EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG"

Átírás

1 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/553/ 2006 Ügyintéző: dr. Kádár Tamás Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kérelmezőnek a Citibank Zrt. (1051 Budapest, Szabadság tér 7.) eljárás alá vonttal szemben az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt előterjesztett kérelme tárgyában lefolytatott eljárásban az alábbi hozta: HATÁROZATOT A Hatóság megállapítja, hogy a Citibank Zrt. megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy szemben a fogyatékossággal nem rendelkező ügyfelekkel Kérelmezőtől a személyi kölcsön szerződés alapján őt megillető pénzösszeg folyósításának feltételéül olyan közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő és egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot követelt meg, amely az adós nemfizetése, késedelmes fizetése, vagy a Hitelező általi azonnali felmondás esetén polgári peres eljárás nélkül azonnali végrehajtást tesz lehetővé. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megtiltja a jogsértő magatartás további folytatását és elrendeli, hogy eljárás alá vont az ehhez szükséges intézkedések megtételéről a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles a Hatóságot írásban értesíteni. A Hatóság elrendeli továbbá a jogsértést megállapító jogerős és végrehajtható határozatának 30 napra történő nyilvánosságra hozatalát a című honlapján. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az eljárás alá vont Citibank Zrt.-t Ft, azaz háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Szociális és Munkaügyi Minisztérium számú Előirányzat-felhasználási Keretszámlájára történő átutalással kell megfizetni. A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálata a kézbesítésétől számított 30 napon belül kérhető a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Hatóságnál 3 példányban benyújtott keresettel. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztése kérhető. A vizsgálat során eljárási költség nem merült fel. A kötelezett késedelmi pótlékot köteles fizetni, ha a pénzfizetési kötelezettségének határidőben nem tett eleget. Ennek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.

2 I n d o k o l á s Kérelmező kérelemmel fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, arra hivatkozva, hogy a Citibank Zrt. (továbbiakban: Bank, vagy eljárás alá vont) vele szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. Kérelmében előadta, hogy februárjában a Bank azzal kereste meg, hogy mint jó adósnak egyszerűsített hitelbírálati eljárással (azaz hétszázezer) forint személyi kölcsönt tudna biztosítani. A tájékoztatás alapján a látássérült (vak) Kérelmező március 7. napján megjelent a Bank Budapest, VIII. kerület Rákóczi u. 11. szám alatti fiókjában, és megkötötte a kölcsönszerződést. A szerződés aláírását követően a Bank munkatársa arról tájékoztatta Kérelmezőt, hogy vakságára tekintettel a kölcsön folyósítására csak aláírásának közjegyzői hitelesítése után kerülhet sor. Ezt követően március 10. napján Kérelmezőt felhívta XY közjegyző titkárnője, időpontegyeztetés céljából. A beszélgetés során a titkárnő közölte Kérelmezővel, hogy tudomása szerint a közjegyzőnek az ügyben egy tartozáselismerő nyilatkozatot kell elkészítenie. Kérelmező válaszában kifejtette, hogy ez csak tévedés lehet, minthogy az ügyben csupán az aláírása hitelesítése szükséges. A telefonbeszélgetés után kérelmező felhívta a Citibank ügyfélszolgálati telefonszámát, ahol az ügyintéző hölgy határozottan kijelentette, hogy személyi kölcsön felvétele esetén senkinek nem szükséges közjegyző előtt tartozáselismerő nyilatkozatot tennie. Kérelmező március 13. napján megjelent XY közjegyző Budapest alatti irodájában, aki ekkora már előkészítette a tartozáselismerő nyilatkozatot. Kérelmező ismételten kifejtette, hogy véleménye szerint csak tévedésről lehet szó, mivel az ügyben csak az aláírása hitelesítésére van szükség. A közjegyző ezt követően felhívta a Bank hitelosztályát, és ott beszélt az osztályvezetővel, majd odaadta a telefont Kérelmezőnek, akit az osztályvezető arról tájékoztatott, hogy a Citibank Zrt. belső szabályzata értelmében a vakokkal történő szerződéskötés esetén minden esetben közjegyzői tartozáselismerő nyilatkozatot íratnak alá az ügyféllel. Kérelmező elmondta az osztályvezetőnek, hogy ezt méltánytalannak és hátrányos megkülönböztetésnek tartja, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket. Kérelmező március 20-án levélben fordult a Bankhoz, és felszólította a hátrányos megkülönböztetést tartalmazó belső szabályzata megváltoztatására, valamint forint (azaz kettőmillió forint) nem vagyoni kártérítés megfizetésére. A Bank válaszában (melyet Kérelmező másolatban becsatolt) nem vitatta a Kérelmező levelében leírt tényeket, ugyanakkor eljárását nem tekintette diszkriminatívnak, ezért igényeinek teljesítését visszautasította. E levelében a Bank kifejtette, hogy a kölcsönszerződés közjegyzői okiratba foglalását az a szándék indokolta, hogy a szerződés valóban azzal a tartalommal jöjjön létre, amelyben a felek megállapodtak. A Bank elismerte, hogy a közjegyzői okiratnak a végrehajthatóság tekintetében is van joghatása, de állítása szerint e forma alkalmazását nem e körülmény, hanem a szerződés Kérelmező általi teljes és bizonyítható megértésének szándéka indokolta. Kérelmező a Bank fenti válaszát nem fogadta el, és beadványában azt sérelmezte, hogy a Bank vele (és más vak személyekkel) a fogyatékossággal nem rendelkező ügyfelekhez képest súlyosabb következményeket tartalmazó jogviszonyt létesített. A Hatóság szeptember 14. napján tárgyalást tartott az ügyben, amelyen a Bank képviselője szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg. A tárgyaláson Kérelmező nem kívánta kiegészíteni kérelmét, de elmondta, hogy tagja a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Elnökségének is, így az eljárást nem csak saját érdekében, de precedens teremtése céljából is indította. A Hatóság október 3. napján ismételten tárgyalást tartott, amelyen megjelent a Bank képviselője. A Hatóság a Banktól az idézéssel egyidőben bekért iratokat (a Citibank Személyi

3 Kölcsön Általános Szerződési Feltételek /ÁSZF/ egy példánya, a vitatott közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat egy példánya, valamint a Citibank Zrt. belső használatra rendszeresített Személyi Kölcsön Szabályzatnak a látássérült ügyfelek kölcsönigényléséről rendelkező szakaszai) az ismételt tárgyalást megelőző napon kapta meg. A Bank képviselője írásbeli és szóbeli nyilatkozatában is kifejtette, hogy álláspontjuk szerint a Bank eljárása jogszerű volt, tekintettel az ÁSZF 6.2 pont rendelkezéseire, melyek kimondják, hogy: a Bank a Kölcsön folyósításának feltételeként előírhatja, hogy az Adós a Szerződés alapján fennálló kötelezettségeit saját költségen, végrehajtható közjegyzői okiratban erősítse meg. Ebben az esetben a Kölcsön folyósításának feltétele a Bank által elfogadhatónak tartott közjegyzői okirat elkészülte és annak a Bank által történő kézhezvétele. A fenti szakasz alapján a Bank Személyi Kölcsön Szabályzata pontja többek között fogyatékkal élő személyek esetében teszi kötelezővé a közjegyzői okirat elkészítését, ennek oka a Bank képviselője szerint a kockázat magasabb szintje, mivel ilyenkor a Banknak fokozott óvatossággal kell eljárnia. A fokozott kockázat okát a szerződéskötés folyamatában látta, mivel nem lehetne olyan független tanút találni, aki hitelesen biztosíthatná és bizonyíthatná a szerződés teljes és maradéktalan megértését. Elmondása szerint ezért a közjegyzői közreműködés célja a leendő adós érdekében is, hogy utóbb ne merülhessen fel kétség abban a tekintetben, hogy a nem látó ügyféllel esetlegesen olyan okirat került aláíratásra, amely nem az akaratának megfelelő tartalommal bír. Kifejtette, hogy a közjegyzői aláírás-hitelesítés csak egy közjegyzői tanúsítvány, ami csak azt igazolja, hogy a nyilatkozatot az adott személy tette meg, de nem hitelesíti a nyilatkozat tartalmát, nem eredményez közokiratot. A Bank képviselője utalt a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CXII. törvényre (Hpt.) is, amely a prudens működés érdekében szigorú követelményeket állít a hitelintézetek számára, így bármilyen pénzösszeg kihelyezését fokozott gondossággal kell megvizsgálni, a szerződéskötés előtt teljeskörű, közérthető és pontos tájékoztatást kell adni a feltételekről. Az, hogy a közjegyzői okiratba foglalt kétoldalú szerződés helyett egyoldalú tartozáselismerésről szól az okirat, a Bank képviselője szerint egyfelől pénzügyi (feleannyiba kerül), másfelől szervezési (aláírásra jogosult banki képviselő jelenlétének nehézsége) okokkal magyarázható. Külön kiemelte, hogy a bank az ÁSZF rendelkezése ellenére nem hárította át a közjegyzői okirat elkészítésének költségeit Kérelmezőre. A Hatóság a fenti tényállásra figyelemmel a kérelmet alaposnak találta. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény (Ebktv.) 19. -a az általánostól eltérő, osztott bizonyítási kötelezettséget ír elő az egyenlő bánásmód megsértése miatti eljárásokban. Ennek megfelelően a jogsérelmet szenvedett félnek kell bizonyítania, hogy őt hátrány érte, és a jogsérelem bekövetkeztekor ténylegesen, vagy a jogsértő feltételezése szerint rendelkezett az Ebktv. 8. -ában meghatározott valamely ún. védett tulajdonsággal. Ennek bizonyítása esetén az eljárás alá vont akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy megtartotta, vagy az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét. Kérelmező a Bank által sem vitatottan rendelkezik védett tulajdonsággal, vak, hiszen az őt ért sérelem éppen ennek következménye. A Kérelmezőt ért hátrány kettős: ilyenként ismerte el a Hatóság azt, hogy a rá vonatkozó szerződési többletkövetelmények következtében lakóhelyétől igen távolra, lényegében a főváros másik szélére kellett utaznia, ami egy vak személynek a fogyatékkal nem rendelkezőkhöz képest aránytalan többletterhet jelent. További hátrányként fogadta el a hatóság azt, hogy Kérelmező a közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő és egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat aláírásával jelentősen hátrányosabb eljárásjogi pozícióba került, mint azok, akiktől ilyen nyilatkozat aláírását nem követelték meg.

4 A bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény (Vht.) 21. -a, valamint a közjegyzőkről szóló évi XLI. törvény (Ktv.) a alapján a bíróság végrehajtási záradékkal látja el a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza az a)-d) pontban felsorolt elemeket. A Vht. 20. (2) és 21. (3) bekezdése alapján a végrehajtási záradékra a végrehajtási lapra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, tehát közvetlenül lehetséges a végrehajtás, feltéve, hogy a közjegyzői okiratba foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik, és a teljesítési határideje letelt. Ezzel szemben közjegyzői okirat hiányában a Banknak nincs lehetősége közvetlenül végrehajtást kérni, előtte a követelés lejárta után a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (Pp.) szabályai szerinti eljárást kell kezdeményeznie. Fentiekből következően Kérelmező a közjegyzői okirat aláírásával jelentősen hátrányosabb eljárásjogi helyzetbe került, mint azok, akiknek ilyet nem kellett aláírniuk. A Hatóság a hátrányt annak ellenére is megállapíthatónak tartotta, hogy közvetlen anyagi kára Kérelmezőnek az eljárásból nem származott. Eljárás alá vont kimentésként adta elő, hogy a Hpt. igen szigorú szabályokat szab a fogyasztási kölcsönök nyújtására egyfelől a pénzügyi intézmény prudens működése című III. fejezetében, másfelől a kifejezetten a fogyasztási kölcsönről szóló /C. -ban. A hatóság nem tudta elfogadni eljárás alá vont ezen hivatkozását, tekintettel arra, hogy a megjelölt szakaszok közül a III. fejezet a a pénzügyi intézmények kockázatvállalásának optimalizálására, míg a /C. a fogyasztási kölcsönök nyújtásának részletes szabályaira vonatkoznak, ám egyik sem nevesít olyan feltételt, amely szerint vak személyeknek a kölcsön csak közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat aláírása után lenne nyújtható. Ebben az esetben a jogalkotó azt feltételezné, hogy a vak személyek pusztán ezen állapotuk miatt magasabb pénzügyi kockázatot jelentenek. A Hatóság nem tudta elfogadni eljárás alá vont azon hivatkozását sem, amely szerint a közjegyzői okiratba foglalást úgy Kérelmező, mint a Bank érdekében az a szándék indokolta, hogy a kölcsönszerződés valóban azzal a tartalommal jöjjön létre, melyben a felek egybehangzóan megállapodtak. A Hatóság álláspontja szerint egyfelől nincsen olyan jogszabályi rendelkezés, amely előírná, hogy a teljes megértés érdekében feltétlenül szükséges lenne közokirat készítése, hiszen a szerződés teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalva is érvényes lenne (Pp (3)), az alaki kellékek megfelelően biztosítanák és bizonyítanák, hogy Kérelmező megismerte és megértette a szerződés tartalmát. Másfelől a Hatóság álláspontja szerint a Bank képviselője által állítottakkal ellentétes a Személyi Kölcsön Szabályzat pontjának első mondata, amely a közjegyzői okiratba foglalás célját határozza meg: A közjegyzői okiratba foglalás elsődleges célja a jogi eljárás megkönnyítése és egyszerűsítése, arra az eshetőségre figyelemmel, ha behajtási ügyben jogi lépés megtétele válik szükségessé. Ez a megfogalmazás éppen azt tükrözi, hogy a Bank célja a vitatott követelmény előírásával annak biztosítása, hogy követeléseit hosszadalmas bírósági procedúrák elkerülésével behajthassa. A Hatóság megjegyezi továbbá, hogy önmagában az a körülmény, hogy a Bank elsődleges célja nem a hátrányokozás volt, annak bekövetkezése esetén nem mentesíti a jogkövetkezmények alól. A Hatóság nem tudta elfogadni eljárás alá vont azon védekezését sem, hogy a közjegyzői aláíráshitelesítés nem hitelesíti a nyilatkozat tartalmát, tekintettel arra a fent említett tényre, hogy a fogyasztási kölcsönöknek nem alaki feltétele a közokirati forma. Emellett megjegyzi még a Hatóság, hogy a Ktv (3) bekezdése értelmében ha a fél vak, vagy írástudatlan, illetőleg olvasásra képtelen, a hitelesítés előtt az okiratot előtte fel kell olvasni. Ennek megfelelően a közjegyzői aláírás-hitelesítés is biztosította volna, hogy kérelmező megismerhesse az okirat tartalmát. Eljárás alá vont nem fejtette ki és nem tudta megfelelően alátámasztani sem azon hivatkozását, hogy a fogyatékossággal élő személyekkel történő szerződéskötés számára magasabb pénzügyi kockázatot jelent. Fentiekre tekintettel a Hatóság megállapítja, hogy eljárás alá vont nem tudta bizonyítani, hogy az okozott hátrány és a védett tulajdonság között nincs okozati összefüggés, és az Ebktv. 7. (2) bekezdésében foglalt kimentési lehetőséggel sem tudott megfelelően védekezni.

5 A Hatóság döntése meghozatalakor az alábbi jogszabályokat vette még figyelembe: Az Alkotmány 70/A. (1) bekezdése kimondja, hogy: A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. A (2) bekezdés szerint: Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. A Hatóság figyelemmel volt a 9/1990. (IV.25.) AB határozatra is, amelyben az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. (1) bekezdést értelmezve kimondta, hogy: A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Jelen esetben megállapítható, hogy eljárás alá vont cselekményeinek következtében azzal, hogy pusztán Kérelmező vakságára hivatkozással támasztott vele szemben többletkövetelményt a kölcsön folyósítására Kérelmező emberi méltósághoz való alapvető joga sérült. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló évi XXVI. törvény (Fot.) alapelvi rendelkezései között, a 2. (4) bekezdésében kimondja, hogy a fogyatékos személyeket érintő döntések során tekintettel kell lenni arra, hogy a fogyatékos személyek a társadalom egyenrangú tagjai, ezért meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik számukra a társadalmi életben való részvételt. Emellett a Fot. 3. -a kimondja, hogy a fogyatékos személyek az őket mindenki mással egyenlően megillető jogaikkal állapotukból fakadóan kevéssé tudnak élni, ezért indokolt, hogy minden lehetséges módon előnyben részesüljenek. Fenti szakaszok a fogyatékos személyekkel szembeni egyenlő bánásmód követelményén túlmutató módon általános előnyben részesítési felhatalmazást is adnak. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. g) pontja alapján közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt fogyatékossága miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban. Az Ebktv. 7. (2) bekezdése e rendelkezés alól általános kimentési lehetőséget biztosít, amikor kimondja, hogy nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az a 8. -ban felsorolt tulajdonságon alapuló magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás, vagy gyakorlat, amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van. A fentebb kifejtettek alapján azonban a Hatóság álláspontja szerint eljárás alá vont nem tudta megfelelően bizonyítani, hogy a megkülönböztetésnek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka lett volna. Fenti jogszabályokat figyelembe véve a bizonyítási eljárás eredményeként a Hatóság azt állapította meg, hogy az eljárás alá vont Bank azzal, hogy a fogyatékos személyektől szemben a fogyatékossággal nem rendelkezőkkel a személyi kölcsönszerződéssel kapcsolatban közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő és egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat aláírását követelte meg, megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A szankciók alkalmazásával kapcsolatban a Hatóság azt állapította meg, hogy jelen esetben azok preventív, visszatartó hatásának eléréséhez a jogsértő magatartás további folytatásának megtiltásán

6 túl szükséges a pénzbírság kiszabása, valamint a határozat nyilvánosságra hozatala is, ezért az eljárás alá vonttal szemben az Ebktv. 16. a), c) és d) pontjaiban meghatározott szankciókat alkalmazta. A Hatóság a bírság összegének megállapítása során tekintettel volt az Ebktv. 16. (2) bekezdésben meghatározott körülményekre, különös tekintettel a jogsértő Bank évi nyilvános éves jelentéséből következtetett teljesítőképességére, valamint arra, hogy Kérelmezőnek az eset következtében tényleges anyagi kára nem keletkezett. A végrehajtás felfüggesztéséről a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény a, a késedelmi pótlékról a a rendelkezik. A határozat elleni fellebbezést az Ebktv. 17. (1) bekezdése zárja ki. A határozat bírósági felülvizsgálatát Ebktv. 17. (3) bekezdése biztosítja. A Hatóság a határozatát az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény 15. (1) bekezdés a) pontjában biztosított hatáskörében eljárva hozta meg. Budapest, december 8. Dr. Demeter Judit Elnök A határozatot kapja: Citibank Zrt. (1367 Budapest, Pf. 123.) 3. Irattár 1024 Budapest, Margit krt. 85. Tel.: (1) Fax: (1)

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám: EBH/641/11/2007. Ügyintéző: dr. Szász Adrián Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Kérelmezőnek az OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) eljárás alá vonttal szemben az egyenlő

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/109/8/2008. Előadó: dr. Szász Adrián Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A.A. kérelmező kérelme alapján Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/295/ 2006 Ügyintéző: dr. Kádár Tamás Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kérelmezőnek az Első Magyar Mediátor Iroda Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest,

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/446/2012. HATÁROZAT Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kérelmezőnek a Gyermekrák Alapítvány (1084. Budapest, Rákóczi tér 10.) eljárás alá vonttal szemben az egyenlő bánásmód

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-3263/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Dunacorp Faktorház Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/483/10/2011 Előadó: Dr. Varga Judit

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/483/10/2011 Előadó: Dr. Varga Judit EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/483/10/2011 Előadó: Dr. Varga Judit Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) a kérelmező (a továbbiakban: kérelmező) által Érd Megyei Jogú Város

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4978/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 788/2018. (VII. 24.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 788/2018. (VII. 24.) számú. Határozata Médiaszolgáltatási Főosztály Médiaszolgáltatás-bejelentési Osztály Ügyiratszám: PJ/9404-4/2018. Tárgy: hatósági szerződés szerinti beszámolási kötelezettség megszegése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/470/9/2014. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1013 Budapest, Krisztina krt. 39/B.) kérelmezőnek a Human Service Agency Munkaerőpiaci Szolgáltató Kft. (HSA Kft.,

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/56/13/2007 Ügyintéző: dr. Gombos Annamária Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Kérelmezőnek az Auchan Magyarország Kft. (1113 Budapest, Bocskai út 134-136.) - képviseletében

Részletesebben

Esélyegyenlőségi szabályzat

Esélyegyenlőségi szabályzat MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/449/ /2013 Előadó: Dr.. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Kérelmező (a továbbiakban: kérelmező) kérelmére a Kölcsönbeadó munkáltató (a továbbiakban: kölcsönbeadó

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-2889/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám: EBH/492/8/2008. Ügyintéző: dr. Szász Adrián Az Egyenlő Bánásmód Hatóság A.A. kérelmezőnek a MÁV-START Zrt. (1087 Budapest, Kerepesi út 1-5.) eljárás alá vonttal szemben,

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 785/2018. (VII. 24.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 785/2018. (VII. 24.) számú. Határozata Médiaszolgáltatási Főosztály Médiaszolgáltatás-bejelentési Osztály Ügyiratszám: PJ/9374-5/2018. Tárgy: hatósági szerződés szerinti beszámolási kötelezettség megszegése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7902/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B-6339/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Signal Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/FB 193/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Uniqa Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/233/4/2011 Előadó: Dr. Varga Judit

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/233/4/2011 Előadó: Dr. Varga Judit EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/233/4/2011 Előadó: Dr. Varga Judit Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közép-magyarországi

Részletesebben

A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs.

A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs. EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/245/5/2012 Előadó: Dr. Varga Judit Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) Kérelmező (a továbbiakban: kérelmező) kérelmére az Esély Pedagógiai

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/29/27 /2006 Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt X.Y. kérelme alapján az egyenlő bánásmód

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Bankkal szemben - szóbeli panaszok kezelésére vonatkozó

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Bankkal szemben - szóbeli panaszok kezelésére vonatkozó A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6077/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8058/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám:EBH/554/19/2012. HATÁROZAT Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A. B. törvényes képviselőjeként C.D. benyújtott kérelme alapján a Munkácsy Mihály

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/188/5/2010 Ügyintéző: dr. Horváth Krisztina Az Egyenlő Bánásmód Hatóság A.B. kérelmezőnek a C.D. jogtanácsos által képviselt Budapest Bank Nyrt. (1138 Budapest,

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I. A Felügyelet a Bankkal szemben a banktitokra vonatkozó jogszabályi

h a t á r o z a t o t I. A Felügyelet a Bankkal szemben a banktitokra vonatkozó jogszabályi A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50080/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata Budapest Bank Nyrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY Iktatószám: 108716-11/2011 * Tárgy: felügyeleti intézkedés alkalmazása a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettel és

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata

Részletesebben

2003. évi CXXV. törvény

2003. évi CXXV. törvény 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról Az Országgyűlés elismerve minden ember jogát ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, azon szándékától vezérelve,

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/234 / 1 /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A.B Kérelmező által az egyenlő bánásmód követelményének

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6110/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Többes Ügynökkel szemben a biztosítási szakmai szabályok

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Többes Ügynökkel szemben a biztosítási szakmai szabályok A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7919/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási

Részletesebben

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel.

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-9206/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1377/2018. (XII. 18.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1377/2018. (XII. 18.) számú HATÁROZATA Iktatószám: BJ/29660-9/2018 Tárgy: adatszolgáltatási kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefon: személyes adat Fax: (06-1) 457-7124 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyszám: EBH/516- /2007 Ügyintéző: dr. Szathmári Réka Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a dr. M. P. ügyvéd által képviselt B. K. Á., B. S. és T.O.F. kérelmezőknek az egyenlő bánásmód

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1043/2018. (IX. 18.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1043/2018. (IX. 18.) számú HATÁROZATA Iktatószám: BJ/19415-4/2018 Tárgy: adatszolgáltatási kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefon: személyes adat Fax: (06-1) 457-7124 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT

ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 64/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 64/2018.

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám:EBH/43/2009. Ügyintéző:.dr. Gregor Katalin Az Egyenlő Bánásmód Hatóság D. K.-né Kérelmező által az ITALOTRADE Kft. (képviseli: Vecsernyésné Fazekas Sára ügyvezető, 6724

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-203/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az AIM Általános Biztosító Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

forgalomból történő kivonását rendelem el.

forgalomból történő kivonását rendelem el. Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Hatóság megállapítja, hogy a Szolgáltató megsértette az Eat. 7. (5) bekezdése szerinti kötelezettségét azzal, hogy

h a t á r o z a t o t A Hatóság megállapítja, hogy a Szolgáltató megsértette az Eat. 7. (5) bekezdése szerinti kötelezettségét azzal, hogy E-szolgáltatás-felügyeleti osztály Iktatószám: EF/26020-2/2014 Tárgy: Határozat Ügyintéző: Bajusz János Telefon: (1) 429-8613 Melléklet: - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (továbbiakban: Hatóság)

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-53/2014. számú határozata a Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt.

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-53/2014. számú határozata a Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-53/2014. számú határozata a Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt. számára A Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt.-nél (székhelye:

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-43/2014. számú határozata a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. számára

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-43/2014. számú határozata a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-43/2014. számú határozata a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. számára Az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél (székhelye: 1082 Budapest, Üllői út 48.;

Részletesebben

OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit. IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság. Cll.

OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit. IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság. Cll. ,.. OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Az okirat sorszáma: A-..~2j../2014. Ügyiratszám: 1713-... 6.../2014. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI MINŐsíTŐ KÖZSZOLGÁLTATÁS

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B-5093/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Lakáslízing Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EBH/1092/7/2011. Ügyiratszám: Az Egyenlő Bánásmód Hatóság A. B. kérelmezőnek a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.) eljárás alá vonttal

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3244/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3244/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 2970 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3244/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/17336-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás megállapításai I. és II. számú melléklet

Részletesebben

Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik

Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik Egyenlő bánásmód és diszkrimináció A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik A magyar szabályozás I. Alaptörvény XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-4372/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára.

Részletesebben

a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/23420-2/2015. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8819/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Lakástakarék Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata

Részletesebben

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program III. rész Jogszabályi környezet Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/349/12/2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A.B. kérelme alapján az egyenlő bánásmód követelményének

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/HJF/137/2019. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (; a továbbiakban: hatóság) a kérelmezőnek a Főnix Hitelcentrum Pénzügyi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasággal

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00322-0002/2017 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1602/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30591-6/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II-FB-50051/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf. 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt.sz.: D.51/8 /2008. Tárgy: Az Állami Számvevőszék által hivatalból kezdeményezett

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/11/11/2011 Ügyintéző: Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85., továbbiakban hatóság) kérelmező kérelme alapján az egyenlő bánásmód követelményének

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6092/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Lakástakarék Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS

Részletesebben

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30592-7/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK I 50083/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1011/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

A külföldi határozatok elismerése és végrehajtása az EU-ban a 44/2001/EK és a 2201/2003/EK Rendeletek alapján. Dr. Nyilas Anna

A külföldi határozatok elismerése és végrehajtása az EU-ban a 44/2001/EK és a 2201/2003/EK Rendeletek alapján. Dr. Nyilas Anna A külföldi határozatok elismerése és végrehajtása az EU-ban a 44/2001/EK és a 2201/2003/EK Rendeletek alapján Dr. Nyilas Anna Jogforrások: 1. Magyar belső jog: 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B 9648/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Alulírott adós előadom, hogy önálló bírósági végrehajtó előtt számon végrehajtás folyik velem szemben. A végrehajtást kérő: Álláspontom szerint a végrehajtást kérő

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50044/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám:EBH/94/2008 Ügyintéző:.dr. G.K. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Dr. M. E. ügyvéd által képviselt Sz-né B.M., M. S-né és M. R. Kérelmezők által a B.Q.B. Kft. Cg. 13-09-080544,

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-7232/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Alföld Takarék Szövetkezeti Hitelintézet számára. A Pénzügyi

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-143/2014. számú határozata a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-143/2014. számú határozata a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-143/2014. számú határozata a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. számára A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél (székhelye: 1126 Budapest, Nagy

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Hatályos: től

Hatályos: től MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA 2015 Hatályos: 2015.01.01-től Készítette: Szentesi Zsuzsanna humánpolitikai csoportvezető Szivák Ildikó gazdasági igazgató Budapest Jogszabályi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/437/ /2014. Ügyintéző: Az Egyenlő Bánásmód Hatóság () kiskorú gyermeke törvényes képviselőjeként kérelmező kérelmére a Beszélj Velem Óvoda (1225 Budapest,

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. december 13. Iktatószám: 14456-2/2016. Tárgy: Huszár Viktor Ikrény, Ószhely puszta Hulladékgazdálkodási kötelezés Ügyintéző: dr. Kuller

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód

Részletesebben

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Tárgy: Az ABI /2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT

Tárgy: Az ABI /2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT Ügyszám: NAIH-4638-1/2012/H. Kérjük, válaszában hi vatkozzon iktatószámunkra! Tárgy: Az ABI-1642-9/2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/28574-8/2016. Tárgy: a reklám más médiatartalmaktól való megkülönböztetésének módjára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 755/2017. (VII. 11.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 755/2017. (VII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/15814-9/2017. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a politikai reklámok meghatározott időszakban való közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Telefonszám: Személyes adat E-mail:személyes

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7877/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának felhatalmazása alapján hozott H-FH-I-B-232/2014. számú határozat a Sárbogárd és Vidéke Takarékszövetkezet számára A Sárbogárd és Vidéke Takarékszövetkezetnél

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/795/ /2010. Előadó: dr. G. A. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A. B. által képviselt C. D., valamint E. F. (továbbiakban: kérelmezők)

Részletesebben

Iktatószám: Közzététel dátuma: 2014. július 11.

Iktatószám: Közzététel dátuma: 2014. július 11. Iktatószám: 17.3/80-4/2014/PH. Jogerő/határozathozatal dátuma: 2014. 03. 05. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 80/A. (1) bekezdés

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY Iktatószám: 12106-82/2012* Tárgy: határozat rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettség tartalmának módosításáról Melléklet:

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám: EBH/142/3/2007. Ügyintéző: dr. Szász Adrián Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Kérelmezőnek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (1055 Budapest, Kossuth tér 4.)

Részletesebben

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

HATÁROZAT. 200.000 Ft, azaz Kettőszázezer forint

HATÁROZAT. 200.000 Ft, azaz Kettőszázezer forint Ügyiratszám. NAIH-5990-6/2012/H Tárgy: helyi adóra vonatkozó adatok közzététele HATÁROZAT Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló CXII. törvény 61. -ának (1) bekezdés f/

Részletesebben

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség HATÁROZAT ,- Ft, azaz harmincezer forint

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség HATÁROZAT ,- Ft, azaz harmincezer forint Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Cím: H-6728 Szeged, Napos út 4. Tel: +36-62/553-040, Fax: +36-62/553-041, E-mail: szeged.kk@katved.gov.hu Szám:35610/3505-1/2015.ált.

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 93/2013. (I.23.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 93/2013. (I.23.) számú. Határozata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 93/2013. (I.23.) számú Határozata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (székhelye: 1088 Budapest, Reviczky u. 5., a továbbiakban: Médiatanács)

Részletesebben

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező t-.1:'a~ 2017-04- 05 Magyar Energetikai és Közm.ű-szabályozási Hivatal 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52 Tel.: +36 1 45Y 7777 www.mekh.hu Kérjük, beadványában hivatkozzon ügyiratszámunkra! Ügyiratszám:

Részletesebben

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása A végrehajtási jog a végrehajtandó követelés elévülésével együtt elévül. 1 A követelés elévülését s így a végrehajtási jog

Részletesebben