VÉRTES Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÉRTES Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Vértes soron következő, nyílt társulási ülésén április 28-án. Az ülés helye: Bicske, Kossuth tér 14/B kistérségi iroda Jelen vannak: Alcsútdoboz polgármestere Dr. Hargitai László Bicske polgármestere Tessely Zoltán (később érkezik) Bodmér polgármestere Rácz Imre Csákvár polgármestere Giesz János Csabdi polgármestere Huszárovics Antal Etyek polgármestere Szűcs Lajos Mány polgármestere Ugron Zoltán Szár polgármestere helyett meghatalmazással Dr. Pajor Péter Újbarok polgármestere Dr. Pajor Péter Vál polgármestere Tóth Ferencné Vértesacsa polgármestere Széll Ferenc Vértesboglár polgármestere Sztányi István (később érkezik) Tanácskozási joggal megjelentek a jelenléti ív szerint. Giesz János: A Társulási Tanács elnöke az ülést megnyitja, köszönti a jelenlevő tagokat, valamint a munkaszervezet dolgozóit, a meghívott vendégeket. Giesz János: Megállapítja, hogy a társulási ülés az SZMSZ-ben foglaltak szerint került összehívásra, a 17 tagból 10-en vannak jelen, az ülés határozatképes. A 2. napirendi pont tárgyalása 2/3-os jelenlétet igényel, ezért azt csak akkor tárgyalja a tanács, ha érkezik még két polgármester. 1

2 Távol van Bicske polgármestere, Felcsút polgármestere Varga György, Gánt polgármestere Spergelné Rádl Ibolya, Tabajd alpolgármestere Somogyi Dezső, Kajászó polgármestere Mohácsi Györgyné, Szár polgármestere Garán Éva, Óbarok polgármestere Borbíró Mihály és Vértesboglár polgármestere Sztányi István. Jegyzőkönyv hitelesítőnek Etyek polgármesterét Szűcs Lajost javasolja. A napirendi pontok megtárgyalását a meghívóban jelzettek szerinti sorrendben javasolja megtárgyalni. Napirendi pontok 1. Tájékoztatás Előadó: Dr. Bazsó László kapitányságvezető évi költségvetési zárszámadás megvitatása, elfogadása (írásos anyag) Előterjesztő: pénzügyi vezető Tárgyalta: Pénzügyi-és költségvetési Bizottság évi kistérségi éves belső ellenőrzési jelentés elfogadása (írásos anyag) Előterjesztő: pénzügyi vezető Tárgyalta: Pénzügyi-és költségvetési Bizottság 4. József Nádor Általános Iskola SzMSz kiegészítésének jóváhagyása (írásos anyag) Előterjesztő: társulás elnöke, intézményvezető Tárgyalta: Közoktatási és Közművelődési Bizottság 5. Bicskei Kistérség Pedagógiai Szakszolgálata intézmény SzMSz jóváhagyása (írásos anyag) Előterjesztő: társulás elnöke, intézményvezető Tárgyalta: Közoktatási és Közművelődési Bizottság 6. Bicskei Kistérség Pedagógiai Szakszolgálata alapító okirat módosítása (írásos anyag) Előterjesztő: társulás elnöke, intézményvezető Tárgyalta: Közoktatási és Közművelődési Bizottság 7. Pályázati kiírás a Bicskei Kistérség Pedagógiai Szakszolgálat vezetői álláshelyére (írásos anyag) Előterjesztő: társulás elnöke Tárgyalta: Közoktatási és Közművelődési Bizottság 8. Villamos energia közbeszerzés (írásos anyag) 2

3 Előterjesztő: vezető menedzser 9. Egyebek a) évi kistérségi normatíva elszámolásáról tájékoztató (táblázatok) b) Alcsútdoboz Község Önkormányzatának kérelme (írásos anyag) c) Elkülönített alap kiírása, szerződés elfogadása (írásos anyag) d) I. névi tagdíjról tájékoztatás (írásos anyag) A napirendi javaslatot és a jegyzőkönyv hitelesítő személyét a társulási tanács 10 igen szavazattal egyhangúan elfogadja. 1. napirend: Tájékoztatás Giesz János: Az elnök köszönti a kapitányság vezetőjét, majd átadja a szót. Dr. Bazsó László: Köszöni a lehetőséget az ülésen való részvételre. Rövid tájékoztatást tart arról, hogy a bicskei rendőrkapitányság állománya 9 fővel bővült. Reméli érezhető a megnőtt jelenlét a településeken. A körzeti megbízottak mellett teljesítenek szolgálatot. Szeretnék őket a későbbiek során is itt tartani, legalább 6 főt, de mivel az ország különböző helyeiről érkeztek, ez nehezen megvalósítható terv. Bicskén a gyalogos és a kutyás járőrszolgálatot szeretnék velük fejleszteni, valamint a bűnügyi szempontból fertőzött falvakban. Az anyagi forrásaik kimerültek, technikailag nem tudnak fejlődni, ezért szeretne anyagi támogatást kérni a társulási tanácstól. Olyan támogatásra gondolt, ami minden faluban hasznosulna. A körzeti megbízotti hálózatnál 3 db laptop hiányzik, erre lenne a legnagyobb szükség. Van olyan település, ahol több körzet is működik, például Alcsútdoboz. A helyszínelésekhez szükség lenne fényképezőgépre, videokamerára. Alapítványtól éves szinten kb. 1 M Ft-ra számítanak, de ez nem elegendő mindenre, amit fontos lenne beszerezni. (Megérkezik Bicske polgármestere.) A DADA program előadásaihoz projektorra lenne szükség. A kapitányságra asztali számítógépek kellenének. Jó lenne, ha a kistérség megvásárolná az eszközöket, de amennyiben közbeszerzésre kötelezett a társulás, akkor jobb lenne, ha a bicskei alapítványon keresztül jutna hozzá a kapitányság az anyagi támogatáshoz. Talán így olcsóbban be 3

4 tudnák szerezni az eszközöket, tavaly sikerül 95e Ft-ért egy komplett számítógéphez hozzájutni. Ha kérdés van a kérelemmel kapcsolatban, szívesen válaszol. Kérdések, hozzászólások: Huszárovics Antal: Tapasztalata, hogy az utóbbi időben romlott a közbiztonság. Ha ezzel a támogatással javul a helyzet, támogatja a rendőrkapitány kérését. Dr. Bazsó László: valóban nőtt a bűnügyi esetek száma. Talán Alcsútdobozon és Csákváron csökkent csak. Csabdi a legjobban fertőzött területek (Bicske, Tatabánya) közé esik. Bicske pedig most nagyon felkapott bűnügyileg. 9 óra 12 perckor megérkezik Vértesboglár polgármestere. Dr. Hargitai László: Az alcsútdobozi bűnügyi statisztikai javulásnak az az oka, hogy 3 fiatal rendőr és a polgárőrök összefognak, együtt eredményesen dolgoznak. Dr. Bazsó László: Nagyon jó lenne, ha maradna ez a 9 fő, szükség lenne rájuk. Szűcs Lajos: Etyeken nem a betörés, hanem a közterületi rongálás terjedt el. Főleg a hétvégi bulikhoz köthető, a vendéglátóhelyekhez. A szervezett akciókat, gyalogos járőrszolgálatot ezekre az időpontokra kellene időzíteni, nem csak Bicskén. Dr. Bazsó László: Polgári ruhás megfigyeléssel próbálják az elkövetőket utolérni. Széll Ferenc: Az eszközbeszerzéssel kapcsolatban közbeszerzést említett, mekkora összegre gondolt? Giesz János: Az egyebek napirendnél javasolja megtárgyalni az esetleges támogatás összegét a tanács. Tóth Ferencné: Kérése a Váli völgy településeit érinti. A SPAR-os és a követ szállító teherautók, kamionok sebesség-túllépéseiről van szó, amik egyben nagymértékben rongálják az utakat, a csatornafedeleket, balesetveszélyesen közlekednek, ráadásul szerinte túlsúlyosak is, tehát a megengedettnél jóval nehezebb rakománnyal közlekednek. Fokozottabb figyelmet kér a rendőrségtől ezekre a járművekre vonatkozóan. Nagy a környezetkárosító hatásuk is. Lehet, hogy rövid idő alatt nagy súlyt kell elszállítaniuk, de ez nem indokolja azt, hogy baleset veszélyesen száguldozzanak lakott területen belül is. Dr. Bazsó László: A túlsúly ellenőrzésére a Közúti Igazgatóság jogosult, nekik kell jelezni, és akkor kimennek. A 811-es utat egyébként általában szokták ellenőrizni. A rendőrség a sebesség 4

