Kenéz Heka Etelka. Gondolataim az elmúlásról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kenéz Heka Etelka. Gondolataim az elmúlásról"

Átírás

1 Kenéz Heka Etelka Gondolataim az elmúlásról

2 Kenéz Heka Etelka Gondolataim az elmúlásról Részben a szerző illusztrációival Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: Norma Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN:

3 Előszó Kenéz Heka Etelka újabb, szép kötettel jelentkezett. A halálról írt. Igyekezett az elmúlás fontos, magyarázható és ismeretlen oldalait bemutatni. Verset és prózát egyaránt alkotott, ahogyan közölnivalóját leginkább kifejezhetőnek érezte. Könyvét éveken keresztül gyűjtött, különleges, olykor döbbenetes képillusztrációkkal, illetve saját rajzaival egészítette ki. A Gilgames eposzban már megfogalmazódott, hogy aki megszületett, annak meg is kell halnia. Kérdés, mi a halál? Sem a tudományok, sem az érzelmek által közölt gondolatok nem tudják egyetlen nyelven sem pontosan kifejezni. Talán az élet másik oldala. De arra sem tudunk kielégítő választ adni, hogy valójában mi az élet? Lehet, hogy a szerelem ellenkező véglete, ahogy van halálos szerelem és szerelmi halál is? Kenéz Heka Etelka a Halál c. versében írta: Köztünk a föld süllyed / Sosem leszel enyém, én a tied / A haláltól miért rettegek? A kötet írója nem először bizonyította, hogy érzelmileg rendkívül gazdag ember, aki tele van mély gondolatokkal. Egy példa a kötetéből. A látó ember számára a halál a fény megszűnésével, a beteljesülő örök sötétséggel is összefügg, de melyik világosságot érzékelő ember tudja megmondani, hogy a vak miként éli meg az életből való távozását? A szerző az elmúlással szembe néz. Ír félelmeiről és belenyugvásáról. Igyekszik magyarázatot adni az anyagában és energiájában az univerzum részét képező, én-tudatától megfosztott, de meg nem semmisíthető emberről. A Talajvíz című versében fogalmazta: Elásott halott / Kedvesem szerelmem / El ne vidd! Mondanivalói között megtaláljuk a pusztulástól való gyermeki rettegést, a halott és a lélek kiszolgáltatottságát, a reinkarnációt, a babonát, a meghívott és kiváltott halált, a voodooban a feladott életet, természeti népek és nagy kultúrák halállal kapcsolatos szokásainak ismeretét. Gondolatokat formál a múmiáról, ereklyéről stb. Ahogy a könyv olvasásában előre haladunk, egyre mélyebben tekinthetünk Kenéz Heka Etelka nagy élettapasztalattal rendelkező, halállal kapcsolatos, lírai érzékkel megfogalmazott bölcsességébe, és nem borzongunk, hanem megértjük: az elmúlás nem ellentmondása, hanem része életünknek. Hódmezővásárhely, október 11. Szenti Tibor 3

4 Az úr Áldozom az úrnak De hiába teszem Könnyeim nem apadnak A sóhajok fölkavarodnak Fölöttem tűnőben Ragyogó napom Isten oltalmaz Majd a ravatalon. 4

5 Sorsom Amit sorsom kiszabott egykoron A karmám megalkotta A mostani honlapom. A jelen mágikus idejét élem én A szellemem ős alapja mélyén. De ha nem vonz már a földi élet Óh holdvilág misztikus sejtelem Arcod bennem bús társként megjelen Óh járnék én az ég tetején A titkos fényed szőnyegén Testem a földnek visszadobva Megfürödnék fénylő harmatodban. Tükröm Én a napot imádom, de Magamat benned látom. 5

6 Ki vagyok? Kérdem Istent: ki vagyok? Lehet, hogy maga az Isten? Vagy egy isteni fénykürt Mely nekem érzelmi Fényt küld S megvilágosodok Mert a fény kitölt S a tudás és a fény Engem karjaiba ölt. A lélek Lelkem beterítem Varázsköpenyével Elszállunk a titkos idegenbe Az ősökhöz vezet majd A tudat szellemem. 6

7 Gondolat a halálról A halál gondolat az emberekre titokzatos félelemkeltő érzelmet, illetődést varázsol. Ha visszagondolok a gyermekkoromra, hányszor félve kérdeztem elalvás előtt: mi lesz hogyha én meghalok mielőtt fölébrednék? Sokszor a gyermekszáj bölcsebb, mint egy felnőtt,... és ez tényleg egy gyönyörű gondolat. Sokkal szebb lenne és különös úgy elmenni, hogy elaludni és nem félni a haláltól. Ezt sok ember visszautasítaná, mert mindig félve menne aludni, és e gondolat az őrületbe kergetné. Csakis egyszerűbb átlag az a gondolat, a sötétséggel találkozni s az élő testet eltemetni élve a gondolatban és sajnos semmi mással nem tudjuk a halált összehasonlítani. A halált csakis az álommal vagy a sötét ellenkezőjével, a világi fénnyel, az ellenkező örök sötétet! Halál A test olyan, mint egy Élő húsevő fa. A gyökerekkel a teremtőben álldogálva Amíg a lelke száll S a halál ösvényes útján hazatalál. 7

8 Halál után Ha meghalok a halálom után olyan, mintha nem is éltem volna, nem születtem volna meg. Ez olyan valami nekem mintha a szemeim mögé mennék megtudni mi is történik ott, mit találok, mivel találkozok. Egy ürességre bukkannék, így maradna a próba a gondolatban, hogy mindig tovább s tovább visszamenni a legkorábbi emlékezetig és azon túl nézni. Teljes üresség, pontosan azért, ahogy tudom a szemem mögött ami létezik, amit ujjaim segítségével a fejem, az agyam kitapogatom. Így tudom más információ forrásból, hogy az én születésem előtt valami, úton volt. 8 Sír Síromon rajta lesz Egy fénylő könnylepel Hogy ki voltam majd nem szerepel Azért, hogy csöndjét Senki ne verje fel. Engem élve is vonz a némaság Esetleg kijön síromhoz egy jó barát. De ha távozik Simítsa el lábnyomát!

9 A vak hogy éli meg a halált A vakok átlag érzékenyebb emberek, mint az aki lát. Jól ki tudják magukat fejezni, jobban sokszor mint aki lát. Van ismerősöm ki vakon született. Nem tudja még véletlen sem mi a sötétség, de ugyan olyan keveset tud a fényről is. Mit is jelent neki az a szó, hogy sötét vagy világos? Semmit! Csak mi mondjuk, akik látunk neki, és innen az információ. Neki a halálfélelem a sötéttől mást mond mint nekünk. Mi csak az alvással tudjuk összehasonlítani, s így a félelmünk másmilyen mint aki fényben született. Isten Sír, zokog az Isten Ha nincs szeretet a szívben Nélküle nem én vagyok Vele együtt teremtődtem. Ki ölt meg téged Istenem A rohanó hajsza S az uralkodó győzelem Szeretet nélkül Nem tudom lecsukni a szemem... 9

10 Elveszített eszmélet (kóma) Ez az állapot olyan lehet mintha valaki aludni megy és nem ébred fel. A tudata nem él, mi úgy sejtjük, de ő nem biztos hogy sötétben érzi magát. Nem lehet semmivel összehasonlítani. Ő nem egzisztál. De mégsem lehet eltemetni, mert él. Még sincs a világon egészen. Ebben az estben ez elvesztését nem perelhetjük, tragédiának nem nevezhetjük. Lehet, hogy az érintettnek egy tiszta ügy lenne örökre ha nem is ébred fel, mert őneki jövője nem lenne, se múltja, se jelene nincsen. 10 Halál Halál az éjszaka bennem hál Én nem alszom Gondolatim közbe jár! Kint leülök a földre S nézek elém egy gödörbe. Jobb lenne, ha fordítva lenne Láthatnám magam Szép fehér lepelbe Áttűnne rajtam lelkem fénye, Mely a magasban szál A gödörben kihűl a testem már Meglátja ki arra jár, Hogy fölöttem Nevet a halál!

11 Tűnődés a semmiről A gondolkodásra a semmittevő állapot is feladatot ad, hogy nincs semmi, erre a gondolatra az hoz közelebb a gyakorlatban, csakis a fejem és a két szemem ad választ. Nekem az a meglátásom van és érzelmem, hogy a szememmel szemben odakint egy világ áll. Tehát a szemem mögött nem lehet egy fekete luk, vagy flekk, nem lehet, hogy semmi sincs előttem. A látásszögnek ovális formája mögött semmi sincs. Természetes, a szemem megtapogatom: az ujjammal, csakis a látás érzékem használatával tudom megállapítani, hogy az ürességből nézek ki. Búcsúzás Virágfüggöny közt alvó lélek Mint márvány ékkő kihűlt, félek Ha eltemetem bennem Akkor sem tehetem, hogy nem látom Hisz élek még! Így a csillagok is feketék. 11

12 Az én jelentősége A jelentőségeket legegyszerűbb módon lehet, vagy kell figyelni, és egy verbunkot találni, ami annyi, hogy én vagyok a mindenség az univerzumban, én ez bennem hiteles és ez az én belül énné alakul. Minden egyes személyben közülünk tudatosul, mellyel, a saját énnel előre halad..., és mindenkor én, s mindenki közülünk saját ént úgy éli meg az érzései mint mindennek a központja lenne. Mindenkiben tudatos az én központ érzés, úgy velem is az én, velem, nekem érzéseim. Mindegyikünknek ugyanaz a háttere a semmiből emlékezni véletlen, de melyből semmi sincs, melyet már egyszer létrehoztunk és előtte újra és újra létrehoztuk és nem csak időben előbb, hanem az egész terünk, s környezetünk az egész emberiségé az egész univerzum, melyen szerepet játszik az én, de ez nem az önző én, ez magától adódó én. 12 Bánat Az élettől el kell válni Gyötrő bánatot nőni látom Végzetem gyásza Vár lovag ruhában Indulni kész a végtelen Csillagösvényen átkelni S a lélek hídján a földi élettől Búcsút venni csak ennyi.

13 Testem, melyet gondolatom énje épít Amik a testem létrehozzák a vérkeringés, a légzés, az elektromos idegmunkák. Ezek az én sajátom tartozéka. Ez is én vagyok. De azt már nem tudom, hogyan van felépítve. Mégis csinálom az egészet ha akarom, vagy nem, mégis lélegzem, alszom, megyek, nézek, beszélek. Nő a hajam, körmöm. Ez hogyan történik nem tudom, de úgy gondolom, hogy egy mélyben levő én, mely bennem létezik a központi énbe betelepítve, amihez az egónak semmi köze, amihez az én képem vagy az elképzeléseim saját magamról van. Halál Lehűtött téged a hideg halál Pedig szeretni mily nagy hévvel tudtál A föld alatt a fehér csontod fázik Könnyeim takargatják Míg meghallja Isten harsonáit! 13

14 Milyen mélyre mehet az én Úgy érzem az én testem én -je vagyok, de lehetséges, hogy a test a többi univerzumból jön elő, mint energia. Tehát én belőle, az univerzum énbelőlem van. Mint az almafának almája van, a csillag fénylik. Tehát az alma központja a fa, a fény központja a csillag és az örökös központ alapvetően az én, mely az örökuniverzum része. Tehát a fizikai test halállal a gondolat elenyész, s a tudat, mely halál előtt létezett az új énemmel már új gyermek tudatával kezdem építeni az univerzumot, mely az énemre alapszik. 14 Elmúlás Ha majd éltem elmúl Lelkem szirtje visszafordul Ajkam már nem mozdul Érzelmem reád hull Itt hagyott hajékem Kebledre borul bizonyítékul.

15 Ami már megtörtént, megtörténhet újra Ha az élet létrejött, s megtörtént, az valami nem mindennapi, különös. Az sem különösebb ha újra megtörténik ugyan az elölről. Ha egy ember meghal utána nem csak egy ember születik, milliárdok születnek személyek lények. Ehhez nem fér kétség. Ettől nem lehetünk nyugtalanok, viszont attól igen, hogy soha többé a halál után nincs egzitálás. De a születés előtt is ott volt az üres semmi lét és mégis megtörtént. Miért ne történne meg máskor is? Temető Mily bánatos szó a temető Érzelmek közt nyugszik Ő marad meg bennünk ha temetünk A tudat alatti szerettünk Szívünk lelkünk, fele életünk Gondolatban a temetőben, bennünk. 15

16 Az univerzum Az univerzum is olyan létesülésnek tűnik, mely magát elfeledteti és újra s újra megújul a saját gondolatköre és egy időn belül időfeszültséggel, változásokban és változatosságokban él. Ez történik egy tér feszültségben ahol a sok különböző életvilág orgánuma egy kör látást közvetít saját magát átlátva, figyelve, eltérő gondolatok a tudománytól, de már egyes tudósok is állítják legalább 25 éve, hogy a gondolat tudat építi az univerzumot. 16 Halál szimbólum Fájdalom, nyomás szívemen Az érzelem meghalni készül bennem Korhadt az élet keresztem Forgácsolódik minden tettem Vályogból várat építettem Bennem sziklából éreztem Nem lett csak játékszer, kár, Az életemben a lélek csak vegetál

17 Az ember öntudata Az ember öntudata, értelme köpeny. S üres mint amely a szem mögött van. A megnyilvánuló, erőteljes, életteli semmi, amely a mi egész lényünk alapvetője. Eben a semmiségben nincs semmi, amitől félnünk kellene. Ezzel az érzék mély tudattal tudja használni. Továbbá az ön életében mint adalék ajándékként tudja használni. Továbbá mert ön már meghalt, mert a tudata tudja, hogy meg fog halni! Élő halottak a letarolt fák Nem nőnek a gondolaton koronák Víg özvegy Fekete ruhát ölt Fekete a fátyol Ha reá nézel, úgy néz ki Mint aki gyászol. Közben ide-oda bámol Végy magadra többet Pirosat meg zöldet A feketén átlátszik A lelki örömed... 17

18 Vízió családi képben Itt voltak elődeim. Anyám, apám és az egész anyagi környezete a földnek és az ő életük, melyből az ő létük előbukkan. A naprendszer, a tejút és az üres tér. Én átgondolom ha a halálom után ebben az ős állapotban visszamennék, melyben születésem előtt voltam, még egyszer újra megtörténhet-e? 18 Mindenszentek Október vég - dörög az ég Micsoda kegyetlenség Áradó vizek lepik a medreket Gondolatomon rajta a fék A mégis arra gondolok Netán a sírhalmok alját Víz takarja.

19 Születések lénye Milliárdok születése jön napvilágra gyermek babák, állat kicsinyek stb. és melyik leszek újra én? Közülük csakis egy az kinek már gyakorlata lesz egy időben mindig csak eggyel. Belőlük csinálva a tapasztalat magasabb fokát, de biztos, hogy mindig feljebb fejlesztve még el nem érem a csillag fénypontját! Fény Az önfény lobbanása kialszik Az igazi fény bölcs ember Halála után is fénylik Melegséget áraszt magából Az itt hagyott kalapja Mert az ember gyökere Nem a földön: fenn az egekben! 19

20 Száll az idő, visz magával Azt gondoljuk hogyha mi újra születnénk a másik életre emlékeznénk. Kik is voltunk? Csak azt nem tudva hogyan néztünk ki. Így is teljesen jól érezzük magunkat. Tehát én és más egy jól kitalált berendezése vagyunk a világnak. Hogy nem tudunk visszaemlékezni, hogy is volt előbb. Valószínű, azért mert az embert a változatosság az életben gazdagítja, és ha örökkön újra s újra visszaemlékezünk unalmas lenne az élet. Valószínű ebből az univerzumnak nincs semmi haszna. Így a feledés is fontos úgy az alvásban nekünk is, hogy frissek legyünk, új és új tapasztalatcsere jöjjön az életben létre. Elmúlás 20 Ki ellen emeljek vádat Ha az elmúlás magára nem várat S gondolatban hiába kergetem Az életben örökké kísért engem Hiába fénylik az értelem A végzettől mindenkin Ott ül a félelem!

21 Univerzál energia Hogy ez az univerzum energia, mely tényleg az Énre épül, mely igazán ő saját maga az, különböző formákban, különböző organizmusokban. Az én szerepet játssza tölti be! Különböző időkben és különböző helyeken újra és újra megtörténve. Ezt egy gyönyörű rendszernek lehetne mondani látni, mellyel az embert újra s újra meglepetések érhetik. Az unvierzum egy olyan rendszer, hogy megszakítás nélkül saját magát meglepi! Halál név A Halál bennem élt Már a kezdet kezdetén Én elfogyok, mint a holdfény Ő meg nő bennem Mint a telihold fény Egy napon a fejem fölé ér Nekem már itt a vég Ő pedig amit akart elért. 21

22 Technológia + univerzum Az én víziós gondolatvilágom és a logikám azt súgja, hogy sok ember érzékeli a tetteket a technológia korszakában. A nagy hajlamokat és hogy mindez ellenőrzés alatt van. Ezt én hamis késztetésnek mondanám, nem megbántva senkit. Az embernek egy pillanatra el kell képzelni, hogy mit is jelentene mindent tudni és ellenőrzés alatt tartani. Például mondjuk egy eszméletlen technológiával rendelkezünk, mellyel a legőrültebb álmainkat kiélhetjük, pl. a világuralmat! Ha ez így beteljesülne mindent előre tudhatnánk és minden az ember ellenőrzése alatt állna. Olyannak képzelem el, mint egy ember egy műanyag babával megy aludni, az nem lenne semmi meglepetés, nem lenne reá felelet mint amíg egy élőt érintene az a válasz jön mindenre vissza, hogy a váratlan az alapja mindennek s amit mi akarunk! 22 Halál Kérvényt küldtem Élet és halál urának Kiszabott életem Ideje hosszabbításának Az élet sokkal adósom Több idő kell Míg adósságom megkapom. Netán az idővel nem jól sáfárkodom?

23 Az ember érzelme Az ember saját érzelmeit nem tudja tapasztalni, hogyha az érzelemből valami mást emel föl. Ez olyan, hogy ismeret és nem ismeret, fény és sötét, pozitív és negatív. Ha akarunk tapasztalattal magunk rendelkezni, akkor így szükségszerűen másnak is kell lenni. Ez a világi berendezés pont olyan, mint amit óhajtunk, hogy ne emlékezzünk a múltból? Tehát az agy gondolati pont az a forma, hogy minden az ő ellenőrzése alatt legyen. Például én ismerek, én tudok mindent! Szörnyű lenne ha több életfázisból hordanánk a terhet magunkban. Biztos szeretnénk az ellenőrzést levetni! Föld Befogad majd engem A fekete anyaföld Mikor már a lelkem Verset nem költ. A vadgalamb is költés után Más vidékre vándorol Ürességben a szív megtorol Kikeletkor minden éled Elmegyek én innen végleg A szív helyet nem cserélhet. Szomorú a szívem tája, Ráhajlott a fűzfa ága! 23

24 Az ember gondolkodása Ha arra gondolunk és tovább lépünk a gondolattal, hogyha az ember örökké visszagondolni tudna a múltban az agynak olyan lenne ez a sok gondolat, mint mikor egy papírt teleírunk. Örökké írunk, de már nincs hely a papíron nem maradt már tiszta hely. Az agyunk ugyan így tele lenne írva. Ezt le kell törölni, hogy a következő gondolatnak legyen helye, hogy fölírjuk magunkban. Halál álom Halálom látom Bejött a szobámba Befogadta az éji álmom. Egy tágas teremben Gyönyörű ágyon fekszem Virág illat árban Kiterítve rajta hajam Mint gyönyörű virágpaplan Haldokló gyertyák közt Látom magam és a hajam Készen vagyok az életem Feláldozva hajamért Hogy oda dobjam Nem sírtam a különös gyászban A halálos terem gyönyörű halálában. 24

25 Az embernek a halál a törlőszivacsa A halál az agyunkat tisztára törli. Ha a planétán élő nép és az emberi organizmust is figyelem alávesszük így minket is letöröl a planéta! Hogyha a modern technológia tényleg a hallhatatlant tudná fölfedezni, mi lenne a földön? Halálra zsúfolt, a gondolatok teletöltve reménytelen gondolattal! Olyan lenne például egy ház, amelybe nem fér be a sok könyv, váza, képek, bútorok. Telítve a térségek nem volna semminek helye. Ugyan így van az ember világával is. Mindenben ott van az egyszerű logika, a halál egyedül megváltó mindenre a planétánkon. Halottak napja Ég a tűz elem korszak, Ő is elmúl azért szalad, Pusztít, kő kövön nem marad, Bölcs a kő, sok titkot rejt, Mégis hallgat. Egész évben gyászol a lelkem Miért lenne Halottak napján másképpen Egyedül bolyongok a temetőben A halállal már megbékéltem Ha nem akarom, akkor is jön értem S egy napon elringat A jó Isten a tenyerében. 25

26 Babona Figyeljék meg, hogy amit mondtam az babona a halálról s vegyék semmibe. Nincs semmilyen információm semmiről, melyet már nem ismernék. Semmi titokzatos tudásom nincs a lelkekről s az előző életből emlékezetek. Én úgy érzem, hogy amiről írtam már, s írva vannak. Ha az olvasó olyan véleménnyel van, hogy a síron túli élet semmi mást, mind óhaj, gondolat, akkor csatlakozom az olvasóhoz. Bagoly szemű gyöngy Szigetek fénye, Emberré átalakul a halál szemében! 26 Szalmaszál Szalmaszál, figyelj már Gyöngébb vagy, mint te gondolnád Elsodor a víz messzi táj S a végén vár rád a halál. Érzelmem is sodródik, Viszi a hullámzó ár Érzem elnyel az örvény S a halál kopogtat A lelkem küszöbén!

27 Óhaj, gondolat Elfogadva az óhaj gondolatot, tegyük fel: a halál után vége mindennek. Figyelje, ez volna a legrosszabb, amitől féltünk. Félést okoz Önnek. Kinek lehet itt félelme, ha mégis mindennek vége! Vége ennek a problémának is. De ha az én elgondolásom követte be fogja látni, hogy ez a semmi mégis csak valami, amitől Ön visszagyorsulna. Ugyan úgy mint már egyszer amikor megszületett. Belegyorsult akkor is Ön a semmiből! A semmivé levés a belegyorsulással egyeztethető össze, mert a semmi valamit tartalmaz, s visszagyorsulunk. Egész másképp, amivel előzővel össze nem hasonlíthazó felfrissülő élmény. Az anyag Az anyag, mely létrejön Testet ölt s befogad Megszületik az én, a mélységes tudat S életen át bennünk él Mint titokzat. Az idő mindenre kihat Az anyag lassan korhad. Ez a lélekre lesújtóan hat Hisz ő fiatal marad E kettős nász egy életen át láz Nehezen tudja elfogadni Az élő világ. Halál Ha arra gondolok Ha már nem csak torz álom a halálom Süthet a nap, akkor is fázom. 27

28 Tudat, amely vezet Azt mondja hogy egyedüli vezető a tudat és a halál. És nem változtat semmit a tudat és ösztön a halálon. Hogy e percben következik be vagy öt perc múlva, hol marad a félelmünk? Mi tudja azt csinálni, hogy véghez vigyük? Közben a tudata figyeli mint hal meg és mégsem veszít semmit! Az állandóság szeme néz le folyton Mint veszik ki a légből az ózon. Halotti románc Sziklába faragott gondolatok A múltat s jelent magadban hordod 28 Kiküldtem hozzád a képzeletet A temetőbe virágcsokor helyett Szívembe te hozod nékem Ha reád gondolok a szirom kelyhet Te kint vagy a föld alatt A csontot a hidegben megfagyott Én bent vagyok a melegben A föld felett félig halott A szerelmem a párnák közt Szintén megfagyott!

29 Olvastam rég Úgy hallottam létezik egy díj, melyet sok tudós jutalmazására tűztek ki: hogy a marslakókkal váltsunk gondolatot. Ha sikerül is összehozni ezt a gondolatot mi hasznát venné az emberiség? Hacsak nem azt, hogy a kíváncsiságát kielégíti. Mennyivel előnyösebb ha a másvilággal tudnánk összeköttetést teremteni, feltéve persze, hogyha létezik, és van másvilág! De ez job lenne a marslakók teórájával vagy létezésükkel. Marslakó és szekere Titkos üzenete 29

30 Közmondás Aki a földön alszik nem esik le az ágyról. Hasonló a kapcsolata az embernek ha az ember tudata saját magát már halottnak tekinti. Magaslatról a világ szédítő, Zuhanok, mint a repülő. Hó a temetőben Elválaszt tőlem a fekete föld Fedőnek fehér leplet ölt Oly nagy a fehér havas csönd Nem mozdul, nem érdekli Se ember, se fájdalmas könny Megmarad benne a kemény közöny. Szív Szívemnek elköltözött Másvilágra a lakója Nagy a fájdalma Halott súlyát hordozza. 30

31 Az elmúlás Tehát egyáltalán semmivé válunk száz év múlva lesz belőlünk egy marék por! És ez tényleg így lesz? Ez nem csak állítás! És csak álljon be erre a tényleg gondolatra; és mi lesz belőlem? Semmi! De meglátja ön véletlen meg lesz lepődve, hogy ha ön minél jobban tudja hogy semmi annál több lesz önből. Én Terólad meg nem feledkezem Árnykép Ó a jelenésben mennyire vártalak A sírodon lesem örökké árnyadat Melyet energiád odarak. Évek óta ott virul, képed mása kipirul Árnyad látása szívem bánatába felvidul. 31

32 Fejfa, az élő múlt Valószínű a fejfa a természeti népek korából származik. Az ős népek őrizték meg a mély tudatukban az elhunyttal való kapcsolódás szokásait, bálványként imádás, a rossztól védő totem, s a fétisz, mely egyszerű emberek bálványa volt, s benne imádták az elhunyt szeretett személyt részben szimbolizáló tárgyat. Egyben óvó szellem lakhelye, élettel s érzéssel bír, ami őseinknél a fétisz, a holtak lelkével és a természeti démonokkal hozza kapcsolatba, mint amely tulajdonának környezetét pozitív módon befolyásolja, a bajtól megóv, s szerencsét hozó képessége is van. A fejfa a pusztulás szimbóluma is, de egyben a fájdalom megtestesítője is. Sőt maga az elhunyt... Cigányoknál sok helyen, s a szlávoknál is kiviszik a sírhoz a tányérját és az ételt, s ami az övé volt, s kínálják enni. A túlvilági titkok megfejtése bűn volt és tabu! Korhadt fakeresztek, E világon mit kerestek? Kiszáradt fa a lelketek. 32 Temető Temetők látszanak az út szélén Nézem őket - ők meg engem Néha bússág ébred bennem A csillagok őrzik őket A faluvégen.

33 Élet és halál Ahhoz, hogy méltóan halljunk meg méltóan kell élnünk! A mai világban, ahol az inger a napi terítéken villog, ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljünk a méltó élethez, sajnos elveszi tettünk életünk legfontosabb elemét az érzékenységet a külvilággal szemben, az élet megérzését. Az emberek félnek a haláltól, pedig halálfélelem nincs. Pusztulás félelme az van. Aki egy életen át készülődik a halálra, az nem ér rá élni! Csak látszólag él és nem tudja elfogadni a lemondást halála előtt, s tele van görccsel, félelemmel. Mivel nem hisz a lélek örökké valóságában, ha harmóniában élek ezzel naponta gyakorlom a haláltól való félelem eloszlását. Azt mondják a halál előtt valósul meg a legteljesebb szeretet, ha hiszem, hogy Istentől kapott ajándék az élet s örökös marad a lélek, s le tudok mondani a földi életről, ami a legnagyobb, s így múlok el: a legnagyobb szeretettel távozom és valósul meg a lélekben! Hit Hitem erősen bennem élt Ma már hitem megtört árnyék Csüggök rajt árván, Mint tört arany a szekrény alján 33

34 A halálra készülni kell! Az őseink tudatukban érezték a halál közelét és magukban merengve tisztították lelküket a bűnöktől. Barátokat, rokonokat kerestek föl, ha úgy érezték, hogy megbántották bocsánatot kértek tőlük. Tehát bűnnel nem lehet eltávozni. Az ilyen ember egy lábbal már nincs a földön, átnéz rajtad, réved, ráfogják, hogy megbolondult Az elmenő csakis könnyű lélekkel tud eltávozni tőlünk. Fekhet heteket kihűlve, eltemetve, de ha nem engedjük el a lelke velünk bánatoskodik s neki rosszabb, mert csak könnyű lélekkel lehet eltávozni. A régiek tudtak egyszerűen, de bölcsen élni és méltóságteljesen a családja körében szeretetben boldogan távozott. A mai ember görcsben, rohanva a kórház ágyán hal meg szeretet nélkül fekszik a hűtőházban napokig sőt tovább, s nem tud a lelke elmenni, mert a szerettei nélkül, méltóság nélkül hal meg. Leszakított virágok Halál táncát járjátok Levegőtlen a világotok. 34 Sírod Virágokkal díszítem sírodat Majd kikeletkor kifakad Sírodon néked könnyes a képed Érzi, hogy éltemben te vagy a végzet.

35 Lélek a halál után Az emberi lélek valójában ma még ugyan olyan titok, mint az őskorban. Úgy látszik nem találjuk fontosnak. Voltak páran kutatók, alkimisták, boszorkány mesterek kik megkísérelték a halottakat idézni. Az inkvizíció elégettette őket halomra. A XIX. század második fele a misztika újraéledését hozta. Spiritiszta asztaltáncoltatók jelentek meg, de semmiféle komoly kutató alapok háttere nélkül. De nem bizonyított eddig még senki, hogy az életben, előtte vagy utána a lélek igaziból felvilágosítás nélkül maradt! Mérleg A halál után holtunk lelke Megmérettetve. Törvény ura által elvetve Vagy a pokolban szenvedve Vagy szálla a mennyekbe. 35

36 Halottakkal érintkezés A halottak lelkével való bonyolult érintkezés lehetőségének spiritiszta fölvetése után talán a legizgatóbb vonzerőként érdekli a türelmetlen emberiséget. A médium hangja és keze bizonyára közvetítő szerepet játszik. De vajon mi és mi között? Vagy ki és kik között? Az ember mind pszichikai és fizikai lény, egyaránt kísérlet tárgya a jövő tudományának. A világ romban Jaj nagy a baj Mi ez az egész Minden a földön elenyész Összeroskad a világ Szívünkben hordjuk romját. 36

37 Élettér Az élethez kell tér. A tér hasonló a semmihez. A halál a semminek a legkomolyabb semmije. Pontosan ezek az elvek: tér és semmivé lenni. Terek a térben, a helyiségbe valamit még becsúsztatni, a végén ki lenne rámolva, mert nincs hely. Nemhiába mondjuk: élettér! Mely annyit jelent, hely az élethez és ez az amit nékünk a tér ád. Ezt csakis a halál adja. Idő Szeretek olykor Időn kívül elidőzni A világ számomra Olykor kissé idegen Nem tudom elfogadni teljesen A holtak élő jövendők Velem együtt elítéltek S a szenvedésért kiáltó hangok részesei Istenhez könyörögnek. 37

38 Gyilkoló fa Dél-Amerikában, Mexikóban és a trópusokon létezik egy fajta vérszomjas fa. Gondolom, hogy már az olvasó is hallott róla. Azt állítják, hogy magasra nő s gyönyörű ágai vannak, zöldelve leérnek a földre, elterülve a járókelőknek pihenést nyújtanak a nagy trópusi melegben. S amikor letelepednek a gyanútlan arra járók összezsugorítja az ágakat átölelve az embert és elered mindenhol a vére, kiszívja belőlük míg össze nem roppannak. Ezek a szenzációs legendák nem jók de vannak! 666 Éva a Sátán reád hat, Ezzel ránk a halált hoztad. 38 Mérleg A halál után holtunk lelke Megmérettetve. Törvény ura által elvetve Vagy a pokolban szenvedve Vagy szálla a mennyekbe.

39 Dérvirágos temetés Férjem temetésén A dér virágot szőtt Télen virágban láttam a temetőt A fájdalmam súlya, mint a márvány sírkő Lábaim inogva reszkettek Mint korhadt fakeresztek A temetésen ilyen állapot uralt engemet. Virág halála Boldogság halála Valahol a bércen Láttam a boldogságot Nyúltam érte, ő csak nevetett Imbolygott felém, mint aki részeg Átnézett rajtam s otthagyott A boldogságom vérbe fagyott Meghalt, akiről álmodott. Leszakított virág Segélyt kérőn kiált A levegőtlen világ Elveszi tőlem testem szirmát Pedig szépségemért Már sokan mondtak imát Elhervadtam az élet lejár A megváltóm maga a halál. 39

40 A halhatatlan főnix Ógörög legendákból eredő monda, hogy létezett az őskorban egy titokzatos főnix nevű sas madár, mely évig élt. Amikor eljött az ideje, hogy búcsút vegyen az élettől megérezte az elmúlás pillanatát. Magas fa tetejére összegyűjtött gyúlékony füveket, mirhát, tömjént, szantálfát és máglyát készít. Belefekszik, s a gyönyörű arany színű sárga, piros színtől, sok fénylő színekből álló tollán a nap forró fényétől kigyúllanak, s elég a maga készítette máglyán. A főnix porrá ég. Harmadnapra kis féreg kúszik elő. Pár nap alatt teljesen kifejlődik, s az új főnix madár megkezdi az új félezer éves életét, de voltaképp örök életét. A legenda szerint a másik változata, hogy a Hélipoliszban a napisten templomának oltárán égeti el magát. Van különben egy olyan elmélet, hogy a hieroglif, mely világegyetemet jelenti a csillagászat tudomány Föníciából indult ki s a madár aranyos feje jelenti az égboltot, a csillagokat. Tarka teste a földet, kék nyaka a tengert, s a bíbor színű farka a föld fölött a levegőt. Innen a főnix madár legenda. Aki járt már Egyiptomban tudja, hogy ott beáll a csodás naplemente, mint lángnyelv csapdos elő a sivatagból. A lemerülő nap nyomán olyan terjedelemben, s olyan tüzes pompával, hogy ott fejünk fölött vérvörösre festi az égboltot. Egyszerűen gondolkodó embernek nem kellett messzire menni az elképzelésért, hogy a nap megég a saját tüzében és másnap új életre kel. Ez is egy főnix madár verzió, ami hitelesebbnek tűnik! 40 Sas száll, kél a hegy Dér mezején...

41 Halálos méreg fa Azt állították a középkori növénykutatók, hogy létezett Tatárországban egy halálfa, mely két gyökérből táplálkozott. Egyik fele volt a jó szellemű, a másik a démon. Nagy erejébe telt a jó oldalának, hogy a gonosztól megvédje magát. AZ iker fa külön-külön szakállra dolgozott, vagy talán ma is. A nyugati oldalán a fának vannak a halálos, vagy halált okozó levelei, ha átesik a másik felére a fának az azonnal lepörköli a leveleket és a füvet. A környezetében mindent fölemészt. Bokrokat, fákat pusztít, mint a halál. Elmegy a gyökerével hosszan a föld alatt és kijön ahol épp óhajt. Csakis az iker, jóindulatú testvére tudja egy ideig ellensúlyozni, amíg végül belehal. Ezek a csoda hírek lehet, hogy csak lódító álhírek, melyek keltik a szenzációkat az emberek körében, hogy ne unatkozzanak! Halálos sötét Jön, szalad utánam A halál pusztító ördögi Bűnös átok Rohanok nagy erővel Mielőtt utolér Húzok egy árkot Így fékezem Az ijesztő átkot Már így nem vonz a kéj Nem a halálos szenvedély A sóvárgás leáll a szívben S a benső ellenségem Kiűzöm belőlem Mert a sötét Meghal a fényben. Az ördög álma Virágokba bújt Szellem tánca 41

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Shy: Napfoltjaim. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4308-0

Shy: Napfoltjaim. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4308-0 Shy: Napfoltjaim Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4308-0 2011 "A világ nem attól szép, hogy süt a NAP, hanem attól, hogy ezt nem csak a szemünkkel láthatjuk." Előrevetített árnyék Előszó Dragon György tollából...

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta

Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta Kötelező versek 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN Varázskréta Ismerek egy öregasszonyt, - igazat mondok, nem tréfát - aki egyszer a tavasztól elkérte a varázskrétát. És azóta, mint a tavasz, hegyre dombra és mezőre,

Részletesebben

E l é g i á k (2002-2012)

E l é g i á k (2002-2012) E l é g i á k (2002-2012) Ébredés Ordít a pillanat, gerince törik, édes hajnal tesz pontot éjszakára, s repít el fejemtől forró párnámra. Képei sem kísértek, csak a hídig, melyen még átérek a valóságba,

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Halálzokni. Játék a sorssal

Halálzokni. Játék a sorssal Vörös István Halálzokni (kórusok az Antigonéból) I. Játék a sorssal 66 Héliosz, Argosz, Thébai, Hephaisztosz, Polüneikész, mind csak egy kitalált város isten-polgárai és ember-héroszai, Laiosz, Apollón,

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ a gyémántgolyó ' vígan szaladgál a fekete lemez serceg ő ereiben a gumifal nélküli fekete biliárdasztalon Vétkek

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Batsányi János: A látó

Batsányi János: A látó Batsányi János: A látó Vídulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája, Valakinek kedves nemzete s hazája; S valaki a magyar változó

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve Csapat/iskola: Beadás ideje: Tudnivalók A teszt 100 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül a Példabeszédek

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Máglya (50x40 cm, vászon, olaj zsűrizett) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA SZERETET és SZEX Szex nélkül lehet élni, de szeretet nélkül nem. (Dobrosi

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

AZ ELVESZETT ÉDEST. Igy szólt, igy esdett hevülettel, S a nő hallgatta szent gyönyörrel. Igy érzett ő is. Kebelét: Titkos érzések fölverek.

AZ ELVESZETT ÉDEST. Igy szólt, igy esdett hevülettel, S a nő hallgatta szent gyönyörrel. Igy érzett ő is. Kebelét: Titkos érzések fölverek. AZ ELVESZETT ÉDEN. Legenda.*) Legyen!" szóllott az Ur hatalma És lett azonnal, a mi van! A zűrzavar kibontakozva Feltűnt csodás pompáiban... S mi eddig rejtve szunnyadott: Alakra kelt, törvényt kapott.

Részletesebben

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva

Részletesebben

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Morajló tenger Bíró Krisztina 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! 1. rész - Úttalan utakon (2006-2008) HA MEGLÁTOM... Ha meglátom sötét árnyak Heves táncát bennem, Nyögve kiáltok távolba De senki

Részletesebben

Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK

Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK Szalmakazal, ahová az emberek lefekszenek aludni a derült éjszakában, a tarlón fekete szél susog a tejút örökös íve alatt, és a durva kenderpokrócuk testeket domborítanak egészen

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Szégyen (60x40 cm, vászon, vegyes technika) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉRZELEM és ÉRTELEM Nem értem, mit jelent ez az érzés! (Golán Angéla

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;

Részletesebben

Előhang Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit; s mint koldús éteti öntestén férgeit, mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek. És bűnünk mind makacs, igaz bánatra

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9 Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921) Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,

Részletesebben

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó

Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó Bálint Kálmán (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com Szerepjáték és világszemlélet beadandó A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára 1 Sárkányok a valóságban Sárkány, ez az egy szó minden

Részletesebben

LÉGIFELVÉTEL. Fehér mezők: só hamis jégvirága Százholdakon. Egy élő folt sehol. Egy fa sem él, egy út sem indul erre. Lassan szivárog fel a föld alól

LÉGIFELVÉTEL. Fehér mezők: só hamis jégvirága Százholdakon. Egy élő folt sehol. Egy fa sem él, egy út sem indul erre. Lassan szivárog fel a föld alól LÉGIFELVÉTEL Fehér mezők: só hamis jégvirága Százholdakon. Egy élő folt sehol. Egy fa sem él, egy út sem indul erre. Lassan szivárog fel a föld alól A kőzetek, a hely szép tiszta kincse, Mit nem értékel

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

,,Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem,

,,Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem, ,,Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem, és aki törvénytelen, de igazi fiút szült nekem, bár

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó!

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó! ELŐSZÓ Íme, megint folytatom az egyetlen művet, új hullámban verem felétek a végtelen titkú tengert. Élnék ezer esztendeig: nem mondhatnám meg minden titkát. Írnék ezer esztendeig: nem mutathatnám meg

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,

Részletesebben

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ plakát plakát roll-up, fagyiölcsér kampány üzlet portál könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Hallottalak sírni téged

Hallottalak sírni téged Haza melyik út vezet A szívem égtıl elzárt madár De érzem egyszer hazatalál Karodon vittél évekig És most is énrám vársz Már érzem haza melyik út vezet Nélküled minden nagyvárosban Az utcán kígyók közt

Részletesebben

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt. csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben