Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/12

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/12"

Átírás

1 2012/1 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal VI. évfolyam 1. szám január 4. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/12 Tartalom 1 Az álláskeresők területi jellemzői a Dél-Dunántúlon 2010-ben 3 Hulladékgazdálkodás a Dél-Dunántúlon, 2010 Az álláskeresők területi jellemzői a Dél-Dunántúlon 2010-ben A Foglalkoztatási Hivatal állandó lakóhely szerinti adatai alapján a decemberi zárónapon a dél-dunántúli régióban álláskeresőt regisztráltak, amely az ország területén nyilvántartásban szereplők 12%-át tette ki. Számukban az előző évihez képest az országos átlagot 1,4 százalékponttal meghaladó, 3,6%-os csökkenés következett be. Az ország tervezési-statisztikai régiói közül mindössze kettőben nőtt a munkanélküliek száma: Közép- Magyarországon 7,3%-kal és az Észak-Alföldön 0,9%-kal. A további 5 régió közül a legnagyobb mértékű 11,4%-os csökkenés a Nyugat-Dunántúlt jellemezte. A Dél-Dunántúlon nyilvántartott álláskeresők számában tapasztalt visszaesés mértéke egyedül a dél-alföldi régióban mért csökkenésnél (2,7%) bizonyult kedvezőbbnek. A régió 25 kistérségének négyötödében az álláskeresők száma elmaradt az egy évvel korábbitól, csupán egyötödében történt növekedés. A legnagyobb létszámgyarapodás Mohács környékét jellemezte, az állástalanok száma itt 9,3%-kal haladta meg az előző évit, a további 4 térségben 0,9 5,5% közötti növekedést regisztráltak. A létszámcsökkenés mértéke Baranya 9 kistérsége közül 3-ban, Somogyban 11 közül 7-ben és Tolna 5 térségéből 4-ben bizonyult régiós átlag felettinek. 1. ábra Az álláskeresők számának változása kistérségenként, % Balatonföldv ári 109,3 105,5 104,4 102,2 100,9 99,7 99,4 98,5 98,4 98,0 97,2 96,1 96,0 95,1 94,1 94,1 93,6 93,1 93,1 92,5 91,7 88,5 88,2 88,0 84,9 0,0 20,0 40,0 60,0 80,0 100,0 120,0 140,0 2010/2009 régiós átlag=96,4% A munkanélküliség mértékét leginkább kifejező munkanélküliségi ráta amely megmutatja, hogy a vizsgált időszak munkavállalási korú állandó népességéhez 1 képest mekkora a regisztrált álláskeresők aránya a déldunántúli régióban év végén 11,1% volt. Ez 0,3 százalékponttal bizonyult alacsonyabbnak, mint az azt megelőző évben, miközben a munkavállalási korú népesség száma egy százalékkal csökkent. Az országosan mért 8,9%-os ráta bár jóval kedvezőbben alakult a régiót jellemző mutatónál, viszont a 2009-hez képest mért pozitívnak értékelhető változás (-0,1 százalékpont) mindössze felét tette ki a dél-dunántúli régióban végbement csökkenésnek. Az országon belüli régiós értékeket összehasonlítva elmondható, hogy öt térségben csökkenés, kettőben pedig növekedés történt az előző évhez képest. A Dél-Dunántúlt jellemző munkanélküliségi ráta az észak-magyarországi és az észak-alföldi után a harmadik legmagasabb értéket képviselte. Változását (-0,2 százalékpont) tekintve a dél-alföldit megelőzve a negyedik legvisszafogottabbnak bizonyult a régiók között. 2. ábra A regisztrált munkanélküliek munkavállalási korú állandó népességhez viszonyított aránya régiónként és országosan, % Ország összesen Közép-Magy arország Ny ugat-dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Alföld Dél-Dunántúl Észak-Alföld Észak-Magyarország 4,5 4,2 6,2 7,0 8,9 9,0 7,7 8,3 9,9 10,1 11,1 11,4 13,6 13,4 13,6 14,2 0,0 5,0 10,0 15,0 20, Az álláskeresők aránya 2010 végén hasonlóan az előző évhez a régió három megyéje közül Baranyában és Tolnában régiós átlag alatti, Somogyban pedig afölötti értéket képviselt. A régió kistérségeit vizsgálva a legmagasabb munkanélküliség a sellyei térséget sújtotta (23,1%), míg a legkedvezőbben Paks közelében alakult az állástalanok aránya (7,1%). Az országos átlagtól is elmaradó mértékű munkanélküliség jellemezte a paksi mellett a pécsi, a siófoki, a bonyhádi és a szekszárdi térséget. Pécsvárad, Kaposvár és Balatonföldvár térségeiben a ráta értéke ugyan meghaladta az országos szintet, de valamelyest elmaradt a régiós átlagtól. Előbbiekkel szemben az állásnélküliek legmagasabb arányát a Sellyei után a Szigetvári és a kistérségben regisztrálták. Változását tekintve az 1 Munkavállalási korú állandó népesség: 2009-ben és 2010-ben a éves nők és férfiak.

2 2 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2012/1 Statisztikai tükör 2012/1 állástalanok aránya a Dél-Dunántúl megyéi közül Tolnában 0,7, Somogyban 0,5 százalékponttal csökkent, Baranyában pedig nem változott év végéhez képest. A régió kistérségeinek sorában a ráta 17 kistérségben csökkent, kettőben stagnált, a többi 6-ban pedig növekedést mutatott. A javuló eredményeket produkáló térségek mutatója 0,1 1,7 százalékponttal maradt el a 2009-es értékektől. Az állástalanok aránya legnagyobb mértékben (1,2 százalékponttal) Mohács környékén emelkedett meg, a további 5 térségben a romlás mértéke 0,1 és 0,6 százalékpont között szóródott. A regisztrált álláskeresők munkavállalási korú népességen belüli aránya 1. tábla Kistérség Változás, százalék százalékpont 12,3 12,5 0,2 10,8 11,9 1,1 7,4 7,3-0,1 Pécsváradi 9,5 9,2-0,3 15,3 15,4 0,1 Sellyei 24,1 23,1-1,0 14,4 14,2-0,2 14,8 13,1-1,7 Szigetvári 17,6 17,6 0,0 Baranya összesen 11,0 11,0 0,0 Balatonföldvári 9,5 10,0 0,5 18,4 17,2-1,2 18,5 16,4-2,1 Fonyódi 11,0 11,6 0,6 16,4 15,9-0,5 Kaposvári 10,3 10,3 0,0 Lengyeltóti 17,2 16,1-1,1 13,5 12,7-0,8 Nagyatádi 16,1 15,2-0,9 9,2 8,7-0,5 14,7 14,4-0,3 Somogy össszesen 12,9 12,5-0,4 Bonyhádi 8,7 7,5-1,2 Dombóvári 11,9 12,3 0,4 8,0 7,1-0,9 9,0 8,4-0,6 15,1 14,1-1,0 Tolna összesen 10,2 9,5-0,7 Dél-Dunántúl összesen 11,4 11,1-0,3 Ország összesen 9,0 8,9-0,1 Nemenként vizsgálva az álláskeresők munkavállalási korú állandó népességhez viszonyított arányát, régiós szinten férfiaknál 11,7, nőknél 10,5-es mutatóértéket kapunk. Ezt az átlagot összevetve a régió megyéinek átlagával azt tapasztaljuk, hogy Baranyában és Tolnában mindkét nem mutatója alatta maradt a régiósnak, míg Somogyban mindkét esetben meghaladta azt. A Dél-Dunántúl legtöbb (21) kistérségében a munkanélküliségi ráta a férfiak körében bizonyult magasabbnak. A kivételek a kedvezőbb foglalkoztatási helyzetű területek között fordultak elő, úgymint Paks, Siófok, Balatonföldvár és Fonyód környékén. A év végi adatok alapján az országos megoszláshoz hasonlóan a régió álláskeresőinek mintegy 47%-a tartozott a nők, 53%-a pedig a férfiak közé. A kistérségek közül 21-ben férfi, 4-ben pedig nőtöbblet mutatkozott a munkanélküliek táborában. Az ezt megelőző évben 3 kistérséget jellemzett a nők magasabb hányada. Érdekesség, hogy 2010 végén a Kaposvári térségben a nők és férfiak száma közel azonosan alakult, mindössze 2 fő volt közöttük a különbség a férfiak javára. Az erősebbik nem aránya a Nagyatádi kistérségben volt a legmagasabb (58%-os), de 57% körüli hányadot képviselt további három térségben (Sellye, Bonyhád és környékén) is. A munkanélküliek körében nőtöbblet három Balaton-parti (Fonyód, Balatonföldvár és Siófok), valamint a kistérségben jelentkezett. A fenti térségekről elmondható, hogy jellemzően a régió alacsonyabb munkanélküliségi hányaddal bíró területei közé tartoznak. 3. ábra Az álláskeresők nemenkénti megoszlása kistérségenként, 2010 Balatonföldvári 46,5 47,2 47,5 47,9 50,0 50,5 51,4 51,7 52,0 52,5 53,4 53,6 53,8 53,9 54,1 54,2 54,2 54,9 55,3 55,6 55,6 56,9 57,0 57,0 58,1 53,5 52,8 52,5 52,1 50,0 49,5 48,6 48,3 48,0 47,5 46,6 46,4 46,2 46,1 45,9 45,8 45,8 45,1 44,7 44,4 44,4 43,1 43,0 43,0 41,9 0% 25% 50% 75% 100% Férfi A Dél-Dunántúlon a regisztrált álláskeresők iskolai végzettség szerinti megoszlása az egy évvel korábbihoz hasonlóan alakult. A év decemberi zárónappal közölt adatok szerint a munkanélküliek 44%-a legfeljebb 8 osztályt végzett, a középfokú képzettségűek 52, a felsőfokúak 4%-ot képviseltek. Ugyanekkor országosan az állást keresők 41%-a a legalacsonyabban iskolázottak, 54%-a a középfokú bizonyítvánnyal rendelkezők, 5%-a pedig a diplomások közül került ki. A régió megyéi közül a legfeljebb általános iskolát végzettek és középfokúak aránya Baranyában, a főiskolai és egyetemi diplomával rendelkezőké pedig Somogyban volt a legalacsonyabb. A kistérségek közül a sellyei, a sásdi, valamint a lengyeltóti térségek bizonyultak végzettség tekintetében a leghátrányosabb helyzetűnek, mert ezekben volt a legmagasabb (sorrendben %) azoknak a hányada, akik legfeljebb az általános iskolát járták ki. A fentieken túl a régió 25 kistérsége közül még további 11-ben nem érte el a 8 osztályt végzettek aránya a régiós átlagot. A felsőfokú végzettségűek hányada 8 térségben meghaladta a régióban kimutatott értéket, közülük is a kistérség emelkedett ki, ahol a főiskolai és egyetemi diplomával rendelkezők az álláskeresők 9%-át tették ki. A legalacsonyabb érték ugyanakkor a Lengyeltóti kistérséget jellemezte, ahol a diplomások aránya még az egy százalékot (0,9%) sem érte el. Az állástalanok korcsoport szerinti megoszlása a régióban és országosan is hasonló képet mutatott végén a 26 év alattiak a munkanélküliek 18, az 50 év felettiek a 20%-át képviselték, 62%-uk pedig az említett kettő közötti korcsoporthoz tartozott. Az előző évi megoszláshoz képest a fiatalok aránya nem változott, a év közöttiek hányada 2 százalékponttal csökkent, az 50 év felettieké pedig 2 százalékponttal nőtt. A év zárónapján a déldunántúli régión belül arányait tekintve a legtöbb fiatal munkanélküli Tolnában (19%), a legkevesebb pedig Somogyban (17%) élt. A 26 és 50 év közötti állástalanok közel azonos arányban (62%-ban) voltak jelen mindhárom megyében. A régió kistérségeiben a 26 év alattiak aránya 14 és 21% között szóródott. A régiós átlag alatt 12, fölötte 13 kistérség helyezkedett el. A 26 év alattiak relative legkevesebben a fonyódi térségben kerestek munkát, a legtöbben Szigetvár körzetében nem tudtak elhelyezkedni. Az 50 év felettiek hányada is jelentős szóródást mutatott, a legalacsonyabb a kistérségben, a legmagasabb Balatonföldvár környékén volt, előbbiben a munkanélküliek 16, az utóbbiban a 27%-át alkották e korcsoport tagjai. A részarányuk átlag alatti 14, afeletti 11 kistérségben volt, amelyek közül a balatonföldvári térségen kívül további 8 kistérségben (,,, Fonyódi, Kaposvári, Lengyeltóti,, ) a 20%-ot is meghaladta. Nő

3 Statisztikai tükör 2012/1 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/12 3 Az állástalanok legmagasabb iskolai végzettség szerinti megoszlása kistérségenként, 2010 Balatonföld 4. ábra 5. ábra Az állástalanok életkor szerinti megoszlása kistérségenként, 2010 Balatonföldvári 30,2 30,6 30,8 31,4 36,4 37,3 39,3 40,4 42,0 42,9 44,0 46,3 47,6 51,3 51,5 51,5 52,0 52,2 52,2 53,0 54,7 55,1 57,8 58,4 61,1 14,0 14,4 15,1 15,2 16,3 16,5 16,6 16,7 17,3 17,7 17,8 17,9 18,1 18,1 18,7 19,1 19,1 19,7 20,3 20,3 20,5 20,8 21,0 58,9 58,0 60,6 59,7 62,4 65,1 64,6 64,0 64,7 60,9 60,3 61,6 62,1 63,1 63,7 62,3 64,3 61,9 64,0 62,3 62,9 60,0 59,2 62,8 60,2 60,7 64,6 63,4 64,5 58,8 57,1 57,2 56,1 52,1 52,5 52,8 50,1 50,4 46,9 45,3 46,4 45,6 46,3 45,9 44,4 42,8 42,7 41,3 39,9 37,9 27,0 27,6 24,4 25,1 21,2 18,4 18,9 19,3 21,4 21,9 20,4 19,9 18,9 18,2 19,6 17,0 19,0 16,8 16,8 19,7 20,3 16,4 18,8 0% 25% 50% 75% 100% 0-25 év es év es 51-x év es 9,0 4,8 5,8 4,2 4,8 5,6 3,4 3,5 5,9 4,6 3,2 3,6 2,0 1,8 3,2 2,1 2,4 1,5 1,9 2,6 0% 25% 50% 75% 100% legfeljebb 8 ált.isk. középfokú felsőfokú 2,5 2,2 0,9 1,6 1,0 Dél-Dunántúlon év végén a regisztrált munkanélküliek 86%-a fizikai, 14%-a pedig szellemi munkakörben keresett állást, hasonlóan az előző évhez. Országos viszonylatban a régiós megoszláshoz képest 3 százalékponttal több szellemi foglalkozású munkanélkülit tartottak nyilván. A kistérségek tekintetében a munkanélküliek fizikai szellemi összetétele meglehetősen szélsőségesen alakult. Miközben a kistérségben a szellemi foglalkozásúak részaránya megközelítette a régiós átlag kétszeresét (27%), addig a másik végpontot képviselő sellyei körzetben a munkanélküliek túlnyomó többsége (95%) a fizikaiak közül került ki. Dél-Dunántúlon az országoshoz (9,0%) hasonlóan a munkanélküliek 9,3%-a volt pályakezdő a vizsgált év végi adatok szerint, fél százalékponttal több, mint 2009-ben. Baranya és Somogy 3 3 kistérségét jellemezte régiós átlag feletti arány, közülük Siklós környékén regisztráltak a legmagasabb hányadban (11,9%) pályakezdő munkanélkülit. Tolna megye 5 kistérsége közül egyedül környékén nem érte el a frissen végzettek aránya a régiós átlagot, a többi 4-ben 0,9 1,8 százalékponttal meghaladta azt. Ebből a megyéből került ki a vizsgált térségeken belüli második legmagasabb arányszám, Paks körzetében ugyanis a pályakezdők 11,1%-a nem talált magának munkát. Az állástalan fiatalok részaránya a és a Balatonföldvári kistérségben volt a legalacsonyabb (5,4%). A dél-dunántúli régió egészében az álláskeresők 53,7%-át tartós munkanélküliként regisztrálták (2009 végén 55,7%-ukat), országosan ez az arány közel ugyanannyit, 53,6%-ot tett ki. A tartós munkanélküliek a Balatonföldvári kistérségben képviselték a legalacsonyabb hányadot (31%). A legnagyobb mértékben a kistérségben (64%) regisztráltak között fordultak elő 180 napnál régebben állást keresők, de a csurgói, barcsi és nagyatádi térségekben is 60% fölött volt a jelenlétük. A munkanélküliség időtartamában viszonylag szoros összefüggés látható a kistérségek gazdasági fejlettségével. Megállapítható, hogy a magasabb munkanélküli hányaddal bíró területeken egyúttal a 180 napon túli munkanélküliek aránya is jellemzően magasabb értéket mutatott, illetve az átlag feletti munkanélküliségi rátával rendelkező térségek nagy részében a tartós munkanélküliek hányada is meghaladta az átlagot. Hulladékgazdálkodás a Dél-Dunántúlon, 2010 Napjaink egyik globális problémáját az emberi környezetnek az elmúlt évtizedekben a fejlődéssel párhuzamosan végbement nagymértékű károsodása jelenti. Ezzel kapcsolatban az egész világon egyfajta paradigmaváltás zajlik a közgondolkodásban. Azzal ugyanis, hogy a nyugati országokban és nálunk is lezárult az egyoldalúan a főtermékekre koncentráló és döntően az olcsó nyersanyagokat felhasználó ipari termelés korszaka melynek során a melléktermékek sorsa a termelőegységek számára közömbös volt úgy tűnik, hogy a jövőben jobban előtérbe kerül majd a környezettudatos magatartás. A Dél-Dunántúlon ez a probléma az átlagosnál komplexebb módon vetődik fel, hiszen a térség hagyományai alapján egyfelől ipari és agrársajátosságokat ötvöz, másfelől pedig nagyvárosi, rurális és üdülőkörzeti területek keverednek benne. Annak ellenére, hogy a régió a népességszáma és a népsűrűsége alapján a évi statisztikai adatokat tekintve a legkisebb az országban, környezetvédelmi szempontból több, nagy rizikójú körzet is található benne. Ezek a következők: a Duna, a Dráva partja az itt található Duna-Dráva Nemzeti Parkkal együtt a Balaton déli vízgyűjtője, a Balaton üdülőkörzet régióhoz tartozó része, valamint a paksi atomerőmű és a pécsi erőmű. Az utóbbi két évtized fejleményei kapcsán mindenekelőtt a nagy környezetszennyező komplexumok pl. mecseki szén- és uránbányászat, a simontornyai bőrgyár megszűnését kell kiemelni, ahol azonban továbbra is fennáll a visszamaradt hulladékok kezelésének kérdése. Hasonló a helyzet az állattenyésztés leépülésével kapcsolatban, amely mint tény, környezetszennyezés szempontjából ugyan kedvezőnek mondható, de nyitva maradt a korábbi nagy állattartótelepeken felhalozott hulladékok problémája. Ugyanakkor napjainkban újabb környezetszennyező tevékenységek tűntek fel a láthatáron (pl. faipar). Törvényalkotás szintjén fontos kiemelni a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvényt, amely az Európai Uniós joggal harmonizálva szervezetekre és magánszemélyekre vonatkozóan egyaránt hosszú távra megfogalmazza az ország hulladékgazdálkodási stratégiáját, célkitűzéseit és az alapvető hulladékgazdálkodási elveket. Ez utóbbiak a hulladékkeletkezés megelőzésére, a hulladék minél nagyobb arányú hasznosítására, illetve szakszerű ártalmatlanításának megteremtésére irányulnak.

