(3. o.) Az ünnepi időszak egyik legkedveltebb fogása a halétel, nem csoda, hogy idén is az egész évinek sokszorosát vettük belőle december végén...

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "(3. o.) Az ünnepi időszak egyik legkedveltebb fogása a halétel, nem csoda, hogy idén is az egész évinek sokszorosát vettük belőle december végén..."

Átírás

1 Helytörténész állás nélkül (9. o.) Ahová eddig betette a lábát, programok, kezdeményezések, kiadványok, kutatói és tankönyvek mutatták munkája nyomát... A halasiak halasak (3. o.) Az ünnepi időszak egyik legkedveltebb fogása a halétel, nem csoda, hogy idén is az egész évinek sokszorosát vettük belőle december végén... Darabolásért börtön, borpancsolásért milliárdos bírság A 2010-es év viszonylag nyugodt volt a közbiztonság tekintetében, igaz ugyanakkor, hogy néhány kiemelten súlyos bűncselekmény alaposan felkavarta a kedélyeket. (8. o.) Elfogyott a Napunk Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja Alapítva: 1987-ben január 5. XXV. évfolyam 1. szám Ára: 165 Ft Néhány percig szabad szemmel is látni lehetett a részleges napfogyatkozást a halasi égbolton. A felvétel valamivel háromegyed 10 után készült, a Semmelweis tér felett megmutatta magát ez a különleges égi jelenség. A csillagdában is felkészültek, délelőtt várták az érdeklődőket. fotó: jáger levente Negyedmilliárdos lyuk a kasszánkban Halas és a megye első babája Kiskunhalason született a megye első babája. Az imrehegyi Druzsin István grammal és 48 centiméterrel január 1-jén, 7 óra előtt 10 perccel látta meg a napvilágot. Édesanyja, Mónika büszke a kisfiára, akinek a születésénél dr. Bánfi József segédkezett. A hagyományoknak megfelelően a kórház vezetése, Romhányi Zoltán főigazgató, Lengyel János orvosigazgató és Kellner M. Barnabásné ápolási igazgató köszöntötte a város és Bács- Kiskun idei első újszülöttjét. Mónikát és kisfiát, Istvánt egy fiútestvér és a boldog apuka várja a családi otthonukban Imrehegyen. Kép-szöveg: jáger Belvízriadó állományban máris károkat okozott a rengeteg víz, a talaj pedig már 97 százalékos telítettségű. Napok óta folyik a védekezés, több helyen szinte megállás nélkül működnek a szivattyúk. Van, Madonna emberével... Dirty Slippers-diadal * Turné a Republic zenekarral ahol területfeltöltéssel lehetett csak megakadályozni a hömpölygő folyamot. Félő, hogy a hétvégére várható enyhülés tovább ront majd a helyzeten. A Sóstó Csárda közelében már átcsapott a víz Sikeres évre számíthat a Dirty Slippers. Te vagy a fény címû új dalukban fantáziát látott George Shilling, aki Madonna egyik producere is, így kezét és nevét adta a közös munkához. Nagy megtiszteltetés az is, hogy az együttes újabban a Republic vendégeként állhat színpadra. A Dirty Slippers tavaly óta egy kiskunhalasi dobossal, Biró Lászlóval zenél együtt. (7. o.) fotó: pál lászló Leleplező korunk Nagy a baj Halason: a város több pontján, illetve a külterületen is kritikussá vált a helyzet. A belvíz egyre több épületet veszélyeztet, már másodfokú a készültség. Emberi javakban, az állatfotó: Pozsgai Ákos a kerékpárúton. Ott, ha megindul az olvadás, még nagyobb lesz a belvíz, ezért szükség lehet az 53-as főút átvágására is, hogy elfolyjon a felgyülemlett víz a Sóstóba. (2. és 5. oldal) A lelepleződés éppen ez: a dolgok leértékelődésének látványos folyamata. Az elmúlt évben minden korábbinál inkább láttuk és éreztük, hogy az igazán komoly vagy csak gázos sztorikat nem valamiféle rajtunk kívül álló, idegen hatalom vagy Isten haragja rendeli el. Hanem mi magunk. Stohl András, hitelválság, iszapömlés, világraszóló magyar médiabotrány, az új Való Világ-show vagy a kiskunhalasi közélet ezeket nem az ufók vagy a túlvilág démonai eresztik ránk, és nem is hozzájuk kellene fordulnunk, hogy megváltódjunk belőlük. Hanem saját magunkhoz írjuk évértékelő publicisztikánkban a 4. oldalon. Komoly feladat elé állítja a városvezetést az a 250 millió forintos kiesés, amit a tavaly ilyenkor tervezettel szemben szenved el a helyi költségvetés: ennyivel kevesebb adót fizettek be a halasi cégek, magánszemélyek 2010 év végéig. A legjelentősebb visszaesés a vállalkozási típusú Marad a SPAR! adóknál volt, emelkedés csak a gépjárművek utáni közterhekben mutatkozott. További részletek a 3. oldalon olvashatók. Jenei az év vállalkozója Hit és akarat kell a sikerhez mondja a kitüntetett cégvezető Akarat és hit garantálhatja egy cég talpon maradását vallja Jenei György, a nevét viselő cég vezetőjeként nemcsak vállalkozói, hanem mecénási szerepéről is elhíresült üzletember. Távol tartom ma- Bár a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt az ország több pontján már bezárta áruházait a SPAR, Kiskunhalason ettől nem kell tartani. Minderről a társaság kommunikációs vezetője tájékoztatta lapunkat. Csupán néhány olyan üzletet zártunk be, amelyeknek közvetlen közelében azaz pár száz méteren belül fotó: Pozsgai Ákos gam a konfliktushelyzetektől. Nem tartozom azok közé, akik szeretnek a reflektorfényben szerepelni mondja magáról, év elején mégis erre kényszerült a filmszínházi ünnepségen... (2. oldal) található SPAR üzlet, és az el tudja látni az ottani vásárlói közönséget közölte lapunkkal Laber Zsuzsa. A társaság cáfolja azokat az értesüléseket is, amelyek szerint egyes áruházaikat az ez évtől kisebb üzlethálózat kiépítését megkezdő AUCHAN-nak adnák át. h. a. A TARTALOMBÓL Petárdát a vendégek közé A Tükör úgy tudja, szilveszter éjjel a kiérkező rendőrökre is rátámadtak azok a külföldiek, akik Kiskunhalason egy városszéli étteremben buliztak. A szemtanúk elmondása szerint egy, a város környékén szeizmikus méréseket végző német, kurd, osztrák és lengyel munkásokból álló 7-8 fős csapat tagjai úgy berúgtak, hogy törtek-zúztak az étteremben, sőt egy petárdát is bedobtak az egyik asztaltársaság közé. Hiába csitították őket a felszolgálók, poharakat és székeket törtek ekkor hívta a személyzet a rendőröket, ám úgy tudni, a kiérkező járőrökre is rátámadtak a részeg külföldiek, akiket csak kényszerítő eszközök alkalmazásával sikerült megfékezni. (pá) Az ország élén... végeztek a kiskunhalasi sportúszó fiatalok az év végi összesítés tekintetében elképesztő teljesítményüket mi sem jelzi jobban, mint a csaknem félezer érem, a tucatnyi különdíj, és nem utolsó sorban az a hallatlan kitartás és áldozatvállalás, amit önerővel produkálnak azért, hogy városunk jó hírét vigyék Magyarország-szerte. (4. o.) Forgalomnövekedés! Az év végi ajándékvásárlási hajrában sztár volt a tévé és a szárítógép mondják egybehangzóan a halasi híradási- és háztartásigép-forgalmazó kereskedők. Szép forgalmat bonyolítottak decemberben, de tény: a válság előtti szinttől még távol vannak. (3. o.)

2 2 Hírek január 5. A foglalkoztatottság növelésén kell dolgozni Gyovai István polgármester újévi beszédében az erő, a küzdeni tudás fontosságát hangsúlyozta a város felemelkedése kapcsán Belvízveszély: már másodfokú készültség Nagy a baj Kiskunhalason és térségében: a város több pontján és külterületen is kritikussá vált a helyzet * Egyelőre két családot kell kitelepíteni Gyovai István ünnepi beszédében arról szólt, mit is várhatunk az új évtől. Hangsúlyozta, bár a város költségvetése szűkebb lesz az előző évieknél, minden erővel a vállalkozói környezet javításán, a foglalkoztatottság növelésén kell dolgozni. fotó: pozsgai ákos A 2010-es év a gazdasági válság hatásaitól, államcsődöktől, olajkatasztrófától és természeti csapásoktól volt terhes világszerte. Hazánkban a válság legmélyebb szakaszát küzdöttük át. Életünket sok más mellett politikai és gazdasági botrányok, árvizek, belvizek, valamint az iszapkatasztrófa nehezítették vázolta a kialakult helyzetet Gyovai István. A tavaszi választások megváltoztatták hazánk politikai térképét, a gazdasági tendenciák azonban a remények ellenére nem javultak. Sok beruházás leállt, újabbak nem indultak. A gyengülő forint és az emelkedő infláció mellett nemcsak a vállalkozások és a foglalkoztatottság helyzete romlott, de sajnos, nem javultak a társadalmon belüli ellentétek sem. Kormányzati politikusaink optimisták, azonban nyilatkozataik szerint a nemzeti együttműködés rendszerének építésében a 2011-es év a viták esztendeje lesz. A polgármester rámutatott: a közszférában az oktatás, az egészségügy, a szociális intézmények és az önkormányzatok stratégiai átalakításának megfogalmazása az új év első felében várható. Hozzátette: a ma még kiforratlan elképzelések jellemzően a várakozásra, a kivárásra ösztönöznek. Az állami költségvetés az októberben választott önkormányzatok lehetőségeit tovább csökkenti. Sajnos, térségünk, így Kiskunhalas helyzete sem lesz kedvezőbb. A kormányzati útkeresés sikerében bízva mit várhatunk az új évtől, magunktól mi, kiskunhalasiak? tette fel a kérdést. Minden bizonnyal takarékosabb életet, nagyobb önfegyelmet és keményebb munkát. Felül kell emelkednünk az elmúlt éveken és az előttünk álló év várhatóan viharos átalakulásain. Eközben magunknak kell megtalálni a megoldást a mindennapok gondjaira, a munkahelyi problémákra, a gyerekek iskoláztatására, a szülők gondviselésére, a vállalkozások vagy éppen a város működtetésére. Külön-külön, de együttműködve, összefogással. Gyovai István rámutatott, alig néhány hónappal ezelőtt még civil emberként élte napjait. Elmondása szerint kilencvennapos polgármesteri munkája során nem lett más egyéniség, nem változott a világképe, de sokat tapasztalt, és egyre erősebbé vált a hite. Sorolhatnám városunk hagyományos értékeit, a gyógyvizet, a csipkét, a lovas hagyományokat, a természeti és épített értékeket, de tudom, hiszem, hogy van ezeknél sokkal fontosabb is: az az erő, amely a történelem során Halast a többi település fölé emelte. Tudom, hogy ezzel a gazdagsággal, ezzel az erővel Kiskunhalas mindig képes volt túllépni a nehézségeken és az átlag fölé emelkedni. Tudom, hogy most is ez fog történni. Jóleső érzés tudni, hogy milyen gazdagok vagyunk. Jóleső érzés tudni, hogy Halas jó hírét szerte a világban ismerik. Jóleső érzés ennek a közösségnek a tagja lenni. Jóleső érzés köszönetet mondani azoknak, akik tettek ezekért a tényekért. Alázattal, hittel és egyetértésben dolgozunk a város felemelkedésén. A lakosság és a vállalkozások erőfeszítéseihez az önkormányzat biztosítja a hátteret. Bár az éves költségvetésünk szűkebb lesz az előzőnél, minden erőnkkel a vállalkozói környezet javításán, a foglalkoztatottság növelésén dolgozunk. Intézményeink szakmai színvonalát takarékos, de stabil finanszírozással biztosítjuk. Reményeink szerint rövidesen induló szennyvíz-projekt és kórházfejlesztés mellett tervszerű és kiszámítható gazdálkodásunkkal a következő évek kiegyensúlyozott működését és fejlesztéseit alapozzuk meg többek között a gyógyturizmus, a lovas élet vagy a határ menti gazdasági kapcsolatok területén. Reményteli tervekkel vágunk az új esztendőnek. Ehhez jó egészséget és szívbéli örömöket kívánok valamennyiüknek mondta újévi beszédében a polgármester. P. L. Új főosztályvezető Véget érhetnek a találgatások, eldőlt, hogy a jövőben ki irányítja majd a városháza humánpolitikai főosztályát. Volt, aki biztosra vette, hogy Mester Sándor visszatér régi helyére, ám végül teljesen új arc került a vezetői székbe. A II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolából érkezett a városháza új humánpolitikai főosztályvezetője. Hetek óta folyt a találgatás arról, hogy ki veszi majd át Mester Sándor ősszel megüresedett helyét. Voltak olyan hangok is, amelyek arra utaltak: a korábbi vezető tér vissza a hivatalba. A városháza hétfői sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Csúzdi Zoltán ül be a vezetői székbe. Az új osztályvezető eddig EU ismereteket, marketinget, kereskedelmi és számviteli ismereteket oktatott a hivatalban a középiskolában. Csúzdi Zoltán hétfőn kezdte el köztisztviselőként a hivatali munkát, már felelős vezetőként részt Megújulóban a kistérségi honlap Ezentúl saját maga készíti honlapját a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás, és ezzel több száz ezer forintot takarít meg évente. A vesz az idei év költségvetésének előkészítésében is tudtuk meg. Jáger eu ezzel együtt megújulóban van, rövidesen átláthatóbbá válik, és gazdagabb tartalommal jelenik meg. h. a. Szerdától másodfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el Gyovai István polgármester. Ennek oka az, hogy a város több pontján, illetve a külterületen is kritikussá vált a helyzet. Emberi javakban, az állatállományban máris károkat okozott a rengeteg víz, a talaj pedig már 97 százalékos telítettségű. A Majsai úton, a Kertvárosban, a Sóstó környékén (lásd még helyszíni tudósításunkat az 5. oldalon!) és az Alsóváros egyes részein is rendkívül súlyos a helyzet. Napok óta folyik a védekezés, több helyen szinte folyamatosan működnek a szivattyúk és van, ahol területfeltöltéssel lehetett csak útját állni a hömpölygő folyammá duzzadt víznek. Két családnak hamarosan el kell hagynia az otthonát, az alsószállási és a Felsőöregszőlőkben lévő ingatlan szinte teljesen lakhatatlanná vált. Halász Balázs alpolgármester arról számolt be, hogy Füzespusztán állattartó helyek kerültek komoly veszélybe. A napokban ott járt a majsai vízgazdálkodási társulat és a minisztérium F Több városrészen is rendkívül súlyos a helyzet illetékese is, mindketten megdöbbentek a látványtól. Mintegy hektárnyi terület úszik, az ott lévő juhés szarvasmarha-állomány sínyli meg a tarthatatlan állapotokat. A tűzoltóság, a katasztrófavédelem és a Halasi Skandináv állapot Halason A területért felelős alpolgármester szerint megfelelő volt a hóeltakarítás az elmúlt napokban a városban. Nagy Péter szerint a csapadék azonnal ráfagyott az útra, jégkéreg képződött, ez az úgynevezett skandináv állapot. A halasiak többsége szerint elégtelenre vizsgázott a város a hó-eltakarításból az ünnepek idején. A legenyhébb kritika szerint is alpesi falvacskához hasonlított a belváros. A kritika erős volt, de a területért felelős városvezető szerint a munkavégzés szakszerű volt. A lehetőségekhez képest mindent megtett a Városgazda Zrt., de a csapadék az alacsony hőmérséklet miatt ráfagyott az útra, jégkéreg képződött. A szakma ezt skandináv állapotnak nevezi tudtuk meg az alpolgármestertől. Nagy Péter maga is többször végigjárta a város utcáit a kritikus időszakokban, de álláspontja szerint mindenütt lehetett közlekedni. Eddig közel 1000 köbméternyi szóróanyagot használtak fel a jégmentesítésre. Megtudtuk azt is, hogy a lakosság nem minden esetben végezte el a hó eltakarítását, főként a társasházaknál jelentett ez problémát. JL Kitelepítések Kötönyben Eddig két családot kellett kitelepíteni Harkakötönyben a továbbra is súlyos gondokat okozó belvíz miatt. A külterületen élő két felnőttet és három gyermeket rokonoknál, illetve egy üres tanyában sikerült elhelyeznie az önkormányzatnak. A településen folyamatosan működik a figyelő szolgálat, mivel napról napra változik a helyzet. A képviselő-testület felkészült a további kitelepítésekre, bár a szóba jöhető biztonságos ingatlanok száma véges. Azt sem lehet tudni, hogy az átmenetileg elköltöztetett családok hová * * * * * * mehetnek vissza, hiszen tanyájuk olyan helyen található, amelyet a jövőben is bármikor elönthet a víz. A település vezetése a védekezés költségeire a megyei vis maior keretből kért támogatás. Harkakötöny Önkormányzata a minden eddiginél nagyobb megpróbáltatásokat átélő lakosságot karácsony előtt szerény ajándékkal, naptárral és kuglóffal lepte meg. h. a. Városgazda Zrt. és a Városi Rendészet is igyekszik mindent megtenni, de félő, hogy a hétvégére várható enyhülés tovább ront majd a helyzeten. A védekezés vezetésével Szelezsán Jánost bízták meg, állandó telefonügyelet van az es számon. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a munkálatok költsége többszöröse lehet annak az összegnek, amit nyáron költött Kiskunhalas az akkori védekezésre. Jáger Levente Veszélyes marad a tó! Úgy tűnik, rövid távon nem fog csökkenni a Radnóti utcai záportározó vízszintje, mivel nincs vészhelyzet, a városnak pedig pénze nincs egy zsiliprendszer megépítésére. Az ott élő családok pincéi így továbbra is vízben állnak, sőt, olyan mély a tó, hogy a napokban ott beszakadt gyermek csak a szerencsének köszönhette, hogy nem merült alá. fotó: pozsgai ákos A Radnóti utcában kialakult záportározó vízszintje a sok csapadék miatt még sohasem volt olyan magas, mint az elmúlt év ősze óta. A környező lakóházak pincéiben, vízóraaknáiban ennek következtében folyamatosan áll a víz. Ősszel aláírásaikkal nyomatékosítva azt javasolták a hivatalnak, hogy egy már meglévő árok mélyítésével oldják meg a víz egy részének Dongérbe juttatását. Egy általuk elvégzett műszeres szintezőmérés megállapította, hogy a tó és a fölösleget befogadni képes árok vízszintje közötti különbség 51 cm, vagyis a csatornaszakasz ennyivel magasabban van. Szerintük ezt a különbséget csökkentve javítani lehetne a helyzeten. A lakók jártak panaszukkal a hivatalban, sőt, önkormányzati képviselőjüknél is. Megoldást azonban eddig nem tártak eléjük. Lapunk a városházán megtudta, hogy foglalkoznak a problémával, nemrég a helyszínen is jártak. A lakók által kért árokmélyítést nem tartják a legjobb megoldásnak, mivel ezzel nem garantálható, hogy a Dong-ér esetleges magasabb vízállás esetén nem duzzaszt vissza. Szakemberek szerint egyetlen megnyugtató megoldás van, egy kisebb fajta zsiliprendszer. Ezt ugyanis mechanikusan nyitva és zárva, szabályozni lehetne a záportározóban összegyűlt víz mennyiségét. Az elsősorban nagyobb vízfelületek esetében alkalmazott rendszer megépítésének egyetlen akadálya van, a pénz. Az úgynevezett tiltó műtárgy megépítése 3 millióba kerülne. Persze ezt meg is kellene terveztetni és engedélyeztetni is szükséges, amely újabb összegeket igényelne. Az önkormányzatnak ilyen munkálatokra jelenleg nincs forrása. Képviselői javaslat révén ugyanakkor elvileg bekerülhetne akár már az idei költségvetés fejlesztési célja közé is. Közben a napokban egy 10 év körüli kisfiú alatt beszakadt a tó jege. Egy kislány, akivel játszottak, segítette a jégre felkapaszkodni. A fiú így csak derékig merült el az ember magasságú vízben, szerencséje volt, hogy tudott úszni. Az ijedségen túl, nagyobb baja nem történt, mert egy közelben élő családnál forró fürdőt kapott. Édesapját is értesítették, aki száraz ruhát hozott számára. A környéken élők nem akarják, hogy a tó megszűnjön, mert mint mondják, szeretik azt, de azt akarják elérni, hogy csökkenthető legyen annak szintje. h. a.

3 2011. január 5. gazdaság A halasiak halasak Jól fogyott a pikkelyes az ünnepek alatt Negyedmilliárdos lyuk Az iparűzési és az építményadó is jelentősen csökkent 2010-ben: nő a hiány Egyre több halat fogyasztanak a halasiak, a korábbi éveknél is több ilyen húsféleség fogyott az ünnepek alatt. Folyamatos volt a kínálat, az árak forinttal drágultak kilónként a korábbi évekhez képest halfajtáktól függően. A 80-as évek közepén az elsők között váltott, és azóta is a magánszektorban tevékenykedik Jenei György, akit idén az év vállalkozójának választottak Kiskunhalason. A ma már két városban is villamossági üzletet működtető kereskedő főként szakmai elismerésnek tartja a díjat, amely közel két évtized munkájának szól. Jenei György lapunknak azt is elmondta, hogy akarat és hit nélkül nem sikerülhetett volna a talpon maradás. Egy biztos munkahelyet és jövedelmet feladva ment át a magánszektorba a pártállam utolsó éveiben Jenei György. Mint mondja, 1986-ban a vízművet három kollégájával együtt azért hagyta ott, mert ott nem volt lehetőség az ötletek, egyéni ambíciók megvalósítására. Már akkor megfogalmaztunk olyan privatizációs, csírájában vállalkozói elképzeléseket, amelyek, sajnos, akkor még nagyon idegenül hangzottak egy állami nagyvállalatnál. Aztán később mindez az ország egy másik felén megvalósulhatott, de visszagondolva nem bánom, hogy így alakult állítja a vállalkozó, aki 17 éve indította el saját cégét. Azt mondja, nem ütközött falakba. Akkoriban, akinek volt alkalma, ambíciója és némi tőkéje, bátran vállalkozhatott. Ugyanakkor a kezdet a Jenei Trade Kft. számára sem volt könnyű, főleg azért, mert az induláskor nagy Magyarország továbbra is sereghajtó az Európai Unióban az egy főre eső halfogyasztást illetően. Mi alig több mint 4 kilót, míg a csúcstartó Portugáliában 55 kilót fogyasztanak fejenként évente. A tapasztalatok mégis azt mutatják, változik a magyar konyha, annak ellenére, hogy az elmúlt években több halfajta is eltűnt a hazai vizekből. Egyre többen vásárolnak halat Kiskunhalason is mondta lapunknak Zsigó József tiszaalpári termelő-kereskedő, aki a rákóczifalvai halgazdaságból szállítja a pikkelyeseket a piacunkra. A legtöbb hal százalék pontyból fogy, a többi az kevésbé. Az olcsósága miatt még a busából megy el sok, halászlevet készítenek belőle, és kirántják, de egyre kedveltebb az amur is. Egy felmérés szerint a magyarok 70 százaléka egyébként kedveli a halételeket, 13 százalékuk azonban rá sem bír nézni. Elsősorban a szálkák és a jellegzetes illat miatt, ugyanennyien viszont általában csak akkor esznek halat, ha eléjük teszik elkészítve. A halasiak is jellemzően a karácsonyi ünnepkör idején fogyasztják el az éves mennyiség mintegy harmadát. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos Akaratra és hitre van szükség segítséget jelentő pályázatok számukra elérhetetlenek voltak. Olyan pályázatok jelentek meg akkor, amelyekhez komoly fedezetet kellett felmutatni. Az önerőhöz hitelre lett volna szükségünk, amit semmiképp sem akartam felvenni. Ehhez azóta is ragaszkodom, inkább lassabb ütemben, de saját forrásból fejlesztek. Ma pedig, amikor már uniós források elnyerésére volna lehetőség, szintén kockázatosnak tartom a pályázást. Olyan feltételeket kell ugyanis teljesíteni, akár forgalomban, akár foglalkoztatásban, amelynek számomra túl nagyok a kockázatai. A cégvezető dolgozói megtartása érdekében nem vállal be kockázatos lépéseket. Többre becsüli a jelenlegi több mint 5 éve együtt lévő gárda munkahelyének biztonságát. Az első 5 év volt a legkeményebb a cég számára. A társaság szekere épp a válságot megelőző években futott a legjobban. Akkor éves forgalmuk megközelítette a 350 millió forintot. Bár tavaly és idén is 10 százalékos forgalom-csökkenést tapasztaltak, sikerült nagyobb veszteségek árán átvészelniük a legkeményebb időszakot. Kis- és nagykereskedelemmel is foglalkozunk. Forgalmunk kétharmadát utóbbi teszi ki végén és Arc-kép. Jenei György 1952-ben született Szegeden háromgyermekes család legfiatalabb gyermekeként. A szülők munkahelyváltoztatása miatt 1958-ban költözött Kiskunhalasra; az általános iskolát itt, közép- és főiskolai tanulmányait Baján fejezte be, ahol település- és vízgazdálkodási üzemmérnöki diplomát szerzett től 1986-ig dolgozott a Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalatnál különböző vezetői beosztásokban ban a Polgárjogi Társaság tagjaként dolgozott a híradástecnika területén, majd 1993-ban egyéni vállalkozóként indította el jelenlegi tevékenységét. A Jenei Trade Kft. ügyvezetője és tulajdonosa 1999-ben lett. A családi vállakozás folyamatos fejlődés mellett immáron két városban Halas mellett Kiskunmajsán foglalkozik villamossági termékek kereskedelmével, 10 főnek adva munkát. A vállalkozás különböző városi rendezvények, karitatív szervezetek, művészeti kiadványok és kiemelkedően tenisz- és fallabdaversenyek rendezője, támogatója; emellett elkötelezettséget vállalt fel a szakmunkásképzés és a környezetvédelem területén. Jenei György 1974-ben alapított családot, két gyermek édesapja. Jenei György lett az év vállalkozója 2010 első hónapjaiban sok ezer kilométert kellett utaznom annak érdekében, hogy engedmények árán is, de addig kiharcolt piaci pozícióinkat megőrizhessük. Reklámra és a működéssel összefüggő egyéb kiadásokra Csaknem negyedmilliárd forinttal kevesebb adó folyt be a város kasszájába 2010 év végén, mint amennyit az még az előző önkormányzat tavaly ilyenkor betervezett. Ez nagyban szűkíti az új városvezetés mozgásterét: idén várhatóan nőni fog a hiány. Összességében 248 millió forinttal kevesebb helyi adót fizettek be a halasi A karácsony előtti utolsó napokban többszörösére ugrott a műszaki kereskedések forgalma városunkban. A sláger ezúttal az LCD-tévé, valamint a ruhaszárító volt. Bár tavaly szinte egész évben csökkenő forgalom jellemezte a tartós Fotó: pozsgai ákos persze kevesebbet költöttünk, de valójában vállalkozásunkat nem ingatta meg a válság. A cégtulajdonos a válság hatásainak elhúzódására számít. Úgy látja, az a sokak által remélt megtisztulási folya- cégek, magánszemélyek, vállalkozók és ingatlantulajdonosok, mint amennyit az előző önkormányzati vezetés a es költségvetés készítésekor, azaz tavaly év elején betervezett. Az 1,385 milliárddal szemben ugyanis csupán 1,137 folyt be a december 20-i adófeltöltési határnapon. A legnagyobb csökkenést feltehetően a globális válság begyűrűző hatásainak következtében a gazdasági tevékenységet végzők Tévé és szárító Nagy forgalomnövekedés fogyasztási cikkeket kínáló áruházakat, az év végi bevásárlási láz némileg javított a mérlegükön. A legnagyobb helyi kereskedések 3-5 szörös forgalomnövekedést tapasztaltak az utolsó egy hétben. Ugyan sok helyen elmaradtak a 13. havi bérek, mat sem ment végbe, vagyis még mindig jelen vannak azok a tisztességtelen eszközökkel is élő vállalkozások, akik rombolják a szakma presztizsét. Másrészt továbbra is nagy a túlkínálat. Még mindig nem tért észre a piac, nincs arányban a kínálat és a kereslet. Nálunk szerencsére ennek ellenére nincs baj. Vásárlóink szeretik üzleteinket, azt az udvarias, szakszerű kiszolgálást, amit nyújtunk. A számítástechnikához hasonlóan a villamossági termékek piacán is gyors fejlődés megy végbe. Ennek csak dolgozóink folyamatos képzésével lehet megfelelnünk. Ennek köszönhető az, hogy aki hozzánk betér, szélesebb körű szaktanácsadást kaphat mondja Jenei György, aki mecénásként szerepet vállal a helyi kulturális és sportéletben is. Sőt, a Halas TV sportmagazinjának rendszeres támogatója. Gyakran hívják, hogy más városokba is telepedjen le, ám ő ragaszkodik a térséghez, főként Kiskunhalashoz. Én jól érzem itt magam, mint magánember és mint vállalkozói is. Szinte ugyanaz itt is megvan, mint egy nagyvárosban. Nem tartozom azok közé, akik szeretnek a reflektorfényben szerepelni. Távol tartom magam a konfliktushelyzetektől. Úgy érzem, jó a kapcsolatom mindenkivel, még a városházával is, bárki is a polgármester. Azt hiszem, a vásárlók elégedettsége, a cég jó hírneve mellett ezeknek köszönhető az önkormányzati elismerés is, amelyet én szakmai elismerésnek tartok. Az év vállalkozója szerint akarat és hit garantálhatja egy cég talpon maradását. Akarat kell ahhoz, hogy valaki időt és energiát nem kímélve dolgozzon magáért és alkalmazottaiért. Hitre pedig azért van szükség, hogy akkor se adja fel, amikor a gazdasági körülmények esetleg ezt indokolnák, és körülötte sokan bedobják a törölközőt. Hegyes Attila valamint a nagyobb jutalmak is, sokan mégis mélyebben nyúltak a pénztárcájukba. Még mindig a készpénzes vásárlások vannak többségben, de egyre többen fizetnek kártyáról, az azok révén lehetővé váló hitelkeretek terhére. A Krausz és Társa Bt.-nél a szokásos kisebb híradástechnikai és háztartási eszközök mellett tévéből fogyott a legtöbb. Sok LCD-, plazma- és LED-tévét tudtunk eladni. Sőt, azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb a 3D-s tévék iránti érdeklődés, karácsony előtt többet is megvásároltak nálunk árulta el lapunknak Krausz Zoltán. Meglepően kevés fogyott ugyanakkor számítógépekből és laptopokból. A Kertvárosi Műszaki Kereskedésben is slágernek számítottak a modern televíziók, de itt háztartási gépekből is nagy számban értékesítettek. A tévék mellett kiemelkedően sok gáztűzhelyet adtunk el, az igazi sláger azonban a szárítógép volt. Valószínűleg a nyirkos, hidegebb lakásokban élők áldoztak a berendezésre, hiszen így néhány perc alatt szekrény készre száradnak a ruhák tájékoztatott Zseni László vállalkozó. A műszaki kereskedések a karácsony előtti jelentős forgalomnövekedés ellenére még mindig nem tudták produkálni azt a bevételt, amelyet a válság előtt könyvelhettek el. h. a. árbevétele alapján számított iparűzési adónem szenvedte el: 950 millió helyett alig 697 milliós befizetés érkezett a város számlájára. Jelentősen csökkent az építményadó, amely 175 milliós várt bevétel helyett csak 165 milliót produkált, és a vendéglátásból eredő idegenforgalmi bevétel 5 helyett csak 2 milliót hozott a konyhára. Arányában nem volt ilyen mértékű a kommunálisadó-elmaradás (55 helyett 52 millió), illetőleg némileg javít a helyzeten a gépjárműadó, amely 200 helyett 220 millióval zárt. Gyovai István polgármester bizonyos benne, hogy az idén nagyobb hiánnyal kell indítani az évet, mint tavaly. Nem tartja kizártnak, hogy mintegy 360 millió forintnyi, idén ki nem fizetett kötelezettséget kell áthozni tavalyról erre az évre, ami növelheti az idei hiányt. -kohoutz- Pirtó hiány nélkül! Nullszaldóval hiány nélkül zárta a 2010-es esztendőt a pirtói önkormányzat. A költségvetést az év elején 126 millió forintban állapította meg a helyi képviselő-testület. A gazdálkodási terv e fő számát annak ellenére sikerült tartani, hogy időközben a gazdasági helyzet általános problémái miatt a vállalkozások által befizetett iparűzési adó csökkent. A várt befizetés meghaladta volna a 20 millió forintot, ezzel szemben a valós bevétel csak 19 millió lett. Az sem okozott gondot a pénzügyi egyensúly megtartásában, hogy év közben a korábbi pályázati beruházásként megvalósuló buszbeszerzés további 9, a kistérségi kerékpárút-építés pedig további 15 millióval terhelte meg a kiadási oldalt. Örömmel és elégedetten értékeljük, hogy a nehéz objektív helyzet ellenére Pirtón sikerült egyensúlyban tartani a pénzügyeinket, és minden kötelezettségünket teljesíteni tudtuk kommentálta az örömteli év végi zárás tényét Nagy Ferenc polgármester. Pirtón egyébként az év utolsó hónapjaiban megszületett az idei költségvetési koncepció a 2011-es gazdasági tervet várhatóan február végén fogadja el a képviselő-testület. (kohoutz) Olcsóbb mozi Felújítással 30 százalékos gázmegtakarítás Az év utolsó napjaiban felújították a mozi fűtésrendszerét, amely éves szinten jelentős megtakarításokat eredményez majd. Emellett a nézőtér oldalfala is új külsőt kapott. A filmszínház a munkálatok utolsó mozzanatai miatt csütörtökig zárva tart. Újabb kiadást sikerült lefaragni a mozi költségvetéséből, miután az év utolsó napjaiban korszerűsítették az intézmény fűtésrendszerét. A hatékonyság-fokozó lépéseket amelyeknek része a földszinti falak újraburkolása is az önkormányzat, illetve a művelődési ház megmaradt felújítási keretéből finanszírozták. A munkálatok során rekonstrukción estek át a kazánok, amelyekbe többek között új szelepeket tettek, és kicserélték az elhasználódott egyéb alkatrészeket is. Az alsó szinti nézőtéren 4 új radiátort szereltek fel, valamint a gázórát is kicserélték. A munkálatok révén szakaszolhatóvá vált a rendszer, és az előzetes számítások szerint 30 százalékkal csökken az intézmény éves gázfogyasztása, amely milliós megtakarítás formájában jelenik majd meg ez évtől. A már befejeződött fűtés-rekonstrukció után a napokban elindult a földszinti nézőtér falának felújítása is. Az eddigi faburkolatot leszedik, és helyére újat tesznek, bordó filccel befedve. Ennek révén a radiátorok kívülre kerülnek, amely lehetővé teszi a belső tér gyorsabb bemelegítését. Tavasszal a mozi épülete újabb szolgáltatással bővül. A Boróka Civil Házból valószínűleg ide költözik az ifjúsági iroda. A szervezetnek a büfé helyén, az ottani tér átalakításával biztosítanak majd megfelelő helyet amennyiben a képviselő-testület így dönt. Úgy tudjuk, itt több otthontalanná váló alapítványnak, illetve egyesületnek nincs helye, számukra a művelődési ház helyiségeiben biztosítanak elhelyezést a holtidők kihasználásával. Hegy-s

4 értékelõ január 5. Az ország élén 500 éremre támogatót keres hazánk egyik legjobb sportúszócsapata Majdnem 260 arany, bő 130 ezüst és 100 bronzérem és 20 különdíj...! Ez a sovány összegzés annál kövérebb eredményességet mutat, amely egyben azt is bizonyítja, hogy Magyarország egyik legerősebb, legsikeresebb versenyúszó utánpótláscsapata a kiskunhalasi. Hogy a döbbenetes számokat tovább soroljuk: több országos rekord mellett a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület HalasThermál szakosztályának versenyzői 2010-ben 23 megyei, regionális, országos és nemzetközi azaz összesen csaknem 30 versenyen vettek részt, 8500 kilométert utaztak úgy, hogy az ehhez szükséges 5 millió forintot a lelkes és elkötelezett szülők, segítők teremtették elő. A végső mérleg: a 493 érem és a 20 különdíj így nemcsak a régió, de az ország egyik legeredményesebb utánpótláscsapatává teszi az elmúlt évek alatt. A 28 megyei, 16 régiós, 13 vidék-, 6 országos bajnoki, 14 megyei diákolimpiai, 3 országos diákolimpiai cím és számtalan dobogós helyezés mellett csak az elmúlt évben 3 országos csúcs kötődik a csapat nevéhez. Egyéniben Juhász Janka írta át a 100 méteres hátúszás rövidpályás évjáratos rekordját, majd a Faldum Lili, Juhász Janka, Lakatos Krisztina, Vas Luca összeállítású váltónk a 4x100 méteres vegyes-, majd a 4x200 méteres gyorsváltóban döntötte meg a fennálló korosztályos csúcsot. Juhász Adél szerepel a Héraklész bajnokprogramban, tárgyévi teljesítménye alapján 2011-ben várhatóan Slezák Vivien is a keret tagja lesz, melylyel megtették az első lépést a Magyar Válogatottba történő bekerülés felé. Sikeresen mutatkoztak be a halasi fiatalok úszók első külföldi versenyükön, Münchenben is: hat versenyzőjük 19 arany-, 8 ezüst-, 2 bronzéremmel és 3 különdíjjal bizonyította, hogy európai szinten is megállják a helyüket. Nehéz év áll mögöttünk, mivel a 2010-es új országos bajnoki versenykiírás korosztályos összevonása és az Országos Béka Seregszemle megszűnése nem kedvezett csapatunk statisztikájának. Ráadásul 2011-ben a Delfin-korosztály országos megméretését is eltörlik, így még nagyobb kihívások elé nézünk, hiszen versenyzőim nagy része idősebb társai között száll ringbe a nyári országos bajnokságokon. Egy edző sosem lehet maradéktalanul elégedett, de mivel továbbra is az élmezőnyben maradva igen értékes ÉRTÉKMENTÕ Csicsóka a szegények krumplija. Manapság reneszánszát éli a csicsókatermesztés, főként a biogazdák éreztek rá a kor üzenetére, a civilizációs megbetegedések elleni valóságos csodaszerre. Ökopiacokon, bioboltokban kapható ez a kicsit gyömbérre vagy íriszgumóra emlékeztető táplálék, mely talajban nem válogat, a fagyokat is tűri, s ha valaki megtelepíti kertjében, csupán fáradságos munkával távolítható el onnan. A csicsókának gyakorlatilag nincs kártevője, hacsak az őzeket és vaddisznókat nem tartjuk annak, amelyek előszeretettel dézsmálják a friss édes csemegét. A gumókat tavasszal (áprilisban) és őszszel kell ültetni. Télen folyamatosan szedhetjük. Nem érdemes sokat felszedni, mert hamar fonnyad. A gumója fagyálló, ezért bátran szedhetjük fagymentes napokon, mikor az ásóval hozzáférünk. Gyógyhatása régóta ismert, hiszen a csicsókagumóban lévő poliszacharidok megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, amik a fészkes virágzatúak, liliomfélék gumójában halmozódnak fel, így a csicsókában is. Támogatja a lép, a máj és a hasnyálmirigy munkáját, így amikor ok nélkül fáradtságot érzünk, a csicsóka fogyasztása elősegíti a vércukorszint helyreállítását, és szervezetünkben elmúlik a fáradtság érzete. Mivel csökkenti az édesség utáni vágyat is, fogyasztása előnyös a mai, elhízáson alapuló népbetegségek megelőzésében. A burgonya mellett és helyett mind a népélelmezésben, mind az elhízottak és cukorbetegek diétájában felhasználható és hasznosítható. A csicsókagumónak a burgonyánál 5-6- szor nagyobb rosttartalma gátolja a benne levő tápanyagok értékesítését, felszívódását, fokozza laktató hatását, és meggátolja a székrekedés kialakulását. E növény garantálta a gyengén és meglehetősen egyoldalúan táplált szegénységben élő népcsoportok stabil egészségi állapotát. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalma a vérnyomás karbantartását segíti. Sajnálatos, hogy a csicsóka ipari feldolgozása csicsókasűrítménnyé (mint természetes édesítőszerré) megszűnt, pedig termesztése bajnoki címeket és helyezéseket sikerült elérnünk, nem lehetek telhetetlen, így fejet hajtva a központi döntések előtt, továbbra is kemény munkával menetelünk tovább, és mindent megteszünk azért, hogy a gyermekés serdülő-korosztályban is letegyük névjegyünket nyilatkozta Novotny Attila vezetőedző. Ennek reményében vágnak bele a 2011-es esztendőbe is. Ugyanakkor napi problémát jelent a gyermekek folyamatos versenyeztetésének említett költsége. Novotny fontosnak tartja azt is, hogy a fentiek finanszírozása a szülők hozzájárulása nélkül nem működne, hiszen szponzorkereső törekvéseik a kezdeti ígéretek ellenére meghiúsultak, és az önkormányzati támogatás is csak az év harmadik negyedében érkezett meg... Itt is megragadom az alkalmat, hogy ismételten megköszönjem a HalasThermál Kft. elmúlt évi támogatását és Lakos Imre vállalkozó karácsonyi felajánlását, aki Szélmalom utcai üzletében gyűjtögette számunkra az adományokat. A mintegy 4,5 kilónyi aprópénz beváltásával kapott forintot is a versenyeztetésre fogjuk felhasználni, a további felajánlásokat pedig előre is köszönjük... (HT-összeállítás) Fogások, praktikák és ünnepek a magyar hagyomány világából kedvezőtlenebb adottságú talajokon is gazdaságosan megoldható. Nyersen a leghasznosabb, de a burgonyához hasonlóan párolva, főzve, sütve is felhasználhatjuk. Nem kell hámozni, elég folyóvízben a földtől kefével megtisztítani. Édeskés ízét ízesítéssel, sózással tompíthatjuk, de a nyers salátákban még előnyt is jelenthet. Csicsókafőzelék: A megtisztított, feldarabolt csicsókát kockára vágott vöröshagymával egy evőkanál olajban megpároljuk, majd vízzel felengedve, fűszerekkel ízesítve, puhára főzzük. Világos rántással besűrítve, tejföllel gazdagítva, finomra vágott petrezselyem zöldjével díszítve tálaljuk. Fűszerként a són kívül bors vagy borsikafű, gyömbér, szerecsendió, esetleg tárkony ajánlható. Csicsókalepény: 60 dkg gumót megfőzünk kb perc alatt, áttörjük, liszttel és 2 tojással összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, majd nagykanállal forró olajban kiszaggatjuk. Csirkehússal és kelbimbóval a legízletesebb. A lelepleződés kora Mit hozott, és mit hoz új korszakunk a világban, Magyarországon és Kiskunhalason Úgy hatvan éve izgalmas jövendöléssel lepte meg a kor és az emberiség szellemi fejlődése iránt érdeklődőket egy titokzatos közösség. Azt jósolták, hogy hamarosan meg fog mutatkozni minden, ami a világot mozgatja. Hogy ez a megmutatkozás a küszöbön áll, azt párperces szemlehúnyt átgondolással mindnyájan érezzük, csakhogy az igazi szenzáció nem ez. Hanem az, amit viszont nem hoztak nyilvánosságra: amit látszólag elhallgattak. Világvége és istenharag A világvége-jövendölésekkel persze célszerű óvatosan bánni. A zsibvásári könyvespultok, giccses-ezoterikus kiadványok tele vannak mindentudó receptekkel. Hogyan feng shuizd be a lakásod, hogy ne legyél rákos; hogyan haverkodj az angyalokkal, hogy karriered és új autód legyen; hogyan olvass a csillagokban vagy a tenyered barázdái közt, hogy jól jöjj ki a mayák szerint megjósolt világvégéből ben. A babonás eszetlenség láthatóan hatalmas üzlet. De azért vannak komoly források is, még ha ezek szerényebbek és kevésbé népszerűek. Az indiaiak például évezredekkel ezelőtt leírták, hogy a papok, aztán a királyok, majd a polgárok és végül a tömeg által vezetett társadalmak egyre rövidebb ideig állnak majd fent. Míg például Egyiptomban évezredekig nem változott a rendszer, addig például az Árpád-ház már csak évszázadokig, ma meg már az is nagy szó, ha egy kormányt 4 év után újraválasztanak... A lelepleződés egyik formája éppen ez: a dolgok gyors leértékelődésének látványos folyamata. Az elmúlt évben minden korábbinál inkább láttuk és éreztük, hogy az igazán komoly vagy csak gázos sztorikat nem valamiféle rajtunk kívül álló, idegen hatalom vagy Isten haragja rendeli el. Hanem mi magunk. Stohl András, hitelválság, iszapömlés, világraszóló magyar médiabotrány, az új Való Világ-show vagy a kiskunhalasi közélet ezeket nem az ufók vagy a túlvilág démonai eresztik ránk, és nem is hozzájuk kellene fordulnunk, hogy megmeneküljünk, tanuljunk vagy megváltódjunk belőlük. Hanem saját magunkhoz. Drog, iszap, abnormitás, cenzúra közös jelentés Egyenként és közelebbről megnézve ezek a 2010-es ügyek ugyanis közös jelentésűek. Kiderül, hogy a magyar kulturális elit egyik jelképe nemcsak notorius gyorshajtó és balesetvitéz, de egyben drogos és csaknem alkoholista is. A Nemzeti (!) Színház oszloposa, a nélkülözhetetlen (?) tévésztár, fiataljaink példaképe (?) olyan nagynevűekkel kokózik, mint Fekete Pákó, a szert pedig egy korábbi Való Világ főbunkó köztörvényesétől vásárolja. Talán a politika komolyabb? Mire sikerül kizavarni a kormányból a szinte büszkén és tüntetően korrupt, ügyetlen és abnormális szocialistákat és liberálisokat, addigra egy kádári típusú demagóg, arrogáns társaság veszi át a hatalmat cenzorokkal, köztársaságielnök-bábuval. A leértékelődés vonásait mutatta még az iszapömlés-katasztrófa is. Az emberi tragédiák mellett kiderült az állami hatóságok hanyag ellenőrzési gyakorlata; kiderült, milyen szovjet-mintájú még mindig a felelős(ség)-keresés; és lelepleződött az is, hogyan nyerészkednek egyes ügyvédek a bajbajutottakon. Az úgynevezett pénzügyi krízis szintén minden korábbinál inkább megmutatta, mi a valóság és hogyan működnek a nyálas-hazug hirdetésekkel működő bankok, biztosítók, tőzsdék. Úgy, hogy két év alatt ezermilliárd-számra képesek a hitelfelvevő polgárok pénzét válság címén átszublimálni milliók számlájáról kevesek dúskáló zsebeibe. Honnan ered a pozitívum? Mindezeket vizsgálva a legfontosabbról szoktunk megfeledkezni, és ez nem véletlen: a fontos dolgok sokszor olyan lépésekre késztetnek, amelyek első látásra kellemetlennek, nyűgösnek tűnnek. Ez a saját szerepünk felülvizsgálata, vagyis a magunk felelősségének elfogadása. Sosincs változás, amíg külső tényezőket okolunk. Miközben ugyanis a maga valóságában mutatkozik meg a világ, aközben magunk is lelepleződünk önnön nagyságunk színe előtt. Vajon mit teszünk mi, magunk azért, hogy a hitelintézetek túlhatalmát megtörjük? Semmit, vásárolunk, fogyasztunk, mintha muszáj lenne. Mit teszünk azért, hogy a pofátlan politikai elitet tisztességes, hozzáértő és hasznos munkára fogjuk? Semmit: úgy szavazunk a legnevetségesebb maszlagra és a legvészjóslóbb alakokra, mint a kisangyal. Avagy kikapcsoljuk-e a tévét, amikor kezdődik a délután 6-tól este 10-ig terjengő ízlés- Semmi sem fogja vissza a világot attól, hogy arra tartson, amerre tart, és nem is kell az útjába akaszkodni. A legjobb, amit tehetünk, hogy nem hiszünk többé a politikának, a médiának, a kor hiteltelen hatalmasságainak, hanem viszszavonulunk a személyes lét meghitt, biztonságos köreibe: a befelé forduló szemlélődésbe, fohászba, a családi-baráti közösségeinkbe. F...nem a hivatalos nagyságok, hanem a mi emberi erényeink... és kultúrarombolás? Sőt. Felelősek vagyunk mindezért nemcsak abban, hogy a magunk körében nem teszünk ezek megváltoztatásáért, hanem abban is, hogy nem figyelünk oda, nem követelünk meg önmagunktól sem többet. Ebben a folyamban jellemzően az tűnik ki, hogy a hétköznapi emberi élet több nagyságot rejt, mint a hívságos közösségi-közéleti szint. Egy kisebb város abban a szerencsés helyzetben van, hogy szűkebb-kisebb társadalmán jobban modellezhető, megmutatható a civil, átlagemberi lét és a hivatalosságok közötti távolság, különbözőség. Mindaz a pozitívum tehát, amit Halas tavaly produkált, az csupa civil, kisközösségi, lakossági erőfeszítés. A vállalkozók küszködésével előteremtett városépítő-városműködtető helyi adó. A ragyogó közoktatási eredmények a közép- és általános iskolákban. A sportolók városhírnév-terjesztő vívmányai. A csipke-manufaktúra jeleskedése, újságírók, zenészek visszhangot kiváltó szereplései vagy akár a kórházi vezetés és kollektíva helytállása és eredményessége. Sikerkényszer: ok a reményre Mindehhez képest a város tavalyi médiabeli leminősítését gazdasági, politikai és köztörvényes ügyek okozták. És ez eredményezte azt a látszatra tudathasadásos helyzetet is, amelybe az új városvezetés került. A korábbi évek jobboldali pártpolitikai akarnoksága és értelmetlen költekezése, a bal- és jobboldal közötti meddő viták, a baloldal morális terheltsége és osztottsága, a térség politikai képviseletének, lobbijának hiánya, a helyi elit személyes okokból fakadó ellentétei vezettek a mostani nehéz helyzethez. Az új, négyalpolgármesteres felállást csípőből nevezhetnénk ismét lelepleződésnek. Októberben magam is úgy éreztem, másról sem szól ez a történet, mint az akarnokság és a kapzsi rangkórság kiáltó megmutatkozásáról. A valóság azonban valószínűleg mégsem ez. A helyzet kínos látszata és a közvélekedés súlya most nagy erővel préseli a városvezetők vállát, a joggal indulatos közítélet most a jelek szerint belekergeti a városvezetőket a munkába. Nem is tudnak és nem is akarnak mást tenni elszánt tenni akarásuk min- denesetre megkérdõjelezhetetlen. Ahogy a polgármester a Tükörnek nyilatkozta ősz végén: muszáj sikeresnek lenniük, különben példátlan népítélet és különösen nehéz helyzet várja őket egy-két év múlva. Javukra legyen mondva: az Orbánkormányhoz hasonlóan kicsiben ők sem örököltek könnyű helyzetet, a felállított sokvezetős modellben pedig türelmi időt sem kaptak a közvéleménytől. Szorgalmukhoz, tenni akarásukhoz és együttműködési hajlandóságokhoz egyes időnkénti alpolgármester ámokfutástól eltekintve kétség sem fér. És mivel a jobboldal szintén béketűrőbb, higgadtabb és partneribb, mint eddig, akár reménnyel is nézhetünk az önkormányzatiság új ciklusa elé. Ki viszi át...? Sokszor azt hisszük, hogy mi, emberek a rossz hajlamainkat fojtjuk el; hogy igyekszünk illendően, jól, kedvesen viselkedni. Csakhogy a mi korunkban mint általában minden átmeneti időszakban ez éppen fordítva működik. Amikor azt látjuk, hogy körülöttünk nem a jó, hanem a rossz érvényesül, akkor magunk is követni fogjuk ezt a mintát: ha a csalás, a butaság, a könyöklés a nyerő, akkor elkezdjük elfojtani türelmes, alázatos, bölcs, kedves lényünket, nehogy lemaradjunk a létért folyó küzdésben. Jó ideig még nem ocsúdik a világ akkorát, hogy átbillentse, megfordítsa ezt a trendet. A politika, a gazdaság és a pusztító posztmodern kultúra elég erős ahhoz, hogy elhitesse a tömegekkel, hogy képes elhozni a földi mennyországot, csak még várni kell rá. Addig azonban a lelepleződés, a visszásságok, az erőszak még talán erősödni is fog... fotó: halasi tükör archív Ám mint minden folyamat, hamarosan ez is az ellenkezőjébe fordul át ez az a nagy titok, amit a jövendölések általában a véka alá rejtenek. Sem a személyiség, sem a közösség, a társadalom lelke nem bírja túl sokáig a negatív egyoldalúságot. Az árnyékból előbb-utóbb okvetlenül, törvényszerűen előtör a pozitív, a fény. Ezt persze nem lehet erőltetni, csak készen lehet állni rá. Semmi sem fogja vissza a világot attól, hogy arra tartson, amerre tart, és nem is kell az útjába akaszkodni. A legjobb, amit tehetünk, hogy nem hiszünk többé a politikának, a médiának, a kor hiteltelen hatalmasságainak, hanem visszavonulunk a személyes lét meghitt, biztonságos köreibe: a befelé forduló szemlélődésbe, fohászba, a családi-baráti közösségeinkbe. A világot nem a hivatalos nagyságok, hanem a mi kis emberi erényeink fogják megmenteni. kohoutz

5 2011. január 5. fejlesztés 5 Mozgó jövőkép Fejlesztés uniós forrásból Átcsapott a víz a kerékpárúton Nem kizárt, hogy végső esetben szükségessé válik az 53-as főút átvágása is Miközben a városvezetésben már a filmszínház bezárásának gondolata is felmerült, addig a parlamentben országgyűlési képviselőnk a halasi mozgókép-vetítőt is érintő art mozik érdekében szólalt fel. A Lukács László kérdésére kapott válaszból kiderül, idén 100 millió forinttal támogatják a fejlesztéseket, sőt, uniós források is megnyílnak. A hazai művészmozik fejlesztéséről intézett szóbeli kérdést a kormányhoz körzetünk országgyűlési képviselője december közepén Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy a hazai art mozik megfeleljenek a digitalizáció kihívásainak, és ne maradjanak le végérvényesen a multiplex mozikkal folytatott versenyben? címmel. Lukács László felszólalásnak egyik oka a halasi mozi fennmaradása körül kialakult helyzet volt. A kormányzat, valamint az önkormányzatok sorsdöntő fordulatot hozhatnának, ha együttesen támogatnák a hazai artmozi-hálózat digitális technikára való átállását. Ezzel a mozilátogatás európai minőségű színvonalát teremthetnék meg, s új távlatok nyílhatnának a vidék kulturális életében is. A művészfilmek bemutatása mellett az is lehetővé válna, hogy élő egyenes adásban jelenjenek meg például operaelőadások, koncertek, sportrendezvények. Az art mozik technológiai fejlesztése tehát egyaránt hozzájárulna a magas kultúra, illetve a vidéki közösségi művelődés támogatásához fogalmazott a politikus. Halász János, a nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkára válaszában azt mondta, hogy a nemzeti együttműködés kormánya 2011-től támogatja az art mozik fejlesztését, hogy az értékes alkotások mindenki számára hozzáférhetőek legyenek. Az értékes európai és magyar filmeket terjesztő budapesti és vidéki filmszínházak fennmaradása és fenntartása hosszú távú célunk. A többségében önkormányzati fenntartású filmszínházak állami támogatás nélkül a digitalizáció jelentős költségeit önerőből nem tudják fedezni. A digitalizáció számukra a fennmaradás esélyét jelenti. A kormány célja az, hogy az art mozik megmaradjanak ugyanolyan közösségi helyszínként, mint a színházak, koncerttermek. Ezért elindítják a digitalizációt elősegítő támogatási programjukat ben 100 millió forint támogatást biztosít a költségvetés a filmszínházakat fenntartó, illetve nem önkormányzati tulajdonban lévő art mozit támogató helyi önkormányzatok részére, amennyiben vállalják, hogy a támogatással e filmszínházak digitális vetítésre történő átállásának műszaki-technikai feltételeit biztosítják. Emellett a Magyar Mozi Szövetség információi szerint idén fotó: halasi tükör archív Uniós források is nyílnak a hazai mozik digitalizációjának felgyorsítása érdekében. Mindezek együtt lehetőséget teremtenek, a halasi filmszínház hosszú távú fennmaradására. Feltéve, ha közös akarat fogalmazódik meg a városvezetésben a nagy múltú évente számos színházi, kulturális rendezvénynek is otthont adó intézmény hosszú távú fenntartása érdekében. A pályázati források elnyerésének pontos részletei még nem ismertek, de a központi támogatás mellett önkormányzati, valamint saját, illetve támogatói hozzájárulásra is szükség lesz. A beruházás milliós költséggel járna. A gépház és a nézőtér jelentős részben már most is alkalmas a digitális rendszer fogadására, speciális vetítővászonra viszont szükség lesz tájékoztatott Gregussné Modok Annamária mozivezetõ. A halasi filmszínház digitalizálása a gyakorlatban azt jelenteni, hogy megszűnne a hagyományos filmszalagos vetítés (a 35 milliméteres filmszalag egyébként 2-3 éven belül teljesen megszűnik, vagyis akik nem állnak át, film nélkül maradnak) és a filmek műholdon keresztül érkeznek. Vagyis az országban mindenütt egyszerre lesznek láthatóak a filmek, azon mozik számára, amelyek képesek lesznek csatlakozni. Mivel a források korlátozottak, és főként a megyeszékhelyekre koncentrálnak, minden támogatásra köztük körzetünk Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjének segítségére-támogatásra is szüksége lesz Kiskunhalasnak. Vagyis csak akkor menthető meg a halasi filmszínház, ha széles körű összefogás alakul ki a városban. Hegyes Attila Egyre nagyobb területeket önt el a belvíz Kiskunhalason is. Azért maradtak havasak, jegesek Halas útjai az év utolsó napjaiban, mert a városnak nincs olyan gépe, amely 5 centiméter alatt is képes a hó eltúrására. A járdák takarítása pedig azért nem volt maradéktalan, mert a közcélú foglalkoztatottak több mint felének lejárt a munkaviszonya. Munkás híján a hó az úr F Mindenki a maga portáján. Felvételünk illusztráció Halasnak nincs olyan gépe és apparátusa, ami a havat eltakarítja Utak a csipke városában Hiánypótló idegenforgalmi ismertető jelent meg 2010 decemberében a Halas Galéria-Halasi Víz és jégpáncél borítja az újonnan épült kerékpárutat a város északi oldalán, ezért biciklivel és gyalog is balesetveszélyes ezen a szakaszon közlekedni. Közben a belvíz egyre több épületet veszélyeztet, néhány családi házat már csak kerülővel vagy egyáltalán nem lehet megközelíteni. Nem jobb a helyzet a sóstói lakótelepen sem, vannak utcák, ahol a gépjárművek tengelyéig ér a víz és a sár. Némileg könnyítette a közlekedést a fagyos időjárás, így gyalog járhatók voltak az utcák, de járművel továbbra sem lehetett behajtani az érintett területekre. Az elkövetkezendő napokban azonban jelentősen enyhülni fog a hideg, így tovább növekszik a belvíz szintje. Halász Balázs alpolgármester személyesen is bejárta a vízzel borított területeket. A Sóstó csárda közelében már átcsapott a víz a kerékpárúton. Az ünnepek idején még téli gumival is érdemes volt óvatosan közlekedni a város útjain, mivel a hó sehol sem lett eltakarítva. A járművek kerekei nyomán összetömörödött hótakaró pedig néhány óra alatt jégpáncéllá változtatta, a belváros legforgalmasabb szakaszait Csipke Közalapítvány kiadásában. A Tájak, Korok, Múzeumok-sorozat 828. kiadványának címe: Kiskunhalas A csipke városa Városnéző séták és kerékpártúrák. A színes kis füzet 24 oldalon foglalja össze a helyi érdekességeket. A könyvecske a Szűcs Károly és Végső István szerzőpáros munkája nyomán született meg, és tartalmazza városunk rövid helytörténetét, kincseit, múzeumait, szobrait, emléktábláit, kerékpártúra-útvonalait. Az idelátogatóknak és a helyieknek is remek tájékoztatási anyag Kiskunhalas látnivalóiról! (HT-információ) Ott, ha megindul az olvadás, még nagyobb lesz a belvíz, ezért szükség lehet az 53-as főút átvágására is, hogy fotó: kohout zoltán is. Lapunkat is többen keresték felháborodva, és a fórumában is több bejegyzés tanúskodik arról, hogy a lakosság nem értette, miért maradtak el a munkálatok. Hóügyelet folyamatosan működik a városban, így az ünnepek alatt is készültségben voltak a szakemberek. Kiderült azonban, hogy nem látták olyan mértékűnek a problémát, amely nagyobb beavatkozást igényelt volna. Öt centiméter alatti hómennyiséget a járműveink nem képesek eltakarítani. Sajnos, a jelenlegi géppark nem olyan modern, mint például a közútkezelő esetében mondta a Tükör megkeresése nyomán Ván László főkertész, az önkormányzat síkosságmentesítésért felelős szakembere. A járdák esetében is csak részben történtek meg a takarítási munkálatok. Mint kiderült, itt pedig a gondot az okozta, hogy nem volt elég közmunkás, aki hadrafogható lett volna. A december közepéig a belvárosban serénykedő dolgozók többségének szerződése ugyanis az év vége előtt lejárt. Több mint felével csökkent a közterek takarításában résztvevők száma. Ráadásul januártól foglalkoztatásuk is átalakul, irányításukat ugyanis a munkaügyi központ veszi át. (Részletek a következő Tükörben!) hegyes Forgalmirend- változások Mint arról a Tükör év végi számában beszámolt, jelentős forgalmirend-változásokról döntött az önkormányzat. Több olvasónk érdeklődött, hogy mikortól élnek ezek a módosítások, ugyanis volt olyan halasi, aki már az új szabályok szerint közlekedett. Még két hétig a régi rend szerint kell közlekedni Kiskunhalason. Bár az önkormányzat december közepén döntött több változtatásról, ezek csak január 15-e után lépnek életbe kaptuk a hírt a városházáról. Mint emlékezetes, 9 helyen módosították a közlekedési rendet, így gyorsabb lehet a forgalom a Dong-ér-völgyi út új szakszán és a Szénás úton, kétirányú lesz a haladás az Erdei Ferenc tér mellett. A Szilády-gimnázium mellől lekerül a kötelező haladást mutató tábla, a bíróság parkolójából pedig ezután ki lehet balra is kanyarodni a nélkül, hogy megbüntetne a rendőr. Fontos változás, hogy a vásártér mellett tilos lesz várakozni a Tinódi utcában a Tó utca és a Dong-ér-völgyi út közötti szakaszon. jel elfolyjon a felgyülemlett víz a Sóstóba. Ennek műszaki lehetőségeit szakemberek, bevonásával vizsgálja a helyi védelmi bizottság közölte az alpolgármester. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos Jégcsap és felelősség Kis híján egy babakocsit toló házaspárra zúdult le a hó és a jég vasárnap a Táncsics utca egyik társasházáról. Hasonló esetek egyre több helyen fordulhatnak elő az olvadással, ezért a városháza felhívja a tulajdonosok figyelmét a hó és jégmentesítés felelősségére! Tíz méteren múlott, hogy egy fiatal párra és 8 hónapos kislányukra nem zúdult hó és jég a Táncsics utca egyik társasházáról. A pár épp babakocsit tolt, a mikor a háztetőről mögéjük zuhant a félig fagyott hókása. A járdáról nem látszott, hogy a háztető veszélyes lenne. Sem hó, sem jégcsap nem lógott mesélte lapunknak Emese. A pár vasárnap a Mátyás téren is látott hasonló esetet. Az időjárás mostanság kedvez a hasonló eseteknek. A napközbeni olvadás és az éjszakai fagyok következtében fellazul a meredek tetőkre tapadt hóréteg, az olvadás miatt pedig egyre vastagabbra híznak a jégcsapok. Az ide vonatkozó rendeletek szerint ezek eltávolítása, illetve a balesetveszélyes helyzetek elkerülése a tulajdonosok kötelezettsége. A városban már elindult a figyelő szolgálat. A közterület-felügyelőket kértük meg arra, hogy figyeljék a veszélyes jégcsapokat, és lehetőség szerint jelezzék azt a tulajdonosoknak mondta lapunknak a városi főkertész. Ván László azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetveszély elhárítása csak önkormányzati intézmény esetében kötelező a városüzemeltetés számára. A többi épület esetében a tulajdonosok feladata a szükséges megelőző lépesek elvégzése. Ha ez nem történik meg, őket lehet felelősségre vonni, például gépkocsikár vagy személyi sérülés esetén. Kép, szöveg: h. a.

6 6 Kultúra január 5. Mintha egyenesen mentünk volna Meghitt ünnepség Gryllus Dániel ünnepekről és a Kaláka több mint 40 évéről A Kaláka együttes több mint 40 éves pályafutása alatt a világ 35 országában vendégszerepelt. A jubileum alkalmából megjelent egy könyv, amely sok érdekességgel szolgál. A zenekar decemberben Kiskunhalasra is ellátogatott ünnepi műsorával. Gryllus Dániellel a Szilády-gimnázium rendezvényén beszélgettünk. Amióta nem találkoztunk, a zenekar jubileuma kapcsán megjelent egy könyv: a Kaláka 40. Mi alapján állították össze? A kiadó érdeme, hogy ilyen kerek lett. Azt hiszem, az interjúk a legérdekesebbek. Az életrajzi adatok száraz évszámok, bár nyilván érdekes, hogy mikor hol jártunk a 35 ország közül, ahol megfordultunk. A könyvben szerepel, milyen lemezeink, kitüntetéseink vannak. Talán a legérdekesebbek mégis az emberi tényezők, amelyek lehetővé teszik, hogy egy kollektíva, társulás, ami szövetkezik valamire, együtt tud maradni 40 évig. Keressük a választ, mi a titka. Szerepelnek a könyvben azok az egyéniségek, akik zenéltek a Kalákában. Nem olyan sokan vannak, összesen talán tízen. Engem is nagy izgalommal töltött el olvasni ezeket az interjúkat. Krizsó fotó: pál lászló Szilvia nagyon jól ráérzett a dolog ritmusára. Az interjúk kiegészítik egymást. Egyik válaszol a másikra bizonyos tekintetben. Nem azt játszotta, mint nagyon sok szériatörténetben, ahol ugyanazt a kérdést teszik fel mindenkinek. A beszélgetéseket ő irányította. Amikor az írásbeli anyag megszületett, nem tudtuk letenni, mert annyira olvasmányos. Tényleg kirajzolódik belőle egy történet. Izgalmas korszakot éltünk át 1969-től mostanáig. Sok minden változott, de a mi szellemiségünk ez idő alatt nem szorult felülvizsgálatokra. Mintha egyenesen mentünk volna. Gondolom, külön készültek az interjúk. Megtudtak egymásról újdonságokat? Én igen. Vélhetően a többiek is. Olyan történetek is elhangzanak, amik nem közösen estek meg. Ha meg együtt is történtek, furcsa, hogy ki mit, hogyan él meg. Lehet, hogy ugyanazt ketten, két oldalról máshogy látjuk. Egy focimeccsen is valamely szituációt különbözőképpen értékelnek az emberek. Az élet sokféle területén sokféle nézőpont van. Ez nem azt jelenti, hogy az egyiknek van igaza feltétlenül. Sokféle szelete lehet egy-egy történésnek. Valóban érdekes olvasmány nekem is. Kiskunhalasra egy karácsonyi koncerttel érkeztek. Szabad-e bejönni ide betlehemmel? címmel egy nagyszalontai betlehemes játékot mutattunk be. Ez adta a műsor keretét. Természetesen közben minden a karácsonyról szólt. Énekeltünk magyar dalokat és más nemzetiségűeket, régi egyházi énekeket és saját dalokat is, amelyeket költők karácsonyi verseire írtunk. Például Heine, Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Nagy Gáspár költeményeit zenésítettük meg. Pál László A Hagyományőrző Karácsonyi Napokkal melyet a Speciális neveléssel az esélyekért alapítvány rendezett meg már a Karácsony előtti héten elkezdődött az ünnepekre való készülés a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája és Nevelési Tanácsadójában. A három éve Hagyományőrző karácsony szokásos programban az ünnep jelképeinek, kis fenyőfáknak, gyertyáknak, bájos angyalkáknak, csillagoknak különböző anyagból és formában történt elkészítése gyerekeket, pedagógusokat egyaránt ráhangolt a meghitt pillanatok előtti várakozásra. A csoda a karácsonyi ünnepség képében jött el, hatalmas Népek karácsonya Fotó: Szőke József karácsonyfával, alatta játékokkal, feldíszített színpaddal, fényekkel, szépséggel, csillogással, finom zenével körítve a látványos, lélekemelő és egyben bámulatba ejtő műsort. Tóth-Abonyi Béláné, Bálint Tünde, Minkó Beáta és Monda Adrienn nagy-nagy odafigyeléssel választottak hozzá verseket, énekeket, tanították meg a Betlehemi történet felelevenítését az iskola több mint harminc a legkisebbektől a végzős növendékének. Az érdem persze elsősorban a szereplőké, akiknek osztályfőnökei is segítettek a szövegek hibátlan elsajátításában. Az iskolatársakat, pedagógusaikat és vendégeket is lenyűgöző előadást Szalainé Kupferschmidt Éva igazgatónő karácsonyi és újévi jókívánságokkal teli zárszava követte, aki az osztályelsőknek jutalmat adott át. VK Ismét összefogott a város két kórusa, hogy közös műsorral örvendeztesse meg advent idején a várakozókat. A Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus és a Városi Vegyes Kar a Baptista Imaházban várta a kórusmuzsika kedvelőit, akik a viharos hóesés ellenére is szép számmal eljöttek. Áldott éj Ulakcsainé Lovas Jolán, a művészeti iskola igazgatója méltatta dalosok és karnagyaik érdemeit, majd szép Kodály-idézetekkel, jó szívvel ajánlotta koncertet mindenkinek. Török Melinda vezette a műsort, ami közös dallal kezdődött Magnificat, vezényelt Andáné Vastag Andrea. Ezután a kórusok váltották egymást adventi és karácsonyi szerzeményekkel. A Szilády Áron Református Gimnázium tanárai következtek: Bíró Emőke hegedült Vivaldi: A tél, Brinkus Helga énekelt Cohen: Alleluja, zongorán közreműködött Andáné Vastag Andrea. Közösen köszöntötték a dalostársak a karácsonyt Faddi Istvánné vezetésével Itt állok jászolod előtt, majd megszólalt a Lourdesi Glória (Városi) és az Áldott éj (Lorántffy) szeretetteljes dallama. Magyar karácsonyi énekek csendültek fel. Az Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj kezdetű dalt meghitten énekelte együtt minden jelenlévő kánonban Faddi Istvánné vezényelt. A jókedvű hangversenyt Alleluja zárta Mozarttól az összesített kórus előadásában, melyben közreműködtek: Bíró Emőke (hegedű), Hunyadiné Székely Márta (fuvola) és Lakatosné Molnár Anna (gordonka), Andáné Vastag Andrea irányításával. M. A. A Szűts József Általános Iskola december 17-én tartotta karácsonyi ünnepségét tanulóinak, tanárainak, dolgozóinak, óvodásoknak, szülőknek. A betlehemi jászolban fekvő kis Jézust Mária és József őrizte, a három királyok aranyat, tömjént és mirhát hoztak, az angyalkák énekeltek és táncoltak a kisdednek. Az apácakórus szép karácsonyi dallamokat szólaltatott meg a dalokhoz illő táncokkal. Magyar és an- gol nyelven csendültek fel a versek és énekek. A megérdemelt vastaps után Nagyné Lehoczki Zsuzsanna igazgatónő megdicsérte a fellépőket, és megköszönte a sok-sok munkát a tanulóknak és tanáraiknak. A színvonalas irodalmi műsor a táncokkal Dudásné Kutasi Klára és Misky Sarolta érdeme, a különleges apácakórusnak a dalokat Lakatos Lászlóné tanította meg, a díszleteket, a betlehemi jászolt Sán- Fotó: az iskola felvétele HOGYAN BÚCSÚZTATTA AZ ÓESZTENDŐT? MIT VÁR AZ ÚJ ÉVTŐL? fotók: pál lászló dorné Rácz-Fodor Ibolya készítette, a kiváló jelmezek Rokolya Ágnes keze munkáját dicsérik. A hangulatos műsort a mindig mozgósítható 3-4. osztályosok és a 7.a-8.b énekkarosai mutatták be. A szeretet ünnepét idézték meg ugyanezzel a műsorral a gyermekek, s megörvendeztették vele a Nyúl utcai Szociális Otthon lakóit és a Szilády utcai Idősek Klubja látogatóit is. L. Molnár Anna Posztobányi Andor manager Varga Viktor énekes, Pont karaoke-zsűritag Csorvási Zoltán Pro Urbe-díjas zenész, a Lyra vezetõje Szőri Attila riporter, rapper Harangozó Nikoletta csellista Gáspár Csaba tanár, zenekarvezető Andáné Vastag Andrea tanár, kórusvezető A szilveszter éjszakát Hévíz és Budapest között töltöttem Tabáni Istvánnal, akit elvittem a fellépéseire. Hajnali 1 körül koccintottam a barátaimmal, majd aludni mentem, mert készülni kellett az Arénába, Mága Zoltán újévi koncertjére től azt várom, hogy a rám bízott X-faktoros tehetségekkel is nagy sikereket érünk el, és az RTL Klub produkcióit hatékonyan segíthetem a tudásommal. Zenéléssel töltöttem a szilvesztert: Hajdúszoboszlón koncerteztem. Hálás közönségem volt, nagyon-nagyon jól éreztem magam. Énekelték azokat a dalokat is, melyeket korábban nem ismertek. Buli után Pesten partiztam a szerelmemmel. Az új évtõl sok koncertet várok ben szeretném megvalósítani a többi zenét is, ami a fejemben van, és jó lenne, ha megvarrnák az öszszes fellépõruhát, amit kitaláltam. Évek óta itthon töltjük a szilvesztert. Idén sem mozdultunk ki Harkakötönyből. A lányaink Angliában élnek, bejelentkeztek skype-on, így beszélgettünk, és köszöntöttük az új évet. Zenekarom, a Lyra idén lesz 35 éves. Mindenképpen szeretnénk az ötödik albumunkat ősszel, a tél közeledtével kihozni. Gyereklemezről lévén szó a december kedvezne legjobban a megjelenésnek. A szilveszter jó hangulatban barátokkal és kollégákkal telt. Együtt köszöntöttünk az új esztendőt. Ha ez az évem legalább olyan lesz, mint az előző, akkor nem lesz okom panaszra. A munka mellett szeretnék több időt fordítani a szeretteimre és a zenekaromra, a RAProdukcióra. Jó lenne több saját dallal és új koncertműsorral előrukkolni és sok helyen fellépni. Németországban búcsúztattuk az évet. Karácsony második napján indultunk a Csárdáskirálynő-turnéra. Körutunk számos várost érint február első hetéig. Bécsi operett-színészekkel és táncosokkal szerepelek egy színpadon magyar kamarazenészek kíséretében. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és remélem a folytatás is biztató lesz. Remek alkalom ez a turné tapasztalatok szerzésére. Szilveszterkor anyukámnál malacot sütöttünk kemencében családtagokkal, baráti társaságban. Idén ismét apai örömök elé nézek. A feleségemmel két baba érkezését várjuk tavaszra. Most az a legfontosabb, hogy egészségesek legyenek. Ami pedig a muzsikát illeti: a Rézangyalokkal és a Kiskunhalasi Városi Fúvós Zenekarral kapcsolatban is azt kívánom, hogy meg tudjon újulni. A szilveszter baráti körben telt a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus tagjaival és a hozzánk közel állókkal. Olyanokkal ünnepeltünk, akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi. Nem látok a jövőbe, így nem tudom mit hoz az új esztendő. A helytállás a célom. Azt szeretném, hogy minden téren meg tudjak felelni annak, ami jön, az értékrendemnek megfelelően. P. L.

7 2011. január 5. kultúra 7 Madonnával közös a producerük Waiting for You: Dirty Slippers-diadal a Neo FM-en * Turné a Republic zenekarral Amikor a fa kezd nőni Boros Csaba a Republic 20 évéről A gyulai és kiskunhalasi kötődésű Dirty Slippers zenekar ősszel segélykoncertet adott a vörösiszap-károsultak támogatására. A Bibó István Gimnázium aulájában eljátszották Élned kell! című klipes számukat is. Azóta elkészült a legújabb daluk, Te vagy a fény címmel, melyet az énekes szerelme, Klaudia ihletett. A dal rádiós premierje a Neo FM-en, Lali Király műsorában volt, melyhez a fiúk már le is forgatták a videoklipet Galler András Indiánnal és Kiss Áronnal. A tervek szerint február elejétől lesz látható a zenecsatornákon. A Dirty Slippers tagjait egy másik nagy megtiszteltetés is érte, a Republic vendégeként állhatnak színpadra. December 3-án Budapesten, 28-án pedig Zalaegerszegen turnéztak együtt. Többször játszottatok már a Republic előtt. fotó: pál lászló Biró Laci: Mindig örömmel készülünk, és nagyon-nagyon várjuk ezeket a bulikat. Amikor Eleken először találkoztunk és játszottunk, óriási volt a hangulat. A reakciókból azt szűrtük le, hogy kölcsönös a két zenekar között a szeretet. Szerintük is jó hangulatot csináltunk az előadásuk előtt, aminek nagyon örültünk. Mi pedig azt valljuk, hogy nagyon kedves, közvetlen emberek a republicos srácok, a koncert után pedig Boros Csabi basszusgitáros felajánlotta, hogy többször is játszhatnánk együtt. Új számotok fővárosi élõ premierje a Republic decemberi koncertjéhez kötődik. Lobó-Szalóky Lázár: Így van. A Te vagy a fény lesz a következő kislemezes és rádiós számunk. Novemberben készült el a végleges verziója meglepetés vendégekkel. A dalt a szerelmem, Fodor Klaudia ihlette. Zenekarunk számára eddig a legkiforrottabb és a legérettebb alkotásnak tekinthető, emiatt nagyon nagy elvárásaink vannak vele kapcsolatban. Reméljük, minden úgy lesz, ahogy azt elterveztük! Hogyan készült a klip? Nyári Zoli: Szabadtéri forgatás volt. Röpködtek a mínuszok, majdnem megfagytunk, de tettük a dolgunk, hiszen az a célunk, hogy ez a klip mindenkinek elnyerje a tetszését. Csakúgy, mint az elődjét, az Élned kell! -t, ezt is Indián és Áron rendezte. Mikorra várható az új albumotok megjelenése? Éri Balázs: A Te vagy a fény klipje január végén, február elején debütál majd a hazai zenetévékben. Rá egy hónapra szeretnénk kihozni a nagylemezt, amelyet George Shilling Madonna, az Oasis és Mike Oldfield producere kevert. Hogyan kerültetek vele kapcsolatba? Lázár: A dalnak felvettük egy demo verzióját 2009 tavaszán. Elküldtem Shilling úrnak, aki látott benne fantáziát. A kezét és a nevét adta a munkához, amiért nagyon hálásak vagyunk neki! Pál László A Jack 15. születésnapjára készül A hardcore punk zenei irányzat egyik jeles képviselője a halasi gyökerekkel bíró Jack zenekar. A banda idén lesz 15 esztendős, maga mögött tudhat 3 nagylemezt, külföldi fellépéseket, megjelenéseket. Talán méltatlanul keveset írtunk róluk az elmúlt években, íme a pótlás. Vatai Leventével beszélgettünk arról, hogy milyen is egy tartalmas, agresszív zenei végeredmény. Ha jól tudom, óta létezik a zenekar, de te később csatlakoztál hozzájuk. Hogy történt ez? 1996-ban alakult meg még gimiben a zenekar Birka, Krisztián és Muntyi részvételével. Egy évig ment a koncertezés ebben a felállásban. Mivel mindig bejártam a próbákra, kipróbáltak engem a mikrofon mögött, és ez így maradt, talán szerencsétlenségükre. Amúgy Métely is ekkor szállt be a basszusgitáros posztra. Olvastam rólatok, és hallottalak is benneteket koncerten, utóbbinak már jó pár éve van. A stílusotok kemény, amolyan hardcore punk. Ez pontosan mit takar, ha le kellene írni az olvasóknak? A hardcore punk a punkrock zenének a legszélsőségesebb, leggyorsabb műfaja, kevesebb dallammal. Szövegekben az uralkodó téma a társadalomkritika, a kiszolgáltatottság. Zenében az egyszerűség, a brutalitás és az agresszió alkot egy olyan elegyet, amely passzol ehhez a szövegvilághoz. Ki a zene és a szövegfelelős? A zenét közösen írjuk, a szövegeket főleg én, de mindenképp közös rostán megy át minden, mire a végleges formáját elnyeri. A lényeg hogy a végeredmény tartalmas, agresszív és zenei legyen. Korábban az Metal Hammert lapozgatva sokszor olvastam rólatok elismerő cikkeket. Mennyi hanghordozótok van? Az Állítsátok meg és a Te sem vagy más volt a címe az első két Tartalmas, agresszív zenei végeredmény hanghordozónak. 6 stúdiófelvételünk van. A 2 kiadvány, amiket említesz a leggyengébb anyagok ( ), amolyan útkereső demo anyag, borzalmas hangzású amatőr dalokkal. Igazából 2000-re datálható az év, amikortól elfogadható színvonalon tudtunk megszólalni a hanghordozókon. Három nagylemez és 3 megosztott kiadvány (split-1-2 zenekarral közös lemez) jelent meg, ezek közül 3 anyag külföldi kiadónál nemzetközi terjesztéssel látott napvilágot. Kiskunhalason, a Vízmű Klubban és a V2-ben koncerteztek sokat. Egyik hely sem létezik, ezzel tulajdonképpen ki is halt a klubzenélés lehetősége a városban. Jól látom? Totálisan! Itt a város vezetőségének nem érdeke egy kisebb klubot üzemeltetni, vállalkozó meg nincs, Segített a zene A Jack family szervezte meg azt a jótékonysági koncertet, amelynek bevételét egy devecseri család kapta meg. Mint Vatai Levente főszervezőtől megtudtuk: zeneileg változatos este volt, amelyen a blues, a dallamos rock, a metál és a grindcore/punk szólította meg a másfél száz fős közönséget. Az Ozirisz, a Jack, a Blind Monkey s és a Légy a kaktuszban segített abban, hogy egy vörösiszap-károsult közösség pénzhez jusson. A devecseri házaspár már meg is kapta a 100 ezer forintot, amelyet lapunkon keresztül is megköszönt mindenkinek, aki ott volt, és természetesen a fellépő zenészeknek is. A bajba jutottak házuk felújítására fordítják majd az összeget kaptuk a hírt. jl fotó: karsay máté aki látna ebben fantáziát. A zúzósabb műfajú zenekarok nem léphetnek fel a nagyobb helyeken, mert nincs akkora bázisuk. Önszerveződés van, azaz, ha valaki akar egy koncertet, akkor pár kocsmát körbekérdez, ahol van hely az embereknek és megszervezi. A Vízmű Klub nagyon sok kellemes emléket okozott nekünk és a környékbelieknek, csak köszönettel tartozunk Szalai Pityunak!! Merre tudtok egyáltalán játszani? Mindenhol (mosolyog). Kiskunhalason van a legkevesebb koncertünk, sokat lépünk fel Budapesten és vidéken Baja, Szeged, Székesfehérvár, és rengeteget járunk külföldre hoszszabb és rövidebb túrákra. Eddig közel 10 országban tettük tiszteletünket. Milyen terveitek vannak a közeljövőre? Egy nagyon erős és jó lemez öszszehozása, valamint tavasszal egy EU tour. Nyáron meg fesztiválozás a lehetőségekhez mérten. Mindenről értesülhet az, aki ellátogat elérhetőségre. Idén 15 éves a Jack. Lesz szülinapi nagykoncert? Nem szoktunk olyan nagy jelentőséget tulajdonítani a születésnapoknak, volt, amikor ki is maradt egy-egy évben. Természetesen, ha lesz hely a városban, akkor tartunk egyet, a régi tagokkal közösen egy nagy örömzenélés keretében pár baráti zenekarral kiegészülve. Jáger Levente F Lobó-Szalóky Lázár, Éri Balázs, Boros Csaba, Biró László és Nyári Zoltán A Republic együttes 2010-ben ünnepelte 20. születésnapját. A jubileum alkalmából koncertet adtak a Budapest Sportarénában. A felvétel megjelent CD-n, DVD-n, és készült egy könyv is. Boros Csabával, a zenekar baszszusgitárosával beszélgettünk. A Republic 20. születésnapját ünnepelte. Mi fűz össze titeket leginkább: a közös múlt vagy a közös jövő? Szerintem sok minden. Ha azt mondom, a múlt, akkor abba beletartoznak a dalok, a zenekar története, történelme, mindazok az élmények, amiket eddig átéltünk együtt. Hála Istennek, sokkal több jó volt, mint rossz. Az együtt megöregedés nevet is összefűz minket meg a családok, a gyerekek. Tudod, ez olyan, mint amikor a fa kezd nőni, nagy lombja lesz, és gyökereket ereszt, egyre szélesebb és terebélyesebb. Zoltán János egy könyvet is megjelentetett Republic 20 címmel. Újságokban főleg a bul- várban elég ritkán szerepeltek. Ez a kötet hiánypótlás a rajongóknak? Eddig még nem jelent meg olyan Republic-könyv, amely a zenekar tagjainak gondolatait tartalmazta volna. A kottás és dalos könyv azoknak szólt, akik szerettek volna Republic-dalokat tábortűz mellett elpengetni. Az új kötet 20 év lezáró szakasza volt. Van, aki előbb jelentet meg magáról ilyet. Nekünk nem jutott eszünkbe eddig. Milyenek a visszajelzések? Szerintem leülnek, olvasgatják, és magukban elkönyvelik a tapasztalataikat. A 2010-es koncertjeinkről viszont nagyon sok visszajelzés érkezik. Ebben az évben több mindent csináltunk. A március 15-i Aréna-koncertünkről megjelent egy dupla CD és DVD is. Adtunk három koncertet New Yorkban és környékén kinti magyarok meghívására, ősszel pedig Dublinban és Londonban vendégszerepeltünk. Ezen kívül itthon játszottunk még számunkra újszerű koncerteket. Júniusban a Miskolci Operafesztiválon zenéltünk, és ez volt az első alka- Heti filmkínálat A halasi moziban január 6-tól 9-ig 18 órakor a Social Network A közösségi háló című amerikai filmet vetítik Jesse Eisenberg és Andrew Garfield főszereplésével egyik őszi éjszakáján megváltozott a világ. A Harvard egyetem fiatal programozó zsenije leült a számítógépe elé, és egy új ötlettel állt elő. Megszületett az első közösségi oldal kommunikációs forradalmat robbantva ki. Azóta nem élhet nyugodt életet. Az embernek nem lehet 500 millió barátja úgy, hogy közben ne akadjon néhány ellensége is. Január 10-től 12-ig 18 órakor az Egy komoly ember című angol vígjáték megy Richard Kind főszereplésével. A csendes, közép-nyugati egyetem nem kevésbé csendes fizika professzorával közli a neje, hogy elhagyja őt egy nagyképű kollégájáért. Január 6-tól 12-ig 20 órakor a Red fotó: pál lászló lom, hogy komolyzenei műveket dolgoztunk fel. Nagyon jó visszajelzése volt annak, hogy a Republic valami mást csinál. Hála Istennek, ezt a koncertet most már harmadszor ismételtük meg. Rangos elismerésben is részesültetek, átvehettétek a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét. A Parlament kupolatermébe meghívták a zenekart egy nagyon szűk körű kis pezsgőzésre külön, azokkal az emberekkel együtt, akikkel megkaptuk a kitüntetést. Akkor az ember egy pillanatra elgondolkodott. Volt egy összefoglaló, átszaladt a fejemen sok minden. Olyan volt, mint amikor felgyorsítanak egy filmet. Megható érzés volt. A napjaimban nincs benne, de amikor eszembe jut, büszkeség fog el: hopp, én tiszti keresztes vagyok. Tegyük fel, Angliában sir is lehetnék. Azt gondolom, nagyon szép gesztus volt a köztársasági elnök úrtól, hogy úgy döntött, ebben a pörgő-forgó világban 20 évet eltöltő zenekar kapjon egy ilyen kitüntetést. Pál László Kalamáris Tankönyv- és Tanszerbörze A Felsővárosi Általános Iskolában idén is lesz Kalamáris Tankönyv- és Tanszerbörze, immár tizenhetedszer. A rendezvény január 7-én 14-től 18 óráig és január 8-án 8-tól délig várja az érdeklődőket. A Kalamáris-börzét január 7- én, pénteken délután 2 órakor Jobbágy Ilona, az Oxford University Press Magyar Területi Igazgatóságának igazgatója nyitja meg. Ezt követően szakmai programok lesznek az iskola különböző termeiben fél 3-tól másfél órán át. A kínálatban szerepelnek a kiadók újdonságai, és számos előadás is elhangzik. Szó lesz többek között az interaktív irodalomról, matematikáról, az alsós anyanyelv-oktatásról, a kémia népszerűsítéséről, rajzról és művészettörténetről digitális körítésben. A rendezvényen 16 cég állít majd ki. A helyszínen tankönyvek, oktatási eszközök kedvezményes vására várja a közönséget. P. L. című amerikai akció-vígjáték szerepel műsoron Bruce Willis és Morgan Freeman főszereplésével. A film főhősei egykor a CIA legjobb ügynökei voltak. Ismerik a szervezet minden titkos, valamint kompromittáló anyagát, éppen emiatt válnak célponttá. A viszszavonult szuperkémeknek minden tudásukra szükségük van, hogy profi csapatként egy lépéssel üldözőik előtt járjanak.

8 8 bûnügyek január 5. Megrázó tragédia Dráma 300 méteren a síneken Otthonában fagyott halálra A mezőőrök ellenőriznek, és még fát is vágnak... Egyelőre nem tudtak a szakemberek sem magyarázatot adni, hogy miért nem állt meg a robogó vonat előtt az 58 éves olasz férfi Kiskunhalas közelében. A Fiat Punto a sínre hajtott, pont akkor, amikor odaért a szerelvény. A sofőr nem élte túl a szörnyű balesetet. Működött a fénysorompó, ezért is érthetetlen, hogy miért nem állt meg a vasúti átjáró előtt az olasz sofőr. A szörnyű tragédia még az ünnepek előtt történt Kiskunhalas közelében, de azóta is beszédtémát szolgáltat. A legvalószínűbb az, hogy az 58 éves férfi figyelmetlen volt néhány pillanatra, és ez az életébe került. A Kiskunhalasról induló motorvonat a tangazdasági útnál ütközött neki a Fiat Puntónak. A több száz tonna vitte, sodorta, gyűrte a karosszériát, a rendőrségi adatok szerint 300 méteren át tolta a szerelvény az autót. A látvány szörnyű volt, a vezetőnek esélye sem volt a túlélésre, a mozdony ütközője a kormánynál volt. Jöttek gyorsan a tűzoltók és a mentők is, de hiába. A mentőtiszt szerint az olasz állampolgárságú férfinek élettel összeegyeztethetetlen sérülései voltak. A rendőrség helyszínelt, elindította a vizsgálatot. Annyit már rekonstruáltak a szerencsétlenül járt férfi utolsó perceiről, hogy nem telefonált, az nem vonhatta el a figyelmét. A közelben lévő tápboltban vásárolt a végzetes baleset előtt, majd visszaindult otthonába, Harkakötönybe. Élettársával fél éve élt a kistelepülésen, és a napokban ünnepelte volna születésnapját. Kép-szöveg: jáger Új mentőállomás Jelentősen javulhat a halasi kórház ellátási körzetébe tartozó Jánoshalma és környékének sürgősségi betegellátása, mivel a közeljövőben új mentőállomás létesül a településen. A térség fehér foltnak számít a mentősök számára, ide nem érkezik ki 15 percen belül a segítség: több mint 20 kilométerre vannak Halastól. A jövőben a sürgősségi ellátás fejlesztésével új mentőbázisokat hoznak létre. Az Országos Az elmúlt évben sem maradtunk emlékezetes bűnesetek nélkül, ami sajnos, az országos sajtó érdeklődését is felkeltette Halas iránt. Az év elején kirobbant pszichothriller a megyei otthonban, a kórházi túszdráma, a Mátyás téri ékszerbolt másodszori kirablása, a kéjbódék felszámolása, a réztolvajok 30 és az erdőirtók több száz milliós károkozása is címlapot kért magának. Néhányan bűnhődtek is tettükért, közülük élen jártak egykori politikusok, darabolós, égetős gyilkosok is. Bűnök Tavaly januárban beszélni vádaskodni?, vallani? kezdett két egykori ápoló a Kőrösi úti pszichiátriai otthonban folyó állítólagos borzalmakról. Állításaik nyomán rendőri, ügyészi nyomozás indult, majd bár a szakmai vizsgálatok megnyugtató eredményt hoztak három ápoló előzetesbe, illetve házi őrizetbe, majd onnan kikerült. Sőt, munkába is álltak ugyanabban az intézményben, ahol az állítólagos durvaságokat, megalázásokat elkövették. Ez ügyben január 10-én indul a per, amely tisztázza a legalábbis ellentmondásos pszicho-thriller hátterét. A kórház élete szerencsére zavartalan, ám az sajnos, ritkán, de előfordulhat, hogy egy beteg mentálisan összeomlik. Egy ilyen eset fordult különösen súlyosra, amikor egy páciens kést ragadott, és túszul ejette az éjszakás nővért. Az eset január 22-én, hajnalban történt, amikor a gastroenterológián kezelt 60 éves páciens két órán át tartotta sakkban a nővért és a kiérkező járőröket. Már útban voltak a kecskeméti kommandósok, amikor a bátor ápolónő, Ocskai Krisztina segítségével Magyar Lajos és Vándor Tamás főtörzsőrmesterek lefegyverezték a késes túszejtőt. A nővér hidegvére, a zsaruk helyzetfelismerése és rutinja megoldotta a kényes helyzetet. Mentőszolgálat tárgyalásokat folytatott az érintett önkormányzatokkal, hogy az állomáshoz szükséges területet ingyen ajánlják fel a cél érdekében. A megállapodások pozitív eredménye mellett a kormány több milliárdot fordít majd új mentőautók beszerzésére és bázisok kialakítására, felújítására. A jánoshalmi állomás megépítése minden fejlesztéskor felmerül, de eddig nem került rá sor. jáger Halálos áldozatot követelt a fagy karácsonykor. A rendkívüli haláleset Kisszálláson történt, ahol egy 62 éves férfi a saját házában fagyott meg. F A mezőőrök gyakrabban látogatják a külterületeket Milliárdos bírság 5 ezer hektó pancsolt borért Csaknem 5000 hektoliter manipulált bort találtak a Kiskun-Vin Kft. akasztói borászatánál írta a hvg. hu a Vidékfejlesztési Minisztérium bejelentésére hivatkozva. A közlemény szerint a Kiskun-Vinnél egy tavaly októberi átfogó ellenőrzésen vett 140 mintát a hatóság, ebből 10 bortételnél mennyiségi értelemben 4832 hektoliternél állapított meg szabálytalanságot: idegen eredetű vizet, különböző fajtanévvel ellátott azonos színanyag-összetételt és engedély nélküli forgalmazást. A szabálytalanságok miatt a borászati Bűnök és bűnhődések 2010-ben 33 év dutyiban: feldarabolta, és elégette az áldozatot Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, és 10 évre a közügyektől is eltiltotta B. Árpádot a megyei bíróság nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt. A darabolós gyilkosként ismertté vált fiatalember tagadta tettét. Nyereségvágyból több emberen elkövetett gyilkosság bűntettében nyilvánította bűnösnek a Bács megyei bíróság B. Árpád 22 éves fiatalembert, megállapítva a balotaszállási tanyán két férfi ellen elkövetett baltás gyilkosságot és a megölt személyek elégetésének tényét. A halottak feldarabolását a szakértők nem támasztották alá. A kihirdetett ítélet életfogytig tartó fegyházzal sújtja az elkövetőt, illetve tíz évig eltiltja a közügyek gyakorlásától, ugyanakkor azt Pszicho-thriller, túszdráma, politikai krimi(k), balekok is kimondja, hogy B. Árpád 33 év után szabadlábra helyezhető őszén az egykor szakácsként Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódott, mivel ez az eset terrorcselekménynek számít. Ha valakit kirabolnak, mély nyomokat hagy benne. Ha kétszer, akkor egészen bizonyosan örökre beleég a lélekbe az összes mozzanat. Nos, az egyik Mátyás téri ékszerbolt eladója ezt élte át. A második eset március 9-én történt, amikor ketten léptek be az üzletbe, a hölgyet a mellékhelyiségbe terelték, majd 15 millió forintnyi arany és ezüst ékszert vittek magukkal. Noha erről felvételt készített a biztonsági kamera, a tettesek még nem kerültek elő. Több sikerrel járt a bűnüldözés azután, hogy bódék nőttek ki a földből Kiskunhalas és Pirtó között, az 53-as főút mentén. Prostituáltak illegették magukat a kivilágított, jól felszerelt illegális kéjövezetben úgy, hogy az már országos médiaérdeklődést váltott ki. Aztán a halasi No Prosti Mozgalom és a közvélemény nyomására a nyilvános kéjelgést megelégelő hatóságok akcióba léptek. Március 18- án kora reggel, a lányok műszakjának kezdetén minden bódénál rendőrök, kommandósok jelentek meg. Ezzel egy időben egy Katona József utcai lakásban is akció zajlott, a szem- és fültanúk sikoltozásról és bilincsben elvezetett férfiakról beszéltek. A nyomozás, az eljárás elindult, a bódék eltűntek, a lányok viszont a jobb idő beköszöntével még mindig integetnek. És az év balekjei a krónika végén a réztolvajok, akik Kisszállás határából loptak el speciális kábeleket és a hozzá csatolt műszereket. A balotai és halasi férfiak nem tudták, hogy 30 millió forintot érő zsákmányra tettek szert. Ezért akár 8 év börtönt is kaphatnak az igen alacsony iskolázottsággal rendelkező elkövetők. Egyikük a könyvtári szobor ellopásában is aktívan részt vett... Bűnhődések Volt halasi politikusok vitték a prímet a tárgyalótermekben 2010-ben. Zuschlag János és Weiszenberger László ügye párhuzamosan zajlott, nagy, bár egyre hanyatló médiaérdeklődés mellett. Zuschlagot első körben dolgozó B. Árpád a balotaszállási tanyán meglátogatta a korábbról már ismert német-magyar állampolgárságú idős férfit azzal, hogy megszerzi tőle azokat az értékeket, amelyekkel meg tudja oldani anyagi gondjait. A 72 esztendős férfit baltával ölte meg, majd a később hazatérő 39 éves német férfi életét ugyanígy oltotta ki. A vád szerint a két halottat feldarabolta, és elégette. B. végig tagadta, hogy az időst ő ölte meg. Az ő verziója az volt, hogy a két ember egymásnak esett, majd miután a fiatalabb megölte az idősebbet, önvédelemből rátámadt. A DNS- és a szakértői vizsgálatok, valamint több tucat tanú meghallgatása után a bíróság egyértelműsítette: az elkövető B. Árpád volt, aki a tanyáról mintegy 700 ezer forint értékben laptopot és egyéb műszaki holmikat, okiratokat lopott el, amiket meg is találták nála. Az ügy a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik, a fiatalembert addig előzetesben tartják. Szöveg, fotó: Pozsgai Ákos hatóság a Kiskun-Vin borászati üzemét 30 napra ideiglenesen bezáratta, ugyanakkor a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága 1,4 milliárd forintos minőségvédelmi bírságot szabott ki a cégre. (Munkatársunktól) 8,5 év börtönre, 10 év közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A harmadrendű vádlott, a pincérből lett kampányfőnök és megyei közgyűlési tag Katus Ferenc 5 évet kapott, teljes vagyonelkobzás mellett. A fellebbezések miatt az akták Szegedre kerültek át, az ottani ügyészek súlyosbítást szeretnének elérni. Hogy mikor lesz jogerős az ítélte, az január végére kiderülhet, ugyanis az ítélőtábla a január 11-i indítás után várhatóan két hét alatt pontot is tesz az ügyre. Weiszenberger László még ettől is tovább jutott, pere már harmadfokon, a Legfelsőbb Bíróságon jár. A megyei bíróság 5 évre, a Szegedi Ítélőtábla 2,5 évre ítélte a korábbi kistérségi megbízottat. Az enyhítés oka az volt, hogy nem hivatalos személyként követte el a terhére rótt cselekményeket. Döntés január 27-én, Budapesten. Két emlékezetes, nem politikai vonású ügyben is született ítélet az előző évben. A 120 millió forintos eszmei kárt okozó erdőirtók pere befejeződött. A halasi család több megyebéli területet is letaroltatott a mintegy 50 fős csoportjukkal. A szakemberek szerint több helyen visszafordíthatatlan folyamatokat idéztek elő az élővilágban, de a megyei bíróság nem így látta, ezért enyhítette az elsőfokú verdikteket: a családfő 8 helyett 3, az egyik fia 7 helyett 4, míg a másik családtag 3 helyett 1,5 évet kapott jogerősen. Brutális kegyetlenséggel végzett ki két, homoszexuális német férfit egy jászszentlászlói fiatalember még szeptemberében (lásd bővebben keretes anyagunkat a tavalyi ítéletről!). Jáger Levente összeállítása Múlt kedden reggel találtak rá kisszállási otthonban a férfi holttestére, aki feltehetően karácsonykor hűlt ki a fűtetlen házban. Kiskunhalason a mezőőrök és a településőrök járják a tanyás körzeteket, hogy ellenőrizzék az idős embereket. Bejelentés esetén intézkednek, orvost, mentőt hívnak, ha kell, de még a téli tüzelő felaprításában is segédkeznek. Eddig nem érkezett jelentés arról, hogy valaki is megfagyott volna, de a városi rendészet és a rendőrség arra kér mindenkit, hogy ezekben a napokban gyakrabban látogassák a tanyákon élő rokonaikat, ismerőseiket, hátha segítségre van szükségük. A rendőrök, a városőrök és a polgárőrök elsősorban a közterületeket ellenőrzik, földön fekvő vagy padon alvó emberekhez hívnak segítséget. A mentőktől kapott tájékoztatás szerint eddig senkit nem kellett fagyásos sérülésekkel kórházba szállítani, de ittas személyekhez gyakran hívják őket közterületekre. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos Két hétig Zuschlagper A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2010-ben a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Zuschlag János és 15 társa ellen folytatott büntető ügyben Zuschlag János vádlottat 8 év 6 hónap börtönre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, ingatlanára és a bankszámláin lévő pénzösszegre vagyonelkobzást rendelt el. Az ügyet január 11-től kezdődően, két hétre elosztva 7 tárgyalási napon tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla. Vádlott-társai közül héttel szemben 1 év 4 hónaptól 5 év 6 hónapig terjedő tartamú végrehajtandó börtönt szabott ki, 3 személyt felfüggesztett börtönre, négyet pénzbüntetésre ítélt, egy vádlottat felmentett a bíróság. Zuschlagon kívül további hat vádlottal szemben rendelt el különböző mértékű vagyonelkobzást. Két vádlottra vonatkozóan az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett, 14 vádlott vonatkozásában a büntetések súlyosbítását indítványozva. Ugyanezen 14 vádlott és védőik felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. A tárgyalást a Szegedi Ítélőtábla dísztermében rendezik. A terem korlátozott befogadóképessége miatt, ahol mintegy 30 ülőhelyet tudnak a média munkatársai számára biztosítani, csak azokat a sajtómunkatársakat tudja a Szegedi Ítélőtábla fogadni, akik előzetesen akkreditáltatják magukat áll a bíróság közleményében Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

9 2011. január 5. portré 9 Értékes kézfogások nem megrendelésre Hogy néha milyen pazarlóan bánunk saját erőforrásainkkal, értékeinkkel, annak erős példái az elhanyagolt fejek: civil szervezők, sportolók, kutatók és alkotók, művészek... Évnyitó portrésorozatunk első szereplője is ilyen az ismert-ismeretlen Végső István, akinek nevét gyakorta halljuk, arcát látjuk, de tudni keveset tudunk róla, és arról, mit és miért csinál valójában. Manapság az a divat, hogy aki egyetemet végez, az leggyakrabban a fővárosban, nagyvárosokban, netán külföldön keres-talál magának munkát. Te ennek ellenére nemhogy Halast választottad, de fő kutatási területeid egyike a halasi várostörténet. Hogyan van ez? Természetesen én is próbálkoztam máshol, de végül maradtam szülővárosomban. Már egyetemistaként tudományos projektekben vettem részt. Majd egyre több lett a felkérés, publikálási lehetőség, kicsit el is feledkeztem arról, hogy nekem munkahelyet is kellene keresnem, hiszen állandóan dolgoztam. Dolgoztam Budapesten is a Magyar Nemzeti Filmarchívumban, de sajnos, ott radikális leépítések következtek be. Pedig például a Horthy-korszak öszszes filmhíradóját végignéztem, és a szöveges archiválásaikban, leírásaikban sok hibát, hiányosságot észleltem, és javítottam. Hasznára voltam az intézetnek, és szóbeli igazgatói, munkacsoport-vezetői dicséreteket is kaptam, de valami megváltozott a fejekben óta több helyre hívtak: Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Országos Levéltár, Délmagyarország, de végül személyes okokból is elhatároztam, hogy megpróbálok itt élni és dolgozni. A családom mindig mellettem állt, és segített, ez sok terhet levett a vállamról. Nálam nem voltak, nincsenek hétköznapok, hétvégék, mindig kutatok, írok, és mióta a civil életben tevékenykedem, azóta szervezem a programokat. Mi az, ami leginkább izgalmas, érdekes a számodra Halas históriájában? Találtál-e valamiféle sajátos arculatot, magatartási és várostörténelem-formálási különlegességet itt más városokhoz képest? Meghatározó szerintem az, hogy a Jászkunságban 1745-ben megtörtént az első tömeges jobbágyfelszabadítás a redempció révén. Ez sajátos életmód-történeti jelleget ad Kiskunhalasnak. A kiskun öntudat, a halasi nép jelleme egyedi és öszszetett. Nyakasak és kritikusak vagyunk, otthonülők, sokszor nem tudunk összefogni, nem vagyunk képesek megbecsülni értékeinket, hajlunk a rebellióra, imádunk pletykálni-intrikálni, de ha kell, sokat dolgozunk, kifejezetten segítőkészek és vendégszeretők vagyunk, vég nélkül szeretjük a vásárokat, piacokat, finom ételeink, boraink vannak, szeretünk nótázni, dalolni, és van humorunk. Ez nem volt másképp 200 éve sem. Kissé belterjessé vált a városvezetésünk és az elitünk. Ezt csak időnként tudta megtörni egyegy nagyobb migráció, betelepülés vagy nagy történelmi változás. Csak tessék megnézni több tanácsi, képviselő-testületi, hivatali, intézményvezetői, jelentős vállalkozói vagy legtöbb adót fizetői névsort a 18., a 19. és a 20. századból, döbbenetes lesz a tapasztalat! Amikor előkerül a neved halasi társaságokban, sokszor meglep, hogy a te személyed és munkád mennyire tipikusan besorolhatatlan. Egyes szélsőjobboldaliaknak nem vagy elég nemzeti ráadásul ott a helyi zsidóságról szóló kötet, ugyebár, egyes baloldaliaknak meg túl jobbos vagy, amiért foglalkozol a Horthy érával vagy épp 56-tal. Tréfás ez a hovatartozás-méricskélés, de mégsem akarom elviccelni a kérdést te hova tennéd magad a pártpolitikai-ideológiai palettán? Egyáltalán: foglalkozol ilyen jellegű önmeghatározással? Én szakmai és nem politikai írásokkal foglalkozom. Hozzám sokszor számomra teljesen ismeretlen emberek lépnek oda az utcán, vagy írnak t, és gratulálnak. Kézfogásuk, biztató szavaik többet érnek bárminél. Tényleg nagyon sokan, és meglepő, hogy mennyien ismernek. Örülök neki, mert egy ideje próbálok kiszakadni a csak tudományos írások köréből, és inkább közérthetőbb, ismeretterjesztő, figyelemfelkeltő történeti írásokat készítek. A 20. századi magyar történelem és a Duna-Tisza köze helytörténete, ami érdekel, és ezek kapcsán jelennek meg tanulmányaim, cikkeim. Akiket említettél, azokról a harmincas és az ötvenes évek ideológusai, agitátorai jutnak az eszembe, akik a korabeli értelmiség tevékenységét kívánták meghatározni, irányítani, befolyásolni, a maguk értékrendje szerint alakítani. Én a történeti tényeket vizsgálom, nem érdekel, hogy kinek mi felelne meg. Ha a történelem és a kutatások mai állása szerint: ben téves szovjet bombázás volt karácsonykor, akkor arról. Ha Lakatos Vince 1945 előtt szélsőjobboldali és nyilas lapokba írt, majd 1945 után kommunista propagandafilmeket csinált, akkor arról. Ha 1956-ban sortűz volt a főtéren, akkor arról; ha 1944-ben 551 halasi embert gettóba zártak, és deportáltak, akkor arról; ha a háború után németeket telepítettek ki, akkor arról; ha a 19. század legnagyobb helyi alakja Vári Szabó István polgármester volt, akkor arról írok. Ezek közül több máig neuralgikus pontja a (hely)történelmünk feldolgozásának, nem csoda, hogy ilyenolyan téveszmés teóriák vannak, hogy miért írsz ezekről... Egyáltalán nem politikai szándékkal, nem megrendelésekre-kérésekre, hanem múltfeltáró és -mentő tevékenységem kapcsán történészkedem. Ezt nem mindenki tudja elfogadni, felfogni, hiszen az emberek agya skatulyázik. Több kritikusomat kérem már évek óta, hogy idézzen tőlem legalább egy mondatot, hogy Portré Végső István helytörténésszel, akinek még sosem volt állása Halason... Arc-kép. Végső István történész, újságíró Kiskunhalason született január 22-én. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte történelem, politikatörténet és kommunikáció szakokon és 2007 között részt vett az amerikai Randolph L. Braham professzor A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája című háromkötetes műve elkészítésében és 2005 között írta meg a kiskunhalasi helytörténeti oktatáshoz használt helytörténeti olvasókönyv két kötetét től közreműködik a Thorma-múzeum és a városi könyvtár egyes kiadványainak előkészítésében, megírásában. A Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából 2004 és 2005 folyamán dokumentumokat és iratokat gyűjtött az 1938 és 1945 közötti időszakból hazai és délvidéki levéltárakban és 2007 között archivátorként dolgozott a Magyar Nemzeti Filmarchívumnál. Szakterületei: Kiskunhalas századi helytörténete, Duna-Tisza közén lezajlott emberüldözések és szélsőjobboldali mozgalmak története, valamint 1956 kutatása. Több civil szervezetben tevékenykedik vagy vezetőségi tag (Pásztortűz-egyesület, Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület, Halasi Nemes Tanács, Kiskunhalasi Csillagász Egyesület, Önkéntes Pont Kiskunhalas). Nőtlen, gyermeke még nincs, mennyasszonyával családot tervez. Hobbija a szakmája is: történelem, olvasás, internet. Főbb művei nagyrészt ismertek a halasiak előtt például A zsidótörvények hatása a kiskunhalasi zsidóság életére (Századok, 2003.), a Kiskunhalas helytörténeti olvasókönyv 1-2. ( ), a Kiskunhalas a második világháborúban. (Kiskunhalas története III. kötetében (2005), az 1956 Kiskunhalason (2006), a Zsidósors Kiskunhalason kisvárosi út a holokauszthoz (2007 Simko Balázzsal), a Vári Szabó István, Kiskunhalas város polgármestere. (Komáromi Szilárddal 2008-ban), a Gyorsan, bátran, hűséggel a m. kir. 15. kerékpáros zászlóalj története (2009 Sőregi Zoltánnal) vagy a Kiskunhalas a csipke városa városnéző séták és kerékpártúrák (Szűcs Károllyal). fotó: kohout zoltán mi nem tetszett neki a holokauszt, a hadtörténeti vagy az 1956-os kutatásaim kapcsán, ami miatt támad. Ez eddig senki részéről nem történt meg. Meggyőződésem, hogy akikkel beszéltél erről, azok nem is olvasták egyetlen egy könyvemet, tanulmányomat sem. Az előbb már érintetted, hogy a halasiak otthonülők. Tényleg sokszor firtatjuk azt is, miért van az, hogy a halasi hagyományőrzés és nagy közösségi ünnepek körül van egy nagy adag közöny: nálunk például sosem kíséri olyan közérdeklődés a városi ünnepeket, szüretet, mint például Kiskőrösön. Mintha Halas nem tudná/akarná meglépni, megugrani azt az árkot, ami a régies mezővárosi kultúrájú és a különféle értékeket ötvöző modern város képétől elválasztja. Te ezt hogy látod? A közösségszervezés, a művelődés terjesztése és a programok népszerűsítése nagyon nehéz ügy itt, Kiskunhalason. Az ezen a területen dolgozók sokszor vért izzadnak, és mégis érdektelenséget találnak. Úgy érzem, hogy megújulásra lenne szükség mindkét oldalon. Az emberek közötti kommunikáció hiánya, és az újfajta, modern művelődésszervezés biztosan új lehetőségeket nyitna. Anno, 2008-ban engem, minket rengetegen le akartak beszélni, hogy elindítsuk a Pásztortűz-egyesületet. Aztán jött az ellenségeskedés, akadályoztatás. Szerintem, országosan is példa nélkül álló, hogy ennyi támadás és acsarkodás ellenére egyáltalán talpon tudtunk maradni, sőt, meghatározó civil-kulturális erőként vagyunk jelen. Persze ehhez az is kellett, hogy néhány intézmény, és leginkább a nem politikus halasiak mellénk álljanak. Döbbenetes, hogy helyenként egy-egy előadásunkra, programunkra kik és mennyien eljönnek. Úgy gondolom, bizonyítottuk, hogy van lehetőség az eredmények elérésére a kultúra és a hagyományápolás terén valóban elkötelezett személynek, szervezetnek. Mi ezeket a rendezvényeket tagdíjakból és szűk pályázati pénzekből, sokszor ráfizetéssel csináljuk, de jólesik, hogy hasznára és sokszor örömére vagyunk másoknak. A kérdésed másik felére válaszolva, meggyőződésem, hogy az elit által belterjessé tett közösségi terekre a halasiaknak kedve sincs odamenni. Őszintén, minek örüljön egy-egy városi díjazottal, egy-egy helyi sikeresnek mondott rendezvényen azokkal, akik a hétköznapokban tesznek rájuk? Úgy látom, hogy a 30 ezerből 29 ezer ember nem érzi magáénak Kiskunhalast. Nem a régi mezővárosi kultúra, hanem a betagozódott halasi elit (rossz) hozzáállásának szavatossága járt le. Hogy békésebb vizekre térjünk, arról beszélj, hogyan zajlik egy történész kutató munkanapja. Laikusként azt képzelném, egyfolytában a levéltárban ücsörög, vagy idős tabáni néniket faggat a kályha mellett a háborús évekről... Ez nagyon bután hangzik? Egyes ismerőseim, mikor valami oknál fogva elutazom akár kis falvakba, mindig megkérdezik, van ott is levéltár, vagy minek mész oda? Egy egyetemi tanárom egyszer megjegyezte nekem maga több történeti iratot látott már most, mint a legtöbb docens egész életében. Az országban, a fővárosban és a délvidéki területen is már rengeteg levéltárban, könyvtárban, adattárban kutattam. Ám emellett fontosak az adatközlők. Nem rég számoltam össze, hogy nagyjából 150 történeti interjút készítettem eddig Budapesttől, Kecskeméten, Szegeden, Kiskunhalason, Szabadkán át Újvidékig. Mondanom sem kell, hogy annyi kéziratom, előkészítésre váró dokumentum másolatom, jegyzetem van, hogy lassan nem jutok be a szobámba megírni őket. Viszont azt is tudom, hogy ez nem elég. Sok terület van, amihez még nem kívánok hozzányúlni, mert egyelőre nincs elég rálátásom, tapasztalatom. Eddig közel száz cikkem, ötven tudományos publikációm, négy könyvem és három kisfüzetes írásom jelent meg. Sok a feladat és a megírni való még, de most leginkább a Közkincs program által elindított magántörténelmi interjúk gyűjtése és azok kiterjesztése lenne az egyik legfontosabb ( Egy hangzó- és írásos anyaggal rendelkező halasi és kistérségi interjú-adatbázis létrehozása a 20. századról, történelmünkről, múltunkról, szokásainkról és életmódunkról. Ez egy nagy vállalkozás lenne, de, ha megvalósulna például szolgálhatna országos szinten is. Ha lesz támogatása az ötletnek, el kell indítani, minél előbb. Mit tartasz a legnagyobb sikerednek és a legnagyobb kudarcodnak az eddigi pályádon? Az eddigi helytörténészi pályafutásom kapcsán összességében nem lehet panaszom. Publikáltam már a legtekintélyesebb történeti szaklapba: a 144 éves Századokba, ebben első vagyok a halasi kutatók között. Két utolsó könyvem első kiadásai elfogytak. Ezek egzisztenciálisan gyakorlatilag nulla forintot, de szakmai és emberi megbecsülés szintjén rengeteget jelentettek. Egyelőre kudarc, hogy sokszor érzem, hogy fontos történelmi és helytörténeti események kapcsán nem értik, nem hiszik el az emberek, amit leírok, elmondok. A fiatal életkoromból indulnak ki talán. Újságíróként sikernek mindenképpen az egyetemi éveim alatt kapott diákújságírói nívódíjamat tartom, és azt, hogy helytörténeti és kulturális témákban írásaim jelentek meg több halasi, bajai, szegedi, ceglédi, megyei, illetve országos lapban. Legnagyobb élményem az volt, mikor filmkritikákat írtam, és egy volt pesti munkatársnőm, akivel előtte soha nem beszéltem, felhívott, hogy azt az animációs művészfilmet, amiről írtam, nem akarta megnézni, de az írásom után rögtön rendelt mozijegyet, és még aznap megtekinti. Viszont újságíróként nem tudok történész lenni, és fordítva, ez talán, kudarc. Ebbe nem gondoltam bele eleinte. Azzal kezdtük, hogy magyarázd meg, miért volt fontos neked a történészként is Halason dolgoznod. Most viszont az a furcsa helyzet áll elő, hogy bár te becsülöd a városod, a városod mintha nem becsülné a jelenléted. Sokévi állástalanság után végre kamatoztathatod a tudásos a kúriabeli Halas Galériában, viszont intrika és lobbis összefonódások megint fenyegetik az ottmaradásodat. Nem akarok udvariaskodni, de tény, hogy a galériában azóta van igazán szakmai és közösségi élet, amióta közmunkásként ott dolgozol. Hogy fest a jövőd e téren? Állásom eddig sem volt Kiskunhalason. Valószínűleg ez az én hibám is, nem voltam eléggé agilis és nem törekedtem, hogy minél előbb befejezzem az egyetemet. A sok tudományos és civil tevékenység elvitte a figyelmemet a lényegről. A Tájházzal, a Sáfrik szélmalommal és a Végh-kúriával sokan foglalkoztak eddig is. A rendszerváltás előtt a tanács, utána a városháza, magánemberek, civilek Szépmíves Céh, Városvédő Egyesület, de tartósan nem sikerült a célt elérni. Ettől én is távol vagyok még, de egy úton elindultunk az egyesületek és a jó szándékú halasiak segítségével. Két éve sikeres egyesületi programokat szervezünk Pásztortűz Este, Kun Játszóház, Zenélő szélmalom és mások, és ezáltal nagyon sokan megismerkednek ezekkel a műemléki védettségű, a régi halasi múltat őrző épületekkel. A civil világot nem ismerő, nem értő fejekben felmerülhet a kérdés, hogy miért fontos ez... Nekem, nekünk az a célunk, hogy ne rózsaszín mesékkel, magyarkodó vadtörténetekkel, romantikus eposzokkal, hamisított történelemmel kábítsunk, hanem magyar népünk valódi kultúráját, múltját és szokásait fedezzék fel itt az emberek. Közfoglalkoztatottként év végéig félévet voltam a Halas Galériában. Vittem a programok szervezését, a közönségkapcsolat-tartást, a sajtóanyagok közvetítését, a tárlatvezetéseket és a honlap-feltöltést. Nagy eredményeket tudtunk elérni. Csak a sikerekről: új kiadványokat adott ki az intézmény, 2010-ben kettõt. Fél év alatt a Tájház látogatottsága megtízszereződött, tárgygyűjteménye meghatszorozódott, a Halas Galériát sokkal többen látogatták, mint 2009-ben. És ezek nem a szokásos magyar múzeumi kozmetikázott létszámadatok, ezek tények. A szerződésem december 31-ig szólt, de jelenleg az eredmények ellenére mégsem hosszabbítottak velem, viszont bízom benne, hogy lesz lehetőségem a visszatérésre, és folytatni az elkezdett munkát... KohoutZ

10 10 hirdetések Profi mellett garázs kiadó. Tel.: 06 20/ Eladó a Kertvárosban egy igényea-18 sen felújított sorház jellegű csaláaz Allianz Hungária Zrt. kiskunhalasi iroszámítógép-kezelő tanfodi ház a Pattantyús u. 6. szám alatt. Alapfokú dája pénzügyi tanácsadókat vesz fel. Gya- Kiskunhalason, Vadkerti úton Akáclevél Sö- Tel.: 06 20/ A-1469 lyam! január 11. (kedd) 17 óra. A-6 korlati idő alatt fix fizetés. Ingyenes röző kiadó. Tel.: 06 70/ Tanfolyamdíj Ft (részletfizeoktatások, irodahasználat, címlisták. JelentAz Esze T. lakótelepen III. emeleti 100 téssel). Oktatási Központ, Béke u állásos autószerelő műhely megosztva is kezni fényképes, szakmai önéletrajzzal lehet m2-es lakás eladó. Irányár: 7,5 M Ft. Tel.: 06 70/ A-17 kiadó. Tel.: 06 70/ A-7 az imre.3.gulyas@allianz.hu címen. A-1020 Tel.: 06 20/ A-3 Ház és házkörüli munkára, tanyára munkatársat keresek. Tel.: 06 30/ , Bükk tűzifa eladó Ft/q / A-1453 Tel.: 06 20/ A-1250 Kisfaludy 6. szám alatti ház eladó. Ár: 7 M Ft. Tel.: 06 30/ A-4 3 szobás lakás garázzsal együtt eladó. Rossz akkumulátort, autóhűtőket veszek. Tel.: 06 30/ A-5 Tel.: 06 20/ A-1463 Kiskunhalason, a Félegyházi úton lévő TOTYA 55 kazán, UAZ hidak és váltók eladók m2-es, 3 utcáról megközelíthető ipatel.: 06 30/ A-1474 ri és kereskedelmi besorolású terület eladó. A-8 Bankcentrum alkusz munkatársat keres. Romániából származó hasított bükk tűzifa Tel.: 06 70/ Tel.: 06 30/ A-10 eladó. Tel.: 06 30/ A-2 Bokányi D. utcán garázs eladó. Szakképzett virágkötőt keresek. Tel.: 06 70/ A-9 Tel.: 06 70/ A-11 6 hónap alatt új hivatása lehet. Önnek tanulnia kell, mi támogatjuk. Elvárás: minimum érettségi. Jelentkezni: január 7-ig, szakmai önéletrajzzal az aegonbacska@gmail.com címen. A-1 Megbízható, gyakorlattal ző élelmiszerbolti eladót Tel.: 06 20/ December 24-én a kora reggeli órákban, az rendelke- Alsóvárosban Döme névre hallgató kan mafelveszek. gyar vizsla elveszett. A megtaláló jutalomban Jó állapotban lévő billencs IFA eladó. A-12 A-1470 részesül. Tel.: 06 70/ A-16 Tel.: 06 20/ Önállóan dolgozni tudó szakácsot keresimsont vennénk. sünk menüfőzésre. Tel.: 06 70/ , Tel.: 06 20/ A / A-13 A Kertváros szélén 3400 m2 terület sürgősen eladó. Tel.: 06 70/ A-1245 Hálózatépítőknek új üzlet bemutatása. Tel.: 06 70/ A-14 A Kuruc vitézek terén 2 szobás, klímás, 63 Partnerközvetítés diszkréten. m2-es panellakás eladó. Irányár: 5,8 M Ft Tel.: 06 70/ A-44 Festékboltba kereskedelmi gyakorlattel.: 06 30/ A-1105 tal rendelkező munkatársat keresünk. Családi és egyéb filmek archiválása akár Tel.: 06 30/ A-15 Kiskunhalason az ÁMK-val szemben, a Kosnormál 8-as, super 8-as, 16 mm-es filmsuth utcán I. emeleti, félszobás laről DVD-re feliratozással, zenei aláfestéskás családi okok miatt sürgősen eladó. sel. Hanglemezek, orsós és kazettás hangtel.: 06 70/ A-1408 Hasított sertés 550 Ft/kg. felvételek CD-re másolása. Videofelvétel és Tel.: 06 20/ A-1456 Kiskunhalason 3422 m2-es tel- utómunka megbeszélés szerint. Vili Antal A-795 ken lévő, több épületből álló ingat- Tel.: 06 30/ lanegyüttes, bérlőkkel együtt eladó. Ügyvédje rászorulókraktárak, irodák bérelhetők a volt Levi s te- Tel.: 06 30/ A-1447 Szegények nak díjtalan. Tel.: 06 79/ , rületén. Már 300 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/ A-641 Lakás eladó. Tel.: 06 30/ A / A-1037 Albérlet kiadó. Tel.: 06 70/ Lakás eladó, cserélhető. A-1418 Tel.: 06 70/ Dugulás-elhárítás, vízszerelés. A-1466 Tel.: 06 20/ A-1433 Anyakönyvi hírek Születtek: Kiss Kevin (Babály Bettina) Kisszállás, Fülöp Menyhért (Pethő Petra) Kiskunhalas, Kocsis Gábor Kevin (Balogh Noémi) Kiskunhalas, Rácz Lilla Terézia (Kikkel Henrietta) Kiskunhalas, Nagy Hanga (Vigh Márta) Kunfehértó, Lovas Marcell (Lovasné Dósa Hedvig) Kiskunhalas Elhunytak: Kristóf Sándorné Hargai Julianna (Pirtó), Kovács Imréné Tóth-Pözsi Ilona (Kiskunhalas), Csuka Ferenc (Kiskunhalas), Kolompár Antalné Kolompár Erzsébet (Kiskunhalas), Ternyák Sándorné Mészáros Klára (Kiskunhalas), Bubori Károly (Kisszállás), Zámbó Károly (Kunfehértó), Ördög Sándorné Bencses Erzsébet (Kiskunhalas) január 5. HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán MÛSORAJÁNLATUNK: Január 5. szerda 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Jazzvacsora: Thea Soti Quartet 08:00 Képújság 12:00 Jazzvacsora: Thea Soti Quartet 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 17:00 A polgármester - portréfilmsorozat 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Újévi koncert (1. rész) 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Pokolsziget (16) angol akciófilm 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Napi Mozaik (ism.) 23:30 Újévi koncert (1. rész) Január 6. csütörtök 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Újévi koncert (1. rész) 08:00 Képújság 12:00 Újévi koncert (1. rész) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 A megregulázott fény magyar ism. sorozat 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Újévi koncert (2. rész) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Amerikai igazságosztó (16) amerikai akciófilm 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Napi Mozaik (ism.) 23:30 Újévi koncert (2. rész) (ism.) 23:55 Képújság Január 7. péntek 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Újévi koncert (2. rész) 08:00 Képújság 12:00 Újévi koncert (2. rész) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Business-mix magazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/péntek 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Az igazság 7 órája (16) amerikai akciófilm 23:00 Híradó/péntek 23:30 Képújság Január 8. szombat 08:30 Híradó/péntek 09:00 Teleshop 09:30 A megregulázott fény magyar ism. sorozat 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 18:20 Újévi koncert (ism) 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés showműsor 22:00 Sztárok a konyhában 22:30 Tabu Tv Sztárhíradó 23:00 Képújság Január 9. vasárnap 09:00 Teleshop 09:30 Nyitott egyetem 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: Szerencse cinkelt lapokkal (16) 23:00 Képújság Január 10. hétfő 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 Tíz éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: Dillinger és Capone (16) amerikai akciófilm 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:30 Tíz éve történt (ism.) 23:55 Képújság Január 11. kedd 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Tíz éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Tíz éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Szentföldi Szent Helyek magyar ism. sorozat 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Zsoldosok Texasban (16) amerikai akciófilm 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 Napi Mozaik (ism.) 23:30 Sport Magazin 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.

