Variomedic Kft. hirdetés (borító 2)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Variomedic Kft. hirdetés (borító 2)"

Átírás

1

2 Variomedic Kft. hirdetés (borító 2)

3 MAGYAR MAGYAR XVIII. KONGRESSZUSA 18 TH ANNUAL CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY Budapest, Ramada Resort Budapest

4 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Bevezető Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! Tisztelt Kolléganők, Kollégák, Kedves Barátaim! Ismét eltelt egy esztendő, így hagyományainknak megfelelően újra megrendezzük a Magyar Szívsebészeti Társaság évi Tudományos Kongresszusát, ezúttal Budapesten. A szervezés feladatait - a ciklikusság elvének megfelelően ebben az évben a Honvédkórház Állami Egészségügyi Központ Szív-, ér- és mellkas-sebészeti Osztálya látja el. Számunkra ez nagy megtiszteltetés és egyben kihívás is, hogy mindenben megfelelhessünk a korábbi években kialakult magas színvonalú rendezvényeinek. Osztályunk az Intézmény július elsejei megalakulásával jött létre, az országban egyedülálló módon, mert korábban ilyen felépítésű osztály nem létezett. Az azóta eltelt idő bebizonyította ennek a szervezeti formának a létjogosultságát, és ezt szeretnénk jelen Kongresszusunkon is mindenki számára bemutatni. Egyik fő témánk éppen ezért a szív-, ér- és mellkas-sebészet interdiszciplináris együttműködése, ami lehetővé teszi komplex betegségek egyidejű megoldását, és ez a finanszírozási gondok enyhítése mellett elsősorban betegeinknek jelenthet a gyorsabb gyógyulás esélyével hatalmas előnyöket. Kiemelt témáink ezen túlmenően az időskorú szívbetegek perioperatív ellátása, a billentyű-, a coronaria- és az aorta-sebészet aktuális kérdései. Szakmapolitikai fórumainkon szeretnénk foglalkozni a szívsebészeti szakvizsga és a finanszírozás kérdéseivel is. Szervezünk továbbképző előadásokat is, amelyek nemcsak a szívsebészettel, hanem határterületi, diagnosztikus és elméleti kérdésekkel is foglalkoznak és ezen előadásokra a szakma kimagasló egyéniségeit kértünk fel, ami egyben garancia is a kiemelkedő színvonalra. Bízom abban, hogy ezek a témák vonzerőt jelentenek társszakmáink képviselőinek is a Kongresszusunkon való részvételre. Neves külföldi kollégákat is meghívtunk Kongresszusunkra, hogy kitekintést nyerjünk a világra: hol tart ma a szívsebészet a környezetünkben. Tudományos és továbbképző rendezvényünk helyszíne ezúttal is a Ramada Aquaworld Hotel, amely korábban már minden szempontból alkalmasnak bizonyult szolgáltatásaival és hangulatával arra, hogy Társaságunk tagjai egy hasznos és kellemes hosszú hétvégét tölthetnek együtt. Ezúton ismételten hívom és szeretettel várom kollégáimat és társszakmáink képviselőit a Magyar Szívsebészet Társaság elnöksége, a szervező- és tudományos bizottsága, a technikai lebonyolítást ismételten vállaló Convention Budapest Kft. nevében is az aktív részvételre, egyben remélem és kívánom, hogy valamennyi résztvevő hasznosan, kellemesen töltse idejét és élményekben, ismeretekben gazdagodva, feltöltődve térhessen vissza mindennapi munkájához. Dr. Tomcsányi István egyetemi tanár, osztályvezető főorvos a Tudományos és Szervező Bizottság elnöke 2

5 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Welcome Dear Colleagues and Dear Guests, Dear colleagues and more importantly dear friends, A year has passed again and according to our traditions we are to organise the annual congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery in Budapest this time. This year the formal tasks of organising which occurs cyclically were assigned to the department of cardio-vascular and thoracic surgery of the Military Hospital Sate Health Centre. It is a great honour as well as a big challenge for us to live up to the expectations of the highquality events of the previous years. Together with the establishment of the institution, our department was formed on 1st July in The department was uniquely designed since no other department like this existed throughout the country before. Time has proved its right of existence ever since and we are willing to present it to everyone at our present congress. One of our main topics is the interdisciplinary cooperation of cardio-vascular and thoracic surgeries, which make simultaneous solutions possible for complex diseases. Besides alleviating financial problems it can primarily be advantageous to our patients in the hope of quicker recovery. Apart from this, our other key topics include the perioperative services for elderly heart patients and also the current issues of heart valve, coronary and aortic surgery. At our specialist forums we intend to deal with the questions of both the cardiac surgery specialist exam and financing. We organise training lectures as well. It is not only cardiac surgery that is in the scope of these lectures but also interdisciplinary, diagnostic and theoretical matters. The most prominent figures of the profession have been invited to talk, which also gives a guarantee of the high standard of the lectures. I hope that these topics will draw the attention of the representatives of related professions as well to participate in the congress. We have also invited renowned foreign colleagues to our congress in order to get a clearer picture about cardiac surgery today. This time the venue for our scientific and training event is Ramada Aquaworld Hotel again. The hotel already proved to be the right venue with its services and atmosphere from every viewpoint for our members to spend a fruitful and pleasant long weekend together. The present invitation encourages active participation from my colleagues and the representatives of related professions on behalf of the board of the Hungarian Society of Cardiac Surgery, the Organising and Scientific Committee and Convention Budapest Kft. which now took responsibility for the technical support again. I truly hope that all the participants will have a rewarding and pleasant time and they will also gain useful experiences and knowledge after which they can return to their work filled up with energy. Dr. István Tomcsányi professor, head of department president of the Organizing and Scientific Committee 3

6 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Információ Fővédnökök Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Védnök Dr. Schandl László orvos ezredes, főigazgató Szervező és Tudományos Bizottság Elnök Prof. Dr. Tomcsányi István Tagok Prof. Dr. Horkay Ferenc Prof. Dr. Hartyánszky István Dr. Alotti Naszri Dr. Babik Barna Dr. Bogáts Gábor Dr. Rácz Rozália Dr. Szabados Sándor Dr. Szerafin Tamás Dr. Székely László Kiemelt témák A szív-, ér- és mellkas-sebészet interdiszciplináris együttműködése Az időskorú szívbetegek anaesthesiája és perioperatív intenzív ellátása A velszületett szívbetegségek korszerű sebészete Aktualitások a billentyű és coronaria sebészetben Az aorta ascendens sebészeti betegségei A Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Továbbképző Tanfolyamot a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központja orvosok részére SE-TK/2011.II/00306-os kódszámon, az OFTEX-en feltüntetett szakképesítésekhez Kötelezően Választható Tanfolyamként akkreditálta. Sikeres tesztírás esetén 20 kreditpont szerezhető. Szakdolgozók részére az akkreditáció folyamatban van. 4

7 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Information Main Patron Dr. Hende Csaba Minister of Homeland Security Dr. Réthelyi Miklós Minister of National Resources Patrons Dr. Schandl László Doctor Colonel, Director Organizing and Scientific Committee President Prof. Dr. Tomcsányi István Members Prof. Dr. Horkay Ferenc Prof. Dr. Hartyánszky István Dr. Alotti Naszri Dr. Babik Barna Dr. Bogáts Gábor Dr. Rácz Rozália Dr. Szabados Sándor Dr. Szerafin Tamás Dr. Székely László Main Topics The interdisciplinary cooperation of cardio-vascular and thoracic surgeries. Anaesthesia and perioperative intensive care of elderly heart patients. Modern surgery of congenital heart defects. Actualities in heart valve and coronary surgery. The surgical diseases of aorta ascendens. The 18 th annual congress and training course of The Hungarian Society of Cardiac Surgery has been accredited to the specialisations on OFTEX for doctors under the code nr SE-TK/2011.II/00306 as a compulsory optional course by the Training Centre of Semmelweis University. A successful test is required for 20 credits. For thesis writers accreditation is still in progress. 5

8 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Információ A kongresszus helyszíne Hotel Ramada Resort Budapest H-1044 Budapest, Íves u Kongresszusi információ Regisztrációval és absztraktokkal kapcsolatban: Bokker Tamás Kiállítással és szponzorációval kapcsolatban: Miklósi Ferenc Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf.: 11. Tel: (+36-1) , , Fax:

9 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Information Venue Hotel Ramada Resort Budapest H-1044 Budapest, Íves u Congress information Concerning the registration and abstracts: Bokker Tamás Concerning the exhibition and sponsoration: Miklósi Ferenc Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf.: 11. Phone: (+36-1) , , Fax:

10 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Információ Megközelíthetőség Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. GPS koordináták: ÉSZ KH Telefon: (+36-1) Fax: (+36-1) A Ramada Resort Aquaworld Budapest komplexum Budapest északi részén, az M0-ás Megyeri híd pesti hídfője mellett zöld környezetben, de mégis közel a város központjához található. Könnyen és gyorsan elérhető mind az autóval, busszal, valamint repülővel érkezők számára. 8

11 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Information Access Ramada Resort Aquaworld Budapest H-1044 Budapest, Íves út 16. GPS coordinates: N E Phone: (+36-1) Fax: (+36-1) The Ramada Resort Aquaworld Budapest complex is situated in the north of Budapest along M0 motorway by Megyeri bridge on the Pest side in the greenbelt but still close to the city centre. It is within easy access by car, by bus and by airplane as well. 9

12 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Információ Autóval érkezőknek Az M0-ás körgyűrű Dunakeszi-Dél Káposztásmegyer kijárat (73-as lehajtó), utána a körforgalomban Bevásárlóközpont tábla irányába, majd az első utca balra az Aquaworld tábla szerint. Tömegközlekedéssel 30-as busszal Újpest Központtól Homoktövis iskola megállóhelyig. Az iskolát balról megkerülve a Tófalva utcán végigsétálva az Íves útig. Az utazási idő kb. 25 perc. Információ a szálloda által szervezett ingyenes buszjáratokról (Aquaworld felirattal) Az ingyenes buszjárat minden nap között közlekedik Hősök tere Aquaworld Hősök tere útvonalon. Hősök terétől (Budapest) a Műcsarnok és a Műjégpálya közötti trolibuszmegállóból indul és az Aquaworld elől indul vissza a Hősök terére. Leszállás a Műcsarnok előtt. Első busz indulása: 9.30 Hősök tere, Utolsó busz indulása: Aquaworld Indulás a Hősök tere Műcsarnok és a Műjégpálya közötti trolibuszmegállóból: 9.30, 10.30, 16.30, 17.30, Indulás az Aquaworld elől a Műcsarnokhoz: 10.00, 11.00, 17.00, 18.00, A rendezvény programjához igazodva, a kongresszus rendezői által szervezett ingyenes buszjáratok (Különjárati buszok, melyen felirat jelzi a rendezvény nevét) Indulás a Hősök tere Műcsarnok és a Műjégpálya közötti trolibuszmegállóból: csütörtökön 11.30, 12.00; pénteken 07.00, 07.30; szombaton 07.00, Indulás az Aquaworld elől a Műcsarnokhoz: csütörtökön 22.00, 23.00, 24.00; szombaton

13 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Information By car Leave ring road M0 at Dunakeszi-Dél Káposztásmegyer exit (lane 73) after that in the roundabout go in the direction of Bevásárlóközpont then take the first street on the left see Aquaworld sign. By public transport Go by bus 30 from Újpest Központ/Újpest Centre as far as Homoktövis school. Go round the school from the left then keep going along Tófalva street until you reach Íves road. It takes about 25 minutes. Information about free Aquaworld buses The buses go from 9.30 to every day. Hősök tere/heroes square Aquaworld Hősök tere route. From Heroes square (Budapest) they leave from the trolley bus stop between Műcsarnok and the Ice Rink and they return from Aquaworld to Heroes square. Passengers can get off at Műcsarnok. First bus: 9.30 Heroes square, Last bus: Aquaworld Deaprture from the trolley bus stop between Heroes square Műcsarnok: 9.30, 10.30, 16.30, 17.30, Departure from Aquaworld to Műcsarnok: 10.00, 11.00, 17.00, 18.00, In line with the programmes of the event, free buses organised by the congress (private buses with the name of the event) Departure from the trolley bus stop between Heroes square Műcsarnok - Ice Rink Thursday 11.30, 12.00; Friday 07.00, 07.30; Saturday 07.00, Departure from Aquaworld to Műcsarnok: Thursday 22.00, 23.00, 24.00; Saturday

14 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Információ Részvételi díjak a helyszínen Orvosok regisztrációs díja (35 év alatt) Orvosok regisztrációs díja (35 év felett) Egészségügyi szakdolgozók regisztrációs díja Kísérők regisztrációs díja Egyetemi hallgatók, tényleges nyugdíjasok, rezidensek, Ph.D. hallgatók regisztrációs díja kávészüneti ellátás nélkül Kongresszusi ebéd november 3-én Kongresszusi ebéd november 4-én Kongresszusi ebéd november 5-én Nyitókoncert november 3-án Nyitófogadás november 3-án Bankettvacsora november 4-én Napijegy (csak egyik napra vehető igénybe, kreditpontot nem ad) 3-án, 4-én, 5-én Ft (ÁFA-val) Ft (ÁFA-val) Ft (ÁFA-val) Ft (ÁFA-val) Ft (ÁFA-val) Ft (ÁFA-val) Ft (ÁFA-val) Ft (ÁFA-val) ingyenes Ft (ÁFA-val) Ft (ÁFA-val) Ft (ÁFA-val) A részvételi díj étkezést is tartalmaz (kávészünetek) melyet a hatályos törvények értelmében a számlán megbontva, közvetített étkezésként kötelező feltüntetni. Orvosok, egészségügyi szakdolgozók regisztrációs díjának befizetése az alábbiakra jogosít: részvétel a szakmai programon, kongresszusi táska, névkitűző, ruhatár, a kiállítás megtekintése, részvétel a nyitókoncerten, kávészüneti ellátás 4 alkalommal a kongresszus ideje alatt. Egyetemi hallgatók, tényleges nyugdíjasok, rezidensek, Ph.D. hallgatók regisztrációs díjának befizetése az alábbiakra jogosít: részvétel a szakmai programon, kongresszusi táska, névkitűző, ruhatár, a kiállítás megtekintése, részvétel a nyitókoncerten. 12

15 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Information Participation fee on spot Doctors registration fee: (under 35 years of age) Doctors registration fee: (over 35 years of age) Healthcare workers registration fee Attendants registration fee Registration fee for university students, actual pensioners, residents, Ph.D. students without coffee break service Congress lunch on 3 rd November Congress lunch on 4 th Nevember Congress lunch on 5 th November Opening concert on 3 rd November Opening reception on 3 rd November Banquett dinner on 4 th November Daily ticket (valid for one day, no credits) 3 rd, 4 th, 5 th * HUF HUF HUF HUF HUF HUF HUF HUF free HUF HUF HUF *Prices include VAT The participation fee includes meals (coffee breaks) which in line with the current laws must be itemed and must appear as indirect meal on the invoice. The participation fee enables doctors and healthcare workers to: take part in the professional programme possess a congress bag, a name badge and use the cloakroom visit the exhibition attend the opening concert use coffee break service 4 times during the congress The participation fee enables university students, actual pensioners, residents, Ph.D. students to: take part in the professional programme possess a congress bag, a name badge and use the cloakroom visit the exhibition attend the opening concert 13

16 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Információ Parkolás Sorompóval védett, ingyenes szabadtéri parkolóban, vagy fűtött mélygarázsban, melynek költsége 1900 Ft/nap. Helyszíni regisztráció nyitvatartása november 3. csütörtök november 4. péntek november 5. szombat Előadások átvétele Az MS Powerpoint 2003, vagy 2007 verzióban elkészített, CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on elhozott előadások feltöltését kérjük, hogy legkésőbb az előadását megelőző szünetben eszközölje, a plenáris terem előtti diacentrumban november 3. csütörtök november 4. péntek november 5. szombat Ezúton is felhívjuk előadóink figyelmét, hogy az előadások időtartamát a kivetítőn megjelenő időjelzőn követhet az előadó. Nyomatékosan kérünk mindenkit a rendelkezésre álló idő betartására, melynek lejárta esetén először egy diszkrét hangjelzéssel adunk jelet, majd elhalkulnak a mikrofonok. Köszönjük megértését! Névkitűző Kérjük tisztelt Vendégeinket, hogy a kongresszus ideje alatt szíveskedjenek a névkitűzőt viselni! Akkreditáció A kreditpontok jóváírásához szükséges a regisztrációs pult mellett kihelyezett jelenléti ív aláírása és a pecsétszám megadása/pontosítása. 14

17 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Information Parking Free, open-air parking lots protected by barriers or heated underground garage. Price: 1900 HUF/day. Registration opening hours 2011 November 3 rd Thursday November 4 th Friday November 5 th Saturday Handover of the presentations Please, upload MS Powerpoint 2003 or 2007 version presentations brought on CD, DVD, or pendrive latest in the break before the presentation in the centre in front of the plenary room November 3 rd Thursday November 4 th Friday November 5 th Saturday Please note that the time for the presentations will be displayed on the screen and can be followed by the presenters. Everybody is kindly asked to keep the time limit. If the time limit is exeeded first a soft tone can be heard then the microphones will fade away. Thank you for your understanding. Name badge Please wear the name badge during the congress. Accreditation To obtain credit points the attandance sheet at the registration desk must be signed and the stamp number must also be given. 15

18 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Információ Társasági programok Nyitókoncert november 3., csütörtök ( ) A Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa szervezői tisztelettel meghívják a rendezvény és a Nemzetközi Liszt Év alkalmából megrendezésre kerülő nyitókoncertre, melynek helyszíne a Hotel Ramada VIII. emeleti különterme. Közreműködik: Balog József zongoraművész A Nyitókoncerten való részvételt a részvételi díj és a kísérői díj tartalmazza. Nyitófogadás november 3., csütörtök ( ) A Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa szervezői tisztelettel várják Önt a rendezvény nyitófogadására, melynek helyszíne a Hotel Ramada étterme. A nyitófogadás alatt a kellemes hangulatról a Marianet Duó gondoskodik. Részvételi díj: Ft/fő Bankett vacsora november 4., péntek ( ) A Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa szervezői tisztelettel meghívják a rendezvény bankett vacsorájára, melynek helyszíne a RAM Colosseum. (1133 Budapest Kárpát utca ) A buszok kor indulnak a Ramada Hotel elől az est helyszínére és tól 30 percenként indulnak vissza a Ramada Hotelhez. A fergeteges hangulatról az Asterix Zenekar gondoskodik, az est sztárvendége Vásáry André Részvételi díj: Ft/fő 16

19 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Information Social programmes Opening concert November 3 rd 2011, Thursday ( ) The organisers of 18 th Congress of The Hungarian Society of Cardiac Surgery kindly invite you to the opening concert for the occasions of the event and the International Liszt Year. The venue for the concert is a separate room on the 8 th floor in Hotel Ramada. Feat.: Balog József pianist. The participation fee and the accompanying fee includes the participation in the opening concert. Opening reception November 3 rd 2011, Thursday ( ) The organisers of 18 th Congress of The Hungarian Society of Cardiac Surgery look forward to seeing you at the opening reception. The venue is the restaurant of Hotel Ramada. During the reception the Marianet Duo will play music. Participation fee: HUF/person Banquet dinner November 4 th 2011, Friday ( ) The organisers of 18 th Congress of The Hungarian Society of Cardiac Surgery kindly invite you to the banquett dinner held in RAM Colosseum. (1133 Budapest Kárpát utca ) Buses leave at from Hotel Ramada and return from in every 30 minute to Hotel Ramada. The Asterix band will provide music, guest star Vásáry André. Participation fee: HUF/person 17

20 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Kiállítók, támogatók / Exhibitors, sponsors Gyémánt Főszponzor / Diamond Main Sponsor Medibis Kft. Arany Főszponzor / Golden Main Sponsor Variomedic Kft. Kiállítók, támogatók / Exhibitors, sponsors Biomedica Hungária Kft. C.P.P. Budapest Kft. FMC Magyarország Kft. MAC'S MEDICAL HANDELS GMBH Medibis Kft. Planmed Kft. Replant Cardo Kft. SYNTHES Medical Kft. Variomedic Kft. VASCUTEK Ltd. A rendezvény szervezői ezúton fejezik ki őszinte köszönetüket a támogatásokért! / The organisers of the event wholeheartedly thank for all the support! 18

21 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Kiállítói alaprajz / Exhibition floor plan 19

22 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Program november 3. Csütörtök / Thursday Ünnepélyes megnyitó / Opening Ceremony Fővédnökök / Main Patrons: Dr. Hende Csaba, Dr. Réthelyi Miklós Védnök / Patron: Dr. Schandl László Üléselnökök / Chairs: Horkay Ferenc, Szabados Sándor, Tomcsányi István Mebidis Kft. által támogatott előadás / Sponsored by Mebidis Kft. Üléselnökök / Chairs: Szabolcs Zoltán, Vaszily Miklós Felkért előadások Üléselnökök / Chairs: Schandl László, Horkay Ferenc, Tomcsányi István Honnan hová jutottunk az elmúlt negyven év során a szívsebészetben? Prof. Dr. Tomcsányi István A szív CT szerepe a modern kardiológiai diagnosztikában Prof. Dr. Préda István Aktualitások a szívelektrofiziológiában és a ritmuszavarok eszközös kezelésében Prof. Dr. Bőhm Ádám Időskorú szívbetegek anaesthesiája és perioprativ intenzív ellátása Dr. Rácz Rozália A folyadék- és elektrolitháztartás kezelésének jelentősége szívműtétek után Prof. Dr. Gál János Kávészünet, a kiállítás megtekintése / Coffee break, Visit the exhibition 20

23 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Program november 3. Csütörtök / Thursday Üléselnökök / Chairs: Szabados Sándor, Bogáts Gábor Az őssejtterápia jelenlegi helyzete és szerepe a szívbetegségek kezelésében Dr. Nyolczas Noémi Komplex mellkasi aorta aneurysmák modern sebészete Prof. Dr. Dzsinich Csaba Multidiszciplináris kardiopulmonalis sebészeti lehetőségek a Honvédkórházban Dr. Pellek Sándor Az akut coronaria szindróma kezelése a kardiológus és a szívsebész szemszögéből Dr. Kiss Róbert Gábor, Dr. Vaszily Miklós A stresszkezelés jelentősége és lehetőségei a szívbetegek ellátásában Dr. Stauder Adrienne Életminőség javításának lehetőségei szívsebészeti beavatkozások után Dr. Simon Éva, Dr. Hanusz Klára Közgyűlés / General assembly Üléselnökök / Chairs: Horkay Ferenc, Szabados Sándor, Hartyánszky István Nyitókoncert / Opening concert Nyitófogadás / Opening reception 21

24 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Program november 4. Péntek / Friday Liverpooli előadások Üléselnökök / Chairs: Szabolcs Zoltán, Vaszily Miklós Greetings from Liverpool Hajdú László Liverpool Heart and Chest Hospital Video-assisted mitral valve surgery at liverpool heart and chest hospital Paul Modi Liverpool Heart and Chest Hospital Transcatheter aortic valve implantation with edward sapien valve -liverpool experience Aung Oo Liverpool Heart and Chest Hospital Introduction of minimally invasive cardiothoracic services at Liverpool Heart and Chest Hospital Michael Shackcloth Liverpool Heart and Chest Hospital, Liverpool, UK Biological properties and regenerative potential, in vitro and in vivo, of human cardiac stem cells isolated from the adult human heart Thomas Theologou 1, Georgina M. Ellison 2, Carla Vicinanza 3, Michele Torella 3, Valentina Galuppo 3, Angelo Leone 3, Isabella Mendicino 3, Walter Sacco 3, Angela Bochicchio 3, Mark Field 1, Aung Oo 1, Manoj Kuduvalli 1, Ciro Indolfi 3, Bernardo Nadal-Ginard 3, Daniele Torella 3 1 Liverpool Heart and Chest Hospital, Liverpool, UK; 2 Liverpool John Moores University, Liverpool, UK; 3 Laboratory of Molecular and Cellular Cardiology, Magna Graecia University, Catanzaro, Italy; 3 Cardiac Surgery Division, Second University of Naples, Catanzaro, Italy Video assisted (VATS) lobectomy at liverpool heart and chest hospital Steven Woolley Liverpool Heart and Chest Hospital, Liverpool, UK 22

25 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Program november 4. Péntek / Friday Establishing a thoracic aortic aneurysm service: Liverpool experience Mark Field Liverpool Heart and Chest Hospital Spinal cord and organ protection strategies during and after thoraco-abdominal aneurysm operations at liverpool heart and chest hospital Hajdú László Liverpool Heart and Chest Hospital Kávészünet, a kiállítás megtekintése / Coffee break, Visit the exhibition Előadások Üléselnökök / Chairs: Alotti Nasri, Székely László A szívtranszplantáció helyzete Magyarországon az Eurotransplanthoz való csatlakozás küszöbén: Visszatekintés az első 20 évre Szabolcs Zoltán, Hüttl Tivadar, Hartyánszky István, Moravcsik Endre, Rácz Kristóf, Horkay Ferenc Semmelweis Egyetem, Szívsebészeti Klinika Mid term results of aortic valve sparing surgery in our departement Luczy János, Kolesár A., Sabol F. Clinic of Cardiac Surgery, Eastern Slovakian Institute of Cardiovascular Diseases, Kosice Rövid- és középtávú eredményeink Tirone David technikával végzett műtéteinknél / Short and midterm results of Tirone David operations at semmelweis university Pólos Miklós, Szabolcs Zoltán, Hüttl Tivadar, Hartyánszky István, Paulovich Erzsébet, Horkay Ferenc Semmelweis Egyetem, Szívsebészeti Klinika 23

26 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Program november 4. Péntek / Friday Akut aorta ascendens dissectio GOKI tapasztalatok / Acute aortic dissection type A GOKI experiences Szántó Mária, Juhász Boglárka, Damenija Givi, Fekete Béla, Szabó J. Zoltán, Szudi László, Székely László Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Szívsebészeti Osztály Esetbemutatás: Myocardialis infarctus után kialakult bal kamrai aneurysma, szabadfali ruptura és kamrai septum defectus műtéti megoldása / Case report: Operative procedure of postinfarct left ventricular aneurysm, left ventricular free wall rupture and ve Kromplák Zsanett, Szabó J. Zoltán, Koltai Csilla, Fejes Anikó Lea, Juhász Boglárka, Székely László Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Marfan cardiomyopathia a perioperatív echocardiographiás vizsgálatok tükrében Ágg Bence, Szabolcs Zoltán, Bartha Elektra, Horkay Ferenc Semmelweis Egyetem, Szívsebészeti Klinika Kávészünet, a kiállítás megtekintése / Coffee break, Visit the exhibition Kudász Emlékülés és Littmann pályázat Üléselnökök / Chairs: Horkay Ferenc, Szabados Sándor, Tomcsányi István Ebédszünet / Lunch break 24

27 Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa MAGYAR Program november 4. Péntek / Friday Előadások Üléselnökök / Chairs: Sugár Tamás, Szolnoky Jenő Műbillentyű endocarditis előfordulása osztályunkon között Varga Sándor, Hegedűs Zoltán, Bitay Miklós, Csepregi László, Szolnoky Jenő, Szabó-Biczók Antal, Eszlári Edgár, Iglói Gábor, Bari Gábor, Babik Barna 1, Bogáts Gábor Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Kardiológiai Központ, Szívsebészeti Osztály, 1 Aneszteziológiai és Intenzív Therápiás Osztály Koronária bypass műtéten átesett betegek aorta műbillentyű implantációja intézetünkben között / Aortic valve replacement after previous coronary artery bypass grafting in our clinics between 2000 and 2011 Csizmadia Péter, Debreceni Tamás, Palotás Lehel, Maros Tamás, Szentkirályi István, Simon József, Horvát Ambrus, Szerafin Tamás DEOEC Kardiológiai Klinika Szívsebészeti Tanszék Anticoaguláns kezelés biológiai aorta műbillentyű beültetése után / Anticoagulation therapy after biological aortic valve replacement Palotás Lehel, Szentkirályi István, Horváth Ambrus, Maros Tamás, Leny András, Debreceni Tamás, Szerafin Tamás DEOEC Kardiológiai Klinika Szívsebészeti Tanszék Mitralis billentyűplasztikák különbözõ technikáinak műtéti eredményei / Repair of degeneratíve mitral valve may involve different techniques Hüttl Tivadar, Hartyánszky István, Szabolcs Zoltán, Moravcsik Endre, Pólos Miklós, Horkay Ferenc Semmelwei Egyetem, Szívsebészeti Klinka A CO2-dal végzett szívüregi légtelenítés agykárosodást csökkentő hatásának vizsgálata szívbillentyű műtétek kapcsán / Effect of CO2 field flooding on brain damage reduction during heart valve operations Maros Tamás, Hidasi Eszter, Palotás Lehel, Szentkirályi István, Simon József, Csizmadia Péter, Horváth Ambrus, Szerafin Tamás Szívsebészeti Tanszék, Kardiológiai Intézet, DEOEC, Debrecen 25

28 MAGYAR Magyar Szívsebészeti Társaság XVIII. Kongresszusa Program november 4. Péntek / Friday Transapicalis endoszkópos mitralis plasztika / Transapical endoscopic mitral repair Ruttkay Tamás 1, Baksa Gábor 1, Glasz Tibor 2, Patonay Lajos 1, Galajda Zoltán 3 1 Semmelweis Egyetem; Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet; Alkalmazott és Klinikai Anatómiai Laboratórium, Budapest; 2 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Patológiai Osztály, Budapest; 3 Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Szívsebészeti és Érsebészeti Tanszékek, Debrecen Kávészünet, a kiállítás megtekintése / Coffee break, Visit the exhibition Előadások Üléselnökök / Chairs: Hüttl Tivadar, Donauer Elemér Daganatos betegek extracorporalis keringésben végzett szívműtéteinek dilemmái / Dilemmas of extrecorporeal circulation during cardiac surgery in patients with malignant diseases Ender Gábor, Szántó M., Damenija G., Fekete B., Juhász M., Ender F., Juhász B., Szudi L.. Vezsenyi K., Székely L. Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet A Glutation S-transzferáz enzim gátlás vizsgálata szívizomsejtek apoptozisára mapk inhibitorok alkalmazása során / Influence of mapk inhibitors on the effect of Glutathion S-tranferase enzyme inhibition on the viability and apoptosis of cardiomyocytes Balatonyi Borbála 1, Gasz Balázs 2, Kovács Viktória 1, Ghosh Subhamay 3, Fülöp János 2, Lantos János 1, Wéber György 1, Marczin Nándor 4, Rőth Erzsébet 1 1 Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, PTE ÁOK, Pécs; 2 Szívsebészeti Osztály, Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg; 3 Anaesthesiológia és Intenzív Therápiás Intézet, PTE ÁOK, Pécs; 4 Faculty of Medicine, Imperial College, London, U.K. Angiotenzin konstrikció mechanizmusa véna saphenán Daragó Andrea, Rutkai Ibolya, Kalász Judit, Szerafin Tamás, Maros Tamás, Palotás Lehel, Szentkirályi István, Debreceni Tamás, Leny Andrij, Tóth Attila Debreceni Egyetem, Kardiológiai Intézet 26

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

Egri Kardiológiai Napok 2015 Prevenciótól az akut ellátásig

Egri Kardiológiai Napok 2015 Prevenciótól az akut ellátásig Program 2015. április 9., Csütörtök,,AZ ÚJ VÉRALVADÁSGÁTLÓK HELYE A KLINIKAI GYAKORLATBAN A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság közös szimpóziuma 2015 A STROKE MEGELÕZÉSÉNEK ÉVE

Részletesebben

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* * A 2014. áprilisi állapot szerint (A szerk.) 73 Igazgatóság Főigazgató : Dr. Ofner Péter Szakmai igazgató: Prof. Dr. Szatmári

Részletesebben

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday)

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) SZÁLLÁS / ACCOMODDATION on a Hotel Gellért*** szálloda 2 ágyas szobáiban, vagy 2x2 ágyas hostel

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

fakultatív látogatás a Mercedes gyárba

fakultatív látogatás a Mercedes gyárba PROGRAM 2014. november 6. Csütörtök 10.00 13.00 Érkezés, regisztráció 12.00 13.00 Fakultatív ebéd fakultatív látogatás a Mercedes gyárba 13.00 13.30 Megnyitó, üdvözlések Konferencia terem I. 13.30 15.30

Részletesebben

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting 02-03-04. November 2014 MEGHÍVÓ/ INVITATION 1 2014 November 3 (Hétfő). Gödöllő Helyszín: Szent István Egyetem: 2100 Gödöllő,

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának III. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2015. április 17 19. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az elmúlt két év sikerein

Részletesebben

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE

RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE A tökéletes választás rendezvények, csapatépítő tréningek, konferenciák és üzleti találkozók számára. Az épület a város szívében helyezkedik el kiváló tömegközlekedési csatlakozással,

Részletesebben

Intenzív Diagnosztika Fórum 2012

Intenzív Diagnosztika Fórum 2012 Intenzív Diagnosztika Fórum 2012 A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Tudományos Ülése Ramada Resort Budapest, 2012. szeptember 13 15. Intenzív Diagnosztika Fórum 2012 Bevezető Tisztelt

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2011. évi kongresszusa 2011. november 18-19. Tisztelt Kollégák! A Magyar Meserséges Táplálási Társaság Vezetősége nevében szeretettel meghívom Önöket a 2011-es kongresszusunkra.

Részletesebben

FIRST ANNOUNCEMENT ELSŐ ÉRTESÍTŐ

FIRST ANNOUNCEMENT ELSŐ ÉRTESÍTŐ A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság XIX. Nemzeti Kongresszusa és X. Nemzetközi Danubius Kongresszus 19 Congress of e Hungarian Association of Oral and Maxillofacial Surgeons and 10 International

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI Myocardial Infarction Registry Pilot Study Hungarian Myocardial Infarction Register Gottsegen National Institute of Cardiology Prof. A. JÁNOSI A https://ir.kardio.hu A Web based study with quality assurance

Részletesebben

Invitation. Hungarian Small Animal Veterinary Association (HSAVA) invite you to the. 33. National Congress of HSAVA. invited foreign speakers:

Invitation. Hungarian Small Animal Veterinary Association (HSAVA) invite you to the. 33. National Congress of HSAVA. invited foreign speakers: Invitation Hungarian Small Animal Veterinary Association (HSAVA) invite you to the 33. National Congress of HSAVA invited foreign speakers: prof. R. LeCouteur (USA) prof. J. Haggström (Sweden) N. Naidu

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

A Magyar Kardiológus Társaság és a

A Magyar Kardiológus Társaság és a A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának Ülése Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra**** 2012. október 5 6. 1 Megnyitó: 2012. október 5., péntek, 11.00

Részletesebben

A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon

A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon kívül melyek a kardiológia idszer szer kérdéseit ölelik

Részletesebben

A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem. A konferencia idõpontja: 2015. április 17-19.

A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem. A konferencia idõpontja: 2015. április 17-19. A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem A konferencia idõpontja: 2015. április 17-19. Információ: Magyar Kardiológusok Társasága Titkársága 1146 Budapest, Cházár A. u. 19. Tel./Fax:

Részletesebben

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting 02-03-04. November 2014 MEGHÍVÓ/ INVITATION 1 2014 November 3 (Hétfő) Gödöllő Helyszín: Szent István Egyetem: 2100 Gödöllő,

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Mangalica: The VM-MOE Treaty. Olmos és Tóth Kft. Monte Nevado

Mangalica: The VM-MOE Treaty. Olmos és Tóth Kft. Monte Nevado Mangalica: The VM-MOE Treaty The agreement 2013 the Goverment of Hungary decided to launch a strategic cooperation with the MOE. The deal is based in the Hungarian Pig Development Strategy (3 to 6 millon

Részletesebben

2. SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2013. február 22-23.

2. SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2013. február 22-23. 2. SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2013. február 22-23. M E G H Í V Ó A kongresszus ideje: 2013. február 22-23. Helyszíne: Hotel Lövér**** 9400 Sopron, Várisi u.4. www.danubiushotels.com/lover A kongresszus

Részletesebben

Intenzív Diagnosztika Fórum

Intenzív Diagnosztika Fórum Információ A FÓRUM FÕVÉDNÖKE Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke SZERVEZÕ ÉS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök: Prof. Dr. Gál János Tagjai: Dr. Csomós Ákos Dr. Nagy Géza Dr. Bátai István Dr. Völgyes

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

Meghívó MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012

Meghívó MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012 MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012 Meghívó KÖSZÖNTŐ Kedves Kolléganők és Kollégák! Tisztelt Szívsebészeti

Részletesebben

24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market

24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market 24th October, 2005 Budapest, Hungary Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok With Equal Opportunities on the Labour Market Equal Opportunities for the Roma Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok The government

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK, TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK

Részletesebben

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Életkorhoz adaptált táplálásterápia különleges tápanyagigényekkel járó betegségek esetén 2012. május 10. csütörtök: Moderátor: Havasi Anikó és Valent Ádám 9 30-9 40

Részletesebben

6. évfolyam Angol nyelv

6. évfolyam Angol nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2016. május 18. 6. évfolyam ngol nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben csak a füzetben kell dolgoznod.

Részletesebben

Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf.: 11. Tel: (+36-1) 299-0184, 299-0185, 299-0186 FAX: +36-1 299-0187 www.convention.hu

Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf.: 11. Tel: (+36-1) 299-0184, 299-0185, 299-0186 FAX: +36-1 299-0187 www.convention.hu Kongresszusi iroda / Congress Office Regisztrációval és absztraktokkal kapcsolatos információ Information concerning the registration and abstracts Horvát Renáta / rhorvat@convention.hu Kiállítással és

Részletesebben

FIGAMU IX. Kongresszusa

FIGAMU IX. Kongresszusa FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Fő témák A colonoscopia új világa Sürgősségi gasztroenterológiai kórképek - kinek, mit, mikor és hogyan?

Részletesebben

2. Tavasz Kupa. Uszonyos és Búvárúszó Verseny Kiírása

2. Tavasz Kupa. Uszonyos és Búvárúszó Verseny Kiírása 2. Tavasz Kupa Uszonyos és Búvárúszó Verseny Kiírása 1,/ A verseny célja: Az uszonyos-, és búvárúszás népszerűsítése, versenyzők részére versenyzési lehetőség biztosítása. 2,/ A verseny rendezője: HÓD

Részletesebben

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2011. február 4-5. Meghívó A kongresszus ideje: 2011. február 4-5. Helyszíne: Best Western Pannonia Hotel**** 9400 Sopron, Várkerület 75. www.pannoniahotel.com A tudományos program

Részletesebben

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS

Részletesebben

FELELETVÁLASZTÓS TESZT

FELELETVÁLASZTÓS TESZT Angol mintavizsga Megoldások FELELETVÁLASZTÓS TESZT 1. a 11. d 2. c 12. a 3. d 13. a 4. a 14. c 5. b 15. a 6. a 16. b 7. b 17. c 8. c 18. c 9. a 19. b 10. c 20. d 1. endurance 2. buoyant 3. foul 4. all-round

Részletesebben

19.Budapest Nephrologiai Iskola/19th Budapest Nephrology School angol 44 6 napos rosivall@net.sote.hu

19.Budapest Nephrologiai Iskola/19th Budapest Nephrology School angol 44 6 napos rosivall@net.sote.hu 1.sz. Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola 3 éves kurzus terve 2011/2012/ 2 félév - 2014/2015/1 félév 2011//2012 tavaszi félév Program sz. Kurzusvezető neve Kurzus címe magyarul/angolul Kurzus nyelve

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM k40 r e d i t p o n t BUDAPEST PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZ FÜL-, ORR-, TOROK-, GÉGE-, FEJ-, NYAKSEBÉSZETI OSZTÁLY 2014. FEBRUÁR

Részletesebben

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek.

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek. A gondoskodás az egészséges embert is megilleti, a beteg rászorul a támaszra és minden gyógyulásnak ára van Hippokratész Tisztelt Kollégák! A Magyar Urológusok Társasága XVI. Kongresszusát 2011-ben Budapesten

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza

Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza Születési hely, idő Budapest, 1966. június 28. Tudományos fokozat 1999 PhD. 2006 MTA doktora (D.Sc.) 2006 Habilitáció Semmelweis Egyetem (Kardiológia)

Részletesebben

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései továbbképző tanfolyam k40 r e d i t p o n t Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2012. november

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. 9400 Sopron, Cházár tér 1., P Épület, Erzsébetkert. University of West-Hungary

Nyugat-magyarországi Egyetem. 9400 Sopron, Cházár tér 1., P Épület, Erzsébetkert. University of West-Hungary 5. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 5 th Hungarian National and International Lifelong Learning Conference Nyugat-magyarországi Egyetem 9400 Sopron, Cházár tér 1., P Épület, Erzsébetkert

Részletesebben

2014. évi Vándorgyűlése

2014. évi Vándorgyűlése Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció 2014. évi Vándorgyűlése 2014. október 3-4. Második értesítő Pécs, Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas utca 2/A Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

LDV Project. Szeretettel köszönjük Önöket Egerben a Leonardo Projekt Workshopján. We welcome - with much love - our dear guests!

LDV Project. Szeretettel köszönjük Önöket Egerben a Leonardo Projekt Workshopján. We welcome - with much love - our dear guests! LDV Project Szeretettel köszönjük Önöket Egerben a Leonardo Projekt Workshopján We welcome - with much love - our dear guests! Akkreditációs eljárás Magyarországon Accreditation in Hungary 1. Tankönyv

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

22. Nemzetközi Várkupa Modellező Verseny 22 nd International Castle Cup Control Line World Cup 2007. szeptember 21-23 GYULA-HUNGARY

22. Nemzetközi Várkupa Modellező Verseny 22 nd International Castle Cup Control Line World Cup 2007. szeptember 21-23 GYULA-HUNGARY 22. Nemzetközi Várkupa Modellező Verseny A VERSENY HELYE / PLACE OF THE COMPETITION Bumacofly Se körrepülő modellező pálya, Gyula. Csabai út Control line flying site of Bumacofly Modelling Club Gyula.

Részletesebben

International Open TABLE TENNIS. Competition to the Memory of János Molnár RESULTS

International Open TABLE TENNIS. Competition to the Memory of János Molnár RESULTS International Open RESULTS SCHEDULE Thursday, 6 th February, 2014 Mini cadet single, age group No. 2. (born between 01.01.2002. and 31.12.2002.) and age group No. 3. (born after 01.01.2003.) 15.30 round

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa Második értesítő Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2014. április 4-6. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! A tavalyi

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Részletesebben

A prostitúció és a szexuális kizsákmányolás célú emberkereskedelem: európai és hazai tapasztalatok, kihívások és lehetőségek a cselekvésre

A prostitúció és a szexuális kizsákmányolás célú emberkereskedelem: európai és hazai tapasztalatok, kihívások és lehetőségek a cselekvésre ***For English version, please see below*** A Magyarországi Női Alapítvány (MONA) tisztelettel meghívja Önt konferenciájára: A prostitúció és a szexuális kizsákmányolás célú emberkereskedelem: európai

Részletesebben

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés

Részletesebben

Tájékoztató azon kérelmezési eljárásokról, melyek az elméleti, gyakorlati és szakszolgálati engedélyezésre vonatkoznak

Tájékoztató azon kérelmezési eljárásokról, melyek az elméleti, gyakorlati és szakszolgálati engedélyezésre vonatkoznak Tájékoztató azon kérelmezési eljárásokról, melyek az elméleti, gyakorlati és szakszolgálati engedélyezésre vonatkoznak Briefing on application procedure for theoretical, practical examinations and licence

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga

Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga Név:... Születési hely:... Születési dátum (év/hó/nap):... Nyelv: Angol Fok: Alapfok 1. Feladat: Olvasáskészséget mérő feladat 20 pont Olvassa el a szöveget és válaszoljon

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2014. április 4-6. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az idei év sikerein felbuzdulva

Részletesebben

KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9.

KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Ortopédiai Osztályának, a Magyar Váll- és Könyöksebészek Egyesületének és a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 9 th Hungarian National and International Lifelong Learning Conference Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal 6720 Szeged, Dugonics tér 13.

Részletesebben

on 19 th November, 2013

on 19 th November, 2013 The Faculty of Law and Political Sciences of the Pázmány Péter Catholic University would like to invite you to the conference on The Labour Code in the Light of International Labour Law on 19 th November,

Részletesebben

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.

Részletesebben

A MAGYAR KARDIOLÓGUS TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA GYERMEKKARDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK ÜLÉSE ÉS GYAKORLATI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA

A MAGYAR KARDIOLÓGUS TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA GYERMEKKARDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK ÜLÉSE ÉS GYAKORLATI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA A MAGYAR KARDIOLÓGUS TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA GYERMEKKARDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK ÜLÉSE ÉS GYAKORLATI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA PÉCS 2013. szeptember 19-21. A rendezvény fővédnökei: Prof.

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 9 th Hungarian National and International Lifelong Learning Conference Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal 6720 Szeged, Dugonics tér 13.

Részletesebben

A kardiológiai regiszter szerepe a hatékony prevencióban és gyógyításban

A kardiológiai regiszter szerepe a hatékony prevencióban és gyógyításban A kardiológiai regiszter szerepe a hatékony prevencióban és gyógyításban Dr. Ofner Péter ELTE EGK- AstraZeneca Egészség-gazdaságtani Szimpózium 2011. november 18. CENO0090HU20111116 Infarctus Regiszter

Részletesebben

XVII. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, 2010. április 9-11.

XVII. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, 2010. április 9-11. A XVII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK Lillafüreden, a csodálatos festői környezetben elhelyezkedő Palota Szállóban kerül ismételten megrendezésre. A tudományos program nagyszámú színvonalas előadást és esetismertetést

Részletesebben

Orvosi ellátási helyszínek és időpontok a Cell-Cup ideje alatt Medical treatment places and times during Cell-Cup

Orvosi ellátási helyszínek és időpontok a Cell-Cup ideje alatt Medical treatment places and times during Cell-Cup Orvosi ellátási helyszínek és időpontok a Cell-Cup ideje alatt Medical treatment places and times during Cell-Cup Kérjük csak a saját szállásának megfelelő oldalakat figyelje. Please only follow pages

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

Hotel Novotel Budapest Centrum. 2006. november 23-25. PROGRAM

Hotel Novotel Budapest Centrum. 2006. november 23-25. PROGRAM A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Rendezvénye A TÜDŐGYÓGYÁSZAT AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Hotel Novotel Budapest Centrum 2006. november 23-25. PROGRAM A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI: Boehringer Ingelheim Pharma és a Pfizer

Részletesebben

XX. KONGRESSZUSA 20 TH ANNUAL CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY

XX. KONGRESSZUSA 20 TH ANNUAL CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XX. KONGRESSZUSA 20 TH ANNUAL CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY Debrecen, Kölcsey Központ 2013. november 7 9. Bevezetô A Magyar

Részletesebben

XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST 2009. NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA

XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST 2009. NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST 2009. NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA Az orvosnapok tiszteletbeli elnöke: Prof. dr. Vizi E. Szilveszter akadémikus Az orvosnapok fővédnöke: dr. Szűcs Lajos Pest Megye

Részletesebben

2015-2016. évi 6. Hírlevél

2015-2016. évi 6. Hírlevél Kedves Lions tagok, kedves Oroszlánok! 2015-2016. évi 6. Hírlevél Itt van az ősz, itt van újra. Valóban, beköszöntött az ősz, becsengettek az iskolákban is. Elindult hivatalosan is a 2015-2015-os Lions

Részletesebben

XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok Eger, 2009. április 3-5.

XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok Eger, 2009. április 3-5. A XVI. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK Egerben, Magyarország történelmi városában kerül megrendezésre. A tudományos program nagyszámú színvonalas előadást és esetismertetést foglal magába, olykor interaktív

Részletesebben

A kardiológiai regiszter szerepe a hatékony prevencióban és gyógyításban. Dr. Ofner Péter

A kardiológiai regiszter szerepe a hatékony prevencióban és gyógyításban. Dr. Ofner Péter A kardiológiai regiszter szerepe a hatékony prevencióban és gyógyításban Dr. Ofner Péter Infarctus Regiszter Pilóta Vizsgálat- Magyarországi Infarctus Regiszter 2007-2011 Szent János Kórház Budapest Infarctus

Részletesebben

Program. MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012. november 08-10.

Program. MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012. november 08-10. MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012. november 08-10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08-10 November 2012 Program Medtronic szívsebészeti rendszerek Forgalmazó

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései Kötelezően választható továbbképző tanfolyam kre 40 Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2011.

Részletesebben

EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány

EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány XXI. CSALÁDORVOSI TOVÁBBKÉPZŐ KONFERENCIÁJA PROGR AMFÜZET Székelyudvarhely,

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

,,Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker." H. Ford

,,Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. H. Ford ,,Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker." H. Ford TISZTELT KOLLÉGÁK! KEDVES VENDÉGEINK! 2 A Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika szervezésében

Részletesebben

Saturday 21 May Welcome Teams / Teams arrival

Saturday 21 May Welcome Teams / Teams arrival Saturday 21 May Welcome Teams / Teams arrival Sunday 22 May @ RIN 09:00 Team registration 12:00 Classification Training & Certification 18:00 Congress Meeting Monday 23 May @ RIN 09:00 Weigh-in: juniors

Részletesebben

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Budapest 2014. szeptember 18-19 Fővédnök Dr. Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Skills Development at the National University of Public Service

Skills Development at the National University of Public Service Skills Development at the National University of Public Service Presented by Ágnes Jenei National University of Public Service Faculty of Public Administration Public Ethics and Communication 13. 12. 2013

Részletesebben

II. Kongresszusa. Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának. Szeged, 2012. október 11 13.

II. Kongresszusa. Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának. Szeged, 2012. október 11 13. Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának II. Kongresszusa Szeged, 2012. október 11 13. Hunguest Hotel Forrás Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 16. Tudományos Program Köszöntő

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben