E L Ő T E R J E S Z T É S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E L Ő T E R J E S Z T É S"

Átírás

1 E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete július 29- -i rendkívüli ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának jóváhagyása Előterjesztés tartalma: határozat- tervezet Előadó: Horváth László polgármester Szavazás módja: egyszerű többség Az előterjesztés előkészítésében részt vett: dr. Árpásy Tamás jegyző, Kaszás Béla osztályvezető Az előterjesztés előkészítésében közreműködnek:. Gazdasági, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság, Pénzügyi Ellenőrző Bizottság. Láttam: Dr. Árpásy Tamás jegyző

2 Tisztelt Képviselő-testület! A közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása érdekében a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. Tv. ( a továbbiakban: Kbt.) 6. (1) bekezdése alapján: "Az ajánlatkérő köteles meghatározni a közbeszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének felelősségi rendjét, a nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont személyek, illetőleg szervezetek felelősségi körét és a közbeszerzési eljárásai dokumentálási rendjét, összhangban a vonatkozó jogszabályokkal." A szabályzatban különösen meg kell határozni az eljárás során hozott döntésekért felelős személyt, személyeket. E törvényi kötelezettségnek teszünk eleget a szabályzat megalkotásával. A Kbt. alapján a közbeszerzési szabályzatot legkésőbb az adott közbeszerzési eljárást (jelen esetben ez a Zirc Városi Erzsébet Kórház címzett támogatásának, valamint a Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Információs technológia az általános iskolákban elnevezésű PHARE- pályázaton elnyert támogatás felhasználásához elengedhetetlen közbeszerzési eljárás) megelőzően el kell készíteni. Az új Kbt. hatálya alá tartoznak május 1. napjától a nemzeti értékhatár alatti közbeszerzések is, amennyiben elérik a Kbt. által meghatározott értékhatárt: így például szolgáltatás esetében Ft értékhatártól. A közbeszerzési szabályzat a Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete és az önkormányzati költségvetési szervek, valamint a Kbt. és e szabályzat szerint ajánlatkérőnek minősülő gazdasági társaságok közbeszerzési rendjét és az ajánlatkérő nevében eljáró illetőleg az eljárásba bevont személyek/szervezetek felelősségi körét szabályozza. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a közbeszerzési szabályzatot jóváhagyni szíveskedjen. Zirc, július 27. Horváth László polgármester Határozati javaslat /2004.(.) Kt.számú h a t á r o z a t: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Zirc Városi Önkormányzat és intézményei Közbeszerzési Szabályzatát a mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. Felelős: Horváth László polgármester Határidő: azonnal

3 Zirc Városi Önkormányzat és intézményei Közbeszerzési Szabályzata Preambulum A közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása érdekében a képviselő-testület, a Közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. Tv. ( a továbbiakban: Kbt) 6. (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségének eleget téve alkotja meg szabályzatát. Zirc Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete, a költségvetési szervei és a Kbt, valamint e szabályzat szerint ajánlatkérőnek minősülő gazdasági társaságok közbeszerzési rendjét szabályozza, figyelemmel a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvényben (a továbbiakban Kbt. ), a Kbt. felhatalmazása alapján megalkotott és hatályba léptetett jogszabályokban, a 15/2003.(IV.28.) ÖK rendelet 1. sz. mellékletének a kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés rendjét szabályozó szóló sz. függelékeiben foglaltakra. Értelmező rendelkezések Ajánlatkérő: a Kbt 22. -ában, ában, ában, ában, valamint ában meghatározott szervezet, intézmény illetve gazdasági társaság, amennyiben a beszerzéseik értékhatára eléri vagy meghaladja a törvényben meghatározott közösségi vagy nemzeti értékhatárokat, illetve, amennyiben a beszerzés - annak értékére tekintettel - nemzeti értékhatár alatti értékű közbeszerzésnek, ( ún. egyszerű közbeszerzési eljárásnak) minősül és a beszerzést Zirc Város közigazgatási területén található szervezete, intézménye, irodája, vagy telephelye végzi. Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és hivatali beszerzések esetén a képviselő testület nevében eljáró polgármester, egyéb esetben pedig az ajánlatkérőként eljáró intézmény vagy szervezet vezetője. Közbeszerzési eljárás megindítására jogosult személy/szervezet: önkormányzati beszerzés esetén a képviselő testület, vagy átruházott hatáskörben bizottsága, a polgármesteri hivatali beszerzések tekintetében a polgármester, egyéb esetben pedig az ajánlatkérőként eljáró intézmény vagy szervezet vezetője. A közbeszerzési eljárás előkészítésében, lebonyolításában olyan személyek vehetnek részt, akik a feladat ellátásához szükséges, megfelelő szakértelemmel rendelkeznek. Az ajánlatkérőként eljáró, illetőleg az eljárásba bevont szervezet csak akkor felel meg ezen követelménynek, ha eleget tesz a Kbt. 8. (2) bekezdésében megfogalmazott előírásoknak.

4 Jelen közbeszerzési szabályzat alkalmazása során, - figyelemmel a Kbt. 8. (1) bekezdésében foglaltaknak - megfelelő szakértelemnek minősül: 1. közbeszerzési referens végzettség 2. közbeszerzési jogszabályok ismerete és legalább három éves szakmai gyakorlat, 3. a beszerzés tárgyára vonatkozó, piaci, üzemeltetési ismeretek és tapasztalatok, 4. felsőfokú végzettség és közigazgatási vagy jogi szakvizsga 5. felsőfokú pénzügyi végzettség Értékhatárok: A Kbt. rendelkezései alkalmazása szempontjából külön-külön értékhatárok kerültek meghatározásra az ún. klasszikus ajánlatkérőként, illetve a közszolgáltatóként eljáró ajánlatkérők beszerzéseire vonatkozóan. Közösségi értékhatár ( az ún. klasszikus ajánlatkérők esetében ): Közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű a közbeszerzés, amennyiben annak tárgyáért kért, illetőleg kínált ellenszolgáltatás összege eléri vagy meghaladja a Kbt ban meghatározott értékeket. Közösségi értékhatár ( az ún. közszolgáltatók esetében ): Közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű a közbeszerzés, amennyiben annak tárgyáért kért, illetőleg kínált ellenszolgáltatás összege eléri vagy meghaladja a Kbt ban meghatározott értékeket. Nemzeti értékhatár ( az ún. klasszikus ajánlatkérők esetében ): Nemzeti értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű a közbeszerzés, amennyiben annak tárgyáért kért, illetőleg kínált ellenszolgáltatás összege eléri vagy meghaladja áru beszerzés esetén 25 MFt építési beruházás esetén 60 MFt építési koncesszió esetén 100 MFt szolgáltatás esetén 15 MFt szolgáltatási koncesszió esetén 25 MFt Az itt megjelölt értékhatárokat a december 31-ig megkezdett közbeszerzési eljárások esetében kell alkalmazni. Az egyes beszerzési tárgyakra vonatkozó értékhatárok ig, az alábbiak szerint alakulnak: áru beszerzés esetén 25 MFt építési beruházás esetén 70 MFt építési koncesszió esetén 100 MFt szolgáltatás esetén 20 MFt szolgáltatási koncesszió esetén 25 MFt január 01-től alkalmazandó értékhatárokat a költségvetési törvény tartalmazza.

5 Nemzeti értékhatár ( az ún. közszolgáltatók esetében ): Nemzeti értékhatárt elérő, vagy meghaladó értékű a közbeszerzés, amennyiben annak tárgyáért kért, illetőleg kínált ellenszolgáltatás összege eléri vagy meghaladja áru beszerzés esetén 50 M Ft építési beruházás esetén 100 M Ft szolgáltatás esetén 50 M Ft Az itt meghatározott értékhatárokat december 31-ig kell alkalmazni január 01től alkalmazandó értékhatárokat a költségvetési törvény tartalmazza. Nemzeti értékhatár alatti beszerzések: nemzeti értékhatár alatti a közbeszerzési eljárás értéke egyszerű közbeszerzési eljárás, amennyiben annak értéke eléri vagy meghaladja áru beszerzés esetén 2 M Ft építési beruházás esetén 10 M Ft szolgáltatás esetén 2 M Ft Az itt meghatározott értékhatárokat december 31-ig kell alkalmazni január 01től alkalmazandó értékhatárokat a költségvetési törvény tartalmazza. Egyéb, a közbeszerzési eljárásokban alkalmazandó fogalom-meghatározást úgy kell érteni és alkalmazni, ahogyan azt a Kbt. 4. -ban az értelmező rendelkezések meghatározzák. 1. A szabályzat hatálya 1.1 Jelen szabályzat hatálya a Zirc Város közigazgatási területén található, a szabályzatban ajánlatkérőként meghatározott szervezetek, intézmények, gazdasági társaságok Kbt. hatálya alá tartozó közbeszerzéseire terjed ki. 1.2 Ugyancsak ezen szabályzat előírásait kell alkalmazni azon közbeszerzések tekintetében is, melyek nem érik el a közbeszerzési értékhatárt, de az ajánlatkérőként eljáró szervezet, figyelemmel a Kbt. 2. (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Kbt-t kívánja alkalmazni. 2. A közbeszerzés megindítása előtt előzetesen vizsgálandó kérdések 2.1 Az értékhatár figyelembe vételével kell eldönteni, hogy a közbeszerzésre a Kbt. mely részében meghatározott eljárási rendet kell alkalmazni. 2.2 Az egyszerű közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések tekintetében az ajánlatkérő a beszerzéseit köteles a jelen szabályzat preambulumában felsorolt szabályzatok előírásainak megfelelően lefolytatni. Az ajánlatkérők ezen beszerzések esetében saját minőségirányítási eljárást is alkalmazhatnak.

