Vezetői összefoglaló a július 5-én tartott rendezvényekről és rendzavarásokról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vezetői összefoglaló a 2008. július 5-én tartott rendezvényekről és rendzavarásokról"

Átírás

1 IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Vezetői összefoglaló a július 5-én tartott rendezvényekről és rendzavarásokról I. A Szivárvány Misszió Egyesület július 5-én 15 órától 17 óráig tartó felvonulást jelentett be az Erzsébet tér- József Attila u. Andrássy út Felvonulási tér (Műcsarnok mögötti terület) útvonalra. E felvonulást a korábbi éveknek megfelelően a Meleg Büszkeség Napja jegyében tervezték. A rendezvény megtartását a BRFK a gyülekezési jogról szóló évi III. törvény 8. (1) bekezdése alapján mert a közlekedés más útvonalon nem biztosítható elutasította. Később álláspontjukat felülvizsgálva a rendezvényről szóló bejelentést tudomásul vették. E felvonulás szervezői összesen kb. 80 négyzetméterre vonatkozóan területfoglalási engedélyt kértek és kaptak az Oktogonra és környékére kisméretű színpadok felállítására. (A bejelentés lényeges tartalma a szervező és a rendőrség között lefolytatott egyeztetés után.) július 5-én órától óráig. Útvonal: V., Erzsébet tér József Attila u. Andrássy út Oktogon Kodály Körönd XIV., Felvonulási tér (Műcsarnok mögötti rész) Résztvevők száma: Kb fő. Rendezők száma: 50 fő Rendezvény célja: Meleg Méltóság Menetének megtartása, figyelemfelhívás II. A Tomcat néven ismertté vált Polgár Tamás a I. pontban leírt útvonalra és időpontra, ám a Felvonulási tértől történő indulásra ugyancsak felvonulásos rendezvényt jelentett be. A BRFK illetékes vezetője a június 28-án megtartott egyeztető tárgyaláson elérte, hogy a két ellenérdekű felvonulás az Oktogon és a Hősök tere közötti útvonalon a szervizutat használja, így egymástól távol a testi kontaktus veszélyét radikálisan lecsökkentették, s a bejelentést így tudomásul vették. (A bejelentés lényeges tartalma a szervező és a rendőrség között lefolytatott egyeztetés után.) Útvonal: Résztvevők száma: Rendezők száma: Rendezvény célja: július 5-én órától óráig. Budapest XIV. kerület Felvonulási tér (Regnum Marianum kereszt) Olof Palme sétány Hősök terén körben, majd a Dózsa György úton keresztül Andrássy út szervizútján Kodály Körönd Oktogon majd az Andrássy út főútpálya Bajcsy Zsilinszky úton keresztül József Attila utca Erzsébet tér Szökőkút. Kb fő. 20 fő Csendes tiltakozás az ugyanebben az időben zajló buzifesztivál ellen, heteroszexuális párok felvonulásával ugyanazon az útvonalon, de ellenkező irányban.

2 2 III. A Magyar Nemzeti Bizottság nevében Gonda László július 5-én órától 18 óráig tartandó rendezvényre vonatkozó bejelentést tett a BRFK-n, azt miután figyelmeztették őket a már engedélyezett I. felvonulással kapcsolatban tanúsítandó magatartásra tudomásul vették. (A bejelentés lényeges tartalma a szervező és a rendőrség között lefolytatott egyeztetés után.) Helyszín: Résztvevők száma: Rendezők száma: Rendezvény célja: július 5-én órától óráig. Budapest, VI., Liszt Ferenc tér Kb fő. 10 fő Tiltakozás a Meleg Méltóság Napja során fellépő esetleges közerkölcssértés ellen IV. A Rendszerváltó Fórum nevében Fáber Károly a Szivárvány Misszió Egyesület által bejelentett útvonalra, ám későbbi időpontra jelentett be rendezvényt. A bejelentés lényeges tartalma a szervező és a rendőrség között lefolytatott egyeztetés után.) július 5-én órától óráig. Útvonal: Budapest, V., Erzsébet tér József Attila utca Andrássy út Oktogon Kodály körönd Dózsa György út Benczúr utca XIV., Felvonulási tér (Műcsarnok mögötti szerviz út) Résztvevők száma: Kb fő. Rendezők száma: 10 fő Rendezvény célja: Rámutatás az egészséges gondolkodásra, a produktív párválasztás és a nemzeti gyarapodás szükségszerűségére és helyességére. V. Juhász Péter és társai a I. alatt bejelentett rendezvény időpontjára és helyére, a bejelentett rendezvény támogatására jelentettek be rendezvényt kor megkezdték saját rendezvényüket, majd a I. sz. alatti Meleg Büszkeség Napja felvonuláshoz csatlakoztak A Kuruc.info internetes portál július 4-ig (akkor működése befejezve) folyamatosan rasszista, homofób, antiszemita jelszavak hangoztatása mellett olvasóit arra hívta fel, hogy július 5-én a Szivárvány misszió Egyesület I. alatt leírt felvonulását a felvonulók elleni fizikai erőszakkal akadályozza meg, a felvonulókat alázzák meg. Ebből az okból gyülekezzenek az Oktogonon. Ők is, akárcsak Tomcat saját weblapján a felvonulók ellen álláspontjuk szerint legálisan alkalmazható tojások festékkel történő megtöltésére és más eszközök készítésére tett javaslatot. A Kuruc.info felhívását Budaházy György és Toroczkay László jegyezte, s célzások voltak abban az erőszakra szervezett s ezért a gyülekezésről szóló évi III. törvény 2. (3) bekezdése alapján álláspontunk szerint tilalmazott rendezvény legalitására vonatkozóan. A BRFK és a Készenléti Rendőrség részletes és alapos biztosítási tervet készített

3 A BRFK és a vele együttműködő hatóságok a rendezvény biztosítására és az előző bekezdésben leírt erőszakos magatartások előzetes megakadályozására a következőket tették: a/ A felvonulás útvonalán és környékén feltérképezték a hulladékgyűjtőket, azokat részben leszereltették; b/ az építési törmeléket és konténereket elszállíttatták; c/ 1 db konténerszállító kocsit és 2 takarítóbrigádot kértek és kaptak a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalattól az esetleges romok elszállítására, feltakarítására; d/ a biztosítás idejére a felvonulások útvonaláról elszállíttattak 146 gépkocsit; e/ kamionmentőt helyeztettek készenlétbe arra az esetre, ha a felvonuláson résztvevő jármű elakad; f/ 12 órától lezáratták a Milleneumi Földalatti Vasutat, g/ folyamatos meteorológiai tájékoztatást rendeltek; h/ július 5-én 0 órától július 6-án 24 óráig a budapesti rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest egész területére; i/ a BRFK bűnügyi egységei is folyamatosan dolgoztak. A I. sz. alatti felvonulás megkezdése előtt kb órakor a BRFK kijelölt egységei behatoltak abba a VI. Andrássy út 95. sz. alatti lakásba, melyről bejelentés érkezett, hogy ott több gyanús személy tartózkodik. A rendőri akció eredményeként 6 személyt onnan előállítottak, az ott talált festékkel és valamilyen savval, egyébbel töltött tojásokat, más támadásra alkalmas eszközöket lefoglalták. A bűnjelek vizsgálata folyik. A Rendőrségi Igazgatási Központ épületének I. szintjén Operatív Törzs működött július 5-én órától, kiegészülve az Országos Mentőszolgálat, a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársával. A bejelentett rendezvények lefolyása A Szivárvány Misszió Egyesület főszervezője, Mocsonaky László órakor felvette a kapcsolatot a biztosítás helyszínparancsnokával. A rendezvény órakor megkezdődött kb fő részvételével. A menet megindulásával egyidőben az útvonal környékén, rendbontások törtek ki. Több személy előállításra került. A menet órakor megérkezett a Műcsarnok mögötti részre. Az útvonalon nagyobb rendbontás nem történt..-. A Polgár Tamás által bejelentett rendezvényen órától a technikai előkészületeket megkezdték. A résztvevők vonulása a helyszíneken levő rendbiztosok egyeztetése alapján úgy, hogy a Szivárvány Misszió Egyesület felvonulásával a legszélesebb területen a Kodály Köröndnél találkozzanak órakor megkezdődött. A menet órakor érkezett az Erzsébet térre, ahol újabb beszédek hangzottak el, melyben a másságukat vállalók megverésére szólították fel a megjelenteket. A felvonulás idején nem volt közvetlen (fizikai) érintkezés az egymással szemben vonulók között.. -. Gonda László beszédével kezdődött meg órakor a rendezvény kb. 200 fő részvételével. A demonstráció ideje alatt a rendőrök odakészített rothadt gyümölcsöt és húst találtak a helyszínen (ezeket az anyagokat eltávolították), valószínűleg a meleg rendezvényen résztvevőket akarták megdobálni. A rendezvény órakor rendkívüli esemény nélkül befejeződött. 3

4 . -. Fáber Károly rendezvénye órakor kezdődött meg, a vonulás 20 fővel indult. Menet közben folyamatosan nőtt a résztvevők létszáma. Fáber Károly órakor a Rippl-Rónai utcánál bejelentette, hogy a rendezvénynek vége és kéri a résztvevőket, hogy vonuljanak el. Rendkívüli események: A Szivárvány Misszió Egyesület Menetének Erzsébet téri megindulásakor a helyszín környékén több kis csoportosulás rendbontást követett el. A Paulay Ede utca - Székely Bertalan utca sarkán rendőröket dobáló személyt előállítottak. A Teréz krt. Aradi utca kereszteződésénél egy kb. 40 fős csoport megtámadta a kordonszolgálatot teljesítő rendőröket. A BRFK KGJO 3 mobil csoportját átirányították a helyszínre, a rendbontók közül 3 fő elfogtak, a többiek az Aradi utcában a Nyugati pályaudvar felé távoztak. A pályaudvar felé haladva megtámadták a BRFK Közrendvédelmi Főosztály mobil csoportját. A segítségükre indult erőket az Andrássy út Bajza utca kereszteződésénél támadták meg, 2 szolgálati gépkocsi itt megrongálódott. 7 embert előállítottak. Az Andrássy úton felállított kordont óra körül felborították, az ott lévő rendőri egységeket folyamatosan - különböző tárgyakkal dobálták. Angyalföld órakor jelentette, hogy nem tudja feltartani a gyalogos forgalmat a Hősök tere felől az Oktogon felé az Andrássy úton, mivel felborították a kordont. Az Andrássy út Dózsa György út kereszteződésénél - a korábban felborított kordonnál - a kivezényelt rendőri egységeket támadás érte. A helyszínre 3 mobil csoportot átirányítottak, akik 9 személyt állítottak elő. Ugyanekkor az Andrássy úton a Liszt Ferenc térnél lévő kordonnál is támadás érte a rendőri erőket. A tömeget 50 méterrel hátrébb szorították, ennek során 1 főt előállítottak. A Hősök terén tartózkodó kb. 150 fős csoportosulás csatlakozott az Andrássy út Dózsa György út kereszteződésénél lévő rendbontókhoz és folyamatosan dobálta az ott felállított rendőri egységet kb órától. Ugyanebben az időben a Liszt Ferenc térről előállítottak további 6 főt a rendbontók közül. A helyzet óra körül normalizálódott a helyszínen, ezért az ott lévő rendőri egységekből 2 csoportot átirányítottak a Hősök terére. Ott a rendbontók egy csoportja a téren lévő díszburkolatot kalapáccsal felbontotta és a kövekkel folyamatosan dobálták a rendőri erőket. A rend helyreállítására a Készenléti Rendőrség egységei órakor rendőri műveletet kezdtek meg a Hősök terén az Andrássy út Dózsa György út irányából. A kiszorított tömeg órakor megtámadta a KGJO mobil csoportjait a Dózsa György út Városligeti fasor sarkánál. A segítségükre érkező egységeket az Olof Palme sétányon érte támadás, melynek során 2 db. szolgálati gépkocsi rongálódott. A Vajdahunyad várnál ismételten megtámadták a rendőri egységeket a rendbontók. A mobil csoportok az 56-osok emlékművéhez vonultak vissza. A helyszínen 2 fő civil személy sérült meg. 4

5 A biztosításban résztvevő bűnügyi állomány segítséget kért, mivel az Andrássy út és Bajza utca sarok magasságában felismerték és megtámadták őket a randalírozók. Az ott lévő rendőri egységek a segítségükre siettek és a rendbontók közül 6 főt elfogtak. A helyszínen 2 nyomozó megsérült. Térfigyelő kamera felvételei alapján beazonosítottak 6 személyt, akik az Andrássy úton a rendőrautókat megrongálták. Őket a bűnügyi egységek elfogták és előállították. Egyikük a Hősök terénél molotov koktélt dobott a rendőrökre. A Hősök terénél folyt rendőri műveletekről távozó, menekülő személyek közül 5 főt elfogtak rendőri intézkedésnek ellenszegülés és garázdaság miatt. 12 rendőr sérült meg az ellenük indított támadásokban. Közéleti személyiségekkel kapcsolatos események Támadás érte azt a rendőrutót, melyben Lévai Katalint és Szetey Gábort kívánták elszállítani, az autóra dobott kő annak üvegét betörte, személyi sérülés nem volt. Horn Gábor országgyűlési képviselő hölgytársával a Szivárvány Misszió Egyesület felvonulása végén a Városliget felé távozott, ahol ismeretlen személyek arcul ütötték. A közelben haladó rendőrmotoros megállt, részére mentőt hívott, majd az intézkedést átadta a személygépkocsival érkező rendőröknek. Ők biztonságos helyre szállították. A Meleg Büszkeség Napja tiszteletére vonulók között volt Orosz József újságíró, aki később a menetből kiválva a Kodály köröndre ment, ahol leütötték. Ismeretlen támadója ellen feljelentést tett. Gépjárművekben keletkezett károk: 12 rendőrautóban keletkezett kisebb, nagyobb kár. A gépjárművek szemléjét a BRFK Bűnügyi Technikai Osztály végrehajtotta, a jegyzőkönyvek elkészültek. Egyéb károk: - 1 db rádió adó-vevő tönkrement az oszlatás során. - 1 db videokamera az oszlatások során tönkrement. - 1 db tonfa eltűnt. - 1 db Cs-gázszóró spray. - 1 db sisakplexi eltörött. - 1 db pajzs eltörött. - 1 db parabellum tár 14 db éles lőszerrel ismeretlen körülmények között eltűnt. A rendőrök összesen 59 személyt állítottak elő, 43 előállított esetében bűncselekmény gyanúja volt a kényszerintézkedés oka. Közülük 7 személy ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt feljelentést tettek a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, 1 fő ellen őrizetbe vétele mellett indult meg ott az eljárás. A szabálysértési hatóságok több előállítottat rendzavarás, garázdaság, közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása és más szabálysértések miatt pénzbírsággal sújtottak. 5 A rendőri tevékenység értékelése

6 A rendkívül alaposan részletezett biztosítási terv alapján szakszerűen helyezték el a rendőri erőket. Kellő védelmet biztosítottak a Szivárvány Misszió Egyesület menetoszlopának, előlhátul kellő számú rohamrendőr vonult, az útvonalon a menetoszlop mellett haladva magas felépítésű teherautók voltak, a Liszt Ferenc téren az oda bejelentett rendezvény felől is a nagyszámú rohamrendőr mellett teherautók védték a menetet. Nyilvánvaló, hogy e menet célja volt, hogy a szemlélők lássák felvonulásukat, ezért a Bajcsy Zs. út és az Oktogon között a járda 2/3-át a nézőknek átengedték. Bekövetkezett, amitől a rendőrök tartottak, oda támadó céllal többen bevonultak. (Közben a zárt területre szervezett események résztvevőinek - pl. 5 házasságkötés az Oktogonnál - és az ott lakóknak, dolgozóknak a biztonságos mozgására is ügyelni kellett.) A Készenléti Rendőrség bevetési osztályait azokat, akik nem voltak beosztva a felvonulások biztosítására - a vidékről felrendelt megyei csapatszolgálati századokkal együtt az útvonal olyan kiszélesedő részére (ill. tartalékba) helyezték, amelyeknél különösen erős támadások voltak várhatóak (Andrássy út kezdete, Oktogon, Körönd). A rendőrség értékelése szerint mindennek köszönhetően a másságukat vállalókat és a velük szimpatizálókat sérülésmentesen kísérték végig és biztosították távozásukat. A közrendvédelmi és a bűnügyi állomány együttműködött az előzetes ellenőrzéstől az utóbiztosítás befejezéséig. Mindehhez kellő mennyiségű háttér információ is rendelkezésre állt, folyamatosan működtek a mobil és telepített, a Törzsben is látható képet szolgáltató kamerák. A Készenléti Rendőrség parancsnoka a csapaterőket és speciális eszközeit időben indította, így a Hősök tere környékét a megérkező nagyobb erő hamar megtisztította. Jól működött az utóbiztosítás. Megalapozott ötlet volt a Milleneumi Földalatti Vasút felhasználása a támadott rendezvény résztvevőinek elszállítására. Ugyancsak jól működött másnap reggelig több mint 30 homoszexuálisok által kedvelt bár megvédése is. Hibátlan adatátvitelt biztosított az EDR rendszer. A rendőrök is sokat tanultak a korábbi időkből, nem tapasztaltunk a kamerákon hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazást vagy más rendőrök által megvalósított jogszabálysértő magatartást, s ilyen tartalmú feljelentésről sincs tudomásunk. A rendezvényeken jelen voltak az Országgyűlési Biztos és a Helsinki Bizottság munkatársai, aktivistái. Mindkét szervezet képviselői bejelentették a médiában, hogy a biztosítást végzők feladatukat jól teljesítették, kifogást nem közöltek. Budapest, július 10. 6

BUDAPEST RENDŐRFŐKAPITÁNYA

BUDAPEST RENDŐRFŐKAPITÁNYA BUDAPEST RENDŐRFŐKAPITÁNYA Szám: /2008. Dr. Draskovics Tibor úrnak Magyar Köztársaság igazságügyi és rendészeti minisztere Budapest Tisztelt Miniszter Úr! Jelentem, hogy 2008. július 05-én a Szivárvány

Részletesebben

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendészeti Szabályzat 3. sz. melléklete Hatályba lépett: 2015. A szabályzat hatálya Kiterjed a Javítóintézet minden dolgozójára, és növendékére.

Részletesebben

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 27/2002 (VII. 3.) számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről.

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 27/2002 (VII. 3.) számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről. Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 27/2002 (VII. 3.) számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Módosítások: a) 32/2005. (X. 24.) ör. b) 50/2006. (XII.22.) ör.

Részletesebben

SECURITY PATENT ÉLŐERŐ

SECURITY PATENT ÉLŐERŐ - 1 - BIZTONSÁGI TERV A terv a Katasztrófa Védelmi Terv mellékletét képezi Amerikai Autós Fesztivál Komárom 2012. 08.10.-08.12. 1 - 2 - I. A rendezvénnyel kapcsolatos adatok A rendezvény megnevezése: Amerikai

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaival szemben folytatott nyomozás. Opauszki András r. alezredes főosztályvezető Budapest, december 08.

A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaival szemben folytatott nyomozás. Opauszki András r. alezredes főosztályvezető Budapest, december 08. A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaival szemben folytatott nyomozás Opauszki András r. alezredes főosztályvezető Budapest, 2017. december 08. A nyomozás adatai A nyomozás elrendelésének időpontja: 2015. augusztus

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)

Részletesebben

Budapest, 2015. szeptember 27.

Budapest, 2015. szeptember 27. NATO PARTNERSH IIP RUNN IING FEST IIVAL BUDAPEST FUTÓFESZTIVÁL- NATO FUTÁS Budapest, 2015. szeptember 27. Futóprogramok és rajt időpontok: 11:00 10 km-es Futás női, férfi egyéni 10 km-es Váltófutás 2 fős

Részletesebben

NYILATKOZAT a baleset (sérülés) körülményeiről

NYILATKOZAT a baleset (sérülés) körülményeiről Egészségbiztosító:. címe:..... Társadalombiztosítási kifizetőhely:..... címe:.... Hivatkozási szám:... Felhívjuk a figyelmét, hogy a év.. hó nap történt balesetével (sérülésével) kapcsolatban a 217/1997.

Részletesebben

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma HEVES MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3300 Eger, Eszterházy tér2. Telefon: (36) 522-111/11-95, BM: 31/11-95 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m, h e l y t a d o k.

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m, h e l y t a d o k. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/12488/

Részletesebben

Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege

Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege Közterület neve Közterület Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege (tervezett) Andrássy út 1 2016.09.07 Andrássy út 1 2016.12.08 Andrássy út 2 2016.09.08 Andrássy út 3 2016.09.08

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése i X. kerületi Rendőrkapitányság?nnQ < P n i c Vezetője.{""L^l?. * 1102, Harmat u. 6-8. 3 1475, Pf. 31. S 36 (1) 263-7200 /50-100 Főváros

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2012/3. szám Budapest, 2012. február 09.

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2012/3. szám Budapest, 2012. február 09. 2012/3. szám Budapest, 2012. február 09. Szám: 6024/2012. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 1/2012. (II. 02.) ORFK utasítás a turisztikai

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. elutasítom.

H A T Á R O Z A T. elutasítom. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 19563/2008.

Részletesebben

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK KIK VAGYUNK? civil szervezetek és 3 egyéni szakember (MTA JTI, ELTE Á JK) MIT CSINÁLUNK ÁLTALÁBAN?

Részletesebben

A rendőrség szolgálati tagozódása, szolgálati formák 2016_01

A rendőrség szolgálati tagozódása, szolgálati formák 2016_01 A rendőrség szolgálati tagozódása, szolgálati formák 2016_01 Szolgálati ágak A rendőrség szolgálati tagozódása szolgálatok szakszolgálatok Szolgálati ágak a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési bűnügyi

Részletesebben

Tárgy: kifogás. k i f o g á s t

Tárgy: kifogás. k i f o g á s t Bíróság Budapest, 2008. Rendőrkapitányság útján! Szabálysértési szám: Tárgy: kifogás Tisztelt Rendőrkapitányság! Alulírott, (lakcím: ) a fenti számú, jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértés

Részletesebben

rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/768/

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette

Részletesebben

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000 Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991

Részletesebben

Szabálysértési előkészítő eljárások. Szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések összesen

Szabálysértési előkészítő eljárások. Szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések összesen Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Szabálysértési előkészítő eljárások 2016. 2017. január 01. 01. - 2016. - 2017. szeptember április 30. közötti 30. közötti időszak időszak statisztikai statisztikai

Részletesebben

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

Szabálysértési előkészítő eljárások január szeptember 30. közötti időszak statisztikai kimutatása

Szabálysértési előkészítő eljárások január szeptember 30. közötti időszak statisztikai kimutatása Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Szabálysértési előkészítő eljárások 2016. január 01. - 2016. szeptember 30. közötti időszak statisztikai kimutatása A dinamikus működésű Netzsaru

Részletesebben

Jogsértések dokumentálása, videofelvételek feldolgozása

Jogsértések dokumentálása, videofelvételek feldolgozása Jogsértések dokumentálása, videofelvételek feldolgozása dr. Bári András biztonsági ellenőr MKOSZ Biztonsági Bizottság Biztonsági képzés 2016. Magyar Sport Háza 2016. szeptember 14. 1 Felhatalmazás A sportról

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

1 BRFK XIV. kerület Budapest 1 101 Felvonulási-Ajtósi 56-osok tere. 2 BRFK XIV. kerület Budapest 1 102 Felvonulási-Dembinszky 56-osok tere

1 BRFK XIV. kerület Budapest 1 101 Felvonulási-Ajtósi 56-osok tere. 2 BRFK XIV. kerület Budapest 1 102 Felvonulási-Dembinszky 56-osok tere Kamera Rendőri szerv (kerület) Rk HRK Települések száma (db) Kamera száma (Nr.) A kamera pontok helyszíne, elhelyezése megfigyelt terület 1 BRFK XIV. kerület Budapest 1 101 Felvonulási-Ajtósi 56-osok tere

Részletesebben

ÜGYSZAM KEZDÖIRATON'. ! ERK.: i- Tisztelí^AJltotma^ybíróság! ^'' S MÉLLt'KLtT^./f,.?0^i ŰGYSZÁM UTO'RCTON'

ÜGYSZAM KEZDÖIRATON'. ! ERK.: i- Tisztelí^AJltotma^ybíróság! ^'' S MÉLLt'KLtT^./f,.?0^i ŰGYSZÁM UTO'RCTON' \^. oz.^ _&LftUiPf;.r Ji i.iíhüön' A PESTI KOZPONT] KERÜLETI BittOSÁG a Pesti Központi Kerületi Bíróság útjári ln Szabáiysériési Csopcrtja-TaS'/'SZIr: ÜGYSZAM az Alkotmánybíróság részére KEZDÖIRATON'.

Részletesebben

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22 NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 23-22 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A garázdaság szabálysértés miatt és társai ellen indult szabálysértési ügyben a Debreceni Városi Bíróság Debrecenbe, 2011. április hó 16. napján gyorsított szabálysértési

Részletesebben

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet A jogszabály mai napon (2015.II.17.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet Budapest és Pannonhalma világörökségi helyszíneinek műemléki

Részletesebben

1. Melléklet: Gyűjtőállomások helyszíneinek táblázatos bemutatása

1. Melléklet: Gyűjtőállomások helyszíneinek táblázatos bemutatása 1 1. Melléklet: ok helyszíneinek táblázatos bemutatása neve on elzése 1. 0101 Batthyány tér 30 Lépcső mellett, a mellvéddel párhuzamosan 47,506532, 19,039457 2. 0102 Szilágyi Dezső tér A tér déli részén,

Részletesebben

... l/ */<f/ 4l/ WQ. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

... l/ */<f/ 4l/ WQ. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE!' ' ' 'i"''a>..vcrjlet Kőbányai " ' *q -i" >i ' í -U>stüIet ülése... l/ */

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület!

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület! Ügyszám: 14050/1058/2013. ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY Cím: 7500 Nagyatád Zrínyi u.7. / Pf.:14. Tel :82/553-210 / BM: 03-23/55-11 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu T Á J É K

Részletesebben

A fs-. szám ú előterjesztés

A fs-. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere A fs-. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a térfigyelő-rendszer 2012. évi tevékenységének értékeléséről I.

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület november 23-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület november 23-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. november 23-án tartandó ülésére Javaslat az üzletek és vendéglátóipari-egységek éjszakai nyitvatartási rendjének szabályozásáról szóló 8/2017. (III.24.)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k i e g é s z í t e m.

H A T Á R O Z A T. k i e g é s z í t e m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY PAPP KÁROLY r. altábornagy Szám: 29000-105/531/21/2015. P. Tárgy: határozat önálló kiegészítő döntésről Ügyintéző: H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény

Részletesebben

1 32 9 658 9 924 7 962 5 82 5 139 22 958 23 591 25 763 21 21 19 639 14 891 24,9 2, 17,1 24,2 25,4 31,6 36 12 41 983 46 726 32 621 31 319 26 551 2 928 3 392 3 753 2 678 2 566 2 165 Összes bűncselekmény

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

Szám: 17004/ /2008. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 17004/ /2008. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 17004/

Részletesebben

Budapest. IV. kerület Nyitva tartás Kapható. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek

Budapest. IV. kerület Nyitva tartás Kapható. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek Budapest IV. kerület Árpád út 16. Posta 8.00-16.00 ZÁRVA Árpád út 90-92. Közért 6.00-21.00 Árpád út 90-92. Közért 7.00-22.00 7.00-19.00 8.00-14.00 Árpád út 93. pékség Árpád út 112. Posta 8.00-19.00 ZÁRVA

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Igazgatási Szak Közlekedésrendészeti Szakirány Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Szakirányfelelős: Dr. Major Róbert r.

Részletesebben

Budapest. IV. kerület Nyitva tartás Kapható. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek

Budapest. IV. kerület Nyitva tartás Kapható. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek Budapest IV. kerület Nyitva tartás Kapható Árpád út 16. Posta 8.00-16.00 ZÁRVA Árpád út 90-92. Közért 6.00-21.00 Árpád út 90-92. Közért 7.00-22.00 7.00-19.00 8.00-14.00 Árpád út 93. pékség Árpád út 112.

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

H Í R L E V. XV.éfv.10.szám 2012.szeptember14.

H Í R L E V. XV.éfv.10.szám 2012.szeptember14. IFELORE H Í R L E V É L XV.éfv.10.szám 2012.szeptember14. Eseménynaptár 2012. szeptember 16. (vasárnap) 10:00-19:00 Egészségnap egészségügyi biztosítása Helyszín: Budapest XVIII., Görögdomb, Nefelejcs

Részletesebben

2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu BESZÁMOLÓ

2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu BESZÁMOLÓ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu Szám: 3028/2012.ált. BESZÁMOLÓ A közrend és

Részletesebben

Szám: 29000/105/1270/11/2010. RP. rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 29000/105/1270/11/2010. RP. rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Telefon: (06-1) 443-5573, Telefax: (06-1) 443-5733 BM telefon: 33-104, 33-140, BM telefax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu

Részletesebben

Sorszám Cím Házszám Helyrazi szám Alapterület Övezet Szint Bejárat Funkció 1 Andrássy út 7 29249/0/A/27 15.84 kiemelt övezet pinceszint udvari trafó

Sorszám Cím Házszám Helyrazi szám Alapterület Övezet Szint Bejárat Funkció 1 Andrássy út 7 29249/0/A/27 15.84 kiemelt övezet pinceszint udvari trafó Sorszám Cím Házszám Helyrazi szám Alapterület Övezet Szint Bejárat Funkció 1 Andrássy út 7 29249/0/A/27 15.84 kiemelt övezet pinceszint udvari trafó 2 Andrássy út 7 29249/0/A/28 93.33 kiemelt övezet pinceszint

Részletesebben

A sportrendezvények biztosításának gyakorlati tapasztalatai

A sportrendezvények biztosításának gyakorlati tapasztalatai A sportrendezvények biztosításának gyakorlati tapasztalatai Előadó : BUBÁN LÁSZLÓ Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Jogszabályi háttér 2004. évi I. törvény a sportról a sportrendezvények biztonságáról

Részletesebben

Cím Házszám Alapterület Szint Bejárat Funkció Andrássy út pince udvari trafó Andrássy út pince udvari tároló Andrássy út 7 95.

Cím Házszám Alapterület Szint Bejárat Funkció Andrássy út pince udvari trafó Andrássy út pince udvari tároló Andrássy út 7 95. Cím Házszám Alapterület Szint Bejárat Funkció Andrássy út 7 15.84 pince udvari trafó Andrássy út 7 93.33 pince udvari tároló Andrássy út 7 95.00 pince udvari tároló Andrássy út 7 15.68 pince udvari tároló

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015. 1 Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti összességében a településen végzett rendőri tevékenységet? kérdésre adott válaszok megoszlása (értékelési skála 1 5) 211 2,96% 18,65%

Részletesebben

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor.

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor. VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m.

Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 26.. bekezdés szerinti statisztikai adatgyűjtések és a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 29.. bekezdés szerinti statisztikai

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY PAPP KÁROLY r. altábornagy Szám: 29000-105/531/16/2015. P. Tárgy: alapvető jogot érintő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994.

Részletesebben

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Iromány száma: T/708/J Benyújtás dátuma: 2018. július ~ 2) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Érkezett: 2018 JúL 1 3, Tárgy:

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A rendőrség alapjogvédelmi kötelezettsége gyűlöletincidensek esetén a Gyöngyöspata- per ítélete Dr. Jovánovics Eszter

Részletesebben

Tárgy: közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti kérelem. Tisztelt Fővárosi Bíróság!

Tárgy: közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti kérelem. Tisztelt Fővárosi Bíróság! Fővárosi Bíróság Budapest, 2011. február 15. Budapesti Rendőr-főkapitányság útján! Ügyszám: 01000/37289-15/2011. ált Tárgy: közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti kérelem Tisztelt Fővárosi

Részletesebben

KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre)

KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2018 Nyíregyháza, Kossuth tér Nagyszínpad KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2017 2018. augusztus 24-szeptember 1. Nyíregyháza, 2018. 07. 22. Készítette: Tempó-Loki

Részletesebben

A rendezvények rendőrség általi feloszlatására vonatkozójogi szabályozás. és bírósági gyakorlat áttekintése egyes bírósági ítéletek tükrében

A rendezvények rendőrség általi feloszlatására vonatkozójogi szabályozás. és bírósági gyakorlat áttekintése egyes bírósági ítéletek tükrében A rendezvények rendőrség általi feloszlatására vonatkozójogi szabályozás és bírósági gyakorlat áttekintése egyes bírósági ítéletek tükrében Szerző: dr. Varga Eszter 2014. február 1. A gyülekezési jogról

Részletesebben

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01... 8 MTI...

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01... 8 MTI... Havi Sajtófigyelés Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01.... 8 MTI... 8 Több mint egymilliárd forint lehet az eltűnt pénzszállító autó sofőrjénél...

Részletesebben

Szöveges beszámoló a Rendészeti Biztonsági Szolgálat 2005. évi pénzügyi-gazdálkodási tevékenységéről

Szöveges beszámoló a Rendészeti Biztonsági Szolgálat 2005. évi pénzügyi-gazdálkodási tevékenységéről Szöveges beszámoló a Rendészeti Biztonsági Szolgálat 2005. évi pénzügyi-gazdálkodási tevékenységéről 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az ellátott tevékenységi kör, az év során teljesült feladatok, a szakmai

Részletesebben

Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság április 11.

Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság április 11. 2. sz. melléklet Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2019. április 11. I. Bevezetés A szabadtéri rendezvény az Országos Tűzvédelmi

Részletesebben

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE 2018. JANUÁR - OKTÓBER VI.1. Saját kezdeményezésű büntető feljelentés VI.2. Saját kezdeményezésű szabálysértési feljelentések VI.3. Elfogások VI.4. Előállítások

Részletesebben

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE 2018. JANUÁR - NOVEMBER VI.1. Saját kezdeményezésű büntető feljelentés VI.2. Saját kezdeményezésű szabálysértési feljelentések VI.3. Elfogások VI.4. Előállítások

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Szakirányfelelős: Dr. Major Róbert r. alezredes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. augusztus 18. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 18-án 17.00

Részletesebben

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején A közlekedőknek forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Debrecenben 2015. augusztus 19- én és 20-án, a 46. Virágkarnevál miatt. A karneváli menet

Részletesebben

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE 2016. JANUÁR - SZEPTEMBER VI.1. Saját kezdeményezésű büntető feljelentés VI.2. Saját kezdeményezésű szabálysértési feljelentések VI.3. Elfogások VI.4. Előállítások

Részletesebben

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE 2017. JANUÁR - OKTÓBER VI.1. Saját kezdeményezésű büntető feljelentés VI.2. Saját kezdeményezésű szabálysértési feljelentések VI.3. Elfogások VI.4. Előállítások

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében január 16-án. Brunner Istvánné. Sánta Mátyás. Karczagné Nagy Klára

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében január 16-án. Brunner Istvánné. Sánta Mátyás. Karczagné Nagy Klára JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében 2017. január 16-án. Jelen vannak : Horváth Sándor elnök Brunner Istvánné Sánta Mátyás Karczagné Nagy Klára Kiss Edit Laczikné

Részletesebben

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat.

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. Budaörs Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályvezető Iktatási szám: Tárgy: Közös szolgálatok Tisztelt Osztályvezető Úr! Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. 2010. december

Részletesebben

Regisztrált bűncselekmények Összesen

Regisztrált bűncselekmények Összesen 2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az

Részletesebben

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Déli pályaudvar peron asztal RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság célkitűzéseinek, utasításainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

PÁPAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

PÁPAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG PÁPAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 8500 Pápa, Széchenyi u. 18. Tel/fax: 89/313-011 Szám: 19030/1935-1/2009.ált. 36. B E S Z Á M O L Ó Pápa Város Önkormányzati Képviselő-testületének ülésére 2 I. rész BEVEZETŐ A rendőrségről

Részletesebben

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG GÁRDONY RENDŐRKAPITÁNY 2483 Gárdony, Szabadság u. 40. Tel./fax: 22/355-338, BM-tel.: 22/5614, BM fax: 22/5642 E-mail: sagij@fejer.police.hu Szám: 07060/ /2011. Ált. Tartalomjegyzék

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sugárút 51. Pf.:67. Tel: 06-66/361-644 Fax: 06-66/361-644 e-mail: gyula.rk@bekes.police.hu Ügyszám: 04030/2089/2012/ ált. Tisztelt Képviselő-testület! T Á J É

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000 105/550- /2013. RP. Tárgy: alapvető

Részletesebben

Metrópótló útvonalak és megállóhelyek. (operatív metrópótlás esetén)

Metrópótló útvonalak és megállóhelyek. (operatív metrópótlás esetén) Metrópótló útvonalak és megállóhelyek (operatív metrópótlás esetén) 1002 Deák F. leszállóhely (elsı megálló) M 1 1. Deák Ferenc Oktogon, 2009. november 16-tól Andrássy út Opera 70-es, 78-as troli Jókai

Részletesebben

Budapest. Nyitva tartás. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap. Árpád út 60. Lottózó, Trafik 07.30-15.00 07.30-13.

Budapest. Nyitva tartás. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap. Árpád út 60. Lottózó, Trafik 07.30-15.00 07.30-13. Budapest IV. kerület Árpád út 16. Posta 8.00-16.00 Árpád út 60. Lottózó, Trafik 07.30-15.00 07.30-13.00 Árpád út 112. Posta 8.00-19.00 8.00-12.00 Vonaljegy, Árpád út 153. Élelmiszerbolt 6.00-20.00 Baross

Részletesebben

7/2012. (IV. 21.) ORFK utasítás. a polgári célú pirotechnikai tevékenységekkel kapcsolatos rendőrhatósági feladatokról I. FEJEZET

7/2012. (IV. 21.) ORFK utasítás. a polgári célú pirotechnikai tevékenységekkel kapcsolatos rendőrhatósági feladatokról I. FEJEZET 7/2012. (IV. 21.) ORFK utasítás a polgári célú pirotechnikai tevékenységekkel kapcsolatos rendőrhatósági feladatokról Szám: 7/2012. A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 18/A-18/E.

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Dunaharaszti Rendőrőrs évi tevékenységéről

B E S Z Á M O L Ó. A Dunaharaszti Rendőrőrs évi tevékenységéről SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG DUNAHARASZTI RENDŐRŐRS 2330 Dunaharaszti, Dózsa György út 24. Telefon/Fax: 06 24 470 007 IRM: 30-082 Mobil: 06 70 338 74-65 Szám: 13130- /2013. ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

HUNGARY AMBULANCE. MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség)

HUNGARY AMBULANCE. MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség) HUNGARY AMBULANCE MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség) www.hunambulance.hu Az egészségügyi biztosítás, mozgóőrségi tevékenység kereteit az 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet a mentésről

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 2200 Monor, Kossuth L. utca 86., : 29/410-367, BM : 30-322 Levelezési cím : 2200 Monor, Pf. 5. E-mail: monorrk@pest.police.hu Szám:13050/453-10/2015.

Részletesebben

- B E S Z Á M O L Ó -

- B E S Z Á M O L Ó - - B E S Z Á M O L Ó - Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület A Hajdúhadház Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatás felhasználásról Tisztelt Képviselő-testület! A Hajdúhadházi Polgárőr

Részletesebben

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/205- /2013. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2013. április

Részletesebben

2012. évi beszámoló január havi

2012. évi beszámoló január havi 2012. évi beszámoló 2012. január havi Statisztika: Polgárőrök ledolgozott óraszám: 1739 óra 140 alkalom Rendőri szolgálati óraszám: 86 óra 9 alkalom 2012. 01. 09. 22.00-04.00 óráig OKMP 23.00 órakor bejelentés

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató az Ország úti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. elutasítom, az emberi méltósághoz való jog megsértése vonatkozásában pedig a panasznak az előállítás körülményei tekintetében

H A T Á R O Z A T. elutasítom, az emberi méltósághoz való jog megsértése vonatkozásában pedig a panasznak az előállítás körülményei tekintetében ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 17216/2008.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30.

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Az előterjesztést készítette: Gállné

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. elutasítom, az emberi méltósághoz való jog megsértése vonatkozásában pedig a panasznak. helyt adok.

H A T Á R O Z A T. elutasítom, az emberi méltósághoz való jog megsértése vonatkozásában pedig a panasznak. helyt adok. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 17614/2008.

Részletesebben