PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET"

Átírás

1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Baranya Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 17. -a, továbbá a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet a alapján, A támogatás célja: nyílt jellegű PÁLYÁZATOT HIRDET álláskeresők vállalkozóvá válásának elősegítésére. Legalább egy hónapja folyamatosan nyilvántartott álláskeresők, rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyek önfoglalkoztatásának elősegítése beruházási célú támogatással. A pályázaton részt vehet: - aki a pályázat benyújtását közvetlenül megelőzően - beleértve a pályázat benyújtásának napját is a Baranya Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalainak Foglalkoztatási Osztálya (továbbiakban: Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya) által legalább egy hónapja folyamatosan álláskeresőként nyilvántartott, - vagy rehabilitációs járadékban vagy ellátásban részesül, és vállalja önmaga foglalkoztatását munkaviszonyon kívüli tevékenységgel - a) egyéni vállalkozás (egyéni cég) keretében, vagy b.) új induló társas vállalkozás keretében, a társaság tevékenységében személyesen közreműködő tagjaként, vagy c.) már működő társas vállalkozáshoz való csatlakozással, a társaság tevékenységében személyesen közreműködő tagjaként, vagy d.) a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 3. -a 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként oldja meg. Már működő gazdasági társaságba történő belépés esetén csak az a pályázó támogatható, aki az alábbi feltételekkel rendelkező gazdasági társasághoz kíván csatlakozni: - legalább egy naptári éve létrehozott, s a hivatkozott naptári évben nem veszteséggel működik, - a pályázat benyújtásának időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt, csőd-, foglalkoztatas@baranya.gov.hu Honlap:

2 2 felszámolási, végelszámolási, vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló jogszabályban meghatározott eljárás alatt, továbbá - lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozással nem rendelkezik, és - a társaság tevékenységében személyesen közreműködő tagként kíván csatlakozni. Nem támogatható az a pályázó: - akinek a pályázata nem felel meg a vonatkozó jogszabályoknak, illetve a pályázati kiírásban megfogalmazott egyéb feltételeknek, vagy - aki a pályázatát/kérelmét akkor nyújtotta be, amikor már vállalkozónak, illetve gazdasági társaság személyesen közreműködő tagjának minősült, illetve mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, és az ebből származó bevétele elérte az Szja. tv ban meghatározott összeget, - aki nem a megjelölt adatlapon, illetve nem megfelelően (ideértve a formai és/vagy számszaki hibákat is), vagy hiányosan nyújtja be pályázatát, vagy - aki a pályázatában és/vagy a hatósági szerződés megkötése során valótlan adatot közöl (ebben az esetben az esetleg már megítélt támogatás is visszavonásra kerül), vagy - akinek az államháztartás alrendszereivel szemben (akár csak eggyel is, ideértve az elkülönített állami pénzalapokat is) lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, vagy - akinek meghatározott mértékű saját forrás nem áll rendelkezésére, továbbá azt nem igazolja, vagy arról nem nyilatkozik, vagy - aki a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja, vagy - aki a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (korábban Munkaerőpiaci Alapból) a pályázat benyújtásának hónapját megelőző három évben kapott támogatásokkal kapcsolatban vállalt kötelezettségeit nem teljesítette, illetve időarányosan nem teljesíti, vagy - aki a már működő gazdasági társaság társasági szerződésében a társaság tagjaként szerepel, vagy - aki ugyanannak a vállalkozásnak lesz tagja, melynél álláskeresővé válását, illetve rehabilitációs járadékban, rehabilitációs ellátásban részesülő személy esetében a pályázat benyújtását megelőző 3 éven belül alkalmazásában állt, vagy annak a vállalkozásnak tagja volt, - aki olyan tevékenységi körrel kíván vállalkozást működtetni, amely tevékenységet a pályázat benyújtását megelőző 3 éven belül vállalkozás formájában folytatott, - aki olyan gazdasági társaságba kíván belépni, - amely nem felel meg az Ávr ban meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek, - a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének nem tett eleget, - jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén nem minősül átlátható szervezetnek. - aki olyan gazdasági társaságba kíván belépni, amely társaságnak az államháztartás alrendszereivel szemben (akár csak eggyel is, ideértve az elkülönített állami pénzalapokat is) lejárt esedékességű tartozása van, vagy - aki olyan gazdasági társaságba kíván belépni, amely társaság a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (korábban Munkaerőpiaci Alapból) a pályázat benyújtásának hónapját megelőző három évben kapott támogatásokkal kapcsolatban vállalt kötelezettségeit nem teljesítette, illetve időarányosan nem teljesíti, vagy - aki olyan gazdasági társaságba kíván belépni, amely társaság ellen a pályázat benyújtásának időpontjában jogerős végzéssel elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási, adósságrendezési,

3 3 vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás folyik, illetve amelynek saját tőkéje előző évben negatív volt, vagy - aki a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény (továbbiakban: Knyt.) szerinti nyilatkozata alapján nem részesülhet támogatásban, vagy - aki olyan gazdasági társaságba kíván belépni, amely az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szerint nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül, vagy - akit a Knyt. megsértése miatt bármely szerv jogerősen kizárt és a kizárás tényét a honlapon közzé tették, a kizárást megállapító jogerős döntéstől számított 2 évig. A támogatás forrása: A Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészének a megyére meghatározott, e célra elkülönített pénzügyi kerete ,-Ft. A támogatás formája és mértéke: 1. Legfeljebb 2 millió Ft vissza nem térítendő tőkejuttatás pályázat alapján, amely nem haladhatja meg az összes beruházási költség nettó értékének 80%-át, vagy az általános forgalmi adót (ÁFA) is tartalmazó érték 80%-át, amennyiben a támogatottnak a támogatásból finanszírozott beszerzése kapcsán ÁFA levonási joga nincs. A támogatás az ÁFA levonási joggal rendelkező pályázók esetében a beruházás nettó (ÁFA nélküli) költségéhez igényelhető, az ÁFA levonási joggal nem rendelkező pályázók esetében az ÁFA összegét is tartalmazó beruházás költségéhez igényelhető. (Az igényeltnél kisebb összegű támogatás is megítélhető.) 2. Legfeljebb 6 hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő vissza nem térítendő támogatás kérelembenyújtás alapján. A kérelem benyújtásakor hatályos minimálbér az irányadó a támogatás megállapításánál. A 2. pontban szereplő támogatási forma csak a tőkejuttatásos támogatással együtt igényelhető! A támogatás igénybevételének feltételei: A támogatást az a pályázó igényelheti, aki: - rendelkezik a vállalkozás pénzügyi és piaci megalapozottságát bemutató, alátámasztó 3 éves üzleti tervvel, és - rendelkezik a vállalkozás indításához - a beruházás bruttó összköltségének legalább 20 százalékát elérő - saját forrással, készpénzzel, melynek rendelkezésre állását nyilatkozat formájában igazolja. (Nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás alrendszereiből kapott más támogatás, bankhitel.) - vállalja, hogy a hatósági szerződésben megjelölt időpontig tevékenységét (a létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat) megkezdi. A pályázó ezen időszak alatt az Flt. 58. (5) bekezdés a) pontjában meghatározott munkaviszonyt nem létesíthet, - rendelkezik anyagi biztosítékkal, mely lehet: Magyarország területén fekvő, per-, teher-, a szolgalommentes, forgalomképes ingatlan, melynek értéke az igényelt támogatási összeg legalább 150%-a (pl. üzlet, garázs, zárt kert felépítménnyel, erdő, szőlő, gyümölcsös, telek, nyaraló, stb.). Nem fogadható el biztosítékként lakóingatlan. Az ingatlan egésze szolgálhat fedezetül. Ingatlan fedezet felajánlásához

4 4 o 30 napnál nem régebbi eredeti földhivatali tulajdoni lap másolat-szemle, o érvényes, hivatalos eredeti értékbecslés szükséges (melynek az 54/1997. (VIII.1.) FM rendeletben és a 25/1997. (VIII.1.) PM rendeletben előírt tartalmi követelményeknek meg kell felelnie), melyet a pályázathoz kell csatolni. Az ingatlan első ranghelyű jelzálogjoggal történő megterheléséről a kormányhivatal hivatalból gondoskodik. A jelzálogjog bejegyzésének költségeit a pályázónak kell viselnie. Abban az esetben, ha a támogatásban részesített Pályázó és a biztosítékul szolgáló ingatlan tulajdonosa (a továbbiakban: Zálogkötelezett) eltér, a zálogkötelezettnek mint harmadik személy, akinek jogát, jogos érdekét a hatósági szerződés érinti írásban nyilatkoznia kell, hogy hozzájárul a hatósági szerződés megkötéséhez, az ingatlan megterheléséhez. A tőkejuttatás 120 %-ának megfelelő feltétel nélküli és visszavonhatatlan bankgarancia. A pályázathoz az ígérvény csatolása szükséges. A biztosítékok a fent felsoroltak kombinálásával is teljesíthetőek. A támogatás a vállalkozással közvetlen kapcsolatban álló alábbi tételekre igényelhető: - Tárgyi eszközök (pl. gépek, technológiai, műszaki, irodai berendezések, felszerelések, ügyviteli és számítástechnikai eszközök, szoftverek, haszon - és mezőgazdasági haszongépjárművek, tenyészállatok) beszerzéséhez, melyek a vállalkozási tevékenységet tartósan, legalább 1 éven túl szolgálják. (Tenyészállatnak kell tekinteni azokat az állatokat függetlenül attól, mennyi ideig szolgálják a vállalkozási tevékenységet -, amelyek a tenyésztés, a tartás során leválasztható terméket termelnek, s az ezen termékek értékesítéséből vagy a tenyészállatok egyéb hasznosításából megtérülnek a tartási költségek.) A pályázat keretében nyújtott támogatási összegből vásárolt tárgyi eszközök egyedi, minimális értéke Ft. (Az elszámolható költséget szokásos piaci áron¹ kell figyelembe venni, ha az a kedvezményezett és a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő személy között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.) Közeli hozzátartozók (házastárs, egyenes ágbeli rokon, örökbefogadott, mostoha-, és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha-, és nevelőszülő, valamint testvér) közötti eszközvásárlás nem támogatható. - A vállalkozás beindításához szükséges - megfelelő felépítménnyel rendelkező ingatlan (műhely, üzlet, iroda) a benne lévő használati, berendezési tárgyak nélkül, valamint telek, földterület (pl. erdő, ültetvény, mezőgazdasági művelésre alkalmas) vásárlásához. Közeli hozzátartozók (házastárs, egyenes ágbeli rokon, örökbefogadott, mostoha-, és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha-, és nevelőszülő, valamint testvér) közötti ingatlanvásárlás nem támogatható. - A vállalkozás profiljához illeszkedő építési, bővítési, felújítási, korszerűsítési, átalakítási beruházáshoz. A felújítási, korszerűsítési és átalakítási beruházásokra a támogatási összeg legfeljebb 10%-a fordítható. - Egyéb költségekhez (kizárólag forgóeszköz, valamint indulókészlet vásárlása), melyre a teljes fejlesztési költség legfeljebb 25 %-a fordítható. (Az elszámolható költséget szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a kedvezményezett és a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő személy között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.)

5 5 - Már működő társas vállalkozáshoz csatlakozás esetén csak tárgyi eszközvásárlást támogat a Baranya Megyei Kormányhivatal. Nem támogatott költségek: - Lízing, valamint részletfizetési konstrukcióban történő beruházásra, - továbbá hatósági díjak, illetékek, gazdasági társaságok alapításának költségére, üzletrészvásárlásra, törzstőke emelésre, - reklámköltségekre, - személygépjármű (kivéve, ha a vállalkozás profilja személyszállítás, vagy gépjárművezetői oktatás) vásárlására, - bérleti jog megszerzésére, - lakóingatlan, vagy bármilyen, lakás céljára felhasználható ingatlan vásárlására, - a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beszerzésre, beruházásra. (Megkezdettnek minősül a beszerzés az adásvételi szerződés keltével, az eladó által kiállított számla dátumával, építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzéssel.) - Forgóeszköz vásárlásra, amennyiben annak költsége az Egyéb költségek pontban meghatározott mértéket meghaladja. (A teljes fejlesztési költség 25%-a.) Nem támogatott tevékenységek: - piaci és mozgó árusítás, - ügynöki tevékenység, - használt cikk (cipő, ruha, műszaki áru) kereskedelem, - ún. egyszámlás vállalkozások, pl. vagyon és biztonsági őr, pénzügyi-, biztosítási tanácsadó, befektetési tanácsadó, - web áruház létrehozása, - munkaerő-kölcsönzés, vagy magán munkaközvetítés. A támogatás igénybevételének egyéb feltételei: Támogatás nyújtható annak a pályázónak, aki: - a beruházást, a pályázat benyújtását követően kezdi meg, - vállalja önmaga foglalkoztatását a hatósági szerződés megkötésétől számított legalább 3 évig, mely időszak alatt a pályázó az Flt. 58. (5) bekezdés a) pontjában meghatározott munkaviszonyt az önfoglalkoztatási jogviszonya mellett nem létesíthet, - a támogató döntés közlését követő 30 naptári napon belül hatósági szerződést köt a Baranya Megyei Kormányhivatallal, - legkésőbb a hatósági szerződés megkötéséig csatolja a vállalkozás alapítására vonatkozó és a tevékenység megkezdéséhez szükséges dokumentumokat, a bejelentési kötelezettséggel járó egyéni vállalkozás létrehozása esetén a vállalkozói igazolványt, a vállalkozói tevékenység megkezdését igazoló a évi CXV. törvény 9. -a szerinti igazolást, mezőgazdasági őstermelői tevékenység esetében a mezőgazdasági őstermelői igazolványt és annak betétlapját, valamint a NAV által kiállított igazolást, mely alapján tevékenységét főállású őstermelőként végzi, gazdasági társaság esetén - a társaságot bejegyző cégbírósági végzést/ változás bejelentést tartalmazó végzést, vagy

6 6 - társasági szerződés (alapító okirat) munkaadó által elkészített olyan másolatát, amelyet a munkaadó az eredetivel mindenben megegyező és a kiállítás napja óta nem változott jelzéssel, és az aláírási címpéldánynak megfelelően aláírással és annak léte esetén pecséttel lát el, - igazolást a cégbejegyzés iránti kérelem benyújtásáról, - a cégjegyzésre jogosult személy eredeti aláírási címpéldányát vagy annak munkaadó által az eredetivel mindenben megegyező felirattal és az aláírási címpéldánynak megfelelő aláírással és annak léte esetén pecséttel ellátott másolatát, - a T1041 jelű biztosítotti adatbejelentőt csatolja, - vállalja, hogy a támogatás fogadására, pénzforgalmának lebonyolítására, illetve a visszafizetések teljesítéséhez a hatósági szerződés megkötéséig vállalkozói bankszámlát nyit, - vállalja, hogy a vállalkozói bankszámlájára azonnali beszedési megbízást (inkasszót) engedélyez, - vállalja, hogy a hatósági szerződésben részletezett időpontig a beruházást megvalósítja, a költségekkel elszámol, illetve tevékenységét megkezdi, - vállalja, hogy a beszerzendő eszközöket piaci feltételek mellett, harmadik féltől vásárolja, melyeket legalább három évig a támogatásban részesülő létesítményben használ, - vállalja, hogy a beszerzett eszközöket eszköznyilvántartásba veszi, és a Számviteli törvény a szerinti értékcsökkenést alkalmazza, - vállalja, hogy a kérésére a pályázat érdemi elbírálásához az előírt kötelező mellékleteken túl egyéb iratot is (pl. előzetes elvi szakhatósági engedélyek, szándéknyilatkozatok, bérleti előszerződés, adásvételi előszerződés) becsatol. - a támogatás felhasználása során vállalja amennyiben a közbeszerzés kötelező feltételei fennállnak - a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok betartását. - több pályázót érintő új társult vállalkozás létrehozása esetében a pályázatokat egyenként, külön-külön kell benyújtani. Ebben az esetben minden pályázatban hivatkozni kell arra, hogy a társult vállalkozásnak kik a további tagjai. - a pályázatban megjelölt összegnél kevesebb támogatás megállapítása esetén kötelezettséget vállal arra, hogy a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetét pótolja, és a pályázatban szereplő beruházást változatlan formában megvalósítja, vagy a beruházás megvalósítására vonatkozó tervét a rendelkezésre álló összegek figyelembevételével átdolgozza, és csökkentett formában valósítja meg. - vállalja, hogy a vállalkozási vagy mezőgazdasági őstermelői tevékenységének megszűnését követő öt munkanapon belül bejelentési kötelezettségének eleget tesz, - a által lebonyolított kérdőíves nyomon követéses vizsgálatban (monitoringban) részt vesz. A rendelkezésre álló forrást meghaladó támogatási igény beérkezése esetén az igényeltnél kisebb összegű támogatás is odaítélhető, illetve a pályázat forráshiány miatt elutasítható. A támogatás folyósítása: A támogatás a kötött hatósági szerződés aláírása után - a támogatás fedezeteként felajánlott biztosítékokra vonatkozó szabályok figyelembe vételével (a jelzálogjog bejegyzéséről szóló határozat, illetve bankgarancia) - az alábbiak szerint kerül folyósításra: - A támogatás összege a bemutatott eredeti dokumentumok (eszközvásárlás esetén: a kiegyenlített, benyújtott számla vagy adásvételi szerződés, valamint a pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki terhelési értesítés, vagy banki igazolás az átutalásról, vagy

7 7 kiadási pénztárbizonylat) alapján, a hatósági szerződésben meghatározott támogatási mértékben a Magyar Államkincstáron keresztül kerül utalásra a támogatott vállalkozói bankszámlájára. - A pályázó indokolt esetben egy alkalommal támogatási előleget igényelhet. Az igényt már a pályázat benyújtásakor írásban jelezni kell. Az előleg folyósításáról a Baranya Megyei Kormányhivatal mérlegelési jogkörben dönthet. Az előleg összege legfeljebb a megítélt támogatás 50%-a lehet, amelyet a Baranya Megyei Kormányhivatal a szerződés megkötését követő 30 napon belül utal a támogatott részére. Előleg kapcsolt fedezet esetén nem vehető igénybe. Az előleg elszámolásának szabályait a hatósági szerződés tartalmazza. - A támogatás folyósításához a pályázat benyújtását követő naptól november 30. napjáig kiállított eredeti bizonylatok fogadhatóak el. - A támogatás folyósításának további feltétele ingatlanfedezet esetén a jelzálogjog bejegyzéséről szóló földhivatali határozat a Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának történő megküldése. A szerződésszegés jogkövetkezményei: Ha a támogatott a hatósági szerződésben foglaltakat megszegi, nem, vagy csak részben teljesíti, a támogatást a visszakövetelés időpontjában hatályos, a kötelezettségszegés napjától a visszakövetelésről rendelkező határozat meghozatalának napjáig a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 132. (2) bekezdése szerint kiszámított késedelmi pótlékkal növelt összegben kell visszafizetni. Amennyiben a kötelezett visszafizetési kötelezettségének a visszakövetelésről rendelkező határozatban megjelölt határidőig nem tesz eleget, e határidő elmulasztásának napjától a befizetés napjáig a támogatás összegének alapulvételével kiszámított késedelmi pótlékot is köteles fizetni. Ha a támogatott nem tesz eleget a hatósági szerződésben rögzített tájékoztatási kötelezettségének, illetve akadályozza az ellenőrzést, rendbírsággal sújtható. A pályázat benyújtásának módja: A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS-ban és a pályázat kötelező mellékletei címszóban foglaltaknak megfelelően készített pályázatokat 1 eredeti példányban, valamennyi oldalt aláírva, és CD-n (szerkeszthető formátumban) a kötelező mellékletekkel felszerelve, összefűzve, kizárólag postai úton lehet benyújtani, melyet tértivevénnyel feladott küldeményként kell továbbítani a következő címre: Baranya Megyei Kormányhivatal 7621 Pécs, Király u. 46. Amennyiben a pályázó a 6 havi kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő vissza nem térítendő támogatást is igényli, úgy az erre vonatkozó kérelmet a hozzá tartozó adatlapokkal és nyilatkozatokkal együtt a tőkejuttatás támogatására benyújtott pályázatához mellékelve, azzal együtt, egy borítékban postázza Baranya Megyei Kormányhivatal a címére. A benyújtás időpontjának a küldeményen szereplő a pályázó által igazolható - postára adás dátuma számít.

