ETIKA ÓRAVÁZLAT. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Esti tagozat Hittanár-etikatanár MA. Készítette: Dohány Lászlóné 2010 november

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ETIKA ÓRAVÁZLAT. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Esti tagozat Hittanár-etikatanár MA. Készítette: Dohány Lászlóné 2010 november"

Átírás

1 Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Esti tagozat Hittanár-etikatanár MA Ott az igazság, ahol több a szeretet, mivel ott található Isten és az Ő országa. (Bingeni Szent Hildegard) ETIKA ÓRAVÁZLAT Az óra témája: Igazság, igazmondás A Pedagógiai tervezés c. tantárgyhoz Gyakorlatvezető: Dr. Kotschy Andrásné Készítette: Dohány Lászlóné 2010 november

2 Az elmúlt 12 évben ugyanabban a katolikus iskolában tanítok folyamatosan. Tisztában vagyok vele, hogy a társadalomban élő gyerekek közül csak egy réteggel találkozom, de még itt is érezhető az a változás, ami a gyerekeknél amúgy is előforduló kis füllentések, sumákolások megnövekedésében és a tanáraik iránti bizalom csökkenésében észre vehető. Pedagógusi hivatásomban a kitűzött céljaim rangsorában dobogós helyen áll az egyenes lelkűségre való nevelés. Ezért választottam órám témájául az igazmondást. Előkészítő tevékenységek: ÓRAVÁZLAT Az óra témája: Igazság, igazmondás 1. Az órára felkészülve először végiggondolom, hogy mire alapozhatok. Milyen fogalmakat ismernek a tanítványaim, mit értenek alatta? Van-e különleges helyzetű gyerek, akire a választott témánál megkülönböztetett módon figyelnem kell? (pl. a jelenlegi osztályomban egy kisfiú, akinek meghalt az édesanyja) 2. Mivel fogom felkelteni az érdeklődést a téma iránt? (Anyaggyűjtés és rendszerezés a saját fejemben) Hogyan bírom rá őket, hogy kérdezzenek, vitázzanak? 3. Mi a célom? Hová szeretnék eljutni? (minimumkövetelmény) Táblakép, fogalmak, füzetbe bekerülő elmetérkép, vagy óravázlat 4. Milyen módszert alkalmazok a téma feldolgozására? Tevékenységek, eszközök 5. Hogyan zárom az órát, mi a házi feladat, esetleg nyitva maradt kérdés, ami átvezethet egy következő témára Az óra menete: éves korcsoport Előzménye (ráhangolódás): Már az előző óra végén megtudták a gyerekek, hogy mi lesz a mai témánk. A házi feladat az volt, hogy egyéni munkában spontán ötletroham-szerűen írják le azt, ami elsőre eszükbe jut az igazság, igazmondás témával kapcsolatban. Ez lehet kérdés, egy esemény, ami velük történt, vagy tapasztalat, esetleg idézet. Szabadon választott módon, aki akarja, felolvashatja, elmondhatja a házi feladatát. Itt az óra vehet egy másféle irányt is, mint amire készültem. Most frontális rész jön, én olvasom fel az angol népmesét: címe: Nem igaz! (Robert Fisher könyvéből) Színesíthető kivetített képekkel. (projektor) Egyszer egy sötét erdőben hevert egy cipő. Senki nem tudta, hogy került oda, minthogy soha nem láttak embert az erdő közelében. A vadak, akik az erdőben éltek, valójában még soha nem láttak emberi lényt. De ott feküdt az erdőben az a cipő, és senki nem tudta, hogy került oda. Elsőnek a medve látta meg. Óvatosan bandukolt feléje, és tanulmányozni kezdte. Megszaglászta, megfordította a mancsával. Mi lehet? Nem volt semmi ötlete, így odahívta a többi állatot, nézzék meg. Senki nem látott még cipőt. Tudom, mi ez mondta az oroszlán. Egy darab fakéreg, amely lehullott a fáról. Nem, nem az mondta a leopárd. Egy furcsa gyümölcsnek a héja. Én azt hiszem, egy diónak a héja. szólt a majom. Akkora lyuk van benne, mint egy madár, biztos madárfészek szólt a farkas. Nézzétek, gyökere van mondta a vadkecske a cipőfűzőt huzigálva. valami növényféle. Mindegyik állat azt hitte, neki van igaza, és vitatkozni kezdtek. Amint belemelegedtek a vitába, egyre dühösebbek lettek egymásra. Egy magas fáról egy bölcs bagoly letekintett az állatokra és felsóhajtott. Ha ti, huhu abbahagyjátok a veszekedést, megmondom nektek, mi ez a furcsa tárgy Az egy emberi cipő, huhu. mondta a bagoly. 2

