A Fõgáz támogatása Csepelnek is

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Fõgáz támogatása Csepelnek is"

Átírás

1 FOTÓ: MIZIK ZSUZSA LOKÁLPATRIÓTA melléklet A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA A Fõgáz támogatása Csepelnek is Csepel egyike azoknak az önkormányzatoknak, amelyeket a Fõgáz egymillió forinttal támogat. A pénz a település fûtéskorszerûsítésre fordítható. A Fõvárosi Gázmûvek Zrt. hat kerületi polgármesterrel kötött szerzõdést az önkormányzati intézmények korszerû, takarékos, földgáz alapú fûtési rendszerének kialakítását elõsegítõ támogatására. A 2009-ben négy kerület részvételével indult program célja, hogy pénzügyi forrásokkal támogassa az együttmûködéshez csatlakozó kerületek beruházásait. Kicsi Kata kõrisfája Az alapszerzõdések ünnepélyes aláírására szeptember 15-én a társaság székházában került sor a Fõgáz vezérigazgatója, Tóth Mihály polgármesterünk, valamint további öt kerületi képviselõ részvételével. A Fõgáz a felajánlott egy-egymillió forintos támogatással azon önkormányzati intézmények megújulásához járul hozzá, amelyek az adott kerület lakóinak a legfontosabbak (óvodák, orvosi rendelõk, iskolák stb.). A takarékos, gazdaságos és környezetkímélõ fûtési megoldások alkalmazása egyaránt szolgálja a lakosság, az önkormányzatok és a Fõgáz érdekeit. A Fõgáz a folyamatos és biztonságos földgázszolgáltatás mellett arra törekszik, hogy támogassa a mûszaki biztonság növelését, a takarékos energiafelhasználás elterjedését, valamint a korszerû fûtési rendszerek további térhódítását. Kerületünkben folytatva Csepel zöldterületeinek gyarapítását tavaly közel négyszáz új fát és facsemetét ültettek ki a Csevak szakemberei a közterekre. Négyszáz: nagyjából ennyi az évente világra jött csepeli újszülöttek száma is. Szenteczky János, a Csevak Zrt. vezérigazgatója kezdeményezése nyomán jelképesen minden csepeli újszülött egy új ültetésû fát kap ajándékba, a hely és a fajta pontos megjelölésével, hogy a megajándékozott szülei társaságában bármikor felkereshesse, megcsodálhassa az õ Fáját. FOTÓ: MUCSI FERENC Az aláírást követõ alkoholmentes pezsgõs koccintást követõen Tóth Mihály lapunknak elmondta, hogy a kapott egymillió forintot a Mátyás Király Általános Iskola fûtéskorszerûsítésére fordítja a kerület. Mucsi Ferenc A jelképes birtokba vételt tanúsító díszes okleveleket Szenteczky János vezérigazgató szeptember 23-án, a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház zenepavilonjában adta át a jelentkezett családoknak. Közel negyven kis fatulajdonos személyesen vette át a díszes birtoklevelet a Csevak vezérigazgatójától. Köztük volt a október 1-jén született Korényi Kata is, aki egy csudálatos magas kõrisnek (mi több, latinul Fraxinus Excelsior-nak) lett boldog gazdája a Puli sétány számú ház elõtt. Édesanyja, Farkas Orsolya elmondta: Nagyon hasznos dolognak érezzük azt, hogy folyamatosan új fák gazdagítják lakóhelyünk élõvilágát. Az igazi nagy boldogság forrása számunkra persze Kata megszületése, gyarapodása, vidámsága és kedvessége. Jó szívvel döntöttünk a jelképes ajándék elfogadása mellett, s bizonyosan ígérhetem, hogy mi valóban mielõbb meg is látogatjuk, s ha kell, meg is öntözzük majd pöttöm kis Katánk magas kõrisét Szenteczky János vezérigazgató hangsúlyozta: Kerületünk köztéri fái valamennyi csepeli polgár közös tulajdonát, védendõ és megbecsülni való értékeit képezik. Könnyebb ezt a tulajdoni érzést átélni és a vele járó tulajdonosi felelõsséget átérezni akkor, ha az embernek megvan a direkt az õ gondjaira bízott, saját fája valahol Csepelen. Ezért azt kérjük most az örökbefogadóktól, hogy ne mulasszanak el értesíteni minket akkor sem, ha bármilyen veszély fenyegetné fogadott kedvencüket. Örülünk, hogy e családok megértették szándékaink tisztaságát, s átérezték annak jelentõségét, hogy velünk együtt õk maguk is ajándékot tudnak adni szeretett gyermekeiknek: a jövõbe vetett hit, a környezetért érzett felelõsség és tenni akarás adományát! D. K. LXI. évfolyam 33. szám október 2. Megjelenik példányban, legközelebb október 9-én. Az újság díjtalan. Õszi fogadóórák a mûsorán Fogadóóra kérdések és válaszok Csepelrõl csepelieknek! Októberben, szerda esténként alkalmi FOGADÓÓRÁT rendez a Csepp TV. Az adásonkét 45 percnyi idõkeretben az önkormányzat tisztségviselõi válaszolnak majd a nézõk által feltett kérdésekre, felvetésekre. Fogadóóra: Október : Orosz Ferenc alpolgármester. Október : Horváth Gyula alpolgármester. Október : Dr. Szeles Gábor jegyzõ. Október : Tóth Mihály polgármester. Az adásunk napján 16 órától hívható telefonszám: , Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt október 6-án, órai kezdettel az ARADI VÉR- TANÚK KIVÉGZÉSÉNEK 160. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL RENDEZENDÕ KOSZORÚZÁSI ÜNNEPSÉGRE, az Aradi Vértanúk és Mária királyné útja sarkán található emléktáblához. Díszpolgári címek átadási ünnepsége: október 22., Csepeli Munkásotthon BURSA HUNGARICA 2009 (Írásunk a 9. oldalon.) Romos elektromosok gyûjtése (A 10. oldalon.) Birkózás Sastin: VB-bronz Jól kezdett a Csepeli BC Delta SE versenyzõje a herning-i (Dánia) világbajnokságon. Már az elsõ mérkõzésén tussal nyert Sastin Marianna, a lettek junior Európa-bajnokát, Anastasja Grigorjeva-t fektette két vállra a második menetben. A nyolcaddöntõben jött az elsõ nehezebb feladat, az ellenfél az orosz Olga Kioszova volt. Marianna magabiztos teljesítménnyel lépett túl orosz vetélytársán. A negyeddöntõben a 2006-os strandbirkózó világbajnok, a spanyol nemzetiségû Aurora Fajardo következett. Remek mérkõzés volt, mindkét menet utolsó pillanataiban akciózott és fordított a csepeli lány és nyert. Az elõdöntõben az azeri Julia Ratkevicstõl három menetben kikapott. Maradt a bronzcsata, ahol az amerikai Deana Rix várt birkózónkra. Pontozással nyert Sastin Marianna, aki ezzel ötödik érmét nyerte világversenyen. Az aranyérmet egyébként Sastin legyõzõje, Julia Ratkevics nyerte Azerbajdzsánból. P.B. MINDENHEZ VAN GÁZPALACKUNK: Kertigrillhez, lakókocsihoz Targoncához, hõlégfúvóhoz Gáztûzhelyhez, tetõszigeteléshez HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS A LEGJOBB ÁRON: 11,5 kg-os: 3500 Ft. T.: 06 (30) EGYEDI KONYHABÚTOR Megbízhatóság, minõség, garancia, kedvezõ ár! AEG-Electrolux ZANUSSI konyhagépek forgalmazása Új modell John Lewis sütõk Bp. XXIII., Grassalkocich út 38. Tel./fax: Nyitva: H P 10 18, Szombat: 9 13.

2 2 KÖZÉLET, GAZDASÁG október 2., CSEPEL Bosszú és mártíromság A Kossuth-féle szabadságharc a katonai túlerõ nyomása alatt 1849 õszén elbukott: a Görgey Arthúr vezette fõsereg augusztus 13-án, Világosnál tette le a fegyvert a cári csapatok elõtt. A honvédtábornokok azt remélték, hogy a cár kegyelme megvédelmezheti õket a vérszomjas Haynautól de csalódniuk kellett. Augusztus 22-én az oroszok elvették fegyvereiket, majd másnap átadták õket az osztrákoknak A foglyok 25-én érkeztek Aradra, s még aznap megkezdõdött a kihallgatásuk. Minden vádlott kétszer állhatott a hadbíróság elé, ezt követõen pedig lehetõségük volt még egy írásos beadványt is megfogalmazni. Eközben augusztus 27-én az osztrák igazságügy-miniszter, Schmerling báró már a minisztertanács elé terjesztette az ítélettel kapcsolatos elképzeléseit. Bár Schmerling több tekintetben mérsékeltebb volt, mint Haynau, ám emberségrõl, hadijogról ebben az iratban sincs szó: A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülõt, vagy halálbüntetés helyett másféle büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek? Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbeknek a törvény szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk. Nos, bár Ferenc József augusztus 29-ei legfelsõbb kézirata Haynaut arra kötelezte, hogy a halálbüntetést csak a legbûnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák végre, a halálbüntetés tényérõl csak utólag kellett jelentést tenni az uralkodónak. Schmerling ugyan némi erõtlen kísérletet tett arra, hogy elérje: a halálos ítéleteket Haynau csak azok bécsi megerõsítése után hajtathassa végre, Schwarzenberg miniszterelnök azonban megakadályozta ezt. Eközben Haynau a komáromi várvédõkkel történõ egyezkedés közepette a vértanúk perének tárgyalásvezetõ hadbírájától megkapta az ítéleteket megerõsítés végett. (A késõbbi, szomorú korok hasonló bûnös gyakorlata, lám, nem volt elõzmény nélküli ) A brescai hiéna azonban még vár, s csak október 2-án rendelkezik arról, hogy melyik rabnak milyen halálnemet szán. Október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tûzte ki a kivégzéseket. (A gyûlölt Habsburg-bérencet ban e napon ölte meg Pest-Buda forradalmi népe.) Az aradi foglyok azonban még reménykednek: október 4-e az uralkodó névnapja, melyen lehet, hogy Ferenc József amnesztiát hirdet majd számukra. De épp e napon foszlott szét minden remény, a kegyelmi végzés helyett ugyanis a halálos ítéletek érkeztek meg Aradra. Másnap reggel 7 órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a honvédtiszteket, visszavezetve õket cellájukba, s megtagadva azon kérésüket, hogy együtt tölthessék az utolsó éjszakát. Október 6-án hajnali kettõ és három óra között a papok felkeresték a kivégzendõket. Fél hatkor elõször a golyó általi halálra ítélteket vezették a kirendelt 12 katona sorfala elé, ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok. A kivégzést követõen a holttesteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlõtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztõhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat lemeztelenítve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa-oszlopokat is D. K. RSD-kotrás Zöld utat kapott A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság az RSD vízminõség-javító kotrására megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõségtõl. Az RSD kotrására több változatot is kidolgoztak, a dokumentum a C2 változatnak részleges, mozaikos kotrásnak ad zöldutat. Az EU-források felhasználásával megcélzott kotrás alapvetõ célkitûzése, hogy egyrészt a fõág kritikus szakaszain a lerakódott iszap eltávolításával csökkentse a szennyezettséget, javítsa a Duna-ág vízminõségét és tegye kedvezõbbé a meder keresztmetszeti adottságait, másrészt állítsa meg a mellékágak feltöltõdését és javítsa az ott honos élõlények létfeltételeit. Az engedély a C2 változatnak, vagyis a részleges, mozaikos kotrásnak adott zöldutat. Ez a változat illik ugyanis leginkább az RSD hagyományos azaz: változatos fenék-, illetve mederviszonyaihoz. A határozat szerint a mederkotrás a fõágban a 17,910 39,928, valamint a 48,024 51,239 terjedõ folyamkilométer-szelvényekben, a mellékágakban a teljes lehetséges hosszon, a felmérés által meghatározott teljes rétegvastagság kiemelésével történhet. A fõágban m 3, a mellékágakban pedig m 3, összesen tehát m 3, termett állapotú, azaz átlagosan 54,8 százalékos szárazanyag-tartalmú iszapot kell kikotorni. A meder alsó szakaszán az átlagosan egyméteres iszapréteg felett 3-5, a középsõ szakaszon az átlagosan 0,6 méteres iszap fölött alig kétméternyi víztömeg tornyosul, míg a felsõ szakaszon, a több mint kétméteres víz átlagosan félméteres iszapréteget takar, ezért: leginkább a középsõ szakaszt fenyegeti a további feliszapolódás és az ezzel járó, csökkenõ vízmélység, vagyis az elmocsarasodás veszélye. Fentiek szerint a fõágban a 19,373 39,928 fkm szelvényben a lehetséges terület legalább egyharmadán, maximum felén, a 48,024 51,239 fkm szelvényben a négyötödén, a mellékágakban pedig a lehetséges teljes területen el kell távolítani az iszapréteget annak teljes mélységében. A kotrásból csak az elõre meghatározott védterületeket lehet, sõt kell kihagyni. A C2 változat összesen 2,05 millió köbméter, átlagosan 53,6 százalék szárazanyag-tartalmú iszap kotrását irányozza elõ kétharmad részben a fõágból, egyharmad részben pedig a mellékágakból. Az iszapot hirdo-mechanizációs és mechanikus kotrással távolítják el. Az elõbbihez alkalmazandó géplánc öt, hínár-vágófejjel ellátott szívó-nyomó kotrót (plusz nyomásfokozót) tartalmaz. Egy ilyen kotró naponta átlagosan 600 m 3 iszap eltávolítására képes, ily módon az öt egységbõl álló gépsor évente 270 munkanapot számolva 800 ezer m 3 iszap kotrására képes, azaz két év alatt végez az elõirányzott 1,525 m 3 iszapmennyiség kitermelésével. A mechanikus egy vedersoros és egy kanalas kotróból álló géplánc teljesítménye 2000 m 3 /nap. Ennél a technológiánál a kitermelt iszapot uszályokkal kell elszállítani, melyek rakterét a zagytérnél telepített szivattyú üríti ki, s a zagyot csõvezetéken szállítják a lerakóhelyre. A kotrás a felvíztõl az alvíz felé haladva történhet. Mindent egybevéve, a hidro-mechanizációs kotrással m 3, a vedersorossal m 3, összesen tehát m 3 iszap kotorható ki 590 munkanap alatt. Az elõirányzott m 3 -hez képest meglevõ 16 százalékos többlet-kapacitás kellõ biztosíték a határidõ betartásához. Fehér György SZERETNE OTTHONÁBAN KIEGYENSÚ- LYOZOTT ÉLETET ÉLNI? Házi segítségnyújtás keretein belül szakképzett, megbízható és nagy tapasztalattal rendelkezõ kollégáink segítenek Önnek vagy rászoruló hozzátartozójának pl.: személyi higiéné megtartásában, bevásárlásban stb. SZERETNE VÁLTOZATOSAN, EGÉSZSÉGESEN ÉTKEZ- NI? Önmaga számára nem képes biztosítani a meleg étkezést? Rászorultság esetén kétfogásos, mikrohullámú sütõben is melegíthetõ ételt biztosítunk, orvosi javaslatra diétás menü igényelhetõ. Mozgássérült, nehezen közlekedõk részére házhozszállítással segítünk, hogy könnyebbé tegyük mindennapjait. Szolgáltatásainkat térítési díj ellenében lehet igénybe venni. Bõvebb felvilágosításért, kérjük személyesen vagy telefonon keressen bennünket! Csepeli Szociális Szolgálat Alapszolgáltatási Csoport Bp., Kiss J. alt. u. 54. Tel./fax: , A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA Elõremutatóak a Jahn Ferenc Weiss Manfréd telephelyén Szeretnénk, ha a csepeliekben tudatosulna: a betegellátás egy napra se állt le, csak a feladat módosult a csepeli kórházban azzal, hogy az intézmény a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház telephelyévé vált. Más formában, javuló körülmények között folyik a gyógyítás bocsátotta elõre dr. Kovács Matild osztályvezetõ fõorvos. A kórházban folyamatosak a fejlesztések mondotta Korycki Eleonóra telephely-igazgató, ezek egy része a kórház környezetét teszi barátságosabbá. Míg Csepel vezetõi soha nem látott egészségügyi fejlesztésekrõl beszélnek, addig az ellenzék minden fórumon követeli a Weiss Manfréd Kórház eredeti állapotának visszaállítását, mivel nem tartják megfelelõnek, hogy a kórház aktív osztályok nélkül, rehabilitációs telephelyként mûködik. Köztudott, hogy az aktív ellátás visszaállítása Csepelen olyan kérdés, amelyrõl a tulajdonos fõváros dönthet. Ugyanakkor az önkormányzat jelenlegi vezetése nem mondott le arról sem, hogy Csepelnek egyszer újra legyen saját, korszerû kórháza at követõen az önkormányzat a kerület egészségügyi helyzetének javítása érdekében jelentõs fejlesztésekkel ellensúlyozta a kórházi aktív ágyak elvesztésébõl adódó hátrányt. A kerület 2004-ben átvette a járóbetegszakellátást a fõvárostól, s ezzel egy idõben a lakossági igények alapján megkezdte a szakrendelési rendszer szerkezetének korszerûsítését. Mindezek tükrében kerestük fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Csepeli Weiss Manfréd telephelyét, ahol Korycki Eleonóra telephely-igazgató és dr. Kovács Matild osztályvezetõ fõorvos mutatta be a telephelyen az elmúlt idõszakban történt változásokat. Elöljáróban dr. Kovács Matild osztályvezetõ fõorvos hangsúlyozta: szeretnék, ha a csepeliekben tudatosulna: a csepeli kórházban történt változással a betegellátás nem szûnt meg az egykori Weiss Manfréd Kórházban! A betegellátás egy napra se állt le, csak a feladat módosult az átszervezéssel, miáltal az intézmény a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház telephelyévé vált. Korycki Eleonóra telephelyigazgató szintén fontosnak tartja, hogy még a kórház bemutatása elõtt eloszlassa a félreértéseket: Vakvezetõ kutyák játékos vetélkedõje A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és a Vigyázó Szemek Vakvezetõ Kutyával Közlekedõk Országos Egyesülete a közelmúltban találkozót rendezett a Dunadûlõ úti vakvezetõkutya-kiképzõ iskola telephelyén. A rendezvényrõl Farkasné Schiff Mónika iskolavezetõ számolt be lapunknak. A találkozó célja, hogy a csepeli telepen kiképzett vakvezetõ kutyák, amelyek az egész ország területén dolgoznak, évente egy alkalommal összejöjjenek, és játékos vetélkedõn mérjék össze tudásukat, a gazdáik pedig tapasztalataikat osszák meg tagtársaikkal. Alkalom adódik arra, hogy a kölyöknevelõk is megismerkedhetnek azokkal a körülményekkel, amelyek közé az általuk nevelt kutya kerül. Szívesen látott vendégek voltak az érdeklõdõk is, a kennelben megtekinthették az iskolában folyó munkát. Az idén elõször más iskolákban kiképzett kutyákat is vendégül láttak Csepelen. A mintegy száz-százhúsz megjelent Farkasné Schiff Mónika megnyitója után Krabót Györgyné, a Vigyázó Szemek Közhasznú Egyesület elnökének köszöntõjét hallgatta meg, majd vitéz lovag Ritthnovszky János a kutyakiképzés területén elért eredményeket méltatva szólt a résztvevõkhöz, és átadta számukra is a tanpályát. A vendégek a már kiképzett kutyákkal idõnként utógondozás, tudás- vagy reflexfrissítés céljából keresik fel a tanpályát. A tagság elismerõen nyilatkozott a tapasztaltakról. A hagyományos tanpályaversenyen csepeli fölény mutatkozott, ami nem Dr. Kovács Matild és Korycki Eleonóra folyamatosan, a korábbi évekhez képest részben jobb, részben pedig javuló körülmények között, csak más formában folyik a betegellátás. A kórházban soha nem tapasztalt fejlesztések történtek és folyamatosan történnek. Dr. Kovács Matild aki a Csepeli Weiss Manfréd Telephely Belgyógyászati rehabilitációs osztályának, illetve I. Krónikus belgyógyászati osztályának vezetõ fõorvosa elmondta: a telephelyen jelenleg négy osztály mûködik: két rehabilitációs és két krónikus belgyógyászati osztály. Az I. Rehabilitációs belgyógyászati osztály 45 ággyal, a Központi krónikus mozgásszervi rehabilitációs osztály 84 ággyal, az I. Krónikus belgyógyászati osztály 87 ággyal, a II. Krónikus osztály pedig 76 ággyal várja az ellátásra szoruló betegeket. A rehabilitációs profilú osztályokon a mozgásszervi károsodással, fogyatékossággal élõk és a traumatológiai ellátásban részesültek komplex rehabilitációs ellátása, valamint különbözõ súlyos betegségek stroke, degeneratív mozgásszervi elváltozások, szív- és érbetegségek, krónikus neurológiai kórképek, ortopédiai kórképek, anyagcsere-megbetegedések, cukorbetegség kezelése zajlik. A Belgyógyászati rehabilitációs osztályon a rehabilitációs szakmai feladatnak megfelelõen mozgásukban károsodott féloldali bénult, kopásos reumatológiai megbetegedésekben szenvedõ, érszûkületes, magas vérnyomásos betegek, cukorbetegek, amputáltak, törés utáni rehabilitációra szoruló betegek ellátása zajlik. A rehabilitációs feladatok teljesítéséhez rendelkezésre áll jól felszerelt tornaterem, masszázsszoba, elektroterápiás helyiség, melyekben magasan képzett szakemberek gyógytornász, fizikoterapeuta, gyógymasszõr, rehabilitációstevékenység-terapeuta, pszichológus biztosítják a szakmailag magas szintû betegellátást. Az osztály szakorvosi ellátottsága kiemelkedõ és stabil, lefedi a teljes szakmai profilt. Az osztály szakmai profiljának megfelelõen az ellátáshoz szükséges egyedi terápiás eszközparkkal rendelkezik, ezt döntõen adományokból vásárolták. Idén pedig szintén külsõ segítséggel az osztályok tisztasági festésére és csinosítására került sor. A I. Krónikus osztály szakmai feladata az aktív osztályos ellátást már nem, de a bevezetett terápia ellenõrzését intézményes keretek között még igénylõ betegek ellátása, valamint a már eleve krónikus betegségek ellenõrzése és ellátása. Ugyanakkor a krónikus ellátás szakmai feladata mellett gyakran vesznek fel ápolásra, gondozásra szoruló betegeket, ami jól szolgálja és segíti a családokat az átmeneti ápolási nehézségek áthidalásában. A jelenleg dr. Kiss Erika fõorvos által vezetett II. Krónikus belgyógyászati osztály azon betegek ellátását végzi, akik az aktív osztályos gondozás befejezése után további kezelést igényelnek, vagy állapotuk miatt otthoni ellátásuk nem oldható meg. Ide tartoznak a gyomor-bélbetegségekben szenvedõk (pl. gyomor-nyombélfekély, májzsugorodás, mûtétek utáni állapotok), valamint az érbetegek, agyi keringési zavaron átesett betegek, cukorbetegek, daganatos betegek. véletlen, hiszen a hazai kutyusok helyismerete nagy elõnyt jelentett. A vendégek szórakoztatásáról a maglódi Fehér Bot Alapítvány tagjai gondoskodtak mintegy félórás zenés mûsorral. A nap többi részében Farkas Zoltán szintetizátorozott. Volt tombola is, a szponzorok jóvoltából a résztvevõk értékes ajándékokat nyerhettek. A jövõbeli tervek között szerepel a vendégek körének további bõvítése, és ha lehet, a találkozó nemzetközivé fejlesztése. A tavalyi rendezés elmaradásának okát firtató kérdésünkre az iskolavezetõ elmondta, hogy az elmúlt évben a régi tanpályáról néhány nap alatt a kerítést elbontva a kapukkal együtt szinte minden, fémbõl készült akadályt elvittek Mucsi Ferenc Megjelenik hetente. Kiadja: A Csepp TV Kft Budapest, Simon Bolivár sétány 4 8. Tel./fax: Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor. Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: Fax: Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató. Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató.