11 2011. január 5. sport 11 Vincze Attila elköszönt A kiváló utánpótlásedző, Vincze Attila több mint egy évtized után elköszönt a Kiskunhalasi FC-től. A sportember nyílt levélben köszönt el a szurkolóktól, a helyi sportbarátoktól. Úgy tudjuk, hogy a közeljövőben egyesület alapításában gondolkodik. Őszi 3. Az ígéretes 3. helyen várja a tavaszi szezont a Kiskunhalas NKSE az NB I/B-s női kézilabda-bajnokságban. Pláne annak fényében, hogy nagyon rosszul kezdte az idényt a csapat. A halasiak dobták a mezőnyben a 2. legtöbb gólt. Varga József a kezdeti nehézségek ellenére összerakta a csapatot. A Kiskunhalas NKSE rosszul kezdte a szezont, Kecskeméten súlyos, 9 gólos vereséget szenvedett. Ekkor senki sem hitte volna, hogy az őszt a 3. helyen zárja a csapat, 2 pontra lemaradva a listavezetőtől. Statisztika szerint a halasiak dobták a 2. legtöbb gólt (379), viszont öt olyan csapat van, amely kevesebb gólt kapott, mint mi (334). A góllövőlista 6. helyén áll a KNKSE legjobbja, Kurgyis Nikolett 86 góllal, míg a 79 gólos Barna Éva teljesítménye a 12. legjobb az egész mezőnyben. A legtöbb dobott gólt (42) az Eger ellen jegyezhettük fel, míg a legkevesebbet a nyitányon, akkor a Kecskemét kapuját 21 alkalommal sikerült bevennünk. A legtöbb kapott gólt az Eger ellen szenvedtük el (32), míg legkevesebbszer a gyöngyösiek tréfálták meg a halasi kapusokat (21). A tavaszi szezon februárban indul, mégpedig a Kecskemét elleni megyei rangadóval, ahol lehetőség lesz a visszavágásra. levi Ütős évet zártak Országos bajnokság lesz Kiskunhalason Eredményes évet zárt a Kiskunhalasi Box Club, ez derült ki az értékelésből. Szabó Lajos klubelnök elmondta, hogy válogatott sportolókkal büszkélkedhetnek, 23 versenyen szerepeltek 2010-ben, 9 alkalommal nyertek tornát, és 3 különdíjjal térhettek haza. Nem csoda, hogy a szövetség döntésének értelmében 7 év után ismét országos bajnokságot rendezhet Kiskunhalas. Minden évben hagyomány, hogy fehér asztal mellett értékelik a Halasi Box Club teljesítményét. Az óesztendő utolsó napjaiban a Csipke Hotel konferenciatermében méltó körülmények között zárták a szezont az öklözőink. Szabó Lajos elnök azt mondta, hogy kis egyesülethez képest nagyon szép eredményeket értek el. Összesen 23 versenyen szerepelhettek a sportolók, 9 tornagyőzelemmel, 3 különdíjjal és számtalan éremmel térhettek haza. 81 mérkőzésből 41-en halasi győzelem született. Utánpótlás olimpián Takács Ákos ezüstérmet nyert, míg a serdülő országos bajnokságon a 3. helyen végzett. Az ifjúsági magyar bajnokságon bronzérmet nyert Farkas István, a junior női magyar bajnokságban pedig második helyen zárt Kozma Anita. Külön büszkeségük, hogy két sportoló válogatott színekben öregbíthette Kiskunhalas hírnevét. Babós László az I. ifjúsági világbajnokságon bokszolt Bakuban, ahol egy mérkőzést vívott. A szakemberek szerint Laciból remek ökölvívó válhat, akire számíthat a magyar sport. Kozma Anita az Olaszország-Magyarország válogatott viadalon képviselte az országot és a klubot, Livignóban két alkalommal léphetett ringbe. A jeles utánpótlás nevelő programban, a Heráklészben ketten, Babós László és Takács Ákos vehet részt. Ami az edzéslátogatottságot illeti, átlagban fő vesz részt a tréningeken, amelyeket Lehoczki László vezet. Az évértékelésen kiemelték, hogy a szeptemberben megrendezett Testvérvárosok Kupája immáron az ország Míg György, a Ganzair szakágvezetője Versenyzőink tavaly ragyogóan teljesítettek, ez a serdülő, ifjúsági, felnőtt és senior korcsoportokban a több, mint húsz, továbbá a hasonló létszámú gyermek versenyzőnkre egyaránt érvényes. Ifjúsági olimpiai ezüst, 15 korosztályos magyar bajnoki cím, 1 ezüst, két bronz, számtalan 4-től 8-ig pontszerző hely az OBn, veterán Európa bajnoki cím, 4 orvos világbajnoki arany és egy ezüst, egyéniben illetve csapatban a mérlegünk. Az új évben is cél mindegyik magyar bajnokságon jól szerepelni, Váradi Krisztinát az Európa Bajnokságon esélyesnek véljük érmes helyezésre. Az újfajta edzői felállás szerint Csernák Zsolt az ifjúsági és junior korcsoportúakat, én a serdülőket készítem fel. Szloboda Mihály edzőtársunk a gyermek korcsoportúaknál teremti meg az alapot, állítja őket fejlődő pályára. egyik legrangosabb tornájává nőtte ki magát, amelyen szívesen vesznek részt a honi klubok mellett a külföldi egyesületek versenyzői is. Az is hagyomány, hogy ilyenkor jutalmakat vehetnek át az arra méltó versenyzők, támogatók. Az ünnepségen Szabó Lajos klubelnöktől Takács Ákos, Kozma Anita, Farkas István, Babós László, Kozma Beáta, Albert Ferenc, valamint Fodor Gábor támogató kapott elismerést. Az egyesület vezetője külön is megköszönte Lehoczki László edző munkáját is. Az évzárón egy bejelentésre is sor került. Hét esztendő után óriási megtiszteltetés éri a halasi klubot, ugyanis 2011 novemberében Kiskunhalas lehet a házigazdája a magyar ifjúsági ökölvívó bajnokságnak. Szabó Lajos szerint ezzel ismeri el a szövetség az itt folyó munkát és a klub erőfeszítéseit. Annyi bizonyos, hogy a magyar bokszsport utánpótlásának színe-java itt lesz a bajnokságon, és minden bizonnyal halasi sportolóért is szoríthatunk majd. Jáger Levente Nem szakad el a labdarúgástól Vincze Attila, akinek a neve az elmúlt 11 évben összeforrt a Kiskunhalasi FC-vel. Játékosok egész sora került ki a kezei közül, jó szakértelme nyomán többen már a felcsúti vagy éppen a győri futballakadémián tanulnak és pallérozódnak. Egy korszak viszont véget ért a napokban, ugyanis Attila elköszönt az anyaegyesületétől. Döntését nyílt levélben hozta a közvélemény és a sportbarátok tudomására. A búcsúsorokból kiderül, hogy decemberben többszöri szóbeli beszélgetés alkalmával sem sikerült megtalálni a további közös munka lehetőségét és feltételeit. Vincze Attila megköszönte, hogy több mint egy évtizeden át dolgozhatott a halasi foci és a KFC utánpótlás neveléséért. Úgy tudjuk, hogy a kiváló szakember tovább dolgozik majd a Szilády Áron Református Gimnázium utóbbi esztendőkben igen magas színvonalra fejlesztett labdarúgásában, emellett úgy tudjuk, a nyár folyamán klubot alapít. További részletek a jövő heti Tükörben. Jáger HOGYAN ZÁRTA AZ ÓÉVET? MIT VÁR AZ ÚJ ESZTENDÕTŐL? Paczolay Gyuláné, a Városi Diáksport Bizottság elnöke Városunk 11 oktatási intézményének versenyzői a múlt tanévben egyéniben és csapatban 10 Diákolimpia bajnoka címet, az országos döntőnek 4 ezüst és 1 bronzérmét, továbbá 9 darab négytől nyolcadik helyezést gyűjtöttek be! Ezen túlmenően több iskola képviselője megyei, sőt, országos elődöntőbe jutott. Hagyományosan 2011-ben is komoly döntők többek között a Játékos Sportverseny megyei és országos elődöntője, vagy a VI. korcsoportos fiúk kézilabda országos elődöntője megrendezésére kért fel bennünket a Magyar Diáksport Szövetség. A DSB titkárával, Szloboda Mihállyal Halas mellett 15 környező település általános iskoláinak versenyeztetését oldjuk meg, például a városi-körzeti Mezei futóversenyen. Pályázaton nyert összegből a diákolimpikonok felkészítő intézményét tudjuk még támogatni. Újra báloznak a sportolók Zákány Sándor, a Szilády-gimnázium testnevelője Már az elmúlt tanévre, évre is jellemző volt, hogy tanulóink egyharmada részt vesz valamelyik sportág sportfoglalkozásán. A közülük legjobbak elsősorban atlétikában, hiszen összesen 247 érmet gyűjtöttek be különböző versenyeken és labdajátékokban voltak eredményesek a Diákolimpián, illetve helyi és más iskolai kupákon ben Péter Attila és Csillag István kollégákkal továbbra is meg kívánjuk rendezni a Szilády Utcai Futóversenyünket, a Streetball Gálát és a Református Iskolák Sakk és Asztalitenisz versenyét, meghonosítani a röplabdázást. Szeretnénk a tavalyi eredményeinket megismételni, címvédőkhöz méltóan. A református iskolák között egyre több sportágban nyerni és a Diákolimpián nemcsak leány kéziben és fiú labdarúgásban Vincze Attila edzővel ismét országos döntőben végezni. Díjátadás, bankett, fehér asztal mellett Több éve elfeledett hagyományt elevenít fel a Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány és a városháza. A remények szerint hagyományteremtő szándékkal ismét lesz Halasi Sportbál, ahol az előző esztendő kiválóságait díjazzák, és egyben kikapcsolódási lehetőséget is kínálnak a helyi civil társadalomnak. Lekrinszki Zoltán legendás sportbáljaira valamennyien emlékezünk. Az ÁMK sportcsarnokában minden alkalommal jó pár százan összegyűltek, kiváló hangulatban, finom falatokkal, remek zenekarokkal és sztárvendégek egész sorával ünnepelték a helyi sportéletet. A hagyomány aztán megszakadt és a kilencvenes évek végén Rémán János és Halla Zoltán újragondolta a programot, a helyszín ekkor már a Bibó István Gimnázium volt. Jött az új sportbizottság és a két bibós rendezvény után átkerült a gála a tiszti klubba. Az utóbbi négy esztendőben viszont nem volt bál, a mozi színpadán jutalmazták az arra méltó sportembereket. Dózsa Tamás Károly területért felelős alpolgármester viszont most gondolt egy merészet, és a Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány elnökével, Harkai Péterrel együtt kitalálta, mi lenne, ha újra lenne bál? Az ötletet tett követte és elkezdődtek az előkészületek. A két ünnep között kiderült, hogy február 26-án, este 6 órától a Sóstó Csárdába várják a vendégeket. A program az ünnepélyes díjátadással 19 órakor kezdődik el, úgy tudjuk, hogy az illetékesek újragondolják az elismerések számát. Azt szeretnénk, ha valóban rangos kitüntetés volna minden egyes odaítélt cím fogalmazott az alpolgármester. Váradi Krisztina dobóatléta Nagyon jó évem volt, győzelmekkel a Magyar Bajnokságokon és válogatott viadalokon, Diákolimpián diszkoszvetésben, súlylökésben is. Ráadásul az U20 válogatott viadalon három évvel idősebbek között 51,71 méteres új egyéni csúccsal nyertem meg a diszkoszvetést. A Moszkvában rendezett Európa Bajnokság a negyedik helyezésem és a kvalifikációs szint teljesítése miatt emlékezetes. Szingapúrhoz életem legnagyobb élménye kötődik, az I. Ifjúsági Olimpián a dobogó második fokára léphettem diszkoszvetésben. A tárgyévben reményeim szerint megismételhetem tavalyi eredményeimet új edzőm, Csernák Zsolt, valamint a Heraklész-program nyújtotta segítséggel. Válogatottként pedig döntőbe kerülök az észtországi Tallinban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságon, reális célként megfogalmazott 52 méteres diszkoszvetéssel. Változik a díj is, ugyanis az eddig megszokott kupáktól eltérően igazi hungaricumot kapnak majd a sportolók, sportvezetők. Ennek részleteiről tartanak az egyeztetések. Díszvendéget is várnak a jeles eseményre, akiről annyit lehet tudni, hogy kiváló sportoló volt korábban, olimpiát is nyert, mostanság inkább városvezetőként és sportdiplomataként jeleskedik. Vele már felvették a kapcsolatot a szervezők, és elküldték számára a hivatalos felkérést is. Választ későbbre ígért tudtuk meg. A finom falatokról a Sóstó Csárda szakácsai gondoskodnak, a zenekar pedig a Kiskunhalason most debütáló Bajor-Nagy duó lesz. Dózsa Tamás Károly és Harkai Péter is reméli, hogy hagyományt teremtenek ezzel a bállal, és minden egyesület képviselteti magát. Jáger Levente Gulyás Józsefre emlékeztek Hogy szalad az idő. Mintha csak most történt volna, pedig azóta több ezer nap telt már el, és ki tudja mennyi focimeccset rendeztek szerte a világban, Európában, Magyarországon és Kiskunhalason. Már hetedik alkalommal emlékeztek meg barátai, tisztelői és a helyi labdarúgó-társadalom képviselői Gulyás Józsefről, vagy ahogy mindenki ismerte, Pókról. A méltán népszerű sportember és vendéglátós váratlan, tragikus halála január 2-án, hajnalban következett be, A Sneci klubban Schneider Pál, a Városi Labdarúgó Szövetség elnöke emlékezett meg Gulyás Józsefről. Felelevenítette azt a 7 évvel ezelőtti pillanatot, amikor Pók elköszönt tőlük, és másnap reggel a halálhírét hallotta. Az elnök szerint Gulyás József halálával pótolhatatlan veszteség érte a halasi labdarúgóéletet. A méltán népszerű vendéglátós ízig-vérig sportember volt, a Kiskunhalasi FC sikeres korszaka az ő nevéhez fűződik. Jó érzékkel irányította a csapatot, kapcsolatait latba vetette azért, hogy minél erősebb kerettel vágjanak neki az adott szezonnak. Megyei bajnoki cím, magasabb osztályban való szereplés és nem egyszer több száz néző előtt lejátszott mérkőzés maradt utána. Nem csoda, hogy barátai, tisztelői nem feledkeztek el róla. Díj őrzi a nevét, amelyet minden évben a Sportgála keretében adnak át, ezen felül egy labdarúgókupát rendeznek emlékének tisztelegve. JL Dr. Jerémiás Attila veterán atléta 2010-ben is orvos világbajnoki címet szereztem súlylökésben, diszkoszvetésben és fekvenyomásban, gerelyhajításban pedig ezüstéremmel díjazták a teljesítményem a horvátországi Porecben. Kiskunhalason szokásosan nagy érdeklődéstől kísérve, 16. alkalommal megrendeztük az Országos Shotorama és Shockorama versenyt. Csúcspontként a Nyíregyházán lebonyolított Veterán Európa Bajnokságon első lettem súlyemelésben, ahol boldogságomra helyezésem elisméseképpen játszották le a magyar Himnuszt, majd részt vehettem a Magyar Olimpiai Bizottság fogadásán Európa bajnok versenytársaimmal együtt. Ez évben az Orvos Világjátékok, az Alpok-Adria Kupa, a Veterán Dobó Világkupa szerepel a terveim között azzal az elvárással, hogy súlylökésben a 13,5 méteres, diszkoszvetésben a 42 méteres eredményem meg tudjam tartani. V. K. RÖVIDEN Kupabúcsú A Magyar Kupa negyedik körében a Vác ellen léptek pályára Varga József tanítványai. Még az elmúlt év végén lejátszott találkozón a Herrel, Uhrakovával, Temessel, Kirsnerrel felálló vendégegylet ellen a halasiak jól tartották magukat az első félidőben. A játékrész közepéig 3-4 gól volt a különbség a két csapat között. A szünetre 5 gólos váci előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A szünet után a halasiak támadásban rengeteg labdát eladtak, ebből pedig rendre góllal tudtak kijönni a vendégek. A végére az a kérdés maradt, hogy hány góllal nyer az NB I-es csapat. A halasi kapuban Pető Renáta ziccerek sorát hárította. Döntőnek bizonyult, hogy a halasiak a második 30 percben csak 8 gólt lőttek, a korábbi KNKSE kapus, Juhász Edina 50%-kal védett, Tápai pedig 6 gólt szerzett. Kiskunhalas NKSE-Vác (14-19). A halasiak ezzel elbúcsúztak a Magyar Kupa további küzdelmeitől, folytatás februárban, a Kecskemét elleni NB I/B-s bajnokival. Gála Halai kötődésű kézilabdázók is pályára léptek a hagyományos gálán, amelyet idén is a debreceni Főnix Csarnokban rendeztek. A kilencvenes évek közepe legendás csapatának tagjai, a DVSC kézilabdázói mérték össze erejüket az ugyancsak népszerű labdarúgókkal. A Lokinál szerepet kapott Virincsik Anasztázia, aki a nemzetközi kupagyőzelemből fontos gólokkal vette ki a részét. Ugyancsak magára öltötte újra a legendás mezt Katkó Andrea, aki szintén komoly részt vállalt a legendás egylet sikereiből. A kiváló hangulatú gálán döntetlen született a két csapat mérkőzésén. Villámsakk A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték az évtized első óráiban az újévi villámversenyt, ahol a legtehetségesebb sakkozók mérhették össze tudásukat a tábláknál. Az évtizedek óta tradicionálisnak számító, rangos sporteseményt Dózsa Tamás Károly alpolgármester nyitotta meg. Ezúttal is magas volt a nívó és a bajnokságot végül Varga Klára nyerte meg Balog Ferenc és Márta Dominik előtt. Kispálya Az alapszakasz után a rájátszással folytatódik a Joma kispályás teremfoci bajnokság. Az ünnepek miatti szünet után az alábbi mérkőzésekre kerül sor a nyitányon. Január 8., szombat: Balota-Honvéd Gábor Áron SE, Másnaposok-Rapid, Roló-Halas Kft.-Erman 90, NO- NAME-DARSZ, Just for fun-bourbon Brothers, Sz-Food Team-Rosszbarátok, Grund FC Stravia-Paracel, Frankószer-Tricomp FC L.T., Sóstó-Kis Itália, XXX Cafe-Szivacs, Csakkapura-Lindau Logistic, Drazsé-Connextion, Jóbarátok-Szilády Joma, Starbrigad-Rose, Digiservice-X-Trem Cafe Ben Joe, Retró KFC-Cel. Január 9., vasárnap: Erman-DARSZ, Balota-Rapid, Roló Halas Kft.-NO-NA- ME, Honvéd Gábor Áron SE-Másnaposok, Frankószer-Just for fun, Paracel-Sz-Food Team, Tricomp-Bourbon Brothers, Grund-Rosszbarátok, Csakkapura-Sóstó, Connextion-Szivacs, Lindau Logistic-Kis Itália, Drazsé-XXX Cafe, Starbrigad-Retro KFC, X-Trem Cafe Ben Joe-Jóbarátok, Digiservice- Szilády Joma, Rose-Cel. jáger

12 12 városunk színei január 5. Újévi koncert: BUÉK 2011 A Városi Filmszínházban sokéves hagyomány az újévi koncert a kecskeméti szimfonikus zenekarral, a Kodály-díjas Gerhát László karnagygyal és meghívott előadóművészek közreműködésével. Nem volt ez másként idén sem: az ünnepi hangverseny nagy sikert aratott. A rendezvény konferansziéja Pősz Attila volt. RITA ASSZONY HÉTKÖZNAPI ÍZVARÁZSLATA Ropogós előétel B.U.É.K. minden kedves háziasszonynak! Túlvagyunk az ünnepeken, bízom benne, hogy Olvasóimnak is sikerült elkápráztatniuk családtagjaikat, vendégeiket. Ilyenkor, a nagy evések után jólesik egy kicsit visszafogni magunkat első receptje egy könnyed, ropogós reggeli finomság, amit akár előételként is felszolgálhatunk vendégeinknek. Bruschetta Hozzávalók: rozs- vagy bármilyen kenyér, fokhagyma, olívaolaj, só, bors. A pirított kenyérszeleteket bedörzsölöm fokhagymával, és megkenem valamelyik feltéttel. 1. A reszelt vöröshagymát olívaolajon kicsit megpirítom, apróra vágom a paradicsomot. Sózom, borsozom, megszórom felaprított friss bazsalikommal és pár szem olívabogyót adok hozzá. 2. Egy avokádót összetörök villával, adok hozzá olívaolajat, sózom, borsozom, meglocsolom citromlével, és vágok bele friss koriandert. 3. Egy kis fokhagymás olívaolajon megpirítom az apróra vágott gombát, sózom, megszórom borsikafűvel. Sokan szeretnek pirítóst ropogtatni reggelire, ám nem árt néha variálni a feltéteket. A margarin vagy lekvár helyett bátran ajánlom a fenti krémek valamelyikét. Olaszos, zöldfűszeres, gombás, mindenki választhat ízlésének megfelelőt. Higgyék el, kedves Olvasóim, a reggeli étkezésekre is érdemes odafigyelni, hiszen biztosan jól indul majd a nap, ha egy ilyen finomsággal lepjük meg családtagjainkat. Sok sikert kívánok a konyhában 2011-re is! Rita asszony A friss, minőségi alapanyagok beszállítója a Kisbosnyák Zöldségker Kft. Fotó: Szőri Attila Liszt Ferenc III. Magyar Rapszódiájával kezdődött a 2011-es újévi koncert a halasi moziban. A magyarságát és világfias eleganciáját egyaránt megmutató szerző 200 éve született. A következő műsorszám a nemzeti emlékezet program keretében Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője előtt tisztelgett. A zenekar a Táncot adta elő a Sarolta című operából. Vizin Viktória operaénekes, a vokális zenetudomány doktora Berlioz: Faust elkárhozása című művéből Margit áriáját énekelte. A folytatásban Bizet: Carmenjéből hangzottak el részletek Gerhát László karnagy vezetésével. Az első részt Berlioz Rákóczi indulója zárta a kecskeméti szimfonikusokkal, akik meghatározói a hírös város kulturális életének, és immár 15 éve játszanak nálunk is, hogy köszöntsék az új évet. A második rész nyitásaként Gerhát László Strauss: Éljen a magyar polkáját vezényelte. Vizin Viktória a Magyar A Halas Tv Pont című műsorában harmadik alkalommal jelentkezett a Partyarc-rovat, melyben egy halasi diáklányt alakít át a profi szépségstáb mindössze 50 perc alatt. Ezúttal a Felsővárosi-iskolából Badinszki Betti volt a kiválasztott, aki a kamerák kereszttüzében kapott szilveszteri sminket, frizurát és ruhát a szépségstáb tagjaitól (Bálint Gyöngyi, Király Melinda, Király Szilvi). Betti örömmel szemlélte új külsejét a tévében, gyors átváltozása során sok hasznos fortélyt elleshetett. A Partyarc-rovat 2011-ben is folytatódik, és a Pont Facebook oldalán továbbra is várják a jelentkezéseket... Szőri Attila Állami Operaház, a Veronai Opera, Torontó, Dallas, a New York-i Metropolitan után Kiskunhalason lépett fel, és varázsolta el az ünneplő közönséget. Gershwin Summertime című szerzeménye nagy sikert aratott előadásában. A koncertprogram ezután a keringőkirály művével folytatódott: a szimfonikusok a Perpetuum mobilét játszották. A folytatásban Berstein West Side Story-jából a Somewhere hangzott el Vizin Viktória tolmácsolásában. A későbbiekben Kálmán Imre Ördöglovasából a Palotás szerepelt műsoron. Az újévi koncertet Johann Strauss Kék Duna keringője és a ráadásként játszott Radetzky-induló zárta a közönség bevonásával és aktív közreműködésével. P. L. Betti mesés átalakulása a Pontban Sóstó téli képei... Fotók: pozsgai ákos Fotók: Lázár Zsolt Fotók: kohout zoltán DEKÓDER avagy a szavak mögötti világ Cenzúratörvény. Meglepetten olvasom, milyen nagy felzúdulást kelt a Fidesz sajtótörvénye Magyarországon. Meglep a meglepetés. Vajon ki hitte, hogy Orbán Viktor kétharmada nem fog vagy nem pont így fog hozzányúlni a sajtóviszonyokhoz? Vajon ki gondolta, hogy a fideszeseken kívül mások is kapnak majd helyet az új cenzorok közt? Komolyan hitte bárki, hogy a kormány megelégszik annyi hatalommal, amit jog szerint a választóktól kapott? Tényleg várta bárki is, hogy lesz valakiben annyi bátorság és tisztesség a kormányoldalon, hogy szembeszáll ezzel a szégyenletes és buta törvénynyel? Ha bárkinek is voltak illúziói a baloldal arcátlan visszaélései után a magyar elit mértékletességéről, ha bárki azt hitte, hogy 8 év Gyurcsány után nem jöhet hasonlóan visszataszító árulás, akkor csak elég ránézni a térképre. Magyarország Szerbia és Ukrajna térségébe ágyazott törpeállam, amelynek a múltja nem a nyugati, hanem a balkáni-bizánci kultúrához köt; ne feledjük, Kádár sem azért bukott meg, mert diktatúrát tartott, hanem azért, mert elfogyott az ország pénze. Ez persze nem jelenti azt, hogy a dolog így rendben van. Az új cenzúratörvény akkor volna rendben, ha a kormány bevallaná, hogy nem kíván demokratikus eszközökkel kormányozni. Ezer akár egész jól hangzó indokot találhatna e színvallásra: válság van, sok a disznó a gazdaságban, erős kéz kell, satöbbi. Amíg azt füllenti magáról, hogy demokrata, addig ez a törvény nem (sem) áll jól. Az olvasók érteni fogják De az igazi meglepetés az, hogy miért félnek az újságírók ettől a cenzúratörvénytől. Félelemre semmi ok. Persze, nem azért, mert a kormány nem fogja szorosra fogni a gyeplőt. Ha már van cenzortörvény, lesznek is, akik azért fogják kapni a kéthavonkénti jutalmat, mert elmeszeltek renitens újságírókat. Ám ha az igazat többé nem lehet elmondani, akkor a sajtó törvényszerűen elkezd majd hazudni. Ha pedig hazudozásra kényszerítik a sajtót, akkor bele kell menni a játékba. A Kádárkorszakban is ezt csinálta a szakma: mindenki tudta, hogy a lapok, a tévés-rádiós tudósítások elhallgatnak, torzítanak, csúsztatnak. Ha a kormány ezt akarja, legyen így: legyen tele a sajtó fényes termelési jelentésekkel, barátságos ünnepi portrékkal a kormánytagok és a képviselők családi fészkéből, diplomáciai és gazdasági sikerekkel, a Kedves Vezetők szépre retusált fényképeivel. Magyarország az elmúlt 60 évben megtanulta, hogyan lehet a hülyék diktatúrája alatt is érvényesíteni az igazság kimondását (na jó, néha csak kisuttogását). Megtanították, hogy a hatalommal szemben kár kapálózni: a hatalmi erőszak, a korrupció, a befolyással visszaélés, a rokonok-haverok álláshoz juttatása örökre megmarad. Mostantól újra nem lesz szabad szabadon írni - nem nagy ügy, menni fog. Az olvasók érteni fogják, mi a pálya, mert a nyálasra erőltetett kormányfényezések mellett feléled majd az irónia, és a sorok közötti megvetésben úgyis ott lesz minden. k-out

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL Rekord magasságokban a hazai befektetési alapok Újabb csúcsra ért a magyar befektetési alapok vagyona áprilisban, köszönhetően a tavaly nyár óta tartó nettó

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Lankadt a német befektetők optimizmusa

Lankadt a német befektetők optimizmusa www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Válságkezelés Magyarországon

Válságkezelés Magyarországon Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Napii Ellemzéss 44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Összegzés Szinte nem tudunk olyan ismertebb instrumentumot felmutatni amely a tegnapi napon pozitív teljesítményt nyújtott volna. Az amerikai tőzsdeindexek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök

4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök Napii Ellemzéss 4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés Az előző napi amerikai hátraarc kedvezőtlen környezetet teremtet a befektetésre Európában, amelynek következtében

Részletesebben

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1 BEVEZETŐ A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány fennállása óta kiemelt célcsoportként kezeli a női vállalkozókat. Az alapítvány munkatársai naponta ismernek meg egyedi emberi, vállalkozói, női sorsokat

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

A lakáspiac alakulása

A lakáspiac alakulása A lakáspiac alakulása 2010. november 10. szerda A magyarországi lakáspiacra vonatkozó helyzetértékelések 2008 és 2009 júliusa között felmérésről-felmérésre romlottak, azóta a megítélés hullámvasútra ült.

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,

Részletesebben

Vállalkozások fejlesztési tervei

Vállalkozások fejlesztési tervei Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 26-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf Budapest, 2009. október 30. Hónig Péter miniszter Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Budapest Tisztelt Miniszter Úr! Köszönettel megkaptuk 2009. szeptember 30-án kelt válaszát 1 Bajnai Gordon

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46. A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak

Részletesebben

Motivációs teszt válaszok, kiértékelés

Motivációs teszt válaszok, kiértékelés A tesztalany sorszáma (áldozatvállalási készség) 1 2 2 2 3 3 3 2 2 2 2 2 2 1 3 2 2 2 3 3 3 2 3 3 3 2 3 3 3 3 2 3 2 3 3 2 2 3 0 2 2 2 1 2 2 1 3 1 2 3 2 4 1 3 3 1 1 2 2 3 2 3 0 2 1 3 2 2 5 2 3 2 1 1 1 3

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Az újkori magyar civil, nonprofit szektor az idei évben ünnepli 20 éves születésnapját. Ilyen alkalmakkor a témával foglalkozó

Részletesebben

AHK Konjunktúrafelmérés Közép és Keleteurópa 2014

AHK Konjunktúrafelmérés Közép és Keleteurópa 2014 AHK Konjunktúrafelmérés Közép és Keleteurópa 0 A német külkereskedelmi kamarák országban végzett konjunktúrafelmérésének eredményei. évfolyam AHK Konjunktúrajelentés KKE 0 Tartalom. Bevezető.... A legfontosabb

Részletesebben

Éves beszámoló (2011/2012-es nevelési évről)

Éves beszámoló (2011/2012-es nevelési évről) Pilisi Általános Iskolák, Óvodák és Bölcsődék Közössége Óvoda Kindergarten Leinwar 2518 Leányvár, Erzsébet utca 46-48. Éves beszámoló (2011/2012-es nevelési évről) 1. Az óvoda működését meghatározó általános

Részletesebben

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák

Részletesebben

Dr. Kaposi József 2014

Dr. Kaposi József 2014 Dr. Kaposi József 2014 A változások hajóerői és korlátai A változások jelentős része európai/nemzetközi trendek hazai megjelenése: Bologna-folyamat és Lisszaboni folyamat emberi képességek felértékelődése,

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

A Jászkiséri Sportegyesület pénzügyi gazdálkodásának bemutatása 2005 2009

A Jászkiséri Sportegyesület pénzügyi gazdálkodásának bemutatása 2005 2009 A Jászkiséri Sportegyesület pénzügyi gazdálkodásának bemutatása 2005 2009 A következő oldalakon az egyesületünk gazdálkodását kívánjuk tagságunknak bemutatni, főbb költségvetési mutatók alakulásán keresztül.

Részletesebben

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös

Részletesebben

Recesszió Magyarországon

Recesszió Magyarországon Recesszió Magyarországon Makrogazdasági helyzet 04Q1 04Q2 04Q3 04Q4 05Q1 05Q2 05Q3 05Q4 06Q1 06Q2 06Q3 06Q4 07Q1 07Q2 07Q3 07Q4 08Q1 08Q2 08Q3 08Q4 09Q1 09Q2 09Q3 09Q4 A bruttó hazai termék (GDP) növekedése

Részletesebben

Hogyan csökkenthetjük az élelmiszerpazarlást? Hasznos tippek a Tescótól, az élelmiszer-pazarlás elleni harc elkötelezett támogatójától.

Hogyan csökkenthetjük az élelmiszerpazarlást? Hasznos tippek a Tescótól, az élelmiszer-pazarlás elleni harc elkötelezett támogatójától. Hogyan csökkenthetjük az élelmiszerpazarlást? Hasznos tippek a Tescótól, az élelmiszer-pazarlás elleni harc elkötelezett támogatójától. 1 Egyetlen falat sem veszhet kárba. Különösen egy olyan világban,

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

A településrendezési tervek fejlesztési összefüggései A tervezési program és a területek adottságai Annak idején, a 80-as években, s különösen az önkormányzati rendszer létrejötte után rendszeres és erőteljes

Részletesebben

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* 2012/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 3. szám 2012. január 18. A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* Tartalomból 1

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Legjobb Munkahely Felmérés 2014. Trendek és tanulságok

Legjobb Munkahely Felmérés 2014. Trendek és tanulságok Legjobb Munkahely Felmérés 2014 Trendek és tanulságok A vállalatokat egyre gyakrabban állítják kihívás elé a következő trendek, amelyek a munkaerőpiac teljes átalakulását eredményezik Idősödő társadalom

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten?

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Október vége van, 2013 októberéé, és jövő tavasszal, ha igaz, Budapesten is beindul a közbicikli rendszer, BUBI néven. Tud róla? Tudja, hogy mi is ez? Érdekli? Szeretné

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

Nem nézni kell, hanem benne kell lenni!

Nem nézni kell, hanem benne kell lenni! Nem nézni kell, hanem benne kell lenni! A média világa: ahol jó lenni? Ha nekünk fontos Ha az újságírónak fontos A média világa: ahol jó lenni? Mit engedhetnek meg maguknak az újságírók, és mit engedhetünk

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

Banai Ádám Vágó Nikolett: Hitelfelvételi döntéseink mozgatórugói

Banai Ádám Vágó Nikolett: Hitelfelvételi döntéseink mozgatórugói Banai Ádám Vágó Nikolett: Hitelfelvételi döntéseink mozgatórugói A válságot követően a hazai bankrendszer hitelállománya jelentősen csökkent. A reálgazdaságra gyakorolt erőteljesebb és közvetlenebb hatása

Részletesebben

Előterjesztés Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 28-i ülésére.

Előterjesztés Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 28-i ülésére. Előterjesztés Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 28-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! A Hegyhát-Észak Térségi Egyesület 1995. évben alakult meg 10 önkormányzat részvételével.

Részletesebben

A SZIVÁRVÁNYRA VÁRVA

A SZIVÁRVÁNYRA VÁRVA A SZIVÁRVÁNYRA VÁRVA ÁTTEKINTÉS... 2 BEFEKTETÉSI PIACOK... 2 ÉPÍTKEZÉSI AKTIVITÁS... 3 A RAKTÁRÉPÜLETEK ÚJ GENERÁCIÓJA... 4 BÉRLETI PIACOK... 8 PIACI BÉRLETI DÍJAK... 8 KÖVETKEZTETÉS... 9 A SZERKESZTŐ

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA E L N Ö K É T Ő L Szám: 7/4-18/2011. J e g y z ő k ö n y v Készül: a Pénzügyi Bizottság 2011. november 23-án 10 óra 05 perckor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából. Bevezetés

Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából. Bevezetés "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából Bevezetés Kedves Ügyelőtársak! Január 26-án közgyűlésen számoltunk

Részletesebben

A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN

A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN A K I I Budapest 2003 Agrárgazdasági Tanulmányok 2003. 6. szám Kiadja: az Agrárgazdasági

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvár és Környéke Víziközmű-társulat működésével

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év 1) A GAZDASÁGI KÖRNYEZET 2015. ÉVI ALAKULÁSA, VÁRHATÓ 2016. ÉVI HATÁSOK Az egészségpénztárak működésére igen érzékenyen hatnak az egyes jogszabályváltozások, a

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Újra eljön a magyar részvények ideje?

Újra eljön a magyar részvények ideje? Újra eljön a magyar részvények ideje? Cinkotai Norbert Vezető elemző 2 Mi változott április óta? Az infláció erősödik, velünk maradhat. Nem csak itthon. A volatilitás némileg csökkent, de a piacok alig

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal A 2003-ra vonatkozó nonprofit-adatgyűjtés legfontosabb megállapításai A Központi Statisztikai Hivatal 2004-ben, három év után ismét teljes körű adatgyűjtést hajtott végre

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Kiegészítő melléklet 2013. üzleti évről

Kiegészítő melléklet 2013. üzleti évről Kiegészítő melléklet 2013. üzleti évről Beszámolási időszak kezdete: 2013. január 1. Beszámolási időszak vége: 2013. december 31. Keltezés: 2014. február 25. Alföldi István ügyvezető igazgató 1 I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

VII-B-004/761-4 /2013

VII-B-004/761-4 /2013 VII-B-004/761-4 /2013 Beszámoló A Fejér Megyei Kormányhivatal 2012. évi tevékenységéről FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló... - 3-2. A kormányhivatalt érintő feladat- és

Részletesebben

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Január 19-20-n mutatkozott be először Párizsban Vikartóczky Gusztáv mester Hanbojitsu anyagával Philippe Galais mester meghívására. A rendezvényre a váratlan hóesés ellenére

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

6. Hét 2010. Február 10. Szerda

6. Hét 2010. Február 10. Szerda Napii Ellemzéss 6. Hét 2010. Február 10. Szerda Összegzés Leginkább a Görögország megmentése körül forgó hírek befolyásolták a tegnapi pozitív hangulat kialakulását. Úgy néz ki, hogy az eurozóna tagjai

Részletesebben

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres

Részletesebben

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a Helyi Érték - Közép-Dunántúli Civil Szolgáltató Hírlevél felkérésére kutatást végzett Közép-Dunántúl három

Részletesebben

Népszámlálás kommunikációs program

Népszámlálás kommunikációs program Népszámlálás kommunikációs program Sikeres kommunikáció=eredményes összeírás Népszámlálás az egyetlen teljeskörű összeírás. Legmélyebb területi szintű adatok megszerzése. (kistérség, városrész). Tetszőleges

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2013 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az előző

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: a Képviselő-testület 2013. június 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló a Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány 2012. évi munkájáról Előterjesztő: Szlahó

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben