nem jutott el. Azonban őket sem küldtük el. Volt egy sajnálatos távolmaradás is, mely a Pándi Hagyományőrzőket érintette, ugyanis a rendezvényre utazás közben egy halálos kimenetelű baleset részesei voltak. Így 2 csapat kezdte el 8 óra után a felkészülést a 9 órára tervezett rajtra. A megnyitóra a színpadon került sor, ahol a zsűri tagjain kívül Monostori Lajos fővédnök és Tabányi Pál polgármester is megjelent. A rövid bevezető után a Polgármester megnyitotta a fesztivált, majd a versennyel kapcsolatos információkat Csetneki László zsűri elnök ismertette. A Szent László Vitézei Hagyományőrzők ágyúszóval adtak jelet a főzés kezdetére.

7 7. oldal Ezek után fellobbantak a tüzek a 22 főzőhelynél és elkezdődött a küzdelem a jobbnál-jobb ételek elkészítéséért. A zsűri járta a főzőhelyeket és gyűjtötte az információt a csapatoktól, illetve a főzőhelyek kialakítását, díszítését, valamint a főzésben részt vevők összhangját, és tevékenységét is megfigyelte. Külön figyelmet fordított arra, hogy a főzésben résztvevők dohányoznak-e a bogrács mellett. Amíg a zsűri tagjai a főzőhelyeket látogatták, a csapatok részére kiosztásra került egy gasztronómiai és egy sörkultúra ismereti totó. Melyek alapján a csapatok hagyománytiszteletét és ismeretét kívántuk felmérni. A megoldásokból a zsűritagok sem kaptak lapot csak a puszta kitöltésre váró lap jutott nekik is órától lehetett a regisztrációs sátornál a süteményeket leadni. A csapatok között voltak ugyan háziasszonyok, de végül is 12 fő 16 féle süteménnyel nevezett a sörhöz illő sütemények versenyében. A zsűri talált azonban olyan süteményt is, amely nem éppen sörhöz illő volt. A sütemények bírálata órára befejeződött, így már a zsűri valamennyi tagja az ételekkel és azok készültségi fokával tudott foglalkozni. Közben egyre több érdeklődő érkezett és nézegette, méregette, hogy hol készül a legjobb étel. A kóstoló jegyeket lassan kezdték vásárolgatni. Szükség is volt rá, mert minden csapatnak legalább 3 db. kóstoló jegyet le kellett adni a zsűrinek az ételek bemutatásakor órától a csapatok elkezdték az elkészült és feldíszített tányérokkal az ételeket a zsűri sátrához vinni. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, mert a 22 csapat közel 26 féle ételt vitt kóstolásra. A zsűri munkáját elvégezte, kezdődhetett a pontozás összesítése és a díjak odaítélése. A főzőhelyeket is értékelték, de azokra vonatkozóan most nem készültünk külön díjazásra, de ettől még a zsűri értékelését közre adom. A legjobban összehangolt és díszített főzőhelynek a Gyömrő 200 Kört, a II. helyre az IPA MSZ KMSZ Családi Hagyományok, míg a III. helyre az IPA MSZ KMSZ Dunakeszi csapatának főzőhelyét ( sátrát ) ítélte. Az értékelését Schwarcz András mesterszakács ismertette. Elmondta, hogy a sütemények többsége igen igényesen készült és sok cukrászdában is be lehetne mutatni. Az értékelés alapján a sütemények kategóriában 3 különdíjat osztottak, Romhányi Adrienne, Göndör Ferencné és Udvarnoki Józsefné kapott. A III. helyen végzett Kovács Ferencné Roszicska Hagyományőrzők mini kürtös kaláccsal. a II. helyen végzett Pintér Éva Duci Csapat Karancslapujtő Évike kedvence süteménnyel és az I. helyen végzett Pálfi Istvánné Vidákovics Team csapatából Mónika kedvence süteménnyel. Az ételek értékelése előtt a két totó kiértékelésére került sor. Egyértelműen megállapítható volt, hogy a csapatokat felkészületlenül érte néhány kérdés. Akár a gasztró, akár a sörkultúra totót néztem, teli találatot egyikben sem sikerült összehozni. A Gasztronómiai totóban 20, a sörkultúra totóban 23 pont volt a maximális pontszám, azonban pontot ért el mindkettőben az IPA MSZ KMSZ Dunakeszi és a Családi Hagyományok csapata. Még mielőtt bárki azt a bizonyos téli ruházatot kiabálná, elárulom, hogy a megoldást ők is csak akkor látták, amikor a leadott lapokat értékelni kezdtem. Ha valaki kíváncsi a kérdésekre szívesen elküldöm neki. Az ételek értékelését Kelemen Endre mesterszakács az Amerikai Nagykövetség főszakácsa ismertette. Kiemelte, hogy a csapatok a zsűri elé nem vittek olyan ételt, ami értékelésre alkalmatlan volt. A zsűri értékelése alapján 9 csapat kapott Diplomát és 1 üveg bort, 6 csapat kapott Diplomát és ajándéktárgyat, 3 csapat Agrometál Food-Tech 2., a Duci csapat és a Tátra Baráti Köt 2. csapata - kapott kiemelt különdíjat, diplomát, serleget és ajándéktárgyat, a FIDESZ-KDNP csapata az MNGSZ különdíját, Oklevelet és 2 üveg bort kapott. A III. helyen végzett Blahai Nimródok Gödöllő csapata Blahai Bőségtállal, a II. helyen végzett a Gyömrő 2000 Kör Kakaspörkölt túrós csuszával és az I. helyen végzett a Vidákovics Team Sültoldalas juhtúrós sztrapacskával. A díjak átadását követően a Szabadtűzi lovagrend avatási ceremóniájára került sor, melyet Csetneki László a Szabadtűzi Lovagrend Főkancellárja celebrált. Szabadtűzi Lovagrend tagjává, illetve Kormos Lovagjává fogadtuk Kovács Gézát, Hrncsár Pált, Szebeni Zsoltot, Fodor Bertoldot és Romfa Mihály urakat.előttük is a Lovagrend jelmondata lebeg most már: Tüzed ki ne aludjon!. Az eredményhirdetés követően minden csapat összepakolt, mivel az ételeik elfogytak. Volt, aki elindult haza, főleg akik messzebbről jöttek. Akik megvárták az esti produkciókat, azok nem csalódtak és jól szórakozhattak a már említett fellépő előadók műsorán. A rendezvény összességében a terveink szerint alakult, még ha voltak benne kisebb-nagyobb göröngyök is. Azokat a következő alkalommal figyelembe vesszük és akkor biztos, hogy minden jobban megy majd. Lovasi József IPA MSZ KMSZ elnöke Szabadtűzi Lovagrend Tisztje 2011 év Tardi Szalonna és a Pándi Meggy Királya

8 8. oldal ATOMZSARU FOCITORNA Az IPA Paksi Szervezete XIV. alkalommal rendezte meg az Atomzsaru Országos Strandfoci Tornáját Pakson, az Ürgemezei Strandon július án. Az idén sem vette kegyeibe az időjárás a rendőröket, hiszen a levegő igen hűvös volt, sőt a szombaton szakadó esőben folytatódtak a mérkőzések. A nagyon jó hangulatú tornát a Paksi Atomerőmű Zrt. és néhány egyéb támogatónk segítségével tudtuk megrendezni. A torna különdíjasai: Gólkirály, aki a RKA Ft-os különdíját is átvehette Szalai Péter főigazgató úrtól: Ricers Péter Legjobb játékos: Szabó Zsolt BRFK TSB csapata Legjobb kapus: Surányi Roland BRFK. VI.ker. Rk Legsportszerűbb csapat: Fejér Megyei RFK A végső összecsapások után kialakult a következő sorrend: IV. helyezett a BRFK. TSB csapata lett III. helyezett a Tolna Megyei RFK. csapata II. helyezett a Siklós Rk. csapata I. helyezett csapat a Dunai Vízirendészet csapata lett. Ők vihették haza magukkal a vándorkupát is amelyet 1 évig őrizhetnek. Juhász István IPA MSZ Paksi Szervezete elnöke

