2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS III. KORCSOPORT. Debrecen, június

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS III. KORCSOPORT. Debrecen, június"

Átírás

1 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS III. KORCSOPORT Debrecen, június

2 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra, hogy az iskolai keretek közötti sportolást és versengés évrőlévre ilyen szép számú tanuló választja szabadidejében. A Magyar Diáksport Szövetség célkitűzései közt szerepel, hogy a Diákolimpia népszerűségét megőrizze, sőt még több tanuló számára tegye vonzóvá az iskolai sportot, valamint a jó hangulatú versenyeket. Hiszünk abban, hogy a sport olyan alapértékeket közvetít, ami az iskolákból kikerülve a felnőtt életben is mindenkinek csak hasznára válik. A Diákolimpia lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy egy- vagy akár több sportágban is bizonyítsák felkészültségüket és akár országos szintű sikert érjenek el, de remek alkalmat teremt ezen felül arra is, hogy a település, a megye, vagy az ország különböző iskoláiból érkező tanulók új barátságokat köthessenek. A legjobbak számára pedig az ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) szervezésében a világbajnokságokon való részvétel is lehet kitűzött cél. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Diákolimpia országos döntőin dobogós helyezést elért tanulók 10 többletponttal számolhatnak majd a felsőfokú felvételi eljárásuk során, ami szintén fontos hozadéka lehet egy-egy sikeres szereplésnek. A tanév végéhez közeledve júniusban a III. korcsoportos Összevont Labdajátékok Diákolimpia versenyivel folytatódnak a csapatsportok küzdelmei, ahol izgalmas és kiélezett mérkőzésekre számíthatnak a kilátogató nézők, szurkolók. Debrecen látja vendégül a kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és röplabda sportág legjobbjait, akik több fordulós megmérettetés után bizonyultak a legjobbnak és képviselhetik iskolájukat az országos döntőn. Az idei tanév diákolimpiai versenyein a fair play szellemében kívánok sok sikert minden résztvevőnek, illetve ezúton is szeretném megköszönni a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját! Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség 2

3 KÖSZÖNTŐ Kedves Sportolók! Kedves Vendégeink! Ha valaki fiatalon sportolni kezd, az igénye az egészséges életmódra egy életen át megmarad. Büszkék vagyunk rá, hogy Hajdú-Bihar megye gazdag mind sportolási lehetőségeket, mind tehetséges sportolókat tekintve. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat fontosnak tartja a sport, és a sportolók támogatását. A Közgyűlés éppen ezért minden évben sportösztöndíjjal segíti a jó tanuló, jó sportoló fiatalokat a még jobb eredmény elérésében. A kézilabda, a kosárlabda, a labdarúgás és a röplabda is azon sportágak közé tartozik, amelyekben a Hajdú-Bihar megyei fiatalok mindig kiemelkedő eredményt érnek el. A sportolás feltételeit is megteremtettük az elmúlt években. A megyében és Debrecenben is számos infrastrukturális fejlesztés valósult meg a sport területén az elmúlt időszakban. Műfüves pályák épültek és csarnokok szépültek meg. Mostanra pedig több megyei településen leraktuk az épülő tornatermek alapkövét. Kívánok a Diákolimpia résztvevőinek és a látogatóknak is eredményes, izgalmas mérkőzéseket. Arra bíztatom önöket, ha idejük engedi, látogassanak el Debrecen megszépült tereire, kóstolják meg az igazi debreceni párost és töltődjenek fel a megye számos termálfürdőjének egyikében. Jó versenyzést és tartalmas időtöltést kívánok! Pajna Zoltán Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke 3

4 A VERSENY FŐVÉDNÖKE Áder János Magyarország Köztársasági elnöke A VERSENY VÉDNÖKEI Dr. Szabó Tünde Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság államtitkár Dr. Palkovics László Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság államtitkár Borkai Zsolt Magyar Olimpiai Bizottság elnök Nyilasi Tibor 70 szeres válogatott labdarúgó Pajna Zoltán Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke Dr. Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármester Pappné Gyulai Katalin Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgató Dr. Bács Zoltán Debreceni Egyetem Kancellária kancellár Csige László Hajdú-Bihar Megyei Labdarúgó Szövetség igazgató Kovács Zoltán Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség elnök 4

5 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása. A sportági képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének terjesztése. Nemenként Magyarország 2015/2016. tanévi III. korcsoportos Kézilabda, Kosárlabda, Labdarúgás, Röplabda Diákolimpia bajnoki címének, és a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. -a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó 10 többletpont jogosultjainak meghatározása. 2. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Diákolimpiai Labdajátékok kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda rendezvénysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksort Szövetség. 3. Az országos döntő időpontja: június (péntek, szombat, vasárnap) 4. Az országos döntő helyszínei: KÉZILABDA Leány csapatok: Főnix Csarnok Debrecen, Kassai u. 28. (a pálya borítása: parketta) Fiú csapatok: Debreceni Sportcentrum Oláh Gábor Utcai Sportcsarnok 4028 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. (a pálya borítása: parketta) KOSÁRLABDA Leány csapatok: DE Kossuth L. Gimnázium 4024 Debrecen, Csengő u.4. (a pálya borítása: műanyag) Fiú csapatok: Debreceni Egyetem, Egyetem Téri Testnevelés és Sportközpont 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (bejárat a Dóczy József u. DEAC pálya felől) (a pálya borítása: műanyag) LABDARÚGÁS Fiú csapatok: Debreceni Sportcentrum Oláh Gábor Utcai Stadion 4028 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. RÖPLABDA Leány és Fiú csapatok: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Sportcsarnoka és tonnatermei 4026 Debrecen, Hunyadi János u Szervezőbizottság: Elnök: Rozsondai Tibor Hajdú-Bihar megyei Diáksport Szövetség titkár Tagjai: Kovács István Debrecen DSB titkár Oczella Gyula sportszervező Szekeres Ferenc HBM Kosárlabda Szövetség elnökségi tag Harmati Pál HBM Kézilabda Szövetség Bácsi Katalin Szállás és étkezés szervező Szabó Imre HBM Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottság Erdőhegyi Csabáné programszervező 5

6 6. Igazoló Bizottság: Kézilabda Elnök: Jászberényi Éva Tagja: Harmati Pál Kosárlabda Elnök: Asztalos József Tagjai: Szekeres Ferenc Labdarúgás Elnök: Rozsondai Tibor Tagjai: Kovács István, Katona Péter Röplabda Elnök: Oczella Gyula Tagja: Orenstein -József 7. A sportági Versenybizottságok elnökei: Kézilabda: Éliás Gábor, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Kézilabda Albizottság elnök Kosárlabda: Szaniszló Sándor, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Kosárlabda Albizottság elnök Labdarúgás: Füstös József, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Labdarúgó Albizottság tag Röplabda: Bezdán István, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Röplabda Albizottság tag 8. Az országos döntő résztvevői: Az Általános szabályok 5., 7. pontja szerint. Korcsoport: - Csapatversenyben nemenként a III. korcsoportba tartozó, ben született tanulók. Felversenyzés: - Kézilabda Kosárlabda Röplabda: - Alacsonyabb, II. korcsoportos ( ban született) tanulók felversenyezhetnek. - Labdarúgás: - Alacsonyabb, II. korcsoportos ( ban született) tanulók felversenyezhetnek és visszaversenyezhetnek saját korcsoportjukba is. Korlátozás: - Kézilabda Kosárlabda Labdarúgás Röplabda: - Nincs. Résztvevők: - Kézilabda Kosárlabda Röplabda: - Sportáganként és nemenként 8 csapat részvételével. - Sportáganként és nemenként az országos elődöntőkből felkerült 7 csapat. - Sportáganként és nemenként az országos döntőt rendező Hajdú-Bihar megye fiú- és leány bajnokcsapata alanyi jogon résztvevője a 8 csapatos országos döntőnek. - Labdarúgás: - A megyei/budapesti bajnokságok első helyezett csapatai, összesen 20 csapat. 9. Meghívás az országos döntőre: - Kézilabda Kosárlabda Röplabda: - Az országos döntőről visszalépő csapat helyén meghívásra kerülhet az érintett országos elődöntői csoport helyezés szerinti jogosult csapata. - Labdarúgás: - Amennyiben nem jelentkezik valamennyi megyei/budapesti I. helyezett, úgy az MDSZ-hez a nevezési határidőig írásban beérkezett meghívási kérelem esetén az MDSZ és az MDSZ Diákolimpiai Bizottság Labdarúgó Albizottsága az alábbiak szerint eszközölhet meghívásokat: - a rendező megye II. helyezettje, - a továbbiakban a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma alapján, - amennyiben a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma megegyezik, úgy nyílt sorsolással dől el az országos döntőre jutás. 6

7 10. Versenyszámok: - Kézilabda Kosárlabda Röplabda: - Csapatversenyek a III. korcsoportba tartozó fiú- és leánycsapatok részére. - Labdarúgás: - Csapatverseny a III. korcsoportba tartozó fiúcsapatok részére. 11. Az országos döntő lebonyolítása: Lásd a sportág versenyprogramját. 12. Igazolás: Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással (úgy hogy a képen és a papíron is jól látható legyen a pecsét lenyomat. Ha nem a személyi részre van a kép ragasztva, akkor a másik oldalon is alá kell írnia az iskola igazgatójának), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott orvosi igazolás kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. Iskola vagy iskolák átszervezés, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények átszervezését, ill. az intézmény nevében történt változásokat. Játékos névsor (lásd a forgatókönyv végén), a mezszám és mezszín feltüntetésével. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az országos döntőn. A versenyzők saját érdekükben esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt tartsák maguknál a TAJkártyájukat, vagy annak másolatát. Csapat- és egyéni versenyeken az orvosi és igazgatói igazolásokkal ellátott elektronikus nevezési lapról a csaptoknak és egyéni versenyzőknek versenyenként szükséges gondoskodniuk. A Diákolimpia versenyein a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott köznevelési intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. A fenti feltételeknek megfelelő kísérő hiányában a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni. A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az Igazoló Bizottság feladata és kötelessége. Megfelelő igazolás(ok) hiányában a Versenybizottság jogosult és köteles dönteni a versenyző/csapat részvételéről. A Versenybizottság az Igazoló Bizottság jelentése alapján a döntést írásban rögzíti és közli az érintette(kke)l, valamint megküldi az MDSZ országos központjának. Az igazolási dokumentumokat a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről a rendező szervnek kell gondoskodnia. 13. Csapatlétszám: Az országos döntőn csak az Igazoló Bizottság által elfogadott, a versenykiírásban meghatározott számú játékosok, és hivatalos személyek szerepelhetnek. Kézilabda: - 14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Kosárlabda: - 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Labdarúgás: - 14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Röplabda: - 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). 14. Szállás, csapatok érkezése, igazoltatás, technikai értekezlet: KÉZILABDA: Leány és Fiú csapatoknak szállás: Gulyás Pál Kollégium (4024 Debrecen, Sumen u. 3.) és Deák Ferenc Kollégium (4024 Debrecen, Tímár u. 1.) 7

8 Beérkezés a kollégiumba: június 17-én (péntek) 10 órától Igazoltatás: a technikai értekezlet előtt. Technikai értekezlet időpontja: június 17-én (péntek) órakor. Technikai értekezlet helyszíne: Oláh Gábor Sportcentrum tárgyalója (4028 Debrecen, Oláh Gábor u. 5.) KOSÁRLABDA: Leány és Fiú csapatoknak szállás: Gulyás Pál Kollégium (4024 Debrecen, Sumen u. 3.) és Deák Ferenc Kollégium (4024 Debrecen, Tímár u. 1.) Beérkezés a kollégiumba: június 17-én (péntek) 10 órától Igazoltatás: a technikai értekezlet előtt. Technikai értekezlet időpontja: június 17-én (péntek) órakor. Technikai értekezlet helyszínei: Leány: Fiú: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gimnáziuma (4029 Testnevelési Épület 1. em. konditerem) Debreceni Egyetem, Egyetem Téri Testnevelés és Sportközpont tanterme (4032 Debrecen, Egyetem tér 1., bejárat a Dóczy József u. DEAC pálya felől LABDARÚGÁS: Fiú csapatoknak szállás: Arany Bika Hotel (Debrecen, Kossuth tér) Deák Kollégium Újkerti Tagintézményben (4032 Debrecen, Jerikó u ) Beérkezés a kollégiumba: június 17-én (péntek) 10 órától Igazoltatás: a technikai értekezlet előtt. Technikai értekezlet időpontja: június 17-én (péntek) órakor. Technikai értekezlet helyszíne: Oláh Gábor Sportcentrum tárgyalója (4028 Debrecen, Oláh Gábor u. 5.) RÖPLABDA: Leány csapatoknak szállás: Gulyás Pál Kollégium (4024 Debrecen, Sumen u. 3.) és Deák Ferenc Kollégium (4024 Debrecen, Tímár u. 1.) Beérkezés a kollégiumba: június 17-én (péntek) 10 órától Igazoltatás: a technikai értekezlet előtt. Technikai értekezlet időpontja: június 17-én (péntek) órakor. Technikai értekezlet helyszíne: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola fsz-i tanterme (4026 Debrecen, Hunyadi János u. 17.) A csapatok a mellékelt igénylő lapon rendelhetnek szállást. Szállásdíj a hivatalos létszámon felül: Ft/fő/éj (+ 400 Ft/fő/éj IFA) A megrendelt szállást, amennyiben nem veszik igénybe, ki kell fizetni! Szülőknek és egyéb személyeknek szállást tudunk ajánlani. A szállás megrendelési határidő: június 10. (péntek), óráig. 15. Étkezés: Valamennyi csapatnak a szálláshelyen vagy a szálláshely közelében lesz a reggeli és a vacsora, az ebéd a versenyhelyszínen, vagy annak közelében (Erről az információt a szállásbeosztás után küldjük a csapatoknak)! Étkezés: június 17. (péntek) E V június 18. (szombat) R E V június 19. (vasárnap) R E 8

9 Az étkezés időpontjai: Reggeli: óráig Ebéd: óráig Vacsora: óráig A csapatok a mellékelt igénylő lapon rendelhetnek étkezést. FIGYELEM! Az átutaláson a MEGJEGYZÉS ROVATBA AZ ISKOLA ÉS A TELEPÜLÉS NEVÉT FEL KELL TÜNTETNI! A megrendeléseket en fogadjuk el, a címek a megrendelőkön vannak feltüntetve. Az étkezés megrendelési határidő: június 10. (péntek), óráig. A megrendelt étkezést, amennyiben nem veszik igénybe, ki kell fizetni! 16. Ünnepélyes megnyitó: június 17. (péntek), órakor. Gyülekezés a megnyitó helyszínén: és között a Református Nagytemplom előtt /Kossuth tér/ (Kérjük, hogy a megnyitón a csapatok az iskolai egyen felszerelésben jelenjenek meg!) A megnyitó műsor után a csapatvezetőket óra között szeretettel várjuk az Aranybika Hotel különtermében /Kossuth tér/ az állófogadásra, /figyelem a gyerekeket felügyelet nélkül hagyni TILOS!!!/, ahol a rendezvény védnökei mondanak köszöntőt. 17. Díjazás: Az I-III. helyezett csapatok érem és serlegdíjazásban részesülnek. Valamennyi csapat oklevelet vehet át. Az egyéb különdíjak a technikai értekezleten kerülnek ismertetésre. A Kosárlabda Diákolimpia országos döntő bajnokcsapatai egy évig őrzik az MKOSZ által alapított Vándorserleget. 2014/2015. tanévi Bajnokcsapatok: Leányok: Budapest, Török Flóris Általános Iskola Fiúk: Budapest, Áldás Utcai Általános Iskola 18. Költségek: Az országos döntő rendezési, díjazási, valamint sportáganként a hivatalos csapatlétszámnak + 1 fő gépkocsivezetőnek megfelelő szállásköltséget (2 éjszakai szállás) a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. Az utazási, étkezési és az egyéb felmerülő költségeket a csapatok maguk viselik. 19. Általános rendelkezések: Amennyiben az országos döntőn egy csoportba azonos megyéből/budapestről kerülnek csapatok, úgy az egymás elleni mérkőzésüket az első fordulóban kell lejátszaniuk (kiemeléses lebonyolítás). Felszerelés: A Diákolimpia versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott, és egyesületi sportöltözék viselése nem engedélyezett! Amennyiben az országos döntőn a csapat mezén egyesületi név szerepel, a mérkőzéseket csak a rendező által biztosított jelzőmezben játszhatja. A mérkőzést csak számozott mezben szabad játszani. Az országos döntőre legalább két különböző színű, számozott garnitúrát és 2 db, a kiírásnak megfelelő labdát kell a csapatoknak magukkal vinni. A Diákolimpia országos döntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (megnyitó ünnepség) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Ez alól kivétel, ha nyomós indok alapján az ilyen jellegű szándékot a technikai értekezleten előre bejelentik a versenybizottság (VB) elnökének, és azt a VB jóváhagyta. Az országos döntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapatokat az MDSZ Diákolimpiai Bizottsága kizárhatja a következő tanévi versenyekből. Legkésőbb 1 héttel a rendezvény kezdése előtt indokolt esetben az érintett csapat az MDSZ -hez bejelentheti visszalépési szándékát, en vagy faxon, hátrányos jogkövetkezmény nélkül. A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, hogy amennyiben a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, úgy kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére az MDSZ, illetve a rendező szerv felé. Az országos döntőkön a csapatvezetők, illetve a felnőtt/tanár kísérők kötelesek 22:00 óra és 07:00 óra között csapatuk szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni! 9

10 Az országos döntőn fegyelmezetlenül, sportszerűtlenül viselkedő testnevelő/edző/vezető tevékenységét a játékvezetők döntéseitől függetlenül a Versenybizottság elnöke szankcionálhatja, figyelmeztetéssel, majd a versenyből való kizárással. A szankcionálást a VB elnök köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. Az MDSZ a további szankcionálás jogát fenntartja, melynek következménye lehet a nevezett(ek) következő tanévi országos versenyről való kizárása is. A nézők, szurkolók, szülők verseny előtti, alatti és verseny utáni botrányokozása esetén a jelenlévő tanárok/edzők/vezetők kötelesek a Versenybizottság (és a játékvezetők, versenybírók) segítségére lenni a rend és a sportszerű viselkedés helyreállítása érdekében. Botrányokozás esetén az illetékes Versenybizottság elnöke köteles a vétkes személyt szankcionálni figyelmeztetéssel, ennek eredménytelensége esetén köteles kiutasítani az esemény helyszínéről. A szankcionálást a Versenybizottság elnöke köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. Amennyiben a csapat játékosa, szakvezetője, a csapathoz tartozó kísérők, szülők minősíthetetlen, durva hangon szólnak a gyerekekhez és a játékvezetőhöz, akkor a játékvezetőknek vagy a versenybizottság bármely tagjának joga van megszakítani a játékot és figyelmeztetni a csapatvezetőt. Ha másodízben - a fenti súlyos sportszerűtlenség miatt meg kell szakítani a játékot, úgy a Versenybizottság a csapatot azonnal kizárja a további játékból és az ellenfél javára igazolja a mérkőzést 3:0 arányban. Ha a Diákolimpia hivatalos résztvevőivel kapcsolatban (felnőttek, tanulók) olyan eset fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, játék megtagadása, hivatalos személy, ill. személyek megsértése, ittas állapot stb.) a Versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles a személy(eke)t, illetve a csapato(ka)t kizárni, s arról az MDSZ-t továbbá az illetékes megyei/budapesti szervezetet tájékoztatni. A további szankcionálás jogát az MDSZ fenntartja. Az öltözőben, a versenyhelyen, a szállás- és étkezési helyen elhelyezett értéktárgyakért, sportfelszerelésért és egyéb személyes tárgyakért a rendezőség felelősséget NEM vállal. A versenyhelyszínen, a szállás- és étkezési helyszínén okozott kárért a csapatok teljes anyagi felelősséggel tartoznak. A versenyek helyszínén orvosi ügyeletet biztosítunk. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség Általános szabályai és sportági rendelkezései, valamint a sportágak érvényben lévő, hatályos Verseny- és játékszabályai szerint kell eljárni. Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ: Rozsondai Tibor, titkár Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség Mobil: (20) hajdu.diaksport@gmail.com Az eredményekről folyamatosan adunk tájékoztatást az MDSZ Facebook oldalán. 10

11 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA KIÍRÁSA 1. Az országos döntő célja: A 2015/2016. tanév Magyarország Labdarúgó Diákolimpia Fiú III. korcsoportos Bajnoka címének, valamint a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. -a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó 10 többletpont jogosultjainak meghatározása. 2. Az országos döntő időpontja: június (péntek, szombat, vasárnap) 4. Az országos döntő helyszínei: Debreceni Sportcentrum, Debrecen, Oláh Gábor u Versenybizottság: Elnök: Füstös József, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Labdarúgás Albizottság tagja Elnök-h.: Rozsondai Tibor Titkár: Kovács István Debrecen DSB titkára Elekes István Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség szakág vezető Katona Péter testnevelő Bánki András testnevelő 5. Technikai értekezlet: Időpont: június 17-én (péntek), órakor. Helyszín: Debreceni Sportcentrum tárgyalója, Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Résztvevők: - a Versenybizottság tagjai - játékvezető küldő - csapatok 1 fő vezetője 6. Csapatlétszám, játékosok szerepeltetése: Csapatlétszám: 14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Az országos döntőn 14 fő játékos szerepeltethető, az a 14 fő, akiket a verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben. Vezető helyett versenyző nem jöhet és versenyző helyett vezetőt sem lehet hozni. 7. Az országos döntő lebonyolítása: - A 4x5-ös, A - B - C - D csoportok kialakítása helyszíni sorsolással történik a technikai értekezleten. - A csoportokon belül a csapatok körmérkőzéses rendszer alapján döntik el a helyezéseket, majd a keresztjátékok és a helyosztók következnek az alábbi lebonyolítás szerint: Csoportmérkőzések: 1. forduló: forduló: forduló: forduló: forduló: Játékrend az I-VIII. helyért: a csoportok első két helyezettjei döntik el az I-VIII. helyezést. Középdöntő AI BII (x) BI AII (v) CI DII (y) DI CII (z) Elődöntő x vesztes y vesztes (E) v vesztes z vesztes (F) x győztes y győztes (G) v győztes z győztes (H) 11

12 Helyosztók E vesztes F vesztes VII-VIII. helyért E győztes F győztes V-VI. helyért G vesztes H vesztes III-IV. helyért G győztes H győztes I-II. helyért Játékrend a IX-XX. helyért: A csoportok 3. helyezettjei eldöntik a IX-XII. helyet: játék a IX-XII. helyért: AIII BIII, CIII DIII, vesztesek a XI-XII. helyért, győztesek a IX-X. helyért. A csoportok 4. helyezettjei a XIII-XVI. helyet: játék a XIII-XVI. helyért: AIV BIV, CIV DIV, vesztesek a XV-XVI. helyért, győztesek a XIII-XIV. helyért. A csoportok 5. helyezettjei eldöntik a XVII-XX. helyet: játék a XVII-XX. helyért: AV BV, CV DV, vesztesek a XIX-XX. helyért, győztesek a XVII-XVIII. helyért. 8. Sportági rendelkezések: A pálya méretei: x m. A büntetőterület az alapvonaltól 12 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától méterre felfestett, (12x20m-es) téglalap alakú terület. A játéktér felülete: Az országos döntő füves pályán kerül megrendezésre. Játékidő: 2 x 15 perc, 3 perc szünettel. Kapuméret: 5 x 2 m-es kézilabda kapu. Labdaméret: 4-es. Labdáról minden csapat maga gondoskodik. Csapatlétszám a mérkőzésen: a pályán egy időben 1 kapus és 8 mezőnyjátékos tartózkodhat. Csere: a cserejátékosok maximális száma 5 fő, a cserelehetőség folyamatos (oda-vissza csere megengedett). Sípcsontvédő: használata kötelező. Cipő: tornacipő és gumistoplis labdarúgó cipő használata egyaránt engedélyezett, fémstoplis cipő használata tilos! Játékszabályok: a labdarúgás játékszabályai szerint (hazaadás, szöglet is). - Középkezdésből és kapukirúgásból közvetlenül gól nem érhető el. - A kapus semmilyen körülmények között és formában nem juttathatja át a labdát az ellenfél térfelére. A szabály megszegése esetén, a félpályáról közvetett szabadrúgás jár a vétlen csapatnak. - Kapukirúgásból csak úgy juttatható át a labda az ellenfél térfelére, ha a labda játékost ér a saját térfélen. A szabály megszegése esetén, a félpályáról közvetett szabadrúgás jár a vétlen csapatnak. - A kapukirúgást a talajról kell elvégezni, a labda a büntetőterület bármely pontjára elhelyezhető. Az ellenfél játékosa a büntetőterület vonalára állhat. - Oldalvonal mögül bedobással hozható ismét játékba a labda. Az ellenfél játékosai bedobásnál és pontrúgásnál 5 méterre helyezkednek el és nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát. - Lesállás van. - A büntetőrúgást a 9 méteres pontról kell elvégezni. Sárga és piros lap: - Sárga lap: Ha a játékos ugyanazon a mérkőzésen másodízben követ el olyan szabálytalanságot, amiért sárgalapos figyelmeztetést kell adni, akkor a játékvezetőnek ki kell őt állítania. A kiállított játékosnak el kell hagynia a játékteret és a cserepadon sem foglalhat helyet. A kiállítási idő 2 perc, melynek letelte után a kiállított játékos nem térhet vissza a pályára, azonban csapata a játéktéren lévő játékosainak számát kiegészítheti. - A kiállított játékos a soron következő egy (1) mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal. - A sárgalapos figyelmeztetés mindig csak az adott mérkőzésre vonatkozik, a játékos azt nem viszi tovább. - Piros lap: Durva szabálytalanság esetén a játékos azonnali piros lappal büntetendő, el kell hagynia a játékteret és a cserepadon sem foglalhat helyet. - A kiállítás a játékidő hátralévő részéig szól, és a csapat a továbbiakban a játéktéren eggyel kevesebb játékossal játszhat. - A kiállított játékos a soron következő egy (1) mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal. - Súlyosabb vétség esetén a Versenybizottság dönt a fegyelmi büntetés mértékéről. A mérkőzésért adható pontok: győzelem 3 pont, döntetlen 1 pont, vereség 0 pont. 12

13 A csoporton belüli sorrend meghatározása: 1. legtöbb pont 2. egymás ellen elért eredmény 3. gólkülönbség 4. több rúgott gól A csoportmérkőzések során, holtverseny esetén a következő szempontok alapján dől el a továbbjutás: 2 csapat holtversenye esetén: a. Az azonos pontszámot elért csapatok egymás elleni eredménye. b. Ha ez döntetlen volt, az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség. c. Ha ez azonos, akkor az összes mérkőzésen lőtt több gól rangsorol. d. Ha ez azonos, 3-3 büntetőrúgás következik. Amennyiben ez sem dönt, akkor további büntetők következnek az első hibáig, melyet azok a játékosok végezhetnek el, akik az első sorozatban nem szerepeltek. 3 csapat holtversenye esetén: a. A holtversenyen kívüli csapat elleni eredményeket figyelmen kívül kell hagyni. b. A holtversenyben lévő csapatok egymás ellen elért eredményei alapján a jobb gólkülönbség dönt. c. Egyenlőség esetén a több gólt elért csapat kerül előbbre. d. Abszolút holtverseny esetén (ha a fentiek után is egyenlő az állás), akkor a teljes tabellát figyelembe véve dől el a továbbjutás az alábbiak szerint: 1. jobb gólkülönbség 2. több rúgott gól büntető Az országos döntőn a helyosztóknál, ha döntetlen az eredmény, úgy 5-5 büntetőrúgás következik. Amennyiben ez sem dönt, akkor további büntetők következnek az első hibáig, melyet azok a játékosok végezhetnek el, akik az első három büntetőrúgásnál nem szerepeltek. Ha az MLSZ által rendezett bajnoki mérkőzések időpontja egybe esik az iskola csapatának mérkőzés időpontjával, a bajnoki mérkőzés elhalasztását, a vonatkozó rendelkezés figyelembe vételével időben kérjék. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség Általános szabályai és az MLSZ által kiadott hatályos játék- és versenyszabályzat érvényes. Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ: Rozsondai Tibor, titkár Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség Mobil: (20) hajdu.diaksport@gmail.com 13

14 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI Debrecen, június Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun Sugovica Sportiskolai Általános Iskola Baja Orbán Tamás 2. Baranya Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola Kozármisleny Kilvinger Bálint 3. Békés Kazinczy Ferenc Általános Iskola Békéscsaba Michnay Ágnes 4. Borsod-A-Z Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Miskolc Demjén Zoltán 5. Budapest Gloriett Sportiskolai Általános Iskola Budapest Dömösi András 6. Csongrád Tisza-parti Általános Iskola Szeged Kismarczi Zsolt 7. Fejér Ciszterci Szent István Gimnázium Székesfehérvár Varga Tamás 8. Győr-M-S Győri Fekete István Általános Iskola Győr Kovács Béla 9. Hajdú-Bihar Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Debrecen Koi Attila 10. Heves Gyöngyösi Kálváriaparti Sport-és Általános Iskola Gyöngyös Kismárton Ádám 11. Jász-Nk-Sz 12. Komárom-E 13. Nógrád Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce - lakótelepi Tagiskola Szolnok Dorog Salgótarján Márki Gábor Szabó Ferenc Sramkó Tibor 14. Pest Váci Mihály Katolikus Általános Iskola Nagykáta Szabó István 15. Somogy Beszédes József Általános Iskola és Speciális Tagozat Siófok Varga Attila 16. Szabolcs-Sz-B Patay István Általános Iskola Nyírmáda Pacuk Péter 17. Tolna Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Bonyhád Palkovics Árpád 18. Vas Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Geröly Zsolt 19. Veszprém Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola Balatonfüred Pekárdy Tamás 20. Hajdú-Bihar II Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló Szűcs János 14

15 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI Debrecen, június SORSOLÁS A csoport: B csoport: C csoport: D csoport:

16 2016. június 17. (péntek) 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI Debrecen, június A csoport: 1. pálya Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény A1 A A4 A A1 A A5 A A3 A4 - B csoport: 2. pálya Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény B1 B B4 B B1 B B5 B B3 B4 - C csoport: 3. pálya Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény C1 C C4 C C1 C C5 C C3 C4 - D csoport: 4. pálya Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény D1 D D4 D D1 D D5 D D3 D4-16

17 2016. június 18. (szombat) A csoport Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény 8.30 A5 A A2 A A1 A A5 A A4 A2 - Iskola / Település A/1. A/2. A/3. A/4. A/5. Gy D V A/1. Rúgott gól Kapott gól Gólkül. Pont Hely A/2. A/3. A/4. A/5. B csoport Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény 8.30 B5 B B2 B B1 B B5 B B4 B2 - Iskola / Település B/1. B/2. B/3. B/4. B/5. Gy D V B/1. Rúgott gól Kapott gól Gólkül. Pont Hely B/2. B/3. B/4. B/5. C csoport Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény 8.30 C5 C C2 C C1 C C5 C C4 C2-17

18 Iskola / Település C/1. C/2. C/3. C/4. C/5. Gy D V C/1. Rúgott gól Kapott gól Gólkül. Pont Hely C/2. C/3. C/4. C/5. D csoport Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény 8.30 D5 D D2 D D1 D D5 D D4 D2 - Iskola / Település D/1. D/2. D/3. D/4. D/5. Gy D V D/1. Rúgott gól Kapott gól Gólkül. Pont Hely D/2. D/3. D/4. D/5. 18

19 2016. június 18. (szombat) 1. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény A IV - B IV (K) A I B II (X) A III B III (I) X v Y v (E) - 2. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény C IV -D IV (L) B I A II (V) C III D III (J) V v Z v (F) - 3. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény A V B V (M) C I D II (Y) X gy Y gy (G) - 4. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény C V D V (N) D I C II (Z) V gy Z gy (H) június 19. (vasárnap) 1. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény helyért K v L v helyért L v J v helyért G v H v helyért G gy H gy - 19

20 2. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény helyért K gy L gy helyért I gy J gy - 3. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény helyért M v N v helyért E v F v - 4. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény helyért M gy N gy helyért E gy F gy - Eredményhirdetés: várhatóan órakor. 20

21 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE Debrecen, június Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve Különdíjasok: Legjobb mezőnyjátékos: Gólkirály: Legjobb kapus: Legeredményesebb felkészítő: 21

22 Iskola neve: Címe: 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA JÁTÉKOS NÉVSOR Debrecen, június Csapatvezető neve: Mobil száma: FIÚK Ssz. Játékos neve Mezszám (I.) mezszín: Mezszám (II.) mezszín: Kelt:, június hó. nap PH. testnevelő aláírása 22

23 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA - SZÁLLÁS és ÉTKEZÉS MEGRENDELŐ Debrecen, június június 10. (péntek), óráig kérjük visszaküldeni a szállás-étkezés igénylést! A megrendelők beérkezését követően a szállás beosztásról és az étkezések helyszíneiről en tájékoztatjuk a csapatokat! hajdu.diaksport@gmail.com Iskola neve:.... Pontos címe:...; Telefonszáma: Csapatvezető neve:... ; Mobilszáma:. Csapatvezető címe:. Számlaigénylő neve, címe: Az érkezés várható időpontja: Az érkezés módja: Vonat távolsági autóbusz bérelt autóbusz személygépkocsi A köznevelési intézmény III. korcsoportos LABDARÚGÓ csapata részére megrendelem a szállást és az étkezést a debreceni országos döntő idejére az alábbiak szerint fő részére.. fő sportoló leány. fő sportoló fiú. fő női kísérő;... fő férfi kísérő; (A gépkocsivezető szállásköltségét is a Magyar Diáksport Szövetség fizeti). Étkezés június 17. péntek Ebéd:.fő (1.050,- Ft/fő) Vacsora:.fő (850,- Ft/fő) június 18. szombat Reggeli:.fő (500,- Ft/fő) Ebéd:...fő (1.050,- Ft/fő) Vacsora:...fő (850,- Ft/fő) június 19. vasárnap Reggeli:...fő (500,- Ft/fő) Ebéd:...fő (1.050,- Ft/fő/ vagy hideg ebédcsomag) Összesen étkezés: Ft (azaz forint) Étkezési és egyéb szállásdíjak befizetési módja: CSAK ÁTUTALÁSSAL lehet fizetni, június 15-ig a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség számlaszámára: ! /a befiztésről az igazolást le kell adni a technikai ért-en!/ Az átutalási számlát a RENDEZVÉNYT követően azonnal postázzuk /KÜLÖN KÉRÉSRE HAMARABB/! Kérjük a csapatokat hívják fel fenntartójuk figyelmét, hogy azonnali átutalást /GIRÓ/ alkalmazzanak! Az átutaláson a MEGJEGYZÉS ROVATBA AZ ISKOLA ÉS A TELEPÜLÉS NEVÉT FEL KELL TÜNTETNI! A megrendelt étkezést ki kell fizetni amely költségeket a csapatok maguk viselnek! Kelt: június hó.nap P.H.... i g a z g a t ó 23

24 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Labdarúgás helyszínek Debreceni Sportcentrum, Oláh Gábor úti Sporttelep, Debrecen, Oláh G. u. 5. Deák Kollégium Újkerti Tagintézménye (4032 Debrecen, Jerikó u ) 24

25 Debrecen Arany Bika Hotel Debrecen, Kossuth tér Megnyitó 25

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködésben hirdeti meg. Telekom Labdarúgás I. KORCSOPORT A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A labdarúgás sportág megszerettetése az iskoláskorú

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ Iroda cím: 50 Miskolc, Szemere utca 0. E-mail: bendavid7@hotmail.com Honlap: www.borsod-diaksport.hu Ikt. sz.: 8/09. 08/09. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ I. kcs. kispályás

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola 2015. május 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 09. szombat 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ Iroda cím: 50 Miskolc, Szemere utca 0. E-mail: bendavid7@hotmail.com Honlap: www.borsod-diaksport.hu Ikt. szám:8/09 08/09. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ IV. kcs. kispályás

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ SZOMBATHELY 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok 2013. május 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ. I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 2015/2016. TANÉVI

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ. I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 2015/2016. TANÉVI 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

Teremlabdarúgás Futsal

Teremlabdarúgás Futsal IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Teremlabdarúgás Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag:

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. III-IV. KORCSOPORT Leány labdarúgás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A labdarúgás sportág megszerettetése

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Fiú IV. korcsoportos

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY SZEGED 2015. MÁJUS 5. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2012 / 2013. TANÉVI TELEKOM KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Pécs 2013. június 07-09.

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2012 / 2013. TANÉVI TELEKOM KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Pécs 2013. június 07-09. 2012 / 2013. TANÉVI TELEKOM KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Pécs 2013. június 07-09. 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ FŐVÉDNÖKEI Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Balogh

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium 2015. április 01. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT DEBRECEN, 2015. június 05-07. 1 Kedves Diákok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! A Diákolimpia, a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT TATAI EDZŐTÁBOR 2013. MÁJUS 16. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont:

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont: ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Időpont: 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében.

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. I. KORCSOPORT Labdarúgás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A labdarúgás sportág megszerettetése az iskoláskorú

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY SZOMBATHELY 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest 2016. május 19. csütörtök 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos

Részletesebben

DABAS május 14.

DABAS május 14. DABAS 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT - FIÚ Dabas, 2013. május 14. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Jászberény 2016. május 19. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd III. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 19. kedd 1 KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék-

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ Szolnok 2016. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT Leány labdarúgás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A labdarúgás sportág megszerettetése

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag: A megyei/budapesti

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV. KORCSOPORT Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futsal sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Tatabánya 2015. március 30. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT LEÁNY Fonyódliget Erzsébet Tábor 2015. május 18-19. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Diákok, kedves Pedagógusok, kedves

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09.

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Gödöllő 2015. április 09. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Vas Megyei Diáksport Egyesület

Vas Megyei Diáksport Egyesület Vas Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szombathely 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése.

1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése. TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA CSONGRÁD MEGYE I. KCS. 2012/2013 1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése. 2. A bajnokság rendezője:a Csongrád Megyei Diáksport

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Budapest, Lőrinci Sportcsarnok 2015. április 13. hétfő, 10 óra 1 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont 2015. január 13. 1 Tisztelt Diáksportolók,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, 2015. április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ / LEÁNY Helyszín 2015. január?. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV. KORCSOPORT Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futsal sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ KECSKEMÉT 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Somogy Megyei Diáksport Szövetség KAPOSVÁR 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a

Részletesebben

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Gödöllő 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Budapest XVIII., Karinthy Frigyes Gimnázium 2015. január 14. szerda 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. I. KORCSOPORT Labdarúgás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A labdarúgás sportág megszerettetése az iskoláskorú

Részletesebben

Ikrény május 16. csütörtök

Ikrény május 16. csütörtök 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Ikrény 2013. május 16. csütörtök Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12.

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY Gödöllő 2015. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV., V-VI. KORCSOPORT Strandkézilabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes kézilabdamunka

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2014. december 08. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők!

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium 2014.12.11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ. Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ. Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 2014.12.10. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY és Sportiskola 2014.12.03. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük a Kispályás

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg. Floorball kispályás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A floorball sportág utánpótlásbázisának szélesítése,

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY és Sportiskola 2014.12.04. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük a Kispályás

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: Versenylehetőség biztosítása a köznevelési intézményben tanuló diákok részére. Az

Részletesebben

Magyar Egyetemi - Főiskolai Bajnokság. Floorball. Szeged, 2015. május 8-10.

Magyar Egyetemi - Főiskolai Bajnokság. Floorball. Szeged, 2015. május 8-10. Magyar Egyetemi - Főiskolai Bajnokság Floorball Szeged, 2015. május 8-10. A bajnokság célja: VERSENYKIÍRÁS 2014-2015. tanévi floorball MEFOB Bajnokság A 2014/2015 tanév Magyar Egyetemi - Főiskolai Floorball

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VVI. KORCSOPORT FIÚ VÉP, 2015. május 1617. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Diákok, kedves Pedagógusok, kedves Szülők! A Magyar Diáksport

Részletesebben

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Magyar Egyetemi - Főiskolai Bajnokság. Floorball. Szeged, május 8-9.

Magyar Egyetemi - Főiskolai Bajnokság. Floorball. Szeged, május 8-9. Magyar Egyetemi - Főiskolai Bajnokság Floorball Szeged, 2015. május 8-9. A bajnokság célja: VERSENYKIÍRÁS 2014-2015. tanévi floorball MEFOB Bajnokság A 2014/2015 tanév Magyar Egyetemi - Főiskolai Floorball

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI III. KORCSOPORT FIÚ

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI III. KORCSOPORT FIÚ Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Budapest XXIII., Grassalkovich Antal Általános 2014.12.11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS. 2014. december 11.

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS. 2014. december 11. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnoka (Campus Aréna) 2014. december 11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők,

Részletesebben