AFÉRFI KEZDETBEN mindig egészen más, mint az összes

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AFÉRFI KEZDETBEN mindig egészen más, mint az összes"

Átírás

1 Kávéházi ismeretség AFÉRFI KEZDETBEN mindig egészen más, mint az összes többi, akit valaha ismertünk. Mire végre kiigazodunk rajta, és besoroljuk egy bizonyos típusba, a kapcsolatnak nagyjából vége, és eljön az idô, amikor elhelyezzük szépen emlékezetünk valamelyik polcára. De elôfordul, hogy ez nem lehetséges. A legelszántabb keresgélés ellenére sem találjuk a megfelelô polcot, és lehetetlen elraktároznunk ôt, mert nem tudjuk, hogy kicsoda. Csak azt tudjuk, hogy milyen volt. Prágába érkezésem estéjén a szálloda éttermében vacsoráztam. Másnap este szerettem volna máshol enni, de amikor láttam, hogy esik, úgy döntöttem, mégsem mozdulok ki. A szálloda a város egyik lakónegyedében, egy fôút mellett állt, amely a szomszédos templom elôtti keresztezôdéstôl a domboldalon futott végig, az alatta lévô folyóval párhuzamosan. Másodosztályú intézmény volt mindössze hatvan szobával, és része egy egész háztömbnyi, hatalmas épületnek, amely több gyorsbüfét és sörözôt, egy éjszakai mulatót, különtermeket, magánrendezvényekre bérelhetô tánctermeket, egy borpincét, egy kávéházat és egy éttermet is magában foglalt. Este nyolckor a kávéház félig üres volt. Csak az ablakok és a falak mentén elhelyezett asztaloknál ültek, ezért amikor a forgóajtónál megálltam, a hosszú helyiség azokra a több mester által készített brüsszeli gobelinekre emlékeztetett, amelyeknek gazdagon díszített szélük körös-körül már kész, a közepük azonban üresen tátong. Átvágtam az asztalok között az étterem felé, elhaladtam egy sor félhold alakú, kék plüss kárpitozású boksz mellett:

2 Kávéházi ismeretség 141 mindegyikben többen ettek-ittak. Egyedül az utolsóban, a boltívhez legközelebb esôben nem ült nagyobb társaság, csupán egy magányos, újságot olvasó férfi. Amikor a közelébe értem, anélkül hogy az újságjából felpillantott volna, halkan megszólalt: Jöjjön, üljön ide mellém. Olyan közömbös hangon mormolta, hogy úgy tûnt, mintha csak magának olvasott volna fel egy mondatot. Amint elmentem mellette, újra meghallottam a hangját: Üljön le. Beléptem az étteremrészbe, és csak ekkor mertem egy pillantást vetni felé, miközben úgy tettem, mintha kedvemre való asztalt keresgélnék. Meglepetésemre rám se nézett, továbbra is az újságja fölé hajolt. Alaposan szemügyre vettem, szép lassan, ráérôsen. Hullámos, az oroszlán sörényéhez hasonló haja a feje fölött égô falikar fényében úgy csillogott, akár a bronz, és bár nem volt szôke, olyan egyenletesen sötét rózsaszínû arca volt, mint a fehér bôrû, szôke embereknek, akik a szabadban se le nem barnulnak, se szeplôsek nem lesznek. Ovális, telt orcája, hosszú, kissé pisze orra, széles, egyenes ajka volt; a tekintete jóindulatú, méltóságteljes. A hajától teljesen függetlenül ez utóbbi is az oroszlánt idézte bennem, a megtévesztôen jóindulatú és ártalmatlan benyomást keltô kushadó oroszlánt. Sötétbarna öltönyt viselt, zakója ujja alól kilógott egy narancssárga ing kézelôje, a cipôje és a nadrágszára között pedig narancssárga zokni rikított, s e két ruhadarab bizarr ellentétben állt egyébként konzervatív öltözékével. A viselkedése is bizarr volt. Egy félreesô beugróban telepedtem le, ahonnan én a plüssbokszok egyikét se láttam, és az ott ülôk közül engem se figyelhetett senki. Miután rendeltem, félretettem a vacsorához magammal vitt regényt, és nekifogtam, hogy újra áttanulmányozzam az étlapot, amely számomra egészen elképesztônek tûnt. Az impozáns, hosszú lista elején az állt, hogy az ételeket

