A l a p s z a k o k (b a )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A l a p s z a k o k (b a )"

Átírás

1 Gazdaságtudományi Kar Nappali Tagozat A l a p s z a k o k (b a )

2

3 H-6722 Szeged, Honvéd tér 6. Tel.: (62) Fax: (62) Internet: A Szegedi Tudományegyetemen immár 11 éves a közgazdászképzés! Büszkeséggel tölt el bennünket és remélhetôleg hallgatóinkat is, hogy az elmúlt egy évtized alatt nálunk végzett hallgatók munkahelyükön is megállják a helyüket. Közülük több közép- és felsôvezetô, vállalatvezetô, sôt tulajdonos került ki. Az Országos Felsôoktatási Információs Központ 2004-es, 2005-ös és 2006-os felméréseiben, amely többek között az intézményi légkört, hallgatók-oktatók viszonyát és a szigorúan vett oktatáson kívüli fejlôdési lehetôségeket vizsgálta, a szegedi GTK az országos lista élén végzett. Karunk otthona a Honvéd téri épület, itt találhatók többek között a Hallgatói Ügyek Irodája, az oktatói irodák, és két PC-terem re befejezôdik a Kálvária sugárúton lévô új kari épület felújítása, ahol a kor szellemének és az elvárásoknak megfelelôen az oktatói és hivatali irodák mellett három számítógépes oktatóterem, két elôadóterem és hallgatói ügyfélszolgálati irodák kerülnek kialakításra. További oktatási épületünk a Feketesas utcában található, ahol a Szegedi Tudományegyetem négy legmodernebb oktatástechnikai eszközökkel felszerelt elôadóterme található.

4 Nappali tagozatos képzés A Bolognai Folyamat 2006-tól megváltoztatta a felsôoktatás szerkezetét. A képzés háromszintûvé vált, amely alapképzésbôl (BA), mesterképzésbôl (MA) és doktori képzésbôl (PhD) áll. A nappali tagozatos alapképzés mellett a Gazdaságtudományi Karon folyik még kiegészítô nappali, levelezô, távoktatásos, szakirányú, valamint MBA- és PhD-képzés is. Az érettségit követôen a jelentkezôk a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán négyféle, 6 féléves - szakmai gyakorlattal kiegészített - alapképzési szakra (BA) pályázhatnak. Ezek a képzések egyaránt alkalmasak a munka világába történô beilleszkedésre, valamint a mesterszakokon (MA) való továbbtanulásra. A szakok körültekintetô kialakítása, és folyamatos fejlesztése révén hallgatóink naprakész, alkalmazható ismeretekre tesznek szert, melyben fontos szerepet játszanak a Kar gazdálkodó szervezetekkel kialakított partneri kapcsolatai. 1. Gazdálkodás és menedzsment A képzés célja: olyan gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági-, társadalomelméleti-, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények folyamatainak tervezésére, elemzésére, valamint a gazdálkodói, vállalkozói tevékenységek és folyamatok irányítására, szervezésére, továbbá kellô ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történô folytatásához. Fôbb szakmai tantárgyak: változásmenedzsment, minôségmenedzsment, üzleti tervezés, gazdasági jog, munkajog, innováció- és technológiamenedzsment, értékpapírok, kontrolling, költségvetési kapcsolatok. 2. Kereskedelem és marketing A képzés célja: olyan gazdasági és üzleti ismeretekkel, kereskedelmi és marketing-szaktudással és készségekkel rendelkezô gazdasági szakemberek képzése, akik alkalmasak a különbözô termékek és szolgáltatások keresletvezérelt beszerzésére és értékesítésére, kis- és középvállalatok kereskedelmi tevékenységének szervezésére és irányítására, továbbá kellô mélységû ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történô folytatásához. Fôbb szakmai tantárgyak: piackutatás, értékesítési politika, termékpolitika, vállalati logisztika, kereskedelmi ismeretek, fogyasztói magatartás, marketing-kommunikáció, árpolitika.

5 3. Pénzügy és számvitel A képzés célja: olyan gazdasági szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott gyakorlati ismeretek, készségek és képességek birtokában alkalmasak a vállalkozások, pénzintézetek és költségvetési intézmények pénzügyi szervezeteinek kialakítására, mûködtetésére, valamint számviteli szakfeladatok irányítására. Képesek a gazdálkodó és egyéb szervezetek számviteli politikájának és rendjének kialakítására, a számítástechnika felhasználásával való fejlesztésére, megszervezésére, a beszámolási kötelezettség teljesítésére, a költséggazdálkodás rendszerének kialakítására, fejlesztésére, mûködtetésére, a gazdálkodás elemzésére, értékelésére és ellenôrzésére, továbbá kellô mélységû ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történô folytatásához. Fôbb szakmai tantárgyak: vállalati pénzügyek, ellenôrzés, államháztartástan, banküzemtan, nemzetközi pénzügyek, költségvetési kapcsolatok. Nemzetközi kapcsolatok Az egyetemi tanulmányok során talán vissza nem térô lehetôség, hogy a Kar nemzetközi kapcsolatrendszerét kihasználva, részképzésen vegyenek részt a hallgatók valamely külföldi egyetemen. Ennek keretében 3-9 hónapot tölthetnek el a kiválasztott felsôoktatási intézményben - Oulu, Turku (Finnország), Angers, Lyon, Paris (Franciaország), Perugia, Udine (Olaszország), Valencia (Spanyolország) városában egy pályázati úton mûködô ösztöndíjrendszer (ERASMUS-program) támogatásával.

6 Kiemelt szolgáltatások Tanulmányi és Információs központ december 9-én nyitotta meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központja. A modern információs technikával, szabadpolcos könyvtári rendszerrel és korszerû konferencia- és elôadótermekkel rendelkezô intézmény egyetemünk valamennyi hallgatójának világszínvonalú feltételeket biztosít. Tanulási tér, Konferencia-tér és Szolgáltatási tér várja a tanulni és kutatni vágyókat. ETR - Coospace Az Egységes Tanulmányi Rendszer (ETR) a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak adminisztratív ügyintézését segíti elektronikus kurzusfelvétellel és vizsgára jelentkezéssel. A rendszer segítségével minden hallgató megtekintheti és ellenôrizheti a róla nyilvántartott személyes adatokat. Ezt egészíti ki a Coospace program melyet elsôként a GTK hallgatói vehetnek igénybe, virtuális színtereket kínálva a tanulási folyamatok támogatására, melyben egy-egy kurzushoz kapcsolódó önálló színtér lehetôséget ad a résztvevôk számára a kommunikációra, forrásanyagok, tematikák, tananyagok letöltésére, otthoni feladatok megoldására és értékelésére, feladatok határidejének és a elôadási, szemináriumi vagy egyéb gyakorlatai célú találkozási alkalmak számontartására. Hallgatói szervezetek Karunkon a hallgatói érdekképviseletet szolgáló Hallgatói Önkormányzat mellett további hallgatói szervezetek is mûködnek, amelyek elsôsorban a szakmai és tudományos közösségbe történô bekapcsolódást kívánják elôsegíteni. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Csongrád megyei szervezetének Ifjúsági Tagozata szorosan kapcsolódik Karunk életéhez, országos és helyi tudományos és közéleti rendezvényekkel teszi színesebbé hallgatóink mindennapjait. Az AIESEC (Közgazdász Hallgatók Nemzetközi Szervezete) Szegedi Universitas Helyi Bizottsága az egyetemi oktatás és a gyakorlati, üzleti élet kapcsolatát kívánja tovább erôsíteni. Ennek érdekében részt vesz a Nemzetközi Szabad Gyakorlatcsere programban, valamint országos és helyi programok, rendezvények szervezésében. A Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium konferenciák, elôadássorozatok, filmfesztiválok szervezésével teszi érdekesebbé a társadalomtudományok és a kultúra titkait megismerni vágyó hallgatók egyetemi éveit. Tagjai között elsôsorban közgazdász, jogász és bölcsészhallgatók találhatók meg.

7 Egyéb inf ormációk S p o r t - Egyetemünk ingyenes éjszakai úszást biztosít. Testnevelési órák keretében lehet kondizni, korcsolyázni, teniszezni, asztaliteniszezni, aerobicozni, evezni, tollas- és kosárlabdázni, valamint focizni. Az SZTE-nek van kézilabda-, jégkorong-, kosárlabda- és focicsapata. É t k e z é s - Az egyetemhez közel számos - az egyetemisták pénztárcájához igazodó - diákmenza is üzemel. K o l l é g i u m o k - Az SZTE-nek öt kollégiuma van, melyek közgazdász hallgatók számára is igénybe vehetôek. M o z i - Szegeden 3 hagyományos és egy 9 termes multiplex mozi üzemel. S z í n h á z - A Szegedi Nemzeti Színház, a Kamaraszínház és a Pinceszínház (valamint nyaranta a Szegedi Szabadtéri Játékok) változatos mûsorkínálattal várják az érdeklôdôket. E g y e t e m i k l u b o k - A szegedi kulturális élet központjai. Koncertek, kari bulik, vetélkedôk, diszkók színesítik a hallgatók mindennapjainkat

8 További információk: SZTE Gazdaságtudományi Kar H-6722 Szeged, Honvéd tér 6. Telefon: (62) Fax: (62)

Kereskedelmi Szakmenedzser

Kereskedelmi Szakmenedzser Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató

Részletesebben

REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉSI SZAK

REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉSI SZAK REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó és környezeti gazdaságtan

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó gazdaság és gazdálkodás

Részletesebben

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Marketing mesterképzési szakra felvételt nyerhetnek:

Részletesebben

KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN

KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN HR oktatás Magyarországon napjainkban és a jövıbeli lehetıségek KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN Dr. habil Szabó Lajos tanszékvezetı egyetemi docens stratégiai és fejlesztési dékánhelyettes PANNON

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

Verzió: 3.0 SZTE GTK Általános és oktatási Dékánhelyettes SZTE GTK Virtuális Tanácsadó Utolsó módosítás:

Verzió: 3.0 SZTE GTK Általános és oktatási Dékánhelyettes SZTE GTK Virtuális Tanácsadó Utolsó módosítás: A dokumentum jellemzői: A dokumentum címe: SZTE-GTK-kereskedelem és marketing alapszak-nappalikurzuslista.pdf A dokumentum tartalma: SZTE GTK kereskedelem és marketing képzés nappali tagozat kurzuslistája

Részletesebben

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 008 szeptemberében levelező tagozaton, 009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Közgazdálkodás és közpolitika

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR A A tanulás s az, amely mővel, m a munka az, amely gazdagít. t. Keleti KárolyK (1833-1892) 1892) Amit kínálunk. Amirıl szó lesz. Az infrastruktúra

Részletesebben

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés Edutus Főiskola 2015 A továbbképzés célja a folyton változó piaci körülmények között működő gazdálkodó szervezetek sikeres tevékenységéhez szükséges vezetői készségek

Részletesebben

Szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, számvitel szakon

Szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, számvitel szakon Számvitel MA szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a nemzetközi összehasonlításban versenyképes, korszerű elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítását követően képesek a gazdálkodó egységek

Részletesebben

Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar

Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Óbudai Egyetem Óbudai Egyetem 130 éves múlt Hat+1 kara, három telephelye, 17 épülete, öt kollégiuma van Három doktori iskola, K+F Innovációs Központ Alapképzés, Mesterképzés, Felsőoktatási Szakképzés Továbbtanulási

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Dátum Esemény 2016. augusztus 21. (vasárnap) augusztus 25. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét augusztus 29. (hétfő): 8 órától ÁJK 2016. augusztus

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Dátum Esemény 2017. augusztus 27. (vasárnap) augusztus 31. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét szeptember 4. (hétfő): 8 órától ÁJK 12 órától GÉIK

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék

KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK 1.

Részletesebben

Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. Felvételi tájékoztató. F a c u l t y o f E c o n o m i c s

Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. Felvételi tájékoztató. F a c u l t y o f E c o n o m i c s Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Felvételi tájékoztató G a z d a s á g t u d o m á n y i K a r / G T K F a c u l t y o f E c o n o m i c s 1 G a z d a s á g t u d o m á n y i K a r / G T K ALAPKÉPZÉSEK

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Gazdálkodási és menedzsment szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ

Részletesebben

KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSI MENEDZSER FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSI MENEDZSER FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSI MENEDZSER FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék Kódszám Össz. érték Követelmény-modul Előkövetelmények

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK.

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK. SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Szakirányok Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Szolnok

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Mesterképzések. (nappali és levelező tagozat)

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Mesterképzések. (nappali és levelező tagozat) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Mesterképzések (nappali és levelező tagozat) Budapest, 2011. november Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK MSc/MA képzés bemutatása karonként nappali

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA. SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV érvényes a 2010/2011. tanévtől felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.) LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS TAGOZAT Szakirányok BANKI SZAKIRÁNY CONTROLLING SZAKIRÁNY

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN Sándorné dr. Kriszt Éva rektor 2009. november 27. 1 Intézményünk története A BGF három nagy múltú főiskola egyesítésével

Részletesebben

Dr. Hetesi Erzsébet A közgazdasági képzés többfokozatú rendszerének és a kreditalapú képzés együttes bevezetésének koncepciója a SZTE GTK-án

Dr. Hetesi Erzsébet A közgazdasági képzés többfokozatú rendszerének és a kreditalapú képzés együttes bevezetésének koncepciója a SZTE GTK-án Dr. Hetesi Erzsébet A közgazdasági képzés többfokozatú rendszerének és a kreditalapú képzés együttes bevezetésének koncepciója a SZTE GTK-án I. Kihívások, feltételek Az elmúlt években a hazai felsőoktatás

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

Verzió: 7.0 SZTE GTK Oktatási Dékánhelyettes Utolsó módosítás:

Verzió: 7.0 SZTE GTK Oktatási Dékánhelyettes Utolsó módosítás: A dokumentum jellemzői: A dokumentum címe: SZTE_GT_gazdálkodási és menedzsment_nappali_kurzuslista_ mintatanterv.pdf A dokumentum tartalma: SZTE GT gazdálkodási és menedzsment szak nappali tagozat kurzuslistája

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés

Részletesebben

Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak

Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak A képzés célja olyan szakigazgatási agrármérnökök képzése, akik az elsajátított elméleti és gyakorlati ismereteik birtokában képesek a termeléssel, szolgáltatással

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

Neptun kurzus. Féléves óraszám. K3 10 Kollokvium 3 - C tantárgyak: Szabadon választható tantárgyak 10 Kollokvium 2 * Szaktanszék beosztása szerint

Neptun kurzus. Féléves óraszám. K3 10 Kollokvium 3 - C tantárgyak: Szabadon választható tantárgyak 10 Kollokvium 2 * Szaktanszék beosztása szerint SZOLNOKI FŐISKOLA Tantárgy kód Tantárgy/Oktató A tantárgyak: Kötelező tantárgyak kommunikáció 1. LSKR022A Dr. Pólya Éva Termékhasznosság és LSKR021A Dr. Szakács Attila LSNG016A LSKR008GY LSKR009GY Külkereskedelmi

Részletesebben

Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens

Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens Felsőfokú szakképzés OKJ 55 345 02 0010 55 01 Érettségi utáni 2 éves (4 félév) szakképzés, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában, nappali tagozaton.

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező

EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség Tagozat: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit Kódja

Részletesebben

5.a. sz. melléklet SZAKMAI RÉSZBESZÁMOLÓ I. LEADÁSA: A BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKOT KÖVETŐ HÓNAP 05-e HELYE: SZAKVEZETŐ INTÉZET

5.a. sz. melléklet SZAKMAI RÉSZBESZÁMOLÓ I. LEADÁSA: A BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKOT KÖVETŐ HÓNAP 05-e HELYE: SZAKVEZETŐ INTÉZET 5.a. sz. melléklet SZAKMAI RÉSZBESZÁMOLÓ I. LEADÁSA: A BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKOT KÖVETŐ HÓNAP 05-e HELYE: SZAKVEZETŐ INTÉZET Szak megnevezése: Szakirány megnevezése: Beszámoló időszaka: év hó nap év hó nap

Részletesebben

ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM

ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM INTÉZMÉNYI AZONOSÍTÓ: FI83995 TÁJÉKOZTATÓ A KÜLSŐ SZAKMAI GYAKORLAT TELJESÍTÉSÉRŐL A külső szakmai gyakorlatot a következő szakokon kell teljesíteni: a) felsőoktatási szakképzések

Részletesebben

Duális képzés a BGF GKZ gyakorlatában. Lambertné Katona Mónika BGF-GKZ

Duális képzés a BGF GKZ gyakorlatában. Lambertné Katona Mónika BGF-GKZ Duális képzés a BGF GKZ gyakorlatában Lambertné Katona Mónika BGF-GKZ HELYZETÉRTÉKELÉS MÚLT.2014 2015 JÖVŐ PILOT AKKREDITÁCIÓ DUÁLIS KÉPZÉS 2 SZAKON DUÁLIS KÉPZÉS BŐVÍTÉSE 2 Mérföldkövek: A MÚLT - 6 partnerrel

Részletesebben

Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakügyintéző Képzés. Tematika. Gazdálkodás modul. Marketing alapjai

Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakügyintéző Képzés. Tematika. Gazdálkodás modul. Marketing alapjai BGF PSZK Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakügyintéző Képzés Tematika Gazdálkodás modul Marketing alapjai Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi

Részletesebben

TANTERV - érvényes a 2011-2012- es tanévtől

TANTERV - érvényes a 2011-2012- es tanévtől TANTERV - érvényes a 2011-2012- es tanévtől BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR Szakterület: MENEDZSMENT Szakirány: MENEDZSMENT - MAGYAR TAGOZAT Végzettség: Egyetemi végzettség (BSc) Közgazdaságtan

Részletesebben

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A legkülönfélébb üzleti területek sorra vezetik be az üzletfejlesztést, amelynek révén biztosítani kívánják a hosszú távú jövedelmezőséget

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK NEMZETÖZI GAZDÁLODÁS ALAPÉPZÉSI SZA Szak neve: Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak Indított akkreditált specializációk (a szak -jában még nem nevesített specializációk): ülgazdasági-vállalkozási EU-integráció

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 2012. Hogyan tovább? Gyakran Ismételt Kérdések

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 2012. Hogyan tovább? Gyakran Ismételt Kérdések Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 2012 Hogyan tovább? Gyakran Ismételt Kérdések Mi a lényege a változásnak? 2011. december 23.: új Felsőoktatási törvény gyakorlatilag megszűnt az ingyenes

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak, Gazdálkodási és menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:

Részletesebben

Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés mintatanterve

Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés mintatanterve Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés mintatanterve Nappali tagozat tantárgy számonkérés 1. 2. 3. 4. kredit (koll / gyj / tanóraszám (heti/ féléves), tanóratípus (ea / sz / gy / konz) száma

Részletesebben

SZTE gyakornokok fogadásának lehetőségei, előnyei. Fazekas Melinda SZTE Karrier Iroda 2013. április 8.

SZTE gyakornokok fogadásának lehetőségei, előnyei. Fazekas Melinda SZTE Karrier Iroda 2013. április 8. SZTE gyakornokok fogadásának lehetőségei, előnyei Fazekas Melinda SZTE Karrier Iroda 2013. április 8. Kötelező és alternatív szakmai gyakorlatok Kötelező szakmai gyakorlat: az SZTE-n GTK (14 hét), MK (12

Részletesebben

Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Az életnek, az életre képzünk! #degtk Legfiatalabb kar 2014 Jogelőd karok: KTK & GVK Hallgatói létszámát tekintve az Egyetem legnagyobb kara 10 intézet kollégái

Részletesebben

1. félév 2. félév 3. félév 4. félév 5. félév 6. félév Mikroökonómia. Alkalmazott lineáris algebra 9+6k4 Operációkutatás

1. félév 2. félév 3. félév 4. félév 5. félév 6. félév Mikroökonómia. Alkalmazott lineáris algebra 9+6k4 Operációkutatás Gazdálkodási szak főiskolai szintű levelező képzés mintatanterve 1. félév 2. félév 3. félév 4. félév. félév. félév Mikroökonómia Makroökonómia Alkalmazott lineáris algebra 9+k4 Operációkutatás Vezetés-szervezés

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2019. január 16. (BDG) Tájékoztató 2019. január 16. 1 / 28 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar ÜZLETI KÉPZÉSEK

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar ÜZLETI KÉPZÉSEK Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar ÜZLETI KÉPZÉSEK Az Eszterházy Károly Egyetem szakjai 9 felsőoktatási szakképzés 36 alapszak 14 mesterképzés 21 osztatlan szak (20 tanári szak, 80 szakpár) 2

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,

Részletesebben

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak A képzés célja olyan gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökök képzése, akik képesek a termeléssel, szolgáltatással, szaktanácsadással összefüggő szervezési

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi marketing. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi marketing. tanulmányokhoz Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment Tanszék III. évfolyam BA- GM/VSZ TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi marketing tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2014 A képzés teljesítése után a hallgatók képesek lesznek saját kisvállalkozásban, vagy egy működő rendezvényszervező partnereként különféle

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz III. évfolyam Pénzügy-Számvitel szak, Számvitel szakirány Gazdálkodás és Menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2016/2017 tanév II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Képzési és kimeneti

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tárgy Neptun kódja: LOGI1K0MPZC

Részletesebben

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Információs nap 2018. szeptember 5. Dr. Molnárné Dr. Barna Katalin, oktatási dékánhelyettes Zaránd Szilvia, oktatási referens Hova is kerültem? Dékán Dékánhelyettesek

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Dátum 2018. augusztus 26. (vasárnap) augusztus 30. (csütörtök) 2018. szeptember 3. (hétfő) szeptember 7. [levelező tagozaton szeptember 8. (szombat)

Részletesebben

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest 2013 Nyomtatott kommunikáció

Részletesebben

VALÓSÍTSD MEG ÖNMAGAD ÉS VÁLLALKOZZ! a vállalkozói létet a hallgatókkal megismertető kurzus a Szegedi Tudományegyetemen #ötletelj #tervezz #vállalkozz

VALÓSÍTSD MEG ÖNMAGAD ÉS VÁLLALKOZZ! a vállalkozói létet a hallgatókkal megismertető kurzus a Szegedi Tudományegyetemen #ötletelj #tervezz #vállalkozz VALÓSÍTSD MEG ÖNMAGAD ÉS VÁLLALKOZZ! a vállalkozói létet a hallgatókkal megismertető kurzus a Szegedi Tudományegyetemen #ötletelj #tervezz #vállalkozz KEDVES HALLGATÓ! LEENDŐ VÁLLALKOZÓ! Azzal, hogy kezedbe

Részletesebben

Előadó: Károly Róbert Főiskola

Előadó: Károly Róbert Főiskola Előadó: Károly Róbert Főiskola 1 A képzés szintjei és finanszírozása Magyar állami ösztöndíjas Önköltséges Mesterképzési (MA/MSc) szak Képzési idő 4 félév Alapképzési (Ba/BSc) szak Képzési idő: 6-7 félév

Részletesebben

Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai. 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Dr. Szakály Zoltán egyetemi tanár

Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai. 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Dr. Szakály Zoltán egyetemi tanár Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai 2. A neve, beosztása: egyetemi tanár 3. Szak megnevezése: Kereskedelem és Marketing BA szak, levelező tagozat 4. A tantárgy

Részletesebben

Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9.

Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9. Fakultációválasztás előtt Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella 2017. február 9. Továbbtanulási lehetőségek 1. Szakma (OKJ képzés) tanulása 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2017. január 11. (BDG) Tájékoztató 2017. január 11. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

TANTERV érvényes a as tanévtől kezdődően BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR

TANTERV érvényes a as tanévtől kezdődően BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR TANTERV érvényes a 2017-2018-as tanévtől kezdődően BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR Szakterület: MENEDZSMENT Szak/Oktatási program: MENEDZSMENT (magyar nyelven)

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.

Részletesebben

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor.

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor. A Gazdaságtudományi Kar története A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara 1987 szeptemberében nyitotta meg kapuit hallgatói előtt. A következő sorokban a Kar eltelt csaknem 20 évének eseményei, tényei,

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOK RÉSZÉRE 2017-2018. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2016. január 27. (BDG) Tájékoztató 2016. január 27. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu ÓBUDAI EGYETEM Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása Alba Regia Egyetemi Központ Székesfehérvár Akkor.. és Most KANDÓ 1971 Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ 2013 Alba Regia Egyetemi Központ

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai desztináció menedzsment Szálloda Team Academy Képzési terület,

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak Gazdálkodási és menedzsment szak Emberi erőforrások szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz LEVELEZŐ OKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS

Részletesebben

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés (Finance and Account

Részletesebben

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú

Részletesebben

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2017 Üzletfejlesztési menedzser Az innovatív szervezetek, mint az Apple, a Google és a többi nagynevű cég sikereinek vizsgálata során

Részletesebben

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA)

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

ÜZLETI INFORMATIKA SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelménye

ÜZLETI INFORMATIKA SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelménye ÜZLETI INFORMATIKA SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelménye Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi

Részletesebben

KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK

KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK JOGI SZAKOKLEVELES HR SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1. A szakirányú továbbképzési szakok megnevezése: Jogi szakokleveles HR szaktanácsadó 2. A szakképzettség

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz I. évfolyam Pénzügy-Számvitel Szak, Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:

Részletesebben

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest, 2013. CSOMAGOLÁSTECHNOLÓGUS

Részletesebben

Nemzetközi gazdálkodás szak

Nemzetközi gazdálkodás szak A szak megnevezése: Nemzetközi gazdálkodás szak A specializációt gondozó oktatási szervezeti egységek megnevezése: Nemzetközi Gazdálkodás Intézet Társadalomtudományi Intézet Világgazdaság és Nemzetközi

Részletesebben

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,

Részletesebben

2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei

2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi

Részletesebben

ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE

ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE 1. sz. Melléklet Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetetett Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE a Babeş-Bolyai Tudmányegyetem alap-, mester- és doktori képzős,

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

Részletesebben

statisztikai módszerekkel

statisztikai módszerekkel Statisztikai világnap 2010. október 20. Az oktatási kiválóság g mérése m statisztikai módszerekkel Sándorné dr. Kriszt Éva rektor A mérésrm sről l elméleti leti megközel zelítésben A A mérés m s fogalma,

Részletesebben

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2017 A képzés teljesítése után a hallgatók képesek lesznek saját kisvállalkozásban, vagy egy működő rendezvényszervező partnereként különféle

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2018. január 10. (BDG) Tájékoztató 2018. január 10. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodás Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési

Részletesebben

nappali tagozat Kötelező tárgyak

nappali tagozat Kötelező tárgyak Edutus Főiskola A 2014/2015. tanévtől beiratkozók számára. Turizmus és vendéglátás alapszak nappali és levelező tagozat nappali tagozat Kötelező tárgyak Minden hallgatónak kötelező teljesítenie e tantárgycsoport

Részletesebben

MBA PROGRAM. Master of Business Administration POSZTGRADUÁLIS MENEDZSERKÉPZÉS

MBA PROGRAM. Master of Business Administration POSZTGRADUÁLIS MENEDZSERKÉPZÉS MBA PROGRAM Master of Business Administration POSZTGRADUÁLIS MENEDZSERKÉPZÉS Köszöntô 1 Tisztelt Érdeklôdô Leendô Hallgatónk! A SZTE Gazdaságtudományi Kara az elmúlt évben indította el az MBA képzést.

Részletesebben

2019. ÉVI KERESZTFÉLÉVES ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT ALAPKÉPZÉSEK ÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK

2019. ÉVI KERESZTFÉLÉVES ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT ALAPKÉPZÉSEK ÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK 2019. ÉV KERESZTFÉLÉVES ELJÁRÁSBAN MEGHRDETETT ALAPKÉPZÉSEK ÉS FELSŐOKTATÁS SZAKKÉPZÉSEK Alapképzés, osztatlan képzés Nappali képzések idő A N K emberi erőforrások (2) 220 000 Ft 7 1 < 60 A N K gazdálkodási

Részletesebben

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től 1. Szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi előtti

Részletesebben