A misztikus intuíció láttatja meg velünk, és meditációk alkalmával a misztikus intuíció hozza felszínre.

Átírás

1 Mandalák A mandala az élet kereke, az univerzum egyfajta leképezése, mozgás, mely mindig a középpontból indul ki, és oda tér vissza. Minden mandala egy-egy saját középpontba való visszatérés, így a meditáció tárgyiasult formájának foghatjuk fel. Hamvas Béla munkássága korai szakaszában sokat foglalkozott a mandala lényegével, feltette magának a kérdést. Mi is a mandala? Kör alakba rajzolt ábra, élő alak, kép vagy geometriai figura, betű, szám, szimbolikus forma, állat, növény vagy virágkép. A második nagy kérdés, honnan jönnek a mandalák? A misztikus intuíció láttatja meg velünk, és meditációk alkalmával a misztikus intuíció hozza felszínre. Majd megkérdezhetjük: mit is tesz velünk a mandala valójában? Szemlélésében elmerülve az anyagi világban, az anyagi világhoz kapcsolódó tudatunktól eltávolodva, a transzcendens értelmek világába helyezi át tudatunkat. Valóban ilyen egyszerű lenne a mandala működése, és ha igen, akkor miért hat ránk ilyen elementáris erővel? Működésének, hatásának alapjai, mint sok minden más esetben, a régmúltban, az emberiség törzsfejlődésének korai időszakában kell keresnünk. Az újkori történelem emberi tudattal foglalkozó nagyjai már a XX. század első felében felismerték a mandalák jelentőségét. Jung foglalkozott először a mandalákkal és úgy találta, hogy azok különösen akut lelki káoszhelyzetekbenpszichózis és a hirtelen kitörő neurózis esetében - hasznossá válhatnak, mint a lélek öngyógyító eszközei: spontán képek formájában jelennek meg és a középpont felé irányítják figyelmünket. Jung egész életében foglalkozott a mandalákkal, nem csak a pszichiáter szemével tekintett rájuk, saját életében is nagy szerepet töltöttek be. Felhasználta élete fontosabb eseményeinek rendezésekor, számos mandalát készített maga és betegei számára. Erről egyik művében így számol be:

2 "Csak amikor a mandalák festéséhez kezdtem, akkor ébredtem rá, hogy minden út, amelyet megjártam és minden lépés, amit megtettem, a középponthoz vezetett vissza. Egyre világosabbá vált előttem: a mandala a centrum. Ez a kifejeződése minden útnak. Út a középponthoz, az egyénné váláshoz." Az út A mandalák segítségével természetes úton haladhatunk, mivel a mandala velünk született, genetikailag kódolt ismeretünk, segítségével ebbe az irányba könnyedén haladunk, megértése nem ütközik nehézségekbe. A mandala segítségével belső világunk középpontja felé haladunk, megtalálásának élménye boldogsággal tölti el az embert. Honnan jön ez a boldogságérzet? Minden meditáció célja a belső harmónia, az egyensúly megtalálása, a mandalák által nyújtott belső mozgások felhasználásával az egyik legcélravezetőbb utat találhatjuk meg a középpont felé. Minden mozgásra jellemző az irány, ez a mandaláknál kétirányú: Kifelé törekvés, a kör széle felé, mintha centrifugális erő hatna személyiségünkre. Közép felé haladás, valami vonzza személyiségünket a középpont, az összeszedettség irányába. A szórtság (lazaság) és összeszedettség az egy időben létrejövő sokféleség. amely egyidejűleg hajt a középpont felé. A kétfajta ellentétes mozgás szinkronban van, hiszen a külső rész sokfélesége törvényszerűen a nyugalom irányába tereli figyelmünket, ami csak a középpontban lehet. Az évszakok változása a teremtés köréhez tartozik, a növekedésre tanítanak minket. Arra tanítanak, hogy a magból (tél), hogyan kel ki a növény és terebélyesedik ki (tavasz), fordul a kiterebélyesedett növény termőre (nyár), termésünk nyárutóhoz, a föld-elemhez, a középponthoz kapcsolódik, és végül eljutunk a betakarítás, a lombhullatás időszakába, mely az őszhöz kapcsolódik. A következő évben ez ismét kezdődik elölről. Ez életünk mandalájának legkisebb köre.

3 A középpont-akár érezzük tudatosan, akár nem- felismeri a mandala struktúráját maga körül, azt a struktúrát, ami lényünket leginkább kifejezi, megtörténtét azonosulásként éljük meg. A kétirányú mozgás alapmintázatát szinte automatikusan felismerjük, hiszen minden ember létében hordozza az egyidejűleg jelentkező mozgás kettősségét, a tágulást, és az egy pontba való szűkülést, a pulzálást. A középpont megtalálásának egyik eszköze a mandala, vizuális világunkban a mindenkori középpont felé való irányultságot fejezi ki. De a középpont, valóban csak egy pont, vagy még valamit takar? A kérdésre a választ a mandala történetében találjuk meg. A mandalák története Nehéz a mandala történetéről bármit is biztosan állítani. Az emberiség fejlődésének hajnalára tekint vissza és olyan történeti folyamat leírása, ahol az időpontok sorba állítására nincs lehetőség, az csak feltételezéseken alapulhat. A mandala, ahogy az alakja ezt nekünk mutatja, lényegében időn és téren kívüli. A mandala története, mint minden normális történet, a keletkezéssel kezdődik, itt kellene nekünk is kezdeni. A mandala nem helyezhető el a történelmi idők folyamában, lehetetlen az időben való előrehaladását tanulmányozni. Szerkezete és formája kényszerítő erővel hat ránk, hogy bevonjon minket a közepébe, és ott -a mandala középpontjában- megszűnjön számunkra a tér és az idő. Maga a mandala szó a szanszkritból ered, keleti eredetű, mégis első megjelenési formáját északabbra kell keresnünk. Milyen is lehetett az első mandala, amit az ember már meditatív állapotban használt? A mandala, amit a természet adott nekünk, a mandala, melyet az ember a csend, az elszigeteltség tengerében révült (meditatív) tekintettel figyelt óráról-órára, napról-napra, holdtöltétől-holdtöltéig. Feltehetően a barlang szája, annak a barlangnak a bejárata, melybe a tél hidege elől húzódott meg, itt vészelte át a zord viharokat, az élő természet, a fák, bokrok, virágok téli álmát. Az ember, az egyén révült tekintettel meredt menedéke szájára, várva a remélt változást, a tavaszt, a kiterebélyesedést.

4 Várakozva, szemét a menedék bejáratára tapasztotta, amelyen túl egy más világra emlékezett, ott élt benne, vagy csak már a távoli ködbe vesző álmaiban. Várt, hiszen kint a zordon tél tombolt, eközben tudta, érezte, hogy ott távol egy más világ van, a tavaszé, a kiterebélyesedésé, itt a zordon tél világa, de távol azon a ponton túl a tavasz. A kör közepe vezetett a megnyíló kiterebélyesedéshez, tudta, hogy eljön az idő, amikor kiléphet szűk világából, egy más, boldogabb világba, és az út a szemei előtt ködbevesző barlang bejáratának középpontján keresztül vezetett. A hosszú téli folyamat a barlang szájára tapadó tekintet okozta meditatív állapot folyamattá vált, mely az ősz rövidülő napjaival kezdődött el. A begyűjtés napi munkával telt el, a hosszú estéket, éjszakákat csak egy-egy sakál üvöltése, a barlang szájában megjelenő hold, az előtte elsurranó felhők törték meg. Az idő múlását a változó hold jelezte, e világ a külső, távolinak tűnő világ a barlang kerek bejáratán túl volt, ott egy más világ volt, amelynek eljövetelére várt. A legtöbb ember tudatában a mandalák a keleti világ hangulatát idézik, de az valójában oly mélyen gyökerezik az emberi faj fejlődési folyamatában, hogy nyomai más, a keletitől merőben eltérő kultúrákban is fellelhetők. A hatágú csillag misztikus középpontja, a gótikus templomok rózsaablakai tanúsítják többek közt ezt az egy tőről fakadó tudást, megmutatva azt, hogy a mandalák ott voltak a kultúrák közös eredeténél, az emberiség korai fejlődési szakaszánál, közös gyökereinknél. Az emberiség egész eddigi fejlődése tovább él mindannyiunkban, örökítő anyagunk genetikai kódjában megtalálható, így önkifejezésünk eszközében, a nyelvben is. Az anyagi léthez hasonlóan a szellemünkkel és a lelkünkkel is tovább visszük történelmi fejlődésünk képeit és tapasztalatait. Ezért ne csodálkozzunk azon, hogy megvannak bennünk a fajunk fejlődésének egységes képei. Ezek egyike a MANDALA. A mandalák képének és szerepének ismerete minden emberben megtalálható, azokkal minden kultúrában -az összes ember közös lelki örökségeként-állandóan szembetalálkozunk.

5 A mandala, mint az emberi lét alappillére Bizonyosan sejthető, a mandala számtalan kérdésre tud válaszolni. Kérdésekre rólunk, világunkról, magáról az Istenről, sok mindent kiolvashatunk belőle, talán mindent, ha lesz hozzá szemünk. Teljesen mindegy, hogy azt, ami érdekel minket, horoszkópból, kávézaccból, Ji Chingből, az öröklési szubsztanciából (DNS) vagy egy mandalából olvassuk ki, csak tudnunk kell, hogy hogyan tegyük ezt. Természetesen ez azt jelenti, hogy megértéséhez a tudás felével már rendelkeznünk kell. Az első mandala látása után még nem fogjuk a világot kiolvasni belőle, de minél intenzívebben foglalkozunk velük, annál inkább kifejlődik bennünk a látás, az értelmezés képessége, és ezt a folyamatot feltartóztatni nem lehet. Kifejlődik az a képességünk, amelyben az intellektus és az intuíció közösen vesz részt, de jól vigyázzunk, hogy ne minősítsük ezt se jónak, se rossznak, végül is itt nem ez, vagy az érdekes! A mandala a világ kereke, így segíthet abban, hogy jövőnkbe lássunk. Múltunk, jelenünk és jövőnk egy egységben időtlenül valahol eltárolva megtalálható, a mandala eszköz a kezünkben arra, hogy ebbe a zártnak tűnő távoli világba be tudjunk lépni. A valódi áttekintés érdekeljen minket, az ÚT a létezőhöz, bár ez az út eleinte meredeknek, keservesnek is tűnhet, mégis ne áldozzuk fel a jövőt egy tál lencséért.

6 Az "EGY" felé vezető út Gondolkodásunk, létünk kétpólusú, ismert a kínai gondolkodás négy alap ellentétpárja, mely egymást létrehozza, és miközben erősíti egymást, miközben egyre harmonikusabban egymásba kapaszkodik. E négy ellentétpárra építették fel a kínaiak a világot: kint-bent lent-fent hideg-meleg sötét-világos Ellentétek, miközben egymás harmonikus egységére törekednek. Az ellentétpárok harmóniájára jó példa a mandalák működése. Mégis, mi is valójában ez? A kettőből az egy felé vezető út, annak az útnak az ellentéte, amiből egykoron a kettő lett. Út, amely mindannyiunkban mélyen kódolva él, hiszen emberré válásunk útján, akár törzsfejlődésünket nézzük, akár az egyén fejlődését, azt az utat jártuk be. Gondoljuk csak végig, mi is a petesejt valójában? Hát igen, egy mandala. A mandala közepe az EGYETLEN, mely minden intellektuális elképzelés számára elérhetetlen, mégis ott él mindnyájunkban. Nem találjuk meg sem akaratunkkal, sem intellektusunkkal, noha mindkettő részt vesz az út megtételében, értelmet és feladatot kapnak, de nem elegendőek bizonyos dolgok megértéséhez. Nyelvünk - amelynek segítségével a gondolatainkat kifejezzük - nem könnyíti meg a középponthoz, a lényeghez vezető út megértését, ellenkezőleg, valójában még messzebb visz tőle, mivel egyre jobban belebonyolít minket a dolgok világába. Azáltal, hogy eltávolít minket az úttól, segít minket odavezetni hozzá. Ez paradoxonként hat. Megértésénél gondoljuk végig az alábbi kis eszmefuttatást.

7 Gondolatban eltávolodunk a Földtől, amely önmagában egy mandala, egy olyan speciális mandala, mely minden részegységének van egy középpontja. A mandala egy pontjától eltávolodunk úgy, hogy amikor visszatérünk a Földhöz, egyre közelebb jövünk mandalánk középpontjához. De vajon tényleg így van ez, hiszen minél messzebb mentünk el a földtől, annál közelebb kerültünk a nagy egész középpontjához és egyre távolabb kerültünk a rész középpontjától? Példánk szemléletesen érzékelteti, hogy a részek egésszé válása közben a középponttól való eltávolodás, a középpont felé vonzott minket. A példa mesterkéltnek tűnhet, ezért a nagy kérdés, hogy nyugodtan rábízhatjuk-e magunkat a nyelvre - tudván tudva, hogy az indirekt módon vezet minket, hiszen minden amit a nyelv megfogalmaz valamilyen képi formában jelenik meg számunkra. A képek, és mindenek előtt a szimbólumok, ha nem megérteni, csak látni akarjuk- a kör, a kerék és a mandala- direkt vezethet minket a középpont felé, így a nyelv adta lehetőségeket átlépve közvetlenül fordulhatunk belső világunk felé. Az intellektusunk is eljöhet erre az utazásra, megtalálhatja benne a maga örömét-bár utazásunk belső tartalma előtt lénye értetlenül fog állni. A mandalák és a világunk kapcsolata (1.rész) Ha a mandalával foglalkozunk, akkor egy tökéletes formával van dolgunk. Ha valóban átadjuk magunkat ennek a foglalatosságnak, akkor ki fog hatni személyiségünkre. Egyszer csak tökéletesnek kezdjük érezni a magunk világát. Valójában ez kezdetben külsőségekben mutatkozik meg, az út nagyja még hátravan, még éppen csak elindultunk azon. Nézzük meg, hogyan is vezet e külsőségeken keresztül az út a belső tökély felé: Az emberi test sejtekből áll, az pedig atomokból, testünk számtalan mandalából tevődik össze. Az emberi testet, mint egészet is mandalaként foghatjuk fel, kitárt karokkal és lábakkal az ember egy ötágú csillagot képez, és minden szimmetrikus alakzat egy-egy mandala. Minden embernek, mint csillag-mandalának, van egy jól kivehető közepe, és mindannyian szüntelenül keressük azt, melyet egyszer meg fogunk találni.

8 Világunkban folyamatként jelentkezik a mikro- és makrokozmosz összhangjának az igénye, ez a ma tudományának is egyik legnagyobb kihívása. A transzcendentális világkép egyre inkább közelít a tudósok által megfogalmazott képhez. Így napjainkban jelentős érdeklődés tapasztalható a mandalák iránt, azok egyre gyakrabban jelennek meg a művészeti alkotásokban, elérve ezzel a szemlélőben egy önkéntelenül létrejövő meditatív állapotot - felszínre hozva az emberiség ősi tudását. Napjainkban olyan időket élünk, amely egyre inkább külsőségekben mutatkozik meg, és kielégítetlen marad belső világunk, lelki életünk. Érdeklődésünk, gondolkodásunk egyoldalúvá válik, mivel ez fejezi ki világunk jelenlegi helyzetét, ez pedig tevékenységünk egyoldalúságából fakad. A gondolkodáshoz agyat kaptunk, ezért úgy gondoljuk, hogy a problémákat annak segítségével kellene felismernünk. Mégsem tudunk mindent agyunk segítségével megoldani, ezért keresni kezdünk, hol is van a hiba, megtanulunk agyunk ideglabirintusában tájékozódni. Gondolkodásunk eközben egyre racionálisabb lett, most már tudjuk, hogy ehhez kizárólag agyunk egyik (bal) oldalára van szükségünk és szép lassan erre korlátoztuk gondolkodásunkat. Életünk ezáltal egyoldalú lett, távol kerültek tőlünk olyan fogalmak, mint megérzés, intuíció. A XX. század közepén a klasszikus mechanisztikus szemléletből kinövő új tudomány belépett a hajdan misztériumoknak tekintett ezotéria területére. Megjelentek a szinkronicitás informatikai problémái, rokonságot mutatva a heisenbergi határozatlansági elmélettel. Az emberi agy működése, kvantumtechnika kérdése, és a jungi világ kollektív tudattalanba hajló része volt a XX. század fő kutatási területe. A mandalák és a világunk kapcsolata (2.rész) Napjaink tudományos fejlődési iránya lehetővé teszi az események nem oksági elvekre épülő összefüggéseinek vizsgálatát. Az oksági kapcsolat abszolutizálásának elvetésével lehetőség van arra, hogy közvetlen kapcsolatot keressünk az emberi tudat, valamint a fizika és a biológia törvényei szerint működő anyagi világ között.

9 Ha a keleti technikák, így a mandalák transzcendentalitását meg akarjuk érteni, akkor módosítanunk kell a tudatról és a természetről alkotott mechanisztikus nézeteinket. Antik források szerint Püthagorasz a víz fodrozódó hullámaiból olvasta ki a választ a jövőt fürkésző kérdéseire. A hellenisztikus kultúrában, majd az azt követő századokban magától értetődött, a természet véletlenszerűnek látszó történései és az emberi élet eseményei szoros összefüggésben állnak egymással. Egészen a mechanisztikus tudomány kialakulásáig - XVI.század elejéig hittek az emberek abban, hogy a természet és az ember egységes, egy egészet alkot, azaz egymással kölcsönösen összefüggő részek rendezett egésze, amelyben a jelentéktelennek tűnő dolgoknak is megvan a maguk helye. A középkor világképe szerint Isten teremtette a világot, egyúttal megszabta és összehangolta e felfoghatatlanul nagy építmény részeinek működését. E kor gondolkodói úgy vélték, hogy a részek különböző szinteken helyezkednek el- alul a föld, fölül pedig a csillagboltozat-amelyeket harmóniák és szimpátiák kapcsolnak össze. Nem létezett elkülönült esemény, hiszen minden történés tükröződött az összes szinten, a kisebb mandalák egyértelműen kapcsolódtak a nagyobbakhoz és az egész végül a nagy egészhez. A mandalák és a világunk kapcsolata Agyunk bal oldala analitikus módon gondolkodik és megkülönböztet, írni, olvasni és számolni tud, nagyjából és egészében minden értelmi működést ő végez, miközben a test jobb oldalát irányítja. A jobb oldali agyfélteke ezzel szemben a világ egységként való felfogásáért felelős, az érzésekért, a művészi dolgokért, a színek, illatok és rezgések érzékeléséért, és nem utolsó sorban testünk bal feléért ahol szívünk is elhelyezkedik.

10 A baloldal egyoldalú hangsúlyozása korunk civilizációjának sajátos jelensége. Az indián és a keleti kultúrák inkább az agy jobb oldalát részesítik előnyben. E probléma megoldását bal vagy jobb a mandalák világába tett rövidke kirándulás után érthetjük meg. A helyes út ezúttal is középen van! Világunk, a maga teljességében, állandóan a szemünk előtt van, itt hullámzik, mozog, él, lüktet, agyunk ezekkel az energiákkal dolgozik, mozgatják a körülöttünk lévő világot. De ha csak egyik fele működik agyunknak, láthatjuk-e teljes valójában világunkat? A tudatunk energiái képesek rá, hogy kövessék, alkalmazkodjanak a körülöttük meglévő mozgásokhoz, változásokhoz, és ne merevedjünk bele annak csak egy aspektusába, szembesülünk önmagunkkal, tetteinkkel, és azok következményeivel, létünk szempontjából közömbös, hogy ezt fizikai vagy tudati világban éljük ezt meg. Agyunk működését teljessé kell tenni és ebben nagy segítségünkre vannak a mandalák. Ha ismét az agyhoz fordulunk, akkor annak mélyén egy struktúrát találunk, az úgynevezett hidat. Ebben az összekötő szerkezetben, ebben a középben van a megoldás, nevezetesen: harmonizálni, egyenértékűnek megélni a két felet, és mindezt eggyé tenni. A megvilágosodás a harmónia szintjén, a két poláris agyfélteke között jön létre, bármelyik oldal túlhangsúlyozása szükségszerűen félmegoldáshoz vezet. Vizsgáljuk csak meg a múlt század harmadik negyedének fejlődési vonulatát, a fogyasztói társadalom kiteljesedésének időszakát. A bal agyfélteke túl hangsúlyos volta egyértelművé vált és ebben a közegben számos problémát vetített előre. Erre a következtetésre juthatunk korunk társadalmi fejlődésének vizsgálatakor is, sem a nyugat, sem a kelet nem boldog a maga felével.

11 A szimbólumok jelentősége A szimbólumok mindig mindent tartalmaznak, polaritásunk mindkét oldalát. Egy radioaktív anyag periódus rendszerbeli jele magát az elemet szimbolizálja nem téve különbséget annak éltető és pusztító hatásai között. Jele egy szimbólum, mely valamit kifejez, láthatjuk, hogy a szimbólum nem zár ki, hanem behatol, nem húz határokat, mint a szavak és a számok. A szimbólum nagy hibája, hogy okságra törő intellektusunkat nem tudja kielégíteni, amely az elkülönítésből és a megkülönböztetésből táplálkozik. A szimbólum magában rejti magát a paradoxont, ezért igazabb, mint minden más ebben az objektivitásra épülő világunkban. Tudatosan közelítve a szimbólumokhoz, a mandalák kulcsa a kezünkben van, oly egyszerűnek tűnik, hogy az már szinte banális, hogy miért is foglalkozunk ennyire egyszerű dolgokkal. A formákat és szimbólumokat, amelyekkel ezen az úton találkozunk, egyre könnyebb lesz - mint sajátunkat újra felfedezni, hiszen ezek a struktúrák univerzálisak, senkié és mindenkié a teremtés alapkövei, mindennek a részei, és ugyanakkor maga az egész. Univerzumunk legalább is az ez idáig megismert része alapján maga is egy mandala a különböző dimenziók számtalan mandalájából. A művészetek és a mandala 1.rész A középpontba eljutáshoz a két ellentétes agyféltekét harmonizálni kell, ehhez olyan környezetet tanácsos teremteni, amely mindkét féltekét inspirálja. A hagyományok elősegítették a meditáció és a vallás fennmaradását, e két terület már évezredek óta ösztönösen alkalmazza azokat a felismeréseket, amelyekhez ma az agykutatás révén jutunk el.

12 Így például csak kultikus ünnepeken játszanak zenét a templomokban, mivel az egyértelműen a jobb agyféltekére hat. A baloldali agyféltekét intellektuális prédikációkkal serkenteni felesleges, az egyébként is domináns szerepet tölt be az életünkben. Racionális gondolkodásunkból következően az a jó, ha bal agyféltekénk figyelmét eltereljük, kifárasztjuk a mantrák éneklésével, de történhet a rózsafüzér recitálásával is. További lehetőség: az illatokkal (tömjén, füstölő), ízekkel is (kultikus ételek) intenzívebb működésre serkentjük a jobb agyféltekét. Agyi tevékenységünk súlypontját áthelyezzük a középpontba, a monotónia és az ütem különböző formái által. A látás az egyik legfontosabb tényező középpontunk megtalálásának folyamatában, ezt már több ezer éve felismerték a közel-keleti zsidó és arab kultúrában. Úgy az izraelita minta a muszlim vallásban szigorúan tilos Istent vagy az ő prófétáit figurálisan ábrázolni, erről szól a kőtáblák első parancsolata Istenről, a te uradról ne csinálj faragott képmást. A képektől való óvás az ősi tudást tükrözi, hogy a képek lehetővé teszik agyunk számára, hogy konkrétumokba kapaszkodjon, és innen már csak egy lépés eljutni az értékeléshez és az ítélkezéshez. A cél ezeknél az ősi kultúráknál már az volt, hogy kikapcsolják az agy racionális területét, amiről ma már tudjuk, hogy az agyunk bal féltekéje. A közel keleti ornamentika egyfajta mandalaként fogható fel- a meditatív állapotba való eljutás fontos eszköze. Díszítőművészetünk a bal féltekére ható monotóniájával túl unalmas, rendjével, strukturális felépítésével agyunk jobb féltekéjét igényli. A művészetek és a mandala 2.rész Európa vallási fejlődése- mindenekelőtt a gótikában, később a barokban - egyre inkább a képi szimbólumok világában kereste a megoldást. A katolikus vallás eredeti figurális ábrázolása mellett megjelentek a rózsaablakok, amelyek absztrakt, színes mandalákként foghatók fel. A rózsaablakokon átsejlő holdvilág vagy az aranysárga nap sugarai e színes ablakokat igazi szimbólumokká varázsolják melyben a szó legigazibb értelmében is el lehet mélyülni.

13 A lényeg a gótikában is az volt, hogy a spiritualitás szintjén, egy másik absztrakt szinten is kifejezzék a képi szimbólumok világát. A gótikus katedrálisban váratlan felismeréssel találjuk szembe magunkat, nem a festmények, az oltár a feszület hat ránk, hanem furcsán szimmetrikus, középponttal rendelkező kör alakú ablakok, a virágok kelyhét, szirmait felidéző formáik. Az ablakok által megszűrt, majdnem mágikusan ható belső fények mély, csendesen szomorkás hangulata mágnesként vonzza szemünket forrásuk irányába és máris egy-egy mandalára tapad szemünk. A rózsaablakok mutatják nekünk a Nap, a Hold ősmandaláját, elvezetve az egyént kultúrája ősi alapjaihoz. Felismerjük azt a mandalát, ami tértől és időtől függetlenül bennünk él és minden jelentősebb vallás felhasznál. Azt a szimbólumot amit egyik helyen lótuszvirágként, vagy csakraként ábrázolnak. Magunkon kívül, a világban látva a mandalákat, bensőnk valódi lényét ismerjük fel, tudatosul bennünk, hogy ami rajtunk kívül van, az minden csak saját belső világunk tükre. Ezt elérve a mandalában saját valódi lényünket éljük meg, minden mandalában a valódi önmagunkat ismerjük meg. Önmagunkat a középpontban találva elindulunk a középre való ráismerés útján a Közép elérése felé, ezen az úton a lét felfedezi a Létet. Miután szemeink átláttak a színek világán, a formákhoz és a struktúrákhoz fordulunk. A rózsaablak szerkezetét követve mindig eljutunk a középponthoz, hasonlóan ahhoz, ahogy az alapszínek keveréke mindig elvezet minket a középponthoz, hasonlóan ahhoz, ahogy az alapszínek keveréke mindig elvezet a fehérhez. A színek alkotói a fehérnek, mégis ebből erednek, minden forma egy pontból nő ki, amely mint forma, még nem is létezik. Ez a pont, mint őspont szüli az összes formát és struktúrát. Ahogyan a színek mögött a poláris világban bizonyos törvényszerűségeket fedezhetünk fel, a formák mögött is ott vannak a geometria törvényei és végül a számok absztrakt világa.

14 Minden mandala bizonyos számviszonylatok alapján épül fel. Jól megfigyelve egy mandalát észrevesszük, hogy többnyire 4,6,8,12, 16 vagy 24 elem találkozik a középpontban, és ez nem más, mint az EGY. A számok világában is találunk általunk ismert szimbolikát, gondoljunk a nyolc és annak többszöröseire, valamint a négy, és annak többszöröseinek szimbolikájára.

15

16

17

18