A RENDSZERVÁLTÁS ELŐSZELÉBEN ALAKULT,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A RENDSZERVÁLTÁS ELŐSZELÉBEN ALAKULT,"

Átírás

1 csz25_csz12 skadi.qxd :07 Page 84 A RENDSZERVÁLTÁS ELŐSZELÉBEN ALAKULT, DE MÁRA MÁR FELNŐTTÉ VÁLT 20 éves a Zalai Falvakért Egyesület Péterfi Ferec Az alábbi iterjú Szeder-Kummer Máriával készült, aki a születésapját üeplő Zalai Falvakért Egyesület titkára. A segítei akarás hozta létre ezt a kezdeméyezést. Sem agy botráyok, sem látváyos attrakciók em jellemzik eek az ország yugati felé egyre beágyazottabba működő civil-oprofit szervezetek elmúlt két évtizedét. Létezek ez sem kis dolog, ám a szakmai alaposság és igéyesség az igazi muíciójuk. Az aprófalvas Zala megye egyesülete SZKM: 1993 május óta dolgozom főállásba az Egyesületél, eredetileg csak é voltam itt teljes mukaidős foglalkoztatott modja iterjúk kezdeté Szeder-Kummer Mária. Korábba kultúrház igazgató voltam egy 1000 lelkes zalai kisfaluba Zalaszátó. Ott is éltem, azok között az emberek között, akikkel együtt dolgoztam azo, hogy a helyi közösség magára találjo. A megyei művelődési közpot igazgatója felhívott és ajálotta, hogy pályázzam meg az éppe akkor meghirdetett mukakört. Előbb em egem választottak, de 3 hóap utá mégis meghívtak erre az állásra. Felkerekedtem a családommal és Zalaegerszegre költöztem, s elkezdtem itt dolgozi. 84 CIVIL SZEMLE 2010/4

2 csz25_csz12 skadi.qxd :07 Page 85 CIVIL ANZIXX Most a 20 éves születésap előtt beültem a megyei köyvtárba, hogy potosa visszakeressem az alakulás körüli helyzetet. Abba az időbe, mikor az Egyesület kimodta a megalakulását február 2-á, az emberek az első szabad választásokra készültek. Az újságok ezzel voltak tele, hogya készüljük az ökormáyzati választásokra. Az egyesület alapítói közül Jagasics Bélát kell külö megemlíteem, akiek jeletős érdeme volt a zalai civil élet újjáélesztésébe, mid pedig eek az Egyesületek a megalakulásába. Ő a épfőiskolai tapasztalataiból kiidulva azt látta, hogy a zalai falvak az öállóság útjára fogak lépi, hisze a korábbi társközségi redszerből az öálló ökormáyzatok létrehozására yílik számukra lehetőség. A kérdés az volt, vajo ez a helyzet megteremti-e azt a mozgásteret, amire egy kisközség vágyott, vágyik? Jaga olya partereket, szimpatizásokat keresett, akik hasolóa godolkodak, s úgy godolták, hogy létrehozak egy egyesületet, hogy a kistelepülések közös ügyét együtt képviseljék. Itt az érdekérvéyesítésről, a települések ömagára találásáról, a helyi közösségek felélesztéséről beszélek. Ezeket tűzték ki legfőbb célokak és ezeket lefektették az Egyesület alapszabályába. Léyegi változtatás e fő célokba azóta sem törtét, talá csak a közhaszúsági törvéyt vezettük át : kiemelte közhaszú besorolást kérvéyezett az Egyesület, de céljaiba, feladatredszerébe em változott. Sikerült, az elsők között ezt a besorolást megszerezük és azóta is azok vagyuk. A övekedés egyesülete CSZ: Kik vaak az alapítók között, csak ökormáyzatok? SZKM: Nem, már az alapítók között sem csak taácselökököket találuk hisze utáa lettek csak a taácsokból ökormáyzatok, haem a települési taácsok mellett termelőszövetkezetek, ÁFÉSZ-ek, de más civil szervezetek és magá személyek is alapítók voltak taggal jött létre az egyesület, azóta a taglétszám közel hatszorosára övekedett. A tagok alig fele: 148 az ökormáyzati tag, de civil szervezetek, magászemélyek és a falugodokok vaak jeletős létszámba közöttük. CSZ: Mik voltak az alapvető célok? Említetted, hogy sokakak a településhálózat korábbi redszere miatt em voltak öálló ökormáyzati tapasztalatai. Ne felejtsük, eddig volt érvéybe a székhelyközség-társközség elv, amelyek alapjá számtala kistelepülés élkülözi kéyszerült a korábbi öállóságát, s most a redszerváltással visszaszerezhette azt. De kikre számítottak még: a civilekre, segítő szakemberekre? SZKM: Az alapítók közül a magászemélyek egybe segítők voltak, a kistelepülések életébe szerepet vállaló emberek. Jogászok, közgazdászok, pedagógusok, épművelők. Akikek valami kötődése volt a kistelepülésekhez. A segítei akarás hozta létre ezt az együttműködést. CIVIL SZEMLE 2010/4 85

3 csz25_csz12 skadi.qxd :07 Page 86 CIVIL ANZIXX Azt modja az egyik elökségi taguk, hogy ha beük va a tudás, miért e segíteék? Ők a mai apig tagjai a szervezetükek. Előfordul, hogy valamelyik ökormáyzat azt modja: em tudja vállali a tagdíj-kötelezettséget. De mi, éppe mert kiemelte közhaszúak vagyuk, mide programukba mégis bevojuk, iformáljuk a működésükről őket is, akik kimaradak. Külööse értékesek áluk az ökormáyzatok, mert Zalába 257 település va, 170 települése 150 főél kevesebbe lakak, tehát ők igazá civil közeli ökormáyzatok, mert a helyi szükségletekkel tisztába vaak. A hálózatok egyesülete CSZ: Va e tipikus területi eloszlás? SZKM: Nics, ezek em jellemzőek. Főkét az aprófalvak, de kistérségi társulások is vaak a tagjaik között. És kötődik a tagság egy-egy agyobb programukhoz. Az első agyobb kezdeméyezésük a területfejlesztési vidékfejlesztési program volt. Az 1996-os területfejlesztési törvéy időszakába Zalába már több mit 20 kistérségi társulás volt a törvéy megjeleése előtt. Az egymásrautaltság szükséglete volt a korai felismerés hátterébe, a települések életébe így láttak előrelépési lehetőséget. Ekkor az egyesületük jeletős szerepet töltött be ezekek az együttműködésekek a segítésébe. 96-ba a törvéy megjeleéséek időszakába sok települési társulás az egyesületet kérte meg, hogy folytassa le a tárgyalásokat a evükbe a megyei területfejlesztési taácsba törtéő képviseletük kialakításába hisze akkor meg kellet egyezi a képviseletről. Mi akkor, mit függetle szervezet, ezeket az egyeztetéseket végeztük a társulások körébe, majd a evükbe és a megbízásukból. Azutá közvetítettük az alakuló megyei területfejlesztési taács felé. Ebbe az időbe Zalába a legaktuálisabb probléma a telefo volt. Kiderült Zala megye és azo belül is a Zalaszetgrót kistérsége a telefohálózat fejlesztésbe agyo hátra va sorolva, elég rossz esélyeik voltak arra, hogy oda bevezessék a telefot. Itt voltak a kistelepülések, gyege érdekérvéyesítő képességgel. Az ottai polgármester az egyesület titkárával együttműködve kitalálta, hogy ekik közös fellépést kell kezdeméyezi az akkori pécsi ellátási redszer felé. 24 település fogott össze, s ezzel a támogatottsággal sikeres érdekérvéyesítés törtét, előbbre sorolták őket a telefofejlesztésbe. Ez a sikeres élméy megadta azt a tapasztalatot, hogy emberek, érdemes összefogi, hisze egyekét kistelepülések em megyük semmire, de ha összefoguk, akkor ez egy jó érdekérvéyesítési akció. Egy jó kistáji beszélgetéssorozatot idítottak el, eek keretébe elkezdtek a saját problémáikról, lehetőségeikről beszélgeti. Milye közös dolgaik vaak? ez volt a kistérségi társulás elidulásáak alapja. A közös ügyek felismerése, legye ez a szociális ellátás, az oktatás. CSZ: Milye más programjai voltak az Egyesületek? SZKM: Nagyo fotos az Egyesületük törtéetébe, hogy Zala egy kistelepüléses megye, agyo jól illet ide a falugodoki hálózat elve. Már a modellkísérleti 86 CIVIL SZEMLE 2010/4

4 csz25_csz12 skadi.qxd :07 Page 87 CIVIL ANZIXX szakaszba elidultuk. 93-ba egy kofereciá találkoztuk Borsodba ezzel a modellkísérlettel, akkor ez még em volt országos program. Eek az akkor még kísérleti mukáak a épszerűsítését a Zalai Falvakért Egyesület végezte itt a megyébe. Fokozatosa hívták meg a megyéket ebbe a programba. Első évbe áluk 8 szolgálat idult, azóta folyamatosa bővül ez a hálózat. Képzésbe, szakmai programok szervezésébe segítjük a településeket felkészítei a falugodoki program fogadására. Ma 139 szolgálat működik, ezek 160 települést látak el, közelítük az optimális telítettség felé. A mukahelyeket teremtő egyesület SZKM: A harmadik agyobb programuk a foglalkoztatási iformációs potok hálózata, ez szité a kistelepülésekre jellemző problémára alakult. 98-ba a teleház mozgalom elidulásakor egésze jó aráyba mozdultak rá a települések erre az új formára, hisze rájöttek, hogy szükség va közösségi terekre, közösségekre és a közösségi igéyeket kiszolgáló ifrastruktúrára. Létrejöttek a teleházak, ezek a közösségi terek, de egy kisebb saját kutatásukból az derült ki, hogy pár év utá ics helybe ember, aki ezeket a tereket működtesse, és jó fukciókkal megtöltse. Ekkor egy PHARE szolvé-magyar program adott lehetőséget, hogy kidolgozzuk egy Foglalkoztatási iformációs potok című programot, ami gyakorlatilag egy ői foglalkoztatási program volt, ahol állást kereső, kistelepüléseke élő őket képeztük ki közösségi feladatellátásra és mukaerő piaci szolgáltatások ellátására. A mukaügyi közpot modta, gyerekek, ez egy agyo jó program, mert lehetőséget ad a foglalkoztatottak, az álláskeresők segítésére. Azóta eltelt 6 év, az eredeti szakasz yilvá lezárult, de a mukaügy segítette eek a programak a továbbélését, folyamatosa sikerült hozzá forrást szerezi. Jeleleg eek 26 végpotja va, a 26 település közel 140 falut vo be az ellátóredszerébe, a kis mikrokörzetéből embert lát el. Va, aki 2 települése, va, aki 5 települése dolgozik. A képzés is része a szolgáltatásak. Mi kettős szerepet szátuk ezekek a potokak, a mukaerő piaci szolgáltatások mellett, a helyi közösségek yújtso olya segítséget, amivel motorjaivá tudak váli a helyi közösségi kezdeméyezésekek. CSZ: A külöféle programok elidítása hogya törtét, ki kezdeméyezte azokat: az egyesület vezetése, vagy a tagok a megyéből a települések részéről? SZKM: Talá kisebb aráyba a tagok kezdeméyeztek, de a többséget mi ajálottuk. Nekük folyamatos feladatuk, hogy kívülről találjuk kezdeméyezésekre alkalmat, yitottak legyük, kofereciákra, műhelyekre járjuk. Felhívjuk a figyelmet a sajátosságokra, új iovációkra. Kilépi a mideapokból és megtauli azokat a tredeket, folyamatokat, amelyek a világba vaak, amelyekből yilvá em maradhattak ki a kistelepülések sem. Ezeket le kellet fordítauk a zalai sajátosságokra. CIVIL SZEMLE 2010/4 87

5 csz25_csz12 skadi.qxd :07 Page 88 CIVIL ANZIXX Ökétesség és a helyi kezdeméyezések fejlesztése CSZ: Akkor itt erőteljesebbe a bevitelről va szó? SZKM: Ige. Most a legfrissebb ilye ügy az ökétesség. Ez, mit lehetőség bár yilvá sokféle szite eddig is bee volt a helyi életbe, de az ökétesség tudatos alkalmazása, hogy a kitörési potokat a település megtalálja, perspektívát kell yújtai a fiatalokak is. Ez vitt beüket arra, hogy pályázatokba forrásokat és lehetőségeket keressük új kezdeméyezésekre, s ha lehet ebbe próbáltuk beillesztei a kistelepülése élő fiatalok hátráyait. Az ökétesség megismertetése, tudatosítása, mit egy mukatapasztalat-szerzési lehetőség eek a korosztályak a számára. Így lehet egyik kitörési pot az ökétesség is. Ezeke keresztül civil szervezetek és helyi itézméyek kaptak ledületet, új perspektívákat. Nyilvá em túl agy dolgokra kell itt godoli, kisközösségek jó szervezési kapacitást kaptak az ökétesekkel. A KÖZTÁMHÁLÓ volt még fotos programuk, amelybe a helyi közösségi kezdeméyezéseket igyekeztük megismeri, támogati, amelyek még em oprofit szervezeti keretek között működek. Ezekből hálózatot szervezi, képzéssel, tapasztalatcserékkel, taácsadással segítei őket. Nagy dolog volt a zalai közéletbe, hogy civil szervezetek próbáltak megjelei, képessé váli szerepvállalásra a saját programjaikkal a közéletbe való részvételre. Az érdekérvéyesítés és a saját szervezetük miél tudatosabb, professzioálisabb felépítése és megszervezése ezek az elemei eek a programak. Ez egy szervezetfejlesztési folyamato keresztül törtét. CSZ: Korábba az ökormáyzatokkal kialakult kapcsolatotokat említetted, akik az egyesület alapításába domiás szereplők voltak, most utóbb meg civil szervezetekről, a velük való mukáról beszéltél. Ez a két szereplői kör a hazai gyakorlatba em midig va harmóiába egymással. Sőt sokszor riválisai egymásak, jellemző, hogy az ökormáyzat tart attól, hogy megossza a hatalmat, a saját hatalmát a civilekkel. A ti szervezetetekbe hogya va együtt ez a két szektor? Az együttműködés és parterség egyesülete SZKM: Mi azokak yújtuk segítséget, akik erre igéyt tartaak, ha ez civil szervezet, vagy ha ökormáyzat, mi ugyaúgy támogatjuk, ugyaúgy viszoyuluk hozzájuk. De értem a kérdésedet, hogy ömagába hordozhatja ez az együttlét a másutt ismert kofliktusokat. Volt rá példa, hogy megjelet, de ebbe az egyesület új szerepe, hogy megjeleítse a közös érdekeket. Midemellett, em kirívó ez a jeleség a Zalai Falvakért Egyesületbe. CSZ: Az idulásál Te egyedül voltál egyesületi alkalmazott. Hogya alakult ez mára? 88 CIVIL SZEMLE 2010/4

6 csz25_csz12 skadi.qxd :07 Page 89 CIVIL ANZIXX SZKM: Most úgy vagyuk, hogy jeletőse megőtt az alkalmazottak száma. Kétfelé kell ezt választai. Va az irodákba, a közpotukba egy stáb, egy mukaszervezet itt öte dolgozuk. Az ő alkalmazásuk többyire a projektektől függ, s ez működteti a Zalai Falvakért Egyesület egészét. Mideféle ügyvitelt is, általába a működési feladatokat. De a teljes létszám 34 fő. Így a többiek a falvakba, kistelepüléseke, a foglalkoztatási iformációs potokat vezetik. Midezeke túl az egyesületük számára fotos erőforrások, ők a külső kapcsolataik a terepeke, hisze együtt dolgozak az egyesületi közpottal is. CSZ: Hozott-e a működésetekbe jeletős módosulást az elmúlt 20 év szabályozása? SZKM: Talá a területfejlesztési törvéyből adódóa a taácsok mellett működő egyeztető fórumok alakítása, az abba való részvétel. Ez új területet is hozott az egyesület életébe. A másik a Nemzeti Civil Alapak a megjeleése. Részbe forrást jeletett, részbe a külöféle taácsokak, azok kollégiumaiak a választása. Éreztük, hogy számítaak rák például a választásokra törtéő felkészülésekbe, a megyei érdekérvéyesítésekre. Források tekitetébe ma már ikább az EU forrásokra hagyatkozuk. CSZ: Törtét-e a 20 év sorá jeletős változás, átalakulás az egyesületetek beágyazódásába, a társadalmi kapcsolatok alakulásába? SZKM: Azt tapasztaltam a 90-es évek elejé, hogy szorosabb volt az együttműködésük a megyei ökormáyzatokkal. Ez a szervezet is szerepkeresésbe volt, s az egyesületük jó kiegészítője tudott lei. A megyei ökormáyzat jeletőse segítette a kistérségi társulások megalakulását. De erre eszköze em volt, mi tudtuk a szakmai támogatást hozzáadi a mukájukhoz. Ez a kapcsolat aztá lazult, szite meg is szűt és áthelyeződött a kapcsolatuk más ökormáyzati szerveződésekre: a regioális területfejlesztési taácsra, a mukaügyi közpotokra, a közigazgatási hivatalokra. Ezek az együttműködések a programokra épültek. Talá ez a legszembetűőbb változás. De volt már parterük a kamara, ezek érdekes taulási folyamatok, ízlelgetjük, próbálgatjuk egymást, kölcsööse megismerjük és megértjük egymás mukamódszerét. Ez egy folyamatos taulást jelet. CSZ: Te hogy látod, az elmúlt 20 évbe hogya változott a Ti ézőpototokból tekitve a civil-oprofit szervezetek jeletősége és szerepe, sorsa? SZKM: Úgy szoktam fogalmazi, ma legalábbis úgy látom, hogy a civil szervezetek az egy bokréta az ökormáyzatokak, a politikáak a kalapjá. Mikor szükség va bemutati, kitűzik a kalapjukra. Akkor megdicsérek beüket. De em érzékelem igazá, hogy külöösebbe valódi együttműködéseket ők kezdeméyezéek felék. Hogy valódi erőforrást látáak beük. Ha va kezdeméyezés, az általába a civil oldalról idul. Ebbe is midig érzek egy olyat, mitha egy hierarchiába leék. Kevés a valós egyeragú parterség. A társadalom egészébe ezt látom, mi kezdeméyezük, de viszot em várhatjuk, em kezdeméyezek. És a civil szervezeteket szereté a politika valahova besoroli. Eze a szemüvege lát midet. CIVIL SZEMLE 2010/4 89

7 csz25_csz12 skadi.qxd :07 Page 90 CIVIL ANZIXX CSZ: Volt az elmúlt időkbe kofliktusa, kofrotációja valamikor az egyesületetekek más szereplőkkel? SZKM: Igazá em, em is kerültük olya terepre, ami ez a kofliktus kialakulhatott vola. CSZ: Va egy gyakori jeleség, hogy amíg a civilek szabadidős eseméyeket, sportot, hobbytevékeységet szervezek, addig támogatja, pártolja az ökormáyzat, de amit a helyi közpolitikába, valamilye érdekérvéyesítésbe, kofliktusba lépek be a civilek akkor az idegesíti őket. Érit-e ez beeteket? SZKM: Ha kofliktus lee, va szabadsága az ökormáyzatokak és a Zalai Falvakért Egyesületek is, hogy eldötse, akar-e együttműködést. De lehet ez kofliktuskerülő attitűd mi em kerültük ilye helyzetbe az elmúlt évekbe. Volt olya, hogy helyi egyesületet segítettük: egy Zalaegerszeg köryéki települést a saját ökormáyzatával való kofliktusába. De mi külső szereplők maradtuk. Persze téy, hogy azzal az ökormáyzattal ics is semmiféle együttműködésük. CSZ: A megyére voatkoztatva, va-e ott valami megyei sajátosság, ami az elmúlt 20 évre voatkoztatva érdekes lehet? SZKM: A megye adottságai miatt itt a falvakba sok kicsi szervezet va. Ügyek meté szerveződek maguk és a programjaik is. A zalai civil szervezetek em túl erős szervezetek ayagilag és tudás tekitetébe sem és ez hiáyzik ahhoz, hogy erős parterek tudjaak lei, akár az ökormáyzatok viszoylatába is, vagy a politikai dötések kritikusai tudjaak lei. Ehhez jeleleg a humá kapacitásaik is hiáyozak még úgy érzem.

EGY SPECIÁLIS SZEGMENS:

EGY SPECIÁLIS SZEGMENS: csz25_csz12 skadi.qxd 2011.02.21. 13:07 Page 74 EGY SPECIÁLIS SZEGMENS: A VÁLLALKOZÓI SZEKTOR SEGÍTÉSE CIVIL OLDALRÓL Kiyik Margit A magyar oprofit szektor egyik ige sajátos és szűk (szektoro belüli aráyuk

Részletesebben

Paktum Hírlevél. közzétételét. Amellett, hogy rendszeresen tájékoztat majd a Hegyháti Paktum aktuális történéseirõl, szeretne gyakorlatias

Paktum Hírlevél. közzétételét. Amellett, hogy rendszeresen tájékoztat majd a Hegyháti Paktum aktuális történéseirõl, szeretne gyakorlatias Paktum Hírlevél p A Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás kiadváya p 2007. jauár p 1. szám p Kedves Olvasó! A Hírlevél, melyet kezébe tart, az elkövetkezõkbe még kilec alkalommal jeleik majd meg. Feladatáak

Részletesebben

Az iparosodás és az infrastrukturális fejlődés típusai

Az iparosodás és az infrastrukturális fejlődés típusai Az iparosodás és az ifrastrukturális fejlődés típusai Az iparosodás és az ifrastrukturális fejlődés kapcsolatába törtéelmileg három fejlődési típus vázolható fel: megelőző, lácszerűe együtt haladó, utólagosa

Részletesebben

Villamos gépek tantárgy tételei

Villamos gépek tantárgy tételei Villamos gépek tatárgy tételei 7. tétel Mi a szerepe az áram- és feszültségváltókak? Hogya kapcsolódak a hálózathoz, milye előírások voatkozak a biztoságos üzemeltetésükre, kiválasztásukál milye adatot

Részletesebben

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK HATÁRTALANUL

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK HATÁRTALANUL csz10 visszhat.qxd 2007. 02. 25. 18:23 Page 141 KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK HATÁRTALANUL Civil Fórum, az erdélyi civil társadalom lapja Nyitrai Imre Civil szervezetkét létezi, civilek lei még ma sem köyû Kelet-Európába.

Részletesebben

HÚSZÉVES A MENHELY ALAPÍTVÁNY

HÚSZÉVES A MENHELY ALAPÍTVÁNY csz25_csz12 skadi.qxd 2011.02.21. 13:07 Page 28 HÚSZÉVES A MENHELY ALAPÍTVÁNY Beszélgetés Győri Péterrel, a Mehely alapítváy kuratóriumi elökével Csogor Aa Az első hóapok CSZ: Hogya jött létre a Mehely

Részletesebben

A TÉRSÉGI CIVIL KAPCSOLATRENDSZER

A TÉRSÉGI CIVIL KAPCSOLATRENDSZER csz10 kozosseg 2 osvath.qxd 2007. 02. 25. 17:57 Page 31 KÖZÖSSÉGEK ÉS CIVIL TÁRSADALOM A TÉRSÉGI CIVIL KAPCSOLATRENDSZER FORMÁLÓDÁSA ÉS JELLEGZETESSÉGEI Osváth László A 90-es évek második felébe az addig

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA A

AZ EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA A csz24_csz12 skadi.qxd 2010.10.05. 19:57 Page 61 TÁRSADALOM ÉS ÁLLAM AZ EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA A NONPROFIT SZERVEZETEK MŰKÖDÉSÉRE AZ EQUAL PROGRAM VIZSGÁLATA ALAPJÁN 1 Sebők Dóra Valéria Bevezetés

Részletesebben

A MAGYAR NONPROFIT SZEKTOR JÖVÕJE

A MAGYAR NONPROFIT SZEKTOR JÖVÕJE csz10 tars 2 zam.qxd 2007. 02. 25. 18:18 Page 91 TÁRSADALOM ÉS ÁLLAM A MAGYAR NONPROFIT SZEKTOR JÖVÕJE A MUNKANÉLKÜLISÉG KEZELÉSÉBEN AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ FOLYAMATÁBAN Kitartottság vagy itegráció a felzárkózás

Részletesebben

ISMERETEK ÉS VÉLEMÉNYEK A NONPROFIT SZEKTOR SZERVEZETEIRŐL Egy empirikus kutatás tapasztalatai a Nyugat-Dunántúlon

ISMERETEK ÉS VÉLEMÉNYEK A NONPROFIT SZEKTOR SZERVEZETEIRŐL Egy empirikus kutatás tapasztalatai a Nyugat-Dunántúlon csz23_csz12 skadi.qxd 2010.06.10. 10:58 Page 5 ELMÉLETILEG ISMERETEK ÉS VÉLEMÉNYEK A NONPROFIT SZEKTOR SZERVEZETEIRŐL Egy empirikus kutatás tapasztalatai a Nyugat-Duátúlo Nárai Márta Bevezetés A civil

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNYOK (I.) 1

KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNYOK (I.) 1 csz10 scsaurszki.qxd 2007. 02. 25. 18:21 Page 123 KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNYOK (I.) 1 Scsaurszki Tamás Bevezetés A hazai oprofit közéletbe idõrõl idõre felbukka a közösségi alapítváyok eve, majd ismét eltûik

Részletesebben

csz24_csz12 skandi.qxd 2010.10.05. 19:57 Page 1 CIVIL SZEMLE

csz24_csz12 skandi.qxd 2010.10.05. 19:57 Page 1 CIVIL SZEMLE csz24_csz12 skadi.qxd 2010.10.05. 19:57 Page 1 CIVIL SZEMLE WWW. CIVILSZEMLE.HU VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM csz24_csz12 skadi.qxd 2010.10.05. 19:57 Page 2 Szerkesztõbizottság/Editorial Board Bíró Edre, Belia

Részletesebben

csz12 eleje.qxd 2007. 06. 13. 14:42 Page 1 CIVIL SZEMLE

csz12 eleje.qxd 2007. 06. 13. 14:42 Page 1 CIVIL SZEMLE csz12 eleje.qxd 2007. 06. 13. 14:42 Page 1 CIVIL SZEMLE WWW. CIVILSZEMLE.HU IV. ÉVFOLYAM 3 4. SZÁM csz12 eleje.qxd 2007. 06. 13. 14:42 Page 2 Szerkesztõbizottság/Editorial Board Bíró Edre, Belia Aa, Harsáyi

Részletesebben

Számsorozatok. 1. Alapfeladatok december 22. sorozat határértékét, ha. 1. Feladat: Határozzuk meg az a n = 3n2 + 7n 5n létezik.

Számsorozatok. 1. Alapfeladatok december 22. sorozat határértékét, ha. 1. Feladat: Határozzuk meg az a n = 3n2 + 7n 5n létezik. Számsorozatok 2015. december 22. 1. Alapfeladatok 1. Feladat: Határozzuk meg az a 2 + 7 5 2 + 4 létezik. sorozat határértékét, ha Megoldás: Mivel egy tört határértéke a kérdés, ezért vizsgáljuk meg el

Részletesebben

GONDOLATOK A CIVIL PÁLYÁZATI RENDSZER

GONDOLATOK A CIVIL PÁLYÁZATI RENDSZER csz12 tars Doma.qxd 2007. 06. 13. 15:03 Page 157 TÁRSADALOM ÉS ÁLLAM GONDOLATOK A CIVIL PÁLYÁZATI RENDSZER HATÉKONYSÁGÁRÓL A Budapest XVIII. kerületi Civil Alap létrejöttéek második évfordulójá Domaiczky

Részletesebben

A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM, ÚTKERESÉS

A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM, ÚTKERESÉS csz25_csz12 skadi.qxd 2011.02.21. 13:07 Page 91 A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM, ÚTKERESÉS EGY ÚJ TÁMOGATÁSI RENDSZER FELÉ? 1 Bevezető és módszertai keretek Kákai László A magyarországi civil szervezetek redszerváltás

Részletesebben

HU / -- Mag rendszer. Padlótisztítás

HU / -- Mag rendszer. Padlótisztítás HU / -- Mag redszer Padlótisztítás Mag redszer Kocepció 2 www.vermop.com Előyei Mag redszer Ameyire iovatív, ayira egyedi. A VERMOP mágeses redszere teljese új módot jelet a felmosóhuzatok tartóra (ill.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS CIVIL TÁRSADALOM KELET-AFRIKÁBAN Tanzániai és kenyai tapasztalatok, gyakorlatok és reformok

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS CIVIL TÁRSADALOM KELET-AFRIKÁBAN Tanzániai és kenyai tapasztalatok, gyakorlatok és reformok csz22_csz12 skadi.qxd 2010.03.10. 8:49 Page 113 VILÁG-NÉZET ÖNKORMÁNYZATOK ÉS CIVIL TÁRSADALOM KELET-AFRIKÁBAN Tazáiai és keyai tapasztalatok, gyakorlatok és reformok Tarrósy Istvá Bevezetés Bármely társadalom

Részletesebben

HIVATALI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE

HIVATALI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE Cgád Város Ökormáyzat HIVATALI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE MINŐSÉGÜGYI ME 05 1. AZ CÉLJA Az eljárás célja a hvatal folyamatok fejlesztéséek szabályozása. Jele eljárás meghatározza a fejlesztés lefolytatásáak

Részletesebben

A KÉPESSÉ TÉTEL (EMPOWERMENT) LEHETŐSÉGEI A CIVIL TÁRSADALOMBAN

A KÉPESSÉ TÉTEL (EMPOWERMENT) LEHETŐSÉGEI A CIVIL TÁRSADALOMBAN csz23_csz12 skadi.qxd 2010.06.10. 10:58 Page 43 KÖZÖSSÉGEK ÉS CIVIL TÁRSADALOM Bevezetés A KÉPESSÉ TÉTEL (EMPOWERMENT) LEHETŐSÉGEI A CIVIL TÁRSADALOMBAN Lakatos Kiga Jele taulmáyomba megkísérelem körüljári,

Részletesebben

CIVILEK A NYOMTATOTT SAJTÓBAN ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS A MÉDIÁBAN 1

CIVILEK A NYOMTATOTT SAJTÓBAN ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS A MÉDIÁBAN 1 csz12 elm filosz.qxd 2007. 06. 13. 14:53 Page 111 CIVILEK A NYOMTATOTT SAJTÓBAN ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS A MÉDIÁBAN 1 Beszedics Otília Bevezetõ A 2003. augusztus 1. és 2007. február 28. közötti idõszakba a GPS

Részletesebben

Rudas Tamás: A hibahatár a becsült mennyiség függvényében a mért pártpreferenciák téves értelmezésének egyik forrása

Rudas Tamás: A hibahatár a becsült mennyiség függvényében a mért pártpreferenciák téves értelmezésének egyik forrása Rudas Tamás: A hibahatár a becsült meyiség függvéyébe a mért ártrefereciák téves értelmezéséek egyik forrása Megjelet: Agelusz Róbert és Tardos Róbert szerk.: Mérésről mérésre. A választáskutatás módszertai

Részletesebben

KÖTŐDÉSEK ÉS VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK? Civil/közösségfejlesztői reflexiók a rendszerváltástól napjainkig

KÖTŐDÉSEK ÉS VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK? Civil/közösségfejlesztői reflexiók a rendszerváltástól napjainkig csz25_csz12 skadi.qxd 2011.02.21. 13:07 Page 9 CIVIL ANZIXX 1990 2010 Hiteles csak abba lehet az ember, amibe utazik ha közösségfejlesztő, akkor a közösségfejlesztésbe. S ha felkérést kap a civil szektor

Részletesebben

A brexit-szavazás és a nagy számok törvénye

A brexit-szavazás és a nagy számok törvénye Mûhely Medvegyev Péter kadidátus, a Corvius Egyetem egyetemi taára E-mail: peter.medvegyev@uicorvius.hu A brexit-szavazás és a agy számok törvéye A 016. év, de vélhetőe az egész évtized legfotosabb politikai

Részletesebben

ÁTTEKINTÉS DÁNIA, NORVÉGIA ÉS SVÉDORSZÁG

ÁTTEKINTÉS DÁNIA, NORVÉGIA ÉS SVÉDORSZÁG csz12 skadi.qxd 2007. 06. 13. 15:05 Page 207 ÁTTEKINTÉS DÁNIA, NORVÉGIA ÉS SVÉDORSZÁG NONPROFIT SZEKTORÁRÓL Csaba László Gyula Tévesek bizoyult az a széles körökbe elterjedt feltevés, hogy a moder jóléti

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSSEL FOGLALKOZÓ EGYHÁZKÖZELI

FELNŐTTKÉPZÉSSEL FOGLALKOZÓ EGYHÁZKÖZELI csz24_csz12 skadi.qxd 2010.10.05. 19:57 Page 21 FELNŐTTKÉPZÉSSEL FOGLALKOZÓ EGYHÁZKÖZELI CIVIL SZERVEZETEK VIZSGÁLATA EGY ERNYŐSZERVEZETRŐL KÉSZÜLT ESETTANULMÁNY ALAPJÁN 1 Gyorgyovich Miklós A felőttképzés

Részletesebben

2010. szeptember VIII. évfolyam 3. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja

2010. szeptember VIII. évfolyam 3. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja 2010. szeptember VIII. évfolyam 3. szám A polgármesteri hivatal igyees lapja vedégeik voltak elkészült az óvoda bővítése Augusztus 20. Szet Istvá apja, az új keyér megszetelése, megható, jól megszervezett

Részletesebben

A SZLOVÉN NONPROFIT SZEKTOR SAJÁTOS HELY(ZET)E A POSZTSZOCIALISTA ORSZÁGOK KÖZÖTT

A SZLOVÉN NONPROFIT SZEKTOR SAJÁTOS HELY(ZET)E A POSZTSZOCIALISTA ORSZÁGOK KÖZÖTT csz23_csz12 skadi.qxd 2010.06.10. 10:58 Page 75 VILÁG-NÉZET A SZLOVÉN NONPROFIT SZEKTOR SAJÁTOS HELY(ZET)E A POSZTSZOCIALISTA ORSZÁGOK KÖZÖTT Tatjaa Rakar Zika Kolarič Bevezető Az úgy evezett szocialista

Részletesebben

A HORVÁT CIVIL TÁRSADALOM HITELES

A HORVÁT CIVIL TÁRSADALOM HITELES csz10 vilagez 1 horv.qxd 2007. 02. 25. 18:20 Page 107 VILÁG-NÉZET A HORVÁT CIVIL TÁRSADALOM HITELES KÖZÉLETI SZEREPLÕVÉ VÁLÁSA Gojko Bez ova Bevezetés Az utóbbi 15 év folyamá Horvátországba ige kevés empirikus

Részletesebben

Baranya megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési terve kiegészítése. 93/2011. (X. 21.) Kgy.

Baranya megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési terve kiegészítése. 93/2011. (X. 21.) Kgy. Baraya megye közoktatásáak feladatellátási, itézméyhálózat működtetési és fejlesztési terve kiegészítése 93/2011. (X. 21.) Kgy. Határozat A Baraya Megyei Ökormáyzat Közgyűlése a Baraya megye közoktatásáak

Részletesebben

csz10 eleje.qxd 2007. 02. 25. 17:51 Page 1 CIVIL SZEMLE

csz10 eleje.qxd 2007. 02. 25. 17:51 Page 1 CIVIL SZEMLE csz10 eleje.qxd 2007. 02. 25. 17:51 Page 1 CIVIL SZEMLE WWW. CIVILSZEMLE.HU IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM csz10 eleje.qxd 2007. 02. 25. 17:51 Page 2 Szerkesztõbizottság/Editorial Board Bíró Edre, Belia Aa, Harsáyi

Részletesebben

Cserjésné Sutyák Ágnes *, Szilágyiné Biró Andrea ** ismerete mellett több kísérleti és empirikus képletet fel-

Cserjésné Sutyák Ágnes *, Szilágyiné Biró Andrea ** ismerete mellett több kísérleti és empirikus képletet fel- ACÉLOK KÉMIAI LITY OF STEELS THROUGH Cserjésé Sutyák Áges *, Szilágyié Biró Adrea ** beig s s 1. E kutatás célja, hogy képet meghatározásáak kísérleti és számítási móiek tosságáról, és ezzel felfedjük

Részletesebben

Ingatlanfinanszírozás és befektetés

Ingatlanfinanszírozás és befektetés Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoiformatikai Kar Igatlameedzser 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakiráyú Továbbképzési Szak Igatlafiaszírozás és befektetés 2. Gazdasági matematikai alapok Szerzı:

Részletesebben

Az új építőipari termelőiár-index részletes módszertani leírása

Az új építőipari termelőiár-index részletes módszertani leírása Az új építőipari termelőiár-idex részletes módszertai leírása. Előzméyek Az elmúlt évekbe az építőipari árstatisztikába egy új, a korábba haszálatos költségalapú áridextől eltérő termelői ár alapú idexmutató

Részletesebben

Csernicskó István Hires Kornélia A kárpátaljai magyarok lokális, regionális és nemzeti identitásáról

Csernicskó István Hires Kornélia A kárpátaljai magyarok lokális, regionális és nemzeti identitásáról 8 Sztakó Péter 00 Eticitás Körösszakálo. Szakdolgozat. DENIA (Debrecei Néprajzi Itézet Adattára) Vermeule, Has Govers, Cora (ed.) 99 The Atropology of Ethicity. Beyod Ethic Groups ad Boudaries. Amsterdam:

Részletesebben

A függvénysorozatok olyanok, mint a valós számsorozatok, csak éppen a tagjai nem valós számok,

A függvénysorozatok olyanok, mint a valós számsorozatok, csak éppen a tagjai nem valós számok, l.ch FÜGGVÉNYSOROZATOK, FÜGGVÉNYSOROK, HATVÁNYSOROK Itt egy függvéysorozat: f( A függvéysorozatok olyaok, mit a valós számsorozatok, csak éppe a tagjai em valós számok, 5 haem függvéyek, f ( ; f ( ; f

Részletesebben

Elsőbbségi (prioritásos) sor

Elsőbbségi (prioritásos) sor Elsőbbségi (prioritásos) sor Közapi fogalma, megjeleése: pl. sürgősségi osztályo a páciesek em a beérkezési időek megfelelőe, haem a sürgősség mértéke szerit kerülek ellátásra. Az operációs redszerekbe

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Sárkeresztesi Ficánkoló Óvoda 8051 Sárkeresztes, Kossuth utca 1/D. 1. Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Sárkeresztesi Ficánkoló Óvoda 8051 Sárkeresztes, Kossuth utca 1/D. 1. Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai 029963 Sárkeresztesi Ficákoló Óvoda 8051 Sárkeresztes, Kossuth utca 1/D. KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti közevelésről szóló törvéy

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. POGÁNYI ÓVODA 7666 Pogány, Széchenyi utca Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai

KÖZZÉTÉTELI LISTA. POGÁNYI ÓVODA 7666 Pogány, Széchenyi utca Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai 202603 POGÁNYI ÓVODA 7666 Pogáy, Szécheyi utca 11 KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti közevelésről szóló törvéy végrehajtásáról redelkező

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Ki Akarok Nyílni Óvoda 2113 Erdőkertes, Rákóczi utca Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Ki Akarok Nyílni Óvoda 2113 Erdőkertes, Rákóczi utca Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai 032839 Ki Akarok Nyíli Óvoda 2113 Erdőkertes, Rákóczi utca 9-11. KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti közevelésről szóló törvéy végrehajtásáról

Részletesebben

A vidék szociálpolitikai problémái I. dr. Hornyák Zsófia

A vidék szociálpolitikai problémái I. dr. Hornyák Zsófia A vidék szociálpolitikai problémái I. dr. Hornyák Zsófia A vidék problémái Gazdasági gondok Szociális problémák Szociális egyenlőtlenségek falugondnoki szolgálat kiépítése A falugondnoki szolgáltatás célja

Részletesebben

KIMONDHATÓ.?! Magyar Máltai Szeretetszolgálat F o g a d ó P s z i c h o s z o c i á l i s S z o l g á l a t

KIMONDHATÓ.?! Magyar Máltai Szeretetszolgálat F o g a d ó P s z i c h o s z o c i á l i s S z o l g á l a t Az egészséges evelés KIMONDHATÓ.?! Magyar Máltai Szeretetszolgálat F o g a d ó P s z i c h o s z o c i á l i s S z o l g á l a t 8. Előszó Tartalom Mide felőtt volt egyszer gyerek És felő majd az új gyereksereg:

Részletesebben

RÁBAKÖZI TAKARÉKSZÖVETKEZET

RÁBAKÖZI TAKARÉKSZÖVETKEZET Vállalkozások és egyéi vállalkozók részére vezetett pézforgalmi számlák kamatairól, valamit a voatkozó betétbiztosítási feltételekről Érvéyes: 2013. szeptember 11-től I. KAMATMÉRTÉKEK Éves kamatláb EBKM

Részletesebben

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Mi is a közösségfejlesztés? az adott településen élő emberek aktív közreműködésével, a rendelkezésre álló humán, természeti- és gazdasági erőforrásokból

Részletesebben

CIVIL VERDIKT. ELMÉLETILEGnn. Elõzmények. CIVIL SZEMLE n 2007/1 n n n n n n n19. Márkus Eszter. Az egyesületek nyilvántartásba vétele

CIVIL VERDIKT. ELMÉLETILEGnn. Elõzmények. CIVIL SZEMLE n 2007/1 n n n n n n n19. Márkus Eszter. Az egyesületek nyilvántartásba vétele csz10 elm 2 birosag.qxd 2007. 02. 25. 17:56 Page 19 ELMÉLETILEG CIVIL VERDIKT Az egyesületek yilvátartásba vétele Márkus Eszter Ilye eddig még em volt. A megyei bíróságok, ítélõtáblák és fõügyészségek

Részletesebben

ANDRÁS SZILÁRD, CSAPÓ HAJNALKA, NAGY ÖRS SIPOS KINGA, SOÓS ANNA, SZILÁGYI JUDIT

ANDRÁS SZILÁRD, CSAPÓ HAJNALKA, NAGY ÖRS SIPOS KINGA, SOÓS ANNA, SZILÁGYI JUDIT ANDRÁS SZILÁRD, CSAPÓ HAJNALKA, NAGY ÖRS SIPOS KINGA, SOÓS ANNA, SZILÁGYI JUDIT KÍVÁNCSISÁGVEZÉRELT MATEMATIKA TANÍTÁS STÁTUS KIADÓ CSÍKSZEREDA, 010 c PRIMAS projekt c Adrás Szilárd Descrierea CIP a Bibliotecii

Részletesebben

LAKÓPARKOKBAN MŰKÖDŐ CIVIL/NONPROFIT

LAKÓPARKOKBAN MŰKÖDŐ CIVIL/NONPROFIT csz24_csz12 skadi.qxd 2010.10.05. 19:57 Page 46 LAKÓPARKOKBAN MŰKÖDŐ CIVIL/NONPROFIT SZERVEZETEK A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓBAN 1 Koltay Elvira A civil társadalom fogalma alatt fukcioális megközelítésbe olya

Részletesebben

csz23_csz12 skandi.qxd :58 Page 1 CIVIL SZEMLE

csz23_csz12 skandi.qxd :58 Page 1 CIVIL SZEMLE csz23_csz12 skadi.qxd 2010.06.10. 10:58 Page 1 CIVIL SZEMLE WWW. CIVILSZEMLE.HU VII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM csz23_csz12 skadi.qxd 2010.06.10. 10:58 Page 2 Szerkesztõbizottság/Editorial Board Bíró Edre, Belia

Részletesebben

XXII. Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás

XXII. Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás XXII. Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás Alkalmazott Kutatási Noprofit Kft. Szombathely 2012. április 24-25-26. Elektroikai hulladékok szelektív begyűjtése és komplex kezelése Chrabák

Részletesebben

24. tétel A valószínűségszámítás elemei. A valószínűség kiszámításának kombinatorikus modellje.

24. tétel A valószínűségszámítás elemei. A valószínűség kiszámításának kombinatorikus modellje. 24. tétel valószíűségszámítás elemei. valószíűség kiszámításáak kombiatorikus modellje. GYORISÁG ÉS VLÓSZÍŰSÉG meyibe az egyes adatok a sokaságo belüli részaráyát adjuk meg (törtbe vagy százalékba), akkor

Részletesebben

A ZÁHONYON ÁTHALADÓ ÉS KELET FELÉ TARTÓ VASÚTI ÁRUFORGALOM KILÁTÁSAI. dr. Mosóczi László, elnök Hungrail Magyar Vasúti Egyesület

A ZÁHONYON ÁTHALADÓ ÉS KELET FELÉ TARTÓ VASÚTI ÁRUFORGALOM KILÁTÁSAI. dr. Mosóczi László, elnök Hungrail Magyar Vasúti Egyesület A ZÁHONYON ÁTHALADÓ ÉS KELET FELÉ TARTÓ VASÚTI ÁRUFORGALOM KILÁTÁSAI dr. Mosóczi László, elök Hugrail Magyar Vasúti Egyesület A ÁRUFORGALOM EURÓPÁBÓL ÁZSIÁBA Európából keletre tartó forgalom Európából

Részletesebben

1. Adatok közelítése. Bevezetés. 1-1 A közelítő függvény

1. Adatok közelítése. Bevezetés. 1-1 A közelítő függvény Palácz Béla - Soft Computig - 11-1. Adatok közelítése 1. Adatok közelítése Bevezetés A természettudomáyos feladatok megoldásához, a vizsgált jeleségek, folyamatok főbb jellemzői közötti összefüggések ismeretére,

Részletesebben

KAOTIKUS VAGY CSAK ÖSSZETETT? Labdák pattogása lépcsôn

KAOTIKUS VAGY CSAK ÖSSZETETT? Labdák pattogása lépcsôn A FIZIKA TANÍTÁSA KAOTIKUS VAGY CSAK ÖSSZETETT? Labdák pattogása lépcsô Griz Márto ELTE Elméleti Fizikai Taszék Meszéa Tamás Ciszterci Red Nagy Lajos Gimázima Pécs, a Fizika taítása PhD program hallgatója

Részletesebben

A TÁRSADALMI FELELÕSSÉGVÁLLALÁSRÓL

A TÁRSADALMI FELELÕSSÉGVÁLLALÁSRÓL csz10 elm 1 ligeti.qxd 2007. 02. 25. 17:53 Page 5 ELMÉLETILEG A TÁRSADALMI FELELÕSSÉGVÁLLALÁSRÓL Ligeti György Magyarország demokratikus jogállam, több mit tizeöt éve mûködik a plurális parlametarizmus

Részletesebben

csz25_csz12 skandi.qxd 2011.02.21. 13:07 Page 1 CIVIL SZEMLE

csz25_csz12 skandi.qxd 2011.02.21. 13:07 Page 1 CIVIL SZEMLE csz25_csz12 skadi.qxd 2011.02.21. 13:07 Page 1 CIVIL SZEMLE WWW. CIVILSZEMLE.HU VII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM csz25_csz12 skadi.qxd 2011.02.21. 13:07 Page 2 Szerkesztõbizottság/Editorial Board Bíró Edre, Belia

Részletesebben

26. BEAUTY FORUM HUNGARY

26. BEAUTY FORUM HUNGARY 26. BEAUTY FORUM HUNGARY A legagyobb hazai professzioális szépségipari szakkiállítás és vásár Fotó: Shutterstock.com Helyszí: 2017 őszé 26. alkalommal ad radevút Budapeste a Beauty Forum a szépségszakmáak.

Részletesebben

Csepregi Óvoda és Bölcsőde Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény 9735 Csepreg, Nádasdy utca 15 KÖZZÉTÉTELI LISTA

Csepregi Óvoda és Bölcsőde Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény 9735 Csepreg, Nádasdy utca 15 KÖZZÉTÉTELI LISTA 202462 Csepregi Óvoda és Bölcsőde Közös Igazgatású Közevelési Itézméy 9735 Csepreg, Nádasdy utca 15 KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti

Részletesebben

KISKÖZÖSSÉGI RÁDIÓZÁS MAGYARORSZÁGON:

KISKÖZÖSSÉGI RÁDIÓZÁS MAGYARORSZÁGON: csz12 kozosseg radiok.qxd 2007. 06. 13. 14:58 Page 123 KÖZÖSSÉGEK ÉS CIVIL TÁRSADALOM KISKÖZÖSSÉGI RÁDIÓZÁS MAGYARORSZÁGON: AZ ELSÕ 3 ÉV Beedek Gergõ Gosztoyi Gergely Hargitai Herik Magyarországo a redszerváltás

Részletesebben

EGYENLETEK ÉS EGYENLETRENDSZEREK MEGOLDÁSA A Z n HALMAZON. egyenletrendszer megoldása a

EGYENLETEK ÉS EGYENLETRENDSZEREK MEGOLDÁSA A Z n HALMAZON. egyenletrendszer megoldása a Az érettségi vizsgára előkészülő taulók figyelmébe! 4. Az EGYENLETEK ÉS EGYENLETRENDSZEREK MEGOLDÁSA A Z HALMAZON a1 x + b1 y = c1 egyeletredszer megoldása a a x + b y = c Z halmazo (. rész) Ebbe a részbe

Részletesebben

Akadálymentes? Fogyatékkal élő nők a szülészeti ellátásban (várandósgondozás, szülés, anyaság) D emnet

Akadálymentes? Fogyatékkal élő nők a szülészeti ellátásban (várandósgondozás, szülés, anyaság) D emnet Akadálymetes? Fogyatékkal élő ők a szülészeti ellátásba (váradósgodozás, szülés, ayaság) D emet 1 Ez a kiadváy a Születésház Egyesület Akadálymetes? Fogyatékkal élő ők a szülészeti ellátóredszerbe (váradósgodozás,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 18128730-1-13 Bejegyző szerv: FŐVÁROSI BÍRÓSÁG Pk.61191 Regisztrációs szám: NYILVÁNTARTÁSI SZÁM: 190 2100 Gödöllő, SZABADSÁG út 45. 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011.

Részletesebben

A TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT LEHETÕSÉGEI

A TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT LEHETÕSÉGEI csz10 tars 1 porub.qxd 2007. 02. 25. 18:16 Page 71 TÁRSADALOM ÉS ÁLLAM A TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT LEHETÕSÉGEI A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAMBAN A partersége alapuló állami pályáztatási modell értékelése Porubcsászki

Részletesebben

I. FEJEZET BICIKLIHIÁNYBAN

I. FEJEZET BICIKLIHIÁNYBAN I FEJEZET BICIKLIHIÁNYBAN 1 Az alapfeladat 1 Feladat Két település közti távolság 40 km Két gyerekek ezt a távolságot kellee megteie a lehetőlegrövidebb időalattakövetkező feltételek mellett: Va egy biciklijük

Részletesebben

Feladatok megoldása. Diszkrét matematika I. Beadandó feladatok. Bujtás Ferenc (CZU7KZ) December 14, feladat: (A B A A \ C = B)

Feladatok megoldása. Diszkrét matematika I. Beadandó feladatok. Bujtás Ferenc (CZU7KZ) December 14, feladat: (A B A A \ C = B) Diszkrét matematika I. Beadadó feladatok Bujtás Ferec (CZU7KZ) December 14 014 Feladatok megoldása 1..1-6. feladat: (A B A A \ C = B) A B A = A \ C = B igazolása: A B A = B \A = Ø = B = A B (Mivel a B-ek

Részletesebben

Megjegyzések. További tételek. Valódi határeloszlások. Tulajdonságok. Gyenge (eloszlásbeli) konvergencia

Megjegyzések. További tételek. Valódi határeloszlások. Tulajdonságok. Gyenge (eloszlásbeli) konvergencia Valószíűségszámítás és statisztika előadás ifo. BSC/B-C szakosokak 6. előadás október 5. Megjegyzések. A tétel feltételei gyegíthetőek: elég, ha a függetle, azoos eloszlású változók várható értéke véges.

Részletesebben

SZÁMELMÉLET. Vasile Berinde, Filippo Spagnolo

SZÁMELMÉLET. Vasile Berinde, Filippo Spagnolo SZÁMELMÉLET Vasile Beride, Filippo Spagolo A számelmélet a matematika egyik legrégibb ága, és az egyik legagyobb is egybe Eek a fejezetek az a célja, hogy egy elemi bevezetést yújtso az első szite lévő

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium 9330 Kapuvár, Fő tér Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium 9330 Kapuvár, Fő tér Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai 030692 Felsőbüki Nagy Pál Gimázium 9330 Kapuvár, Fő tér 25. KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti közevelésről szóló törvéy végrehajtásáról

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat 11 /2004. (IV.30.) számú rendelet az önkormányzati beruházások és felújítások rendjéről

Vác Város Önkormányzat 11 /2004. (IV.30.) számú rendelet az önkormányzati beruházások és felújítások rendjéről Vác Város Ökormáyzat 11 /2004. (IV.30.) számú redelet az ökormáyzati beruházások és felújítások redjéről Vác Város Képviselőtestülete az ökormáyzati beruházások és felújítások egységes szemléletű gyors

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató A VITAMED PHARMA Kft. (6720 Szeged, Szécheyi tér 2/A fsz. 6., cg.: 06-09-009134, képviseletébe dr. Zoltai Gergely ügyvezető, a továbbiakba: Adatkezelő) a gazdasági tevékeysége

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 08-8/1698-8/2012 TÁRGY: MÚZEUMOK ÉS KÖNYVTÁR ÁTADÁS-ÁTVÉTELE MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

TARNAÖRSI ÓVODA, KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY ÉS KÖZSÉGI KÖNYVTÁR 3294 Tarnaörs, Ady Endre út 1/1 KÖZZÉTÉTELI LISTA

TARNAÖRSI ÓVODA, KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY ÉS KÖZSÉGI KÖNYVTÁR 3294 Tarnaörs, Ady Endre út 1/1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 201922 TARNAÖRSI ÓVODA, KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY ÉS KÖZSÉGI KÖNYVTÁR 3294 Taraörs, Ady Edre út 1/1 KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti

Részletesebben

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével ---------------------------------------------- Závogyán Magdolna Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola 1046 Budapest IV. kerület, Fóti út Intézmény adatai. 2.

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola 1046 Budapest IV. kerület, Fóti út Intézmény adatai. 2. 034864 Agol Nyelvet Emelt Szite Oktató Általáos Iskola 1046 Budapest IV. kerület, Fóti út 66. KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti közevelésről

Részletesebben

A TELEPÜLÉSI EGYENLŐTLENSÉGEK HATÁSA A VIDÉKI FIATALOK JÖVŐTERVEIRE ÉS AKTIVITÁSÁRA

A TELEPÜLÉSI EGYENLŐTLENSÉGEK HATÁSA A VIDÉKI FIATALOK JÖVŐTERVEIRE ÉS AKTIVITÁSÁRA A TELEPÜLÉSI EGYENLŐTLENSÉGEK HATÁSA A VIDÉKI FIATALOK JÖVŐTERVEIRE ÉS AKTIVITÁSÁRA A TUDÁSKÖZVETÍTÉS ÉS AZ INNOVÁCIÓK ESÉLYEI Czibere Ibolya Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézet

Részletesebben

Kétoldali hibás Monte Carlo algoritmus: mindkét válasz esetén hibázhat az algoritmus, de adott alsó korlát a hibázás valószínűségére.

Kétoldali hibás Monte Carlo algoritmus: mindkét válasz esetén hibázhat az algoritmus, de adott alsó korlát a hibázás valószínűségére. Véletleített algoritmusok Tegyük fel, hogy va két doboz (A,B), amely egyike 1000 Ft-ot tartalmaz, a másik üres. 500 Ft-ért választhatuk egy dobozt, amelyek a tartalmát megkapjuk. A feladat megoldására

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Budapest Főváros VI. Kerület, Terézváros Önkormányzata Fenntartó címe: 1067 Budapest VI. kerület, Eötvös utca 3.

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Budapest Főváros VI. Kerület, Terézváros Önkormányzata Fenntartó címe: 1067 Budapest VI. kerület, Eötvös utca 3. 064350 TERÉZVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JÁTÉKVÁR ÓVODÁJA 1062 Budapest VI. kerület, Ledvay utca 24. KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti közevelésről

Részletesebben

Dunaföldváron a régió legnagyobb máltai ünnepi rendezvénye

Dunaföldváron a régió legnagyobb máltai ünnepi rendezvénye XIX. évfolyam 11. szám, 2015. ovember 195 Ft KÖZÉLETI LAP Duaföldváro a régió legagyobb máltai üepi redezvéye Október 10-é Duaföldvár adott otthot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legagyobb dél-duátúli

Részletesebben

Hosszmérés finomtapintóval 2.

Hosszmérés finomtapintóval 2. Mechatroika, Optika és Gépészeti Iformatika Taszék kiadva: 0.0.. Hosszmérés fiomtapitóval. A mérések helyszíe: D. épület 53-as terem. Az aktuális mérési segédletek a MOGI Taszék holapjá érhetők el, a www.mogi.bme.hu

Részletesebben

A közösségfejlesztés szerepe a térségfejlesztésben WORKSHOP

A közösségfejlesztés szerepe a térségfejlesztésben WORKSHOP A közösségfejlesztés szerepe a térségfejlesztésben WORKSHOP Galánta, 2013. 07. 03. Előadó, foglalkozás vezető: Bárdos Gyula Miért is beszélünk ezekről a kérdésekről: térségfejlesztés, közösségfejlesztés?

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA SZAKMÁR KÖZSÉG ÓVODÁJA ÉS SZOCIÁLIS ÉTKEZŐJE (6336 Szakmár, Mátyás király utca 33/A) Ellátott feladatok: - óvodai nevelés

KÖZZÉTÉTELI LISTA SZAKMÁR KÖZSÉG ÓVODÁJA ÉS SZOCIÁLIS ÉTKEZŐJE (6336 Szakmár, Mátyás király utca 33/A) Ellátott feladatok: - óvodai nevelés 202548 SZAKMÁR KÖZSÉG ÓVODÁJA ÉS SZOCIÁLIS ÉTKEZŐJE 6336 Szakmár, Mátyás király utca 33/A KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti közevelésről

Részletesebben

2. AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM ÉRTELMEZÉSI DIFFERENCIÁINAK TERÜLETI KÖVETKEZMÉNYEI

2. AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM ÉRTELMEZÉSI DIFFERENCIÁINAK TERÜLETI KÖVETKEZMÉNYEI 2. AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM ÉRTELMEZÉSI DIFFERENCIÁINAK TERÜLETI KÖVETKEZMÉNYEI 2.1. Az iformációs társadalom és gazdaság fogalmáak külöbözô értelmezései 2.1.1. Az iformációs társadalom Bármely iformációs

Részletesebben

A POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZREMŰKÖDÉSE AZÖNKORMÁNYZAT RENDELETALKOTÁSI FOLYAMATÁBAN

A POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZREMŰKÖDÉSE AZÖNKORMÁNYZAT RENDELETALKOTÁSI FOLYAMATÁBAN Cgád Város Ökormáyzat Polgármester Hvatala 1. AZ CÉLJA Az eljárás célja szabályoz Cgád Város Polgármester Hvatal (a továbbakba: Polgármester Hvatal) közreműködését az ökormáyzat redeletalkotás folyamatába

Részletesebben

Pressley Ridge Magyarország Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2008

Pressley Ridge Magyarország Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2008 Közhaszúsági jeletés 2008 Pressley Ridge Magyarország Alapítváy Pressley Ridge Magyarország Alapítváy Közhaszúsági jeletés 2008 A szervezet megevezése: Pressley Ridge Magyarország Alapítváy A szervezet

Részletesebben

7. el adás Becslések és minta elemszámok. 7-1. fejezet Áttekintés

7. el adás Becslések és minta elemszámok. 7-1. fejezet Áttekintés 7. el adás Becslések és mita elemszámok 7-1. fejezet Áttekités 7-1 Áttekités 7- A populáció aráy becslése 7-3 A populáció átlag becslése: σismert 7-4 A populáció átlag becslése: σem ismert 7-5 A populáció

Részletesebben

Optika. sin. A beeső fénysugár, a beesési merőleges és a visszavert, illetve a megtört fénysugár egy síkban van.

Optika. sin. A beeső fénysugár, a beesési merőleges és a visszavert, illetve a megtört fénysugár egy síkban van. Optika Mi a féy? Látható elektromágeses sugárzás. Geometriai optika (modell) Féysugár: ige vékoy párhuzamos féyyaláb Ezt a modellt haszálva az optikai jeleségek széles köréek magyarázata egyszerű geometriai

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Felsőtárkányi Óvoda 3324 Felsőtárkány, Ady Endre út Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Felsőtárkányi Óvoda 3324 Felsőtárkány, Ady Endre út Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai 201938 Felsőtárkáyi Óvoda 3324 Felsőtárkáy, Ady Edre út 59 KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett közevelési iformációs redszerbe (KIR) a emzeti közevelésről szóló törvéy végrehajtásáról

Részletesebben

Paktum Hírlevél. Tisztelt Olvasó!

Paktum Hírlevél. Tisztelt Olvasó! Paktum Hírlevél p A Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás kiadváya p 2007. április p 3. szám p Tisztelt Olvasó! Az Európai Uióba már bevált mitát követve jött létre a Foglalkoztatási paktum létrehozása

Részletesebben

AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETI RENDSZEREK ENERGIA-HATÉKONYSÁGÁNAK KÉRDÉSEI

AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETI RENDSZEREK ENERGIA-HATÉKONYSÁGÁNAK KÉRDÉSEI AZ ÉÜLETGÉÉSZETI RENDSZEREK ENERGIA-HATÉKONYSÁGÁNAK KÉRDÉSEI Szivattyúzás - rövide örös Szilárd Cetrifugál szivattyú Nyomó oldal Járókerék Járókerék lapát Járókerék él Járókerék csavar a szállított közeg

Részletesebben

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2009.

Közhasznúsági jelentés 2009. Adószám: 18687350-2-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Regisztrációs szám: 4.Pk.60044 2600 Vác, Katona L. utca 17. 2009. Fordulónap: 2009. december 31. Beszámolási időszak: 2009. január 01. - 2009.

Részletesebben

FANTASZTIKUS KOMBINATORIKA. Adva van n különböző elem. A kiválasztás sorrendje számít VARIÁCIÓ. mateking.hu

FANTASZTIKUS KOMBINATORIKA. Adva van n különböző elem. A kiválasztás sorrendje számít VARIÁCIÓ. mateking.hu FANTASZTIKUS KOMBINATORIKA Adva va külöböző elem Kiválasztuk k darabot Vesszük az összes elemet és sorba rakjuk A kiválasztás sorredje számít A kiválasztás sorredje em számít PERMUTÁCIÓ P matekig.hu Ha

Részletesebben

Tiszalök Város Önkormányzata Városüzemeltetési Intézménye Tiszalök, Kossuth út 67. Adószám: 15810795-2-15 Email: tiszalokvaros@gmail.

Tiszalök Város Önkormányzata Városüzemeltetési Intézménye Tiszalök, Kossuth út 67. Adószám: 15810795-2-15 Email: tiszalokvaros@gmail. Tiszalök Város Ökormáyzata Városüzemeltetési Itézméye Tiszalök, Kossuth út 67. Adószám: 15810795-2-15 El: tiszalokvaros@gl.com Tiszalök Város Ökormáyzata Városüzemeltetési Itézméye tájékoztatója a megalakulása

Részletesebben

2. Eljárási szabályok

2. Eljárási szabályok Köröm Község Ökormáyzata Képviselő-testületéek 2 /2015.(II.27.) ökormáyzati redelete a települési támogatás megállapításáak kifizetéséek, folyósításáak, valamit felhaszálása elleőrzéséek szabályairól Köröm

Részletesebben

Nagyméretű nemlineáris közúti közlekedési hálózatok speciális analízise

Nagyméretű nemlineáris közúti közlekedési hálózatok speciális analízise Nagyméretű emlieáris közúti közlekedési hálózatok speciális aalízise Dr. Péter Tamás* *Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomáyi Egyetem Közlekedéautomatikai Taszék (tel.: +36--46303; e-mail: peter.tamas@mail.bme.hu

Részletesebben

A ZÁHONYON ÁTHALADÓ ÉS KELET FELÉ TARTÓ VASÚTI ÁRUFORGALOM KILÁTÁSAI

A ZÁHONYON ÁTHALADÓ ÉS KELET FELÉ TARTÓ VASÚTI ÁRUFORGALOM KILÁTÁSAI A ZÁHONYON ÁTHALADÓ ÉS KELET FELÉ TARTÓ VASÚTI ÁRUFORGALOM KILÁTÁSAI Bak Dées, ügyvezető igazgató, GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2012. szeptember 25. A ÁRUFORGALOM EURÓPÁBÓL ÁZSIÁBA Európából keletre

Részletesebben

Gyakorló feladatok II.

Gyakorló feladatok II. Gyakorló feladatok II. Valós sorozatok és sorok Közgazdász szakos hallgatókak a Matematika B című tárgyhoz 2005. október Valós sorozatok elemi tulajdoságai F. Pozitív állítás formájába fogalmazza meg azt,

Részletesebben

Reálbérek és kereseti egyenlõtlenségek, 1986 1996

Reálbérek és kereseti egyenlõtlenségek, 1986 1996 62 Kertesi Gábor Köllõ Jáos Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 997. július augusztus (62 634. o.) Kertesi Gábor Köllõ Jáos Reálbérek és kereseti egyelõtleségek, 986 996 A bérszerkezet átalakulása Magyarországo,

Részletesebben

A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében

A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében Kovács Zsuzsanna 2014. február 26. OEFI TÁMOP 6.1.1 - Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása Népegészségügyi

Részletesebben

Kolónia-stimuláló faktorok (CSF)

Kolónia-stimuláló faktorok (CSF) Kolóia-stimuláló faktorok (CSF) A jogszabályba előirt kötelezettségek alapjá azo biológiai gyógyszer csoportokba ahol már jele va biosimilair készítméy, a biológiai csoportok kialakítása céljából elemzést

Részletesebben

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA 2011 I. Általános rendelkezések 1. A Dugonics András Piarista

Részletesebben