ÖSSZEFOGLALÓ A GRUNDTVIG CSERELÁTOGATÁSI PROGRAM KERETÉBEN BARCELONÁBAN TETT LÁTOGATÁSRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ A GRUNDTVIG CSERELÁTOGATÁSI PROGRAM KERETÉBEN BARCELONÁBAN TETT LÁTOGATÁSRÓL"

Átírás

1 ÖSSZEFOGLALÓ A GRUNDTVIG CSERELÁTOGATÁSI PROGRAM KERETÉBEN BARCELONÁBAN TETT LÁTOGATÁSRÓL október Barcelona, Spanyolország

2 Konzorciumunk sikerrel pályázott a Grundtvig felnőttképzési programra, melynek lényege, hogy külföldi partnerszervezetekkel történő egyeztetés, majd közös pályázás után támogatja a partnerek mobilitását, azaz cserelátogatások lebonyolítását. A TÁMOP program 1. konzorciumának partnerei a Scottish Community Development Centre, a strasbourgi Association of Local Democracy Agencies (ALDA), valamint a barcelonai Cooperativa Estrategias de Transformación Comunitaria Sostenible (ETCS). Konzorciumunk kifejezetten a TÁMOP as projekt megismertetését, illetve olyan hasonló fejlesztések felkutatását, tanulmányozását tűzte ki célul, ahol a kirekesztettségben élők társadalmi befogadását közösségi módszerekkel segítik. Tanulmányútjainkra 2012 ben kerül sor, majd 2013 ban mi fogadjuk partnereinket október 24. és 27. között a katalán partnerek által szervezett barcelonai látogatáson vettünk részt. Barcelona Spanyolország második legnagyobb városa, az adminisztratív határokon kívül is folytatódó urbánus övezetben 4 és fél millió ember él, amivel a világ 6. legnépesebb városi térségének számít. A település a világ egyik vezető kulturális és idegenforgalmi központja, de méltán híres társadalmi, közösségi kezdeményezéseiről is, melyek egyaránt gyökerezhetnek a sokszínű kulturális tevékenységekben, a mulikulturalitásban, és nem utolsó sorban a katalán függetlenségi mozgalomban. Az alábbiakban a látogatás során tanult vagy megvitatott szakmai tartalmak közül adjuk közre azokat, amelyek a TÁMOP as program szempontjából relevánsak lehetnek. 2

3 1. A tanulmányút során a következő intézményeknél, projekteknél tettünk látogatást Bevezető előadások: (1) Barcelona közösségi koncepciója és annak keretei (előadó: Moises Carmona, Univ. of Barcelona & ETCS Coops); (2) Roma közösségi akciók a társadalmi beilleszkedés elősegítésére (előadó: Carme Garriga, roma szakértő) Közösségi (fórum) színház, mint a közösségfejlesztés eszköze Poble Sec városrészben Poble Sec városrész közösségfejlesztési tervének ismertetése Ebéd a szociális szövetkezetként működtetett Maritime Museum ban Centre Cívic Can Felipa: különböző hátterű és kultúrájú emberek együttélésének segítése Poblenou városrészben Szegénység és társadalmi kirekesztés Katalónia tartományban (előadó: Jordi Estivill, szociálpolitikus) Can Masdeu foglaltház, közösségi kert, közösségi központ 3

4 2. A tanulmányút során megismert módszertanok és gyakorlati példák 1 NORAI A KIRÁLYI TENGERÉSZETI MÚZEUM TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS PROJEKTJE A barcelonai Tengerészeti múzeum az elmúlt években jelentős átalakításon ment keresztül. Több új funkciót alakítottak ki, köztük egy olyan étterem kávézót, amelyben hangsúlyozottan megjelenik a tengerrel kapcsolatos gasztronómia kultúra. A Norai projekt 2010 ben kezdődött, a Tengerészeti Múzeum valamint három Raval városrészben működő non profit szövetkezet összefogásával. A projekt két fő célja az étterem és a múzeum integrálása, és ennek révén a tengeri gasztronómia hangsúlyozása a múzeum kínálatában, valamint a Raval városrészben élők életminőségének javítása. Ez utóbbi célt elsősorban marginalizált fiatalok képzésével, foglalkoztatásuk elősegítésével éri el. Az étterem szakács és pincér képzést és gyakorlatot biztosít, valamint segíti a képzetteket a későbbi elhelyezkedésben. A Norai projekt a helyi gazdaság fejlesztéséhez is hozzájárul, az étterem beszállítói elsősorban a városrészben működő vállalkozások és üzletek halasok, sörfőzde, a helyi piac árusai. Barcelona Raval városrésze etnikailag sokszínű és nagyfokú társadalmi egyenlőtlenség jellemzi. A Norai projekt célja, hogy ezt a társadalmi környezetet fejlessze és létrehozzon egy olyan befogadó és prosperáló teret, amely a különböző hátterű emberek együttélését támogatja. A Norai kulturális, társadalmi, közösségi és vállalkozási elemeket ötvöz. Kulturális eleme a tengeri gasztronómia megőrzése, kutatása, terjesztése. A tengeri gasztronómia a múzeum egyik fő tevékenységévé válik, míg a Norai révén hozzájárul a városrész különböző kulturális és társadalmi szereplőinek együttműködéséhez. Társadalmi oktatási eleme a szakács/pincér képzés és az elhelyezkedés támogatása. Közösségi eleme a Raval városrész társadalmi, kulturális és üzleti szereplőinek együttműködése, hálózattá szervezése. Vállalkozói tevékenysége az étterem kávéház működtetése, melyben fele arányban foglalkoztat hátrányos társadalmi helyzetű munkavállalókat. 1 A másként nem hivatkozott fotókat Sain Mátyás készítette 4

5 CENTRE CÍVIC CAN FELIPA: BEVÁNDORLÓK BEILLESZKEDÉSÉNEK, KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁJÚ EMBEREK EGYÜTTÉLÉSÉNEK SEGÍTÉSE POBLENOU VÁROSRÉSZBEN A Barcelona Poblenou kerületében működő Apropem nos civil szövetség egy többszintes közösségi házban szervezi programjait és működteti szolgáltatásait. A korábbi ipari negyed elhagyott raktárépületeiben most nagyszámban élnek migránsok, köztük sokan Kelet Európából érkezett romák. A kerület lakosságának közel 15 százalékát teszik ki a migránsok. Az Apropem nos szövetség a helyi közösségért tenni akaró civilszervezeteket, magánszemélyeket és a közszféra szereplőit tömöríti. Missziójuknak a helyi közösség harmonikus együttélésének segítését tekintik. Működésüket a helyi igények alakítják, programjaikat a helyi közösség bevonásával tervezik, nem tekintik magukat szolgáltatónak. A szervezet állandó munkatársai mellett nagymértékben épít önkéntesek munkájára is. A Katalán Kormány által támogatott közösségi fejlesztő programot 2006 óta bonyolítják, költségvetésük nagyobbik részét emellett a Barcelona városától kapott támogatás teszi ki, amit magánadományok egészítenek ki. A szervezet által működtetett Centre Cívic Can Felipa nevű közösségi ház tevékenységeit egy sajátos beavatkozási logika szerint négy fő tengely mentén végzi: (1) fogadás, (2) érzékenyítés, (3) közösségi munka és (4) befogadás. 1. Az első fogadó ( reception ) szakaszban a gyökértelen, segítségre szoruló bevándorlók számára alacsony küszöbű, azonnali segítséget, kapcsolatot nyújtanak, majd felkészítik őket arra, hogy az új környezetben elboldoguljanak. Ehhez többek között nyelvoktatási programokat kínálnak, illetve segítenek az új lakókörnyezetben (piacon, könyvtárban stb.) való eligazodásban. A közösségi ház információs pontként is működik, ahol a kerületben élők jogi, munkaügyi, lakhatási információkhoz juthatnak. 2. A második szakaszban mind az érkezők, mind a befogadók részére érzékenyítő jellegű foglalkozásokat, tevékenységeket szerveznek, mivel a cél a konfliktusmentes együttélés. A tea és kávé elnevezésű rendszeres találkozókon például különböző kulturális és szociális hátterű emberek párokban mesélnek egymásnak saját történetükről, kultúrájukról egy egy meghatározott téma kapcsán (pl. nőnek lenni ). Az érzékenyítés fázisban szorosan együttműködnek a helyi iskolákkal is, hiszen a bevándorlók gyerekeinek itt kell a beilleszkedés nehézségeivel megküzdeniük, illetve a helyi gyerekeket is fel kell készíteni a szakkifejezéssel kulturális sokszínűség tudatosítására. 3. A harmadik fázis a kezdeti nehézségek utáni időkre szól: a közösség támogatása, erősítése a folyamatos kihívások kezelésében. Ennek kapcsán összeállították a környék hagyományos ünnep és eseménynaptárát, családi programokat szerveznek, klubfoglalkozásokat tartanak célzottan szülőknek, fiataloknak, női csoportoknak. A fiatalokkal való foglalkozás során 5

6 lehetőség nyílik az iskolai folyamatok nyomonkövetésére is. A közösségi ház emellett helyet biztosít a kerületben élők által szervezett szabadidős programoknak, rendezvényeknek, és inkubátorként működik helyi szervezetek számára. 4. Végül a befogadás, a letelepedők helyzetének konszolidálása adja a befejező fázist. A migránsok számára (is) a foglalkoztatottság a településhez és a közösséghez tartozás záloga, ezért szakképzéseket és elhelyezkedési programokat, tanácsadást szerveznek (a más szervezetek által lebonyolított hasonló programok általában nem érik el a legelesettebb réteget, többek között a nyelvi nehézségek miatt). A befogadás ügyei kapcsán a szövetség segítő, együttműködő kapcsolatban áll a települési önkormányzattal is. A házban tartott közösségi rendezvények jó alkalmat teremtenek a helyben élők eléréséhez, egy egy új program kapcsán általában elegendő a korábbi programokon résztvevőket en vagy telefonon értesíteni. A fogadás fázisban bekerülő új személyek, családok az esetek nagy részében szinte automatikusan a teljes folyamatban részt vesznek. Vannak olyan közösségi csoportot vezető önkénteseik, akik valamikor a nyelvtanulási programmal kapcsolódtak be. Amint a fenn felsorolt tevékenységekből is látszik, az Apropem nos szövetség ma már közel sem csak a migránsokkal foglalkozik, hanem a helyi közösség egészével. A kerületben élő migránsok között nagyobb számban élnek Romániából érkezett cigányok. Többségük illegális házfoglaló, általában használaton kívüli raktárépületekben találnak menedéket, jellemző pénzkereset körükben a vashulladék gyűjtés. Nemrégiben egy újonnan érkezett csoport elfoglalt egy templomot, majd a hatóság fellépésekor szolidaritási akciót szerveztek helyben élők. Az akció eredményeként a templomfoglalók albérletekhez jutottak, amit aztán már maguk fizettek. Az újonnan érkezők mindig sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint az évek óta helyben élők, de a gazdasági válság hatására a hat nyolc éve letelepedett családok újra közelítenek az érkezésükhöz hasonló élethelyzethez. A közösségi házat működtető szervezet munkacsoportot hozott létre a városi közintézmények vezetőivel, a kerületben élő migránsok helyzetének javítása érdekében. SZEGÉNYSÉG ÉS TÁRSADALMI KIREKESZTÉS KATALÓNIA TARTOMÁNYBAN Jordi Estivill szociológus, szociálpolitikus előadása Barcelonai tanulmányutunk során alkalmunk nyílt Jordi Estivill Poberti professzor úr előadását is meghallgatnunk, aki évtizedek óta foglalkozik a kirekesztés, a szegénység és az esélyteremtés kérdéseivel. Mindezeket a jelenségeket nemzetközi összehasonlításban is vizsgálja, különös tekintettel az uniós intézmények lehetséges szerepére és feladataira. Mint az ILO (International Labor Organization) egyik szakértője, széles körben foglalkozik nemzetközi kutatásokkal. Előadásának főbb megállapításait foglaltuk össze az alábbiakban. Katalóniában minden hatodik ember a szegénységi küszöb alatt él, a legveszélyeztetettebb csoportok a fiatalok, nők, és a bevándorlók. A gazdasági válság következtében a fiatalok fele kap munkát, és általában nem a képzettségnek megfelelőt. Korábban a gazdasági fellendülés motorja az építőipar virágzása és ezzel szoros összefüggésben a jelzálog alapú banki hitelezés voltak. Ez a rendszer roppant össze, sokak egzisztenciáját veszélybe sodorva. Aki 10 éve biztonságban tudta magát, a középosztályhoz tartozott, az most esetleg az elszegényedés, a társadalmi lecsúszás felé tart. A szegények egyre szegényebbek, és krónikus strukturális szegénység alakult ki, azaz a szegénység mértéke egyre mélyül és egyre behozhatatlanabb az összetett társadalmi kirekesztődés. A társadalmi különbségek egyre nőnek, a leggazdagabb vékony felső társadalmi réteg egyre gazdagabbá válik. A vidéki térségeket jobban érinti az elszegényedés, Katalónia Európa belső perifériájává kezd válni egy szegénységi zárvány alakul ki. 6

7 Jellemző tendencia a szegények felelőssé tétele szegénységükért, az önhibás szegények fogalmának erősítése a politikai retorikában. Ha valós, a helyzetet alapvetően megváltoztatós szegénység és társadalmi kirekesztés elleni stratégiát akarunk alkotni, ezen változtatni kell és a szegénységre, mint komplex társadalmi folyamatok eredményére kell tekintenünk. Egyéb esetben a szegénységet tünetileg kezeljük és konzerváljuk a fennálló egyenlőtlenségeket. Az Európai Unióban a Lisszaboni Stratégia alapján nemzeti szintű stratégiák készülnek a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre. A helyzet értékelése: kell, hogy legyenek nemzeti szintű stratégiák, ez azonban nem elég, nemzetközi szinten is kezelni kell a szegénység problematikáját, hiszen az Unió (és az egész világ) régiói között is egyre nagyobbak a különbségek, így belső perifériák alakulnak ki ennek értelmében meg kell határozni a nemzetközi szintű tennivalókat meg kell akadályozni a pénzügyi spekulációkat déli és északi országok közti különbségek mérsékléséért közös, nemzetközi szintű lépések kellenek azafrikai élelmiszer spekuláció ellen közösen fel kell lépni fair kereskedelem kialakítására, szabályozására és számonkérésére van szükség az országok között Az Európai Unión belül is komoly (társadalom)politikai ellentétek húzódnak: a neoliberális irányzat (ami nagyban felelős a pénzpiaci válságért és a növekvő egyenlőtlenségekért) áll szemben a szociális politikák reformját és megerősítését hangsúlyozó szociáldemokrata irányzattal. A Keyns i megközelítés értelmében (amely közgazdasági és társadalompolitikai elképzelés a modern jóléti államok alapja): az állam szerepe, hogy piaci folyamatok anomáliáit korrigálja (amik következtében számos csoport hátránnyal indul, vagy kiszorul a versenyből); a II. vh tól a 70 es évekig ez a megfontolás működtette az újraelosztáson keresztül a társadalmi különbségek csökkentését célzó jóléti államokat (különböző modellekben: skandináv, angolszász és német modell); azonban mára a rendelkezésre álló, újraelosztható források sokkal limitáltabbak, ezért újra kell értelmezni a jóléti állam funkcióját és lehetőségeit. A szociális/szolidáris gazdaság lehet a megoldás: ami egyúttal környezettudatos, az életminőséget figyelembe vevő (nem csak a gazdasági haszonnal, hanem sokkal szélesebb értelemben vett jólétet szolgáló eredménnyel). 7

8 A szociális ellátórendszereket meg kell változtatni. Minden szakpolitikának (pénzügyi, adó, várostervezés stb.) fel kell vállalnia a szegénység elleni küzdelmet, a szegénység és a leszakadás elleni küzdelem minden más területen szempontként kell, hogy megjelenjen. Ezekbe a szakpolitikákba új szereplőket kell hozni: magukat az érintetteket, a szegényeket, civileket is be kell vonni a döntéshozatalba. A döntéshozás és a cselekvések fókuszát helyi/régiós szintre kell helyezni, mert minden térséget máshogy érint a válság, térségre szabott válaszokat kell találni. Ugyanakkor a szegénység strukturális probléma, aminek a kezelésében az államnak kulcsszerepe van miközben az állam/kormányok hatalma egyre csökken. CAN MASDEU FOGLALTHÁZ, KÖZÖSSÉGI KERT, KÖZÖSSÉGI KÖZPONT 2 A tanulmányút egyik leginspirálóbb, ugyanakkor a szegénység tematikához csak közvetve kapcsolódó látogatása Barcelona hegy felöli oldalán egy erdős, mediterrán hangulatú völgybe vezetett. A Collserolla Nemzeti Park lábánál, a város egyre kijjebb tolódó peremétől alig pár száz méterre áll egy többszintes épület, melyet a város utoljára leprakórházként használt az 50 es években, majd egy fél évszázadon keresztül üresen, hasznosítatlanul állt a mellette fekvő teraszos kertekkel együtt. A helyi közvéleményt mindig is foglalkoztatta és felháborította a Can Masdeu néven ismert épület kihasználatlansága, lassú pusztulása. A metropolisz peremén virágzó ingatlanspekuláció, az újabb és újabb területek beépítése pedig évről évre egyre erősebben fenyegeti az épületet és a körülötte elterülő festői tájat. Ebbe a helyzetbe csöppent bele 2001 decemberében az a mintegy 25 tagú, klímatudatosságért, klíma igazságosságért harcoló, anti globalista szemléletű, vegyes nemzetiségű csoport, amely egy nemzetközi konferencia számára keresett terepet. A Magyarországon kevésbé ismert, Nyugat Európában azonban virágzó squat, vagyis foglaltház mozgalom szellemiségében olyan hosszabb 2 A leírás a helyszínen elhangzottak mellett Luke Cordingley: Can Masdeu, Rise of the Rurbano Revolution c. írására támaszkodik. 8

9 ideje üresen álló épületet kerestek, amit a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül, vagyis illegálisan ugyan, de erőszakmentesen birtokba vehetnek, és a szükséges minimális átalakítási, felújítási munkák után a saját céljaikra használhatnak. Jelen esetben a házfoglaló csoport elsődleges célja a 2002 februárjában esedékes, körülbelül 300 fős konferencia számára megfelelő helyszín kialakítása volt. Az előkészítő munkák hetei, hónapjai alatt a házat birtokba vevő szervezők nem csak az épületben és a kertekben rejlő hihetetlen lehetőségeket érezték át, de a mindennapok nehézségeit is, hiszen például az ivóvizet a városból kellett a magas dombon álló épületbe felhordani. Ez ugyan erősítette bennük a klíma igazságosság iránti elkötelezettséget, elvégre a bőrükön érezték át a fejlődő országok vízhiányos területein élők sorsát, ugyanakkor a helyreállítás reményében elkezdték tanulmányozni az épület valamikori működését, az egykori vízcsövek, vezetékek rendszerét. A víz utáni kutatás során megkérdezték a helyi közösség idős tagjait, hogy emlékeik szerint hogyan történt a ház vízellátása. Ez a Can Masdeu házfoglalás legsikeresebb aspektusát hozta el: a helyi közösséggel való szimbiotikus együttélést, a fiatalok és a közösség idős tagjai közti folyamatos tapasztalatcserét. A kölcsönös szimpátiához valószínűleg hozzájárult a helyiek sok éve tartó felháborodása az értékes ingatlan pusztulása fölött. A víz utáni közös kutatás során a nyomok a föld alá vezettek: a házfoglalók egy feltehetően 16 ik századi ciszternát, vízgyűjtőt ástak ki, amely nyitott csatornákon át részben a kertek öntözését, de egy független rendszerrel az ivóvízellátást is biztosította. A squattolás, azaz a foglalt házakban való berendezkedés egyik szépsége a meglévő adottságok kreatív, innovatív felhasználása a hely élhetővé tételére. Ez valahol a low tech (alacsony technológia) és a no tech (technológia mentesség) közötti keskeny sávban történik, és a tapasztalt házfoglalók squat tech módszereivel a lerobbant infrastruktúra és az egyéb erőforrások kreatív használata eredményre vezet. A Can Masdeu esetében ez párosult az idős generáció tapasztalataival, tudásával, és így rövidesen újra működőképes volt az a rendszer, ami el tudta látni a kertek öntözését a téli csapadékvíz tárolásával. A konferencia lezajlott, a fős kemény mag maradt. Eddigre a házhoz, a kerthez és a völgy közösségéhez fűződő kötődésük megerősödött és kezdtek hosszabb távú terveket szőni: a ház felújításával, a kertek művelésével olyan élhető, lakható helyet alakíthatnak ki, ahonnan elérhető a város, a tagok részt tudnak venni különböző aktivista tevékenységeikben, de mégis egy helyi közösségi és ökológiai rendszer részeként élhetnek májusában azonban megkapták a rendőrségtől a kilakoltatási végzést, mert a tulajdonos, a városi kórházak alapkezelője szemében nemkívánatos vendégek voltak. A csoport az erőszakmentes ellenállást választotta. Nem lehetett tudni, hogy a rendőrség mikor száll ki, de a terv megvolt: a házfoglalók az épület külső oldalára erősítik, lógatják magukat, így egyrészt fizikailag elérhetetlenek, másrészt gyakorlatilag nem is tartózkodnak az épületben. A végül június elején kiérkező rendőröket valóban megzavarta ez a viselkedés. Az egyetlen eszközük a házfoglalók kiéheztetése, a víz és élelmiszerellátás akadályozása volt. Az idő azonban az aktivistáknak dolgozott: az ellenállás 3 napja alatt a házfoglalók minimális élelmiszerrel tartottak ki a rossz időjárásban, 9

10 veszélyes és embertelen körülmények között, viszont már a második nap végén több száz fős szimpátiatüntetés vette körül az épületet, a sztori pedig fő helyet kapott a város valamennyi sajtótermékében. Eközben ügyvéd dolgozott azon, hogy leállíttassa a rendőrök kiéheztető akcióját, ami egyre életveszélyesebb helyzetet teremtett. A bírói döntés végül a squatterek javára szólt: a rendőrséget a 3. napon visszahívták, a Can Masdeu projekt pedig a média sztárja lett. Forrás: espejorroto.blogspot.com, A pillanatnyi hírnév keltette hullámok után a házfoglalók csoportjának be kellett rendezkednie hosszabb távú céljaik megvalósítására. A viharok tépázta maradék 20 fő elsődleges célként tűzte ki a permakultúra, vagyis a természetben zajló ökológiai folyamatok minél teljesebb érvényesítésével folytatott gazdálkodás kialakítását a ház körüli kertekben, valamint az önrendelkezés megteremtését, miközben a közéletben is részt vállalnak az önellátás és az ökológiai gondolkodás eszméinek terjesztésével. Közösségüket hierarchiamentesen, konszenzusos alapon működtették. Az eldöntendő kérdésekben soha nem szavaztak, helyette addig érveltek, beszélgettek, amíg mindenki számára elfogadható megoldás nem született. Ez persze hosszadalmas folyamat; a közösség egyik tagja szerint az élet folyamatos megbeszélésekből állt. A rövid távon időigényes módszer azonban hosszú távon hatékonynak bizonyult: a közösség immár több mint 10 éve prosperál. 10

11 A Can Masdeu projekt egyik legismertebb eleme a közösségi kert működtetése. A helyi lakosság tagjainak jelentős része a 60 as, 70 es évek során vidékről került a metropoliszba társasházaiba. A föld iránti vágy tovább élt ezekben az emberekben, ezért nem csoda, hogy a kezdetektől várólistákat kellett vezetni annak ellenére, hogy 35 parcellán 80 ember kapott lehetőséget a kertművelésre. A házfoglalók közössége mindössze 3 feltételt szabott: használni, művelni kell a parcellát, vegyszermentesen kell termelni, és részt kell venni a közös megbeszéléseken. Az elmúlt 10 év bebizonyította, hogy az élelmiszertermelés, a természethez való kötődés összetartja és közösségé formálja a különböző hátterű, korú, érdeklődésű és politikai nézetű embereket. Forrás: lifewithoutmoneybook.blogspot.com, en.wikipedia.org A házban 2012 ben különböző szobákban és lakrészekben még mindig 20 ember él, köztük gyerekes családok is. A közösség tagjai egymástól függetlenül élik hétköznapi életüket jógaoktatóként, zenészként, szociális munkásként és számos egyéb foglalkozásban. Ami a közösséget összetartja, az a rendszeres együtt végzett tevékenység: minden kedden a ház ügyeit (karbantartás, fejlesztés stb.) intézik, csütörtökönként közösen a kertben dolgoznak, emellett havonta legalább kétszer rendeznek nagy közös főzést és vacsorát. Az ökopolitikai aktivizmus mellett keresik a fenntartható életmód lehetőségeit, a permakultúrás gazdálkodás innovatív lehetőségeit. A ház legnagyobb, közösségi helyisége rendszeresen ad otthont különféle rendezvényeknek, látogatásoknak, közösségi eseményeknek, elsősorban fiataloknak szóló oktatási tevékenységeknek. A 10 évvel ezelőtti álom megvalósult: az önellátó, ökológiailag tudatos közösség Barcelona legrégebbi közösségi kertjét működteti, emellett egy sikeres és népszerű közösségi központot hozott létre, ami egyben a völgy lakóközösségének központja és szervezője is. 11

12 Hogy a történet meddig folytatódik, nem lehet tudni. Bár a 2002 es kilakoltatási akciót nem követte újabb, a házfoglalók továbbra is engedély nélkül használják az ingatlant, még ha élvezik is a helyi közösség támogatását. 12

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó

Részletesebben

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon Veszprém, 2011. szeptember 30. Tóth Laura Vállalkozásfejlesztési munkatárs NESsT ltoth@nesst.org 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő

Részletesebben

Küzdelem a társadalmi kirekesztettség ellen

Küzdelem a társadalmi kirekesztettség ellen Rácz Andrea Küzdelem a társadalmi kirekesztettség ellen Az Európai Unióban a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok kérdéskörét a 70-es évek közepéig a Közösség a tagállamok belügyének tekintette, az

Részletesebben

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves. Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu Digitális követ az információs társadalom segítésére Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu EU 2020 uniós gazdasági stratégia és Európai digitális menetrend Komoly kihívás

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

Tájékoztatás a SPARK programról

Tájékoztatás a SPARK programról Hoippj^j Bnln jjjjkkk Társadalompolitikai Programok Értékelésének Támogatása Európában Tájékoztatás a SPARK programról Scharle Ágota/Váradi Balázs Vezető kutató, Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Hélène

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan

Részletesebben

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Köztisztasági fürdök és mosodák létrehozása, működtetése Célterület azonosító: 1 019 100 1. A projekt

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,

Részletesebben

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

Towards Inclusive Development Education

Towards Inclusive Development Education Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30. Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ADALÉKOK A VÁROSFEJLESZTÉS XXI. SZÁZADI GYAKORLATÁHOZ Dr.

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

A szociális gazdaság létrejöttének okai

A szociális gazdaság létrejöttének okai A szociális gazdaság létrejöttének okai A szociális, személyi és közösségi szolgáltatások iránti növekvő szükséglet Ezeknek az igényeknek az olcsó kielégíthetősége A nagy munkanélküliség, és a formális

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉPÍTÉS. László Tamás, Szabó Dávid kutatási beszámoló 2o11. november 23. Közösség és építészet BME Építőművészeti Doktori Iskola

SZOCIÁLIS ÉPÍTÉS. László Tamás, Szabó Dávid kutatási beszámoló 2o11. november 23. Közösség és építészet BME Építőművészeti Doktori Iskola SZOCIÁLIS ÉPÍTÉS László Tamás, Szabó Dávid kutatási beszámoló 2o11. november 23. Közösség és építészet BME Építőművészeti Doktori Iskola TARTALOM "segíts magadon" CIVIL SZERVEZŐDÉS A SZOCIÁLIS LAKHATÁS

Részletesebben

Hogyan hozzuk ki a CLLD-ből a lehető legjobbat? A CLLD Partnerségi Megállapodásban. tisztázása. CLLD 2014-2020 szeminárium

Hogyan hozzuk ki a CLLD-ből a lehető legjobbat? A CLLD Partnerségi Megállapodásban. tisztázása. CLLD 2014-2020 szeminárium Hogyan hozzuk ki a CLLD-ből a lehető legjobbat? A CLLD Partnerségi Megállapodásban játszott stratégiai szerepének tisztázása CLLD 2014-2020 szeminárium Brüsszel, 2013. február 06. 1 Emlékeztetőül: a Partnerségi

Részletesebben

GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN

GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN Darvas Ágnes (ELTE TáTK-MTA GYEP) Helyzet és válaszok Gyerekszegénység, gyerekjólét elmúlt évtizedek kiemelt témája miért? Beavatkozás

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Kérjük, a választott kategóriát jelölje X-szel, és adjon további információkat a megfelelő oldalakon. Jelölt A díjra jelölt személy vagy szervezet

Kérjük, a választott kategóriát jelölje X-szel, és adjon további információkat a megfelelő oldalakon. Jelölt A díjra jelölt személy vagy szervezet 1. Kategória Kérjük, a választott kategóriát jelölje X-szel, és adjon további információkat a megfelelő oldalakon. 2. Személyes adatok Név / Vállalkozás neve Címe Jelölt A díjra jelölt személy vagy szervezet

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritások A prioritás vonatkozó A prioritáshoz kapcsolódó tervezett intézkedések: Intézkedések

Részletesebben

2007. december 18. Pécs

2007. december 18. Pécs 2007. december 18. Pécs Az LLL program és a Grundtvig lehetőségei Horváth Katalin Tempus Közalapítvány Múlt és jövő Erasmus 1987- LEONARDO DA VINCI 1995-1999, 2000-2006 SOCRATES2007-2013 1996-2000; 2000-2006

Részletesebben

Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása

Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az Új Magyarország

Részletesebben

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök,

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, 2016.01.11. HFS műhelymunka I. Köszöntő, bemutatkozás II. Az eddigi műhelymunka eredményeinek

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Fiatalok Lendületben Program Időtartam: 2007-2013 Célja: Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási közegben a fiatalok aktív polgári részvételének elősegítése

Részletesebben

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján - 2014-2020 különös tekintettel az ITI eszközre A diák Nicholas Martyn, a DG Regio főigazgatóhelyettesének 2012. március

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című, TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú felhívásra pályázat benyújtása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Gál András osztályvezető

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei 2009-2010-ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza 2007-2008. évi AT TÁMOP 2-TIOP 3. TISZK TÁMOP 2.2.3 6 régió 31 pályázó,

Részletesebben

Szociális gazdaság és vidékfejlesztés

Szociális gazdaság és vidékfejlesztés Szociális gazdaság és vidékfejlesztés Budapest, 2013.02.27. Dr. G. Fekete Éva A modernizáció / globalizáció ára Munkakészlet csökkenése Tudásigény emelkedése Munkanélküliség szegénység Modernizáció Technikai

Részletesebben

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro A PROJEKTRŐL Integrált turisztikai humánerőforrás-fejlesztés a vidéki foglalkoztatás növelése érdekében című projektünk a Humánerőforrás-fejlesztési Szektoriális Operatív Program 2007-2013 keretében valósul

Részletesebben

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL Ferenczi Andrea elnök Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnökségi tag Older Women Network Europe AZ ÖREGEDÉS MŰVÉSZETE Nyíregyházi Gerontológiai Napok IV. Nemzetközi Konferencia

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

A közösségfejlesztés szerepe a térségfejlesztésben WORKSHOP

A közösségfejlesztés szerepe a térségfejlesztésben WORKSHOP A közösségfejlesztés szerepe a térségfejlesztésben WORKSHOP Galánta, 2013. 07. 03. Előadó, foglalkozás vezető: Bárdos Gyula Miért is beszélünk ezekről a kérdésekről: térségfejlesztés, közösségfejlesztés?

Részletesebben

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505 A Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító:

Részletesebben

3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás

3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás 3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás 1. Társadalmi egyenlőtlenségek Fogalma: az egyének, családok és más társadalmi kategóriák helyzete a társadalomban jelentős

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Idegen nyelv használata 2. Konzorciumépítés

Részletesebben

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások fejlesztése,

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Szociális Szövetkezetek Magyarországon. Kovách Eszter

Szociális Szövetkezetek Magyarországon. Kovách Eszter Szociális Szövetkezetek Magyarországon Kovách Eszter Létrejöttének okai Társadalmi problémák fenntartható kezelése - Neoliberális gazdaság alternatívája: közösségi gazdaság Munkanélküliség - Lokális gazdaság

Részletesebben

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet A TKKI szakmai feladatai a 3/2011. KIM rendelet hátrányos helyzetűek képzettségének,

Részletesebben

Tájékoztató a programról

Tájékoztató a programról Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

CLLD -IKSZT. Közösségi Irányítású Helyi Fejlesztés (CLLD) és az IKSZT. GelencsérGéza

CLLD -IKSZT. Közösségi Irányítású Helyi Fejlesztés (CLLD) és az IKSZT. GelencsérGéza CLLD -IKSZT Közösségi Irányítású Helyi Fejlesztés (CLLD) és az IKSZT GelencsérGéza Végre leesett a tantusz Európában (sic!) felismerték a felülről építkező (top down) fejlesztéspolitika hatékonyságzavarait:

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

3.2. Ágazati Operatív Programok

3.2. Ágazati Operatív Programok 3.2. Ágazati Operatív Programok A. Versenyképesség operatív program Irányító Hatóság Gazdasági Minisztérium Közreműködő Szervezetek Ellenőrző Hatóság a Számvevőszék Auditáló Hatósága A pályázók köre: A

Részletesebben

Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában

Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában X. Országos tranzitfoglalkoztatási konferencia A civil szervezetek szerepe a munkaerőpiacon hátrányos

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Az EU célrendszere 2007-2013 Kevésbé fejlett országok és régiók segítése a strukturális és kohéziós alapokból 2014 2020 EU versenyképességének

Részletesebben

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24. Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott

Részletesebben

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában Bevezetés Uniós források a közoktatásban A támogatási rendszer Fejlesztési dokumentumok Rendelkezésre álló lehetőségek TÁMOP 3 TIOP 1

Részletesebben

Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió

Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató A válság és a régió Szakmai berkekben köztudott, hogy a gazdaságfejlesztéshez és pályázatokhoz kapcsolódó intézményrendszer meglehetısen sokszereplıs

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető 2014-2020-as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető Kb. 8000 milliárd Ft 2007-2013 Lakásberuházás korlátozott lehetőségek Forrás nagysága: operatív programnak nyújtott

Részletesebben

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

Ízlelő családbarát étterem: egy társadalmi vállalkozás bemutatása

Ízlelő családbarát étterem: egy társadalmi vállalkozás bemutatása Ízlelő családbarát étterem: egy társadalmi vállalkozás bemutatása Röviden az Alapítványról Története: 1997-ben hozta létre egy idős pedagógus, aki lehetőséget kívánt teremteni, külföldi jóléti szolgáltatások

Részletesebben

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC Martin János Szakképző Iskola A Martin János Szakképző Iskola felvállalta a sajátos nevelési igényű fiatalok speciális képzését és számtalan új ötlettel, differenciált

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2016 május Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya a magyar

Részletesebben

SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében

SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében TÁMOP-5.5.1.A-10/1-2010-0011 Horizontális célkitűzések megvalósítását elősegítő helyi közösségi kezdeményezések, programok támogatása A projekt

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek

Részletesebben

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft. és a Centar za

A Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft. és a Centar za HÍREK GPS- Alternatív munkaerő-piaci i program a Dráva mentén A projekt leírása A GPS projekt hivatalos nyitókonferenciájára 2013. április 25-én került sor, Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési

Részletesebben

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Németh Mónika Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztály 1 2012 Partnerségi

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03.

Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03. Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 2016.február 03. A 2007 2013 as időszak eredményei: Közel 260 db nyertes pályázat, melynek támogatási összege több mint 6 millió euró! Támogatási döntéssel lekötött

Részletesebben

Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése, szakmai panel, 2014. december 13.

Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése, szakmai panel, 2014. december 13. Előadó: Majzik Balázs főosztályvezető-helyettes EMMI Ifjúságügyi Főosztály Előadás témája: Emberi Erőforrás Fejlesztési OP, 2014-2020 Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése,

Részletesebben

Kiútkeresés, úton lévő falvak szegénység, szociális gazdaság, társadalmi befogadás

Kiútkeresés, úton lévő falvak szegénység, szociális gazdaság, társadalmi befogadás A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei elszegényedett településeken, kirekesztett közösségekben Kiútkeresés, úton lévő falvak szegénység, szociális gazdaság, társadalmi befogadás Dr. Németh Nándor elemző,

Részletesebben

Országos KID Egyesület

Országos KID Egyesület Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)

Részletesebben

Szociális Ügynökség a társadalmi integrációért egy cseh kormányzati eszköz a községi társadalompolitikák befolyásolására.

Szociális Ügynökség a társadalmi integrációért egy cseh kormányzati eszköz a községi társadalompolitikák befolyásolására. Szociális Ügynökség a társadalmi integrációért egy cseh kormányzati eszköz a községi társadalompolitikák befolyásolására Hana Synková a Cseh Kormány azon törekvésének eszköze, hogy támogassa a községeket

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány

az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány Tájékoztató az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány 2015. évi tevékenységéről Előterjesztő: Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány

Részletesebben

Magyar Fejlesztési Központ október 12.

Magyar Fejlesztési Központ október 12. Magyar Fejlesztési Központ 2015. október 12. Létrehívás A magyar Kormány felismerte, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban Magyarország számára rendelkezésre álló, az Európai Strukturális és Beruházási

Részletesebben

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000

Részletesebben

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE A Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum projekt tevékenységeinek bemutatása Petrovicsné Takács Rózsa

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01

TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01 TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01 1 SZAKFELADATAINK 10 Területi Igazgatóságot tömörítő, országos állami felnőttképzési és kutatás-módszertani intézmény. Elsődleges célja a hátrányos helyzetű

Részletesebben

ÉLETFA SEGÍTŐ SZOLGÁLAT EGYESÜLET

ÉLETFA SEGÍTŐ SZOLGÁLAT EGYESÜLET ÉLETFA SEGÍTŐ SZOLGÁLAT EGYESÜLET Jelenlegi projektjeink Közösségfejlesztés KÖZTÁMHÁLÓ - közösségfejlesztés, a közösségi munka munkaformái, módszerei terjesztése Közösségi Munka Műhely - közösségfejlesztők

Részletesebben

TÁMOP pályázatok szakmai megalapozása

TÁMOP pályázatok szakmai megalapozása TÁMOP pályázatok szakmai megalapozása I. komponens: Cél: a kistérségi és helyi humánkapacitás fejlesztése és képzése, az egészségterv gyakorlatának elterjesztése a színtereken. Tevékenység: Hat kistérségben,

Részletesebben

... 51... 51... 52... 52 2

... 51... 51... 52... 52 2 1 ... 51... 51... 52... 52 2 ... 54... 55... 62... 62... 64... 64... 65... 65... 65... 66... 66... 67 3 4 1 Jászfényszaru Város Településfejlesztési Koncepció Jászfényszaru Város Önkormányzata 2002., Integrált

Részletesebben

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint

Részletesebben

A szolidáris és szociális gazdaság viszonyulása a város- és vidékfejlesztéshez

A szolidáris és szociális gazdaság viszonyulása a város- és vidékfejlesztéshez A szolidáris és szociális gazdaság viszonyulása a város- és vidékfejlesztéshez Budapest, 2013.04.08. Dr. G. Fekete Éva A szolidáris gazdaság (SSE) háttere Munkakészlet csökkenése Tudásigény emelkedése

Részletesebben

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Czippán Katalin 2004. június 24. Európai Tanács 1260/1999 rendelete preambuluma: Mivel a Közösség gazdasági és szociális kohézió erősítését

Részletesebben