9 9. oldal Az IPA BRFK Közhasznú Egyesület nyári programjaiból. 50 éves fennállását ünnepelte Bécsben augusztus között az IPA Österreichische Sektion Bécsi Szervezete. A Szervezet Elnökének, Herbert Stammer úrnak meghívására Kozák Tibor úr képviselte Egyesületünket a nagyszabású ünnepségen augusztus 27-én 06 órai kezdettel rendezte meg az IPA BRFK Közhasznú Egyesülete immár hagyományos horgászversenyét a Budapesttől 17 km-re lévő Joker-horgásztavon. A rendezvényen 12 csapat indult, 3-3 fővel. A verseny nagyon szép, de rettenetes meleg időjárási viszonyok között zajlott. Eredmények: I. helyezett: a Budapesti XIII. kerületi Rendőrkapitányság csapata A csapat tagjai: Mucsi Attila, Petrovics Sándor és Nagy Zsigmond II. helyezett: a Budapesti XXII. Kerületi Önkormányzat csapata Egressy Pál, Bodi János és Borsos Pál összeállításban III. helyezett: a BRFK Bevetési Főosztály csapata Csapattagok: Holecska Zsolt, Simon Ambrus és Jung Attila A legnagyobb halat (: 5,10 kg :) Győri József, az IPA MSZ Nemzeti Adó-és Vámhivatala Szervezetének tagja fogta. A legtöbb súlyú halat fogta: a Budapesti XIII. kerületi Rendőrkapitányság csapata. A nyertes csapat tagjai serleget és emlék-lapot kaptak. Az eredményes és remek hangulatban lezajlott horgászverseny eredmény-hirdetését követően a rendező házigazdák bőséges és nagyon finom ebéddel vendégelték meg a versenyzőket és megjelent IPA tagokat. Egyesületünk focicsapata részt vett a augusztus 27-én Körmenden rendezett dr. Papp Csaba Kispályás Labdarugó Emlékversenyen. A csapat II. helyezett lett. Befejeződtek az IPA Ljubljanai Szervezete és az IPA MSZ BRFK Közhasznú Egyesülete, valamint az IPA Párizsi Szervezete és a BRFK Közhasznú Egyesülete között létrejövő együttműködési megállapodások előkészületei. A részletes megbeszélésekre hónapban kerül sor Ljubljanában, illetve Budapesten. A közös tervek elkészítése és a jövőbeli közös feladatok megbeszélése érdekében 15-én várjuk Budapesten az IPA France Párizsi Szervezetének elnökét és főtitkárát. Dr. Horváth Józsefné IPA MSZ BRFK Közhasznú Egyesület alelnöke

10 10. oldal BESZÁMOLÓ A PÁNDI MEGGYFESZTIVÁLRÓL A falunapból tavaly meggyfesztiválra váltottak Pándon. Azon még csak látogatóba voltunk jelen és segítettem zsűrizni július 16-án már megmérettetni mentünk Pándra. A felkészülést már június utolsó hetében elkezdtem, mert a meggy már nagyon érett. A befőtt és a borkészítés nem várhatott tovább. A megszedett meggyből 9 üveg ecetes és 6 üveg rendes meggybefőtt lett. 6 liter boralapanyagból 4,5 l meggybor kerekedett. A bor magában is finom volt, de egy kicsit igazítottam rajta, mert vörösboros meggybornak házasítottam, illetve elővettem egy 2004-ben készült meggybort is. A következő italok készültek még: 2006-os évjáratú ágyas meggypálinka, meggy-, málnás- és bodzás meggy likőr. Az ételsor összeállításánál törekedtem az éppen aktuális alapanyagok, a hagyományos ízek és a különlegesség figyelembe vételére. Így készült egy fehérboros sárgabarack leves fagyasztott meggy betéttel, meggyben pácolt, majd megfőzött pulyka comb, meggymártással és kukorica nokedlivel. A sütemények közül hárommal neveztem a versenyre, mákparfét, meggy soute-val, csokis-rumos meggy szelet, meggyes őzgerinc. A csapatunk még egy meggyes piskótával is nevezett, amit Romhányi Adrienne készített. A főzés közben a vecsési Wiliams Televízió késztett egy riportot, melyet többször le is adtak műsorukban. A főzés és az eredmény összhangban volt, mert a kondérunk kiürült. Azonban a zsűri elé sem lehetett akárhogyan elmenni, ezért álljon egy kis értekezés a meggyről és egy versike, hogy miért is jó a meggy: A meggy eredete A Rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, csonthéjas gyümölcsöt termő nagy bokor vagy fa. Hazánkban őshonos, de a magyarság még a honfoglalás előtt megismerte. A középkorban többnyire bokrokon termesztették, csak a 18. századtól kerültek előtérbe a fán termő, nagy szemű nemes meggyek. Az alföldi gyümölcstermesztés fellendülése idején, a múlt században tűnt fel híres magyarországi fajtája, a Pándi-meggy. Eredete ismeretlen. A hagyomány szerint, egy Pándi nevű debreceni huszárkapitánytól nemesítőjétől kapta a nevét, de hívják kecskeméti, kőrösi és szentesi meggynek is. A házi kertekben igen elterjedt, kedvelt gyümölcsfa. Jelentősebb termőhelyei a Duna-Tisza közének homokvidéke, Szentes és Szeged környéke, valamint a Debrecen, Nyíregyháza, Újfehértó vonal. A vékonyabb meggyfát, ill. a törökmeggyet illatos volta miatt pipaszárnak használták fel. Szívós botokat is készítettek belőle. A Magyar Országos Gyümölcs és Törzskönyvezési Bizottság munkájának keretei között a Törökbálint határában elterülő Kamaraerdei Törzsgyümölcsösben több mint 300 Pándy meggy és több mint 100 Cigánymeggy típust ültettek ki. Így aztán most itt vagyunk a bizonytalanban, hogy Pánd a meggyről kapta-e a nevét, vagy a meggy kapta Pándtól a nevét. A helyiek ezt biztosan jobban tudják, így a további fejtegetés helyett egy versikét kanyarítottam. Meggyes epekedés Meggyet szüretelnek már, De sajnos kevés jut belő. Az a kevés, ami maradt Levesnek elég csupán csak. Megfőztem hát, hogy legyen. Így meggylevest ettem eleget Csak azért nem, melegen, Mert hidegen jobba szeretem. A kedvesem is vett belő eleget. A meggyel teli levesem, eszem Elégé eltelve eszementen. E versemben kijelentem, Hogy megfeleljek jövőre is, Ezért egy meggyel tele kertet Kerestem és meg is vettem. Ettől igazán eleven meggyeket Szedhettem és eleget ehettem. Ezzel, meggyel igazán tele lettem, Amiért persze ettől epekedtem. De mert megettem azt, amit Főztem nem marad más hátra, Hogy az epekedésemet, így A meggyes versem berekesztem! Maglód, július 15. Lovasi József

11 11. oldal 2011.szeptember A zsűri már várta a szöveges kíséretet, mert minden alkalommal kerekítek egy alkalmas szöveget az ételek mellé. Ezt követően már csak az eredményhirdetésre kellett várni. Az itallal kezdték, mely úgy látszott nem ízlett a zsűrinek, mert csak egy különdíjjal jutalmazta a 7 alkotásomat. A következő a sütemény kategória volt. Itt Romhányi Adriennek egy különdíjat adott a zsűri, az én alkotásaim közül a meggyes őzgerinc harmadik díjat kapott. Az ételek kategóriájánál egymás után szólították ki a csapatokat, csak hát mi csapatunk neve (IPA MSZ KMSZ Családi Hagyományok) nem akart elhangzani. A harmadik díjat is kiosztották már, amikor is a második díj átvételére szólítottak bennünket. Nem maradt más már ekkor hátra, hogy a év Meggy Királyát szólítsák. A zsűri elnöke elkezdte sorolni, hogy az idei Meggy Király mi mindent készített és adott át zsűrizésre: kétféle meggybefőttet, 7 féle italt, 3 féle süteményt és nem utolsó sorban egy komplett ételsorral járult a zsűri elé. Ez a csapat, illetve személy én voltam, így a fejemre került 2011-ben a meggykirály korona, melyet egy évig viselhetek, és ha kedvem tartja, jövőre akár meg is védhetem. A korona kötelez, így nem jelenhetünk meg másként a jövőben sem, mivel a Szabadtűzi Lovagoknak a tüze soha nem alhat ki! Lovasi József IPA MSZ KMSZ elnöke Szabadtűzi Lovagrend IPA Kapcsolatok hadnagya évi Tardi Szalonna Király évi Pándi Meggy Király