3 CSEPEL, október 2. KÖZÉLET, GAZDASÁG 3 FOTÓK: MIZIK ZSUZSA Dél-pesti Kórház Csepeli történt változások A betegfelvétel a telephely valamennyi osztályára azonos módon történik: elõjegyzés alapján részben a központi telephely osztályairól áthelyezéssel, részben pedig a háziorvosi és járóbeteg-szakellátásból beutalóval. A telephelyen mindkét rehabilitációs osztály mellett kiterjedt szakszolgáltatást nyújtó járóbeteg-szakellátás mûködik. A Központi Rehabilitációs Osztályt Koryczki Eleonóra telephely-igazgató mutatta be. A dr. Mezõ Róbert fõorvos által vezetett osztály egy pár éve történt felújításnak köszönhetõen korszerû, komfortos rehabilitációs osztályként mûködik. A telephely B épületének két emeletén, akadálymentesített környezetben elhelyezkedõ, komfortosított kórtermekkel, mindkét szinten tornateremmel rendelkezõ osztályon folyik a rehabilitációs tevékenység. Az osztály jó szakorvosi és szakdolgozói ellátottsága gyógytornász, gyógymasszõr, logopédus, foglalkozásterapeuta, neuronpszichológus, fizikoterapeuta teremti meg a rehabilitáció szakmai hátterét. Az osztály mellett ortopédmûhely mûködik, amely az egyéni méret alapján készülõ segédeszközökkel történõ ellátásban jelent segítséget a betegeknek. A tornatermi felszerelések szponzoroknak köszönhetõek. Az osztályon ellátják a bénult betegek egy sajátos csoportját is, a szülési agykárosodás következtében kialakult gyermekkori bénulásos járászavarban szenvedõket. A Bethesda Kórházzal való kooperáció keretében onnan is egyre többen keresik fel dr. Mezõ fõorvos úr osztályát. A telephelyen a rehabilitációs ellátás célja a jól mûködõ, komplex rehabilitációs szolgáltatás nyújtása. A kiváló szakorvosi gárdával rendelkezõ rehabilitációs osztályok a fõvárosban is egyedi terápiás lehetõségekkel állnak a rászorulók rendelkezésére mind járóbeteg-, mind pedig fekvõbeteg-ellátás terén. Nagyon sok változás és fejlesztés történt. A gyógyulni vágyó betegek kellemes környezetbe érkeznek, nyoma sincs a málló vakolatoknak, a penészes falaknak. A CSERTSZAK szakiskolásai ingyenesen igen szakszerû felújítási munkát végeztek, csak az anyagot kellett a kórháznak megvásárolnia, amit a fõigazgató úr biztosított is részükre. A CSEVAK munkatársainak segítségével sikerült az intézet parkját felújítani. Elsõdleges szempont, hogy a betegek kerekes székkel is tudjanak az épületen kívül az udvaron, a parkosított területen mozogni. A Silvanus Kft. egymillió forint értékben biztosított kerti növényeket, a sziklakerthez szükséges köveket pedig egy pilisszántói vállalkozó, Bogár József adományozta. A Csepel Pláza fûnyíró gépet vásárolt a kórháznak. A csepeli önkormányzat alpolgármesterei részérõl is folyamatos támogatást kapnak. Ezúton is köszönik Horváth Gyula és Orosz Ferenc önzetlen segítségét. Dr. Gerõ Gábor fõigazgató fõorvos a telephelyen álló életveszélyes patológiát lebontatta, és egy emberhez méltóbb, humánusabb halotthûtõ kialakítását engedélyezte. Azt tudni kell, hogy a telephelyen nincs patológia, csak hûtõtároló, de az elhunytak megtekintését itt, a telephelyen is biztosítani tudják. Feladataik továbbra is vannak: a nem komfortos kórtermek komfortosítása, az épület állagának további megóvása, a nappali kórházi ellátás megteremtése, az épület nem használt területeinek hasznosítása, az udvar és a park burkolatának felújítása. További fejlesztéseik között szerepel a hidroterápia lehetõségének megteremtése, mely a fekvõbeteg-ellátás színvonalának emelése mellett lehetõséget teremtene a járóbeteg-ellátás további fejlesztésére is. Most adtak be egy pályázatot akadálymentesítésre és a liftek korszerûsítésére mondta végül Koryczki Eleonóra. Deák Attila Nem mese ez, Csepel Korycki Eleonóra 1978-ban végzett ápolónõként és aszszisztensként a Szántó Kovács János Szakközépiskolában ban mûszaki informatikus mérnöki diplomát szerzett a Gábor Dénes Mûszaki Informatikai Fõiskola menedzser szakán ben elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Közgazdasági Továbbképzõ Intézet egészségügyi menedzser szakát és 1998 között informatikai és finanszírozási szakértõként, informatikusként, statisztikusként, illetve OEP-koordinátorként dolgozott több fõvárosi egészségügyi intézetben. Kereskedelmi és PR-menedzser volt a HospNET Egészségügyi Informatikai Kft.-nél, kereskedelmi igazgató a DokiNET Kft.-nél, majd informatikai és finanszírozási szakértõ az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál és 2002 között kontrolling- és finanszírozási szakértõ volt a csepeli kórházban, valamint marketing- és kommunikációs igazgató a Springer Tudományos Kiadó Kft. Vitalitás Internetes Szerkesztõségében és 2007 között az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben volt kontrolling-, informatikai és finanszírozási osztályvezetõ óta a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Csepeli Weiss Manfréd telephelyének igazgatója és a Fõvárosi Önkormányzat Fõpolgármesteri Hivatala Egészségügyi Ügyosztályának EIRszakértõje. A kisvakond történetei óvodásoknak valók, legalábbis erre emlékeztem a saját gyerekkoromból, ezért jó pár évvel ezelõtt gyanútlanul tettem a videólejátszóba az ajándékba kapott kazettát, hogy a gyerkõc szórakozzon. A kisvakond azonban az 1982-ben készült kisfilmben nemcsak gügyögött, és a sokzsebes nadrágját töltötte meg hasznosabbnál hasznosabb szerszámokkal, mint tette a jóval korábbi, Velencei-filmdíjas eredeti sztoriban, hanem barátaival együtt kitelepítették a saját erdejébõl; jöttek a ballonkabátos-kalapos befektetõ emberkék, akik kivágatták a fákat, meg jöttek a dózerek, amelyek alapot csináltak egy új városnak. A kisvakond és társai egy lakótelepi lakásban kaptak mesterséges eget és hangszóróból madárcsicsergést, ami az újdonság erejével egy darabig hatott: kicsit neonos, kicsit recsegõs, de a miénk, gondolhatták csehszlovák létükre is az akkori magyar valóságot (amit a nézõk közül inkább csak a felnõttek értettek, már ha figyelemmel kísérték az eseményeket, és nem csak villanypásztorként kapcsolták be a készüléket). Hõseink végül a sok furcsa kaland után inkább a három gólyával tartottak, akik kimenekítették õket a szmogos emberi civilizációból, vissza a természethez. Évtizedek múltak el az idézett klasszikusok megjelenése óta, viszont ma is van autó, amirõl harsoghatjuk, hogy a miénk, és van saját, különbejáratú ügyünk is a megtisztulás elõtt álló Duna révén. A kimondott szó teremteni képes, ezt tudjuk a bibliai idõk óta, de vajon a kisvakond ma is elhinné ennyibõl, hogy a környezet védelméért és érte, az õ személyes életminõségének javításáért vannak a fejlesztések? Hányan hiszik még mindig, hogy elég, ha sokszor mantrázzuk ugyanazt? Mindenesetre, ha 2009-ben a szigetcsúcson forgatnák le a kisvakond legfrissebb történetét, valószínûleg belelépne ugyanabba a folyóba, mint a városba költöztetésekor. Ámulva nézné a föld fölé növõ létesítményeket, és még nagyobbra tátná a száját, amikor megtudná, hogy a mûtárgyak java a föld alá bújt, ahova õ szokott. De nem bánná a dolgot, mert sokszor hallaná, hogy mindez a tisztább folyóért kell, és ezt az áldozatot meghozná, mert nemcsak szeret úszni, de korszerû és környezettudatos is lenne. A felröppenõ hírekre, hogy a hulladékégetõ is az õ élõhelyét célozná, csak legyintene, és nem venné komolyan barátai gondolkodó felvetéseit sem, hogy a helyi csatornák miért nem a központba futnak, ha már a folyón túl az egész város ünnepli a beruházást. Azért elõbb-utóbb csak felébredne, amikor járataiban belefullad a saját rakásába, a felszínre jõve meg az égetõmû gomolygó füstjébe. És akkor feltehetné a költõi kérdést (költõit, mert már késõ lenne): kicsit kihagytak belõle, kicsit árt a miénk hát? Varga Violetta Retina: EU projekt csepeli vezetéssel Hárommillió eurós támogatás a barnamezõk újraélesztéséhez Az Európai Unió hét országának szakértõi találkoznak október 6-án Budapesten, hogy kezdeményezéseikkel, javaslataikkal felgyorsítsák a barnamezõs, vagyis a nagyrészt használaton kívüli, leromlott állapotú ipari területek életre keltését, hasznosítását és megvitassák tudományos, szakmai elképzeléseiket. A Hagyományos iparterületek revitalizációja Dél-Kelet-Európában címû nemzetközi konferenciát Csepel önkormányzata szervezi a Hotel Novotel Budapest Centrumban (Budapest, VIII. kerület, Rákóczi út ). A kezdeményezõk a konferenciával hivatalosan is elindítják az új INTERREG IVB SEE Retina projektet, amelynek hivatalosan ReTInA az elnevezése ( Hagyományos iparterületek revitalizációja Dél-Kelet-Európában ). A Retina-projekt olyan módszereket fejleszt ki, amelyek összhangba hozzák a tervezõi, az építészeti és a felhasználói igényeket. Transznacionális tanulmányok, tapasztalatcserék és konkrét pilotprojektek lebonyolítása mellett a projekt célja, hogy a barnamezõs területeken a folyamatokban érintett helyi szereplõk bevonásával a gazdasági folyamatok új erõre kapjanak. Minden egyes lépésüknél számítanak azokra a szervezetekre, cégekre és személyekre, amelyeknek, illetve akiknek érdekük fûzõdik a barna mezõk felszámolásához. Befektetõi konferenciákat szerveznek, fókuszcsoportokat és hálózati tevékenységeket alakítanak ki annak érdekében, hogy a partnerek közötti kapcsolatok megteremtésével a célterületek befektetõket és tõkét vonzzanak. Magyarországgal együtt a Retina-projekt résztvevõje Bulgária, Görögország, Olaszország, Románia, Szlovákia és Szlovénia egy vagy kettõ olyan városa, amelyik a barnamezõk felszámolásában érdekelt. A projekt vezetésére, a feladatok koordinálására a projekt kezdeményezõje, a csepeli önkormányzat kapott megbízást az Európai Uniótól. A Retina-projektrõl hamarosan bõvebb információkat olvashatnak a cím alatti honlapon. Váratlan fordulat: Szabálytalan terelés A fõváros illetékes hivatalának tájékoztatása szerint a tervezett szeptember végi kezdésnél korábban, szeptember 15-én kezdõdik a Szent István út felújítása a Táncsics utca és a Repkény utca között. A kivitelezés félpályás útlezárás mellett valósul meg, az autók jelzõõrök segítségével mindkét irányban közlekedhetnek a felújítás ideje alatt adtuk hírül 31. számunkban. Ezért mindenkit meglepett a másnapi, szerda reggeli áldatlan állapotok kiváltó oka. Tizenhét útszakasz újul meg õsszel A tíz, uniós támogatással épülõ út mellett hét másik is Királyerdõben és Erdõalján szilárd burkolatot kap az õsz folyamán. Az Ölyv, a Zerge és a Nyúl utca szakaszain már elkezdõdött a munka, de sorra kerül még a Máramarosi, a Mókus, a Badacsonyi és a Seregélyes utca. Ezek nagyobb részben (96 millió forint erejéig) a központi költségvetés kötött felhasználású normatív állami forrásából, másrészt 35 millió forintos kerületi pénzbõl valósulnak meg. FOTÓK: CSEVAK ZRT. Nyárfás utca Szent István út A 16-ai reggeli közlekedés ugyanis megbénult azok számára, akik a Szent István úton akartak közlekedni. A felújítást végzõ cég nem kisebb szabálytalansággal látott munkához, mint hogy a Csepel SC környékén több utcánál elterelte a forgalmat. Holott korábban a beruházó fõvárosi önkormányzat tájékoztatása és a 15-ei munkaterület-átadáskor a helyi vagyonkezelõ által rögzített feltételek szerint a felújítási munkákat csak félpályás lezárás mellett és a forgalom részleges fenntartása mellett végezhették volna. A Csevak Zrt. munkatársai azonnal felvették a kapcsolatot a fõváros által megbízott kivitelezõvel, a COLAS Építõ Zrt.-vel annak érdekében, hogy a cég tartsa magát a megállapodáshoz, és ne akadályozza a csepeli autósok haladását. Egyúttal figyelmeztették, hogy saját tábláival szabálytalanul és önkényesen ne takarja le a veszélyes útkanyart jelzõ táblát a Nyárfás utcában merthogy ez is megtörtént. A következõ napokban többször teszteltük, vajon értenek-e a szóból, és többé-kevésbé szabad bejárást tapasztaltunk az út 2,4 kilométeres felmart burkolatán. Terelés csak egy-egy adott szakaszon ért, ahol már elkezdték az aszfaltozást ezért a rövid idejû akadályért azonban értelemszerûen nem hõböröghetünk: a friss aszfaltnak ki kell hûlnie, és a gyors munka is enyhítõ körülmény. De vajon mi váltotta ki a kivitelezõ ellenállását a hivatalos döntésekkel szemben? Az indok hétköznapi, és még méltányolható is lett volna, ha idõben (jó elõre, és nem csak 15-én, amikor a területre felvonult) bejelenti: az utat nem tartja elég szélesnek a félpályás felújításhoz, és így nem garantálhatja a munkások biztonságát. Korábban ugyanis már sodorta el és gázolta halálra útfelújítóját a szabad félpályán közlekedõ autós, tudtuk meg Zsiláné Bara Évától, a Csevak Zrt. beruházási igazgatójától. (Az építésvezetõ Varga Sándort többszöri megkereséssel sem értük utol.) Csakhogy ez a kérés nem találhatott nyitott fülekre: a környezõ utak szûkös kapacitása miatt nemigen volt lehetõség alternatív útvonalak kidolgozására, és már a lakosságot sem lehetett tájékoztatni róla. Így a fõváros forgalomtechnikai szakemberei és a kerületi vagyonkezelõ is csak a félpályás lezáráshoz járulhatott hozzá. A többszöri figyelmeztetõ jelzésre végül ígéretet kaptak, hogy a kivitelezõ biztosítani fogja a kétirányú forgalmat. Lapzártánk idején még javában folytak a munkálatok, de végig lehetett autózni a Szent István úton, narancsszínû bóják közt szlalomozva. Megjelenésünk napján viszont valószínûleg már közelednek a befejezéshez, hiszen a felújítás teljes elvégzése várhatóan október 7-éig tart. Addig is mindenesetre célszerû elkerülni (elkészülte után pedig élvezni) a Szent István út érintett szakaszát. V. V.

4 4 KULTÚRA október 2., CSEPEL FOTÓK: MIZIK ZSUZSA Tájak és fények szerelmesei Utazások emléklenyomatai, egy hatvanon túli házaspár közös életútba ágyazott egyéni útkeresései és a lélek belseje felé haladó út egyaránt megmutatkozott szeptember 18-án, Csepelen. A Magyar Festészet Napja kapcsolt rendezvényeként Bráda Tibor Munkácsy-díjas festõmûvész és felesége, Deák Ilona kiállítása nyílt meg a Király-Erdei- Mûhely családi, szellemi alkotó közösség Erdei Éva Galériájában. A házigazda Erdei Éva festõmûvész köszöntõje és a dr. Szûcs Lajos zongoramûvész által komponált és kísért, Kecskés Sándor operaénekes (a Magyar állami Operaház magánénekese) elõadásában felhangzó az éppen születésnapját ünneplõ Bráda Tibor ajándékának szánt Ave Maria után a kiállítást dr. Sinoros Szabó Katalin mûvészettörténész nyitotta meg a kertben, a mintegy félszáz érdeklõdõ gyûrûjében. Egyfajta hazatérésnek élte meg a közösség jelenlétét, hiszen oly régóta ismeri ezt a mûvésztársaságot, amely mindig családias légkörben fogadja. Talán ebbõl fakadt, hogy maga is oldottan, papír nélkül beszélt ami sajnos szokatlan, ugyanakkor belesûrítette érzelmeit a kiállított képekkel kapcsolatban. A cím nélküli tárlatot mégiscsak elnevezte a nagybányai és horvát tájakról szóló úti és emlékképek bemutatójának, mint fogalmazott: fényképezõgéppel képtelenség rögzíteni az emléket, de az ecset és a vászon vagy papír képes megjeleníteni a tájak lelkét. Leszögezte, hogy a tájképfestészet egyáltalán nem elavult mûfaj, inkább a legtisztább mûvészeti forma, majd idézte még a nagybányai festõiskola szlogenjét, miszerint a festészet és a szellem szabad, az onnan való képeknek tehát nem stílusa, hanem szellemisége van. A megnyitó beszéd kedves szavai után a társmûvészeteket A tehetséges emberek elõtt nyitva áll a világ Az angolok ösztönösen csodálnak minden olyan embert, aki tehetséges és ráadásul még szerény is. De nekünk, csepelieknek sem kell messzire menni: kerületünkben számos ilyen alkotó mutatta már meg önmagát a mûvein keresztül, szeptember 2-án pedig újra bõvült ez a kör. Akik csupán civil foglalkozása által ismerik, most rácsodálkozhatnak: Szépvölgyi Ágnesben micsoda tehetség rejlik! Szépvölgyi Ágnes Amikor a Sétáló utcai könyvtárba léptem, éppen megkezdõdött a kiállítás megnyitója. A könyvtár dolgozói, valamint Báthory Mária (Ágnes egykori osztálytársa) méltatta az alkotót és a falra, vitrinbe kirakott mûveket. Kíváncsian vártam, mikor emelkedik szólásra Szépvölgyi Ágnes, akinek a kezei alól kikerültek ezek a csodálatos rajzok, festmények. A rövid, szerényre sikerült bemutatkozásból aztán kibontakozott egy rendkívül sokszínû egyéniség, akinek a fogorvosi asszisztensi pálya hagyott még egy ösvényt: az alkotói munkáét. Hogy kiben milyen tehetség rejlik, bizony elõbb-utóbb kiütközik. Ágnesben kislányként felfedezték szülei, tanárai a remek rajzkészséget, késõbb rendszeres hallgatója volt Zebegényben a Szõnyi István Képzõmûvészeti Szabadiskolának. Hosszú-hosszú évek teltek el, s õ még mindig csak a saját örömére alkotott: számos hobbija mellett (hastánc, siketnéma jeltolmácsolás, természetgyógyászat) visszavonult abba a csendes kis világba, amelyben ha akarja csodák születnek, ahol játszik a színekkel és formákkal. Magának festett, s hogy a végeredmény másoknak is tetszhet, evvel nem is gondolt. Most végre barátai inspirálására a nagyközönség elé tárta tájképeit, csendéleteit, s reméli, örömet szerez velük. A kiállítás napján a jelenlévõk máris egyik kedvencükké avanzsálták az alkonyatban felénk tartó koromfekete gõzöst ábrázoló festményt, vagy például azt, amelyen a csuporba helyezett virágcsokor szinte elénk hullajtja néhány szirmát. Közhely, de ismerõs a mondás: az alma nem esik messze a fájától. Nos, Szépvölgyi Ágnes (Csók Ágnes leányaként) a közelmúltban 1883-ig visszamenõleg kutatta fel a családfájukat, így derült fény arra, hogy a híres impresszionista festõ, Csók István és a ma is élõ, festményein leginkább a valóságot hangsúlyozó mûvész, Csók Rémo rokona. A festés, rajzolás menedék számomra, egy csendes világ, ahol megélhetem a magam valóságát, és ahol minden arányossá válik hozzám. Játéknak fogom fel elsõsorban a rajzolást, a bennem változó rezgések jelennek meg a papíron, de a képeim ritkán kötõdnek személyes élményekhez. A festészet nekem hobbi, mindig szerettem vele foglalkozni, de nem volt bennem elég kitartás, elszántság és talán tehetség sem, hogy életemben több helyet foglaljon el a mûvészet. Nagy szerelmem a pasztell, mint tünékeny vízió fogalmazta meg az alkotói munkához való belsõ érzéseit Ágnes. A kiállítás hangulatát hangszeres élõzene fokozta: Pénzes Csaba a Hattyúk tavá -ból adott elõ egy részletet tubán. A képeket bárki megtekintheti; november 27-ig díszítik a könyvtár falát, üvegvitrinjeit. S hogy melyek Szépvölgyi Ágnes további tervei a jövõre nézve? Mindig ugyanaz: valami csodálatosat alkotni. Fenyvesi Edit A festészet ünnepe A festõk védõszentje, Szent Lukács neve napjára, október 18- ára kitûzött Magyar Festészet Napját Bráda Tibor és csoportja, a DunapART Mûvészeti Társaság 2002-ben meghirdetett kiáltványában kezdeményezte, amely azóta festészeti napokká terebélyesedett óta a Király-Erdei-Mûhely aktuális kiállítása minden évben szerepel a Magyar Festészet Napját összegzõ gazdag programfüzetben. A csepeli mûvészek nevében a galéria így járul hozzá ahhoz, hogy a fény, a szín, a formák és a ritmus, valamint az élõ festészet ünnepe mindannyiunk közös ügye legyen a kerületben is. V. V. képviselõ közremûködõk megszólaltattak egy Haydn-áriát, ezt követõen pedig Sárkány István festõmûvész, a Csegart vezetõje a megfoghatatlan szellemi gyönyörök kertjében pohárköszöntõ gyanánt egy Kosztolányi-vers felolvasásával ajándékozta meg az ünnepeltet. Végezetül maga a kiállító fél emelkedett szóra, és felhívta a figyelmet: a jó magyar piktúra Nagybányából él; a helynek nemcsak szellemisége van, hanem fényei a kristálytiszta levegõtõl és az állandóan valószerûtlenül kék égbolttól, amelyen mindig felhõk úsznak, árnyékot vetve a környezõ hegyekre. E szavakba öntött vallomás képi világa bejelentkezéssel október 20-ig mindennap megtekinthetõ az Erdei Éva Galériában. Varga Violetta Magyar táj, magyar ecsettel A Hajdúság és a Hortobágy határán fekvõ õsi magyar település, Balmazújváros gazdag mûvészeti életébõl kaphattak ízelítõt szeptember 16-án a Hricsovinyi Galériába ellátogató csepeli lokálpatrióták. Ez a több mint 18 ezer lakost számláló, tipikus alföldi mezõváros ugyanis nem csupán történelmi múltjára, különleges ipari-mezõgazdasági kultúrájára és híres szülötteire többek között Veres Péterre, Sarkadi Imrére, Lengyel Menyhértre, Soós Imrére és Palotai Erzsébetre lehet joggal büszke. Hasonló tiszteletet és elismerést érdemel ugyanis az itt élõ emberek szorgalma, jövõbe vetett hite, és ami ezzel együtt jár: a jelen kulturális értékei iránt érzett õszinte megbecsülése, a mûvészi alkotómunka hathatós támogatása is. Ez utóbbi törekvések eredõjeképpen jöhetett létre immár öt esztendeje a Balmaz-Art Nemzetközi Képzõmûvészeti Alkotótábor, melynek éltetõ és inspiráló keretei között a most bemutatott alkotások megszülethettek. A számos csepeli mûvész és mûvészetbarát részvételével megtartott megnyitó során a csepeli önkormányzatot Orosz Ferenc alpolgármester, Becsei Dénes, az Oktatási, Mûvelõdési, Ifjúsági és Sport Ágazat vezetõje, valamint Vukovich Zoltán ágazatvezetõ-helyettes képviselték, az õszinte tisztelettel és örömmel fogadott vendégek részérõl pedig Postáné Kecskés Ilona alpolgármester-asszony, dr. Cs. Tóth János mûvészeti író, Balmazújváros díszpolgára, illetve Takács Erika, a helyi önkormányzati lap felelõs szerkesztõje vett részt az ünnepségen. A rendezvény fényét M. Hajtun Zsuzsa zongoramûvész és Szentkirályi Aladár hegedûmûvész nagy tapssal fogadott, avatott fellépése emelte tovább. Megnyitó beszédében dr. Cs. Tóth János az újvárosi Alkotótábor szakmai jelentõségét, valamint a különleges természeti környezet által ihletett, a táj és az élõvilág tiszta és örök értékeibõl építkezõ mûvek sajátos értékeit méltatta, Postáné Kecskés Ilona alpolgármester pedig azt emelte ki felszólalásában, hogy milyen tudatos építkezés eredményeképpen, milyen szervesen illeszkedik bele a mûvésztábor léte a Balmazújváros fejlõdését, anyagi-szellemi gyarapodását elõmozdítani hivatott önkormányzati erõfeszítések sorába. A település vezetõi meggyõzõdéssel vallják ugyanis azt, hogy a kivételes természeti adottságokban, a különleges gyógyvízkincsben, a jó minõségû termõföldben, a helyi ipari hagyományokban, nem utolsó sorban pedig az újvárosi nép tehetségében és tenni akarásában rejlõ lehetõségeket a kultúra lelket emelõ, közösséget építõ erejével megtámogatva lehet csak igazán kamatoztatni. A Balmaz-Art fél évtizedes munkájának eredményeit öszszegzõ kiállítást melyet remélhetõleg a csepeli mûvészek balmazújvárosi bemutatkozása követ majd nemsokára az érdeklõdõk október 11-ig tekinthetik meg a Hricsovinyi Galériában, a XXI. kerület, Csepeli Mátyás utca 13. szám alatt. Donnert Károly KIÁLLÍTÁSOK CSEPELEN CSEPEL GALÉRIA MÛVÉSZETEK HÁZA (1215 Budapest, Csete Balázs u. 13., telefon/fax: ) A MAI NAP címû kiállítás keretében a Magyar Festõk Társasága 73 festõmûvésze 105 alkotás tekinthetõ meg. Látható még Prokop Péter festõmûvész állandó kiállítása és Sárkány István festõmûvész idõszakos kiállítása is. ERDEI ÉVA GALÉRIA (Kondor utca 29. Telefon: indamail.hu és Bráda Tibor és Deák Ilona kiállítása megtekinthetõ elõzetes bejelentkezéssel. GALÉRIA 21 (a Csepeli Munkásotthonban): Az ÁMK alapfokú mûvészeti iskolájának gyermekrajz-kiállítása. HRICSOVINYI-GALÉRIA (Csepeli Mátyás utca 13. Garay utca 10. sarok, T.: , ): A Balmaz-Art Nemzetközi Képzõmûvészeti Alkotótábor kiállítása látható október 11-éig. Elõzetes bejelentkezés szükséges. KÉK ISKOLA GALÉRIA: Mosonyi Tamás szobrászmûvész és tanítványai kiállítása látható. MANSFELD PÉTER GALÉRIA: Misch Ádám festõmûvész mûvei láthatók. Október 22-tõl a Petõfi Irodalmi Múzeum rendelkezésre bocsájtja a Radnóti Miklós évfordulóhoz kapcsolódóan grafikai anyagát, alkotó munkáját Radnóti Miklósról. November 26-ától Lacza Márta grafikáit mutatják be. NAGY IMRE ÁMK GALÉRIÁJA (a Nagy Imre Általános Mûvelõdési Központban, Simon Bolivár sétány 4 8.) Fazakasné Erdélyi Ilona szájjal festõ mûvész kiállítása. A Palinta Társulat koncertje október 15-én, 14 órakor lesz. Érdeklõdni és jelentkezni a Nagy Imre ÁMK Közmûvelõdésén lehet. Telefonszám: , cím: SÉTÁLÓ UTCAI KÖNYVTÁR (II. Rákóczi F. út. 106., Sétáló utca): Szépvölgyi Ágnes alkotó kiállítása. Sérült testben ép lélekkel címmel kiállítás várja az egészséges embereket a Csepel-Királyerdõi Református Egyházközség Lelkészi Hivatalában (Budapest, XXI., Martinász u. 11.). A kiállítás megtekinthetõ elõzetes idõpont-egyeztetéssel! Telefon: vagy 06 (30) SONOTHERÁPIA Új gyógymód az érszûkület, érelmeszesedés gyógyításában. Sonotherápia után AJÁNDÉKBA a MÁGNESKEZELÉS! A terápia lényege: az artériákban lévõ érszûkület, érelmeszesedés gyógyítása pulzáló, alacsony frekvenciájú hanghullámokkal. Az újdonság a Sonotherápiában az, hogy egészen speciális rezgéseket alkalmaz, amely minden páciensre egyénileg meghatározottak (a forma, frekvenciaintenzitás, idõ vonatkozásában) és a teljes kezelés idõtartama alatt pontosan irányítottak. Az érszûkület tünetei: hideg kezek, lábak, elkékült, elszínezõdött végtagok, krónikus fájdalom a lábakban megterhelés hatására, járáskor görcsbe álló lábikra vagy elnehezedõ, fáradó láb, nem gyógyuló sebek (ulcera diabetes), szédülés, fülzúgás, feledékenység, fájdalom a szívtájon megterhelés hatására. SONOTHERÁPIA CENTRUM 1212 Bp., II. Rákóczi Ferenc út 142. (Korzó üzletház) Tel.: 06 (20) , 06 (20)

5 CSEPEL, október 2. MELLÉKLET 5 Önkormányzati képviselõk fogadóórái Balogh Ernõ (FIDESZ- KDNP) önkormányzati képviselõ október 5-én (hétfõn), óra között tartja fogadóóráját a Móra Ferenc Általános Iskolában. (1214 Bp., Tejút utca 10.) Telefon: 06 (30) Borka-Szász Tamás (MSZP), a 17-es egyéni választókörzet önkormányzati képviselõje MINDEN HÉTEN, HÉTFÕN, óra között tartja fogadóóráját a Csete Balázs Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola épületében (1215 Budapest, Csete Balázs utca 6 8.). Telefon: 06 (30) E- mail: Martin Krisztián (SzDSZ- MLP) önkormányzati képviselõ, a Városfejlesztési Bizottság tagja, környezetvédelmi tanácsnok állandó képviselõi fogadóórái: minden hónap elsõ keddjén, óra között, a Katona József Általános Iskola fszt. 14-es termében (1211 Budapest, Katona József utca 60.). Minden hónap második keddjén, 8 10 óra között, a Csepeli Piac Galériáján, a képviselõi irodában. Elérhetõség: 06 (30) szdsz21.hu LOKÁLPATRIÓTA A CSEPEL MELLÉKLETE A CIVIL SZFÉRA ESEMÉNYEIRÕL FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Húszéves a Magyar Szocialista Párt: ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! Húsz évvel ezelõtt Magyarország történelmet írt: több olyan bátor döntés született ebben az idõszakban, amelyek megnyitották az utat a demokratikus átalakulások elõtt Magyarországon és egész Kelet-Közép-Európában egyaránt. Ezeknek a történelmi eseményeknek az egyik legjelentõsebb állomása volt a Magyar Szocialista Párt létrejötte október 7-én. Az MSZP Csepeli Szervezete ezúton köszönti a párt megalakulásának 20. évfordulóját, az alapítókat. Köszönti mindazokat, akik a 20 esztendõ alatt az ország felemelkedésének, az emberek gyarapodásának, boldogulásának megvalósítása érdekében dolgoztak, s képviselték a baloldali értékrendet, a pártot, szolgálták a csepelieket. A 20. évfordulóhoz közeledve fontosnak tartjuk, hogy végiggondoljuk, felidézzük, emlékezzünk az akkor történtekre, hogy ismét együtt legyünk azokkal, akik az akkori események alakítói voltak, s együtt legyünk azokkal is, akik az elmúlt 20 évben fontos szerepet játszottak a helyi közéletben és közösségünkben. Akkoriban minden nap történt valami a közéletben, a politikában a helyben játszódó események is a történelmet alakították. Eltelt 20 év, s ez kitûnõ alkalom, hogy az azóta hozzánk csatlakozóknak összefoglaljuk a mi Nagy Történetünket. Csepelen december 11-én, a Csepeli Munkásotthonban alakult meg az MSZP Csepeli Szervezete. Képviselõink 1994 óta vezetik a kerületi önkormányzatot, illetve tagjai a magyar országgyûlésnek. Van tehát mirõl számot adni. Ezért december 10-én, a Csepeli Munkásotthonban rendezendõ ünnepségen kiállítással és mûsorral köszöntjük alapítóinkat, s adunk számot az elmúlt 20 esztendõben végzett munkánkról. Kérjük mindazokat, akik velünk szeretnének ünnepelni, azokat, akik valamilyen dokumentummal, visszaemlékezéssel kívánnak hozzájárulni az ünnep sikeréhez, vagy részt akarnak venni az ünnep elõkészítésében, jelentkezzenek munkatársunknál a es telefonon vagy küldjenek elektronikus levelet a következõ címekre: A Magyar Szocialista Párt Csepeli Szervezete Olimpiai mozgalmak együttmûködése A csepeli képviselõ-testület támogatása Együttmûködési megállapodást írt alá szeptember 19-én a nemrégiben alakult Csepel az Ötkarikáért Mozgalom (CSÖM) és a BOM (korábbi nevén Budapesti Olimpia Mozgalom). A két szervezet közös célja, hogy növelje a század elsõ negyedében Budapesten megrendezendõ olimpia társadalmi támogatottságát. A BOM részérõl Staár Beatrix kampányfõnök, a csepeliek képviseletében pedig Losonczi Flórián, a CSÖM egyik alapítója látta el kézjegyével a dokumentumot. A két szervezet közös és külön-külön is deklarált célja a fõvárosunkban megrendezendõ olimpia megvalósításához szükséges politikai, gazdasági és lakossági támogatás biztosítása. A Csepel az Ötkarikáért Mozgalom törekvései elsõsorban lokálisak, a megrendezendõ olimpia kerületi elõnyeire kívánják felhívni a helybéliek figyelmét. A BOM ezzel szemben a teljes magyar lakossághoz és a döntéshozók mindegyikéhez szól. Célja össztársadalmi konszenzust teremteni az olimpia megrendezése érdekében. A BOM kezdeményezésére tavaly a Fõvárosi Közgyûlés mind az öt pártja támogatta a évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok rendezésére vonatkozó olimpia törvénytervezetet. Döntöttek arról is, hogy az észak-csepeli terület legyen az olimpiai központ a 2020-as pályázatban. Az idén augusztusban a Fõvárosi Közgyûlés döntött: kezdeményezi a kormánynál és a parlamenti frakcióknál az olimpia törvénytervezet elfogadását, lehetõleg még az õszi ülésszak során. Az olimpia kiemelkedõ nemzetközi esemény, ám nem jöhet létre pusztán politikai akaratból, gazdasági érdekbõl. Szükség van az itt élõk elhivatottságára, lelkesedésére, munkájára, különösen azokéra, akik az olimpia tervezett helyszínén élnek. Örülünk, hogy ez a folyamat Csepelen már elindult. Mi szívesen támogatjuk a Csepel az Ötkarikáért Mozgalmat eddigi tapasztalatainkkal - mondta Staár Beatrix. Csepel az elsõ olyan kerület, ahol a sportszeretet és a helyi érdekek felismerése egységbe kovácsolta és közös lépésre sarkallta a lokálpatriótákat. Remélem, mintájára egyre több közösség ismeri fel a közös célban a számára is egyedülálló lehetõségeket biztosító alkalmat, és összefog a megvalósításért. Losonczi Flórián, a Csepel SC Alapítvány sportigazgatója szerint biztos, hogy lesz olimpia a csepeli Duna-parton. Én már személyesen is ismerek olyan fiatalokat, akiknek minden tehetségük megvan ahhoz, hogy egy évtized múlva bajnokok legyenek. Õk lesznek azok a szerencsés magyar sportolók, akik sporttörténelmünk során elõször itthon állhatnak fel az olimpiai dobogóra. Ennek a sportgenerációnak ez olyan inspirációt jelent, ami az elkövetkezõ években egyedülálló sikereket eredményez. Ma minden csepeli sportoló támogatja a budapesti olimpiát. A CSÖM azért dolgozik, hogy az összefogás létrejöjjön a lakosság köreiben is. Az önkormányzat szeptember 22-ei képviselõ-testületi ülésén is téma volt a hazai olimpia megrendezésének támogatása. A polgármester elõterjesztését végül három határozattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megszavazta a testület. A képviselõk egyaránt támogatásukról biztosították a BOM-ot és a CSÖM-öt, egyúttal felkérték a polgármestert, hogy mindkét szervezethez juttasson el támogató nyilatkozatot. Csepel önkormányzata egyetért Budapest olimpiai pályázatot elõkészítõ városfejlesztési elképzelésével, amely szerint a nemzetközi játékok fõ helyszíne Csepel északi területe lehet. Megbízták Tóth Mihály polgármestert, hogy a fõváros vezetõinél kezdeményezze a településrendezési szerzõdés elõkészítését. A konszenzussal kialakított határozatban felkérték Csepel mindhárom országgyûlési képviselõjét, hogy a parlament õszi ülésszakán támogassák a 2020-as olimpia megrendezésérõl szóló törvényjavaslat megtárgyalását. A csepeli testület kijelentette: az önkormányzat a saját hatáskörébe, illetve illetékességi körébe esõ területen a tõle telhetõ módon mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy Észak-Csepelen a ra tervezett nyári játékok elõkészítése eredményesen folyjon, a rendezési jog elnyerése esetén az olimpia sikeres legyen. Mucsi Ferenc Peking után London elõtt Budapest felé címmel fotókiállítás látható október 30-ig az V. kerületben, a Városháza téren. A tárlaton Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpia kezdeményezésére létrejött BOM egyesület elnöke és Fényes Gábor fotómûvész alkotásai láthatók. A kiállítás képei az elmúlt olimpiák felejthetetlen pillanatai mellett a mai Budapest hangulatát is bemutatják. A tárlat látogatói továbbá a 2020-as budapesti olimpia megrendezésével kapcsolatos érdekes információkkal, tényekkel, fejleményekkel is megismerkedhetnek. A kiállítás aktualitását és érdekességét tovább fokozza, hogy október 2-án, Koppenhágában dõl el, hogy Chicago, Madrid, Rio de Janeiro és Tokió közül melyik pályázó város nyeri el a 2016-os olimpia rendezési jogát. A fotókiállítás mellett a Budapesti Mûszaki Egyetem Urbanisztika Tanszéke által kiírt A 2020-as budapesti olimpia városépítészeti víziója pályázatra beérkezett alkotások is megtekinthetõk. Civil Klub: a Tamariska-dombtól a Rákóczi Kertig A Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban ültek össze klubdélutánra a Csepeli Civil Szervezetek képviselõi szeptember 15-én. A megbeszélésen részt vett Fodor Tamás, a közösségi ház vezetõje és Horváth Gyula alpolgármester is. Elsõként Menyhért Péter, a Csepeli Zöld Kör titkára fejtette ki gondolatait Csepel egyetlen természetvédelmi területe, a Tamariska-domb védelmét és sorsát illetõen. A szemetelésen túl a legnagyobb veszélyt itt a biciklizés, motorozás jelenti, amelyhez különféle pályákat, ugratókat is készítenek a fiatalok. Pedig több tájékoztató tábla is figyelmeztet: ez itt természetvédelmi terület! Az egyetlen hatékony és megvalósításra váró megoldást az jelenthetné, ha a Tamariska-domb gazdái (önkormányzat, Csevak, Csepeli Zöld Kör) bekerítenék, õriznék, felügyelnék a területet. Így remélhetõleg az ide látogatók is mindannyian betartják majd a szabályt, ahogyan a szlogen is kéri: csak a lábnyomodat hagyd az erdõben és csak az emlékeidet vidd magaddal. A dombtetõn lehetne egy olyan fedett hely, ahol a környezettudatos nevelésre alapozva erdei iskola jellegû környezetvédelmi oktatás folyhatna vetõdött fel további ötlet a terület hasznosítására. Gombik Imre, a Csepeli Kertbarát Kör elnöke örülne, ha helyet kaphatna a Tamariska-dombon a facsemetekert. Ki lehetne alakítani madártani ösvényt is. Mindezeket az elképzeléseket a domb bekerítése után folyamatosan, lépésrõl lépésre meg lehetne valósítani, és ehhez minél több egyesület csatlakozását is várják. Non-profit együttmûködés keretén belül ildomos lenne külsõ forrást is bevonni az üzemeltetésbe hangzott el. Horváth Gyula az elhangzottakra reagálva elmondta: itt is mindenképpen szem elõtt kell tartani a fokozatosság elvét a megvalósításkor. Az elképzelésekre irányuló szerzõdéseket meg kell kötni, a domb õrzését-védését meg kell szervezni ám azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy ez a folyamat akár több évet is igénybe vehet. A klubdélután másik fõ témája a Rákóczi Kert és a rajta található közösségi ház (így, külön) gondozása, üzemeltetési viszonyának rendezése volt. Gombik Imre szerint meg kell menteni a teret, s újra kell ültetni a növényállományt, s kút fúrásával meg kell valósítani a rendszeres öntözést. Fodor Tamás felvetette: el kell dönteni, hogy a továbbiakban kifejezetten zöld területként vagy rendezvények otthonaként üzemeljen a Rákóczi Kert. Ha parkra van igény, akkor rendezvények nem lehetnek itt a jövõben. A fû, a fák nem bírják ezt a megterhelést. Sõt, rendezni kell a Rákóczi Kert tulajdonosi, üzemeltetõi viszonyát: a civilek, a Csevak, az önkormányzat és a mûvészeti intézmények egyeztessék a véleményeiket, elképzeléseiket a jövõre nézve. Legyen a Rákóczi Kertnek egy, szakértelemmel bíró gazdája! Horváth Gyula kérdezett: Van-e kertterv? Van-e terv a kút fúrására, s ha parkká minõsül a kert, van-e terv arra nézve, milyen legyen? Hol legyenek a sétautak, pihenõhelyek, virágágyások? Ám azon is el kell gondolkodni, hogyan lehet bevételt termelni, szponzorokat bevonni! Tény, hogy a Rákóczi Kert üzemeltetését az önkormányzat olyan szervezet kezébe kívánja adni, amely kifejezetten a ház mûködtetésére összpontosít, és az összes többi szervezetért is tevékenykedni fog. Az üzemeltetést közüzemi szempontból természetesen továbbra is az önkormányzat finanszírozza. Bár a megbeszélések és egyeztetések még zajlanak, úgy tudni, a kerületünkben 1996-ban alakult és azóta is itt tevékenykedõ Zöldalma Egyesület veszi át a Rákóczi Kert mûködtetését 2010-tõl. Céljuk, hogy ugyanúgy lehessen használni a közösségi házat, mint eddig, szeretnének mindent fenntartani, amely jelenleg is mûködik itt. Mindezt és a további fontos részleteket a Feladatátadási Szerzõdés keretén belül pontosítják és rögzítik majd. Horváth Gyula azt tanácsolta, a civilek alkossanak egy számukra elfogadható, egyértelmû koncepciót, és azt nyújtsák be az önkormányzathoz, hogy mielõbb a képviselõ-testület elé lehessen terjeszteni. Fenyvesi Edit

6 FOTÓ: MIZIK ZSUZSA 6 LOKÁLPATRIÓTA október 2., CSEPEL Szüreti sokadalom Jelszó? Móra! ezzel a kérdés-felelettel faluról falura járta a szentendrei Skanzent mintegy kétszázötven mórás diák szeptember 23- án. Az egész napos kirándulást az ebben a tanévben ötvenedik születésnapját ünneplõ Móra-iskola azzal a céllal hívta életre, hogy a gyermekek ne csak tanórákon, hanem modellezett környezetben is megtapasztalják a magyar kultúra fontos elemét, a hagyományok világát, ez az iskolai nevelési program szerves része is, tudtuk meg Pelyhe Andrásné tanítótól, fõszervezõtõl. A hat busszal kivonuló gyereksereg osztályonként, vetésforgó rendszerben járta sorra a számukra kijelölt tájegységeket az országot bejáró hétmérföldes csizma helyett idõnként a Skanzen Vonat majd nyolcvanéves motorvonatára pattanva, ahol különbözõ foglalkozásokon vettek részt. Ki csömöszölt a présházban, és cipót dagasztott, vagy szõlõt nemezelt, ki bürökdudát készített a csûrben, vagy csuhéból és rafiából madárijesztõt. Mások seregélyekké váltak egy rövid idõre. Az iskola programját a csepeli önkormányzat 150 ezer forinttal támogatta, és még 200 ezer forintot szereztek rá más forrásból, amelyek így, együtt a költségek felét fedezték. A másik félhez a szülõknek kellett a pénztárcába nyúlniuk, de ahol ez nehézséget is okozott, a gyermekek ott sem maradtak távol, hogy az egész iskola együtt, egy közösségben tölthesse önfeledten a szüreti sokadalom napját. Varga Violetta Assisi Szent Ferenc és a madarak A névünnepérõl október 4-én megemlékezõk elõtt ismert, hogy Szent Ferenc legendája a XIV. századi magyar nyelvû irodalom egyik legértékesebb emléke, a középkori laikus-vallásos irodalom egyik fennmaradt gyöngyszeme. A ferences, más néven minorita szerzetesrend alapítója, Assisi Szent Ferenc (1182 körül 1226) a kereszténységben a Giovanni nevet kapta. A Francesco (Francia) ragadványnevet annak köszönhette, hogy édesanyja francia volt. E tiszta szívû szent megújította az egyház szellemét, eszméi új lendületet adtak a középkor misztikus romantikájának. Személye a földi javakról való lemondás, az egyszerûség és a szeretet jelképe lett. Képmásain az általa alapított rend barna vagy szürke, csuklyás csuháját viseli, amit a derekán csomózott kötél fog össze. A kötél három csomója a szegénységet, a szüzességet és az engedelmességet, a franciskánusok kötelmeit jelenti. E három szerzetesi erény gyakran feltûnik a ferences allegóriákban. Könnyen felismerhetõ a kezén, lábán és oldalán látható stigmákról, Krisztusnak szögek és lándzsa ütötte öt sebérõl. A legenda szerint egy hatszárnyú, kitárt karú, szeráfi Krisztus jelent meg elõtte, és a látomás sebeibõl tûzõ sugarak jelölték meg életre szólóan a testét. Attribútumai: feszület (a stigmák miatt), liliom (a szûzi tisztaság jelképeként) és koponya, amely a földi lét hiábavalóságát jelenti. A rendalapító jómódú kereskedõcsalád sarja volt, aki fényes lovagi jövõrõl ábrándozott. Szülõvárosa és a szomszédos Perugia között polgárháború tört ki. Ferenc fogságba esett, fogolytársaiban õ tartotta a lelket. További harci kalandokra vágyott, de egy látomás megrendítette: a San Damiano templomba tévedve a feszület lehajolt hozzá, és megszólította: Ferenc, menj, építsd föl hajlékomat! Látod, hogy romokban hever. Ezt õ eleinte szó szerint vette, és hozzáfogott az omladozó kis templom helyreállításához. Prédikált a madaraknak is: Mint egykor Szent Antal szólott a halaknak, / Úgy prédikált õ az égi madaraknak: / Madarak, testvéreim! Köszöntelek titeket, / Áldjon meg az Atya, a Fiú, és a Szentlélek! Amikor a Halál-testvér beköszöntött hozzá, kedves madarai, a pacsirták özönlötték el a Porciunkula-kápolnát, és énekükkel búcsúztatták Szent Ferencet. A Poverello, Poverello di Dio, vagyis Isten szegénykéje néven is emlegetett Ferenc nemcsak a katolikus egyháznak, hanem az európai kultúrának is eleven hatású alakja. Legrégibb írott emlékünk az Ehrenfeld Jókai-kódex, amelynek elsõ fogalmazványa még a XIV. században íródott: békességet hirdet, prédikál a madaraknak, megszelídíti a gubbiói farkast, testén viseli Krisztus sebeit, naphimnuszában a természet csodáit magasztalja. Mi Szent Ferenc mához szóló üzenete? Például optimista természetszemlélete, amely mindent oly varázsosan széppé tett körülötte, amely a szegénységet nemes egyszerûséggé formálta, a hegyet szent bérccé magasította, az imát isteni elragadtatássá emelte. Vagy szakrális látásmódja, mert az ökologikus szemlélet szükségképpen spirituális is: minden élõ tisztelete... M. F. BO-MAN Bútorgyártó Kft. MINTATEREM Ülõgarnitúrák, fotelok, heverõk, franciaágyak KB. 300 FÉLE SZÖVETMINTÁBÓL MÉRETRE IS, Egyedi konyha és szobabútorok, gardróbok, étkezõk AKCIÓS HEVERÕ Ft-tól. AKCIÓS FRANCIAÁGY Ft-tól. SAROKÜLÕGARNITÚRA Ft-tól. Cím: Bp. XXI., Szent I. tér, Csepel Mûvek fõkapuján belül, rögtön jobbra. T.: , 06 (70) , 06 (20) Nyitva: H P-ig 7 17-ig, Szo óráig. Drogmegelõzés Hasznos programok, figyelmes polgárok Mielõtt megvan a baj Juhászné Végi Edit, a Csepeli Szociális Szolgálat (CsSzSz) munkatársa a kerületi Drogmegelõzési Stratégia, illetve az ennek alapján mûködõ Kerületi Egyeztetõ Fórum jelentõségét emeli ki elsõként, megemlítve, hogy ez utóbbi testületben a szociális szolgálat intézménye is folyamatosan képviselteti magát. Akárcsak a megelõzés szerteágazó munkájában, hiszen ez a drogellenes küzdelem leghatékonyabb és ezért legfontosabb frontja. Nos, e téren a CsSzSz jó néhány jól bevált és nagy látogatottságnak örvendõ programot kínál mind a fiatalok, mind egész családjuk számára. Így a jól bevált és széles körben ismert (éjszakai) ping-pong klub (valamint vele párhuzamosan a mûfüves focipálya) péntek délután hat órától éjfélig várja az érdeklõdõket. Minden második pénteken 15 és 18 óra között látogatható a Szülõ-Gyerek Klub, melynek keretében a résztvevõ családok számára kirándulásokat, mozielõadásokat, egyéb kulturális rendezvényeket szerveznek az intézmény munkatársai. Ha pedig éppen úgy alakul, akkor egy hangulatos helyi fõzõcske ad alkalmat a családtagoknak a tartalmas együttlétre, a jóízû közös élmények megszerzésére. Ugyanakkor a tapasztalatok szerint az apukák-anyukák az ilyen alkalmak során egymástól is igen eredményesen tanulják el a szülõi mesterség különbözõ nélkülözhetetlen tudnivalóit, a megfelelõ értékrendeket, a helyes (közösségi) viselkedés alapvetõ normáit. Így aztán sokéves tapasztalat az is, hogy a Szülõ-Gyerek Klubot rendszeresen látogató családok közül örvendetesen sok helyütt rendezõdött, normalizálódott a családtagok kapcsolata, valamint a família egész életvitele és élethelyzete is. Végül hétfõnként 16 és 18 óra között tartanak edzést a kispályás labdarúgók, akik egy esztendeje, mióta egy különösen jól képzett és elkötelezett mester készíti fel õket, mind szebb eredményekkel dicsekedhetnek, s nemsokára már talán egy komolyabb kispályás-bajnokságban is bizonyíthatják majd tehetségüket. A Csepeli Szociális Szolgálat szakemberei szerint is ezek a változatos, gyakran az egész családot megmozgató szabadidõs programok a legalkalmasabbak tehát annak megelõzésére, hogy a magukat feleslegesnek érzõ, unatkozó, gondjaik megoldásához szüleiktõl kellõ támogatásban nem részesülõ fiatalok esetleg a drogok áldozataivá váljanak. Ám ha mégis elõáll ez a szomorú helyzet, s errõl a szociális jelzõrendszer valamelyik láncszeme jelzést ad az intézménynek, akkor az általuk alkalmazott családterápia segíthet a gondok rendezésében, vagy ha nem, hát akkor a Nyírõ Gyula Kórház pszichológus-specialistái jelenthetik a megoldást. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azonban, emeli ki újfent Juhászné Végi Edit, hogy a drogfüggõségtõl (végleg) megszabadulni nagyon nehéz és nagyon keserves dolog, addig pedig szörnyû lelki megpróbáltatásokat és kimondhatatlan anyagi nehézségeket kell kiállniuk mind a szenvedélybetegeknek, mind családjaiknak (dk) A nyár végén kezdtük sorra venni azt, hogy mely szervezetek mûködnek közre, s milyen eszközökkel vesznek igénybe kerületünkben a kábítószerfogyasztás visszaszorítása, a drogkereskedelem felszámolása érdekében. A témát újabb szervezetek képviselõinek megszólaltatásával folytatjuk. A Dél-Csepel Polgárõr Egyesület (DCSPE) szintén képviselteti magát a már említett csepeli Kábítószer Egyeztetõ Fórumon, ezen kívül pedig a polgárõrök a drogellenes megelõzõ-felvilágosító munkából is folyamatosan kiveszik a részüket. E munkát pedig mutat rá idõsebb Kovács Géza, az egyesület elnöke igyekeznek mindjárt a saját portájukon, vagyis a hozzájuk jelentkezõ fiatalok körében elkezdeni. Az újoncokkal elbeszélgetve így mindig szóba hozzák a drogfogyasztással, illetve annak veszélyeivel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat is, és tény továbbá, hogy a minden leendõ polgárõr számára kötelezõ felkészítõ tanfolyamnak szintén része az efféle felvilágosítás. A polgárõrök rendelkeznek ezen kívül olyan nyomtatott ismeretterjesztõ-anyagokkal, szórólapokkal is ebben a témában, melyeket terjeszteni tudnak a részvételükkel zajló különbözõ csepeli rendezvényeken. Nagy jelentõséget tulajdonítanak továbbá az Egy iskola egy polgárõr projektnek is, melynek lényege, hogy valamenynyi tanintézetben legyen legalább egy felnõtt tagjuk (optimális esetben persze tanár), aki többek között a drogmegelõzés témájában is összekötõ szerepet tud játszani a diákok és a polgárõrök között. Ha lehet, még nagyobb hatása van azonban a Biztonságos folyosók gyakorlatának, vagyis annak, hogy az iskolanap kezdetén és végén a legveszélyeztetettebb tanintézmények elõtt idõsebb, tapasztalt polgárõrök ügyeljenek a gyermekek biztonságára. Részben közlekedési szempontból, a balesetek megelõzése végett persze, de régi tapasztalat ugyanakkor az is, hogy a polgárõröknek már a jelenléte is távol tartja, elriasztja az iskolák környékérõl az ilyen helyeket elõszeretettel vadászterületüknek tartó dílereket. Állatorvosok: Dr. Balogh Péter Dr. Boda Attila Dr. Szentpétery Zselyke Rendelési idõ: Hétfõtõl péntekig: és Szombat: Vasárnap: Nyitott füllel, nyitott szemmel A XXI. kerületi Rendõrkapitányságon a drogfogyasztással-forgalmazással kapcsolatos szakterületnek Czopek Károly r. hadnagy az elsõ számú felelõse. Jóllehet Csepel jelenleg nem tartozik a kábítószerekkel legfertõzöttebb fõvárosi kerületek közé, de azért ez a problémakör nálunk sem ismeretlen szögezi le mindjárt beszélgetésünk elején, kiemelve, hogy különösen a fiatalabb generációk tekinthetõek e tekintetben veszélyeztetettnek. Ebbõl a ténybõl pedig már logikus módon adódik is a legelsõ és legfontosabb tennivaló: a megelõzõ és felvilágosító munka, melybõl természetesen a rend õrei is kiveszik a részüket, s melyhez szerencsére igen jó partnereket találnak a csepeli tanintézmények vezetõi és pedagógusai között. A prevenció elsõszámú színhelye ugyanis az iskola, ahol ez a munka a legcélzottabban és a leghatékonyabb módon végezhetõ el. Nos, a tanrendbe legjobban beilleszthetõ idõpontokban megrendezett, gyakran a helyi körzeti megbízott rendõrkolléga részvételével zajló iskolai fórumokat valóban mindig nagy érdeklõdés kíséri a diákok részérõl, s bizonyos, hogy a drogfogyasztás veszélyeivel vagy akár a terjesztõk által alkalmazott trükkökkel kapcsolatos tudnivalók a legtöbbjüknél szerencsére nem találnak süket fülekre. De a csepeli rendõrkapitányság szakemberei az említett iskolai elõadásokon túl jó néhány kerületi szintû ifjúsági rendezvényen, illetve az egészséges életmódot népszerûsítõ fórumon is készséggel (s remélhetõleg szintén nem haszon nélkül) elmagyarázták már ezeket az ismereteket az érdeklõdõknek. Persze csak a legalapvetõbb és legérthetõbb elméleti ismeretekrõl van szó ilyen alkalmakkor, mert bizony ahhoz, hogy valaki olyan alaposan tájékozott lehessen a különbözõ drogfajták kémiai összetevõivel, hatásmechanizmusával, megjelenési formáival és az általuk kiváltott testi-szellemi reakciókkal kapcsolatban, mint Czopek Károly r. hadnagy, ahhoz a téma iránti megkülönböztetett érdeklõdésre, nem utolsó sorban pedig hatalmas mennyiségû szakmai anyag áttanulmányozására, a legújabb kutatási eredmények folyamatos figyelemmel kísérésére van szükség. Valamint persze az elméleti felkészültség mellett kiváló gyakorlati érzékre, sok tapasztalatra, olyan igazi nyomozói fineszre is, melynek alapján a szakemberek (itt, Csepelen is) pontosan tudják, milyen helyszíneken, milyen alkalmakkor, mely személyek esetében érdemes utánanézni annak, hogy fogyasztott-e, netán magánál tart-e még most is a tiltott kábítószerekbõl. (Hiszen kábítószer vagyis a központi idegrendszer mûködésére ható anyagokat tartalmaz a tea, a kávé, a cigaretta és valamennyi szeszes ital is, csakhogy ezek legális drogok, s mértéktelen fogyasztásukkal ki-ki csak önmagát bünteti ) Persze, még a legtapasztaltabb, kábítószerügyekben legtájékozottabb rendõrök sem lehetnek ott minden autóparkolóban, minden parkban, minden iskola környékén, vagyis azokon a helyeken, ahol a drogterjesztõk elõszeretettel intézik piszkos ügyleteiket. Ezért van kiemelkedõ jelentõsége a polgárok segítségének, környezetük minden fontos eseményére kiterjedõ figyelmének. Hiszen elõbb-utóbb valakinek bizonyosan feltûnik az, ha egy-két gyanús úriember mindig ugyanabban az idõpontban áll le kocsijával a parkolóba, mindig ugyanazok az emberek (ne adj isten, gyermekek) mennek oda hozzájuk, s rövid beszélgetés után pénz ellenében gyanús kis csomagocskák cserélnek gazdát. Nos, egy felelõs polgár akkor jár el helyesen, ha a legcsekélyebb gyanú esetén ilyenkor azonnal értesíti a rendõrséget, s tájékoztatja õket a megfigyelt eseményekrõl. A bejelentõ személye soha nem kerül nyilvánosságra, attól tehát senkinek nem kell tartania, hogy õt vagy családtagjait bármilyen fenyegetés, bármilyen retorzió érhetné késõbb a csibészek részérõl. D. K. Biztonságos folyosók, óvó családok A DCSPE elnöke e külsõ megelõzõ tényezõk mellett sokkal fontosabbnak érzi ugyanakkor azt, hogy a drogfogyasztás csábításának kitett fiatalok megfelelõ belsõ motivációkkal, megfelelõ lelki erõvel rendelkezzenek a veszély elkerüléséhez. Elsõként arra van szükség, hogy az ifjú ember hasznosnak érezze magát a világban, keresse a feladatokat és a kihívásokat, és ezek megoldása-leküzdése által jusson hozzá az ebben az életkorban olyannyira fontos elismeréshez, sikerélményhez. Nagyon jó tapasztalatok vannak ilyen téren a fiatal polgárõrökkel kapcsolatban, de természetesen a rendszeres, szervezett sporttevékenység, bármiféle komoly hobbi vagy szakköri tevékenység, netán a fiatal érdeklõdésének megfelelõ önkéntes társadalmi szerepvállalás (természetvédelem, hagyományõrzés, szociális munka stb.) szintén képes célt és értelmet adni egy ifjú ember életének. Aki pedig így aztán nem kényszerül a céltalanság és feleslegesség érzésétõl hajtva, érzelempótlékok és illúziók hamis világát keresve a kábítószerekhez fordulni segítségért. Mindennél fontosabb, mindennél hatékonyabb azonban az, ha a fiatalokat a feltétlen szeretet, a maximális megértés és a kölcsönös tisztelet védangyalai veszik körül a családi házban. Ha tehát a gyermek minden pillanatban érzi, hogy az õ lelki békéje, eszének, testének fejlõdése, örömei és bánatai, vágyai és gondolatai õszintén és nagyon fontosak a szülei számára, akkor biztonságban érzi magát. Kicsi a baj esélye, ha az esetleges megingásainak, kudarcainak nehéz pillanataiban is azt sugározza feléje a családja: Így is feltétlen szeretünk, így is feltétlen elfogadunk, hiszen a mi édes gyermekünk vagy, hús a húsunkból, vér a vérünkbõl, s tudjuk, hisszük, érezzük azt is, hogy képes vagy kilábalni a bajból, amihez ha igényled, mi is minden elképzelhetõ segítséget megadunk majd neked. Donnert Károly Gránit sírkõ 1-es síremlék: Ft 2-es síremlék: Ft többféle színben és formában 1214 Bp., II. Rákóczi Ferenc út 185. Szelepcsényi Tamás: T.: 06 (30)

7 CSEPEL, október 2. LOKÁLPATRIÓTA 7 Légtechnikai tudásközpont Csepelen Húszéves a Kamleithner Budapest Kft. Háztartási méretû és teljesítményû ventilátorok, valamint kiegészítõik forgalmazásával kezdte mûködését egyszemélyes vállalkozásként a FÉG SZV Kamleithner Magyar Osztrák Szerelõipari Kft., amely szeptember közepén ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját. A cég ma Kamleithner Budapest Kft. néven mûködik, tizenöt éve két magánszemély tulajdonában van, õk egyben ügyvezetõi is a társaságnak. Az általuk forgalmazott termékekkel, sok-sok tapasztalat birtokában piacvezetõkké váltak. Telephelyük kilenc éve van kerületünkben. A jubileum alkalmából tartott ünnepségen dr. Chappon Miklós tulajdonos-ügyvezetõ a vendégeket üdvözlõ beszédében az elmúlt két évtizedre tekintett vissza. A kezdetben általa indított egyfõs vállalkozás egy 15 négyzetméteres iroda felét bérelte, raktára 12 négyzetméteres volt. A társaság az eredményes mûködés érdekében több profiltisztítást követõen jelenleg tizennégy munkatárssal dolgozik, célkitûzése, hogy korrekt módon ismertesse meg a hazai szakemberekkel az általa forgalmazott német Helios ventilátorokat és a francia Kimo mûszereket. A cég két tulajdonosa a Budapest Mûszaki Egyetem (ma Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) oktatóiból vált vállalkozóvá, munkájukban vezérelvként mindig a mérnöki és a vállalkozói szaktudás, a megbízhatóság, a folyamatos képzés, a bizalom, rugalmasság, emberszeretet és a minõség jelentették a mozgatórugókat. Abban hisznek, hogy termékeik akkor szolgálják legjobban a felhasználók érdekeit, ha a tervezõ által kiválasztott gyártmányok korrekt és hozzáértõ szakkereskedõi hálózaton és kivitelezõkön keresztül jutnak el partnereikhez. Munkájukat több szakmai kitüntetés fémjelzi. FOTÓK: MIZIK ZSUZSA Dr. Chappon Miklós és Keszthelyi István A Rákóczi úti telephelyre 2000-ben költözött a cég, ma 6500 négyzetméter földterület, 1200 négyzetméter raktár és 280 négyzetméter iroda van tulajdonában, és további 310 négyzetméteres emeletráépítéssel bõvíti területét. A vállalkozás idei tervezett forgalma 700 millió forint. A cég következõ húszéves terveirõl Keszthelyi István tulajdonos-ügyvezetõ szólt a megjelentekhez. A vállalkozás olyan légtechnikai tudásközponttá vált, amely ma versenyelõnyt jelent. A széles körû szakmai rálátás lehetõvé teszi, hogy megoldás-közvetítõként lépjen fel a határterületeket érintõ kérdésekben is. Tevékenységét ma elsõsorban az ipari technológiai szellõztetésre koncentrálja, a hõvisszanyerõs szellõztetésben élenjáró partner szívesen vállalja extrém légtechnikai feladatok megoldását is. Üzleti várakozás, hogy az egy fõre jutó forgalmi érték megtöbbszörözõdjön a következõ években. Társadalmi szerepvállalásában a cég erõsíteni kívánja az energiatakarékosság és a természetelvûség terjesztését. Tóth Mihály polgármester és a kerületi önkormányzat nevében dr. Polinszky Tibor fõépítész üdvözölte a cég képviselõit és a megjelenteket. Hangsúlyozta, hogy Csepel nagy örömmel fogad minden olyan vállalkozást, amely segíti a kerület arculatának javítását, értékeinek megõrzését. A kerület vezetõinek tervei között szerepel, hogy a Csepel Mûvek volt területe új arculatot kapjon, vállalkozások betelepülésével megújuljon. Várhatóan négy-öt éven belül az M0 és Csepel között kiépül a jelenleginél nagyobb kapacitású út, így közúton könnyebben elérhetõvé válnak a telephelyek. A cég további mûködéséhez sok sikert kívánt, és ígérete szerint a további fejlõdéséhez az önkormányzat minden segítséget megad. A beszédeket követõen a megjelenteket (mintegy 120 fõt) kellemes ragtime muzsika mellett látta vendégül a társaság. A Helios Ventilatoren GmbH, Európa vezetõ venilátorgyártója képviseletében jelen volt a német anyacég tulajdonosa és elsõ számú vezetõje, Rolf Müller, valamint exportigazgatója, Thorsten Kessler. Mucsi Ferenc Lapzártánk után érkezett: Három ütemben adják be az ingyenes H1N1 oltásokat Az ÁNTSZ Budapest XXI. Kerületi Intézet az influenza pandémiára való felkészülés részeként az új influenza vírus, a H1N1 okozta humán megbetegedések miatt szeptember 23-án, a Csepeli Egészségügyi Szolgálat Igazgatóság IV. emeleti kupolatermében a háziorvosi munkaértekezlet kiemelt napirendi pontjaként tájékoztatást adott. A tájékoztatón megjelent dr. Kicsi Jenõ kerületi tiszti fõorvos és Viszkievicz Ferenc, Egészségügyi Szolgálat menedzser-igazgatója. Az Országos Tiszti Fõorvosi Hivatal Járványügyi Fõosztály képviseletében a téma elõadója dr. Szolnoki István volt. Most a felkészülésrõl és a lapzártánk után érkezett legfontosabb információkról tájékoztatjuk olvasóinkat. Három fázisban oltják majd be a lakosságot Magyarországon az új típusú influenza ellen. Országszerte 5,3, Budapesten 1 millió ember kap majd a vakcinából. Összesen kétmillió oltást ingyenesen adnak majd be. Járvány biztosan lesz, de sokkal enyhébb, mint amilyet a mexikói halálesetek miatt világszerte vártak. Az oltóanyag hatékony, így a járvány terjedése lelassítható. (Idõközben a fõváros védelmi bizottsága ülésén közölte: a fõváros külön keretet különített el a lakosság tájékoztatására.) Budapesten a tervek szerint egymillió embert oltanak majd be. A megelõzõ védõoltási kampány feladatait az ÁNTSZ látja el, ahol ezt most prioritásként kezelik. Az oltásokat a háziorvos adja majd be, így ez az alapellátás része lesz. Fontos azonban, hogy az oltás nem kötelezõ. Az oltásokat három fázisban adják be. Elsõként a betegeket, a várandós nõket, valamint az egészségügyi és szociális intézményekben dolgozókat oltják be. Ugyancsak az elsõ körben kapják meg az oltást a BKV és a közüzemi vállalatok dolgozói. A második fázisban az oktatási intézmények tanulói és dolgozói kapnak oltást, õk azonban az iskolaorvostól. Harmadikként oltják be a hat hónapnál A Petz Ferenc utcában elkezdték Csepelen a Petz Ferenc utca as tömb lett az elsõ fecske: a közös képviselõ, Tóth József két évvel ezelõtt pályázott a panelfelújításra. A CSEVAK Zrt. 10 százalékban tulajdonos a házban; a vagyonkezelõ szintén rábólintott a tervre. Nem egyszerû azonban egy ilyen program lebonyolítása egy olyan házban, ahol a 330 lakást közel 1500-an lakják. Az elkészült pályázat mindkét fordulón nyert, a képviselõ-testület pedig egyhangúan támogatta a felújítási tervet. Az összesen 420 millió forintos pályázathoz önrészként 194 millió forintot kell biztosítani, tehát ennyi hitelt vesz fel a társasház. Ez az összeg azonban a bankban marad, amíg el nem készül teljes mértékben a beruházás, amíg az összes szakhatóság mûszakilag át nem veszi. Csak akkor fizetik ki a felvett hitelbõl, valamint az önkormányzati és az állami vissza nem térítendõ támogatásból a beruházót, ha kész a munka. A külsõ szigetelés elvégzése után, még idén megindulhat a nyílászárók cseréje. Jövõ tavaszra csak a fûtéskorszerûsítés marad, így egy év múlva a teljes házat át lehet adni. A felújítás nyomán a házban akár 60 százalékos melegvíz- és fûtésdíj-csökkenést is el lehet érni. Ez pedig behozza a felújítás árát. fiatalabb csecsemõvel egy háztartásban élõket. A tájékoztatások szerint: minden vakcina célba jut, a járványnak nem lesz tere Magyarországon. Teljesen alaptalanok azok az aggodalmak, miszerint az oltóanyag hatástalan. Az új típusú influenza rizikócsoportja annyiban tér el a szezonálishoz képest, hogy a H1N1 jobban veszélyezteti a fiatalabb korosztályt, a várandós anyákat, az elhízottakat, illetve a nehezen lélegzõ betegeket. Jelenleg a járvány elején járunk, ezért lesz hatékony a védõoltással történõ megelõzés. Idõközben Székely Tamás egészségügyi miniszter közölte: a négymillió, állam által fizetett adagon felül további kétmillió adag megvásárolható oltóanyag kerül majd a patikákba. Mivel nagyon sok oltást kell majd beadni, így napokon belül kihirdetnek egy jogszabályt, amely lehetõvé teszi, hogy ne csak orvosok, hanem szakdolgozók, aszszisztensek és védõnõk is olthassanak majd. Deák Attila FOTÓ: MIZIK ZSUZSA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az iparosított technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést és energia-megtakarítást eredményezõ korszerûsítésének, felújításának támogatására (PANELPROGRAM) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselõ-testülete Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottsága a többlakásos lakóépületek magánerõs felújításához nyerhetõ pénzügyi támogatásokról szóló 10/2008. (IV. 17.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete alapján pályázatot ír ki a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (továbbiakban: KvVM) által meghirdetett, az iparosított technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést és energiamegtakarítást eredményezõ korszerûsítésének, felújításának támogatására (PANELPROGRAM). A támogatás célja: Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzõkönyve (a továbbiakban: jegyzõkönyv) végrehajtási keretrendszerérõl szóló évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) 10. -a alapján a nemzetközi kibocsátás-kereskedelem keretében a környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Magyar Állam nevében kiotói egységeket értékesíthet és vehet e törvény céljának hatékonyabb elérése céljából. A kiotói egységek átruházásából származó bevételt az elsõ kötelezettségvállalási idõszakban az üvegházhatású gázok hazai kibocsátásának csökkentését célzó tevékenységek, intézkedések támogatására, nyelõk általi eltávolításának növelésére, az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra kell fordítani külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelõen. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzõkönyve végrehajtási keretrendszerérõl szóló évi LX. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet értelmében a Magyar Állam által folytatott nemzetközi kibocsátás-kereskedelembõl származó, pénzügyileg teljesített ellenérték terhére, a KvVM Zöld Beruházási Rendszert mûködtet. Fentiek alapján a pénzügyminiszterrel egyetértésben a Zöld Beruházási Rendszer (továbbiakban ZBR) mûködtetésének szabályait a KvVM 10/2009. (VII. 17.) miniszteri utasítása határozza meg. Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be a társasházak és a lakásszövetkezetek saját tulajdonú épületeik, széndioxid-kibocsátás csökkentést és energiamegtakarítást eredményezõ felújítására (továbbiakban: pályázók). FOTÓ: MIZIK ZSUZSA Felújítási támogatást igényelhet: a) Budapest XXI. Kerület Csepel közigazgatási határán belül, iparosított technológiával elõtt épült min. 8 lakásos lakóépület. b) A tervezett munkákat a közgyûlés megszavazta, a várható költségekkel, és a pénzügyi forrással együtt ezt határozatban rögzítette. c) A lakásszövetkezetnek/társasháznak Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatával szemben lejárt határidejû tartozása nincs. Az önkormányzati támogatás mértéke: a bekerülési költség 20%-a, de legfeljebb lakásonként Ft vissza nem térítendõ támogatás. A pályázó önrészét a beruházás eredményeként elért energia megtakarítás mértéke határozza meg, a KvVM pályázati felhívásában részletezett módon. A pályázó az önrésze rendelkezésre állását elkülönített bankszámlán igazolja, vagy bank által kiállított hitelígérvényt nyújt be erre az összegre. Az Önkormányzat által biztosított pályázati keretösszeg Ft (háromszázmillió) forint. Amennyiben a beérkezett pályázatok által igényelt összeg meghaladja a költségvetésben elõirányzott pénzügyi keretet, úgy a támogatások megítélése tekintetében a pályázatok beérkezési sorrendje az irányadó. A lakóközösség által az Önkormányzat felé benyújtott pályázatot a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselõ-testület Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottsága bírálja el. A CSEVAK Zrt. a pályázat leadási határidejétõl számított 30 napon belül értesíti a pályázót a Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság döntésérõl. Az önkormányzati döntést követõen a pályázatokat az önkormányzat dokumentumaival kiegészítve a pályázók továbbítják a Zöld Beruházási Rendszer rendszerébe. A pályázat a minisztérium által kiírt Pályázati útmutató és a hozzá kapcsolódó mellékletek szerint nyújtandó be. A minisztériumi pályázati felhívásban szereplõ elektronikus úton elküldött dokumentumokat, az önkormányzat felé nyomtatott formában kell benyújtani, a minisztériumi kiírásban meghatározott postai úton megküldendõ dokumentumokkal együtt. A pályázati felhívás, a pályázati útmutató és mellékletei a KvVM Fejlesztési igazgatóságának internetes oldaláról a és a továbbá a és a honlapokról tölthetõk le. Pályázat benyújtásának helye, formája és határideje: A Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata lebonyolítója, a CSE- VAK Zrt. felé a teljes pályázati dokumentációt 1 eredeti példányban és 2 példány hiteles másolatban, zárt borítékban, személyesen vagy postai úton ajánlott küldeményként a következõ címre kell beküldeni: CSEVAK Zrt Budapest, Katona J. u A borítékon fel kell tüntetni a pályázó nevét és címét, valamint a pályázattal érintett épület címét. Az eredeti példányt az önkormányzati döntés után a CSEVAK Zrt. visszajuttatja a pályázó részére, a Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság határozatával kiegészítve. A pályázatok beérkezési határideje: október óra. Amennyiben a pályázati felhívásban szereplõ dokumentumok valamelyikét nem, illetve hiányosan tartalmazza, úgy a hiánypótlási felhívás kézhezvételétõl számított 8 napon belül egyszeri alkalommal pótolható. A pályázattal kapcsolatos tájékoztatást a CSEVAK Zrt. munkatársától Devecseriné Bauer Évától kaphatnak a /187, és a 06 (30) telefonszámon, vagy a címen. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselõ-testület Szociális-, Lakás- és Egészségügyi Bizottság

8 8 CSEPELI ÕSZ október 2., CSEPEL FOTÓK: MIZIK ZSUZSA Itt van az õsz, itt van újra Az idõjárás szerencsére fittyet hányt a naptárra, és igazi szép nyárutóval ajándékozta meg a CSÕSZ látogatóit, akik meg is hálálták ezt a gesztust: már az elsõ félnap annyian voltak a Sétáló utcában, hogy azt a bizonyos gombostût tényleg nehéz lett volna leejteni! Ez a trend pedig csak folytatódott szombaton és vasárnap is Tisztelettel és megbecsüléssel köszöntök mindenkit! A következõ két és fél nap során itt, a Sétáló utcában lesz minden, mi szem-szájnak ingere: húsz program, negyven fellépõ. Köszönet a mûvészeknek, akik szórakoztatnak, köszönet a vállalkozóknak, akik portékát árulnak, vagy szolgáltatást nyújtanak, köszönet a szponzoroknak, akiknek támogatása jelentõs segítség volt a programsorozat megrendezéséhez, s végül, de nem utolsó sorban köszönet a szervezõknek és mindazoknak, akik azért dolgoztak, hogy a következõ két és fél nap alatt a jókedv és a vidámság legyen az úr mondta megnyitó beszédében Tóth Mihály polgármester. Tõle Ringbauer Zoltán vette át a szót, hogy mûsorvezetõként szõje azt az elkövetkezõ két és fél napban. Péntek, avagy a CSÕSZ prológja A legeslegelsõ szabadtéri programot, péntek délután öt órától a Csepeli Munkásotthon és az Egressy-Zeneiskola közös fúvószenekara szolgáltatta mintegy félórás, pattogó ritmusú, vérpezsdítõ indulókkal. Ezután következett a polgármesteri nyitóbeszéd, majd Harsányi Levente és a Csináljuk a fesztivált mûsor mûvészei. A napot retro-diszkó zárta kivilágos-virradatig helyett este tíz óráig. Szerencsére senki sem cövekelt le egy helyben, így valósággal hullámzott a tömeg a Sétáló utcában, melynek két oldalán ekkor már minden pavilon tárva-nyitva állt. Közöttük bolyongva lehetett csak igazán rájönni, hogy mit is jelent a szem-szájnak ingere kifejezés a gyakorlatban: ugyanis a pálinkafõzõtõl a lacikonyhán át a sörig-borig, majd desszertnek a kürtõskalácsig és apróbb-nagyobb cukrocskáig minden volt, mit ember kívánhatott. S aki már jóllakott, átadhatta magát az egyéb élvezeteknek: a dél-amerikai pánsíp-árus portékájától a magyar gyertyaöntõ kínálatáig, az erdélyi népmûvésztõl annak magyar kollégájáig, és a csepeli fémöntõtõl akinek asztalán Liszt Ferenc, Lenin és a Zrínyit megölõ vadkan fémbe öntött képmása békésen megfért egymás mellett a boszorkány- és egyéb bábfigurakészítõig igazán széles kínálattal ismerkedhetett meg a nagyérdemû. Este tízkor valóban feltöltõdve kellett búcsút venni szerencsére csak ideiglenesen minden földi széptõl s jótól, mert szombaton délelõtt tíz órától bárki ott folytathatta, ahol abbahagyta, vagy éppenséggel elkezdhette, ha a péntek valahogy kimaradt volna számára F. Gy. Szombat: korzó, kürtõskalács, Szombaton már a programkezdés elõtt negyedórával igen sokan korzóztak a mûvészetek utcájában : nézegették a pavilonok kínálatát. A csepeli festõk is kiállították a legújabb munkáikat. Fogadták a csepeli írók-költõk is az olvasóikat: délelõtt dr. Filip Tamás, az ismert közjegyzõ költõ, délután pedig Birtalan Ferenc költõ beszélgetett az érdeklõdõkkel, mutatták be legújabb köteteiket. Az egyik pavilonhoz vanília- és karamellillat vonzotta a sétálókat, és szinte egész nap hosszú sor kígyózott elõtte. A Bálint család Lehel Kürtösháza Székelyudvarhelyrõl települt a Karácsony Sándor utcába. A készítõk örömmel mondták, hogy miben különbözik az erdélyi kürtõskalács a nálunk megszokottól. Többek között a kalács vastag, puha és foszlós, a cukormáz pedig roppan rajta. Különben már többször elnyerték Magyarországon a Legjobb kürtõskalács díjat és 2007 szeptemberében csináltak egy 5 méter 37 centis kalácsot, amivel bekerültek a Guiness rekordok könyvébe. Nagy sikert aratott a gyerekek körében a Nagy Imre ÁMK mûvészeti iskolájának pavilonja és az elõtte kitelepült asztalokon a kézmûves foglalkozások. Gubicsák Brigitta IV. osztályos tanuló és testvére, Gabi V. osztályos diák Szigetszentmiklósról érkeztek és roppant élvezték, hogy tetszés szerint festhettek, vagy készíthettek állatfigurákat. Brigitta Micimackó Fülesét festette meg, és azt mutatta nagy büszkén. A nagyszínpadon a Csep Jazz Dance táncshow melegítette be a gyerekközönséget, majd a Happening Banddel következett a Házibuli délelõtt. Az MMD stúdió musical bemutatóján és a Kolompos zenekar gyermekmûsorán már alig lehetett helyet szorítani a kicsinyeknek a színpad elõtt. Szinte egész nap folyamatosan sorban álltak a gyerekek a minden eddiginél nagyobb, hatalmas ugrálóvár elõtt. Óriási érdeklõdés kísérte a Schwinn-Csepel Sprintversenyt. Tulajdonképpen sprintverseny két versenyzõ között zajlik adott távon, miközben egy centimétert sem mozdulnak a bicók! Nincs ellenszél, emelkedõk, úthibák! Csak a versenyzõk, a pedál, és az óra! A Csepel bringagyár két klassz pályabringája került fel egy állványra, így meghajtva egy-egy görgõt. Ez a forgómozgás egy bowden segítségével pedig meghajtott egy-egy óramutatót egy óriási óralapon. Pontosan 500 m Örömzene minden mûfajban A CSÕSZ és benne az Egressy Diáknapok keretében rendezték meg szeptember 25-én, péntek délután, a Csepeli Munkásotthonban a Zenemûvészeti Szakközépiskolák V. Országos Találkozóját, melyet évrõl évre egyre nagyobb érdeklõdés kísér. Az idén is bõvült a résztvevõk köre, hiszen képviseltette magát a debreceni, a székesfehérvári és a váci konzervatórium is. A találkozón nem a versengés, hanem az együttzenélés öröme volt a cél. Megnyitó beszédében Lakatos György Liszt-díjas fagott-mûvész, a Zeneakadémia tanára, az Állami Operaház mûvésze és az Artisjus-alapítvány elnöke kérdezett és válaszolt: Mirõl is szól a zenei pálya? Kimegy a mûvész a színpadra és mond-e valamit? Van-e közlendõje egyáltalán? Tud-e értéket közvetíteni önmagán és a zenén keresztül? Tud-e vidámságot vagy éppen könynyeket varázsolni a hallgatóság arcára? El tudja-e gondolkoztatni õket? A színpadra csak akkor szabad felmenni, Zenemûvészeti Szakközépiskolák ha ezekre a kérdésekre»igen«a válasz. A mai világban sajnos a középszerû az úr. Semmit-mondás, mellébeszélés ezekbõl van bõven, s nekünk mûvészeknek ezt kell elkerülnünk. Mitõl jó a zene? S kinek Oktatási és Vezetési Tanácsadó Kft Budapest, Erdõalja u. 12. Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL 0015 CSÚCS 91 (Tanusítványszám: ) Képzéseket indít az alábbi szakmákban: Biztonsági õr Élelmezésvezetõ Élelmiszer- és vegyiáru eladó Étkezdés* Hegesztõ Hidegburkoló* Kereskedõ, boltvezetõ Kisteljesítményû kazánfûtõ Kõmûves* Minõsített hegesztõ Raktárkezelõ* Ruházati eladó* Szociális asszisztens* Vízvezeték- és vízkészülék szerelõ* Társadalombiztosítási és bérügyi szakelõadó* Tûzvédelmi vizsga Beton- és vasbetonkészítõ* Pénzügyi és számviteli ügyintézõ* Nemzetközi szállítmányozási ügyintézõ Önerõs képzések esetén kamatmentes kedvezményt adunk! A *-gal jelölt képzésünk esetében munkanélküliek képzésük támogatásának lehetõségeirõl és mértékérõl a Munkaügyi Központok kirendeltségein tájékozódhatnak. Munkáltatók a tanfolyami költséget szakképzési alap terhére elszámolhatják. Várjuk jelentkezését! Érdeklõdni: Tel./fax: , Tel.: , , Internetcím:www.csucs91.hu 1212 Budapest, Erdõalja u. 12. Csepeli Állategészségügyi Centrum Szeretettel várjuk régi és új pácienseinket a Csepeli Állategészségügyi Centrumban szolgáltatásainkkal: Sebészeti beavatkozások, balesetes állatok ellátása, korszerû csontsebészeti beavatkozások; RTG, Ultrahang, Endoszkópos vizsgálatok; Belgyógyászati vizsgálatok; Szülészeti, szaporodásbiológiai szakellátás; Labor vizsgálatok, hormonszint mérés helyben; Állatútlevél kiadása; Mikrochip beültetés. Állatpatikánkban hetente változó AKCIÓS termékekkel várjuk kedves vevõinket. Cím: 1212 Szent István út 69. Nyitva tartás: Állatorvosi rendelõ: hétköznapokon 8 12 és 14 20, szombat: 9 12, vasárnap: Tel.: Állatpatika: hétköznapokon 9 19, szombaton Tel.:

9 CSEPEL, október 2. CSEPELI ÕSZ 9 koncert V. Országos Találkozója volt egy teljes kör, míg a mutató körbeért. Ennyit kellett egymás, illetve az idõ ellen lesprintelni. Oláh Kálmán cigányzenekara Jó ebédhez szól a nóta címmel azoknak kedveskedett, akik nem otthon töltötték el az ebédet, megelégedettek az ünnepi forgatag bõséges enni-innivaló kínálatával. Kora délután a 2 Szoknya 1 Nadrág Társulat operett és musical slágerekkel várta a nagyszínpad elõtt egybegyûlteket. A társulat 2007-ben egy esõs délutánon alakult a Madách Színház büféjében. A társulat tagjai: Plásztán Anett, Várkonyi Andrea (nem tévesztendõ össze a TV2 mûsorvezetõjével) és Czakó Ádám. Színházi munkáik mellett (Madách Színház, Gyõri Nemzeti Színház) gyakran vállalnak fellépéseket. Repertoárjuk a legismertebb magyar operettek és népszerû musical slágerek, melyekkel a csepeliek körében is nagy sikert arattak. A délután csúcspontjának ígérkezett a Pedrofon és Baby Gabi fellépése. Baby Gabi immáron 12 éve töretlenül énekli saját slágereit a fellépéseken. Köztudott róla, hogy gyerekkorában állandóan rock and roll-t hallgatott. Többek között kedvenc Hungáriadalait is most a Pedrofon zenekar kíséretében, élõben adta elõ. A közel kétórás mûsoridõ alatt visszarepülhettünk az idõben és mindenki szívében újra életre kelhetett a rock and roll életérzés. A sok zene után üdítõ pihentetõként hatott a Stand Up Comedy Show Dombóvári István, Szupkay Viktor, Csenki Attila felléptével. A mûfaj gyökerei a tengerentúlra nyúlnak vissza, de Nyugat-Európában is népszerû eme humorformátum. A Csepelen fellépõ három dumagép jócskán fordult aktuális humorforrásokhoz és egyaránt kapott hideget-meleget a jobb- és baloldal. Mint ahogy arról elõzõ lapszámunkban beszámoltunk, jó a zene? Ki tudja ezt megítélni? Ehhez nem kell sem iskola, sem életbölcsesség azaz: kor. Halljuk ezt, akár már ötévesen is. Kislányom épp enynyi idõs volt, amikor egy koncerten kritikaként így fogalmazott:»apu, ez nagyon vékony zene«. Kívánom, hogy akik itt ma fellépnek, soha se játsszanak»vékony«azaz semmitmondó, üres zenét! Ezután bõ kétórás, valódi örömzene következett, két részben: az elsõben a komolyzene, a másodikban a dzsessz volt az úr. Mindkét részre igaz, hogy színvonalas, igényes, magas mûvészi színvonalú volt mondta a koncert után Balogh Gábor, az Egressyiskola igazgatója, majd így folytatta: Ismét bebizonyosodott, hogy szükség van ilyen találkozókra. Olyanokra, ahol nem a vizsgadrukk, a lámpaláz Tóth Vera, Horváth Charlie és az Abrakazabra zenekar már elõre fergeteges estét ígért, így nemcsak a mûvészetek utcája, de a környéke is zsúfolásig megtelt. Elõször Tóth Vera adott közel egyórás koncertet, majd maga mellé hívta Charliet és a beígért meglepetésszámot kezdték énekelni. Juhász Sándor zeneszerzõ, Nagy Tibor szövegíró Száguldás, Porsche, Szerelem címû, egykor Cserháti Zsuzsa által sikerre vitt slágert velük együtt dúdolta a közönség. Ezt követõen egyórás mûsorával Charlie és az Abrakazabra zenekar szerzett a közönségnek felejthetetlen élményt. Deák Attila és a mindenáron megfelelni akarás, hanem a könnyedség, a barátság és a zene felhõtlen szeretete az úr. F. Gy. A résztvevõ zeneiskolák névsora: Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest Dr. Lauschmann Gyula Zenemûvészeti Jazz Szakközépiskola, Székesfehérvár Dohnányi Ernõ Zenemûvészeti Szakközépiskola, Veszprém Egressy Béni Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest, Csepel Kodály Zoltán Zenemûvészeti Szakközépiskola, Debrecen Kõbányai Zenei Stúdió, Budapest Mûvészeti Szakközépiskola, Szombathely Pikéthy Tibor Zenemûvészeti Szakközépiskola, Vác Szent István Király Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest CSÕSZ-vasárnap: a mûvészetek napja A szombati nap után amikor Ringbauer János fõszervezõ szerint hömpölygött a tömeg a zsúfolásig telt sétálóutcán, és már látszott: Csepelen minden idõk eddigi legsikeresebb (értsd: leglátogatottabb) szabadtéri õszi fesztiválja az idei a vasárnap délelõtt is élénken indult. Bizony már kilenc-féltíz tájban gyûltek a népek, fõleg a kisgyermekes családok, sorra járva a pavilonokat, pedig az elsõ mûsorszám a színpadon csak tizenegy órakor kezdõdött. Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat két kategóriában 2010-re A pályázatok benyújtási határideje: október 30. A Csepeli Önkormányzat az Oktatási Minisztériummal együttmûködve 2010-re két Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot ír ki. Az egyiket (az A-típusút) a felsõoktatási hallgatók számára, a másikat (a B- típusút) a felsõoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára hirdeti meg az önkormányzat. A pályázati ûrlap átvehetõ: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Ez pedig a Bóbita együttes egy családgondozó, két zenész és egy zenetanár Csodálatos Állatvilág címet viselõ összeállítása volt megzenésített és igényes élõzenével elõadott klaszszikus gyerekversekkel. Az 5-12 éves korosztály volt a célzott közönsége a következõ produkciónak is, mégpedig a Fogi Színház elõadásának, amelyben a televízióból jól ismert egyfejû sárkány, a jóságos Süsü kelt életre a színpadon, hogy barátjával, a királyfival járja végig kalandos útját. Útitársuk a sok nagyszerû sláger és a gyerekek szüntelen nevetése volt. Az alkalmi nézõtér padjai akkor is megteltek, amikor a Lustige Musikanten fúvósai (és harmonikása) jóvoltából jó ebédhez szólt a nóta. A magát Csepel büszkeségének nevezõ, sramlizenét játszó, hagyományõrzõ csapat 1993-as megalakulása óta sok európai országot bejárt, és több fúvósversenyen nyert dobogós helyezéseket, de az igazi megmérettetés a közönségbõl ered. Mulassunk! címû zenés egyvelegükben evésre, ivásra biztattak kürtõskalács, búcsús csemegék, jóféle sörök, borok, pálinkák kerültek is hozzá a pavilonokból no és táncra, amit nem szabad, mert kötelezõ. Õk adták a népszerû dallamokra fûzött talpalávalót a következõ blokk elsõ fellépõi, a Csepeli Német Nemzetiségi Táncegyüttes német és sváb keringõinek és polkáinak is. A Tököli Délszláv Táncegyüttest már a Kolo zenekar kísérte, és a fellépõ öltözet kucsmája talán nem a késõ nyárra volt szabva, de a díszes ruhájú, pergõ táncokból még repetát is visszatapsoltak a nézõk. Ráadásul a vasárnapi ebédek sziesztája után a színpad elõtt lassan a többedik sorban is megteltek az állóhelyek, így a kisebb-nagyobb korosztályú csepeli néptánccsoportok farsangolóját és hajdúsági táncait már egyre többen kísérték figyelemmel. (A szervezõnek sem volt hát nehéz dolga, amikor helyi tévés vágóképnek vakon újra tapsot rendelt a közönségtõl.) A nemzetek táncai mûsorszámot a Martenica Bolgár Táncegyüttes zárta. A megélénkülõ délutáni forgatagban folytatódtak az elõzõ napi sprintversenyek, és fiatalok tekertek társaik buzdítása mellett a kiállított, bemûszerezett Kislányok és kisfiúk! Következõ kakaópartinkat október 5-én (hétfõn) órától rendezzük meg az MSZP Képviselõi Irodában (1211 Bp., Kossuth L. u. 67.) a szüret jegyében. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne részt venni és tagja lenni Kakaóklubunknak! Balogh Ilona Elekes Mária önk.képviselõ szervezõ Schwinn-Csepel bringákon. Az egyik pavilonban Birtalan Ferenc dedikálta mûveit, máshol a Nagy Imre ÁMK képzõmûves foglalkozásai vagy üvegfestés várták a kicsiket. A vállalkozó kedvûek arcmaszkot vagy hennadíszeket is pingáltathattak magukra, az örökmozgók az ugrálóvárban tombolhattak. Az árudák portékái szépen fogytak, bár az egy csecsebecséért kiadott ezer forintos lélektani határt nemigen lépték át a jobbára csak bámészkodók. A humort e napon a soron következõ L art pour l art Trió képviselte; Dolák-Saly Róbert, Pethõ Zsolt és Szászi Móni ezúttal hármasban, tyúkszínházi formában adtak elõ régi és új jelenetegyveleget a magyar abszurd humor palettájáról. Felvillantak képek a Besenyõ-család életébõl, amelyet stílusukhoz híven sok zenével színesítettek, és ízelítõül bemutattak részleteket az Anyám tyúk, avagy az ember tragédia címû új színházi elõadásukból is. Világosban kezdtek, de ráesteledett a stílusteremtõ tagokból újjászervezõdött Kormorán Memory Bandre és vendégükre, a Társulatból megismert, aranytorkú Torma Emesére, akik fergeteges koncerttel ünnepelték meg Csepelen az utolsó magyarországi szabadtéri fellépésüket szerencsére csak az amerikai turnéjuk elõttit. A felcsendült nótákra ki táncra perdült, ki csak dudorászott, de sokan fújták fejbõl a szövegeket is. Bár az együttes két kiadott lemeze hiánycikk a boltokban, a rajongók minden hónap második csütörtökén ugyanígy, élõben is hallhatják õket egy budapesti klubban. Az idei Csepeli Õsz programját a Heaven Street Seven (HS7) nagysikerû koncertje zárta, akikrõl talán még ma is sokan azt hinnék mint kezdetben, hogy hazánkba tévedt ausztrál vagy amerikai zenekar, ha nem csendülnének fel dalaik magyarul is. Tény, hogy az 1995-ös indulás után csak 2000-ben jelent meg az elsõ teljes egészében magyar nyelvû lemezanyaguk, de az annál nagyobbat szólt, angol változatában még nemzetközi berkekben is. Az alternatív (indie) rock hazai nagyágyúi a csepeliek elõtt is bemutatkoztak szeptember végén, a Karácsony Sándor utcában. Varga Violetta Hivatal Ügyfélszolgálati Iroda 1211 Bp. (XXI. ker.), Petz F. u és Közoktatási Iroda 1212 Bp. (XXI. Ker.), Bajcsy-Zs. u. 59/a. A pályázat benyújtási határideje: október 30. A pályázat benyújtásának helye: Közoktatási Iroda 1212 Bp. (XXI. ker.), Bajcsy-Zs. u. 59/a. 12. szoba. A pályázati kiírások teljes szövege, illetve a részletes jelentkezési feltételek letölthetõk az önkormányzat honlapjáról.

10 10 REJTVÉNY október 2., CSEPEL Rákóczi fejedelem bizalmasa 248 éve, október 2-án halt meg a fejedelem bizalmasa számûzetésben. Ki õ? A rejtvény megfejtésekor elõbukkan a megoldás. Jó szórakozást kívánok! Mezey László Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között 6 darab 1000 forintos LIBRI könyvutalványt sorsolunk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében: 1211 Bp., Kossuth L. u. 47. A szeptember 4-ei keresztrejtvény megfejtése: ÖVEGES JÓZSEF. A LIBRI 1000 forintos könyvvásárlási utalványát nyerte: Bognár Enikõ 1214 Szabadság köz., Cseh Zita 1211 Kossuth L. u., Hegyesiné Magyar Edina 1212 Áruház tér., Kapitány Mária 1213 Királyhágó u., Majtán Olga 1212 Szebeni u., Sallai Irén 1214 Kossuth L. u. E számunk megfejtését október 14-ig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe, postán, személyesen vagy a következõ címre: Tisztelt Csepeli Lakosság! Ha romos az elektromos Elektromos és elektronikai hulladékok begyûjtése a lakosságtól október 3-án, szombaton. Az õszi nagytakarítás, rendrakás alkalmával a lakásokban és a házaknál elõkerülnek a már hasznavehetetlen, kidobásra váró elektromos eszközök is. Október 3-án tartjuk meg kerületünk lakosainak, intézményeinek, vállalkozóinak az elektromos és elektronikai hulladékok ingyenes begyûjtését. A tavaszi eredményes begyûjtés mintájára és a gazdaságosabb megoldást alkalmazva a három helyszínen nem egy idõben, hanem idõben egymást követõen tartjuk a hulladékátvételt: a Kikötõ utcai ABC parkolójában óráig, a Csikó sétányon lévõ Szolgáltatóház parkolójában óráig. (E két helyen tehát csak 1-1 órát áll a begyûjtõ gépkocsi.) A központi begyûjtõ helyen, a Csepeli piac déli parkolójában viszont óráig lehet leadni a hulladékokat. Szombatonként a piac a leglátogatottabb helye kerületünknek, itt, a vásárlással egybekötve, a megadott idõpontban a hulladék leadása is megoldható. A hulladéklista: hûtõszekrény, fagyasztószekrény, fagyasztóláda, mosogatógép, mikrohullámú sütõ, elektromos tûzhely, elektromos fõzõlap, vízforraló, grillsütõ, kenyérpirító, robotgép, botmixer, elektromos konyhai mérleg, konyhai hulladékõrlõ, kávé-, teafõzõ, kávédaráló, gyümölcscentrifuga, turmixgép, olajsütõ, melegszendvicssütõ, goffrisütõ, elektromos szeletelõ, elektromos kés, húsdaráló; villanyborotva, hajnyíró, hajszárító, kézszárító, elektromos fogkefe, körömszárító, masszírozó, epilátor, arcszolárium, napozólámpák, -ágyak, centrifuga, mosógép, szárítógép, vízmelegítõ, hõtárolós radiátor, hõtárolós kályha, személymérleg, vasaló, varrógép, porszívó, takarítógép; TV-készülék, rádió, videókészülék, videókamera, DVD-készülék, MP3- lejátszó, CD-lejátszó walkman, hangszóró, lemezjátszó, kazettás magnó, szalagos magnó, hõsugárzó, légkondicionáló, ventilátor, párásító készülék; diavetítõ, fényképészeti nagyítógép, vaku, szárítógép, fénymérõ, megvilágítás-mérõ, lámpák, fényképezõgép, videokamera; számítógép, monitor, billentyûzet, egér, szkenner, telefon, faxkészülék, mobiltelefon, fénymásoló, számológép, írógép, elektromos hegyezõ, iratmegsemmisítõ; karóra, zsebóra, ébresztõóra; elektromos játékok, csengõ, sziréna; fúrógép, csavarhúzó, dekopírfûrész, gyalu, körfûrész, szivattyú, hegesztõtrafó, akkumulátor-töltõ. Minden olyan gép, készülék, ami árammal vagy akkumulátorral, elemmel mûködött. Kérjük, éljenek az alkalommal! Környezetünk védelme érdekében mûködésképtelen, megunt, használaton kívüli elektromos gépeiket, készülékeiket ne a kukába dobják, vigyék el az Önökhöz legközelebbi begyûjtõ pontra, ahonnan a hulladék a környezetvédelmi elõírásoknak megfelelõen hasznosításra kerül. Városrendezési Iroda

11 CSEPEL, október 2. PROGRAMAJÁNLÓ 11 Nagy Imre Általános Mûvelõdési Központ 1214 Bp., Simon Bolivár sétány 4 8. Tel.: SZEPTEMBERTÕL INDULÓ CSOPORTJAINK: Madárdal. Vezeti: Kovácsné Juhos Orsolya. Foglalkozások: kedd Kismama Klub. Vezeti: Kovácsné Juhos Orsolya. Foglalkozások: kedd Szeptember 15.: Hogyan neveljünk önzetlen gyermeket? Szeptember 22.: Homeopátia. Szeptember 29.: Bábkészítés. Régi zoknit hozzatok. Kerekítõ. ÖLBELI JÁTÉK KLUB. Vezeti: Kovácsné Juhos Orsolya. Foglalkozások: havonta egyszer hétfõn Elsõ foglalkozás: szeptember 14., október 12. Bukfenc babatorna (1 3 éveseknek). 1 3 éves gyermekeket várunk, akik már tudnak járni! Ha bejelentkezel, akkor az elsõ alkalom ingyenes! Vezeti: Földesi Tímea óvodapedagógus. Foglalkozások: szerda Indul: szeptember 23-ától. Akrobatikus rock and roll gyerekeknek. Mûvészeti vezetõ: Juhász Péter tánctanár. Ovis csoport: Foglalkozások: kedd, csütörtök, Kezdõ, haladó csoport: Foglalkozások: kedd, csütörtök, Tombolda ovis torna (3 7 éveseknek.) Vezeti: Kecskés Éva óvodapedagógus. Foglalkozások: kedd, csütörtök Indul: október 6-ától. Tünde tánc (3 7 éveseknek.) Vezeti: Kecskés Éva óvodapedagógus. Foglalkozások: szerda Indul: október 7-étõl. Illangó-pillangó drámajáték 3 7 éveseknek. Vezeti: Kecskés Éva óvodapedagógus. Foglalkozások: kedd Indul: október 6-ától. Jamland hiphop tánciskola. A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni! TANUL- HATÓ HIP-HOP STYLE-OK: JAM-STYLE, ELECTRIK BOOGIE, MAD SWING, 2 STEP GROOVE-BEAT, STREET MOVE S, BREAK BABY- BOUNCE. Tánctanár: Zsolti. Foglalkozások: szerda, péntek, Kölyök hip-hop (6 10 éveseknek.) Idén Kölyök Hip-Hop csoport is indul a 6 10 éves korosztály számára! Tánctanár: Zsolti. Foglalkozások: szerda Babamasszázs tanfolyam indul szülõk részére a Nemzetközi Csecsemõmasszázs Szövetség (IAIM) elvei és tematikája alapján. A tanfolyam összesen 5 óra, heti 1 alkalommal (heti egyszer 1 óra, 5 héten át). Vezeti: Motyovszki Borbála. Indul: október 1-jétõl (a tanfolyam 5 fõ jelentkezése esetén indul). Foglalkozás: csütörtök Ha csak fél órád van nõi torna. Táncos elemekkel megspékelt torna lányoknak és anyukáknak. Vezeti: Hrabovszki Bea. Foglalkozás: kedd és csütörtök, Alakformáló nõi torna. Vezeti: Kaszásné Füle Ildikó. Foglalkozások: hétfõ, szerda, TÁJÉKOZTATÓ Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tulajdonában lévõ belterületi földutak európai uniós forrásból történõ szilárd burkolattal való ellátásáról A Közép-Magyarországi Operatív Program Belterületi utak fejlesztése c. pályázati felhívás célja az önkormányzati tulajdonú belterületi földutak állandó burkolattal való ellátása, a települési közlekedési infrastruktúra elvárt színvonalúra történõ fejlesztése, a helyi közutak kiépítettségének növelése volt. A közlekedési létesítmények megfelelõ szintû kiépítettsége fontos ahhoz, hogy a lakosság a munkahelyeket és a helyi szolgáltatások színtereit könnyebben, gyorsabban megközelíthesse, valamint a közösségi közlekedési csomópontokat minél rövidebb idõ alatt elérjék. A sikeres KMOP /B számú pályázat segítségével a megközelíthetõség és az életminõség javítása érdekében Budapest Ovis karate. Az ovi karate (3 7 éves korosztály) két részbõl áll: karatéból és játékosságból. Nincs küzdés. Összhangba hozza a szellemet és a testet. Vezeti: Mohácsi Erika karate oktató. Foglalkozások: hétfõ, szerda, Színpadi tánc (5 10 éveseknek.) Célja: olyan csoportos koreográfiák elsajátítása, amely által a gyermek megtanulja a táncban alkalmazott alaplépéseket. Vezeti: Mohácsi Erika. Foglalkozások: hétfõ, szerda Indul: szeptember 9-étõl. Hastánc. Várjuk mindazokat, akik szívesen tanulnák ezt a nõiességet árasztó, egzotikus táncot. Kezdõ hastánc tanfolyam indul, csütörtökönként ig. Az elsõ óra szeptember 24-én lesz. Újrakezdõket, haladóbbakat a csütörtökön ig tartó csoportba várok. Új koreográfiával kezdünk! Vezeti: Balás Emese. Foglalkozások: csütörtök: Indul: augusztus 24-étõl. Jóga a mindennapi életben. A tanfolyamot felnõttek, illetve 14 éven felüliek számára ajánljuk. Vezeti: Füzesi Ilona, a Józsefvárosi Jóga Egyesület oktatója. Indul: szeptember 14-étõl. Foglalkozások: hétfõ Jóga a mindennapi életben gyerek jóga (7 14 éveseknek.) Vezeti: Füzesi Ilona, a Józsefvárosi Jóga Egyesület oktatója. Indul: október 7-tõl. Foglalkozások: szerda Kick-boksz Dragon Team. Elsõ-sorban óvodás-kisiskolás korú gyermekek jelentkezését várjuk, de az idõsebbeket is szeretettel látjuk. Stílusunk a semicontakt (pontfighting). Gyakorlatilag: mindenkit szeretettel várunk. Edzések ideje: hétfõ, szerda és péntek Kezdõknek: Edzõ: Szõke Attila (I. dan) mester és Földi Miklós (II. dan mester). NYUGDÍJAS KLUB, minden pénteken, 15 és 18 óra között. A DIABÉTESZ (cukorbeteg) KLUB folytatódik kéthavonta. Idõpontok: október 3-án és december 12-én szombaton 10 órától. Érdeklõdni és jelentkezni lehet Márton Zoltánné Évánál. Tel.: 06 (70) Programok: Kötetlen beszélgetések. Egyénre szabott dietetikai tanácsadás. Orvosi elõadások. Beszámoló a 2009-es táborokról. Könyvtár. Nyitva tartás: Kedd, szerda, csütörtök, péntek: Szombat: Tel.: / kötetes könyvállomány, Internet hozzáférés, Információs kiadványok, Zenei anyagok hallgatása helyben, emagyarország pont, ingyenes tanácsadás kezdõ internetezõknek. Csepeli Ifjúsági Információs Pont. Nyitva tartás: Hétköznap: Tel.: A Csepeli Ifjúsági Információs Pont azért jött létre, hogy segítséget nyújtson a fiatalok számára fontos információk eléréséhez, a mindennapi életben való eligazodáshoz. Ezért szeretettel várunk, ha információra, címekre, telefonszámokra, útbaigazításra, programajánlatokra van szükséged, barátaiddal be akarsz ülni valahová egy kis beszélgetésre. Ingyenes Internet használat minden nap! GYEREKSZÍNHÁZ. Október 15-én, 10 órakor és 14 órakor Mazsolakirály címmel a Palinta Társulat elõadása, kortárs költõk megzenésített verseibõl, a szüretrõl. XXI. kerület, Csepel önkormányzati tulajdonban lévõ belterületi földútjainak állandó (szilárd) burkolattal való ellátása valósul meg 1855 méter hosszúságban, 8764 m 2 területen, 3671 m 2 zöldterület létesítése mellett. Az útépítések költsége millió forint. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban forinttal (ami a költségek 65%-a) támogatja a beruházást. A csepeli önkormányzat 35% önrésszel, azaz több mint 70 millió forinttal járul hozzá az útépítésekhez. A program keretében Csepel közigazgatási területén tíz útszakasz kerül kiépítésre az alábbi helyszíneken 1. Fürjes utca (Szentmiklósi út Zerge utca között) 2. Róka utca (Szentmiklósi út Fürjes utca között) 3. Deák Ferenc utca (Táncsics utca Bajcsy-Zs. utca között) 4. Repkény utca (Szent István út Makkos utca között) 5. Fecske utca (Szent István út Varjú utca között) 6. Komáromi utca (József Attila utca Katona J. utca között) 7. Tarpataki utca (Szentmiklósi út Királyerdõ utca között) 8. Uzsoki utca (Szentmiklósi út Királyerdõ utca között) Csepeli Munkásotthon 1215 Bp., Árpád u. 1. Tel.: Web: (levelet küldhet) CSEPEL SZÍNHÁZ: Október 11-én, vasárnap, 19 órakor, a Thália Színház vendégjátéka. Ivan Menchell: Sírpiknik (komédia). A magyar változatot írta: Parti Nagy Lajos. Elõadják: Bánsági Ildikó, Takács Katalin, Margitai Ági, Gálffi László, Létay Dóra. November 17- én, kedden, 19 órakor, a Turay Ida Színház elõadásában Anthony Marriott Alistair Foot: Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk! Komédia két részben. MÛ- SOROK: Október 13-án, kedden, órakor a Csepeli Munkásotthon Koncert Fúvószenekarának Évadnyitó koncertje. Közremûködnek: az Egressy Béni Zenemûvészeti Iskola növendékei. Vezényel: Péntek János karnagy. Október 18-án, vasárnap, 14 órakor VI. NÓTAOLIMPIA, döntõ harminc rangos nótaénekessel. November 7-én, szombaton, 19 órakor BEAT RANDEVÚ az Anonymus, Liversing, Nevada, Echo együttesekkel. November 22-én, vasárnap, 15 órakor Nótás kedvû volt az apám Cselényi József emlékest. KLUBOK: Színjátszó Musical MMB Stúdió. Tanárok: Makrai Pál, Mezõ Zoltán, Bakti Zoltán. (Minden vasárnap óráig) Várjuk a jelentkezõket! Ovis Néptánccsoportok 3 5 éves gyermekek jelentkezését várják. Érdeklõdni lehet a as telefonszámon. A Csepeli Munkásotthon Csep Jazz Dance KOMPLEX TÁNCKÉPZÉSE és a KLASSZIKUS BALETT KLUB felvételt hirdet 4 10 éves lányok és fiúk részére. Szeptember 27-étõl, minden vasárnap, ig, Goldance TÁRSAS- TÁNC. T.: 06 (30) Forever TÁR- SASTÁNC Stúdió kezdõ felnõtt minden pénteken óráig. Kezdõ gyermek minden kedden óráig. Elõzetes jelentkezés fontos!: Tel.: 06 (70) (Horváth Mónika táncmûvész) A Csepeli Szenior Foglalkoztatási Klub október 6-án, 14 órától várja az érdeklõdõket. Irodalom: Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub október 13- án, kedden, 17 órakor Barcs János Kutyaugatás és a Tamburaszó c. köteteinek bemutatója. Lányoknak, asszonyoknak ÁTMOZGATÓ TORNA T.: 06 (30) HASTÁNC KLUB T.: Nissa: 06 (70) Könyvtárunk rendezvényei: Október között Irodalmi és nyelvi vetélkedõ a kerületi ÁLTALÁNOS ISKOLÁK számára. Október 5 9 között Országos Nagyi Könyvtári Napok Régi magyar filmek vetítése. Találkozás a filmbeli szereplõkkel Október 5-én, hétfõn, 10 órakor, A dunai hajós. Vendég: Koncz Gábor. Október 6- án, kedden, 14 órakor Egy pikoló világos. Október 7-én, szerdán, 14 órakor, Pacsirta. Vendég: Nagy Anna. Október 8-án, csütörtökön, 10 órakor, Oldás és kötés. Vendég: Medgyesi Mária. Október 9-én, pénteken, 14 órakor, Mici néni két élete. TANFOLYAMOK: Nyelviskolánk angol nyelvû gyermekcsoportja 4 éves kortól folyamatosan várja a jelentkezõket. Tel.: 06 (30) Cini-Cini muzsika minden csütörtökön óráig, népdalos, mondókás, játékos foglalkozás 9 hónapostól 3 éves gyerekeknek. Bukfenc minden szerdán óráig, népzenés, játékos mozgásfejlesztõ torna járni tudó 1 3 éves gyermekeknek. Jelentkezés: Földesi Timi 06 (20) Xing Yi Quan Kungfu oktatás október 5-étõl. Belsõ harmónia, önvédelem, egészség, önbizalom, fizikai állóképesség növelése. Hétfõ, szerda felnõtt csoport, kedd, csütörtök gyermekcsoport. NÕI ÖNVÉDE- LEM OKTATÁS október 10-étõl, minden szombaton óráig, vagy pénteken óráig. Könynyû és egyszerû önvédelmi technikák, fizikai, mentális és pszichés felkészítés, szituációs gyakorlatok. A csoportok megfelelõ létszám esetén indulnak, ezért elõzetes jelentkezés szükséges a as telefonszámon. HATHA YOGA T.: Mogyorósi Szilvia 06 (30) Kovács Melitta 06 (30) Gerinc Yoga T.: 06 (30) OKJ-s KISGYERMEK- GONDOZÓ és DAJKA, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens szakképzés a Munkásotthonban. Jelentkezés és információ: a as telefonon. 9. Borz utca (Szent István út Ordas utca között) 10. Magyarádi utca (Szentmiklósi út Mária királyné útja között) A útépítési munkák szeptember 17-én kezdõdtek, és várhatóan december közepéig be is fejezõdnek. A kivitelezés során kétoldali szegélyépítésre, a vízelvezetés megoldására, beépített víznyelõk kialakítására, valamint kétoldali járdafelújításra kerül sor. Az új út- és járdaszegélyek lehatárolják a földterületet is, így lehetõség nyílik a zöldterület kialakításra, rendezésre is: tíz cm humuszréteg kerül a régi föld helyére, melyet füvesítés, majd több helyen fásítás is követ. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

12 FOTÓ: MIZIK ZSUZSA 12 SPORT, SZABADIDÕ október 2., CSEPEL Emléktábla a sporttelepen Barátok, sporttársak, sportvezetõk jelenlétében leplezte le Ludasi Róbert a feledhetetlen Kolonics György kenukirály emléktábláját szeptember 25-én a Hollandi úti kajak-kenu telep székházában. Méltató beszédében Angyal Zoltán korábbi szövetségi kapitány kiemelte, hogy olyan embernek állított a közösség emlékmûvet, aki bárkinek példaképe lehet. A rövid beszédet követõen a megjelentek percekig némán emlékeztek a neves sportolóra, majd Wichmann Tamás, egy korábbi kenukirály méltatta Koló sportemberi kiválóságát. Mucsi Ferenc KOLONICS, A SPORTLEGENDA A kiállítás nyitva október 11-ig, a Csepel Plázában Újabb csodák a palotában A Millenárison található, s immár 13. évfolyamába lépett Csodák Palotája ezúttal nemcsak a gyerekhez szól. A legújabb, egy évig megtekinthetõ kiállítás nem titkoltan a haladókat azaz a felnõtteket (is) igyekszik megfogni. A középpontba a mozgást mint a legtermészetesebb alapállapotot helyezték természetest és mesterségest egyaránt. A mozgást sokszor emelõszerkezetek, csigák-csigasorok teszik lehetõvé azáltal, hogy az egykarú emelõhöz képest sokkal kisebb erõvel lehessen egy tárgyat mondjuk: egy személygépkocsit felemelni. Ennek szemléltetésére a Magyar Suzuki Zrt. köcsönadta az egymilliomodik, Esztergomban gyártott, mintegy egy tonna tömegû Suzuki Swiftet, melyet akár egy csecsemõ is játszi könnyedséggel megemelhet. Ezen kívül persze még sok majdnem igazi csoda vár a látogatóra, gyerekre és felnõttre egyaránt, melyrõl csupán azért nem rántjuk le idõ elõtt a leplet, hogy valóban meglepõdjék az, aki veszi a fáradságot és ellátogat a helyszínre. Érdemes, hiszen a Csodák Palotája amely hûen õrzi sajátos hagyományát célkitûzése továbbra is az, hogy megmutassa és bebizonyítsa: a tudomány világa rendkívül izgalmas, de megérthetõ. -fgy- Új zenei pódium Csepelen Az idei Zene Világnapja alkalmából indult útjára hagyományteremtõ célzattal a Fasang Zenei Estek rendezvénysorozata. Ennek keretében a zenekultúra egyik csepeli fellegvárának, a Fasang Árpád Zeneiskolának a pedagógusai sokan közülük elismert, gyakorló muzsikusok szeretnének idõrõl idõre maradandó mûvészeti élménnyel kedveskedni a csepeli zenekedvelõknek. Elsõként október 1-jén, csütörtökön M. Hajtun Zsuzsanna és dr. Szûcs Lajos zongoramûvészek léptek fel a Zeneiskola nagytermének dobogójára. Johann Christian Bach G-dúr szonátájának I-II. tétele, Franz Schubert Nagy C-dúr Szimfóniájának II. tétele, Liszt Ferenc: Les Preludes címû mûve, valamint George Gershwin: Rhapsody in Blue és Egy amerikai Párizsban címû alkotásai szerepeltek az est programján. Mozgással az egészségért 11. Negyven felett is fiatalon V. Nagy Sportágválasztó A tavaszi eseményhez hasonlóan szeptember én is közel 80 sportágat próbálhattak ki az érdeklõdõk, akik ellátogattak a Merkapt Maraton Sportközpontba (1106 Budapest, Maglódi út 12/a.). Pénteken délelõtt az elõre bejelentkezett óvodás és iskolás csoportokat várták, délután kettõtõl és szombaton azonban fõként családok részvételére számítottak a szervezõk. A választásban segítségünkre voltak edzõk, és élsportolók, olimpikonok egyaránt. Az egyik legfontosabb cél ugyanis az volt, hogy mindenki megtalálja erõnlétének, korának és testfelépítésének leginkább megfelelõ sportot. Itt a gyerekek, felnõttek kezükbe vehették a sporteszközöket, kipróbálhatták a sportágakat, megtapasztalhatták az egyes mozgásformák lényegét, hangulatát. Lehetõség nyílt a falmászás, a kajak-kenu, a síelés, a sportlövészet, a vívás, valamint a torna, a labdajátékok, a küzdõsportok különbözõ válfajainak testközelbõl való megismerésére. Az népszerû mozgásformákon kívül azonban számos, hazánkban kevésbé ismert sport is kipróbálható volt, mint például a krav-maga, kettlebell, korfball, floorball, skimboard, sepaktrakraw, lábtoll-labda, jodo, iaido, lacrosse. A sport ugyanis nemcsak idõtöltés, hanem egészségünk megõrzésének nélkülözhetetlen eleme. Pozitív hatása gyerekeknél, felnõtteknél egyaránt érzékelhetõ: nõ a teljesítõ- és koncentráló képesség, az önbizalom, segít levezetni a felgyülemlett stresszt és agreszsziót, s emellett egy pozitív életközösség tagjává válunk. Ferentzi Tünde Soha nem késõ elkezdeni! A statisztika azt bizonyítja, hogy az emberi szervezet bármely korban hálás az edzéssel járó terhelésért. A rendszeres testmozgásnak köszönhetõen sok ötvenöt éves hölgy van jobb formában, mint huszonöt éves korában. Az öregedés folyamata ugyan elkerülhetetlen, a gyaloglás és futás azonban késlelteti, segít megõrizni egészségünket, lelki egyensúlyunkat. A szüntelen kapkodás, hajszoltság világában, ahol mindenki elvár tõlünk valamit, a napi fél-egy óra mozgás lehetõvé teszi, hogy kikapcsoljunk, feltöltekezzünk energiával, önbizalommal, felfrissüljünk. Ez az idõ igazán nem nagy áldozat, hogy szabályozhassuk testsúlyunkat, helyreállítsuk a bõr és izmok rugalmasságát, hogy meg legyünk elégedve testünkkel. A fontos dolgokra mindig van ideje az embernek, márpedig mi lehet fontosabb az egészségnél, a jó erõnlétnél, a szépségnél. Aki nem érzi jól magát saját bõrében, az élet egyéb területein sem boldogul. A gyaloglás egyike a legtermészetesebb tevékenységeknek, a céltudatos taglejtésekkel és szapora szívveréssel kísért lendületes gyaloglás nagy népszerûségnek örvend és sok jóval kecsegteti a nõket: edzés közben a szervezet zsírt éget, javul az izomtónus, a mozgás kedvezõ hatással van a csontvázra, erõsíti, épen tartja a csontokat, megelõzi a csontritkulást, javítja a testtartást, kecsessé teszi a járást. Segít csökkenteni a cukorbetegség, magas vérnyomás, szívroham kockázatát. Amenynyiben a fõ cél, hogy leadjuk fölös kilóinkat, a gyaloglás kiváló kezdetet jelent ehhez. Három kilométer gyaloglással Kick-box 23 országos bajnok Szeptember elején rendezték meg hazánk legnagyobb érdeklõdésû kick-box utánpótlás viadalát, a 2009-es Utánpótlás Országos Bajnokság döntõjét, melynek Esztergom városa adott otthont. Aki itt nyert, és még nem volt tagja a magyar válogatottnak, könnyen elérhette célját egy esztergomi aranyéremmel. Hathetes edzõtáborral készültek a csepeli KirályTeam sportolói. Három hét Csongrád megyében, három hét Csepelen. A kõkemény edzésmunkának meg is lett az eredménye: a KirályTeam aratott Esztergomban. Összesen 23 csepeli aranyérem született. Így 23 csepeli lehet ott Pulában az EBn, ami a válogatott létszámának 1/3-át jelenti! A csapatból sokan már korábban is megváltották pulai buszjegyüket, de valakinek csak itt sikerült. A tömérdek arany mellé jött még 6 ezüst- és 3 bronzérem is. Ilyen eredmények tükrében tán mondhatnánk azt is, hogy a KirályTeam már nem csak a válogatott gerincét adja, lassan a KirályTeam maga a magyar válogatott. A bajnokok névsora: Gilyán Renáta (gyermek, 32 kg), Takács Bendegúz (gyermek, +32 kg), Török Szonja (kadet 1, 32 kg), Varga Veronika (kadet 1, 37 kg), Berta Rebeka (kadet 1, 42 kg), Gilyán Regina (kadet 1, +47 kg), Veres Roland (kadet 1, 32 kg), Rohonczi Jenõ (kadet 1, 37 kg), Erdei Brúnó (kadet 1, +47 kg), Sas Viktória (kadet 2, 46 kg), Berta Viktória (kadet 2, 50 kg), Kriss Péter (kadet 2, 52 kg), Molnár Gábor (kadet 2, 57 kg), Veres Alex (kadet 2, 63 kg), Baka Károly (kadet 2, + 69 kg). Nagy Henrietta (junior, 70 kg), Kondár Anna (junior, +70 kg), Bernhardt Dávid (junior, 57 kg), Iványi Gábor (junior, 63 kg), Veres Richárd (junior, 69 kg). Imre Tamás (junior, 79 kg), Szép Ferenc (kadet 2, 69 kg), Albrect Péter (junior, 57 kg). Ezüstérmesek: Erdei Dominik (gyerek, +32 kg), Murvai Lívia (kadet 1, 37 kg), Szabó Dorina (kadet 1, 47 kg), Korpádi Tamás (kadet 1, 42 kg), Veres Mercédesz (kadet 2, 46 kg), Murvai Márton (kadet 2, 57 kg). Bronzérmesek: Jakus Gábor (kadet 1, 47 kg), Silye Bettina (junior, 60 kg), Lengyel Zsolt (gyermek, +32 kg). Pintarics Balázs Reggeli rablás a takarékpénztárnál Fegyveres rablás történt szeptember 29-én, kedden reggel a Kossuth Lajos utcában, a volt munkásszálló földszintjén kialakított takarékszövetkezeti fiókban. A fiók 7 óra 30 perces nyitását követõen egy 50 év körüli, beseball-sapkát viselõ férfi lépett be az üzletbe, és fegyverrel (vagy egy annak látszó tárggyal) fenyegetõzve a két alkalmazottat a pénz átadására kényszerítette. A rabló mintegy 1,5 millió forintnyi zsákmánnyal távozott, gyalogosan, az Ady Endre út irányába. Lövés szerencsére nem dördült el, személyi sérülés nem történt. Az alkalmazottak bejelentése után a csepeli rendõrök biztosították a helyszínt, s a BRFK Rablási Osztályának munkatársai azonnal megkezdték a tanúk felkutatását és kihallgatását. Bonyolította a helyzetet, hogy a rablást megelõzõ percekben a Vám és Pénzügyõrség Országos Parancsnokságának nyomozói is lebonyolítottak egy akciót a helyszín közelében: 3 autóval érkezve két férfit fogtak el, bilincseltek meg és vittek aztán magukkal. Természetes, hogy az elõször megkérdezett szemtanúk az akcióban közremûködõ hat derék pénzügyõrt vélték bankrablónak, ám a félreértés a nyomozás során hamar tisztázódott. D. K. már elég sok kalóriát elégetünk és még többet, ha gyorsítunk a tempón. A gyaloglás élénkíti az anyagcserét, ezáltal meggyorsítja a kalóriák elégetését, még a testmozgás befejezését követõen is. Aki a mozgás mellett dönt, utat nyit egy új életforma felé, melyben az egészséges táplálkozás és a megfelelõ testsúly a testi-lelki épség velejárója. A mozgás és helyes táplálkozás elválaszthatatlanok egymástól. A kiegyensúlyozott étrend biztosítja a gyalogláshoz, futáshoz szükséges energiát, miközben a testmozgás elégeti a fölös kalóriákat és a zsírt. Maga a testmozgás nem csodafogyókúra, ha azonban egészséges étrenddel kötjük össze, máris egészségesebben élünk. Aki élete során sokat bajlódott a felesleges kilók leadásával, a rendszeres testedzés és helyes étkezés segítségével egyszer és mindenkorra csatát nyerhet. Nem kérdés, hogy a nõknek rendszeresen mozogniuk kell, megfelelõen táplálkozniuk, meg kell tanulniuk figyelni a testükre és önállóan dönteni az egészségükrõl. (További információ: Pomothy Gabriella A CSEPELI KOLPING EGYESÜLET október 7-én, szerdán órakor ismeretterjesztõ elõadásainak sorában a Kõrösi Csoma Sándor év keretében elõadást rendez a Szent Imre Ház Kolping Otthonban (Kiss János altábornagy u. 43.). Az elõadást dr. Kubasek János, a Magyar Földrajzi Múzeum fõigazgatója tartja Kõrösi Csoma útján Erdélytõl a Himalájáig címmel. Minden kedves érdeklõdõt szeretettel vár az egyesület vezetõsége.

13 CSEPP CSEPEL A Csepel újság hirdetési, szolgáltató melléklete 33. SZÁM október 2. A Sétáló utcai Könyvtárba most érdemes betérni... A MOSOLY Nõvérszolgálat és Egészségvédõ Egyesület új programot indít június 1-jétõl információs szolgálat várja azokat a migráns ügyfeleket, akik letelepedettek vagy tartózkodási engedéllyel vagy befogadottként élnek Csepelen és annak vonzáskörzetében. Az információs szolgálat szociális problémák megoldásában kíván segítséget nyújtani. Nyitvatartási ideje: hétfõ 14 18, szerda 12 16, péntek 8 12 óra. Az információs szolgálat helyszíne: 1211 Budapest, Központi út 55/B, a CSM területén az I-es vagy a III-as kaputól. Megközelíthetõ: a Csepeli HÉV-végállomástól vagy a 179-es busz Csepeli Kórház megállójától gyalog. Érdeklõdni a 06 (20) os telefonszámon lehet. A projekt az Európai Integrációs Alap társfinanszírozásával valósul meg. Október 6.-án, 10 órától Nagyanyó meséi címmel "mesés" foglalkozás óvodásoknak. Bejelentkezés szükséges. Október 8.-án, 10 órától meghívó,,,nagy"- oknak! Várunk minden nagypapát, nagymamát, és mindenkit, aki elmúlt 50 éves, könyvtárbemutató,,sétánkra". Október 11- én "Könyves vasárnap"! Ezen a napon 10-től 16 óráig programokkal, akciókkal, rendezvényekkel óráig "Agytréning", avagy mozgassuk meg az agyunkat! Rejtvénybajnokság nem csak időseknek! 14 órától "Régi idők mozija" címmel összeállítás az 50 évvel ezelőtti Csepelről. Térképek, fotók, képeslapok, régi filmfelvételek. Előadó: Dr. Bolla Dezső helytörténész. 15 órától vendégeinket köszöntjük ünnepi műsorral. Meglepetéseink: ingyenes beiratkozási lehetőség /2009. december 31-ig /(3 hónapra), 2 cím ingyenes AV kölcsönzése olvasóinknak, 1 óra ingyenes internet-használati lehetőség. Megbocsátás napja! Ezen a napon a kölcsönzési határidő lejárta után visszahozott még nem perelt könyvekért nem számítunk fel késedelmi díjat. Október 27.-én, 17 órától KertÉsz: A Magyar Nemzeti Bank munkatársa tart interaktív előadást, 10 éves az Euró! címmel. Érdekességek az Euróról, hazánk gazdasági helyzete és az Euró bevezetése. November között 5 délelőtt 20 órás ingyenes internettanfolyam. November 3.-án, 17 órakor közönségtalálkozó D. Tóth Krisztával. Az újságírónő a Lolamesék c. mesekönyvét mutatja be. Minden rendezvény ingyenes, szeretettel várjuk! Tisztelt Szerkeszõség! HIRDESSEN ÖN IS A CSEPEL ÚJSÁGBAN A Csepel Újság egyik utóbbi számában arról volt szó, hogy mit érdemes Csepelen megnézni. Valóban nem túl vonzó a kínálat, de egy kis leleménynyel a közelben is lehet jó programot találni! Gyakorló szülőként és pedagógusként nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek tartalmasan töltsék el a szabadidejüket, ha az idő engedi, leginkább a szabadban. A számítógép és az internet korában nehéz izgalmas alternatívát kínálni. Ha a gyerekeket megkérdeztem, hogy hogyan töltötték a hétvégét, szinte kivétel nélkü a gépezést említették. Nincs ez jól így. KALANDRA kicsinek és nagynak, a családnak együtt is szüksége van. Csepelen is lehet kalandot keresni, elég egy délután hozzá. Mindössze bicikli kell, némi vállalkozókedv és egy kis zsebpénz. Mivel Csepelen (érthetetlen módon) nem lehet túrakenut bérelni, így át kell kerekezni az erzsébeti Kis-Duna partra, a Gubacsi híd lábánál lévő Csónakházhoz. Itt 2600 Ft/nap (reggel 7-este 7 között) ellenében személyes kenut lehet kölcsönözni. A túrakenu könnyen irányítható, kevésbé billegős, stabil hajó, teljesen kezdők is jól boldogulnak vele. Az üdülő ódon, faszerkezetes csónakházaival rögtön ámulatba ejti az embert. Míg a fagerendákon táncoló fényeket nézzük, addig a csónakmester síneken guruló kiskocsin vízre bocsátja a mentőmellényekkel felszerelt vízijárművet és biztonságba helyezi a bicikliket. Irány a Duna, egyedüli kihívás a pecások zsinórjainak kerülgetése és a motorcsónakok keltette hullámok meglovagolása. Szabad a pálya, ki meddig bírja, addig evez. A vízikaland végeztével indulhat a biciklitúra. Nem a Gubacsi híd irányába, hanem az ellenkező irányba indulunk, követve a csepeli kompot jelölő táblát. Aszfaltozott úton, majd első osztályú bicikli-úton jutunk el a Molnárszigetre (3 km). A táj változatos, tanyákat, gyönyörű soroksári házakat, teraszos kerteket, parkosított játszóteret, nádast hagyunk magunk mögött. A komphoz érkezvén ne ijedjünk meg a kóborkutyáktól, a révész barátai, olyannyira, hogy mikor a kötélcsévélő motor zúgását meghallják, elsőként szállnak fel a kompra. Merjünk elindulni, keressük együtt a családi kalandot itt a közelben! Üdvözlettel, H.E.

14 II. Csepp október 2. Csepel Díjmentes hitelügyintézés több mint 20 bankkal, nem csak nálunk vásárolt ingatlanokra! 06 (70) és 06 (70) Csepelen újépítésű társasházi lakások eladók. T.: 06 (70) Belvárosban 1+1 szobás 46 nm felújítandó panellakás 6.9 mft. T.: 06 (70) Zrínyin III. em.-i erkélyes 53 nm panellakás áron alul eladó 7.9 mft. T.: 06 (70) Dunadűlő úton felújítandó panellakás, 58 nm 1+2, 8.2 mft. T.: 06 (70) Cirmos stny.-on 2+1-es felújítandó 10.9 mft. T.: 06 (70) nm 1+1szoba, jó állapotú 6.9 mft. T.: 06 (70) Gázfűtéses lakások, 1szobátol 2+2-ig, 7-13 mft-ig. T.: 06 (70) Végrehajtásos ingatlanja van? Segítünk még időben kiszállni belőle. Banki ügyintézés, válságkezelés. T.: 06 (70) Egyedi panellakások konvektoros, téglalakás. Ölvedi Péter T.: 06 (70) Zártkerti 400 nöl 50 nm-es 8,4. Ölvedi Péter T.: 06 (70) Csillagtelepi konvektoros lakás 2 szobás 2 erkélyes II. em.-i 14,1 mft. T.: 06 (70) Bánya u.-i III. em.-i 36 nm-es 6,5 mft. T.: 06 (70) Petz F. u.-i 2 szobás 48 nm, étkezős, egyedi fűtéses 8,2 mft. T.: 06 (70) lakásos társasházban, központban 54 nm 2 szobás, cirkós, újépítésű 13,6 mft. T.: 06 (70) Grund Budapest Kft Budapest, Ady Endre út 46. Tel.: , Fax: DÉLPESTI INGATLANCENTRUM Iroda: Bp. XXI. Kossuth L. u. 87. (a sétáló utca melletti üzletházban) Nyitva: H-CS: 9-18-ig, P: 9-14-ig. Ügyfeleinknek keresünk csepeli gázfűtéses öröklakásokat, családi házakat. Lakása, háza, telke eladásáig minden költség minket terhel. T.: 06 (30) , 06 (20) , 06 (70) , 06 (20) Tel./Fax: Csepeli 200 nöl-es hobbitelek 1 mft-ért eladó. T.: 06 (70) Városközpontnál 1+2 félszobás, üres, felújítandó, erkélyes panellakás jó beosztásssal 7.7 mft-ért. T.: 06 (70) Királyerdőben 161 nöl építési telek 2 szobás házzal 16.9 mft-ért. T.: 06 (70) Kapos u.-ban eladó 54 nm, felújítandó 2 szobás, erkélyes, fszt.-i lakás Ár: 11,7 mft. T.: 06 (70) Merkúr u.-ban eladó 35 nm-es 1 nagyszobás, étkező konyhás, konvektoros felújítandó fszt.-i lakás 8,6 mft. T.: 06 (70) nm ikerház Királyerdőben. 3 szobás, belső kétszintes, pici telekkel 19,8 mft. T.: 06 (70) Újépítésű 1 szintes ikerház-fél Királyerdőben, 70 nm 2+1 szobás. 23,8 mft. T.: 06 (70) Hő u.-ban 1+1 félszobás, 45 nm garázzsal, kertrésszel 11,5 mft. T.: 06 (70) Templom u.-ban I. em.-i téglalakás 50 nm, 2 szoba. 9,9 mft. T.: 06 (70) Rákóczi ligetben 53 nm 2 szoba + erkélyes lakás i.ára: 15,5 mft. T.: 06 (70) Kossuth u.-ban 71 nm 3 szobás panel felújítva 9,7 mft. T.: 06 (70) Szent L. u.-ban IV. em.-i 2 szobás gázfűtéses téglaépítésű 11 mft. T.: 06 (70) Szent I. térnél 36 nm-es házrész 100 nm-es saját kerttel, téglagarázzsal most 7,2 mft. Harcos Viktória T.: 06 (70) Akció! Királyerdőben 165 nm-es 2 szintes családi ház 806 nm-es telken medencével 29.9 mft. T.: 06 (70) Csepeli és szigetszentmiklósi irodáinkba munkatársakat keresünk! Önéletrajzokat az alábbi címre várjuk: Otthon Centrum Csillagtelepen 2 szobás felújított panellakás 9.5 mft-ért. T.: 06 (70) Csillagtelepen 61 nm-es 2,5 szobás, II. em.-i konvektoros lakás 12,9 mft. T.: 06 (30) Krizantém u.-ban 35 nm-es, III. em.-i, átlagos állapotú lakás kiadó. 43 eft + rezsi áron. T.: 06 (30) Akció! Tökölön 14,9 mft-ért 83 nmes, 3 szoba + nappali, étkezős, új építésű családi ház kis előkerttel eladó! T.: 06 (20) Ingatlan Királyerdőben 36 mft-ért eladó kétszintes, 180 nm-es, több generációnak alkalmas, szép kertes ház, két külön bejárattal. Kisebb gázfűtéses lakást beszámítok. T.: 06 (20) Csepelen eladó központhoz közel, de mégis csendes környezetben 3 lakásos házban kertes házrész. I.ár: 13,8 mft. T.: 06 (20) Áron alul eladó a Lámpás u.-ban egy szép családi ház, tetőtér beépítve. Nagy konyha + 4 szoba. Átminősítve lakóháznak, hitel felvehető rá. I.ár: 24,5 mft. T.: 06 (70) Csepelen 40 nm-es házrész Rideg mögött eladó. I.ár: 6,9 mft. T.: 06 (20) Királyerdőben 280 nöl telken 280 nm-es, 70%-os készültségű, mediterrán jellegű új ház eladó. I.ár: 70 mft. T.: 06 (30) Csepelen a Mogyorós u.-ban ikerházfél, 90 nm-es, 3,5 szobás. Tetőtér beépíthető + egy 30 nm-es garzon 100 nöl telek gépkocsi-beállóval. I.ár: 27 mft. T.: 06 (70) Csepeli bányatavaknál nem vízparti, 170 nöl rendezett telek kis faházzal eladó. T.: 06 (20) Üdülősornál 3 szintes családi ház 150 nöl telken, különálló 36 nm-es garázszsal eladó 37 mft-os i.áron. T.: 06 (70) Tihanyi lakóparkban 1100 nm-es ikertelken, háromszintes, 240 nm-es ikerház-fél 160 eft/nm eladó. T.: Horgászok, vizet kedvelők figyelem! Délegyházán a nagy tónál eladó egy 794 nm-es, közvetlen vízparti építési telek (közművesített). Ár: 13 mft. T.: 06 (70) Összeköltözők! Szigethalmon ban épült, modern, kétlakásos családi ház 29,9 mft-ért eladó. T.: 06 (20) Iskola téren tulajdonostól kétgenerációs családi ház eladó. I.ár: 32 mft. T.: 06 (20) Pesterzsébeten, Nagysándor J. u.-ban 30 nm-es, teljesen felújított, összkomfortos házrész telekkel: 5,9 mft. T.: 06 (30) Tanácsház u.-ban családi ház nagy kerttel eladó. T.: 06 (30) Háromlakásos társasházban új építésű, teli extrás (nettó) nm lakások eladók 24 28,5 mft-ig. Év végi átadással. T.: 06 (20) Királyerdőben, a strand közelében, 140 nm-es, 4 szobás ház, dupla garázzsal, műhellyel, 670 nm-es telken, AKCIÓS ÁRON, 26 mft-ért eladó. T.: 06 (30) Csepelen a Szent L. u.-nál 110 nm-es 4 szobás családi ház melléképületekkel, cirkófűtéssel, új tetővel és nyílászárókkal, 120 nöl összközműves telken 22,9 mft. T.: 06 (30) Budapest XXI. ker.-ben a Királyerdő elején, jó helyen, 110 nm-es családi házam eladom, és hosszú távra kibérelném. A ház összkomfortos, 4 szoba, ebédlő, előszoba, 2 fürdőszoba, konyha, spejz, fedett terasz, garázs, nagy tároló. Előkert, nagy udvar gyümölcsfákkal. Eladási ára 33 mft. T.: 06 (30) Királyerdőben 85 nm-es ház 600 nmes telken eladó. I.ár: 22,5 mft. T.: 06 (20) Királyerdőben, 2 szobás, 80 nm-es, teljesen felújított ház eladó, 350 nm-es telken, garázzsal. I.ár: 18.9 mft. T.: 06 (30) Új építésű, kétszintes 3 szoba + nappali + amerikai konyhás, 2 fürdőszobás ikerház a Királyerdőben 86 nm + telek: 25,9 mft. T.: 06 (30) S.O.S eladó Királyerdőben csendes helyen lévő 2 szintes családi ház 800 nm telken, áron alul, fix. 28 mft-ért. Lakást beszámítok. T.: 06 (30) Királyerdőben, 75 nm-es, 3 szobás ház 540 nm-es telken, 40 nm-es garázzsal, széles utcafronttal eladó, telekárban mft. T.: 06 (30) Új építésű, egyszintes, 110 nm ikerház garázzsal. 110 nöl telekkel + garázzsal a Királyerdőben: 36,9 mft. T.: 06 (30) Eladó Királyerdőben, főútvonalon, centrumban lévő 2+ félszobás, 6 éve felújított, cirkós ikerház-fél. Nagy garázzsal, két utcára nyíló 430 nm leválasztott telekkel. I.ár: 22 mft. T.: 06 (30) Kertvárosban, 36 nm-es, 1 szobás házrész garázzsal eladó. T.: 06 (30) Új építésű ikerház Kertvárosban! Nappali + 4 lakóhelyiség 2 fürdő nettó 95nm (terasszal) 200 nm telken, egyedi gyártású fa nyílászárók stb. I.ár: 28,9 mft. T.: 06 (20) Lakihegyen (közel a buszhoz) 5 éves, kétszintes, 98 nm-es 3 szobás, 2 WCfürdőszobás, hőszigetelt ikerház, 110 nöl összközműves telekkel: 17,9 mft. T.: 06 (30) Csepel Királyerdőben egy 689 nm-es telken lévő, kétgenerációs családi ház eladó. I.ár: 25,5 mft. T.: 06 (20) Eladó 33 nm-es, felújított házrész a Hollandi útnál. I.ár: 9,2 mft. T.: 06 (20) Királyerdőben, 3 szobás, 140 nm-es, nagyon szép állapotban lévő ház eladó 540 nm-es telken, garázzsal. I.ár: 34 mft. T.: 06 (30) Eladó Halásztelken kétszobás családi ház rendezett kerttel, garázzsal, a melléképületben is cirkófűtéssel. I.ár: 15,3 mft. T.: 06 (20)

15 2009. október 2. Csepp III. Csepel VARGA ÉS CSALÁDJA Ingatlanközvetítõ és Értékbecslõ Iroda Irodáink: 1213 Bp., Hollandi út 93/b. T/fax: , Nyitva: H-P: 10-18h T.: 06 (20) Bp., Zöldfa u. 3. I. 2. T.: T/Fax: Nyitva: h., sze., p.: h; kedd, cs: óráig T.: 06 (20) KEDVEZMÉNYES HITEL, TULAJDONILAPOK AZONNAL! Kiadó tégla és panellakások, Csepelen 55 eft/hó+rezsi+kauciótól. T.: , 06 (20) Kiadó kertes házak, Csepelen 55 eft/hó+rezsi+kauciótól. T.: , 06 (20) Kiadók, összközműves üzemrészek a gyárban nm-ig, I.ár: 500 Ft/nm + ÁFA. T.: 06 (20) Apostagon, 64 nm-es, 2 szobás, felújítandó ház, 1051 nm-es összközműves telekkel, melléképületekkel 5.7 M Ft-os i.áron. T.: 06 (20) Csabdiban, egyszerű 1.5 szobás, felújítandó ház, 1043 nm-es telekkel, melléképületekkel 8.9 M Ft-os i.áron. T.: 06 (20) Dömsödön, télen is lakható 1+ 2 félszobás, egyedi fűtésű téglaház, 252 nm-es telekkel, melléképülettel 5.9 mft-os i.áron. T.: 06 (20) Csepelen, az Ady E. u.-ban, IX. em.-i 34 nm-es, 1.5 szobás, konyhás panel 6.7 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Merkúr u.-ban, III. em.-i 34 nm-es, 1 szobás, nagykonyhás gázkonvektoros téglalakás 7.5 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Kiss János alt. u.-ban, IX. em.-i 48 nm-es, 2 szobás, nagykonyhás panel 7.5 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Bordás u.-ban, I. em.-i 2 szobás részben felújított gázkonvektoros erkélyes lakás 10.9 mft-ért. T.: 06 (20) Lakás Eladó Erdősor u.-ban 63 nm 2+ fél, I. em.-i erkélyes, tégla, gázkonvektoros lakás. Ár: 13 mft. T.: 06 (20) Csepel központban 2+2 félszobás., IV. em.-i, Petz F. u.-i, 67 nm + 5 nm loggia 11,6 + panelprogram átvállalás, tulajdonostól vagy 12,5 mft-ért eladó. T.: 06 (30) Mediterrán hangulatú igényes, 56 nm 2 szoba hallos lakásunk eladó. Négyemeletes csillagtelepi, klíma, nagy erkély, tároló. 11,5 mft. Csepeli családi ház érdekel. T.: 06 (70) Kiss János alt. u. zöld végén, új építésű házban, IV. em.-i, 28 nm-es lakás első tulajdonostól eladó. Bútorozott, panorámás, azonnal költözhető. I.ár: 8,5 mft. T.: 06 (30) XXI. Táncsics M. u.-ban négyemeletes panelház III. em.-én, 2,5 szobás, igényesen felújított lakás eladó. I.ár: 13,8 mft. T.: 06 (70) Csepelen, a Nyuszi sétányon, szinte új, emeleti belső 2 szintes, 128 nm-es, 4 szoba nappalis, háromerkélyes, 2 fürdőszobás, egyedi gáz hőmennyiségmérős lakás, gépkocsi beállóval 23.9 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepelen, Magyar u.-ban, 2 lakásos udvarban, 84 nm-es, 2 szobás, jó állapotú házrész, kocsibeállóval, telekhányaddal 14.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, Magyar u.-ban, 130 nm-es, 4 szobás, felújítandó ház, 2 állásos garázzsal, 785 nm-es telekkel 18.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel határában, az M0 közelében, a Komadűlőben, bekerített, 570 nm-es, gondozott üdülőtelek, 55 nm-es, télen is lakható épülettel, fedett gépkocsi tárolóval, eladó 12.2 mft-ért. T.: 06 (20) Erzsébeten, fiatal, egyszintes, 110 nmes, 3 szoba-nappalis gyönyörű ház, mesés 540 nm-es kerttel, szaletlivel, dupla garázzsal, tárolóval 39.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, az Erdősor u.-ban, III. em.-i 55 nm-es, 2 szobás jó panel 8.7 mftért. T.: 06 (20) A Vízműveknél, I. em.-i 54 nm-es, 1+2 félszobás, felújítandó, gázkonvektoros, erkélyes lakás 10.4 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Cirmos stny.-on, magasföldszinti 1.5 szobás felújított gázkonvektoros erkélyes lakás 10.5 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Kikötő u.-ban, III. em.-i, 2 szobás felújított gázkonvektoros francia erkélyes lakás 10.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Krizantém u.-ban, magasföldszinti 84 nm-es, 3+1 félszobás, erkélyes, extrán felújított, átalakított lakás, tárolóval 14.5 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepelen, a Puli stny.-on, II. em.-i 70 nm-es, 2+2 félszobás, beépített erkélyes, felújított, gázcirkós lakás, tárolóval 15 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepelen, a Kórus u.-ban, bontandó ház, 679 nm-es telekkel eladó, 21.9 mft-os i.áron. Csatorna van. T.: 06 (20) Csepelen, téglaépítésű 40 nm-es, 1,5 szobás felújítandó társasházi lakás a II. em.-en az Orion u.-ban eladó. Ár: 8,9 mft. T.: 06 (30) Csepelen a Puli stny.-on III. em.-i, 72 nm, 2+2 félszobás, beépített erkélyes, ablakok, radiátorok kicserélve, gázcirkós lakás tárolóval, pincével eladó. I.ár: 14,9 mft. + garázs is eladó. T.: 06 (30) Zárt kert III. em.-én lévő 39 nm, gázfűtéses, olcsó rezsijű lakás eladó. T.: 06 (30) Eladó Csepel kertvárosban, Katona J. u. elején I. em.-i, felújított, 1,5 szobás gázfűtéses lakás. Ár: 11,5 mft. T.: 06 (30) Tulajdonostól igényes vevőnek Csepel központi helyén eladó téglaépítésű kis lakás pincével. Rendezett lépcsőház, távirányító kapu kocsi-beállóval. Kis rezsi, vízórás, combi cirkós. T.: 06 (20) Reggel u.-ban 3+ félszobás öröklakás eladó. T.: 06 (20) Csepelen, a Kereszt u.-ban, négylakásos egyszintes társasházban, 71 nmes, 2.5 szobás felújított gázcirkós, lakás konyhabútorral, gk. beállóval, pincével, 345 nm-es mesés kerttel 22.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Kohász u.-ban, nagyrészt felújított egy szintes, 80 nm-es ház, 504 nm-es összközműves telekkel eladó, 24.9 mft-os i.áron. T.: 06 (20) Csepelen, különböző minőségű és nagyságú egyedi gázfűtéses téglalakások mft.-ig. T.: , 06 (20) Csepelen, különböző minőségű és nagyságú panellakások mft.-ig. T.: , 06 (20) Csepelen, a Krizantém u.-ban, magasföldszinti 84 nm-es, 3+1 félszobás, erkélyes, extrán felújított, átalakított lakás, tárolóval 14.5 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepelen, a Mária királyné u.-ban 7 éves egyszintes 3 szoba nappalis extra ház, 170 nöl-es telekkel 35.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Rózsa u.-ban egyszintes 3 szoba nappalis extrán felújított ház, 226 nöl-es összközműves telekkel 39.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Rózsa u.-ban 400 nm-es építési telek, minden közmű az utcában, 7.9 mft.-ért. T.: , 06 (20) Halásztelki 3 kislakásos házam, 160 nöl-es telekkel eladom 15.9 mft-ért, csepeli gázfűtéses kis lakást I. em.-en értékegyeztetéssel beszámítok. T.: 06 (20) Új és használt lakóházak, sorházak Csepelen különböző méretben 20 mfttól 85 mft-ig 75 darab. T.: 06 (20) Szigetszentmiklósi új építésű ingatlanok 17 mft-tól 40 mft-ig. T.: 06 (20) Halásztelki ingatlanok, telkek, házak, paloták 6 mft - 80 mft-ig. T.: 06 (20) Szigetszentmiklóson, 200 nöl-es összközműves telken 80 és 90 nm-es, 3 szoba-nappalis gázcirkós, új építésű ikerház, telekhányaddal mft-ért. T.: 06 (20) Kisrezsijű, komfortos, I. em.-i, egy nagyszobás, nagykonyhás, parkra néző, egyedi gázfűtéses 43 nm-es téglaépítésű lakás eladó. T.: 06 (30) Kolozsvári u.-ban, csendes kertvárosi környezetben, 47 nm-es, 1,5 szobás, erkélyes, III. em.-i, különös gondossággal felújított, egyedi gázfűtéses, napfényes lakás rendezett, tiszta házban, beépített bútorokkal, tulajdonostól 13,9 mft-ért eladó. T.: 06 (30) Csepel Csillagtelepen, 2 szobás, 56 nm-es IV. em.-i, gázfűtéses, vízórás, parkettás, téglaépítésű, felújított lakás eladó. I.ár: 11,5 mft. T.: 06 (20) Erdősor u.-ban eladó egy nagyon jó állapotban lévő, 84 nm-es, 3,5 szobás, ebédlős, tágas, nagy lakás. I.ár: 14,9 mft. T.: 06 (20) Eladó az Erdősor u.-ban gázfűtéses, 54 nm-es, 2 szobás, 2 szobás, Ikea konyhás, felújított, pincerészes, III. em.-i lakás. I.ár: 12,3 mft. T.: 06 (20) Sétányoknál III. em.-i, 55 nm-es, gázfűtéses lakás téglaépületben, tulajdonostól eladó. Igényesen felújítva. I.ár: 12,7 mft. T.: 06 (70) Eladó lakás a Puli stny.-on. I.em.-i, É- Ny.-i fekvésű, 2+ félszobás. Ára: 12,9 mft. T.: 06 (20) Csepel kertvárosában, gázkonvektoros, 30 nm, felújtott, fszt.-i társasházi öröklakás eladó. Belső udvarral, előkerttel és pincével rendelkezik. NY-i fekvésű. I.ár: 7,6 mft. T.: 06 (30) Áron alul sürgősen eladó a Dunadűlőn egy IV. em.-i, 54 nm-es, 1+2 félszobás + étkezős, távfűtéses lakás. Felújított, parkettás. I.ár: 9,2 mft. T.: 06 (70) Csepelen a Nap u.-ban I. em.-i, 2 szobás lakás eladó. Ár: 9,5 mft. T.: 06 (30) Csepelen, VII. em.-i erkélyes, 1+2 szoba hallos 59 nm-es panellakás Dunától 100 m-re eladó. Alku nélkül 8,6 mft. T.: 06 (30) Csepelen a Dunadűlő ltp.-en, nagyon igényesen felújított, 59 nm-es, erkélyes lakás eladó vagy bérbe adó. I.ár: 10,9 mft. Érdeklődni minden nap óráig. T.: 06 (20) Csillagtelepen, Vénusz u.-ban 18 nmes + erkélyes, kisrezsijű, összkomfortos, III. em.-i, gázkonvektoros, vízórás mini-garzon pincével 6 mft irányáron eladó. T.: 06 (20) Csepelen szétköltözők figyelem! Együtt de mégis külön, egy házon belül 2 lakás eladó. 46 nm III. em.-i és 56 nm V. em.-i. Mindkettőn új nyílászárók, zárt folyosók. A nagyobb + redőnyös + légkondis. Megegyezünk. T.: 06 (70) szobás 2 erkélyes jó elrendezésű felújítandó lakás, sürgősen eladó. I.ár: 7,6 mft. T.: 06 (20) Csepeli sétányokon, II. em.-i, 70 nmes, 2+2 félszobás, cirkós, felújított lakás: 13,9 mft. T.: 06 (30) Csillagtelepen, 1 szobás, 35 nm-es, szép állapotú, gázfűtéses, téglalakás eladó. I.ár: 8.6 mft. T.: 06 (30) Központban 59 nm 1+ 2 félszobás szép lakás eladó. Ár: 8,8 mft. T.: 06 (20) Halásztelken az Ilona u.-ban, most épülő 75 nm 3 szoba, nappali, étkezős ikerházi lakások eladók. Molivár Kft. T.: 06 (20) Csepelen 61 nm-es, 3 szobás gázfűtéses lakás eladó. I.ár: 13,1 mft. T.: 06 (30) Akció! 56 nm felújtott, új nyílászárós panellakás budai panorámával sürgősen eladó. 8 mft. T.: 06 (20)

16 IV. Csepp Csepel október 2. Csepelen azonnal beköltözhető 46 nm, III. em.-i lakás sürgősen eladó (új nyílászárók, ablakos konyha, zárt folyosó). Csendes parkra néz. Megegyezünk. T.: 06 (70) Központban 41 nm téglalakás sürgősen eladó. 9,3 mft. T.: 06 (20) Csepelen az Erdősor u.-ban téglaépítésű házban, 53 nm-es, kétszobás, gázkonvektoros lakás 11,4 mft-ért eladó. T.: 06 (20) Erdősoron II. em.-i, 61 nm-es, 2+ félszobás lakás 12,9 mft i.áron. T.: 06 (30) Csillagtelepen, 2 szobás, 56 nm-es, felújított, I. em.-i téglalakás eladó, zárt kocsi beállóval. I.ár: 10.8 mft. T.: 06 (30) szobás azonnal költözhető gázfűtéses téglalakás eladó. I.ár: 7,8 mft. T.: 06 (20) Nyírfa u.-ban II. em.-i, parkra néző, 62 nm-es panellakás eladó. I.ár: 11,5 mft. T.: 06 (30) Figyelem! Szuper áron 1+2 félszobás, felújítandó panellakás eladó. 6,7 mft. T.: 06 (20) Eladó Csepelen, Vízmű ltp.-en, 1+2 félszobás, zöldövezeti, csendes, gázkonvektoros téglalakás, gyönyörű kilátással a Dunára. T.: 06 (30) Csepelen, Ady E. u.-ban, VII. em.-i, 35 nm-es, 1,5 szobás, erkélyes, azonnal költözhető öröklakás 7,5 mft i.áron eladó. T.: 06 (30) Kapos u.-ban, 53 nm-es, 2 szobás, gázkonvektor fűtésű, téglalakás eladó. I.ár: 11.7 mft. T.: 06 (30) Csillagtelepen, kertes, gépkocsi-beállós társasházban, I. em.-i, 55 nm-es, 2 szobás, felújított, házközponti fűtéses lakás 10,5 mft, Völgy u.-ban I. em.-i, 2 szobás, gázkonvektoros, jó állapotú lakás: 10,9 mft i.áron. T.: 06 (30) Csillagtelepen egyszobás, gázkonvektoros téglaházak 7,7 mft-tól. T.: 06 (20) Eladó Csepel központjában a Kossuth L. u.-ban (volt Munkásszálló épületében) a II. em.-en, most felújított, 42 nmes, kis rezsijű, klímás, csendes lakás 9,8 mft i.áron. T.: 06 (30) Puli stny.-on 2+2 félszobás lakás eladó. T.: 06 (20) Királymajori, 1+ félszobás, X. em.-i, Dunára néző lakás a Makád u.-ban eladó. Óvoda, iskola, orvosi rendelő a közelben. T.: 06 (20) Katona J. u.-ban, I. em.-i, másfélszobás, 47 nm-es, gyönyörűen felújított tégla, gázfűtéses lakás eladó. Ár: 11.7 mft. T.: 06 (30) Földszinti 2,5 szobás gázfűtéses lakás csodálatos zöldövezetben eladó. I.ár: 13 mft. T.: 06 (20) Bordás utcánál kétszobás, gázkonvektoros lakás eladó. 10,9 mft. T.: 06 (20) Csepelen, Csepel Pláza mellett, 3 éve épült házban 34 nm-es, II. em.-i lakás teremgarázzsal eladó. I.ár: 10,7 mft. T.: 06 (30) Egyedi fűtésű 2 szobás felújított lakás eladó. I.ár: 10,5 mft. T.: 06 (20) Nyuszi sétányon pár éve épített lakóparkban eladó jó állapotú 67m2-es kertkapcsolatos nappali + 2 lakóhelyiséges, duplateraszos, összkomfortos, napos, csendes, újszerű lakás 15,9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen a Szabadság u.-ban kétszobás, II. em.-i, teljesen felújított, új műanyag ablakos, gázfűtésű téglalakás, azonnal beköltözhetően 11,9 mft-ért eladó. T.: 06 (30) Kiadó Pesterzsébet városközpontban 37 nm-es 1 szobás, felújított lakás hosszú távra kiadó. 45 eft + rezsi + 2 hó kaució. T.: 06 (30) Hév-hez közeli Bánya u.-ban III. em.-i, bútorozott, klimatizált, 1 szobás lakás kiadó 45 eft + rezsiért. 2 havi kaució. T.: 06 (30) Puli stny.-on III. em.-i lakás kiadó. T.: 06 (30) Férfiaknak, brigádoknak szoba kiadó! T.: 06 (30) Csepelen, kertes házban, külön-bejáratú 2 szoba összkomfortos 65 nm-es lakás kiadó, kocsi-beállással. T.: 06 (30) , 06 (30) Csepel központjában a Penny és a Sétáló u. között I. em.-i, 53 nm-es, erkélyes lakás üresen, frissen festve kiadó 48 eft + rezsiért. 2 havi kaució szükséges. T.: 06 (30) Különálló komfortos kis családi ház kiadó. T.: 06 (30) Csepelen az Árpád u.-ban fszt.-i, bútorozott, világos konyhás lakás kiadó. 53 eft + rezsi. T.: 06 (70) Rezsivel együtt 50 eft-ért komfortos albérlet kiadó, max. 2 fő. T.: 06 (20) Kiadó a Puli stny.-on 2+ félszobás fszt.-i lakás. 60 eft + rezsi. T.: 06 (30) Papírgyár közelében, kertes házban, felújított 33 nm-es lakás hosszú távra kiadó. 40 eft + rezsi/hó. Kaució szükséges. T.: 06 (20) Kiadó 70 nm-es 2+ félszoba étkezős, erkélyes, II. em.-i Csikó stny.-i lakás. 65 eft + rezsi. T.: 06 (70) Kétszobás lakás 40 eft/hó. T.: 06 (30) Gázfűtéses, másfélszobás, felújított öröklakás bútorozva kiadó csillagtelepen. 50 eft + 2 hó kaució. T.: 06 (20) Csepel kertvárosban havi 49 eft-ért kiadó egy csendes, alacsony rezsijű, pár hete nagyon szépen felújított, másfélszobás téglalakás bútorral, berendezéssel együtt. 70 eft kaució szükséges. T.: 06 (20) Bútorozott szoba kiadó egyedülállónak Csepelen. T.: 06 (30) Egyszobás, gázfűtéses lakás kiadó Csepelen. T.: 06 (20) Kiadó strandkörnyéki családi ház 50 nm-es, bútorozott, igényesen kialakított felső szintje. 55 eft + rezsi. Kaució szükséges. T.: 06 (20) Diákoknak 1+2 félszobás lakás kiadó vagy eladó. T.. 06 (20) Csepel, Déli u. Csendes, kertes házban szoba kiadó. 28 eft + rezsi. Minden információ: fw.hu 1 szobás ház kiadó Királyerdőben. T.: 06 (30) Csepeli piacnál összkomfortos, bútorozott garzon kiadó. 45 eft + alacsony rezsi. T.: 06 (20) Árpád úton, felújított másfélszobás, távfűtéses, fszt.-i lakás kiadó 50 eftért. T.: 06 (30) Kiadó Királyerdőben csodálatos házikó 70 eft-ért. Bútorozott. T.: 06 (20) Csepelen a Nap u.-ban 2 szobás, frissen festett, bútorozatlan lakás szeptember 15-től kiadó. Ár: 60 eft/hó. T.: 06 (30) Vénusz u.-ban 1+ félszobás, I. em.-i gázfűtéses lakás hosszú távra bérbeadó. T.: 06 (70) Pesterzsébeten az SZTK mellett, III. em.-i, liftes, 1,5 szobás, parkra néző csendes lakás üresen kiadó / eladó. T.: 06 (30) Hév-hez közel szoba kiadó. Havi 25 eft + rezsi. T.: 06 (70) Pesterzsébeten MC-Donaldsnál, újszerű liftes házban 49 nm-es nappali, amerikai konyhás + félszobás, bútorozott, klímás, erkélyes, extra lakás bérelhető: 70 eft + rezsi. T.: 06 (30) Ágybérlet olcsó áron, családi házban. T.: 06 (20) Csillagtelepen 1 szobás, gázfűtéses lakás hosszú távra kiadó. T.: 06 (30) Technikus u.-ban felújított, 2 szobás, mérőórás, berendezett, erkélyes öröklakás kocsi-beállóval 55 eft + rezsiért kiadó. T.: este. Családi házban, külön-bejáratú 1 szoba összkomfort autóbusz megállóban kiadó. T.: este. Albérlet kiadó. T.: 06 (20) Csepelen a Határ u.-nál 100 nm-es, 3 szobás, felújított családi ház garázzsal: 100 eft + rezsiért bérelhető. T.: 06 (30) Csepelen a Csikó stny.-on 1 szobás, I. em.-i összkomfortos lakás hosszú távra kiadó. T.: 06 (30) Családi háznál különálló 1 szoba összkomfort kiadó erdélyieknek is. T.: Kiadó Csepelen a Katona J. u.-ban 25 nm-es szuterén irodának, lakásnak, raktárnak wc-vel. T.: Királyerdőben családi ház egy szobája kiadó. 30 eft/hó + 1 havi kaució. T.: 06 (20) Garázs Garázs eladó a temető melletti garázssoron. T.: 06 (30) Téglaépítésű garázs hosszú távra kiadó. T.: Telek Csepelen a Jegenye u.-ban 160 nöl-es építési telek eladó 17,5 mft-ért. T.: 06 (20) nm építési telek Csepelen eladó. 152-es busztól 100 m-re. T.: 06 (30) Szigetszentmiklóson belterületi építési telek eladó. T.: 06 (20) Dabas fejlesztés alatt álló részén, 860 nm bekerített építési telek engedélyeztetett tervekkel eladó. Óvoda, iskola, kórház a közelben. I.ár: 7,5 mft. T.: 06 (07) Telek eladó. 600 nm-es. Ár: 15,5 mft. T.: 06 (20) Üzlet Műhely kiadó a Csepel Művek területén. 195 nm, bármilyen célra. T.: 06 (30) Csepel Művek területén 400 nm raktárépület (különálló) kiadó. T.: 06 (70) Csepelen a Kapos u.-ban fodrászüzlet bérleti joga berendezéssel átadó. T.: 06 (20) Üzlet: Csepel főterén, a Szent I. téren lévő bevezetett virágos pavilon berendezéssel együtt eladó vagy kiadó. T.: 06 (30) nm raktár kiadó. T.: Kozmetikusnak vagy tetoválónak hely kiadó. T.: 06 (70) Adás-Vétel Eladó ÉTI 25-ö gázkazán. T.: Használt 2 szárnyas ajtó olcsón eladó. T.: Eladó! Teljesen új, XL-es, fekete színű férfi fél bőrkabát. 30 eft. T.: 06 (20) Tűzifa, termőföld, tégla olcsón eladó. T.. 06 (20) Eladó egy 40-es méretű, fekete színű My Area gurulós cipő. Ugyanitt fekete Nike szabadidő-együttes ( cm) 5 eft-ért, Adidas szabadidőnadrág (158 cm) 1 eft-ért, Adidas rövid sportnadrág (152 cm) 500 Ft-ért, és egy piros, számfeliratos Nike short (178 cm) 2 eft-ért. (Jó állapotban vannak, csak kinőttük). T.: 06 (20) cm magas kiskamaszra való, csinos, szürke zakó és fekete bőrdzseki olcsón eladó. 06 (30) Salgó polcok eladók. 92 x 76 cm, 15 db. 50 eft. T.:

17 2009. október 2. Csepp V. Csepel M-es méretű, állítható, biciklis fejvédő eladó. T.: 06 (20) cm magas, világító szemű Sauronfigura 2500 Ft-ért eladó. T.: 06 (30) Jármű Eladó utánfutó. 200 x 120 cm. 110 eft. T.: Állat Színes, kisméretű Havanais kiskutyák eladók. Lakásban tarthatók, gyermekszeretők. Szőre nem hullik. Igazi családtag. T.: 06 (30) Vegyes Törtarany vásárlása Ft között. Tekintse meg a Google-ban a Luis galériát. Keressen fel a Margit krt Luis Galéria. T.: Régiség Bélyeggyűjteményt vásárolok, értékelek. Péteri János. T.: 06 (20) CORVINUS antikvitás, készpénzért vásárol régiséget. Festményeket, festőművész hagyatékot, könyvgyűjteményt. Régi, tudományos könyvtárat kiemelt áron! Régi pénzgyűjteményt, művészi fotókat, fotóművész hagyatékot. Antik stílusú kisbútorokat, régi ezüst ékszereket, étkészletet, dísztárgyakat, miniatűr csontfaragásokat, órákat, szobrokat, porcelánfigurákat. Teljes lakásfelszámolást! Szakszerű értékbecslés, ajánlat, díjtalan kiszállás. T.: , 06 (20) Egészség Lelki segélynyújtás masszázs keretében, gyógy-testgyertyázás, nőgyógyászati problémák, stressz-oldás, reuma stb. T.: 06 (30) Gyógytorna. Kérésére otthonában. T.: 06 (70) Jóga. T.: 06 (70) Tánciskola. T.: 06 (70) Dr. Kulcsár Anna bőrgyógyász főorvos magánrendelése a XXI. Ady E. út 17. fszt. Bejelentkezés. T.: 06 (20) Dr. Fa Cecília neurológus szakorvos minden szerdán órától magánrendelést tart a Széchenyi út 88. sz. alatti rendelőben. Bejelentkezés: 06 (30) es telefonszámon. Állást keres Napi takarítást, nagytakarítást, ablaktisztítást, festés utánit is vállalok. T.: 06 (70) Megbízható hölgy gyermekfelügyeletet, idős ember gondozását, háztartási munkát vállal. T.: Állást kínál S.O.S. kozmetikust keresek! T.: 06 (70) Jogosítvánnyal rendelkező szakképzett asztalost keresek, külső helyszíni szerelésre. Érdeklődni: 06 (30) Új szakmát és folyamatos munkát biztosítok. Szorgalmas, önálló munkára képes diplomás vagy érettségizettek jelentkezését várom: Trényiné, 06 (70) vagy számon. Munkavédelmi kis- és nagykereskedés agilis eladót, raktárost keres! Kereskedelmi jártasság, B kategóriás jogosítvány, targonca kezelés előny. T.: 06 (20) Pedagógusnő hétvégére munkát vállal. T.: 06 (30) Szépségszalonba fodrászt keresek. T.: 06 (30) Nyugdíjas óvónő munkát keres! T.: 06 (20) Egyéni vállalkozó vagyonőröket keresünk csepeli telephelyre, 12 órás munkarendbe. T.: 06 (20) , óra között. Csepeli ingatlan iroda keres ingatlanközvetítő munkatársakat. Kötetlen munkaidővel, képzéssel, átképzéssel eft-os kereset. T.. 06 (70) Nyugdíjas asztalost keresek részmunkaidőbe, erzsébeti, Duna-parti műhelybe. T.: Délelőtti és délutáni műszakba telefonos marketinges kollégákat felveszünk irodánkba. T.: 06 (20) műszakos munkarendbe műanyag fröccsöntésben jártas operátorokat keresünk szigetszentmiklósi üzemünkbe. A fényképes önéletrajzokat a következő címre küldjék: Érdeklődni a 06 (24) es számon lehet. Szorgalmas munkával jó jövedelem. Értelmiségi nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. T.: 06 (70) Oktatás 1-5. osztályosok korrepetálása. T.: 06 (20) Barátkozás a számítógéppel. Internet, levelezés. Érdeklődő kezdőknek, idősebbeknek, civileknek. Dán Zsuzsa 06 (30) Angoltanár vállal nyelvoktatást és korrepetálást. T.: Matematika, fizikatanítás Önnél! T.: 06 (20) Angol, magyar, történelemoktatás. Házhoz is megyek! T.: 06 (20) Egyéni igényekhez igazodó angoloktatás, nyelvvizsga előkészítés cégeknek is. T.: 06 (70) Matematika és fizika tantárgyak korrepetálását vállalja középiskolások, egyetemisták részére nagy gyakorlattal rendelkező matematika tanár. Házhoz megyek. T.: , és óra között. Angol, olasz, francia nyelvoktatás a kezdőtől a felsőfokig profi tolmácstól. Csepelen házhoz is megyek. T.: 06 (30) Magyarból, történelemből, filozófiából korrepetálást, érettségire felkészítést vállalok. T.: 06 (70) Matematika korrepetálás, felvételire, érettségire felkészítés szaktanárnál. T.: 06 (70) Diplomás angoltanár nyelvoktatást és korrepetálást vállal. T.: 06 (20) Angol közép- és felsőfokú nyelvvizsgára felkészítés nyelvterületen diplomázott, tapasztalt tanártól. T.: 06 (20) (esti órákban). Matematika, fizikaoktatás műszaki diplomás tanárnál. T.: Dajka, kisgyermekgondozó, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensképzés. T.: , Kasza Szakképzés. (Nysz: ) Dobtanítás jól felszerelt stúdióban a legkorszerűbb módszerekkel, gyors eredménnyel Csepel központjának közelében. T.: , 06 (30) Matematikaoktatás. T.: 06 (30) Általános iskolásoknak korrepetálást, fejlesztést vállalok. T.: 06 (30) Matematika korrepetálás, tanórán kívüli oktatás. T.: Társkereső TÁRSKERESŐ IRODA FÉNYKÉPES ADATBÁZISSAL ÉS RENDEZVÉNYEK- KEL! T.: Nem dohányzó, szőke, szemüveges, 178/68/90 kg férfi keres csepeli, nem dohányzó, barna bőrű, lehetőleg barna vagy vörös hajú, középmagas, jó alakú, csinos éves hölgyet. Molettek kizárva! Autóm nincs, jogsi van. Jelige: Táncolnék veled. HIRDESSEN ÖN IS A CSEPEL ÚJSÁGBAN Táncosokat vár a Munkásotthon A Munkásotthon gazdag programkínálata a felnőttek mellett a gyerekekről sem feledkezik meg. A színházi előadások, koncertek, irodalmi estek, kiállítások mellett kiemelten foglalkozik a kicsik mozgáskultúrájának fejlesztésével. A lehetőségeket Grosz Gabriella közművelődési csoportvezető mutatta be lapunknak. Megtudtuk, hogy közel ötven éve, az 1960-as évek elején honosodott meg az intézményben a művészi torna Sándori Antónia vezetésével, aki évről évre nagyon jó közösséget alakított ki a leánykákkal. A sportág viharos gyorsasággal fejlődött, egyre sportosabb jegyeket mutatott, nevet és vezetőt Katona Istvánné Anikó néni személyében váltott: ritmikus sportgimnasztika lett belőle. Az idő haladt, 2008-ban a gyerekek által nagyon szeretett Anikó néni nyugdíjba ment. A gyerekek mozgáskultúrájának programban tartására született az ötlet, hogy legyen komplex táncképzés az intézményben, amely hobbi jellegű, a foglalkozásokon a hangsúly a mozgás szeretetén és élvezetén legyen. Oktatóként nem is jöhetett szóba más, mint Hodonszky Júlia, a Csepp-Jazz Dance vezetője, akinek tanítványai az év végi bemutató előadásaikat korábban is a Munkásotthonban mutatták be. Az első csoportfoglalkozások 2008 szeptemberében indultak úgynevezett komplex táncképzési program keretében. Körülbelül nyolcvan gyermek kapott táncoktatást három korosztályban. Az egész évi munka eredménye a június 6-án megtartott klasszikus táncgála, amely jól bizonyította a Munkásotthon és a Csepp-Jazz Dance együttműködésének eredményességét. A most induló tanévben a Munkásotthon szeretné, ha több csoportfoglalkozás indulna. Ezért munkatársaival együtt várja gyerekek jelentkezését, kezdőkét és előképzettséget szerzettekét egyaránt, óvodásokét és kisiskolásokét. A komplex táncoktatás mellett évek óta nagyon népszerű a néptáncoktatás is az intézményben. Hatéves kortól iratkozhatnak be a tanfolyamokra a kicsik, mellettük nagyon várják a néptáncosok a éves fiúkat. Az ilyen foglalkozások nagyon hasznosak a fiataloknak, részben a kulturális örökség továbbvitele, részben saját életvitelük normális mederbe terelése érdekében. A jelentkezéssel kapcsolatos további információk személyesen a Munkásotthonban, illetve a honlapjáról (www.csepelimunkasotthon.hu) szerezhetők be. HIRDETÉS FELVÉTEL Mucsi Ferenc Nyitva tartás: H-Sz: 8-16 óráig, Cs: ig, P: 8-13-ig, T.: , Bp Kossuth Lajos u. 47.

18 VI. Csepp október 2. Csepel Szolgáltatás Mosógépjavítás a helyszínen, minden típus. Csepelen javítás esetén ingyenes kiszállással, hétvégén is. T.: , 06 (20) Csepeli duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: Megoldás Délpesti Gyorsszerviz! Mosógép, bojler, tűzhely, mikró, hűtő. Javítás 1 év garanciával! Kiszállás ingyenes! T.: S.O.S. Gázszerviz gázkészülékek teljes körű javítása, fűtésszezon előtti tisztítása, karbantartása, komplett fűtési rendszerek kiépítése tervezéssel, gázműeljárással, fűtési rendszerek vegyszeres tisztítása 0-24 óráig minden nap garanciával, ünnepnapokon is. T.: , , 06 (30) Villany-Ász Gyorsszolgálat 0-24 elektromos zárlatok teljes körű javítása; biztosítéktáblák, biztosítékok, kapcsolók, konnektorok cseréje; lámpák, csillárok felszerelése; lakások, házak komplett elektromos átvezetékelése 0-24 óráig garanciával, hétvégén is. T.: , 06 (30) Csepeli duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: Duguláselhárítás korszerű gépekkel mérsékelt árakon. T.: Duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (30) Királyerdei duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (70) Festőmester vállal szobafestést - mázolást. tapétázást hosszútávú garanciával. T.: , 06 (30) Asztalosműhely Vizisport u. 54. Egyedi bútor, beépített szekrény, konyhabútor (felújítás is). Galéria, parkettázás, csiszolás. Basa. T.: , 06 (70) Duguláselhárítás. T.: , 06 (70) Egyedi bútorok ajtó, ablakok gyártását és szerelését vállalom. 06 (70) Teljes lakásfelújítás, dryvitozás, festés, mázolás, burkolás, víz-, gáz, parkettázás, ács és asztalosmunkát vállalok. 06 (70) Kárpitozás, modern és stílusbútorok áthúzása, asztalosmunkák. Ingyenes felmérés, szállítás. T.: 06 (70) Gázkészülék, gázcsőszerelés, cirkók, konvektor, vízmelegítők javítása. T.: , 06 (20) , 06 (30) Vízvezeték szerelés, fürdőszoba felújítás, csapok, WC, csőtörések Kerületi Gyorsszolgálat Gázkészülékek teljes körű javítása; vízszerelés, vízórák kiépítése; villany, fűtésszerelés; gépi dugulás elhárítás garanciával 0-24 óráig a hét minden napján. T.: , 06 (20) S.O.S. Dugulás és Csatornatisztítás gépesített ipari technológiával, falbontás nélkül; a hét minden napján a nap 24 órájában garanciával a lakosság és közületek szolgálatában. T.: , 06 (20) VILLANYSZERELÉST VÁLLALOK. T.: , 06 (20) Családi Kft, konyha és egyéb bútorokat készít, régit felújít, ingyenes felmérés. T.: 06 (20) , Tel./Fax: Ács, tetőfedő, bádogos munkák készítése, felújítása. Bizalmát köszönöm. T.: 06 (20) javítása. T.: , 06 (20) Kőműves munkák, hideg-meleg burkolással, közületnek is. T.: , 06 (70) Vállalom családi házak, toldalékok, emeletráépítést, dryvit hőszigetelő rendszer készítését, külső-belső kőburkolást, kerítés építését. T.: 06 (30) Hidegburkolatok minőségi kivitelezése. T.: 06 (70) Csepeli lakásszervíz. Gáz-, víz-, fűtésszerelés, új szerelések, felújítások, javítások kivitelezéssel, tervezéssel, engedélyezéssel. T.: , 06 (20) Villanyszerelés, családi házak szerelése, régi épületek vezeték-cseréje, biztosítótábla csere. Hibaelhárítást hétvégén is vállalok. T.: , 06 (20) Kéménybélelés, furánflex, alumínium, acél béléscsövek, szerelt kémények nyitott-zárt (turbó) készülékekhez. Metal-Vill Kft. Tel/fax: , 06 (30) , 06 (70) KÖLTÖZTETÉS, ÁRUSZÁLLÍTÁS FÉLÁRON hétvégén is. Lomtalanítás, zongora, páncélszekrény. Hívjon bizalommal. T.: 06 (20) Festés, mázolás, gipszkarton szerelés, szigetelési munkával vállaljuk. T.: 06 (70) Kipufogóklinika. T.: , 06 (70) ÜVEG, TÜKÖR, KÉPKERETEZÉS nagy választékban, helyszínen is. Kossuth L. u. 76. T.: Üvegezés, tükrök, képkeretezés. Csepel, Árpád u. 21. T.: , 06 (20) AUTOMATA MOSÓGÉPEK és egyéb háztartási készülékek javítása. Hajdú Energomat felújítása 1 év garanciával Klam Péter. T: 06 (30) Számítógépszerelés NON-STOP lakáson. T.: 06 (20) , 06 (30) Kőműves legkisebb munkától lakásfelújításig kerítéseket, homlokzatokat, ajtó-ablakok bontását, beépítését vállalja. T.: , 06 (30) Gázkészülék javítás szerviz, karbantartással gázt spórolhat! T.: , 06 (30) TELEVÍZIÓ, VIDEÓ JAVÍTÁS HELYSZÍ- NEN Ingyenes kiszállás javítás esetén. Megbízható precíz munka garanciával, mérsékelt ár. Nyugdíjasoknak 15 % engedmény. Kármán Sándor T.: , 06 (20) Villanyszerelést, javítást, felújítást, bojlerek javítását, tisztítását vállalom. Rein Ernő villanyszerelő mester! T.: , 06 (20) Hidegburkolatok (csempézést, padlóburkolást, üvegmozaik, üvegtégla) kivitelezését, kőművesmunkákkal vállaljuk. T.: 06 (70) Kristálytiszta víz az otthonában. Tisztítóberendezéssel, egészségpénztár támogatással. Információ, elérhetőség: , 06 (20) , 06 (70) Víz-, fűtés-, gáz-, csatornaszerelés, fűtéskorszerűsítés = energia megtakarítás! Gyors, korszerű technológiákkal. Thermo-Quart BT. T.: 06 (20) , 06 (30) Egy konyhát is kifestek, csempe kőműves javítások. Precíz lakás-, iroda-, üzlettakarítás, leinformálhatóan, olcsón, referenciákkal, garanciával. Nagy István csepeli vállalkozó. T.: , 06 (20) Gyógy-pedikűrös, manikűrös házhoz megy! Kiszállás díjtalan. Hétvégén is hívható! T.: , 06 (70) Vízszerelő gyorsszolgálat! Csőrepedések, átázások, WC tartályok, kádak, mosogatók, csaptelepek cseréje, duguláselhárítás, vízóra -csere. Díjtalan kiszállás! T.: , 06 (20) , 06 (70) Megbízható férfi kertrendezést, fűnyírást, sövénynyírást vállal reális áron. T.: 06 (30) Redőnyösmunkák, készítés- javítás, gurtni csere, szúnyoghálók. T.: , 06 (30) Rácsok és lakatosmunkák. T.: , 06 (70) Ácsmunka, tetőfedés, bádogozás, régi tető felújítása, kéményfelújítás, kőművesmunkák, dryvitozás, gipszkartonozás, lambériázás. Kisebb javításokat is vállalunk. T.: , 06 (30) Vállalom családi házak építését, külső, belső burkolást, külső hőszigetelést, kerítés építését, víz- és fűtésszerelést, toldalékok építését. T.: 06 (30) Őszi akció! Konténeres sitt-, földszállítás, sóder, homok, termőföld, murva szállítása kedvező árakon! T.: 06 (30) Csepeli gyorsszerviz: FÉG-JUN- KERS-VAILLANT gázkészülék, víz, fűtésszerelés, fürdőszoba felújítás burkolással is. WC tartályok, csapok, csőtörések, vízórák, dugulás elhárítás, gázkészülékek vétele. Hétvégén is. Díjtalan kiszállás. T.: 06 (20) Villanyszerelés! Hibaelhárítás, biztosítéktábla cseréje, kisebb munkák! Hívjon bizalommal. T.: , 06 (30) Varrógépjavítás. T.: 06 (20) , Vállalok víz-, fűtés-szerelést garanciával. T.: 06 (30) Parkettázás, csiszolás, lakkozás, PVC, szőnyegfektetés. T.: 06 (20) Olcsó konténeres sitt-, lom-, szemétszállítás. T.: 06 (30) KÖNYVELÉS Biztosítással, kedvezményekkel T.: 06 (70) Dugulás elhárítás, vízvezeték és központi fűtés-szerelés, karbantartás. Reális áron, garanciával. T.: 06 (70) Épületbontás. Gépi pince kiemelés elszállítással kedvező árakon! T.: 06 (30) ZSENIÁLIS TISZTASÁGRA VÁGYIK? Hívja a Zseniális Bt-t. Irodák, irodaházak, lépcsőházak, csarnokok nagytakarítását, építkezések után is vállaljuk. Gyors, megbízható, precíz munka. T.: 06 (30) Redőny, reluxa-szerelés, gurtnicsere, szúnyogháló, harmonikaajtó, párkányok. Javítás. T.: 06 (20) FOGTECHNIKA fogsorok készítése, javítása. A hét minden napján! Cím: Bp. Bajcsy Zs. u. 71. T.: Őszi akció! Sóder, homok, termőföld, murva, töltőföld szállítása kedvező árakon! T.: 06 (30) TÉVÉJAVÍTÁS AZONNAL, HELYSZÍ- NENl! (Orion, Videoton, ITT-Nokia, Nordmende, Vestel, Schneider, Dual) T.: 06 (20) , 06 (20) Lakások felújítását, homlokzat szigetelését vállaljuk. T.: 06 (30) Bádogos Üzletház őszi akciója! Ereszcsatornák, lefolyók, tetőkibúvók, kéményszegélyek és tartozékai 5-25 % kedvezménnyel. Horganyzott vaslemez, alumínium, színes alumínium, horgany, rozsdamentes és réz lemezek, eresz és falszegélyek raktárról vagy méretre gyártása rövid határidővel, házhoz szállítás. Cím: Bp. XXI. ker. Bajáki Ferenc u. 27. T.: , 06 (30)

19 2009. október 2. Csepp VII. Csepel Fekete István Autókarosszéria javítás, fényezés, AUTÓJAVÍTÓ vizsgáztatás, 1213 Bp., Királyerdő u autószerelés, diesel javítás Tel.: 06-24/ , 06-20/ ÉPÜLETBONTÁS, FÖLDMUNKA, KONTÉNER-RENDELÉS Termőföld, sóder, építőanyag kiszállítás T.: 06 (20) FESTÉS, mázolás, tapétázás, építőipari felújítások. Kőműves, burkoló, gipszkartonos, villany, vízvezeték szerelés, laminált parketta, külső homlokzati drywith rendszer készítése, külső festési szakipari munkákat vállalok. Kovács. T.: , 06 (20) Hűtőgépjavítás. T.: 06 (20) , 06 (80) Hűtőgépjavítás hétvégén is, nyugdíjasoknak kedvezmény. T.: 06 (20) Villanyszerelés, kisebb-nagyobb munkák, hétvégén is. Korrekt árak, nyugdíjasoknak kedvezmény. T.: 06 (20) Csepeli gyorsszerviz teljeskörű víz, gáz, villanyszerelést, csőrepedések megszüntetését, vízórák telepítését, papír ügyíntézéssel, gépi dugulás elhárítást vállal 0-24-ig. Hétvégén is garanciával. T.: 06 (20) , Figyelem! Kollár József tüzelő és építőanyag kereskedő rendelést felvesz, csak telefonon! Aprított akácfa 3 eft/q, német brikett 5600 Ft/q nettó, szállítással együtt. T.: , 06 (30) , Kata mérlegképes könyveldéje vállalja egyéni és társas vállalkozások könyvelését. Kezdőknek kedvezmény. T.: , 06 (20) Rácskészítés, erkélybeépítés, előtető, korlát, kapu, egyéb lakatosmunkák, javítások. T.: , 06 (70) Asztalos munkák, zárcserék, szigetelés sok éves tapasztalattal! Hívjon bizalommal! T.: , 06 (20) VILLANYSZERELŐ MESTER VÁL- LAL MINDENNEMŰ ELEKTROMOS MUNKÁT, ELMŰ MINŐSÍTÉSSEL, GARANCIÁVAL. T.: 06 (20) Hidegburkolás, csempézés. T.: 06 (70) Csepeli gázszerviz: cirkók, konvektorok, vízmelegítők javítása, szervizelése, fűtési rendszerek karbantartása, korszerűsítése non-stop ig hétvégén is, garanciával. T.: , 06 (20) LUXUS BÚTOROK OUTLET ÁRON! Szigetszentmiklós, Csepeli út (az autópályarendőrség mellett) 1213 Bp. Csepel, Szent I. u T.: , 06 (24) AS ÁRAK! Hálószobák, nappalik, kisbútorok a készlet erejéig! LAKÁSFELÚJÍTÁST ÉS ÁCS MUNKÁT VÁLLALUNK TELJESKÖRŰ GARANCIÁ- VAL, A MEGBÍZÓ ELÉGEDETTSÉGÉIG! Gipszkartonozás, Külső-belső szigetelés, Burkolás, Festés, Mázolás, Előtetők, régi és új tetők felújítása-készítése, kocsi beállók. VÁRJUK HÍVÁSÁT. T.: 06 (30) Víz-, gáz Víz-, fűtésszerelés, javítás, átalakítás garanciával. T.: 06 (70) Szobafestést-mázolást, tapétázást, azonnalra. T.: 06 (20) Gázkészülékek, cirkók, vízmelegítők, konvektorok tisztítása, javítása a legkedvezőbb áron, Önhöz alkalmazkodva. Ingyenes kiszállás! T.: 06 (20) Házhoz megyek női fodrász. T.: 06 (20) Fürdőszoba felújítás, víz-, gáz-, fűtésszerelés, burkolás, kőművesmunka anyagbeszerzéssel. T.: 06 (30) Olcsó konténeres sitt-, szemét-, sóder-, homok-, termőföldszállítás. T.: 06 (20) Asztalos, lakatos munkák készítéstől a legkisebb javításig. T.: 06 (20) , Automata mosógépjavítás, garanciával, hétvégén is. Javítás esetén ingyen kiszállással. T.: KÖNYVELÉS T: Kutyakozmetikus Csepelen házhoz is megy. T.: , 06 (20) Látogasson el Ön is üzletházunkba, ahol a legkülönfélébb szolgáltatásokkal várjuk minden kedves vásárlónkat. Csepeli kórháznál ÓVÓHELY BÉRBEADÓ vagy ELADÓ. T.: 06 (70) Sebestyén Mátyás gázszerelő mester. T.: , 06 (30) Víz-, gáz-, központifűtés-tervezés, kivitelezés! Csatornahálózat szerelés. Tetőfedés, bádogozás, bármilyen tető fedése, javítása, felújítás, kisebb ácsmunkák szakmai hozzáértéssel. T.: este, 06 (30) Vízvezeték és berendezési tárgyak felszerelése, javítása és cseréje, dugulásmegszüntetés! T.: Dugulás-elhárítás hétvégén is. T.: Fuvarozás, költöztetés, 2-4 t-ig, vidékre is. Rakodással, 24 éves gyakorlattal. Kerületieknek kedvezmény. T.: 06 (30) , REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, HARMONIKAAJTÓ, ROLETTA, SZÚ- NYOGHÁLÓ SZERELÉS-JAVÍTÁS HÉT- VÉGÉN IS! T.: , 06/30/ Szobafestést-mázolást, tapétázást, azonnalra. T.: 06 (20) Asztalos mindennemű faipari munkát vállal. T.: 06 (20) Bp., Széchenyi út 92/b. Posta, hírlapáru Kínai üzlet Papír-írószer Ruhabolt Italdiszkont Biztosítás- és hitelügyintézés Nagy Levin Tavernája Videotéka Látványpékség Kerkpár-szaküzlet Kaméleon Szépségszalon Vagyonvédelmi kirendeltség Clares Kft. Ingatlankövetítő Iroda Redőny, reluxa, szúnyogháló stb. szerelése, javítása, garantáltan a legolcsóbban! Ingyenes felmérés! T.: 06 (20) , 06 (70) Kútfúrás garanciával. T.: 06 (20) Burkolást vállalunk minőségi kivitelben. T.: 06 (20) Vízvezeték szerelés, javítás, karbantartás, duguláselhárítás garanciával. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. T.: Festés, mázolás, tapétázás. Olcsón, szépen, garanciával. Török. T.: , 06 (30) Homlokzatszigetelést, festést, belső festést mázolást vállalunk. T.: 06 (30) Tetőjavítást, felújítást, vízszigetelést, ereszcsatorna szerelést, javítást, mindenféle bádogos munkát vállal csepeli szakember. Ingyenes felmérés és árajánlat. T.: 06 (30) Mezővári Zsolt Költöztetés most 50%-kal olcsóbban! Ingyen dobozokkal, garanciával! Hétvégén is! www. bauerteher.hu T.: 06 (30) Redőny, reluxa, szalagfüggöny, szúnyogháló javítása, szerelése, nyílászárók szigetelése, passzítása. Weiszgerber Attila T.: 06 (30) Bútorasztalos vállal konyhabútorgyártást, felújítást, tolóajtós gardrób, polcrendszer és kiegészítő kisbútor készítését. 3 D látványterv. Csepelen a felmérés ingyenes. T.: 06 (70)

20 VIII. Csepp október 2. Csepel A MÛSORA VHF 11-RŐL VHF 9-RE VÁLTOZOTT. AKI TETŐANTENNÁVAL VESZI A CSEPP TV ADÁSÁT ANNAK ÁT KELL HANGOLNI A TELEVÍZIÓ KÉSZÜLÉKÉT. OKTÓBER 2. /PÉNTEK/ Képújság Műsorismertetés Csepeli polgár Kratzl Béláné Csengetett Mylord? XX/14. (brit vígjáték) Hülyeség nem akadály Fsz.: Lukáts Andor, Koltai Róbert (magyar játékfilm) /80 / Szigetelő /ism./ Képújság OKTÓBER 3. /SZOMBAT/ Szigetelő /ism./ Galéria (művészeti magazin) /ism./ Pulzus egészségügyi magazin) /ism./ KAPOCS Civil és kisebbségi híradó /ism./ Csengetett Mylord? XX/14. (brit vígjáték) /ism./ Képújság OKTÓBER 4. /VASÁRNAP/ Képújság A repülő ház 52/36. A kis kém (angol rajzfilmsorozat) Sportmozaik Csepeli polgár Kratzl Béláné A kis szökevények (amerikai játékfilm) /86 / Hegycsúcsok XXX/26. A sivatag fiai (francia természetfilm sorozat) Református istentisztelet közvetítése a királyerdői református templomból. Igér hirdet: Temesvári Imre református lelkipásztor Képújság OKTÓBER 5. /HÉTFŐ/ Képújság Műsorismertetés Szigetelő Csepeli Hírmagazin Őrjárat (bűnmegelőzési, bűnüldőzési magazin) Sportmozaik /ism./ A repülő ház 52/36. A kis kém (angol rajzfilmsorozat) /ism./ Hegycsúcsok XXX/26. A sivatag fiai (francia természetfilm sorozat) /ism./ Képújság OKTÓBER 6. /KEDD/ Képújság Szigetelő Csepeli Hírmagazin /ism./ Őrjárat (bűnmegelőzési, bűnüldőzési magazin) Sportmozaik /ism./ Hegycsúcsok XXX/26. A sivatag fiai (francia természetfilm sorozat) /ism./ Képújság OKTÓBER 7. /SZERDA/ Képújság Műsorismertetés Galéria (művészeti magazin) Pulzus (egészségügyi magazin) Fogadóóra Aki válaszol Orosz Ferenc alpolgármester (Az adás napján 16 órától hívható telefonszám: , ) Talpalatnyi föld Fsz.: Szirtes Ádám, Mészáros Ági (magyar filmdráma) /100 / Képújság OKTÓBER 8. /CSÜTÖRTÖK/ Képújság Szigetelő Csepeli Hírmagazin /ism./ Galéria (művészeti magazin) /ism./ Pulzus (egészségügyi magazin) /ism./ Fogadóóra Aki válaszol Orosz Ferenc alpolgármester /ism./ Képújság OKTÓBER 9. /PÉNTEK/ Képújság Műsorismertetés Csepeli Ősz Csengetett Mylord? XX/15. (brit vígjáték) Az oroszlán ugrani készül Fsz.: Bujtor István, Ajtay Andor, Psota Irén (magyar játékfilm) /80 / Szigetelő /ism./ Képújság OKTÓBER 10. /SZOMBAT/ Szigetelő /ism./ Őrjárat (bűnmegelőzési, bűnüldőzési magazin) /ism./ Sportmozaik /ism./ Pulzus egészségügyi magazin) /ism./ Fogadóóra Aki válaszol Orosz Ferenc alpolgármester /ism./ Csengetett Mylord? XX/15. (brit vígjáték) /ism./ Képújság A családi pótlékra vonatkozó adójogszabályok változása /1995. évi CXVII. törvény , 11. (5), 28. (18), (19), 48. (2), (6)- (7), 49. (7)/ Hogyan számít be a jövedelembe a családi pótlék, és miért? A személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény módosításával szeptember 1-től a családi pótlék már nem adómentes juttatás, hanem egyéb jövedelemként adóterhet nem viselő járandóság lesz, ami azt jelenti, hogy az adóalapba beszámít, de a rá eső adót nem kell megfizetni (ugyanúgy, mint a nyugdíj esetében). Előfordulhat tehát, hogy az adózó jövedelmének egy része a családi pótlék miatt a magasabb adókulcs szerint adózik. A családi pótlék a következő módon számíthat be az összes jövedelembe: - Az egy háztartásban elő házastársak, élettársak esetében a családi pótlék 50-50%-a lesz egyéb jövedelem, tekintet nélkül arra, hogy a családi pótlékot ténylegesen megosztották-e vagy sem. Tehát ha nem történt megosztás, a jogosult személy házastársának, élettársának akkor is figyelembe kell venni a családi pótlék felét az adóalap számításnál. A családi pótlékra jogosult és az adóévben ilyen bevételt szerzett magánszemélynek, illetve vele együtt élő házastársának, élettársának az adóbevallásban fel kell tüntetnie házastársa, élettársa nevét, adóazonosító jelét, (ennek hiányában természetes személyazonosító adatait, lakcímét). Ezt a rendelkezést a munkáltatói adómegállapítás során is alkalmazni kell. - A családi pótlékra egyedülállóként jogosult személynél a családi pótlék 50%-a lesz egyéb jövedelem (adóterhet nem viselő járandóság). - A külön élő és elvált szülők esetében a gyermektől külön élő szülő egyáltalán nem jogosult családi pótlékra, ezért nem kell annak felét egyéb jövedelemként figyelembe vennie. Mikor kell nyilatkozni a családi pótlékról, fel kell-e tüntetni az összegét? Amennyiben a munkavállaló nem a munkáltatójától kapja az adóterhet nem viselő járandóságot (ideértve különösen a családi pótlék 50%-át), nyilatkozatot kell adnia a munkáltatójának. A magánszemély nem köteles a nyilatkozatban feltüntetni a családi pótlék 50%-nak, vagy az egyéb adóterhet nem viselő járandóságnak az összegét, de ha nem nyilatkozik az összegről, a munkáltató köteles az adóelőleget a béréből a legmagasabb adókulcs alapján vonni akkor is, ha egyébként az összes jövedelme ennél kevesebb lenne ( az adóévről szóló bevallásban az esetleges különbözet visszaigényelhető). A nyilatkozatot az adóterhet nem viselő járandóságnak az adóévben történt első kifizetését követően haladéktalanul meg kell tenni, és azt a munkáltató az adóévben mindaddig figyelembe veszi, amíg azt a magánszemély vissza nem vonja, vagy nem módosítja. Lehet-e adómentes a családi pótlék? Továbbra is adómentes a családi pótlék az alább esetekben (a bevallásban sem kell feltüntetni): - Saját jogon jogosultként kapja a gyermek, ennek esetei: életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy, feltéve, ha utána nagykorúságáig magasabb összegű családi pótlékot folyósítottak, - közoktatási intézményben tanulmányokat folytató, nagykorú személy 23. életévéig, - akinek mindkét szülője elhunyt, - akinek a vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, elvált vagy házastársától különélő szülője elhunyt, - aki kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből, - akinek a gyámsága nagykorúvá válása miatt szűnt meg, - szülői ház elhagyása esetén, akinek a családi pótlék a nagykorúságát megelőzően is a részére került folyósításra, - aki a szülővel, annak házastársával, nevelőszülővel, gyámmal, nem él egy háztartásban. - Az adómentesség akkor is fennáll, ha a családi pótlékot tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után emelt összegben kapják a szülők. - Szintén adómentes juttatás a vagyonkezelői joggal felruházott gyámként, eseti gondnokként, a gyermekotthonban, javítóintézetben nevelt, vagy büntetésvégrehajtási intézetben lévő, gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekre tekintettel kapott családi pótlék. - A gyámként, nevelőszülőként kapott családi pótlékot sem kell feltüntetni a bevallásban. Az adótábla változása /1995. évi CXVII. törvény 30., évi 61. (2)/ január 1-re visszamenőleges hatállyal változott az adótábla. Az alsó, 18% kulcs felső határa Ft-ról Ft-ra nőtt Ft-tól a személyi jövedelemadó kulcs változatlanul 36%. Mivel a változás visszamenőleges hatályú, ezért a munkáltató által az előző szabályok alapján levont adóelőleg egyes esetekben (az Ft feletti jövedelem esetén) meghaladhatja az új adótábla szerint levonható adóelőlegeket. Ebben az esetben a munkáltató az első félévre (július 31-ig) juttatott bér adóelőlegét az új adótábla szerint is meghatározza, ha az így kiszámolt adóelőlegek összege kisebb, mint a ténylegesen levont, a különbözetet a második félévben megszerzett bevételek adóelőlegét csökkentő tételként veszi figyelembe, mindaddig, amíg a különbözet el nem fogy (tehát ennyivel magasabb lesz a nettó bér). Ezzel a módszerrel utoljára a december hónapra megszerzett bér vagy kifizetés adóelőlege csökkenthető.

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. a Tamariska domb értékeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez szükséges intézkedési terv elfogadására

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. a Tamariska domb értékeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez szükséges intézkedési terv elfogadására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT a Tamariska domb értékeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez szükséges intézkedési terv elfogadására Előterjesztő: Orosz Ferenc alpolgármester

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a gyermekügyeleti ellátással kapcsolatos döntésre

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a gyermekügyeleti ellátással kapcsolatos döntésre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a gyermekügyeleti ellátással kapcsolatos döntésre Készítette: Lombos Antal Szociális és Egészségügyi ágazatvezető Viszkievicz Ferenc

Részletesebben

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata POLGÁRMESTER J A V A S L A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E Készítette: Ábrahámné Turner

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről Székhely: H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Telephely: H-2740 Abony, Vasút út 15. Tel./Fax: (53) 562-070 Adószám: 20244075-2-13 E-mail: abokom@pr.hu Pest Megyei Cégbíróság Cg.: 13-09-118514 Az előterjesztés

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a szociális ellátás feltételrendszerének javítására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a szociális ellátás feltételrendszerének javítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a szociális ellátás feltételrendszerének javítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő: Horváth Gyula alpolgármester

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára M E G H Í V Ó Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára hívom össze. A képviselő-testület ülését a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Olympic Agenda 2020 elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Schmitt Pál A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlés 2015. február 6. Agenda 2020 - Cél

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA

B E S Z Á M O L Ó. a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről Készítette: Viszkievicz Ferenc mb. intézményvezető

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott 2015. II. félévi Munkaterve SZEPTEMBER 24. (csütörtök) Az előterjesztések leadási határideje:

Részletesebben

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek A Tessedik Sámuel Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2014. október 19-én (vasárnap) 16 órára BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek CSAK AMI LESZ, AZ A VIRÁG... címmel rendezett

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 173/2009.(III.19) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére Készítette: Szenteczky János vezérigazgató CSEVAK

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT

Polgármester JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Művelődési Ifjúsági és Sport Ágazathoz tartozó intézmények kéményeinek, illetve a közművelődési intézményeinek felújítására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

K I V O N A T. Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy mai ülésének napirendjét a következőképpen határozza meg:

K I V O N A T. Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy mai ülésének napirendjét a következőképpen határozza meg: K I V O N A T Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2015. szeptember 23-án (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott nyílt

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Csepeli Romaintegrációs Program megvalósításával kapcsolatos döntésekre

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Csepeli Romaintegrációs Program megvalósításával kapcsolatos döntésekre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a Csepeli Romaintegrációs Program megvalósításával kapcsolatos döntésekre Készítette: S. Szabó Ferenc közéleti-és nemzetközi munkatárs

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

POLGÁRMESTER. Javaslat

POLGÁRMESTER. Javaslat BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER Javaslat a Bp. XXI. ker. II. Rákóczi Ferenc út 45. szám alatti intézmény bérbeadására vonatkozó 346/1993.(X.12.) Kt. sz. határozat módosítására Készítette:

Részletesebben

Előzmények Szakmai fejlesztés

Előzmények Szakmai fejlesztés Előzmények Szakmai fejlesztés 2006 november: Igazgatói körlevélre, 5 éves távlatra készített Osztályos Fejlesztési Program keretében fogalmazódott meg először, egy olyan nappali ellátási forma létrehozása,

Részletesebben

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25.

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Alapítványunk szervezésében került megrendezésre a daganatos gyermekek gyógyítását Segítő Szakemberek

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről:

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről: a Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31, cégjegyzék száma: 0110042582) a továbbiakban,

Részletesebben

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt. szám: P-28522/2009. Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinet Tárgy: Javaslat a Hagar országa" című

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra 12.075/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 493/2009.(VI.23.) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására Készítette: Damm Mária Szociális és Egészségügyi Ágazat koordinátora Előterjesztő:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE (hsjsqaz- BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2013. március 27-i Képviselő-testületi Készítette: Nagy József Sport referens ülésre Tárgy: Javaslat az Atlétikai Reménységekért

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTERE. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és hozza meg döntését!

ALPOLGÁRMESTERE. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és hozza meg döntését! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZATÁNAK Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Javaslat a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális szolgáltatásokról,

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Szennyvízcsatornázás Csepelen Lakossági fórum 2012. június 21.

Szennyvízcsatornázás Csepelen Lakossági fórum 2012. június 21. Szennyvízcsatornázás Csepelen Lakossági fórum 2012. június 21. Elindult a csepeli szennyvízcsatornázás! ÍGÉRETEK HELYETT CSELEKVÉS! Uniós támogatásból megoldódik az évtizedek óta húzódó szennyvízprobléma,

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselő-testület a 79/2015.(VI.29.) KT határozatával 2 M U N K A T E R V 2015. július 1-től

Részletesebben

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 26-án megtartott nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 26-án megtartott nyilvános üléséről - 1 - - 2 - Ónod Község Önkormányzata 3551Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 26-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről A testületi ülésen a mellékelt

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 2-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 4/2015.(II.03.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 5/2015.(II.03.) Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 12-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 12-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2011. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 12-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala 1686-2/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására. Ágazatvezető

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására. Ágazatvezető BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására Készítette: Előterjesztő: Előterjesztés egyeztetve:

Részletesebben

Az FKF Zrt. válaszlevelében taglalta az előkészítő munka egyes lépéseit, mely alapján a Környezetvédelmi Osztály intézkedési tervet készített.

Az FKF Zrt. válaszlevelében taglalta az előkészítő munka egyes lépéseit, mely alapján a Környezetvédelmi Osztály intézkedési tervet készített. S. Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Építésügyi és Környezetvédelmi Főosztály V L Wriilet Kőbányai A. {. \ iselő-íestület ülése Akols^/to^o- DUUMJCbi., Tárgy; Javaslat a Kerületi Komposztálási

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Szépítő Egyesület, Szombathely választmányi üléséről. 2010. szeptember 15 én 17.00 órakor

Jegyzőkönyv. a Szépítő Egyesület, Szombathely választmányi üléséről. 2010. szeptember 15 én 17.00 órakor Jegyzőkönyv a Szépítő Egyesület, Szombathely választmányi üléséről 2010. szeptember 15 én 17.00 órakor a Kisfaludy Sándor u.1.sz. II. emeleti helyiségében Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés Napirend előtt: 2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés 1/2015. (I.19.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy mai rendkívüli

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem MEGHÍVÓ A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Cigányságkutató Intézet Romano Instituto és a Phralipe Független Cigány Szervezet szeretettel meghívja a KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZEK AZ EMBERI

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35.

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 F a x : ( 0 6-3 2 ) 4 6 0-9 1 8 E - m a i l :forum@paszto.hu Száma: 1-126/2015. A döntés meghozatala

Részletesebben

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 1.) Az egységes pályázati rendszer kiterjed: a) a Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi szervezeti egységének tevékenységi körébe tartozó, b) a szervezeti

Részletesebben

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 746.335/2006. Javaslat Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának valamint Kistokaj Község Önkormányzatának a Miskolci Központi Háziorvosi Ügyelethez történő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. július 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Társulási Tanács!

az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. július 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Társulási Tanács! Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa E l n ö k é t ő l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517, e-mail: atmot@csanytelek.hu 19/2013. E l ő t e r

Részletesebben

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! #

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! # ! # % # % & #( %! ) + + +,!. / 0 1 2 # 3 4 5 5 3 3 4 6,. ( 3 3 5! # %& %! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 5 3 4 + 8 + % ( 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! #! 5 < 9 6! #!3 = 9.! # 4 >!?+ ( 1 ?Α & Β5 5, 5 Χ3,

Részletesebben

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Sporttanácsnok

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Sporttanácsnok Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Sporttanácsnok Előterjesztés A Csepel SC jövőjével kapcsolatos önkormányzati állásfoglalásra, illetve a Csepel SC Alapítvány központi sporttelepe

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2013. június 26. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Javaslat a Kertvárosi

Részletesebben

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat Jegyzőkönyv A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület közgyűléséről Időpont: 2010. február 27. szombat Helyszín: Egyesületi iroda helyiség, Kapostüskevár MÁV állomás Jelen vannak: Az egyesület tagjai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-361, Fax: (44) 501-358 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 146-3 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa J A VA S L A T az Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. konzorciumi tagként való részvételére az ÉMOP-4.1.2/A-11. számú Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése című pályázatban

Részletesebben