(Egységes szerkezetben)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "(Egységes szerkezetben)"

Átírás

1 CSÖDE KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/2004.(XII. 23.) SZÁMÚ RENDELETE Csöde Község Szabályozási Terve, valamint Helyi Építési Szabályzata jóváhagyásáról (Egységes szerkezetben) Csöde Község Önkormányzat Képviselő Testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. Tv. 7. (3) bekezdés c.) pontjában és a 13. (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló, módosított évi LXV. Tv. l6. (1) bekezdésében biztosított feladat és hatáskörében eljárva, továbbá az Országos Településrendezési és Építésügyi Követelményekről (a továbbiakban OTÉK) szóló (XII.20.) Kormányrendelet 4. (3) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: Általános előírások 1. /1/ E rendelet Csöde Község Helyi Építési Szabályzatát, mellékleteivel, valamint a Belterületi Szabályozási Tervlapját (R-02, R-02/a, R-03) és a Külterületi Szabályozási Tervlapját «R-081l- 3) továbbiakban szabályozási tervlapját- közzéteszi, és a kötelező alkalmazását elrendeli. /2/ A rendelet hatálya Csöde község közigazgatási területére terjed ki. /3/ A község közigazgatási területén (továbbiakban: a terv területe) állandó vagy ideiglenes jelleggel területet felhasználni, építési telket, építési területet kialakítani, az építésre szolgáló földterületen építési tevékenységet folytatni, valamint ilyen célra hatósági engedélyt kiadni - az országos érvényű rendelkezések megtartása mellett - csak a szabályozási tervekben és jelen szabályzat rendelkezéseiben foglaltaknak megfelelően szabad. /4/ A Vámosi & Tsa Építész Iroda Bt által munkaszám alatt készített R-02, R-02/a, R-03 és R-04/l-3 sz. tervek, valamint a régészeti lelőhelyek jelölésének tervlapjai jelen rendelet mellékletét képezik. 2. /1/ A szabályozási tervben és a helyi építési szabályzatban kötelezőnek kell tekinteni és meg kell tartani: belterületi határ, beépítésre szánt terület határa a szabályozási vonal a területegységeket elválasztó vonal a területi jellemzők (szintterület-sűrűség, legkisebb zöldfelület (%), közművesítettség mértéke és zajvédelmi besorolás) az övezeti határ és jellemzők építési hely meghatározására vonatkozó elemek: o kijelölt oldalhatár, melyhez oldalhatáron álló beépítés esetén az építési hely csatlakozik

2 o építési vonal o építési hely határvonalai (elő-, oldal- és hátsókert értéke) a védőtávolságokat ártér határa nemzeti park területének határa a telepítendő fasorokat /2/ Irányadónak kell tekinteni: az irányadó telekhatárt a telekhatárra vonatkozó megszüntető jelet. az övezeti határ telekalakítási terv alapján kismértében (max. ± 15 m) módosítható. /3/ A kötelező erejű elemek módosítása a szabályozási terv módosítása útján lehetséges. A módosításra vonatkozóan az Étv.(l997. évi LXXVIII. törvény) és az OTÉK (253/1997./XII.20./Kormányrendelet) előírásai szerint kell eljárni. /4/ A bruttó szintterület számítása a szabályozási terv alkalmazásakor: épületek terep szint felett kialakított szintjei hasznos alapterületének össze, melyből levonható lakásonként ill. vendégszoba-egységenként terep szint felett kialakított 1-1 db gépjárműtároló területe. A tetőtéri helyiségeknél az 1,90 m meghaladó belmagasságú területet kell számításba venni. A lépcsőkarok és közbenső pihenők alapterületét csak egyszer (a legalsó szinten) kell figyelembe venni. KÜL - ÉS BELTERÜLET 3. A tervezési terület belterület ill. külterület, a bel- és külterület határát a szabályozási tervek tartalmazzák. Külterületi földrészlet belterületbe vonására kizárólag a szabályozási terv jóváhagyását követően kerülhet sor. 1 A bel- és külterület határa a Vámosi és Társa Bt által szeptember hónapban készített R-02 szabályozási tervlap, valamint az R-01 és R-04 település szerkezeti tervek szerint módosul. TELEPÜLÉSSZERKEZET, TERÜLETFELHASZNÁLÁS A község területe építési szempontból beépítésre szánt terület, ill. beépítésre nem szánt terület. a. beépítésre szánt területek: lakóterület ezen belül falusias lakóterület Lf jelű gazdasági ezen belül kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület Gksz jelű különleges terület ezen belüli sport célú Ksp jelű temető célú különleges terület Kt jelű b) beépítésre nem szánt területek: 4. 1Kiegészítette a 9/2005./X.20./ sz. önkormányzati rendelet, hatályos november 1. napjától.

3 közlekedési és közmű elhelyezési terület zöldterület (közpark) Z jelű mezőgazdasági terület Má jelű erdő terület ezen belül gazdasági erdő Eg jelű védelmi erdő Ev jelű egészségügyi - szoc.-tur. erdő Ee jelű egyéb ezen belül vízgazdálkodási terület V jelű LAKÓTERÜLET /1/ A lakóterület Lf jelű falusias lakóterület, mely legfeljebb 5,0 m építménymagasságú lakóépületek, legfeljebb 5,0 m építménymagasságú mező- és erdőgazdasági építmények, továbbá legfeljebb 5,0 m építménymagasságú helyi lakosságot szolgáló, nem zavaró hatású kereskedelmi, szolgáltató és kézműipari építmények elhelyezésére szolgál. 5. /2/ A falusias lakóterületen elhelyezhető: lakóépület mező- és erdőgazdasági (üzemi) építmény, amennyiben az övezeti előírások megengedik kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület szálláshely szolgáltató épület kézműipari építmény helyi igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület sportépítmény mellék funkciójú épület csak akkor helyezhető el, ha az övezeti előírások lehetővé teszik. /3/ A legnagyobb megengedett szintterület sűrűség (bruttó szintterület : telek területe): 0,5. /4/ A legkisebb zöldfelület 40%; (A telek területének legalább 40 %-a zöldfelületként alakítandó ki és tartandó fenn.) /5/ A területet teljes ill. részleges közművesítéssel kell ellátni övezeti jel szerint. /6/ A levegőtisztaság-védelemre ill. a zajvédelemre vonatkozó előírásokat a 14. tartalmazza. /7/ Az Lf O ,0-5,0 800 jelű övezetben oldalhatáron álló, legalább 3,0 m, legfeljebb 5,0 m építménymagasságú épületek helyezhetők el, legfeljebb 30 %-os beépítettséggel, a kialakítható legkisebb telek területe 800 m 2 (minimális szélesség 16 m [közbenső telek, kijelölt oldalhatárral rendelkező saroktelek] ill. 20 m [kijelölt oldalhatárral nem rendelkező saroktelek], minimális mélység 30 m). Beépíthetőnek kell tekinteni kialakult állapotban azt a meglévő telket, melynek területe min: 600 m 2 (minimális szélesség 14 m, minimális mélység 25 m). Az építési hely közterület felöli határvonalát (az előkert mértékét) a szabályozási terv tünteti fel. Az oldalkert minimum 6,0 m, a hátsókert minimum 6,0 m. Az építési helyen belül különálló mellékfunkciójú épület is elhelyezhető az állattartási rendelettel összhangban.

4 /8/ Az Lf O ,0-5,0 800 jelű övezetben oldalhatáron álló, legalább 3,0 m, legfeljebb 5,0 m építménymagasságú épületek helyezhetők el, legfeljebb 30 %-os beépítettséggel, a kialakítható legkisebb telek területe 800 m 2 (minimális szélesség 16 m [közbenső telek, kijelölt oldalhatárral rendelkező saroktelek], ill. 20 m [kijelölt oldalhatárral nem rendelkező saroktelek], minimális mélység 30 m). Az építési hely közterület felöli határvonalát (az előkert mértékét) a szabályozási terv tünteti fel. Az oldalkert minimum 6,0 m, a hátsókert minimum 6,0 m. Az építési helyen belül különálló mellékfunkciójú épületként csak garázs helyezhető el. /9/ Az Lf Sz ,0-5, jelű övezetben szabadonálló, legalább 3,0 m, legfeljebb 5,0 m építménymagasságú épületek helyezhetők el, legfeljebb 30 %-os beépítettséggel, a kialakítható legkisebb telek területe 1000 m 2 (minimális szélesség 18 m,, minimális mélység 40 m. Az építési hely közterület felöli határvonala, az előkert mértéke 5,0 m. Az oldalkert minimum 3,0 m, a hátsókert minimum 6,0 m. Az építési helyen belül különálló mellékfunkciójú épületként állattartó épület is elhelyezhető. /10/ Új épületek tervezése esetén a Magyar Geológiai Szolgálattal történő előzetes egyeztetés szükséges, hogy az adott építési helyen szükséges e talajmechanikai vizsgálat elvégzése. /11/ Az OTÉK szerinti parkolási igényt teljes egészében az adott építmények saját építési telkén belül kell biztosítani. A közforgalom számára megnyitott parkolók a közlekedési szakhatóság engedélye alapján létesíthetők. GAZDASÁGI TERÜLET 6. /1/ A gazdasági terület Gksz jelű területbe tartozik. /2/ A Gksz jelű terület kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület, melyen elhelyezhető: mindenfajta nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások igazgatási, egyéb irodaépület sportépítmény /3/ Gksz jelű gazdasági övezet a fenti építmények elhelyezésére szolgál. /4/ A legnagyobb megengedett szintterület sűrűség (bruttó szintterület : telek területe): 1,0. /5/ A legkisebb zöldfelület a beépítetlen terület 20%-a, mely zöldfelületként alakítandó ki és tartandó fenn. /6/ A levegőtisztaság-védelemre ill. a zajvédelemre vonatkozó előírásokat a 14. tartalmazza. /7/ A területet teljes közművesítéssel kell ellátni a 11. szerint. /8/ A Gksz Sz 60 3,0-7, jelű

5 övezetben szabadonálló, legalább 3,0 m, legfeljebb 7,5 m építménymagasságú épületek helyezhetők el, legfeljebb 60 %-os beépítettséggel, a kialakítható legkisebb telek területe 2000 m 2 [minimális szélesség 20, minimális mélység 30]. Az előkert min 5,0 m, az oldalkert 4,0 m, a hátsókert 8,0 m. /9/ Az OTÉK szerinti parkolási igényt teljes egészében az adott építmények saját építési telkén belül kell biztosítani. A közforgalom számára megnyitott parkolók a közlekedési szakhatóság engedélye alapján létesíthetők. KÜLÖNLEGES TERÜLET 7. /1/ A Ksp jelű sport célú különleges terület nagy kiterjedésű sportolási célú területek és kiszolgáló építményeinek elhelyezésére szolgál. /2/ A sport célú különleges területen elhelyezhető: kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület szálláshely szolgáltató épület szociális épület sportépítmény /3/ A legnagyobb megengedett szintterület sűrűség (bruttó szintterület : telek területe): 0,1. /4/ A legkisebb zöldfelület 80%. (A telek területének legalább 80 %-a zöldfelületként alakítandó ki és tartandó fenn.) /5/ A területet teljes közművesítéssel kell ellátni a 9. szerint. /6/ A levegőtisztaság-védelemre ill. a zajvédelemre vonatkozó előírásokat a 14. tartalmazza. /7/ Az Ksp jelű övezetben szabadonálló, legalább 3,0 m, legfeljebb 5,5 m építménymagasságú épületek helyezhetők el, legfeljebb 10 %-os beépítettséggel, a kialakítható legkisebb telek területe 3000 m 2. Előkert minimum 5,0 m, oldalkert minimum 6,0 m, hátsókert minimum 6,0 m. /8/ A Kt jelű temető célú különleges terület kizárólag temetési célú terület és kiszolgáló építményeinek elhelyezésére szolgál.

6 KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖZMŰTERÜLETEK 8. /1/ Az általános (egyéb) közlekedési területen - a műszaki létesítményeken túl - egyéb közlekedési és az utazóközönséget kiszolgáló építmények (pl. váróhelyiség, esőbeálló), külön önkormányzati rendeleti szabályozás szerinti reklámok is elhelyezhetők. /2/ Az országos mellékút és a gyűjtő utak szabályozási szélessége 16,0 m. /3/ A kiszolgáló utak szabályozási szélessége 10,0-16,0 m közötti. /4/ Az utak szabályozási szélessége biztosítja a közművek elhelyezése után az újrafásítás területét is. /5/ A szabályozási szélességen belül csak a közút létesítményei, berendezései és közművek létesíthetők, illetve növényzet telepíthető. /6/ Az önálló gyalog utak szabályozási szélessége 6,0 m. /7/ A Felsőcsöde és a Termálközpont közötti út külterületi szakaszának nyomvonalát az engedélyezési terv készítőjének az Állami Erdészeti Szolgálattal egyeztetnie kell! /8/ Az utak besorolását az R-05 terv és a csatolt táblázat tartalmazza. /9/ A polgármesteri hivatal és a temetők számára közterületi parkoló is létesíthető a beruházás részeként a közlekedési szakhatóság engedélye alapján. KÖZMŰVEK 9. /1/ A közműlétesítmények elhelyezésére vonatkozóan az OTÉK előírásait, valamint a megfelelő ágazati előírásokat és az MSz 7487 szabványt kell figyelembe venni. /2/ A tervezési területen a közművek hálózati elemeit hagyományos közműfektetéssel kell megvalósítani. /3/ A közművezetékek telepítésénél a gazdaságos terület felhasználásra figyelmet kell fordítani. A közművek elrendezését a távlati összes közmű figyelembe vételével kell meghatározni. A távlatban építésre kerülő közmű számára biztosítani kell a legkedvezőbb nyomvonal fektetési helyet, melyet nem szabad elépíteni. A közművek területtakarékos elrendezésénél az utcák fásítását is figyelembe kell venni. /4/ Közművezetékek, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél a településképi megjelenésre, a környezetvédelmi (zaj, rezgés, légszennyezés) és az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.