3 142 A kék óra Holub úr választotta ki és Dohnal úr hagyta jóvá, az árakat Drobny úr állapította meg és Novak úr ellenôrizte. A csillaggal jelölt ételek vajjal készültek, a többi zsírral. A felszolgált húsadagok súlya 150 gramm, kivéve a baromfit, az 200 gramm. Van egy cseh közmondás, amely az olyan emberre vonatkozik, akin sehogy se tudunk kiigazodni: Nem tudom, hogy vajjal vagy zsírral keneget-e. Ahogy most eszembe jutott, csak arra tudtam gondolni, hogy már bizonyára kiment a divatból. Fél órával késôbb, amikor visszafelé mentem a kávéházon keresztül, láttam, hogy a férfi, aki megszólított, nincs egyedül: egy másik férfival társalog, aki az asztalánál áll. Már nem tûnt olyan jóindulatúnak, mint az elôbb. Fejét hátrabillentette, szemét a földre szegezte, és az arckifejezése azt sugallta, hogy pontosan tudja, mit fog hallani, és a legkevésbé sem érdekli. Mentem tovább, elhaladtam az üvegajtó mellett, és leültem az ablak mellé, egy kék plüssel bevont padra, amely a falra merôlegesen állt, s így a könyvemet az ismeretlen felé fordítva tarthattam. Rendeltem egy feketét, és olvasni kezdtem. Amikor árnyék vetôdött az egyik lapra, felnéztem. A férfi leült mellém. Szótlanul felé fordultam, ô pedig beszélni kezdett hozzám, valamelyik szláv nyelven. Az oroszra tippeltem, mert a hangzása alapján nagyjából felismerem, csakúgy, mint a lengyelt. Egyfolytában mosolygott, miközben beszélt, a foga pedig úgy fénylett, mint a frissen hámozott mandula; magabiztosan és vidáman nézett rám, mint aki meg van gyôzôdve róla, hogy mondandója nálam helyeslésre talál. Megvártam, amíg befejezi. Egy szót sem értettem mondtam csehül. Felnevetett, és úgy nézett rám, mint aki nem hisz a fülének, aztán, továbbra is nevetve és még határozottabban, újra mondott valamit ugyanazon a nyelven. A hanglejtésrôl és a szózuhatagról, amellyel elárasztott, egy vágtázó ló jutott eszembe. Mondókája végén olyan várakozásteli és biztató pillantást vetett rám, hogy nevetnem kellett.

4 Kávéházi ismeretség 143 Sajnos fogalmam sincs, mit mondott. Na, ne! kiáltott fel, ezúttal csehül. Csak nem azt akarja mondani, hogy nem tud oroszul? Nem tudok, egy árva szót sem. Az meg hogy lehet? kérdezte. Ezek szerint tényleg fogalma sincs, hogy mit mondtam? Megráztam a fejem. Abból a pár szóból, amit mondott, feltûnt, hogy a más országbeli szlávok erôs akcentusával beszéli a csehet. Bár minden szót helyesen ejtett ki, az intonációjában volt valami idegen, valahogy megváltozott a mondatainak a ritmusa, mint a skótoké, amikor angolul beszélnek. Miért, mit mondott az imént? kérdeztem. Szükségtelen bármely más nyelven elismételnem. Tudja azt maga nagyon jól. Nem feleltem. Egy szót se szóljon tette hozzá. Tudom, hogy maga úrinô; tudom, hogy nem azért jött ide, hogy férfiakra vadásszon. Továbbra se szóltam. Félig elfordultam tôle, és az elôttem álló néhány asztal fölött a velem szemben lévô, keskeny falat néztem. Csak most tûnt fel, hogy az ablakokkal és a fülkékkel tagolt, két hosszú fallal szemben ezt nem lambériával, hanem csempével burkolták; az ív alakban kirakott, színjátszó, halványzöld kerámialapokon szivárványszínû csíkokban tükrözôdött a fény. Elôtte, talapzattal megemelve, egy emberfölötti méreteket öltô, meztelen nô szobra állt szomorúan leszegett fôvel, mintha a padló tisztaságát ellenôrizné, és kivetnivalót találna benne. Meghökkenve kaptam el róla a tekintetemet, és visszafordultam a férfihoz. Engem figyelt. Eddig észre se vette, ugye? Förtelmes, nem?

5 144 A kék óra Döbbenetes. Nem egészen kávéházi dekoráció. De egyáltalán nem zavarna, ha nem lenne ilyen ronda. Végsô soron biztosan van, ami mellette szól. Teljesen ártalmatlan. Úgy érti, hogy a meztelen nô a világon mindenütt meztelen nô? Ha ragaszkodik hozzá. Nem ragaszkodom hozzá, maga pedig téved. Mit szólna, ha azt mondanám, hogy az orosz kommunizmus igája alatt görnyedô Csehországot jelképezi? Akkor igencsak megütközne, nem igaz? Nem feleltem. Most vajjal vagy zsírral keneget? Vagy lehetne Éva. Ebben az esetben ismét elfogadható lenne. Hiszen Ádám és Éva orosz volt nem volt mit felvenniük, kettejüknek egyetlen almafa jutott, és azt mondták nekik, hogy a Paradicsomban vannak. Elnézôen derûs mosollyal nézett rám. Nem tudtam megállapítani, hogy a hatalmon lévôk felett gúnyolódik-e, vagy figyelmeztet, hogy én ne tegyem. Egyébként folytatta úgy látom, jó ideje nem járt az országban. Kihozták a kávémat, ô pedig rendelt egy sört. Török kávét kellene innia, az sokkal jobb. Tegnap már kipróbáltam, de nagyon ráfáztam. Tudja, ott van a tetején az a réteg, és amikor öntöttem, beleesett a csészémbe, a kávé meg mindenüvé szétspriccelt. Az az undorító zacc meg ahelyett, hogy leülepedett volna, ott úszkált a kávéban, és majdnem megfulladtam tôle. Megmutathatom? Nekem minden simán megy. Nekem elhiheti. Amikor a pincér kihozta a sörét, rendelt még egy kávét. Ivott egy korty sört. Itt Budweisert adnak, csak akkor jövök ide, ha lusta vagyok, mert az utcában kicsivel feljebb ott a Sojka, és azoknál pilzeni van. A Sojkáról még sose hallottam, de persze mi nem ezen a környéken laktunk.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=6&nid=43&q=m Óravázlat Korcsoport: 11-12. évfolyam

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza?

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza? Prológus Újabb lövés dördült el a lombkorona fölött. A hajtók kiáltozása sokkal kivehetőbbé vált. A vére a fülében lüktetett, miközben a tüdeje égett a levegőtől, amely szaporán és jegesen járta át légzőszerveit.

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15.

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. - Maga mióta dolgozik a cégnél? - Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak. Sok szeretettel köszöntök mindenkit a 2011.

Részletesebben

Lily Tiffin: A bűnjel

Lily Tiffin: A bűnjel Lily Tiffin: A bűnjel Lily Tiffin A bűnjel (Részlet) Regény (Részlet) Lomart Kiadó A digitális kiadás a 2008-ban meg jelent ISBN 978-963-9632-15-8 számú kiadás változtatás nélküli másolata. A digitális

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? 1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban

Részletesebben

II. forduló. Név. Lakcím: Iskola: Osztály: Email cím: Telefonszám:...

II. forduló. Név. Lakcím: Iskola: Osztály: Email cím: Telefonszám:... II. forduló.. Név Lakcím:. Iskola:. Osztály:. Email cím:. Telefonszám:..... 1. Feladat Ki rejtőzik a számok mögött? Válaszoljatok a kérdésekre! A számokkal jelölt betűkből a regény egy szereplőjének nevét

Részletesebben

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak: Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most?akarsz még mondani valamit? A férfi

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON Téboly Annának nem volt sok dolga, hiszen rajtam kívül egy teremtett lélek sem volt a presszóban, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen kinek jutna eszébe éppen vasárnap éjjel

Részletesebben

Szigethy Éva. A kocsmárosné fia

Szigethy Éva. A kocsmárosné fia Szigethy Éva A kocsmárosné fia 1. A kocsmában Micsoda nap ez a mai! Reggel óta ömlik az eső. Egy teremtett lélek nem lépett még be motyogta csak úgy magának Paula, a kocsmárosné. Jobban tettem volna, ha

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

Tinta Nász. Keszi Bálint. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! A szöveget lektorálta: Somogyi Gyula. A borítót szerkesztette: Keszi Dániel

Tinta Nász. Keszi Bálint. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! A szöveget lektorálta: Somogyi Gyula. A borítót szerkesztette: Keszi Dániel Tinta Nász Keszi Bálint 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! A szöveget lektorálta: Somogyi Gyula A borítót szerkesztette: Keszi Dániel Barcsi Lilla Szilviának, egyetlen igaz szerelmemnek. Epilógus

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. 8 II Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. Mi, többiek maradtunk. Bár a tanárok igyekeztek gyorsan eltüntetni

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

kotorászott. Persze újra nagyon örült a viszontlátásnak, különösen örült annak, hogy a barátja bizalmára méltatta s hogy általában elbeszélgethettek,

kotorászott. Persze újra nagyon örült a viszontlátásnak, különösen örült annak, hogy a barátja bizalmára méltatta s hogy általában elbeszélgethettek, Kovács úr Kissé sovány és elhasznált ember. Éveinek száma szerint negyven esztendõs, de ötvennek látszik. A szakállát gondosan borotválja, õ maga minden reggel, tehát azt, hogy borostás arccal járna az

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Kovács Hortenzia. Lángoló Szívek

Kovács Hortenzia. Lángoló Szívek Kovács Hortenzia Lángoló Szívek 1. fejezet Csodaszép tavaszi reggelre ébredtek a Londoni utcák, talán mi emberek nem is tudunk olyan dolgokat értékelni igazán, mint pl. hajnalhasadás előtt az a néhány

Részletesebben

TARTALOM. Ügyintézés A hivatalban. Használt autó eladó. Birtesttás.

TARTALOM. Ügyintézés A hivatalban. Használt autó eladó. Birtesttás. TARTALOM 1. lecke Az emberi külső Neked ki tetszik?. Tanúvallomás. Körözés. Nem is tudom..... A magyarok és nyelvrokonaik Fél füllel hallottam Tükröm, tükröm... 2. lecke Öltözködés Divatbemutatón. Mit

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar Michael Peinkofer 1. kötet A griff bűvöletében Scolar E lőhang Több száz évvel ezelőtt, régi, sötét korokban A felhőkön átszűrődő sápadt holdfényben az emberi szem alig tudta kivenni a kőrakások gyűrűjét.

Részletesebben

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang.

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang. Jackie megpróbálta felvenni a borítékot. Ez marha nehéz, gondolta. No, nem a boríték volt az, hanem a kidobó, aki a kezén állt, miközben ő a borítékot markolta. Az történt, hogy leejtette, egy két méter

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK

NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK Zimányi Árpád NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK IX. RÉSZ A NÉVSZÓK TOLDALÉKOLÁSA Részletek a szerző Nyelvhelyességi gyakorlókönyv című munkájából (EKFT Líceum Kiadó, Eger, 1999) A szerző engedélyével TARTALOM

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

Az asztrológus igaz történetei

Az asztrológus igaz történetei Az asztrológus igaz történetei Izing Klára, 2006 Szerkesztette: Borus Judit Borító: Czeizel Balázs Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni,

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Óraterv a "Különleges tervrajz" c. történet feldolgozásához az általános iskolák alsó tagozatos évfolyamain

Óraterv a Különleges tervrajz c. történet feldolgozásához az általános iskolák alsó tagozatos évfolyamain Óraterv a "Különleges tervrajz" c. történet feldolgozásához az általános iskolák alsó tagozatos évfolyamain 1. Keresd a különbséget! Ha kevés az időnk, végezzük el csak az egyik feladatot vagy adjuk fel

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

SZŰNJ MEG, VARÁZS GOBBY FEHÉR GYULA

SZŰNJ MEG, VARÁZS GOBBY FEHÉR GYULA SZŰNJ MEG, VARÁZS GOBBY FEHÉR GYULA Pósa János egyetemista akkor ismerte meg Bucskó Ilonát, mikor az a fenekébe szúrt. János már lefeküdt a paraván mögött levő keskeny ágyra, nadrágját engedelmesen letolta

Részletesebben

volt, ő már maga után hívta a volt feleségét, hogy most is akkor üzent, hogy hívja fel, amikor éppen ebben az évben májusban elvett valakit feleségül

volt, ő már maga után hívta a volt feleségét, hogy most is akkor üzent, hogy hívja fel, amikor éppen ebben az évben májusban elvett valakit feleségül Él egy férfi Torontóban. Ötvenegy éves, boldogtalan. Van munkája, jól keres és mellette egy nő, aki gondját viseli. Olyan autón jár, amilyenen szeretne, olyan lakásban lakik, amilyet sokan irigyelnének.

Részletesebben

Örökkévaló 8. Rész. Gerilla! Tiszperger József. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva!

Örökkévaló 8. Rész. Gerilla! Tiszperger József. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Örökkévaló 8. Rész Gerilla! Tiszperger József Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Dani és kis csapata kaptak némi fegyvert, megkapták az utasításokat, beültek a buszba, és visszamentek oda, ahonnan

Részletesebben

Kate Brooks Duncan Shelley: Amer és a láthatatlan bilincs

Kate Brooks Duncan Shelley: Amer és a láthatatlan bilincs Copyright 2012 Kate Brooks & Duncan Shelley A könyv bármely részének sokszorosítása, akár elektronikus, akár mechanikus úton ideértve az információtároló és visszakereső rendszereket is, a kiadó írásbeli

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene

Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene 1. fejezet Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene tennem. Mégis mi a megfelelõ reakció egy ilyen helyzetben? Hû, kösz, értékelem a megfontoltságát. Remélem, nem gondolja meg magát.

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Pár szóban a novella létrejöttéről:

Pár szóban a novella létrejöttéről: Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

A zene szelleme. Borbély Szilárd

A zene szelleme. Borbély Szilárd Borbély Szilárd A zene szelleme Mert azt várják a holtaktól, hogy tudják az utat a mindennapok szakadéka fölött. Amikor elhagyják a kétségbeesés vidékeit, és elindulnak egy távoli, ismeretlen birodalom

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti 1 A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti tér néhány óra múlva eltűnik, de én máris éreztem

Részletesebben

brasnyó istván IN AETERNUM

brasnyó istván IN AETERNUM brasnyó istván versei IN AETERNUM Estelente a lehúzott redőny résein át jól látni a tengerészeket, ahogy tisztjeikkel együtt elhagyják a kocsmát az út túlsó felén, rézsút ablakunkkal szemben és körülállják

Részletesebben

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig.

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig. Gesztenyefaág A kórház hűvös, steril levegője körülölelte az idős asszonyt. A szoba fehér berendezése és a csempézett fal tisztaságot sugárzott. Négy ágy volt benne, közülük egy üresen állt, a mellette

Részletesebben

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom Jeremej Ajpin Kihunyó tűzhely mellett A Földet hallgatom Este, amidőn a Nap ott függött a fenyőfák csúcsán, Anyám lehalkított hangon szólt rám: Ne zajongj. Miért nem szabad zajongani? Mindjárt elül a Nap.

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,

Részletesebben

Magvető Kiadó könyvklubja - Abban a házban

Magvető Kiadó könyvklubja - Abban a házban 2013 szeptember 10. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Ahol szinte semmi nem úgy zajlik, nem úgy működik, ahogyan megszoktuk,

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

Bettina Gerold az elegánsan berendezett ebédlõ ablakánál állt. A csinos, negyvenes asszony a kert pázsitján túl magasodó gyárépületet figyelte,

Bettina Gerold az elegánsan berendezett ebédlõ ablakánál állt. A csinos, negyvenes asszony a kert pázsitján túl magasodó gyárépületet figyelte, I. Bettina Gerold az elegánsan berendezett ebédlõ ablakánál állt. A csinos, negyvenes asszony a kert pázsitján túl magasodó gyárépületet figyelte, fivére, Fritz Herbig üzemét. Ebédidõ volt. A gyár kürtje

Részletesebben

A feladat sorszáma: 6. Standardszint: 6. Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása. Különböző információhordozók kezelése

A feladat sorszáma: 6. Standardszint: 6. Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása. Különböző információhordozók kezelése A feladat sorszáma: 6. Standardszint: 6. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal mérünk: Olvasás, az írott szöveg megértése A tanulási képességek fejlesztése Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása

Részletesebben

A tárgyeset. hal könyvek hörcsög hó

A tárgyeset. hal könyvek hörcsög hó A tárgyeset 1 ) Kezdjük egy gyakorlattal! Ha ismeri a novellát, válaszoljon a kérdésekre! Mit szeret Bariton János? Mit szeret Gizella? Mit szeretnek az ikrek? kávé macska kutya fagylalt hal könyvek hörcsög

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA A Hídban az 1960-as években Déry Tibornak több novellája és esszéje jelent meg, s új regényéből, a G A. úrx-ben címűből is küldött részleteket folyóiratunknak. Ezek a szövegek azonban

Részletesebben