8 8 A benyújtás határideje: október 9. A pályázatok elbírálásáról a Baranya Megyei Kormányhivatal a vezetőjének szakmai javaslatára a Kormánymegbízott mérlegelési jogkörben, a pályázat benyújtás határidejétől számított 30 napon belül dönt. A támogatási döntésről a Foglalkoztatási Főosztály írásban értesíti a pályázót a döntés meghozatalát követő 15 napon belül, melyben részletesen rögzítésre kerülnek a támogatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek. A pályázatot a részletes pályázati egységcsomagban foglaltak szerint kell összeállítani, amely térítésmentesen vehető át a Baranya Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalainak Foglalkoztatási Osztályain, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal án, ahol a pályázattal kapcsolatban további információ kérhető, illetve kinyomtatható a valamint a honlapokról. A pályázati felhívás módosítása, visszavonása: A Baranya Megyei Kormányhivatal fenntartja a jogot a pályázati felhívás módosítására, visszavonására. Amennyiben az önfoglalkoztatóvá válás támogatására fordítható pénzügyi keret időközben kimerül, arról a Baranya Megyei Kormányhivatal közleményt tesz közzé. Hiánypótlás: Az a pályázat, amely nem felel meg a pályázati felhívás jogszabályi feltételeinek, elutasításra kerül. Az a pályázat, amely határidőn túl érkezik be, érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül. A formai szempontból hiányos pályázatok esetében hiánypótlást kizárólag a pályázatot elbíráló Baranya Megyei Kormányhivatal kezdeményezhet. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 70. (3) bekezdése értelmében, ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiánypótlásra, és a hibák, hiányosságok olyan jellegűek, hogy azok a hiánypótlás során pótolhatók, a támogató megfelelő határidő kitűzésével - a hibák, hiányosságok egyidejű megjelölése mellett - felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. A pályázó a hiányosságot a felszólításról szóló értesítés átvételétől számított 8 napon belül köteles pótolni. Ha a pályázó a hiánypótlást is hibásan, hiányosan teljesíti, a hiányosságokat nem pótolja a felszólításban meghatározott határidőn belül, a hibás, hiányos pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasítható. A 6 havi kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő vissza nem térítendő támogatás iránt kérelemre indult eljárás esetén a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. tv. (továbbiakban: Ket.) hiánypótlásra vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

9 Támogatási javaslat, támogatásról szóló döntés: 9 Ha a pályázat a jogszabályi feltételeknek megfelel, a Baranya Megyei Kormányhivatal megvizsgálja a támogatásra vonatkozó mérlegelési szempontokat, és figyelembe veszi: - a munkaerő-kereslet és - kínálat helyi jellemzőit, - a térség/kistérség foglalkoztatási helyzetét és munkanélküliségi mutatóit, - az álláskeresők munkához jutási esélyeit, - a pályázó állami foglalkoztatási szervvel való korábbi együttműködésének tapasztalatait. Jogorvoslati eljárások: A mérlegelési jogkörben hozott döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. Egyéb esetben (ha a kérelem elutasítására a jogszabályban meghatározott feltételek hiánya miatt került sor, vagy a határozatot hozó szerv a mérlegelési jogkör gyakorlására irányadó jogszabályban meghatározott szabályokat megsértette) a támogatásról szóló döntés ellen a pályázó jogorvoslati jogával élhet. A fellebbezést a támogatási döntésről szóló írásbeli értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül, írásban a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (1051 Budapest, József nádor tér 2-4.) címzett, de a Baranya Megyei Kormányhivatal ához (7621 Pécs, Király u. 46.) két példányban lehet benyújtani. A 6 havi kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő vissza nem térítendő támogatás iránt kérelemre indult eljárás esetén a Ket. fellebbezésre vonatkozó rendelkezései az irányadóak, így a fellebbezést a Baranya Megyei Kormányhivatal ához címezve (7621 Pécs, Király u. 46.) az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályához két példányban lehet benyújtani. Pécs, augusztus 17. Baranya Megyei Kormányhivatal

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET MUNKAÜGYI KÖZPONTJA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET MUNKAÜGYI KÖZPONTJA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET MUNKAÜGYI KÖZPONTJA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Tolna Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Támogatás szakmai iránya. Megvalósítandó cél. Kedvezményezettek

PÁLYÁZAT. Támogatás szakmai iránya. Megvalósítandó cél. Kedvezményezettek PÁLYÁZAT Program neve Támogatás szakmai iránya Megvalósítandó cél Kedvezményezettek Kizáró okok Munkaerő-piaci Alap Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő tőkejuttatás támogatás igénybevételére A

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV.

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásra (NFA-DECFA-VVT-2018.) (1.sz. módosítás) A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET álláskeresők önfoglalkoztatását elősegítő támogatás igénybevételére A támogatás célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET álláskeresők önfoglalkoztatását elősegítő támogatás igénybevételére A támogatás célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban:

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresık önfoglalkoztatóvá válásának támogatására A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére. M u n k a ü g y i K ö z p o n t j a PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

Részletesebben

Pályázati úton igényelhető tőkejuttatás támogatás

Pályázati úton igényelhető tőkejuttatás támogatás 2017. évre szóló PMKH/1244/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásra (vissza nem térítendő tőkejuttatás támogatás) Pest Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: PMKH)

Részletesebben

11. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

11. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 11. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás pályázati felhívásának szabályairól

TÁJÉKOZTATÓ. az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás pályázati felhívásának szabályairól TÁJÉKOZTATÓ az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás pályázati felhívásának szabályairól A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: kormányhivatal) a vállalkozóvá válás elősegítésére

Részletesebben

2016. évre szóló TVI/264/2/(2016) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2016. évre szóló TVI/264/2/(2016) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016. évre szóló TVI/264/2/(2016) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásra (vissza nem térítendő tőkejuttatás támogatás) Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban:

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresık vállalkozóvá válását elısegítı támogatására A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (a továbbiakban: munkaügyi központ) a

Részletesebben

Csongrád Megyei Kormányhivatal PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Csongrád Megyei Kormányhivatal PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Csongrád Megyei Kormányhivatal 2016. évre szóló PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Csongrád Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: kormányhivatal) a foglalkoztatás elősegítéséről

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 17.,

Részletesebben

2017. évre szóló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és TÁJÉKOZTATÁS vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (tőkejuttatás) elnyerésére

2017. évre szóló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és TÁJÉKOZTATÁS vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (tőkejuttatás) elnyerésére 2017. évre szóló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és TÁJÉKOZTATÁS vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (tőkejuttatás) elnyerésére Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: BFKH) a foglalkoztatás elősegítéséről

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 17.,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÁLYÁZATOT HIRDET a Postapartner program keretében vállalkozóvá válást elısegítı támogatások igénybevételére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÁLYÁZATOT HIRDET a Postapartner program keretében vállalkozóvá válást elısegítı támogatások igénybevételére Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S 5. sz. melléklet P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására A megyei (fővárosi) kormányhivatal munkaügyi szakigazgatási szervei (a továbbiakban: megyei munkaügyi

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S P Á L Y Á Z A T O T H I R D E T

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S P Á L Y Á Z A T O T H I R D E T B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Kormányhivatal) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.

Részletesebben

2015. évre szóló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és TÁJÉKOZTATÁS vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (tőkejuttatás) elnyerésére

2015. évre szóló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és TÁJÉKOZTATÁS vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (tőkejuttatás) elnyerésére 2015. évre szóló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és TÁJÉKOZTATÁS vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (tőkejuttatás) elnyerésére A Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: BFKH) a foglalkoztatás elősegítéséről

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) p á l y á z a t o t h i r d e t n e k

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) p á l y á z a t o t h i r d e t n e k P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) rövid időtartamú közfoglalkoztatás támogatására A megyei (fővárosi) kormányhivatal munkaügyi szakigazgatási szervei (a továbbiakban:

Részletesebben

- akit a járási hivatal álláskeresőként nyilvántart, vagy amennyiben a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet

- akit a járási hivatal álláskeresőként nyilvántart, vagy amennyiben a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet Ügytípus megnevezése: VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS TÁMOGATÁSA LEGFELJEBB HAT HÓNAP IDŐTARTAMRA Ügytípus leírása: Az Flt. 17. -a, illetve a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 10. (1) bekezdése alapján az álláskeresők

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S. országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/2 nemzeti parkok számára

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S. országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/2 nemzeti parkok számára P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/2 nemzeti parkok számára A Nemzetgazdasági Minisztérium m e g h í v á s o s p á l y á z a t o t h i r d e t regisztrált

Részletesebben

2018. évre szóló PMKH/2033/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. évre szóló PMKH/2033/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. évre szóló PMKH/2033/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásra (vissza nem térítendő tőkejuttatás támogatás) A Pest Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: PMKH)

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek)

Új Szöveges dokumentum. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek) Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek) TÁJÉKOZTATÓ a foglalkozatás bővítését szolgáló támogatásról (bértámogatás) hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatása esetén

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI ADATLAP. A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában elnevezésű munkaerőpiaci program

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI ADATLAP. A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában elnevezésű munkaerőpiaci program Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A pályázat beérkezett: A pályázat sorszáma: (BMMK tölti ki) iktatószám: Pályázó szervezet neve: PÁLYÁZATI ADATLAP A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában

Részletesebben

2019. évre szóló PMKH/3323/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2019. évre szóló PMKH/3323/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2019. évre szóló PMKH/3323/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásra (vissza nem térítendő tőkejuttatás támogatás) A Pest Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: PMKH)

Részletesebben

II. A munkaadó kötelezettségei

II. A munkaadó kötelezettségei A Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.3. Út a munka világába elnevezésű program (továbbiakban: TÁMOP 1.1.3. program) keretében nyújtott HELYKÖZI UTAZÁS TÁMOGATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 1

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015. évi konferencia- és kiadvány-támogatására 1. A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások

Foglalkoztatási támogatások Foglalkoztatási támogatások Projektek Az Európai Unió támogatásával és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közreműködésével megvalósuló programok: 1. Ifjúsági Garanciarendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci

Részletesebben

országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/8 magán erdőgazdálkodók számára n y í l t p á l y á z a t o t h i r d e t

országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/8 magán erdőgazdálkodók számára n y í l t p á l y á z a t o t h i r d e t P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Nemzetgazdasági Minisztérium országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/8 magán erdőgazdálkodók számára n y í l t p á l y á z a t o t h i r d e t regisztrált

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe Civil szervezetek támogatása 216 Név Adószám Székhely Számlaszám Telefonszám Alapítás Képviselője Pályázó adatai Pályázat címe Megvalósítás ideje Teljes összeg Támogatás összege #HIÁNYZIK Össz pontszám

Részletesebben

MUNKAHELYTEREMTÉS 2011. 2011.02.18.

MUNKAHELYTEREMTÉS 2011. 2011.02.18. MUNKAHELYTEREMTÉS 2011. 2011.02.18. Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására 1. Pályázat célja Új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása elsősorban

Részletesebben

P ÁL Y ÁZ AT I F E L H Í V ÁS. Ál l á s k e r e sők vállalkozóv á v á l á s á t e lőseg í tő támo g a t á s i g é nyb e v é t e l é r e

P ÁL Y ÁZ AT I F E L H Í V ÁS. Ál l á s k e r e sők vállalkozóv á v á l á s á t e lőseg í tő támo g a t á s i g é nyb e v é t e l é r e P ÁL Y ÁZ AT I F E L H Í V ÁS Ál l á s k e r e sők vállalkozóv á v á l á s á t e lőseg í tő támo g a t á s i g é nyb e v é t e l é r e T AR T AL O M J E G Y Z É K 1. A Felhívás.5 2. Pályázatra vonatkozó

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2013. (03.27.) Öh. sz.

Részletesebben

I. A támogatás nyújtásának alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések különösen:

I. A támogatás nyújtásának alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések különösen: A.../2010. (XII..) KORM. RENDELET 9. -ÁBAN MEGHATÁROZOTT, ÁTMENETI INTÉZKEDÉS KERETÉBEN NYÚJTOTT KÖZFOGLALKOZTATÁS TÁMOGATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI I. A támogatás nyújtásának alapjául szolgáló

Részletesebben

Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (a továbbiakban: Munkaügyi Központ) a foglalkoztatás elősegítéséről

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Esély Itthon Kisteleken című EFOP-1.2.11-16-2017-00004 azonosító számú pályázat keretében nyújtandó Fiatalok helyben maradását ösztönző támogatás elnyerésére Kistelek Város Önkormányzata

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók Pályázat Program neve: Program kódja: Gazdaságfejlesztési Operatív Program GOP-2012-2.2.4 Támogatás szakmai iránya: Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahely teremtési képességének támogatása Megvalósítandó

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt jellegű PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt jellegű PÁLYÁZATOT HIRDET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Baranya Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (továbbiakban: Flt.) 17. -a, valamint a foglalkoztatást elősegítő

Részletesebben

Pályázati feltételek:

Pályázati feltételek: Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben

TERVEZET a Vállalkozás Fejlesztési Bizottság javaslataival kibővítve. Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Vállalkozás Fejles...

TERVEZET a Vállalkozás Fejlesztési Bizottság javaslataival kibővítve. Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Vállalkozás Fejles... 1 / 7 TERVEZET a Vállalkozás Fejlesztési Bizottság javaslataival kibővítve Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Vállalkozásfejlesztési Alap szabályzata I. 1. Az Alap rendelkezésére álló összegét

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:...

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Gazdálkodási formakód 2 : A kérelmező jogállása: Amatőr

Részletesebben

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Csongrád Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet Csongrád

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: hatályos: 2015.08.18 - A legalább

Részletesebben

Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány

Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány Otthonteremtési támogatási pályázat Pályázati kiírás 2019 PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány Kuratóriuma ezennel kiírja Otthonteremtési Támogatási Pályázatát

Részletesebben

A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2017. év A meghirdetés dátuma: 2017. MÁJUS 22. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak

Részletesebben

A szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzés támogatásának általános szerződési feltételei

A szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzés támogatásának általános szerződési feltételei A szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzés támogatásának általános szerződési feltételei I. A támogatás nyújtásának alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések különösen:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. PÁLYÁZATI KIÍRÁS helyi civil szervezetek támogatására Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 16/2013. (XI.28) önkormányzati rendeletének 6.

Részletesebben

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra)

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra) 1. sz. melléklet Pályázati felhívás Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet pályázati úton támogatott sportszervezetek (kiemelt és nem kiemelt sportágak), valamint utánpótlást-nevelés fejlesztést

Részletesebben

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás: 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát Füzesabony Város Önkormányzata ezennel kiírja 2018. évi Ösztönző pályázatát 1. A pályázat célja Önkormányzatunk kiemelt fontosságú feladatának tekinti a fiatalok helyben tartását, helyben maradását. Ahhoz,

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI TÁMOP 1.1.1-08/1-2008-0001 9. sz. melléklet A Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése elnevezésű program (továbbiakban:

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E az újpesti kisvállalkozások gazdaságfejlesztési támogatásáról (T E R V E Z E T) Budapest Főváros

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

Munkaügyi Központ Tájékoztató a feladatról, tevékenységről

Munkaügyi Központ Tájékoztató a feladatról, tevékenységről Munkaügyi Központ Tájékoztató a feladatról, tevékenységről - a felnőttképzési intézmények nyilvántartásba vétele ügyintézéshez szükséges dokumentumok: bejelentés (nyomtatvány), tájékoztató eljárási illeték:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a pályázatot hirdet Jegyzetelő szolgáltatás támogatása felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók érdekében (kód: 21221) címmel 1. A PÁLYÁZAT

Részletesebben

PÁLYÁZ ATI FELHÍVÁS. Ál l á s k e r e sők vállalkozóv á v á l á s á t e lőseg í tő támo g a t á s i g é nyb e v é t e l é r e

PÁLYÁZ ATI FELHÍVÁS. Ál l á s k e r e sők vállalkozóv á v á l á s á t e lőseg í tő támo g a t á s i g é nyb e v é t e l é r e PÁLYÁZ ATI FELHÍVÁS Ál l á s k e r e sők vállalkozóv á v á l á s á t e lőseg í tő támo g a t á s i g é nyb e v é t e l é r e Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 5600 Békéscsaba, Árpád sor

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MUNKAERŐ-PIACI SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁHOZ III év

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MUNKAERŐ-PIACI SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁHOZ III év PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MUNKAERŐ-PIACI SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁHOZ III. 2015. év A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 13/A -a, továbbá a munkaerő-piaci

Részletesebben

Pályázati felhívás a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására NFA-2013-KKV

Pályázati felhívás a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására NFA-2013-KKV Pályázati felhívás a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására NFA-2013-KKV Pályázat célja: KKV-k fejlődésének elősegítése, piaci pozíciójuk megerősítése, versenyképességük

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága a 15/2004. (V.25.) önkormányzati rendelet alapján

Részletesebben

A évi kerületi sportcélú támogatások

A évi kerületi sportcélú támogatások 1. számú melléklet BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a A 2016. évi kerületi sportcélú támogatások elnevezéssel. Csepel, 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. Általános információk:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására Biharkeresztes Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2010. évi költségvetési rendeletében elkülönített támogatási

Részletesebben

AZ ALACSONYKÜSZÖBŰ ELLÁTÁST, UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT, KRÍZISKÖZPONTOT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

AZ ALACSONYKÜSZÖBŰ ELLÁTÁST, UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT, KRÍZISKÖZPONTOT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE AZ ALACSONYKÜSZÖBŰ ELLÁTÁST, UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT, KRÍZISKÖZPONTOT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016. év A meghirdetés dátuma: 2016. december 20.

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :...

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :... PÁLYÁZATI ADATLAP 1. sz. melléklet Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:... 2. SZERVEZET CÍME:... 3. KÉPVISELÖJÉNEK NEVE:... 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA :.... 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA :.... 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:...

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (2) Általános orvosi, fogorvosi képzés esetén a bátonyterenyei lakóhely nem kötelező.

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (2) Általános orvosi, fogorvosi képzés esetén a bátonyterenyei lakóhely nem kötelező. Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Jövőnk van Bátonyterenyén felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjról Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. megnevezése:.. címe (irányító száma):. telefon/fax száma:... postacíme: adószáma: társadalombiztosítási törzsszáma:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. megnevezése:.. címe (irányító száma):. telefon/fax száma:... postacíme: adószáma: társadalombiztosítási törzsszáma:... Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének Gazdasági Bizottsága PÁLYÁZATI ADATLAP a helyi foglalkoztatottság növekedésének elősegítését, valamint a meglévő foglalkoztatotti létszám megtartását, ezáltal

Részletesebben

Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók

Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében A Kincstár feladatai Projekt előrehaladási jelentések befogadása Pénzügyi adatok rögzítése az EMIR-ben Dokumentum-ellenőrzés

Részletesebben

Megjelent a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett MPA-2010-1 Munkahelyteremtő beruházások támogatása című pályázati felhívás!

Megjelent a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett MPA-2010-1 Munkahelyteremtő beruházások támogatása című pályázati felhívás! Megjelent a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett MPA-2010-1 Munkahelyteremtő beruházások támogatása című pályázati felhívás! A pályázat alapján 1,5 milliárd Ft támogatási keretösszeg

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására A pályázat célja: a civil szervezetek 2017. évi támogatása Pályázhatnak: Hévízgyörk Község közigazgatási

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELŐTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben