Vár, Eötvös és a történet elemei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vár, Eötvös és a történet elemei"

Átírás

1 Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának időszakos kiadványa július II. évf. 7. szám Elkészült a Márton Átadták a felújított Patkót Áron, a Patkó adta hírül július 26-án a helyszínen Bunta Levente polgármester, aki a beruházás részleteiről is jelentést adott a sajtónak. Mint mondta, közben jöttek a különböző ötletek, így messze több munkát végeztek el a Patkóban, mint amennyi az eredeti tervekben szerepelt. Végezetül azt közölte: nem álltak le itt a Patkó munkálataival, további elképzeléseik, ötleteik is vannak. Fotó: L. Cs. Idén elkezdik az ökumenikus ravatalozó építését Vár, Eötvös és a történet elemei (4. oldal) Hőerőműügyben döntöttek Bunta Levente Facebook-oldalán reagált az augusztusi tanácsülés sikertelen szavazására. Mint tudatta: nem áll szándékában iskolákat összevonni, az Eötvös József Szakközépiskola Ucecom-épületébe történő költöztetésével kapcsolatosan pedig azt közölte: van ingatlan, van szándék, csak élni kell vele ő a lehetőséget teremtette meg. A polgármester internetes bejegyezését közöljük. A szombatfalvi Ugron Gábor utca mögött mindhárom történelmi egyházunknak van temetőkertje, sőt az ortodoxok is oda temetkeznek. A dombtetőre viszont földút vezet, és ravatalozó sincs. Az egyházközségek kérték: a polgármesteri hivatal végezzen infrastrukturális beruházásokat a szombatfalvi temetőkertben, és azt is jelezték, hogy közös erőfeszítés révén egy ökumenikus ravatalozót is építeni kellene. A polgármesteri hivatal idén elkezdi a munkálatokat, és a ravatalozó alapját is megépítik. (5. oldal) Két újabb akadály hárult el a Szejkefürdő és a város között létesítendő biomasszás hőerőmű létesítése elől: Székelyudvarhely önkormányzata két kérdésben is a beruházás, s mint hangsúlyozták, ezáltal a városlakók javára döntöttek. (3. oldal) (5. oldal)

2 NAPIRENDEN Nem költözik az iskola A polgármester a legutóbbi tanácsülésen kétharmados döntést kért az Eötvös József Szakközépiskola Ucecom-épületébe történő költöztetésére a polgáriak és néppártiak tartózkodtak, így marad az iskola a várban. A szövetségiek úgy értékelték, történelmi pillanat kapujában álltak: kulturális központ lehetett volna a várból, az ellenzékiek pedig lépésüket azzal magyarázták, hogy alaposabban át kell gondolni a történetet. tanácsülés, melyről mindössze egy városatya, a polgári A Tamás Zoltán hiányzott, Bunta Levente felvezetőjével kezdődött. A polgármester előrebocsátotta: kétségei vannak a mai munkaülés sikerességét illetően, majd azt tudatta, azért most az ülés és nem a hónap végén, hogy ha a líceumköltöztetés ügyében pozitívan dönt a testület, legyen idő annak megvalósítására iskolakezdésig egy hónap elég a határozat kivitelezésére tette hozzá. Elszomorított az az álláspont, mellyel a szakbizottsági ülésen találkoztam: egyetlen ellenzéki frakció sem támogatta az ügyet, pedig szükség van egy olyan területre, ahol a könyvtár tud működni, ugyanakkor megfelelő helyet kell biztosítani a könyvtárnak, múzeumnak, illetve az egyetemi oktatás számára is lehetőséget kell teremteni sorolta a polgármester. Azzal folytatta, hogy első polgármesteri mandátumában nehéz dolga volt, most viszont a testületben fele plusz egy aránnyal bírnak, így számos kérdésben az ellenzék nélkül is dönteni tudnak. Nem akarom Udvarhelyen a többség diktatúráját, Önökkel együtt szerettem volna ezt a várost vezetni, ám ha a munka az Önök részéről kimerül a kommentekben, akkor tudjuk másképpen is szólt az ellenzékiekhez, majd bejelentette, hogy módosította a líceumköltöztetésre vonatkozó előterjesztését, mely immáron nemcsak a költöztetésről, hanem az épületnek az iskola gondozásába történő átadásáról is szól azért a módosítás, mert emiatt kétharmados szavazati többség kellett. Az Önök nyakán szárad, ha nem lesz költözés, és továbbra is bért fizetünk a múzeumnál, könyvtárnál, vagy ha a Sapientia úgy látja, hogy nem tudunk megfelelő feltételeket biztosítani. Egyedi alkalom ez arra is, hogy az Eötvös épülete a városé maradjon, hisz tudjuk, a miniszium bármikor hozhat olyan döntést, hogy az iskolaépületek visszakerülnek az államhoz. Gondolják tehát át, jenek vissza korábbi döntésükre kérte a polgármester, majd beszéde zárásaként azt mondta: nem Önök nélkül szerettük volna meghozni ezt a döntést. Orbán Balázs polgári tanácsos azt ajánlotta, napolják el a napirendi pontot, és alaposabb előkészítése után augusztus végén jenek vissza rá. Benedek Árpád Csaba alpolgármester reagált: augusztus végén nem kezdhetik el a költöztetést. A testület rát a napirendi pontok megvitatásának. A Tompa László utca 12. szám alatt található Eötvös József Szakközépiskola oktatási tevékenységének, székhelyének átköltöztetése a Budvár utca 2. szám alá olvasta az elsőt Sinka Arnold ülésvezető. A polgári Mike Levente tudatta: nem zárkózunk el a költöztetés elől, ám nem lehet azt sürgetni, úgy véljük, ennyi idő alatt nem lehet megoldani. Azt is hozzátette: a vár új funkciójának megtalálása csak egyeztetések alapján történhet meg. Nem akarom Udvarhelyen a többség diktatúráját, Önökkel együtt szerettem volna ezt a várost vezetni, ám ha a munka az Önök részéről kimerül a kommentekben, akkor tudjuk másképpen is Gergely László szövetségi tanácsos is felszólalt: senki nem mondta, hogy mindenképpen egyből költöznie kell az iskolának. Megpróbáljuk egy hónap alatt, s ha nem lehet, akkor jövőben is sor kerülhet rá. Benedek Árpád Csaba alpolgármester úgy érvelt: megint azt mondják, elhamarkodott, pedig volt egyeztetés, terepszemle, és a tanfelügyelőséget is sikerült meggyőzni, hogy az épületet szeptember 16-ig tanításra alkalmassá tudjuk tenni. Ugyanakkor az szerepel a határozatban, hogy a költözés a es tanévben történik meg, vagyis akár jövő júniusban is sor kerülhet rá. Ezért gondolom úgy, hogy csak kifogásokkal élnek, egy építőjavaslatot sem kaptunk, csak kritikát mondta az alpolgármester. Gálfi Árpád polgári tanácsos megerősítette frakciója korábbi álláspontját: kitartunk amellett, hogy rövid az idő, nem elegendő. Rátek a szavazásra. Az ülésvezető kérte: mivel a város számára fontos döntésről van szó, legyen névre szóló a voks, hogy majd mindenki névre szólóan viseljen annak következményeit. Az RMDSZ-frakció tagjai magasba emelték kezüket, a néppárti és mpp-s tanácsosok viszont tartózkodtak. A jegyző jelentette is: nem elégséges a voks. Ma a vár kulturális központ lehetett volna A témára a tanácsülést követően sajtótájékoztatón t vissza az RMDSZ-frakció. Jakab Áron Csaba azt mondta, az ellenzék nélkül is meghozhatták volna a döntést, ám konszenzusra, közös döntéshozatalra törekednek. Gidó Csaba szerint történelmi lehetőség kapujában álltak, a vár ma kulturális központ lehetett volna Marosvásárhelyen, Csíkszeredában van erre pozitív példa, az ottani várak turisztikai központok, kulturális fellegvárak. Pécsi Kolumbán Imola sajnálta a történteket, majd úgy vélekedett, sok udvarhelyinek csalódást fog okozni a hír. Benedek Árpád Csaba alpolgármester arra t ki, hogy a vár véglegesen a város tulajdonába kerülhetett volna. Látjuk, mi történik az országban, egy kormányrendelettel az iskolák visszakerülhetnek az államhoz. Ugyanakkor a tartózkodással olyan helyzetbe hozták a várost, hogy bért kell fizetnie a múzeum, könyvtár épülee, mely pénzből lehet, hogy két-három utcát le lehetett volna aszfaltozni. Továbbá jövőtől uniós pénzekre is lehet pályázni, ám határozat hiányában kulturális célra, felújításra nem szerezhető pénz. Kulcsár-Székely Attila szerint is mérföldkő volt a tanácsülés, melyen a kétharmaddal nyitottságukat igyekeztek megerősíteni, lenyelve, hogy eddig az ellenzék kerékkötő volt. Azon kérdésükre, hogy hogyan tovább, visszanek-e a tervezetre, Benedek Árpád Csaba úgy felelt, az idő szűkül, a költöztetés távolodik, a következőkben döntik el, hogyan viszonyulnak a továbbiakban a témához. Többet kell fizetni a szabálytalan parkolásért, jönnek a kerékbilincsek, kilométerenként tíz banival többe kerül a taxizás, igaz, ezután szépen felöltözött taxisok furikáznak majd a városban mindezekről júniusi ülésén döntött a helyi önkormányzat, ahol a polgármester elsőként bejelentette, hogy Székelyudvarhely jó áron veszi meg az Ucecom épületét időközben, mint ismeretes, a vásár meg is történt. A Szejkén építendő hőerőmű ügyében a bajor fővárosba, Münchenbe utazik Bunta Levente: a székelyudvarhelyi polgármester ezt maga jelentette be a tanácsülésen, hangsúlyozva, a létesítménynek köszönhetően húsz-harminc százalékkal is csökkenhet a fűtésköltség a városban. Azokra az aggályokra válaszolva, miszerint az erőmű túl közel lesz Udvarhelyhez, Bunta elmondta, az ausztriai Linzben például a városban építettek fel hasonló létesítményt, s Franciaországban is bevett szokás az ilyesmi. A polgármester azt sem hagyta szó nélkül, hogy egyes tanácsosok a sajtóban teszik meg a városfejlesztéssel kapcsolatos különböző észrevételeiket, nem a hivatalnak, az önkormányzatnak mondják el azokat. Szerinte ezzel csak feszültséget gerjesztenek, anélkül, hogy kellőképpen dokumentálódnának, s különben is még messzi a legközelebbi választási hadjárat. Bunta Levente örömmel számolt be arról, 2 Felöltöztetik a taxisokat hogy hosszú, de végül eredményes tárgyalássorozat után sikerült jó árban megegyezni az Ucecom-mal a Budvár utcai ingatlanokért. Félmillió eurót fizetünk a szövetkezetnek, miközben ötször ennyibe kerülne egy ilyen ingatlant felépíteni. Beszédes, hogy a városi könyvtár feléért ezer eurót kérnek a várostól példálózott a júliusi ülésen a városvezető. A tanácsosok rábólintottak az alkura, zöld utat adva az elővásárlási szerződés megkötésének. Elsősorban az egyetemi oktatás számára vásároljuk meg a létesítményt, de kulturális intézményeink sorsát is intéznünk kell. A legfontosabb, hogy a közösség számára a lehető legjobb megoldást találjuk meg hangsúlyozta Bunta Levente. Taxi a mozgássérülteknek Júliusban megvásárolták az Ucecom-épületét Az elmúlt időszakban Székelyudvarhely Polgámesteri Hivatala több épületet vásárolt meg, szerzett vissza: az egykori mozi, a Tábor-negyedi bölcsőde épülete, a Haberstumpf-villa. Július 16- án újabb ingatlannal gazdagodott a város, ugyanis Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere aláírta a Spiru Haret Iskolaközpont épületének a megvásárlásáról szóló szerződést. Szigorúbban büntetik ezután azokat a gépkocsi-tulajdonosokat, akik semmibe veszik az együttélési szabályokat: a járdán állomásozók, a rendszeresen szabálytalanul parkolók autók tulajdonosai ezután számíthatnak arra, hogy kerékbilincs kattan járművük kerekén. A bilincseket az autó súlyától függően 100, illetve 150 lejért távolítják majd el. A testület arra is rábólintott, hogy az eddigi, mindössze kilenc lej helyett ötven lej legyen a büntetés, illetve ennek fele, ha a vétkes sofőr két napon belül kifizeti a bírságot. Az üzemanyag rohamos drágulása miatt a jelenlegi 2,1 lej/kilométeres díjszabás 2,4 lejre való emelését kérték a székelyudvarhelyi taxisok az önkormányzattól, ugyanis a 2003/38- as számú, úgynevezett taxistörvény a helyi tanácsok hatáskörébe utal több feladatot, így a taxik díjszabásának megállapítását is. A testület végül a 2,2 lej/kilométer tarifát hagyta jóvá, s döntött arról is, hogy a városban ezután 74 taxi működhet. A jogi szakbizottság javaslatára azt is belefoglalták a határozatba, hogy a taxisofőrök munkaidőben inget, hosszú nadrágot és csukott cipőt viseljenek, a vizsgáztatásuk során pedig adjanak számot elsősegélynyújtásról, viselkedési etikáról, s ismerjék a város történelmi nevezetességeit is. A tanácsosok azzal is egyetettek, számítson kihágásnak, ha egy taxi nem a kijelölt helyen állomásozik. A városatyák döntöttek továbbá Tankó László néppárti tanácsos mandátumának megszüntetéséről, melyet korábban maga Tankó kért a testülettől, a barompiac mellett található terület cseréjéről, a Haberstumpf villa kivételéről a Bethlen Gábor Általános Iskola leltári jegyzékéből, szociális lakások építésének céljából módosították a költségvetést, elfogadták egy, a Lejtő utcában található terület zonális rendezési tervét, egy külterület beltelkesítését lakópark építése céljából, s jóváhagyták azt is, hogy közbeszerzést írnak ki a strand büféjének működtetésére, amiért a leendő bérlő havi 2158 lejt kell majd fizessen a városnak július

3 INTERJÚ Vár, Eötvös és a történet elemei Bunta Levente Facebook-oldalán reagált az augusztusi tanácsülés sikertelen szavazására. Mint tudatta: nem áll szándékában iskolákat összevonni, az Eötvös József Szakközépiskola Ucecom-épületébe történő költöztetésével kapcsolatosan pedig azt közölte: van ingatlan, van szándék, csak élni kell vele ő a lehetőséget teremtette meg. A polgármester internetes bejegyezését közöljük. Ha nem tévedek, akkor 2009-ben volt az Orion Expó Székelyudvarhelyen. Tudomásom szerint, akkor merült fel legelső alkalommal, hogy a Székely-támadt várban kulturális központot kellene létrehozni. Ezt követő évben (2010) a várat betuszkoltuk a Nemzeti Restaurálási Programba, de szintén ebben az évben a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége is szervezett egy Turisztikai Konferenciát ben a huszárszobor megérkezése alkalmával szintén szóba került az iskola költöztetése. Aztán 2011-ben sor került az első díszőrségváltásra, szintén a várban. A hátbeszélgetések, morfondírozások lényege mindig az volt, hogy: Jó lenne meg minden, de az iskolának találni kell egy megfelelő helyet. Sokáig nem volt sem lehetőség, sem eszköz a kezünkben, hogy a lehető legkevesebb sérelemmel lépjünk előre ebben a kérdéskörben. Az is felmerült, hogy a városközpontban működő, Akarat szövetkezetnek kéne költözni a városközpontból és milyen jó lenne iskolának. Ezek után is több alkalommal szóba került, hogy a várnak más rendeltetést kell találni, de csak álmodozás szintjén. Ismétlem: nem volt meg hozzá sem a megfelelő csereingatlan, sem a pénz ezek hiányába még beszélni sem akartam a lehetőségről, mindenkit csitítottam. A téma ezek után további események, programok során került szóba: 2011-ben, amikor turisztikai pályázatot nyertünk, majd 2012-ben a Székelyudvarhely 2022-ben konferencián, de ha jól emlékszem, akkor a Restaurátorok Konferenciáján is szó volt róla. És igen, ebben az évben felpörögtek az események! Mivel folyamatosan keressük a város problémáira a megoldásokat, megteremtettem a lehetőséget arra, hogy az Ucecom épületegyüttesét megvásárolhassuk. Rajtam kívül, még két vásárló vadászott erre az épületre. Az egyik a mindenki által ismert, udvarhelyi ingatlangyűjtő. Ebben az évben volt a Vár-konferencia, amikor kezdett lángra lobbanni a régi álom. Nyár elején sikerül egy nagyon jó árat kialkudni, hogy megvehessük az épületet. Hogy pontosan az történjen, amit a Székelyudvarhelyiek szeretnének, készítettünk egy 800 fős felmérést, amelyben a városlakók véleményét kértük az esetleges költöztetés kapcsán (A többség teljes mértékben támogatta a költöztetés gondolatát.) Júniusban azt láttam, hogy van támogatottsága az ingatlancserének, és van ingatlan, a többség egyet. Júliusban beterjesztettem a határozatot, hogy megtörténhessen végre az első konkrét lépés. A tanácsosok ellenvetés nélkül megszavazzák az épület megvásárlását ilyen horderejű kérdésben még ekkora összhang soha nem volt. (Nem csak az ajtók mögötti beszélgetések során, de a szavazásnál is egyöntetű volt az önkormányzati képviselők álláspontja.) Augusztus elsején még senki nem vonta kétségbe, hogy az iskola elfér-e ott, vagy sem, mindenki egyetett, abban hogy a vár más rendeltetést kapjon, az önkormányzati képviselők mégsem tették fel az i-re a pontot. A döntés előtti nap sokat gondolkodtam, hogy bár a költöztetéshez elég az RMDSZ-es szavazatok, összhang nélkül nem akarok további cirkuszra lehetőséget adni. Megváltoztattam a határozat tervezetet, kétharmadossá tettem. És most nézzük azokat a kérdéseket, melyek az elmúlt időszakban merültek fel. 1. Miért nem konzultáltunk hamarabb a költöztetési szándékról? Abban a pillanatban, amikor lehetett konkrétumról beszélni, rögtön konzultáltunk külön-külön az iskola munkaközösségével, a kulturális intézmények vezetőivel, vállalkozókkal, tanfelügyelőséggel, megyei tanáccsal, szakminisziummal, érintett szakemberekkel. Akiket valóban érdekel a város sorsa, azok mind tudtak róla. Akiket mélységében nem érdekelt a kérdéskör, szintén tudtak róla. Benne volt a levegőben, csak a tényleges lehetőséget kellett mögéje tenni. Amíg konkrét alternatívát nem tudok javasolni az iskolának, addig miért hangoskodjak? Így is felborzoltam a kedélyeket, amikor már életképes és a város számára a legjobb megoldási javaslatot tettem le az asztalra. 2. Az iskola elfér az Ucecom épületében? Bárki megnézheti, átszámolhatja az Eötvös József Szakközépiskola jelenlegi felületeinek méretét, kihasználtságát és az Ucecom épületegyüttes méreteit, lehetőségeit. Bárki megnézi, átszámolja (mi megtettük) értetlenségének fog hangot adni, hogy: Miért ne lenne pontosan megfelelő hely ez az iskolának?. Természetesen, úgy pontosan megfelelő, hogy a színvonal, az oktatás, a létszám, bármi, bármilyen mértékű csorbát ne szenvedjen. 3. Hogy van ez az össze lesznek vonva az iskolák? Nem áll szándékunkban összevonni iskolákat. Mi a létező lehetőségekből akarjuk a legjobb és legtöbb eredményt kihozni. Ehhez viszont partnerek kellenek és nem ellenfelek. 4. Mi fog a várba kerülni? Az biztos és mindenki egyet vele, hogy a múzeumnak és a könyvtárnak költöznie kell. Azzal is mindenki egyet, hogy a várnak más rendeltetést kell találni: a városlakók kell belakják a várat, a vár kulturális, turisztikai rendezvények tere, helyszíne kell legyen. Azzal is egyet a többség, hogy a felsőoktatás is további fejlesztést igényel. 5. Eddig miért nem tudtunk ezekről a tervekről? Akit igazán érdekeltek a részletek, mindenről tudtak és tudnak ebben a városban. Nincsenek titkok, eltakargatott információk, csak abban az esetben, ha az információk kiszivárogtatása veszélyeztetne egyes projekteket. (Magyarán: ha a város jóakarói megtórpedózhatnak egyes projekteket, akkor inkább ne kapjanak információt). Egyébként, az is gyakran megesik, hogy ami egyeseknek egyértelmű, az másoknak nem annyira. A kommunikáción is kell még fejleszteni. 6. Miért gyorsan történnek a dolgok? Ezt is a szememre vetették. Ezelőtt négy éve került szóba a vár más rendeltetésének kérdésköre. Ez gyors? Fotó: L. Cs. 7. Akkor miért ilyen lassan? Mert most volt lehetőség. Van ingatlan, van szándék, van lehetőség. Csak élni kell vele. 8. A konkrét ingatlancserét miért kellett volna ilyen gyorsan nyélbe ütni? Meg kellene kérdezni a kórházi asszisztenseket, hogy a sebtapaszt miért gyorsan kapják le és miért nem húzzák-nyúzzák percekig. Így is, úgy is fáj, de így is, úgy is le kell venni. Az nem mindegy, hogy mennyi ideig fáj. Egyébként, mert pénzt takarított volna meg a város, ha még ennek a tanévnek az elejétől megtörténik a csere. 9. Miért az egyetem gondolata a vár kapcsán? Beszélgettem Kató Bélával. Valóban szeretnénk idehozni a Sapientiát, mert fejleszteni szeretnénk a felsőoktatást, bár az ilyen álcirkuszok nem tesznek jót a projektnek. 10. Szó volt az oktatási és kulturális stratégiáról Egyetek, hogy kellenek a tudatos, megalapozott, alaposan kidolgozott stratégiák. A sportstratégia megvan. A városfejlesztési stratégia megvan. A kulturális kapcsán, mindenki tudja, hogy a kulturális intézmények vezetői terén változások, történések zajlottak. Pár hónapon belül, itt is konkrétumról szeretnék beszámolni. Az oktatási stratégia 80%-ban készen van. Nemsokára ez is közszemlére tevődik. 11. A múzeumnak valóban jobb hely a városközpont, de mi lesz a Haberstumpfvillával? Amikor megvettük a villát már szó volt róla, hogy kényszermegoldás oda költöztetni a múzeumot, de akkor még nem volt ésszerűbb lehetőség. Csak a kényszer, hogy költöznie kell a múzeumnak. Még mindig vannak olyan intézmények, amelyeknek a fenntartásáért, az ingatlanok bérére folyamatosan elfüstölődik a pénz. Engedjetek meg egy kis meglepetést, de egyelőre annyit elárulhatok, hogy az épülethez méltó, a jövőnket építő tevékenység lehet ott, aminek minden bizonnyal a kismamák fognak a legjobban örvendeni. 12. A vár kapcsán is felmerült a címerek kérdése? A címereket elsőként a várban tesszük vissza. Az műemlék, védhető. Aki képben van az országunk történéseivel, pontosan tudja, hogy mire gondolok. Aki nincs képben, az rosszat akar a városnak a kérdéskör exponálásával. 13. Hallottunk ilyet is, hogy román egyetemet a várba... A múltjának köszönhetően a város most is visz a hátán néhány, hogy is mondjam, trágyakavarót. Vannak és lesznek paraziták, akik mérgezni akarják a hangulatot. Ennyi. Amíg a város engem bíz meg a polgármesteri tisztséggel nem lesz a várba semmi ilyesmi. 14. Mi lesz a következő lépés? Székelyudvarhely megélte azt az időszakot, amelyben egyéb nem volt csak politikai csatározás, idő, pénz és energiapazarlás. Udvarhelynek nem ez kell, nem ezt érdemli. A fenti gondolatokkal minden az elmúlt időszakban felmerült témával kapcsolatos kérdést igyekeztem megválaszolni. Az előrelépés lehetőségét, a hivatali kollégák segítségével megteremtettem. Ezúton is köszönöm nekik a segítséget. A tanácsosok majd megbeszélik egymás között, hogy a választóik mit szeretnének, hogyan szeretnék, és újra napirendre tűzhetik a kérdést. Ha sokat totojáznak, akkor talán meg kell várni, amíg kétharmados lesz a tanács, és akkor sokkal gyorsabban lehet az épelméjű döntéseket meghozni. Amíg valaki építő jellegű javaslatokkal, kérdésekkel, kérésekkel jelentkezik, nálam nyitott ajtókra talál. Több szem, többet lát ezt nem én találtam ki, viszont látni kell, és nem fölösleges problémákat kreálni, kéziféket behúzni. Időközben, az ország egyik legnagyobb pályázatíró csapatával is elkezdtünk dolgozni. Az első 100 ezer eurós eredmény már megvan, és ősszel ez már látszani fog. A gimi épületének elsődleges felújítása zajlik, a teljes felújításához szintén olyan pályázat kell, amelynek a végösszege sokszorosan meghaladja a város költségvetésének a lehetőségeit. Lassan fél éve, hogy ezen az úton újra elindultunk a konkrétumok irányába. Tisztában vagyunk vele, hogy a polgármesteri hivatal kommunikációja nem mindig a legpengébb, de ezen is dolgozunk. Erdély egyik legtapasztaltabb kommunikációs szakemberével vettük fel a kapcsolatot pár hónappal ezelőtt. Kádár Magorról van szó, akit a szakmában otthonosan mozgóknak, nem kell bemutatni, nemsokára az ők munkájuknak is érződni fog a hatása július 3

4 Átadták a felújított Patkót Elkészült a Márton Áron, a Patkó adta hírül július 26-án a helyszínen Bunta Levente polgármester, aki a beruházás részleteiről is jelentést adott a sajtónak. Mint mondta, közben jöttek a különböző ötletek, így messze több munkát végeztek el a Patkóban, mint amennyi az eredeti tervekben szerepelt. Végezetül azt közölte: nem álltak le itt a Patkónál végzett munkálatokkal, további elképzeléseik, ötleteik is vannak. Újból a lakosoké lett a Márton Áron az elmúlt hónapokban hosszas és többlépcsős felújításon esett át városunk ezen fontos közösségi pontja, melyet tegnap ünnepélyesen átadtak városunk lakóinak. Örvendek, hogy elértünk ide. Annakidején úgy indult el ez a munkálat, hogy kicseréljük a nagyon csúnya, töredezett aszfaltot, illetve a patkóalakzat egyik fala is omladozott, ezért azt mondtuk, még mielőtt bedőlne, helyre kell tenni. Ugyanakkor a kockakő is töredezett volt, ezért úgy döntöttünk, azt is felújítjuk mondta a felújítás előzményeiről Bunta Levente polgármester, majd azt tudatta, hogy a munkálatok áfa nélkül 333 ezer lejbe kerültek. Közben jöttek a különböző ötletek, melyek egy részének helyet tudtunk adni, a továbbiakban pedig, mikor alkalom lesz, megnézzük a többit is. Ha emlékeznek, fejünk felett kábelek húzódtak, döntöttünk: tegyük földbe. Az Eda-Elekes Kft. 61 ezer lejért végezte el a munkálatokat, a kábelek eltűntetése amúgy uniós trend folytatta a polgármester. Arról is szólt, hogy ha már megbolygatták a földrétegeket, a régi azbeszt vízvezetékeket is kicserélték, hogy egy esetleges csőtörés miatt ne kelljen felszedni a burkolatát a vezetékcseréhez kapcsolódó munkálatokat az Aqua Nova Hargita Kft. végezte el. Ha valamit csinálunk, azt ne úgy tegyük, hogy egy-két napra jegyezte meg itt a polgármester, majd újabb mozzanatként azt sorolta, hogy a kopjafákat is felújították. Sokan javasolták, hogy jó lenne, ha a járdákat nem aszfaltoznánk, hisz a sok kő mellé jobban illik a mostani megoldás 51 ezer lejbe került a járdák kialakítása tudatta a polgármester, megjegyezve, közben közvélemény-kutatásokat is végeztek: például rákérdeztek arra, hogy kivágják-e a szélén található nagy fákat? A válaszadók fele-fele arányban helyeselték, illetve ellenezték ezt a lépést, így a fák maradtak, csak megnyesték őket. A felújítás során rendezőket is felkértek, adjanak tanácsokat: így született a javaslat, hogy a közepén kivágott kis fákat ládás növényekkel, fákkal pótolják. Sokkal megvédhetőbben kezdeményezhetjük a címerek visszahelyezését az Eötvös frontjára. Mivel az épület műemlék, jelen törvények szerint vissza lehet állítani eredeti állapotába. Ezért döntöttünk úgy, hogy az első címer-visszahelyezés ott kell megtörténjen reagált a polgármester az egyik legvitatottabb kérdésre. Arról is említést tett, hogy voltak, akik nehezményezték, hogy nem kovácsoltvas villanyoszlopokat helyeztek ki a re. Annyit erről, hogy a szegény ember megpróbál vízzel főzni, vagyis ezek az oszlopok megmaradtak a körforgalom és a Vizigótok utcájának a munkálataiból. Egyfajta zárójelként szólt arról is, hogy a Vizigótok utcájában egyelőre nem tartották fontosnak a közvilágítás kialakítását, illetve azt is közölte, hogy a készruhagyár előtt és a Nicolae Bălcescu utcában kellene az elkövetkezőkben körforgalmat kiképezzenek. A Patkóban felszerelt villanyoszlopokkal kapcsolatosan azt is megtudtuk, betontalapzatba helyezték azokat, vagyis bármikor kiemelhetőek, cserélhetőek. Én is el tudok képzelni szebbet, jobbat, ám mindig azt a megoldást kell választani, mely az adott helyzetben a legmegfelelőbb. Figyelembe vesszük a véleményeket, ám azt nem szeretem, ha olyanok szólnak bele a dolgainkba, akik Bukarestben vagy Budapesten veszik fel a fizetésüket ezt a kis epét engedjék meg nekem válaszolt a tiltakozóknak. Meg vagyok győződve, hogy az udvarhelyiek többségének tetszeni fog ezt mérni is fogjuk. Ugyanakkor nem állunk meg itt, hisz szeretnénk lebontani a Baczkamadarasi előtti kerítést, hogy az a kis és a Patkó összefüggő legyen, illetve azon is gondolkodunk, hogy a gimi bentlakásának a hátsó részén található BERUHÁZÁS kovácsoltvas kerítést előre hozzuk, mert a jelenlegi első kerítés nem szép. Újabb zárójelként a polgármester arról is beszámolt, hogy a városi mozi előtti kialakításán is gondolkodnak: rendeznék a teret, padokat helyeznének ki, időszakosan lezárva különböző rendezvényeket itt is meg lehetne tartani. Szépen, sorban, egyenként adta a ritmust a polgármester, majd a szélén ünnepélyesen eltávolította az útról a behajtani tilos táblát, ezzel jelezve: szabad a forgalom, a újból a lakosoké. Tikosi László műszaki igazgató néhány, forgalomváltozással kapcsolatos tudnivalót ismertetett: a Patkóban a forgalom mindkét ágon egyirányú. Jobb oldalt csak felfelé lehet haladni az Iskola, illetve a Baróti Szabó Dávid utca irányába, ezekből az utcákból a központot csak a Patkó bal oldalán futó utcán lehet megközelíteni, az utca végén pedig csak jobbra, vagyis a Kőkereszt irányába lehet továbbhaladni. Mindkét oldalon lehet gépjárművel parkolni: a jobb oldalon párhuzamosan a járda mellett, a baloldalon pedig fenyőágason azt is jó tudni, hogy továbbra is fizetni kell a parkolásért. Élhetőbb város, élhetőbb Udvarhely ez a cél zárta a átadó pillanatot a polgármester. Újabb szociális tömbházak készülnek el Központi alapokból újabb 1,1 millió lejt kapott Székelyudvarhely, mely összegből a Csereháton újabb két szociális tömbházat tudnak kulcsrakész állapotba hozni. Ismeretes, hogy a Csereháton az ifjúsági tömbházak szomszédságában, a nemrég Árpád nek elnevezett városrészen szociális tömbházakat épít a városi önkormányzattal partnerségben az országos lakásügynökség. A beruházást a helyi Viaduct Kft. végzi, és az is köztudott, hogy tavaly már sikerült kulcsrakész állapotba hozni és átadni két tömbházat, huszonkét lakrészt. Akkor írtuk, hogy a két tömbház munkálatai ötmillió lejt vittek el, és az illetékesek úgy számolták, egy négyzetméternyi felület megépítés, 397 euróba került. A szociális lakásoknál folyamatban levő teljes beruházás értéke amúgy nagyjából tizenkétmillió lej, a székelyudvarhelyi önkormányzat pedig egymillió lejjel járul hozzá a projekthez. Az öt tömbházból tehát kettő már elkészült, a beruházó pedig mint tudatták idén is folytatni tudja a munkálatokat. Központi pénzalapokból kaptunk 1,1 millió lejt, ebből úgy tűnik még ha el is vesznek belőle, mint a tavaly, hogy be tudunk fejezni két tömbházat. Ez újabb negyvenhárom lakrészt jelent tudatta Bunta Levente polgármester, majd azzal folytatta, hogy örvend, hisz megint orvosolni tudják jó pár lakás nélküli család gondját, olyanokét, akik nem megfelelő körülmények között, nem saját lakásban élnek. Az újabb lakrészek kiosztása immáron zökkenőmentes lesz, hisz a városi önkormányzat már elfogadta a kiosztáshoz szükséges úgynevezett prioritási listát. Nekem az a feladatom, hogy minél több lakást építsünk, és lehetőleg az elosztás igazságos, jó legyen. Annak is örvendek, hogy fölöslegesek voltak azok a vészharangok, amelyeket kongattak, hogy a szociális lakásokba ilyenek, meg olyanok fognak költözni, hogy megváltozik a Csereháton az etnikai arány. Ezt és hasonlókat mondtak, mégis nekem lett megint igazam: nem jött semmiféle rossz hír a Cserehátról, és nem tudom, hogy baj lenne az ott lakókkal, az együttéléssel, sem a szociális, sem az ifjúsági lakásokban részletezte a polgármester, bejelentése pedig azt hozhatja, hogy akár már idén újabb lakók költözhetnek a csereháti szociális tömbházakba. Épül az új szennyvíztisztító telep Székelyudvarhely az idén nagyjából hárommillió lejt fordíthat az épülő szennyvíztisztító telep munkálataira, így a polgármester becslése szerint a beruházás százalékát még ebben az esztendőben el is végzik. Május elején, a téli munkaszünetet követően az Országos Befektetési Társaság újból kiadta a munkálati parancsot a medgyesi Dafora vállalkozásnak folytatják a székelyudvarhelyi új szennyvíztisztító állomás megépítését. A téma kapcsán lapunkkal Bunta Levente polgármester azt tudatta, az új telep már százalékban elkészült. Noha egy három és fél millió euróról szóló beruházásról van szó, a munka mégsem annyira mediatizált, hisz közben működik a régi szennyvíztelep mondta a polgármester, hozzátéve: ezen párhuzamosan működő folyamatok miatt a lakosok szolgáltatás-kiesésre nem kell számítsanak. A polgármester ezúttal is kiemelte, közismert, hogy nem a város pénzéből történik a beruházás, hanem mint mondta szerzett pénzből, a polgármesteri hivatal 3,5 millió eurós nyertes pályázatából, így az önrész mindössze 15 százaléknyi. Az idén a munkálatoknak körülbelül a százalékáig jutunk el, amit tudunk, hogy idei biztos pénzalap, az nagyjából hárommillió lej mondta a polgármester. A város ezen beruházása révén a hetvenes évek óta működő, és oly sokszor gondot okozó szennyvíztisztító állomását cseréli újra, egy modern, korszerű és mint tudatták minden elvárásnak megfelelő, számítógép-vezérlésű telepre. Az új állomás a szennyvizet mechanikai és biológiai eljárással tisztítja, akárcsak a régi telep, az újdonság a telep kora lesz, illetve az, hogy automatizált, számítógép-vezérlésű gépezetei pontosabb, megbízhatóbb üzemeltetést tesznek majd lehetővé. A város felsőboldogfalvi kijáratánál épülő telep működtetője az Aqua Nova Hargita Kft., vagyis a város víziközmű-szolgáltatója lesz. Nyitni kell az egyetemi oktatás irányába A jelenlegi városvezetés célja, hogy Székelyudvarhely iskolavárosi rangját megőrizze, ugyanakkor nyisson az egyetemi oktatás irányába, miközben a szakmai oktatást sem kívánja elhanyagolni. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere ezért július 16-án Székelyudvarhely oktatási stratégiájáról egyeztetett helyi vállalkozókkal, cégvezetőkkel, valamint Görbe Péter, szakoktatásért felelős tanfelügyelővel. A megbeszélésen városunk polgármestere kifejtette, hogy prioritásként kezeli a magas színvonalú felsőfokú, egyetemi szintű oktatás bővítését, megerősítését, illetve hosszú távú fenntartását Székelyudvarhelyen, de a szakmai képzés, az itthoni továbbtanulás lehetőségének biztosítása is kiemelten fontos számára július

5 BERUHÁZÁS Hőerőműügyben döntöttek Két újabb akadály hárult el a Szejkefürdő és a város között létesítendő biomasszás hőerőmű létesítése elől: Székelyudvarhely önkormányzata két kérdésben is a beruházás, s mint hangsúlyozták, ezáltal a városlakók javára döntöttek. Még kampányidőszakban tett ígéretet Bunta Levente polgármester egy megújuló energiát kihasználó beruházásra, amely által számítások szerint húsz-harminc százalékkal csökkenhetnek a távfűtéses rendszert használók, vagyis a városlakók mintegy kétharmadának a költségei. A város Szejkefürdő felőli kijáratánál létesítendő biomasszás hőerőmű létrehozása egyre konkrétabb formát ölt. A hőerőmű attól lenne biomasszás, hogy faőrleménnyel működne: az elszáradt ágakat, aljnövényzetet szárítanák meg és őrölnék üzemanyaggá. A hőerőmű nem csak a távhőszolgáltatás terén lenne bevethető, hiszen nem mellékesen tíz-tizenöt megawatt villamos energiát is termelne, amit a majdani befektetők a szabad piacon értékesítenének. A beruházást magánvállalkozók építenék fel, így a hő- és villamos energiát generáló erőmű nem a város tulajdonában lenne. Maga a hőerőmű közel öt hektáron épülne, több mint tizenkét hektáron üvegházakat hoznak létre, amelyekben az erőmű által szolgáltatott hő segítségével zöldségeket termesztenének, illetve tizenhat hektáron gyümölcsöst telepítenek. A városvezető korábban másfél évre saccolta a hozzávetőlegesen harminc millió euróra becsült építkezés idejét, mely elől immár minden akadály elhárulni látszik, miután a városi önkormányzat két, a beruházással kapcsolatos határozattervezetre is rábólintott. Az ülést megelőzően az EMNP frakciója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egyet, sőt hasznosnak tartja a tervezett beruházást, amelyet viszont csak akkor tudnak támogatni, ha kézbe kapják a környezetvédelmi hatástanulmányt, ha meggyőződnek arról, hogy a létesítmény valóban nem szennyezi a környezetet, s ha nem kell felelőtlen erdőirtást végezni ahhoz, hogy az erőművet működtetni tudják. Hasonló aggályokat fogalmazott meg az MPP is: a polgáriak szerint a létesítménynek semmiképp nem a Szejke közelében, a lakónegyedektől távol a helye, sokkal inkább az ipari övezetben. Az MPP-sek azt kérték, a helyszínről népszavazás révén döntsenek az udvarhelyiek. Az aggályokra Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala korábban közleményben válaszolt: Terveinkben egy európai szintű technológiával működő, környezetkímélő, biztonságos és hatékony erőmű szerepel, mely Székelyudvarhely lakóinak érdekeit szolgálja. A fejlesztés közel 30 millió eurós befektetés elsőként lesz ekkora nagyságrendű beruházás városunkban, és 200 új munkahelyet hoz létre ( ) A majdani erőmű nem szennyezi a környezetet környezetvédelmi hatóság engedélye, szakemberek bevonása garantálja ezt, és összhangban áll a Székelyudvarhely önkormányzata által elfogadott távfűtési stratégiával. Számos európai ország (Svájc, Németország, Finnország, Olaszország stb.), városaiban hasonló hőerőművek működnek (Linz, Nürnberg, Pécs esetében széntüzelésű technológiás erőmű üzemel, amit gázosra, majd biomasszásra alakítottak át, mivel az ottani városvezetés szerint is ez volt a legjobb megoldás a környék tiszta levegőjének biztosítása érdekében). Ezek a fahulladékok nyújtotta költséghatékonyságnak köszönhetően kifizetődő, környezetkímélő megoldást jelentenek, és tudnak jelenteni Székelyudvarhely számára is. Az építésre szánt terület a turisztikai és az ipari tevékenységeknek szánt övezet (a Swedrom Kft., az Orchidea Kft., a Macops Kft. stb. található itt) közötti mezőgazdasági zónában található, a tényleges lakóövezettől több mint fél kilométerre, az ipari zónától egy kilométerre; a Nagy-Küküllő vízhozamát, környezetét semmilyen tekintetben nem befolyásolja a beruházás írták a közleményben. A városi önkormányzat júniusi ülésén határozott a témában, a napirendi pontok között szerepelt azon együttműködési keretszerződés megkötésének elfogadása, melynek értelmében a város hőenergiát vásárol a majdani erőműtől. Az illetékes szakbizottságok javaslatára az építő cég be kell vegye kötelezettségei közé a vezeték Küküllőig való kiépítését. Az ülésen a néppártosok a beruházó cég képviselőjétől is átfogó környezetvédelmi hatástanulmányt kértek, s rákérdeztek, erdőirtással szerzik-e majd be a működtetéshez szükséges famennyiséget. Az építő képviselője szerint a szükséges százezer tonna fából máris hatvanezerre szerződtek, de véleménye szerint a többivel sem lesz gond, hiszen a közbirtokosságok ennél jóval nagyobb mennyiséget is a rendelkezésükre tudnak bocsátani. Mint elhangzott, az építő garantálja a környezetvédelmi szempontok betartását, s kizárólag olyan alvállalkozókkal dolgoznak, akik a maguk részéről betartanak minden előírást. A cég képviselője szerint Bécs központjában egy hasonló, de sokkal nagyobb biomasszás erőmű működik, anélkül, hogy szennyezné a környezetet, vagy rontaná a környék turisztikai potenciálját. Miután a testület elfogadta a határozatot, a hőerőmű építésére vonatkozó zonális rendezési tervet beszélték át a városatyák: 34,811 hektár mezőgazdasági külterületet ipari építkezésre alkalmas belterületté nyilvánítottak. Végül szavazásra került a sor és a tizenegy RMDSZ-es mellett a néppártos Zakariás Zoltán és Biró Edith is igennel voksolt, így a leendő hőerőmű útjából egy újabb komoly akadály hárult el. Idén elkezdik az ökumenikus ravatalozó építését A szombatfalvi Ugron Gábor utca mögött mindhárom történelmi egyházunknak van temetőkertje, sőt az ortodoxok is oda temetkeznek. A dombtetőre viszont földút vezet, és ravatalozó sincs. Az egyházközségek kérték: a polgármesteri hivatal végezzen infrastrukturális beruházásokat a szombatfalvi temetőkertben, és azt is jelezték, hogy közös erőfeszítés révén egy ökumenikus ravatalozót is építeni kellene. A polgármesteri hivatal mint megtudtuk idén elkezdi a munkálatokat, és a ravatalozó alapját is megépítik. Aktuális téma, hogy történelmi egyházaink udvarhelyi temetőkertjei hamarosan betelnek, az egyházközségek így újabb területeket kell kijelöljenek temetőként. A Tábor negyedi unitárius temetőben már nincs hely, és a belvárosi református temetőkertben sem akad sok használatlan parcella a reformátusoknak a Jézuskápolna mögött van területük, ott terveznek temetőt nyitni. A római katolikusok valamivel jobb helyzetben vannak, nemrég bővítették temetőjüket egy újabb szelvénnyel a Papkertben, mely terület néhány évre, évtizedre orvosolja ezen gondjukat. A helyhiány miatt viszont egyre inkább használatba került a szombatfalvi temetőkert, ahol mindhárom felekezetnek van temetkezési helye, sőt az ortodoxok is ide temetkeznek. A változó igények miatt az egyházközségek kérték a polgármesteri hivatalt, hogy végezzen infrastrukturális beruházásokat a szombatfalvi kertben, illetve néhány éve merült fel egy ökumenikus, közös ravatalozó építésének az ötlete is. Első lépésként a vizet kell kivezetni, illetve a szennyvízhálózatot kialakítani, majd sáncot és utat kell építeni, ezt követően pedig jöhetnek a ravatalozó munkálatai tudatta lapunkkal a téma kapcsán Bunta Levente polgármester, aki azt is megelőlegezte, hogy olyan körülményeket igyekeznek majd kialakítani, melyek méltóak lesznek a kegyeleti helyhez. A polgármester úgy látja, még idén nekifognak a ravatalozó megépítésének, annak alapjait mindenképpen kiöntik, majd egy-két év alatt el is készülhet az épület. Mint megtudtuk, a beruházás becsült értéke több mint 500 ezer lej, melyből az unitárius egyház által felajánlott területre egy kétszintes épületet készítenének el, illetve a hozzá tartozó parkolót már a katolikus egyház területén alakítanák ki. Székelyudvarhely önkormányzata még tavaly decemberben rábólintott a ravatalozó építésére. Akkor is elhangzott, hogy az épület közel 400 négyzetméteres lesz, és hidegkamra is lesz benne. Az önkormányzat a beruházás során az egyházak támogatására is számít: idén százezer lejt különítettek el a városi költségvetésből erre a célra, mely összegből el lehet kezdeni a munkálatokat az unitárius egyház már jelezte, hogy 40 ezer lejjel támogatja a projektet. Nekik a legsürgősebb, hogy elkészüljön az új ravatalozó, hisz az unitáriusok immáron csak ide temetkeznek, és belvárosi vagy Bethlen negyedi templomuktól igencsak távol található a szombatfalvi temetőkert. Köztes megoldásként nemcsak az unitáriusok, hanem a Szombatfalvára temetkező reformátusok is a szombatfalvi római katolikus templom ravatalozóját használják július 5

6 Jövő év végére elkészül a Székelyföld története Székelyföld történetének tudományos A igényességgel történő rögzítése már régi gondolat Bunta Levente polgármester még 2009-ben kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy támogassa a könyv megírását, majd nem sokkal ezután a polgármester egy koordináló bizottságot állított munkába, melynek tagjai felkeresték azokat a magyarországi és erdélyi tudományos intézeteket, melyek a mű megírását segíthetik. Mint ismeretes, a polgármester Egyed Ákos akadémikust kérte fel, hogy irányítsa a szerkesztési munkát, nem véletlenül, hisz a történész kutatásai többnyire Erdély történee irányulnak, sőt az sem titok, hogy a jelenlegi könyvek megírása során az 1986-ban megjelent, szintén háromkötetes, az MTA történettudományi intézete által készített Erdély történetét tekintik alapműnek. Dr. Kolumbán Zsuzsánna történész, a Hagyományőrzési Forrásközpont tanácsadója koordinálóként vesz részt a történetben. Lapunkkal azt tudatta, az eltelt egy év alatt rögzítették a kötetek szerkezetét, és a szerző-, illetve a szerkesztői csapat is összeállt. Pál Judit, Oborni Teréz és Hermann Gusztáv lettek a szerkesztőbizottság tagjai, akik Egyed Ákos elnökletével követik végig a könyvek elkészülését. Nem rövid a szerzők listája: a szerkesztőbizottság tagjai mellett Kordé Zoltán, Benkő Elek, Balogh Judit, Tóth Levente, Deák Ágnes, Balaton Petra, Csikány Tamás, Bárdi Nándor, Oláh Sándor, Nagy József és Novák Zoltán kapta feladatul egy-egy fejezet megírását olyan szerzőket részesítettek előnyben, akik már bizonyítottak a székelység történetének a kutatásában. Az első kötet két fejezetből fog állni: A székelyek őstörténete és eredetkérdése, illetve a székelyek a középkori Magyar Királyságban témákat taglalja. A második kötet négyrészes: A székelyek és a Székelyföld a Fejedelemség korában, A székelyek és a Székelyföld a 18. században, A székelyek a reformkorban, ezek a fejezetcímek. A harmadik kötet az abszolutizmus és a kiegyezés koráról ad jelentést, aztán a Székelyföld és a székelység és közötti időszakát taglalja, majd 1918 végétől 1940-ig, től 1944-ig és 1945-től 1989-ig ismerteti a székelység és Székelyföld történetét. Dr. Kolumbán Zsuzsánnától azt is megtudtuk, hogy a szerzők munkáját számos kutató, külső munkatárs segíti az olvasószerkesztéssel Reisz Tibor Csabát bízták meg, a bibliográfia áttekintését pedig Vas Réka végzi. Fontos ugyanis, hogy a készülő mű friss bibliográfiával bírjon, és az újonnan megjelent kutatási eredményeket is tartalmazza. A kutatás, a szövegek előkészítése zajlik, minden szerző a maga ritmusa szerint halad. Novemberben Székelyudvarhelyen lesz egy konferencia Népesség és gazdaság a Székelyföldön címmel, melynek célja az addig elvégzett munka összegzése és a szerzők segítése adott részek megírásában közölte Dr. Kolumbán Zsuzsánna, majd azzal folytatta, hogy mindenki tudja a feladatát, és a szerkesztői, szerzői csapat negyedévente találkozik egyeztetés céljából. A különböző fejezetek megírása jövő év augusztusában, szeptemberében ér véget, ekkor kezdődik el az olvasószerkesztés, az utómunka, közben pedig már zajlik a képés illusztrációgyűjtés is mondta a koordinátor. A téma kapcsán Egyed Ákos az MTI-nek nyilatkozva tudatta, igényes munkát végzünk, amely nemcsak a szakmának, hanem egy szélesebb olvasó, érdeklődő közönségnek is szól. Az akadémikus ugyanakkor azt is kifejtette, hogy a mű megírása során igyekeznek tetten érni azt is, hogy milyen tényezők eredményeképpen maradt fenn a székelység az ősi szállásterületen, és mivel gazdagította az egyetemes magyar történelmet. Egyed Ákos szerint újdonságokra is számítani lehet, ám a könyvek nem fogják alapjaiban felforgatni a székelységgel kapcsolatos eddigi tudást. Az egyik legsarkalatosabb az eredetkérdés, mellyel kapcsolatban a könyv összefoglalja a különböző elméleteket, így a hun eredet elméletét is. Egyed Ákos úgy látja, a tudomány mai állása szerint a hun eredet nincs annyira félretéve, mint régebben. A források szerint a székelyek mindig is magyar nyelven beszéltek, ám az a tény, hogy a székelység hadi népként tűnik fel, és hogy évszázadokon keresztül elővéd- és utóvédszerepe volt a hadakozásban, a csatlakozott nép elmélete mellett szól mondta. KIADVÁNY Több mint egy éve egy hiánypótló háromkötetes mű, a Székelyföld története megírására kérte fel Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere Egyed Ákos akadémikust. Az eltelt időszakban rögzítették a kötet szerkezetét, és összeállt a szerző- és szerkesztőcsapat is, kiknek munkáját több kutató és külső munkatárs is segíti. Jelenleg a kutatási fázisban járnak, bibliográfi ákat, adatokat, képeket gyűjtenek a Székelyföld története várhatóan a jövő év végén kerül a könyvesboltok polcaira. A különböző fejezetek megírása jövő év augusztusában, szeptemberében ér véget, ekkor kezdődik el az olvasószerkesztés, az utómunka, közben pedig már zajlik a kép- és illusztrációgyűjtés is... Ifjú Péter Pál emlékére (1975. május július 24.) Az újdonságok között azt is említette, hogy a korábbi nézetektől elően ma úgy látják, a székelység szervezett telepítés eredményeként érkezett mai szállásterülee a székelyföldi templomok freskói arról tanúskodnak, hogy a betelepítés Szent László idején történt. A téma kapcsán arról is említést kell tennünk, hogy egy ilyen szerteágazó és sok embert foglalkoztató mű elkészítése anyagi terhet is jelent a megrendelőnek. Bunta Levente polgármester abban bízik, hogy a székelyföldi önkormányzatok is melléállnak, illetve magánadományokban, pályázati forrásokban is reménykednek. A polgármester úgy summázott: az anyaváros elöljárójaként fel kellett vállalnia ezt a munkát, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy az zökkenőmentesen érjen majd véget, ami azt jelenti, hogy jövő év végén akár már a könyvesboltok polcaira kerülhet a legújabb, és immáron székelyudvarhelyi megrendelésű háromkötetes Székelyföld története. Egy éve hunyt el tragikus hirtelenséggel Péter Pál környezetvédelmi szakember, Székelyudvarhely volt alpolgármestere, önkormányzati képviselője, aki városunk közéletének egyik legaktívabb tagja volt, és magánemberként, közéleti személyiségként is kitörölhetetlen, feledhetetlen nyomot hagyott Székelyudvarhely életében. Péter Pál május 29-én született Székelyudvarhelyen ben a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karán szerzett oklevelet, a Szent István Egyetem környezettudományi doktori iskolájának hallgatója volt. Közéleti pályafutását az RMDSZ színeiben városi tanácsosként kezdte, többmandátumos tanácsos, a es időszakban Székelyudvarhely alpolgármestere volt. A városi testületből 2005 novemberében a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez igazolt át, ahol a környezetvédelmi politikák alkalmazásáért felelős irodát vezette, majd 2007-től 2010-es lemondásáig az ügynökség igazgatója volt. A civil szférában is szerteágazó környezetvédelmi tevékenységet folytatott: a székelyudvarhelyi Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport elnökeként számos helyi és országos jelentőségű környezetvédelmi probléma mellett szállt síkra, illetve az Ecologis Consulting Kft. révén tanácsadói munkát is kifejtett. Péter Pál városunk közéletének egyik legaktívabb tagja volt, aki magánemberként, de közéleti személyiségként is kitörölhetetlen és feledhetetlen nyomot hagyott Székelyudvarhely életében. Akik ismerték, ma is megdöbbenve emlékeznek a pillanatra, amikor a tragikus hír bejárta a vidéket: Pali nincs már közöttünk. Távozása pótolhatatlan űrt hagyott hátra nemcsak rokonai, barátai szívében, hanem Székelyföld is kevesebb lett egy értékes, ereje teljében levő, mindig tenni akaró, és környezetünkre felettébb érzékeny emberrel. Soha nem feledünk, őrizzük emlékedet. Pihenésed legyen csendes. A Rád emlékező barátaid július

7 SZABADIDŐ Negyvenöten a körzeti focibajnokságban Futsal Klub Székelyudvarhely Megmentik a székelyudvarhelyi teremlabdarúgást: új csapat és új futsalklub alakul. Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, helyi vállalkozók, valamint a megyei tanács biztosítják a csapat anyagi hátterét. M íg a tízéves Székelyudvarhely Sport Klubot csak úgy lehetett életben tartani, hogy a város költségvetéséből fedezték a klub kiadásainak a kilencven százalékát, a legújabb elképzelés szerint helyi vállalkozókra építenének. Azt is tudni lehet, hogy szezononként 400 ezer lejre lesz szükség, az összeg fele a város és a megyei tanács költségvetéséből kerül ki, a maradék részt pedig vállalkozóktól gyűjtik össze. Számos helyi vállalkozásvezető már szándéknyilatkozatot írt alá arra vonatkozóan, hogy egy bi- zonyos összeggel támogatja a csapatot, a teljes összeg viszont hiányzik, így a sportbarátok adományaira, támogatására is számítanak: létezik támogatói, szurkolói kártya, és bérletet is lehet váltani. Itt kell említést tennünk arról is, hogy akik anyagilag szeretnék támogatni az új klubot, vagy a témával kapcsolatosan bármilyen kérdésük van, keressék Jakab Zoltán edzőt a es telefonszámon. Közben az is kiderült, hogy a Sport Klub nem indul a bajnokságban, melyben tizenkét csapat méri majd össze tudását, erejét. Az új csapat július 29-én háromcsapatos felkészülési tornán vett részt, az IPSÉ-vel és a minifocibajnokság válogatottjával játszottak. Kiderült, jó csapat, ütőképes, jó eredményekre számíthatnak a szurkolók. A játékosok közül kilenc már szerződött is: Klein László, Réti Norbert, Szőcs László, Szécsi Barna, Mihály Zoltán, Szabó Zsolt, Bíró Attila, Mánya Szabolcs és Kovács Ákos. A klub még vár Péter Róbert, Birtalan Barna, Balázsi Csaba és Péter Mózes aláírására. A csapatot Jakab Zoltán irányítja, aki összesen tizennégy játékossal számol. Naponta edzenek, és készülnek az új klub első szezonjára: a sorsolás augusztus 20-án lesz, az alapszakasz pedig előreláthatóan szeptember elsején rajtol. Addig a csapat barátságos mérkőzéseket fog játszani, főként székelyföldi együttesekkel. A klub bejegyzése folyamatban van, ha ez megtörténik, jöhetnek a támogatói szerződések is. A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület udvarhelyi szakbizottságánál negyvenöt udvarhelyszéki csapat jelentkezett a körzeti focibajnokságba, így a es idény a korábbihoz képest három csapattal bővebb lesz. Mind a negyvenkét tavalyi csapat nekifut a bajnokságnak, újként sorolható a Kobátfalvi Nyikó, a Varsági Tartód és a Betfalvi Ifjúsági Egyesület SE. A csoportok már megvannak, a sorsolást pedig augusztus 13-án tartják a sportcsarnokban. A csoport: Udvarhelyi Sporting, Farkaslaka, Farcád, Nagygalambfalva, Betfalva, Lövéte, Malomfalva, Korondi Ifjúság, Fiatfalva, Korondi SE, Szentlélek, Szentábrahám, Szentmárton, Szentegyháza, Zetelaka B csoport: Bögöz, Agyagfalva, Nagygalambfalva II, Felsőboldogfalva, Csekefalva, Kányád, Szentmihály, Hodgya, Kápolnás, Malomfalva II, Gagy, Farcád II, Zetelaka II, Alsóboldogfalva, Székelyderzs C csoport: Siménfalva, Oklánd, Bogárfalva, Szentpál, Etéd, Ócfalva, Oroszhegy, Rugonfalva, Szentpéter, Máréfalva, Szentmárton II, Bikafalva, Varság, Betfalvi Ifjúság, Kobátfalva A Míves Emberek Sokadalma képekben A polgármester is köszöntötte a sokadalom résztvevőit Bemutatót tartott az Arany Griff Sok volt a kíváncsiskodó a sajtkészítő standjánál is Sebő Ferenc koncertje a MES egyik emlékezetes pillanata volt július Fotók: L. Cs. 7

8 SZENT ISTVÁN-NAPOK (augusztus ) Augusztus 17. szombat Önkormányzati labdarúgókupa Helyszín: városi sportcsarnok melletti műfüves pálya Szent István-kupa Helyszín: városi sportcsarnok Toborzó az Udvarhelyszéki Fúvószenekar felvonulása Helyszín: Városháza Kismotoros, kistaposó találkozó 1 3 éves gyerekek részére Helyszín: Városháza Szegény ember királysága c. előadás (Benedek Elek nyomán), Cimborák Bábszínház (Sepsiszentgyörgy) Helyszín: Városháza A Szentegyházi és kápolnásfalusi gyermek-néptánccsoport népi humoros összeállítása Helyszín: Városháza Bohóciskola Helyszín: Városháza A Bárdos Lajos Vegyeskar (HU, Tatabánya) és az Alla Breve Vegyeskar kórushangversenye Helyszín: Városháza A Boróka néptáncegyüttes táncműsora Helyszín: Városháza Váczi Néptáncegyüttes előadása (Hu, Vác) Helyszín: Városháza Szabadi táncház a Kaszaj együttessel (Székelyudvarhely) Helyszín: Városháza Vándorúton c. táncprodukció, Hargita Nem - zeti Székely Népi Táncegyüttes Helyszín: Városháza Péter Szabó Szilvia-koncert (NOX, HU) Helyszín: Városháza Palomita Show-koncert (A) Helyszín: Városháza Cserehát: sport és szórakozás mindenkinek Augusztus 18. vasárnap A Bárdos Lajos Vegyeskar (HU, Tatabánya) és az Alla Breve Vegyeskar kórushangversenye a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban Szervező: Alla Breve Vegyeskar Helyszín: Szent Miklós-hegyi plébániatemplom Kerekecske esztendőcske, Orbán Ferenc gyerekkoncertje (Sepsiszentgyörgy) Helyszín: Városháza János vitéz c. bábelőadás (Petőfi Sándor költeménye nyomán), Irgum Burgum Bábteátrum, (r: Kovács Ildikó, játszsza: Demeter Ferenc, Kolozsvár) Helyszín: Városháza Mesebarangolás Mátyás király és az okos leány nyomában Helyszín: Városháza Dunaág Néptánccsoport, Dunaszerdahely Magyar főúri zene, Codex Régizene-együttes, (Csíkszereda) Helyszín: Városháza Gyémánt-, arany- és ezüstlakodalmasok köszöntése, Grazioso vonósnégyes hangversenye, Vidovenyecz Edina Ünnep c. dalos műsora Helyszín: Szent István-terem Barantabemutató Szervező: Erdélyi Baranta Szövetség Helyszín: Városháza Középkori hadibemutató Szervező: Arany Griff Rend Helyszín: Városháza Operettslágerek, Melodika Énekegyüttes (Sepsiszentgyörgy) Helyszín: Városháza Váczi Néptáncegyüttes előadása (HU, Vác) Helyszín: Városháza Két kezem forgatta, szívem táncoltatta c. előadás, Háromszék Táncegyüttes (Sepsiszentgyörgy) Helyszín: Városháza nemez-koncert (Sepsiszentgyörgy) Helyszín: Városháza A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát! Augusztus 19. hétfő ESEMÉNY Templomok a föld alatt, Udvarhelyszéki templomok régészeti kutatása között Szervező: Haáz Rezső Múzeum Helyszín: Haáz Rezső Múzeum Az erdélyi fejedelmek székelyeknek adományozott címeres levelei. Válogatás a Magyar Országos Levéltár székelyeknek adományozott címeres levelei. Válogatás a Magyar Országos Levéltár okleveleiből Augusztus 20. kedd Nagy Pál képzőművészeti emlékkiállítás Szervező: Művelődési Ház Helyszín: Művelődési Ház kiállítóterme Az új kenyér megszentelése és megáldása Helyszín: Márton Áron A város kulcsának átadása Helyszín: Márton Áron Népi táncok a székelyudvarhelyi néptáncegyüttesek közreműködésével, népdalokat énekel István Ildikó és barátai, közreműködik a Boróka, Kékiringó, Gereben néptáncegyüttesek Helyszín: Márton Áron Tűzijáték Helyszín: Márton Áron Állandó programok óra történelmi sátor, kismama-sátor, kézműves és múzeumpedagógiai foglalkozások (Korona-modellezés, üvegfestés, arcfestés, bútorfestés, mézeskalácsdíszítés, zászlókészítés), történelmi rajzfilmek vetítése a mozisátorban, körhinta, kézműves kirakodóvásár, könyvsarok, rajzpályázat, pólófestés. Éves rendezvénye a Csereháti Bérlők Egyesületének a csereháti sportnap, mely a Sport Mindenkinek szlogen alatt fut, ám több mint sportnap: amolyan falunap, Udvarhely legújabb falujának az örömünnepe. Sarkadi Zoltán, a bérlők egyesületének az elnöke éves rendezvényükről azt tudatta, a sok gyereknek igyekeztek különböző sportmegmozdulásokat, versenyeket szervezni, ám már a kezdetekkor több lett a csereháti sportnap annál, mint aminek hirdették. A délelőtt inkább a sportról szól, majd koradélután a felnőttek is nagy számban kapcsolódnak be, és igazi falunap, ünnep alakul ki teszi hozzá július

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Egyed Attila levezető elnök Hutkainé

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/51/7/2015.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 39/2015. (V.27.) sz. Képviselőtestületi Határozat 40/2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Könyvtár helyisége 2064 Csabdi, Szabadság

Részletesebben

Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai

Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai Egyháztámogatási program Hargita Megye Tanácsa 2001-től évente támogatja a Hargita megyében működő egyházakat. A támogatás templomépítésre, -javításra,

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9352 Veszkény, Fő utca 63. 3/2017. JEGYZŐKÖNYV 2017. április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8045 Isztimér, Köztársaság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Fejér Megyei Közgyűlés Fejlesztési Szakbizottságának május 17-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Fejér Megyei Közgyűlés Fejlesztési Szakbizottságának május 17-én megtartott nyílt üléséről Szám: 155-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: 2011. május 17-én megtartott nyílt üléséről Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Fejlesztési Főosztályának tárgyalója (Székesfehérvár, Piac tér 12-14.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2012. március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 37/2012. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Tűzoltóság épületének felújítása, bővítése

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 16- án 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh Tamás

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Kamond Szám: 372-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 16. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 16. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 16. hét Erdély Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ élére Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé az RMDSZ pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

VÁLASZTÁSI PROGRAM, 2016.

VÁLASZTÁSI PROGRAM, 2016. VÁLASZTÁSI PROGRAM, 2016. Székelyudvarhely valamikor az egész székelység központja, majd vármegyeközpont volt. A várost adminisztratív értelemben lefokozta a román kommunista diktatúra. Ami 1944-ben elkezdődött,

Részletesebben

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-13/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. július 4-én (kedden) 8.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 19-i üléséről

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 19-i üléséről 122 Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 19-i üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Támba Borbála Buzák Zsolt Terdik Tibor képviselők Tanácskozási joggal

Részletesebben

Szám:... /2014. Jelen vannak: Kiss László polgármester Varga-Dénes Zsuzsanna alpolgármester

Szám:... /2014. Jelen vannak: Kiss László polgármester Varga-Dénes Zsuzsanna alpolgármester Szám:... /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 10. napján megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Az önkormányzat tanácsterme, 2629 Márianosztra,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

Eredics Imre Alpolgármester előterjesztése

Eredics Imre Alpolgármester előterjesztése napirendi pont Eredics Imre Alpolgármester előterjesztése Javaslat a fizető-parkolóhelyek létesítéséről, valamint üzemeltetésének szabályairól szóló 66/2003. (XII. 19.) Ök. rendelet módosítására Tisztelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 -

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - - 0 - HMTJ 25 /2015 Ikt. szám:1855/27.01.2015 JELENTÉS Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - Előterjesztő: Elemző Csoport www.judetulharghita.ro www.hargitamegye.ro www.harghitacounty.ro HU

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 211-7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 2-án, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

Piskolczi Géza sk. Polgármester

Piskolczi Géza sk. Polgármester Bököny Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én tartott rendkívüli ülésének 7-27/2008. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (116-123/2008.) T Á R G Y S O R O Z A T 1) Az oktatási-nevelési

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonakarattya Településrészi Önkormányzat Testületének január 30-án 15,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonakarattya Településrészi Önkormányzat Testületének január 30-án 15,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 1/2013. TÖT ü. Készült: 3 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonakarattya Településrészi Önkormányzat Testületének 2013. január 30-án 15,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

(Második Makfalvi Felhívás)

(Második Makfalvi Felhívás) (Második Makfalvi Felhívás) Makfalva, Cséje, Hármasfalu, Székelyabod, Szolokma népének népszavazáson kifejezett akaratára alapozva, Makfalva Székely Tanácsa megalakulása óta másodszor fordul felhívással

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3-1/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29.-én megtartott nyilvános üléséről - 1 - Izsák Város Önkormányzat

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 12/2014. (III. 17.) sz. 13/2014. (III. 17.) sz. 14/2014. (III. 17.) sz. 15/2014. (III.

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV TERKA 18/2013.

J E G Y ZŐKÖNYV TERKA 18/2013. 18/2013. TERKA J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2013. október 28. napján 15:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. augusztus 28. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR PROGRAMTERVEZET -- CSÍKSZENTDOMOKOS, 2016. AUGUSZTUS 23 28. AUGUSZTUS 23., KEDD 7.00 13.00 Érkezés, szálláshelyek elfoglalása Orchidea Panzió, Önkormányzati vendégház 13.00-14.00

Részletesebben

s z e p t e m b e r 2.

s z e p t e m b e r 2. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. s z e p t e m b e

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. június 18. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Ügyrendi, Ellenőrzési, Gazdasági, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Készült: Gazdasági, Településfejlesztési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 25-i üléséről

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 25-i üléséről Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 25-i üléséről Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint. Jelen vannak Képviselő-testület tagjai közül: Pátrovics

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 15-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

173/2009.(X.28.) határozat A Képviselő-testület 2009. október 28-i nyílt ülésén az alábbi napirendeket tárgyalja meg.

173/2009.(X.28.) határozat A Képviselő-testület 2009. október 28-i nyílt ülésén az alábbi napirendeket tárgyalja meg. 8 Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 28-án 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 306/2004. (XI.2.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 306/2004. (XI.2.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 306/2004. (XI.2.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyházi Főiskolával kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám:8-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Közbeszerzési eljárás előkészítésére háziorvosi rendelő felújítására és gyógyszertárral való bővítésére

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Közbeszerzési eljárás előkészítésére háziorvosi rendelő felújítására és gyógyszertárral való bővítésére BUDAPEST XXI.KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT Közbeszerzési eljárás előkészítésére háziorvosi rendelő felújítására és gyógyszertárral való bővítésére Készítette: Lombos Antal ágazatvezető

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. augusztus 18. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 18-án 17.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya:

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya: VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET ENCS Szám: 138-13/2011/Rk. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület az Encs Városi Művelődési Központ és Könyvtár kistermében 2011. szeptember 14-én 7.00 órai kezdettel tartott

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT évi költségvetésben szereplő Park és játszótér rekonstrukción belül a kutyafuttatók listájának módosítására

POLGÁRMESTER JAVASLAT évi költségvetésben szereplő Park és játszótér rekonstrukción belül a kutyafuttatók listájának módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT 2007. évi költségvetésben szereplő Park és játszótér rekonstrukción belül a kutyafuttatók listájának módosítására Készítette: Szenteczky

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről Vaszar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8542 Vaszar, Fő u. 29. Szám: 22-../2012. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén 2012. december 17-én (hétfő) 15 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén 2012. december 17-én (hétfő) 15 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. E-mail: onkormanyzat@marko.hu Szám: 163- /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. november 12-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. november 12-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 240/2015. (X.15.) határozata kapcsán a közreműködő partnerek

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Döntés a törökországi Çanakkale

Részletesebben

Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: /2017. Jegyzőkönyv

Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: /2017. Jegyzőkönyv Esztergom Város Önkormányzat 1 sz. példány Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: 109-16/2017. Jegyzőkönyv a Városfejlesztési Bizottság 2017. október 17-én 9 órakor megtartott nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

Zalakomár Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 7-én 17 órakor tartott rendes nyílt üléséről

Zalakomár Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 7-én 17 órakor tartott rendes nyílt üléséről 1 1-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Zalakomár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. október 7-én 17 órakor tartott rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Zalakomár Polgármesteri Hivatal Zalakomár,

Részletesebben

Székelyudvarhelyi szavazókörzetek a 2012. december 9-i parlamenti választásokon

Székelyudvarhelyi szavazókörzetek a 2012. december 9-i parlamenti választásokon i szavazókörzetek a 2012. december 9-i parlamenti választásokon Szavazókörzet Szavazókörzet címe A körzethez tartozó utcák Szavazó- Település körzet Sorszám Típus száma Intézmény Cím Típus Név 4 5 6 Bányai

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

Zalaegerszegi testvérvárosi delegáció Marosvásárhelyen

Zalaegerszegi testvérvárosi delegáció Marosvásárhelyen Zalaegerszegi testvérvárosi delegáció Marosvásárhelyen Zalaegerszegi hivatalos testvérvárosi delegáció látogatott az erdélyi Marosvásárhelyre, a XVII. Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozatra, amely 2013.

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 16-án, 15.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 84/2016. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 13-án 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA. Ikt. Szám: /2014

JEGYZŐKÖNYV ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA. Ikt. Szám: /2014 Ikt. Szám: /2014 ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA JEGYZŐKÖNYV Jelen jegyzőkönyv a 2014. április 24.-én 19 órai kezdettel tartott, munkaterv szerinti tanácsülés alkalmával került

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. augusztus 29-én megtartott nyilvános

Részletesebben

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán 2016. április 25., hétfő A 11. Életút Nap rendezvény kapcsán ez idáig összesen 69 megjelenést regisztráltunk. A megjelenések közel ötöde elektronikus médiumokban

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben