Az ajánlás célja és értelmező rendelkezések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az ajánlás célja és értelmező rendelkezések"

Átírás

1 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 13/2013. (VIII. 7.) számú ajánlása az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozások, illetve ezek alapkezelői teljes kitettségének és partnerkockázatának mérésére és kiszámítására vonatkozóan Az Európai Értékpapír-piaci Szabályozók Bizottsága számú iránymutatása (a továbbiakban: iránymutatás) szabályozza az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokkal (a továbbiakban: ÁÉKBV), illetve ezek alapkezelőivel (a továbbiakban: ÁÉKBV-alapkezelő) összefüggésben annak alapelveit és módszertanát, hogy milyen módon kell mérni és kiszámítani azok teljes kitettségét és partnerkockázatát. Ezt az iránymutatást egészítették ki az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (a továbbiakban: EÉPH) 2012/197 számú az egyes strukturált ÁÉKBV-k kockázatának mérésére és kitettségének számítására vonatkozó iránymutatásai. Az iránymutatást továbbá módosították az EÉPH 2012/832 számú a tőzsdén kereskedett alapokról és más ÁÉKBV-kkel kapcsolatos kérdésekről szóló iránymutatásai, valamint az EÉPH 2012/722 számú a visszavásárlási és fordított visszavásárlási megállapodásokról szóló iránymutatása. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) az iránymutatás, és az iránymutatást módosító EÉPH iránymutatások átvételét jelen ajánlás kiadásával teszi meg. Jelen ajánlás részletezi a befektetési alapkezelőre vonatkozó szervezeti, összeférhetetlenségi, üzletviteli és kockázatkezelési követelményekről szóló 344/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 344/2011. Korm. rendelet) kockázatkezelést szabályozó negyedik részében, valamint a befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló 345/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 345/2011. Korm. rendelet) az ÁÉKBV-k befektetését és működését szabályozó második részében foglalt előírásokat. I. Az ajánlás célja és értelmező rendelkezések Az ajánlás fő célja, hogy biztosítsa a teljes kitettség és partnerkockázat mérésének és kiszámításának alapelveire és módszertanára vonatkozó, az Európai Unió szintjén harmonizált általános megközelítés egységes alkalmazását, valamint az ÁÉKBV-k működésére vonatkozó általános követelmények lefektetése. A teljes kitettség kiszámításának vonatkozásában az Európai Értékpapír-piaci Szabályozók Bizottsága és az EÉPH részletes módszertant határozott meg, amelyet az ÁÉKBV-nak követni ajánlott az egyes megközelítések alkalmazása során. A szabályozandó terület sajátosságainak szem előtt tartásával a javaslatok a következő főbb témakörökbe csoportosíthatóak: 1. Teljes kitettség meghatározásának általános szabályai: II. fejezet

2 2. Kötelezettségvállalási módszer 1 ( commitment approach ): III. fejezet 3. Kockáztatott érték módszer ( value at risk approach, a továbbiakban: VaR módszer): IV. fejezet 4. Partnerkockázati kitettség: V. fejezet 5. Pénzügyi indexekbe történő befektetéssel kapcsolatos követelmények: VI. fejezet A kötelezettségvállalási módszer alkalmazásával lehetővé válik a derivatív ügyletekhez tartozó nettó pozíciók kockázatának, az ÁÉKBV teljes kockázatához való hozzájárulásának nyomon követése és mérése. A VaR módszer alkalmazása során az irányadó iránymutatásban foglaltak értelmében az ÁÉKBV-alapkezelőjétől a Felügyelet elvárja, hogy a relatív és abszolút VaR módszer között válasszon. A teljes kitettség kiszámítása csak az egyik eleme az ÁÉKBV-k átfogó kockázatkezelési eljárásának, és a felelősség az ÁÉKBV-nél, illetve az ÁÉKBV-alapkezelőnél marad abban a tekintetben, hogy kiválassza a megfelelő módszertant a kockázatok és a teljes kitettség kiszámításához. Az ajánlás által használt fogalmakon a következőket kell érteni: ÁÉKBV: a befektetési alapkezelőkről és kollektív befektetési formákról szóló évi CXCIII. törvény pontja szerinti ÁÉKBV, ÁÉKBV-alapkezelő: a befektetési alapkezelőkről és kollektív befektetési formákról szóló évi CXCIII. törvény pontja szerinti ÁÉKBV-alapkezelő, általános piaci kockázat: a piaci árak általános szintjének változásából fakadó veszteség kockázata, amely azonos a 344/2011. Korm. rendelet 25. (1) bekezdésének b) pontja szerinti ÁÉKBV portfoliójának piaci kockázatával, ÁÉKBV-irányelv: az Európai Parlament és Tanács július 13-i 2009/65/EK irányelve az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, ÁÉKBV-k keretein belül választható befektetési eszközökre vonatkozó iránymutatások: az európai értékpapír-piaci szabályozók bizottságának az ÁÉKBV-k keretein belül választható befektetési eszközökről szóló iránymutatásai (ld.: CESR/07-044b), 1 Jelen ajánlás követi a 344/2011. Korm. rendelet 24. (3) bekezdésének szóhasználatát, amely szerint az ÁÉKBV-alapkezelő a kötelezettségvállalási módszer, a kockáztatott érték módszer vagy más továbbfejlesztett kockázatmérési módszer alkalmazásával számítja ki a teljes kitettségét. A teljes kitettség kötelezettségvállalási módszer alkalmazásával történő számításkor a kötelezettségvállalás alatt az adott ügyletekhez tartozó kitettséget kell érteni. 2

3 multilaterális kereskedési rendszer: a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikkében meghatározott multilaterális kereskedési rendszer, nettó kitettség: Az ajánlás III. fejezetének tekintetében a nettó kitettség alatt a 7.b) pontnál leírt számítás eredményét kell érteni. Az ajánlás V. fejezete tekintetében a nettó kitettség az AÉKBV követeléseinek összege, amelyből le kell vonni az AÉKBV-nek nyújtott biztosítékok összegét, teljes (globális) kitettség: a teljes (globális) kitettség mérése olyan eszköz, amely korlátozni képes az ÁÉKBV addicionális kitettségét, tőkeáttételi kockázatát, amely derivatív eszközök, köztük beágyazott derivatív ügyletek használatából fakad, vagy az ÁÉKBV portfoliójának piaci kockázatát, VaR módszer: olyan módszer, amely normál piaci körülmények között adott időszakra vonatkozóan lehetővé teszi egy ÁÉKBV piaci kockázatokból fakadó potenciális veszteségének mérését, végrehajtási irányelv: Európai Bizottság július 1-i 2010/43/EU irányelve a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szervezeti követelmények, az összeférhetetlenség, az üzletvitel, a kockázatkezelés, valamint a letétkezelő és az ÁÉKBV-alapkezelő társaság közötti megállapodás tartalma tekintetében történő végrehajtásáról. 3

4 II. A teljes kitettség meghatározásának általános szabályai 1. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV-alapkezelő legalább naponta számítsa ki teljes kitettségét, és folyamatosan feleljen meg a teljes kitettségre vonatkozó korlátoknak. Az ÁÉKBV-alapkezelőnek az általa folytatott befektetési stratégiától függően szükség esetén napon belüli számításokat is javasolt végeznie. 2. Az ÁÉKBV-alapkezelő a teljes kitettség számításakor csak azt tekintheti megfelelő módszertannak, amely a végrehajtási irányelv előírásainak megfelel. 3. A teljes kitettség számítási módszertanának megfelelő kiválasztása az ÁÉKBValapkezelő felelőssége. A választás során ajánlott figyelembe vennie a kezelt ÁÉKBV-k befektetési politikáiból (beleértve a pénzügyi derivatív ügyletek alkalmazását is) eredő kockázati profilt. 4. Az ÁÉKBV-alapkezelőnek szofisztikáltabb stressz teszt programmal támogatott - kockázatmérési módszertant (pl.: VaR módszer) szükséges alkalmaznia a kezelt ÁÉKBV-k teljes kitettségének kiszámítására, amennyiben az ÁÉKBV-alapkezelő a) olyan összetett befektetési stratégiákat 2 folytat, amelyek nem tekinthetők jelentéktelennek az adott ÁÉKBV befektetési politikáján belül, b) az ÁÉKBV-nek jelentős kitettsége áll fenn egzotikus származtatott ügyletekben, vagy c) a kötelezettségvállalási módszer nem megfelelő módon veszi figyelembe az ÁÉKBV portfóliójának piaci kockázatát. 5. A kötelezettségvállalási, a VaR, vagy bármilyen más módszer alkalmazása a teljes kitettség kiszámítására nem mentesíti az ÁÉKBV-alapkezelőt azon kötelezettség alól, hogy megfelelő belső kockázatkezelési eljárásrendeket, illetve kockázati limiteket alakítson ki. A megfelelő kockázatkezelési eljárás azt is magában foglalja, hogy az ÁÉKBV-alapkezelő képes megfelelően megállapítani az ÁÉKBV minden lényeges kitettségét, ennek megfelelően a piaci, likviditási, partner- és működési kockázatait is. 2 Ilyenek lehetnek opció stratégiák, arbitrázs stratégiák, összetett long/short vagy piac-semleges stratégiák. 4

5 III. A teljes kitettség kiszámítása a kötelezettségvállalási módszer alkalmazásával III/1. Átváltási módszertan Sztenderd derivatív ügyletek - beágyazott és nem-sztenderd derivatív ügyletek 6. A kötelezettségvállalási módszertan 3 a sztenderd derivatív ügyletek vonatkozásában mindig a mögöttes eszközben meglévő ekvivalens pozíció piaci értékét jelenti. Ez helyettesíthető a tőzsdei határidős (futures) ügyletek névértékével vagy árával, amennyiben ez konzervatívabb. Azon nem-sztenderd derivatív ügyleteknél, amelyeknél a származtatott ügyletet nem lehet a megfelelő mögöttes eszköz névértékére vagy piaci értékére konvertálni, alternatív megközelítés alkalmazható feltéve, hogy ezen ügyletek teljes összege elhanyagolható részt képvisel az ÁÉKBV portfóliójában. 7. A teljes kitettségnek a kötelezettségvállalási módszer alkalmazásával történő kiszámítása során az alábbi lépéseket szükséges megtenni: a) Meghatározni minden egyes derivatív ügylet kitettségét (beleértve a beágyazott származtatott ügyleteket és a hatékony portfólió-kezelési technikákhoz kapcsolódó tőkeáttételt is). b) Meghatározni, hogy van-e lehetőség nettósításra, illetve vannak-e fedezeti ügyletek, amelyeket figyelembe lehet venni. Ezek alapján a számítást a következő módon szükséges elvégezni: - a bruttó kitettség értéke megegyezik az egyes pénzügyi derivatív eszközök kitettségeinek összegével (beleértve a beágyazott ügyleteket) a derivatíva nettósítása után; - a nettósításba, illetve a fedezeti ügyletekbe bevont értékpapír pozíciók kitettségeivel a bruttó kitettség összege korrigálható; - az így korrigált abszolút értékek összege megegyezik a nettó kitettség értékével. c) A teljes kitettség ezek alapján egyenlő a következők összegével: - a nem nettósított derivatív ügyletek abszolút értelemben számolt kitettségeinek összege; - a nettósított kitettségek abszolút értékeinek összege; - a hatékony portfólió-kezelési technikákhoz kapcsolódó kitettségek abszolút értékeinek összege (ld. 19. pont). 8. A bruttó és nettó kitettségek számítása a pénzügyi derivatív pozíciónak a derivatíva alaptermékében lévő ekvivalens pozíció piaci értékére történő egzakt átváltásán alapul. 3 az EÉPH 2012/197 számú az egyes strukturált ÁÉKBV-k kockázatának mérésére és kitettségének számítására vonatkozó iránymutatásai a pozíció alapú megközelítés kifejezését alkalmazzák 5