12 12. oldal Beszámoló az Erlangeni Szervezet évfordulós ünnepségéről között került megrendezésre Bajorország erlangeni IPA tagszervezetének 30 éves jubileumi rendezvényére. Az ünnepi megemlékezésre egy Nürnbergtől kb. 20 km-re észak nyugatra fekvő, lakost számláló kisvárosban, Herzogenaurach-ban került sor, mely az Adidas és Puma sportmárkák szülővárosa, így nagyszámban teremt munkalehetőséget a munkavállalóknak és vonzó, élhető életteret az ott lakóknak. A történelmi óváros impozáns látványossága az IPA szekciónak helyt adó várostorony, ahol számos nemzet rendőregyenruhája került kiállításra. Az évfordulós rendezvény idején került sor a frank hangulatot idéző herzogenaurach i városi fesztiválra is. Magyarországról a Kecskeméti IPA Szekció delegáltjaként vettem részt az évfordulós ünnepségsorozaton, ahová a német nyelvet jól beszélő, a történelem és kultúra iránt érdeklődő 13 éves kislányom, Molnár Vera kísért el június 23 án a érkeztünk Herzogenaurach-ba, a Maier Hotelbe, ahol Carmen Kraner és Ludwig Weinkam fogadtak bennünket az erlangeni IPA képviseletében. Némi pihenés után este Erlangenben, a Fischerhaus Egelanger nevű kis halászkunyhóban grill-parti keretén belül ismerkedtek az érkező delegációk egymással és a vendéglátókkal. Képviseltette magát az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Skócia, Lettország, Litvánia, Oroszország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország, így angolul, németül és oroszul próbáltuk megérteni egymást. 24 én Nürnberg látványosságai kerültek a középpontba. Látogatást tettünk a rendőrségen, ahol a rendőrfőkapitány fogadott bennünket, majd minden nemzet képviselője pár szóban bemutatta magát és a rendőri szervet, melyet képviselt. Ezt követően városnéző túrára indultunk az óváros városfala mentén, majd elidőztünk a nürnbergi bíróság falai között, ahol az elhíresült Nürnbergi Perek folytak. A tárgyalóterem változatlan elrendezéssel, kiállítással idézi fel a múlt eseményeit, melyet én az elnöklő bíró székébe telepedve hallgattam végig. Órákat időztünk a Reichsparteitage Doku-zentrum II. világháború körüli időszakát idéző miliőjében. A sokkoló élményt az esti herzogenaurach-i Óvárosi fesztivál színes forgataga oldotta fel, na és az egyliteres bajor söröskorsókban felszolgált jéghideg gyöngyöző sör. Szombaton esős napra ébredtünk, de nem szegte kedvünket az IPA toronyban. Innen indult az egyenruhás felvonulás a városházára, ahol Herzogenaurach polgármestere és a városi rendőrkapitány fogadta a delegációkat és köszöntötte az évfordulós rendezvényt. Este a nemzetek báljának vendége volt a bajor belügyminiszter is. A bál protokoll részében minden nemzet köztük én is köszöntötte az évfordulót, köszönetet mondott a meghívásért és átadta ajándékát. Az apróbb ajándékok mellett az IPA Kecskeméti Szekció magyar rendőregyenruhát küldött, amely a toronyban sok más nemzet egyenruhája mellett kerül kiállításra. 26 án vasárnap ünnepi istentisztelet zárta a rendezvénysorozatot, melyen minden nemzet egyenruhában vett részt. Köszönet illeti az erlangeni IPA tagszervezet elnökét Marco Wölkert és Udo Winklert a remek szervezésért, a kiváló hangulatért és vendégszeretetért! Servo per Amikeco! Dr. Beálló Vera

13 13. oldal BESZÁMOLÓ Az Osztrák Szekció XVII. Nemzeti Kongresszusáról,valamint az IPA Niederösterreich-i Tartomány 50. éves évfordulós ünnepségről St.Pölten június 2-5. A Magyar delegációt hivatalosan Szilágyi Attila főtitkár és Bakai Kristóf Péter a vámosoktól (NAV) képviselte. Jelen volt Mészáros Mária alelnök asszony is a Győr-Moson Sopron Megyei Szervezet képviseletében. St. Pöltenbe érkezésünkkor már javában ülésezett az Osztrák IPA küldöttértekezlete, melyet sikeresen a választásokat is lebonyolítva án órakor befejeztek. Az Elnökség összetételében változás nem történt : Elnök: Werner Pail Főtitkár: Ottó Kőnig Kincstárnok: Cristof Egle IEC Delegátus: Mag.Alois Kalcher Alelnök: Herbert Stammer Főtitkár-helyettes: Konrad Luckenberger án került sor a hivatalos megnyitóra, ahol jelen voltak a helyi rendőri vezetők, a tartományi főnök és a polgármester. A megnyitó színvonala, lebonyolítása a megszokottak szerint profi módon zajlott. Több országból érkeztek meghívott vendégek, többek között: Szerbiából, Lengyelországból, Magyarországról, Cseh Köztársaságból, Szlovéniából, Szlovákiából, Németországból, Tatárföldről, Svájcból, Lengyelországból és Belgiumból. Ugyanezen a napon került megrendezésre a gálaest, ahol lehetőségünk volt köszönteni a vendéglátóinkat és a vendégeket. Átadtuk a Magyar Szekció ajándékát, amely igen reprezentatív volt. Kihasználva a lehetőséget megköszöntük az árvíz- és a vörösiszap katasztrófa során az Oszrák IPA által nyújtott nagyvonalú segítséget. Vasárnap a St.Pölten-i dómban istentisztelet keretén belül az IPA zászlók és szalagok megszentelési ceremóniájára került sor. Tovább ápoltuk és mélyítettük baráti kapcsolatainkat a jelen lévő kollégákkal. Szilágyi Attila főtitkár

14 14. oldal Beszámoló az IPA MSZ együttműködő szervezeteinek VII. Pünkösd Királya Szakácsa főző- és süteménysütő versenyéről A hagyományok megtartása érdekében december 27-én levelet írtam az előző hat pünkösdi programban rendezőként együttműködő szervezetek elnökeinek. Az elsők között az Őrezred, majd a Készenléti Rendőrség Szervezetének az elnökei jeleztek vissza. A másik 3 szervezetnek többször kellett jelezni, hogy döntsenek, és minél előbb adjanak választ, hogy részt kívánnak-e venni a munkában. Sajnos nehezen jött össze a nemleges válaszuk. Ilyen körülmények között indultunk neki a helyszín kiválasztásnak és döntöttük el, hogy Gödöllőn, a Szent István Egyetem területén bonyolítjuk le a Pünkösdi hagyományokra épülő rendezvényünket. Az egyeztetések alapján a fővédnököket írásban kértük fel a közreműködésre, ez alapján vállalta el és jelzett vissza írásban: Dr. Gémesi György Gödöllő város polgármester Dr. Hatala József r. altábornagy, Országos Rendőrfőkapitány Dr. Solti László rektor, Szent István Egyetem Gödöllő Lázár Vilmos Magyar Lovas Szövetség elnöke, Park tulajdonos Németh Lajos IPA Magyar Szekció Elnöke Dr. Simon Tamás r. dandártábornok, Pest Megye Rendőrfőkapitánya Dr. Dobozi József r. vezérőrnagy, Köztársasági Őrezred parancsnoka Dr. Balogh János r. ezredes, Készenléti Rendőrség parancsnoka A rendezvény nem jöhet létre támogatók nélkül, ezért megkerestük a rendezvényeinket eddig támogatókat, illetve újakat is, és így állt össze az ő névsoruk: Tóth Péter Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke Ments András Magyar Termék Kereskedőház tulajdonosa Ivanics Lajos Ivanics Kft tulajdonos, ügyvezető igazgató Gönczi Tibor ügyvezető igazgató, Gödöllői Királyi Kastély Dr. Bujáki Gábor SZIE Kollégium főigazgatója Mándy Tas Ferenc Korona Tészta tulajdonos Soós Zoltán Soós Tészta kft Kovács Tibor Fogaskerékgyár kft tulajdonos Lippai Péter Kurszán elnök, Hunor-Magor Hagyományőrző Egyesület Gál Ferenc elnök, Pannon Vitézlő Oskola Történelmi Vívó és Hadi Hagyományőrző Egyesület. László András elnök, Ősi Tűz Történelmi Vívóegyesület Kiss Attila borász, Tápióvin Kft. A következő feladat a zsűri tagjainak a megkeresése és a nyilatkozataik beszerzése volt. Az első körben minden összejött, de menetközben sajnos az elfoglaltság és az egészség közbe szólt, így a következő személyek alkották a zsűrit: Zsűri tiszteletbeli elnöke: Bangó Margit Kossuth-díjas művész, Zsűritagok: Csetneki László MNGSZ Észak-Bükki Régió elnöke, Szabadtűzi Lovagrend Kancellárja Wenzelné Vigh Maya Venesz díjas Mestercukrász, az Első Fehérasztal Lovagrend Mestere Dr. Simon Tamás r. dandártábornok, Pest Megye Rendőrfőkapitánya, Szabadtűzi Lovagrend Rendészeti Kapitánya Kopasz Árpád ny. r. dandártábornok, V. Szolnoki Gulyásfesztivál díszpolgára Ments András MNGSZ Fesztivál Szövetség elnöke, Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Lovagja Szikora Zoltán MNGSZ Somalier Bizottság Elnöke, borász Mérő Patrik SZIE Kollégium főigazgató-helyettese Földes István Duna Televízió munkatársa, a Kárpát-medencei Magyarokért Közalapítvány Galovtsik Erik a Nemzetközi Protokoll Egyesület "Protokoll Nagylánc" kitüntetettje, Ordo Hungarae Rend lovagja, Lovagklub elnöke, Magyar Protokollosok Országos Egyesületének alelnöke Győri János mesterszakács

15 15. oldal A szervező bizottság megalakulását követően azonnal munkához láttunk és elkészült a rendezvény részletes kiírása, és azok angol és német nyelvű fordítása is. A komplett anyag mellé készült egy plakát is, hogy könnyebben lehessen a figyelmet felkelteni a rendezvényhez. Sajnos a két anyag ellenére a jelentkezések igen vontatottan mentek, és nehezen jött össze a 28 csapat alkotta mezőny. Azonban most menjünk vissza az időben, és a felkészülésről ejtsünk szót. A rendezvény forgatókönyve is elkészült, melyhez a rendező szervezetek delegáltak tagokat. Így sikerült létrehozni a hat rendezői csoportot, melyekben a résztvevők meghatározott feladatot kaptak. A csoportok munkájukat folyamatosan végezték, és adtak számot időszakosan a szervezőbizottság elnökének, illetve tagjainak. A tervben megjelölt határidőket sikerült tartanunk. Összeállt a technikai szükséglet és a költségvetés tervezete. Mindkettő azt a célt szolgálta, hogy tisztán lássuk, hogy mire és mennyire van szükség a lebonyolítás zavartalanságához. Az idő múlásával lassan összeállt a támogatások sora, mely a végén olyan szépen alakultak, hogy nem volt olyan résztvevő csapat, amely nem kapott volna valamilyen szintű elismerést. A költségeknél 30 főző csapattal számoltunk. 28 csapat nevezés érkezett, de a rendezvény előtt 4 nappal 2 csapat más irányú elfoglaltság miatt lemondta a részvételt, és még 3 csapat a rendezvényre nem érkezett meg. Ebből egy az olasz volt, akik jelezték, hogy útközben lerobbant az autójuk és így ne számítsunk rájuk, a Gyulai Szervezet Baráti kör csapata a megnyitó után jelentkezett és jelezte, hogy a főszakácsuk gyengélkedik, így nem jön tőlük senki (10 fővel neveztek). A hiányzó harmadik csapat egy lovas bemutatóra jött volna egyben, de nekik is az autójuk mondott csődöt és nem tudtak helyette újat szerezni. A versenyt három kategóriába hirdettük meg, illetve a süteménysütés is versenyzési lehetőség volt. Az I. kategóriához Tóth Péter úr, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke biztosított 3-3,5 kg mangalica lapockát. A II. kategóriában a versenyzők elképzelése és alapanyaga volt a domináns. A III. kategóriában nem volt jelentkező csapat, így a zsűrinek nem kellett bírálni, illetve díjakat osztani. Háziasszonyok részére meghirdetett sütemény versenyre 28 féle süteménnyel neveztek. A csapatok részére a pénteki és szombati regisztráció és a nyersanyag kiosztás nem okozott különösebb gondot, mivel az előkészítés során részletekre is odafigyeltünk. Minden csapat kapott egy Szűcs László keramikus által erre az alkalomra készített borhűtőt, illetve az Ivanics Lajos úr saját palackozású egyedi címkézésű borát. A tervezett program és forgatókönyv szerint órakor a díszelgő koronaőrök helyett az 1848-as tüzérek vonultak be az ágyújukkal. A megnyitót Dr. Gémesi György Gödöllő város polgármestere tartotta, aki méltatta azt, hogy az EU-s elnökség helyszínére az IPA ismét egy színvonalas rendezvényt szervezett, majd jelt adott a főzőverseny megnyitására, azaz a tüzéreknek, hogy gyújtsák meg a kanócot. Az ágyú durranása jelentette a csapatoknak, hogy elkezdődhet a vetélkedő. Ezek után a zsűri bemutatása következett. A versenyszabályokról Csetneki László főkancellár igazította el a csapatokat. Majd Dr. Simon Tamás r. dandártábornok a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is köszöntötte a csapatokat és érdeklődőket. Bemutatta azt a különdíjat, amelyet ő ajánlott fel a Népi Gasztronómiáért. A csapatok részére kiosztásra került a Dr. Simon Tamás által készített gasztronómiai és az általam összeállított Barokk és Pünkösd ismereti műveltségi totó. A csapatok mellett a zsűri is elkezdte a munkáját a főzőhelyek látogatásával. Eközben a színpadon egymást váltottak a fellépő művészek, folyt a haditorna és bajvívás, Surányi Nelly is megmozgatta az érdeklődőket a Pilates bemutatóval órakor a süteményeket elbíráló zsűri is elkezdte a munkáját. A tagjainak nem volt könnyű dolga, hiszen minden egyes süteményt meg kellett kóstolni ahhoz, hogy véleményt tudjanak mondani, illetve a helyezéseket eldöntsék. A programban meghirdettük a Pünkösd Királya, Királynéja és apródjai vetélkedőt, de többször megismételt felhívás ellenére nem volt jelentkező a vetélkedésre. Így nem került sor a koronázásra sem.

16 16. oldal A kastélylátogatásra is mindösszesen 15 fő jelentkezett órától a csapatok folyamatosan érkeztek a két zsűrihez, hiszen eljött a megmérettetés, azaz a kóstoltatás ideje. Míg a zsűri folyamatosan kóstolt, addig előkészítettük a látvány grillsütőt, amely 120 cm átmérőjű nyolcszög alakot vett fel, melyet Vidákovics László Baráti kör tagunk készített, Ezúton is köszönetet mondok neki. A tűz igen nehezen gyulladt be, valószínű, hogy az előző napi esőzések miatt benedvesedhetett a fa. Addig míg a parázs készült, a sütőszerkezetre került a két nappal korábban bepácolt, kicsontozva 6,7 kg súlyú mangalica comb, melynek az átmérője 70 és 90 cm volt. Amikor már kellően elhamvadtak a lángok, fölé emeltük a keretet és elkezdődött a grillezés. Kétszer meg kellett fordítani az egészet, majd leemeltük a parázs fölül és fóliával beborítottuk, hogy puhuljon a hús. A látvány és a finom illat még a zsűri tagjait is oda vonzotta. A sütőhelyet körbevevők a tévésekkel együtt alig várták már, hogy kóstolhassák a finom falatokat. A hús hamarabb elfogyott, mint amennyi idő alatt azt megsütöttük. Természetesen panasz nem volt az ízekre és a sütésre sem. Amíg a zsűri dolgozott, a bemutatók nem maradtak el a színpadon és a háttérben sem, ahol az íjászok serénykedtek. Miután a zsűri befejezte munkáját, kezdődhetett az összevetés és a sok-sok ajándék ( különdíj ), valamint a 1-3. helyezett személyének, illetve csapatnak a megállapítása. Sokféle étel volt, hiszen a 23 csapat többsége legalább kétféle ételt nevezett. A harmadik kategóriában senki nem méretette meg magát, így csak a sütemény és a két étel kategóriában kellet szétosztani a támogatói felajánlásokat. A gasztronómiai totó kitöltése sok nehézséget okozott. A legtöbb pontot az Ivanics KFT által támogatott Köztársági Őrezred IPA Önálló Tagszervezet 1. számú csapatának sikerült összegyűjtenie. A pünkösd és a barokk totó már nagyobb gondot okozott a csapatoknak. A széleskörű ismeretet igénylő kérdések között volt egy, amelyet nem olvastak el a csapatok tagjai és a pünkösdi babonák helyett, pünkösdi népszokásokat írtak, így az arra a kérdésre kapható 5 pontból igen keveset sikerült begyűjteni. A győztes csapat is csap 3 pontot gyűjtött, de ők egy másik helyen ahol két helyes válasz volt hibáztak, 17 ponttal az IPA MSZ KMSZ Dunakeszi csapata nyerte ezt a vetélkedőt. A sütemény kategóriában a SPÁR Kft által felajánlott külön díjban 6 süteménykészítő részesült. III. helyen végzett az IPA MSZ KMSZ családi csapatából Major Ferencné, II. helyezett lett IPA Román Szekció képviseletében Szabau Viorika, I. lett és egyben a Pünkösd Királynéjának cukrásza címet is kiérdemelte Varga Ferenc az IPA MSZ KMSZ Baráti kör Jászsági Legények csapatából. Ezek után a zsűri megállapítása alapján a főzés eredmény hirdetése következett. A legszebben díszített különdíjat - Kis Attila borász és Szűcs László keramikus felajánlását az IPA MSZ KMSZ Családi Hagyomány és a Dunakeszi csapata kapta. A főzési teljesítményeket a zsűri a következő különdíjjal jutalmazta: Szűcs László keramikus felajánlását kerámia kancsó IPA KÖ Ivanics 2 csapat Kis Attila borász minőségi palackozott borai felajánlását IPA KÖ Ivanics 1 csapat IPA MSZ KMSZ kerámia fali tál felajánlását BM Nyugdíjasok Pest Megyei Egyesület A Mary-ker Korona tészta kft díszkosár IPA Pest Megyei Szervezet Gastro ÖTYÉK A Mary-ker Korona tészta kft díszkosár IPA KÖ TEK-NŐSÖK Máriakéméndi borválogatás Swébler Károlytól IPA MSZ KMSZ Tatai Barátok Máriakéméndi borválogatás Swébler Károlytól IPA MSZ KMSZ Jászsági Fiatalok Máriakéméndi borválogatás Swébler Károlytól IPA MSZ KŐ Gödöllő fővadásza A Rendező Szervezetek kerámia boros kancsó 6 pohárral IPA KÖ 3. számú csapata A Rendező Szervezetek kerámia boros kancsó 6 pohárral IPA MSZ KMSZ Vidi Laci csapata A CBA Kereskedelmi Kft ajándék kosarát IPA Román Szekció Salaj csapata A CBA Kereskedelmi Kft ajándék kosarát IPA Bulgár Szekcó képviseltében a Budapesti rendészeti Attasé csapata A Mary-ker Korona tészta kft díszkosár IPA Dunaszerdahelyi csapata

17 17. oldal Vidákovics László által felajánlott kávés készletet IPA Román Szekció I. régió Satu Mure; A Szent István Egyetek Madárház bortartóját IPA PMSZ Gasztró Z-Abálók csapata; A Szent István Egyetek Kódex pálinka válogatását IPA MSZ KMSZ Dunakeszi csapata; Dr. Simon Tamás a Népi Gasztronómiáért különdíját az IPA KÖ 2. sz. csapata A Pünkösd Királyának Szakácsa főzőverseny II. kategóriában : III. helyezést ért el serleget és érmet, valamint a Szűcs László keramikus kerámia tálat kapta a csirkemell rolád cékla salátájával az IPA MSZ KMSZ Családi Hagyomány csapata II. helyezést ért el serleget és érmet, valamint a Rideg Pálinka 6 db-os pálinka válogatását kapta a tárkonyos vadpulyka ragujával az IPA MSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezet csapata. I. helyezést ért el serleget és érmet, valamint a Soós Tészta Kft ajándékkosarát és a helyezésért járó koronát halászléjéért a Gyáli FEGY csapata nyerte. A pünkösd Királyának szakácsa főzőverseny mangalica ételek kategóriájában : III. helyezést ért el serleget és érmet, valamint a Szűcs László keramikus által felajánlott kerámia tálat erdélyi módon készült brassói aprópecsenyéjével az IPA Készenléti Szervezet első csapata nyerte. II. helyezést ért el serleget és érmet, valamint a Paksi Rideg Kft 6 db-os pálinka ízelítőjét az Ürömhegyi módon készült mangalica lelke ételével az IPA Készenléti Rendőrség Szervezet második csapata nyerte. I. helyezést ért el, serleget és érmet, és ezáltal a vele járó Pünkösd Királyának Szakács címet, valamint a Soós tészta Kft ajándékkosarát székelygulyás Móráné módra ételével az IPA Köztársasági Őrezred egyes csapata Kovács Géza, Bencsik Lajos Rozik Ferenc nyerte. Egyben elnyerte a Vándorkupát és a Koronát, melyet 1 évig őrizhet, a következő versenyre köteles magával hozni és jogosult, azt megvédeni. A kategória győztes csatok tagjait a Szabadtűzi Lovagrend Rendészeti Páholy tagjaivá lettek fogadva, melynek ünnepélyes oklevél átadására és eskütételére augusztus 27-én a Maglódi Gasztronómiai és Sörfesztiválon kerül sor. A verseny díjkiosztása a zsűri munkájának megköszönésével ért véget. Minden zsűritag egy kerámia borhűtőt és egy Ivanics Lajos által felajánlott bort kapott. A versenyzők ezt követően összepakoltak és elindultak hazafelé. Akik az éjszakát még ott töltötték a sörözőben beszélgettek, iszogattak a vacsorát követően, illetve Sass Emília énekét és Déry Zsolt zenéjét hallgathatták és táncolhattak is. A rendezvény, sérülés- és balesetmentesen ért véget. Lovasi József IPA MSZ KMSZ elnöke Szervező Bizottság elnöke

18 18. oldal TOROCKÓI IPA TÚRA (2011. július 29. augusztus 02.) Az IPA Békés Megyei Szervezete által az erdélyi Torockó-hegységbe szervezett 5 napos túrára igyekvő 20 fő ugyan két irányból érkezett, de szinte percnyi pontossággal találkozott a tordai autópálya lejárata mellett. Az üdvözlést követően azonnal indultunk a sóbánya felé. Torda a gázvezeték kiépítése miatt szinte teljesen fel van túrva, így némi segítséggel, de sikerült eljutni a bányához.szerencsénk van, egy nagyobb létszámú magyar csoport érkezik látogatásra, így mi is hozzájuk csatlakozunk, mivel csak nagyobb létszám esetében jár magyar nyelvű idegenvezetés. Lassan haladunk egyre beljebb a bánya főjáratában, és tudunk meg többet és többet a bányáról, ahol évtizedeken keresztül kézi erővel bányásztak jó minőségű sót, melyet többek közt szekéren szállítottak a Király Hágón keresztül, illetve a Sebes-Körösön úsztatva az Alföldre. A Réviszorosban a Tündérvár-barlangnál van egy őrtorony, ahol a különböző nyersanyagot szállító tutajosokat megvámolták. A modern technológiát alkalmazó Parajdi bánya megnyitása után 1937-ben befejezték a bányászatot, és azóta turista látványosságként üzemeltetik. A visszhang teremben vicces mondatok kiabálására is volt lehetőségünk. Egy másik teremben a falakról lekapart sót lehetett megkóstolni, sőt a merészebbek egészen fentről láthatták a csónakázó tavat. Végül eljutottunk a nagyterem körfolyosójához, ahol az idegenvezetés véget ért. Innen mindenki bátorságát összeszedve vagy pusztán a kíváncsisága miatt indult le a lépcsőkön vagy liften a mélybe. Már a körfolyosóról is csodálatos látvány fogadott, pl. parányi méretű emberek, de a nagyterem látványa mindent felülmúlt. Volt ott mini óriáskerék, koncertező karéj, asztalitenisz és más sportok űzésére alkalmas pálya, játszótér, lehetett bowlingozni, biliárdozni, tekézni, padon üldögélni és gyönyörködni, és mindeközben lágy, nyugtató, élő zenei produkcióban volt részünk. A merészebbje, a még szűkebb lépcsőn és liften keresztül a szigetszerűen kiépített, csodás fényben pompázó csónakázó tóhoz is lejuthatott. Lenyűgöző látványban és óriási élményben volt részünk. Mire felértünk az idő elromlott, szemerkélni kezdett az eső, majd egyre jobban esni kezdett. Szép kilátás az elkövetkezendő napokra Sebaj, elindultunk a szállásunk irányába. Torockó széléhez érve megcsodáltuk a magasan tornyosuló Vársziklát, és a részben esőfelhőkbe burkolózó Ordaskövet. A szállásra érve ki-ki a maga szobájában gyorsan berendezkedett, és indultunk Torockó település felfedezésére. Rácsodálkoztunk az unitárius erődtemplom magas védfalaira, az egyedi stílusban épült az UNESCO világörökség védelme alatt álló - házakra, és felkerestük immár hagyományosan - a falu legöregebb házát, majd szállásadónk, Lakatos András kocsmájába köszöntünk be. A bőséges vacsora elfogyasztása után szabadprogram következett, tv-zés, kártya, társasjáték és a fáradtabbaknak pihenés. Másnap reggelre az időjárás nem javult, de legalább az eső nem esett. A bőséges reggeli után - amit nem tudtuk maradéktalanul elfogyasztani - kétfelé vált a csapat. A évi őszi túrán részt vettek az Ordaskő megkerülésével a Vidalykő felé vették az irányt, míg a többiek a várárok ösvényén a Székelykőre indultak. Az erődtemplomnál búcsúztunk el egymástól azzal, hogy a torockószentgyörgyi várromnál találkozunk.

19 19. oldal Ahogy egyre feljebb jutottunk, rádión keresztül kerestük egymással a kapcsolatot, majd hirtelen csend lett az éterben. Mindenki felküzdötte magát a Székelykőre, ahol ennek örömére készítettünk egy közös fotót. A szemerkélő eső miatt a kilátás nem volt az igazi, ezért nem sokat teketóriáztunk, és elindultunk Torockószentgyörgy irányába. A Székelykőről ketten a hegylábon visszaindultak Torockóra, míg a többiekkel folytattuk utunkat a várromhoz. Torockószentgyörgyön néhányan ismét leváltak, de a keménymag töretlenül haladt előre, s ki erről, ki arról, de felmásztunk és meghódítottuk a Thoroczkayak egykori - mára sajnos - romos várát. Az eső elállt, a várból már kiváló volt a látási viszony, megmutatta magát teljes pompájával a Kőközi-szoros, a Ragadozó-tető, a Bedellő, az Ordaskő és a Székelykő. Társainkkal is sikerült felvenni a kapcsolatot, akiknek sikerült megmászni a Vidalykövet, és a meredek lejtőn már jócskán ereszkedőben voltak a vár felé. Örömteli volt a találkozás túratársainkkal, bár eléggé elcsigázottak voltak a hosszú és meredek útvonal miatt. Az esti sétát követően ismét bőséges vacsora és szabadprogram következett, tehát ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. A harmadik napon gépkocsival keltünk útra. Fotózás idejére megálltunk a Kőközi-szorosban. Utunkat folytatva Nagyenyeden és Diódon keresztül érkeztünk meg a Remetei-sziklaszoros bejáratához, ahol szinte égig emelkedő sziklák, sikkes üdülők, és a (még) csendes Diód-patak várt minket. Beindultunk a kocsiúton, mely fokozatosan ösvénnyé szűkült, és a patakon is egyre több zúgó keletkezett. Nemsokára vaskampókba kapaszkodva lehetett továbbhaladni az első sziklakapuhoz, melyet egy ösvényen még ki lehetett kerülni. Ismét vaskampók következtek, immár a patakmeder felett haladva, majd a második sziklakapu már teljesen elállta az utat. Ketten vállalkoztak arra, hogy továbbmennek a vízben, végül hárman mentek be, de másképpen nem is lehetett volna továbbmenni. Lekerült a túrabakancs, és vízben járó cipő került a lábra, rövid csimpaszkodás után, uzsgyi, bele a patakmederbe. Felejthetetlen élmény volt a meredek sziklafalak között a néhol egy méteres mélységet is meghaladó patakmeder vizében való haladás. Szemből is érkeztek - tehát nem csak mi voltunk őrültek -, akik serpaként hordozták a medencékben egyik szigetről a másikra gyermekeiket, hogy legalább ők megússzák szárazlábbal. Visszatérve a második sziklakapuhoz, vizes ruháinkat szárazra cseréltük, és kimentünk a vadregényes sziklaszorosból. Utunk Nagyenyedre vezetett, ahol a város főterén lévő XIII. században épült, és a XIV. században bővített, majd az elmúlt évszázadok alatt többször felégetett, a református és evangélikus egyházaknak helyt adó, vártemplomot néztük meg. A bőséges vacsora elfogyasztását követően pakolászás következett, hiszen a másnapi rövid túra után többen hazautaztak, de azért egy-két kártyapartira maradt idő. A negyedik napi reggeli után indultunk Meszes falu irányába, ahol a Tordai-hasadék volt a célpont. A hasadékban vadregényes a környezet, függőhidak, drótkötél fogódzkodó, a magas sziklafalak mentén több mint ötven sziklamászó hely van, rengeteg bekötési pontot, magasban lévő, megközelíthetetlen barlangot láttunk. A hasadék végén megpihentünk, majd elbúcsúztunk egymástól, hiszen a túrázók nagy része visszaindult a bejárathoz és hazautazott. Akik még maradtunk, felmásztunk a körútra, hogy felülről is megcsodáljuk a hasadék meredek falait, az Erdélyi-medencét, az autópálya kígyózó vonalát, és a Torockói-hegység közeli s távoli csúcsait. Szerencsénk volt, a hasadék menedékházához már szemerkélő esőben értünk, majd szakadni kezdett, és ez kitartott egész éjszaka. Az ötödik napi reggelire vendéglátó asszonyunk nagyon finom, jellegzetes erdélyi étellel kedveskedett, juhtúrós puliszkát készített nekünk. Az eső csak annyi időre állt el, míg bepakoltunk. Az érzékeny búcsút követően az Aranyos-völgyében indultunk haza. Felsőgirdánál bementünk az Ördöngös-völgybe, és ott csaknem a Kolozsvár-tetőig mentünk, az útépítés állta utunkat. Menetközben megálltunk a János-kapu barlangjánál, az Ördöngös-patak kisebb vízeséseinél és zúgóinál. A felhőbe burkolózó Aranyosi sípálya és környezete mellett továbbhaladva a Fekete-köveket néztük meg a kilátóból. Vaskohsziklásra már ragyogó napsütésben értünk. A gyönyörű idő - szomorúságunkra - hazáig kitartott. Budai László túravezető

20 20. oldal BESZÁMOLÓ A BOGÁCSI SUMMÁS ÉTELEK FESZTIVÁLJÁRÓL július 23. A Bogácsi Önkormányzat, a Termálfürdő és a Magyar Gasztronómiai Szövetség Észak-Bükki Régiója meghirdette a Summás Ételek Főzőversenyét. A főzésen kívül feladat volt még, hogy olyan eszközöket, használati tárgyakat kellett vinni és azzal a főzőhely környékét díszíteni, amely a summások élet és munkakörülményére utal. Kik volta a summások? A termelőeszközökkel, tőkével nem rendelkező agrárproletároknak azt az újkorban kialakult típusát képező csoportját nevezték összegeseknek, akik megélhetésüket, mint a nagybirtokra csoportosan / bandában / elszegődött vándor idénymunkások igyekeztek biztosítani. Főleg aratást, takarmánynövények betakarítását, répa, kukorica, burgonya kapálását vállalták komencióban, pénzért, ellátásért és terményrészért. A summások egy-egy cselédlakásban, kiürített istállóban vagy pajtában, hering módjára összezsúfoltan, sokszor még nemek szerint sem elkülönítve, falábakon álló ágyakon laknak, egész berendezésük egyetlen ágy a fölötte csüngő holmijukkal, rettenetesen elhanyagolt állapotban. Ilyen berendezést sikerült készítenem, egy díkót, szalmazsákkal, kenyérfával, szalonna tartóval, háromlábú széket, sarlót, kaszaéket, egy mosdópolcot, eredeti borotvatartó dobozzal. Az edények is a korra jellemző alumíniumból készültek voltak. A ételek, amit választottam és elkészítettem a következők voltak : Előétel : jófajta kisüsti pálinka és sózott fehér szalonna, jó száraz füstölt kolbász, paprika, paradicsom, uborka, melyhez saját magam kemencéjébe sült rozsos és burgonyás kenyeret tálaltam. Leves : Barna-leves Második fogás : Pusztapörkölt Sütemény : Zöldséges tócsni, és kemencében sült burgonyás pogácsa Ital : leginkább a víz volt, de vásár és ünnepnapokon bor is jutott az asztalra. A zsűri tagjai közül volt, aki igényt tartott egy kis sziesztára a dikón, de aki arra járt, mindenki megcsodálta azt. Az ételek elkészültek annak rendje-módja szerint. Már mielőtt a zsűrinek bemutattam volna, sokan jöttek és kérték, hogy megkóstolhassák a ételeinket. A tócsnit alig győztük sütni, mert már félkész állapotban elvitték volna azt. A zsűrinek az ételen kívül egy néhány summás versel készültem : 1. Nagygazda summásainak dala 2. Dohány szedők rigmusai A versen kívül a zsűrinek az ételek is tetszettek, még ha egy kicsit túlzottan erőteljesnek találták a pusztapörkölt színét. Sajnos arról az a nagyon jó minőségű paprika tehet, amit a Kalocsai Paprikás ételek fesztiválján vásároltunk tavaly. A kondérból elfogyott minden, még a sült szalonnát is elvitték. Az eredményhirdetésre várva többen jöttek még, hogy szeretnének valamit még enni, de hát nem volt mit és a rendezők arra kértek minden versenyző csapatot, hogy ne készítsenek már semmit, mert a fürdő területén működő büfések panaszkodnak, hogy náluk nem fogy semmi. A munka gyümölcse is megérett, hiszen a zsűri ezüst diplomával jutalmazta ténykedésünket. Tehát az IPA MSZ KMSZ Családi Hagyományok csapata megint kitett magáért. Lovasi József IPA MSZ KMSZ elnöke IPA Hírek az IPA Magyar Szekció lapja Szerkeszti: IPA Magyar Nemzeti Iroda Felelős szerkesztő: Németh Lajos Szerkesztõ: dr. Bõdi Judit Honlap:

I P A (C)IPA by 1974 MAGYAR SZEKCIÓ EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZETEINEK VIII. PÜNKÖSD KIRÁLYÁNAK SZAKÁCSA FŐZŐ-, ÉS CUKRÁSZA SÜTEMÉNYSÜTŐ VERSENY

I P A (C)IPA by 1974 MAGYAR SZEKCIÓ EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZETEINEK VIII. PÜNKÖSD KIRÁLYÁNAK SZAKÁCSA FŐZŐ-, ÉS CUKRÁSZA SÜTEMÉNYSÜTŐ VERSENY I P A (C)IPA by 1974 MAGYAR SZEKCIÓ EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZETEINEK VIII. PÜNKÖSD KIRÁLYÁNAK SZAKÁCSA FŐZŐ-, ÉS CUKRÁSZA SÜTEMÉNYSÜTŐ VERSENY ŐREGTÓ KLUB HOTEL PARKJA TATA, FÁKLYA U. 4. 2012. 05. 25 27. 2

Részletesebben

IPA BRFK Közhasznú Szervezet horgászversenye

IPA BRFK Közhasznú Szervezet horgászversenye XVIII. évfolyam IX. szám Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása,

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE GÖDÖLLŐ, ISASZEG, 2015. NOVEMBER 27-29. 2 5 éves (C) IPA by 1974 az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE A SZERVEZETÜNK MEGALAKULÁSÁNAK

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3.

V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3. V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3. Hajdúböszörményben megrendezésre kerül a Bezermeni Vigasságok gasztronómiai főzőverseny, melyet a Hajdúböszörményi

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról EMLÉKEZTETŐ a FelsőBácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.nek a francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról 2011. október 1215 A francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési

Részletesebben

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA A DECATHLON KUPÁÉRT 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA 2011. szeptember 17. szombat 10.30 óra Hévíz Hagyományteremtő szándékkal nyolcadik éve hívjuk mozogni, sportolni

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Jóváhagyom! Budapest, 2013. augusztus 14. Bittmann Tibor tű. ezredes sk. BM OKF Humán Szolgálat szolgálatvezető VERSENYKIÍRÁS Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Felterjesztem! Pécs, 2013. augusztus 13-án Mácsai

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére az AUTÓMENTES NAP TISZTA LEVEGŐ MOZDULJ

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

I P A (C)IPAby 1974. Domony-völgy Lázár Lovas Park

I P A (C)IPAby 1974. Domony-völgy Lázár Lovas Park I P A (C)IPAby 1974 MAGYAR SZEKCIÓ EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZETEINEK VII. PÜNKÖSD KIRÁLYÁNAK SZAKÁCSA FŐZŐ-, ÉS CUKRÁSZA SÜTEMÉNYSÜTŐ VERSENY 2011. 06. 10 12. Királyi Kastély bejárata SISI hasonmás győztese

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 2012. 03. 03. Idén 27. alkalommal rendeztek Sárisápon borversenyt a Bányász Művelődési Házban. Hagyomány, hogy a borverseny megrendezésére mindig

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS IPA NAV NEMZETKÖZI SZITUÁCIÓS LŐBAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS IPA NAV NEMZETKÖZI SZITUÁCIÓS LŐBAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS IPA NAV NEMZETKÖZI SZITUÁCIÓS LŐBAJNOKSÁG MIÉRT ÉPPEN A SZITUÁCIÓS VERSENYSZÁM? A szituációs lövészet versenyszámai valós és igazi kihívások elé állítják a versenyzőt! Számára ismeretlen

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET 2007 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Helyszín: Vaskeresztesi Pinka holtág és a horvátlövői Pinka

Részletesebben

Bronze Website Award. Ismét bronzérmesek

Bronze Website Award. Ismét bronzérmesek XVII. évfolyam VII. szám Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása,

Részletesebben

I P A MAGYAR SZEKCIÓ EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZETEINEK VIII. PÜNKÖSD KIRÁLYÁNAK SZAKÁCSA FŐZŐ-, ÉS CUKRÁSZA SÜTEMÉNYSÜTŐ VERSENY

I P A MAGYAR SZEKCIÓ EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZETEINEK VIII. PÜNKÖSD KIRÁLYÁNAK SZAKÁCSA FŐZŐ-, ÉS CUKRÁSZA SÜTEMÉNYSÜTŐ VERSENY I P A MAGYAR SZEKCIÓ EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZETEINEK VIII. PÜNKÖSD KIRÁLYÁNAK SZAKÁCSA FŐZŐ-, ÉS CUKRÁSZA SÜTEMÉNYSÜTŐ VERSENY ÖREG-TÓ KLUB HOTEL PARKJA TATA, FÁKLYA U. 4. 2012. 05. 25 27. VERSENY FELHÍVÁS

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán Budapest Főváros X kerület Kőbányai Önkormányzat Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán 2016 JÚNI 23-2U6S SZENT L 1$32 ÁSZLÓ Č% 1< 1 25 KŐBÁNYA, TÉR

Részletesebben

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2015. május 16. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: VII. MediBall

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5.

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5. KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2015. szeptember 4-5. www.nemzetisegitalalkozo.eu élkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai

Részletesebben

A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI

A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI PAGE 1 A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI A LÉTESÍTMÉNYI TŰZOLTÓSÁGOK GÉPJÁRMŰVEZETŐ KATEGÓRIÁJÁBAN: 3. helyezett: Illés István (Tűzoltó és Műszaki Mentő

Részletesebben

A csapatok az alábbi versenyszámokban mérték össze tudásukat:

A csapatok az alábbi versenyszámokban mérték össze tudásukat: A soproni Nádasdy huszárok 5 fős csapattal neveztek a Német Nemzetközi Katonai Lovas Bajnokságra. A szervezők- a Német Katonai Lovasszövetség- a nevezésünk után kedves hangvételű levélben biztosítottak

Részletesebben

AZ IPA MAGYAR SZEKCIÓ JÁSZSZENTANDRÁSI SZERVEZETE I. Szarvasgombás Ételek Főző- Sütő versenye ARTHUR TROOP EMLÉKÉRE 2013. augusztus 31.

AZ IPA MAGYAR SZEKCIÓ JÁSZSZENTANDRÁSI SZERVEZETE I. Szarvasgombás Ételek Főző- Sütő versenye ARTHUR TROOP EMLÉKÉRE 2013. augusztus 31. INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION Magyar Szekció Jászszentandrási Szervezete 5136 Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: (30) 399-86-29. e-mail: lukacs.gusztav@t-online.hu AZ IPA MAGYAR SZEKCIÓ JÁSZSZENTANDRÁSI

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa

RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2013 évi RKSZ önvédelmi Magyar Kupa bajnoki címek eldöntése - a 2013. évi verseny évad megnyitása,

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét,

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, Hagyományainkhoz hűen az idei évben is megrendezzük a Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, ahol a magyarországi falvak csapatain kívül, a határon túli települések versenyzői ismét

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Helyszín: Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok előtti tér, Jégcsarnok előtti terület, Zala Plaza előtti terület mintegy 30.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Helyszín: Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok előtti tér, Jégcsarnok előtti terület, Zala Plaza előtti terület mintegy 30. SZAKMAI BESZÁMOLÓ Az NKA Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma által gasztronómiai rendezvények támogatására (kódszám: 7707) kiírt pályázatra II. Pálinka és Mangalica Majális - kért

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20.

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20. 1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA 2009. augusztus 15-20. Köszöntő Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport

Részletesebben

INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETÉNEK

INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETÉNEK Szám : 1/2012 INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETÉNEK 2011. évi beszámolója Tartalom : - Beszámoló a Szervezet 2011. évi tevékenységéről - Beszámoló a Szervezet

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV a Családi Nap 2012 program lebonyolítására.

FORGATÓKÖNYV a Családi Nap 2012 program lebonyolítására. Szám: 18000-101/567/6/2012.szü. VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HUMÁNIGAZGATÁSI SZOLGÁLAT 9700 Szombathely, Petőfi Sándor u. 1/C. Telefon: városi: 94/ 521-186 Fax:94/521-162 BM: 26/11-86 Fax:26/11-62 E-mail:

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013.

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013. ÓE, i Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013. I./ ÓE, Vezetőképző Tábor Helyszín: Időpont: Résztvevők: Óbudai Egyetem Bánki Donát Üdülője, Zamárdi 2013. június 7-9. hétvége (péntek-vasárnap) max. 36 fő

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. melyet a kiállításunk képeivel próbálunk megjeleníteni. Próbáltuk az indulással az érkezés folyamatát összevetni, mely meghatározza

Részletesebben

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26.

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Csapattagok: Bak Dávid 7.b Boldizsár Cintia 6.b Dudás Fanni 7.b csapatkapitány Kardellás Renátó 6.a Felkészítő tanárok: Kardosné Nagy Tímea Kelemen

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. MÁRCIUS 28.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. MÁRCIUS 28. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesen működő civil

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Falusi Ízek Fesztiválja Magyaregregy 2 0 1 0 V e r s e n y k i í r á s Törökkor hazánkban nem csak negatívumokkal írható le, sok új ételnyersanyagot nekik köszönhetünk, másrészt történelmünk része. Tudomásul

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2014.

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2014. ÓE, i Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2014. I./ ÓE, Vezetőképző Tábor Helyszín: Időpont: Résztvevők: Óbudai Egyetem Bánki Donát Üdülője, Zamárdi 2014. június 13-15. hétvége (péntek-vasárnap) max. 40 fő

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011. évről

Közhasznúsági jelentés 2011. évről Közhasznúsági jelentés 2011. évről Fordulónap: 2011.december 31. Beszámolási időszak: 2011.január 1.-2011.december 31. A szervezet bemutatása: Elérhetőség: 2209 Péteri Zöldfa u. 4 Azonosító adatok: Péteri

Részletesebben

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott gas.hu HUNGARIAN OPEN 2009 VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: Az MKKSZ bajnoki címének eldöntése A barátság ápolása a résztvevő klubok között

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó VERSENYKIÍRÁS Berekfürdő, 2015. május 8-10. 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó Berekfürdő, 2015. május 8-10. A verseny célja: Villamosenergia-ipar hagyományainak

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI:

A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI: A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke Dr. Solti László, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora Dr. Gémesi György, Gödöllô Város Polgármestere

Részletesebben

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 Kedves Hagyományőrző! Fontos állomásához érkezett a Civil Csillagok, az

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET FMFSN VÁNDORSERLEG XII. Székesfehérvár, 2011. április 13. TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET Fejér Megyei Felsőoktatási Sportnap Rendező: Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Pannon Egyetem Székesfehérvári

Részletesebben

A páros versenyek végleges eredményei:

A páros versenyek végleges eredményei: 1 12. VEGYTERV SZABADIDŐSPORT TEKEKUPA 8. Lakatos Géza emlékverseny. 2006. augusztus 11 27. Serdülőknek és ifjúságiaknak: 4x30 = 120 vegyesgurítás. Szenioroknak: 4x21 = 84 hármas-taroló gurítás. A páros

Részletesebben