Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összegezés az ajánlatok elbírálásáról"

Átírás

1 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 1073 Budapest, Erzsébet krt A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Működési folyamatok optimalizálása Erzsébetváros Önkormányzatánál című [ÁROP- 3.A ] pályázat megvalósítására irányuló szervezetfejlesztési és rendezvényszervezési tevékenység elvégzése. A projekt megvalósítása során nyertes ajánlattevő által teljesítendő feladatok a következők: A. Az ÁROP-3.A.1. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Középmagyarországi régióban című pályázatban vállalt és megvalósított intézkedések felülvizsgálata, melynek során elkészítendő 1 db a korábbi szervezetfejlesztés megvalósulását bemutató tanulmány. B. Az önkormányzati feladatok átalakulásával kapcsolatban a támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata, valamint a kiszervezett és kiszervezhető önkormányzati feladatok felülvizsgálata az új feladat-ellátási rendben. Intézményi struktúra, intézményirányítási modell kidolgozása, felülvizsgálata, átszervezése, a gazdasági társaságok tevékenységeinek hatékonyabb működésére irányuló szervezeti javaslatok kidolgozása és megvalósítása, melynek során elkészítendő, illetve megvalósítandó: 1 db támogató infrastruktúrát, szerződése kapcsolatokat bemutató tanulmány, 1 db operatív cselekvési terv és mellékletei, 1 db intézményirányítási modell, 8 db beszámoló jelenléti ívekkel, 1 db dokumentált javaslat, 8 db rendezvény megszervezése. C. A fenntartható gazdálkodás és költségvetési egyensúly megteremtését szolgáló strukturális változtatások, ezzel összefüggésben az önkormányzat rövid- és középtávú költségvetési helyzetének, finanszírozási struktúrájának értékelése, valamint a költségcsökkentés, hatékonyságnövelés rövid, közép- és hosszú távú opcióinak és stratégiájának kidolgozása és a legnagyobb potenciállal rendelkező opciók meghatározása, melynek során elkészítendő, illetve megvalósítandó: 8 db beszámoló jelenléti ívekkel, 1 db a hatékonyságnövelés lehetőségeit bemutató tanulmány, 1 db koncepció, 8 db rendezvény megszervezése. D. Önkormányzati fenntartásban, vagy működtetésben álló intézményekkel különösen köznevelési-oktatási, valamint szociális, közművelődési, gyermekvédelmi intézményekkel, illetve az önkormányzat által üzemeltetett konyhákkal, diák- és felnőtt étkeztetési feladatokat ellátó intézményekkel kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell kidolgozása, melynek során elkészítendő, illetve megvalósítandó: 7 db beszámoló jelenléti ívekkel, 1 db tanulmány elkészítése, 7 db rendezvény megszervezése. 1

2 E. A települési közszolgáltatások összehangolása az állampolgári szempontok figyelembe vételével a nem önkormányzati szolgáltatásnyújtók bevonásával, melynek során elkészítendő, illetve megvalósítandó: 3 db beszámoló jelenléti ívekkel, 1 db helyzetelemzés, 1 db döntés előkészítő dokumentum, 3 db rendezvény megszervezése. F. Az új feladat ellátási rend hatékony megszervezését támogató intézményirányítási erőforrás-tervező és vezetői információs rendszer alkalmazása. Hatékonyságelemzésére, működés-átvilágítására, fenntartói döntéseinek hatás- és költségelemzésére, optimális intézményszerkezet kialakítására, költségvetés tervezésre, működési modellezésére alkalmas eszköz bevezetése, melynek során elkészítendő, illetve megvalósítandó: 3 db beszámoló jelenléti ívekkel, 1 db tanácsadói dokumentum, 3 db rendezvény megszervezése. G. Az önkormányzati feladatok átalakítása által érintett szakmai és támogató folyamatok felülvizsgálata, újraszervezése, a kapcsolódó szervezeti szabályzatok felülvizsgálata; három kiválasztott folyamat átszervezése, optimalizálása, melynek során elkészítendő, illetve megvalósítandó: 5 db beszámoló jelenléti ívekkel, 1 db működési folyamattérkép, 1 db tanácsadói dokumentum, 5 db rendezvény megszervezése. H. Az önkormányzati feladatok átalakulásával kapcsolatban a polgármesteri hivatalok és a települések intézményei, jelentősebb foglalkoztatói humán erőforrás kapacitásgazdálkodásának, a munkatársak munkaköri és szervezeti besorolásának, illeszkedésének felülvizsgálata, átszervezése, melynek során elkészítendő, illetve megvalósítandó: 9 db beszámoló jelenléti ívekkel, 9 db rendezvény megszervezése, 1 db munkakör elemző dokumentum, 3 db munkaköri koncepció, 1 db sztenderdizált munkaköri mintadokumentáció, 1 db tanulmány, 1 db a megváltozott feladatellátást lekövető belső szabályzat. I. A kidolgozott hatékonyságnövelő intézkedések megvalósításának folyamatos, a projekt teljes időtartamát átívelő nyomon követése, szakértői támogatás biztosítása, melynek során elkészítendő, illetve megvalósítandó: 3 db beszámoló jelenléti ívekkel, 3 db rendezvény megszervezése, 1 db tanácsadói dokumentum, 1 db kontrollpontokat tartalmazó dokumentum. 3. A választott eljárás fajtája: Kbt. 122/A. szerinti hirdetmény nélküli eljárás. 4. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: 2

3 5. Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetve az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja: 6. Hivatkozás az eljárást megindító, illetve meghirdető hirdetményre (felhívásra) és közzétételének/megküldésének napja: az eljárást megindító felhívás április 4-én került megküldésre az ajánlattevők részére. 7. a) Eredményes volt-e az eljárás: igen. b) Eredménytelen eljárás esetén az eredménytelenség indoka, valamint a Kbt. 76. (1) bekezdés d) pontja szerinti eredménytelenségi esetben a közbeszerzésre tervezett anyagi fedezet összege, és annak megadása, hogy az mikor és milyen okból került elvonásra, átcsoportosításra: c) Az eredménytelen eljárást követően indul-e új eljárás: 8. A benyújtott ajánlatok száma (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként): 3 (három) db. 9. a) Az érvényes ajánlatot tevők neve, címe, alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén annak részszempontjai szerinti tartalmi eleme, elemei (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként): Ajánlattevő neve: Humán Aspektus Kft. Ajánlattevő székhelye (címe): 1146 Budapest, Gyertyán u em. 2. Az ajánlati ár: Ft + áfa, azaz tizenkilencmillió-ötszázötezer forint + áfa. Az ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmasnak minősült, nem áll a kizáró okok hatálya alatt, továbbá az ajánlattal kapcsolatban egyéb érvénytelenségi ok nem merült fel. b) Az a) pont szerinti ajánlatok értékelése a következő táblázatba foglalva (részajánlattételi lehetőség esetén részenként): c) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: d) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén annak a módszernek (módszereknek) az ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadta az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során a ponthatárok közötti pontszámot: 10. Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka: Ajánlattevő neve: DFT Korszerű Gyakorlat Kft. Ajánlattevő székhelye (címe): 1148 Budapest, Nagy Lajos király u em. 1. Az ajánlat a Kbt. 74. (1) bekezdés d) és e) pontja alapján érvénytelen, ugyanis az ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlannak minősül, továbbá az ajánlat nem felelt meg a felhívásban, a dokumentációban, illetve a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Indokolás A Kbt. 74. (1) bekezdés d) pontja tekintetében az ajánlattevő nem mutatott be az ajánlatában az eljárást megindító felhívás közvetlen megküldését megelőző három évből összesen legalább nettó 3 M HUF értékű szervezetfejlesztési tevékenységről szóló referenciát, az ajánlattevő nem mutatott be 1 fő felsőfokú végzettségű, s minimum 5 éves szervezetfejlesztési szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert, vagy 1 fő szervezetfejlesztés szakterületen felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert. 3

4 A fentiekre tekintettel az ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlannak minősült. A Kbt. 74. (1) bekezdés e) pontja tekintetében az ajánlatból hiányzik az ajánlattevőnek a Kbt. 58. (3) bekezdés szerinti nyilatkozata, miszerint nem vesz igénybe a Kbt. 56. (1) bekezdés hatálya alá tartozó alvállalkozót, továbbá hiányzik a saját nyilatkozata, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. (1) bekezdés d) pontja hatálya alá tartozó alvállalkozót, vagy az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nyilatkozat, hogy nem tartozik a Kbt. 57. (1) bekezdés d) pontja hatálya alá, az ajánlattevő nem csatolta nyilatkozatát, miszerint tájékozódik a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelnie, az ajánlattevő nem csatolta nyilatkozatát, miszerint elfogadja, hogy köteles az általa nyújtott szervezetfejlesztési tevékenységek minőségbiztosítását végző KIM tanácsadókkal az együttműködést biztosítani, az ajánlatból hiányzik a dokumentáció részét képező és a részletes szerződéses feltételeket tartalmazó szerződéstervezet kitöltve, változatlan szövegszerkezetben és tartalommal, az ajánlati ár megbontását tartalmazó táblázat hiányosan került kitöltésre, ugyanis minden esetben (az előírt sorokban) csak a rendezvényszervezés 1 főre eső költsége került feltüntetésre, az adott sorhoz kapcsolódó rendezvényszervezés összesen nem került megadásra. További érvénytelenségi ok, hogy az ajánlattevő nem válaszolt a fenti táblázat VIII. pontjára vonatkozó tájékoztatás kérésre, mely tény sérti a dokumentáció I/14.5. pontját. A fentiekre tekintettel az ajánlat nem felelt meg a felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Ajánlattevő neve: Proakció Kft. Ajánlattevő székhelye (címe): 1089 Budapest, Kálvária tér em. 6. Az ajánlata a Kbt. 74. (1) bekezdés d) és e) pontja alapján érvénytelen, ugyanis az ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlannak minősül, továbbá az ajánlat nem felelt meg a felhívásban, a dokumentációban, illetve a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Indokolás A Kbt. 74. (1) bekezdés d) pontja tekintetében az ajánlattevő nem csatolta nyilatkozatát az előző három üzleti év teljes nettó árbevételéről, így az erre vonatkozó érvényességi feltétel teljesülését az ajánlatkérő nem tudtam megvizsgálni, az ajánlattevő nem mutatott be az ajánlatában az eljárást megindító felhívás közvetlen megküldését megelőző három évből összesen legalább nettó 3 M HUF értékű szervezetfejlesztési tevékenységről szóló referenciát, az ajánlattevő nem mutatott be 1 fő felsőfokú végzettségű, s minimum 5 éves szervezetfejlesztési szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert, vagy 1 fő szervezetfejlesztés szakterületen felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert. 4

5 A fentiekre tekintettel az ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlannak minősült. A Kbt. 74. (1) bekezdés e) pontja tekintetében ajánlattevő a Kbt. 40. (1) bekezdés a) pontjára vonatkozóan nem nyilatkozott, az ajánlattevő nem csatolta nyilatkozatát, miszerint tájékozódik a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelnie, az ajánlattevő nem csatolta nyilatkozatát, miszerint elfogadja, hogy köteles az általa nyújtott szervezetfejlesztési tevékenységek minőségbiztosítását végző KIM tanácsadókkal az együttműködést biztosítani, az ajánlatból hiányzik a dokumentáció részét képező és a részletes szerződéses feltételeket tartalmazó szerződéstervezet kitöltve, változatlan szövegszerkezetben és tartalommal, az ajánlati ár megbontását tartalmazó táblázatot az ajánlattevő nem csatolta. A fentiekre tekintettel az ajánlat nem felelt meg a felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. 11. a) Eredményes eljárás esetén a nyertes ajánlattevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: Ajánlattevő neve: Humán Aspektus Kft. Ajánlattevő székhelye (címe): 1146 Budapest, Gyertyán u em. 2. Az ellenszolgáltatás összege: Ft + áfa, azaz tizenkilencmillió-ötszázötezer forint + áfa. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat az ajánlatevő nevéhez fűződik. b) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: 12. A közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: a) A nyertes ajánlattevő ajánlatában: A korábbi pályázat felülvizsgálata, elemzési tevékenység, tanácsadási feladatok ellátása, vezetői konzultáció ellátása, helyzetelemzés elkészítése, munkaköri elemzések készítése, munkaköri koncepciók készítése, rendezvényszervezési-koordinációs feladatok ellátása b) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában: 13. A 12. pont szerinti rész(ek) tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k), valamint a közbeszerzésnek az a százalékos aránya, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni: a) A nyertes ajánlattevő ajánlatában: b) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában: 14. Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetek, és azon alkalmassági követelmények megjelölése, amelyek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrásaira (is) támaszkodik: a) A nyertes ajánlattevő ajánlatában: b) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában: 15. a) A szerződéskötési tilalmi időszak [Kbt (6) bekezdés] kezdőnapja: április 25. b) A szerződéskötési tilalmi időszak [Kbt (6) bekezdés] utolsó napja: május 5. 5

6 16. Az összegezés elkészítésének időpontja: április Az összegezés megküldésének időpontja: április Az összegezés módosításának indoka: 19. Az összegezés módosításának időpontja: 20. A módosított összegezés megküldésének időpontja: 21. Az összegezés javításának indoka: 22. Az összegezés javításának időpontja: 23. A javított összegezés megküldésének időpontja: 24. Egyéb információk: 6

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Az ajánlatkérő neve és címe: FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 1067 Budapest, Eötvös utca 2 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Kapcsolattartó: Molnár Zita Target Consulting Tanácsadó és Szolgáltató

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Cserkeszőlő Község Önkormányzata 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1.

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Cserkeszőlő Község Önkormányzata 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Cserkeszőlő Község Önkormányzata 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (cím: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.)

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (cím: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (cím: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Adásvételi keretszerződés

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén 19-21.

1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén 19-21. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; (1075 Budapest,

Részletesebben

Cserkeszőlői gyermek autós iskola és közlekedési oktatási központ építéskivitelezése

Cserkeszőlői gyermek autós iskola és közlekedési oktatási központ építéskivitelezése 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Neve: Cserkeszőlő Község Önkormányzata Címe: 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Tárgya: Mennyisége: 1. Kresz pálya: 9. melléklet

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Csongrád Megyei Kormányhivatal, 6722 Szeged, Rákóczi tér 1.

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Csongrád Megyei Kormányhivatal, 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Csongrád Megyei Kormányhivatal, 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Cserkeszőlő Község Önkormányzata 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1.

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Cserkeszőlő Község Önkormányzata 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Cserkeszőlő Község Önkormányzata 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 1022 Budapest, Törökvész u. 32-34.

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 1022 Budapest, Törökvész u. 32-34. 30700/41150- /2015. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 1022 Budapest, Törökvész u. 32-34. Rész

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: FŐTÁV Zrt. (1116 Bp. Kalotaszeg u. 31.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: A FŐTÁV Zrt. és meghatározott konszolidált körbe tartozó

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Takarítási szolgáltatás ellátása az Oktatási

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Vakok Állami Intézete, 1146 Budapest, Hermina út 21.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Vakok Állami Intézete, 1146 Budapest, Hermina út 21. 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 9. melléklet szerint az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Vakok Állami Intézete, 1146 Budapest, Hermina út 21. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Magyar Államkincstár, 1054 Budapest, Hold u. 4. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Készenléti Rendőrség (1101 Budapest, Kerepesi út )

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Készenléti Rendőrség (1101 Budapest, Kerepesi út ) KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG PARANCSNOKA ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNYHELYETTES Cím: 1101 Budapest, Kerepesi út 4749., Levélcím: 1903 Budapest, Pf. 314 (városi: 4327301, fax: 4327401 (BM vezetői: 26030, BM: 26500,

Részletesebben

5.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetőleg az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja: -

5.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetőleg az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja: - 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 1067 Budapest, Eötvös utca 21. Kapcsolattartó:

Részletesebben

Tisztelt Ajánlattevők!

Tisztelt Ajánlattevők! Szám / No.: Címzett /Company: Ajánlattevő Részére / To: Tárgy: Csoportos személyi biztosítási szerződés, határozott időre összegezés az ajánlatok elbírálásáról Ikt. szám / Ref. number: FOTAV/4372-9/2012.

Részletesebben

3. A választott eljárás fajtája: Kbt. 122/A. szerinti, hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás.

3. A választott eljárás fajtája: Kbt. 122/A. szerinti, hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás. ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság MÓDOSÍTOTT összegezése az ajánlatok elbírálásáról A TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért 2015

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országgyűlés Hivatala, 1055 Budapest, Kossuth L. tér 1-3. 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 1134 Budapest, Váci út 45/B épület 2. A közbeszerzés

Részletesebben

2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Napelemes rendszer telepítése Kaba Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala épületére

2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Napelemes rendszer telepítése Kaba Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala épületére 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaba Város Önkormányzata (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) 9. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL KÉSZÍTETT ÍRÁSBELI ÖSSZEGEZÉS MINTA 1 / 10

AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL KÉSZÍTETT ÍRÁSBELI ÖSSZEGEZÉS MINTA 1 / 10 AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL KÉSZÍTETT ÍRÁSBELI ÖSSZEGEZÉS MINTA 1 / 10 TÁJÉKOZTATÓ A MINTA HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOSAN A jelen minta azzal a céllal készült, hogy segítséget nyújtson az európai uniós forrásból

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, 1122 Budapest, Hajnóczy u. 7-9.

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, 1122 Budapest, Hajnóczy u. 7-9. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, 1122 Budapest, Hajnóczy u. 7-9.

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Nemzeti Adó-és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága 7621 Pécs, Rákóczi u. 52-56. Telefon: 72/533-500; Telefax: 72/212-133

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. 1181 Budapest, Üllői út 423. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: A Városgazda XVIII. kerület

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Fénytechnikai eszközök karbantartása /2013. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Állami Autópálya Kezelő zrt., H-1134

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala 1051 Budapest Sas u. 23. Tel. szám:

Részletesebben

Összegzés a 92/2011.(XII.30.) NFM rendelet 9. melléklete alapján

Összegzés a 92/2011.(XII.30.) NFM rendelet 9. melléklete alapján NEMZETBIZTONSÁGI SZAKSZOLGÁLAT GAZDASÁGI VEZETŐ 1399 Budapest 62. Pf.: 710/4-2. Ikt.sz.: 30700/1197 /2015. 1. számú példány Összegzés a 92/2011.(XII.30.) NFM rendelet 9. melléklete alapján 1. Az ajánlatkérő

Részletesebben

(DAOP-4.1.3/A )

(DAOP-4.1.3/A ) 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Üllés Községi Önkormányzat (6794 Üllés Dorozsmai út 40.) 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ Ülés időpontja: a Képviselő-testület 2013. június 25-i ülésére Előterjesztés tárgya: Javaslat Vecsés Város Önkormányzatának részvételére az ÁROP-3.A.2-2013 kódszámú, Szervezetfejlesztés

Részletesebben

A siófoki közbiztonság javítása érdekében kamerarendszer szállítása és telepítése

A siófoki közbiztonság javítása érdekében kamerarendszer szállítása és telepítése ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL a Kbt. 77. (2) bekezdés, illetőleg a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 9. melléklete alapján 1. Az Ajánlatkérő neve és címe: Siófok Város Önkormányzata 8600 Siófok,

Részletesebben

Előterjesztés. a Sándor-Metternich kastélyban tantermek és tornaterem tervezésére indított közbeszerzési eljárás elbírálásról

Előterjesztés. a Sándor-Metternich kastélyban tantermek és tornaterem tervezésére indított közbeszerzési eljárás elbírálásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Sándor-Metternich kastélyban tantermek

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról A NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása 3 részben 1. Az ajánlatkérő neve és

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Magyar Államkincstár, 1054 Budapest, Hold u. 4. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1075 Budapest,

Részletesebben

5.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetve az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja:---

5.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetve az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja:--- Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság összegezése az ajánlatok elbírálásáról Hulladékgazdálkodási konferenciához PR ügynökségi szolgáltatások

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 100/2013. (06.19.) Öh.

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Gyula Város Önkormányzata 5700 Gyula, Petőfi tér 3. 2. A közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 9-2.) 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Diákhitel Központ Zrt. 1027 Budapest, Csalogány u. 9-11. 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

1. Ajánlattevő: WECO Travel Utazási Iroda Kft. címe/székhelye: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 19. Rumbach Center VII. em.

1. Ajánlattevő: WECO Travel Utazási Iroda Kft. címe/székhelye: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 19. Rumbach Center VII. em. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Állami Számvevőszék 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 10. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (1013 Budapest, Attila út 13/A.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (1013 Budapest, Attila út 13/A. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (1013 Budapest, Attila út 13/A.) 2. A

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1075 Budapest,

Részletesebben

4.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: --

4.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: -- 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: HungaroControl Zrt. (1185 Budapest, Igló utca 33-35.) 2. A közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zátrkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Attila út 13/A.)

Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zátrkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Attila út 13/A.) 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zátrkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest,

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda; 1146 Bp., Hungária krt. 200.

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda; 1146 Bp., Hungária krt. 200. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda; 1146 Bp., Hungária krt.

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Kommunikációs Hivatal 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2-4. Az ajánlatkérő más ajánlatkérő nevében végzi a beszerzést: Diákhitel Központ Zrt. (AK15799) 1027 Budapest,

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Postai cím: Haller út 29. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1096 Ország: Magyarország 9. melléklet

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Bánk Község Önkormányzata 2653 Bánk, 7. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés módosítása az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Zala Megyei Kórház (gesztor), (8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 1.), Keszthelyi

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Nagyfelületű burkolatjavítás/2013.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Nagyfelületű burkolatjavítás/2013. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Nagyfelületű burkolatjavítás/2013. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Állami Autópálya Kezelő zrt., H-1134 Budapest,

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Barcika Centrum Kft (3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2.)

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Barcika Centrum Kft (3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2.) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Barcika Centrum Kft (3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Élelmiszer beszerzés 2013 - Tejtermék.

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hírös Sport Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Kft. (6000 Kecskemét, Olimpia u. 1/A.) 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nyírtávhő Nyíregyházi Távhőszolgáltató KFT, Nyíregyháza, Népkert u. 12.

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nyírtávhő Nyíregyházi Távhőszolgáltató KFT, Nyíregyháza, Népkert u. 12. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nyírtávhő Nyíregyházi Távhőszolgáltató KFT, Nyíregyháza, Népkert u. 12. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 121/2012. (05.30.) Öh. számú

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 6/1 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Tivadar Község Önkormányzata 4921 Tivadar, Petőfi u. 24. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Építési beruházás Tárgy: Vállalkozási

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 7. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országos Egészségbiztosítási Pénztár,Budapest, Váci út 73/A., II.em. 262/C. szám 2.

Részletesebben

2.)Ajánlattevő neve: Jégtrade Kft. címe: 2220 Vecsés, Régi Ecseri u. 0127/ ,- FT E rész: baromfihúsok

2.)Ajánlattevő neve: Jégtrade Kft. címe: 2220 Vecsés, Régi Ecseri u. 0127/ ,- FT E rész: baromfihúsok 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Zala Megyei Kórház, 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 1 2. A közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

Transzkatéteres aorta billentyű (TAVI) beszerzése II, kihelyezett áruraktár létesítésével

Transzkatéteres aorta billentyű (TAVI) beszerzése II, kihelyezett áruraktár létesítésével 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Postai cím: Haller út 29. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1096 Ország: Magyarország 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatala (1221

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról BKK Zrt., 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 19-21. 2. A közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

Ajánlatkérő az eljárás eredményeként keretszerződést köt, mely alapján eseti megrendelést bocsát ki.

Ajánlatkérő az eljárás eredményeként keretszerződést köt, mely alapján eseti megrendelést bocsát ki. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 1134 Budapest Váci út 45/B épület 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FŐTÁV Zrt.) 1116

Részletesebben

Tisztelt Ajánlattevők!

Tisztelt Ajánlattevők! Szám / No.: Címzett /Company: Ajánlattevő Részére / To: Tárgy: A Főtáv Zrt. általa éles üzemben használt ELO Enterprise rendszer üzemeltetése rendszermérnöki támogatással összegezés az eljárás eredményéről

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Stihl eszközök karbantartása-1/2013. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Állami Autópálya Kezelő zrt., H-1134 Budapest,

Részletesebben

Adásvételi szerződés keretében okos mobiltelefon készülékek beszerzése

Adásvételi szerződés keretében okos mobiltelefon készülékek beszerzése ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL a Kbt. 77. (2) bekezdés, illetőleg a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 9. melléklete alapján 1. Az Ajánlatkérő neve és címe: Siófok Város Önkormányzata 8600 Siófok,

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 7. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Délegyháza Község Önkormányzata, 2337 Délegyháza, Árpád u. 8. 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérõ neve és címe: Paks Város Önkormányzata 7030 Paks, Dózsa György u. 55.-61. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Tárgya: Prognosztizált, fixáras

Részletesebben

Munkaerő-kölcsönzés a HungaroControl Zrt. részére

Munkaerő-kölcsönzés a HungaroControl Zrt. részére 1. Az ajánlatkérő neve és címe: HungaroControl Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. 9. számú melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Munkaerő-kölcsönzés a HungaroControl

Részletesebben

Írásbeli összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Írásbeli összegezés az ajánlatok elbírálásáról Írásbeli összegezés az ajánlatok elbírálásáról mobiltelefonok beszerzése tárgyban verseny újbóli megnyitásával lebonyolított közbeszerzés eljárásban 1) Az Ajánlatkérő neve, címe, elérhetősége: Nemzeti

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 1022 Budapest, Törökvész u. 32-34.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 1022 Budapest, Törökvész u. 32-34. 30700/14512- /2015. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 1022 Budapest, Törökvész u. 32-34. I. rész:

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 1083 Budapest, Szigony u. 43. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 3525 Miskolc, Városház tér 8. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés

Részletesebben

9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. z ajánlatkérő neve és címe: 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Oroszlány Város Óvodái 2840 Oroszlány, Bánki Donát u. 67. 2. közbeszerzés tárgya és mennyisége: Összegezés az ajánlatok

Részletesebben

7. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

7. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez 7. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FŐTÁV Zrt.)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.)

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.) 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. z ajánlatkérő neve és címe: Belügyminisztérium (1051 Budapest, József ttila u. 2-4.) 2. közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (1016 Budapest, Mészáros u. 58/A.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (1016 Budapest, Mészáros u. 58/A.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Hídtartozékok karbantartása/2013.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Hídtartozékok karbantartása/2013. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Hídtartozékok karbantartása/2013. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Állami Autópálya Kezelő zrt., H-1134 Budapest,

Részletesebben

3. A választott eljárás fajtája: Kbt. Második Része szerinti nyílt eljárás.

3. A választott eljárás fajtája: Kbt. Második Része szerinti nyílt eljárás. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Diákhitel Központ Zrt. kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési és médiavásárlási, valamint az ehhez szükséges ügynökségi szolgáltatások ellátása 1. Az ajánlatkérő

Részletesebben

4. Ajánlati rész: Vassné Sebők Anna és a Prognózis 97 Kft., mint közös ajánlattevők Szombathely, Vajdahunyad tér 9. Ajánlati ár: nettó

4. Ajánlati rész: Vassné Sebők Anna és a Prognózis 97 Kft., mint közös ajánlattevők Szombathely, Vajdahunyad tér 9. Ajánlati ár: nettó 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Állami Számvevőszék 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 10. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 7. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országos Egészségbiztosítási Pénztár, 1139 Budapest, Váci út 73/A. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Szentendre ÁROP szerződés módosítás 3.

Szentendre ÁROP szerződés módosítás 3. Szentendre ÁROP szerződés módosítás 3. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/121 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

Éves energia felhasználás: kwh 30%. A fogyasztási helyekből 3 db idősoros

Éves energia felhasználás: kwh 30%. A fogyasztási helyekből 3 db idősoros 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. (3534 Miskolc, Gagarin u. 52.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 107/2015. (V.27.) határozata

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1 Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Vezetékes földgáz

Részletesebben

Transzkatéteres aorta billentyű (TAVI) beszerzése II, kihelyezett áruraktár létesítésével

Transzkatéteres aorta billentyű (TAVI) beszerzése II, kihelyezett áruraktár létesítésével 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Postai cím: Haller út 29. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 96 Ország: Magyarország 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 111/2011. (05.26.)Öh. sz.

Részletesebben

A munka pontos leírását az ajánlattételi dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás és szerződéstervezet) együttesen tartalmazza.

A munka pontos leírását az ajánlattételi dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás és szerződéstervezet) együttesen tartalmazza. 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Állami Autópálya Kezelő Zrt. H-1134 Budapest, Váci út 45/B. 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Ajánlatkérő székhelye: 1149 Budapest, Buzogány u. 11-13.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Ajánlatkérő székhelye: 1149 Budapest, Buzogány u. 11-13. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Ajánlatkérő neve: Budapesti Gazdasági Főiskola Ajánlatkérő székhelye: 1149 Budapest, Buzogány u. 11-13. 2. A közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Vállalkozási szerződés keretében Takarítási feladatok ellátása a Nemzeti Választási Iroda részére-2015.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Vállalkozási szerződés keretében Takarítási feladatok ellátása a Nemzeti Választási Iroda részére-2015. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Választási Iroda 1054 Budapest, Alkotmány u. 3. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.)

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Postai cím: Haller út 29. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1096 Ország: Magyarország 9. melléklet

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe:

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Gyula Város Önkormányzata 5700 Gyula, Petőfi tér 3. 2. A közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegez az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve címe: Országos Környezetvédelmi Termzetvédelmi Főfelügyelőség (1016 Budapest, Mzáros u. 58/A.) 2. A közbeszerz tárgya mennyisége: Magyarország

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (1016 Budapest, Mészáros

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 4-6. II. em. 1.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országgyűlés Hivatala, 1055 Budapest, Kossuth L. tér 1-3.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országgyűlés Hivatala, 1055 Budapest, Kossuth L. tér 1-3. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országgyűlés Hivatala, 1055 Budapest, Kossuth L. tér 1-3. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Éttermi- és felszolgálási, valamint

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 7. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Országos Egészségbiztosítási Pénztár,Budapest, Váci út 73/A., II.em. 262/C. szám 2.

Részletesebben

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegez az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve címe: Tudásklaszter Társadalom Vidékfejleszti Nonprofit Kft. 6723 Szeged, Debreceni u. 16/a.

Részletesebben