5 túllépését a tachográfok vizsgálatával állapíthatja meg, majd közigazgatási eljárást indítványozhatnak ellenük. Dr. Hargitai László: A legsűrűbb szállítás egyébként éjjel 2 és 3 óra között van, a kőszállító autók Székesfehérvár felé közlekednek, a polgárőrök információja alapján. Tóth Ferencné: Megkérdezi nincs-e lehetőség arra, hogy a SPAR központ bicskei vezetőjét meghívni a Társulás nevében a következő ülésre. Ha az önkormányzatok együttesen kérik, talán kapnak segítséget a probléma megoldásában. Giesz János: A rendőrségi tájékoztatást tudomásul veszik a tagok, az elnök a napirendet lezárja. Az Egyebek napirendet javasolja kiegészíteni az e) ponttal, melynek keretében megtárgyalja a tanács a rendőrség támogatásának lehetőségeit. A javaslatot a tanács 10 igen szavazattal egyhangúan támogatja. Megköszöni a tájékoztatást a kapitányság vezetőjének. Dr. Bazsó László távozik az ülésről. Giesz János köszönti az időközben megérkezett Tessely Zoltán polgármester urat országgyűlési képviselővé választása alkalmából. További munkájához sok sikert kíván. 2. napirend: évi költségvetési zárszámadás megvitatása, elfogadása Giesz János: A PÜB április 21-i ülésén megtárgyalta a napirendet. Átadja a szót a bizottság elnökének. Széll Ferenc: Sajnos a mostani ülésen a bizottságból csak ő van jelen, de elmondja, hogy a beszámolót pozitívan értékelték, egyhangúan elfogadásra javasolják. Más vélemény, javaslat, kérdés nincs. Giesz János: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 5

6 32/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: 2009.évi költségvetési zárszámadás 1. -ának elfogadása A Vértes Társulási tanácsa a VÉRTES TKÖT évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló 1. -át az 1.sz mellékletben foglaltak szerint elfogadja. Giesz János: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 33/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: 2009.évi költségvetési zárszámadás 2. -ának elfogadása A Vértes Társulási tanácsa a VÉRTES TKÖT évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló 2. -át a 2. és 3. számú melléklet szerint elfogadja. Giesz János: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 6

7 34/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: 2009.évi költségvetési zárszámadás 3. -ának elfogadása A Vértes Társulási tanácsa a VÉRTES TKÖT évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló 3. -át a 4. számú melléklet szerint fogadja el. Giesz János: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 35/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: 2009.évi költségvetési zárszámadás 4. -ának elfogadása A Vértes Társulási tanácsa a VÉRTES TKÖT évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló 4. -át a 6. és 10. számú melléklet szerint fogadja el. Giesz János: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 7

8 36/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: 2009.évi költségvetési zárszámadás 5. -ának elfogadása A Vértes Társulási tanácsa a VÉRTES TKÖT évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló 5. -át a 5. számú melléklet szerint fogadja el. Giesz János: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 37/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: 2009.évi költségvetési zárszámadás 6. -ának elfogadása A Vértes Társulási tanácsa a VÉRTES TKÖT évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló 6. -át az számú mellékletek szerint fogadja el. Giesz János: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 8

9 38/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: 2009.évi költségvetési zárszámadás 7. -ának elfogadása A Vértes Társulási tanácsa a VÉRTES TKÖT évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló 7. -át a határozat hatálybalépésének idejéről elfogadja. Giesz János: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 39/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: 2009.évi költségvetési zárszámadás elfogadása A Vértes Társulási tanácsa a VÉRTES TKÖT évi költségvetési létszámkeretét a 7. sz. melléklet szerint elfogadja. 3. napirend: évi kistérségi éves belső ellenőrzési jelentés elfogadása Giesz János: Ezt a napirendet is tárgyalta múlt heti ülésén a PÜB, átadja a szót a bizottság elnökének. 9

10 Széll Ferenc: A bizottság javaslata, hogy csak azzal a kitétellel fogadja el a tanács a jelentést, hogy a B-Audit Kft. azoknak az önkormányzatoknak is kiküldi papíralapon az aláírt jelentést, akiknek ezt még nem tette meg a mai napig sem. Ugron Zoltán: Megkérdezi, hogy a belső ellenőrzési feladatokat ellátó új cég munkájával kapcsolatban mi a vélemény? Toók Gabriella: Vannak problémák, főleg azzal kapcsolatban, hogy a kft. munkatársai nem egyeztetnek időpontot a jegyzőkkel, túl korainak tartják a reggeli kezdést és egyéb problémák is felmerültek. Az első havi teljesítés igazolás nem is került aláírásra a társulás részéről. Hopka Rita: Felhívta a figyelmüket, hogy az időpontot az önkormányzatok választják meg. Ugron Zoltán: Mány esetében is ez volt a probléma, azon a napon akartak jönni, amikor nekik jó, későbbi időpontban, ahogy nekik kedvezőbb Debrecenből ideérni. Giesz János: Az elhangzott bizottsági javaslat alapján szavazásra teszi fel a határozatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 40/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: évi kistérségi éves belső ellenőrzési jelentés elfogadása A Vértes Társulási tanácsa úgy dönt, hogy a társulás évre szóló kistérségi belső ellenőrzési jelentést a határozathoz csatolt formában elfogadja. Feltételként szabja meg, hogy a B-Audit Kft. a településekre vonatkozó éves belső ellenőrzési jelentéseket az érintett önkormányzatok részére maradéktalanul eljuttatja. Felelős: Társulási tanács elnöke 4. napirend: József Nádor Általános Iskola SzMSz kiegészítésének jóváhagyása 10

11 Giesz János: Átadja a szót a KKB elnökének. Szűcs Lajos: A bizottság megtárgyalta a kiegészítést és azt elfogadásra javasolja a társulási tanácsnak. Kérdés, hozzászólás nincs. Giesz János: Szavazásra teszi fel a kérdést. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 41/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: József Nádor Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzatának kiegészítése A Vértes Társulási tanácsa a József Nádor Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzatát a kiegészítéssel (látogatás rendje) jóváhagyja. 5. napirend: Bicskei Kistérség Pedagógiai Szakszolgálata intézmény SzMSz jóváhagyása Giesz János: Átadja a szót a KKB elnökének. Szűcs Lajos: A bizottság az előterjesztés anyagát áttanulmányozta és elfogadásra javasolja. Kérdés, hozzászólás nincs. Giesz János: Szavazásra teszi fel a kérdést. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 11

12 42/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: Bicskei Kistérség Pedagógiai Szakszolgálata Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása A Vértes Társulási tanácsa a Bicskei KPSZ Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyja. 6. napirend: Bicskei Kistérség Pedagógiai Szakszolgálata alapító okirat módosítása Giesz János: Átadja a szót a KKB elnökének. Szűcs Lajos: Az előterjesztés alapján az alapító okirat módosítását elfogadása javasolja a bizottság. Kérdés, hozzászólás nincs. Giesz János: Szavazásra teszi fel a kérdést. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 43/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: Bicskei Kistérség Pedagógiai Szakszolgálata alapító okiratának módosítása A Vértes Társulási tanácsa elfogadja a Bicskei Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálata alapító okiratának módosítását az alábbiak szerint: 1.) névváltozást javasolja hivatalos név: Bicskei Kistérség Egységes Pedagógiai Szakszolgálata 12

13 rövidített név: Bicskei KEPSZ 2.) nevelési tanácsadás keretén belül iskolapszichológiai szolgáltatás szövegrész törlése. Felkéri az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalásáról és a törvényi előírások szerinti bejelentési kötelezettségeket tegye meg. Felelős: társulási elnöke, Bicskei KEPSZ intézményvezető 7. napirend: Pályázati kiírás a Bicskei Kistérség Pedagógiai Szakszolgálat vezetői álláshelyére, Giesz János: Átadja a szót a KKB elnökének. Szűcs Lajos: A bizottság tagjaival áttanulmányozták a kiírást, azt megfelelőnek találták, elfogadásra javasolják. Ugron Zoltán: Az előbbiekben módosításra került a szakszolgálat megnevezése, kéri a hirdetésben már így szerepeljen. Giesz János: A polgármester úr előbbi kiegészítésével együtt szavazásra teszi fel a kérdést. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 44/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: Pályázati kiírás a Bicskei Kistérség Egységes Pedagógiai Szakszolgálat vezetői álláshelyére A Vértes Társulási tanácsa a Bicskei Kistérség Egységes Pedagógiai Szakszolgálata vezetői álláshelyének betöltésére, a csatolt pályázati felhívásban foglaltak szerint pályázatot hirdet. 13

14 A pályázati felhívás a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán, az Oktatási Közlönyben, valamint a Társuláshoz tartozó önkormányzatoknál a helyben szokásos módon kerüljön közzétételre. Határidő: közzétételre legkésőbb május 10. Felelős: munkaszervezet vezetője 8. napirend: Villamos energia közbeszerzés Giesz János: Megkérdezi az előterjesztéssel kapcsolatban van-e kérdés? Kérdés, hozzászólás nincs. Az elnök szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 9 igen, 2 nem és 1 tartózkodott 45/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: Villamos energia közbeszerezés A Vértes Társulási tanácsa az alábbi szakértőcég árajánlatát (Electool Hungary Kft. Budapest, Váci út 91.) elfogadja, és egyben kéri a munkaszervezet vezetőt, hogy a következő ülésre a közbeszerzési eljárást lefolytató ajánlattevőt és a szakértőcég képviselőit hívja meg. Határidő: soron következő ülés 9. napirend: Egyebek 14

15 a) évi kistérségi normatíva elszámolásáról tájékoztató Giesz János: A polgármesterek tájékoztatásul kapták meg az anyagot. b) Alcsútdoboz Község Önkormányzatának kérelme Giesz János: Megkéri Alcsútdoboz polgármesterét pár szóban vázolja a kérelem lényegét. Dr. Hargitai László: A jelenlegi létszámának megfelel az óvoda, de bővíteni szeretnék a várható gyermeklétszám emelkedés miatt, mivel a törvény változása miatt jövőre már esetleg 2 éves kortól fogadniuk kell a gyermekeket. A környékbeli településekről is várják majd az ilyen korú gyerekeket Tóth Ferencné: Vál is pályázik ugyanerre, mert szerinte fontos a fiatalok helyben tartása. Giesz János: Kéri a tagokat szavazzanak a pályázat benyújtásának támogatásáról. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 46/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: Hozzájárulás pályázat benyújtásához A Vértes Társulási tanácsa, mint a Háromhárs Óvoda (OM azonosító: ; 8087 Alcsútdoboz, Béke u. 17.;) fenntartója hozzájárul, hogy Alcsútdoboz Község Önkormányzata a KDOP Közoktatási infrastrukturális fejlesztés pályázatot nyújtson be a Háromhárs Óvoda elhelyezését biztosító alcsútdobozi 406 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában. A Társulási Tanács azzal a kikötéssel járul a pályázat benyújtásához, hogy a pályázattal kapcsolatos mindennemű kiadás, költség megfizetése Alcsútdoboz Község Önkormányzatát terheli. A Társulási Tanács felhatalmazza a társulás elnökét, hogy a pályázat benyújtásához szükséges intézmény fenntartói nyilatkozatokat aláírja. 15

16 c) Elkülönített alap kiírása, szerződés elfogadása Széll Ferenc: A PÜB hosszasan tárgyalta a napirend anyagát, és úgy döntött korábbi évek tapasztalatai alapján, hogy azt a javaslatot teszi a tanács felé, ebben az évben csak önkormányzatok pályázhassanak a támogatás igénybevételére. Toók Gabriella: Az előbbieket figyelembe véve a polgármesterek szándékosan korrektúrás terveztet kaptak a pályázati kiírás és a támogatási szerződés tekintetében. Tóth Ferencné: A pályázatokat az önkormányzat nyújtsa be, a május 20-ig beérkezett pályázatokat támogatja a társulás. Toók Gabriella: A május 26-i társulási ülésen dönt a tanács a pályázatok elbírálásáról. Szűcs Lajos: Az idei évben csak önkormányzatok pályázatát támogatná a társulás? Toók Gabriella: Igen, a bizottság előbbi döntése alapján ez a javaslat. Majd az ősszel alakuló új társulási tanács dönt a kérdésben, és jövőre változtat ezen. Egy önkormányzat természetesen több pályázatot is benyújthat. Tóth Ferencné: Az önrészt az önkormányzatok fizetik? Toók Gabriella: Igen. Tóth Ferencné: Az lenne a kérdése, hogy amennyiben az önkormányzatnak egy civil szervezettel van együttműködési támogatási szerződése, ebből a pályázati pénzből lehet-e finanszírozni a támogatást? Toók Gabriella: Lehet, de le kell igazolni a kiadásokat. Giesz János: Összegzésképpen elmondja, hogy a május 20-ig beérkező pályázatok a következő társulási ülésen melynek várható időpontja május 26.- kerülnek a tanács által elbírálásra, bizottság létrehozása nélkül. Dr. Hargitai László: Mi van abban az esetben, ha az önkormányzat máshol már pályázott, de kiegészítésképpen itt is beadja a pályázatát? Lehetséges-e ez? Ugyanis vannak olyan pályázati kiadások, melyeket nem lehet a pályázatra elszámolni. Ezeket esetleg fedezhetné az itt beadott támogatási igényre nyert összeg. Toók Gabriella: Igen, lehetséges. Giesz János: Javasolja az elhangzottakat is figyelembe véve a határozati javaslat elfogadását. 16

17 A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 47/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: A Társulás költségvetésében elkülönített elkülönített alap felhasználás szabályainak kidolgozásáról A Vértes Társulási tanácsa elfogadja a Pályázati felhívás -t és a Támogatási megállapodás -t a melléklet szerinti tartalommal. Felelős: Munkaszervezet vezető, Tanács elnöke d) I. negyedévi tagdíjról tájékoztatás Giesz János: kéri az polgármestereket, vegyék tudomásul a táblázatban tájékoztatásként felsorolt összegeket, és a tagdíj utalásáról mielőbb gondoskodjanak. e) Rendőrség támogatása Giesz János: Az 1. napirendben elhangzottakat figyelembe véve, kéri a Társulás tagjait, hogy javaslataikkal, ötleteikkel segítsenek a támogatásról dönteni. A Munkaszervezet vezetőjének átadja a szót. Toók Gabriella: Szerinte a körzeti megbízotti irodákban hiányzó három darab laptop megvásárlását a társulás vállalhatja. A DADA előadásokhoz a projektort kölcsön tudja adni az iroda. Hozzászólások: Tessely Zoltán: A kapitányság vezetője jelezte, hogy a helyszínelések alkalmával elkészített jegyzőkönyvek nyomtatásához szükségük lenne egy nyomtatóra. Szűcs Lajos: Ez nem gyakorlat, ugyanis kézzel írt jegyzőkönyv készül ezekben az esetekben. 17

18 Ugron Zoltán: Az lenne fontos, hogy rendelkezzenek egy címmel, javasolja, hogy a társulás szerezzen be egy számítógépet, de kösse olyan feltételhez, hogy legyen egy mindenki számára elérhető címe a rendőrségnek. Toók Gabriella: Alapítványnak nem fizethet a Társulás, mert nem tudnak elszámolni vele. Közbeszerzést mindenkinek le kell folytatni. Eszközt átadni nehéz, ugyanis csak a Fejér megyei rendőrségen keresztül lehetséges. Nagyon zárt a rendőrség belső rendszere. Tóth Ferencné: Az alapítványt könnyebb támogatni. Ugron Zoltán: Szerinte az anyagi támogatással jobban jár a Társulás, azt mondta a kapitány úr, hogy az eszközöket a rendőrség kedvezményes áron be tudja szerezni. Szűcs Lajos: A nyomtató igénylésével kapcsolatban fenntartja az előbbi véleményét, a jegyzőkönyv aláírásához úgyis be kell menni a rendőrségre. Tessely Zoltán: Támogatja a nyomtató beszerzését, a kapitány úr is megerősítette SMS-ben, hogy szeretné az eszközt biztosítani a helyszínelők részére. Giesz János: Javaslata, hogy a munkaszervezet vezetője nézzen utána a lehetőségeknek, a következő ülésre készítsen előterjesztést a javaslatokról. Az elnök szavazásra teszi fel a javaslatot. A Vértes társulási tanácsa egyhangú 12 igen 48/2010. (IV. 28.) számú határozat Tárgy: Bicskei Rendőrkapitányság támogatása A Vértes Társulási tanácsa úgy dönt, hogy a Munkaszervezet vezetője a következő társulási ülésre készítsen előterjesztést a tárggyal kapcsolatban, mely tartalmazza a támogatási lehetőségek módját (anyagi támogatás, eszközbeszerzés, alapítványon keresztüli támogatás), valamint a támogatás javasolt összegét. Felelős: Munkaszervezet vezető 18

19 Más aktuális kérdések, felvetések: Széll Ferenc: Az óbaroki polgármester úr a PB ülésén felvetette, hogy a GVOP pályázattal kapcsolatban sokszor emlegetett kompenzációval - a három település (Vértesacsa, Gánt és Óbarok) érintettségével- foglalkozni kellene. A problémát végre meg kellene oldani. Röviden ecseteli a rendszer hiányosságait. Régebben arról volt szó, talán határozat is született róla, hogy 6 MFt kompenzációt kap a három érintett település. Szár polgármestere azt javasolta, hogy írásban készüljön javaslat, melyet a tanács elé lehetne terjeszteni. Toók Gabriella: Több problémát felvet ez a dolog. 6 évre lekötött a rendszer, elszámolási vonzata van, ÁFA befizetési kötelezettség stb. Széll Ferenc: Kapjanak az önkormányzatok x összegű támogatást. Tóth Ferencné: Jó lenne ezt a problémát még ebben az önkormányzati ciklusban megoldani. Széll Ferenc: Minden Képviselő-testületi ülésen felmerül Vértesacsán ez a kérdés. Időközben (10 óra 5 perc) távozik Bicske polgármestere. Toók Gabriella: Az ÁFA visszaigényelt összege a Társulás vagyonát képezi, nem csak a pályázatban résztvevő hét települést illeti. Széll Ferenc: Mindegy hogyan képződött, akkor költse el a társulás a 60 MFt-ot. Toók Gabriella: Olyan dologra kellene költeni, ami minden települést érint, ez a tanács közös döntése kell, hogy legyen. Rácz Imre: Kellene valami alternatíva, nem csak ötletszerűen költögetni. Toók Gabriella: Óbarok polgármesterének írásban kellene kidolgoznia erre vonatkozó terveket. Szűcs Lajos: Mi a helyzet az eb rendészeti feladatok kistérségi szintű megoldásával? Toók Gabriella: Tavalyi évben, októberben az Alpha-vet Kft. cég kistérségi árajánlatát ben minden polgármester megkapta, visszajelzés sehonnan nem érkezett. Csak Vál település képviselőtestülete hozott határozatot arról, hogy támogatja az ebrendészeti feladatok kistérségi szintű ellátását. Tóth Ferencné: Köszöni az etyeki polgármester úrnak a probléma felvetését, javasolja, hogy a következő ülésre kérjen be a munkaszervezet három árajánlatot, és hívja meg a cégek képviselőit. 19

20 Az előző témához (GVOP) csatlakozva szeretné elmondani, hogy szeretné, ha olyan előterjesztés készülne, ami több alternatívát tartalmaz. Az önkormányzatok szeretnék, ha minden alapellátási feladat fejlesztéséhez fel tudná használni a támogatást, kistérségi szintű összefogás kellene ez ügyben. Képviselő-testületében állandóan felmerül a probléma, hogy csak Bicske város húz hasznot a kistérségi feladatellátásból. A pedagógiai szakszolgálat kiadásai a kistérségi szintű ellátás keretében csökkentek, ez pozitívum. Rácz Imre: A kistérségi falugondnoki szolgálat működési engedélyével mi a helyzet? Toók Gabriella: Fél év alatt kiderült, hogy Bicske nem jogosult az engedély kiadására, ezért áttették az ügyet Mór város jegyzőjének a hatáskörébe. Huszárovics Antal: Szeretné megkérdezni, hogy a kistérségi fenntartású iskolatársuláshoz való csatlakozási szándékát jelezte-e valamelyik önkormányzat a Munkaszervezet felé? Toók Gabriella: Nem jelzett egyik település sem ilyen szándékot. Huszárovics Antal: A kistérségi könyveléssel kapcsolatban mi a helyzet? Hopka Rita: Több önkormányzat részéről felmerült a kérdés, hogy mennyibe kerülne a szolgáltatás, és majd utána döntenek arról, kérik-e. A beérkezett nyilatkozatok, adatok alapján készül kalkuláció, utána a döntés már az önkormányzatoké. Széll Ferenc: A jegyzők nem értik pontosan a helyzetet ezzel kapcsolatban, félreértés van. Dr. Hargitai László: A településén van egy probléma, ezt szeretné megosztani a polgármesterekkel. Alcsútdobozon évente 150 esküvő van, viszont anyakönyvvezető egy van erre a feladatra, a kijelölt személyek nem vállalják. Mány és Vál települések polgármestere felajánlja a segítségét az ügyben. Giesz János elnök az ülést bezárja. kmf. Giesz János sk. elnök Szűcs Lajos sk. hitelesítő tag 20

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Ikt. szám: J e g y z ő k ö n y v a Csákvári Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. április 14-én megtartott nyilvános üléséről Határozatok: 13/2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről. 1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki?

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki? JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich u. 6. szám) 2010. december. 09-én 08.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén.

Részletesebben

VÉRTES Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás

VÉRTES Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Vértes soron következő, nyílt társulási ülésén 2010. 06. 30-án. Az ülés helye: Bodmér, Vasvári Pál u. 58. Faluház Jelen vannak: Alcsútdoboz alpolgármestere Tóth Erika Bicske

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14 -i rendkívüli nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14 -i rendkívüli nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 243-4 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

VÉRTES Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás

VÉRTES Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Vértes soron következő, nyílt társulási ülésén 2010. február 24-én. Az ülés helye: Bicske, Kossuth tér 14/B kistérségi iroda Jelen vannak: Alcsútdoboz polgármestere Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári

Részletesebben

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat 22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a

Részletesebben

KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI

KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI JEGYZŐKÖNYV mely készült Kisbajcs és Vének községek Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2012. július 11-én (szerdán) 17,30 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes

17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes 17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Karancsság Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület tagjai közül 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület tagjai közül 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Ügyszám: 11/2-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Öcs község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 17.30. órakor megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Faluház, Öcs Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. december 11-én 08.00 órától 09.30 óráig a Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének nyílt ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében (3671 Borsodnádasd,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 68-72./2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése Iktatószám: /2010. Kövegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. év november hó 29. napján 17.00 órakor tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E O K 88/2010.(XI.29.)Kt.h.

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. M E G H Í V Ó Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 15:0 a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében ülést tart, amelyre

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. március 22-én megtartott üléséről. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 2-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 4/2015.(II.03.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 5/2015.(II.03.) Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Makád Község Polgármesteri Hivatalában a 2012. április 23-án tartott Makád község képviselő-testülete és Szigetbecse község képviselő-testülete által tartott közös ülésről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 7/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. Pénzügyi- Ügyrendi Bizottsága

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. Pénzügyi- Ügyrendi Bizottsága 2016. április 28-án tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 4/2016. (IV. 28.) A 2015. évi költségvetésről szóló rendelet-tervezet megtárgyalása. 5/2016. (IV. 28.) A 2015.

Részletesebben

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-3/2014. J E G Y Z Ő K

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén. TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 144/2012.(XII.11.) sz. Többcélú Társulási határozat:

JEGYZŐKÖNYV. 144/2012.(XII.11.) sz. Többcélú Társulási határozat: JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Ovális termében 2012. december 11-én 9.00 órakor kezdődő Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék:

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék: JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich. u.6. sz.) 2010. június. 25-én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága 2012. március 14-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 5-15/2012. TÁRGYSOROZAT Megnyitó és

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-6/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-10/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. december 29-én tartott közmeghallgatásról, nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14

Részletesebben

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének 24. számú Jegyzőkönyv ének 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. május 23-án (kedden) 13:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NYV. Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 12-én tartandó soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NYV. Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 12-én tartandó soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NYV Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 12-én tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel távol maradt: Meghívottak: Dr. Sütő László

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. március 22.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. március 22-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 85-86 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Nyírparasznya

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA LOVAS Szám: 2ált/29-6/2018 JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Lovas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 11-én, 8 órakor megtartott nyílt üléséről. ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/2/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. február 26. napján 15.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testülete ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testülete ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. december 4. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. december 4-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Jelen vannak: Sárbogárd Város Önkormányzat testületének, Hantos Község Önkormányzat testületének és Nagylók Község Önkormányzat testületének 2009.

Részletesebben

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA XIX. Iktatószám: 5-10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2014. szeptember 8-i s o r o s, n y í l t üléséről 220/2014.(IX.8.)

Részletesebben