PINCEPÖRKÖLT FÕZÕ VERSENY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PINCEPÖRKÖLT FÕZÕ VERSENY"

Átírás

1 2013. MÁJUS XIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Udvari Króniás BALATONUDVARI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PINCEPÖRKÖLT FÕZÕ VERSENY Balatonudvari Község Önormányzata idén is meghirdeti pincepörölt észítõ versenyét a fövenyesi strand parolójában május 19-én, Pünösd vasárnap. 10,00 órától Fõzõverseny és gyereprogramo (csapato érezése, húso átadása a faültetést övetõen történi.) Jelentezni lehet Ihász Csillánál, a os telefonszámon, A Balatonudvari atív nyugdíjaso, hasonlóan a orábbi május elejéhez, idén is felereedte, hogy világot lássana, de legalábbis örülnézzene egy icsit a túlparton. Bár egy is mûszai hiba miatt nehezen indult a nap a irándulás több, mint egy órás éséssel ezdõdött, tartalmas, meglepetéseel teli utazást tartogatott. A tihanyi ompról leésve Siófora indult a is csapattal teli busz, ahol a Kálmán Imre Emléház, és séta Sió-csatornás itérõvel volt a program, majd a több betervezett megállóhely, látnivaló miatt gyors továbbindulás. Balatonföldvárról elsõsorban az otthon megteintése, megeresése volt a cél, amely a icsit borús idõ valamint Tigelmann Jánosnál a es telefonszámon. Programo: 9,30 órától: Ültess fát! ünnepélyes faültetés a strandfejlesztés, strandszépítés jegyében Udvari odaátról ellenére sem oozott problémát. A Galamb sziget megnézését újabb buszozás övette a Latinovics Emléházig, Balatonszemesre. Itt is érdees tárlatban volt részü a szép orúana, özben a mûvész egyori szerepei, versmondásai szólta a hangszóróból. A régi idõet felidézõ isvonatos itérõ várta az Õszirózsa Nyugdíjas Klubot Balatonfenyvesen, ahol az érintetlen természet földjén járva, a helyi élõvilággal özelrõl is szembesülhetett mindeni. A nap vége tartogatta az igazi meglepetést, amior is az idõözben már vacsorána is beillõ ebéd várta Fonyódon az utazóat, és még valai, ai szintén itt irándult, és mint régi udvari Kb. 13,00 14,00 órától zsûrizés. Közben fellép a Baráti Dalszínház operett, musical, retro slágereel. Helyszín: Fövenyes, strand elõtti paroló és strand. Mindenit szeretettel várun. A programváltoztatás joga fenntartva! nyaralóst mindeni ismert, szívesen idézve a özös múltat. Vörös Gyula, hegedûmûvész, még a nótán is elhúzta, ezzel újabb omplemaradást oozva, de seni edvét sem szegve a naptól, és majd egy övetezõ iruccanástól Fövenyesi strandhelyzet... Tájéoztató fórum lesz május 18-án, szombaton, délelõtt 10 órától az Ezüst Nyár Üdülõben. A Fövenyesen ialault helyzetrõl, a strandról tart tájéoztatást Szabó László polgármester. Minden érdelõdõt vár az önormányzat.

2 Udvari Króniás MÁJUS XIX. ÉVFOLYAM 2. SZ. MEGOLDANDÓ FELADATOK STRANDJAINKON Tisztelt olvasó, tisztelt fövenyesi ingatlantulajdonoso és nyaraló! Az elmúlt hete történései, a fövenyesi strandon elövetett elítélendõ vandalizmus, valamint az egyese által terjesztett minden alapot nélülözõ hamis információ szüségessé teszi, hogy tájéoztassam önöet a fövenyesi stranddal apcsolatban. Az elmúlt éveben minden nyáron, ülön a fövenyesi özösség érésére augusztusban laossági fórumot tartottam, melyen ét téma volt iemelt: a iötõi épület érdése, mely megoldódni látszi, és a strand fizetõssé történõ átalaítása. Utóbbi váltott i némi dacot és ellenállást, de so támogató vélemény és levél érezett, melybõl egyet olvashatna is újságunban. Fontosna tartom ihangsúlyozni, hogy indulatoal, vandalizmussal nem oldun meg semmit, a ténye ismerete, a település jelenlegi helyzete, Fövenyes jelene és jövõje ezeen az adatoon, számoon múli, és ezeet a tényeet sajnos mindenine tudomásul ell venni. A épviselõ-testület április 25-i testületi ülésén a strandrendelet módosításra erült, melyben a fövenyesi strandi jegyára is megállapításra erülte. A rendelet végleges szövegét a jegyzõönyv elészültét övetõen a települési honlapon megismerheti. Ebbõl mostani újságunba a rendelet melléletét épezõ jegyáraat özöljü tájéoztatásul. A balatonudvari strand jegyárai Felnõtt napijegy 8 18 óráig 450,-Ft, felnõtt heti bérlet 2200,- Ft, felnõtt szezonbérlet ,- Ft. Kedvezményes (diá, nyugdíjas) napijegy 8 18 óráig 250,- Ft, edvezményes (diá, nyugdíjas) heti bérlet 1100,- Ft, edvezményes (diá, nyugdíjas) szezonbérlet 5000,- Ft óra utáni edvezményes jegy, napijegy 8 18 óráig 250,- Ft. Ingyenes a belépésre jogosulta: a) lacímigazolvány felmutatása után Balatonudvari özségben állandó laóhellyel rendelezõ, b) az Önormányzat és a Polgármesteri Hivatal dolgozói, c) a eresedelmi és vendéglátó egysége tulajdonosai és alalmazottai, Önormányzati híre d) a fogyatéal élõ személy, e) a 6 éven aluli gyermee és a 80 év felettie, f) feladatellátás céljából a öztisztasági, özüzemi feladatoat ellátó, javító, szolgáltató tevéenységet végzõ személy, vízimentõs, egészségügyi és elsõsegélynyújtó személyzet, g) valamint az ellenõrzésre jogosult szerv épviselõje ellenõrzés céljából. A fövenyesi strand jegyárai Felnõtt napijegy 8 18 óráig 300,-Ft, felnõtt heti bérlet 1500,- Ft, felnõtt szezonbérlet 7000,- Ft. Kedvezményes (diá, nyugdíjas) napijegy 8 18 óráig 200,- Ft, edvezményes (diá, nyugdíjas) heti bérlet 900,- Ft, edvezményes (diá, nyugdíjas) szezonbérlet 4000,- Ft óra utáni edvezményes jegy, napijegy 8 18 óráig 200,- Ft. Ingyenes a belépésre jogosulta: a) lacímigazolvány felmutatása után Balatonudvari özségben állandó laóhellyel rendelezõ, b) az Önormányzat és a Polgármesteri Hivatal dolgozói, c) a eresedelmi és vendéglátó egysége tulajdonosai és alalmazottai, d) a fogyatéal élõ személy, e) a 6 éven aluli gyermee és 80 év felettie, f) feladatellátás céljából a öztisztasági, özüzemi feladatoat ellátó, javító, szolgáltató tevéenységet végzõ személy, vizimentõs, egészségügyi és elsõsegélynyújtó személyzet, g) valamint az ellenõrzésre jogosult szerv épviselõje ellenõrzés céljából. A ialault helyzet megvitatása érdeében ezúton hívo meg tisztelettel minden érdelõdõt május18-án délelõtt 10 óraor az Ezüstnyár üdülõbe egy tájéoztató fórumra. Szabó László polgármester Tájéoztató a Balatonfüredi Ományiroda szolgáltatásaina változásáról Tisztelt Ügyfelün! Tájéoztatju arról, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal Balatonfüredi Járási Hivatala május 2-tõl az Ományiroda ügyfélfogadási idejét bõvíti az alábbia szerint: Hétfõ 8-tól 17-ig, edd zárva, szerda 8-tól 16-ig, csütörtö 8-tól 16-ig, pénte 8-tól 12 óráig. A váraozási idõ elerülése érdeében idõpontfoglalást biztosítun a övetezõ módoon: Telefonon: a 87/ es telefonszámon a fenti ügyfélfogadási idõben, valamint eddi napon is 8 és 16 óra özött. Személyesen: ügyfélfogadási idõben az ományiroda ügyfélfogadó pultjánál. Interneten: Ügyfélapuval rendelezõ ügyfelein a oldalon, az alábbi linen: https://ugyintezes.magyarorszag.hu/omanyiroda. Ügyfélapuval nem rendelezõ ügyfelein a oldalon az idõpontfoglalás funció igénybevételével, az ományirodai idõpontfoglaló szolgáltatáson eresztül. Az Ományiroda az alábbi elérhetõségeen nyújt tájéoztatást: Postacím: 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. cím: Telefon: 87/ felvilágosítás gépjármû ügyeben, vállalozási ügyeben. 87/ felvilágosítás gépjármû ügyeben. 87/ felvilágosítás személyi ományoal apcsolatban (személyi igazolvány, lacímártya, útlevél), mozgásorlátozotta parolási igazolványával apcsolatban. Bízun benne, hogy szolgáltatásain javítása ényelmesebbé, gyorsabbá teszi ügyeine elintézését. Észrevételeit, véleményét az alábbi elérhetõségeen várju: vagy a 87/ as telefonszámon. Dr. Bacsá-Kovács Éva hivatalvezetõ Veszprém Megyei Kormányhivatal LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ AZ ÖNKORMÁNYZATI KIREN- DELTSÉG ÜGYFÉLFOGADÁSÁRÓL Tisztelt Laoso, Nyaralótulajdonoso! Az alábbiaban szeretnén önöet tájéoztatni a Tihanyi Közös Önormányzati

3 XIX. ÉVFOLYAM 2. SZ. Hivatal Balatonudvari Kirendeltségéne ügyfélfogadási rendjérõl: Hétfõ: 8,00 órától 15,00 óráig, edd: az ügyfélfogadás szünetel, szerda: 8,00 órától 15,00 óráig, csütörtö: Az ügyfélfogadás szünetel, pénte: 8,00 órától 12,00 óráig. Dr. Panyi Szilvia Orsolya irendeltségvezetõ valamennyi ügyfélfogadási idõben áll az ügyfele rendelezésére. Udvari Króniás Németh Tünde jegyzõ ügyfélfogadási ideje és helye: Hétfõ és szerda 8 órától 16 óráig, pénteen 8 órától 13,30 óráig, helyszíne: 8237 Tihany, Kossuth L. u. 32. Szabó László polgármester ügyfélfogadási ideje: minden szerdán 8,00 órától 12,00 óráig. Kéri Katalin települési fõépítész ügyfélfogadási ideje: minden csütörtöön 9,00 Polgárõrségi tájéoztató Tisztelt Olvasó! Rövid tájéoztatást szeretné adni a 20 éve országosan az elsõ özött megalault balatonudvari Polgárõrség szervezeti átalaulásáról. Alaulásor, mint településvédõ csoport mûödött, a falu özbiztonságána javítása céljából, amely a ésõbbieben a Polgárõrség nevet felvéve szervezetént mûödött. A törvényi változáso miatt azonban szüségszerûvé vált az egyesületté alaulás december 8-án megtartott özgyûlésen a tagság egyhangúlag támogatta az átalaulást. Új elnöséget is választottun, mivel a orábbi elnö Marton János önormányzati épviselõént nem láthatta el ezt a tisztséget. A tagság neem szavazott bizalmat e funció ellátására. Az új alapszabály elészítését dr. Varjú István végezte, jelenleg várju a veszprémi Törvényszé jogerõs határozatát a bejegyzésrõl. Tájéoztatni szeretném a helyi laosoat és a nyaralótulajdonosoat, hogy a Polgárõrség munáját az átalaulás nem befolyásolja. November 1-tõl március 31-ig járõrszolgálatot, illetve hegyi járõr szolgálatot láttun el. Tavaszi és nyári idõszaban bejárásoat tartun. Ezenívül biztosítju a helyi rendezvénye biztonságos lebonyolítását, valamint Idõseet öszöntöttün Minden év tavaszán megemléezün idõseinrõl, ezt tettü április 12-én is. Cserfes islányain perdülte elsõént a színpadra, hogy a széporúana nevetést csaljana az arcura. Rögtönzött hangverseny is szolgálta a nagyérdemût, majd a nagyo versei övetezte. A hangulat foozását a Balatonfüredi Ké Balaton Kórus tette meg, leles éneü a nézõet is dalra faasztotta, a délután vidámságát szolgálta. Köszönet a támogatásért a helyi Szõlészeti és Borászati Szövetezetne, az ügyes ezû asszonyona, s nem utolsó sorban a napsütést hozó helyi gyermeene, név MÁJUS 3 órától 12,00 óráig. Telefonos elérhetõsége: 06-30/ , ben is eresheti az alábbi levelezési címen: balatonudvari.hu. Kérjü a tisztelt ügyfeleet, hogy a eddi és a csütörtöi napoon hivatali ügyintézéssel ne eressé meg ollégáinat. Dr. Panyi Szilvia Orsolya irendeltség-vezetõ részt veszün a településünet érintõ egyéb rendezvénye (erépár versenye stb.) biztosításában. Április 6-án 6 fõ özremûödött a nemesgörzsönyi árvízvédelmi munálatoban. Végül szeretném megöszönni a Balatonudvari Közbiztonságért Alapítvány számlájára befizetett támogatásaiat. Amennyiben elégedette munánal, érjü továbbra is támogassá alapítványunat. a Polgárõrség nevében: Sötét György Balatonudvari Közbiztonságáért Alapítvány, 8242 Balatonudvari, Ady E.u. 16. Bansz.: Adószám: szerint: Balogh Sára, Balogh Petra, Beõ Krisztina, Kiss Csenge, Sötét Klaudia, Tóth Dalma, zenészein: Balogh Ádám, Molnár Rebea, nagyo : Sötét Klaudia, Rempsperger Virág Panna, Molnár Rebea, Varga Gábor. Továbbá öszönet mindazona, ai részvételüel megtisztelté a szervezõet-rendezõet, szereplõet! Találozzun jövõre is!

4 MÁJUS Udvari Króniás XIX. ÉVFOLYAM 2. SZ. Borverseny volt Udvariban Bort megissza magyar ember, jól teszi, oal-móddal meg nem árthat a szeszi Nem csa a szeszi, de a délután sem ártott, sõt csais hasznura vált balatonudvari helyi boros gazdáina az elmúlt szombaton. Mint minden évben ezúttal is a Balatonfüred és Környée Borút Egyesület szamai irányításával zajlott a helyi boro és bororcsolyá versenye, ahol a boro megízlelése mellé egy-egy szamai tanács is társult a zsûri által. A délután folyamán így az értéelõ, Saláni Sándor, Szabó István és Huszár Zoltán, a 12 bor ízlelése, véleményezése mellett jó hangulatú borász fórumot is megelevenítette. A orábbi évehez épest evesebb borral találozott a zsûri és a vendége, melyne oa talán a száraz idõjárásban, és az általa oozott evesebb megtermelt borban is eresendõ. A nevezett nedû özül 2 arany, 4 ezüst és 6 bronz minõsítést ért el, az abszolút elsõ helyet, ezzel az év borosgazdája címet idén is Varga Zoltán olaszrizlingje érdemelte i. A bor mellé egy-egy bororcsolya is párosult, így a óstolás során egy-egy finom sós falatával is találozta a helyi bortermelõ, gazdasszonyo, melye fõ értéelõje Domonos Milós volt, a Veszprém Megyei Gasztronómiai Társaság épviseletében. Általános dicsérettel ezdõdött a szamai értéelés, hiszen mindeni a bor mellé valóban passzoló étellel, falatával nevezett. Bororcsolyából is 12 gyûlt össze, ahol az egyszerûbb, ám ízletes orcsolyá mellett ülönlegességeel, ötletesen díszített remeeel is elõruolta a háziasszonyo. A versengést a húspogácsa batyuban nyerte, észítõje Meilinger Gézáné, ai már szintén nem elsõ alalommal nyeri el az év boros gazdasszonya címet. Összességében 4 arany, 5 ezüst és 3 bronz minõsítésû bororcsolyát értéelt a zsûri. A délután folyamán mindeni óstolt, özönségszavazás is zajlott, melyne végsõ eredménye teljesen összhangban állt a szama által megítélteel. A neves címe, ajándéo az Udvari Forgatag nyitóeseményén, a nyári szezon megnyitóján, június 22-én, erülne majd iosztásra. Szemétszedés Májusfa állítás A várva-várt tavaszt új ezdeményezéssel öszöntöttü, szemétszedésre hívva a helyieet. A ragyogó napsütésben összegyûlt is csapat, reme munát végzett, a szemét csa gyûlt, csa gyûlt A ezdeményezést a jövõben egyre szélesebb örben szeretnén foganatosítani, várju a örnyezetü megóvásáért tenni is aaró csatlaozását! A tavaszt ünneppel is öszöntöttü, hagyományosan, ahogy illi, májusfával. A fa feldíszítésére ezúttal is aadt jelentezõ, és erõs emberein is helytállta, a fa ma is áll egészen június elsejéig, amior is itáncolju majd. Persze áldomást illet rá inni a felállításor is, de nem maradhat száraz a szán a itáncolást övetõen sem.

5 XIX. ÉVFOLYAM 2. SZ. Nyári forgatagunal várju a Csend, Nyugalom, Balaton szigetén Balatonudvariban. Strandjain, reme ausztiájú hangversenytermein ellemes perceet ígérne a hozzán érezõne. Legyene vendégein, részesei programjainna, eressé fel a legendás szív alaú síröveinet! Június 1., szombat Májusfaitáncolás, galéria megnyitás, Szalontay Katalin: Ami Pandora szelencéjében megmaradt-önyvbemutató és boróstoló a Kultúrházban 22., szombat Udvari Forgatag szezonnyitó, marhahúsból észült A ellemes, május 1-i napsütésben erépártúrára indultun edvenc strandunra, Fövenyesre, hogy az idén elõször megmártózzun a Balatonban. A orábbi éveben megszoott, zöldellõ pázsithoz, és a napfénytõl csillogó vízhez, ráadásént a nyugalom megzavarására alalmas látvány fogadott minet: idöntött, összetört betonoszlopo, tönretett drótháló, melye az épülõ, fizetõs strand erítését szolgáltá volna.többen is álltun a romo mellett megdöbbenten: Vajon ine volt érdee ez az értelmetlen rombolás?! (Egy nyaraló, fiatal házaspár gyereeel.) Micsoda gyáva cseleedet éjjel erítést döntögetni?! (Egy idõsebb házaspár.) Próbáltam a memóriámból törölni a zavaró épet, de nem sierült. Inább másnap reggel besétáltam a balatonudvari önormányzathoz, hogy legalább egy ci Szalontay Katalin: Élj reménységgel, / Semmi sem erõsebb, mint a remény, / A boldogság azoé, ai soha nem / esne étségbe, aármi is történjé. / (Daisau Ieda). Részlet a regénybõl: Az asszony élvezte a ényeztetést, ajnározást. Átadta magát feltétel nélül mindezene. A gondjaira bízta magát, az ellenállhatatlan személyére. Lebegett, csa lebegett a delejes érzéstõl, amivel megbabonázta, megigézte a férfi. Az állandó meglepetéseivel meg annyira megbolondította, hogy ha imondta a varázsszót: surprise, (meglepetés) az asszony, mint egy pici lány, összecsapta a ét tenyerét, és fejvesztetten, visongatva tapsolt. Most is majdnem szétvetette a íváncsiság, hogy mit eszelt i megint edvesedésént nei ez az ember? Mi is lesz / Hogyan is lesz? Meora lesz Udvari Króniás Elõzetes a nyárra étele versenye a balatonudvari strandparolóban, egész napos programoal, este szezonnyitó ünnep, majd strandbuli a Fúzióval. Július 6., szombat Csoi Kupa a futballpályán. Hetedhét Mesefesztivál, Mesevonat indul Alma oncertre 18,00 óraor Pedál Színház Kerépáros vándorszínház vásári omédiáal a strandoon. 12., pénte Hetedhét Mesehétvége gyermeprogramo a strandoon: játszóház, mese, táncház. 13., szombat SMS Strandnyitó buli fövenyesi strandon 27., szombat Tóparty Party (ülsõs program). Augusztus 3., szombat 19,00 Sipai Deborah hárfaestje Szerelmi álmo címmel a fövenyesi ápolnában 3., szombat 21,00 Törö Ádám és a Mini Trió a balatonudvari strandon. 10., szombat Wolf Kati és a Sunny Dance Band a balatonudvari strandon (belépõjegyes program). 10., szombat 19,00 Hárfa oncert a Kerápoly utcai oncertteremben. A erítés döntögetõ() Egy mai, magyar történet erejéig épviseljem a normális embere véleményét. A település fiatal, energius polgármestere udvariasan fogadott. Hamarosan özös nevezõre jutottun abban, hogy az ilyen, és ehhez hasonló rombolást nem elég elítélni, hanem a tettest, vagy tetteseet felelõsségre ell vonni. Az igazság edvéért, legyün relatíva és racionálisa: nézzü meg, hogyan mûödi egy isebb üdülõtelepülés strandjána, játszóteréne fejlesztése az agyon irigyelt Nyugaton, ahol olbászból van a erítés!. A fejlesztés anyagi hátterét a nyugati települése az ingatlanadóból (min. az ingatlan értééne 1%-a éves szinten), államilag finanszírozott pályázati pénzebõl, esetleg alapítványi adományoból gazdálodjá i. Ebbõl a öltségvetésbõl egyértelmûen önnyebb megvalósítani a XXI. századna Ami Pandora szelencéjében megmaradt az a meglepetés? Ilyen eseteben mert volt belõlü bõven, hál Istenne! a férfi egy egyúr rejtélyes, adaozó mosolyával csa annyit mondott. Nincs érdezés. Elfogadás van. A meglepetés elfogadása, és élvezete.. Ha elárulnám, már nem lenne meglepetés Hogyan? játszotta a durcásat az aszszony. Egy pillanat alatt megnyúlt az arca. Olyan lett, mint egy fonnyadt, iszáradt ubora. Secret (tito.) Méghozza: top secret (nagy tito!). Az asszony úgy tett, mint ai belenyugodott. Belülrõl füstölgött, mint a Vezúv hegye, és forrt, mint a atlan. Azután legyintett, hogy legyen úgy, ahogy a férfi aarja. Csa a meglepetés ne maradjon el. Meglepetése nélül nem élet az élet. A jót hamar megszoni, és MÁJUS 5 18., vasárnap 19,00 Barangoláso Dél-Ameriában Szilvágyi Sándor gitárestje a fövenyesi ápolnában. 19., hétfõ Ünnepi dallamo és fályás felvonulás a balatonudvari strandra, este Rulett buli. 24., szombat 19,00 Gitár oncert a Kerápoly utcai oncertteremben. Szeptember 7., szombat Horgász- és halászléfõzõ Verseny, Szezonzáró a balatonudvari strandon. További információ: A programváltoztatás joga fenntartva. megfelelõ strand, vagy játszótér fejlesztését esztétiai, és techniai szempontból is, és persze ne feledezzün meg az összetartó, is özösségeben a társadalmi muna értéérõl. Egy szó, mint száz, öszönjü meg a Balatonudvari Önormányzatna, hogy nem ér tõlün sem 1%-os ingatlanadót, sem társadalmi munát, hanem majdnem ingyen biztosít neün egy ellemes, ulturált örnyezetet a fövenyesi strandon. A törvénytisztelõ állampolgáro üzenete a vandál(o)na: a gyáva módon éjjel idöntött, pejoratív jelzõvel illetett erítést az eredeti állapotába vissza lehet állítani, vagy saját öltségbõl lehet egy szebbet (mondju faragott eményfából) építeni. Saját véleményem: Építést szeretnén, nem rombolást! A demoráciában lehet élni, de nem visszaélni vele! Hozzájárulo, hogy levelemet az Udvari Króniás c. lapban megjelentessé. Szalontay Katalin (regény) az asszony el aarta feledni a savanyú és megeseredett hétöznapiságot, amit maga mögött hagyott. Boldog szeretett volna lenni, vidám, iegyensúlyozott, és egy önfeledt tacsó, felemeledett léle. Nem remete, nem megalázott, nem sajnálatra méltó, nem földbe tiport. Hanem érzõ, teljes értéû valai. És mindene felett nõ! Mindig csa nõ, nõ, nõ! Az ameriai megismeredésü óta arra töreszi, hogy az asszony igazi nõént élje át a napoat, ha a társaságában van. Õnei pedig ez jelentett mindent a so, elpocséolt éve, és egy elvesztegetett élet után. Hogy egy férfi tisztelje is, ne csa szeresse. Tisztelje az esze miatt is, és ne csa a testiséget eresse, a gondosságot ihasználja Szalontay Katalin (A szerzõ a teljes regényt bemutatja májusfaitáncolásunat övetõen a ultúrházban.)

6 Udvari Króniás MÁJUS XIX. ÉVFOLYAM 2. SZ. Nemsoára jön a nyár, irány a Velencei tó és a Balaton. Ugye, milyen jó volt tavaly, mennyit nevettün azon a vacsin és milyen jót táncoltun az új helyen a füredi Sundance-ben? Ha viszont unju már a szoásos programoat és befásultun a rutinszerû rendszerbe, teintsün i egy icsit és frissítsü fel a repertoárt, fûszerezzü meg a megszoott eseményeet egy is újdonsággal és az alapprogramohoz rendeljü hozzá az extráat. Óráig tartó reggelizésne csúfolt józanodás a Karolinában a habos ávé és a felejthetetlen méteres alács felett, az elõzõ napi fergeteges buli emléeine felelevenítése a Tagore-sétányon az új, ülönleges fagyiölteményt fogyasztva, a délutáni rozéfröccsös vitorlázás természetesen saját, privát DJ-vel, és az esti fülledt nyári party a sétálóutca legújabb szóraozóhelyein vagy a görög faluban. Balatonfüred megunhatatlan és sohasem elég belõle. A strando, a jachtlubos ebéde, a gyönyörû, iépített vízpart, a szállodá ávézói, és még hosszasan lehetne sorolni a jobbnál jobb helyeet. Néha, egy-egy õrült pillanatunban még italálju, hogy elinduljun Badacsonyba egy Szeremley boróstolóra, vagy megnézzü huszadszorra is a tihanyi apátságot, de ezzel véget is ért a nagy felfedezõörút, maradun a megszoott helyeen. Pedig nem soan tudjá, de 10 perces autótávolságban so új látnivalót fedezhetnén fel a magyar tenger ínálatából. Ott van mindjárt például Balatonudvari. Ezerszer hajtottun el már mellette, de csa egy jelentételen vízparti faluna tûni a so özül. Ám ha megállun egy pihenõre és örbenézün, egy elvarázsolt, igazi is észerdobozban találju magunat. Balatonudvari strandja már éveel ezelõtt fel lett újítva, de az egész településen látszi, hogy folyamatosan arbantartjá, ami fõleg a polgármesterne és az önormányzat dolgozóina öszönhetõ. A bejárat virágba borulva üdvözli a Rejtett gyöngyszeme fürdõruhában sétáló nyaralóat, ai gumimatraccal és a is családjual a nyauban érezne a partra, miözben gofri és fõtt uorica illat száll a levegõben. Deja Vu, pont, mint isorunban. Ez a is falu megõrizte ezeet az értéeet, egy csöppet megújult ugyan, de a hagyományo semmit sem változta. Itt még mindig a sült he és a olbász, a sör és málnaszörp, a lángos és a hamburger a menü. Hátul a füves részen található egy strandröplabda pálya, de ez egy olyan fajta, amelyien bári tud játszani, és nem ell ahhoz megnyernün a World Tournament-et, hogy odaengedjene. Nem ell beönyörögnün magunat egy-egy mérõzésre az ál vérprofi sportoló özé, mert itt mindenit szívesen látna. Itt valahogy mindeni soal emberibb, edvesebb, a pénztáros nénitõl ezdve az úszómesterig, de még a vízparton álló félmeztelen szörfös fiút látva sincs az az érzésün, hogy biztosan a Baywatch-ból jött és még saját magával sem áll szóba. Ez a hangulat járja át ezt a is strandocsát, itt mindeni otthon van, együtt van, de mégis megtarthatju az intim szféránat és elbújhatun szerelmünel egy fûzfa alá, jégrémet eszegetve. Estére ez a is hely átváltozi a börtön ablaává, legalábbis ezt éneli a helyi fiatalo a tábortûz mellett, vagy a szinte minden pénteen és szombaton megrendezett nosztalgia bulin. Kucorogjun le egy vízpart melletti padra az aranyhídban gyönyörödve, hallgatva az élõzene foszlányait és a tó hullámina elõadását, és visszaapun egy icsit az igazi balatoni nyárból, a régi érzésebõl, a tóparti sétából, a nyári flörtöbõl, az elsõ csóból, a tiniszerelembõl. Zene nélül mit ére én, Ciao Marina és az Óhájó Udvariban eze a dalo határozzá meg az esti buli alaphangulatát. A vízparti programo mellett ez a edves is falu más érdeességeet is rejteget. Van itt egy temetõ, ami szív alaú, fehér mészõbõl észített sírövei miatt védetté lett nyilvánítva, a síröveen özötti évszámo olvasható, és a hatvan sírõ, mint népi mûemlé ülönlegességne számít. Nem sierült eddig megfejteni, miért faragta szív alaú síröveet ebbe a temetõbe, de a rólu szóló legenda a helytörténeti galériában megtalálható. Ezután felmehetün a szõlõhegyre is, ha sétálun, aor jó is túrázásna nézün elébe. Rengeteg igazi vincellérházat és borpincét találun majd útözben, de nem azt a bizonyos felapott turista fajtát, amin már szinte villog a relámfelirat, hanem az igazi, tradicionális õépületet, és az épp acsózásból visszajött, lopótööt szorongató parasztbácsit, ai útözben megínál minet a saját borából. Mondanom sem ell, hogy ezt tessé illendõen elfogadni, és nagyon megdicsérni. A parthoz özeli részen meglátogathatju a Balaton elsõ, mediterrán hangulatú, nemzetözi versenye lebonyolítására is alalmas, 18 lyuú golfpályáját, mely csodálatos, páratlan természeti örnyezetben várja a golf szerelmeseit. A 67 ha-on, m2 vízfelület ialaításával épített pálya lélegzetelállító panorámát nyújt a tóra, ami egyedülállóvá teszi ezt az élményt. Ebédeljün a parton lévõ nádfedeles Zsindelyes csárdában, vagy a hegyen lévõ Lacipincében, élvezzü a csodálatos ilátást és nyugalmat a hegedûszó mellett elfogyasztott magyaros táj-jelegû étele, a híres pincepörölt, a finom helyi boro és páliná elfogyasztása özben. Ha már megnyertü a halászléfõzõ versenyt és igyönyörödtü magunat a virágoal borított is faluban, visszafelé látogassu meg a 71-es út mellett felállított laóocsis Varga büfé-t, és garantáltan az Üvegtigris c. filmben fogju magunat érezni, vagy megállhatun az örvényesi Huszár vendéglõben is, ha épp egy tejfölös papriás csiréhez támad edvün a Jó ebédhez szól a nóta dalait hallgatva. A Balatonna minden évszaban megvan a hangulata, éppen ezért nincs idõjáráshoz ötve az, hogy mior ugrun le oda egy hosszú hétvégére. Mégis több lehetõségün van a szabadtéri programora így a tavasz beöszöntével, most már bármior elindulhatun egy is nosztalgiázásra a edves is Balatonudvariba, amiben biztosan nem fogun csalódni. Ábrahám Eria (style.hu)

7 XIX. ÉVFOLYAM 2. SZ. Udvari Króniás MÁJUS 7 utólagos a Fiúnap Nõnapról Tizenötödször vonult színpadra szerény hölgy, illetve fiútársulatun. A mûsoro idén is tetszetõsre sieredte, bár a humán erõforrás egyre szûösebb. A jövõre nézve egy is létszámbõvítés elelne, már most lehet rá észülni testben és léleben. Kedvcsinálóul szolgáljana az alábbi épe.

8 Udvari Króniás MÁJUS XIX. ÉVFOLYAM 2. SZ. Ügyfélfogadás a Balatonudvari Kirendeltségen és egyéb ügyintézõi fogadóórá Polgármesteri Hivatal telefon és fax: 87/ , 87/ , hu Ügyfélfogadás, ügyintézõ: hétfõn és szerdán: 8 15, pénte Keddi és csütörtöi napoon az ügyfélfogadás szünetel. Dr. Panyi Szilvia Orsolya irendeltség-vezetõ valamennyi ügyfélfogadási idõben áll az ügyfele rendelezésére. Szabó László polgármester ügyfélfogadási ideje: minden Masszázs Infraszauna Keller Dora / Hétfõ 9,00 18,00, szerda 9,00 18,00, pénte 9,00 18,00 szombat 9,00 13,00 Fodrászat Szécsi Anita / Hétfõ 08,30 18,00, szerda 13,30 18,00 Katolius: Minden vasárnap délelõtt 10 óraor. Református: május 19., vasárnap 14 óraor, május 26., vasárnap 14 óraor, június 9.,vasárnap 14 óraor, június 23., vasárnap 14 óraor. Fövenyesi ápolna: Húsvéttól szeptemberig minden vasárnap 7,30 óraor. Udvari Civil Ház tájéoztatója Anyaönyvi híre Szentmisé és istentisztelete idõpontjai Króniás A szerdán 8.00 órától óráig. Építési ügyeben a Balatonfüredi Polgármesteri Hivatal illetées, 87/ , emelet 24. iroda. Kéri Katalin társulási fõépítész fogadóórája január 1-tõl csütörtöön, 9,30 12,00 óráig a Polgármesteri Hivatalban. Elérhetõsége: , hu A Gyermejóléti Szolgálat családgondozójána, Lõrinczné Németh Lilla, fogadóórája minden hónap elsõ és harmadi pénteén ig. A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ családgondozója, Mészáros Zsuzsa, minden hétfõn óráig tart fogadóórát a Polgármesteri Hivatalban. A falugazdász fogadóórája minden hétfõn 8-12 óra, Balatonaaliban, a irendeltségi hivatalban. A rendõrség fogadóórája minden hónap 3. szerda, a helyi örzeti megbízotti irodában. Pediûr Maniûr Németh Mónia / Hétfõ 08,30 18,00, szerda 13,30 18,00 Kozmetia Nagy Klaudia / Hétfõ 08,00 18,00, szerda 13,30 18,00. Várju edves vendégeinet Balatonudvariban a Levendula utcai (bolt utcája) Szolgáltató Házban és szaigazgatási szervei: apcsolat, ügyfélfogadási rend Ományiroda, Balatonfüred, Szent I. tér 1. cím: Telefon: 87/ , fax: 87/ Ügyfélfogadási idõ: Hétfõ 8-tól 12-ig, 13-tól 16-ig. Kedd Zárva. Szerda 8-tól 12-ig, 13-tól 16-ig. Csütörtö zárva. Pénte 8-tól 13-ig. Járási Földhivatala, Balatonfüred, Felsõ öz 2. cím: Tel.: 87/ , fax.: Ügyfélfogadási idõ: Hétfõ 8-tól 13,30-ig, 14-tól 17- ig. Kedd 8-tól 13,30-ig. Szerda 8-tól 13,30-ig. Csütörtö 8-tól 15,30-ig. Pénte 8-tól 13,30-ig. Népegészségügyi Intézete, Balatonfüred, Major u. 5. cím: Tel.: 87/ , fax.: 87/ Ügyfélfogadási idõ: Hétfõ 9-tõl 11-ig, 13-tól 15-ig. Kedd Zárva. Szerda 9-tõl 11-ig 13-tól 15-ig. Csütörtö Zárva. Pénte 9-tõl 11-ig. Munaügyi Kirendeltsége, Balatonfüred, Kossuth u cím: lab.hu Tel.: , fax.: 87/ Ügyfélfogadási idõ: Hétfõ 8- tól 14-ig. Kedd Zárva. Szerda 8-tól 14-ig. Csütörtö 8-tól 14-ig. Pénte 8-tól 12-ig., Járási Gyámhivatal, Járási Építésügyi Hivatal, Balatonfüred, Felsõ öz 2. cím: balatonfured.vemh.gov.hu Tel.: , fax.: Ügyfélfogadási idõ: Hétfõ 8-tól 17-ig. Kedd Zárva. Szerda 8-tól 16-ig. Csütörtö 8-tól 16-ig. Pénte 8-tól 12-ig. Halálozás: Búcsúzun Kecsés Lászlótól és Pordán Mihálytól, nyugodjana béében. Születés: Szeretettel öszöntjü Fodor Mónia és ifj. Telovics József gyermeét, Zalánt, so boldogságot a is családna! Információ ORVOSI RENDELÉSEK IDÕPONTJAI: Hétfõ 10,30-11,30, edd 10,30-11,00, szerda 13,00-14,00, pénte 10,30-11,30, Dr. Balla György 06-20/ Városi Rendelõintézet Balatonfüred, Csárda u , (ügyelet) A BALATONAKALI GYÓGYSZERTÁR Nyitva: Hétfõ 12 16, edd 8 12, szerda 16 20, csütörtö 8 12, pénte óráig. Tel.: 06-20/ Rendõrség örzeti megbízott: Dávid Lajos: 06-30/ Polgárõrség elérhetõsége: Marton János , 87/ Jánosi Attila 06-70/ E-on iroda: Balatonfüred, Jóai u. 5. Hibabejelentés: 06-80/ DRV Vízmû Zrt: Balatonfüred laossági ügyfélszolgálat, Kossuth L. u. 33. Tel.: 06-40/ PROBIO RT. Balatonfüred, Fürdõ u. 20. (szemétszáll.) 87/ Kögáz Rt. Veszprém, Mártíro útja 9. Számlázás: 40/ Központi telefonszám: 88/ Gázszivárgás, üzemzavar: , Kögáz Rt. Nagyanizsa, Zrínyi u. 32. Tel.: 93/ Fogorvosi rendelése idõpontjai: Balatonaaliban: Dr. Hargitai Zsolt H: óráig, K: óráig, Sz: óráig, Cs: óráig Tel: Elõzetes bejelentezés alapján idõpont egyeztetés! Segélyhívó telefonszámo: Mentõ: 104. Tûzoltó: 105. Rendõrség: 107 Vízi rendészet Zána: 06-87/ Vízi mentõ Segélyhívás 24 órás ügyelet: Zána: , Nyaralós épviselõ: Selmeczi Ferenc, 06-30/ , Tigelmann János, 06-30/ Településünet eresse az interneten is, megújult és folyamatosan bõvülõ honlapun a oldalon érhetõ el. balatonudvari önormányzat lapja. Felelõs szeresztõ: Dr. Panyi Szilvia Orsolya Fõszeresztõ: Ihász Csilla Szeresztõség: Balatonudvari Kirendeltség, Ady E. út 16. Tel./fax: 87/ I + G Nyomda Bt. Balatonfüred (Hajógyár) Felelõs vezetõ: Iglói János.

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

BALATONUDVARI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FELHÍVÁS

BALATONUDVARI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FELHÍVÁS 2009. AUGUSZTUS XV. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Udvari Krónikás BALATONUDVARI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Közmeghallgatás Nyári közmeghallgatásunk idõpontja: augusztus 9., vasárnap délelõtt 10 óra. Helyszín: Balatonudvari

Részletesebben

TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT LESENCEISTVÁND. 8319 Lesenceistvánd, Kossuth út 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: lesenceistvand@vazsonykom.

TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT LESENCEISTVÁND. 8319 Lesenceistvánd, Kossuth út 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: lesenceistvand@vazsonykom. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT LESENCEISTVÁND 8319 Lesenceistvánd, Kossuth út 145. Tel./fax: 87/436151 email: lesenceistvand@vazsonyom.hu K I V O N A T LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK

Részletesebben

STRANDNYITÁS A KÉK HULLÁM ZÁSZLÓ ÁTADÁSÁVAL

STRANDNYITÁS A KÉK HULLÁM ZÁSZLÓ ÁTADÁSÁVAL 2013. JÚNIUS XIX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Udvari Krónikás BALATONUDVARI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA STRANDNYITÁS A KÉK HULLÁM ZÁSZLÓ ÁTADÁSÁVAL Balatonudvari Strandja 2013-ban megpályázta a minõségi szempontok,

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPÉN

ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPÉN BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Csodálatosan szép kenyeret sütöttek az asszonyok a délelõtti órákban, a tájházban. Szépen mutatott az ünnepi asztalon és jól vizsgázott felszelés után is A polgármesteri

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Fodor Péter képviselő Marton János képviselő Rolkó Gábor képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Fodor Péter képviselő Marton János képviselő Rolkó Gábor képviselő Jegyzőkönyv Készült: a 2014. augusztus 19. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok:

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Jegyzőkönyv Készült: a 2013. szeptember 24. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Iktatószám: 4/ 21- /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére Iktatószám: 4/ /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az előterjesztést

Részletesebben

A BALATONAKALI BOR ÉS ZENE FESZTIVÁL BEMUTATJA (A fesztivál teljes programja hasábjainkon olvasható!)

A BALATONAKALI BOR ÉS ZENE FESZTIVÁL BEMUTATJA (A fesztivál teljes programja hasábjainkon olvasható!) XIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. AUGUSZTUS A BALATONAKALI BOR ÉS ZENE FESZTIVÁL BEMUTATJA (A fesztivál teljes programja hasábjainon olvasható!) Augusztus 22. Balatonaali Művelődési Ház: A faanalanál Balogh

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Békefi Edina és Jánosi Attila képviselők szintén kérték, hogy a vegyes ügyek keretében szóbeli előterjesztést tehessenek.

Jegyzőkönyv. Békefi Edina és Jánosi Attila képviselők szintén kérték, hogy a vegyes ügyek keretében szóbeli előterjesztést tehessenek. Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 26. napján du. 19.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok:

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Jegyzőkönyv Készült: a 2012. május 24. napján 14.00 órakor megkezdett soron következő rendes nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta: Jegyzőkönyv Készült: a 2013. május 2. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a hivatali kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.

Részletesebben

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÍGY ÜNNEPELTÜNK...

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÍGY ÜNNEPELTÜNK... BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Január óta tervezgettük, hogyan lehetne igazán emlékezetessé tenni legszebb tavaszi ünnepünket, március 15-ét. Erdélyi testvértelepülésünk polgármestere, Kanyaró Pál

Részletesebben

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR 120 év százhúsz érv! Ezt a szlogent választottuk 2016-os évfordulóink megünnepléséhez. Nem okoz komoly problémát, ha fel kell soroljuk

Részletesebben

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentősen átalakul, a járási

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

ÉV ELEJI PROGRAM AJÁNLAT 2016. ÉVI ÜDÜLÉSRŐL A HAJNAL HOTELBEN

ÉV ELEJI PROGRAM AJÁNLAT 2016. ÉVI ÜDÜLÉSRŐL A HAJNAL HOTELBEN ÉV ELEJI PROGRAM AJÁNLAT 2016. ÉVI ÜDÜLÉSRŐL A HAJNAL HOTELBEN A VASAS SZAKSZERVEZETI TAGOK ÉS CSALÁDJAIK SZÁMÁRA 2016. Év eleji programok Január 15. 17. 3 nap /2 éj Reggeli: svédasztal + (hagymás vér)

Részletesebben

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15. Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 0 -. melléklet: Természetes fürdőhelyek Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 0 -. melléklet: Természetes fürdőhelyek A /00 (IV..) Korm. rendelet szerint kijelölt fürdőhelyek listája,,

Részletesebben

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 18. napján 19.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal.

H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal. Bikali Újság 2014. augusztus Horváth Piroska Jövendő Zizzen a létünk aranykalászon, érik a hitünk búzaszemekben - mézízű remény fonott kalácson, bíborszín nedű - fut az erekben. Vágyaink kelyhén harmatcsepp

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

FÜRDŐHELYI RENDTARTÁS

FÜRDŐHELYI RENDTARTÁS FÜRDŐHELYI RENDTARTÁS A Balatonudvari Fizető Strand rendjéről és szolgáltatásairól Üdvözöljük Önöket a Balatonudvari Fizető Strandfürdő Vendégeiként! STRANDUNK FIZETŐ STRAND! Üzemeltető és tulajdonos:

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

2013. január 1-jétől megváltozott a Szociális és Igazgatási Osztály (Zalaegerszeg, Ady u. 15.) ügyfélfogadási rendje:

2013. január 1-jétől megváltozott a Szociális és Igazgatási Osztály (Zalaegerszeg, Ady u. 15.) ügyfélfogadási rendje: 2013. január 1-jétől megváltozott a Szociális és Igazgatási Osztály (Zalaegerszeg, Ady u. 15.) ügyfélfogadási rendje: Kedd 8.00-12.00 óra között - 13.00-16.30 óra között - (birtokvédelem, hagyaték, működési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható.

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

A Balatont a Balatonért csak a Balaton partjáról lehet igazán jól igazgatni. dr. Lukács Károly. Környezetvédelmi társasjáték

A Balatont a Balatonért csak a Balaton partjáról lehet igazán jól igazgatni. dr. Lukács Károly. Környezetvédelmi társasjáték Környezetvédelmi társasjáték Dr. Sebestyén Olga emléktáblája Tihanyban Őrizzük a Balaton népdalait A Balaton dicsérete - antológia A Balaton könyve NABE kiskönyvtárának füzetei Pajtás hajó emlékműve A

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a 2014. április 14. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére Iktatószám: 4/ /2015. Tárgy: Felkészülés a nyári idegenforgalmi szezonra. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület az ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület az ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv Készült: a 2012. augusztus 30. napján du. 19.00 órakor megkezdett soronkövetkező rendes nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. június 14. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély Dég, Festetics-kastély Cím: 8131, Dég, Hunyadi út 11. Telefon: +36 25 237 392, +36 20 400 1343 GPS koordináta: 46.8743890851, 18.4340420872 2013. március 29 április 1. (húsvéti hétvége) 10.00 18.00-ig,

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

Boldog Nőnapot kívánunk minden kedves Hölgyolvasónknak! A Balatonberényi Tükörkép Szerkesztősége

Boldog Nőnapot kívánunk minden kedves Hölgyolvasónknak! A Balatonberényi Tükörkép Szerkesztősége Boldog Nőnapot kívánunk minden kedves Hölgyolvasónknak! A Balatonberényi Tükörkép Szerkesztősége Őstermelői igazolványok érvényesítése 1. Kiemelt elvárás a hatékony és költségtakarékos gazdálkodás 2. A

Részletesebben

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

KIMUTATÁS EGYES SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK ADATAIRÓL

KIMUTATÁS EGYES SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK ADATAIRÓL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztiáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) beezdése alapján ötelez. Nyilvántartási szám: 1207 KIMUTATÁS EGYES SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOKRÓL

Részletesebben

KIMUTATÁS EGYES SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK ADATAIRÓL

KIMUTATÁS EGYES SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK ADATAIRÓL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztiáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) beezdése alapján ötelez. Nyilvántartási szám: 1207 KIMUTATÁS EGYES SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOKRÓL

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercenből érkező gyermekek vendéglátásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

KIMUTATÁS EGYES SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK ADATAIRÓL

KIMUTATÁS EGYES SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK ADATAIRÓL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztiáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) beezdése alapján ötelez. Nyilvántartási szám: 1207 KIMUTATÁS EGYES SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOKRÓL

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Kiss Kálmán Művelődési Ház 2013. évi programterve

Kiss Kálmán Művelődési Ház 2013. évi programterve Kiss Kálmán Művelődési Ház 2013. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Előkészítés Január 01-31. 01. 02. 01. 08. 10 óra Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése Programok egyeztetése

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER Dicsôség a magasságban Istennek! (Lk 2,14) Írók, költôk, filozófusok számtalan alkalommal leírták, illetve állították, hogy az embert

Részletesebben

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014.

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014. Bikali Újság 2014. június Reviczky Gyula Nyári dal...vadvirágokat szedek S kötözöm füzérbe. Vagy a fűben heverek, S felnézek az égre. S haja hopp! A madárral dalolok... Szép világ, te, jó napot! www.bikal.hu

Részletesebben

INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA

INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA VI. rész INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA Záhony települési honlap javasolt szerkezeti felépítése Nyitólap 3-féle választási lehetőséggel: Helyi lakos vagyok Vendég vagyok Legfrissebb hírek A nyitólapon

Részletesebben

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness és Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY ÁRAK érvényes: 2015. október 1-jétől visszavonásig

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness és Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY ÁRAK érvényes: 2015. október 1-jétől visszavonásig A Kavics Spa Wellness- és Szaunavilág Szolgáltatások: Fedett úszómedence élmény-és masszázszuhannyal, belső medence, Kneipp kavicságyas taposómedence, jacuzzi, finn szauna, infraszauna, szauna, gőzkabin,

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31.

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. Derűs Évek Nyugdíjas Klub Letenye Diesel Kerékpárszerviz Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 18. napján du. 17.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete részéről jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete részéről jelen vannak: könyv Készült: 2015. augusztus 31-én Berhida Város Önkormányzat testületének, Vilonya Község Önkormányzat -testületének és Papkeszi Község Önkormányzat -testületének együttes rendkívüli ülésén 16.00 órai

Részletesebben