6 2.3 A közbeszerzés csak akkor indítható meg, ha a szükséges anyagi fedezet rendelkezésre áll, illetve - a közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzést az előzetes összesített tájékoztatóban, közlemény formájában megjelentették. Amennyiben a közösségi értékhatárt elérő, vagy meghaladó értékű közbeszerzésre vonatkozó hirdetmény nem került közzététel re, a közbeszerzési eljárás csak akkor indítható meg, ha azt, az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség indokolja. A rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérő mulasztásából. 2.4 Amennyiben a közbeszerzés anyagi fedezete nem áll rendelkezésre, de az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt ( pályázatot) nyújtott be, vagy fog benyújtani, az ajánlati felhívást közzé lehet tenni, de ezt a körülményt a felhívásban szerepeltetni kell, és fel kell hívni az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 48. (3) bekezdésében foglaltakra is. 3. Közbeszerzési terv 3.1 Annak megállapítására, hogy az ajánlatkérők adott költségvetési évben mely esetekben kötelesek a Kbt. rendelkezéseit alkalmazni, illetve a Kbt. mely része szerint kell eljárni, közbeszerzési tervet kell készíteni. 3.2 A közbeszerzési tervet az önkormányzati beszerzések, illetve a polgármesteri hivatali beszerzések tekintetében a jegyző készíti el. Egyéb ajánlatkérők esetében a beszerzési tervet a szervezeti egység vezetője által kijelölt személy készíti el. Annak érdekében, hogy a közbeszerzési terv szakmailag megalapozott legyen és teljes körűen tartalmazza az ajánlatkérőként eljáró szervezetek közbeszerzéseit, valamennyi szakmai osztály - a költségvetési előirányzatok alapján - tájékoztatja a közbeszerzési terv készítőjét a költségvetési évre vonatkozó beszerzési igényről. A közbeszerzési igénynek tartalmaznia kell a közbeszerzés tárgyának pontos megjelölését ( a szükséges részletességgel ), a közbeszerzés mennyiségét, várható értékét, a közbeszerzésre kerülő áruk, szolgáltatások alkalmazásának kezdeti időpontját valamint a közbeszerzés szakmai indokait. A közbeszerzési terv készítésével megbízott személy/szervezeti egység, ezek után készíti el az adott ajánlatkérőre vonatkozó összesítést, a teljes költségvetési évre vonatkozó közbeszerzési tervet. 3.3 Az önkormányzati beszerzésekre, illetve a polgármesteri hivatali beszerzésekre vonatkozó közbeszerzési tervet, a polgármester, a tárgyév március 31-ig terjeszti a képviselő-testület elé. Az egyéb ajánlatkérők a közbeszerzési tervet legkésőbb a tárgyév április 15-ig, - a gazdasági vezető előterjesztésére - az intézmény, vagy a szervezet vezetője fogadja el és hagyja jóvá. 3.4 A közbeszerzés tárgyának, értékének meghatározásakor kiemelkedő figyelemmel kell lenni a Kbt ban meghatározott elvekre, illetve a közbeszerzési eljárásokban érvényesülő, ún. részekre bontási tilalom elvére, a Kbt. 40. (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő árubeszerzések, építési beruházások vagy szolgáltatások értékét pedig egybe kell számítani. 3.5 A közbeszerzési tervnek tartalmaznia kell:

7 a beszerzés tárgyát ( szükséges részletességgel), mennyiségét, a beszerzésnek a Kbt ban foglaltak alapján meghatározott várható értékét, a beszerzési eljárás megkezdésének határidejét, a beszerzés fajtáját, a kötelezettségvállaló meghatározását. 3.6 A közbeszerzési terv elkészítése előtt az ajánlatkérő indíthat közbeszerzési eljárást, amelyet a tervben szintén megfelelően szerepeltetni kell. A közbeszerzési terv nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzés re vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét. Az ajánlatkérő a közbeszerzési tervben nem szereplő közbeszerzésre, vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított közbeszerzésre vonatkozó eljárást is lefolytathatja, ha az általa előre nem látható okból előállt közbeszerzési igény, vagy egyéb változás merült fel. Ezekben az esetekben a közbeszerzési tervet módosítani kell az ilyen igény vagy egyéb változás felmerülésekor, megadva a módosítás indokát is. 3.7 A közbeszerzési terv nyilvánosságára, megőrzési idejére, megküldésére egyebekben a Kbt. 5. -ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. 4. Az egyszerű közbeszerzési eljárás szabályai 4.1 Azon beszerzések tekintetében, melyeknél a beszerzési érték a nemzeti értékhatár alatti értéket eléri, de nem éri el vagy haladja meg a nemzeti értékhatárt, a Kbt. negyedik részében meghatározott eljárási szabályok szerint kell eljárni. 4.2 Az egyszerű közbeszerzési eljárás előkészítésére és lebonyolítására, jelen szabályzat 6.1 pontjában meghatározott Bíráló Bizottságot kell létrehozni. A Bíráló Bizottság létszáma egyszerű közbeszerzési eljárás esetén minimum három fő. 4.3 Az egyszerű közbeszerzési eljárásban nem kell alkalmazni a Kbt-ben kötelezően előírt határidőket. Az ajánlatkérő az egyes határidőket szabadon állapítja meg úgy, hogy azoknak alkalmasnak kell lenniük a konkrét eljárási cselekmény végrehajtására (pl. ajánlatok benyújtására). 5. A közbeszerzési eljárás általános szabályai 5.1 A közbeszerzés tág értelemben a közpénzekből végrehajtott vásárlásokat, megrendeléseket jelenti. Szűkebb értelemben a Kbt. 2. (1) bekezdése alapján: az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek által visszterhes szerződés megkötése céljából lefolytatott árubeszerzése, építési beruházása, építési koncessziója, szolgáltatás megrendelése illetve szolgáltatási koncessziója, ha annak értéke a beszerzés megkezdésekor eléri, vagy meghaladja a közösségi, a nemzeti vagy a nemzeti értékhatár alatti értéket. 5.2 Jelen szabályzat értelmező rendelkezéseiben meghatározott szervezetek ajánlatkérőnek

8 minősülnek, de képviseletükben azon szervezet vezetője jár el, aki egyben a kötelezettségvállalónak minősül. 5.3 A közbeszerzési eljárás, nyílt vagy meghívásos eljárás lehet, e tekintetben az ajánlatkérő szabadon dönt. Tárgyalásos közbeszerzési eljárás csak akkor alkalmazható, ha ezt a Kbt. kifejezetten lehetővé teszi. 6. A közbeszerzési eljárásban résztvevő személyek 6.1 A szabályzatban meghatározott célok érvényesülésének biztosítására, valamint a közbeszerzési eljárás előkészítésére, lefolytatására, az ajánlatok elbírálására - a beszerzésre kerülő árutól, szolgáltatástól, építési beruházástól függő, részben változó összetételű Bíráló Bizottságot kell létrehozni. 6.2 A Bíráló Bizottság elnökét és tagjait az ajánlatkérő bízza meg. 6.3 A Bíráló Bizottságot elsősorban az ajánlatkérő szervezet munkatársaiból kell létrehozni. Ha a közbeszerzési eljárás lebonyolítására az ajánlatkérő külső szervezetet vesz igénybe, ebben az esetben is az ajánlatkérő pénzügyi illetve gazdasági vezetője kötelező tagja a Bíráló Bizottságnak. A bizottság legalább öt, de minden esetben páratlan számú tagból áll. A bíráló bizottság kötelező tagjai: önkormányzati beszerzés, illetve polgármesteri hivatali beszerzés esetén a Gazdasági, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság tagjai, valamint a jegyző(aljegyző), egyéb ajánlatkérők esetében az ajánlatkérő gazdasági vezetője, és a fenntartó, vagy tulajdonos képviseletét ellátó személy(ek), a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai osztály vezetője, illetve az általa kijelölt munkatársa, A Bíráló Bizottságnak nem lehet tagja: önkormányzati beszerzés, illetve polgármesteri hivatali beszerzés estén a polgármester, az alpolgármester, egyéb ajánlatkérők esetén az intézmény, vagy szervezet vezetője, illetve ezen személyek szervezetszerű helyettesei. A Bíráló Bizottság elnökét és tagjait a kötelezettségvállalásra jogosult írásban bízza meg. 6.4 A Bíráló Bizottság további tagjait olyan személyekben kell meghatározni, akik megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a beszerzési, felhasználói igények megfogalmazásában, szakmai hozzáértéssel bírnak a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan, érdemben ki tudják fejteni véleményüket az ajánlatok értékelése, a nyertes ajánlatok kiválasztása során. 6.5 A Bíráló Bizottság akkor határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van. A Bíráló

9 Bizottság döntéseit - abban az esetben, ha teljes létszámmal van jelen, - egyszerű szótöbbséggel hozza meg. Amennyiben a Bíráló Bizottság létszáma nem teljes, de a bizottság határozatképes, a döntést csak egyhangú szavazattal lehet meghozni. A Bíráló Bizottság üléseiről és döntéseiről jegyzőkönyvet kell készíteni. 6.6 Erre irányuló felkérés alapján a Bíráló Bizottság munkáját tanácsadással segíti az ajánlatkérő által felkért közbeszerzési szakértő, vagy tanácsadó. A szakértő, vagy tanácsadó a Bíráló Bizottságnak nem tagja, az ajánlatok értékelését is csak jogértelmezési, értékelési folyamatelemzési kérdésekben segíti, de a döntéshozatalban nem vesz részt. Feladata a jogszerűség biztosítása a közbeszerzési eljárás során. Abban az esetben, ha a közbeszerzés értéke eléri, vagy meghaladja a közösségi értékhatárokat, akkor az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban való közreműködésre, szükség esetén a Bíráló Bizottsági tagságra - a Kbt, 9. -ban meghatározott előírások alapján - köteles hivatalos közbeszerzési tanácsadót igénybe venni. 6.7 Az ajánlatkérő - amennyiben nem rendelkezik általános érvényű felelősségi renddel, úgy legkésőbb a közbeszerzési eljárás előkészítése során köteles meghatározni a közbeszerzési eljárás belső felelősségi rendjét, a nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont személyek/szervezetek felelősségi körét. A felelősség csak felróhatóságon alapulhat. Amennyiben megállapítható, hogy a felelős természetes személy, vagy a bizottság valamely résztvevője, az ajánlatkérő a Közbeszerzési Dőntőbizottság által kiszabott bírság megfizetését átvállalja. A közbeszerzési eljárások esetén alkalmazandó belső felelősségi rendet, jelen utasítás 1.számú melléklete tartalmazza. 6.8 A Bíráló Bizottság tagja olyan természetes személy, illetve szervezet lehet, akivel szemben nem állnak fen a Kbt ban meghatározott kizáró okok. Erről minden Bíráló Bizottsági tagnak írásban kell ún. összeférhetetlenségi nyilatkozatot tenni. 7. A Bíráló Bizottság feladatai 7.1 A Bíráló Bizottság hivatalosan az alakuló gyűlésen kezdi meg munkáját. Itt kerül sor a megbízólevelek átadására, az összeférhetetlenségi nyilatkozatok megtételére. Ezt követően a Bíráló Bizottság tagjai: kiválasztják a beszerzés tárgyának és értékének megfelelő fajtájú eljárást. A közbeszerzési tervben meghatározottól eltérő fajtájú közbeszerzési eljárás megindításáról csak a Bíráló Bizottság egyhangú szavazata dönthet. A közbeszerzési tervben foglaltaktól való eltérés okát írásban kell rögzíteni és a továbbiakban a közbeszerzési terv elválaszthatatlan részét képezi. elkészítik a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményt, szükség esetén, illetve amikor a Kbt. ezt kötelezővé teszi, akkor az ajánlati dokumentáció elkészítik, amennyiben szükséges, úgy az ajánlati biztosíték összegét meghatározzák, a tagok felhatalmazása a Bíráló Bizottság elnöke részére, a hirdetmény megjelentetésére vonatkozóan, a tagok felhatalmazása a Bíráló Bizottság elnöke részére, szükség esetén közjegyző felkérésére az ajánlatok bontásán való részvételre.

10 7.2 Az ajánlattételi határidő lejártának időpontjában, a határidőben beérkezett ajánlatokat a Bíráló Bizottság elnöke felbontja és az ajánlattevő nevét, székhelyét, az ellenszolgáltatás összegét, a teljesítés határidejét, valamint - az összességében legelőnyösebb ajánlat választása esetén - az egyes elbírálási szempontokra adott ajánlatot, felolvasáskor ismerteti. 7.3 A beérkezett ajánlatok felbontásáról és ismertetéséről, az érvénytelen ajánlatokról és a kizárt ajánlatevőkről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvet a törvényben meghatározott határidők figyelembe vételével kell megküldeni az érdekeltek részére, szükség esetén, az ajánlati felhívásban foglaltak alapján, figyelemmel a Kbt ban foglalt rendelkezéseire, hiánypótlást kell/lehet elrendelni. 7.4 A Bíráló Bizottság, az ajánlatkérő nevében köteles írásbeli felvilágosítást kérni az ajánlattevőtől - a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett -, ha nem egyértelmű kijelentéseket tartalmaz az ajánlata. Az ajánlatkérő nevében köteles írásban magyarázatot kérni, ha az ajánlat kirívóan alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz. Kirívóan alacsonynak minősül az ellenszolgáltatás összege, amennyiben a legkedvezőbb ajánlat - minden esetben figyelembe véve a közbeszerzési tárgy jellegét, felhasználási körét, egyedi értékét %-ot meghaladó mértékben kevesebb, mint a második legkedvezőbb ajánlat. 7.5 Ha az ajánlatnak a bírálati részszempontok szerinti valamelyik tartalmi eleme lehetetlennek, vagy túlzottan magas, vagy alacsony mértékűnek, illetőleg kirívóan aránytalannak értékelt kötelezettségvállalást tartalmaz, a Bíráló Bizottság köteles a Kbt ban foglaltak szerint eljárni. 7.6 Az ajánlatban szereplő nyilvánvaló számítási hibát a Bíráló Bizottság az ajánlatkérő nevében köteles kijavítani úgy, hogy azokat a részadatokat veszi alapul, amelyeket az ajánlat a beszerzés egyes részelemeire vonatkozóan közöl. A számítási hiba javításáról köteles az összes ajánlattevőt egy időben, haladéktalanul és írásban értesíteni. 7.7 A Bíráló Bizottság írásbeli szakvélemény készítésével segíti, de nem kötelezi a kötelezettségvállalót. Az írásbeli szakvélemény tartalmazza a beérkezett ajánlatok összehasonlítására vonatkozó adatokat, (az összességében legelőnyösebb pályázat kiválasztása esetén valamennyi részszempont vonatkozásában), az ajánlati felhívásban meghatározott pontozási rendszer alkalmazása során adott pontszámokat, illetve az egyes pontszámokra vonatkozó részletes szakmai indokokat. Az írásbeli szakvélemény készítésével párhuzamosan a Bíráló Bizottság ún. döntés-előkészítési jegyzőkönyvben tesz javaslatot a nyertes ajánlattevőre, illetve a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő személyének meghatározására. 8. Döntéshozatal 8.1. Az önkormányzati beszerzés esetén a közbeszerzési eljárás lezárására vonatkozó döntést a képviselő-testület, vagy átruházott hatáskörben a bizottsága vagy a polgármester hozza meg. Ennek érdekében a polgármester és a Bíráló Bizottság elnöke, a 7.7 pontban megjelölt írásbeli szakvéleményt terjeszti a képviselő-testület elé, a közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatala érdekében. A közbeszerzést lezáró döntésről határozat készül.

11 8.2. A polgármesteri hivatali és egyéb beszerzések tekintetében a közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatalára a polgármester, illetve az ajánlatkérőként eljáró intézmény, szervezet vezetője jogosult. Ennek érdekében a Bíráló Bizottság elnöke az írásbeli szakvéleményt, a polgármester, illetve az intézmény vagy szervezet vezetője elé terjeszti a közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatala érdekében. A döntés meghozatalánál jelen kell legyen a Bíráló Bizottság elnöke és a döntésre jogosult kötelezettségvállaló. A közbeszerzést lezáró döntésről jegyzőkönyvet kell felvenni. Amennyiben a döntésre jogosult az írásbeli szakvéleménytől eltérő döntést hoz, azt írásban köteles indokolni, és az indokolást a közbeszerzési eljárás anyagához csatoltan, legalább öt évig megőrizni. 9. Eredményhirdetés 9.1 A közbeszerzési eljárás eredményét a Bíráló Bizottság elnöke hirdeti ki és teszi közzé a Közbeszerzési Értesítőben. 9.2 Az ajánlatkérő nevében, a Bíráló Bizottság elnöke köteles az ajánlatok elbírálásának befejezésekor írásbeli összegzést készíteni, az abban foglalt adatokat az eredményének, vagy eredménytelenségének kihirdetése során köteles ismertetni és azt az eredményhirdetést követő két munkanapon belül az ajánlattevőknek megküldeni. 9.3 Az. eredményhirdetésre a bizottság elnöke köteles meghívni az ajánlattévőket, azok képviselőit és a külön jogszabályban meghatározott szerveket, személyeket. Az. eredményhirdetésen az eljárás nyertesének/nyerteseinek nyilatkozni kell arról, hogy a kis-és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint, mikro-, kis-, vagy középvállalkozásnak minősülnek-e. 9.4 Az. ajánlatkérő nevében a bizottság elnöke az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót, legkésőbb annak kihirdetésétől számított öt munkanapon belül, köteles a külön jogszabályban meghatározott minta szerint elkészíteni és hirdetményben közzétenni. A közbeszerzési eljárás a hirdetmény közzétételévei, illetve szerződéskötés esetén a szerződéskötéssel zárul. 10. Szerződéskötés 10.1 A szerződést az önkormányzati és hivatali beszerzések esetében a polgármester írja alá és köti meg a nyertes ajánlattevővel. Az. ajánlatkérő, amennyiben ezt az ajánlati felhívásban külön kiköti - fenntarthatja magának azt a jogot, hogy a nyertes ajánlattevő visszalépése esetén a második legkedvezőbb ajánlatot tett pályázóval köt szerződést. Egyéb ajánlatkérő esetében a szerződést az intézmény, szervezet vezetője kötheti meg A szerződés tervezetet a Bíráló Bizottság készíti el, és - az önkormányzati beszerzés esetében az egyszerű közbeszerzési eljárás kivételével - a polgármester terjeszti be jóváhagyásra a képviselő-testület elé. Egyéb esetben a Bíráló Bizottság elnöke terjeszti be a tervezetet a 10.1 pontban megjelölt,

12 aláírásra jogosult elé. A közbeszerzési eljárás lezárásával megkötött szerződésre, annak módosítására és teljesítésére vonatkozóan a Kbt. ötödik részében foglaltakat kell alkalmazni. 11. Záró rendelkezések A költségvetési év végén az éves közbeszerzésekről éves összegzést kell készíteni. Az éves összegzést önkormányzati beszerzés és polgármesteri hivatali beszerzések tekintetében a Kincstár készíti el, és küldi meg a Tanács részére. Egyéb ajánlatkérők esetében ugyanezen feladatokat a gazdasági vezető látja el Jelen szabályzat május 01-én lép hatályba A szabályzatban foglaltakat az ezt követően megindított közbeszerzési eljárásokra vonatkozóan kell alkalmazni. Az első közbeszerzési terv elkészítésének határideje: április 15. Jóváhagyta: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete./2004.( ) Kt. számú határozatával. Zirc, Horváth László polgármester

13 1. számú melléklet Zirc Városi Önkormányzat és Intézményei közbeszerzési eljárásai során alkalmazandó belső felelősségi rendjének szabályai A szabályozás célja: A szabályozás célja a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosításának érdekében a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX tv. 6. (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő nevében eljáró, illetve közbeszerzési eljárásban bevont személyek, illetve szervezetek felelősségi rendjének megállapítása, összhangban a beszerzési szabályzatban foglaltakkal. Közbeszerzési eljárás megindítása: A közbeszerzési eljárás megindítására a közbeszerzési szabályzatban megjelölt személy/szervezet jogosult és a nevében eljáró személy a kötelezettségvállaló, aki felelősséggel tartozik azért, hogy: - a közbeszerzések során ajánlatkérő a Kbt. rendelkezései szerint járjon el, - a közbeszerzési eljárás megindítására a közbeszerzéshez szükséges anyagi fedezet biztosításával kerüljön sor, - közbeszerzési eljárás mellőzésével megvalósuló beszerzésre ne kerüljön sor, - az értékhatár figyelembe vételével megfelelő eljárási rendet alkalmazza az ajánlatkérő. Beszerzési terv: A beszerzési terv elkészítéséért az önkormányzati és hivatali beszerzések esetében a jegyző a felelős. Az önkormányzati és hivatali beszerzések esetében a polgármester és egyéb beszerzések esetében az intézmény vagy a szervezet vezetője felelős azért, hogy az elfogadásra kerülő közbeszerzési terv szakmailag megalapozott és teljeskörű legyen. Bíráló Bizottság: Megfelelő szakértelem és Kbt. -ben meghatározott összeférhetetlenségi szabályok figyelembe vételével a Bíráló Bizottság létrehozása az önkormányzati beszerzések esetén a képviselőtestület, a polgármesteri hivatali és egyéb beszerzések esetében polgármester illetve az ajánlatkérőként eljáró intézmény, szervezet vezetőjének felelőssége. Bizottság elnökének feladata és felelőssége: a bizottság munkájának megszervezése, irányítása, a bizottság tagjaival kapcsolatos összeférhetetlenség vizsgálata, szükség esetén a bizottsági tag visszahívásának és új tag megbízásának kezdeményezése, a bizottsági határozatok megfogalmazásakor törvényességi és szakmai követelmények érvényesítése, az eljárást lezáró döntés előkészítése illetve írásbeli szakvélemény előterjesztése,

14 Bizottsági tagok feladatai és felelőssége: megbízás alapján bizottsági ülésen való részvétel, akadályoztatás esetén a távolmaradás okának igazolása, az ajánlattevők szerződés teljesítésére vonatkozó pénzügyi, gazdasági és műszaki alkalmasságára vonatkozó szempontrendszer kidolgozásával, továbbá az elbírálási szempontok meghatározásával a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény összeállítása, a közzétett elbírálási szempontok alapján a benyújtott ajánlatok értékelése és a szavazásra feltett kérdésekben - álláspontjukat indokolva - szavazás illetve nyilatkozat megtétele a bizottság elnöke által felvetett - a bíráló bizottság munkáját segítő kérdésekre a legjobb tudásuk szerinti válaszadás. összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat megtétele és aláírása. Döntéshozatal: Az önkormányzati és a hivatali beszerzéseknél a polgármester és egyéb beszerzések esetén intézmény illetve a szervezet vezetője felelős azért, hogy az eljárást lezáró döntés meghozatalánál a törvényi előírások érvényesüljenek. Eredményhirdetés: A Bíráló Bizottság Elnökének a felelőssége az eljárásban rögzített határidő betartásával a közbeszerzési eljárás eredményének kihirdetése és az ajánlatok elbírálásának befejezésekor az írásbeli összegzés készítése. Egyéb: A kötelezettségvállaló hatáskörébe tartozik a közbeszerzési eljárások szabályszerű lefolytatása ellenőrzésének elrendelése, a szabálytalan vagy a közbeszerzési eljárás tisztaságát sértő esetek kivizsgálása és a szükséges intézkedések megtétele. A jogvitákban az ajánlatkérőt a Bíráló Bizottság elnöke képviseli, de a jogkövetkezmény viselése az ajánlatkérőt terheli. A beszerzési szabályzatban foglaltak megsértése esetén, a felelősség megállapítása, csak a felróhatóságon alapulhat. Amennyiben a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottsága, a felelősségi rend alapján konkrét személlyel szemben bírság kiszabásáról intézkedik, a bírság megfizetését az ajánlatkérő átvállalja. Amennyiben a felróható magatartás egyben kártérítési, vagy fegyelmi felelősséget alapoz meg, úgy ezen eljárások lefolytatásától nem lehet eltekinteni. A közbeszerzési eljárás során közreműködő szaktanácsadó, szakértő, illetve a közbeszerzési eljárás lebonyolítására felkért bonyolító, az általa konkrét közbeszerzési eljárásban okozott károkért a polgári jog általános szabályai alapján felel.

15 2. számú melléklet Bontási jegyzőkönyv amely készült...án... órai kezdettel, a... mint ajánlatkérő,...szám alatti hivatalos helyiségében"..." tárgyában - a Közbeszerzési Értesítőben,...én,... számon megjelent hirdetménnyel - megindított nyílt közbeszerzési eljárásban, a benyújtott ajánlatok bontásakor. Jelen vannak: ajánlatkérő képviseletében:...bíráló Bizottság elnöke bíráló Bizottság tagja Az ajánlattevő nevében: a mellékelt jelenléti ív szerint közjegyző Az ajánlatkérő köszönti a megjelenteket és felkéri az ajánlattevők képviselőit, hogy a képviseleti joguk igazolását követően a jelenléti ívet aláírni szíveskedjenek. Ezt követően az ajánlatkérő bemutatja az ajánlatkérő nevében az ajánlatok bontásakor eljáró személyeket. A fenti tájékoztatást kővetően az ajánlatkérő képviselője az ajánlatokat tartalmazó zárt, sértetlen, cégjelzés nélküli borítékokat felbontja, és ismerteti az alábbi adatokat: Az ajánlattevő neve. Az ajánlattevő székhelye: A teljesítési határidő: Amire az ajánlat érkezett: *Az összességében legelőnyösebb ajánlat esetén az elbírálási szempontokra érkezett ajánlatok felsorolása: Az ajánlattevő által kért ellenszolgáltatás: A jegyzőkönyv 1. számú mellékleteként csatolt ajánlati árak 1. Az ajánlattevő neve: Az ajánlattevő székhelye: A teljesítési határidő: Amire az ajánlat érkezett: *Az összességében legelőnyösebb ajánlat esetén az elbírálási szempontokra érkezett ajánlatok felsorolása: Az ajánlattevő által kért ellenszolgáltatás: A jegyzőkönyv 2. számú mellékleteként csatolt ajánlati árak

16 Az ajánlatkérő képviselője tájékoztatja a jelenlévőket arról, hogy az ajánlatok bontásáról készített jegyzőkönyvet legkésőbb ig megküldi valamennyi ajánlattevőnek. Az ajánlatkérő képviselője tájékoztatja a jelenlévőket, hogy az eredményhirdetésre én órakor kerül sor. Tekintettel arra, hogy egyéb kérdés, észrevétel nincs, az ajánlatkérő képviselője befejezettnek nyilvánítja az ajánlat bontásával kapcsolatos eljárást. A jegyzőkönyvet lezártam: órakor... az ajánlatkérő képviselője

17 3. számú melléklet Bíráló Bizottság írásbeli szakvéleménye Az..., mint ajánlatkérő a Közbeszerzési Értesítő...:...én megjelent... számában,... nyilvántartási szám alatt hirdetmény közzétételévei induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás megindítására részvételi felhívást tett közzé. A beszerzés tárgya az.. '. Az ajánlatok bontására...én... órakor került sor. Ajánlatot az alábbi ajánlattevők nyújtottak be. 1..(székhely:.... ); 2 (székhely:... ); A Bíráló Bizottság a beérkezett ajánlatokat az ajánlati felhívásban meghatározott elbírálási szempont és részszempontok alapján megvizsgálta és összevetette. Az ajánlatok szakmai értékelése az alábbi részszempontok, pont- és súlyszámok alkalmazásával történt részszempont:..... (pontszám:, súlyszám:..) 2. 1.részszempont:..... (pontszám:, súlyszám:..) 3. 1.részszempont:..... (pontszám:, súlyszám:..) 4. 1.részszempont:..... (pontszám:, súlyszám:..) 5. 1.részszempont:..... (pontszám:, súlyszám:..) A Bíráló Bizottság szakvéleményét ajánlatonként és részszempontonként alakította ki. A Bíráló Bizottság az ajánlatok értékelésénél kitért az egyes ajánlatok tartalmának ismertetésére is "... (ajánlattevö) - Értékelési pontszám és a Az elbírálás A részszempontok Értékelési pontszám részszempontjai súlyszámai súlyszám szorzata A szorzatok összege A Bíráló Bizottság álláspontja szerint a fenti táblázatba foglalt értékelési pontszánokat az alábbiak indokolják. 1. részszempont 2. részszempont 3. részszempont 4. részszempont 5. részszempont

18 Az ajánlattevőnként és részszempontonként kidolgozott, a fentiekben megjelölt indokok alapján a Bíráló Bizottság álláspontja az, hogy az ajánlatkérő számára a legkedvezőbb ajánlatot a...,.....adta. Erre tekintettel azt javasolja a döntéshozónak, hogy a jelen közbeszerzési eljárás nyertesének a... t hirdesse ki. A Bíráló Bizottság véleménye szerint a második legkedvezőbb ajánlatot az adta, erre tekintettel javasolja a döntéshozónak, hogy a második helyen végzett ajánlattevőnek az... t hirdesse ki.. Bíráló Bizottság elnöke Bíráló Bizottság tagjai

19 4. számú melléklet Döntés-előkészítési jegyzőkönyv amely készült... án...órai kezdettel a... mint ajánlatkérő hivatalos helyiségében e szervezet, mint ajánlatkérő által a"..." tárgyában megindított nyílt közbeszerzési eljárásban. Jelen vannak: bíráló Bizottság elnöke, Bíráló Bizottság tagjai: (név szerint) A Bíráló Bizottság elnöke megnyitja a Bíráló Bizottság ülését. Ismerteti, hogy az ajánlatkérő a Közbeszerzési Értesítő... én megjelent. számában,... nyilvántartási szám alatt hirdetmény közzétételével megvalósuló nyílt közbeszerzési eljárás megindítására részvételi felhívást tett közzé "...." beszerzés tárgyában. Az ajánlatok bontására...-án órakor került sor. Ajánlatot az alábbi ajánlattevők nyújtottak be. 1.." (székhely:,...); 2... :... (székhely:...); A Bíráló Bizottság az ajánlati felhívásban megadott részszempontok szerint az ajánlatokat megvizsgálta, majd pedig összehasonlította. Az ajánlatok áttanulmányozását követően a Bíráló Bizottság kialakította egységes álláspontját. A Bíráló Bizottság az ajánlatokkal kapcsolatos szakmai véleményét, az ajánlattevőnként és részszempontonként kidolgozott szakmai értékelését, valamint javaslatait és annak indokait a jelen jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képező írásbeli szakvéleménye tartalmazza. A Bíráló Bizottság a szakvéleményében kifejtett indokok alapján az alábbi javaslatokat terjeszti döntéshozó elé. 1. Az ajánlattevők kizárásával, valamint az ajánlatok érvénytelenségével kapcsolatos javaslatok 1.1 Javasolja a Kbt...bekezdésének...pontja alapján az """"""""""" kizárását, tekintettel arra, hogy ajánlatát Javasolja annak megállapítását is, hogy... ajánlata - a Kbt....bekezdésének... pontjában foglalt rendelkezés szerint - érvénytelen, tekintettel arra, hogy

20 2. Az érdemi döntéssel kapcsolatos javaslat A Bíráló Bizottság javasolja a döntéshozónak, hogy a jelen közbeszerzési eljárásban a Bíráló Bizottság írásbeli szakvéleményében foglalt indokok alapján a...t hirdesse ki nyertes ajánlattevőnek, tekintettel arra, hogy az ajánlatok elbírálása során - figyelemmel a részszempontonként megállapított pont- és súlyszámokra - a legtöbb értékelési pontszámot kapta. Javasolja továbbá, hogya második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevőnek az t hirdesse ki, tekintettel arra, hogy az ajánlatok elbírálása során a második legtöbb értékelési pontszámot kapta. Tekintettel arra, hogy egyéb kérdés, észrevétel nincs, a Bíráló Bizottság elnöke bezárja az ülést. A jegyzőkönyv lezárva: órakor Bíráló Bizottság elnöke Bíráló Bizottság tagjai

21 5. számú melléklet Döntési jegyzőkönyv amely készült,... -án...órai kezdettel az... hivatalos helyiségében e szervezet, mint ajánlatkérő által az '" ".,.,.," beszerzés tárgyában megindított hirdetmény közzétételévei induló tárgyalásos közbeszerzési eljárásban. Jelen vannak: döntéshozó Bíráló Bizottság. elnöke mint előterjesztő Előterjesztő ismerteti, hogy az...,...,.. (a továbbiakban: ajánlatkérő) a Közbeszerzési Értesítő... én megjelent... számában,...nyilvántartási szám alatt hirdetmény közzétételévei induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás. megindítására részvételi felhívást tett közzé a fentiekben megállapított beszerzési tárgyban. Az ajánlatok bontására...,.,...én... órakor került sor. Ajánlatot az alábbi ajánlattevők nyújtottak be. 1. (székhely:);. 2..(székhely:); Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX törvény.. -ának bekezdésében foglaltak szerint Bíráló Bizottságot hozott létre, amely szakvélemény készítésével segíti a döntéshozó döntését. A Bíráló Bizottság az ajánlati felhívásban megadott részszempontok szerint az ajánlatokat megvizsgálta, majd pedig összehasonlította. Az ajánlatok áttanulmányozását követően a Bíráló Bizottság kialakította egységes álláspontját. A Bíráló Bizottság az ajánlatokkal kapcsolatos szakmai véleményét, az ajánlattevőnként és részszempontonként kidolgozott szakmai értékelését, valamint javaslatait és annak indokait a döntés előkészítési jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képező írásbeli szakvéleménye tartalmazza. A döntéshozó a Bíráló Bizottság az írásbeli szakvéleményében foglalt javaslatait azok indokaival együtt elfogadva meghozza az alábbi döntéseit. Ajánlatkérő a Bíráló Bizottság írásbeli szakvéleménye alapján - annak indokait elfogadva - úgy döntött, hogy a jelen közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő a...(székhely:... ), tekintettel arra, hogy az ajánlatok elbírálása során - figyelemmel a részszempontonként megállapított pont- és súlyszámokra - a legtöbb értékelési pontszámot kapta. A második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő a...(....), tekintettel arra, hogy az

22 ajánlatok elbírálása során - figyelemmel a.részszempontonként megállapított pont- és súlyszámokra - a második legtöbb értékelési pontszámot kapta. Döntéshozó felkéri az előterjesztőt, hogy a fenti döntéseket a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően hirdesse ki az ajánlati felhívásban meghatározott eredményhirdetési időpontban, azaz :..... án...órakor.. döntéshozó előterjesztő

23 6. számú melléklet Eredményhirdetési jegyzőkönyv amely készült... án órai kezdettel a hivatalos helyiségében e szervezet, mint ajánlatkérő által " beszerzés tárgyában megindított hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárásban. Jelen vannak: ajánlatkérő képviseletében:...,..,.. ajánlattevők képviseletében: a jelenléti ív szerint Az ajánlatkérő köszönti a megjelenteket és felkéri az ajánlattevők képviselőt, hogy a képviseleti joguk igazolását követően a jelenléti ívet aláírni szíveskedjenek. Ezt követően az ajánlatkérő bemutatja az ajánlatkérő nevében az eredményhirdetéskor eljáró személyeket. Az ajánlatkérő képviselője ismerteti, hogy a...a Közbeszerzési Értesítő án. megjelent... számában,...nyilvántartási szám alatt... :..... beszerzés tárgyában hirdetmény közzétételévei induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás megindítására hirdetmény jelent meg. Ajánlatkérő tájékoztatja az.ajánlattevőt, hogy a Kbt bekezdésében foglalt rendelkezésének megfelelően az ajánlat elbírálásának befejezésekor írásbeli összegzést készített. Ajánlatkérő kihirdeti az ajánlat elbírálását követően meghozott döntését, mely szerint a jelen közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő a... :... Ajánlatkérő ismerteti az írásbeli összegzésben szereplő adatokat. Ezt követően a nyertes ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük, támogatásáról szóló évi XCV. törvény rendelkezései szerint.. vállalkozásnak minősül. Az ajánlatkérő képviselője tájékoztatja a jelenlévőket arról, hogy a Kbt.. bekezdésében foglaltak szerint az írásbeli összegzést az eredményhirdetési jegyzőkönyvvel együtt két munkanapon belül megküldi valamennyi ajánlattevőnek Tekintettel arra, hogy egyéb kérdés, észrevétel nincs, az ajánlatkérő képviselője befejezettnek nyilvánítja az eredményhirdetést. A jegyzőkönyvet lezártam: Bíráló Bizottság elnöke, tagjai

Előterjesztés a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa február 3-i ülésére

Előterjesztés a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa február 3-i ülésére PÁPAI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ELNÖKE 8500 PÁPA, Csáky L. u. 12. 4. Előterjesztés a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2012. február 3-i ülésére Tárgy: közbeszerzési szabályzat módosítása

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23.-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal 2008. évi közbeszerzési tervének módosítása Előadó:

Részletesebben

Eseti Közbeszerzési Szabályzat együttes közbeszerzési eljárás lefolytatására

Eseti Közbeszerzési Szabályzat együttes közbeszerzési eljárás lefolytatására 4/2. sz. melléklet Eseti Közbeszerzési Szabályzat együttes közbeszerzési eljárás lefolytatására Preambulum A közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének

Részletesebben

Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Papkeszi, 2009 Papkeszi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Alsózsolca Város képviselő-testülete, a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának

Részletesebben

Vép Város Önkormányzata és költségvetési szervei Közbeszerzési Szabályzata *

Vép Város Önkormányzata és költségvetési szervei Közbeszerzési Szabályzata * Vép Város Önkormányzata és költségvetési szervei Közbeszerzési Szabályzata * Vép Város Önkormányzata (9751 Vép, Rákóczi u. 8.) a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános

Részletesebben

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá.

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá. Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása Közbeszerzési szabályzata Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal hagyott jóvá. Társulás elnöke

Részletesebben

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2015. (V.27.) önkormányzati határozatából. K.m.f.

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2015. (V.27.) önkormányzati határozatából. K.m.f. K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2015. (V.27.) önkormányzati határozatából a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzati hatósági ügyekben, az

Részletesebben

1.3. Jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a tervpályázati eljárások esetén is.

1.3. Jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a tervpályázati eljárások esetén is. Bodrogkisfalud Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének,

Részletesebben

Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos

Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Aszód Város Önkormányzata Átdolgozott Szabályzat (4. pályázati elem) BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 A gazdaság verseny tisztaságának

Részletesebben

TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2010. 2/8 Tivadar Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások

Részletesebben

Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata

Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján

Részletesebben

Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.)

Részletesebben

Neszmély Község Önkormányzata és intézményei KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. Egységes szerkezetben

Neszmély Község Önkormányzata és intézményei KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. Egységes szerkezetben Neszmély Község Önkormányzata és intézményei KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Egységes szerkezetben Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Sarkad Város Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2012. 5720 Sarkad, Kossuth u. 27. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sarkad Város Önkormányzata valamint Sarkad Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala - mint

Részletesebben

Kistelek Város Önkormányzata és Intézményei Közbeszerzési Szabályzata

Kistelek Város Önkormányzata és Intézményei Közbeszerzési Szabályzata Kistelek Város Önkormányzata és Intézményei Közbeszerzési Szabályzata A közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új

Részletesebben

Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Pitvaros Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése

Részletesebben

DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET

DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2009. ÁPRILIS 1-TŐL Készült a Közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai alapján 1. oldal, összesen: 10 DEBRECENI KÖZTERÜLET FELÜGYELET

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hejőkürt Község Önkormányzata mint ajánlatkérő közbeszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának belső felelősségi rendjét, a nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont

Részletesebben

Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata

Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Csanádpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése

Részletesebben

Ikt.szám: 823-2/2012. Fülöpszállás Községi Önkormányzat 6085 Fülöpszállás, Kossuth u. 2.

Ikt.szám: 823-2/2012. Fülöpszállás Községi Önkormányzat 6085 Fülöpszállás, Kossuth u. 2. 1 Ikt.szám: 823-2/2012. Melléklet a 28/2012.(III.27.) Kt.számú határozathoz Fülöpszállás Községi Önkormányzat 6085 Fülöpszállás, Kossuth u. 2. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT 2012 Hatályos 2012. március 28-tól

Részletesebben

Csengőd Község Képviselőtestülete 6/2009.(IV.30.) rendelete a közbeszerzési eljárás szabályairól. A rendelet hatálya

Csengőd Község Képviselőtestülete 6/2009.(IV.30.) rendelete a közbeszerzési eljárás szabályairól. A rendelet hatálya Csengőd Község Képviselőtestülete 6/2009.(IV.30.) rendelete a közbeszerzési eljárás szabályairól Csengőd Község Képviselőtestülete (továbbiakban: Képviselőtestület) a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának

Részletesebben

Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata

Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás (3922, Taktaharkány, Gépállomás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata E L Ő T E R J E S Z T É S Szálka község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. április 25.-ei ülésére ELŐTERJESZTŐ: AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK /2012. (II.23.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról A Közgyűlés Nyíregyháza Megyei Jogú Város

Részletesebben

ALCSÚTDOBOZ TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

ALCSÚTDOBOZ TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA ALCSÚTDOBOZ TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. november 1. napjától 1/7. oldal Alcsútdoboz Település Önkormányzat a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A MAGYAR LABDARUGÓ SZÖVETSÉG (MLSZ) Elnökségének. 394/2011 (12.05.) számú határozatával elfogadott ESETI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

A MAGYAR LABDARUGÓ SZÖVETSÉG (MLSZ) Elnökségének. 394/2011 (12.05.) számú határozatával elfogadott ESETI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A MAGYAR LABDARUGÓ SZÖVETSÉG (MLSZ) Elnökségének 394/2011 (12.05.) számú határozatával elfogadott ESETI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX tv.

Részletesebben

Szabályzat. 1. A szabályzat hatálya

Szabályzat. 1. A szabályzat hatálya Szabályzat Kiskunhalas, Hősök tere 2. szám alatti Kiskunhalasi Református Egyházközség (továbbiakban: Egyházközség) a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének

Részletesebben

1. A Közbeszerzési Szabályzat célja kettős: 1. (2) (3) (4) (5)

1. A Közbeszerzési Szabályzat célja kettős: 1. (2) (3) (4) (5) Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató zrt. Orosháza Fürdő utca 5. 5900 Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. Közbeszerzési Szabályzata Készítette: Bozsár Lajos Közbeszerzési referens Jóváhagyta:

Részletesebben

Gyöngyös Város Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Gyöngyös Város Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Gyöngyös Város Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Gyöngyös Város Önkormányzata a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések

Részletesebben

PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. I. Fejezet Általános rendelkezések. A szabályzat célja. A szabályzat hatálya

PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. I. Fejezet Általános rendelkezések. A szabályzat célja. A szabályzat hatálya PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Pereszteg község Önkormányzati Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata I. A közbeszerzési Szabályzat célja, tartalma, hatálya 1. A szabályzat célja hogy rögzítse

Részletesebben

Közbeszerzési szabályzat

Közbeszerzési szabályzat Közbeszerzési szabályzat I. Bevezetés Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő Testülete a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körűnyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése,

Részletesebben

Bérleti díjból megvalósuló beszerzések beruházási szabályzata. A bérleti díjból megvalósuló beruházások az Önkormányzat tulajdonába kerülnek.

Bérleti díjból megvalósuló beszerzések beruházási szabályzata. A bérleti díjból megvalósuló beruházások az Önkormányzat tulajdonába kerülnek. Bérleti díjból megvalósuló beszerzések beruházási szabályzata 2. sz. melléklet A szabályzat az Önkormányzattal a fürdővagyon használatba adására és annak működtetésére kötött szerződés 13. pontjában kapott

Részletesebben

Zákányszék Község Polgármesterétől 6787 Zákányszék, Lengyel tér 7. Tel.: 62/590-490

Zákányszék Község Polgármesterétől 6787 Zákányszék, Lengyel tér 7. Tel.: 62/590-490 Szám: /2009. Zákányszék Község Polgármesterétől 6787 Zákányszék, Lengyel tér 7. Tel.: 62/590-490 Tárgy: Zákányszék Község Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának jóváhagyása Zákányszék Község Önkormányzatának

Részletesebben

CSABDIFELCSÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

CSABDIFELCSÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA CSABDIFELCSÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. november 1. napjától ÖNKORMÁNYZATA 1/9. oldal /2015. (X..) SZ. HATÁROZATA A KÖZBESZERZÉSI ILL. BESZERZÉSI ELJÁRÁSOK HELYI SZABÁLYAIRÓL

Részletesebben

Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatalának Közbeszerzési Szabályzata

Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatalának Közbeszerzési Szabályzata S/69/2012 1/2012 Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatalának Közbeszerzési Szabályzata Dr. Ferenczi Mária jegyző Kelt: Kiskunhalas, 2012-01-19 1 Bevezető Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban:

Részletesebben

ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 1 Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 69/2011. (V.26.) AK Kt. Határozatával elfogadott Almásfüzitő Község Önkormányzatának

Részletesebben

12/1999. (III.23.) sz. önkor.mányzati rendelete. a közbeszerzési eljárás helyi szabályozásáról

12/1999. (III.23.) sz. önkor.mányzati rendelete. a közbeszerzési eljárás helyi szabályozásáról BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 12/1999. (III.23.) sz. önkor.mányzati rendelete a közbeszerzési eljárás helyi szabályozásáról A Budapest Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete a közbeszerzésekről szóló

Részletesebben

Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány

Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése Tanulmány ÁROP 2.f) Közbeszerzési eljárások lebonyolítása Készítette: Közigazgatási Igazgatósága

Részletesebben

5. Napirend. ./2011. (..) Képviselő testületi határozati javaslat

5. Napirend. ./2011. (..) Képviselő testületi határozati javaslat Bánk Község Önkormányzata közbeszerzés 5. Napirend./2011. (..) Képviselő testületi határozati javaslat Bánk Község Önkormányzat képviselő-testülete Központi tér és játszótér kialakítása tárgyú közbeszerzési

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Szám: 20/2016 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Készült: Tárgy: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 27-én megtartott rendes nyilvános ülésén

Részletesebben

Közbeszerzési Szabályzata

Közbeszerzési Szabályzata Abaúj Leader Egyesület Közbeszerzési Szabályzata. sz.. határozata A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése alapján az Abaúj Leader Egyesület (továbbiakban:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Preambulum: Az OTP Fáy András Alapítvány minden szakmai tevékenységét így a közbeszerzési eljárásokat is a Fáy szellemi örökség jegyében, de a jelen kor legmagasabb szakmai kihívásainak

Részletesebben

Felelős: Kovács Péter polgármester Határidő: 2014. március 5. (elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel)

Felelős: Kovács Péter polgármester Határidő: 2014. március 5. (elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel) BUDAPEST FŐVÁROS XVL KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2014. március 5-i ülésére! Készítette: Katáné Pergel Ágnes Beszerzési Irodavezető Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy:

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Véleményező bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Békés Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzatának módosítása dr. Uhrin Anna jogász Ügyrendi, Lakásügyi,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. október 13. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ...

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ... Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás...... HATÁROZAT Szám: 7/2009. (III.16.) BTT határozat Tárgy: A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanács Közbeszerzési szabályzatának elfogadása A Bakonyi

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A 77/2004. (VI.17.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban Kbt.) 6. (1) bekezdésében kapott

Részletesebben

EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Családsegítő Alapítvány 8060 Mór Bajcsy Zsilinszky u. 7. EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A Családsegítő Alapítvány a közbeszerzésekről szóló 2011.évi CVIII. törvény alapján 104/2013. (XI.14.) VM rendelet

Részletesebben

Eseti Közbeszerzési Szabályzat. közbeszerzési eljárás lefolytatására

Eseti Közbeszerzési Szabályzat. közbeszerzési eljárás lefolytatására Eseti Közbeszerzési Szabályzat közbeszerzési eljárás lefolytatására Nyúl Községi Önkormányzat a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése,

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Szám: 19/2011 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Készült: Tárgy: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 18-án megtartott rendkívüli, nyílt ülésén

Részletesebben

KISAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

KISAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA KISAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2011. 1 KISAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 1. Általános rendelkezések 1.1. Jelen szabályzat személyi hatálya kiterjed az Önkormányzat

Részletesebben

Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata

Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata "ELSŐ LÉPÉS Szociális célú városrehabilitáció Pétervásárán tárgyú, ÉMOP-3.1.1-12-2013-0013 azonosítószámú projekt közbeszerzési eljárásaira

Részletesebben

Magyar Röplabda Szövetség. Közbeszerzési Szabályzat

Magyar Röplabda Szövetség. Közbeszerzési Szabályzat Magyar Röplabda Szövetség Közbeszerzési Szabályzat A Magyar Röplabda Szövetség (továbbiakban MRSZ) Közbeszerzési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) - az alábbiak szerint állapítja meg: 1. A Szabályzat

Részletesebben

BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2/2012. (I. 26.) számú önkormányzati határozat alapján Egységes szerkezetben a 250/2015. (VI. 30.) és 691/2012. (XI. 29.) számú önkormányzati határozatokkal

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. KÖZGYŰlÉSE. 208/2014.(X.30.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. KÖZGYŰlÉSE. 208/2014.(X.30.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰlÉSE 208/2014.(X.30.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról szóló 55/2012. (111.29.) számú határozat módosításáról

Részletesebben

HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Heves Megye Közgyűlése a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések

Részletesebben

Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/2006. /III.24./ számú rendelete. a közbeszerzés helyi szabályairól

Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/2006. /III.24./ számú rendelete. a közbeszerzés helyi szabályairól Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2006. /III.24./ számú rendelete a közbeszerzés helyi szabályairól Teskánd Község Önkormányzati Képviselőtestülete a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának

Részletesebben

Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Korlátolt felelősségű társaság

Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Korlátolt felelősségű társaság Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Korlátolt felelősségű társaság BESZERZÉSI SZABÁLYZATA Ügyvezető igazgató: Jávorszky Iván A KÖZBESZERZÉSEKRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI CVIII. TÖRVÉNY ÉS AZ SZMSZ RENDELKEZÉSEIVEL

Részletesebben

ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Zsámbék Város Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás

Részletesebben

Hatályos: től

Hatályos: től MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM 2015 Hatályos: 2015.11.01-től Készítette: Szivák Ildikó gazdasági igazgató Budapest 1 Általános bevezető A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (a továbbiakban: MMKM,

Részletesebben

AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL KÉSZÍTETT ÍRÁSBELI ÖSSZEGEZÉS MINTA 1 / 10

AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL KÉSZÍTETT ÍRÁSBELI ÖSSZEGEZÉS MINTA 1 / 10 AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL KÉSZÍTETT ÍRÁSBELI ÖSSZEGEZÉS MINTA 1 / 10 TÁJÉKOZTATÓ A MINTA HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOSAN A jelen minta azzal a céllal készült, hogy segítséget nyújtson az európai uniós forrásból

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT NYUGATMAGYARORSZÁGI EGYETEM BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sopron SOPRON 2012 Tartalomjegyzék Beszerzések rendjéről szóló szabályzat... 3 I. Általános rendelkezések... 3 1. A szabályzat célja... 3 2.Alapelvek...

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat. Közbeszerzési szabályzata

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat. Közbeszerzési szabályzata (Módosítással egységes szerkezetben foglalt szöveg. Hatályos 2013. április 25. napjától) Módosításra került a Képviselő-testület 202 /2013.(IV.25.) Kt. számú határozatával. Pusztaszabolcs Város Önkormányzat

Részletesebben

Herend Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzata. Fejezet. Bevezető rendelkezések

Herend Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzata. Fejezet. Bevezető rendelkezések A szabályzat célja Herend Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzata I. Fejezet Bevezető rendelkezések A közbeszerzési szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) megalkotásának

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. 1181 Budapest, Üllői út 423. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: A Városgazda XVIII. kerület

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának és Intézményeinek. Közbeszerzési szabályzat

Dunaalmás Község Önkormányzatának és Intézményeinek. Közbeszerzési szabályzat Dunaalmás Község Önkormányzatának és Intézményeinek Közbeszerzési szabályzat Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testülete által a 52/2017. (IV.26.) határozattal elfogadásra került Hatályos: 2017.

Részletesebben

A Dorogi Városüzemeltetési Nonprofit Kft. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

A Dorogi Városüzemeltetési Nonprofit Kft. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Dorog, Város Képviselő-testületének Gazdasági, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ELNÖKÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2009. április 24-i ülésére Tárgy: A Dorogi Városüzemeltetési

Részletesebben

BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV 2010 Borsodszirák, 2010. április 15. TARTALOM 1. A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK TERVEZÉSE ÉS ELŐKÉSZÍTÉSE...3 1.1. KÖZBESZERZÉSI TERV ELKÉSZÍTÉSE

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A 20/2012. (IV. 25.) Többcélú Társ. hat. 1. számú melléklete Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás 6200 Kiskőrös, Petőfi tér 2. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT 2012. Tartalomjegyzék PREAMBULUM...3 I. A KÖZBESZERZÉSI

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Megbízási keretszerződés feladatírói és nemzetközi

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Dorog Város Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Dorog Város Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Dorog Város Önkormányzata a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján az alábbi közbeszerzési

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: a Képviselőtestület) Kozármisleny Város Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal, valamint intézményei számára,

Részletesebben

A TÁPIÓMENTI TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS KÖZBESZEREZÉSI SZABÁLYZATA

A TÁPIÓMENTI TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS KÖZBESZEREZÉSI SZABÁLYZATA A TÁPIÓMENTI TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS KÖZBESZEREZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzések szabályairól szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (továbbiakban: Kbt.) 6. -ának megfelelően a közbeszerzési feladatok végrehajtása

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-5/2007. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 67/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Önkormányzat

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT 1. kiadás 1. módosítás 1. oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa a 30-2010/2011. (2011.06.07.) sz. határozatával 2011.06.07-én jóváhagyta, hatályos 2011.06.08-tól. módosítások: - A

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Konri. rendelet (a továbbiakban: Avr.) 13. ~ (2) bekezdés b) pontjának előírásai alapján a Karcag Városi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2016. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Melléklet a 16/2016.(II.11.) határozathoz EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS AZ EDELÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2016. A szabályzat célja EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS AZ EDELÉNYI

Részletesebben

BUGAC NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

BUGAC NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA BUGAC NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Bugac Nagyközség Önkormányzata a 2010. május 5-én tartott ülésén fogadta el a /2010. KT.sz. határozatával. Hatályos: 2010. május 6. Heródekné

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Mátészalka Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának egységes szerkezetű KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2017. 1 Tartalomjegyzék I. FEJEZET... 3 A szabályzat célja... 3 II. FEJEZET... 3 Értelmező rendelkezések...

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Simontornya Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 27. (1) bekezdése alapján a Kbt. céljainak biztosítása,

Részletesebben

- Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés április 16.

- Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés április 16. - Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés 2010. április 16. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési

Részletesebben

Gombai Polgármesteri Hivatal

Gombai Polgármesteri Hivatal Gombai Polgármesteri Hivatal 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel: (29) 433-927 Fax: (29) 433-894 e-mail: hivatal@gomba.hu 271/2015. (XI. 26.) képviselő-testületi határozat melléklete A közbeszerzésekről szóló

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.) 6. (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével Újfehértó Város

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Közbeszerzési szabályzata

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Közbeszerzési szabályzata Vámosszabadi Község Önkormányzat Közbeszerzési szabályzata Hatályos: 2013. április 1. napjától Jóváhagyta: dr. Torma Viktória jegyző Vámosszabadi Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2011. évi

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT

POLGÁRMESTER JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT az építési beruházások, szolgáltatás megrendelések és árubeszerzések előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló többször

Részletesebben

Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás NAPIREND SORSZÁMA: 1. MELLÉKLET: - TÁRGY: A Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás és a Re-Kom Nonprofit Kft. között létrejött közfeladat-ellátási szerződés módosítása

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉS A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL A 2018. A szabályzat célja SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉS A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL A I. Fejezet Bevezető

Részletesebben

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Rábapatona Község Önkormányzatának BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. szeptember 15-től TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szabályzat célja 2. A szabályzat hatálya 3.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készült a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján Készítette: Csabaszabadi Község Önkormányzata TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Közbeszerzési Szabályzat

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sátoraljaújhely Város Önkormányzata valamint Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala - mint ajánlatkérı - közbeszerzési eljárásai elıkészítésének, lefolytatásának

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 196/2018. (Xl.29.) számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 196/2018. (Xl.29.) számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 196/2018. (Xl.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról szóló 369/2016. (Xll.29.) számú határozat módosításáról

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5219-4/2016. 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes,

Részletesebben

25/2012. (II. 28. ) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának elfogadása

25/2012. (II. 28. ) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának elfogadása 25/2012. (II. 28. ) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának elfogadása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatát

Részletesebben

követően küldi meg - a Kbt-ben meghatározottak szerint - a jogsértéssel kapcsolatos tájékoztatást. Záró rendelkezés

követően küldi meg - a Kbt-ben meghatározottak szerint - a jogsértéssel kapcsolatos tájékoztatást. Záró rendelkezés követően küldi meg - a Kbt-ben meghatározottak szerint - a jogsértéssel kapcsolatos tájékoztatást. XI. Záró rendelkezés Jelen Szabályzat 2008. szeptember 18. napján lép hatályba, a Szabályzatban foglaltakat

Részletesebben