TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZAT"

Átírás

1 TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZAT

2 A szabályzat jogi háttere A szabályzat nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) rendelkezései, a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rend.) előírásai alapján készült. AZ INGYENESEN IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK INTÉZMÉNYÜNKBEN (REND. 33. /1-2/) b) általános iskolában és középfokú iskolában ba) a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret terhére a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő, a tartósan beteg és a sajátos nevelési igényű gyermek számára megszervezett felzárkóztató foglalkozás, bb) az első szakképesítésre való felkészülés, ennek keretében a gyakorlati képzéshez biztosított munkaruha, egyéni védőfelszerelés és tisztálkodási eszköz, a szintvizsga, a különbözeti vizsga, a javítóvizsga, a szakmai alkalmassági vizsga, a pályaalkalmassági vizsgálat, valamint az első szakmai vizsga a tanulói jogviszony ideje alatt, a tanulói jogviszony fennállása alatt megkezdett vizsga esetén a pótló szakmai vizsga és első alkalommal a javító szakmai vizsga, bc) a tanköteles korú tanulót kivéve, ugyanazon évfolyam második és további alkalommal történő megismétlése abban az esetben, ha arra nem azért van szükség, mert a tanuló a tanulmányi követelményeket nem teljesítette, bd) az osztályok heti időkerete terhére megszervezett kötelező és a nem kötelező egyéb foglalkozás, be) a tanulmányi és szakmai verseny, szakkör, érdeklődési kör, diáknap, az énekkari foglalkozás, más művészeti tevékenység, az iskolai sportkör, a házibajnokság, az iskolák közötti verseny, bajnokságok, bf) az iskola nyitva tartása és a jogszerű benntartózkodás ideje alatti, valamint az étkezés ideje alatti felügyelet, bg) az érettségi vizsga a tanulói jogviszony ideje alatt az érettségi bizonyítvány megszerzéséig és az adott vizsgatárgyból az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti, tanulói jogviszonyban tett sikertelen érettségi vizsga első javító- és a pótló vizsgája, bh) a tanulmányok alatti vizsga, kivéve a független vizsgát,

3 bi) a tanulók - rendeletben meghatározott - egészségfejlesztése, a kötelező rendszeres egészségügyi felügyelet, bj) a közismereti képzés elsajátítására irányuló vagy a tartós gyógykezelés miatt létesített vendégtanulói jogviszony, bk) a pedagógiai program végrehajtásához kapcsolódó, a minden tanuló számára előírt tananyag megismerését, feldolgozását, a mindennapi testedzést szolgáló, intézményen kívüli kulturális, művészeti, sport- vagy más foglalkozás, kirándulás, erdei iskola, c) kollégiumban - a (3) bekezdés szerinti kollégiumi tagsági jogviszony keretében -, d) a nevelési-oktatási intézmény létesítményeinek, eszközeinek használata a térítésmentes szolgáltatás igénybevételekor, e) sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló esetén az állapotának megfelelő köznevelési intézményi ellátás. Az intézmény egészére vonatkoztatva Az Nkt. 2. (2) bekezdésében meghatározottak mellett térítésmentes a gyógypedagógiai tanácsadás, a korai fejlesztés és gondozás, a fejlesztő nevelés, a fejlesztő felkészítés és a fejlesztő iskolai oktatás. A tanulónak a kollégiumi tagsági jogviszony térítésmentes, ha a tanuló nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban vesz részt, mindaddig, amíg számára az iskolai oktatás - jogszabály rendelkezése alapján - ingyenes, vagy a tanuló nem a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás keretében vesz részt iskolai oktatásban, tizenkilenc éven aluli és az iskolai szolgáltatást - jogszabály rendelkezése alapján - ingyenesen veszi igénybe. A TÉRÍTÉSI DÍJ ELLENÉBEN IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK (REND ) a) az előzőekben (a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 33. -ban) meg nem határozott egyéb foglalkozások,

4 b) alapfokú művészetoktatásban a heti hat tanórai foglalkozás a főtárgy gyakorlatának és elméletének elsajátításához, valamint tanévenkénti egy meghallgatás és egy művészi előadás, valamint e szolgáltatások körében az iskola létesítményeinek, felszereléseinek használata, továbbá az állami vizsga és a tanulmányok alatti vizsga, c) a nem tanköteles tanulónak az iskolában a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt az évfolyam második alkalommal történő megismétlésekor a 33. (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott köznevelési közfeladatok, d) a független vizsga, e) az érettségi bizonyítvány megszerzése vagy a tanulói jogviszony megszűnése után az érettségi vizsga, továbbá az adott vizsgatárgyból a tanulói jogviszony fennállása alatt az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti sikertelen érettségi vizsga második vagy további javító- és pótló vizsgája, f) a tanulói jogviszony megszűnése után megkezdett szakmai vizsga (ideértve a javítóés pótló vizsgát is), továbbá a tanulói jogviszony fennállása alatt megkezdett, de be nem fejezett szakmai vizsga esetén a második vagy további javítóvizsga. A 33. (1) bekezdés b) pont bg) alpontjában meghatározott vizsgák körén túl az érettségi vizsga az alábbiak szerint díjköteles: a vizsgázónak a középszintű érettségi vizsgáért - ha a vizsgázó a jelentkezését nem egy adott középiskolába nyújtja be - az adott évre érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 15%-ának megfelelő, a vizsgázónak az emelt szintű érettségi vizsgáért az adott évre érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 25%-ának megfelelő, ezer forintra kerekített összeget kell fizetnie a Hivatal számára. A 34. (1) bekezdés e) pontja szerinti érettségi vizsgára jelentkező esetén, ha a vizsgaszervező nevelési-oktatási intézménybe nyújtja be a jelentkezési lapját, a (4) bekezdésben meghatározottakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a térítési díj összegét a vizsgaszervező nevelési-oktatási intézmény számára fizeti meg. A 34. (1) bekezdés f) pontja szerinti szakmai vizsga térítési díja a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről szóló, szakképzésért felelős miniszter által kiadott rendeletben meghatározott vizsgadíj és vizsgáztatási díj együttes összege egy tanulóra jutó hányadának mértékével azonos. A 34. (1) bekezdés d) pontja szerinti független vizsga díját tantárgyanként kell megállapítani úgy, hogy tantárgyanként a vizsgadíj összege nem lehet magasabb, mint

5 az adott évre érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 3,75%-a. A térítési díjat a tanulmányi eredménytől és versenyeredménytől függően csökkentem az alábbiak szerint: Tanulmányi eredmény: 5,00-4,51 tanulmányi átlag esetén 30 %-kal A térítési díjat a szociális helyzet alapján csökkentem az alábbiak szerint: 25 % -kal csökken, ha a tanuló családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum mindenkori legkisebb összegének másfélszeresét. 50 % -kal csökken, ha a tanuló családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum mindenkori legkisebb összegét. Egyéb kedvezmények Legfeljebb 30 %-kal mérsékeljük a térítési díjat, ha a fizetésre kötelezett kérelmet nyújt be az intézmény igazgatójához, s a kérelemhez csatolt dokumentumok alapján ez részére megállapítható. A tanulmányi eredmény és a szociális helyzet együttes figyelembevételével megállapított kedvezmény nem haladhatja meg a térítési díj alapösszegének 50%-át. A kedvezmények elbírálásánál a kiskorú és a nagykorú eltartott tanulóknál a szülők (gondviselők) vagyoni és jövedelmi helyzetét, a nagykorú és eltartásáról önmaga gondoskodó tanuló esetében a tanuló vagyoni és jövedelmi viszonyait kell figyelembe venni. A megállapított térítési díj megfizetése ennek megfelelően kötelező. Ha a tanulót azért terheli térítési díj fizetési kötelezettség, mert a tanulmányi követelményeket nem teljesítése miatt kényszerül az évfolyamot érettségi vizsgát, szakmai vizsgát részben vagy egészben megismételni, szociális kedvezményben nem lehet részesíteni. A térítési díj fizetésének szabályai A térítési díj félévenként egy összegben vagy részletekben fizethető. A térítési díj megállapításához a benyújtást megelőző 6 hónapra vonatkozó jövedelemigazolást kell alkalmazni. A hátrányos helyzetet a szülőnek/gondviselőnek kell igazolnia a védelembe vételről, illetve a rendszeres gyermekvédelmi támogatás megítéléséről szóló

6 határozattal. A tanulók az első félévben - az előző iskolai záró vagy érettségi vizsgájának, ennek hiányában záró évének, tanulmányi eredménye alapján számított - térítési díjat kötelesek fizetni. A térítési díj mértékét a félévi eredmény alapján (az osztályzatok számtani átlaga a magatartás és szorgalom érdemjegyek kivételével) újra meg kell állapítani. A tandíj összegét az iskola pénztárában kell befizetni, átutalható az intézmény számlájára is. A térítési díj összege: A térítési díj összege tanévenként, a tanévkezdéskor a szakmai feladatra számított folyó kiadások egy tanulóra jutó hányadának: tizenöt-húsz százaléka a 34. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben, ( ) öt-húsz százaléka a 34. (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott esetben tizennyolc éven aluli tanulóknál, ( ) tizenöt-negyven százaléka a 34. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben tizennyolc éven felüli, de huszonkettő éven aluli tanulóknál, ( ) húsz-negyven százaléka a 34. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben. ( ) A tanulói kiadások egy főre jutó hányadának megállapítása: Átlagos osztálylétszám: 28 fő KIADÁSOK Személyi jellegű: 35 óra x 35 hét x 2000 ft/óra = ft/fő/év Járulék: ft/fő/év Összesen: ft/fő/év Egy főre jutó érték: / 28 = ft/fő/év Dologi jellegű kiadások: ft/fő/év MINDÖSSZESEN: ft/fő/év Vendégtanulói jogviszony - a 33. (1) bekezdés b) pont bj) alpontjában foglaltakat kivéve - térítési díj fizetése mellett létesíthető. A vendégtanulói jogviszony esetén a térítési díj

7 mértéke legfeljebb a szakmai feladatra a tanévkezdéskor számított folyó kiadások egy tanulóra jutó hányadának három-harminc százaléka lehet. A TANDÍJ-FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG (REND. 36. ) Tandíj megfizetése mellett igénybe vehető szolgáltatások a nevelési-oktatási intézményben a pedagógiai programhoz nem kapcsolódó nevelés és oktatás, valamint az ezzel összefüggő más szolgáltatás, középfokú iskolában a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt az évfolyam harmadik és további alkalommal történő megismétlése, a tanulói jogviszony keretében a második vagy további szakképesítésre való felkészülés, beleértve a második vagy további szakmai vizsgát, annak javító- és pótló vizsgáit is. A tandíj mértékének megállapítása 1. A tandíj maximális mértéke a Knt (3) pontja alapján: Tanévenként nem haladhatja meg a szakmai feladatra a tanévkezdéskor számított folyó kiadás egy tanulóra jutó hányadát. 2. A tandíj összege a 2013/2014-es tanév első és második félévében: szeptembertől augusztusig havi 6000 Ft, azaz egy félévre Ft. 3. A tandíj mértékét a vonatkozó jogszabályi. rendelkezésekkel összhangban valamint a fenntartó által meghatározott tandíj-megállapítási szabályok alapján felülvizsgálja az intézmény vezetője. A felülvizsgált dokumentum a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba. 4. A tárgy-félévre vonatkozó tandíjat az intézmény az előző félév utolsó hónapjában az igazgató felelősségével - felülvizsgálja és javaslatát a fenntartó elé terjeszti. A fenntartó az általa meghatározott elvek teljesülését vizsgálja. A felülvizsgált tandíj a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba az aktuális félév 5 hónapjára (szeptember-január, illetve február-június). Ingyenes, illetve kedvezményes ellátás biztosítása Általános rendelkezések

8 1. A fenntartó az alábbi kedvezményes tandíjfizetési szempontokat határozta meg: 1.1 Az előző félév végén szerzett tanulmányi átlaggal kapcsolatos kedvezmények: Átlag A kedvezmény mértéke 4,50-5,00 50 % 4,00-4,49 25 % A gyermek családi helyzete alapján: - a két szülő bármelyike igazoltan munkanélküli, - a két szülő bármelyike igazoltan rokkantnyugdíjas, - mindkét szülő igazoltan nyugdíjas, - a testvérek száma, - jogszabályban meghatározott esetek. A felsorolt esetekhez rendelhető kedvezmény mértéke: %. A fenti jogcímek alapján a kedvezmények iránti kérelmet az intézmény vezetőjének kell benyújtani az igazoló dokumentumokkal együtt. Az intézmény vezetője a kérelmet saját hatáskörében jogosult elbírálni. Az elbírálás kötelező írásos formája: határozat. (Ezen hatáskör átruházása nem lehetséges.) 1.2 Egyéb esetek: A felsoroltakon kívüli egyéb esetekben a kérelem indoklással, írásban az intézmény fenntartójához nyújtandó be, melyet a fenntartó határozatban véleményez. A fenntartó véleményének ismeretében a döntést az igazgató előterjesztése alapján a nevelőtestület határozatban hozza meg. Az említett esetekben a kérelmet a szülő(k)nek az iskola igazgatójának címezve írásban kell benyújtani a félév első hónapjában szeptember 15-éig, illetve január 30-áig, illetve akkor, amikor a kérelmet indokoló helyzet előáll. A kérelmet évente meg kell ismételni. A törvényes nevelőszülő is a szülő jogaival rendelkezik. Ha a tanuló osztályismétlésre bukik, vagy igazolatlan óráinak száma a félév során meghaladja a 3 órát, illetve a tanuló bizonyíthatóan szándékos károkozást követett el, vagy fegyelmi tárgyaláson elmarasztalták, akkor az iskola külön indoklás nélkül visszavonja a kedvezményt a következő félévre, év- illetve osztályismétlés esetén egész tanévre.

9 A tandíj fizetésének szabályai A tandíj félévenként egy összegben vagy részletekben fizethető. A tandíj megállapításához a benyújtást megelőző 6 hónapra vonatkozó jövedelemigazolást kell alkalmazni. A tanulók az első félévben - az előző iskolai záró vagy érettségi vizsgájának, ennek hiányában záró évének, tanulmányi eredménye alapján számított - tandíjat kötelesek fizetni. A tandíj mértékét a félévi eredmény alapján (az osztályzatok számtani átlaga a magatartás és szorgalom érdemjegyek kivételével) újra meg kell állapítani. A tandíj összegét az iskola pénztárában kell befizetni, átutalható az intézmény számlájára is. A KEDVEZMÉNYEK MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK RENDJE Az intézmény igazgatója a megállapított térítési és tandíjak alapösszegéről, valamint a tanulmányi eredmények alapján járó mérsékléséről, illetve a szociális helyzet alapján adható kedvezményekről, azok feltételeiről és a feltételek fennállásának igazolási módjáról, továbbá a térítési- és tandíjak fizetésének szabályairól az intézmény tanulóit a beíratásig tájékoztatja. A szociális helyzet alapján adható kedvezményre való igényét az intézmény tanulója minden év május 31-éig terjesztheti elő. Az első évfolyamra beiratkozott tanuló a kedvezményt a beiratkozástól számított 15 napon belül kérheti. Rendkívüli körülmények miatt a térítési- és tandíj átmeneti elengedését vagy megfizetésének halasztását a tanuló bármikor kérheti. A kedvezmény(ek)re való jogosultságot beiratkozáskor, illetve a kérelem benyújtásakor igazolni kell. Késve benyújtott dokumentumok alapján a kedvezményeket, mentességeket csak a következő félévkor lehet érvényesíteni. A tanuló a szociális helyzet alapján megállapított kedvezmény esetén a jogosultság alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett változást 15 napon belül köteles bejelenteni az intézmény igazgatójának. Ha a kötelezettségének nem tesz eleget, az elengedett térítési díjat, illetve tandíjat utólag köteles megfizetni. A NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

10 A magyar állampolgárokkal azonos feltételek mellett veheti igénybe a közoktatási szolgáltatásokat az a nem magyar állampolgár aki menekült, illetőleg bevándorolt, letelepedett, humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkező kísérő nélküli kiskorú, továbbá aki szülőjével együtt tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy aki a közoktatási feladatokat ellátó minisztérium meghívólevelével rendelkezik. Viszonosság alapján veheti igénybe a közoktatási szolgáltatásokat az a nem magyar állampolgár aki tartózkodási engedéllyel szülője nélkül legalább egy évig az ország területén tartózkodik és a 18. életévét betöltötte, aki a Magyarországon működő diplomáciai vagy konzuli képviselet tagjának gyermeke, ha nem tartozik az 1. pontban leírtak alá. A viszonosság kérdéseiben a Külügyminisztérium foglal állást. Az a nem magyar állampolgár, aki nem tartozik az 1. és 2. pont hatálya alá - ha nemzetközi szerződés, vagy jogszabály másként nem rendelkezik - az óvodai, iskolai ellátásért, továbbá a pedagógiai szakszolgálat igénybevételéért a fentiek szerint meghatározott díjat fizeti. A térítési díj- és tandíjfizetési szabályzat a kihirdetéssel lép hatályba. A kihirdetés időpontja: szeptember 01. Jászberény, szeptember 1. Molnár József Igazgató

11 1. számú melléklet NYILATKOZAT beiratkozás alkalmával másodszakmás tanulóknak Alulírott (szül.: anyja neve: ) nyilatkozom arról, hogy a számomra kibocsátott számú bizonyítvány alapján végzettséggel rendelkezem. Az intézménybe történő beiratkozás feltételeként elfogadom, hogy az általam választott szakma másodszakmának minősül. Tudomásul veszem, hogy térítési díjat kell fizetnem a tanulmányaim alatt, melynek mértékét csökkenthetik, amennyiben az ehhez szükséges dokumentumokat (alább felsorolva) az adott tanév szeptember 15-ig benyújtom. Amennyiben ezt határidőre nem teszem meg, a térítési díj teljes összegét ki kell fizetnem. A kiszabott térítési díj befizetésének elmaradása a képzésből történő kizárást vonja maga után. A térítési díjfizetési kötelezettség eljárási rendjéről részletes tájékoztatást kaptam. Jászberény, aláírás Benyújtandó dokumentumok: - kereseti jövedelemigazolás a család valamennyi tagja részéről - nyugdíj igazolása - rehabilitációs járadék igazolása - családi pótlék igazolása - árvaellátás igazolása - rendszeres segélyek igazolása - gyes igazolása - gyermektartási díj igazolása - halmozottan hátrányos helyzetről igazolás - állami gondozásról igazolás - egyéb jövedelmet érintő igazolások

12 2. számú melléklet NYILATKOZAT beiratkozás alkalmával évismétlő tanulóknak Alulírott (szül.:, anyja neve: ) nyilatkozom arról, hogy az intézmény évfolyamának orientáltságú, szakközép/szakiskolai/szakképző osztályát második/harmadik (a megfelelő szövegrészt kérjük aláhúzni) fogom a tanévben megismételni. Tudomásul veszem, hogy ez a második alkalommal történő ismétléskor térítési díjfizetési kötelezettséget von maga után. Ennek összege az 1 tanulóra jutó költségek 50 %-a, amit szociális kedvezménnyel lehet csökkenteni, amennyiben az ehhez szükséges dokumentumokat (alább felsorolva) az adott tanév szeptember 15-ig benyújtom. Amennyiben ezt határidőre nem teszem meg, a térítési díj teljes összegét ki kell fizetnem. Amennyiben harmadik alkalommal ismétlek évfolyamot, tandíjat vagyok köteles fizetni, amelynek mértéke az 1 főre jutó költség 100 %-a. Ennek összege szociális kedvezményekkel nem csökkenthető. A kiszabott tandíj befizetésének elmaradása a képzésből történő kizárást vonja maga után. A térítési, illetve tandíjfizetési kötelezettség eljárási rendjéről részletes tájékoztatást kaptam. Jászberény, aláírás Benyújtandó dokumentumok: - kereseti jövedelemigazolás a család valamennyi tagja részéről - nyugdíj igazolása - rehabilitációs járadék igazolása - családi pótlék igazolása - árvaellátás igazolása - rendszeres segélyek igazolása - gyes igazolása - gyermektartási díj igazolása - halmozottan hátrányos helyzetről igazolás - állami gondozásról igazolás - egyéb jövedelmet érintő igazolások

13 3. számú melléklet NYILATKOZAT beiratkozás alkalmával a nem magyar állampolgárságú tanulóknak Alulírott (szül. helye:, ideje: anyja neve: ) nyilatkozom arról, hogy állampolgárságú személy vagyok, aki a tanévtől kezdődően tanulmányaimat az intézményben kívánom folytatni szakközépiskolai/szakiskolai/szakképző évfolyamon (a megfelelő szövegrészt kérjük aláhúzni). Tudomásul veszem, hogy tanulmányaim alatt tandíjfizetési kötelezettség terhel, melynek mértéke az 1 tanulóra jutó költség 100 %-a. Ezt az összeget tanulmányi és szociális kedvezménnyel lehet csökkenteni, amennyiben a szükséges dokumentumokat az adott tanév szeptember 15-ig benyújtom (alább felsorolva). Amennyiben ezt határidőre nem teszem meg, a tandíj teljes összegét ki kell fizetnem. A kiszabott tandíj befizetésének elmaradása a képzésből történő kizárást vonja maga után. A tandíjfizetési kötelezettség eljárási rendjéről részletes tájékoztatást kaptam. Jászberény, aláírás Benyújtandó dokumentumok: - kereseti jövedelemigazolás a család valamennyi tagja részéről - nyugdíj igazolása - rehabilitációs járadék igazolása - családi pótlék igazolása - árvaellátás igazolása - rendszeres segélyek igazolása - gyes igazolása - gyermektartási díj igazolása - halmozottan hátrányos helyzetről igazolás - állami gondozásról igazolás - egyéb jövedelmet érintő igazolások

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI 2013 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.)

Részletesebben

A térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettségek jogcímei és mértékei, továbbá az egy főre megállapított díjak mértéke, a fenntartó által

A térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettségek jogcímei és mértékei, továbbá az egy főre megállapított díjak mértéke, a fenntartó által A térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettségek jogcímei és mértékei, továbbá az egy főre megállapított díjak mértéke, a fenntartó által adható kedvezmények, a jogosultsági és igénylési feltételek

Részletesebben

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI Módosítva: 2014. október 13. FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Jelen szabályzat kiadásának jogi alapja: nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 83. (2) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján a fenntartó határozza meg a köznevelési intézmény

Részletesebben

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziuma

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziuma Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziuma TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZAT 2014. április 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84 62/551-548 OM azonosító: 200917 www. mffg.hu

Részletesebben

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret

Részletesebben

TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT

TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat jogszabályi háttere... 2 1.1. A térítésmentesen biztosított köznevelési közfeladatok

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 21. SZÁMÚ MELLÉKLET ISKOLÁNKBAN AZ INGYENESEN IGÉNYBEVEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK SZABÁLYZAT 2013 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS

Részletesebben

TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT

TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT 1 1. A SZABÁLYZAT JOGI HÁTTERE A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012 (VIII.28.)

Részletesebben

TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT

TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 2017 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat jogszabályi háttere... 2 1.1. A térítésmentesen biztosított köznevelési közfeladatok

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2012. (IX. 6.) önkormányzati rendelete

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2012. (IX. 6.) önkormányzati rendelete Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2012. (IX. 6.) önkormányzati rendelete a Paks Város Önkormányzata és a tagságával működő intézményfenntartó társulások által fenntartott nevelési-oktatási

Részletesebben

AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA

AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA Energetikai Szakgimnázium és Kollégium Készült: 2014. szeptember 01. Térítési- és tandíjfizetés szabályozása Kötelező felülvizsgálat: folyamatosan Verziószám: 1. AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Részletesebben

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény térítési díj és tandíjfizetési szabályzata Hatályos: 2012. év szeptember hó 1. napjától I. Törvényi háttér a térítési díj és a tandíj megállapításához

Részletesebben

KISKUNHALASI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

KISKUNHALASI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA Kiskunhalasi Szakképzési Centrum 6400 Kiskunhalas, Kazinczy u. 5. +36 77 738 837 titkarsag@kiskunhalasiszc.hu www.kiskunhalasiszc.hu OM: 203042 Fnysz.: E-001289/2015 Iktató szám: KSZC904/2018 KISKUNHALASI

Részletesebben

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM térítési díj és tandíjfizetési szabályzata Hatályos: 2016. év szeptember hó 1. napjától I. Törvényi háttér a térítési díj

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI

1. SZ. MELLÉKLET TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI 1. SZ. MELLÉKLET TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI 2014 1. A szabályzat jogszabályi háttere A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZAT. EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola

TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZAT. EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZAT EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola OM 100573 2017/2018-es tanévre vonatkozóan baptista szeretetszolgálat 1 Tartalom

Részletesebben

Térítési- és tandíj szabályzat

Térítési- és tandíj szabályzat Térítési- és tandíj szabályzat 1. A szabályzat jogi háttere A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 83. (2) bekezdésének c) pontja alapján a fenntartó meghatározza a köznevelési

Részletesebben

Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től

Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA 1 Érvényes: 2016. szeptember 1-től Általános rendelkezések A szabályzat hatálya kiterjed az Örömhír Általános iskola

Részletesebben

A TANÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKÉRT KÉRHETŐ TÉRÍTÉSI DÍJAK ÉS TANDÍJAK MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI ÉS ELJÁRÁSRENDJE

A TANÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKÉRT KÉRHETŐ TÉRÍTÉSI DÍJAK ÉS TANDÍJAK MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI ÉS ELJÁRÁSRENDJE A TANÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKÉRT KÉRHETŐ TÉRÍTÉSI DÍJAK ÉS TANDÍJAK MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI ÉS ELJÁRÁSRENDJE (Az Egri Megyei Jogú Város Önkormányzati közgyűlésének a 13/2010. (III. 26.) önkormányzati rendeletének

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjakról Miskolc Megyei Jogú

Részletesebben

38/2004. (VIII. 31.) RENDELETE

38/2004. (VIII. 31.) RENDELETE SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 38/2004. (VIII. 31.) RENDELETE a Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanulói által fizetendő térítési és tandíjak fizetéséről és

Részletesebben

Térítési díjak és a tandíj fizetésének szabályozása

Térítési díjak és a tandíj fizetésének szabályozása Térítési díjak és a tandíj fizetésének szabályozása a KHT. által fenntartott intézmények iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képzéseinél. 2008. szeptember 1-től érvényes Szeged, 2008. június 15.

Részletesebben

SZABÁLYZAT a térítési díjak és a tandíj fizetéséről

SZABÁLYZAT a térítési díjak és a tandíj fizetéséről School of Business Vezető képző és Tanácsadó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 12. SZABÁLYZAT a térítési díjak és a tandíj fizetéséről, Ervényes: 2013. szeptember 1-től Jóváhagyta:

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2012. (IX.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzati nevelési-oktatási intézményekben szedhető térítési díjakról és tandíjakról 1 Makó Város Önkormányzat

Részletesebben

Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 10/2006./II. 15./ rendelete

Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 10/2006./II. 15./ rendelete Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2006./II. 15./ rendelete az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának

Részletesebben

RENDELET. Törvényi előírások. Részletek a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendeletből

RENDELET. Törvényi előírások. Részletek a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendeletből RENDELET Törvényi előírások Részletek a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendeletből A térítési díj-fizetési kötelezettség 35. (1) Az állami szerv, az állami felsőoktatási intézmény, az önkormányzat és az önkormányzati

Részletesebben

Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2007.(IX. 03.) Önk. rendelete

Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2007.(IX. 03.) Önk. rendelete Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. augusztus 30- án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2007.(IX.

Részletesebben

A rendelet hatálya. A térítési díj mértéke, és a térítési díjfizetési kötelezettsége

A rendelet hatálya. A térítési díj mértéke, és a térítési díjfizetési kötelezettsége A Szarvasi Önkormányzat 22/2008. (VIII.29) rendeletével módosított 34/2006. (XI. 24.) rendelete a térítési díj- és tandíjfizetési kötelezettség szabályozásáról A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2008. (I. 31.) önkormányzati RENDELETE

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2008. (I. 31.) önkormányzati RENDELETE Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2008. (I. 31.) önkormányzati RENDELETE A Lőrinci Város Önkormányzata fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési és tandíjak

Részletesebben

TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ RENDELET

TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ RENDELET 34. számú függelék A BÉKÉS MEGYEI HUNYADI JÁNOS GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, NEVELÉSI TANÁCSADÓ

Részletesebben

Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján

Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján I. Fejezet Általános rendelkezés 1. (1) A Szabályzat célja A Szabályzat célja, hogy

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE S O I - / l u ì Készült a 2012. november 21-én tartandó Képviselő-testületi ülésre! Készítette: Bucella Gézáné közoktatási referens Tárgy: Javaslat

Részletesebben

SZABÁLYZAT a térítési díjak és a tandíj fizetéséről

SZABÁLYZAT a térítési díjak és a tandíj fizetéséről City College Nonprofit Kft. SZABÁLYZAT a térítési díjak és a tandíj fizetéséről Érvényes: 2014. július 1-től Jóváhagyta: a fenntartó nevében Bokor József ügyvezető Győr, 2014. június 30. A City College

Részletesebben

HATÁROZAT. Az oktatási intézményben igénybe vehető szolgáltatások köre

HATÁROZAT. Az oktatási intézményben igénybe vehető szolgáltatások köre HATÁROZAT az Egri Főegyházmegye által fenntartott Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola köznevelési intézményben igénybe vehető alapfokú művészetoktatási vagy szakképzési szolgáltatások intézményi

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési és tandíj megállapításának szabályairól

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya 1 Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2012. (XI. 28.) rendelete a Művészeti Iskolában alkalmazott térítési díj és tandíjfizetési kötelezettség megállapításának szabályairól Martonvásár

Részletesebben

F I Z E T E N D Ő T É R Í T É S I D Í J A K, T A N D Í J A K REN D E L K E Z É SE. Szeged, július 04.

F I Z E T E N D Ő T É R Í T É S I D Í J A K, T A N D Í J A K REN D E L K E Z É SE. Szeged, július 04. A S Z E G E D I T U D O M Á N Y E G Y E T E M K Ö Z O K T A T Á S I I N T É Z M É N Y E I B E N I G É N Y B E V E T T S Z O L G Á L T A T Á S O K É R T F I Z E T E N D Ő T É R Í T É S I D Í J A K, T A

Részletesebben

Tandíj és térítési díjak rendjének. Szabályzata

Tandíj és térítési díjak rendjének. Szabályzata Tandíj és térítési díjak rendjének Szabályzata Budapest, 2012. szeptember 1-től 1 A./ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR - a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nktv.) - a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Az ingyenesen igénybe vehető közoktatási szolgáltatások

Az ingyenesen igénybe vehető közoktatási szolgáltatások EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2008. (IV. 25.) Önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekben igénybevett tanügyi szolgáltatásokért kérhető

Részletesebben

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2012.(XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2012.(XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2012.(XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A nevelési-oktatási és alapfokú művészetoktatási intézményben a tanulók által fizetendő térítési díjról és tandíjról

Részletesebben

Készítette A Fiatalok Idegen Nyelv- és Szakmai Továbbképzéséért Alapítvány Kuratóriuma.

Készítette A Fiatalok Idegen Nyelv- és Szakmai Továbbképzéséért Alapítvány Kuratóriuma. DISCIMUS SZAKKÖZÉPISKOLA TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZATA Debrecen, 2015. március 16. Készítette A Fiatalok Idegen Nyelv- és Szakmai Továbbképzéséért Alapítvány Kuratóriuma. Tartalom 1. A szabályzat

Részletesebben

GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014 GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA 1 A Garabonciás Alapfokú Művészeti Iskola térítési díj és tandíj fizetési szabályzata Általános rendelkezések 2 A 229/2012. (VIII. 28.)

Részletesebben

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre,

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre, SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2005.(X. 19.) számú rendelete a térítési díj és a tandíj összege megállapításának szabályairól A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Térítési díjak, tandíjak

Térítési díjak, tandíjak Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat képviselő-testületének a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium tanulóinak térítési díj és tandíj fizetési kötelezettségéről szóló 16/2011. (VI.21.), 15/2010.

Részletesebben

A Maglódi Vermesy Péter Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 3/2015. (VIII. 28.) KLIK elnöki utasítás alapján

A Maglódi Vermesy Péter Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 3/2015. (VIII. 28.) KLIK elnöki utasítás alapján A Maglódi Vermesy Péter Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 3/2015. (VIII. 28.) KLIK elnöki utasítás alapján I. Fejezet Általános rendelkezés I.1. A Szabályzat célja A Szabályzat

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 8105 Pétfürdő, Hősök tere 10., Telefon: 88/476-211, fax: 88/476-042 Adószám: 18926631-1-19 OM 100522 E-mail: kolping@kolpingpet.hu TÉRÍTÉSI

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a térítési díj és tandíj összegének megállapításáról 31/2012. (IX. 08.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Az önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben

Részletesebben

VIKÁR SÁNDOR ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

VIKÁR SÁNDOR ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA VIKÁR SÁNDOR ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA A TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉS MÉRTÉKE ÉS RENDJE 2018. SZEPTEMBER 1-TŐL A Nyíregyházi Tankerületi Központ a 2018/2019-es tanévben a Vikár Sándor Zenei Alapfokú

Részletesebben

A rendelet hatálya. Ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások

A rendelet hatálya. Ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 25/2009. (06.23.) rendelete a fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj összegének megállapításáról és megfizetésének

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2012. (IX. 5.) önkormányzati rendelete

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2012. (IX. 5.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2012. (IX. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat fenntartásában működő köznevelési intézményben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendő térítési

Részletesebben

MAGISZTER ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MAGISZTER ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MAGISZTER ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2018/19-es tanév Térítési díj és tandíj fizetési szabályzata Az alapfokú művészeti iskolában a költségvetési támogatás meghatározásánál akkor lehet a tanulót egy tanulóként

Részletesebben

Az Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Térítési- és tandíjak megállapításának szabályzata. A rendelet hatálya 1..

Az Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Térítési- és tandíjak megállapításának szabályzata. A rendelet hatálya 1.. Az Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Térítési- és tandíjak megállapításának szabályzata Készült: EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2008 (IV.25.) Önkormányzati

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2006. (II.23.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2006. (II.23.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2006. (II.23.) KGY r e n d e l e t e a nevelési-oktatási és az alapfokú művészetoktatási intézményekben a tanulók által fizetendő költségtérítésről és tandíjról,

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a módosításról szóló 8/2007. (VI. 28.)önkormányzati rendelettel.)

(Egységes szerkezetben a módosításról szóló 8/2007. (VI. 28.)önkormányzati rendelettel.) Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselőtestületének 20/2005. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a térítési díj- és tandíjfizetési kötelezettség helyi szabályozásáról (Egységes szerkezetben a módosításról

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2011.(II.16.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési

Részletesebben

KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete

KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2012. (X.1.) önkormányzati rendelete a köznevelési intézményekben kérhető térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól, valamint a tanulmányi

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2010. (XI.26.) rendelete a Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat művészetoktatási

Részletesebben

TANDÍJ és TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT

TANDÍJ és TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kiskunhalas Áchim András u. 1. TANDÍJ és TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. január 1-től Kerpits Miklós EKIF elnök Tóth Tibor Győző igazgató TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A RENDELET HATÁLYA 1.. /1/ A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő:

A RENDELET HATÁLYA 1.. /1/ A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő: 1 Sárvár Város Önkormányzati Képviselő - testületének a 2/2007. /I. 26./ számú, 29/2007. /IX. 20./ számú és a 14/2010. /V. 21./ számú önkormányzati rendeletével módosított, az általa fenntartott oktatási-nevelési

Részletesebben

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ

Részletesebben

Térítési és Tandíjszámítási Szabályzat

Térítési és Tandíjszámítási Szabályzat Térítési és Tandíjszámítási Szabályzat 1. Fejezet Általános rendelkezések 1. (1) A Szabályzat célja és hatálya A szabályzat célja A szabályzat célja, hogy részletesen meghatározza a Budapesti Gépészeti

Részletesebben

GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2016 GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA KÉSZÍTETTE: MÉSZÁROS BÉLA 2016. ÁPRILIS 10. 1 A Garabonciás Alapfokú Művészeti Iskola térítési díj és tandíj fizetési szabályzata Általános

Részletesebben

A Garabonciás Alapfokú Művészeti Iskola térítési díj és tandíj fizetési szabályzata

A Garabonciás Alapfokú Művészeti Iskola térítési díj és tandíj fizetési szabályzata 1 A Garabonciás Alapfokú Művészeti Iskola térítési díj és tandíj fizetési szabályzata Általános rendelkezések 2 A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE az oktatási térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól Mikepércs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselőtestületének. 49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelete

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselőtestületének. 49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelete Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselőtestületének 49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelete a Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat fenntartásában lévő gimnáziumok

Részletesebben

Szent Tamás Katolikus Általános Iskola Mélykút Rákóczi utca 1-3. TANDÍJ ÉS TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT

Szent Tamás Katolikus Általános Iskola Mélykút Rákóczi utca 1-3. TANDÍJ ÉS TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT Szent Tamás Katolikus Általános Iskola Mélykút Rákóczi utca 1-3. TANDÍJ ÉS TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT Kerpits Miklós EKIF elnök Keresztes József intézményvezető TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat célja 2. A

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2010. (VII.02.) önkormányzati rendelete a köznevelési 1 intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Zalaegerszeg Megyei

Részletesebben

Térítési és tandíjszabályozás a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak 2014/2015-ös tanévben

Térítési és tandíjszabályozás a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak 2014/2015-ös tanévben Térítési és tandíjszabályozás a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak 2014/2015-ös tanévben A KLIK Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2013.(VII.5.) EMMI utasításban

Részletesebben

Zeneművészeti ág - egyéni képzés

Zeneművészeti ág - egyéni képzés Budapest XV. kerületi Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában fizetendő Térítési díjak és tandíjak mértéke a 2015/16. tanévre 1 Zeneművészeti ág - egyéni képzés egy művészeti ágban, heti

Részletesebben

Értelmező rendelkezések

Értelmező rendelkezések ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2010. (II. 17.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért kérhető térítési

Részletesebben

A szabályzat jogi háttere

A szabályzat jogi háttere -1- A térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettségek jogcímei és mértékei, továbbá az egy főre megállapított díjak mértéke, a fenntartó által adható kedvezmények, a jogosultsági és igénylési

Részletesebben

Térítési díj- és tandíj szabályzat Zeneművészeti ág egyéni képzés

Térítési díj- és tandíj szabályzat Zeneművészeti ág egyéni képzés Térítési díj- és tandíj szabályzat 2015-2016 Tatabányai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2013. ( VII.5.) EMMI

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA Jánoshalma, 2013. szeptember 02. Jóváhagyom: Taskovics Péter főigazgató

Részletesebben

TÁRGY: Az önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben térítési díj, tandíj ellenében biztosított köznevelési feladatokról

TÁRGY: Az önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben térítési díj, tandíj ellenében biztosított köznevelési feladatokról ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 12-ÉN TARTANDÓ NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:.. MELLÉKLETEK: 0 db TÁRGY: Az önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben

Részletesebben

Kivonat Harta Nagyközség Önkormányzatának szeptember 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat Harta Nagyközség Önkormányzatának szeptember 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Harta Nagyközség Önkormányzata 6326 Harta, Templom u. 68. Tel.: (06)-78/507-070 Fax: (06)-78/507-079 e-mail: polghiv@harta.hu Kivonat Harta Nagyközség Önkormányzatának 2015. szeptember 28-án megtartott

Részletesebben

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az alapfokú művészetoktatás keretében fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításáról, fizetésének módjáról és az adható fizetési kedvezményekről

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Térítési- és Tandíjszámítási Szabályzatáról. Iktatószám:

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Térítési- és Tandíjszámítási Szabályzatáról. Iktatószám: A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Térítési- és Tandíjszámítási Szabályzatáról Iktatószám: TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 (1) A SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA... 3 A Szabályzat

Részletesebben

Térítési és tandíjszabályozás a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak 2015/2016-os tanévben

Térítési és tandíjszabályozás a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak 2015/2016-os tanévben Térítési és tandíjszabályozás a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak 2015/2016-os tanévben A KLIK Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2013.(VII.5.) EMMI utasításban

Részletesebben

(OM AZONOSÍTÓ KÓDSZÁM: ) (kivonat az iskola SZMSZ-ből)

(OM AZONOSÍTÓ KÓDSZÁM: ) (kivonat az iskola SZMSZ-ből) Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda 5065 Nagykörű, Rákóczi u. 22-24. Telefon: Igazgató, titkárság (56) 494-011, Fax: (56) 543-028 E-mail címünk: petrovaykataltisk@gmail.com

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség om Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011. (I.21.) számú rendelete az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési díjak és tandíjak megállapításának

Részletesebben

A Kormány..../2015. ( ) Korm. rendelete

A Kormány..../2015. ( ) Korm. rendelete A Kormány.../2015. ( ) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ./2018. (. ) számú szabályzata. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ térítési díj és tandíj szabályzata

Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ./2018. (. ) számú szabályzata. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ térítési díj és tandíj szabályzata Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ./2018. (. ) számú A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ térítési díj és tandíj Készítette: Gazdasági Főosztály Hódmezővásárhely, 2018. május 30.... Balázs József

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. Szekszárdi Önkormányzat 28/2007.(VI.27.) rendelete az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendı térítési díjak és tandíjak megállapításáról, valamint

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Lenti Város Önkormányzat

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Népjóléti Iroda Szám: 37.903/2012. Salgótarján Megyei Jogú Város Népjóléti Iroda Javaslat az oktatási intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjakról szóló 18/2005.(III. 31.) Ör.sz rendelet módosításáról szóló

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTOKTATÁS 2016. AUGUSZTUS 5. BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTOKTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ Iskolarendszerű felnőttoktatás (nem felsőfokú szakképzés!) A tanuló attól a tanévtől kezdve folytathatja

Részletesebben

1/2017 sz. Fenntartói szabályzat a. (Röviden: Fenntartói térítési díj szabályzat.) Tartalomjegyzék. A szabályzat és hatálya

1/2017 sz. Fenntartói szabályzat a. (Röviden: Fenntartói térítési díj szabályzat.) Tartalomjegyzék. A szabályzat és hatálya 1/2017 sz. Fenntartói szabályzat a Csillagbölcső Waldorf Egyesület fenntartásában működő Csillagbölcső Gyermekközpontú Óvoda, Általános Iskola és AMI szülői pénzbeli támogatások, térítési díj és a nem

Részletesebben

VII. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM 2015. AUGUSZTUS 28.

VII. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM 2015. AUGUSZTUS 28. VII. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM 2015. AUGUSZTUS 28. Az Oktatási és Kulturális Közlöny 2015. évi 16. számának tartalmából: KLIK elnöki utasítás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Térítési- és Tandíjszámítási

Részletesebben

Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak térítési díj, ill. tandíj összegének megállapításával kapcsolatos vezetői utasítás

Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak térítési díj, ill. tandíj összegének megállapításával kapcsolatos vezetői utasítás Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak térítési díj, ill. tandíj összegének megállapításával kapcsolatos vezetői utasítás 2012/2013-es tanév A 18 éven aluli tanulók térítési díja

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA CISZTERCI SZENT MARGIT ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA PÉCS 1 KOLLÉGIUMI TÉRÍTÉSI DÍJ Azon kollégisták számára fizetendő, akik nappali oktatás munkarendje

Részletesebben

a Kroó György Zene és Képzőművészeti Kőbányai Alapfokú Művészeti Iskolában

a Kroó György Zene és Képzőművészeti Kőbányai Alapfokú Művészeti Iskolában Kelet Pesti Tankerületi Központ TÉRíTÉSI DíJ, TANDíJ MEGÁLLAPlTÁSA És ELRENDELÉSE Tárgy: Hatálya: Kiteijed: a térítési díj és tandíjfizetés mértéke és rendje a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Kőbányai

Részletesebben

Kedves Szülők, Diákok!

Kedves Szülők, Diákok! Kedves Szülők, Diákok! Zeneiskolánkban az oktatás térítési díj, illetve tandíj megfizetése ellenében vehető igénybe. Alacsonyabb összegű Térítési díjat (1-es táblázat) fizet minden olyan tanuló, aki iskolánkban

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 18/2005. (X. 21.) számú R E N D E L E T E. A térítési díj és tandíjfizetés szabályairól

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 18/2005. (X. 21.) számú R E N D E L E T E. A térítési díj és tandíjfizetés szabályairól Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Hatályos: 2011. január 21-től MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 18/2005. (X. 21.) számú R

Részletesebben

Kedves Szülők, Diákok!

Kedves Szülők, Diákok! Kedves Szülők, Diákok! Zeneiskolánkban az oktatás térítési díj, illetve tandíj megfizetése ellenében vehető igénybe. Térítési díjat fizet minden olyan 6-18 éves növendék, aki tanulói jogviszonnyal rendelkezik,

Részletesebben

2015/2016 Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kecskemét A térítési díj és a tandíj fizetésének szabályozása

2015/2016 Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kecskemét A térítési díj és a tandíj fizetésének szabályozása 1 2015/2016 Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kecskemét A térítési díj és a tandíj fizetésének szabályozása 2 I. Általános rendelkezések Jelen Szabályzat a Klebelsberg

Részletesebben

(2) Mentesül a térítési díj fizetési kötelezettség alól a hátrányos helyzetű tanuló a Közokt. tv (2) bekezdése alapján.

(2) Mentesül a térítési díj fizetési kötelezettség alól a hátrányos helyzetű tanuló a Közokt. tv (2) bekezdése alapján. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010 (IV.30.) önkormányzati rendelete a közoktatásban alkalmazandó térítési-, illetve tandíjak helyi szabályozásáról Tápiószecső Nagyközség

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA CISZTERCI SZENT MARGIT ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA PÉCS 1 KOLLÉGIUMI TÉRÍTÉSI DÍJ Azon kollégisták számára fizetendő, akik nappali

Részletesebben