4 4 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2012/1 Statisztikai tükör 2012/1 A hulladék kezelése szempontjából a szakirodalom megkülönböztet eredet szerint települési és termelési; halmazállapot alapján szilárd és folyékony; veszélyességet tekintve veszélyes és kevésbé veszélyes; felhasználhatóság szerint pedig újrafelhasználásra alkalmas, illetve arra nem alkalmas hulladékot. A tárolásban a fő feladat egyrészt a veszélyes anyagok elhelyezése, másrészt és a legtöbb ember számára ez érdekes az újrafelhasználásra nem alkalmas hulladékok tározóinak kialakítása. (A paksi atomerőmű radioaktív hulladékainak elhelyezéséről, mint azt tudjuk, júliusában Bátaapátiban helyi népszavazás mondott igent az itt kialakítandó atomtemetőre, melynek munkálatai még ma is folyamatban vannak.) Régiós viszonylatban főként a települési hulladékok körére vonatkozóan állnak rendelkezésre adatok. A évi adatokat figyelembe véve megállapítható, hogy a Dél-Dunántúlnak az országos hulladékgazdálkodáson és köztisztasági tevékenységen belüli súlya a főbb közüzemi szolgáltatásokat tekintve nagyjából népességkoncentrációja mértékével arányos. Az elszállított folyékony hulladékoknál (pl. hígtrágyánál, savaknál) ez a hányad ennél jóval magasabb, míg az összes tisztított szennyvíznél annál alacsonyabb. A régió megyéit tekintve Baranya országoson belüli részesedése az elszállított szilárd és folyékony hulladékoknál népességarányosan magasnak, a tisztított szennyvíznél pedig alacsonynak volt mondható. A somogyi értékek a szennyvizet leszámítva valamennyi szolgáltatásnál meghaladták a népességkoncentrációjának megfelelő szintet. Tolna pedig az elszállított folyékony hulladékok vonatkozásában az átlagosnál kedvezőbb, míg a tisztított közterületnél az átlagosnál kedvezőtlenebb helyzetet mondhatott magáénak. Fontos kiemelni azt is, hogy a Dél-Dunántúl természeti adottságainál fogva védett területekkel jobban ellátott, mint az ország legtöbb régiója. A köztisztasági tevékenység az ország régióiban, 2010 Területi egység Lakónépesség a) Rendszeresen tisztított közterület a) Elszállított szilárd települési hulladék Elszállított folyékony hulladék 2. tábla Összes védett terület a) Az elmúlt egy-két évben azonban némi fordulat állt be: egyrészt a válság hatására kevesebbet vásároltak az emberek, ennek következtében mérséklődött az elszállított szilárd és folyékony hulladék, valamint a tisztított szennyvíz mennyisége. Másrészt az elmúlt években a hulladékgyűjtésben is mind nagyobb, koncentráltabb szervezetek jelentek meg. (Ez utóbbi tendenciának egyébként a jogszabály-alkotás is kedvez: 2009 júniusától csak korszerű, szigetelt hulladéklerakók üzemelhetnek.) Kedvező viszont, hogy az elmúlt években a településeken a recesszió ellenére tendenciájában nőtt a tisztított közterület nagysága. 6. ábra A köztisztasági és hulladékgazdálkodási tevékenység a régióban, 2010 Ezer m2 Ezer, m Tisztított közterület és szennyvíz Összes tisztított szenny v íz, ezer m3 m 3 Tisztított közterület, ezer m2 m 2 Ezer m3 m területi megoszlása, % Összes tisztított szennyvíz Közép- Magyarország 29,8 36,3 33,2 17,5 41,3 9,2 Közép-Dunántúl 11,0 9,9 10,3 8,8 10,2 10,7 Nyugat-Dunántúl 10,0 9,6 12,1 4,6 9,3 14,2 Baranya megye 3,9 3,7 4,7 4,8 3,0 4,1 Somogy megye 3,2 4,7 3,5 5,1 1,9 4,7 Tolna megye 2,3 0,9 2,3 4,0 1,2 2,0 Dél-Dunántúl 9,4 9,3 10,5 13,9 6,1 10,7 Észak- Magyarország 12,0 12,4 10,4 8,1 9,2 23,0 Észak-Alföld 14,8 10,6 12,2 34,0 12,1 17,1 Dél-Alföld 13,1 11,8 11,4 13,1 11,8 15,0 Ország összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 a) év végén Hosszabb távra visszatekintve a települések hulladékgazdálkodását a rendszerváltozás utáni években a következő folyamatok befolyásolták leginkább: a megjelenő árubőség, a közüzemi infrastruktúra fejlődése, a szolgáltatások bővülése, és ezen belül a hulladékok kezelésével kapcsolatos intézményi keretek kialakítása. Mindezek hatására az elmúlt mintegy két évtized távlatában tendenciájában a dél-dunántúli településeken nőtt az elszállított szilárd és folyékony hulladék, a tisztított szennyvíz mennyisége, valamint a közterületek egyre nagyobb hányadát gondozták rendszeresen. Elszállított szilárd és folyékony települési hulladék Ezer Ezer tonna tonna Ezer m3 m 3 639,7 604, ,2 535, , ,6 429,0 465,0 A főbb szolgáltatások településenkénti adataival kapcsolatban ki kell emelni, hogy az utóbbi évekre a rendszeres hulladékgyűjtést a régió valamennyi városára és községére sikerült kiterjeszteni, és ez 2010-ben a lakások 91,7%-át érintette. A megyei adatokat tekintve Baranyában ez a hányad 91,1, 424,6 357, Elszállított szilárd települési hulladék, onna Elszállított foly ékony települési hulladék, ezer m3 m 3

5 Statisztikai tükör 2012/1 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/12 5 Somogyban 93,4, Tolnában pedig 90,5%-ot tett ki. A rendszeres hulladékgyűjtésen belül a szelektív formába bevont lakások hányada ugyancsak 2010-es adatok alapján a Dél-Dunántúlon 11,5%-ot jelentett. Ez utóbbi szám úgy állt össze, hogy Baranyában a lakások 6,0, Somogyban 22,5, Tolnában pedig 5,0%-a tartozott e körbe. (Somogyban a magas részesedés főként a Balaton-parttal függ össze.) Rendszeres közterület-tisztításról ugyanakkor a múlt év végén a térség településeinek csak 7,9%-a számolhatott be. Ez utóbbi érték az egyes megyék között úgy oszlott meg, hogy Baranyában a települések 5,1, Somogyban 8,6, Tolnában 13,8%-a volt ebben érintett. 3. tábla A köztisztasági tevékenységben érintett települések száma a régióban, 2010 Megnevezés Baranya megye település település Somogy megye település település Tolna megye település település Dél-Dunántúl település település Az elszállított szilárd települési hulladékmennyiség a régiói megyéiben 2007 és 2010 között nagyjából egyforma mértékben mintegy 17%-kal csökkent. A keletkezett szennyvíz nagysága ugyanakkor ezen időszak alatt 13,6%-kal nőtt a régióban, ezen belül Baranyában 22,6, Somogyban 6,8, Tolnában pedig 4,8% volt a növekedés mértéke. A lerakással ártalmatlanított hulladék tömege ezzel egy időben 17,1%-kal csökkent, és a változás mértéke megyénként ugyancsak nem sokban különbözött. Az újrafeldolgozással hasznosított hulladék tekintetében már jóval nagyobbak voltak a különbségek: a baranyai mennyiség ezen idő alatt közel egytizedével emelkedett, Somogyban megközelítőleg a felére esett vissza, Tolnában pedig egyharmados növekedést regisztráltunk. Összességében azonban a dél-dunántúli újrafeldolgozott hulladékmennyiség 2007 és 2010 között mintegy tizedével csökkent. A fenti adatokkal kapcsolatban ki kell emelni, hogy az elmúlt években a régióban kibocsátott hulladéknak és szennyvíznek nagy hányada, a keletkezett szilárd települési hulladéknak általában 49, az elszállított szennyvíznek 45%-a kötődött Baranyához, ami mellett Somogy részesedése (31, illetve 33%) és még inkább Tolnáé (20, illetve 22%) jóval alacsonyabb volt. Az üzemelő lerakóhelyek száma ugyanakkor mint arra már utaltunk az elmúlt években az Európai Uniós előírások szigorodása következtében mindhárom megyében visszaesett. A hulladékgazdálkodás főbb jellemzői a régióban, 2010 Megnevezés 4. tábla Baranya Somogy Tolna Délmegye Dunántúl 2007 Keletkezett települési szennyvíz, ezer m 3 Elszállított szilárd települési hulladék, 190,5 144,3 94,1 428,9 Lerakással ártalmatlanított hulladék, 174,2 131,2 91,9 397,3 Újrafeldolgozással hasznosított 16,3 12,8 2,2 31,3 hulladék, Üzemelő lerakóhelyek száma Keletkezett települési szennyvíz, ezer m 3 Elszállított szilárd települési hulladék, 159,6 120,2 77,6 357,4 Lerakással ártalmatlanított hulladék, 141,7 113,0 74,7 329,4 Újrafeldolgozással hasznosított 17,9 7,0 2,9 27,8 hulladék, Üzemelő lerakóhelyek száma A köztisztasági tevékenység a régió kistérségeiben, 2010 Pécsv árad Szentlőrinc Balatonföld 7. ábra Egy lakosra jutó összes tisztított szenny v íz, m3m 3 kg, kg, m3 m 3 Egy lakosra jutó elszállított szilárd települési hulladék, kg A kistérségi adatokat tekintve 2010-ben a hulladékgyűjtésbe arányában a legtöbb lakást a csurgói és a szekszárdi körzetekben vonták be teljesen, illetve csaknem lefedve ezzel a háztartásokat míg a legkevesebb háztartás a balatonföldvári (74%) és tamási (79%) térségben került be a körbe. Az egy

6 6 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2012/1 Statisztikai tükör 2012/1 lakosra jutó elszállított szilárd települési hulladék Fonyód és Siófok körzetében volt a legmagasabb (661, illetve 604 kg) amely szintnek még a pécsi érték is (538 kg) alatta maradt, miközben a sereghajtó kistérségeket Lengyeltóti és Bonyhád környéke (220, illetve 235 kg) jelentette. Összes tisztított szennyvíz vonatkozásában pedig egy lakosra jutó átlagos mennyiséget tekintve a felső szélsőértékek a és a Kaposvári kistérségekben alakultak ki (65, illetve 44 m 3 -rel), míg a másik végletnek ha eltekintünk a kadarkúti körzettől, ahol nem folyik szennyvíz-tisztítás a tamási és a tabi körzetek számítottak a maguk m 3 -ével. Összességében az elmúlt évek hulladékgazdálkodásának színvonala a Dél- Dunántúlon nem nevezhető rossznak. Az utóbbi évek megtorpanása ellenére az elmúlt mintegy két évtizedben jelentős fejlődés volt tapasztalható e területen, és miközben a korábbiaknál jobban előtérbe került a környezettudatos magatartás, újabb stratégiák megjelenésével is számolni kellett. Látni kell azt is, hogy a régión belül a települések között a hulladékgazdálkodás területén megmutatkozó különbségekben az egyes térségek közötti fejlettségbeli eltérések is kifejezésre jutnak. További információk, adatok (linkek): A Dél-dunántúli statisztikai tükör eddig megjelent számai Elérhetõségek: judit.halas@ksh.hu Telefon: (+36-72) Információszolgálat Telefon: (+36-1) KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2012 A kiadvány kialakítása egyedi, annak tördelési, grafikai, elrendezési és megjelenési megoldásai a KSH tulajdonát képezik. Ezek átvétele, alkalmazása esetén a KSH engedélyét kell kérni. Másodlagos publikálás csak a forrás megjelölésével történhet!

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A MUNKANÉLKÜLIEK/ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN Száma: 12 / 2006 Pécs, 2006. szeptember Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. ÁPRILIS 2015. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 10.137 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A BŰNÖZÉS ALAKULÁSA A DÉL-DUNÁNTÚL KISTÉRSÉGEIBEN Száma: 3 / 2007 Pécs, 2007. május Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága, 2007 ISBN 978-963-235-100-1

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

aug jan. febr. júli. ápr. máj.

aug jan. febr. júli. ápr. máj. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚNIUS 2016. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.220 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. MÁJUS 2016. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.472 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. OKTÓBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚLIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁRCIUS 215. március 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 11.345 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. ÁPRILIS 2016. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.073 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚLIUS 2016. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.464 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. júl. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. DECEMBER 2012. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 14.647 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. FEBRUÁR 215. február 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 1.49 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. november 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Fejér megye munkaerőpiacának alakulása I-III. negyedév

Fejér megye munkaerőpiacának alakulása I-III. negyedév Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Elemzési Osztály Fejér megye munkaerőpiacának alakulása 2009. I-III. negyedév Készült: Székesfehérvár, 2009. október hó 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1.,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. május 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált területi V. évfolyam 56. szám 2011. augusztus 19. 2011/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 15. bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, 2005 2010 A tartalomból 1 Bevezető 1

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői

A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői Bács-Kiskun megyében, 2015 januárjában egy év távlatában csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma 1456 fővel (5,6%-kal). A nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján év I. félév

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján év I. félév HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2016. év I. félév Debrecen, 2016. július Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon 2010/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 77. szám 2010. július 6. Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon A tartalomból 1 Bevezető 1 Bűnügyi helyzetkép

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei április. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei április. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés 2007. augusztus Változás az elızı Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei december. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei december. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jún. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

A NYUGDÍJASOK ÉS JÁRADÉKOSOK HELYZETE 2007 ELEJÉN A DÉL-DUNÁNTÚLON

A NYUGDÍJASOK ÉS JÁRADÉKOSOK HELYZETE 2007 ELEJÉN A DÉL-DUNÁNTÚLON Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A NYUGDÍJASOK ÉS JÁRADÉKOSOK HELYZETE 2007 ELEJÉN A DÉL-DUNÁNTÚLON Száma: 8 / 2007 Pécs, 2007. december Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. febr. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei november. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei november. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11. STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. július 11. A gazdasági teljesítmény bővülésével párhuzamosan hazánkban nem csak a foglalkoztatottak létszáma, de a munkaerő iránti kereslet is folyamatosan növekszik, ami egyes

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. DECEMBER Egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2013. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

2.2.1 Foglalkoztatottság, munkanélküliség

2.2.1 Foglalkoztatottság, munkanélküliség 2.2.1 Foglalkoztatottság, munkanélküliség A kilencvenes években a több évtizedes szünet után tömegesen jelentkező munkanélküliség, az ország területi társadalmi folyamatainak meghatározó elemévé vált.

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 216. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei szeptember. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei szeptember. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben