Ez a feladat szolgálat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ez a feladat szolgálat"

Átírás

1 Ez a feladat szolgálat Az interjú legutóbbi számunk megjelenése után, az uborkaszezon idején készült, amikor még leginkább a tikkasztó melegre figyeltünk, a politikusok szabadságra igyekeztek, a szociális és munkaügyi miniszter még nem. Dr. Lamperth Mónika számára akkor új feladat kezdődött, új kihívásokkal Beszélgetésünk elején arról esett szó, hogy néhány héttel korábban az önkormányzatok érdekegyeztető fórumán a polgármesterekkel hosszú távú programokról, régiókról, kistérségekről egyeztetett, most pedig foglalkoztatásról, hátrányos helyzetben lévő emberek lehetőségeiről, esélyegyenlőségről... Dr. Lamperth Mónika amit csak alázattal, kellő empátiával, az emberek iránti felelősséggel lehet végezni. Én örömmel végzem, hiszen minden jól sikerült programban az embert látom, aki segítségünkkel boldogul. Szociális és munkaügyi miniszterként mit tart az esélyegyenlőség évében a legfontosabbnak? Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a szociális és munkaügyi tárcát irányíthatom. Igazi kihívásnak tekintem ezt a feladatot, hiszen a konvergenciaprogram megvalósítása idején melyet az MSZP politikusaként nagyon fontosnak tartok kell megmutatnom azt, hogy a szocialista többségű kormánynak mennyire fontos az esélyegyenlőség. Munkám lényegének tekintem, hogy minden hátrányos helyzetű ember legyen munkanélküli, roma, megváltozott munkaképességű, a többségtől eltérő szexuális irányultságú vagy épp hajléktalan kapjon a jelenleginél több esélyt arra, hogy beilleszkedjen, vagy visszataláljon a társadalomba. A szociális és munkaügyi tárca programjai pontosan ezt célozzák: segítjük azokat a hátrányos helyzetű embereket, akik maguk is aktívan tesznek saját boldogulásukért. Ezek az elvek pontosan tükröződnek a július elseje óta működő két programunkban: a START PLUSZ és a START EXTRA programra gondolok. Tudjuk, hogy a kismamák GYES után, az ápolási díj lejárta után ismét dolgozni akarók, az 50 év felettiek, az alacsony végzettségűek ma még nagyon nehezen találnak állást, ezért e két programban nagyon jelentős járulékkedvezménnyel segítjük a munkaadókat, ösztönözzük őket, hogy megérje a hátrányos helyzetben lévő munkavállalókat alkalmazni. Abból indultunk ki, hogy először a munkáltató talán azért veszi fel a mondjuk 53 éves munkanélkülit, mert foglalkoztatása lényegesen olcsóbb, de 1 2 év eltelte után rájön arra, milyen ostoba előítélet, hogy a cégek nem alkalmaznak 50 év felettieket. Addigra ugyanis már megismeri a munkavállalót, ennyi idő elég a bizonyításra. Persze itt az álláskeresőnek is akarnia kell, hiszen a Startkártya kiváltásának egyik feltétele, hogy regisztráljon, vagyis aktívan tegyen valamit azért, hogy munkát találjon. Szociális és munkaügyi miniszterként úgy érzem, igenis tudunk tenni szinte minden csoport érdekében valamit. Emlékezetes, hogy az Országgyűlés június 25-én elfogadta a Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) stratégiai tervéről szóló országgyűlési határozatot. Ebben olyan célok szerepelnek, mint a romák munkaerőpiaci integrációjának elősegítése, az egyenlő bánásmód érvényesítése. Örülök, hogy ezt a határozatot a jelenlévő képviselők teljes egyetértésével, ellenszavazat nélkül fogadták el a Parlamentben. Az egyhangú szavazat sajnos ma még ritkán fordul elő az Országgyűlésben Kár, jó volna, ha többször előfordulna! Az egyenlő bánásmód érvényesítése a fogyatékossággal élőknél is nagyon fontos, ők is azt szeretnék, ha a közösség figyelne rájuk, ha dolgozhatnának... Az esélyek növeléséről, a hátrányos helyzetűekről szólva figyelnünk kell a megváltozott munkaképességűekre is. Hiszen az ő esetükben is a munkaviszony a garancia arra, hogy ne legyenek kiszolgáltatottak, törvény védje őket. Idén július elsejétől a korábbinál lényegesen több cég és szervezet veheti igénybe az állami támogatást. Az új rendszer azt is szabályozza, hogy ezeket az alkalmazottakat kizárólag egészségi és mentális állapotuknak megfelelő körülmények közt foglalkoztathatja a munkaadó. Közel 35 ezer sérült dolgozhat így állami támogatással. Ilyen a rehabilitációs járadék is? Hasonló gondolkodásmód jellemzi a rehabilitációs járadék megváltoztatá- augusztus szeptember ÖN KOR KÉP 7

2 sát is. Az új ellátórendszert itt fokozatosan vezetjük be. Ennek lényege, hogy ezentúl a rokkantnyugdíj megállapításánál nem az általános munkaképesség-csökkenést vizsgálják az embereknél az orvos szakértők akiket foglalkozási és szociális szakértők segítenek, hanem a megmaradt, még fejleszthető képességeket. Vagyis, aki egy súlyos baleset, egy tragédia után a szó szoros és átvitt értelmében is fel akar állni, dolgozni akar, vissza szeretne illeszkedni a társadalomba, azt segítjük. Rehabilitációs járadékkal, amely komplex rehabilitációs szolgáltatással egészül ki. Erre a célra 7 év alatt 60 milliárd forintos uniós támogatást használ fel a kormány. Mit jelent a Lépj egyet előre! Esélyt szeretnénk adni azoknak az embereknek is, akiknek vagy nagyon alacsony az iskolai végzettségük és ezért nem találnak munkát, vagy van ugyan szakmájuk, de az már nem kelendő a munkaerőpiacon. Ezt szolgálja a Lépj egyet előre! program. Ennek az első szakasza már lezárult, és állíthatom: hihetetlen népszerű volt. Itt is megvalósul az az elv, hogy aki változtatni akar a sorsán, hajlandó azért tanulni, hogy azután a korábbinál jóval nagyobb eséllyel találjon állást, az számíthat a támogatásunkra. A program több mint 15 ezer embert támogat tanulásában, közülük 5700 érintett már levizsgázott. A tervek szerint a Lépj egyet előre! ősszel folytatódik, biztos vagyok benne, hogy sokan fognak élni az új lehetőségekkel. Miről szól a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program? Ezekben az esélyteremtő programokban az uniós források nagy segítségünkre vannak, igyekszünk a lehető legjobban kihasználni az EU-s támogatásokat. Csak néhány példa: a START PLUSZ és START EXTRA az Európai Szociális Alap (ESZA) társfinanszírozásával valósul meg, a TÁMOP keretében. Idén júliustól december végéig Megállapodtak a koalíciós pártok az egészségbiztosításról. Politikai egyezség született az egészségbiztosításról jelentette be Kökény Mihály, a szocialista párt szakpolitikusa miután véget ért a koalíciós pártok megbeszélése. Elmondta: a rendszer alapegysége a megye lesz, a Közép-magyarországi Régióban (Budapest és Pest megye) pedig négy pénztár alakulhat meg. Az adott pénztár azért a megyéért lesz felelős, ahol alapítási jogot szerzett, de biztosítottakat toborozhat a megyén kívül is. Szabályozni kívánják, hogy területi monopóliumok ne alakulhassanak ki. Alapvetően a területek megyei szinten kerülnek kijelölésre. Lényeg, hogy a biztosítóknak ötszázezer főre kell javaslatot tenni és az ellátásban résztvevők választhatnak. Az ellátásra jogosultak nem a jövedelmet, hanem a fejkvótát viszik magukkal. Magyarországon továbbra is egységes nemzeti társadalmi biztosítás működik, lényeg a verseny nyilatkozta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. 43 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre. A TÁMOP egyébként azért is fontos, mert egyik prioritása a foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) egyik kiemelt célja a munkaerőpiaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése. A ROP-ok is fontos célként kezelik a foglalkoztatás elősegítését. Ezt egyébként pályázatokkal is segítjük. Mire figyeljenek az önkormányzatok? Például az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) vonatkozó programjaira. Az alapítványnál is több olyan pályázat van, amely a vállalkozásokat, illetve a hátrányos helyzetű településeket segíti. Ilyen az ún. kisfalu program, mely iránt nagy az érdeklődés, felhívom a figyelmet, hogy a pályázat beadási határideje még nem járt le. Kétszázmillió forintot biztosítottunk arra a célra, hogy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott községek az ún. kisfalvak foglalkoztatási gondjain enyhítsünk. A példákat még hosszan sorolhatnám, de úgy vélem, világos: minden energiánkat és fellelhető forrást annak szolgálatába szeretnénk állítani, hogy reményt, esélyt adjunk a hátrányos helyzetű embereknek. Ez a feladat szolgálat amit csak alázattal, kellő empátiával, az emberek iránti felelősséggel lehet végezni. Én örömmel végzem, hiszen minden jól sikerült programban az embert látom, aki segítségünkkel boldogul. Csiky Ildikó Ivóvízminőség-javításra 200 milliárd jut. Magyarországon 2,5 millió ember olyan vizet iszik, amely hosszú távon ártalmas lehet az egészségre. A legnagyobb problémát a víz arzén tartalma jelenti, egyedül ez másfél millió embert érint. A megoldást a víznyerő helyek cseréje vagy egy speciális ipari eljárás jelentené. Az önkormányzatok pályázhatnak olyan európai uniós támogatásra, amellyel megoldható a probléma. Ivóvízminőség javításra 200 milliárd forintot ad Magyarországnak 2013-ig az unió. Ebből összesen 56 milliárdra lehet pályázni önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak. Az önkormányzatok a pénz nagy részét, több mint 80 százalékát megkapják az Uniós támogatásból. A maradék pénzre pedig a fejlesztési bankkal egy hitelt hirdetünk meg, ahol az első öt évben felmerülő kamatok 80 százalékát a kormány meg fogja téríteni mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. 8 ÖN KOR KÉP augusztus szeptember

3 ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA Idén jeles évfordulóhoz kötődött a köztisztviselők számára legfontosabb országos szakmai rendezvény. A Köztisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezésében tizenötödik alkalommal tartották meg az Országos Jegyző-Közigazgatási Konferenciát. A korábbi állandó siófoki helyszín helyett idén Nyíregyháza adott otthont a szeptemberi konferenciának, melynek fővédnöke Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, védnökei Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter és Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke voltak. Nyíregyházi randevú Napjaink és a következő évek legfontosabb kérdéseiről tanácskoztak a közigazgatás szereplői. Az érdeklődők első kézből kaptak tájékoztatást az Új Magyarország Fejlesztési Tervről, a közigazgatási szintek reformjáról, a köztisztviselői kultúraváltásról, az új típusú teljesítményértékelési rendszerről, a helyi önkormányzatok gazdálkodási és ellenőrzési rendszerének időszerű kérdéseiről. A több mint 300 önkormányzati és államigazgatási szakembert Fülöp István megyei közgyűlési elnök és Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármester köszöntötte. A nyíregyházi szakmai fórumról a KÖZSZÖV főtitkára tudósít. * Hogyan illeszkednek, ha illeszkednek a kormányzat intézkedései? * Terjedelmi korlátok miatt itt most nincs mód arra, hogy valamennyi előadásra kitérjen, ezért csak a három előadásból elevenítek fel részleteket. A teljes program a Magyar Közigazgatási Kar honlapján ( a Rendezvények aloldalon a XV. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencia link alatt megtekinthető, és várhatóan október elejétől az egyes előadáscímekre klikkelve az előadók jóvoltából a konkrét előadás is megismerhetővé válik azok számára, akik nem vettek részt a konferencián, vagy részvevőként szeretnék felidézni az ott elhangzottakat. Draskovics Tibor kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter a közigazgatási reformról tartott előadásában alapkérdésként vetette fel: Hogyan illeszkednek ha illeszkednek a kormányzat intézkedései?, majd egyben meg is válaszolva elmondta, hogy a kormányzat átfogó elgondolást tartalmazó anyagot vitat majd meg az önkormányzatokon belüli és túli feladatokról. Legfontosabb szempont az ügyfélközpontúság és a belső hatékonyság érvényesítése, amelyek véleménye szerint sem új elgondolások. Új kihívásként jelölte meg, hogy a közigazgatás egyfajta harapófogóban végzi tevékenységét: az ügyféli elvárások és a költségvetési lehetőségek között egyensúlyozva. E kihívásra a választ, az ügyféli igények kielégítését szűkülő, majd maradó (stagnáló) erőforrásokból kell megoldanunk az elkövetkező években. Az ügyfél szempontjából a hatóság előtt zajló ügye EGY ÜGY, csupa nagybetűvel, hisz számára ez a legfontosabb. Ez az EGY ÜGY azonban a közigazgatási hatóság oldaláról egy vagy több ügyként jelenik meg az eljárási cselekmények, közreműködő (szak)hatóságok miatt. Példaként említette meg, hogy egy haláleset esetén 8 minisztérium érintett, 22 jogszabályt kell alkalmazni több tucat eljárásban. Feladat tehát a folyamaton alapuló jogszabályalkotás megteremtése. Draskovics Tibor hangsúlyozta, hogy a célok eléréséhez fontos az állampolgárokat közvetlenül érintő hivatali ügyek reformja; az eredményt, hatékonyságot, teljesítményt előtérbe helyező közigazgatás; a HRM és a foglakoztatás teljesítménye ösztönző jellegének megerősítése és rugalmasabbá tétele. A hogyan tovább? kérdésére kifejtette, hogy az eredményközpontúság, a törvényesség és a szakszerűség érvényesülése mellett ma a hivatal és az ügyfél is válogat: melyik az az ügy, szabály, amelyet betart és melyik az, amelyiket nem. Ezen változtatni kell: a kötelezettség teljesítésével, a teljesítés elmaradása esetén egyenlő szankcióval, és a szankció következetes végrehajtásával. A miniszter befejezésül a közfeladatok finanszírozásáról szólva azok átalakításáról beszélt, amelynek során megjelenik a program alapú költségvetési tervezés és az eredmény finanszírozása a működés vagy intézmény finanszírozása helyett. Nem lehet csak statisztikában, hatékonyságban gondolkodni Draskovics Tibor előadását követően a plenáris ülésen reflexióként vetődött fel, hogy végrehajtóként a jelenlévő jegyzők és közigazgatási szakemberek reformpártiak, de: csak végrehajtó szerepet töltenek be: államigazgatási hatósági ügyekben azokat a jogszabályokat hajtják végre, amelyet az Országgyűlés, a kormány és annak tagjai alkotnak, vagyis nem kérhető a végrehajtókon számon, hogy például miért kell annyi eljárási cselekményt lefolytatni a döntéshozatal előtt egy adott ügyben, illetve az adott eljárási cselekmények az ügyfelet, illetve más érintett szereplőket is védenek jogaik érvényesítése érdekében; augusztus szeptember ÖN KOR KÉP 9

4 KÖZIGAZGATÁS KORKÉP nem lehet csak statisztikában, hatékonyságban gondolkodni, egy ügy mögött az embert is látni kell mind ügyféli, mind hivatali oldalon (e kérdéskört fejtette ki részletesebben a második napon dr. Mészáros Miklós nyitó előadásában, amikor a közigazgatásról, mint humánszolgálatról szólt). A közigazgatás korszerűsítésének aktuális kérdéseiről A második napon a legnagyobb érdeklődést kiváltó program Bajnai Gordon előadása volt. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a közigazgatás korszerűsítésének aktuális kérdéseit elemezve a reform három legfontosabb céljának az állampolgároknak szánt jobb szolgáltatást, az ország fejlődését segítő jobb struktúrák létrehozását és az olcsóság követelményét jelölte meg. Az alapfeltételekről szólva elmondta, hogy szakmailag végiggondolt, tesztelt, megalapozott megoldásokra, valamint széles szakmai, politikai, társadalmi véleményeztetésekre van szükség. Ezt követően áttekintette azokat strukturális és működési reformértékű elemeket, amelyek megvalósításához minősített, illetve egyszerű többség szükséges a törvényhozásban. Szólt a kistérségi lehatárolás megváltoztatásának helyzetéről is, hangsúlyozta, hogy a kistérségi lehatárolás a jövőben csak megalapozott mutatószámok alapján történhessen. Az egyes jegyzői feladatok kistérségi szintre telepítése kapcsán kormányzati szándék, hogy új államigazgatási jegyzői feladat ha az ügyfélközelség nem követeli meg csak kistérségi szintre legyen telepíthető. Mennyiségi növekedés minőségi visszaesés Dr. Kiss László alkotmánybíró a jogalkotás alkotmányosságáról tartott előadást, kitért jogalkotásunk felfokozódott ütemére, véleménye szerint a mennyiségi növekedés már minőségi visszaesést eredményez. Külön kiemelte, hogy az egyes jogszabályok előkészítése során az egyre rövidülő kodifikációs időszak mellett további problémát jelent a megfelelő szakemberek hiánya. Különösen fontosnak tartotta az önkormányzati rendeletalkotásban a jogszabályszerkesztési ismeretek oktatását, mivel ma közel önkormányzati rendelet van hatályban a több mint 9000 központi jogszabályhoz képest. E hiányosságokból eredő szabályozási és szövegezési problémákra konkrét példákat is ismertetett a hatályos magyar joganyagból, amely hol megrökönyödést, hol derültséget váltott ki a konferencia részvevőinek körében. Szólt a jogalkotásban is megnyilvánuló politikai kultúra hiányáról és az Alkotmánybíróság mennyiségileg is egyre növekvő szerepéről a jogalkotásunk alkotmányosságának megőrzése érdekében. Dr. Gyergyák Ferenc

5 Kibékíthetetlen ellentétek. A 2006-os önkormányzati választások óta tizenhét településen kényszerültek időközi polgármester és képviselő-testület választást kiírni. Az esetek hátterében minden esetben kibékíthetetlen személyi ellentétek álltak, mely az érintett településeken rendre a képviselő-testületek feloszlatásához vezettek. A tizenhétből kilenc önkormányzatnál zajlott le az időközi választás, ebből négy esetben kapott újra bizalmat a korábbi polgármester. Az eddig megválasztott település vezetők mindegyike független. Feloszlatás időpontja: Időközi választás időpontja Település neve Választás típusa április 25. június 17. Vasboldogasszony polgármester április 25. július 8. Galgagyörk* polgármester április 25. július 8. Sellye polgármester képviselő-testület (11 fő) április 11. július 8. Somogyhatvan* polgármester április 5. július 15. Felsőregmec polgármester Feloszlatás időpontja: Időközi választás időpontja Település neve Választás típusa május 17. július 22. Miszla polgármester április 25. július 22. Pilisjászfalu polgármester május 30. augusztus 26. Bátmonostor* polgármester június 21. szeptember 16. Kék* polgármester július 13. október 7. Külsővat polgármester Július 17. október 7. Perkáta polgármester képviselő-testület (11 fő) augusztus 11. október 21. Nagycenk polgármester augusztus 24. november 18. Csörög polgármester augusztus 23. november 18. Attala polgármester szeptember 3. december 2. Budakalász polgármester képviselő-testület (17 fő) szeptember 12. december 8. Olaszfalu polgármester szeptember 19. Böhönye polgármester augusztus szeptember ÖN KOR KÉP 25

Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor

Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok Dr. Nyári Tibor Programozási időszak 2007-2013 Új Magyarország Fejlesztési terv ( Új Széchenyi Terv) 15 db Operatív Program (főbb fejlesztési területek)

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 18.Az állami szociálpolitika rendszere, a szociális ellátások típusai. Az állami és az önkormányzati szociális feladatok /A szociálpolitika fogalma/ Ferge Zsuzsa megfogalmazásában a szociálpolitika a társadalmi

Részletesebben

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8 A képzés, mint a foglalkoztathatóság növelésének eszköze Sumné Galambos Mária 2008. március 4. Foglalkoztatottak aránya, célok EU átlag Magyarország 2006 CÉL CÉL CÉL 2006 EU-15 EU-25 2010 2008 2010 Összesen

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők

Részletesebben

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást A szociális támogatási rendszer munkára ösztönző átalakítása társadalmi vita koncepció Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2008. július. Szociális támogatási rendszer sokféle élethelyzetre, sokféle pénzbeli

Részletesebben

Start-plusz, Start-extra programok

Start-plusz, Start-extra programok Start-plusz, Start-extra programok Kiss Péter miniszter Szociális és Munkaügyi Minisztérium Előzmények célzott járulék-kedvezmények a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítése érdekében célcsoportok:

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Bacsó Orsolya Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. február 13.

Részletesebben

I. Országgyűlés Egyenlő Bánásmód Hatóság

I. Országgyűlés Egyenlő Bánásmód Hatóság I. Országgyűlés Egyenlő Bánásmód Hatóság I. A célok meghatározása, felsorolása A diszkrimináció elleni fellépés és az egyenlő bánásmód követelményének tudatosítása, társadalmi szemléletformálás. Az esélyegyenlőség

Részletesebben

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei 2009-2010-ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza 2007-2008. évi AT TÁMOP 2-TIOP 3. TISZK TÁMOP 2.2.3 6 régió 31 pályázó,

Részletesebben

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret A társadalmi befogadás és részvétel erısítése a 2007-2008-as és a 2009-2010-es Akcióterv keretében 2009. június 22. Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret Magyarország 2007-2013

Részletesebben

Országos Érdekegyeztető Tanács első félévi munkaprogramja. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program

Országos Érdekegyeztető Tanács első félévi munkaprogramja. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program Országos Érdekegyeztető Tanács 2007. első félévi munkaprogramja 2. számú melléklet I. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program Január 2007. évi bértárgyalások a keresetnövelés éves mértékéről ( OÉT)

Részletesebben

kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi

kezelése című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi 4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt

Részletesebben

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán Hajdúszoboszló, 2010. június 1., Oross Jolán A szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló nemzeti stratégiai jelentés (Prioritások 20062010) Hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiaci

Részletesebben

A megváltozott munkaképess foglalkoztatása, a rehabilitáci. rulás. Előadó: Sarlósi-Baráth Melinda április 26.

A megváltozott munkaképess foglalkoztatása, a rehabilitáci. rulás. Előadó: Sarlósi-Baráth Melinda április 26. A megváltozott munkaképess pességű személyek foglalkoztatása, a rehabilitáci ciós s hozzájárul rulás változásának áttekintése Előadó: Sarlósi-Baráth Melinda 2010. április 26. Az ÁFSZ lehetőségének, szerepének

Részletesebben

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI

Részletesebben

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete Vállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás azonosító jele neve VEKOP-1.2.1-15 Mikro-,

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma

Részletesebben

Sátoraljaújhely, április 15.

Sátoraljaújhely, április 15. AZ ORSZÁGOS FOGLALKOZTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY 2009. ÉVRE MEGHIRDETETT ÉS TERVEZETT PROGRAMJAI Előadó: Gyarmathi Mihály Sátoraljaújhely, 2009. április 15. 1 Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Az OFA 1992-ben

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

MÉRLEGEN A KORMÁNYZATI CSR CSELEKVÉSI TERV

MÉRLEGEN A KORMÁNYZATI CSR CSELEKVÉSI TERV MÉRLEGEN A KORMÁNYZATI CSR CSELEKVÉSI TERV TÖLGYES GABRIELLA CSR KOORDINÁTOR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 2016. DECEMBER 07. EOQ MNB PÓDIUMBESZÉLGETÉSEK A MINŐSÉGRŐL 1. Előzmények 2. Tapasztalatok 3. Következő

Részletesebben

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A.3-2014 JOGSZABÁLYI KERETRENDSZER Jogszabályi keretrendszer: Az esélyteremtő programterv, illetve szélesebben véve, az

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája

Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája A Baranya megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve tapasztalatai a komplex rehabilitációban

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE Miskó Istvánné főigazgató Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Nyíregyháza 28.

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatáspolitikai eszközök I. Aktív eszközök A foglalkoztatáspolitika

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szám: 22.616-3/2007-SZMM. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási

Részletesebben

dugódíj ÖN K O R K É P ÖNKORMÁNYZATI FOLYÓIRAT BEDUGULVA: Esélyek és és lehetőségek Mozgástér Hullámvasút

dugódíj ÖN K O R K É P ÖNKORMÁNYZATI FOLYÓIRAT BEDUGULVA: Esélyek és és lehetőségek Mozgástér Hullámvasút Esélyek és és lehetőségek 2007 8 9. szám ÖN K O R K É P ÖNKORMÁNYZATI FOLYÓIRAT Ára: 1090 Ft tizenhetedik évfolyam, 162. szám Mozgástér Hullámvasút 5. oldal 11. oldal Közlekedési beruházásokról döntött

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

v e r s e n y k é p e s s é g

v e r s e n y k é p e s s é g anyanyelv ápolása kulturális tevékenysége k gyakorlása művészi alkotás szabadsága v e r s e n y k é p e s s é g közös társadalmi szükségletek ellátása K Ö Z K U L T Ú R A közkulturális infrastruktúra működése

Részletesebben

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Küldetésünk A Salva Vita Alapítvány célja az értelmi sérült emberek önálló életvitelének és társadalmi beilleszkedésének

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája hat éves időtávban (2014-2020) fogalmazza meg az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájával kapcsolatos célokat és az ezekhez kapcsolódó

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Foglalkoztatás Versenyképes munkaerő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5-6. prioritás Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiaci Programok Főosztály Foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

Miskolc, március 17.

Miskolc, március 17. Miskolc, 2010. március 17. Törvényiháttér - 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról - 6/1996 MüM rendelet a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint

Részletesebben

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment

Részletesebben

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val 1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:

Részletesebben

A szakképz lat rben. Hajdúszoboszl. szoboszló,2007.december 14

A szakképz lat rben. Hajdúszoboszl. szoboszló,2007.december 14 A szakképz pzés és s felnőttk ttképzés s hatása a foglalkoztatásra, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat lat új j szerepkörben rben Hajdúszoboszl szoboszló,2007.december 14 1 A képzés és foglalkoztatás

Részletesebben

TÁMOP /

TÁMOP / Projekt főbb adatai Főkedvezményezett: Nemzetgazdasági Minisztérium Kedvezményezettek: 18 megye Konzorciumi megvalósítás - partnerség - szerződés vezető Projekt összköltsége 111 390 000 000 Ft Hajdú Bihar

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28. Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testület ének 39/2011. (V.11.) KT. sz.

Részletesebben

MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS

MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS 2010. 03. 29. MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS Hétfőn Kecskemétre látogatott Soltész Miklós, országgyűlési képviselő, a FIDESZ-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője és Dr. Kósa Ádám, Európai Parlamenti képviselő,

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása 1. Rehabilitációs hozzájárulás A rehabilitációs hozzájárulást a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete

Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete A Nagykátai járás népességre vonatkozó statisztikái Pest Megye lakosainak száma (2013): 1 237 141 fő. A Nagykátai

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László kirendeltségvezető Támogatások Foglalkoztatás bővítését elősegítő bértámogatás Pályakezdők munkatapasztalat szerzés támogatása Mobilitási támogatás MKKv

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Tájékoztató a programról

Tájékoztató a programról Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott

Részletesebben

VÁLTS jegyet az életbe! program

VÁLTS jegyet az életbe! program VÁLTS jegyet az életbe! program - Budapest, 2013. november 28. - Program célja Vas megyében hatékony megoldásokkal segíteni a hátrányos helyzetű 16-24 éves munkanélküli fiatalok foglalkoztatását, akinek

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOK AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL LEHETŐSÉGEK ÉS ELSŐ EREDMÉNYEK

FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOK AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL LEHETŐSÉGEK ÉS ELSŐ EREDMÉNYEK FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOK AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL LEHETŐSÉGEK ÉS ELSŐ EREDMÉNYEK Cseresnyés Péter Munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Tartalom

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel. megtartandó testületi ülésére. 3.

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel. megtartandó testületi ülésére. 3. E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó testületi ülésére 3. napirendi pont Tárgy: Helyi esélyegyenlőségi terv

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Foglalkoztatás és önálló közlekedés Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Szociális foglalkoztatás 112/2006 (V.12.) Kormányrendelet alapján A szociális foglalkoztatás

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató

ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató Alapítás: 2179/2000 (VIII. 19) korm. hat. Társasági Szerződés: 2000. október 16. Bejegyzés: 2001. február 26. Munkaszervezet felállítása: 2001. április 3.

Részletesebben

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó

Részletesebben

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL Támogatási lehetőségek nemzeti forrásból NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP (NFA) BÁCS-KISKUN MEGYÉRE ALLOKÁLT ALAPRÉSZEK*: Bács-Kiskun megye rendelkezésére álló NFA

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

Az Ifjúsági Garancia bemutatása. Ádám Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium

Az Ifjúsági Garancia bemutatása. Ádám Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium Az Ifjúsági Garancia bemutatása Ádám Sándor Nemzetgazdasági Minisztérium BEVEZETÉS FIATALOK A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA FÓKUSZÁBAN A globális válság által egyik leginkább sújtott munkavállalói réteg a fiatalok

Részletesebben

Esélyegyenlőségi Terv. Mátyás Király Általános Iskola Csömör

Esélyegyenlőségi Terv. Mátyás Király Általános Iskola Csömör Esélyegyenlőségi Terv Mátyás Király Általános Iskola Csömör 2 Amit az esélyegyenlőségről tudni kell Az Országgyűlés 2003-ban elfogadta az Európai Unió és a hazai társadalom elvárásait tükröző 2003. évi

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ JELENLEGI HELYZETE DR. CSEH JUDIT

A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ JELENLEGI HELYZETE DR. CSEH JUDIT A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ JELENLEGI HELYZETE DR. CSEH JUDIT A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ MUNKAVÁLLALÓK INTEGRÁLT FOGLALKOZTATÁSA Megváltozott munkaképességű munkavállalók Makrogazdasági szint Társadalmi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

TÁMOP PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

TÁMOP PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ TÁMOP 1.1.1 PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A TÁMOP 1.1.1 program célja Az Új Magyarország Fejlesztési

Részletesebben

Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető

Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető Teremts esélyt magadnak és másoknak! Támogatók: Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető Sellei Anna 2008. június 26., Budapest Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány FAT intézményi

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Új Magyarország Fejlesztési Terv 40. lecke Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2013

Részletesebben

Tantárgy összefoglaló

Tantárgy összefoglaló Tantárgy összefoglaló Tantárgy megnevezése Tantárgy képzési céljai Jogi ismeretek Cél: A hallgatók legyenek tudatában a jogszabályok (azok elérhetőségei) jelentőségének, szerepének és ismerjék meg: - a

Részletesebben

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság,

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, Alapelvek: - alapjogok érvényesülése biztosítása (demokratikus működés), Európai Önkormányzati Charta - a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, - hatékony működés,

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek

Részletesebben

ÚMFT pályázatok a szociális szférában

ÚMFT pályázatok a szociális szférában ÚMFT pályázatok a szociális szférában 2009-2010 Református vonatkozású pályázatok Benyújtott pályázatok száma: 105 Benyújtott pályázatok összértéke: 12 343 963 297 Ft Támogatott pályázatok száma: 9 Támogatott

Részletesebben

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13.

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13. Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok SZEMINÁRIUM 2014. Október 13. Iván Sörös Osztályvezető,

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020. Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu

EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020. Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 3 Az Operatív Programok szerkezete 4 Egészségügyi-szociális intézményeknek

Részletesebben

2007. október 18. Szociális Szakmai Szövetség HEFOP-2.2.1 "Szociális munkások a munkaerő-piaci (re)integrációért"

2007. október 18. Szociális Szakmai Szövetség HEFOP-2.2.1 Szociális munkások a munkaerő-piaci (re)integrációért A Közép-magyarorszK magyarországi gi Regionális Munkaügyi Központ K szervezeti felépítése Előzm zmények 1991 - megyei munkaügyi központok 2007. január 1. - regionális munkaügyi központok PMMK + FMK = KMRMK

Részletesebben

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. október 30-i ülésére Tárgy: Döntés Zirc város részvételéről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium helyi önkormányzatok gyermek

Részletesebben

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYT MINDENKINEK SZAKMAI PROGRAM MARCALI, 2015.05.08.

Részletesebben

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása GINOP 5.2.5 Gyakornoki program támogató szolgáltatások projektindító Győr, 2016. november 22. Temesszentandrási Judit Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester

Részletesebben

Partnerségi felmérés kérdőíve

Partnerségi felmérés kérdőíve Partnerségi felmérés kérdőíve A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Helyi gazdaság- és közszolgáltatásfejlesztés hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásával a kőszegi és felső-répcementi

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata

Részletesebben

A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23.

A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23. A projektzáró tájékoztató rendezvény 2010. június 23. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési

Részletesebben

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén Surányi Beatrix projekt menedzser Miskolc, 2010. október 21. Tel.: +36 46 503 770, Fax: +36 46503779 E-mail: eminnov@eminnov.huweblap: www.norria.hu

Részletesebben

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TELEPÜLÉSEK JÖVŐKÉPE VÍZIÓ FEJLESZTÉS

Részletesebben

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról A Kormány foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 43. (4) bekezdésében

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29.-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29.-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29.-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat Polgár város Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatára Előterjesztő: dr. Váliné Antal Mária címzetes főjegyző

Részletesebben