HILD MAGAZIN LÁNGOLÓ TAVASZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HILD MAGAZIN LÁNGOLÓ TAVASZ"

Átírás

1 A Hild József Általános Iskola havonta megjelenő lapja III. évfolyam 2. szám HILD MAGAZIN Az április-májusi szám szerzői: Ágfay Máté, Ágfay Míra, Bodgál Ágoston, Bodgál Károly, Bodgál Mihály, Csatár Eszter, Császár Júlia, Császár Kata és Lévai Krisztina A mi lapunk LÁNGOLÓ TAVASZ A HILD MAGAZIN szerkesztősége várja új tagok jelentkezését. Jelentkezési lapért keresd Ágfay Mírát az 5. b-ben, 22-es terem. Védnökünk: Rajnainé Sima Etel Titkár: Kiss Judit Iskolánk honlapján az Archívumban is megtalálsz minket:

2 Kultúra A Szent István Bazilika Története A Bazilika helyén eredetileg egy színház állt, majd egy gazdag polgár építtetett ide egy kicsi, ideiglenes templomot. A bazilika megépítésére az 1838-as árvíz adott okot, mivel a Szent István tér (ahova épült) az árvízben egy kiálló sziget volt, ahova a kimentett embereket helyezték. Az árvíz túlélői fogadalmi adományokat adtak, hogy csodás megmenekülésük színhelyén egy templom épüljön augusztus 14-én Hild József tervei szerint kezdték el építeni klasszicista stílusban a templomot. Hild József halála után az épület kupolája még az építkezés alatt, sajnos, beomlott. Ezután Ybl Miklóst kérték fel a templom építésére, aki neoreneszánsz stílusban haláláig (1891) ellátta a feladatot. Az építést 1945-re fejezték be. Eredeti szándék szerint Szent Lipót (Ausztria védőszentje) nevét viselte volna, az érseki főhatóság Szent István királyról (a honalapító) nevezte el. A második világháború miatt súlyosan sérült az épület, amit augusztus 14-én sikerült restaurálni március 18-án adták át a kincstárat, ahol megtalálható többek között a Szent Jobb és Erzsébet királyné kézi hímzése is. Számok 96 méterével Magyarországnak ez a harmadik legmagasabb épülete, mindössze a Parlament és az Esztergomi Bazilika nagyobb nála. Szélessége 55 méter, hossza 87,4 méter és befogadó képessége 8000 fő. Mai alakja Ybl Miklós terve szerint látható. 2

3 A Bazilika timpanonja alatti párkányon egy, a Bibliában olvasható latin felirat áll: Ego sum via, veritas et vita. Azaz Én vagyok az út, az igazság és az élet. A Bazilika rendkívül gazdag képzőművészeti és iparművészeti alkotásokban. Az orgona a pécsi Angster József gyárának munkája, az ólomablakokat meg a híres Róth Miksa tervezte. A bazilika hazánkban a Szent István kultusz egyik fontos színtere. Személyes A budapesti Szent István Bazilika Magyarország egyik legszebb, legjelentősebb egyházi és idegenforgalmi nevezetessége. Télen, amikor vásár van a Szent István téren, homlokzatára minden kerek órában csodás képeket vetítenek. Nagyon közel van az iskolánkhoz, mindenkinek szívből javaslom, hogy látogassa meg! Riport Bodgál Károly A gyereknek az a dolga, hogy rosszalkodjon, a tanárnak meg, hogy rászóljon... Tűsarkú cipőkben sietve kopog, kezében pizza, hóna alatt német tankönyv. A büfében néha a tanítványai helyett is sorba áll. Ildikó nénivel Csatár Eszter beszélgetett. Ildikó néni milyen gyerek volt? Szerintem én jó gyerek voltam, de tényleg viszont elég cserfes. Mivel pici voltam és szemüveges, de szerettem volna tudni, hogy mi történik körülöttem, mindig forgolódtam, beszélgettem. A tanárok elnézték. Főleg mert szerettem szerepelni, versenyeken részt venni. Persze súgtam és puskáztam én is, remek praktikáim voltak, soha nem vették észre. Szerintem ez nem szégyen: a gyereknek az a dolga, hogy rosszalkodjon, a tanárnak meg, hogy észrevegye és rászóljon. Hogyan és miért lett tanár? Fogalmam sincs. Talán, mert otthon is ezt láttam. Az anyukám tanítónő volt, és világéletemben tanítani akartam. Már nyolc-kilenc 3

4 évesen imádtam a dolgozatait javítani, és mindig iskolásat játszottam: volt parafatáblám, vezettem osztálynaplót, írattam dolgozatot és persze adtam jegyeket is. Milyen a jó óra? Akkor jó egy óra, ha a gyerekek szeretnének tanulni, és ezért oda is figyelnek, vagyis fegyelmezettek. De persze semmiképp se legyen unalmas, hanem pörgős és vicces. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt nagyon nehéz megvalósítani. Ha valaki azzal állítana be, hogy nem írtam leckét, inkább gondolkodtam, hogyan reagálna? Hát, azért ennél frappánsabb kifogással kellene előjönnie ahhoz, hogy megússza. Simán beírnám neki a mínuszkát. Ildikó nénit mindig is a német és a földrajz érdekelte? Dehogy! Matematika-testnevelés szakos tanárnak készültem, de egy ponttal lemaradtam a felvételin. Aztán megszűnt ez a szakpár, és én földrajz-tesire jelentkeztem, mert mindenáron tornatanár akartam lenni. Megint nem sikerült, és kikerültem Németországba, ahol nagyon megszerettem a nyelvet, viszont jól meghíztam, így nyilvánvaló volt, hogy nem fogom megugrani a felvételit. Maradt a német-földrajz, de biztos voltam benne, hogy a következő évben a német-tornára gyúrok. Ám felvettek. Mit gondol arról, hogy most mindenki angolul tanul, mert az a világnyelv, és így a német a második helyre szorult? Valahol abszolút megértem. Viszont a saját gyerekeimnek is azt próbálom megmagyarázni, hogy mi Közép-Európában élünk. Ausztria, Németország, Svájc itt van egy ugrásnyira, úgyhogy nekünk, magyaroknak legalább olyan fontos a német, mint az angol. Milyen német nyelvterületen volt, és mi a legemlékezetesebb élménye? Sokszor voltam Ausztriában, Németországban, Svájcban a szüleimmel síelni, kirándulni, de a legizgalmasabb persze a két hosszabb időszak volt. Tizenkilenc évesen kilenc hónapig éltem egy német családnál: bébiszitter voltam teljesen egyedül és önállóan egy idegen országban. A főiskola alatt pedig fél évet tanultunk Berlinben az nagyon nagy buli volt! 4

5 Milyen tanárnak tartja magát, és mit gondol, hogy ítélik meg a gyerekek? Ez nagyon nehéz kérdés, mert az ember vagy nagyon szerény választ ad, vagy nagyon beképzeltet. Személy szerint úgy érzem, hogy általában szeretnek a gyerekek. Nyilván van kivétel, de én szeretetet érzek talán a lazaságom miatt. Név: Erdősiné Mayer Ildikó Kedvenc szín: barackszín, piros, ciklámen Kedvenc étel (amit eszik): pizza, palacsinta Kedvenc étel (amit főz): indiai Kedvenc film: Flashdance, Dirty Dancing Kedvenc sorozat: nincs, mert nem nézek (na jó, régebben a Szomszédokat és a Dallast) Kedvenc könyv: Arthur Madsen: Five Kedvenc ékszer: arany Kedvenc ruhadarab: nadrág Kedvenc város: Szingapúr, Rio de Janeiro, Róma sok van Kedvenc zene: ABBA Kedvenc színész(nő): Julia Roberts Hobby: tánc, tánc és tánc (jazzbalett) Három kívánság: egészség, boldogság, elegendő pénz Három dolog, amit magával vinne egy lakatlan szigetre: a családom, tűzhely, mosógép Természet és Tudomány A Csodák Palotája A Csodák Palotája nem csupán egy kiállítás, hanem egy 1700 négyzetméteres fizikai játszóház, ahol több mint 100 kiállított játék segítségével a gyerekek játékosan ismerhetik meg a fizikai jelenségeket. 5

6 Ha látni szeretnéd, hogy egy autó hogy tud gurulni négyszögletű kerekeken. Ha látni szeretnéd, milyen lenne az arcod, ha testvéred, vagy az egyik osztálytársad, vagy bármi másnak az arcával összekevernénk. Ha szeretnéd megtudni miben vagy a legjobb! Csináld végig pálya alkalmassági készülékünk tesztjeit, és tudd meg mire vagy hivatott! Ha érezni szeretnéd, milyen egy 100-as szögekkel kirakott fakírágyon feküdni, anélkül, hogy bármi bajod esne. Ha habarcs, és bármilyen kötőanyag nélkül szeretnél felépíteni egy hidat. Ha látni szeretnéd, hogy hiába gurítod egyenesen a labdát, az valamilyen erőtől vezérelve mégis mindig elkanyarodik. Ha egy sima festményben a következő percben már vízesést szeretnél látni, anélkül, hogy hallucinálnál. Ha bársonyosnak szeretnéd érezni a kezed anélkül, hogy bármit is kentél volna rá. Ha ki szeretnéd próbálni a célzó képességedet egy légágyúval vagy ügyességedet pénzek keringtetésével. Versenyezzetek, ki céloz jobban, vagy kinek a pénzei keringnek tovább! Ha meg szeretnéd tudni, hogy a jégtáncosok mitől tudnak olyan sokáig egy helyben pörögni. Ha még sok más ehhez hasonló csodát szeretnél átélni, megtapasztalni. AKKOR GYERE EL CSALÁDOSTUL, HOZZ MINDENKIT! Tippek Zeneajánló (Gyűjtötte: Zora) 1. Katy Perry Dark horse 3. Bridgit Mendler Hurricane 2. R5 Ross Lynch Pass me by 4. Miley Cyrus Part in the USA Szandi 6

7 Áfonyás amerikai palacsinta Glaser konyhájából Hozzávalók: 300 g áfonya, 3 ek vaj, 2 db tojás, 1 ek cukor, 1 csipet só, 150 ml író, 150 g liszt, 2 tk sütőpor, 3 ek vajzsír (ghee), 6 ek juharszirup, 24 dkg vanília fagylalt (4 gombóc) Elkészítés: Az áfonyát megmossuk, hagyjuk száradni. A vajat felolvasztjuk, hagyjuk egy kicsit hűlni. A lisztet elkavarjuk a sütőporral. A tojásokat a cukorral és a sóval habosra keverjük. Hozzákeverjük az írót és a vajat. Rászitáljuk a sütőporral elkavart lisztet, és óvatosan összekavarjuk. A vajzsírt egy serpenyőben adagonként felforrósítjuk. Egy palacsintához kb. 2½ ek masszát a serpenyőbe öntünk, elsimítjuk, rögtön megszórjuk 2-3 ek áfonyával. A palacsintát közepes hőmérsékleten kb. 2 percig sütjük, megfordítjuk, és további kb. 2 percig sütjük, melegen tartjuk. A megmaradt tésztából további 7 palacsintát sütünk. Juharsziruppal leöntve és egy-egy fagyi gombóccal tálaljuk. Állati kedvenceink A leopárd gekkó (Gyűjtötte: Zora) A leopárd gekkó nagyon jó háziállat, ha valaki egy olyan házi kedvencet szeretne, ami kicsi, vicces, cuki, nem hangos (és szeret képernyőt bámulni). A gekkó gondozása, etetése Táplálkozás 1 tücsök = 2-3 nap/gekkó 1 viaszmoly lárva = 1-2 nap/gekkó 2 lisztkukac = 1-2 nap/gekkó A napok száma az állat étvágyától (korától) függ. Ha valamelyik gazdi kertjében van pajor, az akár 4-5 napig is elegendő. 7

8 Tartása Egy 2-3 éves gekkónak legalább 40 cm mély, 30 cm magas és 90 cm hosszú terrárium szükségeltetik. Fontos: egy ilyen terráriumban kell lennie kőfalnak, itatónak, árnyéknak, és valami biztonságos búvóhelynek. Cuki felfedez Miért viccesek, különlegesek a gekkók? 8 Sanza rejtőzik 1. A fülükön keresztül bele lehet látni a fejükbe. 2. Belemásznak az ember hajába, ruhájába. 3. Ha felé nyújtod a kezed, nyelvét nyújtogatva szimatolja. 4. Ha a fejét simogatjuk, akkor (néha) nyugton marad. 5. Cica pofijuk van. Köszi, hogy elolvastátok! Sport Real Madrid Barcelona 2:1 Ágfay Máté Nagyon izgalmas volt a Real Madrid Barcelona meccs, a spanyol Király Kupa döntője. Gareth Bale a második félidő végén 1:1-nél félpályáról elindult a labdával, és amikor az előtte gólt lövő Barcelona hátvéd, Bartra kilökte a pályáról, Bale kikerülte, és lefutotta őt olyan négy méterrel, aztán belőtte Pinto kapusnak a döntő gólt.

9 Bale nagyon gyorsan, közel 40 km/óra sebességgel futott. A meccs végén Cristiano Ronaldo, a Real Madrid csatárja odament Lionel Messihez, a Barcelona szomorú csatárjához megvigasztalni őt. A vitorlázás A cikket írta: Bodgál Ágoston, 3. a Van sok vitorlás fajta, de ebbe ne menjünk bele. Én még csak egy kis részletet mondok nektek, a versenyhajókról. A felszerelésekről fogok beszélni. Na, kezdjünk bele!!! A legkisebb versenyhajó az optimist (én is azzal versenyzek!). Az optimist így néz ki fölülről: 9

10 Anya ide kell az árbocot berakni. Erre húzzuk föl a vitorlát. Hurkák ezek szorítják ki a vizet borulás esetén. Schwert kacni ebbe rakjuk a schwertet (ez az, ami kiegyensúlyozza ezt a kis hajót, aminek nincs tőkesúlya, ezért borulékony). Gurtni ha kidőlünk a hajóból, ebbe akasztjuk bele a lábunkat. Shott kötél ezzel lehet állítani a vitorlát. Deck a hajó széle, ide lehet ülni. Vitorlázáshoz neoprén, vagy más néven béka ruhát húzunk. Nem tud belefolyni a víz, és melegen tartja a testünket. Itt van róla egy kép: A cikket írta: Bodgál Mihály, 3. b A Sport rovat mindkét szerzője a Cikkpályázat-ra küldte be művét, így szavazatot gyűjthet tőletek. Szavazatodban tüntesd fel a szerzőt és a cikk címét! Dobd a HILD MAGAZIN feliratú postaládába (a tanári szoba mellett)! Cikkpályázat Mi érdekel, miről szeretnél olvasni? Szerzőink megpróbálnak a kedvetekben járni, de nem tudhatjuk, mi minden érdekel benneteket. Ha van ötleted, témád, írj nekünk egy jó cikket, és mi örömmel megjelentetjük lapunk Cikkpályázat-ában. Az írásokra postaládánkba várjuk a közönség szavazatait. A legtöbb szavazatot kapott szerző (illetve szavazatok híján a legtöbb cikket beküldő) a 2013/2014-es tanév végén jutalomban részesül. 10

11 Szórakoz(z)unk Viccek Igazi ló = LÓreál Hogy hívják a rovarvilág ezoterikus reneszánszát? Nyű-age. Hova utaznak mostanság a sugárveszélytől pánikolók? A Jódreménység fokára. (Gyűjtötte: Krisztata) 11 (Gyűjtötte: Szandi)

12 Fejtörő Helyezz át a csigavonalból négy szál gyufát úgy, hogy a másik irányba csavarodjon! Helyezz át egy szál gyufát úgy, hogy igaz egyenlőséget kapj! Helyezz át két szál gyufát úgy, hogy a felírt szám 2006-tal egyezzen meg! Helyezz át egy-egy szál gyufát úgy, hogy az állítások igazak legyenek! Helyezz át két szál gyufát úgy, hogy 2000-et kapjunk! 12 (Gyűjtötte: Krisztata)

13 A rejtvény megfejtését a neved feltüntetésével dobd a HILD MAGAZIN feliratú postaládába! A jól válaszolók közül hármat kisorsolunk, a nyerteseket kiértesítjük. Őket jutalom várja. Teszt a barátságról 1. A legjobb barátod beteg, megkér, hogy menj át hozzá, de te inkább fociznál. Mit teszel? A: Átmész a barátodhoz, mert ő mindennél fontosabb. B: A barátod meglesz, inkább a foci. C: Hazamész és bőgsz: miért ilyen kegyetlen az élet? 2. Melyik színt kedveled a legjobban? A: kék B: barna C: piros 3. Mit kérnél szülinapodra? A: trombitát B: focilabdát C: CD-t 4. Ha egy este bármit csinálhatnál, hova mennél? A: focimeccsre B: könyvtárba C: bulizni a barátommal 5. Melyik ételt szereted a legjobban? A: spenót B: paradicsomleves C: palacsinta 6. Ki a példaképed? A: egy focista B: a barátom C: egy fizikus 13

14 Számold ki a pontjaidat! 1. A 2 B 3 C 1 2. A 2 B 1 C 3 3. A 1 B 3 C 2 4. A 3 B 1 C 2 5. A 1 B 2 C 3 6. A 3 B 2 C pont között: a félénk. Szereted a barátaidat, de néha félsz kimutatni ezt. Pedig nagyon fontos, hogy tudják, mit érzel irántuk. Meg fognak hallgatni, ha pedig kinevetnek, akkor nem is érdemes barátkozni velük. Tipp: Ne érzelgősen fejezd ki magad (csöp-csöp), úgy is be tudod bizonyítani, hogy jó barát vagy, ha például meghallgatod, milyen problémája van a másiknak! pont: a jó barát. Rengeteg időt töltesz a barátaiddal, mindig a kedvükben jársz, és ők ezt tudják. Viszont nem csak akkor vagy jó barát, ha a társaid minden szavára ugrassz. Gondolj magadra is! Tipp: Szervezz valami közös programot a barátaiddal, mégpedig olyat, amit mindenki szeret. Pl.: mozi, kirándulás, piknik, közös kockulás, házibuli, pizsiparti vagy valami sport pont: a vagány sportember. Szeretsz sportolni és a vágyad kielégítését gyakran a barátaid elé helyezed. Vigyázz, mert ők így elhanyagoltnak érezhetik magukat, és talán elkezdenek mással barátkozni! Tipp: Vedd észre, ha a barátaid szomorúak, vigasztald meg őket, kérdezd meg tőlük, hogy milyen programot szeretnének, és ha neked is tetszik, akkor hajrá! (Készítette: Meggy) KEDVES OLVASÓINK! Ebben a tanévben ez az utolsó számunk, de nem köszönünk el véglegesen. Júniusra tervezünk még egy HILD MAGAZIN-os megmozdulást, melyről bővebben május második felében hallasz. Addig is gyűjtsd a jó jegyeket: hamarosan itt az ÉV VÉGE!!! 14 Ágfay Míra főszerkesztő

15 Még néhány cukiság és vicc a nyárra: (Gyűjtötte: Szandi) Doktor Úr! Ha leveszik a gipszet a kezemről, tudok majd fuvolázni? Igen. Az nagyon jó, mert eddig nem tudtam. Miért nem játszik a tűzoltózenekar betonon?? Mert a beton az nem hangszer. 15

16 Hogy hívják a német kukacot?? Herr Nyó. És a feleségét?? Frau Nyó. Mórickát meg akarja viccelni egy bácsi. Kérdezi tőle: Ha a kutyám 6 éves, akkor hány éves vagyok én? Pont 40. Erre hogyan jöttél rá? Úgy, hogy a nővérem pont 20 éves, és félig hülye. (Gyűjtötte: Bodgál Károly) * A HILD MAGAZIN a honlapon is! Előző számainkat bármikor újra elolvashatod az iskola honlapján: hildiskola.atw.hu/archívum Legyél te is munkatársunk! A szerkesztőség folyamatosan várja új tagok jelentkezését. Sőt, a következő tanévben is szeretnénk folytatni a munkát! Ehhez várjuk a TE ötleteidet, cikkeidet is. Ha vállalod, hogy havonta egy-két cikkel, vagy saját rovattal (Sport, Aktualitás, Tippek, Sztori) rendszeresen részt veszel a lap szerkesztésében, és csatlakozni szeretnél hozzánk, keresd Ágfay Mírát az 5. b-ben (22-es terem)! Lehet, hogy néhány jövendőbeli tagunkkal augusztusban találkozunk a mindszentkállai médiatáborban? NEKED SZÓL. RÓLAD SZÓL. SZÓLJ HOZZÁ TE IS! * Lapunk a Press Time Kft. nyomdájában készül. Köszönjük az együttműködést! 16

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be!

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be! Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! -

Részletesebben

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! 2

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Vissza-és előretekintés

Vissza-és előretekintés Az igazi élmények mindig nyáron születnek, észrevetted? Talán mert nyíltabbak és bátrabbak vagyunk, talán a napsütés okozza, és a sok nyíló virág. Aztán jön az ősz, elkezdődik az iskola és az egész nyüzsgés

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

VŐLEGÉNY KVÍZ. Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala?

VŐLEGÉNY KVÍZ. Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala? VŐLEGÉNY KVÍZ Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala? Mi a kedvenc sportja? Mi a legfőbb hobbija? Mi a kedvenc évszaka?

Részletesebben

Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május

Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május I. évf. 1. szám 2010. május S z ö s z i m a n ó vagyok. Még nem találkoztunk. Én fogok segíteni Neked abban, hogy eligazodjál a különféle érdekes é s i z g a l m a s olvasmányok között. Számomra a legemlékezetesebb

Részletesebben

A tárgyeset. hal könyvek hörcsög hó

A tárgyeset. hal könyvek hörcsög hó A tárgyeset 1 ) Kezdjük egy gyakorlattal! Ha ismeri a novellát, válaszoljon a kérdésekre! Mit szeret Bariton János? Mit szeret Gizella? Mit szeretnek az ikrek? kávé macska kutya fagylalt hal könyvek hörcsög

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

TIMSS & PIRLS Tanulói kérdőív. 4. évfolyam. Azonosító címke

TIMSS & PIRLS Tanulói kérdőív. 4. évfolyam. Azonosító címke Azonosító címke TIMSS & PIRLS 2011 Tanulói kérdőív 4. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály 1054 Budapest, Báthory u. 10. IEA, 2011 Útmutató Ebben a kérdőívben Veled kapcsolatos

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Test, mint Univerzum. 2013. október 7.

Test, mint Univerzum. 2013. október 7. Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Nálunk a családban egy jó ideje már szinte hagyomány lett a gnocchi (és egyéb olasz tésztaételek) készítése. Sajnos én csak havonta egyszer, egy hétvége erejéig tudom

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Vaníliás kifli sütőlapok

Vaníliás kifli sütőlapok hu Termékismertető és recept Vaníliás kifli sütőlapok Kedves Vásárlónk! Még sosem volt ennyire egyszerű a tökéletes formájú vaníliás kiflik sütése! A szilikon sütőlapok nagyon rugalmasak és felületük tapadásmentes.

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

Muffin sütőforma. Termékismertető és recept

Muffin sütőforma. Termékismertető és recept Muffin sütőforma Termékismertető és recept Kedves Vásárlónk! Új muffin sütőformájában a legfinomabb muffinokat sütheti. Utána lezárhatja a muffin sütőformát a különösen magas hordozófedéllel. Így a muffin

Részletesebben

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak Feladatlap lókedvelő könyvbarátoknak Összegyűjthető 56 / Név: Iskola, osztály:. Lakcím:. Elérhetőség: mail, telefon Beküldés határideje: 2012. április 13. Cím: Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, Gyermekkönyvtár

Részletesebben

EGYÉNI KÉRDŐÍV MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc

EGYÉNI KÉRDŐÍV MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: EGYÉNI KÉRDŐÍV Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc Kérdezés időpontja: Év hó nap Kérdező neve: BUDAPEST, 1972 1.

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Tizennegyedik lecke. nálam

Tizennegyedik lecke. nálam Tizennegyedik lecke Vendégségben Péter: Szeretettel üdvözöllek benneteket nálam. A kabátokat itt hagyhatjátok az előszobában. Juszuf: Köszönjük szépen. Ezt a kis bort neked hoztuk. Le kell venni a cipőt?

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.

Részletesebben

GAZEMBEREK A 11/G DIÁKNAPI ÚJSÁGJA

GAZEMBEREK A 11/G DIÁKNAPI ÚJSÁGJA GAZEMBEREK A 11/G DIÁKNAPI ÚJSÁGJA A TARTALOMBÓL: OSZTÁLYUNK BEMUTATKOZÁSA KVÍZ KÉPEK MINDENNAPJAINKBÓL GONOSZKÓP PROGRAMJAINK 2016. ÉV I. ÉVFOLYAM, I. SZÁM RÓLUNK... Osztályunk a 11/G, szakma után itt

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.

Részletesebben

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 11. szám HÍREK A KEOP 5.7.0 energetikai pályázat munkálatai a műszaki terület átadását követően még ezen a héten megkezdődnek.

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Az iskola Név:...

Részletesebben

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek.

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek. OLDAL OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT 8 Sziasztok! 11 1. A furcsa idegen 32 2. Amia bajban van Meglepetés 56 3. A kincsesláda 76 4. Vásárolni megyünk 96 5. Kedves naplóm! A pince A képek (Apu családja.

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási

Részletesebben

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor Megnyitás és rutinátmenetek avagy: hogyan kerüld el a lefagyást? Jocky cikke Ez elég szar

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak Tizenegyedik lecke A piacon Jó napot kívánok! Mennyibe kerül ez a paradicsom? Üdvözlöm, uram! Nagyon olcsó. Csak háromszáznegyven forint. Az olcsó? Hm. Lecsónak lesz? Mert akkor van itt százhetven forintos

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Amit szeretek csinálni

Amit szeretek csinálni Hahó, Fahat vagyok! 2014 júliusáig egy magyar családban. Thaiföld Hobbijaim: Tollaslabdázok, ami teljesen kikapcsol, még ha nem is én vagyok a legjobb játékos. Nagyon szeretek idegen nyelvű filmeket nézni.

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. SORSZÁM: Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 MEGJEGYZÉS: EZT AZ OLDALT A KÉRDEZŐBIZTOS TÖLTI KI! Település:... Az iskola neve:...

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

MagyarOK A2+ Szita Szilvia - Pelcz Katalin: Tanmenetek. A2.1. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 96 órás tanfolyam 1 48.

MagyarOK A2+ Szita Szilvia - Pelcz Katalin: Tanmenetek. A2.1. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 96 órás tanfolyam 1 48. Szita Szilvia - Pelcz Katalin: MagyarOK A2+ Tanmenetek A2.1. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 96 órás tanfolyam 1 48. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a

Részletesebben

Üdvözlettel, a Little Pim Hungary munkatársai

Üdvözlettel, a Little Pim Hungary munkatársai SZÜLŐI ÚTMUTATÓ Gratulálunk! Megtaláltad a kisbabák, a totyogók, és kisgyermekek számára kifejlesztett nyelvoktató programcsaládot, mely a leghatékonyabb módszereken alapulva képes megismertetni gyermekeddel

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Simeon várakozása (LK 2,21-40) 21Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte,

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból...

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból... Gáborél et 2015j úni us VAKÁCI ÓÓÓ! Kel l emesnyar atkí vánunk! Er dél ybenj ár t unk Ál l at ker t isét a Tartalomjegyzék Vakáció..3 Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4 Régen volt, hogy is volt....5 A

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

3 hetes program a szexi(bb) alakért!

3 hetes program a szexi(bb) alakért! 3 hetes program a szexi(bb) alakért! www.holisztikusfitnesz.hu Előszó Kedves Olvasó! Lehet, hogy életedben először lépsz a fogyás-alakformálás rögös útjára, lehet, hogy sokadszor rugaszkodsz neki... Bármelyik

Részletesebben

Hogy kezdtem el írni?

Hogy kezdtem el írni? Hogy kezdtem el írni? Caracas, Venezuela, 1970. május 30. A beszéd a caracasi Ateneóban hangzott el. Később a bogotái El Espectadorban is megjelent. Juan Carlos Zapata így írt róla: Gabo Caracasban született,

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Kérdőív a gyermekek és serdülők egészségéről és jólétéről

Kérdőív a gyermekek és serdülők egészségéről és jólétéről KIDSCREEN-52 Kérdőív a gyermekek és serdülők egészségéről és jólétéről Szülői kérdőív Page 1 of 7 Kedves Szülő, Dátum: év hónap Hogy van a gyermeke? Hogy érzi magát? Ezeket szeretnénk most megtudni Öntől.

Részletesebben

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban SZKB104_15 Fordulópontok a barátságban TANULÓI FORDULÓPONTOK A BARÁTSÁGBAN 4. ÉVFOLYAM 145 D1 Gyurkovics Tibor: Rád nem lehet számítani Jenő nem tud futballozni. De mindig odajön. Beveszem a hármas csapatba,

Részletesebben

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY név:... iskola:... 1. Számolj pontosan! Milyen szám kerül az utolsó helyre? 19-3 + 2-7 - 2 + 5-2 + 6 =

Részletesebben

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak

Részletesebben

Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek

Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek 2013. 11.19. Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek csoportosítása szögeik szerint (hegyes-,

Részletesebben

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága II. évfolyam 10. szám 2007. JÚNIUS A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága Előszó Itt az év vége! Mindannyian elfáradtunk. A vizsgák, küzdelmek a jobb jegyért lekötötték minden energiánkat. Ezért

Részletesebben

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ A csodás fotók Borzi Viviennek köszönhetően születtek, aki arra törekszik, hogy fiatalos, élettel teli képeket tárjon a szemünk elé. Vivien 16 éves kora óta fotóz, s először víz alatti munkáival vált ismertté.

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Reméljük tetszik. Ez a kiadvány könnyen olvasható formában készült.

Reméljük tetszik. Ez a kiadvány könnyen olvasható formában készült. ! Ezt a füzetet neked készítettük. A füzet könnyen olvasható, így bármikor te is el tudod olvasni. Segítünk neked, hogy megismerd magad. Segítünk, hogy dönteni tudj vagy segítséget merj kérni. Képekkel

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban,

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, Kedves Gyerekek! Közös városismereti barangolásra hívunk benneteket Fürgével és Görgivel. háromfős, 3., 4., és 5. osztályos csapatokat várunk játékunkra. Háromhetente új feladatlapot juttatunk el hozzátok,

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Hector közelebb jut a boldogsághoz

Hector közelebb jut a boldogsághoz Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!

Részletesebben

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek hu Sütőforma fedéllel Termékismertető és receptek Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 93708AS1X2VIII 2017-09 353 686 Tapadásgátló bevonat A sütőforma és az aljak tapadásgátló bevonattal vannak ellátva, aminek

Részletesebben

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? 1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

SULIÚJSÁG. Megalakultunk... Feltétlenül számítunk Rád!

SULIÚJSÁG. Megalakultunk... Feltétlenül számítunk Rád! N Y Í R T E L E K I Á L T A L Á N O S I S K O L A I. évfolyam 1. szám s SULIÚJSÁG A tartalomból: Megalakultunk 1 Maradj tehetséges! 2 Viccek 2 Legek a világban 5 Az én kicsi pónim 5 Középpontban az 6 Az

Részletesebben

SET. Például: SET mert: Szín: 3 egyforma. Alak: 3 egyforma. Darab: 3 egyforma. Telítettség: 3 különböző

SET. Például: SET mert: Szín: 3 egyforma. Alak: 3 egyforma. Darab: 3 egyforma. Telítettség: 3 különböző 1 SET A SET játékszabályairól röviden, már ha valaki nem ismerné: Hogy néznek ki a kártyalapok? Minden kártyán van egy ábra, aminek 4 jellemzője van. Minden kategória további három különböző lehetőséget

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Váradi István búcsúztatása 2013.08.08.

Váradi István búcsúztatása 2013.08.08. Váradi István búcsúztatása 2013.08.08. búsak, bíborak (Ady) füstösek, furcsák, BÚCSÚ Nehéz a pakkom, és a gépre túlsúllyal szállni nem lehet. Zanzásítom hát, amit érzek, kőbe vésse a képzelet. Átnéznek

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

A birtokos szerkezet

A birtokos szerkezet A birtokos szerkezet Ha kérdése van, használja nonstop segélyvonalunkat: www.magyarora.com/grammar/birtokos_tablazat.pdf 1 ) Lássunk munkához Kezdjük megint a novellával Húzza alá a példákban az egyes

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

Agresszió. Agresszió. Tartalom. Megjegyzés

Agresszió. Agresszió. Tartalom. Megjegyzés Tartalom Az emberi agresszió, mely bár nagyrészt rossz, azért meglehetnek a hasznai is. Az agresszió biológiai és társadalmi háttere, ahogyan a körülmények alakítják a viselkedést, a viselkedés pedig a

Részletesebben

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16.

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. 1 KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. Alsó tagozat Meghirdetjük idei pályázatainkat, melyekre várjuk alkotásaitokat. Felhívjuk figyelmeteket, hogy a pályázatok piszkozatát az iskolában, Nektek kell megírnotok! Később,

Részletesebben

SZKA208_52 a rábeszélőgép

SZKA208_52 a rábeszélőgép A rábeszélőgép SZKA208_52 tanulói A RÁBESZÉLÕGÉP 8. évfolyam 499 A típus 52/1 IGAZ VAGY HAMIS? Feladatleírások Írj magaddal kapcsolatosan 3 igaz állítást! Olyat írj, amit még nem tudnak rólad a többiek!

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

Advent a Life.hu-n. Időszak: 2014. december 1. december 24.

Advent a Life.hu-n. Időszak: 2014. december 1. december 24. Advent a Life.hu-n Időszak: 2014. december 1. december 24. A Life.hu tematikus adventi melléklete Idén a Life.hu karácsonyi tartalmának alapgondolata a Karácsony, másképp. Az Advent rovatban megjelenő

Részletesebben