KORSZERŰ INFORMATIKAI ESZKÖZÖK ISKOLÁINKBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KORSZERŰ INFORMATIKAI ESZKÖZÖK ISKOLÁINKBAN"

Átírás

1 2011. OKTÓBER 31. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP XII. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM AZ 56-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÜNNEPÉN Városunkban október 23-án, a nemzeti ünnepen a művelődési központban rendezte önkormányzatunk hagyományos megemlékezését. A Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola tanulóinak előadása elevenítette meg az 55 évvel ezelőtti eseményeket, majd Sági István országgyűlési képviselőnk ünnepi beszédet (képünkön). KORSZERŰ INFORMATIKAI ESZKÖZÖK ISKOLÁINKBAN Önkormányzatunk sikeres pályázatának köszönhetően ( IKT ESZKÖZÖK BESZERZÉSE A XXI. SZÁ- ZADI ISKOLAI OKTATÁS SZÍNVONALÁNAK ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN KUNSZENTMÁRTON- BAN TIOP / ) iskoláink 31 db interaktív táblával, közel 50 számítógéppel gazdagodtak. A projekt keretében a pedagógusok az ISZE (Informatika és Számítástechnika Tanárok Egyesülete) szervezésében tanfolyami keretben ismerkedtek meg az új eszközök használatával, alkalmazási lehetőségeikkel a pedagógiai munkában. A tanfolyamok keretében több mint 70 pedagógus képzésére nyílt lehetőség. Képünkön Szabó Zoltán tanár úr oktatja az interaktív tábla használatára a kollégákat. Fotók: Vass Zoltán MEGHÍVÓ! Sok szeretettel meghívjuk az ANNA CUKRÁSZDA ÉS PIZZÉRIA születésnapjára november 12-én, szombaton PIZZA AKCIÓ! AJÁNDÉK szilvásgombóc tortaszelet (ORSZÁGTORTA) 2000 Ft feletti vásárlás esetén Minden kedves vendégünk AJÁNDÉK KOKTÉLT kap! TOMBOLAHÚZÁS egész nap folyamatosan! Tisztelettel: Sárközi György HUSZTI LAJOS 90 ÉVES Újra kilencven éves polgárát köszönthette az önkormányzat. Huszti Lajos családja körében ünnepelt, s örömét megosztotta városunk vezetőivel is. Cikkünk a 7. oldalon.

2

3 18. szám, október 31. Kunszentmártoni Hír-Lap 3 Az 56-os forradalom és szabadságharc ünnepén Városunkban október 23-án, a nemzeti ünnepen a művelődési központban délután három órakor kezdődött önkormányzatunk hagyományos megemlékezése Magyarország népének az 1956-os, a diktatúra elleni forradalmára és a szovjet meg szállás ellen folytatott szabadságharcára, a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményére. A rendezvényt levezető Vass Zoltán köszöntő szavai után középiskolánk, a Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola tanulóinak előadása elevenítette meg az 55 évvel ezelőtti eseményeket. A műsort Sindel Edit és Szilágyi Gyöngyike tanárnők irányítása alatt a 11.D osztály készítette. A forgatókönyvet Dénes Judit írta, a főbb szerepeket pedig Mencser Zoltán, Ponyokai Laura, Dénes Judit, Wenner-Várkonyi Kristóf, Csík Bence, Aszódi Ágnes, Nagy Dániel, Bencsik Tamás, Benke György, Pálfi Viktor, Rostás Richárd, Váradi Tímea játszották. Gitáron közreműködött Szín Róbert (12.K), dobon Hegedűs Márk, zongorán pedig Gulyás Judit. Az ünnepi beszédet Sági István országgyűlési képviselőnk mondta, aki szónoklatában 56 tanulságának jelenünkhöz szóló üzeneteit fogalmazta meg a hallgatóságnak. A megemlékezésen részt vett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal részéről Dalocsáné Terenyei Ágnes pénzügyi főosztályvezető. A múzeumi emlékműnél dr. Czuczi Mihály polgármester (jobbról) és dr. Hoffmann Zsolt jegyző kíséretében helyezi el a megemlékezés koszorúját. Középiskolásaink színvonalas műsorának egy pillanatképe Ezt követően az ünneplők ezúttal is három helyszínen rótták le kegyeletüket: a tisztelet s a hála koszorúit a polgármesteri hivatal homlokzatán és a helytörténeti múzeum falán lévő 56-os emlékműveknél, végül a Köztársaság téri kopjafánál helyezték el, ahol gyertyagyújtásra, a Lászlóffy Béla vezette Napsólyom Baranta Egyesület által a szimbolikusan 56 kg-os trianoni emlékharang megkondítására, végül a Szózat eléneklésére is sor került. Vass Zoltán A teljes képgalériát végignézhetik városunk hivatalos honlapján, a Fotók: Vass Zoltán A kopjafánál, az 56 kg-os trianoni emlékharangot magában foglaló - általuk állított - haranglábnál koszorúz a Napsólyom Baranta Egyesület SZERZŐDÉSKÖTÉS KORSZERŰ INFORMATIKAI ESZKÖZÖKKEL FEJLESZTETTÉK ISKOLÁINKAT Október 19-én a Városháza tanácskozó termében dr. Czuczi Mihály polgármester és Tóth Gábor, a PC Trade Kft. ügyvezetője a sajtó nyilvánossága előtt aláírta azt a szerződést (képünkön), amely az IKT ESZKÖZÖK BE- SZERZÉSE A XXI. SZÁZADI ISKOLAI OKTATÁS SZÍNVONALÁNAK ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN KUNSZENTMÁRTONBAN TIOP / elnevezésű beruházásról szólt. A sikeres pályázat kapcsán a beszerzendő informatikai eszközökre Kunszentmárton Város Önkormányzata vissza nem térítendő támogatást nyert el, melyhez a pályázónak nem kellett önerőt biztosítania. A pályázat keretén belül a Kunszentmárton Városi Általános Iskola és a Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola tagintézményeibe informatikai eszközcsomagok kerültek beszerzésre tanulói létszám alapján Ft értékben. Ebből az eszközbeszerzés keretében 1 db szerver szoftver, 44 db iskolai PC, 31 db tantermi csomag, 1 db alkalmazás szerver, 3 db szavazó csomag és 5 db WIFI csomag került beszerzésre. A projekt segítségével elért eredmények lehetővé teszik, hogy az intézmények mind infrastrukturális, mind pedig oktatási-nevelési koncepciójukat tekintve megújulhassanak, és ezekkel megfelelhessenek a XXI. század intézményeivel szemben támasztott pedagógiai elvárásoknak. Címoldalunkra utalva: a pedagógusok képzése a szerződéskötés után meg is megkezdődött, a tanév folyamán a diákokat már a korszerű eszközök segítségével oktathatják intézményeinkben. Vass Zoltán

