HOGYAN KOVÁCSOLJON ELŐNYT A VÁLSÁGBÓL?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HOGYAN KOVÁCSOLJON ELŐNYT A VÁLSÁGBÓL?"

Átírás

1 HOGYAN KOVÁCSOLJON ELŐNYT A VÁLSÁGBÓL? 12 PONTOS ELLENŐRZŐLISTA Önnek is összerándul a gyomra, ahogy nézi a válság okozta rombolást a vállalkozásában? A válságról nem Ön tehet, ez váratlanul ért minket, de ezzel az ellenőrzőlistával enyhítheti a hatásait. Sőt, ámulatba ejtő eredményeket produkálhat. 12 olyan tippet adok Önnek ebben a füzetben, amelyeket azonnal alkalmazhat a gyakorlatban arra, hogy minimális (vagy akár nulla) kiadással új vevőket szerezzen vállalkozásának kihasználva az internet adta lehetőségeket! A magyar vállalkozók 90%-a nem is tudja, milyen bevételekről mond le azzal, hogy nem használja (vagy rosszul használja) az interneten sokszor ingyen - elérhető eszközöket. Kiknek szól ez a füzet? Azoknak a kis- és középvállalkozóknak, akik megsínylették a válságot: esett a bevétel és nőtt a kiadás. Akik tudják, hogy vannak az interneten lehetőségek, de még nem ismerik azokat. Akik már ismerik, de még nem igazán tudják használni az online eszközöket. Akik nem akarnak zsákbamacskát venni, amikor elkészíttetik honlapjukat. Akiknek a honlapja már kész van, de csak viszi a pénzt ahelyett, hogy hozná. Kiknek nem szól? Akik ismerik és a vállalkozásukban már helyesen használják az internet adta ragyogó lehetőségeket. Akik úgy érzik, hogy az internet nekik kínai és nem is hajlandóak rászánni egy kis időt arra, hogy megismerjék.

2 Érdemes elolvasni ezt a füzetet? Az alábbi vélemény alapján eldöntheti: Kedves Csaba! Először is szeretném megköszönni az értékes hírleveleit! Sokszor jókat derülök rajtuk, de minden alkalommal találok bennük olyan jól hasznosítható információt, tanácsot, amit eddig még senki mástól nem kaptam meg, amióta honlappal ill. webáruházzal rendelkezem. Minden egyes ötletét komolyan fontolóra vettem, és azt kell hogy mondjam, hogy kevés olyan jó befektetésem volt életemben, mint az shp-s honlap! Gyakorlatilag szóról szóra bejött minden! Sőt, az Ön tanácsai új gondolatokat ébresztettek bennem, és olyan ötletek pattantak ki a fejemből, amik ezen "kezdő lökés" nélkül valószínűleg még sokáig porosodtak volna valamelyik agytekervényem rejtett zugában, vagy talán soha nem születtek volna meg:-) Pintér Zsuzsa feldragakoekszer.shp.hu

3 Ilyen volt (2003) Éves bevétel: 0 Ft Ilyen lett (2008) Éves bevétel: 29 millió Forint Szinte az összes létező hibát elkövettem, amit el lehet követni azért, hogy a honlap egyetlen fillér profitot se termeljen. Ezeket a hibákat a magyar honlapok 90%-a elköveti a mai napig! Miért jó ez Önnek? Mert ha a konkurense is elköveti, akkor az interneten igencsak beelőzheti. Nézze meg Ön is: Ebben a füzetben röviden leírom, mik a legfőbb különbségek a két honlap között. Olyan eszközök, módszerek, amelyeket Ön is könnyedén vagy kis segítséggel alkalmazhat, hogy honlapját egy elektronikus tájékoztató brossúra szintjéről felhozza a profittermelő értékesítési rendszer szintjére.

4 Sikerre kényszerítve Személyes történetem. Hogyan váltotta fel a nulla profitos honlapot az a honlap, ami piacvezetővé tette a céget? Már hat évvel ezelőtt honlapkészítéssel foglalkoztam. Mint ahogy akkor több százan Magyarországon. Természetesen én is elkövettem azokat a hibákat, amiket a legtöbb cég. Beálltam a sorba. Készítettem egy bemutatkozó honlapot, amin fent volt az, hogy ki is vagyok én, mik a tevékenységeim, mik a referenciáim és hol lehet elérni. Nos, azt hiszem már kitalálta, hogy ez a honlap mennyi pénzt termelt nekem. Így igaz, egyetlen árva fillért sem. Napközben - mint a saját üzletkötőm - megrendelések után szaladgáltam, aztán este és hétvégéken leültem a számítógép elé és elkészítettem amit megrendeltek. A honlapon napi 5-10 látogató volt, de senki nem vette fel velem a kapcsolatot úgy, hogy láttam a honlapját és szeretnék önnel készíttetni egy honlapot. Magyarán a honlap az csak háttérként szolgált a munkámhoz. Meg tudtam mutatni az érdeklődőknek, hogy milyen munkáim voltak már. Valamint büszkén ráírtam a névjegyemre a honlapom címét. Nagyjából ennyi haszna volt a honlapnak. Aztán sajnos történt a családban egy kis probléma. A nagymamám megbetegedett és állandó felügyeletre szorult. A családban én voltam az egyetlen ember, aki meg tudta oldani, hogy folyamatosan ott kegyen mellette. Így hát a számítógépemmel együtt odaköltöztem a nagyihoz és vigyáztam rá, amíg felépült. Hétvégén a család többi tagja felváltott és ilyenkor tudtam új megrendeléseket szerezni. Nos, ebben a helyzetben igencsak nehéz volt új üzletekre szert tenni. Ezért hát elkezdtem a neten keresgélni pénzkeresés, távmunka és hasonló lehetőségeket, amivel kényszerített helyzetemben tudok tenni valamit. Hát, nem tudom, hogy Ön keresgélt-e már ilyeneket, de az eredmény kiábrándító volt. Semmi olyan, amivel akár csak egy minimálbérre valót meg lehetne keresni. Aztán jött az ötlet és rákerestem a marketing és az internet marketing kifejezésekre. Találtam pár honlapot, amik szintén feledhető élményt nyújtottak, de volt köztük kettő, amelyik igencsak felkeltette az érdeklődésemet.

5 Érthető, emberi nyelven rengeteg hasznos tanácsot adtak arra vonatkozóan, hogyan lehet egy meglévő vállalkozást sikerre vinni az interneten vagy hogyan lehet egy jó ötletből pénzt csinálni egy jól felépített online értékesítési rendszerrel. Mivel jobb dolgom úgysem volt, ezért mélyebben beleástam magam a témába és tanulni kezdtem. Aztán elkezdtem próbálgatni a szárnyaimat. Nézzük, hogy működik-e a gyakorlatban az, amit leírtak. Mert ugye a puding próbája az evés és messziről jött ember, azt mond amit akar. Szeretem ha a szép nem csak elméletben szép. Így hát belevágtam és a tanultak alapján elkezdtem építgetni a vállalkozásomat. Most visszanézve az elejére mosolygok azon amiket csináltam, de hát valahol el kellett kezdeni. Az első hónapban volt egy megrendelőm. A második hónapban már kettő. Ezen a ponton valószínű már sokan feladták volna, mert két havi kemény munkáért forint az nem egy álomfizetés. De a következő hónapban már öt megrendelés érkezett és ez azt mutatta, hogy növekszik a dolog, van remény. Fél év múlva már havi forintot kerestem vele, ami fedezte a megélhetésemet. Eltelt újabb három hónap és már havi forintom volt, ami itt Borsod megyében elég szép összeg. Egy évvel a kezdés után félmilliós bevételeim voltak és másfél év után értem el a havi egy milliós bevételt. Ezek a bevételek csak olyan vásárlóktól származtak pár barát kivételével, akik a honlapon keresztül találtak rám. És mivel a tevékenység legnagyobb része automatizálva van, (a tájékoztatás, a gyakori kérdések megválaszolása, a megrendelések stb.) a legtöbb ügyféllel csak annyi kapcsolatom volt, hogy postáztam neki a számlát a befizetett összegről. Tavaly, 2008-ban összesen 29 millió forintos bevételt realizáltunk a honlapon keresztül minimális kiadás mellett. Mindezt úgy, hogy a szabadidőm több, mint hat éve, amikor éjjel- nappal hajtottam, hogy meglegyen a napi betevő. Ebben a füzetben leírtam azokat az eszközöket és technikákat, amelyekkel eljutottam idáig. Ezek tanulmányozásával és használatával el tud indulni. De nem ígérek könnyű munkával gyors meggazdagodást. Nem akarom a rózsaszín felhőket fújni, azt megteszik mások, aztán vagy bejön, vagy nem. De a tapasztalatom az, hogy nem. Itt a sikerhez kitartó munkára és megfelelő eszközökre van szükség. Az eszközöket itt megismerheti. A kemény munkát viszont Önnek kell hozzátennie.

6 1 Ez lesz vállalkozása legértékesebb kincse! Ha ezt kihagyja, akkor elveszítheti a potenciális vásárlói 90%-át. Ezek azok az emberek, akik még nem akarnak vásárolni, csak nézelődnek, keresik a legjobb megoldást a problémájukra. Lehet, hogy az Ön terméke lenne a legjobb megoldás, de nekik még nem tud eladni. Így ha a honlapon csak a cég bemutatója és a termékek vannak, akkor a látogatók csak szétnéznek és továbbállnak. Aztán később amikor a vásárlásra kerül a sor vagy visszajönnek, vagy mennek a konkurenciához. A legjobb, amit ennek kiküszöbölésére tehet az, ha megszerzi a látogató elérhetőségét. cím, postacím, telefonszám. Attól függ, hogy milyen területen végzi a tevékenységét. Így nem csak egy újabb látogató lesz, aki vagy visszatér vagy nem, hanem Ön kap egy lehetőséget arra, hogy tartsa vele a kapcsolatot. Ezt pedig az interneten minimális költséggel megteheti! A legnagyobb internetguruk így vélekednek erről: Ha a honlapomnak csak egy célja lehetne, akkor az lenne, hogy megszerezzem a látogatók címét. A vállalkozásom legnagyobb értéke az ügyfeleim adatbázisa. Nem az eszközök, nem az ingatlanok, hanem azoknak az ügyfeleknek az adatbázisa, akik egyszer már érdeklődtek vagy vásároltak nálam. Az én véleményem az, hogy ha nem építettük volna szorgalmasan évről-évre az ügyféladatbázisunkat, akkor ma a negyedét sem keresnénk mint most. Sőt, egy ügyféladatbázist felhasználhat arra is, hogy partnercégekkel együttműködve, az ő termékeiket értékesítve további bevételekre tegyen szert. Nekünk egy ilyen együttműködés Forint bevételt hozott úgy, hogy összesen négy előre megírt t küldtem ki az ügyféladatbázisunk tagjainak. Ezt hívom én potyapénznek. Ha megvan a látogató címe, akkor később küldhet neki eket, amivel több legyet üthet egy csapásra. Bizalmat építhet úgy, hogy hasznos tanácsokkal, információkkal látja el az olvasókat. Aki először jár az Ön honlapján, még nem ismeri Önt. Az interneten pedig sokkal bizalmatlanabbak az emberek. Tenni kell azért, hogy elnyerjük a bizalmukat. Olyan információkkal, amelyek hozzásegítik a látogatót ahhoz, hogy megoldódjon egy problémája, sokat tehetünk ezért. Szaktekintéllyé válhat az olvasó szemében, ha valóban használható információkat kap Öntől. Nem feledkezik meg Önről a látogató és ha a vásárlásra kerül a sor, akkor nagyobb az esélye, hogy Öntől vásárol, mint a konkurenciától. A honlapján ha ügyesen vezeti a látogatót (erről a későbbi fejezetekben még írok) azok a látogatók fogják megadni az elérhetőségeiket, akik potenciális vevők. Tehát valamilyen szinten érdeklődnek a termékei, szolgáltatásai iránt. Taníthatja a látogatót és ezáltal ráébresztheti, hogy az Ön terméke a jó megoldás a problémájára. Manapság egyre több cég ébred rá arra, hogy ezzel jelentősen bővítheti az ügyfélkörét. Ha Ön mellőzi ezt, akkor lehet, hogy a konkurense fogja megszerezni a vevő elérhetőségét, majd később a vevő pénzét is.

7 2 Így szerezze meg a legértékesebb kincset Egyik kedvenc sorozatom a LOST, eltűntek. Tudja, ahol egy repülőgép lezuhan, a túlélők hónapokig egy szigeten rekednek és mindenféle izgalmas kalandokba keverednek. Van benne egy jelenet, aminek a megértése hozzásegítheti Önt ahhoz, hogy a honlapjával még több vevőt szerezzen. Van benne egy koreai férfi, Jin, akinek az édesapja halász volt. Ketten elindulnak halat fogni és szólnak Jinnek, hogy tartson velük. Megállnak a sekély vízben, bedobják a hálót, majd kihúzzák, újra bedobják és újra kihúzzák. Jin eközben csak üldögél egy sziklán, egy tengeri sün (vagy valami más tengeri herkentyű) tüskéit csipegeti le és dobálja be a vízbe. A másik kettő mérgesen néz rá, mert ők szenvednek a halfogással, míg Jin csak üldögél és tüskéket dobál. Néha-néha beleakad egy hal a hálójukba. Aztán amikor Jin úgy látja, hogy már elég sok tüskét bedobált a vízbe, akkor fogja a hálót, belemeríti a vízbe, kihúzza és láss csodát, tele van hallal. Hoppá...hogy is hívják ezt a horgászok? Csali? Bizony úgy. Mit gondolna egy olyan horgászról, aki csali nélkül dobná be a horgot? A csali az egy olyan dolog, amit a halak szeretnek és odacsalogatja őket a horoghoz (vagy hálóhoz). Ha a terméket reklámozza, akkor ugyanazt csinálja, amit száz másik cég. Aztán a vevőre bízza azt, hogy Önt választja, vagy a másik céget. És jöhet az árharc. Aki olcsóbb, attól vásárolnak. De lehet ügyesebb és készíthet Ön is ilyen csalit a potenciális vevőinek. Adhat nekik ingyen valamit, ami értékes, Önnek mégsem kerül semmibe (vagy minimális kiadással megoldható). Máris másképp fognak Önre nézni a potenciális vásárlók. Nem még egy lesz a sok közül, hanem az az egy, aki először ad, utána kér. Hatalmas különbség. Csak gondoljon egy olyan termékre, amit Ön szeretne megvásárolni. Melyik lenne szimpatikusabb? Aki csak reklámoz, vagy aki már akkor is segít Önnek, ha még nem vásárolt? Íme, itt van 10 példa olyan csalikra, amelyek működnek a gyakorlatban: 1. Letölthető tanulmány az adott területen elkövethető hibákról. Emberek vagyunk, félünk attól, hogy rosszul döntünk, mert nincs elég információnk. Így örülünk annak, ha valaki felhívja ezekre a figyelmünket. ( Pl: ) 2. Teszt, amit a látogató kitölthet a honlapon és az eredményét ben kapja meg. Az ember kíváncsi természet. Szereti magát kipróbálni, tesztelni. Szeretjük tudni, hogy egy adott területen mennyit tudunk, hol tartunk. 3. Termékminta Ha alacsony költségen meg tudja oldani, hogy a látogató megkapja és kipróbálhassa a terméket, azzal ha a termék valóban jó vásárlásra csábíthatja az érdeklődőket.

8 4. Ingyenes próbalehetőség A legjobb példa erre a tesztvezetés, vagy pl. az shp.hu honlapvarázslója, ahol két hétig használhatja az érdeklődő a rendszert és megismerheti annak lehetőségeit és korlátait. 5. tanfolyam Hasznos tanácsokkal láthatja el a látogatókat a tevékenységével kapcsolatban. Ha autószerelő, akkor az autóval, a vezetéssel kapcsolatos hasznos információkat küldhet neki minden héten. Ha kisállat kereskedő, akkor az állatok tartásáról, etetéséről, egészségének megőrzéséről írjon az olvasóinak. 6. Audio CD, vagy letölthető hanganyag. Ez hasonló az előzőhöz, csak nem olvasható, hanem hallgatható anyagot küldünk az érdeklődőknek. A CD akkor lehet hasznos, ha a célpiacunk sokat autózik és így kihasználva az autóban töltött időt, meg tudja hallgatni a CD-t. 7. Oktató videó Amikor mi elkészítettük és elérhetővé tettük az shp.hu honlapvarázsló oktatóvideóit, az látványos növekedést eredményezett azonnal a bevételben. Egy kép többet ér ezer szónál. Egy mozgókép pedig többet ér ezer képnél. A webes videóknak egy külön fejezetet szántam ebben a füzetben. 8. Kupon Sokan, ha a vásárláskor kedvezményhez juthatnak, akkor ezer örömmel megadják ezért cserébe az címüket. 9. Ajándék termék Ha van olyan terméke, amit ajándékba tud adni, akkor lehet, hogy megéri ajándékba adni annak, aki megadja az elérhetőségét és ellátogat az üzletébe. Pl: 10. Nyereményjáték Az elérhetőségért cserébe a látogató részt vehet egy sorsoláson. Fontos, hogy a nyeremények úgy legyenek megválasztva, hogy a célközönségünket vonzzák. A legjobb, ha saját terméket vagy szolgáltatást adunk a nyertesnek. Ha ez nem megoldható, akkor mindenképp a célpiacunkat vonzó ajándékot válasszunk.

9 3 Legyen az Ön honlapja egy kincsesbarlang. Az eredmény: gyakran visszatérő látogatók és lelkes ajánlások. Szeretné, ha látogatói állandóan visszajárnának honlapjára? Sőt, lépten-nyomon ajánlanák azt a barátaiknak? Készítsen nekik kincsesbarlangot. Csak gondolja végig: ha Ön valamire kíváncsi, legyen az bármilyen termék vagy szolgáltatás, akkor minek örül jobban? Ha talál egy honlapot, ahol ott a termék és mellette az ár egy pár soros megjegyzéssel? Vagy szimpatikusabb az, ha talál egy honlapot, ahol az adott termékről alapos leírást és egyéb hasznos információkat talál? Ilyeneket mint például: Kinek ajánlott, kinek nem. Felhasználási területek. Tippek az alkalmazásra. Milyen veszélyek lesnek a vevőre a használat során? Mire figyeljen oda vásárláskor? Videókat a termék használatáról, működéséről. Mivel az interneten nem tudjuk megfogni, megszagolni, megkóstolni, kipróbálni a terméket, ezért szeretjük, ha minél több információt megkapunk róla. Ha Ön összeállít a termékéről egy ilyen kincsesbarlangot a látogatóinak, azzal megint több legyet üt egy csapásra: 1. Látogatói vissza fognak járni, ha valamire kíváncsiak, ha információkra van szükségük, mert tudják, hogy ott megtalálják, amit keresnek. 2. El fogják tenni a honlapját a kedvencek közé, hogy később gyorsabban megtalálják. 3. Barátaiknak is lelkesen ajánlani fogják az Ön honlapját, ha az adott terület kerül szóba. 4. A tevékenysége kulcsszavait több oldalon tudja elhelyezni és így a keresőkből is több találatot kaphat. Tipp: ha Ön valami után kutat az interneten, akkor figyelje meg magát. Mit és hogyan keres? Milyen oldalak tetszenek Önnek és milyenek nem? Melyiken vásárolna és melyiken nem? Miért? Próbálja ki most. Meglátja, rögtön más szemmel fog nézni a saját és mások honlapjaira.

10 4 Nincs szebb annál, mint amikor egy munkának többször is élvezzük a gyümölcsét. A linképítés pontosan ilyen terület. De mielőtt belevágnánk értsük meg pontosan mi is az a link és mi az a linképítés. Link: az a szöveg vagy kép egy weboldalon, amire ha rákattint, akkor eljut egy másik weboldalra. Pl. egy menü minden egyes pontja egy link. Ha nem a menühöz tartozik, akkor általában arról lehet felismerni, hogy kék színű és alá van húzva. Linképítés: linkek elhelyezése más weboldalakon úgy, hogy aki ott rákattint, akkor az Ön honlapjára jusson el. Az elmúlt években rengeteg honlapot figyeltem meg és láttam azt, hogy alapvető probléma az, hogyan szerezzenek látogatókat, érdeklődőket. Nos, a linképítés erre az egyik legjobb megoldás. A linképítés előnyei: Hosszú távon stabil látogatottságot biztosít. (itt a kulcsszó a hosszú távon ) Egyszerű látogatók helyett, tudatos internetezők, potenciális ügyfelek érkeznek az Ön oldalára. Hatalmas a befolyása az Ön oldalának a Google találati listáján elfoglalt pozíciójára. Pontosan mérhető az eredménye és a megtérülése. Érdemes rászánni az időt és elvégezni az alábbiakat: 1. honlapunkat beregisztrálni linktárakba (pl. a témához kapcsolódó lap.hu oldalak). 2. Beregisztálni honlapunkat cégkeresőkbe. 3. Linkcsere partnereket keresni és megegyezni velük, hogy tegyék fel a honlapunk linkjét az oldalukra, cserébe mi is feltesszük az övéket a miénkre. (NEM a főoldalra!) Mire figyeljünk oda a linképítés során? A link szövege rendkívül fontos. Legyen benne a tevékenységünk legfontosabb kulcsszava. Mi pl. minden linkben a Honlapkészítés szót szerepeltetjük. Ennek eredménye, hogy a Google kereső erre a kulcsszóra az első-második helyen hozza az shp.hu-t és ez éves szinten milliós bevételeket jelent nekünk úgy, hogy egy fillér reklámköltsége sincs! A linképítésnek hatalmas szerepe van abban, hogy az Ön honlapjának látogatottsága milyen lesz a jövőben. Ez határozza meg azt, hogy honlapja mennyi ingyenlátogatót fog vonzani. Érdemes rászánni a pénzt és egy profira bízni a munkát, aki ismeri a terület buktatóit és tudja, hová és hogyan kell az Ön honlapjának linkjeit elhelyezni.

11 5 Csak akkor van egy munka rendesen elvégezve, ha én csinálom meg. Ismerős? Nincs rosszabb egy üzletben, mint függni mások szabadidejétől, hangulatától, hozzáállásától. Hatalmas előny (és persze nem kevés pénzmegtakarítás), ha a honlapjához tartozik egy egyszerűen kezelhető adminisztrációs felület, amit bárhonnan elérhet és villámgyorsan elvégezhet bármilyen módosítást a honlapon. Bosszantó tud lenni, ha egy telefonszám megváltozik, de a webmester épp nem ér rá és az ügyfelek napokig (rosszabb esetben hetekig) a honlapon látható rossz számot hívják. Ha egy termék képe, leírása vagy ára megváltozik, akkor szintén kellemetlen lehet, ha a látogató mást lát a honlapon és mást kap kézhez. Ha kinézi a honlapon forintért, de ért kapja meg, akkor joggal háborodik fel. Még akkor is kellemetlen, ha utána felhívjuk telefonon, hogy elnézést, de az ár azóta emelkedett. Ha egy kampányt csinál a cég és a kampány csak késve kerül fel a honlapra az konkrétan bevételkieséshez vezet. Ha fontos, hogy tevékenységéből eredően - folyamatosan friss híreket közöljön a látogatóival. A lényeg, hogy ha nem mástól függ, hanem Ön vagy egy kollégája bármikor módosítani tudja a honlapot az rengeteg előnnyel jár. Javaslat: Üzleti honlapokhoz tervezett honlapvarázsló. Bármikor, bárhonnan, egy internetkapcsolat segítségével tudja szerkeszteni a saját honlapját. A használata annyira egyszerű, hogy ha tud t küldeni, akkor ezzel is könnyedén meg fog birkózni.

12 6 Az internetguruk szerint ez a leghatékonyabb eszköz az online értékesítésben. A legtöbb internetguru szerint a leghatékonyabb marketing eszköz az marketing. Egyrészt mert minimális költséggel rengeteg embert érhetünk el vele, másrészt mert szinte az egész művelet automatizálható. Ha nyomtatott úton szeretnénk eljuttatni ezer emberhez az üzenetünket, a nyomda, a borítékolás, a posta rengeteg pénzt és időt elvinne. De ezer emberhez eljuttatni egy t villámgyorsan és fillérekből megoldható. Joggal kérdezi, hogy ha ez így van, akkor ez a füzet mit keres most az Ön kezében, hiszen ez nem egy e- mail. A válasz: hiba lenne kihagyni a terjesztésnek ezt a formáját. Ezzel kizárnánk a célközönségünk azon tagjait, akik nem, vagy csak ritkán interneteznek. Igaz, hogy az elmúlt évben csak interneten keresztül 29 milliós bevételt értünk el minimális kiadás mellett (ami az itt ismertetett 10 pont következetes alkalmazásának köszönhető), de szeretnénk azokat a vállalkozókat is elérni, akiket az interneten nem tudunk. Az első fejezetben már leírtam, mit érhet el a hírlevelekkel: Bizalmat építhet úgy, hogy hasznos tanácsokkal, információkkal látja el az olvasókat. Aki először jár az Ön honlapján, még nem ismeri Önt. Az interneten pedig sokkal bizalmatlanabbak az emberek. Szaktekintéllyé válhat az olvasó szemében, ha valóban használható információkat kap Öntől. Nem feledkezik meg Önről a látogató és ha a vásárlásra kerül a sor, akkor nagyobb az esélye, hogy Öntől vásárol, mint a konkurenciától. A honlapján ha ügyesen vezeti a látogatót (erről a későbbi fejezetekben még írok) azok a látogatók fogják megadni az elérhetőségeiket, akik potenciális vevők. Tehát valamilyen szinten érdeklődnek a termékei, szolgáltatásai iránt. Taníthatja a látogatót és ezáltal ráébresztheti, hogy az Ön terméke a jó megoldás a problémájára. A másik nagy előny az automatizálhatóság. Vannak speciálisan erre a célra kifejlesztett nagyon könnyen használható eszközök, amelyeket egyszer beállít és utána elvégzi Ön helyett a munka oroszlánrészét: Ön elkészít egy hírlevél sorozatot (pl. egy oktatóanyagot az érdeklődőknek). Beállítja a szoftvert úgy, hogy az új érdeklődők a feliratkozást követően minden nap megkapják ennek az oktatóanyagnak a következő részét. Ezután a szoftver......a honlapon feliratkozó emberek címét adatbázisba gyűjti....a feliratkozott embereknek naponta kiküldi az előre megírt hírlevelet. Pl. ha Ön az shp.hu oldalon megadja az címét, akkor az azt követő hét napban minden reggel kapni fog egy fejezetet a hét részes tanfolyamunkból. Tipp: Az shp.hu honlapvarázslójához kérhet ilyen automatizálható hírlevélszoftvert. Ennek az üzembehelyezéséhez videón adunk segítséget. Minden lépést részletesen elmagyarázunk, hogy a használata a lehető legegyszerűbb legyen.

13 7 A legtöbben már az elején elhasalnak Vagy untatják, vagy lerohanják a látogatót Ez egy rendkívül kritikus pont a honlapon. A céges honlapok 90%-a viszont itt hibázik a legnagyobbat. Pedig itt dőlhet el az, hogy a látogató érdeklődését felkeltjük vagy sem, hogy továbbolvas vagy sem, hogy van-e esélyünk arra, hogy vásárló legyen belőle vagy sem. Pár éve beszélgettem egy barátommal, aki megkért, hogy készítsem el a honlapját. A beszélgetésünk első pár mondata: Csaba, készítsd el a honlapunkat. Feltesszük a főoldalra cég bemutatóját... (itt közbevágtam) Attila, amikor Te az interneten keresel valamit mondjuk egy könyvet akkor a könyvkereskedő cég bemutatója érdekel, vagy a könyv, amit keresel? Igazad van, akkor ne ezzel kezdjük. Nos, azt hiszem ez elég sok mindent elárul arról, hogy mivel nem szabad indítani a honlapon. Mégis tízből kilencen ezzel nyitnak. Üdvözöljük honlapunkon! A Furaböki Bt 2003 óta van a piacon. Tevékenységeink:.. Úgy őszintén, elolvasta Ön valaha is egy cégnek a bemutatkozó szövegét az interneten, amikor a cég termékét kereste? Oké, azzal egyetértek, hogy így illik, és az udvariasság megköveteli, hogy bemutatkozzunk, de ez az internet, itt nincs idő az udvariaskodásra. A látogató sem fogja udvariasan végigolvasni a bemutatkozónkat. Az internetező ember nem a türelméről híres. Ha nem azt kapja, amit keres, akkor nagyon gyorsan távozik a honlapunkról. A cég bemutatására szánjunk egy másik oldalt, ha a látogató kíváncsi rá, akkor el fogja olvasni, de HATALMAS hiba ezzel fogadni őt. Miután a honlapunk megjelenik a látogató előtt, van kb. 10 másodpercünk arra, hogy felkeltsük a figyelmét. Ha ez nem sikerül, akkor talán még megnéz egy-két oldalt (árak, referenciák, ugye?) aztán ha nem találja azt, amit keres, akkor viszlát, köszönés nélkül távozik és nagyon valószínű, hogy soha többé nem tér vissza. A másik hiba az, ha azonnal el akarunk neki adni valamit. Ez csak azoknál a látogatóknál jön jól, akik már eldöntötték, hogy vásárolnak, de - ahogy ezt már írtam - a legtöbb látogató még nem döntött, még nem akar vásárolni, csak nézelődik, keresgél, információt gyűjt, hogy a legjobb megoldást megtalálja. Ezeknek a látogatóknak azonnal a terméket mutatni nem igazán szerencsés, jobban örülnek valaminek, ami segíti őket a döntés meghozatalában. Valaminek, ami alapján el tudják dönteni, hogy mi a legjobb nekik. Tehát sem a cégbemutató, sem az azonnali eladás nem célravezető. De akkor mivel kezdjünk? Tudja meg, hogy mi az a probléma, ami a célpiacát leginkább foglalkoztatja. Ha ez megvan, akkor kezdje ezzel a honlapját. Ha azonnal ezt olvassák a honlapon, az felkelti a figyelmüket és tovább olvasnak. Ha pedig a szöveg is úgy van megírva, hogy róla, a problémájáról és annak megoldásáról szól, akkor garantáltan felkeltjük az érdeklődését is. Ezután pedig már könnyű lesz megszerezni az elérhetőségét, ha valami olyat kínálunk neki, ami közelebb viszi a megoldáshoz. A szöveget mindig kezdjük nagybetűs címsorral, amivel az a célunk, hogy felkeltsük a látogató

14 figyelmét és elérjük, hogy olvasni kezdje a szöveget. Tipp: tudja meg, hogy a vevői miért Önt választották és miért nem a konkurenciát. Kérdezze meg tőlük, mit nem szeretnek a konkurenciában és a válaszokból meg fogja kapni azt az információt, amiből nagyon jó címsort készíthet. Az shp.hu címsora: Honlapja karbantartása több bosszúságot okoz, mint az anyósa? Ne engedje, hogy hülyére vegyék és több tízezer (százezer?) forinttal lenyúlják olyanért, amit Ön is percek alatt el tud végezni! Humoros, figyelemfelkeltő és ami a legfontosabb: működik! Tipp 2: Készítsen egy videót, ami sokkal hatékonyabban kommunikál mint az írott szöveg. Beszéljen benne a látogatóról, a problémájáról és annak megoldásáról.

15 8 A célegyenesben is el lehet ám hasalni Nemrégiben találtam egy honlapot, ahol volt egy termék, ami megtetszett. Volt mellette egy ár, ami szimpatikusnak tűnt. El is döntöttem, hogy megveszem. Ezután jött a meglepetés: nincs megrendelőlap. Oké, nem gond; nézzük, van-e olyan oldal, ahol fel tudom venni a céggel a kapcsolatot. Újabb meglepetés: nincs kapcsolat oldal. Se egy üzenetküldési lehetőség, se egy cím, se telefonszám... hol rendeljek? Ahogy látjuk, a célegyenesben is el lehet rontani. Szép a honlap, a szöveg felkelti az érdeklődésemet, tetszik a termék, jó az ár...és amikor eljut a látogató odáig, hogy megvenné, akkor megállítjuk. Szabály: tegye a lehető legkönnyebbé a látogatónak az üzenetküldést és a megrendelést. - Azonnali üzenetküldési lehetőség a honlapon. Ne kelljen neki belépni a levelezőrendszerbe. Nem mindenki tudja a kattintós címeket azonnal használni. Aki ingyenes levelezőrendszert használ, annak be kell lépnie oda a levélküldéshez. Lényegesen egyszerűbb, ha csak be kell írnia az üzenetét és azt egy kattintással el tudja küldeni nekünk. - Legyen a honlapon megrendelési lehetőség olyan helyen, ahol a látogató könnyen nem tudja találni. Pl. a termék mellett egy megrendelő űrlap vagy egy link, ami a egy ilyen megrendelő lapra vezet. - Legyen feltüntetve az címünk és a telefonszámunk is, hogy ha a látogató azon szeretné felvenni Önnel a kapcsolatot, akkor ne legyen akadálya. A lényeg, hogy tegye lehetővé a látogatónak, hogy ő is tudjon Ön felé kommunikálni.

16 9 Könnyebb eladni azoknak, akik már eleve az Ön termékét keresik Hogyan kerüljön a Google találati lista elejére? A legértékesebb látogatók abszolút ingyen. Mi az a Google találati lista? Amikor valaki a Google keresőbe beír egy szót vagy egy kifejezést (pl. kozmetika tatabánya), akkor a Google a találatokból egy listát állít össze. Akik ezen a listán elöl vannak, rengeteg ingyenlátogatót kapnak a honlapjukra. Ha tudja, hogyan juthat a Google találati lista elejére, akkor rengeteg, nagyon értékes látogatóhoz juthat folyamatosan, egyetlen fillér kifizetése nélkül. Milyen honlapokat szeret a Google? Mint minden jó honlaptulajdonos, a Google is szeretne az ügyfeleinek értékes szolgáltatást nyújtani. Ezért fontosnak tartja, hogy aki keres, az a találati lista elején az adott témában a leghasznosabb oldalakat találja. Tehát nem azt, amelyik a legjobban van keresőre optimalizálva, hanem azt, amelyiken valóban az adott témával kapcsolatos hasznos tartalom található. Ezért olyan módszert dolgozott ki a találatok rendezésére, amely értékeli a weboldalakat és úgy rendezi sorba, hogy a leghasznosabb kerül az első helyre és utána csökkenő érték szerint jön a többi. De hogyan tudja megállapítani a Google, hogy melyik honlap hasznos és melyik nem? Az interneten található honlapok rengeteg linket tartalmaznak. A legtöbb link a honlapon belül mutat más oldalakra. Ezek a belső linkek (pl. menüpontok). És vannak olyan linkek, amelyek más honlapokra mutatnak. Ezeket hívjuk külső linkeknek. A Google azt figyeli, hogy egy honlapra hány link mutat más honlapokról. Minél több link mutat rá, annál népszerűbb lehet az oldal és így annál valószínűbb, hogy hasznos tartalom található rajta. Minden oldal kap egy értéket, attól függően, hogy a Google mennyire találta értékesnek. Ez az úgynevezett PageRank érték. Ez egy 0 és 10 közé eső érték. Magyarországon a legmagasabb PageRank érték a nyolcas (sztaki.hu, google.hu). Az igazán hatalmas látogatottságú külföldi weboldalak rendelkeznek ennél nagyobb PageRank értékkel. Ez tehát a legfőbb rendezési szempont. De mivel általában nem konkrét oldalakat keresnek az emberek, hanem szavakat, kifejezéseket; ezért kell, hogy legyen más rendezési elv is. Hiába nagyobb a PageRank értéke egy honlapnak, amely vitaminokkal foglalkozik, akkor sem kerülhet például az "autóalkatrész" kifejezés keresésekor egy autóalkatrészeket forgalmazó honlap elé. Hogyan készítse el a honlapját, hogy jó helyre kerüljön a Google találatok listáján? Mindenekelőtt mérlegelnünk kell azt, hogy melyek azok a szavak, amelyekre a lehetséges vevőink rákeresnek. Ha autóalkatrészeket árulunk, akkor lehet az autóalkatrész vagy "opel alkatrész" vagy "autóalkatrész szaküzlet". Ha pedig helyi viszonylatban gondolkozunk, akkor például "autóalkatrész szaküzlet miskolc". Vigyázzunk azokkal a kulcsszavakkal, amelyekre nem valószínű, hogy sokan keresnek rá.

17 Jó példa az shp.hu honlapkészítő példája: A "honlapkészítő" és a "honlapkészítés" szóra is a találati lista elején van a honlapunk. Én örültem, hogy a "honlapkészítő" szóra elöl vagyunk, de tényként kell elfogadnom, hogy szinte senki nem keres honlapkészítőt. A legtöbb érdeklődő a "honlapkészítés" szó keresésével talál meg minket. Gondolkozzon a lehetséges vevői fejével: vajon mit írhatnak be, amikor az Ön termékét, szolgáltatását keresik? Ezeket a szavakat össze kell írni és a honlap szövegét úgy kell kialakítani, hogy a leggyakrabban keresett kifejezések szerepeljenek az oldal kulcsfontosságú helyein. Az oldal szövegében. Legyen benne a szövegben normál betűvel, vastag betűkkel, dőlt betűkkel, aláhúzott betűkkel Ezeknek a kialakításához video segítséget talál az shp.hu honlapszerkesztőben. Az oldal címében ( title ): Amit ebben a sorban megad, az fog megjelenni a találati listán kék betűvel: A főcímekben ( h1-től h7-ig ) Az oldal HTML kódjában így néznek ki: <h1>ez a főcím</h1> Ezek közül a h1 a legjelentősebb. A képaláírásokban ( alt tag ) Ez akkor jelenik meg a látogatónak, ha az egér nyilát a kép fölé viszi vagy ha a böngészője valamiért nem tudja megjeleníteni a képet (pl. mert letiltotta, hogy gyorsabban jelenjenek meg a honlapok). Az oldal URL címében. Ha minden lehetőséget ki akar használni, akkor a "legkulcsabb" kulcsszót ide is beírhatja. Tippek, amelyekkel villámgyorsan megjelenhet honlapja a keresőkben. A Google úgy gyűjti össze a honlapok szövegét, hogy egy úgynevezett kereső-robot "járja az internetet" és ha talál egy linket, akkor átmegy arra a honlapra, ahová a link mutat. Ha tehát azt szeretné, hogy a Google hamar megtalála a honlapját, akkor sok helyen el kell helyeznie a honlapjára mutató linket. Helyezze el ingyenes apróhirdető oldalakon, linkgyűjteményekben, cégkatalógusokban. Cseréljen linket más honlapok tulajdonosaival. Mennyi idő alatt lehet jó eredményeket elérni a keresőmarketinggel? Ha az előző részben leírtak szerint jár el és a Google hamar megtalálja a honlapját, akkor gyorsabb, de még így is több hétig tarthat mire jó helyre kerül a találati listán. Ha pedig a kulcsszó olyan, amire sokan "vadásznak", tehát sok a konkurencia, akkor több hónapig is eltarthat. Nekem kb. egy évig tartott, mire az shp.hu honlapot a "honlapkészítés" szóra felküzdöttem az elsők közé. A keresőoptimalizálás tehát nem egy "most azonnal eredményeket akarok" játék. Ehhez türelem kell. Viszont, ha előre kerülünk a találati listán egy jó szóval vagy kifejezéssel, akkor jönnek a látogatók folyamatosan és ingyen.

18 10 Andaxin a látogatóknak Nos, azt hiszem erre mondják azt, hogy bátraké a szerencse. A látogatók félelmeinek, kétségeinek eloszlatására vannak módszerek, de ez ha valaki meri alkalmazni akkor viszi a pálmát. Én két évig hezitáltam, hogy bevezessük-e vagy sem. Aggódtam, hogy ha pénz visszafizetési garanciát vállalok, akkor vissza fognak vele élni. Beszélgettem sok cégtulajdonossal és tudom, hogy ezzel a félelemmel nem voltam egyedül. Szinte mindenkiben felmerül a kétség, hogy egy ilyen garancia lehet, hogy több pénzt visz, mint amennyit hoz. De két év után úgy döntöttem, hogy legyen, kipróbáljuk. És láss csodát. Hatalmasat ugrott a bevétel. Azok az emberek, akiknek tetszett a szolgáltatásunk, de bizonytalanok voltak, hogy rászánják-e azt a pénzt a honlapra, azonnal megkapták az utolsó lökést és kivettük a félelmet a döntésükből. Mit veszíthetnek? Legrosszabb esetben is nulla forintot. Ha nem jön be, amit terveztek, visszakérik a pénzt és kész, nincs veszteség. A bevétel kb. 70%-kal nőtt meg egyik hónapról a másikra, míg a garanciával csak a vásárlók 1-2%-a él. Én úgy gondolom, hogy ez igencsak jó döntés volt. Persze mindenkinek magának kell átgondolnia, hogy tud-e ilyen garanciát vállalni. De az interneten ez lehet az a pont, amin a vásárlás elúszhat. Tetszik a termék, szükség is lenne rá, de... ott van a félelem, hogy mi lesz, ha mégsem olyan lesz, mint amilyet szerettem volna? Akkor kidobott pénz, amit befizettem. De ha azt mondja az eladó, hogy ne aggódj, ha nem tetszik, visszakapod a pénzed, akkor azt mondom, hogy oké, jöhet. Ezt a félelmet nagyon hatásosan meg lehet szüntetni egy ilyen garanciával. Az általam ismert profik mind egytől-egyig olyan garanciát vállalnak, ami kockázatmentesíti a vásárlókat. Ha nem tud pénz visszafizetési garanciát vállalni, akkor vállaljon olyan garanciát, ami jobb, mint a konkurenciáé. Így a látogatónak lesz még egy érve, amiért nem őt, hanem Önt választja.

19 11 Egy kép többet ér ezer szónál Egy videó pedig másodpercenként 25 képből áll. Talán ezért van az, hogy a videók azonnali látványos eredménynövekedést produkálnak szinte bármilyen területen. Egyre több honlapon tűnnek fel a videók és a honlapok tulajdonosai szinte kivétel nélkül arról számolnak be, hogy a honlap hatékonyságát a videó megnövelte. Amikor mi feltettük az shp.hu honlapkészítő rendszerének oktató videóit, amelyek bemutatták, hogy pontosan hogyan is kell elkészíteni egy honlapot, mikor mit kell beírni, hova kell kattintani, akkor a következő hónapban a vásárlások száma ugrásszerűen megnőtt. Egy videó előnyei az írott szöveggel szemben: Egy élő személy gyorsabban szerzi meg a látogató bizalmát Szöveges honlap millió van az interneten, a videó még viszonylag ritka, így érdekesebb Amit mondunk, azonnal tudjuk mutatni is. Ez egy termék használatának bemutatásakor messze jobb, mint írott szöveggel és képpel. Sokkal jobban tudunk képekkel, és hanggal hatni az érzelmekre. Egy elégedett vevő beszámolója leírva is hatékony, de videón hatalmasat lendít a bizalomépítésen. Manapság egy videó elkészítéséhez elég egy digitális fényképezőgép. A legtöbb ilyen gép képet és hangot is rögzít és egész tűrhető minőséget produkál. Egy digitális videokamerával pedig nagyon jó minőségű felvételt tudunk készíteni. Egy videót elkészíthetünk akár otthon, vagy az irodában. A Windows-ban van egy Movie Maker nevű szoftver, amely segítségével a kész videót megvághatjuk. A kész videót pedig villámgyorsan fel tudjuk tölteni olyan oldalakra, amelyek átalakítják úgy, hogy az a honlapon megjeleníthető legyen. Ilyen oldalak pl. a szinte mindenki által ismert youtube.com vagy a kevésbé ismert, de jobb minőséget produkáló (szerintem) viddler.com. De vannak Magyarországon is ilyen videómegosztók. Ilyen pl. az indavideo.hu. Az érem másik oldala viszont az, hogy ha rossz minőségű (rossz kép, hang vagy tartalom) videót teszünk a honlapunkra, azzal épp az ellenkezőjét fogjuk elérni, mint amit szeretnénk.

20 12 Aki nem hiszi, járjon utána... Ön pedig segítsen, hogy a látogató könnyebben tudjon utánajárni A bizalomépítés egyik leghatékonyabb eszköze. Az interneten, ahol nem tudjuk ki lapul a honlap mögött nagyon fontos, hogy elnyerjük a látogató bizalmát. De hiába dicsérjük magunkat. Az öndicséret mindig büdös. Ha a látogató egy külső ember véleményét olvassa, hallja, látja, az sokkal meggyőzőbb számára. Egyetlen profi értékesítési honlapról sem hiányoznak az elégedett vásárlók véleményei. Kérdezze meg bátran a vásárlóit, hogy miért vásároltak Öntől, mi a véleményük a termékről, a kiszolgálásról. Ha valóban jó terméket árul és odafigyel a vevőire, akkor rengeteg pozitív visszajelzést fog kapni, amit felhasználhat a honlapján. A vásárló véleménye mellett tüntesse fel a vásárló nevét. Fontos! Mielőtt felteszi a honlapra bárkinek a nevét, kérdezze meg tőle, hogy hozzájárul-e ehhez. A legtöbben hozzájárulnak és ha a vélemény mellett ott egy név, az lényegesen jobban fest. Ha fokozni akarja a hatást, akkor kérje meg vásárlóit, hogy mondják el videón a véleményüket, ajánlásukat. Elég hozzá egy videokamera és egy pár perc alatt elkészíthető egy ilyen felvétel. A hatása pedig ámulatba ejtő. Mi a honlapunkon és a hírleveleinkben is használunk vevővéleményeket. A következő oldalakon ezekből olvashat néhányat.

Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát?

Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát? Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát? 1 Nagyobb látogatottság jobb ajánlatok több pénz 2 Amit helyettünk csinálnak kész rendszert működtetnek újabb ajánlatok hírlevél kiküldés ügyfélszolgálat

Részletesebben

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat!

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat! Honlapkészítés egyszerűen Tegyük tisztába a dolgokat! Az Internet beépült a mindennapjainkba A technikai fejlődésnek és a szélessávú Internet elterjedésének köszönhetően ma már weboldalak milliárdjai között

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

Online Marketing Akadémia: INSTANT Karácsonyi Ötletcsomag

Online Marketing Akadémia: INSTANT Karácsonyi Ötletcsomag Karácsonykor mindenkinek égeti a zsebét néhány ezer vagy tízezer forint, amit muszáj elkölteni ajándékra! Ne feledd! Ilyenkor az emberek sokkal fogékonyabbak a vásárlási ajánlatokra! Most még van időd

Részletesebben

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA Sokan arra várnak, hogy egyszercsak eljön majd az ő idejük és beindul az üzlet. Tanulják a marketinget, olvasnak róla mit kell tenni, eljárnak rendezvényekre, minden ötletbe belefognak, de valahogy soha

Részletesebben

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást?

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Webáruház elemzés Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Tudatos e-kereskedelem (üzleti terv tervezés profi kivitelezés / mérés tesztelés elemzés optimalizálás) Internetes vásárlás támogatása, népszerűsítése,

Részletesebben

HORLUX Tájékoztató Tanfolyamszervezőknek

HORLUX Tájékoztató Tanfolyamszervezőknek HORLUX Tájékoztató Tanfolyamszervezőknek Tanfolyamszervezői segédlet Napjainkban egy oktatási cég portfóliójának népszerűsítése nem egyszerű feladat. Hogy őszinte legyek, mostanában szinte minden termék

Részletesebben

Árajánlat weboldal készítésére a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ ügyfelei részére

Árajánlat weboldal készítésére a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ ügyfelei részére Árajánlat weboldal készítésére a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ ügyfelei részére Responsive, dinamikus weboldal Alapcsomag tartalma Reszponzív, dinamikus weboldal Egyedi webdesign 1-5 menüpont

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Mitől jó egy weboldal?

Mitől jó egy weboldal? 1 Mitől jó egy weboldal? Mitől jó egy weboldal? Készítette: Pálinkás Róbert Csatlós Csaba 2 Mitől jó egy weboldal? Ellenőrző lista A Marketingzseni módszer négy lépésből áll (bővebbet a módszerről a www.marketingzseni.hu

Részletesebben

Miért ne lehetne Önnek is egy olyan weboldala, mely naponta tereli Önhöz a potenciális ügyfeleket?

Miért ne lehetne Önnek is egy olyan weboldala, mely naponta tereli Önhöz a potenciális ügyfeleket? Gergely Gábor online marketing tréner Simon László részére Miért ne lehetne Önnek is egy olyan weboldala, mely naponta tereli Önhöz a potenciális ügyfeleket? Itt a megoldás ami... egyszerűen használható,

Részletesebben

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával?

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Használd ezt a nagyszerű és ingyenes szolgáltatást olyan célokra, amelyek pénzt és időt takarítanak meg Neked, ügyfeleidnek és barátaidnak!

Részletesebben

Hogyan válasszunk rendszergazdát?

Hogyan válasszunk rendszergazdát? Hogyan válasszunk rendszergazdát? Milyen szempontok alapján hozzunk döntést, ha el akarjuk kerülni az esetleges buktatókat? Kiadás: 2012/02 Készítette: Tamás Bence, itvezeto.hu Copyright 2012 Tamás Bence

Részletesebben

MarketingMánia - A kisvállalkozók marketingasszisztense www.marketingmania.hu

MarketingMánia - A kisvállalkozók marketingasszisztense www.marketingmania.hu Érdemes még hírlevelet írni? Kérdőíves felmérés Nemrég készítettem egy kérdőívet, mert érdekelt, hogy mennyire megalapozott az az állítás, hogy a hírlevél halott, és nem érdemes már foglalkozni vele. A

Részletesebben

Ellátogattunk a konkurenciádhoz, és megkérdeztük: Mi a véleménye rólad?

Ellátogattunk a konkurenciádhoz, és megkérdeztük: Mi a véleménye rólad? Ellátogattunk a konkurenciádhoz, és megkérdeztük: Mi a véleménye rólad? A disznó vége, a kolbász kezdete. Nem ötletekre van szükséged, hanem konkrét eszközökre és egy működő stratégiára. A STRATÉGIA hosszú

Részletesebben

Közösségi marketing csomag. hotelek, panziók, apartmanok részére

Közösségi marketing csomag. hotelek, panziók, apartmanok részére Közösségi marketing csomag hotelek, panziók, apartmanok részére 1. A Közösségi marketing hotelek részére tartalma és célja Ezt a programcsomagot azoknak a hoteleknek, panzióknak, apartmanoknak hoztuk létre,

Részletesebben

ÁRLISTA SZÖVEGÍRÁSHOZ

ÁRLISTA SZÖVEGÍRÁSHOZ ÁRLISTA SZÖVEGÍRÁSHOZ http://kreativkontroll.hu. Érvényes: 2012. augusztus 1-jétől visszavonásig HOGYAN KÉPEZZÜK ÁRAINKAT? Mivel a szövegírás minden esetben más, ezért az adott projectekhez igazítjuk árainkat.

Részletesebben

Vajda Éva. Keresőoptimalizált üzleti honlap

Vajda Éva. Keresőoptimalizált üzleti honlap Vajda Éva Keresőoptimalizált üzleti honlap Hagyományos és keresőmarketing Hagyományos marketing Csoportképzésen alapul Passzív befogadás Magas belépési korlát Konverzió alig mérhető Keresőmarketing Egyéni

Részletesebben

Vajda Éva. Bevezetés a keresőmarketingbe

Vajda Éva. Bevezetés a keresőmarketingbe Vajda Éva Bevezetés a keresőmarketingbe Alapfogalmak Fizetett hivatkozások - hirdetés Organikus találatok - ki kell "érdemelni" jó honlappal Organikus vs fizetett hivatkozás Organikus - keresőoptimalizálás

Részletesebben

marketing gyorsindító alapvetések

marketing gyorsindító alapvetések marketing gyorsindító alapvetések munkafüzet!1 Kiadja: Oláh Sándor Mérhető Marketing Megoldások 2015. Minden jog fenntartva. A jelen jegyzet tartalmának másolása, sokszorosítása, közzététele bármilyen

Részletesebben

Írta: Pinezits Csaba

Írta: Pinezits Csaba Hogyan kerüljük el az Internetes ingatlan-hirdetések csapdáit? Írta: Pinezits Csaba Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános elõadás, bármilyen egyéb felhasználás, az egyes fejezetekre

Részletesebben

ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet

ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet I. KÉRDÉS SOR: MINTA Töltsd ki az alábbi táblázatot a jelenlegi gondolataid, tudásanyagod, feltételezéseid alapján.

Részletesebben

Tervezés. Eszközök. Kritikus Tömeg Webinárium. 1. Kutatás 2. Elemzés 3. Tesztelés. 4. Eszközök kiválasztása 5. Tervezés 6. Végrehajtás 7.

Tervezés. Eszközök. Kritikus Tömeg Webinárium. 1. Kutatás 2. Elemzés 3. Tesztelés. 4. Eszközök kiválasztása 5. Tervezés 6. Végrehajtás 7. Tervezés 1. Kutatás 2. Elemzés 3. Tesztelés 4. Eszközök kiválasztása 5. Tervezés 6. Végrehajtás 7. GOTO 1 :o) Eszközök 4. lépés: Eszközök kiválasztása Amire szükséged lesz... Kétféle eszköz 1) Hosszútávú

Részletesebben

Tel.: 06-30/218-3519 E-mail: probert@petorobert.com. Közösségi megosztás előnyei és alkalmazása

Tel.: 06-30/218-3519 E-mail: probert@petorobert.com. Közösségi megosztás előnyei és alkalmazása Tel.: 06-30/218-3519 E-mail: probert@petorobert.com Közösségi megosztás előnyei és alkalmazása Tartalomjegyzék KÖZÖSSÉGI MEGOSZTÁS - 2 - MIÉRT HASZNOS? - 2 - A JÓ SHARE GOMB ISMERTETŐ JELEI - 3 - MEGOSZTÁSI

Részletesebben

QuickTime and a H.264 decompressor are needed to see this picture.

QuickTime and a H.264 decompressor are needed to see this picture. QuickTime and a H.264 decompressor are needed to see this picture. Érjük el a 2012-ben építkezni, felújítani szándékozó magyar lakosságot A kampány célja: -Elérni a 2012-ben építkező és felújító lakosságot

Részletesebben

MI AZ A KÖZÖSSÉGI MÉDIA MARKETING?

MI AZ A KÖZÖSSÉGI MÉDIA MARKETING? A közösségi média gyorsan utoléri az e-mail-t, amely eddig az elsőszámú online adat- és hírmegosztási módszer volt. A Facebook-nak már 1 milliárdnál is több felhasználója van, a Twitteren 55 millió üzenetet

Részletesebben

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása 2012. Augusztus 7. Mai témák Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása Szöveges információk Matek A kereskedő

Részletesebben

Válság és kommunikáció!

Válság és kommunikáció! Válság és kommunikáció! A potenciális vevıink irányába történı kommunikáció válság idején kiemelten fontos. Sajnos nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy egy nehéz helyzetben (pl. válság idején) behúzzák

Részletesebben

Számlázó program vásárlás előtt áll? Nehezen választ a sok hasonlónak tűnő ajánlat közül? Segítségre lenne szüksége?

Számlázó program vásárlás előtt áll? Nehezen választ a sok hasonlónak tűnő ajánlat közül? Segítségre lenne szüksége? Számlázó program vásárlás előtt áll? Nehezen választ a sok hasonlónak tűnő ajánlat közül? Segítségre lenne szüksége? Íme 7+1 szempont, amelyet ne hagyjon figyelmen kívül a választás előtt 1. Kezelhetőség

Részletesebben

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik. Activity Plan A program fő pillérét a cégvezetővel folytatott szakértői konzultáció adja, melynek tartalma minden esetben cégspecifikus és személyre szabott. A Human Map szakértői számára a programban

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Keresőmarketing ONLINE MARKETING III. ELŐADÁS KOVÁCS ISTVÁN. BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék

Keresőmarketing ONLINE MARKETING III. ELŐADÁS KOVÁCS ISTVÁN. BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Keresőmarketing ONLINE MARKETING III. ELŐADÁS KOVÁCS ISTVÁN BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Amit eléjük teszel, legyen rövid, hogy elolvassák, világos, hogy értékeljék, képekben gazdag,

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

Tegyünk nagyszerű dolgokat!

Tegyünk nagyszerű dolgokat! Tegyünk nagyszerű dolgokat! Ismerős Természetes környezet Multiplatform Nagyobb hatékonyság Letöltés Ismerős és minden elődjénél jobb Ismerős felületa Windows 10 a jól ismert Windows-élményt nyújtja még

Részletesebben

ONLINE MARKETING STRATÉGIÁK avagy Hogyan növelhetjük eredményeinket az internet segítségével?

ONLINE MARKETING STRATÉGIÁK avagy Hogyan növelhetjük eredményeinket az internet segítségével? ONLINE MARKETING STRATÉGIÁK avagy Hogyan növelhetjük eredményeinket az internet segítségével? A VALÓDI PROBLÉMÁT KELL MEGOLDANOD! ÚJ VEVŐK SZERZÉSE ÚJ VEVŐK SZERZÉSE KOSÁRÉRTÉK NÖVELÉSE RÉGI VEVŐK VISSZAHÍVÁSA

Részletesebben

Az összes szolgáltatás együttes megrendelése esetén a kedvezményes végösszeg:

Az összes szolgáltatás együttes megrendelése esetén a kedvezményes végösszeg: NETTESZT Informatikai Kft. Számlázási és postai cím: 2013 Pomáz, Deák Ferenc utca 2. Tel.: +36-1-445-0999 Fax: +36-1-445-0998 E-mail:info@netteszt.hu Bankszámlaszám: 10403057-50526565-90851007 Keresőoptimalizálás

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

amihez mi is szeretnénk hozzájárulni hirdetésünkkel!

amihez mi is szeretnénk hozzájárulni hirdetésünkkel! Tisztelt Leendő Partnerünk, Hirdetőnk! Sikeres 3,5 évet tudhatunk magunk mögött, a pécelinfo.hu növekvése a mai napig töretlen. A 2009-es induláshoz képest 2011-re már elértük a 40-45 folyamatos péceli

Részletesebben

TaxiLike használati bemutató Taxitársaságok és Taxisofőrök részére

TaxiLike használati bemutató Taxitársaságok és Taxisofőrök részére TaxiLike használati bemutató Taxitársaságok és Taxisofőrök részére 2012 09 03 Tartalom I. TaxiLike rövid bemutatás II. Első lépések Taxitársaság és Taxisofőrök részére III. TaxiLike Driver használata munka

Részletesebben

A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés

A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés A weboldalakat, más néven honlapokat azért készítik, hogy egy személyt, vagy szervezetet, például egy alapítványt, megtaláljanak

Részletesebben

Dr. Radnai Tamás ügyvezető elnök-vezérigazgató radnait@hungary.com

Dr. Radnai Tamás ügyvezető elnök-vezérigazgató radnait@hungary.com Innováció a marketingben és a termékfejlesztésben (amit az informatika nyújthat a vállalkozásomnak) Dr. Radnai Tamás ügyvezető elnök-vezérigazgató radnait@hungary.com Hungary.Network Informatikai Zrt.

Részletesebben

A longtail uraljaa keresésvilágát: a keresések70%- a long tail kulcsszó

A longtail uraljaa keresésvilágát: a keresések70%- a long tail kulcsszó Long tail vagy fat head? Erdei út vagy autópálya? Énekes Barbara (Weboriginal Kft, ügyvezető) Azelőadástémái A klasszikuslong tail ábra: fat head, chunky middle, éslong tail Miért érdemes a long tail-el

Részletesebben

ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27.

ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27. Budapest, 2014. január 27. ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27. 1. Mi a www.tetalap.hu címen elérhető

Részletesebben

...amivel megfoszthatjuk magunkat attól a bevételtől, amit a honlapunk termelhetne.

...amivel megfoszthatjuk magunkat attól a bevételtől, amit a honlapunk termelhetne. 32 szarvashiba......amivel megfoszthatjuk magunkat attól a bevételtől, amit a honlapunk termelhetne. Avagy mit tegyünk, ha rengeteg munkát és pénzt akarunk a honlapra fordítani és nem akarunk vele keresni

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT SZAKEMBEREK SZÁMÁRA. www.szepsegbroker.hu

MÉDIAAJÁNLAT SZAKEMBEREK SZÁMÁRA. www.szepsegbroker.hu MÉDIAAJÁNLAT SZAKEMBEREK SZÁMÁRA www.szepsegbroker.hu Érvényes: 2010. december 31-ig Dr. Szabó Judit Anna Gyógyszerész Szépség Bróker Mobil: 06 30 985 6602 E-mail: szabo.judit@szepsegbroker.hu A SzépségBróker.hu

Részletesebben

Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam.

Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan állítsam be az Outlook-ot ingyenes e-mail címhez? 10. lecke Hogyan állítsam be az Outlook-ot, ha

Részletesebben

Triplázd meg Adsense CTR-ed AdsensePenz.hu. Gerendás László. http://adsensepenz.hu

Triplázd meg Adsense CTR-ed AdsensePenz.hu. Gerendás László. http://adsensepenz.hu Gerendás László http://adsensepenz.hu Kedves Olvasó! Megtaláltad! Itt megtanulod megtriplázni az átkattintási arányod, és azon keresztül az adsense bevételed. Gyorsan számold is ki mennyit jelent ez most

Részletesebben

A Síelők.hu hirdetési ajánlata utazási irodák számára

A Síelők.hu hirdetési ajánlata utazási irodák számára A Síelők.hu hirdetési ajánlata utazási irodák számára Bemutatkozás A sielok.hu 2000 decemberében született meg. A cél egy olyan webhely létrehozása volt, ahol a téli sportok szerelmesei minden hasznos

Részletesebben

Videós Webinár. Monday, October 15, 12

Videós Webinár. Monday, October 15, 12 Videós Webinár 1 A Földkerekség egyik legnagyobb technológiai vállalatának, a Cisco Systems-nek az elnökhelyettese mondja: Manapság az internetes forgalom 51 százaléka videó alapú. A jelenlegi trendeket

Részletesebben

Email Marketing szolgáltatás tájékoztató

Email Marketing szolgáltatás tájékoztató Email Marketing szolgáltatás tájékoztató RENDESWEB Kft. Érvényes: 2012.03.01-től visszavonásig +3 20 A RENDES (273 337) 1. Minőség Nálunk legmagasabb prioritást vevőink elégedettsége élvez így próbálunk

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com 1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő Nicholas Victor www.csabitasakademia.com Tartalom: 1. Hipnotikus Csábítás technika:... 2 Benned van az erő... 2 Nicholas Victor www.csabitasakademia.com...

Részletesebben

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM FEDEZZEN FEL EGY RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉGET! Szeretne vonzó lenni és szeretné jól érezni magát? Szeretne több pénzt keresni? Szeretne több

Részletesebben

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Dr. Varga Katalin Miért fontos ez a téma? Az interneten nem azt találjuk meg, amire kíváncsiak vagyunk, hanem

Részletesebben

Email Marketing szolgáltatás tájékoztató

Email Marketing szolgáltatás tájékoztató Email Marketing szolgáltatás tájékoztató RENDESWEB Kft. Érvényes: 2013.03.01-től visszavonásig +3 20 A RENDES (273 337) Adószám: 12397202-2-42 Cégjegyzékszám: 01-09-7079 1. Minőség Nálunk legmagasabb prioritást

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

5 ok, amiért a válságban még fontosabb a CRM

5 ok, amiért a válságban még fontosabb a CRM 5 ok, amiért a válságban még fontosabb a CRM A válságban nem elég keményebben dolgozni, sokkal okosabban is kell. Vállalkozása a CRM stratégiai alkalmazásával nyereségesebbé válhat és hatékonyabban szolgálja

Részletesebben

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna? Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal

Részletesebben

NÉHÁNY ÓRÁS MARKETING TERV

NÉHÁNY ÓRÁS MARKETING TERV NÉHÁNY ÓRÁS MARKETING TERV Copyright Odrovics János 2008 www.dmgyar.hu - 0 - MARKETING TERV NÉHÁNY ÓRA ALATT Tudom, hogy meglepő, de a marketing terved alapja a matek. Megmagyarázom... A legfőbb célod

Részletesebben

APRÓHIRDETÉS felsőfokon!

APRÓHIRDETÉS felsőfokon! Tisztelt Jövőbeni Megbízó Partnerem! Szeretném megköszönni, hogy érdeklődést mutat szolgáltatásom iránt. Gondolom Ön is tapasztalta, hogy az interneten jelenleg átláthatatlan mennyiségű hirdetési oldal

Részletesebben

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós.

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós. <reklám> Mottó A harcsahorgász egy olyan különleges élőlény, amely viselkedésének megértésére a normális embereknek még kísérletet sem érdemes tenniük. Az olyan lehetetlen lenne, mint a televízió működési elvét

Részletesebben

A Síelők.hu hirdetési ajánlata síoktatók számára

A Síelők.hu hirdetési ajánlata síoktatók számára A Síelők.hu hirdetési ajánlata síoktatók számára Bemutatkozás A sielok.hu 2000 decemberében született meg. A cél egy olyan webhely létrehozása volt, ahol a téli sportok szerelmesei minden hasznos információt

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Miért olyan fontos a minıségi pont?

Miért olyan fontos a minıségi pont? A fiókban látható konkrét minıségi pont értékek egy olyan általános számítás eredményei, ami a kulcsszó tökéletes egyezése esetére érvényesek. Miért olyan fontos a minıségi pont? A minıségi pont három

Részletesebben

Értékesítési beszélgetés

Értékesítési beszélgetés Gyakorlat. Műhely. Marketing Értékesítési beszélgetés Dr. Andrea Grimm Dr. Astin Malschinger TARTALOM 2 GYAKORLAT. MŰHELY Értékesítési beszélgetés Szerzők: Dr. Andrea Grimm, Dr. Astin Malschinger IMPRESSZUM

Részletesebben

corinwebshop.com bérelhető webáruház egyszerűen

corinwebshop.com bérelhető webáruház egyszerűen corinwebshop.com bérelhető webáruház egyszerűen 2 CorinCloud Webshop bérelhető webáruház egyszerűen... Mi is a corinwebshop? Bérelhető webáruház kezdeti költségek nélkül 2 perc alatt ::: Nincs kockázat,

Részletesebben

Marketing cégelemzés. For-Max Kft. 2011. december. 21.

Marketing cégelemzés. For-Max Kft. 2011. december. 21. Marketing cégelemzés For-Max Kft. 2011. december. 21. Iránypontok a következő évhez, hogy az általad tervezett 5%-os növekedéshez közelebb kerüljön a céged 2012-ben Kedves László! Mielőtt megnézzük, hol

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

A Síelők.hu hirdetési ajánlata szállások számára

A Síelők.hu hirdetési ajánlata szállások számára A Síelők.hu hirdetési ajánlata szállások számára Bemutatkozás A sielok.hu 2000 decemberében született meg. A cél egy olyan webhely létrehozása volt, ahol a téli sportok szerelmesei minden hasznos információt

Részletesebben

BASIC és PRO webáruház csomagok

BASIC és PRO webáruház csomagok 7even Online Ügynökség BASIC és PRO webáruház csomagok részletes termékbemutató és ártájékoztató A 7even-ről Több mint 200 ügyfelünk már a 7even Csapatát választotta. Reméljük, hamarosan Önt is elégedett

Részletesebben

Apple ID létrehozása bankkártya adatok nélkül

Apple ID létrehozása bankkártya adatok nélkül www.helpynet.com Kérdésed van? Írj nekünk! info@helpynet.com Apple ID létrehozása bankkártya adatok nélkül Apple ID ahhoz szükséges, hogy bármilyen Apple készülékre appokat tudjunk letölteni, ez tulajdonképpen

Részletesebben

www.mwdental.hu Indul az M+W Dental webáruház! Webáruház Vásároljon még egyszerűbben, takarítson meg további százalékokat!

www.mwdental.hu Indul az M+W Dental webáruház! Webáruház Vásároljon még egyszerűbben, takarítson meg további százalékokat! ha többet akar Telefon: +36 1 436 9790 Fax: +36 1 436 9799 dental@mwdental.hu Webáruház Indul az M+W Dental webáruház! Vásároljon még egyszerűbben, takarítson meg további százalékokat! Nyitva 0-24 óráig!

Részletesebben

Akadálymentes weboldalkészítés dióhéjban

Akadálymentes weboldalkészítés dióhéjban Akadálymentes weboldalkészítés dióhéjban Készítette: Mezei Ádám Info-kommunikációs Akadálymentességi Műhelykonferencia 2008. november 20 Mi az oka, hogy NEM akadálymentes honlapokat készítünk? 1) Nem gondolunk

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

Mondja el Mindenkinek.

Mondja el Mindenkinek. Mondja el Mindenkinek. Az emberi hang közvetlen kommunikáció. Ha szeretne sok embernek egyszerre, azonos információt elmondani, hívja fel Őket. Akár 150.000 Ügyfelét, Partnerét, ismerősét 1 nap alatt.

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT. Garantáltan hasznot hozó komplex hirdetések kizárólag melegburkolatokkal foglalkozó cégeknek! 2 Jepetto.hu

MÉDIAAJÁNLAT. Garantáltan hasznot hozó komplex hirdetések kizárólag melegburkolatokkal foglalkozó cégeknek! 2 Jepetto.hu MÉDIAAJÁNLAT Garantáltan hasznot hozó komplex hirdetések kizárólag melegburkolatokkal foglalkozó cégeknek! 2 Jepetto.hu Kik látogatják az oldalunkat? A 2jepetto.hu oldal kizárólag melegburkolatokkal, és

Részletesebben

Mit nyer a Tipzone használatával?

Mit nyer a Tipzone használatával? Ha jelen van vállalkozása a tipzone.hu oldalon, akkor üzlete vagy szolgáltatása népszerűsítéséhez kap korszerű internetes kelléket. A Tipzone modern közösségi funkciókkal is rendelkező, értékesítést támogató

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Bemutató anyag. Flash dinamikus weboldal adminisztrációs felület. Flash-Com Számítástechnikai Kft. 2012. Minden jog fenntartva!

Bemutató anyag. Flash dinamikus weboldal adminisztrációs felület. Flash-Com Számítástechnikai Kft. 2012. Minden jog fenntartva! Bemutató anyag Flash dinamikus weboldal adminisztrációs felület Flash-Com Számítástechnikai Kft. 2012. Minden jog fenntartva! Testreszabott weboldalhoz egyéni adminisztrációs felület Mivel minden igény

Részletesebben

A 365 Solutions Kft. büszke a teljesítményére, az elért sikereire és a munkatársai képességeire. Kamatoztassa ön is a tapasztalatainkat és a

A 365 Solutions Kft. büszke a teljesítményére, az elért sikereire és a munkatársai képességeire. Kamatoztassa ön is a tapasztalatainkat és a 365 365 A 365 Solutions Kft. büszke a teljesítményére, az elért sikereire és a munkatársai képességeire. Kamatoztassa ön is a tapasztalatainkat és a tökéletesre való törekvésünket: Legyen a partnerünk,

Részletesebben

Módszerek és szoftverek

Módszerek és szoftverek Az automatizált online DM rendszerek létrehozásának meglepő titkai 2 Miről lesz ma szó? 1) Honnan jönnek az ötletek? 2) A tervezés szerepe 3) A dokumentálás szerepe 4) Mit és hogyan kell megtervezned?

Részletesebben

Csináljunk hűséges vevőket!

Csináljunk hűséges vevőket! Csináljunk hűséges vevőket! AdWords Mennyibe kerül egy új vevő? Persze, vannak kivételek 400 Ft-ért is lehet új vevőt szerezni 1,1%-os konverzió 17 hónap alatt 141 vevő Ebből nem lehet megélni! Mennyibe

Részletesebben

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv?

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? Készítették: Névery Tibor és Széll Ildikó PPKE I. évf. kiadói szerkesztő hallgatók, közösen 1 BEVEZETŐ Az elektronikus könyv valamilyen

Részletesebben

A mai problémákra mai megoldások kellenek.

A mai problémákra mai megoldások kellenek. Az Ön üzletében sem tolonganak a vevők? Hálót szőtt a pók a pénztárgépére? Szeretné, ha jobban menne az üzlet, de nincs ötlete? Van megoldás! A világ és a vevők megváltoztak. Önnek is változnia kell! Ezt

Részletesebben

Médiaajánlat. hirdetési felületek és technikai információk. Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek

Médiaajánlat. hirdetési felületek és technikai információk. Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek Médiaajánlat hirdetési felületek és technikai információk Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek motorsportal.hu A Motorsportal 2009-ben indult, pár lelkes fiatal szenvedélyéből

Részletesebben

Portfólió. Tóth Gábor Dániel

Portfólió. Tóth Gábor Dániel Portfólió Tóth Gábor Dániel Kelj fel és járj... "Nagyon tetszik! Ezt hogyan kell csinálni?" Informatikus családi vénám által, alkalmam volt egy barátomnak megépíteni a munkájához szükséges számítógépet,

Részletesebben

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012. Kézikönyv egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz 1 Mi az, amin a legtöbbet bosszankodunk? Az értékesítőink teljesítményének hektikusságán és az állandóan jelenlévő fluktuáción. Nincs elég létszámunk

Részletesebben

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május GKIeNET T-Mobile Egyre több webkosarat tol a magyar Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. Postacím: 1092 Budapest,

Részletesebben

DiamondDeal Médiaajánlat

DiamondDeal Médiaajánlat DiamondDeal Médiaajánlat Tartalomjegyzék Miért hirdessen a DiamondDeal-en? 2 Általános banner méretek Leaderboard, Super Leaderboard Full banner, Medium rectangle Skyscraper Full banner, Medium rectangle

Részletesebben

Ezek ismerete nélkül ugyanis már akkor bukásra van ítélve az induló webáruházas, mielőtt egyáltalán megnyitná az első webáruházát.

Ezek ismerete nélkül ugyanis már akkor bukásra van ítélve az induló webáruházas, mielőtt egyáltalán megnyitná az első webáruházát. INDUL A WEBÁRUHÁZ! E-BOOK MELYBŐL MEGTUDHATOD HOGYAN INDÍTHATSZ TELJESEN INGYEN EGY MŰKÖDŐKÉPES WEBÁRUHÁZAT 0 FT BEFEKTETÉSSEL - 0 TECHNIKAI TUDÁSSAL! TE IS SZERETNÉL SAJÁT WEBÁRUHÁZAT? Itt a lehetőség,

Részletesebben

Kedves Openhouse-os munkatársak!

Kedves Openhouse-os munkatársak! Kedves Openhouse-os munkatársak! Tapasztalataink szerint a tartalom kezelő rendszerek (Content Management Systems CMS) felhasználói gyakran kevéssé ismerik azokat az elveket, amik segíthetik az oldal eredményesebb

Részletesebben

professzionális e-mail kommunikáció

professzionális e-mail kommunikáció professzionális e-mail kommunikáció Kik vagyunk? A Targetmax 100% magyar tulajdonú vállalkozás, több mint 10 éves szakmai tapasztalattal az e-kommunikáció és online direkt marketing területén. Két területen

Részletesebben

Szia René! Kriszti. Szia René!

Szia René! Kriszti. Szia René! Én örömmel leírom a véleményemet, mert imádtam ezeket a foglalkozásokat. Bár lehet, pont rajtam láttad, hogy álmos vagyok és ezt esetleg unalom jeleként érthetted, de nem így volt. Egész nap ügyfelezek,

Részletesebben

Tájékozódás és vásárlás a magyar internetezők körében. Összefoglaló

Tájékozódás és vásárlás a magyar internetezők körében. Összefoglaló Tájékozódás és a magyar internetezők körében Összefoglaló Tájékozódás és online és offline Termékenként és termékkategóriánként Tájékozódás és termékenként (1./2) Online tájékozódás Online tájékozódás

Részletesebben

Apple ID készítése és vásárlás az AppStore áruházban

Apple ID készítése és vásárlás az AppStore áruházban Apple ID készítése és vásárlás az AppStore áruházban Ahhoz, hogy bármilyen ios-t használó eszközt tudjunk, rendeltetésszerűen használni szükségünk van egy úgynevezett Apple ID-re. Ennek segítségével jogosultságot

Részletesebben

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek 32 Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek Kisnémet Mónika Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben