KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK"

Átírás

1 Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62) Szeged, Postafiók 427. Fax: (62) AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK A FÉLÉV ELFOGADÁSÁNAK FELTÉTELE Az SZTE ÁOK Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának megfelel en, a félév elfogadásának alapfeltétele az el adások, szemináriumok és gyakorlatok hiánytalan látogatása. Az általános orvos- és fogorvostan-hallgatók tantermi el adásokon, szemináriumokon (ill. az els év második félévét l szövettani gyakorlatokon) és bonctermi gyakorlatokon vesznek részt. A jelenlétet írásos jelenléti ívvel minden gyakorlaton ellen rizzük. Az Intézet elméleti és gyakorlati foglalkozásairól megengedhet és igazolható távollét az SZTE ÁOK ill. FOK Tanulmányi és Vizsgaszabályzatában el írtakkal azonos; azaz a tantárgy féléves óramennyiségének 25%-ot meghaladó hiányzás esetén a félév nem fogadható el, a hallgató ebben az esetben a félévet köteles megismételni. (A szemináriumok gyakorlati foglalkozásoknak min sülnek.) A távolmaradást minden esetben az Anatómiai Intézet tanulmányi felel sénél (ÁOK: Dr. Weiczner Roland ill. Dr. Czigner Andrea; FOK: Dr. Heged s Hajnalka) kell hiteles orvosi igazolással igazolni a távollét utolsó napjától számított 1 héten belül. A határid n kívül, utólagosan leadott igazolást az Intézet nem veszi figyelembe! A hallgatók kötelesek az Anatómiai Intézet által el írt tanulmányi rendet betartani. A FÉLÉVKÖZI BESZÁMOLÓK RENDJE A félév folyamán AZ ELS ÉVES HALLGATÓKNAK két gyakorlati bonctermi demonstráción (fels végtag ill. alsó végtag anatómiája) kell részt venniük, amelyek els dleges célja a hallgatók gyakorlati (tetemeken, preparátumokon, szerveken, röntgenfelvételeken, modelleken) való tájékozottságának felmérése. A demonstrációk id pontja, témája és csoportbeosztása a tantárgyi tematikában megtalálható. A sikertelen vagy igazolt hiányzás miatt nem teljesített demonstráció(k) pótlására, javítására az utolsó szorgalmi héten van lehet ség. A DEMONSTRÁCIÓK EREDMÉNYEINEK SZÁMTANI ÁTLAGA (BONCTERMI ÁTLAG) A FÉLÉVI VIZSGA RÉSZJEGYÉT KÉPEZI!

2 2 A MÁSODÉVES HALLGATÓKNAK a félév során két gyakorlati bonctermi demonstráción kell részt venniük, amelynek témája az urogenitalis apparatus, illetve a központi idegrendszer anatómiája. A félév szövettan gyakorlatain, a gyakorlatvezet által az els gyakorlaton ismertetett rend szerint a hallgatók gyakorlati, a metszeteken való tájékozódásra fókuszáló számonkérésen is részt vesznek, a félév során összesen 2 alkalommal. A demonstrációk id pontja, témája és csoportbeosztása a tantárgyi tematikában megtalálható. Csak a sikertelen vagy igazolt hiányzás miatt nem teljesített demonstráció(k) pótlására, javítására van az utolsó szorgalmi héten lehet ség. A DEMONSTRÁCIÓK EREDMÉNYEINEK SZÁMTANI ÁTLAGA (BONCTERMI ÁTLAG ÉS SZÖVETTANI ÁTLAG) A FÉLÉVI VIZSGA RÉSZJEGYÉT KÉPEZI! Hiteles klinikai/ kórházi zárójelentéssel illetve klinikai/ kórházi ambuláns kezel lappal igazolt hiányzás esetén a hallgató mentesül a nem teljesített demonstráció 0 -ként való beszámítása alól. Az igazolást a hallgató köteles a távollét utolsó napjától számított egy héten belül gyakorlatvezet jének vagy a tanulmányi felel snek benyújtani. A határid n kívül, utólagosan leadott igazolást az Intézet nem veszi figyelembe! A KOLLOKVIUM VIZSGARENDJE Az els - és másodéves orvos- valamint fogorvostan-hallgatók els vizsgája írásban történik, az ETR-ben meghirdetett helyszínen és id pontban. A félévi vizsga jegyének megállapításakor a félév során teljesített gyakorlati beszámolók átlagát (els éveseknél a bonctermi, másodéveseknél a bonctermi és szövettani átlag) részjegyként figyelembe vesszük! Sikertelen kollokvium javítása (utóvizsga) a félév elején kiadott és az Intézet honlapján közölt tételsor alapján szóban történik (els éveseknél 3 tétel, másodéveseknél 3 tétel és egy szövettani metszet), az ETR-ben meghirdetett utóvizsganapokon. A KOLLOKVIUMI JEGY KISZÁMÍTÁSÁNAK MÓDJA A kollokvium jegy az els éveseknél kett, a másodéveseknél három részjegy átlagából áll: I. Els részjegy: a bonctermi demonstrációk jegyeinek számtani átlaga II. Második részjegy (csak a másodéveseknél!): a szövettani demonstrációk jegyeinek számtani átlaga III. Harmadik részjegy: az írásbeli vizsgajegye A nem teljesített vagy elégtelen demonstrációk esetén 0 -ként ill. 1 -ként az eredeti jegyeket is (tehát nem csak a javítottakat!) figyelembe vesszük az átlag kiszámításánál. Az írásbeli önmagában buktató hatályú, azaz elégtelen írásbeli esetén a kollokviumi jegy elégtelen, függetlenül az évközi demonstrációk jegyeit l. Az utó- ill. javítóvizsgák esetében a

3 3 demonstrációs átlagok nem számítanak bele a vizsgajegybe. A végleges kollokviumi jegy a matematikai kerekítési szabályok alapján alakul ki a kett - illetve három részjegy átlagából, a tanulmányi átlag kiszámításával megegyez módon: Jeles: 4,50 5,00 Jó: 3,51-4,49 Közepes: 2,51-3,50 Elégséges: 2,00-2,50 Elégtelen: <2,00 Egy példa a kiszámításra: Bonctermi demonstrációk jegyei: 3; számtani átlaguk: 2 2, 5 Szövettani demonstrációk jegyei: 3; 2; számtani átlaguk: 3 3, 0 Írásbeli vizsgajegy: 4 2,5 3,0 4 Végleges kollokviumi jegy: 3 3, 17 közepes (3) ÉVFOLYAMKÉPVISEL K Az Anatómiai Intézet kéri az els és a második évfolyamokat, hogy válasszanak intézeti képvisel ket (két-három hallgatót mindkét évfolyamból). Az Intézet Vezet je kéri, hogy az évfolyamok írásban nyújtsák be a tanszéki képvisel k neveit, lehet leg még az els tanulmányi hét folyamán. Ezek a képvisel k havonta egy alkalommal meghívást kapnak az Intézet tanulmányi értekezletére, ahol lehet ség lesz bármilyen tanulmányi probléma megbeszélésére. TEMATIKÁK, TÉTELSOROK, TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK SZTE ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézet honlapján megtalálhatóak: Szeged, szeptember 2. Prof. Dr. Mihály András PhD DSc tanszékvezet egyetemi tanár

4 4 BALESETVÉDELMI ÚTMUTATÓ ÉS A BONCTERMI GYAKORLATOK RENDJE Az anatómiai boncterem az ott folytatott csoportos tevékenységek; az emberi tetemek és szervrészek boncolása, preparálása miatt fokozottan baleset- és fert zésveszélyes helynek tekintend, ami miatt alapvet balesetvédelmi és preparálási szabályok betartása kötelez a boncteremben tartózkodó hallgatók és oktatók számára. A balesetek és sérülések elkerülésére a balesetvédelmi rendszabályok betartása mellett a megfelel véd eszközök rendeltetésszer használata szolgál. 1. Hallgatók a boncteremben csak oktatói felügyelettel tartózkodhatnak, és csak a tanrendben, ill. az Intézet által el írt id pontban. 2. A boncterem és a tetemtárolók területén idegenek nem tartózkodhatnak. 3. A bonctermi gyakorlatokon szünet nincs. 4. A gyakorlatok idején a küls bonctermi ajtó zárva tartandó. 5. A hallgatói öltöz a gyakorlat idején zárva van. 6. A hallgatók elkallódott személyes tárgyaiért az Anatómiai Intézet nem vállal felel sséget. 7. Az anatómiai boncteremben csak fehér véd köpenyben lehet tartózkodni, melyet a csoportvezet k a gyakorlatok megkezdése el tt vesznek át az intézet boncmesterét l. A hallgatók e köpenyeket csak a boncteremben viselhetik; ezekben az utcára kimenni szigorúan tilos! 8. A baleset- és fert zésveszély további megel zése céljából követelmény még, hogy a hallgatók rövidre vágott körmökkel, lehet leg csúszásmentes cip kben és nyáron is hosszú nadrágban tartózkodjanak a boncteremben. 9. A boncolás megkezdése el tt a kéz és a csuklók területér l valamennyi ékszer és egyéb tárgy (pl. óra) eltávolítása kötelez a fent részletezett okok miatt. 10. A preparálás és boncolás során gumikeszty használata kötelez a baleset- és fert zésveszély megel zése céljából. A hallgatók kötelesek saját gumikeszty r l és csipeszr l-szikér l gondoskodni, illetve ezeket a gyakorlatra magukkal hozni, jól záródó tárolódobozban. 11. A gyakorlatok végén a használt gumikeszty k és papírvatták az erre a célra kijelölt hulladéktárolóba kerülnek. 12. A használt fémeszközök (pl. szikepengék) külön fém gy jt dobozba kerülnek. Ezeket tilos a szemetesbe dobni! 13. Bármilyen sérülést, baleset azonnal jelezni kell a gyakorlat vezet jének. A baleset megel zés szabályai mindenkire nézve kötelez ek ebben a tekintetben a

5 5 félév elején tartott nyilvános balesetvédelmi oktatás az irányadó. Ugyancsak rögtön jelezni kell, ha valaki rosszullét, vagy betegség miatt azonnali ellátásra szorul. 14. A bonctermet folyóvizes, majd ezt követ szappanos és fert tlenít szeres kézmosás és kéztörlés után lehet elhagyni. 15. A csoportvezet k ekkor adják le az összegy jtött, gyakorlat során használt szennyes köpenyeket, s csak ezután, a végs gyakorlatvezet i ellen rzést követ en hagyhatja el valamennyi hallgató véglegesen a bonctermet. 16. Tilos a boncteremb l kivinni bármilyen, ott tanulmányozott modellt, szervet vagy szövetet. 17. Tilos a dohányzás és az étkezés a gyakorlat ideje alatt. 18. A képrögzítés bármely formája (beleértve a hagyományos és digitális fényképez gépeket, videokamerákat illetve a mobiltelefon-kamerákat is) szigorúan tilos a boncteremben és az Anatómiai Múzeumban is. 19. Mobiltelefonok vagy bármely más üzenetközlésre alkalmas eszköz használata a boncteremben szigorúan tilos. 20. A boncolási gyakorlatok idején a boncmesterek kötelesek a boncterem területén tartózkodni, és kérésre a gyakorlatvezet k és a hallgatók rendelkezésére állni. A halott ember, ill. testrészei csak a bonctermi tanulás tárgyát képezhetik minden más viselkedésfajta kegyeletsértésnek min sül. Az Anatómiai Intézet elvárja hallgatóitól, hogy a boncolások során maximális szakszer séget és gondosságot tanúsítsanak, és tartsák be az orvosi eskü titoktartásra és a halott ember tiszteletére vonatkozó utasításait. A gyakorlatok rendjének szigorú betartása minden hallgató fegyelmi felel ssége. Szeged, szeptember 2. Prof. Dr. Mihály András PhD DSc tanszékvezet egyetemi tanár SZTE ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete

6 6 A SZÖVETTANI GYAKORLATOK RENDJE 1. A szövettan gyakorlat 2x45 perces tanóra, melyet szünet nélkül, egyben, 90 percig tartunk. 2. A szövettani gyakorlóterem nagy érték mikroszkópokat és szövettani metszetsorozatokat tartalmaz. A hallgató köteles a terem értékeire vigyázni. Mikroszkópot a helyér l elvinni, mikroszkópot szétszedni, metszetet és metszetdobozt a teremb l kivinni tilos! 3. A gyakorlóteremben számozott mikroszkópok és metszetdobozok vannak. Év elején minden hallgató ül helyének kiválasztásával választ a mikroszkópok közül. Aláírásával igazolja, hogy a szemeszter minden egyes gyakorlatán ugyanerre a helyre ül, személyes és anyagi felel sséget vállal az adott helyhez tartozó mikroszkópért és metszetdobozért. Egy metszetdoboz eszmei értéke Ft. A hallgató köteles a gyakorlat elején ellen rizni, hogy a doboz hiánytalanul tartalmazzae a metszeteket. Amennyiben a hiányt vagy sérülést a hallgató nem jelzi gyakorlatvezet jének, a továbbiakban a kár az fegyelmi felel ssége, és a kár rendezésére kötelezhet. 4. Az els szövettani gyakorlaton minden hallgató részletes tájékoztatásban részesül: a.) a mikroszkóp kezelését; b.) a metszetek és dobozok kezelését; c.) a tanórák rendjét és követelményrendszerét illet en. 5. A tájékoztatót követ en, a hallgató aláírásával elismeri, hogy a tájékoztatón elhangzott információkat megértette, a tanórák szabályait elfogadta és ahhoz igazodik a félév során. 6. A szövettan gyakorlat kötelez gyakorlati foglalkozás: a jelenlét ellen rzése névsorolvasással történik. 7. A szövettani gyakorlóteremben a tanórákra vonatkozó viselkedési norma az elfogadott. Ételt, italt a terembe bevinni tilos. 8. Szövettani gyakorlatokon kötelez a vázlatos rajzokat tartalmazó jegyz könyv vezetése. A jegyz könyveket a félév folyamán rendszeresen ellen rizzük. Szeged, szeptember 2. Prof. Dr. Mihály András PhD DSc tanszékvezet egyetemi tanár SZTE ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete

KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK

KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK, ES TANÉV, SZI SZEMSZTER, I. ÉVFOLYAM, ORVOSTANHALLGATÓK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK, ES TANÉV, SZI SZEMSZTER, I. ÉVFOLYAM, ORVOSTANHALLGATÓK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK

KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI- ÉS VIZSGAINFORMÁCIÓK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI- ÉS VIZSGAINFORMÁCIÓK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam ÁOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam ÁOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2013/2014-es tanév, II. félév, II. évfolyam ÁOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2013/2014-es tanév, II. félév, II. évfolyam ÁOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK. 2016/2017-es tanév, I. félév, II. évfolyam ÁOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK. 2016/2017-es tanév, I. félév, II. évfolyam ÁOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, II. félév, I. évfolyam ÁOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, II. félév, I. évfolyam ÁOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2013/2014-es tanév, II. félév, I. évfolyam ÁOK

KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2013/2014-es tanév, II. félév, I. évfolyam ÁOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK, AS TANÉV, SZI SZEMESZTER, I. ÉVFOLYAM, ORVOSTANHALLGATÓK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK, AS TANÉV, SZI SZEMESZTER, I. ÉVFOLYAM, ORVOSTANHALLGATÓK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Mb. Igazgató: Dr. Nógrádi Antal egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, II. félév, I. évfolyam FOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, II. félév, I. évfolyam FOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK, ES TANÉV, SZI SZEMESZTER, I. ÉVFOLYAM, ORVOSTANHALLGATÓK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK, ES TANÉV, SZI SZEMESZTER, I. ÉVFOLYAM, ORVOSTANHALLGATÓK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Nógrádi Antal egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2013/2014-es tanév, II. félév, I. évfolyam FOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2013/2014-es tanév, II. félév, I. évfolyam FOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar i, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701 Szeged,

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2013/2014-es tanév, II. félév, II. évfolyam FOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2013/2014-es tanév, II. félév, II. évfolyam FOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2017/2018-as tanév, II. félév, I. évfolyam ÁOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2017/2018-as tanév, II. félév, I. évfolyam ÁOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Mb. Igazgató: Dr. Nógrádi Antal egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK. 2018/2019-es tanév, I. félév, II. évfolyam ÁOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJL DÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK. 2018/2019-es tanév, I. félév, II. évfolyam ÁOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejl déstani Intézete Igazgató: Dr. Nógrádi Antal egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLİDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLİDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlıdéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére 2016-2017-s tanév I. félév Az Élettan oktatása tantermi előadásokon, laboratóriumi gyakorlatokon, valamint csoportos és összevont

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy Tájékoztató az SZTE BTK Kari Tanulmányi Ügyrendjének az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 8.1. pontját kiegészíteni hivatott, korábban felfüggesztett rendelkezésével kapcsolatos eljárásrendről a 2016117-es

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak, Számvitel szakirány TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a Számviteli sajátosságok tantárgy tanulmányozásához

Részletesebben

II. évf. 4. szemeszter 2015 II. félév A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. Belklinikájának OKTATÁSI RENDJE

II. évf. 4. szemeszter 2015 II. félév A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. Belklinikájának OKTATÁSI RENDJE II. évf. 4. szemeszter 2015 II. félév A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. Belklinikájának OKTATÁSI RENDJE A szorgalmi időszak: 2015 február 2 május 15 Oktatási szünet: február 11,12,

Részletesebben

FORRAI MAGÁNISKOLA KÉTTANNYELV KÖZÉPISKOLA. A kreditrendszer fels fokú szakképzés tanulmányi és vizsgaszabályzata

FORRAI MAGÁNISKOLA KÉTTANNYELV KÖZÉPISKOLA. A kreditrendszer fels fokú szakképzés tanulmányi és vizsgaszabályzata FORRAI MAGÁNISKOLA KÉTTANNYELV KÖZÉPISKOLA A kreditrendszer fels fokú szakképzés tanulmányi és vizsgaszabályzata 2011 1 A Forrai Magániskola Kéttannyelv Középiskola - továbbiakban Forrai Magániskola -

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán

Részletesebben

Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND. Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01.

Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND. Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01. Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01. Az Orbánhegyi Óvodák házirendje az alábbi törvényeknek megfelelően készült: 2011.évi CXC köznevelési törvény továbbiakban:

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Komplex elemzés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán meghatározó

Részletesebben

A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA HÁZIRENDJE 2014.

A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA HÁZIRENDJE 2014. A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA HÁZIRENDJE 2014. 1 1. Az iskola értékrendje A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola legfőbb célja, hogy tanulóinak megadjon minden lehetőséget önmaguk képességeinek

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére 2018-2019-s tanév I. félév Az Élettan oktatása tantermi előadásokon, laboratóriumi gyakorlatokon, valamint csoportos és összevont

Részletesebben

HÁZIREND. Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény (Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1.)

HÁZIREND. Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény (Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1.) HÁZIREND Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény (Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1.) 1. A gyermekek, tanulók jutalmazásának elvei és formái Azt a tanulót aki a tőle

Részletesebben

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND TARTALOM I. BEVEZETŐ... 3 II. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 1. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND ÉRVÉNYESSÉGE, NYILVÁNOSSÁGA...

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében

KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 201/2014. tanév 1. félévében Oktatott tantárgyak: kredit SMKNZ201AN Takarmánynövény termesztés 2+ óra 5 BSc Állattenyésztő Mérnöki Szak II. SMKNZ202XN Növénytermesztéstani

Részletesebben

Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30.

Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30. Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30. HÁZIREND OM azonosító 038396 2011. Tartalomjegyzék: A házirend elfogadás

Részletesebben

Stratégiai és Üzleti Tervezés

Stratégiai és Üzleti Tervezés Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy

Részletesebben

MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához

MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 469-6798 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához Gazdálkodási és menedzsment szak Statisztikus

Részletesebben

A Bárnai Általános Iskola Házirendje

A Bárnai Általános Iskola Házirendje A Bárnai Általános Iskola Házirendje OM:032223 Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete 2014. december 2. A Házirend készítésekor véleményezési jogát gyakorolta a Szülői Szervezet, az Intézményi Tanács

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI ORVOSTAN KÖVETELMÉNYRENDSZERE. Oktatási szervezeti egység megnevezése: SZTE ÁOK Igazságügyi Orvostani Intézet

IGAZSÁGÜGYI ORVOSTAN KÖVETELMÉNYRENDSZERE. Oktatási szervezeti egység megnevezése: SZTE ÁOK Igazságügyi Orvostani Intézet IGAZSÁGÜGYI ORVOSTAN KÖVETELMÉNYRENDSZERE Oktatási szervezeti egység megnevezése: SZTE ÁOK Igazságügyi Orvostani Intézet Tantárgy neve: igazságügyi orvostan (BLOKKRENDSZERŰ OKTATÁS) Tantárgy típusa: kötelező

Részletesebben

N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2015/2016. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére

N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2015/2016. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2015/2016. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (NEPTUN tantárgykódok: MANABNN2723, MKNABNN2825,

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon. 2016/2017 I. félév

ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon. 2016/2017 I. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. I. évfolyam Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2016/2017 I.

Részletesebben

HÁZIREND. Benedek Elek Általános Iskola (OM 031088)

HÁZIREND. Benedek Elek Általános Iskola (OM 031088) HÁZIREND Benedek Elek Általános Iskola (OM 031088) 2013 TARTALOM I. Bevezető rendelkezések...4 1. Az intézmény adatai...4 2. Az iskola nagyobb tanulóközösségei...4 II. Tanulói jogok gyakorlása, a tanulmányi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II. Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős

Részletesebben

FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK

FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK INFORMATIKA SZAK Tantárgy Tagozat Heti óraszám Követelmény Ea. Lab. Gy. VILLAMOSSÁGTAN. Nappali 3 0 1 aláírás+vizsga Az aláírás megszerzésének feltételei: - A hiányzás nem haladhatja

Részletesebben

A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Házirendje

A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Házirendje A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Házirendje 2014 Az intézmény nevelőtestülete elfogadta: 2014. december 10-én Ikt: Budapest,

Részletesebben

KOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához

KOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 469-6683 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT KOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL szak hallgatói részére 2014/2015.tanév

Részletesebben

Stratégiai és Üzleti Tervezés

Stratégiai és Üzleti Tervezés Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév II. félév 1 A

Részletesebben

Tanulmányi szabályzat. A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki.

Tanulmányi szabályzat. A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki. Tanulmányi szabályzat A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki. A szabályzat ismerete kötelező érvényű mindenkire, aki közvetve

Részletesebben

I. AZ ISKOLA MUNKARENDJE A TANÓRAI ÉS EGYÉB (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI, SPORT, STB. FOGLALKOZÁSOK RENDJE

I. AZ ISKOLA MUNKARENDJE A TANÓRAI ÉS EGYÉB (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI, SPORT, STB. FOGLALKOZÁSOK RENDJE HÁZIREND Ez az iskola belső életét szabályozó dokumentum, a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Sopron, Halász u. 25.) házirendje, melyet a Diákönkormányzat és a szülők

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009.

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. Az iskola mindenkor ápolja a tanulóban a szülők tiszteletét és szeretetét, méltán elvárja tehát ugyanezt a családtól (1938.) TARTALOMJEGYZÉK A házirend célja

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ADY ENDRE NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BERHIDA 2013. Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 4 1.1 A szervezeti és

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai c. tárgy tanulmányozásához Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév A tantárgy rövid

Részletesebben

Budapest VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. (1064 Budapest, Vörösmarty utca 49-51.) OM száma: 034904 KLIK azonosító: 191012 HÁZIREND

Budapest VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. (1064 Budapest, Vörösmarty utca 49-51.) OM száma: 034904 KLIK azonosító: 191012 HÁZIREND Budapest VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola (1064 Budapest, Vörösmarty utca 49-51.) OM száma: 034904 KLIK azonosító: 191012 HÁZIREND 2015. TARTALOMJEGYZÉK 1. MUNKAREND... 5 1.1. Tanórák rendje...

Részletesebben

Szerves kémia. 2016/2017 tanév

Szerves kémia. 2016/2017 tanév Szerves kémia 2016/2017 tanév Oktatási Tájékoztató 2016/2017 tanév Intézetről (történet, munkatársak) Főkollégium, gyakorlati előkészítők, gyakorlatok, szemináriumok tematikája Speciálkollégiumok Követelményrendszer

Részletesebben

A TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMI HÁZIRENDJE

A TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMI HÁZIRENDJE A TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMI HÁZIRENDJE 1. Az iskola jellege, nevelési irányultsága 1.1. A Türr István Gimnázium és Kollégium azoknak a diákoknak az iskolája, akik nyitottak az intellektuális

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Az intézmény megnevezése: CSONGRÁDI GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SÁGHY MIHÁLY TAGINTÉZMÉNYE

H Á Z I R E N D. Az intézmény megnevezése: CSONGRÁDI GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SÁGHY MIHÁLY TAGINTÉZMÉNYE H Á Z I R E N D Az intézmény megnevezése: CSONGRÁDI GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SÁGHY MIHÁLY TAGINTÉZMÉNYE Székhelye: Csongrád, Gyöngyvirág u. 18. Telefonszáma: 63/570-425 63/570-438 Fax:

Részletesebben

ZUGLIGET ÓVODA HÁZIREND. OM azonosító 034488

ZUGLIGET ÓVODA HÁZIREND. OM azonosító 034488 ZUGLIGET ÓVODA HÁZIREND OM azonosító 034488 Készült a Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat Zugliget Óvoda 1125 Budapest, Zalai út 2. használói és közvetlen partnerei részére. Az óvoda feladatának

Részletesebben

kitölthető online módon a Vizsgaközpont honlapján nyomtatható formátumban letölthető a Vizsgaközpont honlapjáról

kitölthető online módon a Vizsgaközpont honlapján nyomtatható formátumban letölthető a Vizsgaközpont honlapjáról VIZSGASZABÁLYZAT 1. Jelentkezés 1.1. Vizsgaidőpont A DExam Vizsgaközpont (a továbbiakban: Vizsgaközpont) naptári évenként három alkalommal szervez nyelvvizsgaidőszakot, május június, október november és

Részletesebben

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje 1./ Az intézmény tevékenysége A Budakalász Gimnázium esti és levelező tagozatú gimnáziumi oktatást biztosít elsődlegesen nagykorú fatal felnőttek

Részletesebben

Tantárgy neve: Állatélettan II Tantárgy típusa: előadás. Osztatlan tanár szak: a 3 ZH átlaga el kell érje min. 60%-ot egyenként a 40%-ot

Tantárgy neve: Állatélettan II Tantárgy típusa: előadás. Osztatlan tanár szak: a 3 ZH átlaga el kell érje min. 60%-ot egyenként a 40%-ot Tantárgy neve: Állatélettan II Tantárgy típusa: előadás 3 Biológia BSc: a 3 ZH átlaga el kell érje min. 50%-ot egyenként a 40%-ot Osztatlan tanár szak: a 3 ZH átlaga el kell érje min. 60%-ot egyenként

Részletesebben

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

KVGY Kft tanműhelyének házirendje KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti

Részletesebben

Tantárgy neve: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZOCIÁLANDRAGÓGIÁJA MAD 1115 L

Tantárgy neve: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZOCIÁLANDRAGÓGIÁJA MAD 1115 L Tantárgy neve: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZOCIÁLANDRAGÓGIÁJA MAD 1115 L http://ttajekoztato2018.nye.hu/mintatanterveks/kepzesiszint_szakok/58 1. konzultáció: A hátrányos helyzet fogalmi értelmezései és típusai.

Részletesebben

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2 1.1 A célja 2 1.2 A hatálya 2 2. A tanulói kötelességek teljesítése 2 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 2 2.2 A tanulók távolmaradása 3 2.3 Fegyelmező intézkedések 4 3.

Részletesebben

1. A tantárgy neve, kódja Közművek I., BMEEOVKAT42 2. Az oktatás nyelve magyar, angol

1. A tantárgy neve, kódja Közművek I., BMEEOVKAT42 2. Az oktatás nyelve magyar, angol 1. A tantárgy neve, kódja Közművek I., BMEEOVKAT42 2. Az oktatás nyelve magyar, angol 3. A tantárgy célja, feladata A tárgy célja, hogy megismertesse a vezetékes közművek fontosabb jellemzőit, azok egymásra,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest 03 Tankerület Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon 1035 Budapest,

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN

SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 3/B. MELLÉKLETE Szeged, 2014. június 30. 1 Szakmai gyakorlatok az osztatlan tanárképzésben (a

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYRENDSZER Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szak III. évf. 2010/2011. tanév II. félév

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYRENDSZER Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szak III. évf. 2010/2011. tanév II. félév TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYRENDSZER Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szak III. évf. 2010/2011. tanév II. félév 1. TANTÁRGY CÍME: ÉLELMISZERIPARI MŰVELETEK 2. TANTÁRGY KÓDJA, ÓRASZÁMA: NMGAG013 ELMÉLET

Részletesebben

Pénzügyi számvitel 1.

Pénzügyi számvitel 1. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1. Pénzügyi és számviteli felsőoktatási szakképzés Államháztartási szakirány Nonprofit szakirány Pénzintézeti szakirány Vállalkozási szakirány Nappali tagozat 2015/2016.

Részletesebben

Ú T M U T A T Ó Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE

Ú T M U T A T Ó Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE Ú T M U T A T Ó SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE tanegységek: 1. Bölcs dei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai gyakorlat) 2. Óvodai megfigyelés (csoportos szakmai

Részletesebben

N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2014/2015. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére

N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2014/2015. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére N Ö V É N Y É L E T T A N tantárgy programja az 2014/2015. tanév II. félévére nappali és levelező tagozatos hallgatók részére NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (NEPTUN tantárgykódok: MANABNN2723, MKNABNN2825,

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG

ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Zalaegerszeg, 2010. március 22. Horváth Attila igazgató 1 A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények.

KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények. KÖVETELMÉNYEK 2018/19. 1. FÉLÉV A tantárgy kódja: BOV1114 A tantárgy neve: Matematikai nevelés és módszertana II. Kredit: 3 Kontakt óraszám: 2 óra/hét Féléves tematika: 1. hét Szervezési feladatok. Tematika,

Részletesebben

Tantárgy neve: TURISZTIKAI ER FORRÁSOK

Tantárgy neve: TURISZTIKAI ER FORRÁSOK Tantárgy neve: TURISZTIKAI ER FORRÁSOK Kódja: NBG_TV101K3 Kreditszáma: 3 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: 2 Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): KOLLOKVIUM A tantárgy

Részletesebben

A KLEBELSBERG KUNO A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM SZERVEZETI E S MU KO DE SI SZABA LYZATA

A KLEBELSBERG KUNO A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM SZERVEZETI E S MU KO DE SI SZABA LYZATA A KLEBELSBERG KUNO A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM (1028 Budapest, Szabadsa g utca 23.) OM azonosí to : 035327 SZERVEZETI E S MU KO DE SI SZABA LYZATA Jo va hagyta: Budapest, 2015. szeptember 08. Ro

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYRENDSZER Élelmiszermérnök szak III. évf. 2010/2011. tanév I. félév

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYRENDSZER Élelmiszermérnök szak III. évf. 2010/2011. tanév I. félév TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYRENDSZER Élelmiszermérnök szak III. évf. 2010/2011. tanév I. félév 1. TANTÁRGY CÍME: ÉLELMISZERIPARI MŰVELETEK 3. TANTÁRGY KÓDJA: NEMAT205/1 ELMÉLET 3+0 NEMAT206/1-2 GYAKORLAT 0+2

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA Munkavédelmi Szabályzat BUDAPEST, 2001. szeptember TARTALOMJEGYZÉK oldal 1. fejezet Munkavédelmi ügyrend 5. 1/1. A munkavédelmi szervezet vezetőjének és tagjainak joga és feladatköre

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számviteli Sajátosságok. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számviteli Sajátosságok. tanulmányokhoz III. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számviteli Sajátosságok tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Számviteli Sajátosságok Tanszék:

Részletesebben

Számvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I.

Számvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 1 c. tárgy tanulmányozásához Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának

Részletesebben

Békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium H Á Z I R E N D

Békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium H Á Z I R E N D 1 Békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium H Á Z I R E N D A házirend a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) figyelembevételével készült.

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti

Részletesebben

LAKY ILONKA ÁLTALÁNOS ISKOLA

LAKY ILONKA ÁLTALÁNOS ISKOLA LAKY ILONKA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM- azonosító: 032 496 KLIK- azonosító: 135 006 2233 Ecser, Rákóczi u. 1-3. Tel/Fax: 06/29-335-164; e-mail: iskola@ecser.hu HÁZIREND 2014 A GYERMEKKOR SORÁN MINDIG VAN EGY

Részletesebben

A Karinthy Frigyes Gimnázium házirendje

A Karinthy Frigyes Gimnázium házirendje A Karinthy Frigyes Gimnázium házirendje A házirend a tanulói jogokkal és kötelességekkel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza. A tanév programját az Oktatási Közlönyben megjelent Tanév rendje alapján

Részletesebben

A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium. Kollégiumának

A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium. Kollégiumának A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium Kollégiumának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Tartalomjegyzék 1. A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium kollégiumának Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya

Részletesebben

Biomatematikai Tanszék

Biomatematikai Tanszék BIOSTATISZTIKA DENTISTRY Biomatematikai Tanszék Tantárgy: BIOSTATISZTIKA Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Óraszám: Szeminárium: 28 Kód: FOBST03F1 ECTS Kredit: 2 A tárgyat oktató intézet: Biofizikai

Részletesebben

tantárgy adatlap és tantárgykövetelmények

tantárgy adatlap és tantárgykövetelmények tantárgy adatlap és tantárgykövetelmények cím speciális rajz 1. tárgykód heti óraszám1 PM-SESNE001D / PM-SESLE001D 0 ea / 2 gyak kreditpont 2 szak(ok)/típus2 tagozat2 követelmény3 meghirdetés féléve4 nyelve

Részletesebben

Vajdácska Óvoda 3961 Vajdácska Fő út 100.. Telefon: 47/393-231 E-mail: vajdacskaovoda@gmail.com HÁZIREND. Készítette:

Vajdácska Óvoda 3961 Vajdácska Fő út 100.. Telefon: 47/393-231 E-mail: vajdacskaovoda@gmail.com HÁZIREND. Készítette: Vajdácska Óvoda 3961 Vajdácska Fő út 100.. Telefon: 47/393-231 E-mail: vajdacskaovoda@gmail.com HÁZIREND Intézmény OM - azonosítója: 202385 Készítette:.. intézményvezető aláírás Legitimációs eljárás -

Részletesebben

Bartók Béla Zeneiskola PÁPA, Korona utca 27. Telefon: 89/313 116 Igazgató: 89/510-345 www.bartokzi-papa.hu e-mail: bartokzeneiskolapapa@gmail.

Bartók Béla Zeneiskola PÁPA, Korona utca 27. Telefon: 89/313 116 Igazgató: 89/510-345 www.bartokzi-papa.hu e-mail: bartokzeneiskolapapa@gmail. Bartók Béla Zeneiskola PÁPA, Korona utca 27. Telefon: 89/313 116 Igazgató: 89/510-345 www.bartokzi-papa.hu e-mail: bartokzeneiskolapapa@gmail.com BARTÓK BÉLA ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz III. ÉVFOLYAM PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék: Számvitel

Részletesebben

Egészségügyi jogi-, biztosítási- és gazdasági ismeretek KÖVETELMÉNYRENDSZER

Egészségügyi jogi-, biztosítási- és gazdasági ismeretek KÖVETELMÉNYRENDSZER Egészségügyi jogi-, biztosítási- és gazdasági ismeretek KÖVETELMÉNYRENDSZER Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar A gesztorintézet (és az esetleges közreműködő intézetek) megnevezése: Igazságügyi

Részletesebben

H Á Z I R E N D. 5. A tanulók jogai

H Á Z I R E N D. 5. A tanulók jogai H Á Z I R E N D 1. A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása az iskola minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

KÖVY SÁNDOR ÁLTALÁNOS és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

KÖVY SÁNDOR ÁLTALÁNOS és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÖVY SÁNDOR ÁLTALÁNOS és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIRENDJE 2015. Tartalomjegyzék I. 1. Házirend hatálya... 3. oldal 2. Házirend elfogadásának és módosításának szabályai... 4. oldal 3. A házirend nyilvánossága...

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. A konszern számvitel alapjai tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2014/2015. tanév II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. A konszern számvitel alapjai tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2014/2015. tanév II. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK : 469-66-98 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ A konszern számvitel alapjai tantárgy tanulmányozásához Nappali tagozat 2014/2015. tanév II. félév A tárgy oktatásának

Részletesebben

HÁZIREND. Székhelye: 9072 Nagyszentjános, József Attila út 6. Telefonszáma: 96/544-041 Fax: 96/544-030

HÁZIREND. Székhelye: 9072 Nagyszentjános, József Attila út 6. Telefonszáma: 96/544-041 Fax: 96/544-030 HÁZIREND Kedves Szülők! Kérjük, szíveskedjenek az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen végigolvasni, és a gyermekek érdekében törekedjenek a benne foglaltak betartására. Ezen házirend: a Közoktatásról

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 4. függelék 1. verzió AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA BUDAPEST,

Részletesebben

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE A SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE Házirend 1. Bevezető rendelkezések... 3 1.1. Az intézmény adatai... 3 1.2. Az iskola tanulóközösségei... 3 1.3. A szülőkkel való kapcsolattartás fórumai... 4 2. Az

Részletesebben

HÁZIREND. Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

HÁZIREND. Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2013 HÁZIREND Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Preambulum 2. oldal 2. Tanulói jogok, a jogok gyakorlásának eljárási rendje 2. oldal 3. Tanulói kötelezettségek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ VENDÉGHALLGATÓK RÉSZÉRE

TÁJÉKOZTATÓ VENDÉGHALLGATÓK RÉSZÉRE TÁJÉKOZTATÓ VENDÉGHALLGATÓK RÉSZÉRE 1. Vendéghallgatói jogviszony létesítéséhez szükséges dokumentumok: 1 Jelentkezési lap, melyben a hallgató kérvényezi a vendéghallgatói jogviszony létesítését a Dunaújvárosi

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB03 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Jövedéki jog 1. 3. A tantárgy megnevezése (angolul):

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz III. évfolyam pénzügy-számvitel specializáció (szakirány) BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Konszern

Részletesebben