7 /5/ Mindennemű építési tevékenységnél a meglévő és megmaradó közművezetékek vagy közműlétesítmények védelméről gondoskodni kell. /6/ A meglévő és tervezett közművek (hálózatok és műtárgyak): vízellátás szennyvízelvezetés vezetékes gázellátás csapadékvíz-elvezetés villamos-energiaellátás távközlés számára a helyigényt elsősorban közterületen kell biztosítani. Ettől eltérő esetben - ha az ágazati előírások azt megengedik - szolgalmi jog bejegyzésével kell a hálózat és létesítményei számára a területet biztosítani. /7/ Ahol a terv teljes közművesítést ír elő, ott vezetékes vízellátást, szilárd burkolatú utat, nyílt árkos vagy zárt csatornás csapadékvíz-elvezetést, közvilágítást, zárt szennyvízcsatornát és vezetékes energiaellátást kell létesíteni. /8/ Az építési engedély feltétele a közmű beruházók, üzemeltetők ill. szolgáltatók nyilatkozata arról, hogy a közművek a használatbavétel időpontjára, de legkésőbb az engedély kiadásától számított 1 éven belül üzemelnek. A közművek megléte a használatbavétel feltétele. Ahol a tervben részleges közművesítés szerepel, ott közműpótló műtárgyak is létesíthetők. /9/ A fejlesztési területek teljes vízközművesítését biztosítani kell, amely a meglévő hálózatokra való csatlakozással biztosítható. A kommunális szennyvízcsatornába csak a vonatkozó előírásoknak (a 203/2001. (X.26.) korm. rendeletben és a 9/2002. (III. 22.) köm-kövim rendeletben előírtak) megfelelő szennyvizek köthetők be. Amennyiben a keletkező szennyvíz a vonatkozó előírások határértékeit túllépi, úgy a csatornába vezetése előtt az előtisztításról gondoskodni kell. /10/ A gáz létesítmények biztonsági övezetét az MSz 7048 sz. szabvány, illetve a 6/1982. (V.6.) IpM rendelet szerint kell biztosítani. /11/ A villamos közművek védőtávolságát a vonatkozó rendeletek, szabványok adják meg. (Jelenleg az MSz 151/1-86, MSz 13207/1-81, 11/1984.(VlII.22.) IpM rendelet.) Nagyfeszültségű föld feletti vezeték 20 kv-os (belterület): 2,5-2,5 m. Kisfeszültségű föld feletti vezeték: 1,0-1,0 m. Földben elhelyezett vezeték 35 kv-ig: 1,0-1,0 m. A védőtávolságon belül épület, építmény elhelyezése nem engedélyezhető.

8 ZÖLDTERÜLET 10. /1/ A Z jelű közpark célú zöldterületet állandóan növényzettel fedetten kell kialakítani. /2/ A közpark területén csak a pihenést és a testedzést szolgáló építmények (sétaút, pihenőhely, esőbeálló, tornapálya, gyermekjátszótér stb.) helyezhető el, épület nem létesíthető. ERDŐTERÜLET 11. /1/ Az Eg jelű erdő gazdasági erdő rendeltetésű terület. /2/ A gazdasági rendeltetésű erdőterületen épület nem helyezhető el, csak a gazdálkodással összefüggő építmény létesíthető. /3/ Az Örségi Nemzeti Parkhoz tartozó külterületeken épület nem engedélyezhető. Az Örségi Nemzeti Park területén lévő erdők védelmi (Ev;védett) rendeltetésűek. A művelési tevékenység csak az Örségi Nemzeti Park Igazgatóságának engedélyével végezhető. /4/ Az erdő területek művelési ágának megváltoztatása csak az Örségi Nemzeti Park hozzájárulásával lehetséges, és szükséges az erdészeti hatóság (Állami Erdészeti Szolgálat) előzetes engedélye is. /5/ Az Ee egészségügyi-, szociális-, turisztikai erdőre az OTÉK 28. (4) pontja vonatkozik, e szerint helyezhetők el építmények is. MEZŐGAZDASÁGI TERÜLET 12. /1/ Az Má jelű mezőgazdasági területen a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményeinek elhelyezése céljára szolgáló terület. /2/ A területen 1. a 720 m 2 -t el nem érő területű telken építményt elhelyezni nem szabad, 2. a m 2 területnagyságú telken - a szántó művelési ágban nyilvántartott kivételével - 3 %-os beépítettséggel egy db elsősorban tárolás céljára szolgáló gazdasági épület és terep szint alatti építmény (pince), 3. az 1500 m 2 -t meghaladó területű telken építmény 3 %-os beépítettséggel helyezhető el. /3/ Lakóépület szőlő, gyümölcsös és kert művelési ág esetén 3000 m2, egyéb szántó művelési ág esetén 6000 m 2 telekterület felett helyezhető el. A különálló lakóépület beépítettsége nem haladhatja meg a 1,5 %-ot. A lakóépület építménymagassága legfeljebb 6,0 m lehet. /4/ A gyep területek művelési ágának megváltoztatása csak az Örségi Nemzeti Park engedélyével lehetséges.

9 EGYÉB TERÜLET 13. /1/ A V jelű vízgazdálkodási egyéb terület a Zala folyó és Csödei patak medre és partja. /2/ A területen csak vízkár elhárítási építmények helyezhetők el. KÖRNYEZETVÉDELEM, VÉDŐTÁVOLSÁGOK, TILALMAK ÉS KORLÁTOZÁSOK 14. /1/ A 4/2002.(X. 7.) KVVM rendelet a légszennyezettségi zónák kijelöléséről a 10. pont szerint a kén-dioxid, nitrogén-dioxid, szénmonoxid és benzol tekintetében a légszennyezettség az alsó vizsgálati küszöböt nem haladhat ja meg. Szilárd szennyezés esetén pedig a felső és alsó vizsgálati küszöb között lehet. /2/ Légszennyező forrás létesítése estén a tervező köteles kibocsátási határérték megállapítását kémi a levegőtisztaság-védelmi hatóságtól (többször módosított 21/ (II. 14.) Korm. rendelet). /3/ A tervezési területen csak olyan tevékenység folytatható, olyan létesítmények üzemeltethetők, építhetők, amelyek légszennyező-anyagkibocsátása nem haladja meg a területére vonatkozó kibocsátási határértéket. /4/ Zaj- és rezgésvédelem szempontjából a 8/2002. (Ill. 22.) KöM-EüM együttes rendelet előírásait kell alkalmazni. A területi besorolás:,,2. lakóterület" területi kategória (Területi jellemző: 2.): Az üzemi létesítményekben folytatott tevékenységtől származó zaj megengedett egyenértékű A hangnyomásszintje. L Aeq nappal (6-22 óra) 50 db, éjjel (22-6 óra) 40 db. A területi besorolás:,,2. Lakóterület és intézmény terület laza beépítéssel"(területi jellemző: 2.) Üzemi létesítményekben folytatott tevékenységből származó zaj megengedett egyenértékű "A" - hangnyomásszintjei ( L Aeq,dB): nappal (6-22 óráig): 50 db éjjel (22-6 óráig): 40 db. /5/ Üzemi létesítmény létesítése esetén zajkibocsátási határérték megállapítását kell kémi a környezetvédelmi hatóságtól. /6/ A zaj és rezgés elleni védelem érdekében bármely zajt kibocsátó vagy rezgést okozó létesítmény csak abban az esetben üzemeltethető illetve építhető, bármely tevékenység csak akkor folytatható, ha az általa okozott zaj vagy rezgés mértéke a környezetében a vonatkozó határértékeket nem haladja meg. /7/ A területen folytatott tevékenység talajszennyezést nem okozhat, az ide vonatkozó ágazati szabványok betartandók. /8/ A vízfolyásokba növényvédő szer, szerves- és műtrágya, homok és hordalék bejutását meg kell akadályozni.

10 /9/ A települési hulladékot szervezett szemétgyűjtés keretében hatóságilag engedélyezett telepre kell elszállítani. /10/ A tervezési területen belül az állattartás mértékét és módját külön önkormányzati rendelettel kell szabályozni. /11/ Az állattartási tevékenység során a zárt, elfolyás mentes trágyatárolást az üzemeltetőnek biztosítani kell. A trágya elhelyezésére a mezőgazdasági hasznosítás megfelelő. /12/ Az állati tetemeket az erre a feladatra hatósági engedéllyel rendelkező szállítóval kell elszállíttatni. A kistestű állatok egyedi el földelése megengedett. /13/Az országos közutak külterületi jellegű szakaszainak védőtávolsága 50 m, melyen belül épület nem helyezhető el, építmények csak a közlekedési hatóság engedélyével helyezhetők el. /14/ A terven jelölt ártéri területeken csak vízügyi építmények helyezhetők el. /15/ A terven jelölt,,nemzeti park" területén belül építmények csak elvi építési engedély után helyezhetők el, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának hozzájárulásával. A területek művelési ágának megváltoztatása az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának engedélyével történhet. /16/ A temetők védőtávolsága 30,0 m, melyen belül melyen belül huzamos tartózkodásra szolgáló építmény nem létesíthető. /17/ A termőföld védelmére vonatkozóan a 1994.évi LV. Tv. előírásait kell betartani. /18/ Ásványi nyersanyag - a évi LV. tv 3. e) bekezdésben meghatározott talaj kivételével - kitermelésévei járó építési, tereprendezési, vízrendezési tevékenységek engedélyezési eljárásaiban a Pécsi Bányakapitányság szakhatósági állásfoglalása szükséges, amennyiben a kitermelt ásványi nyersanyag a kitermelés helyéről elszállításra ill. a nem a kitermeléssel érintett deponálásra kerül, és ennek során üzletszerűen hasznosul, értékesül. TÁJ-ÉSTERMÉSZETVÉDELEM,KÖRNYEZETIÉRTÉKEK 15. /1/ A terven és a keresztszelvényeken jelölt utcafásításokat meg kell valósítani és fenn kell tartani lombos fákkal kertészeti terv alapján. Az utak mentén egyoldali fasort kell telepíteni. /2/ A tervezett közparkokat kertészeti terv alapján kell kialakítani és fenntartani. /3/ A telkek beépítetlen és burkolatlan részét zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani vagy kertként kell hasznosítani. /4/ A terven jelölt helyi természeti, táji és művi értékek védelméről külön helyi rendeletben kell gondoskodni. /5/ Az Örségi Nemzeti Park védelmét az évi LIII. tv. (Tvt.) biztosítja. Országos védelem alá eső területek: (Örségi Nemzeti Park): Csöde: 02-07/11; 07/16-08 f; 09/2; 09/5-09/8; /3; 052/3-052/16; 056/1-084/9; 086

11 szerint kell eljárni. ÉPÍTÉSZETI KIALAKÍTÁS 16. /1/ A településkép védelme érdekében az alábbiak /2/ Az épületek hagyományos szerkezettel készüljenek. Javasolt: a tetőfedés anyaga piros illetve natúr cserép legyen; a fal színezésekor a fehér, törtfehér szín domináljon, tagozatokon pedig a világos szürke, -okker és -zöld színek. A tető hajlásszöge fok; Szimmetrikus nyeregtető alkalmazása javasolt, rövid (zalai) konty megengedett. /3/ Az épület tömegének szélessége legfeljebb 8,0 m lehet, összetett tömeg (pl.: L, T stb.) alkalmazható /4/ Intézmény funkciójú épület valamint fenti ponttói való eltérés esetén a megyei főépítész véleményének figyelembe vétel évei kell a terveket elkészíteni ill. az engedélyezési eljárást lefolytatni. TŰZVÉDELEM 17. /1/ Az épületek közötti tűztávolságot az OTÉK 36. -a szerint a Tűzvédelmi Hatóság esetenként egyedileg határozza meg. /2/ A közutakat tűzoltógépjárművek közlekedésére alkalmas méretekkel és pályaszerkezettel kell megépíteni. /3/ A szükséges oltóvíz biztosítása érdekében a minimum 100 mm átmérőjű ivóvízhálózatra legfeljebb 200 m távolságban földfeletti tűzcsapokat kell létesíteni. Felső Csöde településrészben megfelelő nyomás hiányában 50 m 3 es tűzivíztároló medencét kell létesíteni. KÖZTERÜLETEK 18. /1/ Közterületen csak jelen szabályzat 10. és 12. -a szerinti építmények helyezhetők el. /2/ Az építmények közterületen való elhelyezésének valamint közterülethez való kapcsolatának szabályait az OTÉK 39. ill a határozza meg. ÖRÖKSÉGVÉDELEM 19. /1/ Ismert régészeti lelőhelyek (bel- és kü1ferületi szabályozási terven jelölve): a. 1. lelőhely: Zala-part (római kor, Árpád-kor) hrsz: 028/4, szántó

12 Alsó-Csöde településrésztől nyugatra, a Zala déli partján, a Szentmártoni patak torkolatánál, a Zalára meredeken lejtő domb lábánál, 200x100 méteres területen jelentős mennyiségű római kori és Árpád-kori edénytöredékek utalnak az egykori településekre. (Frankovics Tibor, Horváth László András, H. Simon Katalin, Kvassay Judit terepbejárása ZGM Adattár ) b. 2. lelőhely: Szentmárton (középkor) hrsz: 035/2, erdő Felső-Csöde településrésztől északnyugatra, az egykori Szentmártoni-patak nyugati partja fölé magasodó dombon, az erdő ritkás aljnövényzetében jól kivehető az elpusztult középkori település templomának nyoma. (Vándor László terepbejárása ZGM Adattár ) /2/ Műemléki védettségű objektum nincs. /3/ Helyi védettségű építmények (külön helyi rendelettel, melyhez fotómellékletet kell csatolni) Alsócsöde a. Kőkereszt (Kossuth L. u. 7; hrsz: 15) 1913, homokkő b. Népi lakóház (Kossuth L. u. 9; hrsz: 16/1) 19.sz. vége oldaltornáccal, utcai pincetorokkal (fotó 9) c. Polgári lakóház (Kossuth L. u. 4; hrsz: 88) zsalugáteres, pajtával d. Harangláb (Kossuth L. u; hrsz: 32) szoknyás harangláb 20. század vége e. Népi lakóház (Hunyadi u. 3; hrsz: 126) részben boronafalas Felsőcsöde f. Népi lakóház (Erdész u. 1; hrsz: 322) kódisállásos g. Volt iskola épület (Erdész u. 2; hrsz: 217/1-2) 1960-as évek, jelenleg lakás és nyaranta művészeti alkotótábor h. Sárkány-panzió (Erdész u. 9; hrsz: 228) 20. század vége, favázas vályogtégla, az ököépítészet szép példája (fotó 6) i. Népi lakóház (Erdész u. 10; hrsz: 214/2) 20. század eleje (fotó 6) j. Kútház és pajta (Erdész u.; hrsz: 212) 20. század eleje (fotó 7) k. Polgári lakóház és pajta (Erdész u. 13; hrsz: 230) 20. század eleje (fotó 8) l. Népi lakóház (Erdész u. 15; hrsz: 231) 19. század vége (fotó 10) m. Pajta (Erdész u. 16; hrsz: 208/2) 19. század vége n. Favázas deszkaborításos pajta (Erdész u; hrsz: 233) 20. sz.(fotó 11) o. Népi lakóház (Erdész u. 20; hrsz: 205) 19. század vége, vályog (fotó 9) p. Pajta (Erdész u 16; hrsz: 236) 19. század vége q. Népi lakóház (Erdész u. 17; hrsz: 237) 19. sz. vége, boronafalas (fotó 12) /4/ A régészeti örökség védelme érdekében a régészeti lelőhelyek területén bármilyen földmunkával járó tevékenységet csak a Kulturális örökség védelméről szóló évi LXIV. tv. rendelkezései szerint lehet végezni. Ezekben az esetekben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakhatóságként jár el. Amennyiben a földmunkák során bárhol eddig ismeretlen régészeti emlék, lelet kerül elő, a tv. rendelkezései alapján kell eljárni. /5/ A régészeti lelőhelyeken a KÖH szakhatóságként jár el. /6/ A régészeti emlékek megőrzése az alábbiak szerint biztosítható. 1. régészeti lelőhelyen a jelenlegi szántó művelési ágat rét, legelő vagy gyep művelésre kell változtatni, mély talajművelés tilalma mellett. 2. Régészeti lelőhelyen az erdő gazdasági jellegét meg kell változtatni, egészségügyi, szociális, turisztikai erdőre. Az erdő művelése (fa kivágás és telepítés) a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélye alapján történhet. /7/ Ismert és nyilvántartott lelőhelyek területén végzett földmunka, földmunkával járó beruházás esetén - minden esetben megelőző régészeti feltárást kell végezni (2001. évi LXIV. tv. 22. ), melynek költségei minden esetben a beruházót, az építtetőt terhelik [(2001. évi LXIV. tv. 19. (3)].

13 Mentő feltárást a csak előre nem ismert, váratlanul előkerülő, újabb lelőhelyek esetén kell elvégezni, melyek költségeit a feltárást végző intézmény, múzeum magára vállalja. A SZABÁLYZAT ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA 20. /1/ A szabályzat és a szabályozási tervek alábbiakban felsorolt elemeinek módosítása csak a településszerkezeti terv módosításával és az évi LXXVIII. Törvényben előírt egyeztetési eljárással módosíthatók. Bel- és külterület lehatárolása Beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területek lehatárolása Közterület lehatárolása (szabályozási vonal) Terület felhasználás, övezeti átsorolás Közterület övezeti tagolása, övezetek határa Véderdő és övezeti határa Közlekedési, közmű és vízgazdálkodási övezetek határa, célja /2/ A szabályzat és szabályozási tervek előírásait az alábbi esetekben az építési hatóság módosíthatja, vagy meghatározhatja a szabályzat és a szabályozási tervek módosítása nélkül: saroktelek, vagy tagolt telek mérete, beépítési módja, építés helye, megengedett legnagyobb beépítettsége előkert méret az előírt mérethatárok között /3/ Minden egyéb esetben a szabályzat és a szabályozási tervek az érintett államigazgatási szervek, szakhatóságok, és telektulajdonosok bevonásával, a település szerkezeti terv módosítása nélkül, az évi LXXVIII. Törvényben előírt egyeztetési eljárással módosíthatók. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 21. /1/ Ezen rendelet január 1. napján lép hatályba, egyidejűleg a 2/1990 sz. módosított községi közös tanácsrendelet hatályát veszti. /2/ A rendelet kihirdetéséről a jegyző hirdetőtáblán való kifüggesztés útján plakátokon, szórólapokon gondoskodik. Gáspárné Tóth Zsuzsanna jegyző Horváth József polgármester

14

12/2004.(XII.23.) önkormányzati rendelete. Csöde Község Szabályozási Terve, valamint Helyi Építési Szabályzata jóváhagyásáról

12/2004.(XII.23.) önkormányzati rendelete. Csöde Község Szabályozási Terve, valamint Helyi Építési Szabályzata jóváhagyásáról CSÖDE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2004.(XII.23.) önkormányzati rendelete Csöde Község Szabályozási Terve, valamint Helyi Építési Szabályzata jóváhagyásáról (Egységes szerkezetben) Csöde

Részletesebben

ZALALÖVŐ VÁROS KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 19/2004. (XII. 20.) SZÁMÚ RENDELETE

ZALALÖVŐ VÁROS KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 19/2004. (XII. 20.) SZÁMÚ RENDELETE ZALALÖVŐ VÁROS KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 19/2004. (XII. 20.) SZÁMÚ RENDELETE Zalalövő Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról Zalalövő Város Önkormányzat Képviselő Testülete

Részletesebben

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzati Képviselőtestülete A helyi

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV RÉSZMÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - 14/2008 (III. 21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT (46/2003.

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 28/2001.(VII.20)Ök. számú rendelete

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 28/2001.(VII.20)Ök. számú rendelete Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 28/2001.(VII.20)Ök. számú rendelete a Budapest, XXIII. kerület Helsinki út Hold u. MÁV vasútvonal által határolt terület szabályozási tervéről

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. szám: 7399-5 /2008. Javaslat a településrendezési terv és a Salgótarján Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 15/2002. (III. 27.) számú r e n d e l e t e Sóstófürdő Kemecsei u. Állomás u. 15403 hrsz-ú út Napfény u., valamint a Kemecsei u. Állomás u. 27751/156 hrsz-ú

Részletesebben

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat 110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat Csór Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 43/2003. (VIII. 28.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Általános Rendezési Terve szabályozási előírások és szabályozási terv Tiszavasvári út Tagló utca 0518/33

Részletesebben

területfelhasználási egységekbe sorolja.

területfelhasználási egységekbe sorolja. Kisunyom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (IX. 11.) önkormányzati rendelete a község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 3/2000. (VI. 19.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

19/1998. (X. 13.) RENDELETE

19/1998. (X. 13.) RENDELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 19/1998. (X. 13.) RENDELETE a Bökényföldi út - nagynyomású gázvezeték védősávja - Cinkotai út és a 103867 hrsz-ú ipari út által határolt terület szabályozási

Részletesebben

P E T Ő H Á Z A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS

P E T Ő H Á Z A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS REGIOPLAN KÖRNYEZET ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, APÁCA U. 44. TEL/FAX.: 96/529751, 311304 email: regioplan@regioplan.hu Munkaszám. Rp.I.1136 P E T Ő H Á Z A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3) RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 19/1998. (X. 13.) RENDELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 19/1998. (X. 13.) RENDELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 19/1998. (X. 13.) RENDELETE a Bökényföldi út - nagynyomású gázvezeték védősávja - Cinkotai út és a 103867 hrsz-ú ipari út által határolt terület szabályozási

Részletesebben

ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete. I. fejezet A Szabályozási Tervlap szabályozási elemei

ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete. I. fejezet A Szabályozási Tervlap szabályozási elemei 69/2007. (2008.I.14.) RENDELET 2. számú melléklete ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete Kiegészítő előírások a Budapest III. kerület Békásmegyer, Királyok útja, Hadrianus utca, Hatvany Lajos utca és Sarkadi utca

Részletesebben

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik:

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (X. 17.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 23/2015. (XI. 30.) számú Önkormányzati rendelete Pilis Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 10/2010. (VI.02.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEKŰ 39/2005. (IX.20.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE

ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEKŰ 39/2005. (IX.20.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEKŰ 39/2005. (IX.20.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE BUDAPEST, III. KERÜLET MIKOVINY U. - FOLYONDÁR U. - PODOLIN U. - DOBERDÓ ÚT KÖZÖTTI TERÜLET KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 6. sz. melléklet Vegyes területek A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 11. (1) A településközpont vegyes építési övezetek intézményi, kereskedelmi, szolgáltatási

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat 38/2007. (XII. 21.) rendelettel módosított 32/2004. (IX. 27.) rendelete a Budapest, XVI. kerület Biztató út - Árpádföldi sor - HÉV vonal - (117579) hrsz. közterület

Részletesebben

13/2001. (VIII.29.) 18/1993. (VI.

13/2001. (VIII.29.) 18/1993. (VI. Ercsi Város Önkormányzatának 13/2001. (VIII.29.) Kt. számú rendelete a többször módosított 18/1993. (VI. 29.) Kt. Ercsi Nagyközség helyi építési szabályzat 19. -ának kiegészítéséről, illetve módosításáról,

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete az Eplény Helyi Építési Szabályzatáról szóló 13/2004. (XI. 11.) önkormányzati rendelet módosításáról Eplény

Részletesebben

2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5

2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5 Kaposvár megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (II.27) önkormányzati rendelete Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló, többször módosított 70/2005.(XII.15.)

Részletesebben

b) Vegyes terület ba) Településközponti vegyes c) Üdülő terület d) Gazdasági terület Gksz jelű e) Különleges terület

b) Vegyes terület ba) Településközponti vegyes c) Üdülő terület d) Gazdasági terület Gksz jelű e) Különleges terület Vasszécseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (.) önkormányzati rendelete Vasszécseny Község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról, valamint Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2005. (II.25.)

Részletesebben

Petőháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 62/2011. (V. 30.) Kt. határozata a településszerkezeti terv módosításáról

Petőháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 62/2011. (V. 30.) Kt. határozata a településszerkezeti terv módosításáról REGIOPLAN KÖRNYEZET ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, APÁCA U. 44. TEL/FAX.: 96/529751, 311304 email: regioplan@regioplan.hu Petőháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 62/2011. (V. 30.) Kt.

Részletesebben

helyi építési szabályzat módosítása (önkormányzati rendelet-tervezet) 1

helyi építési szabályzat módosítása (önkormányzati rendelet-tervezet) 1 Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő- testületének../2013. (.) önkormányzati rendelete Felcsút helyi építési szabályzatáról szóló 8/2006.(VII. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról (tervezet) Felcsút

Részletesebben

A C S A L A G TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS

A C S A L A G TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu A C S A L A G TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, MÓDOSÍTÁS A 139/2013. (X.29.)

Részletesebben

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u 52 Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út I/2 Tel/Fax: 46/356-345, Mobil:06/530-6676 E-mail: provinciaterv@gmailcom

Részletesebben

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 32.. 6a) pontja szerinti állami főépítészi eljárás dokumentációja: SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA a Helyi építési szabályzat Ipari gazdasági

Részletesebben

MEGRENDELŐ: TERVEZŐK:

MEGRENDELŐ: TERVEZŐK: MEGRENDELŐ: Letkés község Önkormányzata 2632 Letkés Dózsa György u. 22. TERVEZŐK: Generáltervező: POMSÁR ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 1065 Budapest, Nagymező utca 25. Tel: (1) 331 8494 Településrendezés:

Részletesebben

3. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK

3. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK 3. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Módosítási helyszín a településszerkezeti terv belterületi részletén jelölve lakóterület helyett gazdasági terület 3.1. TELEPÜLÉSTERVEZÉS, TÁJRENDEZÉS Lakóterület helyett kereskedelmi

Részletesebben

1. A rendelet hatálya és alkalmazása. 2. Szabályozási elemek

1. A rendelet hatálya és alkalmazása. 2. Szabályozási elemek Sárisáp Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) ök. rendelete a Sárisáp Helyi Építési Szabályzatáról szóló 18/2006. (IX. 27.) ök. rendeletének módosításáról Sárisáp Község Önkormányzatának

Részletesebben

1. A R. 2. -a kiegészül az alábbi új (4) bekezdéssel, mellyel egyidejűleg a korábbi (4)-(8) bekezdéseinek számozása (5)-(9) bekezdésekre módosul:

1. A R. 2. -a kiegészül az alábbi új (4) bekezdéssel, mellyel egyidejűleg a korábbi (4)-(8) bekezdéseinek számozása (5)-(9) bekezdésekre módosul: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház

Részletesebben

(2) A rendelet 2. (4-8) bekezdéseinek számozása (5-9)-ra módosul.

(2) A rendelet 2. (4-8) bekezdéseinek számozása (5-9)-ra módosul. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház

Részletesebben

MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 9/2016. (XII.08.) önkormányzati. r e n d e l e t e

MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 9/2016. (XII.08.) önkormányzati. r e n d e l e t e MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 9/2016. (XII.08.) önkormányzati r e n d e l e t e Mikekarácsonyfa község építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 11/2007. (X.10.)

Részletesebben

HÉSZ módosítás önkormányzati döntés alapján.

HÉSZ módosítás önkormányzati döntés alapján. Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014.(IX.09.) önkormányzati rendelete Balkány Város Szabályozási Tervének elfogadásáról és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról szóló 3/2009.

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE a Budapest III. kerület Harsány lejtő 20039/2 út EV övezet nyugati határa 20 067/2 telek déli határa Domoszló

Részletesebben

A R. 40. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A R. 40. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 50/2015. (XI. 5.) önkormányzati rendelete Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 70/2005.(XII.15.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA

JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2018. ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA a helyi építési szabályzat módosítása (jóváhagyandó munkarész) az OTÉK 2012. augusztus 6-án hatályos követelményeinek megfelelő tartalommal

Részletesebben

Pomsár és Társai Építész Iroda Kft 1065 Budapest, Nagymező utca 25. Tel: ,

Pomsár és Társai Építész Iroda Kft 1065 Budapest, Nagymező utca 25. Tel: , BARACS KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA HÉSZ ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA kikötő bővítés, lakóterület bővítés, átminősítés gazdasági területté JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 2009. november egyeztetési

Részletesebben

1/2015. (I.28.) 16/2005. /V.

1/2015. (I.28.) 16/2005. /V. Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1/2015. (I.28.) önkormányzati rendelete a Sárvár város helyi építési szabályzatról és szabályozási tervről szóló 16/2005. /V. 19./ önkormányzati rendelet

Részletesebben

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK LT-PLAN BT. Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2016. TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK Tervező: László Tibor okl. építészmérnök

Részletesebben

/2013.(.) 13/2004. (XI.11.)

/2013.(.) 13/2004. (XI.11.) 1. melléklet Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2013.(.) önkormányzati rendelete az Eplény Helyi Építési Szabályzatáról szóló 13/2004. (XI.11.) önkormányzati rendelet módosításáról (TERVEZET)

Részletesebben

CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE /2017. ( / ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE /2017. ( / ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE /2017. ( / ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS A KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL SZÓLÓ 10/2006. (VIII.11.)

Részletesebben

REGIOPLAN PÉR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS A 11/2014.(X.3.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT SZABÁLYOZÁSI TERV

REGIOPLAN PÉR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS A 11/2014.(X.3.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT SZABÁLYOZÁSI TERV REGIOPLAN 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. e-mail: regioplan@regioplan.hu Győr, 2014.10. hó Msz.:Rp.I.199-12 REGIOPLAN 9022 GYŐR, ÚJKAPU U: 13. e-mail: regioplan@regioplan.hu. Munkaszám: Rp.I.199-12 Felelős tervezők:

Részletesebben

a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi szabályozási tervét

a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi szabályozási tervét ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2011. (V.5.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE* a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 7/2005. (II. 21.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet ódosításáról és a Budapest, XVI. kerület Újszász

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete *

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete * ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete * BUDAPEST, III. KERÜLET BATTHYÁNY UTCA PÜNKÖSDFÜRDŐ UTCA ÁRPÁD UTCA IPARTELEP UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET

Részletesebben

A Helyi Építési Szabályzat (továbbiakban: HÉSZ) 1. (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép:

A Helyi Építési Szabályzat (továbbiakban: HÉSZ) 1. (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: Lövı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2/2012.(IV.2.) önkormányzati rendelete Lövı község szabályozási tervének jóváhagyásáról, valamint helyi építési szabályzatáról szóló 11/2005. (VIII.1.)

Részletesebben

JÁNKMAJTIS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete

JÁNKMAJTIS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete Jánkmajtis község képviselő testületének 10/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete Hatályos:2018-01-18-2018-01-19 Jánkmajtis község képviselő testületének 10/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete Jánkmajtis

Részletesebben

Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete

Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló a hatályos 21/2008.(XII.17.) önkormányzati rendelet módosításáról ARNÓT

Részletesebben

A kerületi szabályozási tervre vonatkozó rendelkezések

A kerületi szabályozási tervre vonatkozó rendelkezések ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2008. (III.12.) RENDELETE * a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi szabályozási

Részletesebben

HADRIANUS UTCA, HATVANY LAJOS UTCA, SARKADI UT- CA és KIRÁLYOK ÚTJA

HADRIANUS UTCA, HATVANY LAJOS UTCA, SARKADI UT- CA és KIRÁLYOK ÚTJA ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 69/2007. (2008.I.14.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001. (XI.30.) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint, a Budapest III. kerület, HADRIANUS

Részletesebben

11/2002. (VI. 3.) rendelete

11/2002. (VI. 3.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 11/2002. (VI. 3.) rendelete a Budapest XVI. kerület Bökényföldi út Zsemlékes út Íjász utca E-TG keretövezet által határolt terület szabályozási tervéről (Egységes

Részletesebben

KOMLÓSKA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. Módosítása 2017.

KOMLÓSKA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. Módosítása 2017. KOMLÓSKA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Módosítása 2017. KOMLÓSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK.sz. Önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról Komlóska Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 1. MÓDOSÍTÁSA

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 1. MÓDOSÍTÁSA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2014. ÉVI 1. MÓDOSÍTÁSA a helyi építési

Részletesebben

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA 2016. MÁJUS.../2015 (...) SZ. ÖNK. RENDELET 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet szerinti véleményezési anyag

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

16/2017. (VIII.16.) 21/ 2009.(XII.

16/2017. (VIII.16.) 21/ 2009.(XII. Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.16.) önkormányzati rendelete Kozármisleny város helyi építési szabályzatáról szóló 21/ 2009.(XII. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

25/2004. (VII. 6.) RENDELETE. A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról

25/2004. (VII. 6.) RENDELETE. A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 25/2004. (VII. 6.) RENDELETE A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról Budapest, XVI. kerület Margit

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott, 23/2005. (XII.15.), 22/2006 (XI. 23.) és 8/2008.

Részletesebben

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016.

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016. Dokumentálás dátuma: Győr, 2016. november Munkaszám: Rp.I.247-5 Munkaszám: Rp.I.247-5 Pekkerné Szabó Piroska Felelős tervezők: Településrendezés Tájrendezés, környezetalakítás okl. táj- és kertépítész

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 52/2001. (IX. 10.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 52/2001. (IX. 10.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 52/2001. (IX. 10.) számú r e n d e l e t e a Garibaldi u. Korányi F. u. Krúdy Gy. u. - Ószőlő u. közötti terület Szabályozási Tervének elfogadásáról és a Helyi

Részletesebben

Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 57/2009. (IX. 17.) KT. HATÁROZATA. 2009.

Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 57/2009. (IX. 17.) KT. HATÁROZATA. 2009. Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 57/2009. (IX. 17.) KT. HATÁROZATA A 64/2005.(XI. 29.) ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

Részletesebben

A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 )

A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 ) 4001 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: (42) 524-524 NYÍREGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 ) A jelen adatszolgáltatás tájékoztató jellegű Nyíregyháza

Részletesebben

2 A R. 4.. (1) (2) (3) bekezdése az alábbiak szerint változik:

2 A R. 4.. (1) (2) (3) bekezdése az alábbiak szerint változik: Kisbajcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2009 (VIII.25.) rendelete a helyi építési szabályzatáról szóló 4/2006. (III.1.) rendelet módosításáról Kisbajcs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. Általános rész I. Fejezet Újraszabályozó rendelkezések

véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. Általános rész I. Fejezet Újraszabályozó rendelkezések Alap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete Alap Építési szabályzata és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 19/2006. (XII. 15.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Győr, február

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Győr, február REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA Dokumentálás dátuma: Győr,

Részletesebben

A rendelet megalkotásának napja: május 27.

A rendelet megalkotásának napja: május 27. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat

Részletesebben

2. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT

2. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT 2. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT 1. Kossuth utcai korrekció Kossuth utca és Telepi út találkozásában lévő 1036 hrsz-ú saroktelek tulajdonosa 1990. évi kisajátításra hivatkozva kéri telkének út rovására történő

Részletesebben

ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTSTÜLETÉNEK 49/2004. (XII.8.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE

ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTSTÜLETÉNEK 49/2004. (XII.8.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTSTÜLETÉNEK 49/2004. (XII.8.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32 / 2001. (XI. 30.) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint a BUDAPEST III. kerület MEZŐ UTCA

Részletesebben

A BUDAPEST, III. KERÜLET TESTVÉRHEGYI LEJTŐ JABLONKA ÚT GÖLÖNCSÉR UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL

A BUDAPEST, III. KERÜLET TESTVÉRHEGYI LEJTŐ JABLONKA ÚT GÖLÖNCSÉR UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 41/2005. (IX.15.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE A BUDAPEST, III. KERÜLET TESTVÉRHEGYI LEJTŐ JABLONKA ÚT GÖLÖNCSÉR UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt terület

a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt terület ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2002. (VII.4.) RENDELETE a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2015.(X.29.) sz. önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 23/2010. (VIII.26.) sz. rendelettel módosított 11/2005. (IV.14.) számú

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2007. (VIII 31.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL - egységes szerkezetben - Lovászi község Önkormányzata

Részletesebben

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA LT - PLA BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA - 2018 - Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 JÓVÁHAGYADÓ MUKARÉSZ Tata Város

Részletesebben

RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen

Részletesebben

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata 7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata Az ingatlanok értékbecslése kapcsán gyakran felmerül egy adott ingatlan

Részletesebben

45/1996. (XII.17.) sz. önkor.mányzati rendelete

45/1996. (XII.17.) sz. önkor.mányzati rendelete BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 45/1996. (XII.17.) sz. önkor.mányzati rendelete a Budapest X. ker., Jászberényi út - Rézvirág utca - Zöldpálya u. által határolt terület R-43012 tt.számú Részletes Rendezési

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA

BALMAZÚJVÁROS VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA 15/2008. (V. 24.) sz. rendelet BALMAZÚJVÁROS VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2008. ÉVI MÓDOSÍTÁSA Balmazújváros Város Önkormányzati Képviselő-testülete 46/2000.(XII. 15.) B.újv. Ör. sz. rendeletével

Részletesebben

ZALALÖVÖ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 23/2001.(XII.29.) SZÁMÚ RENDELETE

ZALALÖVÖ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 23/2001.(XII.29.) SZÁMÚ RENDELETE ZALALÖVÖ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 23/2001.(XII.29.) SZÁMÚ RENDELETE Zalalövő Termálközpont Helyi Építési Szabályzatáról ÁLTALÁNOSELÖÍRÁSOK 1.. A jelen szabályzat hatálya Zalalövő Város mintegy 96,32 ha nagyságú-,

Részletesebben

M E N D E. 2014. január

M E N D E. 2014. január M E N D E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A 0126/17 HRSZ. TERÜLETRE VONATKOZÓAN MENDE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 22/2013. (XII. 20.) KT. RENDELETE A 11/2002. (X. 8.) KT. RENDELETTEL

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca város helyi építési szabályzatának, és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 13/2008. (VI. 02.)

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III.

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III. . A helyi építési szabályzat módosítása (tervezet) BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III. 17.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 2/2016. (I.29.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 27/2009.(IX.04.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: a Helyi Építési Szabályzatról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI LAKÓTERÜLETEK Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI 30. Általános előírások a lakóterületekre 43. (1) Lakóterületen az építési helyen belül a tűzvédelmi távolságok

Részletesebben

(2) Kötelező megtartani a területen lévő Honvédtemetőt, Nemzetiségi parkot és azok területeit, valamint a már meglévő kerékpárutat.

(2) Kötelező megtartani a területen lévő Honvédtemetőt, Nemzetiségi parkot és azok területeit, valamint a már meglévő kerékpárutat. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének 18/2002.(IX. 26.) KT. számú rendelete Esztergom Város Szentgyörgymezői Lakópark területének helyi építési szabályozásáról és szabályozási tervéről (Egységes

Részletesebben

6/2005. (II. 21.) rendelete

6/2005. (II. 21.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 6/2005. (II. 21.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület Rákospalotai

Részletesebben

314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 43. (2) bekezdés szerinti példány az egyeztetés résztvevőinek.

314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 43. (2) bekezdés szerinti példány az egyeztetés résztvevőinek. É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Felelős tervező: Szilberhorn Erzsébet TT 1/É-03-0105 Telefon, fax: 76/ 482 916 E-mail: szil@epiteszmuhely.hu Levélcím: 6001 Kecskemét Pf

Részletesebben

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (V. 1.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

BAKONYBÁNK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL

BAKONYBÁNK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL Bakonybánk 8/2003. (X. ( 30.) ök. rendelettel megállapított Helyi Építési Szabályzat BAKONYBÁNK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014. (..) rendelettervezete a 8/2003. (X. 30.) rendelettel

Részletesebben

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Településszerkezeti terv (módosítás 2005.) Megállapította

Részletesebben

I. Általános elıírások. A rendelet hatálya

I. Általános elıírások. A rendelet hatálya Nagytarcsa Község Önkormányzatának 7/1996. számú rendelete a község belterületéhez csatolt 749 hrsz.-ú lakóterület helyi szabályozási és építési elıírásairól, és az egyes építési munkák engedélyezésérıl

Részletesebben

SZABÁLYOZÁSI TERVE november

SZABÁLYOZÁSI TERVE november G Y Ö M R Ő KOSSUTH-TÖMB TERÜLETÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVE GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 32/2013. (XII. 27.) KT. RENDELETE A 14/2011. (V. 20.) KT. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL 2013. november

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület

Részletesebben

LUGOSI ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ BT 7625 PÉCS, ANTÓNIA U 5. TEL: 72/216898, 20/3651260 KÁRÁSZ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (EGYEZTETÉSI ANYAG)

LUGOSI ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ BT 7625 PÉCS, ANTÓNIA U 5. TEL: 72/216898, 20/3651260 KÁRÁSZ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (EGYEZTETÉSI ANYAG) LUGOSI ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ BT 7625 PÉCS, ANTÓNIA U 5. TEL: 72/216898, 20/3651260 KÁRÁSZ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (EGYEZTETÉSI ANYAG) TERVEZŐ LUGOSI ÁGNES TT1-02-0141 PÉCS, 2013. JÚNIUS 30.

Részletesebben

REGIOPLAN KFT HEGYESHALOM SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS. Munkaszám: Rp.I

REGIOPLAN KFT HEGYESHALOM SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS. Munkaszám: Rp.I REGIOPLAN KÖRNYEZET ÉS TELEPÜLÉSTERVEZİ KFT. 9022 GYİR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529751, 311304 email: regioplan@regioplan.hu Munkaszám: Rp.I.11617 H E G Y E S H A L O M SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI

Részletesebben