4 4 A szeptember 29-én megtartott képviselő-testületi ülés nyitányaként dr. Czuczi Mihály polgármester kötelességének tartotta tájékoztatni a résztvevőket, illetve a nyilvánosság útján a lakosságot arról, amiről lapunk szeptember 30-i számának 7. oldalán Betét és/vagy részvény című írásunkban már részletesen beszámoltunk, hogy a megyei főügyészség hűtlen kezeléssel vádolta meg őt, jegyző urat és a pénzügyi osztály korábbi vezetőjét a képviselőtestület által részvénybe fektetett összeg miatt, amelynek kapcsán a Capital Partners cég mintegy 78 millió Ft-tal károsította meg az önkormányzatot. A polgármester úgy gondolja, hogy nyíltan kell erről beszélni, s emelt fővel kell vállalni, mert egyhangú pénzügyi bizottsági, illetve egyhangú képviselőtestületi döntést hajtottak végre. Emlékeztetett, a vezetés nagyon óvatos, 50 millió forintos nagyságrendű összeggel kívánt a részvényekkel plusz pénzt létrehozni a város javára, sajnos azonban a pénzügyi bizottság javaslatára az 50 milliót duplájára emelték, amit a képviselő-testület el is fogadott. Az erről szóló hanganyagok és jegyzőkönyvek megvannak, abból kiderül, hogy ki mit mondott és mit szavazott. A polgármester ígérte, hogy az ügyben majd folyó bírósági tárgyalásokról mindig tájékoztatni fogja a közvéleményt. Mindamellett az élet nem áll meg, őket a város fejlesztésére választották, s ennek kapcsán dr. Czuczi Mihály be is számolt az aktuális előre mutató fejleményekről: a Volksbankkal elért megállapodásról, az Interplex Kft. Ipari Parkban történő beruházási szándékáról, az UniTrade M&M Kft. bővítéséről, új üzemcsarnok építéséről, s a középiskolánk és a Gordiusz 95 Zrt. között kezdődő együttműködésről, melynek eredményeként a jövőben beindul a villanyszerelő képzés intézményünkben. Ezen az ülésen utoljára adott tájékoztatót önkormányzati tűzoltóság vezetőjeként Katona Zsolt parancsnok, hiszen január 1-jétől állami fenntartásba kerülnek. A képviselő-testület köszönetét fejezte ki a tűzoltóság teljes állományának a város, az itt élők érdekében végzett nagyszerű munkájukért. Az ülés lényeges témája volt a helyi adóbevételek alakulásáról szóló tájékoztató megtárgyalása. Jauernik István, a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke értékelte a helyzetet, mely szerint az adóbevételek teljesülése még elmarad a költségvetésbe betervezettől. Ha nem fizetik meg az adózók a tartozásukat, akkor az önkormányzatnál további megszorításokat kell tenni. Természetesen a pénzügyi bizottság és a képviselő-testület is tudja, hogy minden vállalkozás, minden család nehéz helyzetben van, de az önkormányzat együttműködést ajánl a hátralékosoknak. Viszont tudni kell, mennyi bevétellel számolhat a város, lesz-e a kiadásokra az állami normatíva mellé szükséges fedezet. A tisztességes adózók érdekében is korrekten, a jogszabályok adta lehetőségekkel élve, de szigorúan kell eljárni a tartozók irányába. Akik még a kapcsolatot sem hajlandók felvenni a hivatal adócsoportjával a hátralékuk rendezésének intézésére, s október 31-ig nem kezdik el fizetni tartozásukat, azon cégek és magánszemélyek a nevét hozzák nyilvánosságra - javasolta az elnök. Ez utóbbi felvetést Veres István tanácsnok és Dezső Dóra aggályosnak tartotta, dr. Fazekas Margit szerint viszont nyilvános adatról van szó, nem sért jogszabályt a közzététele. A cél semmiképpen nem a kipellengérezés, az egyezség megkötésében maximálisan partner kíván lenni az önkormányzat. Imrei István véleménye, hogy a válság miatt már ott tart sok vállalkozás, hogy az embereit fizesse ki vagy az iparűzési adót rója le. Az adó mértékének csökkentése mellett tört most is lándzsát, valamint kifejezte aggodalmát, hogy a vállalkozók átjelentkeznek olyan településre, ahol nincs iparűzési adó. Dr. Czuczi Mihály polgármester összegzőjében hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz kérdésről van szó, de ennek kezelése fontos, hiszen meg kell tartani az önkormányzat költségvetésének egyensúlyát. A testület úgy döntött, hogy ne vessenek ki új adónemet, pl. ingatlanadót, mert nemcsak a vállalkozások, a magánszemélyek, a családok is anyagi gondokkal küszködnek. Probléma, hogy hiába építették meg a szennyvízhálózatot, hiába áldozott több száz milliót a város saját erőből is, nem kötöttek rá a lakosok, viszont a talajterhelési díjat sem fizetik be. Végül a testület elfogadta azt a határozatot, mely szerint elfogadták a helyi adóbevételek alakulásáról szóló tájékoztatót, de úgy döntöttek, hogy nyilvánosságra kell hozni azon adózók nevét és tartozását, akiknek az önkormányzat felé fennálló tartozása meghaladja a 100 ezer Ft-ot, s azt október 31-ig nem rendezi. (A lapzártánk után, október 27-én megtartott soros képviselő-testületi ülésen újra téma volt a helyi adóbevételek alakulásának helyzete, amely kihatott az önkormányzat pénzügyi és likviditási helyzetével kapcsolatban megfogalmazott intézkedésekre - lásd alább.) Kunszentmártoni Hír-Lap 18. szám, október 31. A KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSEK HÍREI Előtte még arról, hogy október 6-án az oktatás volt a fő témája a képviselő-testületi ülésnek, ezért is tartott kihelyezett ülést a városvezető grémium. A tanácskozás színhelye a Deák Ferenc utcai új iskolaépület egyik tanterme volt. Itt megtárgyalták és elfogadták a Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ (előadó: Szabó Mihályné igazgató) és a Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola (előadó: Csík Jánosné igazgató) tanévindítással kapcsolatos beszámolóját, valamint tudomásul vették a Szent Anna Katolikus Óvoda (előadó: Smuta Zsoltné igazgató), illetve a Kunszentmártoni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (előadó: Csomán Éva igazgató) tájékoztatóját. A testület köszönetet mondott a pedagógusoknak és minden intézményi dolgozónak a munkájáért. A lapzártánk után, október 27-én megtartott soros képviselő-testületi ülésen újra téma volt tehát a helyi adóbevételek alakulásának helyzete. Jauernik István pénzügyi bizottsági elnök kifejtette, hogy a tájékoztató anyagból (ld. mint minden előterjesztést a internetes oldalon, az önkormányzat - testületi ülés menüpontban) jól látható, komoly gondjaink vannak. 47 millió Ft hiányzik a bevételekből. Dr. Hoffmann Zsolt jegyző ismertette, hogy 1100 értesítést küldött ki az adóhatóság, száz esetben 100 ezer Ft feletti tartozásról szólót. Többen jelentkeztek már egyezséget, megállapodást kötni, de a határidőig - október 31-ig - még nagyon sokan nem. Hoszszas tárgyalás után a képviselő-testület elfogadta a tájékoztatót, azzal, hogy az adóhatóságtól még eredményesebb munkát kér annak érdekében, hogy a bevételek realizálása nyomán működhessenek a városban az önkormányzat által biztosítandó közszolgáltatások. Fentiekkel összefüggésben az önkormányzat pénzügyi és likviditási helyzetéről szóló tájékoztató kapcsán mind Jauernik István pénzügyi bizottsági elnök, mind dr. Czuczi Mihály polgármester tényszerűen vázolta a problémákat, a kialakult szituációt. Összességében olyan pénzügy helyzetben van jelenleg az önkormányzat, hogy szükségszerű intézkedéseket kellett megfogalmazni a fizetőképesség megőrzése érdekében. Ezért a következő határozat született: Kunszentmárton Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az önkormányzat pénzügyi és likviditási helyzetét bemutató tájékoztatót, és azt elfogadja. Az önkormányzat likviditási helyzetének megőrzése érdekében az önkormányzati kiadásokat az alábbi sorrendben kell teljesíteni: 1. Rendszeres munkabér, segélyek, végkielégítések 2. Dologi kiadások közül: villany, gáz, telefon, internet, közétkeztetés kifizetése, és a kötelező feladatok ellátásához szükséges kiadások, a Városi Egészségügyi Központ kivételével. A lentebb felsorolt kifizetésekre akkor kerülhet sor, amennyiben az alábbi bevételek megérkeznek, realizálódnak: - a likviditási tervbe betervezett adóbevétel befolyik (november és december hónapokban összesen eft), - víziközmű társulattól megtérül a kölcsön eft, - az Iskola projekttel kapcsolatos áfa kompenzáció megérkezik eft, - Ipari Park telekértékesítés bevétele megérkezik kb. 10 eft. A felfüggesztett kiadások: - nem rendszeres személyi jellegű juttatások kifizetése, - az első részben felsorolt dologi kiadásokon felüli dologi kiadások, - a képviselői tiszteletdíjak kifizetése. Az intézményvezetők tegyenek javaslatot, hogy az intézményegységek közül (épület) melyik épületet tudja a működés során nélkülözni, egészen vagy részben bezárni. Az intézmények az intézmény üzemeltetéshez közvetlenül kapcsolódóan pl. tisztítószer, irodaszerekből csak annyit vásároljanak, amennyi a költségvetési évben szükséges. A gépjárművek üzemeltetés kiadásait felül kell vizsgálni, csökkenteni kell. A Képviselő-testület felkéri az intézményvezetőket, hogy annak ellenére, hogy rendelkezésre áll az előirányzat, ne vállaljanak előre kötelezettséget. A Képviselő-testület felkéri az adóhatóságot, hogy azon adózók esetében, akik október hónap folyamán az adóhátralék befizetésének ütemezésében, részletfizetésben nem állapodtak meg, haladéktalanul a végrehajtást indítsa el. A 335/2011.(IX.29.) képviselő-testületi határozat rendelkezéseit alkalmazni kell (nyilvánosságra hozni a 100 ezer Ft feletti összeggel tartozókat). Amennyiben az önkormányzat likviditási helyzetének megőrzése érdekében további intézkedések megtétele szükséges, soron kívüli ülés összehívást kezdeményezze a polgármester. Vass Zoltán

5 18. szám, október október 16-án, vasárnap reggel hat órai indulással kezdtük a napot, a szakiskola elől. Az út zökkenőmentesen telt. Fél 12 körül megérkeztünk Eisenstadtba. Ott megnéztük a Haydn-mauzóleumot, ahol a híres zeneszerző, Haydn nyugszik. Körbejártuk a Kálváriaberget, megtekintve Jézus szenvedésének stációit. Az idegenvezetőnk sok érdekességet mesélt nekünk Kismarton történetéről, az Eszterházy családról. A leghihetetlenebb az oltárszobor története volt, amely a várost sújtó tűzvész során a kiégett kápolnában sértetlenül állt, ezért csodatévő erőt tulajdonítanak neki, és számos legenda fűződik hozzá. Azután továbbutaztunk Laxenburg kastélyához. Mikor a buszról leszálltunk, egy kisvonat jött értünk, ami elvitt bennünket a kastély bejáratánál várakozó komphoz. Komppal jutottunk át arra a mesterségesen kialakított szigetre, melyen a Habsburgok által vadászkastélyként használt Franzensburg áll. Egy nagyon kedves idegenvezető urat kaptunk, aki körbevezetett bennünket a kastély termein, és elmesélte az ott található tárgyak történetét, történelmi vonatkozásokat. Megdicsérte a csoportot, amiért figyelmesen hallgattuk a történeteit, és tudtuk a válaszokat a történelmi kérdéseire. A kisvonatunk érkezéséig még volt fél óra, addig sétáltunk a kastély kertjében. Visszaérve a főbejárathoz, megnéztük a városközpontot, sajnos boltot nem találtunk nyitva. Hat órakor indultunk vissza Magyarországra, útközben megálltunk egy parkolóban, hogy vehessünk ajándékot, csokit. Hazafelé már mindenki nagyon fáradt volt, aludtunk, filmet néztünk és éjfél előtt nem sokkal érkeztünk meg a szakiskolához. Emlékezzünk egy régi településről, melyről nincsen írás, nem beszél a krónika, ez volt a Jaksor, városunk legszegényebb része, ahol nem éltek gazdag emberek. Az itt lakó egyszerű kisparasztok, többnyire nagycsaládosok - állandó lakásuk a tanyavilág volt - békességben éltek. Ezen településen épült 1910-ben egy igen korszerű iskola. A század elején az egyik tanya lakószobájában tanultak a gyerekek, név szerint Berta Istvánnál. Kunszentmártoni Hír-Lap ÉVES A JAKSORI KERESZT ÉS A HARANGLÁB Az 1923-as jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy búzában is adakoztak a jaksori kőkereszt kiépítésére. Voltak, akik 5 kg-mal tudtak hozzájárulni - de hozzájárultak! Ausztriában jártunk Az iskola első tanítója Kaifás Ferenc volt. Ezt követően 1911-ben készült a kereszt, melyet egy igen fiatal özvegyasszony, Molnár Jánosné sz. Nagy Julianna állíttatott. Igazán példaértékű, nagyon szép kőkereszt, és erős lábon állt, átvészelte a múlt idők nehéz körülményeit. Ugyanakkor az ott lakó hívók adakozásából haranglábat készíttettek, és ehhez harangot is vettek. A kereszt és a harang fenntartására az ott lakó parasztok 120 korona összeget helyeztek letétbe. Majd megalakult a Jaksori Harang és Kereszt Társulat. Nagyon szép kertet is kialakítottak a kereszt és a harang körül, melyet a közeli asszonyok gondoztak, a számunkra ismerős Molnár Ica néni, Kiss Imréné Mancika néni, a későbbiekben Kaifás Ferencné Annuska néni. A harangozást évtizedekig Kaifás István vállalta. Az ötvenes évektől ifj. Kaifás Ferenc folytatta 1973-ig, az utolsó napig fogta a kötelét. Az utolsó időben már csak akkor harangoztak, ha az ott lakók közül valaki meghalt. Emlékezzünk mindazokra, akik fáradhatatlan munkájukkal segítették az iskola és a harang - kereszt fenntartását. Asszonyokra, akik minden hónapban, beosztva, oltárt díszítettek. Név szerint: Molnár Ilona, Kiss Imréné, Pintér Józsefné, Habranyi Györgyné, Kaifás Ferencné, Kovács Lajosné és Benke Boldizsárné. A férfiak vállalták a pap kiszállítását, többnyire Pintér József, Kiss Imre, mivel csak lovaskocsival lehetett közlekedni. Mise alkalmával a nagy tanterem zsúfolásig megtelt. Kezdetben a harmónium mellé Szabó István ült, és ő szolgáltatta a zenét. Majd a későbbiekben egy nyolctagú család idősebb lányai: Berta Ilona, Rozália és Erzsébet ültek a harmónium mellé, ők tanították az egész énekkart, hála nekik. Az utolsó szentmisét Balpataki Béla végezte. És emlékezzünk meg mindenki Jani bácsijáról, a legidősebb jaksori parasztról, aki 102 évet élt: Tigyi Jánosról. Kísérő tanáraink: Kovács Adrienn, Sindel Edit tanárnők és Nyíri Csaba tanár úr volt. Köszönjük szépen nekik ezt a szép élményt! Nagyon jól megszervezték ezt a kirándulást, az idő is szép volt, és nagyon jól éreztük magunkat! Lázi Mónika és Molnár Barbara 10.d Következő kirándulásunk december 11-én, vasárnap lesz a bécsi adventi vásárra! Bővebb információ az iskola honlapján! ( Fotó: Vass Zoltán A felújított 100 éves kereszt és az újra felállított harangláb felszentelése után készült csoportképen egykori jaksoriak, a Benke család, a Szanda család tagjai, Balla Margitka néni és Kövesdy Zsolt atya. (Elöl balról az első az emlékezést lejegyző Kiss Béláné Gizike, a harmadik a visszaemlékező Szandáné Kovács Ilona) Adjon Isten egészséget, bort, búzát, békességet. Visszaemlékezett: Szandáné Kovács Ilona Lejegyezte: Kiss Béláné Gizike Helyesbítés: Legutóbbi számunk címoldalán számoltunk be a 100 éves jaksori kereszt felújításáról és a harangláb újra felállításáról. Egy pontatlanságot helyreigazítunk: a kereszt és a harangláb festését a kunszentmártoni (Deák F. utcai) Demjén Sándor végezte! A tévedésért elnézést kérünk (a szerk.)

6 6 Kunszentmártoni Hír-Lap 18. szám, október 31. A Szociális Alapellátási Központ és Bölcsőde hírei Az időseket ünnepeltük Bármerre visz életed, csak egy célod legyen, segíteni mindig, minden emberen. Tompa Mihály Az Idősek Világnapján azokat köszöntöttük, akik hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Élettel teli bölcsességüket, szeretetüket, gondoskodásukat mindannyian érezzük, hiszen ők neveltek és tanítottak bennünket, fiatalokat október 3-án hétfőn, a hagyományokhoz híven megrendezésre került az Idősek Napja az Idősek Otthonában. Kiss Józsefné részlegvezető szívhez szóló beszéde után a Szent Anna Katolikus Óvoda Epreskerti Pitypang csoportja Józsa Anita óvónéni vezetésével zenés, énekes táncos darabokkal színesítették a programot és köszöntötték az időseket. Az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei, Tari Hajnalka és Kovács Hajnalka fuvolajátékkal köszöntötték az időseinket. Holczpach Sándor szavalatában hallgathattuk meg Dr. Papp Lajos szívsebész: Az én miatyánkom c. versét. L. Tóth Irén és Csongrádi Gyöngyi a Treccsmenyecskék című humoros összeállítást adták elő. Az időseknek nagyon szép kukoricacsuhéból és nádból készült virággal kedveskedtünk. Az óvodások az ünnepi asztalhoz ötletes őszi motívummal díszített szalvétagyűrűt készítettek. Ezúton szeretnénk megköszönni a Gastro- Ház Kft-nek az ízletes ebéd, valamint az Anna Cukrászdának a finom sütemény biztosítását. Úgy gondolom, hogy időseink jól érezték magukat, s talán elfelejtették gondjaikat, bánataikat erre a délelőttre. Jó volt látni örömüket. Azon kell dolgoznunk, tevékenykednünk mindannyiunknak, hogy az idős emberekre évente ne csak egy napig irányuljon a figyelmünk. Az idősek az év minden napján érezzék a család, a társadalom megbecsülését. A fényképet és az írást készítette Csongrádi Gyöngyi foglalkoztatás-szervező október 6-án az Idősek Klubjában is sor került az ünneplésre. Kazai Éva klub-gondozónő az alábbi szavakkal köszöntötte a klubtagokat, és ezekkel a szavakkal szeretnénk köszönteni minden városunkban élő idős embert: Ünnepi lélekkel köszöntöm Önöket ebben a zajos világban, az Idősek Világnapja alkalmából. Önöket, akik verítékükkel, könnyekkel, szorgalmas munkájukkal, áldozattal a nehéz időkben megteremtették és biztosították nekünk fiatalabbaknak, gyerekeinknek, unokáknak, hogy tanulhassunk, dolgozhassunk, gyarapodhassunk, és nyomdokukba léphessünk. Igen, Önök értünk küzdöttek, értünk vállaltak oly sok megpróbáltatást és erőfeszítést. Anyagi gondok, lelki terhek mellett is ránk mosolygó szeretettel neveltek, elviselve hibáinkat, nemegyszer meggondolatlan viselkedésünket. Mindezt úgy adták, hogy bennünk életük folytatását, álmaik, vágyaik megvalósítóit láttál. Egy új és boldogabb életet készítettek elő és közben fáradtan, vagy betegen is szeretettel egyengették utunkat. Szükségünk van Önökre, és szükségünk van egymásra, hogy több biztonságot, egészséget, tevékenységet, megbecsülést és törődést nyújthassunk jövőnk alakításához. Ez az Idősek Világnapja üzenete óta, minden év október 1-jén az ENSZ és az Európai Unió határozatai alapján, de mi nem szeretnénk csak egynapos ünnepnek tartani, nekünk ez szívünkből fakadó kötelességünkéletünk során. Aktívan és passzívan, anyagi gondokkal, gyengülő egészséggel, a gyerekek, unokák nyújtotta örömökkel, borúval, derűvel morzsolják a lassúbbodó tempójú napokat. Úgy gondolom, Önök megtették, amit elvárt a család, a nemzet, most már a pihenés éveit élvezzék. Végezetül egy verssel kívánok mindenkinek jó egészséget! Szeressétek az öregeket, mert napjaik számláltatnak, És ne gúnyoljátok ki őket, régen ők is szépek voltak. Szeressétek az öregeket, és mondjatok jó szót nekik, És néha öleljétek is át, s mindezt áldó szóval veszik. Szeressétek az öregeket, úgyis terhes már az élet, Vállukat nyomja a sok idő, terhüket ne tetőzzétek. Szeressétek az öregeket, nemsokára úgyis mennek, S nehéz lehet ám búcsút venni, a megszokott életnek. Szeressétek az öregeket, mert Ti is azok lesztek! A képen az Idősek Klubjának tagjai és Kazai Éva klub-gondozónő látható. A Klub összetartó csapata várja tagjai közé azokat, akik napközben társaságra vágynak. Balláné Veres Judit intézményvezető BARNA KÁLMÁN MÁRTON és BARNA KÁLMÁN MÁRTONNÉ KAPONYÁS MAGDOLNA 40. házassági évfordulója alkalmából erőt, egészséget kíván: fia, lánya, menye, nokái: Ádám, Gábor, Nikolett.

7 18. szám, október 31. Kunszentmártoni Hír-Lap 7 HUSZTI LAJOS 90. SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTÉSE A szépkorúak iránti megbecsülése és tisztelete kifejezéseképpen városunk önkormányzata képviseletében dr. Czuczi Mihály polgármester, dr. Hoffmann Zsolt jegyző és Füzesiné Németh Margit anyakönyvvezető ezúttal Huszti Lajost köszöntötte fel 90. születésnapja alkalmából. A városi vezetők otthonában látogatták meg az ünnepeltet, aki felesége, Julika néni, fiai, György és Lajos, valamint felesége testvérei, Ilona és Lídia, ill. sógornője, Julianna társaságában fogadta a tisztelgő látogatást. Polgármester úr átadta a Magyar Köztársaság Kormánya nevében Orbán Viktor miniszterelnök által küldött emléklapot és az önkormányzati díszoklevelet, jegyző úr az ajándék születésnapi tortát, anyakönyvvezető úrhölgy pedig a születésnapra dukáló pezsgőt. A kellemes vendéglátás közben a házigazdák és a vendégek elbeszélgettek Lajos bácsi életéről, sorsáról, a családról. Az 1921-ben Öcsödön született Huszti Lajosnak nem volt könnyű gyermekkora, négy évesen negyedmagával félárván maradt, édesapja 34 éves korában halt meg. Bábockán nevelkedett. Később a földosztáskor kapott 5 hold földön gazdálkodott, s oda is építkezett, s a családalapítás után is a mezőgazdaság jelentette a megélhetést, mindig a földhöz, a földműveléshez kötődött. Fotók: Vass Zoltán Feleségével kerek 60 éve élnek együtt boldog házasságban. Két gyermekük született, György, aki gépkezelő és Lajos, aki kőműves. Gyuriék hét unokával - öt leánnyal és két fiúval - ajándékozták meg őket, már négy dédunoka is van erről az ágról. Lajoséknak - az egész család büszkeségére - egy jelenleg orvosi egyetemre járó fiuk és egy tavaly érettségizett leányuk van. Lajos bácsi remekelt a művészetekben is, kitűnően hegedült, harmadmagával lakodalmakba jártak húzni a talpalávalót. - Nagyon szép életem volt a nehéz gyermekkor dacára - vallja Lajos bácsi, aki a nehézségek és a küzdelmes sors ellenére mai napig elfogadható egészségnek örvend. Felesége, Julika néni csontritkulással és cukorbetegséggel küszködik, de szerető családjuk támogatásával és gondoskodásával az idős házaspár boldogan él, amiről a látogatás alkalmával meggyőződhettünk. Kívánjuk, hogy még ez sokáig így maradjon. Isten áldja, és éltesse még nagyon sokáig Őket! Vass Zoltán DIÁKNAP A KÖZÉPISKOLÁBAN Az idén először nem egy időpontban szervezte iskolánk a diáknapot és a nyíltnapot. A diáknapot megelőző héten két párt kampányolt teljes erőbedobással a diák-polgármesteri címért. A 12. F osztály által alakított FLASH és a 12. K és 11. D osztály LSL pártja. A diákoktól a legtöbb szavazatot a FLASH párt kapta, így Jánoska Dénes diákpolgármester (képünkön a jobb oldalon, a diákfórumon, melyen dr. Czuczi Mihály polgármester és dr. Hoffmann Zsolt jegyző válaszolt a kérdésekre) vehette át a város jelképes kulcsát dr. Czuczi Mihály polgármester úrtól. A diáknap programja a gólyaavatóval kezdődött, itt a kilencedik évfolyam tanulóit játékos vetélkedő során avatták hivatalosan is diákká. A legjobb gólyáknak a 9.D osztályban tanulók bizonyultak. A nap további részében a diákok szabadon választhattak a különféle programok közül. Volt pingpong, teaház, póker, csocsó, palacsintasütés, papírrepülő távóldobás. Legek versenyén, szkanderben, fekve nyomásban mérhették össze erejüket a résztvevők. A legbátrabb jelentkezők az iskolai Csillag születik műsorban mutathatták meg tehetségüket, varázsolhatták el a közönséget. Rendeztünk szépségversenyt is, ahol megválasztásra került Miss és Mr KGSZI. A délelőtt folyamán szaki-gimi lány és fiú fociban mérkőzhettek meg a diákok, illetve tanár-diák női kosár és férfi foci meccsen is drukkolhatott mindenki a kedvenceinek. A nap zárásaként a diákokból alkotott tömeg kirajzolta iskolánk nevének rövidítését is (képünkön). Végül a reál hét rendezvényeinek eredményhirdetésére került sor. Itt szeretnénk megköszönni valamennyi segítő diák és tanár közreműködését! Bízunk benne, hogy jövőre is hasonlóan jó hangulatú diáknapon vehetünk részt! Farkas Ervin és Hazafi László Képgaléria a oldalon!

8 8 Kunszentmártoni Hír-Lap 18. szám, október 31. Közeleg Márton napja, templomunk búcsúja. Templomunk és városunk történetében először a búcsú előtti pénteken templomunkba érkezik három napra Szombathelyről Szent Márton ereklyéje. Horváth József pápai prelátus atya hozza el hozzánk. Búcsúnk szónoka pedig Dr. Stella Leontin kanonok plébános atya lesz Vácról. ** Mindazok, akik szívesen csatlakoznak a 160 éve folyamatosan imádkozó Rózsafüzér Társulatunkhoz, keressék meg a társulat elnökét Bíró Erzsike nénit vagy Laurinyecz Pál kántor urat. ** Biblia-körbe várunk minden érdeklődőt, szerdánkét 17 órától! ** A Szent Márton énekkar, templomunk kórusa szeretettel várja az énekelni szeretőket! A próbák péntekenként tól lesznek. ** Felnőttek számára a szentségek felvételére az oktatás megkezdődött. Találkozunk minden szombaton 18 órakor! ** Folyamatosan szépül templomunk környezete. Türelmüket és megértésüket kérjük a felfordulás miatt. A térburkolat cseréjének idején mindig megközelíthető lesz a templom. Köszönjük mindazoknak, akik szombatonként segítettek a régi téglákat felszedni. ** Plébániánk az interneten keresztül is elérhető: SZENT MÁRTON-HETI RENDEZVÉNYEK NOVEMBER November 4-én, pénteken 17 órától Szent Márton-ereklye ünnepélyes fogadása, Szent Márton litánia, szentmise lelkigyakorlatos szentbeszéddel. PLÉBÁNIAI HÍREK November 5-én, szombaton 16 órától tisztelgés az ereklye előtt, 17 órától szentmise lelkigyakorlatos szentbeszéddel. November 6-án, vasárnap fél 10-től szentmise lelkigyakorlatos szentbeszéddel, szentmise után ereklyés körmenet. November 7-én, hétfőn 17 órától Szent Márton litánia, 18 órától a Kobzos együttes műsora a templomban. November 8-án, kedden reggel 7 órától szentmise és litánia 17 órától plébániai est: Szent Márton tisztelete Magyarországon címmel Kövesdy Zsolt plébános tart előadást a templomban. November 9-én, szerdán reggel 7 órakor szentmise az elhunyt kunszentmártoni kántorokért és énekesekért. Szent Márton litánia. 16 órától a Szent Márton rajzpályázat kiállításának megnyitója a templomban. November 10-én, csütörtökön reggel 7 órakor szentmise városunk hősi halottaiért és a forradalmak áldozataiért. 17 órától Szent Márton zsolozsma és litánia. November 11-én délelőtt 10 órától templombúcsú, szentmise elhunyt kunszentmártoni plébánosainkért. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Janes Zoltán nagyszénási plébános. Szentmise után litánia. November 12-én, szombaton 17 órától lovas élőkép, fáklyás körmenet, litánia. November 13-án, vasárnap délelőtt 10 órától búcsúi szentmise, bemutatja és szentbeszédet mond Dr. Stella Leontin, váci prépost-kanonok. Szentmise után búcsúi körmenet. November 19-én, szombaton 18 órától Szent Márton-bankett a Művelődési Házban. Kövesdy Zsolt plébános november 9-én, szerdán 17 órai kezdettel a kunszentmártoni városi könyvtárban író-olvasó találkozó Vendégünk az Alexandra Kiadó toplistájának első helyén szereplő monumentális Hunyadi történelmi regénysorozat írója Bán János író, újságíró, az Új Néplap kiadóvezetőfőszerkesztője, ötszörös Zsoldos Péter-díjas szerző, nagy sikerű sci-fi, fantasy és történelmi regények alkotója. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Megjelent az V. kötet! Címe: A mennydörgés kapuja Köszönetnyilvánítás Az elmúlt héten Kiss Sándor úr (Kunszentmárton Vécsey u. 31. sz. alatti lakos) kereste meg a Szent Anna Katolikus Óvodát, hogy nekünk ajándékozzon két szép szobafenyőt. Felesége Erzsike néni gondoskodásának köszönhetően kinőtték otthonukat, s ezentúl a szemet gyönyörködtető növények a mi óvodánkat fogják díszíteni. A gyermekek, szülők és dolgozók nagy-nagy örömére az előtérben helyeztük el, s igyekszünk mi is odaadóan gondját viselni, ahogyan előző gazdái tették. Hálánkat és köszönetünket fejezzük ki mindazért, hogy intézményünk szebbé tételéhez hozzájárultak felajánlásukkal: A Szent Anna Katolikus Óvoda dolgozói DÍJAZTÁK A BÁCSVÍZ ÜGYFÉLKISZOLGÁLÁSÁT A ClientFirst Consulting Kft. idén harmadik alkalommal hirdette meg a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjért folyó versenyt, melynek célja a hazai üzleti kultúra továbbfejlesztése és az ágazatok közötti tapasztalatok megosztása. A megmérettetésen a telekommunikációs, a banki és biztosítási, a kereskedelmi szektor képviselői mellett közszolgáltató cégek is részt vettek, akik nagy hangsúlyt fektetnek ügyfélkiszolgálásuk kiemelkedő színvonalára. A program során több mint ügyfelet kérdeztek meg és közel 2000 próbavásárlói tesztet értékeltek. A végső eredményeket a tesztlátogatások és a vásárlói vélemények együttese adta, mely alapján kialakult az induló cégek rangsora külön a nagyvállalatok, külön a középvállalatok között mind a személyes, mind a telefonos és idén először az elektronikus ügyfélkezelés kategóriájában. A BÁCSVÍZ Zrt. a versenyen II. helyezést ért el a személyes kategória középvállalati méretcsoportjában. Emellett a céget a vízügyi szolgáltató iparágat képviselő vállalatok között a személyes ügyfélkiszolgálás terén elért legjobb eredményéért külön elismerésben is részesítették. A program során nyilvánvalóvá vált, hogy az igazán kiváló teljesítményeket az ügyfélkiszolgálás területén azok a vállalatok érik el, amelyek képesek a magas szakmai tudást a személyes kiszolgálás varázsával ötvözni a mindennapi vevőkapcsolatokban nyilatkozta Kricska István a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezetője. Az elismeréseket Szigeti Tiborné gazdasági igazgató (jobbra) vette át Budapesten október 13-án

9 18. szám, október 31. Kunszentmártoni Hír-Lap 9 EGY HÉT A KÖNYVTÁRI ÖSSZEFOGÁS JEGYÉBEN október 3-9. között került sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával olyan rendezvényekre került sor, melyek felhívták a figyelmet arra, milyen alapvető szerepe van a könyvtáraknak a tanulási folyamatban. Könyvtárunkban naponta más-más témakörhöz kapcsolódó kiállítások, beszélgetések, előadások várták a látogatókat. Sor került a helyi értékek bemutatására, a település hagyományainak felidézésére, tanulási technikák megismerésére október 3-án nyílt meg Tóth János festőművész, művész- tanár grafikai kiállítása a városi könyvtár társalgójában. A triptichonszerűen elhelyezett kiállítási paravánokon kisebb, finom rajzai láthatók: közöttük vannak, amelyek csak emlékeztetnek a tárgy néhány fontosabb jellegzetességére; mások szolgálhatnak egy festmény kiindulópontjául, végül vannak teljes jogú, befejezett műalkotások, melyeket a művész ugyanolyan gonddal tervezett, komponált és alkotott meg, mint egy festményt. Szeretettel ajánljuk a nagyközönség figyelmébe október 7-én este a Városi Könyvtárban tartott egy érdekes előadást az Országos Könyvtári Napok alkalmából Katona Mihály madárkutató. A para- szó görög előtagként felett, mögött, mellett, valamilyent jelent, vagyis a normálistól eltérőt. Pl. parabola, paratölgy. Nem elég nézni, látni is kell a természet dolgait. Tudjuk jól, hogy eltartja szinte az embert a természet, mégis elszakadtunk az Isten által teremtett természettől. Vissza kellene térni Istenhez és a természethez egyaránt, melyet becsülni, tisztelni kellene és együttélni vele. Ezután a fabetegségekről esett szó, amik rákos sejtek tulajdonképpen. Ezekből pár példát meg is tekintettünk a könyvtárban. Volt köztük fűzfa-, szilfa-, akácfa-kinövés, vényic szil, parafa, erdőszéli (szélben oválissá vált) akácfa, vadrózsa gubacsa, tippanfű (ennek a hajnál is vékonyabb szálai vannak, a tanyákon ecsetként és meszelőként használták hajdanában) és túlburjánzott fűzfa-légzőgyökerek. Következtek a gombák, amik tulajdonképpen élősködők. Láthattunk labirint fagombát, bükkfagombát, pecsétviaszgombát, fülecskét (melyet júdásfülgombának is hívnak), piros csészegombát és kis dicsőkőgombát. Az előadás következő részében érdekes fészkeket mutatott be számunkra Katona Mihály. A madarak úgy építkeznek és úgy fejlődnek, mint az október 4-én 17 órai kezdettel kunszentmártoni nyomdászattörténeti kiállítás megnyitására került sor, Helyi nyomdák, kiadói tevékenység Kunszentmártonban címmel Szabó Tamás gyűjtő kollekciójából. A megnyitó beszédben Herczeg László könyvtáros méltatta a gyűjtemény értékét, valamint a Kunszentmártonban 1945 előtt működő nyomdászok és kiadók különösen Lakatos József, Wolf Dezső és Lázi József életét és munkásságát. A kiállított emlékek között szép számmal szerepeltek helyi nyomtatványok, évkönyvek, kalendáriumok, iskolai értesítők, meghívók, helyi újságszámok, 1945 előtti képeslapok, hivatalos iratok eredeti példányai. A megnyitó után Balla Tibor népművész és tanítványa, Fülöp Norbert gyönyörködtették citerajátékukkal a közönséget. A műsor címe: Barátaimnak, szeretettel felidézte a művész korábbi lemezfelvételét október 5-én 17 órától a Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ informatikai szakmai vezetője, Seres Norbert előadását hallgathattuk a mindennapi kommunikációban általánosan egyre elterjedtebbé váló eszközök: okostelefonok, mobil internet, Parajelenségek a természetben járjunk az erdőkben nyitott szemmel Katona Mihály előadásáról emberek; a környezetükből építkeznek, tudatosan. Az első fészekcsoport az énekesrigó fészkét mutatta be, melyet saját nyállal készít többezer fordulóból. A feketerigók fészküket sárral tapasztják, a bemutatott fészekben nejlont is felhasznált a madár. Az erdei poszáta fészke után a mohából készített erdei pinty fészkét láttuk, majd elhangzott, hogy jobb, ha évente új fészkeket készítenek a madarak, mert a régi fészket szeretik a paraziták, az élősködők. Fotók: Laurinyecz Péter Pál Láttuk a tengelicek fészkét, akik a faágak közé építik be a fészküket. Ennek a fészeknek a szája szabályos kör alakú és növényi szálakból készül, és pl. a nyárfa pihéivel béleli a madár, emiatt a fészek meleg és hőszigetelt. A mezei poszáta fészkét is megcsodáltuk, majd a nádi poszátáét tekintettük meg. Ez nádszálakból készült és érdekessége, hogy a nádak közé teszi a fészkét úgy, hogy rászövi a madár és úgymond liftezik a fészek, ahogy a szél fújja a nádast. A sárgarigó is ágak közé rakja a fészkét, mint a tengelic, azonban megköti azt csőrével és lábai segítségével, nejlonnal, rafiával vagy lószőrrel. Utolsóként a függőcinege fészke következett a sorban. Ez a madár lecsüngő fűzfaágra építi fészkét, évente újat. Fűz- és nyárfák bolyhaiból készíti el, melynek bejárata ívelt, így a szél nem éri őket. A függőcinegék a magyarok megbecsült madarai voltak a régi időkben. elektronikus táblák, ipod-ok, olvasók használatáról. Nyitott szemmel a természetben. Para jelenségek. Katona Mihály előadása, október 7., 17 óra Erről lásd külön Laurinyecz Péter Pál cikkét. (a szerk.) Október 9-én könyves vasárnappal zárult a rendezvénysorozat, melynek során könyvtárunk de. 11 órától du. 17 óráig tartó nyitva tartással állt olvasóink rendelkezésére. Örülnénk, ha a rendezvénysorozat után hosszú ideig eszünkbe jutna az idei szlogen: Beszéljünk egymással, tanuljunk egymástól! A Városi Könyvtár dolgozói A tanyasi emberek a régi fészkeket használták csizmáikban és kesztyűikben a nagy téli hidegek alkalmával, így nem fagytak le ezek a testrészeik. Bizony, mi tanultunk inkább a madaraktól mondta előadónk. A fészkek után dobozba zárt magokat adott körbe Katona Mihály. Először szilvamagokat: kékszilvából, mirabolából, kökényből, ringlóból és vérszilvából maradt magokat. Arra kért minket előadónk, hogy lássunk meg mindent a természetben azért, hogy élvezhessük a természetet. Ezt követték az akácfamagok: lila akácból, koronaakácból (vagy krisztustövisből), homoki (vagy alföldi) és gyalogakácból származó magokat láttunk. Az olajfűz (vagy lisztecske) magja régen a megélhetést biztosította azok számára, akik éheztek. Ugyanis a rétjáró emberek megőrölték ezeket a magokat és ebből sütöttek kenyeret, mivel olyan volt így, mint a liszt. De láttunk sulyommagokat is, melynek a gesztenyéhez hasonló íze van. Zárásként Katona Mihály elmondta, hogy már 17 éve vezet túrákat a környékünkön és a Bükkben is. Nagyon szép a naplemente és a napfelkelte itt, nálunk. Ha látja, tudja igazán élvezni a természetben való létet. Ha kimegy a gyepre kora reggel, észleli és érzékeli, hogy nagyon nagy a csend még napkelte előtt. Ahogy a horizonton felvillan egy pici fény, illetve derengeni kezd és kezd feljönni a nap, úgy élednek a mezei, erdei állatok is. Ekkor rázendít a csend és minden állat megszólal. Azért tervezik az építészek a hálószobákat keleti irányba, hogy az ébredő embereknek szebb legyen a napjuk A naplemente pedig azért szép, mert lassan lecsendesül a mező és az erdő. A hegyekben minden más. Ott reggel a sötétből hirtelen lesz világos. Ezért hívja el az Alföldre a hegyekben lakó barátait, hogy lássák azt, amit odafent nem lehet a napfelkeltét. Köszönjük Katona Mihály érdekes előadását, remélem, minden korosztály épül ezekből az előadásokból! Laurinyecz Péter Pál

10 10 CSIKÓ BARANTÁSOK SIKERE BUDAPESTEN A kunszentmártoni Napsólyom Baranta csikó csapata nyolc fővel képviseltette magát a október - magvető hava - 16-án az Országos Baranta Szövetség által második alkalommal megrendezett Országos Baranta Csikó versenyen, azaz a 15. életévüket még be nem töltött barantások versenyén. Itt korosztály és testsúly szerinti csoportokban 10 órától 17 óráig forgószínpadszerűen folytak a küzdelmek. Már a bevonulás fegyelmezettsége és szépsége is pontokat jelentett. Ezt követően a szablyavívás, majd a futárpálya gyorsaságot és erőt igénylő feladatai következtek. Rövid pihenő után birkózásban és a páros vívásbemutatókban mérette meg magát a hat legény és két leány. A küzdelmes nap végeredménye: Lukács Gábor - aranyérem, Garamvölgyi Roland - aranyérem, Szatmári Dávid - aranyérem, kategória győztes, Balla Csenge - ezüstérem, Apatóczki Ádám - ezüstérem, Nagy Szabolcs - ezüstérem, Tari Boglárka - bronzérem, Lászlóffy Dániel - bronzérem. Végül a Napsólyom Baranta csikó csapata hazánk 127 csapata közül kivívta a II. Legeredményesebb Csapat címet! Köszönetet mondunk a Kiművelt Emberfőkért Alapítványnak, valamint minden eddigi és ez utáni támogatónknak megtisztelő segítségükért! Lászlóffy Béla Kunszentmártoni Hír-Lap 18. szám, október 31. ELVTÁRSAK VÉGE! 20 évvel ezelőtt hagyta el az országot az utolsó szovjet katona. Ez alkalomból nyílt kiállítás a Művelődési Központban Sinka Jenő, a Magyar Politika Foglyok Szövetsége Fejér-megyei elnökének anyagából (képünkön). A képek, térképek, korabeli újságcikkek segítségével őszétől, a szovjet hadsereg bevonulásától vezeti végig az érdeklődőt 1991-ig. Recsk, Gulág, az 56-os események országosan és Kunszentmártonban, mind-mind külön fejezet. De a legfontosabb mégis a személyes élmény volt. Sinka Jenő a délelőtt folyamán nyolcadikosoknak és gimnazistáknak mesélte el a kunszentmártoni gimnazistaként megélt 56-os élményeit, melyek sorsát, pályafutását egy életre meghatározták. Ugyanígy a délutáni kiállítás megnyitón Réz László Pro Urbe-díjas nyugalmazott polgármester (képünkön Sinka Jenővel) osztotta meg tapasztalatait az érdeklődő közönséggel, amelyeket mint leszerelés előtt álló kiskatona élt át október 23-án Budapesten. A rendezvény az október 23-i városi ünnepségekhez kapcsolódott. Dezső Dóra MEGHÍVÓ A Kunszentmártoni Cigány Kisebbségi Önkormányzat november 25-én 14 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁST tart a Művelődési Központban. Téma: Beszámoló a CKÖ I. féléves tevékenységéről. Minden érdeklődőt tisztelettel várunk! ÜGYELETEK KUNSZENTMÁRTONBAN Központi orvosi ügyelet Mátyás király u. 21/a, Tel.: Hétköznap: tól másnap reggel 7.30-ig Hétvége: péntek délután tól hétfő reggel 7.30-ig folyamatos Gyógyszertári ügyelet november 5-6.:.: Kéki Gyógyszertár november : Kossuth Gyógyszertár Állatorvosi ügyelet Fotók: Dezső Dóra november 5-6.: Dr. Farkas Elek Kunszentmárton Széchenyi ltp. O/13. T.: 56/ ; 30/ november : Dr. Nagy Lajos Csépa Béke u. 54/a T.: 56/ ; 30/

11 18. szám, október 31. Kunszentmártoni Hír-Lap 11 Ismét vannak körzeti megbízottak a városban A Rendőrkapitányság létszámhiányának csökkenése után az idei év őszétől ismételten kettő rendőr teljesít körzeti megbízotti szolgálatot Kunszentmárton városában. Habranyi László rendőr törzszászlós és Kakuk László rendőr törzszászlós a Rendőrkapitányságon töltött másfél évtizedes rendőri szolgálata, szakmai jártassága alapján került kinevezésre a körzeti megbízotti feladatok ellátására. Elsődleges feladatuk a rendőrség állandó és közvetlen kapcsolatának kialakítása és fenntartása az állampolgárokkal, az önkormányzati és más szervezetekkel, a városban a közterületi rendőri jelenlét fokozása. Habranyi László Kakuk László Más megye rendőreinek intézkedése A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottai az illetékességi területükön Abony külterületén ez év szeptember végén elkövetett erőszakos közösülés bűntett nyomozása során október 25-én jelentős rendőri erőkkel több, Kunszentmártonban lakó elkövető felkutatása és elfogása érdekében intézkedtek a városban. Az ügy nyomozásában bűnügyi megkeresés alapján a Rendőrkapitányság is részt vett, azonban az eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja. Biztosan hazatalált Egy helyi férfi személyesen tett bejelentést a kapitányságon, mivel október 09-én este a lakásához tartozó Kunszentmárton, Széchenyi lakótelep egyik épületében lévő kerékpár tárolóba tolta kerékpárját. Az első kosárban benne felejtette a navigációs készülékét. A tároló ajtaját kulcsra RENDŐRSÉGI HÍREK zárta, majd fölment a lakásába. Reggel jutott csak eszébe, hogy lent maradt a navigációs készülék, azonban amikor lement a kerékpárjához a készüléket már sehol sem találta. Az eset során kb. százezer forint kár érte a sértettet. Iskola előtti hangoskodás Szeptember 14-én 16. óra körüli időben a Városi Általános Iskola Deák Ferenc utcai épülete előtt hangzavarra, kiabálásra lehettek figyelmesek az arra haladók. Az iskola egyik tanulójának hozzátartozói hangoskodtak, kiabáltak, elmondásuk szerint a tanulót az iskolában ért atrocitást követően. Bár tettlegesség nem történt, a rendőri intézkedés adatai alapján a hozzátartozók olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítottak, mely alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat keltsen, ezért a Rendőrkapitányság szabálysértési feljelentést tett az ügyben a Kunszentmártoni Városi Bíróságon garázdaság szabálysértés elkövetése miatt. Ezen szabálysértés esetén az elkövető elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható és az eljárás a bíróság hatáskörébe tartozik. Engedély nélküli horgászat Október 22-én délelőtt a rendőrök a város külterületén az ún. Sulymos Holt-Körösön horgászokat ellenőriztek, amikor is megállapítást nyert, hogy egy helyi férfi engedély nélkül horgászott és fogott ki több méreten aluli csukát. Mivel az eltulajdonítani szándékozott halak értéke a forintot nem érte el, így a férfi ellen szabálysértési eljárás indult, minek során a halak a Holt-Körösbe vissza lettek engedve, az elkövető horgászbotjai le lettek foglalva. Az előkészítő eljárást a Rendőrkapitányság folytatja le, majd a Kunszentmártoni Városi Bíróságra kerül az ügy tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt. Az elmúlt évi jogszabály-változásokat követően többek között - a tulajdon elleni szabálysértések esetében az elkövető elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható és az eljárás a bíróság hatáskörébe tartozik. Az elkövető is építkezik? Egy helyi tanya tulajdonosa telefonon tett bejelentést, hogy október 19-én 15 óra és október 20-án 16 óra között eltelt időben ismeretlen tettes napon egy másik teljesen körbekerített tanyájára kerítés kivágás módszerével bejutott. Az elkövető a bezárt tanyaépület ajtaját ismeretlen módszerrel kinyitotta és onnan berendezési tárgyakat, valamint építő anyagokat tulajdonított el. A lopással okozott kár meghaladja az egy millió forintot. Eszközök is kellenek Szintén helyi férfi tett bejelentés a kapitányságra, mivel október 17-én 11 óra és október 19-én 15 óra közötti időben ismeretlen elkövető megjelent a bejelentő tulajdonában lévő kerítéssel nem rendelkező lakatlan tanyájánál. Itt az ablakon lévő rácsot felfeszítette, majd az ablakot benyomta és a tanyából több apró kézi szerszámot, gumicsizmát, csapot tulajdonított el kb. húszezer forint értékben, valamint rongálással is hasonló nagyságrendű kárt okozott. Csak a kezemet figyeljék október 18-án 17 órakor egy helyi férfi bejelentette, hogy a bejelentését megelőzően megjelent lakóházánál 3 személy azzal, hogy a rossz ereszcsatornáját általuk fel nem használt újra cserélik. Bontás során a kialkudott árat az ismeretlenek többszörösére emelték, amit a sértett kifizetni nem tudott, így részükre több mint ötvenezer forintot átadott. Később a sértett figyelmét elterelve a leszedett csatornáját is eltulajdonították ezek a személyek. Az ismeretlenek a cselekménnyel öszszesen majdnem százezer forint kárt okoztak. Egedi István r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető dr. Barath Éva r. őrnagy, hivatalvezető Az időjárási előrejelzések ellenére igen kellemes időben versenyeztek a KDSE legjobbjai. Paulovics Attila szokásos magas szintű szervezésében reggel 9-kor indult az első futam, majd jöttek sorban a különböző korosztályok és távok. A végén Szentes város három felnőtt versenyzője zárta a programot. A gyerekek így láthattak profi versenyzőket is. A vendégeknek most is süteménynyel, pogácsával, teával kedveskedtek a szervezők. Nézzük a részletes eredményeket a KDSE szempontjából. I. korcsoport ( ) 1. hely Szabados Sándor László, 2. hely Sipos Zoltán 5. Kürtkerülő Duatlon október 8. III. korcsoport ( ) 1. hely Wenner-Várkonyi Zsombor, 2. hely Mészáros Máté IV. korcsoport ( ) 1. hely Gödő Márk Zoltán, 2. hely Benke József, 3. hely Lajkó Bence, 4. hely Gulyás Szabolcs, 5. hely Tompa László A létszám és a helyezések összesítése után a Kunszentmárton DSE nyerte a csapatversenyért járó vándorserleget, melyet 1 éven át birtokolhat a sportszervezet. Felkészítő nevelők: Jauernik Istvánné, Vincze Béla. Vincze Béla KDSE elnök Fotó: Vincze Béla A IV. korcsoport versenyzői balról: Lajkó Bence, Gödő Márk, Benke József, Tompa László és Gulyás Szabolcs

12 12 Labdarúgás Edzőcsere! Pálinkás László elnök edzőcserét határozott el, és a felnőtt megyei I. osztályú csapatot Sólyom Vilmos aki 1997-ben bajnoki címhez vezényelte a megyei I. osztályban a KuTE csapatát dirigálja. Pontszerzés még nem sikerült, de vannak biztató jelek. Az ifjúságiak végre egyszer már győztek, ráadásul idegenben. KuTE - Jászapáti 0-3 (0-0) Érparti spt., 100 néző, v.: Fekete Tibor (Skultéti Csaba, Kálnai Milán) KuTE: Légrádi (Csík) Somodi Sz. (Illés), Ábel, Gugolya, Szirom Lakatos, Józsa - Pálinkás Á., Somodi D., Petróczki (Bagi) Kupecz (Angi).Edző: Sólyom Vilmos Gólszerzők: Busai (50 ), Dragóner (65 ), Kotula (74 ). A jobb játékosból álló az élmezőnyhöz tartozó vendégek helyzetét megnehezítette a szervezetten játszó KuTE.. Jók: Józsa, Petróczki ill. Kiskapusi, Dragóner, Vén, Busai, Torba.. Sólyom Vilmos: Elsőre nem is volt olyan rossz egy kiváló csapat ellen. Kotula László: Az első félidő nyögvenyelősre sikeredett, de a másodikban hoztuk a kötelező győzelmet és hazavittük a három pontot.. ifi. KuTE - Jászapáti 1-3 (1-0) Gólszerzők: Csipai Norbert (19 ) ill. Horváth Zoltán (47 ), Katona Rómeó (53 ), Csőke Szabolcs (79 ). A második félidő kezdetén botlottak a hazaiak és nem tudtak újítani. Túrkeve - KuTE 5-0 (4-0) 100 néző, v.: Bodacz Tamás (Ágotai Imre, Farkas Dániel) KuTE: KuTE: Csík Somodi Sz., Ábel, Gugolya, Szirom Lakatos, Józsa - Pálinkás Á., Somodi D., Petróczki Kupecz Edző: Sólyom Vilmos Gólszerzők: Kántor (5, 39, 41 ), Horváth (27, 54 ) Rendkívül gyenge kezdés után a második félidőben kiegyenlítettebb lett a játék. Jók: Kántor, Horváth, Sólyom, Barna ill. Pálinkás Á:, Petróczki. Barna Gábor: Az első félidőben ragyogóan játszottunk és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. Sólyom Vilmos: Az első félidő ámokfutását kihasználta a kitűnő játékerejű Túrkeve és eldöntötte a meccset. ifi. Túrkeve - KuTE 1-2 (1-1) Gólszerzők: Debreczeni Imre (23 ) ill. Csipai Norbert (43 ), Sándor József (58 ). Vesztett állásból is fordítani tudott a KuTE ifi. KuTE - Szajol 0-1 (0-0) Érparti spt., 70 néző, v.: Miklós Martin (Zsákai Milán, Dobos Dávid) KuTE: Kolláth Somodi Sz., Ábel, Varga L., Gugolya (Szirom) Lakatos, Józsa - Pálinkás Á., Somodi D., Petróczki Kupecz (Csík).Edző: Sólyom Vilmos. Gólszerzők: Bogdán (65 ). Kiállítva: Lakatos József (44 ) A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, pedig a KuTE csak 10 emberrel játszott a második félidőben.. Jók: Kolláth, Varga, Józsa, Pálinkás Á. ill. Bogdán, Bodnár. Sólyom Vilmos: Küzdelmes mérkőzésen a több helyzetet kidolgozó Szajol megérdemelten győzött. Kun Mihály: Rossz játékkal is teljesítettük céljainkat. Kunszentmártoni Hír-Lap 18. szám, október 31. ifi. KuTE Szajol 0-4 (0-2) Gólszerzők: Fekete (3 ), Dankó (15 ), Molnár (65 ), Czakó (70 ). Rossz kezdés után halvány folytatás. A bajnokság állása a 10. forduló után: 1.Jászapáti 27, 2.Nagyiván 25, 3.Jászárokszállás 22, 4.Törökszentmiklós 22, 5.Fegyvernek 17, 6.Martfű 17, 7.Szajol 15, 8.Kisújszállás 15, 9.Karcag 12, 10.Túrkeve 11, 11.Tiszafüred 11, 12.Csépa 9, 13.Besenyszög 9, 14.Újszász 8, 15.KuTE 3, 16.Kunhegyes 1 ponttal. Ifjúságiak: 1.Szajol 12, 2.Martfű 12, 3.Kunhegyes 11, 4.Csépa 11, 5.Törökszentmiklós 10, 6.Karcag 9, 7.Jászapáti 9, 8.Jászárokszállás 9, 9.Tiszafüred 7, 10.Kisújszállás 6, 11.Újszász 5, 12.Besenyszög 3, 13.Túrkeve 3, 14.Fegyvernek 3, 15.KuTE 2, 16.Nagyiván 1 ponttal. Pálinkás Ferenc Megyei U16 bajnokság Közép csoport Biztos győzelmek! A KuTE U16 csapata idegenben és hazai pályán is biztos győzelmet aratott. Szajol - KuTE 1-3 (1-1) vezette: Szénási Gábor (Méri Gábor) Gólszerzők: Hegedűs Dávid (9 ) ill. Kupecz Balázs (36, 56 ), Barna Ádám (83 ). Jól hajrázott a KuTE serdülő csapata. KuTE Tószeg 8-2 (5-0) Vezette: Gyertyás Zsolt (Sütő Zsolt) Gólszerzők: Kupecz Balázs (4), Barna Ádám (2), Farkas Márton, Ráfli Imre ill. Balogh Tibor, Major Róbert. Már az első félórában eldőlt a mérkőzés sorsa a gólratörő KuTE javára. A bajnokság állása az 5. forduló után: 1.Újszász 12, 5.Rákóczifalva 7, 2.Szajol 10, 3.Mezőtúr 9, 4.Lurkó Focimánia 7, 6.KuTE 7, 7.Martfű 3, 8.Tószeg 0, 9.Csépa 0 ponttal. Megyei U13 bajnokság Közép csoport Ismét vereségek! A KuTE U13 csapata vereségekkel folytatta a bajnokságot. Rákóczifalva - KuTE 15-0 (7-0) vezette: Borhi Csaba Teljesen más játékerőt képviselt a hazai csapat, meglátszik az évek óta végzett tervszerű utánpótlás-nevelés. KuTE Martfű 0-5 (0-4) Vezette: Sütő Zsolt, Gólszerzők: Tóth (2), Szőke (2), Hervai. A második félidőben jól tartotta magát a KuTE.. A bajnokság állása a 7.forduló után: 1.Martfű 15, 2.Rákóczifalva 9, 3.Mezőtúr 6, 4.Tószeg 3, 5.Újszász 3, 6.KuTE 0 ponttal. PF. Kézilabda Sérülések vereségek! október 15-én egy hét pihenő után újabb hazai NB II-es mérkőzést játszott a Kunszentmárton UniTrade Kézilabda Sport Klub a Mezőtúr csapatával. A szeptember 3-án megrendezett kézilabda felkészülési torna győztese ellen visszavágóra készültünk. A sérülések miatt ismét új játékost kellett igazolnunk, az NB II-es Lajosmizséről Palásti László érkezett hozzánk. Felnőtt mérkőzés: Kunszentmárton UniTrade KSK Mezőtúri AFC: (16-22) Játékvezetők: Hovány István, Turák Lajos Góllövők: Ardai P. 1, Cselovszki Cs. 6, Palásti L. 6, Patocskai L. 1, Perjési V. 1, Pólya S. 4, Sipos D. 4, Tóth L. 12 Eredmény alakulása: I. félidő: 4.p.2-5, 11.p.7-9, 18.p.12-12, 25.p.14-19, II. félidő: 37.p.19-29, 43.p.24-33, 50.p.27-37, 56.p A mérkőzés előtt feszült hangulat uralkodott csapatunk öltözőjében. A bizonyítani akarás miatt a játékosaink görcsösen kezdtek kézilabdázni. Az első percek vendég gólokat hoztak (0-3). A félidő közepére sikerült felzárkóznunk (12-12), de laza védekezésünk, és egy kis játékvezetői segítség hatására a szünetre ismét hátrányba kerültünk. A második félidőben nem javult védekezésünk, így egyre nagyobb lett a mezőtúri csapat előnye. Az utolsó öt perc fellángolása sajnos már kevésnek bizonyult, vereséget szenvedtünk. Junior mérkőzés: Kunszentmárton UniTrade KSK Mezőtúri AFC: (15-17) Játékvezetők: Hovány István, Turák Lajos Az első félidőben még sikerült lépést tartani a rutinos mezőtúri fiatalokkal, de a második játékrészben már a vendégek akarata érvényesült október 22-én Makóra utaztunk, ahol a bajnokcsapat (!) otthonában vendégszerepelt a Kunszentmárton UniTrade Kézilabda Sport Klub. Az előző évi NB II-es bajnokságot a Makói KC nyerte, de nem vállalta indulását az NB I/B-ben. Felnőtt mérkőzés: Contitech Makói KC Kunszentmárton UniTrade KSK: (25-15) Játékvezetők: Kolarovszki Zoltán, Szabó Imre Góllövők: Cselovszki Cs. 4, Kajla F. 3, Palásti L. 8, Perjési V. 4, Pólya S. 3, Sipos D. 2, Tóth L. 6 Eredmény alakulása: I. félidő: 7.p.7-0, 14.p.10-5, 21.p.17-9, 27.p.23-12, II. félidő: 37.p.29-15, 42.p.32-20, 50.p.36-25, 56.p A mérkőzésre rossz előjelekkel indultunk, mivel 5 (!) meghatározó játékosunk betegség és sérülés miatt nem tudott velünk utazni. A találkozó kihagyott helyzetekkel és makói gólokkal kezdődött (7-0). A gyors időkérés után rendeztük sorainkat, de játékunk nem javult. A szünetre 10 gólos hátránnyal vonultunk.

13 18. szám, október 31. A második 30 percben ingadozó teljesítményt nyújtott csapatunk. Nem volt védekezésünk, rengeteg helyzetet kihagytunk, így ismét 40 gólt kaptunk. Junior mérkőzés: Contitech Makói KC Kunszentmárton UniTrade KSK: (16-10) Játékvezetők: Kolarovszki Zoltán, Szabó Imre A bajnokesélyes makói fiatalok remek játékkal már az első félidőben eldöntötték a két pont sorsát. A Kunszentmárton UniTrade Kézilabda Sport Klub soron következő mérkőzései: október 29-én városunkba érkezik a Törökszentmiklósi Székács, november 12-én Martfűre utazunk, majd november 19-én a Dani Margit Sportcsarnokban fogadjuk a Békéscsaba csapatát. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! További hírek a kézilabda klub internetes honlapján: Kiss József Kosárlabda Nyitányként két győzelem! A megyei kosárlabda bajnokság nyitó mérkőzésén hazai pályán fogadtuk a Szolnoki Baglyok SE csapatát október 14-én a Dani Margit Sportcsarnokban. A péntek este 8 órai kezdési időpont ellenére is nagyon sokan - több mint 60-an - látogattak ki az összecsapásra. Közönségünk fergeteges szurkolásának is köszönhetően a tavalyi év 4. helyezettjét nagy csatában, hosszabbítás után sikerült legyőzni! A végeredmény: Kunszentmárton - Szolnoki Baglyok SE Legjobb dobók: Kruzslicz F. 19, Sári B. 12, Tarcsányi R. 9, Nádi J. 9, Kondor Cs. 9, Kállai I. 7, Süveges I. 3 pont Képünkön a győztes csapat a mérkőzés után. Kunszentmártoni Hír-Lap 13 A kép a Kunszentmárton UniTrade KSK Mezőtúri AFC mérkőzésen készült Második mérkőzését is lejátszotta csapatunk a megyei férfi bajnokságban. Október 21-én a Szolnoki Sportcentrum csapata látott vendégül bennünket. A jól felkészített szolnokiak nagyon nehéz ellenfélnek bizonyultak számunkra, a 4. negyedig fejfej mellett haladt a két csapat. A záró játékrészben aztán 21-7-es rohammal sikerült megszereznünk a győzelmet. A végeredmény: Szolnoki Sportcentrum - Kunszentmárton Legjobb dobók: Vincze L. 20, Kruzslicz F. 15, Süveges I. 11, Sári B. 8, Tarcsányi R. 5, Nádi J. 5, Kállai I. 4, Kondor Cs. 1 pont A következő mérkőzésünk hazai pályán a Szolnok Tabán KC ellen október 29-én 11 órakor játsszuk. Köszönjük a Ka-Vica BT nek, hogy csapatunkat szponzorálja! Süveges István Közlemény A Kunszentmárton Diáksport Egyesület tagsága, vezetősége ezúton mond köszönetet MIN- DENKINEK, aki adója 1%-val támogatta működésünk. A támogatási összegből versenyeztetéshez szükséges kerékpárokat, hordozható magnót vásároltunk. Támogatta egyesületünk a 3. Hármas-Körös- Gáti-futást érmekkel, serlegekkel. A jövőben is várjuk felajánlásaikat. Adószámunk: Tisztelettel: Fotó: Vass Zoltán Vincze Béla KDSE elnök Fotó: Vass Zoltán

