Gerhát Gábor közművelődési referens

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gerhát Gábor közművelődési referens"

Átírás

1 Alakuló ülés október 8. A Pétervásárai Kistérség Közkincs-kerekasztala október 8-án tartotta első ülését Pétervásárán. A résztvevők megvitatták és elfogadták a kerekasztal szakmai programját és ütemtervét. Meghatározták a Kistérségi Értéktár, valamint a 2010-es Rendezvénynaptár elkészítésének módját és ütemezését a tagönkormányzatok bevonásával. Az ülésen előadás hangzott el a fejlesztési stratégiáról és a kistérségi kulturális stratégia tervezésének módszertanáról. A résztvevők rövid tájékoztatást kaptak az aktuális pályázatokról is. Egyetértettek abban, hogy szükség van a térség többi településének bevonására is a Közkincs-kerekasztal munkájába. Végezetül megállapodtak abban, hogy a következő összejövetelre 2009 novemberében Recsken kerül sor. Második ülés Községi Könyvtár, Recsk november 5. A Közkincs-kerekasztal második ülésére Recsken került sor. A nyár folyamán pályázati támogatásból gyönyörűen felújított könyvtárban Nemes Marianna intézményvezető látta vendégül a kerekasztal tagjait, és az ülésen résztvevő, a Palóc Út Egyesület mátraderecskei és 1/7

2 recski képviselőit. A jelenlévők először a könyvtár egységes új berendezését és technikai felszereltségét tekintették meg, majd meghallgattak egy előadást az október 19-én, Kazincbarcikán megtartott regionális szakmai tanácskozásról, az itt elhangzott előadásokról, és a már több éve működő, bemutatkozó kerekasztalok (Hatvan, Nagykálló) követendő példáinak lehetséges átvételéről. A második előadás a évi Kistérségi rendezvénynaptár összeállításának tapasztalatait, és a kerekasztal tagjainak további feladatait ismertette a Kistérségi értéktár összeállításában. Az előadások alatt meginduló, majd folytatódó kötetlen beszélgetés során felszínre kerültek az aktuális problémák. A kistérségben évek óta jól működő együttműködés valósul meg a Palóc Út Egyesülethez tartozó déli települések között, az északi települések között is hasonló együttműködés lenne indokolt. Jelentős szükségletként vetődött fel egy mobil szabadtéri színpad közös beszerzése, mely nagy segítséget jelentene a térségi rendezvényekhez. A nagyobb programok megvalósításához nem csak a lelkes szervező-lebonyolító apparátus, hanem a megfelelő kiegészítő infrastruktúra (hangosítás, műanyagszékek, asztalok, stb.) megléte is fontos A felmerülő problémák már a következő kerekasztal ülést is előkészítették, amikor a problémafa és célfa felállítására és SWOT analízis elkészítésére kerül majd sor. Harmadik ülés február 18. A kerekasztal harmadik ülésére a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulása irodaépület tárgyalójában került sor. A kerekasztal a terveknek megfelelően az alapító tagok mellett további résztvevőkkel gyarapodott, így újabb települések kapcsolódtak be az együttműködésbe. Először tartott beszámolót az eddig végzett munkáról. 2/7

3 Elkészült, és folyamatosan aktualizálódik a kistérség 2010 évi Rendezvénynaptára, melyet a Kistérségi honlap mellett a Hevestour honlapjánról is elérhetnek az érdeklődők. A naprakész tájékoztatásba az egri és gyöngyösi Tourinform irodák is bevonásra kerültek. Frissített adatokkal elkészült és a honlapon elérhető a Kistérségi civil szervezetek listája, mely településenkénti bontásba tartalmazza a civil szervezeteket. A bejegyzett formában működő szervezetek mellett helyet kaptak a felsorolásban a be nem jegyzett szervezetek, amatőr csoportok, egyesületek, öntevékeny szervezetek, hagyományőrző csoportok is. Az adatbázis a tájékoztatás mellett segítséget jelent a kulturális rendezvények szervezésében is. Külön listán felkerült a honlapra a kistérségben működő hagyományőrző csoportok felsorolása is. Legnagyobb munka a kistérségi értéktár elkészítése volt. A táblázatos formában összeállított értéktár tartalmazza a települések építészeti és tárgyi emlékeit, múzeumait és bemutatóhelyeit, valamint természeti értékeit, látnivalóit. A továbbiakban fényképekkel is kiegészített lista a kistérségi honlapon lesz megtekinthető. Elkészült a kistérségi települések szolgáltatáslistája is, mely a közművelődési intézmények objektív adottságainak összeírásán kívül az általuk kínált szolgáltatásokat is tartalmazza. A lista tartalmazza az egyes településeken megtalálható egyéb lehetőségeket, a civil szervezetek, vállalkozások kulturális szolgáltatásait is. Az adatbázis fontos segítséget nyújt a Kistérségi kulturális stratégia elkészítéséhez, melynek előkészítése a kerekasztal munkájának fontos feladata. Ennek keretében az ülés második részében a részvevők Panyik Anita munkaszervezet vezető irányításával SWOT analízis keretében feltárták a kistérség előnyeit, hátrányait, lehetőségeit és veszélyeit. Az analízis eredménye, és összegyűjtött információk birtokában megrajzolt problémafa és célfa szintén a kulturális stratégia részét képezi majd. Az aktuális rendezvények és pályázati tájékoztatás mellett az ülésen ismertetésre került a Kistérségi Pár-beszéd elnevezésű, február 26-án Pétervásárán megrendezésre kerülő megyei szakmai műhely programja, melyre a kerekasztal tagjai is meghívást kaptak. Negyedi k ülés Hatvan, 3/7

4 2010. március 25. Látogatás a Hatvani Kistérség Közkincs kerekasztalnál A Pétervásárai Kistérség közkincs kerekasztalának tagjai tapasztalatszerző látogatást tettek a Hatvanban, a Hatvan Városi Művelődési Központ és Könyvtár keretében működő Közkincs kerekasztalnál. A kölcsönös megismerkedést követően Mácsik Éva, a Hatvani Kistérség munkaszervezet vezetője köszöntötte résztvevőket, és röviden bemutatta a munkaszervezet munkáját. Ezután Matiszlovivcsné Horvát Éva előadásában ismertette a kerekasztal működésének 3 éves tapasztalatait, és az elfogadás előtt álló Kistérségi kulturális stratégia elkészítésének menetét, és módszerét. Barna Attiláné a térségben megvalósult pályázatokról, Cseh Katalin Bernadett pedig a civil szervezetek, és kulturális szolgáltatók listájának összeállításáról beszélt. Rövid szünet után Jellinek János, az intézmény igazgatója ismertette a 2013-ig megvalósuló fejlesztési terveket, majd a vendégeket körbekísérte a pár éve megújult intézményben. A rendezvényhelyszínek és kiállítóhelyek megtekintése után a könyvtár bemutatása következett. A látogatóknak különösen a hangulatosan berendezett gyerekkönyvtár nyerte el tetszését, ahol az egri Harlekin Bábszínház több tucat óriásbábja, valamint a nemrég lezárult olvasópályázat eredményként a gyerekek és szüleik által elkészített tökházakból berendezett kiállítás színesíti a hangulatot. A közösen elfogyasztott munkaebéd során kötetlen beszélgetésre került sor. A résztvevők gazdag tapasztalatokkal távoztak Hatvanból. A látogatás értékes ötleteket, és tapasztalatokat nyújtott a kerekasztal további munkájához, és megalapozta a későbbi együttműködést. 4/7

5 Ötödik ülés április 22. Ezen az ülésen a hatvani látogatás tapasztalatainak megbeszélésére került sor. A látogatáson résztvevők beszámoltak a kerekasztal többi tagjainak a látottakról, és a hasznosítható ötletekről, követendő példákról. A hatvani tapasztalatok, a településeken végzett feltáró munka, és a februárban elvégzett SWOT analízis alapján elkezdődött a kistérségi kulturális stratégiát előkészítő anyag összeállítása. A kerekasztal tagok tájékoztatást kaptak a támogatási összeg folyamatban lévő kérvényezett átcsoportosításáról, mely lehetővé teszi a pályázati támogatás hatékonyabb felhasználását. A résztvevők megbeszélték az átcsoportosított keretből tervezett kiadványok a kistérség évi kiemelt rendezvénynaptárának, és az értéktár füzetek első részének - tervét. Végezetül a projekt lezárásának aktuális kérdései, és a májusra tervezett zárókonferencia anyagának előkészítésére és megbeszélésére került sor. 6. ülés - Zárókonferencia május 12. A Pétervásárai Kistérség Közkincs kerekasztala nyilvános zárókonferencia keretében számolt 5/7

6 be az eltelt kilenc hónap szakmai munkájáról. A rendezvényen a kistérség településeinek meghívott polgármesterein kívül részt vett Szolnoki Adrienn, az Észak-Magyarországi Kulturális és Koordinációs Iroda irodavezetője, továbbá Gál Sándor és Csathóné Szabó Erika, a Heves Megyei Pedagógiai és Közművelődés Intézet munkatársa. Az ülést Panyik Anita munkaszervezet vezető nyitotta meg, majd közművelődési referens beszámolt a kerekasztal elvégzett szakmai munkájáról. A résztvevők megismerték az egyes ülések részleteit, továbbá az elektronikus vagy nyomtatott formában elkészített dokumentumokat (2010. évi kistérségi Rendezvénynaptár, Kistérségi szolgáltatásjegyzék, Kistérségi értéktár, Kulturális stratégia előkészítő anyaga, évi tervezett projektlista). A power-pointos beszámoló végén szóba kerültek további feladatok: a nyomdában lévő kistérségi értéktár füzetek első számának megjelentetése, valamint a projektet lezáró pályázati elszámolás. Gál Sándor hozzászólásában értékelte a kerekasztal eredményeit, és összegezte a Heves megyében működő közkincs kerekasztalokról szerzet tapasztalatait. Kifejtette, hogy a közkincs kerekasztalok munkájára a jövőben is szükség van, és érdemes és fontos ezt a kezdeményezést folytatni. A továbbiakban Szolnoki Adrienn ismertette a program továbbfolytatására az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiirt pályázatokat. 6/7

7 A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kerekasztal tevékenysége eredményes volt, és megerősítették, hogy az elkezdett munkát és együttműködést szeretnék jövőre is folytatni. A rendezvény állófogadással és a résztvevők közötti kötetlen beszélgetéssel ért véget. 7/7

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 28-i ülésére 18. Tárgy: A Kecskeméti kistérségben működő Közkincs Kerekasztal tagjai által létrehozott Kulturális stratégia

Részletesebben

Működő kapcsolatok a kistérség (volt járás) művelődési intézményei között

Működő kapcsolatok a kistérség (volt járás) művelődési intézményei között 1 Kiépült intézményhálózat a kistérségben Működő kapcsolatok a kistérség (volt járás) művelődési intézményei között Erős művelődési intézményhálózat Pakson, a kistérségi központban (művelődési központ,

Részletesebben

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Reneszánsz év keretében meghirdetett Közkincs Programjának térségi szintű pályázati felhívása

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Reneszánsz év keretében meghirdetett Közkincs Programjának térségi szintű pályázati felhívása Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Reneszánsz év keretében meghirdetett Közkincs Programjának térségi szintű pályázati felhívása I. Kistérségi Közkincs- Kerekasztalok megalakítása, működésük támogatása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 19. NAPIREND Ügyiratszám: 1/374/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: Tourinform Iroda

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KÖNYVTÁROSAINAK SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSE LEBONYOLÍTÁSÁRA PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ NKA /281-ÖS KÓDSZÁMÚ PÁLYÁZATÁHOZ

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KÖNYVTÁROSAINAK SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSE LEBONYOLÍTÁSÁRA PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ NKA /281-ÖS KÓDSZÁMÚ PÁLYÁZATÁHOZ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE KÖNYVTÁROSAINAK SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSE LEBONYOLÍTÁSÁRA PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ NKA 204104/281-ÖS KÓDSZÁMÚ PÁLYÁZATÁHOZ Adatlap-azonosító: A2016/N0713; pályázati azonosító: 204104/01478

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. - Közgyűléshez - A Szatmár Leader Közhasznú Egyesület munkaszervezetének évben elvégzett feladatairól

E L Ő T E R J E S Z T É S. - Közgyűléshez - A Szatmár Leader Közhasznú Egyesület munkaszervezetének évben elvégzett feladatairól E L Ő T E R J E S Z T É S - Közgyűléshez - A Szatmár Leader Közhasznú Egyesület munkaszervezetének 2015. évben elvégzett feladatairól Előterjesztő: Dr. Péter Csaba, elnök Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. október 29-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. október 29-i ülésre ELŐTERJESZTÉS e 2007. október 29-i ülésre Tárgy: A 42/2007.(II.15.) Kt. számú határozat módosítása Előadó: Ottó Péter Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Szavazás módja: egyszerű többség Az előterjesztés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

A Zalaegerszegi Kistérség Közkincs Kerekasztala

A Zalaegerszegi Kistérség Közkincs Kerekasztala 154 A Zalaegerszegi Kistérség Közkincs Kerekasztala A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2005. június 30-án alakult 79 település összefogásával. A tagok száma Pacsa Kistérségi Többcélú

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak: A csatolt jelenléti ív szerint. A Fejlesztési Tanács 12 fővel határozatképes volt.

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak: A csatolt jelenléti ív szerint. A Fejlesztési Tanács 12 fővel határozatképes volt. JEGYZŐKÖNYV A Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása 2009. május 21-én, Téten megtartott Kistérségi Fejlesztési Tanácsüléséről Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak:

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

A Heves Megyei Tehetségsegítő Tanács TT 700 003 330

A Heves Megyei Tehetségsegítő Tanács TT 700 003 330 A Heves Megyei Tehetségsegítő Tanács TT 700 003 330 Szolnok, 2013. 05. 29. Szalkai Mária HMTT titkára Az élet egyikünk számára sem könnyű. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

37/ , 37/ Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. Iksz: /

37/ , 37/ Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. Iksz: / Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. 37/378-001, 37/378-982 hortjegyzo@gmail.com Iksz: 160-35./2010. 2011. ÉVI MUNKATERV Testületi ülés időpontja: 2011. február 9. 1./ Átmeneti gazdálkodásról

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / /

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / / A közösség részvételét alátámasztó események listája: Esemény megnevezése Időpont Helyszín Részvevők Rövid összefoglaló száma 1. Térségi Fejlesztési Fórum 2014. január 20. Ipolydamásd, Fő út Közösségi

Részletesebben

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 1 Szám: 39-49/2010. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. október 28-án 18,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság (HMÉB) évi II. féléves munkájáról

Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság (HMÉB) évi II. féléves munkájáról Ikt. sz.: 12-50/2015/203 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság (HMÉB) 2015. évi II. féléves munkájáról Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Tanácsának 2010. december 16.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Tanácsának 2010. december 16.-i ülésére Iktató szám: ELŐTERJESZTÉS A Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Tanácsának 2010. december 16.-i ülésére Tárgy: A Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása és egyben a Fejlesztési

Részletesebben

Edelényi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Fejlesztési Tanácsának 2011. szeptember 7. napján tartandó rendkívüli ülésére

Edelényi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Fejlesztési Tanácsának 2011. szeptember 7. napján tartandó rendkívüli ülésére Törvényességi ellenőrzésre bemutatva: Készítette: Loj Balázs referens Vártás József jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Edelényi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Fejlesztési Tanácsának 2011. szeptember

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 13. NAPIREND Ügyiratszám: 1/358/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. április 5-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: Tourinform Iroda tájékoztatója

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet) Jegyzőkönyv a DOSz Nyelvtudományi Osztályának alakuló üléséről Ülés időpontja: 2013. 10. 21. 15:00 Ülés helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottságának 2016. szeptember 29-én a Városháza emeleti kis termében 8 30 órai kezdettel

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007.május 15-én de. 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester, Barna

Részletesebben

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. június 17. napján MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 39/2010. (VI.17.) Z1

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete Öttevény Fő u. 100. J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 19. napján 16 órakor az öttevényi

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 17ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 250/2013.(XII.17.) 251/2013.(XII.17.) Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)

Részletesebben

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 1.) Az egységes pályázati rendszer kiterjed: a) a Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi szervezeti egységének tevékenységi körébe tartozó, b) a szervezeti

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. február 1-jén, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth Bálint,

Részletesebben

A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA

A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA A közlekedésbiztonság aktuális kérdései A biztonság tudomány KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésbiztonsági Központjának szervezésében megvalósuló szakmai

Részletesebben

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Závogyán Magdolna főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította Részt vesz a közművelődési

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

A pályázati projekt felépülése:

A pályázati projekt felépülése: Tájékoztató az ÁROP-1.A.3-2014-2014-0079 azonosítószámú, Közösen az esélyegyenlőség fejlesztése érdekében a Berettyóújfalui járás területén című projektről A kedvezményezett neve: Berettyóújfalu Város

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

TÁMOP / Kapcsolatokat irányító és szervező csoport Árnyalt értékelés

TÁMOP / Kapcsolatokat irányító és szervező csoport Árnyalt értékelés TÁMOP-3.3.3-08/1-2009-0019 Kapcsolatokat irányító és szervező csoport Árnyalt értékelés Fejlesztő csoport munkaterve A csoport tagjai: - csoportvezető Dég, január 12. Munkaterv Időpont Tevékenység Felelős

Részletesebben

Horvát Kisebbségi Önkormányzat Petrivente Hrvatska manjinska samouprava 2010. november 30-i testületi ülése

Horvát Kisebbségi Önkormányzat Petrivente Hrvatska manjinska samouprava 2010. november 30-i testületi ülése 2-11/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. november 30-án MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 18/2010. (XI.30.) G2 19/2010. (XI.30.)

Részletesebben

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap 2013. május 23. A TÁMOP-3.4.2A/11-1-2012-0004 számú Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja, a masni megoldások a SNI gyermekek együttnevelésében

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27-én megtartott rendkívüli

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LEADER 2014

BESZÁMOLÓ LEADER 2014 BESZÁMOLÓ LEADER 2014 Célterület megnevezése: rendezvények Életminőség javítása helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével, valamint civil szervezetek megerősítésével Pályázó neve: Községi

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 12. NAPIREND Ügyiratszám: 1/383/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. május 30-i nyilvános ülésére Tárgy: Tourinform Iroda tájékoztatója a 2013. évi működésről és a 2014. évi tervekről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem. Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Szentgotthárd 160-21/2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. július 12-én 9: 01 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Besenyszög község oktatási intézményeinek

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Gyerekesély Bizottság Közoktatás Albizottság alakuló üléséről

Jegyzőkönyv. Gyerekesély Bizottság Közoktatás Albizottság alakuló üléséről Jegyzőkönyv mely készült a Gyerekesély Iroda (7530 Kadarkút, Fő u. 7.) 2013. július 11. napján 14 órakor tartott Kadarkúti- Nagybajomi Gyerekesély Bizottság Közoktatás Albizottság alakuló üléséről Jelen

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 9-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi

Részletesebben

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/ Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-4/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése Szám: 6-4/2013. JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok sorszáma Kódja 11 G8 12 G 2 13 G 2 14 G 2 15 G 2 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség évi belső ellenőrzési terve

ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség évi belső ellenőrzési terve 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség 2011. évi belső ellenőrzési terve Tisztelet Képviselő-testület! A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 92. -a a belső ellenőrzésre

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. június 28-i ülése 5. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. június 28-i ülése 5. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. június 28-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat Megyei Értéktár Bizottság ügyrendjének elfogadására Beszámoló a Megyei Értéktár Bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: Dr. Bagó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság évi II. féléves munkájáról, valamint.

Az előterjesztés törvényes: Dr. Bagó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság évi II. féléves munkájáról, valamint. NÓGRÁD MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG ELNÖKE 28-178/2018. ikt.sz. 8. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: Beszámoló a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2018. évi II. féléves munkájáról, valamint Javaslat

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (TERVEZET) KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK, 2010 Készítette: Hajdu Imre tanácsnok, a Kulturális Bizottság

Részletesebben

A GUTS Projekt. Fenntartható Városi Közlekedési Rendszerek. Győr, Mobilis, 2013. junius.28.

A GUTS Projekt. Fenntartható Városi Közlekedési Rendszerek. Győr, Mobilis, 2013. junius.28. A GUTS Projekt Fenntartható Városi Közlekedési Rendszerek Győr, Mobilis, 2013. junius.28. 1 Az Integrált Városfejlesztési Stratégia megállapításai A közlekedésből származó káros anyag kibocsátás folyamatosan

Részletesebben

Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához

Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához Heves Megye Területfejlesztési Program (2014-2020) Partnerségi Terve A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés) Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) Szám: 02/86-12/2010. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Közművelődési referensként az Őrségben

Közművelődési referensként az Őrségben 148 Közművelődési referensként az Őrségben Az Őriszentpéteri Kistérség a nyugati határvidéken elterülő tájegysége hazánknak. Egyedülálló, jórészt érintetlen természeti, épített, néprajzi és kulturális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 8-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 22/2016. (III.08.) Kt. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13..

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében

Részletesebben

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével ---------------------------------------------- Závogyán Magdolna Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet

Részletesebben

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. A Kézműves munkaközösség 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve Mottónk: Összejönni - jó kezdés Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. - Henry Ford - 2014 08 29.-én az érdeklődő kolleganők

Részletesebben

AZ EGRI CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT MUNKATERVÉNEK BEMUTATÁSA. Készítette: Pappné Kormos Zsuzsanna

AZ EGRI CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT MUNKATERVÉNEK BEMUTATÁSA. Készítette: Pappné Kormos Zsuzsanna AZ EGRI CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT MUNKATERVÉNEK BEMUTATÁSA Készítette: Pappné Kormos Zsuzsanna Módszertani Gyermekjóléti Központként célunk a megyében működő gyermekjóléti

Részletesebben

Előadók: Páliné Keller Csilla 4. napirend Munkaszervezet évi munkatervének és költségvetési tervének bemutatása Előadók: Páliné Keller Csilla 5.

Előadók: Páliné Keller Csilla 4. napirend Munkaszervezet évi munkatervének és költségvetési tervének bemutatása Előadók: Páliné Keller Csilla 5. Szám: 1/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület 2010. május 18.-án 15.00 órai kezdettel megtartott elnökségi ülésén. Helye: Fertőszentmiklós, Polgármesteri Hivatal, Házasságkötő

Részletesebben

E M L É K E Z T E T Ő. A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform december 13-i alakuló üléséről

E M L É K E Z T E T Ő. A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform december 13-i alakuló üléséről Tolna Megyei Önkormányzat KEHOP-1.2.0-15-2016-00009. Szám: 138-21/2016. E M L É K E Z T E T Ő A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform 2016. december 13-i alakuló üléséről Készült: a Tolna Megyei Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Hatvani Gesztenyéskert Óvoda vezetője

JEGYZŐKÖNYV. a Hatvani Gesztenyéskert Óvoda vezetője JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottságának 2014. szeptember 9-én 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatalban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2013. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 126-127. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 126/2013.(X.07.)

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: Projektlátogatások ECOSYAL program 2. Időpont: 2014. augusztus 28. Helyszín: Szokolya, IKSZT 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott egy már

Részletesebben

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással.

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással. Határozat sorszáma 1/2003. (03.03..) 2/2003. 3/2003. 4/2003. 5/2003. Határozat szövege 1/2003. számú határozat (a taggyűlés egyhangúlag Nagykanizsa és a Környező Települések Településfejlesztési Társulása

Részletesebben

RECSK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

RECSK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE RECSK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. ÉVI MUNKATERVE Elfogadta a képviselő-testület 106/2016. (XII.21.) önkormányzati határozatával 2 2017. január 18. (szerda) 17,00 óra. 1. Recsk

Részletesebben

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Szakmai fejlesztőhálózat a kistelepülésektől az agorákig országos projektzáró konferencia Hatvan, 2015. szeptember 3. Partnereink

Részletesebben

2012. május 31. A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület közgyűlése

2012. május 31. A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület közgyűlése A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület közgyűlése Egyesületünk 2012. május 29. tartotta soron következő közgyűlését, amelynek napirendje a szervezet éves beszámolójának elfogadása, a szakmai munka értékelése,

Részletesebben

../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 1-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve

../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 1-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve ../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 1-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült Szalmatercs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án 9

Jegyzőkönyv. Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án 9 Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án 9 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Csontos Máté polgármester Zöldág János alpolgármester

Részletesebben

MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÉVI MUNKATERVE

MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÉVI MUNKATERVE MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. ÉVI MUNKATERVE Záradék: Mezőcsát Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Munkatervet a 211/2016. (XII. 19.) határozatával fogadta el. 2017. január

Részletesebben

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye a 93/2007. (VII. 29.) FVM rendelet, valamint a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján elkészült a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálatáról,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére TÁJÉKOZTATÓ A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Előadó : Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2007. június 18 - augusztus 31-ig) Ottó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Minőségfejlesztési WORKSHOP a Szolnoki Főiskolán

Minőségfejlesztési WORKSHOP a Szolnoki Főiskolán Minőségfejlesztési WORKSHOP a Szolnoki Főiskolán A közösségi típusú felsőoktatási együttműködés formájában Délkelet-Magyarországon címmel TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV- 2012-0004 számú projekt 7. számú Minőségfejlesztés,

Részletesebben

2. Tájékoztató az aktív korúak ellátására vonatkozó szociális törvényt érintı évi változásokról Elıadó: Varró Gyuláné jegyzı

2. Tájékoztató az aktív korúak ellátására vonatkozó szociális törvényt érintı évi változásokról Elıadó: Varró Gyuláné jegyzı Recsk Nagyközségi Önkormányzat Polgármesterétıl 3245 Recsk, Kossuth L. út 165. Tel.: 36/578-310, Fax.: 36/478-022 E-mail: polgarmester@polghiv-recsk.t-online.hu 166-2/2010. Recsk Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

KIVONAT. a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulásának április 29-én megtartott üléséről. 17/2011. (IV. 29.) határozat

KIVONAT. a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulásának április 29-én megtartott üléséről. 17/2011. (IV. 29.) határozat Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulása 3250 Pétervására, Kossuth L. út 1. KIVONAT a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulásának 2011. április 29-én megtartott üléséről 17/2011. (IV. 29.) határozat

Részletesebben

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ ,

Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ , A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0118 azonosító számú Krúdy A tudatos fejlődés útján a szakképzésben című pályázat Szakmai beszámoló Programelem megnevezése: Kerekasztal a hátrányos helyzetű diákok segítése érdekében

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/ Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu 2011. február 10. 1/2011.( II.10.) 2/2011. (II.10.) A 2010.

Részletesebben

A Regionális KÖZKINCS Bizottságok megalakításának és működésének tapasztalatai

A Regionális KÖZKINCS Bizottságok megalakításának és működésének tapasztalatai A regionális KÖZKINCS Bizottságok 157 A Regionális KÖZKINCS Bizottságok megalakításának és működésének tapasztalatai A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) 2004-ben kidolgozta a Közkincs-programot.

Részletesebben

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének 5/2014. Napirend: Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2014. május 13-án (kedden) de. 10.00 órai kezdettel megtartott társulási ülésének Jegyzőkönyve 1. Gondozási Központ Rózsafüzér

Részletesebben