6 9. Minden egyes pénzügyi derivatív pozícióhoz tartozó kitettség-számítást szükséges átváltani az ÁÉKBV hivatalos pénznemére az azonnali árfolyam szerint. 10. Ha bármilyen deviza alapú derivatív ügyletnek két olyan lába van, amelyek nem az ÁÉKBV hivatalos pénznemében állnak fenn, az ügylet mindkét lábát szükséges figyelembe venni a kitettség számításnál. Átváltási módszertan - sztenderd derivatív ügyletek 11. Az alábbi átváltási módszereket 4 ajánlott alkalmazni a következő sztenderd derivatív ügyleteknél: a) Tőzsdei határidős ügyletek (futures): Kötvény future: kontraktusszám x kontraktus mérete 5 x legolcsóbban szállítható referencia kötvény piaci értéke Kamat future: kontraktusszám x kontraktus mérete Deviza future: kontraktusszám x kontraktus mérete Részvény future: kontraktusszám x kontraktus mérete x alaptermék piaci értéke Index future: kontraktusszám x kontraktus mérete x index értéke. b) Egyszerű, sztenderd opciók (plain vanilla options): Kötvényopció: ügylet névértéke x mögöttes referencia kötvény piaci értéke x delta Részvényopció: kontraktusszám x kontraktus mérete x alaptermék piaci értéke x delta Kamatopció: ügylet névértéke x delta Devizaopció: devizaláb(ak) névértéke x delta Indexopció: kontraktusszám x kontraktus mérete x index értéke x delta Tőzsdei határidős ügyletekre (futures) vonatkozó opció: kontraktusszám x kontraktus mérete x mögöttes termék piaci értéke x delta Swaptions: referencia swap kötelezettségvállalás átváltási mértéke (ld. lent) x delta Opciós utalványok és jogok (warrants and rights): részvények/kötvények száma x mögöttes referencia eszköz piaci értéke x delta. c) Csere ügyletek (swaps): sztenderd (fix és változó kamatozású) kamat- és inflációs swap ügyletek: mögöttes eszköz piaci értéke (a fix láb névértéke is alkalmazható) Deviza swapok: devizaláb(ak) névleges értéke Cross currency swapok: devizaláb(ak) névleges értéke Basic Total Return Swap ügyletek: mögöttes referencia eszköz piaci értéke 4 A módszerek részletes leírását az iránymutatás oldala tartalmazza 5 A vonatkozó kontraktusspecifikáció alapján. 6

7 Non-Basic Total Return Swap ügyletek: az ügylethez kapcsolódó lábak piaci értékének összege Single Name Credit Default Swap (CDS) ügylet: Biztosítást nyújtó oldalon: a mögöttes referencia eszköz piaci értéke vagy a CDS ügylet névértéke közül a magasabb összeg; Biztosítás vásárlójának oldalán: mögöttes referencia eszköz piaci értéke Contract for Differences (CFD) ügylet: részvények/kötvények száma x mögöttes referencia eszköz piaci értéke. d) OTC határidős ügyletek (forwards): devizára: devizaláb(ak) névértéke kamatlábra: az ügylet névértéke e) Tőkeáttételes kitettség indexek vagy kitettség beágyazott tőkeáttétellel rendelkező indexek irányába: az ilyen kitettséget biztosító származatott eszközök esetében a sztenderd kötelezettségvállalási módszert szükséges alkalmazni. Átváltási módszertan - beágyazott derivatív ügyletek 12. Az alábbi átváltási módszertant szükséges alkalmazni azon pénzügyi eszközöknél, amelyek beágyazott derivatívákat tartalmaznak: átváltoztatható kötvény (convertible bonds): referencia részvények száma x mögöttes részvények értéke x delta hitelkockázathoz kapcsolt értékpapírok (credit linked notes): mögöttes referencia eszközök piaci értéke, részben kifizetett értékpapírok (partly paid securities): részvények/kötvények száma x mögöttes referencia eszközök piaci értéke, opciós utalványok (warrants) és kapcsolódó jogok: részvények/kötvények száma x mögöttes referencia eszközök piaci értéke x delta. Átváltási módszertan - nem sztenderd (egzotikus) derivatív ügyletek A nem sztenderd derivatív, így az egzotikus swap (variance swaps, volatility swaps) ügyleteknél, valamint egzotikus opciós (barrier options) ügyleteknél alkalmazandó átváltási módszertanhoz kapcsolódó egyes példákat az iránymutatás részletesen meghatározta. 6 A pénzügyi derivatív eszközök azon típusai, amelyek mentesíthetőek a teljes kitettség számítási követelmény alól 13. A pénzügyi derivatív eszközt nem szükséges figyelembe venni a kitettség számításánál, amennyiben teljesíti a következő tulajdonságok mindegyikét: a) az ÁÉKBV portfóliójában lévő pénzügyi eszközök teljesítményét elcseréli egy másik referencia pénzügyi eszköz teljesítményére, 6 A módszertan részletes leírását az iránymutatás oldala tartalmazza 7

8 b) az ÁÉKBV portfóliójában lévő elcserélt eszközök piaci kockázatát teljesen kompenzálja, amelynek következtében az ÁÉKBV teljesítménye (azaz egy jegyre jutó nettó eszközértéke alapján számolt hozama) nem függ az elcserélt eszköz teljesítményétől, és c) a referencia eszközök közvetlen tartásához képest nem rendelkezik sem további opciós jellemzőkkel, sem tőkeáttételre vonatkozó utalásokkal, sem más további pótlólagos kockázattal. 14. A pénzügyi derivatív eszközt nem szükséges figyelembe venni a kitettség számításánál, ha megfelel mindkét következő feltételnek: a) egy pénzügyi instrumentumra vonatkozó derivatív eszköz valamint kockázatmentesnek tekinthető eszközökbe fektetett készpénz olyan kombinációja, amely egyenértékű az adott pénzügyi eszközben lévő készpénz-pozíció tartásával. b) a pénzügyi derivatív eszköz nem eredményez semmilyen járulékos kitettséget, tőkeáttételt, illetve nem növeli a piaci kockázatot. Nettósítás és fedezeti ügyletek Nettósítás és fedezeti ügylet 15. A teljes kitettség kötelezettségvállalási módszer alkalmazásával történő kiszámításakor a nettósítási és fedezeti eljárásokat a teljes kitettséget csökkentő tényezőkként lehet figyelembe venni. A nettósítási eljárás meghatározása 16. Ugyanazzal a mögöttes eszközzel rendelkező pénzügyi derivatív eszközök és/vagy értékpapír pozíciók kombinált ügyletei, függetlenül a származtatott eszközök lejárati idejétől, ahol az alkalmazott pénzügyi derivatív eszközök és/vagy értékpapír pozíciók kizárólagos célja, hogy kiküszöböljék a más pénzügyi származtatott eszközökből és/vagy értékpapír pozíciókból fakadó kockázatokat. A fedezeti eljárás meghatározása 17. Olyan pénzügyi derivatív eszközök és/vagy értékpapír pozíciók kombinált ügyletei, amelyek nem feltétlenül ugyanahhoz a mögöttes eszközhöz kapcsolódnak, de ahol az alkalmazott pénzügyi derivatív eszközök és/vagy értékpapír pozíciók kizárólagos célja, hogy ellensúlyozza a más pénzügyi származékos eszközök és/vagy értékpapír pozíciók felvételéből fakadó kockázatokat. 18. Ha az ÁÉKBV-alapkezelő az egyes pénzügyi derivatív eszközök teljes kitettséghez történő hozzájárulása során konzervatív számítást alkalmaz (ld. ezen ajánlás III/6. pontja), a nettósítási és fedezeti eljárások nem vehetők figyelembe az adott származtatott eszközből 8

9 származó kitettség értékének csökkentő tényezőjeként, ha ez egyúttal a teljes kitettség alulbecslésével járna. Nettósítás 19. Az ÁÉKBV-alapkezelő nettósíthatja a pozíciókat: a) pénzügyi derivatív eszközök között, feltéve, hogy ugyanazzal a mögöttes pénzügyi eszközzel rendelkeznek, függetlenül attól, ha a derivatív ügyletek lejárati napja különböző, b) egy pénzügyi derivatív eszköz (amelynél a mögöttes eszköz átruházható értékpapír, pénzpiaci eszköz vagy kollektív befektetési forma) és a megfelelő mögöttes eszköz között, c) olyan ÁÉKBV esetében, amely elsődlegesen kamatláb derivatívákat alkalmaz, az ÁÉKBV-alapkezelő speciális duráció-nettósítási szabályokat alkalmazhat, hogy figyelembe lehessen venni a hozamgörbe lejárati szegmensei közötti korrelációt. Duráció-nettósítási szabályok 20. A duráció-nettósítási szabályok nem használhatóak, ha azok nem megfelelően tükrözik vissza az ÁÉKBV kockázati profilját. Azon ÁÉKBV-k esetében, ahol az ÁÉKBV-alapkezelő alkalmazza ezeket a szabályokat, a kamatláb-stratégiának mentesnek kell lenni egyéb kockázatoktól (pl. volatilitás). Ennek következtében pl. kamatláb arbitrázs stratégiák esetében nem lehet alkalmazni ezeket a nettósítási szabályokat. 21. A duráció-nettósítási szabályok használata nem eredményezhet indokolatlan szintű tőkeáttételt rövid lejáratú pozíciókba történő befektetéseken keresztül. Ennek megfelelően a rövid lejáratú kamatláb derivatív ügyletek nem lehetnek egy közepes hosszúságú durációval rendelkező ÁÉKBV teljesítményének fő forrásai, ha az ÁÉKBV-alapkezelő ezt a nettósítási módszertant alkalmazza. 22. Az ÁÉKBV kamatláb derivatív ügyletét a vele egyenértékű mögöttes eszköz pozícióira szükséges konvertálni az alábbi módszertan szerint: a) Minden egyes kamatláb derivatív ügyletet lejáratuk alapján kell osztályozni (lejárati alapú osztályozási kosár): (1) első csoport 0-2 év közötti lejárat; (2) második csoport 2-7 év közötti lejárat (3) harmadik csoport 7-15 év közötti lejárat (4) negyedik csoport 15 éven túli lejárat szerint. b) Meg kell határozni a vonatkozó mögöttes eszköz pozícióját oly módon, hogy a kamatláb derivatíva durációját el kell osztani az ÁÉKBV befektetési politikája által megcélzott durációval, majd az így kapott hányadost meg kell szorozni a mögöttes eszköz piaci értékével. (ld. III/1. pont) c) Az így kapott mögöttes eszközpozíciókat (long és short) nettósítani lehet minden egyes lejárati osztályon belül. A hosszú pozíció értéke a nettó pozíció értével nettósítva adja meg az adott lejárati osztály nettósított pozícióját. d) Az i-edik lejárati sávban fennmaradó még nem nettósított hosszú vagy rövid (long vagy short) pozíciókat nettósítani kell az i+1-edik lejárati sávban fennmaradó hosszú vagy rövid (long vagy short) pozíciókkal. 9

10 e) Az i-edik lejárai sávban fennmaradó még nem nettósított hosszú vagy rövid (long vagy short) pozíciókat nettósítani kell az i+2-edik lejárati sávban fennmaradó hosszú vagy rövid (long vagy short) pozíciókkal. f) A két legtávolabbi lejárati sávban lévő, nem nettósított long és short pozíciók nettósításával meg kell határozni ezen két lejárati sáv közti nettósított értéket. g) Az ÁÉKBV teljes kitettségét az alábbi elemek összegeként határozhatja meg: ga) minden egyes lejárati sávon belül a nettósított pozíció 0%-a, gb) két szomszédos lejárati sáv (i és i+1) között nettósított pozíciók 40%-a, gc) két nem szomszédos lejárati sáv (i és i+2) között nettósított pozíciók 75%-a, gd) két legtávolabbi lejárati sáv között nettósított pozíciók 100%-a, ge) a fennmaradó nem nettósított pozíciók 100%-a. 23. Az ÁÉKBV-k, amelyek a duráció-nettósítási szabályok alkalmazása mellett döntenek, használhatják a továbbiakban leírt fedezetszámítási módszertant is (ld pont). Ugyanakkor csak a fedezeti eljárásokba be nem vont kamatláb derivatív ügyletek esetében alkalmazhatóak a lejárati-nettósítási szabályok. Fedezeti ügyletek 24. A fedezeti ügyleteket csak akkor lehet figyelembe venni a teljes kitettség kiszámításánál, ha azok ellentételeznek bizonyos eszközökhöz kapcsolódó kockázatokat, különösen, ha eleget tesznek az alábbi kritériumok mindegyikének: a) az olyan befektetési stratégiák, amelyek célja hozam elérése, nem tekinthetők fedezeti eljárásoknak; b) igazolhatóan csökkenteniük kell az ÁÉKBV kockázati szintjét; c) a pénzügyi származtatott eszközökhöz kapcsolódó általános, és ha van, specifikus kockázatokat ellentételezniük kell; d) ugyanazon eszköz-osztályhoz kell kapcsolódniuk, és e) hatékonynak kell lenniük nehézségekkel terhelt (stressed) piaci feltételek között. 25. Mindemellett a deviza-árfolyam kockázat fedezetére alkalmazott (azaz pótlólagos kitettséget, tőkeáttételt és/vagy egyéb piaci kockázatokat nem növelő) pénzügyi derivatív eszközök nettósíthatóak az ÁÉKBV-kteljes kitettségének számítása során. 26. Általános jelleggel érvényes, hogy sem a piac-semleges (market neutral), sem a vételi/eladási (long/short) befektetési stratégiák nem tesznek eleget a fent megállapított kritériumoknak. 7 7 A kapcsolódó ügyletek részletes leírását példákkal és magyarázatokkal az iránymutatás oldala tartalmazza 10

11 Hatékony portfólió kezelési (Efficient Portfolio Management) technikák 27. Ha az ÁÉKBV a visszavásárlási (repo) és értékpapír kölcsönzési tranzakciók végzésével a biztosítékok újra befektetése révén növeli a tőkeáttételt, akkor a Felügyelet elvárja, hogy a kockázatkezelési eljárás megfelelően kezelje az e tevékenységből eredő kockázatot, valamint ezeket az ügyleteket figyelembe vegye a teljes kitettség meghatározásakor. 28. Amennyiben az ÁÉKBV-alapkezelő a biztosítékokat a kockázatmentes hozamot meghaladó hozamot biztosító pénzügyi eszközökbe fekteti, akkor az ÁÉKBV teljes kitettségének megállapítása során a következőket szükséges figyelembe venni: a) a készpénzben fennálló biztosíték tartása esetén kapott összeget; b) nem-készpénz biztosíték tartása esetén az érintett eszköz piaci értékét. 29. Minden addicionálisan keletkező teljes kitettség értékét hozzá kell adni a derivatív eszközök használatából eredő teljes kitettség értékéhez, és ezek teljes összege nem haladhatja meg a nettó eszközérték 100%-át. 30. A biztosítékok minden további más visszavásárlási vagy értékpapír kölcsönzési tranzakcióban történő felhasználása esetén hasonlóan szükséges eljárni, illetve beszámítani azt a teljes kitettség megállapítása során. 31. Az átruházható értékpapírokra és pénzpiaci eszközökre vonatkozó technikák és eszközök nem eredményezhetik az ÁÉKBV bejelentett befektetési célkitűzésének megváltozását; illetve nem generálhatnak jelentős pótlólagos kockázatokat az értékesítési dokumentumokban leírt eredeti kockázati politikához képest. A nem-készpénz biztosítékot emellett nem lehet eladni, újra befektetni és elzálogosítani. A hatékony portfóliókezelési technikákból származó összes bevételt a közvetlen és közvetett működési költségek levonása után vissza kell juttatni az ÁÉKBV-nek. 33. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV gondoskodjon arról, hogy bármikor képes legyen visszahívni bármilyen kikölcsönzött értékpapírt, vagy megszüntetni bármilyen általa megkötött értékpapír-kölcsönzési megállapodást. 34. A Felügyelet azt is elvárja, hogy a fordított visszavásárlási megállapodást kötő ÁÉKBV gondoskodjon arról, hogy bármikor vissza tudja hívni a készpénz teljes összegét vagy meg tudja szüntetni a fordított visszavásárlási megállapodást kamatokkal növelt vagy piaci értéken. Amennyiben a készpénz piaci értéken bármikor visszahívható, az ÁÉKBV nettó eszközértékének kiszámításakor a fordított visszavásárlási megállapodás piaci értékét kell használni. 35. A visszavásárlási megállapodást kötő ÁÉKBV-nek szükséges arról is gondoskodnia, hogy bármikor vissza tudja hívni a visszavásárlási megállapodás tárgyát képező értékpapírokat vagy meg tudja szüntetni az általa kötött visszavásárlási megállapodást. 11

12 36. A hét napnál nem hosszabb, határozott időre szóló visszavásárlási és fordított visszavásárlási megállapodásokat olyan megállapodásnak kell tekinteni, amelyben az ÁÉKBV bármikor visszahívhatja eszközeit. 37. A hatékony portfóliókezelési ügyleteket kötő ÁÉKBV-nek szükséges figyelembe vennie ezeket a műveleteket a likviditási kockázat kezelésére szolgáló eljárásának kialakításakor annak biztosítása érdekében, hogy bármikor képes legyen eleget tenni visszaváltási kötelezettségeinek. 38. Az ÁÉKBV tájékoztatójában a befektetőket szükséges világosan tájékoztatni arról, ha hatékony portfóliókezelési technikákat kíván alkalmazni. Ennek ki kell terjednie az e tevékenységekkel járó kockázatok részletes leírására, ideértve a partnerkockázatot és a lehetséges összeférhetetlenségeket, valamint arra, hogy e tevékenységek milyen hatással fognak járni az ÁÉKBV teljesítményére, amely technikák alkalmazásának összhangban kell lennie az ÁÉKBV legjobb érdekeivel. 39. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV a tájékoztatóban közzétegye a hatékony portfóliókezelési technikákból eredő azon közvetlen és közvetett működési költségekre, valamint díjakra vonatkozó politikáját, amelyek csökkentik az ÁÉKBV bevételeit. Ezek a költségek és díjak nem foglalhatnak magukban rejtett bevételt. Az ÁÉKBV-nek szükséges megneveznie azokat a jogi személyeket, amelyeknek a közvetlen és közvetett költségeket és díjakat kifizetik, és jeleznie, hogy ezek az ÁÉKBV-alapkezelő társaság vagy a letétkezelő kapcsolt vállalkozásának minősülnek-e. 40. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV éves jelentése részletesen tartalmazza a hatékony portfóliókezelési technikák révén szerzett kitettségét, a hatékony portfóliókezelési technikákban részt vevő partnerek megnevezését, az ÁÉKBV által a partnerkitettség csökkentése érdekében kapott biztosíték típusát és összegét; és a teljes beszámolási időszak alatt a hatékony portfóliókezelési technikákból származó bevételeket, a felmerülő közvetlen és közvetett működési költségekkel és díjakkal együtt. Speciális kritériumoknak megfelelő ÁÉKBV-k teljes kitettségének számítása a kötelezettségvállalási módszer alkalmazásával 41. Az alábbi kritériumok mindegyikének megfelelő ÁÉKBV-k meghatározott kiigazításokkal számíthatják ki a teljes kitettségüket: a) az ÁÉKBV-t passzívan kezelik és a befektetési struktúra alapján lejáratkor egy előre meghatározott kifizetést teljesít, továbbá mindvégig rendelkezik azon vagyonelemekkel, amelyek az előzetesen meghatározott kifizetést biztosítják; b) az ÁÉKBV olyan előre meghatározott kifizetést ígér, amely felosztható korlátozott számú, az alapul szolgáló eszközök értékének alakulása által befolyásolt forgatókönyvre, amelyek különböző kifizetéseket biztosítanak a befektetőknek; 12

13 c) az ÁÉKBV élettartama alatt a befektető egyszerre csak egy megtérülési profil kockázatát vállalhatja; d) a már definiált, az egyes forgatókönyvek teljes kitettségének számítására használt, kötelezettségvállalási módszert akkor lehet alkalmazni, ha figyelembe veszik a II. fejezetben szereplő követelményeket; e) az ÁÉKBV végső lejárata nem haladja meg a 9 évet; f) az ÁÉKBV a jegyzési időszak lezárultát követően nem fogad el új jegyzéseket; g) az ÁÉKBV a portfólió egyik megtérülési profilról egy másikra történő átállása során nem szenvedhet el nagyobb veszteséget, mint a kezdeti kibocsátási árfolyam 100%-a; valamint az egyik forgatókönyvről egy másikra történő átállás során amely egy adott mögöttes eszköz teljesítményét figyelembe véve befolyásolja a kifizetési struktúrát eleget kell tenni az ÁÉKBV-ben foglalt, az ÁÉKBV induló nettó eszközértékén alapuló diverzifikációs követelményeknek. 42. Az fenti kritériumoknak megfelelő ÁÉKBV-k az alábbi kiigazításokkal számíthatják ki teljes kitettségüket, valamint meg kell felelniük az alábbi követelményeknek: a) a befektetési stratégia által biztosított, előre meghatározott kifizetéseket egymástól elkülönült, egyedi forgatókönyvként kell értelmezni; b) az egyes forgatókönyvekben szereplő származtatott pénzügyi eszközöket úgy kell értékelni, hogy az értékelés alapján megállapítható legyen, hogy az adott származtatott eszköz értékelése során alkalmazni kell-e a jelen ajánlásban szereplő, a teljes kitettség számítására vonatkozó előírásokat; c) az ÁÉKBV határozza meg minden egyes forgatókönyv teljes kitettségét, olyan formában, hogy értékelje a nettó eszközérték 100%-ában meghatározott küszöbnek való megfelelést; d) az ÁÉKBV-alapkezelő tájékoztatója teljes körűen tartalmazza a befektetési politikát, a mögöttes kockázatot és a kifizetések meghatározásának módját, mégpedig a lakossági befektetők számára is könnyen érthető, világos nyelvezettel megfogalmazva, valamint magában foglal egy olyan figyelmeztetést, hogy amennyiben a befektető a lejárat előtt váltja vissza a befektetési jegyeket, úgy nem részesül az előre meghatározott kifizetésben, így jelentős veszteséget szenvedhet el. IV/1. Általános alapelvek és követelmények IV. A teljes kitettség kiszámítása a kockáztatott érték módszer alkalmazásával 43. A teljes kitettség VaR módszerrel történő kiszámítása során az ÁÉKBV portfóliójának összes pozícióját szükséges figyelembe vennie. 44. Meghatározott kockázati profiljuk alapján (a limitek dokumentált rendszerének fenntartásával) állapítják meg az ÁÉKBV-kre a maximális VaR limitet. 13

14 45. Amennyiben egy ÁÉKBV a VaR módszert alkalmazza, minden e fejezetben előírt követelménynek szükséges megfelelnie. A VaR módszer a maximálisan várható potenciális veszteséget méri egy adott konfidenciaszinten, egy adott időszakra vonatkozóan, normál piaci körülményeket feltételezve. A VaR módszer része az ÁÉKBV-alapkezelő átfogó, teljes kockázatkezelési eljárásának. A VaR megközelítés alkalmazása esetén minden hatékony portfólió kezelési kitettség figyelembe vétele elvárt a számításokban és a korlátok megállapításánál. IV/2. Választás a relatív és abszolút VaR módszerek között 46. Az ÁÉKBV-alapkezelő a teljes kitettség kiszámításához az alábbiakban leírtak szerint választhat a relatív vagy az abszolút VaR módszer alkalmazása között. 47. Az ÁÉKBV-alapkezelő viseli a felelősséget annak eldöntéséért, hogy az ÁÉKBV kockázati profilja és befektetési stratégiája szempontjából melyik VaR módszer a megfelelőbb. 48. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV-alapkezelő igazolja, hogy az általa használt VaR módszer megfelelő. A döntést és az alapjául szolgáló feltevéseket teljes körűen dokumentálni kell. 49. Általános szabály, hogy a teljes kitettség kiszámításához alkalmazott VaR módszer kiválasztása következetes legyen. Ennek keretében nem lehet abszolút módszerről relatívra váltani pusztán annak okán, hogy az ÁÉKBV megszegte az abszolút módszer szerint meghatározott limiteket. 50. A relatív VaR megközelítésnek megfelelő stratégiák azok, ahol egy tőkeáttételtől mentes benchmark-ot állapítanak meg az ÁÉKBV számára, ami tükrözi az általa követett befektetési stratégiát. Ebben az esetben a benchmark egy sztenderdizáció, ami a relatív megközelítéshez meghatározott referencia portfólió alapjául szolgál. A relatív VaR módszer a legátláthatóbb megközelítés azon befektetők számára, akik általánosan tisztában vannak a benchmark-kal, valamint a benchmark-hoz kapcsolódó kockázatokkal. 51. Ezzel ellentétben, azon ÁÉKBV-k esetében, amelyek több eszköz-osztályba fektetnek és nem benchmark-hoz kötött befektetési stratégiát folytatnak, hanem abszolút hozamra törekednek, az abszolút VaR megközelítés megfelelőbb. IV/3. A relatív VaR módszer 52. A relatív VaR módszer alapján az ÁÉKBV teljes kitettsége legfeljebb a referencia portfolió VaR értékének kétszerese lehet. 14

15 53. A relatív VaR módszer szerint az ÁÉKBV teljes kitettsége az alábbiak szerint számítható ki: a) ki kell számítani az ÁÉKBV jelenlegi portfóliójának (beleértve a származtatott eszközöket is) VaR értékét, b) a referencia portfólió VaR értékének kiszámítása, c) annak ellenőrzése, hogy az ÁÉKBV jelenlegi portfóliójának VaR értéke nem nagyobb a referencia portfólió VaR értékének kétszeresénél, azaz az ÁÉKBV teljes tőkeáttételi arányszáma nem sérti a vonatkozó limitet, amelynek értéke 2. Az irányadó képlet a következő: (VaR alap VaR referencia portfolió) VaR referencia portfolió x % 54. A referencia portfólióval és a hozzá kapcsolódó eljárásokkal szemben elvárt, hogy az alábbi kritériumokat teljesítsék: a) A referencia portfólióban nem szabad tőkeáttételnek lennie és különösen nem szabad pénzügyi és beágyazott származtatott eszközöket tartalmaznia, kivéve a következő eseteket: aa) long/short stratégiával rendelkező ÁÉKBV-k esetében az ÁÉKBV-alapkezelő választhat egy olyan referencia portfóliót, amely pénzügyi származtatott eszközöket használ rövidtávú kitettség (short) szerzése érdekében (ebben az esetben a vételi (long) és eladási (short) pozíciók abszolút értékének egyenlőnek kell lennie az ÁÉKBV nettó eszközértékének 100%-ával); ab) azon ÁÉKBV-k esetében, amelyek kifejezetten törekednek arra, hogy a portfolió devizaárfolyam-kockázata fedezve legyen, az ÁÉKBV-alapkezelő referencia portfolióként választhat devizában fedezett indexet. b) A referencia portfólió kockázati profiljának összhangban kell lennie az ÁÉKBV befektetési célkitűzéseivel, politikájával és az ÁÉKBV portfóliójára vonatkozó korlátokkal. c) Ha az ÁÉKBV kockázat/hozam profilja gyakran változik, vagy ha a referencia portfólió meghatározása nem lehetséges, akkor a relatív VaR módszert nem szabad alkalmazni. d) A referencia portfólió meghatározásával és folyamatos fenntartásával kapcsolatos eljárást be kell integrálni a kockázatkezelési eljárásba és támogatni kell megfelelő szabályzatokkal. A referencia portfólió összetételével kapcsolatosan iránymutatást kell kidolgozni. Ezen kívül a referencia portfólió aktuális összetételét, és ennek bármilyen változását világos módon dokumentálni kell. e) Két különböző referencia portfólió közül a kisebb lehetséges piaci kockázattal bírót kell választani. 15

16 IV/4. Az abszolút VaR módszer 55. Az abszolút VaR módszer korlátozza az ÁÉKBV nettó eszközértékéhez viszonyított VaR érték maximumát. IV/5. A VaR módszer minimum követelményei 56. A Felügyelet elvárja, hogy a teljes kitettség relatív vagy abszolút VaR módszerrel történő meghatározása során az ÁÉKBV-alapkezelő feleljen meg az alábbiakban felsorolt mennyiségi és minőségi minimum-követelményeknek. IV/6. VaR módszer - mennyiségi követelmények Számítási sztenderdek 57. Az ÁÉKBV abszolút VaR értéke nem haladhatja meg nettó eszközértékének 20%-át. 58. Az abszolút és relatív VaR érték számítását a következő paraméterek szerint kell végezni: a) egyoldali 99%-os konfidencia intervallum; b) a tartási periódus 1 hónap (20 üzleti nap); c) a kockázati tényezők megfigyelési időszaka (múltbeli időszak) legalább egy év (250 üzleti nap), hacsak rövidebb megfigyelési időszak nem igazolható az árvolatilitásának jelentős növekedésével (rendkívüli piaci feltételek esetén); d) negyedévente, vagy a piaci árak jelentős változása esetén még gyakrabban történő adatfrissítés; e) legalább napi gyakoriságú számítás. 59. Az alapkezelő alkalmazhat az előző pontban említettektől eltérő konfidencia intervallumot és/vagy tartási periódust, amennyiben az előbbi nem kisebb 95%-nál, az utóbbi pedig nem haladja meg az egy hónapot (20 üzleti napot). 60. Az abszolút VaR módszert alkalmazó ÁÉKBV-k számára a számítási paraméterek változtatása együtt jár az adott tartási időszakra vonatkozó 20%-os limit és /vagy a konfidencia intervallum arányosításával. Az arányosítás kizárólag normális eloszlást feltételezve, a hozamok mint valószínűségi változók azonos és független eloszlása mellett végezhető el, figyelembe véve a normális eloszlás kvantilis értékeit, valamint az időtartam négyzetgyök szabályát. Kockázatkezelés 61. A teljes kockázati kitettség számítása céljából alkalmazott VaR modellnek - a minimum elvárások teljesítése érdekében - figyelembe kell vennie legalább az általános piaci kockázatot, illetve, amennyiben alkalmazható, az egyedi (idiosyncratic) kockázatot is. Azon 16

17 eseményhez kapcsolódó (és/vagy nem-teljesítési) kockázatokat, amelyeknek az ÁÉKBV befektetéseiből fakadnak, a stressz teszt programban kell minimális elvárásként figyelembe venni. Ha a javasolt kockázatmérési módszertan nem bizonyul megfelelőnek, a Felügyeletnek joga van szigorúbb mérési követelmények meghatározására az ilyen modellt használó ÁÉKBV-alapkezelő számára. A kockázat értékelés teljessége és pontossága 62. A megfelelő modell kiválasztásáért az ÁÉKBV-alapkezelő felelős. A Felügyelet elvárja, hogy a VaR modell választása esetén az ÁÉKBV-alapkezelő győződjön meg arról, hogy a modell megfelelő az alkalmazott befektetési stratégia és a pénzügyi eszközök típusainak és komplexitásának szempontjából. 63. A VaR modellnek biztosítania kell a teljességet és nagy pontossággal kell meghatároznia a kockázatokat. Különösen: a) a VaR számításnál az ÁÉKBV portfóliójának minden pozícióját figyelembe kell venni, b) modellnek megfelelően figyelembe kell vennie a portfólió pozícióival összefüggő összes lényeges piaci kockázatot, különösen azokat a specifikus kockázatokat, amelyek a pénzügyi származtatott eszközökhöz kapcsolódnak. Ennek érdekében a VaR modellnek számításba kell vennie minden olyan kockázati tényezőt, amelyek nem elhanyagolható mértékben befolyásolják a portfólió értékének változását, c) a VaR keretein belül használt kvantitatív modelleknek (árazási eszközök, volatilitásés korreláció-becslés stb.) magas szintű pontosságot kell biztosítaniuk, d) a VaR keretein belül használt minden adat tekintetében biztosítani szükséges a következetességet, az időszerűséget és a megbízhatóságot. Visszamérési eljárások (back testing) 64. A Felügyelet elvárja, hogy a visszamérési eljárások alkalmazásakor az ÁÉKBValapkezelő figyelemmel kísérje a VaR modellje pontosságát és teljesítményét. 65. A programnak minden üzleti napon biztosítania kell az összehasonlítást az ÁÉKBV napvégi pozíciói alapján, az alkalmazott modell által generált egynapos VaR értéke és az ÁÉKBV portfólió-értékének a rákövetkező üzleti nap végéig történő egynapos változása között. 66. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV-alapkezelő a visszamérési programot legalább havonta lefuttassa, az összehasonlítást mindig visszamenőlegesen teljesítve az előző pontnak megfelelően minden egyes üzleti napra. 67. Az ÁÉKBV-alapkezelőnek a visszamérési program alapján szükséges meghatároznia és figyelemmel kísérnie az ún. túllendüléseket (overshootings). Ez utóbbi akkor áll fenn, ha a 17

18 portfólió értékének egynapos változása meghaladja a modell által kiszámolt egynapos VaR értékét. 68. Ha a visszamérések eredményei azt mutatják, hogy a túllendülés százalékos értéke túlságosan magas, az ÁÉKBV-alapkezelőnek szükséges felülvizsgálnia a VaR modellt és meg kell tennie a megfelelő kiigazításokat. 69. Az ÁÉKBV-alapkezelő felső vezetését legalább negyedévente, a Felügyeletet pedig legalább félévente tájékoztatni kell, ha az összes kezelt ÁÉKBV-t figyelembe véve - az utolsó 250 üzleti napon, 99%-os konfidencia szint mellett - a túllendülések száma meghaladta a négyet. Stressz tesztek Általános rendelkezések 70. Minden VaR módszert használó ÁÉKBV-nek szigorú, átfogó, és kockázatarányos stressz tesztet szükséges végrehajtania az alábbiakban meghatározott minőségi és mennyiségi követelményeknek megfelelően. 71. A stressz tesztet annak érdekében kell lefolytatni, hogy azáltal mérni lehessen az ÁÉKBV árfolyamának azon potenciális csökkenését, amely a releváns piaci paraméterek, vagy a korrelációs tényezők nem várt változásaiból eredhetnek. Amennyiben alkalmazható, mérni kell azon releváns piaci paraméterek és korrelációs tényezők változásait, amelyek az ÁÉKBV árfolyamának nagyobb mértékű csökkenését eredményezhetik. 72. A Felügyelet elvárja, hogy a stressz tesztek megfelelően kerüljenek beépítésre az ÁÉKBV-alapkezelő kockázatkezelési eljárásába és az eredményeket figyelembe vegyék a befektetési döntések meghozatala során. Mennyiségi követelmények 73. A Felügyelet elvárja, hogy a stressz teszt fedjen le minden olyan kockázatot, amely jelentős mértékben befolyásolja az ÁÉKBV árfolyamát vagy annak ingadozását. Különösen vegye figyelembe azokat a kockázatokat, amelyeket az alkalmazott VaR modell nem fed le teljes mértékben. 74. A stressz tesztnek alkalmasnak kell lennie azon lehetséges helyzetek elemzésére, amelyekben a szignifikáns mértékű tőkeáttétel használata jelentősen megnöveli a veszteség kockázatát (downside risk) és amely az ÁÉKBV default-ját eredményezheti. (A helyzet eredményeként a nettó eszközérték kisebb lenne, mint nulla). 75. A stressz teszt azokra a kockázatokra összpontosít, amelyek - bár normál piaci körülmények között nem jelentősek - stressz helyzetben esetlegesen szignifikánssá válhatnak. 18

19 Ilyen kockázat a korrelációs tényezők szokatlan változása, stresszes piaci helyzetben a piac likviditásának hiánya, vagy az összetett strukturált termékek viselkedése stresszes likviditási feltételek között. Minőségi követelmények 76. A Felügyelet elvárja, hogy a stressz teszteket rendszeresen, de legalább havonta végezzék el. Ezen felül akkor is szükséges ilyen tesztet végezni, ha az ÁÉKBV értékében vagy összetételében, vagy a piaci feltételekben bekövetkező változás valószínűsíti, hogy a teszt eredménye jelentősen eltérő lesz. 77. A stressz tesztek koncepciójának kialakítása során szükséges az ÁÉKBV összetételének és azoknak a piaci feltételeknek a figyelembe vétele, amelyek relevánsak az ÁÉKBV működésének szempontjából. 78. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV-alapkezelő világos eljárásokat implementáljon a stressz tesztek tervezésére és folyamatos alkalmazására vonatkozóan. A stresszt teszt végrehajtásának programját minden ÁÉKBV-nál ezen eljárásrend alapján szükséges kidolgozni. Szükséges annak indoklása, hogy a program miért alkalmas az ÁÉKBV számára, valamint a végrehajtott stressz teszt dokumentálása annak érthető és áttekinthető eredményeivel együtt. Szükséges annak indoklása is az ÁÉKBV-alapkezelő részéről, ha el kíván térni a programtól. IV/7. VaR módszer - minőségi követelmények A kockázatkezelési funkció által végrehajtandó feladatok 79. A 344/2011. Korm. rendelet 9. -val összhangban az állandó kockázatkezelési szervezeti egység az alábbi feladatok végrehajtásáért is felelős: a) a VaR modell napi szintű felállítása, tesztelése, fenntartása, használata; b) a referencia portfólió meghatározásával kapcsolatos eljárás felügyelete, ha az ÁÉKBV-alapkezelő áttér a relatív VaR módszerre; c) annak folyamatos biztosítása, hogy a modell illeszkedjen az ÁÉKBV portfóliójához; d) a modell folyamatos validációjának végrehajtása; e) minden ÁÉKBV számára a VaR limitek egy - az ÁÉKBV kockázati profiljával összhangban álló dokumentált rendszerének validálása és végrehajtása, amelyet a felső vezetésnek és az igazgatóságnak jóvá kell hagynia; f) a VaR korlátok nyomon követése és ellenőrzése; g) az ÁÉKBV által létrehozott tőkeáttétel szintjének nyomon követése; h) rendszeres beszámoló készítése a felső vezetésnek a VaR kockázatmérések aktuális szintjéről (beleértve a visszamérést és a stressz teszteket). 19

20 A VaR modell használata 80. A VaR modellnek és a kapcsolódó eredményeknek a napi kockázatkezelési munka szerves részét képezi. Ezen felül szükséges a befektetési menedzserek által - a kockázatkezelési program részeként - végzett normál befektetési döntéshozatali eljárásba való beépítése, annak érdekében, hogy az ÁÉKBV kockázati profilját ellenőrzés alatt lehessen tartani, és az konzisztens legyen a befektetési stratégiával. A VaR modell validálása 81. A Felügyelet elvárja, hogy az első kidolgozást követően a modell egy független fél által végzett validálási eljáráson menjen keresztül annak biztosítása érdekében, hogy az koncepcionálisan megfelelő legyen, és kellően számításba vegyen minden lényeges kockázatot. Ezt a validációs eljárást a modell minden jelentős változását követően is szükséges végrehajtani. A jelentős változás kapcsolódhat ahhoz, hogy az ÁÉKBV-alapkezelő új terméket vezet be; a visszamérés eredményei a modell javítását teszik szükségessé; vagy az ÁÉKBV-alapkezelő döntésének értelmében a modell bizonyos aspektusai lényegesen megváltoztatásra kerülnek. 82. A kockázatkezelési funkció feladata a VaR modell folyamatos validálása (ez magában foglalja a visszamérési eljárásokat, amelyek lefolytatása a validálás szempontjából nem jelent kizárólagosságot), annak érdekében, hogy a modell pontos kalibrálása biztosítva legyen. Szükséges a felülvizsgálat dokumentálása, valamint a modell kiigazítása. Dokumentálási eljárások 83. A 344/2011. Korm. rendelet 24. -a szerint előírt dokumentálási és kockázatmérési, valamint kockázatkezelési követelmények magukba foglalják a VaR modell, illetve az ehhez kapcsolódó eljárások és technikák megfelelő dokumentálását, beleértve többek között a következőket: a) a modell által lefedett kockázatok, b) a modell módszertana, c) a matematikai feltevések és ezek alátámasztása, d) a felhasznált adatok, e) a kockázatértékelés pontossága és teljessége, f) a modell validálásának módszerei, g) a visszamérési eljárás, h) a stressz teszt eljárás, i) a modell érvényességi terjedelme, j) a gyakorlati megvalósítás. 84. A VaR modell validációját elvégezheti belső vagy külső könyvvizsgáló, vagy más külső független szakértő. 20

21 IV/8. VaR: További biztosítékok és közzététel További követelmények 85. A Felügyelet elvárja a teljes kitettség kiszámolásához VaR módszert alkalmazó ÁÉKBValapkezelőtől, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel az ÁÉKBV tőkeáttételét. 86. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV-alapkezelő a VaR, illetve stressz teszt módszertanát egészítse ki egyéb kockázatmérési módszerekkel, illetve amennyiben alkalmazható ezen felül szükséges figyelembe venni az ÁÉKBV kockázati profilját és az alkalmazott befektetési stratégiát. Közzétételi követelmények Tájékoztató (Prospektus) 87. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV tájékoztatójában tegye közzé, hogy milyen módszert használ teljes kitettségének kiszámítására (pl. kötelezettségvállalási módszer, relatív vagy abszolút VaR módszer). 88. A Felügyelet elvárja, hogy a VaR módszert használó ÁÉKBV-alapkezelő tájékoztatójában közzétegye a tőkeáttétel (maximálisan) megcélzott szintjét, és a magasabb tőkeáttételi szint alkalmazásának lehetőségeit. 89. A tőkeáttételt a származtatott eszközök névleges értékének összegeként kell meghatározni. 90. A Felügyelet elvárja relatív VaR módszer használata esetén a referencia portfólióval kapcsolatos információ közzétételét a tájékoztatóban. Éves jelentés 91. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV éves jelentésében közzétegye, hogy milyen módszert használ teljes kitettségének kiszámítására (kötelezettségvállalási módszer, relatív vagy abszolút VaR módszer). 92. A Felügyelet elvárja, hogy relatív VaR módszer használata esetén a referencia portfólióval kapcsolatos információkat közzétegye az éves jelentésben. 93. A Felügyelet elvárja, hogy az ÁÉKBV VaR mérésének módját közzétegye éves jelentésében. Ebben a tekintetben a publikált információknak legalább tartalmaznia kell az adott pénzügyi év során számított legkisebb, legnagyobb és átlagos VaR limitek gyakorlatban történő alkalmazását, valamint a modellt és a számításhoz felhasznált inputokat (számítási metódus, konfidencia szint, tartási periódus, historikus adatok hossza) is. 21

22 94. A Felügyelet elvárja, hogy a VaR módszert használó ÁÉKBV-alapkezelő tegye közzé az adott időszak alatt fennálló tőkeáttétel szintjét. 95. A tőkeáttételt az alkalmazott származtatott eszközök névleges értékeinek összegeként kell kiszámítani. 96. A fenti információk nyilvánosságra hozatala az ÁÉKBV átlátható működése átláthatóságának a növelése érdekében szükséges. V. Tőzsdén kívüli partnerkockázati kitettség V/1. A biztosítékokkal szembeni követelmények 97. A biztosítékok akkor használhatóak fel a partnerkockázati kitettségek csökkentésére, ha az ÁÉKBV tőzsdén kívüli származtatott pénzügyi ügyleteket köt és hatékony portfoliókezelési technikákat alkalmaz, feltéve, hogy a biztosítékok minden időpontban megfelelnek az alábbi követelményeknek: a) Likviditás 98. Minden nem pénzbeli biztosítéknak olyan eszköznek kell lennie, amely megfelelő likviditással rendelkezik, és amellyel szabályozott piacon vagy átlátható árképzéssel rendelkező multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek, annak érdekében, hogy azt gyorsan el lehessen adni olyan áron, amely közel esik az adásvétel előtti utolsó értékelési árhoz. A kapott biztosítéknak meg kell felelnie a 345/2011. Korm. rendelet 12. -nak is, amely a megengedett eszközök tekintetében szabályozza a befektetési eszközöket. b) Értékelés 99. A Felügyelet elvárja, hogy a kapott biztosítékot legalább napi szinten értékeljék. Olyan eszközt, amely nagy volatilitással rendelkezik, nem szabad biztosítékként elfogadni, csak akkor, ha megfelelően konzervatív haircutok vannak érvényben. c) Kibocsátói hitelminőség 100. A Felügyelet szükségesnek tartja, hogy a kapott biztosíték magas minőségű legyen. 8 d) Korreláció 101. Az OTC partner és az átadott biztosíték közötti korreláció kerülendő, ennek megfelelően az ÁÉKBV által kapott biztosítékot a partnertől független jogi személynek szükséges 8 A kapott biztosíték akkor magas minőségű, ha a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének a pénzpiaci alapokról szóló 10/2012. (X. 5.) számú ajánlásának 3-4. pontja szerint magas minőségűnek tekinthető. 22

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Az egyes strukturált ÁÉKBV-k kockázatának mérésére és teljes kitettségének számítására vonatkozó iránymutatások ESMA/2012/197

Részletesebben

Az ajánlás célja és értelmező rendelkezések

Az ajánlás célja és értelmező rendelkezések A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 14/2013. (VIII. 7.) számú ajánlása az indexkövető átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozások, valamint az ilyen vállalkozás

Részletesebben

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Iránymutatások a tőzsdén kereskedett alapokról (ETF-ek) és más ÁÉKBV-kkel kapcsolatos kérdésekről 18.12.2012 ESMA/2012/832HU

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.4. C(2016) 6329 final ANNEXES 1 to 4 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről,

Részletesebben

Iránymutatások a standard formulával meghatározott piaci és partnerkockázati kitettség kezeléséről

Iránymutatások a standard formulával meghatározott piaci és partnerkockázati kitettség kezeléséről EIOPA-BoS-14/174 HU Iránymutatások a standard formulával meghatározott piaci és partnerkockázati kitettség kezeléséről EIOPA Westhafen Tower, Westhafenplatz 1-60327 Frankfurt Germany - Tel. + 49 69-951119-20;

Részletesebben

Alpha Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Végrehajtási Politika

Alpha Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Végrehajtási Politika Alpha Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (7623 Pécs, József Attila utca 19.) Végrehajtási Politika Verziószám Hatály 2.0 2018.01.03. Elfogadó határozat 1/2018.01.03. vezérigazgatói határozat

Részletesebben

Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Szavazati jogok gyakorlásának stratégiája

Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Szavazati jogok gyakorlásának stratégiája Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Hatályos: 2018. március 29-től 1 Tartalom 1. BEVEZETÉS ÉS ALAPELVEK... 3 2. ÁTTEKINTÉS... 3 3. SZAVAZATI JOGOK GYAKORLÁSÁRA VONATKOZÓ POLITIKA... 4 4. SZAVAZATI JOGOK

Részletesebben

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.03.04-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 03.04.. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték

Részletesebben

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK2 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK2 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK2 Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.03.04-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 03.04.. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték

Részletesebben

Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról

Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról Szeles Angelika Felügyeleti statisztikai önálló osztály 2014. november 25. Tartalom I. Jogszabályi

Részletesebben

Az Alapkezelő nem adott elő tényállást az állásfoglalás iránti kérelmében.

Az Alapkezelő nem adott elő tényállást az állásfoglalás iránti kérelmében. A befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló 345/2011. (XII. 29.) Korm. rendeletnek (Korm. rendelet) az ÁÉKBV eszközeihez viszonyított befektetési korlátjaira vonatkozó rendelkezések

Részletesebben

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Iránymutatások a tőzsdén kereskedett alapokról (ETF-ek) és más ÁÉKBV-kkel kapcsolatos kérdésekről 01.08.2014 ESMA/2014/937HU

Részletesebben

Az Alapkezelő Végrehajtási és Kiegészítő Végrehajtási Politikája

Az Alapkezelő Végrehajtási és Kiegészítő Végrehajtási Politikája Az Alapkezelő Végrehajtási és Kiegészítő Végrehajtási Politikája Hatályos: 2018. augusztus 29.. A Végrehajtási Politika célja és hatálya A Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt.a Bizottság 231/2013/EU

Részletesebben

Az első öt végrehajtási helyszínre és a végrehajtás elért minőségére vonatkozó tájékoztató

Az első öt végrehajtási helyszínre és a végrehajtás elért minőségére vonatkozó tájékoztató Az első öt végrehajtási helyszínre és a végrehajtás elért minőségére vonatkozó tájékoztató (2018. évre vonatkozóan) I. Kereskedési Volumen szerinti első öt végrehajtási helyszín A KBC Securities Magyarországi

Részletesebben

MARKETPROG ESERNYŐALAP BOND DERIVATÍV KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP

MARKETPROG ESERNYŐALAP BOND DERIVATÍV KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP G ESERNYŐALAP BOND DERIVATÍV KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2017 KÉSZÜLT: 2017. AUGUSZTUS 28. G ASSET MANAGEMENT BEFKETETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A féléves jelentés a kollektív befektetési

Részletesebben

Tájékoztató hirdetmény az OTP Bank Nyrt. Regionális Treasury Igazgatóságának Értékesítési Üzletszabályzatához

Tájékoztató hirdetmény az OTP Bank Nyrt. Regionális Treasury Igazgatóságának Értékesítési Üzletszabályzatához Tájékoztató hirdetmény az OTP Bank Nyrt. Regionális Treasury Igazgatóságának Értékesítési Üzletszabályzatához Az egyes tőzsdén kívüli származtatott Egyedi Ügyletek változó letét igény mértékének számításáról

Részletesebben

Az eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök.

Az eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök. ABERDEEN LIQUIDITY FUND (LUX) US DOLLAR PÉNZPIACI ESZKÖZALAP (USD) Érvényes: 2019. augusztus 9-től Az eszközalap kizárólag az Aberdeen Standard Liquidity Fund (Lux) US Dollar Fund befektetési jegyeit tartalmazza,

Részletesebben

CLAREO ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP

CLAREO ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP CLAREO ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2017 KÉSZÜLT: 2017. AUGUSZTUS 28. MARKETPROG ASSET MANAGEMENT BEFKETETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A féléves jelentés a kollektív befektetési formákról

Részletesebben

VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK

VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK Jóváhagyta: A Pénztár Igazgatótanácsa 2018. október 29-ei ülésén Hatályos : 2018. december 1. A Pénztár befektetési tevékenysége során kettő vagyonkezelőt alkalmaz, amelynek feladata

Részletesebben

Jelentés az 5 legnagyobb kereskedelmi partnerről

Jelentés az 5 legnagyobb kereskedelmi partnerről Jelentés az 5 legnagyobb kereskedelmi partnerről Az alábbi dokumentumban a K&H Alapkezelő 2018-as évre vonatkozóan közzéteszi a portfóliókezelés keretében, befektetési instrumentumokra végrehajtott tranzakciók

Részletesebben

Az első öt végrehajtási helyszínre és a végrehajtás elért minőségére vonatkozó információk a 2018-as tárgyévre vonatkozóan

Az első öt végrehajtási helyszínre és a végrehajtás elért minőségére vonatkozó információk a 2018-as tárgyévre vonatkozóan Az első öt re és a végrehajtás elért minőségére vonatkozó információk a 2018-as tárgyévre vonatkozóan Az Erste Alapkezelő Zrt. eleget téve a MIFID II., valamint az ahhoz kapcsolódó EU rendeletekben foglalt

Részletesebben

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/5

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/5 CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2017 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Nyersanyag Alapok Alapja Megnevezése: CIB Nyersanyag

Részletesebben

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok Artisjus Kardos Gyula Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra

Részletesebben

Féléves jelentés 2016 DIALÓG USD Befektetési Alap (régi nevén DIALÓG USD Származtatott Befektetési Alap) Általános adatok:

Féléves jelentés 2016 DIALÓG USD Befektetési Alap (régi nevén DIALÓG USD Származtatott Befektetési Alap) Általános adatok: Féléves jelentés 2016 DIALÓG USD Befektetési Alap (régi nevén DIALÓG USD Származtatott Befektetési Alap) MNB lajstromszám: 1111-574 MNB engedélyszám: H-KE-III-383/2014 ISIN kód: HU0000713771 A Féléves

Részletesebben

Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai

Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai Seregdi László 2006. december 11. 2006. november 16. Előadás témái I. Bevezetés a hitelintézetek tőkekövetelmény számításába

Részletesebben

MARKETPROG ESERNYŐALAP TECHNICS ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP

MARKETPROG ESERNYŐALAP TECHNICS ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP ESERNYŐALAP TECHNICS ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP FÉLÉVES JELENTÉS 017 KÉSZÜLT: 017 AUGUSZTUS 8 ASSET MANAGEMENT BEFKETETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT A féléves jelentés a kollektív befektetési formákról

Részletesebben

1 Végrehajtási helyszíneken elért végrehajtási minőség elemzése

1 Végrehajtási helyszíneken elért végrehajtási minőség elemzése 1 Végrehajtási helyszíneken elért végrehajtási minőség elemzése 2017.01.01-2017.12.31 1.1 Általános, minden egyes pénzügyi eszközosztályra érvényes következtetések 1.1.1 A végrehajtás minőségének értékelése

Részletesebben

K&H Alapkezelő Zrt. Végrehajtási politikája 2015. május 26.

K&H Alapkezelő Zrt. Végrehajtási politikája 2015. május 26. K&H Alapkezelő Zrt. Végrehajtási politikája 2015. május 26. 1 1. Bevezetés A 2014. évi XVI. törvény (KBFTV), a 231/2013/EU Rendelet (ABAK-Rendelet), valamint a 2007. évi CXXXVIII. (BSZT) törvény előírásainak

Részletesebben

CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2015. A Concorde USD Pénzpiaci Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

Mérleg. Szolvencia II. szerinti érték Eszközök

Mérleg. Szolvencia II. szerinti érték Eszközök Mérleg Szolvencia II. szerinti érték Eszközök C0010 Immateriális javak R0030 - Halasztott adókövetelések R0040 - Nyugdíjszolgáltatások többlete R0050 - Saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról

KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról A Random Capital Broker Zrt. (cj: 01-10-046204 székhely: 1053 Budapest, Szép u. 2.) (Továbbiakban:

Részletesebben

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok Artisjus Kardos Gyula Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra

Részletesebben

1 Végrehajtási helyszíneken elért végrehajtási minőség elemzése

1 Végrehajtási helyszíneken elért végrehajtási minőség elemzése 1 Végrehajtási helyszíneken elért végrehajtási minőség elemzése 2018.01.01-2018.12.31 1.1 Általános, minden egyes pénzügyi eszközosztályra érvényes következtetések 1.1.1 A végrehajtás minőségének értékelése

Részletesebben

A kereskedési volumen szerinti első öt végrehajtási helyszínre vonatkozó információk közzététele (2017. évre vonatkozóan)

A kereskedési volumen szerinti első öt végrehajtási helyszínre vonatkozó információk közzététele (2017. évre vonatkozóan) i első öt végrehajtási helyszínre vonatkozó információk közzététele (2017. évre vonatkozóan) Bizottság 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a befektetési vállalkozások szervezeti követelményei

Részletesebben

Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014

Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 Készült: 2014. augusztus 27. Befektetési Alapkezelő: Takarék Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1122

Részletesebben

ESZKÖZALAP BEFEKTETÉSI POLITIKA TARTALMÁNAK MEGFELELŐSÉGÉT ELLENŐRZŐ LISTA

ESZKÖZALAP BEFEKTETÉSI POLITIKA TARTALMÁNAK MEGFELELŐSÉGÉT ELLENŐRZŐ LISTA ESZKÖZALAP BEFEKTETÉSI POLITIKA TARTALMÁNAK MEGFELELŐSÉGÉT ELLENŐRZŐ LISTA Biztosító neve: Eszközalap neve: Az ellenőrző lista készítésének időpontja: Az ellenőrző lista készítője: 1. ESZKÖZALAP ELNEVEZÉSE

Részletesebben

TERVEZET. ./2012. (.) Korm. rendelet egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról

TERVEZET. ./2012. (.) Korm. rendelet egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról ./2012. (.) Korm. rendelet egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 235. (1) bekezdés k) pontjában

Részletesebben

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. 1

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. 1 Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. 1 Bemutatkozás Burány Gábor 2014-től SZÉCHENYI Kereskedelmi Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatások, vezető üzletkötő 2008-2013 Strategon Értékpapír Zrt. üzletkötő, határidős

Részletesebben

A KBC Equitas Zrt kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó tájékoztatása.

A KBC Equitas Zrt kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó tájékoztatása. A KBC Equitas Zrt kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó tájékoztatása. A KBC Equitas Zrt (székhely: 1051 Budapest, Roosevelt tér 7-8.; cégjegyzékszám: 01-10- 042685, a továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

a) 16% b) 17% c) 18% d) 19%

a) 16% b) 17% c) 18% d) 19% 1. Mekkora az euró féléves paritásos határidős árfolyama, ha az azonnali árfolyam 240 HUF/EUR, a kockázatmentes forint kamatláb minden lejáratra évi 8%, a kockázatmentes euró márka kamatláb minden lejáratra

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS. nyilvános, nyíltvégű, értékpapíralap. a bejegyzéstől határozatlan ideig terjed

FÉLÉVES JELENTÉS. nyilvános, nyíltvégű, értékpapíralap. a bejegyzéstől határozatlan ideig terjed 2016 FÉLÉVES JELENTÉS Befektetési Alap megnevezése: icash Conservative Nyíltvégű Befektetési Alap Kibocsátás időpontja: 2006.08.16 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-196 ISIN kód: HU0000704366 NEÉ számítás

Részletesebben

Féléves jelentés MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap

Féléves jelentés MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Féléves jelentés 2013 DIALÓG MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1112-234 PSZÁF engedélyszám: KE-III-413/2010 ISIN kód: HU0000709464 Általános adatok: Az Alap

Részletesebben

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK Jóváhagyta: A Pénztár Igazgatótanácsa 2016. április 14-én Hatályos : 2016. április 28. A Pénztár befektetési tevékenysége során 2016. április

Részletesebben

Az MKB Bank Zrt. legkedvezőbb végrehajtási (best execution) politikája

Az MKB Bank Zrt. legkedvezőbb végrehajtási (best execution) politikája Az MKB Bank Zrt. legkedvezőbb végrehajtási (best execution) politikája Az MKB Bank Zrt-nek (a továbbiakban: Bank), a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető

Részletesebben

CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde USD Pénzpiaci Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült.

Részletesebben

III. pillér szerinti közzététel Kockázati Jelentés

III. pillér szerinti közzététel Kockázati Jelentés III. pillér szerinti közzététel Kockázati Jelentés K&H Bankcsoport és K&H Bank Zrt 2018-as pénzügyi év Első negyedév 1 A K&H elkötelezte magát az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendelete (CRR)

Részletesebben

Tudnivalók a Megfelelési tesztről

Tudnivalók a Megfelelési tesztről Tudnivalók a Megfelelési tesztről Tartalom 1. TÁJÉKOZTATÓ A MEGFELELÉSI TESZTRŐL... 1 2. MEGFELELÉSI TESZT... 3 1. TÁJÉKOZTATÓ A MEGFELELÉSI TESZTRŐL Mi a megfelelési teszt? A megfelelési teszt a 2007.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ HIRDETMÉNY az OTP Bank Nyrt. Regionális Treasury Igazgatóságának Értékesítési Üzletszabályzatához 12

KIEGÉSZÍTŐ HIRDETMÉNY az OTP Bank Nyrt. Regionális Treasury Igazgatóságának Értékesítési Üzletszabályzatához 12 KIEGÉSZÍTŐ HIRDETMÉNY az OTP Bank Nyrt. Regionális Treasury Igazgatóságának Értékesítési Üzletszabályzatához 12 Az egyes Treasury Szolgáltatásoknál a biztosított követelés ügyletkötés napi összegéről,

Részletesebben

ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI TESZT

ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI TESZT Ügyfélnév: MIFID KÉRDŐÍV Ügyfélkód: ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI TESZT MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS JOGI SZEMÉLYEK, VALAMINT JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK RÉSZÉRE Felhívjuk Tisztelt Ügyfelünk

Részletesebben

CONCORDE-VM EURO ALAPOK ALAPJA

CONCORDE-VM EURO ALAPOK ALAPJA CONCORDE-VM EURO ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. A Concorde-VM Euro Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás I. I/1. I/2. I/3.

Részletesebben

CONCORDE RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Rövid Kötvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült.

Részletesebben

CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Kötvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

AEGON TEMPÓ MODERATO 4 ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP ÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON TEMPÓ MODERATO 4 ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP ÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON TEMPÓ MODERATO 4 ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. 1 AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. 2 A jelen

Részletesebben

AEGON TEMPÓ ANDANTE 3 ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP ÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON TEMPÓ ANDANTE 3 ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP ÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON TEMPÓ ANDANTE 3 ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. 1 AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. 2 A jelen

Részletesebben

CIB EURÓ ÁZSIAI RÉSZVÉNY SZÁRMAZTATOTT ALAP. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt.

CIB EURÓ ÁZSIAI RÉSZVÉNY SZÁRMAZTATOTT ALAP. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. CIB EURÓ ÁZSIAI RÉSZVÉNY SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2019 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Euró Ázsiai Részvény Származtatott

Részletesebben

Alkalmassági és Megfelelési teszt KÖZÜLETEKNEK

Alkalmassági és Megfelelési teszt KÖZÜLETEKNEK KÖZÜLETEKNEK Az Üzletszabályzat 19. sz. melléklete Az alábbi teszt kitöltését a befektetési vállalkozásokról és árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2018.2.6. L 32/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2018/171 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017. október 19.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a késedelmes

Részletesebben

CONCORDE PB2 ALAPOK ALAPJA

CONCORDE PB2 ALAPOK ALAPJA CONCORDE PB2 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. A Concorde PB2 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás 2014.12.3 1 Vagyonkimutatás

Részletesebben

ZMAX Index 2004. február 04.

ZMAX Index 2004. február 04. 2004. február 04. Tartalomjegyzék...2 1. AZ INDEX LEÍRÁSA...3 1.1 AZ INDEX HIVATALOS MAGYAR NEVE...3 1.2 AZ INDEX HIVATALOS ANGOL NEVE...3 1.3 AZ INDEX HIVATALOS RÖVID NEVE...3 1.4 AZ INDEX BÁZISA...3

Részletesebben

Pénzügytan szigorlat

Pénzügytan szigorlat GF KVIFK Gazdaságtudományi Intézet Pénzügy szakcsoport Pénzügytan szigorlat 8 32 36 pont jeles 27,5 31,5 pont jó 23 27 pont közepes 18,5 22,5 pont elégséges 18 pont elégtelen Név:. Elért pont:. soport:.

Részletesebben

OPCIÓS PIACOK VIZSGA MINTASOR

OPCIÓS PIACOK VIZSGA MINTASOR OPCIÓS PIACOK VIZSGA MINTASOR ELMÉLET ÉS SZÁMOLÁS ELMÉLETI ÉS SZÁMOLÁSI KÉRDÉSEK 1. A devizára szóló európai call opciók a) belsőértéke mindig negatív. b) időértéke pozitív és negatív is lehet. c) időértéke

Részletesebben

CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA

CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Hold Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás 2016.12.31

Részletesebben

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Global Befektetési Alap I. Féléves jelentés

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Global Befektetési Alap I. Féléves jelentés Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Global Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.02.17-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 02.17 Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték HUF-ban Arány

Részletesebben

1

1 A Magyar Nemzeti Bank 22/2018. (V.14.) számú ajánlása a kereskedési helyszínek szüneteltetési mechanizmusainak beállításáról és a kereskedés leállításának közzétételéről I. Az ajánlás célja és hatálya

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA Generali Platinum Abszolút Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

Féléves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap

Féléves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap Féléves jelentés 2016 DIALÓG Octopus Származtatott Befektetési Alap MNB lajstromszám: 1111-395 MNB engedélyszám: EN-III/TTE-339/2010 ISIN kód: HU0000709241 A sorozat ISIN kód: HU0000713375 EUR sorozat

Részletesebben

CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA

CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Hold Euro Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

CONCORDE FORTE HUF ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP PRÉM SOROZAT

CONCORDE FORTE HUF ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP PRÉM SOROZAT CONCORDE FORTE HUF ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP PRÉM SOROZAT Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A ának Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

Javadalmazási politika

Javadalmazási politika Javadalmazási politika Tartalom I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni elvárások 2 I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni

Részletesebben

8. javított határidôs ügylet (boosted forward)

8. javított határidôs ügylet (boosted forward) 8. javított határidôs ügylet (boosted forward) MIFID komplexitás FX 3 a termék leírása A javított határidôs ügylet megkötésével a határidôs devizaeladáshoz hasonlóan cége egyidejûleg szerez devizaeladási

Részletesebben

CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA

CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. A Concorde PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás Vagyonkimutatás Tárgynap (T): 2014.12.31

Részletesebben

Nyilvánosságra hozandó információk Június 30.

Nyilvánosságra hozandó információk Június 30. Nyilvánosságra hozandó információk 2016. Június 30. OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre

Részletesebben

CONCORDE USD PB3 ALAPOK ALAPJA

CONCORDE USD PB3 ALAPOK ALAPJA CONCORDE USD PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde USD PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése

Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt. 2018. harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése Az Európai Parlament és a Tanács a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ HIRDETMÉNY az OTP Bank Nyrt. Regionális Treasury Igazgatóságának Értékesítési Üzletszabályzatához 12

KIEGÉSZÍTŐ HIRDETMÉNY az OTP Bank Nyrt. Regionális Treasury Igazgatóságának Értékesítési Üzletszabályzatához 12 KIEGÉSZÍTŐ HIRDETMÉNY az OTP Bank Nyrt. Regionális Treasury Igazgatóságának Értékesítési Üzletszabályzatához 12 Az egyes Treasury Szolgáltatásoknál a biztosított követelés ügyletkötés napi összegéről,

Részletesebben

A Raiffeisen Bank Zrt. KERESKEDÉSI POLITIKÁJA

A Raiffeisen Bank Zrt. KERESKEDÉSI POLITIKÁJA A Raiffeisen Bank Zrt. KERESKEDÉSI POLITIKÁJA Hatályos: 2019.04.24-től 1. A Kereskedési politika célja A jelen szabályzat (a továbbiakban: Kereskedési Politika) a Raiffeisen Bank Zrt. (a továbbiakban:

Részletesebben

Kategóriák Fedezeti követelmények

Kategóriák Fedezeti követelmények 1 Válasszon kedvére a világ 20 különböző tőzsdéjét leképező 6.000 különböző CFD közül. Az elérhető tőkeáttétel akár 10-szeres is lehet. Long és short pozíció nyitására egyaránt van lehetőség, akár napon

Részletesebben

Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012

Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Készült: 2012. augusztus 9. Befektetési Alapkezelő: Takarék Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1122

Részletesebben

CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA

CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás 2016.12.31

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank 1/2018. (I.3.) számú ajánlása az összetett adósságinstrumentumokról és a strukturált betétekről. I. Az ajánlás célja és hatálya

A Magyar Nemzeti Bank 1/2018. (I.3.) számú ajánlása az összetett adósságinstrumentumokról és a strukturált betétekről. I. Az ajánlás célja és hatálya A Magyar Nemzeti Bank 1/2018. (I.3.) számú ajánlása az összetett ról és a strukturált betétekről I. Az ajánlás célja és hatálya Az ajánlás célja az összetett kal és a strukturált betétekkel kapcsolatban

Részletesebben

CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Kötvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

Féléves jelentés 2015 DIALÓG EURO Származtatott Befektetési Alap Általános adatok:

Féléves jelentés 2015 DIALÓG EURO Származtatott Befektetési Alap Általános adatok: Féléves jelentés 2015 DIALÓG EURO Származtatott Befektetési Alap MNB lajstromszám: 1111-380 MNB engedélyszám: EN-III/TTE-142/2010 ISIN kód: HU0000708714 A Féléves jelentés a kollektív befektetési formákról

Részletesebben

KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés -

KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés - KÖZZÉTÉTEL - éves kockázatkezelési jelentés - A GlobalFX Investment Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1113 Budapest, Nagyszőlős utca 11-15., cégjegyzékszám: 01-10-046511; továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP

Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés 2017. GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Generali Triumph Euró Abszolút Származtatott Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

A Generali Alapkezelő Zrt. tájékoztatása évi ügyletek végrehajtására vonatkozóan

A Generali Alapkezelő Zrt. tájékoztatása évi ügyletek végrehajtására vonatkozóan A Generali Alapkezelő Zrt. tájékoztatása 2017. évi ügyletek végrehajtására vonatkozóan A Generali Alapkezelő Zrt. (székhely: 1066 Budapes, Teréz krt. 42-44., cégjegyzékszám: 01-10-044465) a 2014/65/EU

Részletesebben

MiFID - Befektetői kérdőív - Magánszemélyek részére

MiFID - Befektetői kérdőív - Magánszemélyek részére AZONOSÍTÓ ADATOK Ügyfél neve Állandó lakcím Adóazonosító jele Ügyfél azonosító MiFID - Befektetői kérdőív - Magánszemélyek részére A Raiffeisen Bank Zrt. (továbbiakban: Bank) a befektetési vállalkozásokról

Részletesebben

SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Végrehajtási politika

SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Végrehajtási politika SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Végrehajtási politika 2016. augusztus 9. Tartalom 1. A legkedvezőbb végrehajtás elve... 3 2. Az ügyfél által adott megbízás lehetséges végrehajtási

Részletesebben

Takarék Invest Likviditási Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Takarék Invest Likviditási Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Takarék Invest Likviditási Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Készült: 2013. augusztus 12. Befektetési Alapkezelő: Takarék Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1122 Budapest, Pethényi köz

Részletesebben

CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA

CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA HOLD ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. A Concorde Hold Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás I. I/1. I/2. I/3. I/4. Vagyonkimutatás

Részletesebben

Azok a nettó pozíciók, amelyekhez tőkekövetelményt kell rendelni, a Kkr. IV. fejezetében szereplő különböző megközelítéseknek.

Azok a nettó pozíciók, amelyekhez tőkekövetelményt kell rendelni, a Kkr. IV. fejezetében szereplő különböző megközelítéseknek. M1T, M1H, M1E, M1C, M1G, M1U, M1J, KM1T, KM1H, KM1E, KM1C, KM1G, KM1U, KM1JA FORGALMAZOTT, HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI - SZTENDERD MÓDSZER (MKR SA TDI) Azonosító Megnevezés

Részletesebben

Tájékoztató az alábbi Alapok befektetői részére:

Tájékoztató az alábbi Alapok befektetői részére: Tájékoztató az alábbi Alapok befektetői részére: Amundi Funds II Euro High Yield Amundi Funds II Pioneer Flexible Opportunities Amundi Funds II U.S. Pioneer Fund (2018. október 1.) Tartalom 01 Amundi Funds

Részletesebben

K&H hozamváltó 2 származtatott nyíltvégű befektetési alap

K&H hozamváltó 2 származtatott nyíltvégű befektetési alap A megszűnési jelentés a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (továbbiakban: Kbftv.) alapján és a számvitelről

Részletesebben

K&H dollár fix plusz 3 származtatott nyíltvégű befektetési alap

K&H dollár fix plusz 3 származtatott nyíltvégű befektetési alap A megszűnési jelentés a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (továbbiakban: Kbftv.) alapján és a számvitelről

Részletesebben

Éves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap

Éves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap Éves jelentés 2013 DIALÓG Octopus Származtatott Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1111-395 PSZÁF engedélyszám: EN-III/TTE-339/2010 ISIN kód: HU0000709241 A sorozat ISIN kód: HU0000713375 EUR sorozat

Részletesebben

Befektetési alapokkal kapcsolatos könyvvizsgálati módszertan. Erős Gergely Péter, menedzser 2013. december 9.

Befektetési alapokkal kapcsolatos könyvvizsgálati módszertan. Erős Gergely Péter, menedzser 2013. december 9. Befektetési alapokkal kapcsolatos könyvvizsgálati módszertan Erős Gergely Péter, menedzser 2013. december 9. Tematika Könyvvizsgálati munkafolyamat Munkalapok, dokumentálás Kérdések és válaszok 2 Tematika

Részletesebben

Elsődleges eszközkategória típusa: értékpapír alap értékpapír, az Alap nem gyűjtő- és nem cél-áékbv

Elsődleges eszközkategória típusa: értékpapír alap értékpapír, az Alap nem gyűjtő- és nem cél-áékbv A megszűnési jelentés a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (továbbiakban: Kbftv.) alapján és a számvitelről

Részletesebben

Életút Nyugdíjpénztár

Életút Nyugdíjpénztár Életút Nyugdíjpénztár I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január 1. december 31. Taglétszám (fő) 16126 15912

Részletesebben

MAX Index. A MAX CA IB Értékpapír Rt. TV3 Profitvadász Magyar Államkötvény Index

MAX Index. A MAX CA IB Értékpapír Rt. TV3 Profitvadász Magyar Államkötvény Index A MAX TV3 Profitvadász Magyar Államkötvény Index 1999. január 1-i hatállyal érvényes felülvizsgált és kiegészített leírása 1999. július 8. Tartalomjegyzék...2 1. AZ INDEX LEÍRÁSA...3 1.1 AZ INDEX HIVATALOS

Részletesebben

IRÁNYMUTATÁS AZ ÁRNYÉKBANKI TEVÉKENYSÉGET VÉGZŐ SZERVEZETEKKEL SZEMBENI KITETTSÉGEK KORLÁTOZÁSÁRÓL EBA/GL/2015/20 03/06/2016.

IRÁNYMUTATÁS AZ ÁRNYÉKBANKI TEVÉKENYSÉGET VÉGZŐ SZERVEZETEKKEL SZEMBENI KITETTSÉGEK KORLÁTOZÁSÁRÓL EBA/GL/2015/20 03/06/2016. EBA/GL/2015/20 03/06/2016 Iránymutatás Az árnyékbanki tevékenységet végző, banki tevékenységeiket szabályozott kereteken kívül folytató szervezetekkel szembeni kitettségek korlátozása az 575/2013/EU rendelet

Részletesebben

I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje

I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje A Magyar Nemzeti Bank 11/2016. (XII.1.) számú ajánlása az árnyékbanki tevékenységet végző szervezetekkel szembeni kitettségek korlátozásáról I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje Az ajánlás

Részletesebben