14 14 Kunszentmártoni Hír-Lap 18. szám, október 31. Majzik István és Stuhl Anita gyermeke MÁTÉ Hegedűs Krisztián és Pásztor Krisztina gyermeke OLÍVIA Halmai József és Erdei-Nagy Friderika gyermeke HANNA JÁZMIN MÁTÉ OLÍVIA Egy újabb kép dr. Tóth Dániel és Zsiros Erika kisleányáról: JÁZMIN babáról KOSIK PÁLNÉ HEGEDŰS JULIANNA 81 éves Csokonai u. 36. DOBA GERGELY 84 éves Szentesi u. 19. MOLNÁR LÁSZLÓ 80 éves Széchenyi ltp. E ép. 12. SZEPESI IMRÉNÉ KECSKÉS ILONA 70 éves Vásártér u. 13. BALI ISTVÁN 86 éves Petőfi u. 20. MELEG LÁSZLÓ 72 éves Kerületiház u. 29. RÁKÓCZI ISTVÁNNÉ FODOR PIROSKA 77 éves volt Rákóczi u. 1. sz. alatti lakos APRÓHIRDETÉSEK Pozsonyi u. 12/A alatti 4 szobás, fürdőszobás, alsókonyhás összkomfortos ház beköltözhető állapotban ELADÓ! Villany, gáz, szennyvízcsatorna, telefon van. Érdeklődni: a Dr. Fazekas Margit Ügyvédi Irodában! *** Számítógép, laptop javítás, karbantartás kedvezményes áron! 3000 Ft-tól 5000 Ft-ig (a probléma mértékétől függően) Átvétel: Kunszentmártonban telefonos egyeztetés után. Molnár Zoltán e.v. Tel: 06-70/ *** Kiemelten jó helyen, Kossuth L. utcán, kétlakásos 3,5 szobás és 2 szobás külön fürdőszobás, külön villanyórás sarokház eladó. A két utcáról külön bejárat. Üzleti célra is átalakítható. Irányár: 7 millió Ft. Érdeklődni: 06-20/ *** Kunszentmárton Széchenyi lakótelepen felújított, külön mérőórás, földszinti lakás eladó. Érdeklődni 8-12 óra és óra között az 56/ telefonon lehet. *** Lakásfelújítás miatt szekrénysor, kicsi kályha és egyéb berendezési tárgyak eladók. Tel: 06-70/ *** Szalagavatóra táncruhák olcsón kölcsönözhetők. Tel: 06-70/ *** Következő lapzárta november 9. Megemlékezés CZECZON FERENC Élt 69 évet. Soha el nem múló szeretettel őrizzük emlékét. Szerető családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS, MEGEMLÉKEZÉS Megemlékezés BERTA ISTVÁN halálának 1. évfordulójára Hiányod bennünket éget, Rád gondolunk most is Kik szeretünk téged. Utánad könnyet ejtünk, Téged soha el nem felejtünk! A gyászoló család Emlékezés Fájó szívvel emlékezünk szüleink Id. CSEH MÁTYÁS halálának 23. évfordulójára és id. CSEH MÁTYÁSNÉ BUZI ERZSÉBET halálának 2. évfordulójára. Nem vártok már minket ragyogó szemekkel! Nem örültök már nekünk szerető szívekkel. De egy könnycsepp a szemünkben Értetek él! Egy gyertya az asztalon Értetek ég. S nekünk él két arc, két végtelen szeretet. Amit tőlünk soha, senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak az évek. Szívből szeretünk, és nem feledünk Titeket. Szerető családjaitok, unokáitok és déditek. Kungyalu Ezen a napon minden más Újra mélyen érint meg a gyász Nincs már velünk együtt Kit ismertünk és szerettünk Ma lélekben újra együtt lehetünk. Eszünkbe jutnak az együtt töltött napok Fülünkben újra megcsendül a hangod Szinte látjuk minden mozdulatod Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod. Gyertyákat gyújtunk és mécseseket Ezek a fények világítanak Neked Örök világosságban, békességben nyugodj Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod! Emlékezünk BERTA ISTVÁN halálának 1. évfordulóján Munkatársai és a Búzakalász Agrár Zrt. A Pietas Bt. temetkezési irodája november 7-től a Kossuth L. u. 19-be költözik! (a Kéki Patika mellé, az EURÓPA söröző helyére) A szolgáltatások változatlanok. Nyitva tartás: 8-16 óráig Ügyelet: éjjel - nappal Telefon: 56/ Ügyeleti telefon: 06-20/

15 Készüljünk együtt a hidegre! A megszokott szolgáltatások mellett: WINALIGN SZOFTVERREL CSÚCSKATEGÓRIÁS HÁROMDIMENZIÓS FUTÓMŰ ÁLLÍTÓ RENDSZER A KOLLÁR AUTÓSZERVIZBEN! Fenyőfa brikett 10 kg 430 Ft. Zománcozott füstcsövek és kiegészítőik fehér és fekete színben Bükkfa brikett 10 kg 550 Ft. GUMISZERELÉS ÉS CENTÍROZÁS Cső 118/80 cm Ft. Cső 120/ Ft. Cső 118/40 cm Ft. Cső 120/ Ft. Cső 118/20 cm. 670 Ft. Könyök Ft. Könyök Ft. KÍNÁLATUNKBÓL: -kerti szerszámok -barkács kisgépek -házi vízművek -kézi permetezők -fűnyíró gépek -szivattyúk,alkatrészek -nyelek -láncfűrészek -öntözéstechnika -virágföldek -alumínium létrák -locsolótömlők -műanyag hordók -hegesztéstechnika-tömlőcsatlakozók -ballonok.kannák -rassel,pp zsákok -müanyag hálók -borászati kellékek -kötelek,zsinegek -munkavédelem HUNTER (USA) a futómű állítás mestere. Az amerikai székhelyű cég 1955 óta gyárt és fejleszt futómű állítókat. A világpiacon egyedülálló funkciók, műszaki megoldások biztosítják a gyors, pontos, és kényelmes munkavégzést. A futómű állítók pontosságát jelzi, hogy számos autógyártó Mercedes, BMW, VW csoport szigorú tesztjeit követően, gyári jóváhagyást kaptak. - Rendkívül kiforrott 3D technológia - WinAlign az iparág legkiválóbb kezelő szoftvere - Teljes elkormányzás mérése elektromos forgózsámoly nélkül Címünk:Kunszentmárton,Kossuth Lajos u. 10. Tel: 56/ Info@agroszerszam.hu A hirdetésben feltüntetett árak fogyasztói árak és az Áfá-t tartalmazzák. Cégek, Vállalkozók, Intézmények, Szer vezetek IRODAI MUNKÁIBA besegítünk az alábbi tevékenységekkel, egyedi alku alapján! SZÍNES Fénymásolás és N y o m t a t á s ENGEDMÉNY: 10 Másolat után Alku Tárgya!!! +Fekete-Fehér Fénymásolás + Nyomtatás = 20 Ft/A4; 40 Ft/A3 ENGEDMÉNY: ha 1db A4 Eredetiről 10 db Másolat készül, 20 Ft helyett 15 Ft ha 1db A4 Eredetiről 100 db Másolat készül 20 Ft helyett 10 Ft +Nagyíttassa FOTÓIT REKLÁMÁRON A4 és A3 méretekre! = 170 Ft/A4; 340 Ft/A3 (250gr/nm) FAX küldés :200 Ft/A4 +NÉVKÁRTYA készítés = 20 Ft/db +SPIRÁLOZÁS = 250 Ft-tól (borítókkal együtt) +LAMINÁLÁS = 200 Ft / A4, (2. oldaltól alku tárgya) +PÓLÓRA vasalható MATRICA kész.: 380 Ft/A4; 760 Ft/A3 +ÖNTAPADÓS időjárásálló MATRICA kész.: 380 Ft/A4; 760 Ft/A3 +SZKENNELÉS 100 Ft/A4, (2.oldaltól alku tárgya) +ELEKTRONIKUS Mobiltelefon-Egyenleg Feltöltés (Árak az ÁFA-t tartalmazzák) Kunszentmárton Kossuth L. út 32. BuszÁllomás Tel/Fax.: 56/ Víg László: 30/ vviglaszlo@gmail.com Nyitva: Hétfő Péntek : de. 7:00 11:30 ; du.13:00 16:30 Szombat : 7:00 12:00 ; Vasárnap : Zárva

16 Kunszentmárton, Mátyás király utca 33. Tel/Fax: 06-56/ Nyitva tartás: H-P: ; Sz: ; V: zárva KÍNÁLATUNKBÓL: -MOSÓGÉPEK, TŰZHELYEK, HŰTŐK, KONYHAI KISGÉPEK, PORSZÍVÓK, VÍZMELEGÍTŐK HITELLEHETŐSÉGGEL. -SZOBATERMOSZTÁTOK, KERINGETŐSZIVATTYÚK, RADIÁTORSZELEPEK, THERMOFEJEK, EGYÉB FŰTÉSI SZERELVÉNYEK -TÉLI SZÉLVÉDŐMOSÓK, FAGYÁLLÓK, AKKUMULÁTOROK Üzletünkben értékesítési pont működik! MOBILINTERNET CSOMAGJAINK MELLÉ MOST RÁADÁS TELEFONKÉSZÜLÉKET ADUNK! AZ ELSŐ KÉT HÓNAPBAN ELENGEDJÜK A HAVIDÍJA FELÉT.

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda Városi iskola IDŐPONT: 2017. június 14., szerda HELYSZÍN: Székesfehérvár UTAZÁS: Ø 2 db autóbusszal Ø indulás (a gimnázium elől): egyik busz: 6.15 (1-es, 3-as, 5-ös csoportok) másik busz: 7.00 (2-es, 4-es,

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 12-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve

../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 12-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve ../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 12-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült Szalmatercs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. Tel, Fax: 22/417-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

I. Debrecen Grappling Bajnokság

I. Debrecen Grappling Bajnokság I. Debrecen Grappling Bajnokság G4 Grappling Liga 2013-2014 4. forduló 2014.03.08 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Ifjúsági1 korosztály 48+ kg. 2 versenyző I. Tóth Anett Gracie Barra Orgovány II.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2009/2010-es tanév versenyeredményei Magyar nyelv és irodalom 4. évfolyam: Csirke János Szabó Erik Városi Ki Mit Tud I. hely Aranyszáj megyei szépolvasó-szépbeszéd vers, IV. h. Mátyás

Részletesebben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben 1/2015. (I.27.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi- Szociális Bizottság

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17 napján, - 14 órakor kezdődött -, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében (Martfű, Szent István tér 1.)

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. szeptember 18. napján 14.00 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Ladányi Lajos Emlékverseny

Ladányi Lajos Emlékverseny Ladányi Lajos Emlékverseny A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola immár negyedik alkalommal rendezte meg 2011. április 8-án a Ladányi Lajos Emlékversenyt. A megnyitót a felújított, minden tekintetben

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben Sportági-, Kor- Részt- Hetanulmányi- csoport, vevők lye- Versenyző tanulók

Részletesebben

A fegyelmi bizottság 2015. június 17-én ülésezett. Az alábbi határozatokat hozta:

A fegyelmi bizottság 2015. június 17-én ülésezett. Az alábbi határozatokat hozta: A fegyelmi bizottság 2015. június 17-én ülésezett. Az alábbi határozatokat hozta: Túrkeve- Kisújszállás Megyei I. U-21 2015.05.23. 2014/15 F-522 Barabás Tibor (334054) Kisújszállás, piros lappal kiállítva.

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt) ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli)

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. sz. alatti székhelyén 2015. június 2- án 15.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2014. január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről. Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita Kecskeméti

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Letanóczki Istvántól, május 20.-án kapott Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny.

Letanóczki Istvántól, május 20.-án kapott  Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny. Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny. Nagyszámú indulóval (140! nevezés a különböző számokban, 105 egyéni induló), a szűk Kistérségünkből (20 km-es körzet) nevezettekkel

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben