Tisztelt Olvasó! Szabó Miklós Inform-Média Kft. Ügyvezető Igazgatója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Olvasó! Szabó Miklós Inform-Média Kft. Ügyvezető Igazgatója"

Átírás

1 Tisztelt Olvasó! évben második alkalommal jelenik meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a TOP 100 kiadvány, melynek évi első kiadása pozitív fogadtatásra talált az üzleti életben. A kiadványt idén is az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen, az Inform Média Lapkiadó Kft. közreműködésével adja ki. Célunk, hogy az Észak-alföldi régió és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági életének bemutatása mellett elemzést végezzünk a megyét leginkább befolyásoló 100 társas vállalkozás gazdasági folyamatairól a társasági adóbevallások adatainak tükrében. Régiós szinten az adóalanyi kört, és az adóteljesítményeket mutatjuk be. Megyei szinten ezeken túl részletesen foglalkozunk a társasági adóbevallásban szerepeltetett adatokkal, a nettó árbevételtől kezdve, az eredményeken és létszámadatokon át a mérlegadatok és a hozzáadott érték elemzéséig. A 100 kiemelt vállalkozásról még nagyobb mélységben írunk, mindig rávilágítva a megyében betöltött részarányukra, nevesítve a tíz legnagyobb céget. A főbb jellemzőket kistérségi, és nemzetgazdasági ágazati szintekre is lebontottuk. Idén újdonságként jelentetünk meg egy új fejezetet a megye adóbevételeinek alakulásáról és a TOP 100 vállalkozás ehhez való hozzájárulásáról. Örömünkre szolgál, hogy szép számmal jelezték együttműködési szándékukat a vállalkozások. Úgy gondoljuk, hogy ha egy vállalkozás egyike a 100 legmeghatározóbbnak egy megyében, ez érdem és megtiszteltetés számára. Szakmai kiadványunkkal mindazok munkáját kívánjuk segíteni, akik érdeklődnek a megye gazdasága és a legjelentősebb vállalkozások eredményei iránt. Bízunk benne, hogy e kiadvány hasznos információkat nyújt a megye gazdasági életének megismeréséhez, jövőbeni döntések megalapozásához. Ezúton gratulálunk a vállalkozások vezetőinek, és dolgozóinak, hogy kiváló teljesítményükkel kivívták helyüket a 100 meghatározó vállalkozás között évben! Dr. Nagy Tibor Miklós Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatóság Igazgatója Pekó László Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöke Szabó Miklós Inform-Média Kft. Ügyvezető Igazgatója 1

2 SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KIEMELT VÁLLALKOZÁSAI ÉVBEN, betűrendben ABO MILL ZRT. * NYÍREGYHÁZA ABO MIX ZRT. * NYÍREGYHÁZA ABO TRADE ZRT. * NYÍREGYHÁZA AGROKER HOLDING ZRT. * NYÍREGYHÁZA AKTUÁL BAU KFT. * NYÍREGYHÁZA AUTÓMÉRY KFT. * NYÍREGYHÁZA BÁTOR-TRADE KFT. * NYÍRBÁTOR BENETTON TRADING UNGHERIA KFT. * NAGYKÁLLÓ BENETTON UNGHERIA KFT. * NAGYKÁLLÓ BIGE HOLDING GENEZIS KFT. * NYÍREGYHÁZA BOGDÁNY PETROL KFT. * NYÍRBOGDÁNY BOMUL KFT. * NYÍRBOGDÁNY CARBON BLACK KFT. * NYÍREGYHÁZA CARL ZEISS VISION HUNGARY KFT. * MÁTÉSZALKA CARMO KFT. * NYÍREGYHÁZA CAROFLEX KFT. * KISVÁRDA CARPAT CARGO KFT. * ZÁHONY CSŐSZ KFT. * NYÍREGYHÁZA DEKA-HYB KFT. * ÓFEHÉRTÓ DEPONA KFT. * NYÍREGYHÁZA EISSMANN AUTOMOTIVE HUNGARIA KFT. * NYÍREGYHÁZA FÉMSZERKEZET KFT. * NYÍREGYHÁZA GASTOR KFT. * NYÍRBÁTOR GOF HUNGARY KFT. * NYÍREGYHÁZA GROVI KFT. * NYÍRBÁTOR HÁZI GYÓGYSZER KFT. * NYÍREGYHÁZA HÜBNER-H KFT. * NYÍREGYHÁZA IMPRESS VAJA KFT. * VAJA INTERSPAN KFT. * VÁSÁROSNAMÉNY JOSEF SEIBEL KFT. * CSENGER KELET-FOOD 2000 KFT. * NYÍRSZŐLŐS KELET-TRANS 2000 KFT. * ZÁHONY KISS B. KER. KFT. * VÁSÁROSNAMÉNY LINDAB BUILDING SYSTEMS KFT. * NYÍREGYHÁZA MAGYAR OPTIKAI MŰVEK ZRT. * MÁTÉSZALKA MARSO KFT. * NYÍREGYHÁZA 2

3 SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KIEMELT VÁLLALKOZÁSAI ÉVBEN, betűrendben MASTER GOOD KFT. * KISVÁRDA MASTER-M KFT. * KISVÁRDA MICHELIN HUNGÁRIA KFT. * NYÍREGYHÁZA MSK HUNGARY BT. * NYÍRBÁTOR NYÍRÉP KFT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRERDŐ ZRT. * NYÍREGYHÁZA NYÍR-ROLL-SPED KFT. * KISVÁRDA NYÍRSÉG-HASSO KFT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRSÉGVÍZ ZRT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRTÁVHŐ KFT. * NYÍREGYHÁZA NYÍRZEM ZRT. * KISVÁRDA NYKCE KFT. * NYÍREGYHÁZA P & P KFT. * NYÍRBOGÁT PARMEN ZRT. * NYÍRMEGGYES PHOENIX KFT. * NYÍREGYHÁZA PLATÁN AUTÓHÁZ KFT. * NYÍREGYHÁZA PUSZTA KONZERV KFT. * NYÍREGYHÁZA RÉVÉSZ TRANS KFT. * SZORGALMATOS RICOSTA KFT. * NYÍREGYHÁZA SI-VÁR BT. * TARPA SPECIÁL-FORMA KFT. * KISVÁRDA START KHT. * NYÍREGYHÁZA SZABOLCS VOLÁN ZRT. * NYÍREGYHÁZA SZABOLCS-COOP ZRT. * NYÍREGYHÁZA SZAL-TÓ KFT. * MÁTÉSZALKA SZURO-TRADE KFT. * NYÍREGYHÁZA TAURUS CARBONPACK KFT. * TUZSÉR TISZAVÍZ KFT. * TISZALÖK TISZTATÓ KFT. * TISZASZALKA TURBO TEAM KFT. * BEREGDARÓC UNIVERSAL LEAF TOBACCO ZRT. * NYÍREGYHÁZA V PLUS K KFT. * NYÍRPAZONY VAGÉP ZRT. * NYÍREGYHÁZA VIBRACOUSTIC MAGYARORSZÁG KFT. * NYÍREGYHÁZA ZSINDELYES PÁLINKAFŐZDE KFT. * ÉRPATAK 29 TÁRSAS VÁLLALKOZÁS NEM JÁRULT HOZZÁ A NYILVÁNOSSÁGHOZ. 3

4 TARTALOMJEGYZÉK I. Az Észak-alföldi régió bemutatása 5. oldal 1. Adóalanyi kör 5. oldal 2. Adóbevételek 6. oldal II. Az adóalanyi kör alakulása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 7. oldal III. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adóbevételének, és a TOP 100 vállalkozás adóbefizetéseinek alakulása 11. oldal IV. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei társas vállalkozások teljesítményei 13. oldal 1. Értékesítés nettó árbevétele 14. oldal 2. Vállalkozási eredmények 16. oldal 3. A foglalkoztatottak számának és jövedelmének alakulása 18. oldal 4. Mérlegadatok alakulása 21. oldal 5. Hozzáadott érték 22. oldal V. A TOP 100 vállalkozás adatainak elemzése 23. oldal 1. Módszertan 23. oldal 2. Kistérségenkénti megoszlás 24. oldal 3. Cserélődések, pozícióváltások a TOP 100-ban 26. oldal 4. Gazdasági mutatók elemzése 28. oldal Értékesítés nettó árbevétele 28. oldal Export árbevétel 31. oldal Adózás előtti eredmény 33. oldal Üzemi (üzleti) eredmény 35. oldal Foglalkoztatottak száma 35. oldal Mérlegfőösszeg 38. oldal Saját tőke 39. oldal Hozzáadott érték 40. oldal 5. TOP 100 vállalkozás adatai 42. oldal A 100 legnagyobb vállalkozás 43. oldal 4

5 I. AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ BEMUTATÁSA Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatósága Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyék adóhatósági tevékenységét látja el. 1. ADÓALANYI KÖR Az Észak-alföldi régióban év végén adószámmal rendelkező, működő adóalanyt tartottunk nyilván, 5 %-kal többet a év véginél. A társas vállalkozások illetve az egyéni vállalkozók száma 1-1 %-kal csökkent, az adószámos magánszemélyek száma 35 %-kal emelkedett, az őstermelők regisztrációs kötelezettségéből következően évben társas vállalkozás kezdte, és szüntette meg tevékenységét. Az egyéni vállalkozók közül en váltottak, és an adtak vissza vállalkozói igazolványt. Az adózói kör 38 %-át társas vállalkozások, 40 %- át egyéni vállalkozók, 22 %-át adószámos magánszemélyek alkották REGIS ZTRÁLT ADÓALANYOK S ZÁMA (darab, fő) társas vállalkozás egyéni vállalkozó adószámos magánszemély A társas vállalkozások 38 %-át a jogi személyiségű vállalkozások teszik ki, melyek meghatározó része korlátolt felelősségű társaság, számuk 19 ezer feletti. A jogi személyiség nélküli vállalkozások az összes társas vállalkozás 42 %-át alkotják. Ezen a kategórián belül a betéti társaságok száma emelkedik ki, melyekből a régióban több mint 19 ezer működik. A non-profit szervezetek 18 %-os, a költségvetési szervezetek 2 %-os részaránnyal szerepelnek az adóalanyok között. 5

6 TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK GAZDÁLKODÁSI FORMA SZERINTI ÖSSZETÉTELE ÉVBEN korlátolt felelősségű társaságok Összesen db egyéb jogi személyiségű vállalkozások betéti társaságok non-profit szervezetek költségvetési szervezetek egyéb nem jogi személyiségű vállalkozások ADÓBEVÉTELEK Az Észak-alföldi régió adózói a kiemelt adóés járuléknemekben együttesen 553,3 milliárd Ft befizetést teljesítettek évben, és ezzel a központi költségvetés bevételeinek 6 %-ához járultak hozzá. A befizetések legnagyobb része, közel fele társadalombiztosítási járulék és egészségügyi hozzájárulás befizetésből származott. Az általános forgalmi adó a bevételek egynegyedét, a személyi jövedelemadó több mint egyötödét tette ki. KIEMELT ADÓNEMEK BRUTTÓ BEVÉTELE (milliárd Ft) ,0 258, ,5 139,2 108,3 128, ,0 27,2 0 Társasági adó Általános forgalmi adó Személyi jövedelemadó Társadalombiztosítási járulék évben az adózók felé 111 milliárd Ft kiutalást teljesítettünk, ennek meghatározó részét, 92,3 milliárd Ft-ot az általános forgalmi adónemben. A kiemelt adónemek együttes nettó bevétele 442,3 milliárd Ft volt, 17 %-kal több az egy évvel korábbi 377,1 milliárd Ft-nál. 6

7 KIEMELT ADÓNEMEK NETTÓ BEVÉTELE (milliárd Ft) ,0 100,3 114,7 46,9 20,0 32,8 22,0 258,7 Társasági adó Személyi jövedelemadó Általános forgalmi adó Társadalombiztosítási járulék A személyi jövedelemadó évi nettó bevétele 14 %-kal növekedett a bázis évhez viszonyítva, összege meghaladta a 114 milliárd Ft-ot. A társadalombiztosítási járulékok és egészségügyi hozzájárulás bevételei 16 %-kal emelkedtek, közel 259 milliárd Ft-ra. Az általános forgalmi adó nettó bevétele a bázis évi 32,8 milliárd Ft-ról 46,9 milliárd Ftra emelkedett, a befizetések 18 %-os, és a kiutalások 8 %-os növekedéséből következően. A társasági adóbevétel a két év között 10 %- kal növekedett, évi összege 22 milliárd Ft volt. II. AZ ADÓALANYI KÖR ALAKULÁSA SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN év végén a megyében adószámmal rendelkező adózó működött, cal több a év véginél. A társas vállalkozások száma 878-cal, az egyéni vállalkozóké 161-gyel csökkent. Az adószámos magánszemélyek fős növekedése 75 %-os dinamikának felelt meg, az őstermelők regisztrációs kötelezettségéből adódóan. Az adóalanyok 36 %-a társas vállalkozás, 40 %-a egyéni vállalkozó, 24 %-a adószámos magánszemély volt év végén. REGIS ZTRÁLT ADÓALANYOK SZÁMA (darab, fő) társas vállalkozás egyéni vállalkozó adószámos magánszemély 7

8 A társas vállalkozások gazdálkodási forma szerinti összetétele A társas vállalkozások 42 %-át a jogi személyiség nélküli vállalkozások, 37 %-át jogi személyiségű vállalkozások teszik ki. A non-profit szervezetek az adózói kör 18 %-át, a költségvetési szervezetek 3 %-át alkotják évben a jogi személyiség nélküli vállalkozások és a költségvetési szervezetek száma csökkent Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Adóalanyi körönként 4 %-kal illetve 3 %-kal kevesebb adóalany volt a bázis évinél. A jogi személyiségű vállalkozások száma emelkedett, év végén 6 %-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Legnagyobb változás a korlátolt felelősségű társaságok körében volt, számuk 402-vel nőtt. A betéti társaságok száma tal csökkent, de továbbra is meghaladja a korlátolt felelősségű társaságok számát. Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében év végén betéti társaság és korlátolt felelősségű társaság működött. TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK GAZDÁLKODÁSI FORMA SZERINTI ÖSSZETÉTELE ÉVBEN korlátolt felelősségű társaságok non-profit szervezetek Összesen db költségvetési szervezetek 500 egyéb jogi személyiségű vállalkozások 352 egyéb nem jogi személyiségű vállalkozások 742 betéti társaságok Ágazatonkénti megoszlás Nemzetgazdasági ágazatonként tekintve, a megyei társas vállalkozások közel fele szolgáltatási tevékenységet végez. Az egyéni vállalkozók körében szintén a szolgáltatók aránya emelkedik ki. Számuk mindkét körben meghaladja a 8 ezret. Ebben a szektorban meghatározó az ingatlanügyletekkel, gazdasági szolgáltatásokkal foglalkozók aránya, 40 %-os részesedéssel. A szolgáltatást követően a kereskedelemben tevékenykedik a legtöbb vállalkozás. A társas vállalkozások közül 5.075, az egyéni vállalkozók közül fő tartozik ide. A társas vállalkozások körében több a feldolgozóipari és kevesebb az építőipari vállalkozás, mint az egyéni vállalkozóknál. Legkevesebben a bányászatban illetve a villamosenergia-iparban érdekeltek. 8

9 MŰKÖDŐ VÁLLALKOZÁSOK NEMZETGAZDASÁGI ÁGAZATONKÉNTI ÖSSZETÉTELE ÉVBEN (darab, fő) társas vállalkozások egyéni vállalkozók % 20% 40% 60% 80% 100% mezőgazdaság bányászat feldolgozóipar villamosenergia-ipar építőipar kereskedelem vendéglátás szállítás szolgáltatás Adózási forma szerinti összetétel A társas vállalkozások illetve egyéni vállalkozók nagyobb része, több mint 90 %-a a társasági adó illetve a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozik. Az egyszerűsített vállalkozói adó törvény hatálya alá évben adózó tartozott, a társas vállalkozások 6 %-a és az egyéni vállalkozók 9 %-a. Az egyszerűsített vállalkozói adó szerint adózók nagyobb része egyéni vállalkozó, számuk fő, a társas vállalkozások közül választotta ezt az adózási formát. MŰKÖ DŐ ADÓ ZÓ K SZÁMÁNAK ADÓZÁSI FORMA SZERINTI ALAKULÁSA ÉBEN (darab, fő) társas vállalkozások egyéni vállalkozók egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozók személyi jövedelemadó hatálya alá tartozók társasági adó hatálya alá tartozók Kistérségenkénti összetétel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szeptemberétől tizenkét statisztikai kistérség van, a korábbi tizeneggyel szemben, a kisvárda-záhonyi kistérségből kiváló záhonyi kistérség létrejöttének következtében. Kiadványunkban az adózók számát a tizenkét kistérség, az 1000 lakosra jutó vállalkozások számát a tizenegy kistérség alapján mutatjuk be. A társas vállalkozások és az egyéni vállalkozók többsége a nyíregyházi kistérségben végzi tevékenységét. A társas 9

10 vállalkozások közel fele, az egyéni vállalkozók több mint egyharmada a megyeszékhelyen vagy annak közelében működik. Második legnagyobb vállalkozási számú kistérség a társas vállalkozások körében kisvárdai, amit a mátészalkai követ. Az egyéni vállalkozók száma a mátészalkai kistérségben meghaladja a kisvárdaiakét. A nagykállói, nyírbátori, ibrány-nagyhalászi és fehérgyarmati kistérségekben külön - külön a vállalkozások 5-6 %-a működik. Legkevesebben a csengeri kistérségben folytatnak gazdasági tevékenységet. TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK SZÁMA KISTÉRSÉGENKÉNT EGYÉNI VÁLLALKOZÓK SZÁMA KISTÉRSÉGENKÉNT Nyíregyháza Kisvárda Mátészalka Nagykálló Nyírbátor Ibrány-Nagyhalász Fehérgyarmat Tiszavasvári Vásárosnamény Záhony Baktalórántháza Csenger Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1000 lakosra 68,9 vállalkozás jut. Ezek kistérségenkénti alakulása eltérő. A nyíregyházi kistérségben 1000 lakosra 118,3 vállalkozás jut, ami a megyei átlag másfélszerese. A nyíregyházit követően a kisvárda-záhonyi kistérségben van a legtöbb társas és egyéni vállalkozás, az 1000 lakosra jutó vállalkozási szám szerint a kistérség a második helyen áll. Harmadik legtöbb 1000 lakosra jutó vállalkozás a nagykállói kistérségben van. A rangsor további részében a vásárosnaményi, a tiszavasvári, a fehérgyarmati, a mátészalkai, nyírbátori, a csengeri és az ibrány-nagyhalászi eredmények következnek LAKOSRA JUTÓ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁNAK KISTÉRSÉGENKÉNTI ALAKULÁSA Megye összesen Nyíregyháza 32,4 59,4 36,5 68,9 58,9 118,3 Kisvárda-Záhony 38,3 29,2 67,5 Mátészalka Nagykálló Nyírbátor 22,4 22,0 20,8 28,2 32,4 29,1 50,6 5 54,4 49,9 Ibrány Nagyhalász Fehérgyarmat 18,7 20,2 27,0 31,7 45,7 51,9 Tiszavasvári 19,6 33,2 52,8 Vásárosnamény 22,6 31,0 53,6 Baktalórántháza 16,3 22,5 38,8 Csenger 20,5 25,6 46, társas vállalkozások egyéni vállalkozók 10

11 Az 1000 lakosra jutó vállalkozások száma a baktalórántházi kistérségben a legkevesebb, 38,8, alig több mint a legnagyobb nyíregyházi kistérség egyharmada. A kistérségek közül a nyíregyházi és a kisvárda-záhonyi esetében a lakosságszámhoz viszonyított társas vállalkozások aránya meghaladta az egyéni vállalkozók arányát. A további kilenc kistérségben 1000 lakosra vetítve több egyéni vállalkozó tevékenykedett, mint társas vállalkozás. A legnagyobb eltérés e tekintetben a tiszavasvári kistérségnél figyelhető meg, ahol 1000 lakosra 19,6 társas vállalkozás és 33,2 egyéni vállalkozó jutott. A legegyenletesebb megoszlás a nyíregyházi kistérségnél volt. III. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ADÓBEVÉTELÉNEK, ÉS A TOP 100 VÁLLALKOZÁS ADÓBEFIZETÉSEINEK ALAKULÁSA Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adózói évben 175 milliárd Ft befizetést teljesítettek és 37,9 milliárd Ft kiutalásban részesültek a kiemelt adó- és járuléknemekből. A megye nettó adóbevétele 137,1 milliárd Ft volt. A bevételek közel kétharmadát a társadalombiztosítási járulékok, egynegyedét a személyi jövedelemadó bevételek tették ki. Az általános forgalmi adó kisebb részesedését a kiutalások okozták. A megyei adózók 31,8 milliárd Ft általános forgalmi adó kiutalásban részesültek évben, és 40,5 milliárd Ft befizetést teljesítettek az adónemre. A társasági adó bevételeken belüli aránya 5 % NETTÓ ADÓBEVÉTEL ALAKULÁSA (milliárd Ft) 72,3 86, ,7 6,7 7,3 7,2 8,7 34,3 Társasági adó Személyi jövedelemadó Általános forgalmi adó Társadalombiztosítási járulék A megye 100 legjelentősebb vállalkozása a megyei adóbevétel 17 %-ához járult hozzá, együttesen millió Ft-tal. Befizetéseik összege a megyei átlagtól kisebb ütemben, 8,1 %-kal emelkedett évhez viszonyítva. 11

12 Nettó adóbevétel millió Ft Változás millió Ft % Szabolcs-Szatmár-Bereg megye TOP 100 vállalkozás Részarány (TOP 100/megye) , ,1 18,6% 17,0% - - Az adóbevételek jelentős része a társas vállalkozások befizetéseiből származik, melyek évben a társadalombiztosítási járulék és személyi jövedelemadó bevételek feléhez járultak hozzá. A társas vállalkozások befizetésein belül meghatározó a TOP 100 kör pénzügyi teljesítése, % közötti. A 100 legjelentősebb vállalkozás személyi jövedelemadó befizetése millió Ft volt, a megye személyi jövedelemadó bevételének közel egynegyedét tette ki. A Százak társadalombiztosítási járulék befizetése millió Ft volt, a megyei bevétel 18 %-a. A TOP 100 vállalkozás évi társadalombiztosítási járulék illetve személyi jövedelemadó befizetéseinek bázis évhez viszonyított növekedési üteme kisebb volt a megyei átlagnál és a teljes társas vállalkozási körnél tapasztalhatónál is. A megye társadalombiztosítási járulék bevétele évben 20 %-kal emelkedett a évihez viszonyítva, míg a TOP 100 körben 14 %-os növekedés volt. A személyi jövedelemadó bevételek megyei szinten 16 %- kal, a kiemelt cégek körében 14 %-kal emelkedtek. SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK BEFIZETÉSEK ALAKULÁSA (millió Ft) Személyi jövedelemadó Tb járulék + EHO TOP 100 Társas vállalkozások Megye A TOP 100 vállalkozások felé teljesített általános forgalmi adó kiutalások meghaladták az általuk teljesített befizetéseket évben millió Ft befizetést teljesítettek és millió Ft kiutalásban részesültek. Ezzel az általános forgalmi adó megyei bruttó bevételének 35 %-ához járultak hozzá, és a kiutalások 58 %-a feléjük irányult. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évben az általános forgalmi adó befizetések 15 %-kal, a kiutalások 14 %-kal emelkedtek évhez viszonyítva. Az adónem nettó bevétele millió Ft volt, a bázis évi millió Ft-tal szemben. 12

13 A TOP 100 körben a befizetések és a kiutalások is a megyeit meghaladó ütemben növekedtek. A kiemelt adózók befizetései 18 %-kal haladták meg a évit, kiutalásaik összege 32 %-kal növekedett ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ BEFIZETÉSEK ÉS KIUTALÁSOK ALAKULÁSA (millió Ft) Megye Társas vállalkozások TOP 100 Befizetés Kiutalás A társasági adó bevétel összege évben megyei szinten millió Ft volt, 7 %-kal több a évinél. A 100 legnagyobb vállalkozás társasági adó befizetése millió Ft-ot tett ki, a megyei növekedés többszörösével, 44 %-kal emelkedett. A TOP 100 kör a megyei társasági adó bevétel 50 %- ához járult hozzá. IV. A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK TELJESÍTMÉNYEI Ezen kiadvány készítésekor a megyei székhellyel rendelkező vállalkozások adatait összegeztük, beleértve azon gazdálkodókat is, akik illetékességük szerint az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságához tartoznak. A társas vállalkozások közül a költségvetési szervezetek nem alanyai a társasági adónak, kivéve a felsőoktatási intézményeket. A vállalkozási tevékenységet nem folytató non-profit szervezetek (alapítványok, közalapítványok, társadalmi szervezetek, köztestületek, lakásszövetkezetek, egyházak) társasági adóbevallás benyújtására nem kötelezettek annak ellenére, hogy alanyai a társasági adó törvénynek. Ezek az adózók bevallást helyettesítő nyomtatványon egyszerűsített nyilatkozatot tehetnek. Elemzésünk darab hibátlan társasági adóbevallás adatainak összegzéséből készült. 13

14 1. ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei társas vállalkozások évben együttesen 1.282,2 milliárd Ft nettó árbevételt realizáltak. Az árbevétel növekedési üteme 5,5 % volt a bázis évhez viszonyítva. A megyei árbevétel nagyobb része, 69,9 %-a belföldi értékesítésből származott, az export aránya 30,1 %-nak felelt meg. A belföldi értékesítés évi folyóáron mért összege 896 milliárd Ft, növekedési dinamikája 3,1 % volt a bázis évről a tárgy évre. Az exportértékesítés ettől jóval nagyobb ütemben, 11,5 %-kal emelkedett, ezzel a nettó árbevétel növekedésének 60 %-ához járult hozzá. Az exportértékesítés nettó árbevétele 386,2 milliárd Ft volt évben. ÉRTÉKESÍTÉS ALAKULÁSA (millió Ft) Export Belföldi A vállalkozási tevékenységből származó árbevétel nemzetgazdasági áganként változó képet mutat. A két meghatározó szektor a feldolgozóipar 495,9 milliárd Ft, és a kereskedelem 474,3 milliárd Ft árbevétellel. A feldolgozóipar a megyei értékesítés 39 %- ához, a kereskedelem 37 %-ához járult hozzá. A feldolgozóiparon belül a vegyi-, gumiipar és az élelmiszeripar a két meghatározó iparág, együttesen a feldolgozóipari értékesítés több mint felét bonyolították. NETTÓ ÁRBEVÉTEL ALAKULÁSA NEMZETGAZDASÁGI ÁGAZATONKÉNT (milliárd Ft) ,3 439,8 495,9 474, ,6 0,3 93,7 12,8 60,0 77,6 53,5 5,4 0,2 87,0 18,0 65,8 5,6 81,9 Mezőgazdaság Bányászat Feldolgozóipar Villamosenergia-ipar Építőipar Kereskedelem Vendéglát ás Szállít ás Szolgáltat ás 14

15 A feldolgozóipar árbevétele 5,4 %-kal, a kereskedelemé 7,8 %-kal emelkedett a évihez képest. Legdinamikusabb árbevétel növekedés a villamosenergia-, gáz-, víz-, gőzellátásban volt 40,4 %-kal, bár részaránya csupán 1,4 %-a a nettó árbevétel egészének. A szállítás, raktározás árbevétele is a többi ágazatot meghaladva 9,6 %-kal nőtt. A szolgáltatási ágazatban 81,9 milliárd Ft nettó árbevétel képződött a bázis évi 77,6 milliárd Ft-tal szemben. A mezőgazdaságban 3,8 %-kal, az építőiparban 7,2 %-kal csökkent a nettó árbevétel a bázis évhez képest. A belföldi értékesítés ágazati alakulását tekintve megfigyelhető, hogy a kereskedelem részaránya itt jelentősebb, mint a teljes értékesítésen belül, mivel a feldolgozóipar értékesítésének nagyobb része külföldre irányult. A kereskedelem árbevételének 80 %- a belföldön képződött, az ágazat 3,3 %-os növekedést ért el belföldi árbevételében évben. A feldolgozóipar belföldi értékesítése 227,2 milliárd Ft volt, 1,4 %-kal több mint az előző évben. A szállítás, raktározás ágazat belföldi értékesítése kimagaslóan 36,9 %-kal emelkedett, mivel 7 milliárd Ft-os exportkiesését belföldi értékesítésének emelésével ellensúlyozta. Az építőipar és a mezőgazdaság nem tudta elérni évi forgalmát, 8,5 %-kal valamint 4,4 %-kal csökkent a belföldi értékesítésük BELFÖLDI ÁRBEVÉTEL ALAKULÁSA NEMZETGAZDAS ÁGI ÁGAZATONKÉNT (milliárd Ft) 371,5 383, ,0 227, ,6 0,3 12,8 92,6 5,4 34,4 75,5 50,3 0,2 18,0 84,7 47,1 5,5 79,2 Mezőgazdaság Bányászat Feldolgozóipar Villamosenergia-ipar Építőipar Kereskedelem Vendéglát ás Szállítás Szolgált at ás Export árbevétel Export értékesítés alatt a Magyar Köztársaság államhatárán kívülre történő értékesítést és szolgáltatásnyújtást értjük, mivel a társasági adóbevallás az exportértékesítés során - a hatályos számviteli törvénnyel összhangban - nem különíti el az EU közösségen belülre és a harmadik országba történő értékesítést. Az exportértékesítés szempontjából kiemelkedő részesedésű ágazat a feldolgozóipar, amely évben a megye exportjának közel 70 %-át bonyolította. A kereskedelem a megyei export 23,5 %-ához járult hozzá. A feldolgozóiparon belüli egyes iparágak exportja változó képet mutat. Legnagyobb részarányt a vegyi-, gumiipar és a textil-, bőripar képviselt 35,7 %-os, illetve 28,9 %-os részesedéssel. 15

16 A évi árbevétel és export alakulása a feldolgozóiparban Feldolgozóipar Export Megoszlás Árbevétel Megoszlás Export aránya millió Ft % millió Ft % % Élelmiszeripar , ,6 28,0 Textil-, bőripar , ,0 92,0 Vegyi-, gumiipar , ,4 63,6 Fa-, papíripar , ,1 46,2 Gépgyártás , ,2 47,9 Egyéb iparágak , ,7 43,5 Összesen , ,0 54,2 A textil-, bőripar árbevételének 92 %-a exportból származott, a vegyi-, gumiipar értékesítésének 63,6 %-a irányult külföldre. 2. VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNYEK ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő társas vállalkozások adózás előtti eredménye évben 46,8 milliárd Ft volt, 3,7 %-kal csökkent az előző évhez képest. A vállalkozások együttes adózás előtti eredménye 1,8 milliárd Ft-tal volt kevesebb a évinél. A megyei eredmény csökkenéshez nagymértékben hozzájárult egy gazdálkodó, akinek évi eredménye 2,9 milliárd Ft-tal esett vissza. Tőle elvonatkoztatva a megye gazdálkodóinak együttes eredménye 1,1 milliárd Ft-tal, 2,3 %-kal növekedett évben. A nemzetgazdasági ágazatok közül a legmagasabb adózás előtti eredményt a feldolgozóipar produkálta, a megyei eredmény 44 %-a ebben az ágazatban képződött. A kereskedelmi vállalkozások 25,6 %-kal, a szolgáltatásban tevékenykedők 15,7 %-kal járultak hozzá a megyei eredményhez. A szolgáltatás adózás előtti eredménye 16,3 %-kal nőtt az előző évihez képest. A szállítás, raktározás adózás előtti eredménye a bázis évi 0,7 milliárd Ft-os negatív eredményről 1 milliárd Ft pozitív eredményre javult évben. A vendéglátóiparban működő vállalkozások eredménye szintén javult 90 millió Ft-ról 600 millió Ft-ra. A villamosenergia-ipar nyereségének növekedése felülmúlta veszteségének emelkedését, így az ágazat adózás előtti eredménye közel kétszerese lett az előző évinek. A feldolgozóiparban 6,8 %-os eredménynövekedés, a kereskedelemben 16,7 %-os eredménycsökkenés volt évben. A mezőgazdaság és az építőipar eredménye szintén elmaradt a bázis évitől. A mezőgazdaság adózás előtti eredménye 13,5 %-kal csökkent a nyereség csökkenése és a veszteség emelkedése következtében. Legnagyobb negatív irányú változás az építőiparban volt, ahol 86 %-os eredménycsökkenés következett be. Az ágazat eredménye 3,8 milliárd Ft-tal csökkent, melyből 2,9 milliárd Ft csökkenés a már említett nagy veszteségű gazdálkodóhoz köthető. Tőle függetlenül nézve az építőipar eredménye 839 millió Ft-tal maradt el a bázis évitől. A csökkenés 19 %-nak felel meg. 16

17 Adózás előtti eredmény, nyereség és veszteség alakulása Ágazat megnevezése Adózás előtti eredmény Nyereség Veszteség Változás Változás Változás millió Ft % millió Ft % millió Ft % Mezőgazdaság , , ,5 Bányászat , , ,4 Feldolgozóipar , , ,0 Villamosenergia-ipar , , ,1 Építőipar , , ,9 Kereskedelem , , ,2 Vendéglátás , , ,6 Szállítás, raktározás , ,1 Szolgáltatás , , ,7 Összesen , , ,8 A megye gazdálkodóinak együttes adózás előtti nyeresége a tárgy évben 2,6 %-kal emelkedett. Az együttes adózás előtti veszteség 22,8 %-os növekedést mutat, de a nagy összegű veszteséget elszámoló gazdálkodó nélkül nézve csak 3,5 %-kal több a bázis évinél. A feldolgozóiparon belül a textil-, bőripar érte el a legtöbb, 6,1 milliárd Ft adózás előtti eredményt, de a vegyi, gumiipar eredménye is kiemelkedő 5,9 milliárd Ft-tal. A textil-, bőripar eredménye a nyereség csökkenéséből adódóan csökkent a bázis évihez képest. A vegyi-, gumiipar közel ötszörös eredménynövekedéséhez a nyereségnövekedés és a veszteség csökkenés is hozzájárult. A legnagyobb arányú kedvező változást a fa-, papíripar produkálta, eredménye 1,4 milliárd Ft-tal emelkedett. A gépgyártás és az élelmiszeripar eredménye jelentősen csökkent évben. A gépgyártásban az elmaradás 63,4 %-os, az élelmiszeriparban 23,2 %-os volt. Adózás előtti eredmény, nyereség és veszteség alakulása a feldolgozóiparban Feldolgozóipar Adózás előtti eredmény Nyereség Veszteség Változás Változás Változás millió Ft % millió Ft % millió Ft % Élelmiszeripar , , ,1 Textil-, bőripar , , ,6 Vegyi-, gumiipar , , ,3 Fa-, papíripar , , ,7 Gépgyártás , , ,1 Egyéb iparágak , , ,4 Összesen , , ,0 17

18 Az adózás előtti eredmény összetevői Az adózás előtti eredmény meghatározó eleme az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye, a pénzügyi és a rendkívüli eredmények súlya lényegesen kisebb. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY ALAKULÁSA (millió Ft) Üzemi eredmény Pénzügyi eredmény Rendkívüli eredmény A évi adózás előtti eredmény csökkenését az üzemi (üzleti) tevékenység eredményének visszaesése okozta. Az üzemi (üzleti) eredmény összege évben millió Ft volt, millió Ft-tal kevesebb a bázis évinél. Az üzemi (üzleti) eredmény a kiugró veszteséget elszámoló gazdálkodótól függetlenül nézve is csökkent a megyében. A rendkívüli eredmény összege is elmaradt a bázis évitől, a évi millió Ft-ról millió Ft-ra csökkent. A vállalkozások együttes pénzügyi eredménye kedvező irányban változott évben, a továbbra is negatív egyenleg 1,7 milliárd Ft-tal kevesebb az egy évvel korábbinál, összege millió Ft. 3. A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMÁNAK ÉS JÖVEDELMÉNEK ALAKULÁSA FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA A társasági adóbevallást benyújtó vállalkozás 74,2 %-a foglalkoztatott alkalmazottat évben. A foglalkoztató együttesen főt alkalmazott. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évben a foglalkoztatottak és a foglalkoztatók száma is emelkedett, 88-cal több munkaadó 435 fővel több dolgozót alkalmazott. 18

19 Foglalkoztatottak és foglalkoztatók számának ágazatonkénti alakulása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Ágazat megnevezése Foglalkoztatottak száma Foglalkoztatók száma Átlaglétszám Változás Változás Változás fő % fő % fő % Mezőgazdaság , ,5 10,7 10,2 95,3 Bányászat , ,3 3,0 2,9 96,7 Feldolgozóipar , ,7 26,5 27,0 101,9 Villamosenergia-ipar , ,3 46,6 39,7 85,2 Építőipar , ,0 6,5 6,6 101,5 Kereskedelem , ,7 6,0 6,2 103,3 Vendéglátás , ,3 3,9 3,9 100,0 Szállítás, raktározás , ,3 10,4 10,8 103,8 Szolgáltatás , ,9 6,2 6,3 101,6 Összesen , ,2 9,6 9,5 99,0 Legnagyobb számú növekedés a kereskedelemben és a szolgáltatásban figyelhető meg, ahol 635 fővel illetve 585 fővel dolgoztak többen évhez képest. A szállítás, raktározás ágazat 372 új munkalehetőséget biztosított évben. A vendéglátásban, az építőiparban és a bányászatban is több alkalmazott volt az egy évvel korábbinál. A legnagyobb foglalkoztató ágazat a feldolgozóipar, ahol a megye munkavállalóinak 37,3 %-a, fő dolgozott. A feldolgozóipari vállalkozások évben 837 munkahelyet szüntettek meg, dolgozóik számát 3,1 %-kal csökkentették. A mezőgazdaságban és a villamosenergiaiparban is létszámcsökkentés volt, az alkalmazottak száma 7 %-kal illetve 3,4 %-kal volt kevesebb a bázis évinél. Átlagosan a villamosenergia-iparban tevékenykedő cégek foglalkoztatták a legtöbb dolgozót, bár évi 46,6 fős átlaglétszámuk évben 39,7 főre csökkent. A feldolgozóipari vállalkozások 27 fő, a szállítás, raktározás cégei 10,8 fő, a mezőgazdaságban tevékenykedők 10,2 fő átlaglétszámmal működtek évben. A legkevesebb átlaglétszám a vendéglátásban és a bányászatban volt, 3,9 fő, illetve 2,9 fő. A foglalkoztató vállalkozások közel egyharmada kereskedelmi tevékenységet végez, de a munkavállalóknak csak valamivel több mint egyötödét, 21 %-át foglalkoztatták. A vállalkozások több mint egynegyede, 26,7 %-a a szolgáltatás ágazatba tartozik, együttesen a dolgozók 17,5 %-ának biztosítottak munkalehetőséget. A feldolgozóipari cégek 13,2 %-os foglalkoztatói részesedéssel foglalkoztatták a munkavállalók 37,3 %-át. 19

20 FOGLALKOZTATÓK ÉS FOGLALKOZTATOTTAK ÁGAZATONKÉNTI ÖS S ZETÉTELE ÉVBEN (% ) Foglalkoztatottak 6,4 37,3 2,0 8,2 21,0 6,1 1,5 17,5 Foglalkoztató vállalkozások 6,1 13,2 11,9 32,5 5,4 0,5 3,7 26,7 0,0 10,0 20,0 30,0 40,0 50,0 60,0 70,0 80,0 90,0 100,0 Mezőgazd. Feldolgozóip. Vill.energia-ipar Építőip. Kereskedelem Vendéglát ás Szállít ás Szolgáltat ás BÉRKÖLTSÉG, ÁTLAGBÉR évben a vállalkozások együttesen 10,9 %-kal több bérköltséget számoltak el, mint a bázis évben. A foglalkoztatottak számának emelkedéséből következően az átlagbérek ettől kisebb ütemben, 9,9 %-kal növekedtek. Megyei szinten az egy főre jutó éves átlagbér ezer Ft volt, 120 ezerrel több a évinél évben a havi átlagos bruttó bér 110,8 ezer Ft volt. Az ágazati béreket tekintve a legmagasabb bérjövedelme a villamosenergia-iparban dolgozóknak volt, ezer Ft éves bérrel. Ezt követően a feldolgozóipar ezer Ft és a szállítás, raktározás ezer Ft átlagbére volt a legmagasabb. E három ágazatban a megyei átlag felett kerestek a munkavállalók. Legkevesebb éves jövedelme a vendéglátásban dolgozóknak volt, 839 ezer Ft. Növekedési ütem: 2500 EGY FŐRE JUTÓ ÉVES BÉRKÖLTSÉG ALAKULÁSA (ezer Ft) 9,9 % 8,8 % 11,9 % 10,8 % 13,0 % 9,3 % 6,8 % 13,6 % Mezőgazdaság Feldolgozóipar Villamosenergiaipar Építőipar Kereskedelem Vendéglátás Szállítás Szolgáltatás 20

Tisztelt Olvasó! Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Szabó Miklós Inform-Média Kft. Ügyvezető Igazgatója

Tisztelt Olvasó! Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Szabó Miklós Inform-Média Kft. Ügyvezető Igazgatója Tisztelt Olvasó! 2008. évben második alkalommal jelenik meg Hajdú-Bihar megyében a TOP 100 kiadvány, melynek 2007. évi első kiadása pozitív fogadtatásra talált az üzleti életben. A kiadványt idén is az

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KIEMELT VÁLLALKOZÁSAI 2007. ÉVBEN, betűrendben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KIEMELT VÁLLALKOZÁSAI 2007. ÉVBEN, betűrendben Tisztelt Olvasó! A Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdaságát bemutató kiadványt, amely az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös kiadványa,

Részletesebben

TOP 100. a 100 legnagyobb Hajdú-Bihar megyei székhelyű vállalkozás. Értékesítés nettó árbevétele Vállalkozási eredmények Foglalkoztatottak száma

TOP 100. a 100 legnagyobb Hajdú-Bihar megyei székhelyű vállalkozás. Értékesítés nettó árbevétele Vállalkozási eredmények Foglalkoztatottak száma TOP 100 a 100 legnagyobb Hajdú-Bihar megyei székhelyű vállalkozás Értékesítés nettó árbevétele Vállalkozási eredmények Foglalkoztatottak száma 2 0 0 9 Tisztelt Olvasó! 2009. évben harmadik alkalommal jelenik

Részletesebben

A TÁRSASÁGI ADÓ BEVALLÁST BENYÚJTÓ VÁLLALKOZÁSOK ÉVI ADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI

A TÁRSASÁGI ADÓ BEVALLÁST BENYÚJTÓ VÁLLALKOZÁSOK ÉVI ADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI A TÁRSASÁGI ADÓ BEVALLÁST BENYÚJTÓ VÁLLALKOZÁSOK 2005. ÉVI ADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI A gazdasági társaságok a 2005. i teljesítményeikről, mérlegadataikról, társasági és osztalékadó elszámolásukról - a

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye 50 legjelentősebb cége 2O1O

Jász-Nagykun-Szolnok megye 50 legjelentősebb cége 2O1O 50 legjelentősebb cége 1 Tisztelt Olvasó! tökéletes koreográfia 2010. évben 15. alkalommal jelenik meg a gazdaságát bemutató TOP 50 kiadvány, az APEH Észak-alföldi Regionális Főigazgatósága és a Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Úgy gondoljuk, hogy egyike lenni a megye 50 legmeghatározóbb vállalkozásának érdem és megtiszteltetés.

Tisztelt Olvasó! Úgy gondoljuk, hogy egyike lenni a megye 50 legmeghatározóbb vállalkozásának érdem és megtiszteltetés. Tisztelt Olvasó! 2011. évben 16. alkalommal jelenik meg a Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdaságát bemutató TOP 50 kiadvány, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága és a Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 50 LEGJELENTŐSEBB CÉGE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 50 LEGJELENTŐSEBB CÉGE JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 50 LEGJELENTŐSEBB CÉGE Tisztelt Olvasó! 2016-ban 21. alkalommal jelenik meg a Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdaságát bemutató TOP 50 kiadvány, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és

Részletesebben

TOP 2 O 1 7 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 50 LEGJELENTŐSEBB CÉGE

TOP 2 O 1 7 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 50 LEGJELENTŐSEBB CÉGE TOP 2 O 1 7 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 50 LEGJELENTŐSEBB CÉGE Tisztelt Olvasó! 2017-ben 22. alkalommal jelenik meg a Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdaságát bemutató TOP 50 kiadvány, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Részletesebben

A 100 legnagyobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vállalkozás

A 100 legnagyobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vállalkozás A 100 legnagyobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vállalkozás 2011 Vállalkozási eredmények Értékesítés nettó árbevétele Foglalkoztatottak száma TOP 1 100 Let IT be your passion! Jelentkezz Magyarország

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Úgy gondoljuk, hogy egyike lenni a megye 50 legmeghatározóbb vállalkozásának érdem és megtiszteltetés.

Tisztelt Olvasó! Úgy gondoljuk, hogy egyike lenni a megye 50 legmeghatározóbb vállalkozásának érdem és megtiszteltetés. 1 2 Tisztelt Olvasó! 2013. évben 18. alkalommal jelenik meg a Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdaságát bemutató TOP 50 kiadvány, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága és

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

188 Gazdaság TOP 10 JÁSZSÁG Kármán Antal

188 Gazdaság TOP 10 JÁSZSÁG Kármán Antal 188 Gazdaság Kármán Antal TOP 10 JÁSZSÁG 2011 Az idén már ötödik alkalommal tesszük közzé a Jászság gazdaságának legjellemzőbb adatait. A táblázatokban szereplő adatok elemzése és a megyei adatokkal történő

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában 2007/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási fõosztály Területi tájékoztatási osztály www.ksh.hu I. évfolyam 77. szám 2007. szeptember 27. i mozaik 6. A szolgáltatások szerepe gazdaságában

Részletesebben

A Közép-magyarországi Régió 2009. évi egyszerűsített vállalkozói adó bevallásainak elemzése

A Közép-magyarországi Régió 2009. évi egyszerűsített vállalkozói adó bevallásainak elemzése APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály Adóstatisztikai Osztály A Közép-magyarországi Régió 2009. évi egyszerűsített vállalkozói adó bevallásainak elemzése - 1

Részletesebben

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv A HM ipari részvénytársaságok 21. I-III, es gazdálkodásának elemzése 1./ HM Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. Megnevezés 29. év bázis 21. évi 21. III. Adatok ezer Ft-ban Bázis Terv index index () () Nettó

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7.

Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7. Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága Veszprém, 2017. november 7. VESZPRÉM MEGYE 2016. TOP 100+200 Amiről szó lesz.. 1 TOP 100+200 elemzés 2 Kedvezmények 3 Adóbevételek

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója Kelt: Budapest 2012.április 21. egyéb szervezet vezetője Statisztikai

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN

REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN ERDŐGAZDÁLKODÁS 2013-ban tovább emelkedett a regisztrált szervezetek száma az erdőgazdálkodás területén (+4,8%). Folytatódott

Részletesebben

A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a évi társaságiadó-bevallások tükrében

A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a évi társaságiadó-bevallások tükrében Tervezési és Elemzési Főosztály A gazdasági folyamatai a 2010. évi társaságiadó-bevallások tükrében Szeged, 2011. október I. AZ ELEMZÉS MÓDSZERTANA 2010. évi társaságiadó-bevallások elemzése a ban Elemzésünk

Részletesebben

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr.

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A termelés és az árbevétel alakulása 2013-ban 1. táblázat a termelés változásának indexe Év 2005 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. június Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...3 Építőipar,

Részletesebben

TOP 10 JÁSZSÁG Az idén már negyedik alkalommal tesszük közzé a Jászság gazdaságának legjellemzőbb

TOP 10 JÁSZSÁG Az idén már negyedik alkalommal tesszük közzé a Jászság gazdaságának legjellemzőbb 152 Gazdaság Kármán Antal 2010 Az idén már negyedik alkalommal tesszük közzé a Jászság gazdaságának legjellemzőbb adatait. A táblázatokban szereplő adatok elemzése és a megyei adatokkal történő összevetése:

Részletesebben

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR 14/9 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. szeptember 3. 14 II. ében 3,9-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 14. II., második becslés Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2 215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.

Részletesebben

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban 2008 2012 Siba Ignác 2013. november 5. Tartalom Módszertan és a vizsgált területek A cégek nemzetgazdasági hozzájárulása:

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal A 2003-ra vonatkozó nonprofit-adatgyűjtés legfontosabb megállapításai A Központi Statisztikai Hivatal 2004-ben, három év után ismét teljes körű adatgyűjtést hajtott végre

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, SZJA 1+1%-os felajánlások

Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, SZJA 1+1%-os felajánlások Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, SZJA 1+1%-os felajánlások Előadó: Király Miklós, igazgató Szombathely, 2014. szeptember 30. A társaságiadó-bevallást benyújtó vállalkozások 2013.

Részletesebben

A magyar vegyipar* 2011-ben

A magyar vegyipar* 2011-ben A magyar vegyipar* 2011-ben Nemzetközi és hazai gazdasági folyamatok¹ 2011-ben a globális konjunktúra dinamikája veszített lendületéből. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint 2011-ben a világgazdaság

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 4 Építőipar, lakásépítés... 5 Turizmus...

Részletesebben

Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Dr. Olasz András igazgató Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága 213. november 2. 1 A megye

Részletesebben

BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET. A BKV Előre SC 2010. évi Közhasznúsági Jelentése

BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET. A BKV Előre SC 2010. évi Közhasznúsági Jelentése BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET 2 2. Vezetői összefoglaló A BKV Előre SC elkészítette az egyesület 2010. évi gazdálkodásáról szóló Közhasznúsági Jelentését, a közhasznú eredmény kimutatást és

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:

Részletesebben

Turizmusgazdaság a Balaton kiemelt üdülőkörzetben. Szántó Balázs KSH Veszprémi főosztály

Turizmusgazdaság a Balaton kiemelt üdülőkörzetben. Szántó Balázs KSH Veszprémi főosztály Turizmusgazdaság a Balaton kiemelt üdülőkörzetben Szántó Balázs KSH Veszprémi főosztály Kérdések Nemzetgazdasági értelemben mit értünk turizmus alatt? Kik alkotják a turizmus gazdaságát? Balaton kiemelt

Részletesebben

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012 2013/26 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 26. szám 2013. március 28. A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012 Tartalom 1 Bevezetés 1 A regisztrált vállalkozások

Részletesebben

Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében

Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében A magánszemélyeknek az előző évet érintő személyi jövedelemadó bevallásukat ebben az évben 2005. május 20-ig kellett

Részletesebben

Elemzés, értékelés 2017.

Elemzés, értékelés 2017. Adószám: 18256127-2-43 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 16 PK.60914/2001/1 Nyilvántartási szám: 01/01/86227 1212 Budapest, Zsolnai utca 28 2017. Fordulónap: 2017. december

Részletesebben

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében GYORSELEMZÉS Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében A Magyar Szakszervezeti Szövetség felkérésére készítettük ezt az elemzést a bérek helyzetének alakulásáról. A szakszervezetek,

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3 Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3 Központi Statisztikai Hivatal 2011. december Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 3 Építőipar, lakásépítés... 4 Turizmus...

Részletesebben

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Győr, 2016.10.10. 1 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1. A gazdálkodó bemutatása

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 2 1 6 5 5 9 1 3 5 3 0 5 7 2 1 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 7. Váci Távhőszolgáltatási Nonprofit

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 5 Ipar... 6 Építőipar...

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

ÜZLETI TERV. A vállalkozás adatai. Vállalkozás/vállalkozó neve. 1.1. A vállalkozás/vállalkozó neve. 1.2. A gazdasági társaság ügyvezetője. 1.2.1.

ÜZLETI TERV. A vállalkozás adatai. Vállalkozás/vállalkozó neve. 1.1. A vállalkozás/vállalkozó neve. 1.2. A gazdasági társaság ügyvezetője. 1.2.1. ÜZLETI TERV Vállalkozás/vállalkozó neve A vállalkozás adatai 1.1. A vállalkozás/vállalkozó neve 1.2. A gazdasági társaság ügyvezetője 1.2.1. Név 1.2.2. Születés helye és ideje.. 1.2.4. Anyja neve 1.3.

Részletesebben

Kármán Antal TOP 10 JÁSZSÁG 2008

Kármán Antal TOP 10 JÁSZSÁG 2008 130 Gazdaság Kármán Antal TOP 10 JÁSZSÁG 2008 A 2008-as számban megjelölt célokat és szándékokat követve idén is közzétesszük a Jászság gazdaságát reprezentáló táblázatokat. Megjegyzések a táblázatokhoz

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ-

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- TORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

Helyzetkép 2015. december 2016. január

Helyzetkép 2015. december 2016. január Helyzetkép 2015. december 2016. január Gazdasági növekedés A világgazdaság tavalyi helyzetére a regionális konfliktusok éleződése elkerülhetetlenül hatással volt, főképp ezért, és egyéb gazdasági tényezők

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET FONAVITA NONPROFIT KFT Pécs, Hársfa utca évi

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET FONAVITA NONPROFIT KFT Pécs, Hársfa utca évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET FONAVITA NONPROFIT KFT 7627 Pécs, Hársfa utca 4. 2009.évi Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló I: A vállalkozás bemutatása A vállalkozás a Primax Kht-ból alakult át 2007.05.31.-én,

Részletesebben

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2 Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 211/2 Központi Statisztikai Hivatal 211. szeptember Tartalom Összefoglaló... 2 Ipar... 2 Építőipar... 4 Idegenforgalom... 6 Gazdasági szervezetek...

Részletesebben

Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Gazdasági mutatók

Részletesebben

Az építőipar 2012.évi teljesítménye. Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége

Az építőipar 2012.évi teljesítménye. Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Az építőipar 2012.évi teljesítménye Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Az építőipari termelés alakulása 2012-ben is folytatódott az építőipari termelés 2006 óta tartó csökkenése Az építőipar egésze

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Központi Statisztikai Hivatal 2012. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás...

Részletesebben

2008-évi. Közhasznú jelentés

2008-évi. Közhasznú jelentés EU-MENTOR Integrációt Segítő, Szervező és Szolgáltató Kht. 6000 Kecskemét, Ilona utca 8. 2008-évi. Közhasznú jelentés Fordulónap: 2008. december 31. Beszámolási időszak: 2008. január 01. - 2008. december

Részletesebben

A 100 legnagyobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vállalkozás Értékesítés nettó árbevétele Vállalkozási eredmények Foglalkoztatottak száma

A 100 legnagyobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vállalkozás Értékesítés nettó árbevétele Vállalkozási eredmények Foglalkoztatottak száma 2015 A 100 legnagyobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vállalkozás Értékesítés nettó árbevétele Vállalkozási eredmények Foglalkoztatottak száma TOP 1 100 TOP 2 100 Tisztelt Olvasó! 2015. évben kilencedik

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 3 Beruházás... 4 Ipar...

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2013

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2014/30 2014. március 21. Tartalom Bevezetés...1 A regisztrált vállalkozások...1 Új regisztrációk...3...3 Végelszámolások...4 Csődeljárások...4

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 213/1 Központi Statisztikai Hivatal 213. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...5 Beruházás...6

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ A Magyar Kórházi Gyógyszerészetért Alapítvány 1061 Budapest, Király u. 12. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2015.01.01-2015.12.31 Tartalomjegyzék 1. Az alapítvány általános bemutatása...

Részletesebben

Kék Nefelejcs Alapítvány

Kék Nefelejcs Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2008. Kék Nefelejcs Alapítvány 4405, Nyíregyháza, Bóbita u. 43. Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. Vagyon felhasználása

Részletesebben

2009. évi Közhasznúsági jelentése

2009. évi Közhasznúsági jelentése MÁKVIRÁG VIRÁGAI Gyermekellátási és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár, Nefelejcs u. 79-1. 8000 2009. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2010. május 22.. Pintérné

Részletesebben

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése HUNGAGENT NYRT 2013 Pomáz, Rózsa u. 17. Tel.: 26-525-680, Fax: 26-326-330 hungagent@mail.datanet.hu www.hungagent.hu A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése KONSZOLIDÁLT

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT ÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT ÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. ÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati besorolás:

Részletesebben

Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon

Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon Simon Dorottya dr. Gonda Imre Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Európai IP kérdések: újratöltve MIE rendkívüli közgyűlés 2014. szeptember 3. Védjegyintenzív ágazatok

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a évi Szja 1+1%-ról

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a évi Szja 1+1%-ról Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról NAV Zala Megyei Adóigazgatósága sajtótájékoztató háttéranyag Zalaegerszeg, 2014. szeptember 30.

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Cégbíróság: Cégjegyzék szám: 12246632-2-42 Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 01-09-568583 1163 Budapest, GORDONKA utca 7. 2012 Fordulónap: Beszámolási időszak: 2012. december 31. 2012. január 01.

Részletesebben

Kiegészítő Melléklet a Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2012. évi Egyszerűsített éves beszámolójához ÁLTALÁNOS RÉSZ Vállalkozás elnevezése: Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról NAV Vas Megyei Adóigazgatósága sajtótájékoztató háttéranyag Szombathely, 2014. szeptember 30.

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2010/2

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2010/2 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. szeptember Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2010/2 Tartalom Bevezető...2 Ipar...2 Építőipar...4 Idegenforgalom...6

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati besorolás:

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

A konszolidált éves beszámoló elemzése

A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére 1. Az egyszerűsített éves beszámoló készítése lehetőségének meghatározása: A vállalkozás 2006. október 1-jével kezdte meg előtársaságként működését, a társaságot a cégbíróság október 31.-vel jegyezte be,

Részletesebben

A magyar vegyipar* 2010-ben

A magyar vegyipar* 2010-ben A magyar vegyipar* 2010-ben Nemzetközi gazdasági folyamatok Míg a gazdasági válság kibontakozásával a 2009. év a dekonjunktúra jegyében telt, addig a 2010. évi adatok már a növekedés megindulását mutatják.

Részletesebben

A magyar vegyipar 2008-ban

A magyar vegyipar 2008-ban A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉS 2014.

KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉS 2014. KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉS 2014. Pécs, 2015. március 26. Az Európai Parlament és Tanács 1606/2002. EK rendelet 4. cikke előírja, hogy a Tőzsdére bevezetett társaságok 2005. évtől kezdődően az összevont

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke ÜZLETI TERV Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. Vállalkozás neve Beruházás helye Igényelt kölcsön Futamidő hónap Türelmi idő hónap Új Széchenyi Beruházási

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglaló...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...4 Beruházás...5 Ipar...6

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege "A" változat

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege A változat Adószám: Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Likvid Trade 2010 Korlátolt Felelősségű Társaság 1156 Budapest, Szilas park 2. fszt. 2. Egyszerűsített éves beszámoló mérlege "A" változat A mérleg

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7

Részletesebben