3 Mi? Miféle dolog az ember? És i a cipő? Az ember kétlábú állat. mondta a bagoly. Olyan, mint egy madár, de nincsenek tollai, és nem tud repülni. Tud járni mint mi, tud enni, mint mi, és tud beszélni, mint mi. Nagyon hasonlít hozzánk, kivéve egy dolgot. Sokkal okosabb, mint bármelyikünk. Ez nem lehet igaz. dörmögte a medve. Hogy lehetne egy kétlábú állat okosabb, mint egy négylábú? Amit mondok, igaz.- szólt a bagoly. Az ember csinál olyan dolgokat, mint ez is itt, amit a lábára húz. Úgy hívja, hogy cipő. Nem igaz. bődült el az oroszlán. Melyik épeszű állat viselné ezt a lábán? Nem igaz, nem igaz sipítozták a madarak. Hogy létezhetne kétlábú állat tollak nélkül? Nem igaz, nem igaz! kiáltozták mind az állatok. Mi sohase láttunk efféle dolgot, sohase hallottunk ilyesmiről, nem lehet igaz! Olyan dühösek voltak szegény öreg bagolyra, hogy kiüldözték az erdőből. Huhu kiáltotta bagoly. Igaz! És persze igaza volt. A mese után még frontális módon, néhány kérdéssel meggyőződöm róla, hogy mindenki megértette-e a történet lényegét. 1. Hogy kerülhetett az erdőbe a cipő? 2. Mit tett a medve, amikor megtalálta? 3. Miért veszekedtek az állatok? 4. Miért voltak dühösek a bagolyra? Majd 4 fős csoportok alakulnak (véletlenszerűen, színes papírok kihúzásával) A csoportok megvitatják az alábbi kérdéseket: (Erre kell legalább 30 perc) 1. Mit jelent az, ha valamiről azt mondjuk: igaz? 2. Mit jelent az, ha valamiről azt mondjuk: nem igaz? 3. A becsületes ember igazat mond, miért? 4. Helytelen hazudni, miért? 5. Miért hazudnak mégis az emberek? 6. Van-e olyan eset, amikor jobb hazudni, mint megmondani az igazat? 7. Van olyan, hogy kegyes hazugság. Mi az? 8. Az egyik hazugság rosszabb, mint a másik, vagy minden hazugság egyforma? 9. Hazugság-e az elhallgatás? 10. Gyengeség-e a hazugság? A csoportok egy-egy képviselője elmondja a csoport kialakult véleményét, válaszát, vagy vitáját az adott kérdésekről. Kapcsolódó fogalmak: őszinteség, tisztesség, törvény, rágalom, bátorság, döntés, becsület, betyárbecsület Az első két kérdésnél tisztázzuk a különbséget a matematikai igazságfogalom (pl. egy bizonyítható tétel, számítási eredmény) és az etikai, erkölcsi igazságfogalom között. Fontos, hogy a relativizmus, illetve az egyén szubjektív igazsága és örök erkölcsi értékek ne keveredjenek össze a gyerekek fejében. A további kérdéseknél előkerül a becsület kérdése, majd a hazugság. Fontos vitatéma, hogy mi is a hazugság? Pletyka, kibeszélés, rágalom, kis füllentés, szépítés és durva megmásítása az igazságnak Majd egyre beljebb vezetnek a kérdések az egyéni lelkiismeret szentélyébe. Itt moderáló szerepem van, ha a beszélgetés helytelen irányt venne. 3

4 Táblakép: a fontos fogalmak elmetérképszerűen, nyilakkal kapcsolódva felkerülnek a táblára, és be a gyerekek füzetébe. Ha vita alakul ki, akkor érveket gyűjtünk pro- és kontra a tábla jobbés baloldalán. Kitekintés, folytatás lesz idősebb korcsoportban: a 6 csoport egy-egy morális dilemmahelyzetet húz ki cédulákon, és azzal kapcsolatban nyilvánítanak véleményt. 1. Félévkor bukásra állsz. Elmondod-e egy olyan felnőttnek, akit tisztelsz? Láttad drogozni az egyik osztálytársadat. Az ofő kérdezi tőled, hogy vajon miért viselkedik mostanában olyan furcsán az a társad? Az ofő segíteni akar 3. Egy közkedvelt társadról kiderül, hogy lopott. Nyomozás indul az iskolában 4. Az osztályban rongálás történt. Meg kell téríteni a kárt, de senki nem vállalja 5. Az osztály egy része puskázott. Te is. Néhányan lebuktak, egyest kapnak 6. A büfében, ahol már néhányszor becsaptak, most többet adnak vissza Cél: (minimumkövetelmény: a kisgyerekkori hazudozás abbahagyása, nemcsak a büntetéstől való félelem miatt, prekonvencionális szakaszból továbblépés) Hosszabb távú célok: Az igazmondás értékének belsőbbé válása, lelki erősség, lelkiismeret fejlesztése, az empatikus érzés fejlesztése, az aranyszabály felismerése Legvégső cél azt megérteni, hogy az egyeneslelkűség nekem jó, az én kapcsolataim lesznek tőle értékesebbek. Érdekesség: Egyszer egy krétai azt mondta: minden krétai hazudik. Most akkor mi a helyzet? Igazat mondott? Hazudott? (Ez egy híres matematika-logikai probléma, mert megoldhatatlan, mindkét válasz ellentmondásra vezet az arisztotelészi logika szerint, harmadik kizárásának elve.) Házi feladat: 10 mondatos fogalmazás: Amikor hazudtak nekem címmel Ezzel az a célom, hogy azok a gyerekek is belemélyedjenek a témába, akik az órán esetleg passzívan viselkedtek, nem nyilvánítottak véleményt. Szorgalmi házi feladat: Közmondások és híres emberek bölcs mondásainak gyűjtése a témához. Mondj igazat, betörik a fejed! A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Gandhi: Ahogy egy csepp méreg tönkretesz egy kancsó tejet, úgy teszi tönkre az embert a legkisebb hazugság. Lammenais (francia filozófus): A hazugság az agresszió finomabb formája. Csehov: A tetű a növényeket falja fel, a rozsda a fémet, a hazugság pedig a lelket. Következő órai egy lehetséges folytatás: A történet ismételt felolvasása után beszélgetni lehet az emberi szűklátókörűségről, az újdonságok, felfedezések kérdésköréről, ami átvezethet a nyitottság, jó értelemben vett kíváncsiság irányába A keresztény, erkölcsi elit felelőssége, és más messzebbre mutató témák felé idősebb korcsoportban. Befejező megjegyzés: Az angol népmesés órát kipróbáltam 12 évesekkel, meglepett, hogy sokan úgy vélték, lehet örömet szerezni hazugsággal, pontosabban azzal, hogy elhallgatok valamit, csak hogy ne bántsam meg a másikat (pl. rossz jegy) Nekem az a személyes véleményem, hogy az ún. kegyes hazugság gyávaság. 4

5 Akkor kicsöngettek, és a következő órán elmeséltem nekik a saját életemből egy fontos időszakot, amikor nagybeteg édesanyámat ápoltam halála előtt, az orvos csak velem közölte, hogy mi a helyzet Arra gondoltam: nekem hogy esne, ha hazugsággal vigasztalnának? És itt elérkeztünk az aranyszabályhoz: tedd azt, amit szeretnéd, hogy neked is tegyenek Irodalomjegyzék: Az etikatanítás gyakorlata, tantárgy-pedagógiai műhelytanulmányok (Alkotó szerkesztő: Homor Tivadar) Dr BERAN FERENC: Etika, Gondolat Kiadó, Bp BODA LÁSZLÓ: A keresztény erkölcs alapkérdései, Bp DIÓS ISTVÁN (szerk.) A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, Szent István Kézikönyvek 2, Szent István Társulat, Bp Dignitatis Humanae zsinati dokumentum Gaudium et Spes zsinati dokumentum Gravissimum educationis momentum Nyilatkozat a keresztény nevelésről (II. Vatikáni Zsinat) CARLO FIORE: A fiatalok etikája, Don Bosco Kiadó, Bp. DÖRÖMBÖCZI JÁNOS: Erkölcsi alapismeretek, Nemzeti Tankönyvkiadó DR BALOGHNÉ MAKÓ TERÉZ: Embertan, erkölcstan munkatankönyv, 7. és 8. évfolyam, Mozaik kiadó ROBERT FISHER: Tanítsuk gyermekeinket gondolkodni játékokkal, Műszaki Könyvkiadó, Bp ROBERT FISHER: Tanítsuk gyermekeinket gondolkodni erkölcsről, erényről, Műszaki Könyvkiadó, Bp ROBERT FISHER: Tanítsuk gyermekeinket gondolkodni történetekkel, Műszaki Könyvkiadó, Bp ROBERT FISHER: Hogyan tanítsuk gyermekeinket tanulni?, Műszaki Könyvkiadó, Bp PINO PELLEGRINO: Nevelni de jó, Don Bosco Kiadó, Bp. PINO PELLEGRINO: Nevelés minden vonalon, Don Bosco Kiadó, Bp. JEAN PIAGET: A gyermek kétféle erkölcse EDIGIO SANTANCHÉ: Gyermekeink ismeretlen világa, Új Város, Bp

ETIKA ÓRAVÁZLAT. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Esti tagozat Hittanár-etikatanár MA. Készítette: Dohány Lászlóné 2010.

ETIKA ÓRAVÁZLAT. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Esti tagozat Hittanár-etikatanár MA. Készítette: Dohány Lászlóné 2010. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Esti tagozat Hittanár-etikatanár MA beteg a tenger, beteg és piszkos a gyárak miatt (Siv Widerberg: Beteg a tenger részlet) ETIKA ÓRAVÁZLAT Az óra témája: Környezetszennyezés

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. 1. Együttműködés az állatvilágban című szöveg egyéni elolvasása, majd közös megbeszélése. Képek megtekintése. (Melléklet 2.

Óravázlat. Az óra menete. 1. Együttműködés az állatvilágban című szöveg egyéni elolvasása, majd közös megbeszélése. Képek megtekintése. (Melléklet 2. Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: Kortársi csoportok Az óra témája: Az együttműködés Az óra célja és feladata: A közösséghez tartozás fontosságának megéreztetése. A csoporttagok

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017

KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017 KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017 1. A KATEKÉZIS. A KATEKÉZIS ÉS A SZENTÍRÁS A) A katekézis az evangelizáció folyamatában. Megtérés és hit. A katekézis meghatározása

Részletesebben

Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017

Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017 Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017 1) A katekézis. A katekézis és a Szentírás A. A katekézis az evangelizáció folyamatában. Megtérés és hit. A katekézis meghatározása

Részletesebben

Óravázlat. Az óra didaktikai feladatai. Idő. szemléltetés, eszközök Ellenőrző kérdések

Óravázlat. Az óra didaktikai feladatai. Idő. szemléltetés, eszközök Ellenőrző kérdések Óravázlat Készítette: Koczor Kinga Dóra (kiegészítette Bubernik Eszter) Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: Kortársi csoportok Az óra témája: Kirekesztés, előítéletek Az óra célja: Felismerni,

Részletesebben

Szólások és közmondások

Szólások és közmondások Szólások és közmondások O. Nagy Gábor gyűjtéséből Hazudik, hazug, hazugság Könnyű helyen áll nála a hazugság = könnyen hazudik Ritkán hazudik, ha igazat mond = sokat hazudik (tréfás szólás). Aki hazudik,

Részletesebben

Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat. Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra

Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat. Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra Táblára felírt szöveg: Nem az a lényeg, amit néha napján megteszel,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA

ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár intézmény 1.2 Kar Római Katolikus Teológia Kar 1.3 Intézet Pasztorálteológia

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. Egyperces novella elolvasása, kép megtekintése! (Melléklet 1.)

Óravázlat. Az óra menete. Egyperces novella elolvasása, kép megtekintése! (Melléklet 1.) Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5-6. Tematikai egység: Test és lélek Az óra témája: Egész-ség Az óra célja és feladata: A beteg és a fogyatékkal élő emberek iránti empátia fejlesztése. Az elfogadó,

Részletesebben

ETIKA ÓRAVÁZLAT. A Requiem egy álomért c. film alapján. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Esti tagozat Hittanár-etikatanár MA

ETIKA ÓRAVÁZLAT. A Requiem egy álomért c. film alapján. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Esti tagozat Hittanár-etikatanár MA Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Esti tagozat Hittanár-etikatanár MA A szeretet törvénye több, mint parancs: meghívás arra, hogy boldog légy. (Hermann Hesse) ETIKA ÓRAVÁZLAT A Requiem egy álomért

Részletesebben

TAGOZAT KÉPZÉS SZAKIRÁNY (HA VAN) A dolgozat címe. A dolgozat alcíme (ha van) Szakdolgozat (vagy szemináriumi stb.)

TAGOZAT KÉPZÉS SZAKIRÁNY (HA VAN) A dolgozat címe. A dolgozat alcíme (ha van) Szakdolgozat (vagy szemináriumi stb.) SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA TAGOZAT KÉPZÉS SZAKIRÁNY (HA VAN) A dolgozat címe A dolgozat alcíme (ha van) Szakdolgozat (vagy szemináriumi stb.) Készítette: a dolgozatíró neve Témavezető:

Részletesebben

Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat

Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat Az ot készítő pedagógus: Csörsz Katalin Az címe, témája: MIT MESÉL A TERMÉSZET? - a Tizenkét hónap című újgörög népmese feldolgozása 6 10 éves (általános iskola alsó tagozat) Ajánlott korosztály: 1. változat

Részletesebben

SZKC_105_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.

SZKC_105_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. TÖRTÉNETEK II. SZK_105_08 a z é n d i m e n z i ó i nyúl vagy oroszlán? az én tudásom és mások tudása modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM

Részletesebben

Készítette: Tantárgy: Témakör: Az óra anyaga: Az óra típusa: Fogalmak: Fejlesztési célok: Az óra közvetlen célja: A kompetenciafejlesztés fókuszai:

Készítette: Tantárgy: Témakör: Az óra anyaga: Az óra típusa: Fogalmak: Fejlesztési célok: Az óra közvetlen célja: A kompetenciafejlesztés fókuszai: Készítette: Barcziné Széles Zsuzsanna Tantárgy: Erkölcstan 5. osztály Témakör: Énkép - Önismeret Az óra anyaga: Hogyan látnak mások? Hogyan látok másokat? Az óra típusa: Alkalmazó, rendszerező Fogalmak:

Részletesebben

Drámapedagógiai eszközök alkalmazása magyar irodalom órán 8. évfolyam

Drámapedagógiai eszközök alkalmazása magyar irodalom órán 8. évfolyam Ideje: 2017. 11. 14. Helye: Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola A pedagógus neve: Műveltségi terület: magyar nyelv és irodalom Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 8. b osztály Témakör: A

Részletesebben

JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz

JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék

Részletesebben

Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja

Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Dr. Pauwlik Zsuzsa főiskolai docens AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 8. OSZTÁLYOS KÖNYVTÁR HASZNÁLATI ÓRA

ÓRAVÁZLAT 8. OSZTÁLYOS KÖNYVTÁR HASZNÁLATI ÓRA ÓRAVÁZLAT 8. OSZTÁLYOS KÖNYVTÁR HASZNÁLATI ÓRA Tantárgy: könyvtárhasználati Tanár: Molnár Eleonóra Évfolyam: 8. (2 osztály) Tanulói létszám: 26 fő (csoport- és pármunka) Készítette: Molnár Eleonóra szabadidő-szervező

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT Készítette: Tantárgy: Évfolyam: Tematikai egység: Témakör: Az óra célja és feladata: Módszerek: Munkaformák: Szemléltetés: Eszközök:

ÓRAVÁZLAT Készítette: Tantárgy: Évfolyam: Tematikai egység: Témakör: Az óra célja és feladata: Módszerek: Munkaformák: Szemléltetés: Eszközök: ÓRAVÁZLAT Készítette: Antalffy Zsuzsanna (kiegészítette Bubernik Eszter) Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 6. Tematikai egység: A technikai fejlődés hatásai Témakör: Ökológia Az óra célja és feladata: Megismerni

Részletesebben

Tanítási tervezet - vizsgatanítás -

Tanítási tervezet - vizsgatanítás - Tanítási tervezet - vizsgatanítás - Alapadatok: Az óra időpontja: 2015. november 10. 1. óra (8:00-8:45) Iskola: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Osztályterem: Földrajz szaktanterem (földszint)

Részletesebben

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy kódja, címe: BT-PSZ 1210 Iskolarendszerek Óraszám: 40 Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy típusa: előadás Számonkérés módja: kollokvium A tárgy célja:

Részletesebben

Tanítói szak - Általános - Nappali tagozat - III. évfolyam - I. félév

Tanítói szak - Általános - Nappali tagozat - III. évfolyam - I. félév Tematika az Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. című tantárgyhoz (A nyelvtan és a helyesírás, valamint a fogalmazás tanítása) ELTE TÓFK 2014/2015. tanév Tanítói szak - Általános - Nappali tagozat - III.

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli

Részletesebben

modul az erkölcstan tantárgy előzményének tekinthető. Emeljünk ki azonban, három lényeges eltérést.

modul az erkölcstan tantárgy előzményének tekinthető. Emeljünk ki azonban, három lényeges eltérést. Bevezető Bevezető Kedves Kollégák! Egy olyan új tantárgyat vezetünk be a magyar oktatás rendszerébe, ami csak szerkezetében és elnevezésében új. Hiszen a közel másfél évtizeddel ezelőtt bevezetett etika

Részletesebben

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Ismeret, önismeret, életpálya építés. A három testőr Az én címerem

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Ismeret, önismeret, életpálya építés. A három testőr Az én címerem Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: Pályaorientáció A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Ismeret, önismeret, életpálya építés Önismeret A három testőr Az én címerem Időigény: Munkaforma:

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. 1. Előzetes kutatómunka alapján a lakóhelyük vallásainak áttekintése!

Óravázlat. Az óra menete. 1. Előzetes kutatómunka alapján a lakóhelyük vallásainak áttekintése! Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 4. Tematikai egység: A mindenség és én Születés és elmúlás Az óra témája: A vallásokról Az óra célja és feladata: Találkozás a vallásokkal, sokszínűségük, jellemzőik,

Részletesebben

szka105_35 É N É S A V I L Á G

szka105_35 É N É S A V I L Á G szka105_35 É N É S A V I L Á G A szabályok szerepe Szabályok a közösségben, iskolában, természetben, társadalomban Készítette: IFA Műhely Dr. Mihály Ottó, Dr. Falus Katalin, Jakab György, F. Kristóf Mária,

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály

ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály Kőszeg, 2010. Készítette: Szikora Lászlóné Tanítás helye: Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg Évfolyam: 9. A osztály Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet

Részletesebben

ÉLETPÁLYA- ÉPÍTÉS MATEMATIKA TANÁRI ÚTMUTATÓ KOMPETENCIATERÜLET B. 6. évfolyam

ÉLETPÁLYA- ÉPÍTÉS MATEMATIKA TANÁRI ÚTMUTATÓ KOMPETENCIATERÜLET B. 6. évfolyam ÉLETPÁLYA- ÉPÍTÉS KOMPETENCIATERÜLET B MATEMATIKA TANÁRI ÚTMUTATÓ 6. évfolyam A kiadvány az Educatio Kht. kompetenciafejlesztő oktatási program kerettanterve alapján készült. A kiadvány a Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

Érted? Érted! 10. ÉVFOLYAM FELKÉSZÍTÉS A FELNŐ TT SZEREPEKRE. A modul szerzői: Págyor Henriett és Marsi Mónika

Érted? Érted! 10. ÉVFOLYAM FELKÉSZÍTÉS A FELNŐ TT SZEREPEKRE. A modul szerzői: Págyor Henriett és Marsi Mónika SZKB 210_03 FELKÉSZÍTÉS FELNŐ TT SZEREPEKRE Érted? Érted! modul szerzői: Págyor Henriett és Marsi Mónika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM TNÁRI ÉRTED? ÉRTED! 27 MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

FINY PETRA:A CSODÁLATOS SZEMÜVEG

FINY PETRA:A CSODÁLATOS SZEMÜVEG FINY PETRA:A CSODÁLATOS SZEMÜVEG című könyv feldolgozásához tervezet KÉSZÍTETTE: NYITRAINÉ KIRÁLY ILDIKÓ SÁIK PETŐFI SÁNDOR TAGISKOLÁJA SALGÓTARJÁN FELADATOK A FOGLALKOZÁSOKHOZ 1. foglalkozás (kb.45-60

Részletesebben

PÁLYAALKALMASSÁGI VIZSGÁLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSRE JELENTKEZŐK SZÁMÁRA

PÁLYAALKALMASSÁGI VIZSGÁLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSRE JELENTKEZŐK SZÁMÁRA PÁLYAALKALMASSÁGI VIZSGÁLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSRE JELENTKEZŐK SZÁMÁRA Kedves Felvételizőnk! Örömmel fogadtuk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola osztatlan tanári szakára beadott jelentkezését.

Részletesebben

Matematika Logika

Matematika Logika Matematika Logika 1 Állítások - Kijelentések Az alábbi kijelentő mondatok közül válaszd ki az állításokat! 1. Minden prímszám páratlan 2. Holnap jó műsor lesz a tv-ben. 3. Az óvodában a legszebb lány Veronika.

Részletesebben

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Az iskola mentálhigiénéje PSX 1211L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 10 Gyakorlati jegy TK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak első

Részletesebben

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

SZKC_105_05. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.

SZKC_105_05. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. EGY KIS JÓ CSELEKEDET SZKC_105_05 a z é n d i m e n z i ó i modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. ÉVFOLYM tanári egy kis jócselekedet 5. évfolyam

Részletesebben

A HITOKTATÁSRÓL. Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa.

A HITOKTATÁSRÓL. Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa. A HITOKTATÁSRÓL Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa. (Mt 19,14) HIT ÉS ERKÖLCSTAN VAGY ERKÖLCSTAN? Az általános iskolai

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Osztály: Tananyag: Fejlesztési fókusz: Domináns didaktikai feladat: Hosszú távú célok:

Osztály: Tananyag: Fejlesztési fókusz: Domináns didaktikai feladat: Hosszú távú célok: Osztály: 5. Tananyag: Ha én felnőtt volnék - Janikovszky Éva (Mesetárban: 10p a felolvasás) Fejlesztési fókusz: Értő olvasás Domináns didaktikai feladat: Tanult ismeretek gyakorlása Hosszú távú célok:

Részletesebben

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy kódja, címe: BT-PSZ 1010 Iskolarendszerek Óraszám: 40 Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy típusa: előadás Számonkérés módja: kollokvium A tárgy célja:

Részletesebben

Olvasók királya Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy ... Iskola neve, osztály:...

Olvasók királya Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy  ... Iskola neve, osztály:... Olvasók királya 2017 Pályázati lap Név:... Cím:... Telefonszám vagy e-mail:... Iskola neve, osztály:... 1. Csukás István: Pom Pom meséi: Madárvédő Golyókapkodó A feladat megoldásához olvasd el a meseregényt!

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Tantárgy neve Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 mértéke

Részletesebben

1. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre I. OOK. Nyíregyháza, 1979.

1. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre I. OOK. Nyíregyháza, 1979. Dr. Czeglédy István PhD publikációs jegyzéke 1. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre I. OOK. Nyíregyháza, 1979. 2. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre II. OOK. Nyíregyháza,

Részletesebben

-3- -a zavartalan munka biztosítása. - felolvasással, egyéni javítással. 2. Házi feladat ellenőrzése: Tk. 100/12. FOM

-3- -a zavartalan munka biztosítása. - felolvasással, egyéni javítással. 2. Házi feladat ellenőrzése: Tk. 100/12. FOM ÓRATERVEZET Tantárgy: Magyar nyelv Osztály: 5.d Az óra címe: Hangalak és jelentés a szavakban A tematikus egység: A szavak alakja és szerkezete. Az óra célja: A tudatos és igényes szóbeli és írásbeli nyelvhasználat

Részletesebben

Tudorka óravázlat Magyar irodalom 4. évfolyam Tudorka 28. oldal

Tudorka óravázlat Magyar irodalom 4. évfolyam Tudorka 28. oldal Tudorka óravázlat Magyar irodalom 4. évfolyam Tudorka 28. oldal Tantárgy: Magyar irodalom Témakör: Történelmi arcképcsarnok Tananyag: Mátyás király és a pásztor című olvasmány feldolgozása, dramatizálása

Részletesebben

SZKA208_47. furdalástól a szankcióig

SZKA208_47. furdalástól a szankcióig SZKA208_47 A lelkiismeret- furdalástól a szankcióig tanulói A LELKIISMERET-FURDALÁSTÓL A SZANKCIÓIG 8. évfolyam 463 47/1 JAJ, ELFELEJTETTEM Pétert telefonon megkéri az anyukája, hogy vegyen kutyaeledelt,

Részletesebben

ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG

ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG É N É S M Á S I K ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG modul szerzôje: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZKB_103_11 106 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Első szex Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári tevékenység Tanulói

Részletesebben

Az érett személyiség Allport szerint

Az érett személyiség Allport szerint A tanár személye Az érett személyiség Allport szerint 1. Az én érzésének kiterjesztése, a szükséglet-kielégítéstol a külvilág iránti nyitottságig. 2. Meghitt viszony másokkal. Intimitás, megértés, tisztelet.

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT. Az óra címe: Ismeretek a kis számokról. Osztály. nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja

ÓRAVÁZLAT. Az óra címe: Ismeretek a kis számokról. Osztály. nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja ÓRAVÁZLAT Az óra címe: Ismeretek a kis számokról Készítette: Nagy Istvánné Osztály nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja Tudatos észlelés, megfigyelés és a figyelem fejlesztése, pontosítása. Tapasztalatszerzés

Részletesebben

Játékpedagógia Beadandó dolgozat Madarak a fán

Játékpedagógia Beadandó dolgozat Madarak a fán SZTE JGYPK Óvodapedagógia II. évf. 1. félév Játékpedagógia Beadandó dolgozat Madarak a fán Készítette: Jeszenszky-Paulovics Bianka 2014. november Oktató. Dr. Sztanáné dr. Babics Edit főiskolai tanár Madarak

Részletesebben

ÉVFOLYAMOKON TÖRTÉNŐ OKTATÁSÁRA CÍMŰ ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE

ÉVFOLYAMOKON TÖRTÉNŐ OKTATÁSÁRA CÍMŰ ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE E7/VI/2/2013. ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK FELKÉSZÍTÉS AZ ERKÖLCSTAN C. TANTÁRGY 5-8. ÉVFOLYAMOKON TÖRTÉNŐ OKTATÁSÁRA CÍMŰ 60 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam

Részletesebben

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc Módszertan Téma Előadó Időtartam Képzés díja, melyhez útiköltség számítandó Kompetenciafejlesztés a hittanoktatásban Dr. Jakab-Szászi Andrea Moduláris tervezés a középiskolai hittanoktatásban avagy: Dr.

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)

Részletesebben

100 beszélgetési téma

100 beszélgetési téma 100 beszélgetési téma azoknak, akik tudják, hogy igazán csak beszélgetéssel lehet mélyíteni a párunkkal a kapcsolatunkat 2009. Dr. Mészáros Ádám. Minden jog fenntartva. 100 beszélgetési téma Használati

Részletesebben

KPN 2014. bemutatóóra Kada Mihály Általános Iskola

KPN 2014. bemutatóóra Kada Mihály Általános Iskola KPN 2014. bemutatóóra Kada Mihály Általános Iskola Pedagógus neve: Jászfalvi Ildikó Osztály: 1. a osztály Műveltségi terület: Magyar nyelv és irodalom Tantárgy: magyar irodalom Tananyag: A sajtot osztó

Részletesebben

Óravázlat Erkölcstan / Technika

Óravázlat Erkölcstan / Technika Óravázlat Erkölcstan / Technika A pedagógus neve: Csillag Beáta Tantárgy: Erkölcstan / Technika Iskola/Osztály: Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola / 3.c Az óra témája: A barátság

Részletesebben

A KERESZTYÉN PEDAGÓGUS, MINT VEZETŐ A PROTESTÁNS HIVATÁSFELFOGÁS ÉS AZ ETIKUS GAZDASÁGI ÉS VEZETÉSI ELMÉLETEK KONFERENCIA BUDAPEST, OKTÓBER 13.

A KERESZTYÉN PEDAGÓGUS, MINT VEZETŐ A PROTESTÁNS HIVATÁSFELFOGÁS ÉS AZ ETIKUS GAZDASÁGI ÉS VEZETÉSI ELMÉLETEK KONFERENCIA BUDAPEST, OKTÓBER 13. A KERESZTYÉN PEDAGÓGUS, MINT VEZETŐ A PROTESTÁNS HIVATÁSFELFOGÁS ÉS AZ ETIKUS GAZDASÁGI ÉS VEZETÉSI ELMÉLETEK KONFERENCIA BUDAPEST, 2016. OKTÓBER 13. Alapkérdések Hogyan egyeztethető össze a keresztyén

Részletesebben

Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning CB3063 Meghirdetés féléve 5 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 minősített aláírás Előfeltétel (tantárgyi kód) - Spanyol Ágnes tanársegéd-gyakornok SP A tréning

Részletesebben

A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával

A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával Alternatív cím Egy szellemi termék előállításának technikája és annak tanítása A könyvtárhasználati ismeretek témakörei Dokumentumismeret

Részletesebben

3. Portia ládikái: Portiának volt három ládikája (arany, ezüst, ólom), amelyek egyikébe elrejtette a képét.

3. Portia ládikái: Portiának volt három ládikája (arany, ezüst, ólom), amelyek egyikébe elrejtette a képét. 1. Portia ládikái: Portiának volt három ládikája (arany, ezüst, ólom), amelyek egyikébe elrejtette a képét. Portia az intelligenciája alapján szeretett volna magának férjet választani, ezért a ládikákra

Részletesebben

Óravázlat. Évfolyam: 7-8. Tematikai egység: Egyén és közösség

Óravázlat. Évfolyam: 7-8. Tematikai egység: Egyén és közösség Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 7-8. Tematikai egység: Egyén és közösség Az óra témája: Becsület és lelkiismeret Az óra célja és feladata: A becsület (becsületesség) fogalma, szerepe, jelentősége

Részletesebben

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév)

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév) TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI

Részletesebben

EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE LA FINALUL CLASEI a II-a 2014. Model de test 2. CITIT Școli cu predare în limbile minorităților naționale

EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE LA FINALUL CLASEI a II-a 2014. Model de test 2. CITIT Școli cu predare în limbile minorităților naționale CENTRUL NAŢIONAL DE EVALUARE ŞI EXAMINARE EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE LA FINALUL CLASEI a II-a 2014 Model de test 2 CITIT Școli cu predare în limbile minorităților naționale Județul / sectorul...

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL, KÖZÖSSÉGI PROJEKTEK III. MODUL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI/ÖNKÉNTES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA TÁMOP IV. RÉSZ BUDAPEST, 2010

TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL, KÖZÖSSÉGI PROJEKTEK III. MODUL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI/ÖNKÉNTES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA TÁMOP IV. RÉSZ BUDAPEST, 2010 TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL, KÖZÖSSÉGI PROJEKTEK III. MODUL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI/ÖNKÉNTES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA TÁMOP 3.1.1. IV. RÉSZ BUDAPEST, 2010. OKTÓBER 29. 1 I. A FOGLALKOZÁS ADATAI A foglalkozás címe:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 1óra előadás (a teljes évfolyamnak)

Részletesebben

Bibliai Olimpia 2015. I. forduló 2015. március 7. 1

Bibliai Olimpia 2015. I. forduló 2015. március 7. 1 Biliai Olimpia 05. I. forduló 05. március 7. Jövendölések a Egyéni versenyző neve A csoport neve Milyen jövendölések utalnak a Szaadítóra a Mózes. könyvéen? Tegyél x-et a megfejtés oszlopa a helyes állítások

Részletesebben

FILOZÓFIA SZAKMÓDSZERTAN ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK

FILOZÓFIA SZAKMÓDSZERTAN ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK FILOZÓFIA SZAKMÓDSZERTAN ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Alapdokumentumok a filozófia tantárgy tanításához. (NAT, kerettanterv, tanmenet, tématerv, óraterv). A Filozófia tantárgy helye a Nemzeti Alaptanterv műveltségi

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-32 Fax: 487-81-96 http://www.tok.elte.hu Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel

Részletesebben

a gyermek jogai és az unicef

a gyermek jogai és az unicef P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n a gyermek jogai és az unicef Készítette: Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_37 tanári a gyermekek jogai és az unicef

Részletesebben

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. SZKA_101_29 Barátaink az állatok Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 298 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Tantárgyi koncentráció: Rajz, magyar, matematika, környezetismeret

Tantárgyi koncentráció: Rajz, magyar, matematika, környezetismeret 1. Térbeli ábrázolás Témakör: Paint Tananyag: Térbeli viszonyok ábrázolása Állandó melléktéma: Képek szerzıi joga, vágólapmőveletek, transzformációs mőveletek Az óra típusa: Gyakorló óra Tantárgyi koncentráció:

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

1. Három tanuló reggel az iskola bejáratánál hányféle sorrendben lépheti át a küszöböt?

1. Három tanuló reggel az iskola bejáratánál hányféle sorrendben lépheti át a küszöböt? skombinatorika 1. Három tanuló reggel az iskola bejáratánál hányféle sorrendben lépheti át a küszöböt? P = 3 2 1 = 6. 3 2. Hány különböző négyjegyű számot írhatunk föl 2 db 1-es, 1 db 2-es és 1 db 3-as

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-32 Fax: 487-81-96 http://www.tok.elte.hu Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel

Részletesebben

Évfolyam:7. Tantárgy: Osztályfőnöki óra. Az óra anyaga: Barátok szövegfeldolgozás. A barátság fontossága. Neked ki a barátod?

Évfolyam:7. Tantárgy: Osztályfőnöki óra. Az óra anyaga: Barátok szövegfeldolgozás. A barátság fontossága. Neked ki a barátod? Évfolyam:7. Tantárgy: Osztályfőnöki óra Az óra anyaga: Barátok szövegfeldolgozás. A barátság fontossága. Neked ki a barátod? Az óra célja: - Szociális képességek fejlesztése - Kommunikációs készség bátorítása

Részletesebben

Óravázlat Matematika. 1. osztály

Óravázlat Matematika. 1. osztály Óravázlat Matematika 1. osztály Készítette: Dr. Jandóné Bapka Katalin Az óra anyaga: Számok kapcsolatai, számpárok válogatása kapcsolataik szerint Osztály: 1. osztály Készség-és képességfejlesztés: - Megfigyelőképesség

Részletesebben

HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK

HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul: HOSSZÚSÁGMÉRÉS

Részletesebben

Segítünk egymásnak. A matematika nem játék? 2. ÉVFOLYAM É N É S A M Á S I K. Készítette: Lissai Katalin

Segítünk egymásnak. A matematika nem játék? 2. ÉVFOLYAM É N É S A M Á S I K. Készítette: Lissai Katalin SZKb_102_06 Segítünk egymásnak A matematika nem játék? É N É S A M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári SEGÍTÜNK EGYMÁSNAK 53 MODULVÁZLAT

Részletesebben

- megadott szempontok alapján keresse meg a választ a videóból,

- megadott szempontok alapján keresse meg a választ a videóból, Készítette: Frank Judit Tantárgy: Környezetismeret Témakör: Élet az erdőben Tananyag: Az erdő és az ember Oktatási célok: - tudjon példát mondani növény-, állat- és mindenevőkre, - alkalmazza a táplálékláncról

Részletesebben

2. OSZTÁLY/3 (2012 2013)

2. OSZTÁLY/3 (2012 2013) Név, osztály:... Visszaküldési határidô: 2013. március 11. 2. OSZTÁLY/3 (2012 2013) A világ összes kincse Ebben a feladatsorban Bátky András: A világ összes kincse című könyvéhez kapcsolódóan találtok

Részletesebben

Idézetek a gyermekről. "Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot!"

Idézetek a gyermekről. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot! Idézetek a gyermekről "Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot!" "A gyermek állandóan szembesül a kérdéssel: -Mi leszel, ha nagy leszel? Nagy bátorságot

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103 Tantárgy kódja: PDB 1103 Kreditpont: 3 Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgy oktatója és beosztása: Tantárgy oktatójának elérhetősége: 2230 A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének

Részletesebben

6. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,

6. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez, 6. Óravázlat Cím: Információ és adatforrás feltárása, adatgyűjtés az internet segítségével, megadott szempontok alapján Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7. évfolyam (vagy felette) Témakör:

Részletesebben

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január VENDÉGÜNK VOLT BUDAI GYŐZŐ, ISKOLÁNK IGAZGATÓJA - Hol született? - Lajoskomáromban. - Mikor jött Hantosra, és hány évesen kezdett tanítani? - 19 éves

Részletesebben