Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1"

Átírás

1 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 ISKOLÁNK BEMUTATÁSA Küldetésnyilatkozat Szolgálni a jót, lobogásra és világosságra gyújtani azokat, akik keresik és várják a szépet, hogy világosságra, örömre és szeretetre gyúljanak önmaguk, és gyújtsanak másokat is (Fekete István) Intézményünk névadójának, Fekete Istvánnak sorait választottuk iskolánk mottójául. Az író műveiben megnyilvánuló humánum, ember- és természetszeretet mindannyiunk számára követendő példa. Nevelőtestületünk célja, hogy olyan tanulókat bocsásson ki iskolánk falai közül, akik igényesek, törődnek saját testi és szellemi fejlődésükkel, szeretik és védik a természetet, észreveszik a világ sokszínűségét, elfogadják a másságot. Törekvésünk, hogy diákjaink megalapozott, jól hasznosítható tudással, és az alapvető erkölcsi normák birtokában fejezzék be általános iskolai tanulmányaikat. Ezért olyan iskolát szeretnénk, ahol tanulóink - nyugodt, szeretetteljes légkörben, hagyományainkat megismerve nőhetnek fel. - életkori sajátosságaiknak megfelelő módon szerezhetnek ismereteket. - képességeiket sokoldalúan bontakoztathatják ki. Olyan iskolát szeretnénk, ahová a szülők szívesen hozzák gyermekeiket. Olyan iskolát szeretnénk, ahol a nevelőtestület minden tagja érzi munkájának fontosságát. Olyan iskolát szeretnénk, amely a hagyományok megőrzése mellett képes megfelelni a társadalmi elvárásoknak, a tanulók, a szülők, a fenntartó igényeinek.

2 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 Iskolánk története Iskolánk az 1976/77-es tanévben kezdte meg működést Kőbányán, az akkoriban újonnan épült Újhegyi lakótelep első iskolájaként. Épületünk 600 tanuló befogadására alkalmas ben intézményünk felvette Fekete István író nevét. Az ő munkásságában megtaláltuk azokat az értékeket, amelyeket mi is magunkénak vallunk és közvetíteni kívánunk. A fenntartó önkormányzat az 1995/96-os tanévtől kezdve engedélyezte az intézményben a meglévő hagyományos osztályok mellett felmenő rendszerben ún. logopédiai osztályok indítását. A 2005/06-os tanévtől kezdve elindítottuk úszóprogramunkat, amelynek keretében az ezt igénylők számára megvalósult a mindennapos úszás gyakorlata az alsó tagozatban. Iskolajelvényünk szimbolikus jelentése: kék alap: víz, levegő, környezet fehér könyv: tudás virág: szépség, jóság, a mindig megújuló természet piros, fehér, zöld : nemzeti színeink

3 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 3 Iskolánk legfontosabb jellemzői Elhelyezkedés: Iskolánk Budapest X. kerületében az Újhegyi lakótelepen található. Diákjaink többsége a közvetlen közelben lakik, de fogadunk sajátos nevelési igényű tanulókat a kerület minden részéből. Szociális környezet: Beiskolázási körzetünkben, az Újhegyi lakótelepen kb ember él. A város minden részéből és vidékről is költöznek ide családok, a lakosság összetétele igen vegyes. Mint a lakótelepeken általában, sajnos itt is sok a gyermekeket veszélyeztető tényező. Az évek óta tartó színvonalas gyermekvédelmi munkával próbáljuk a rászorulók esélyegyenlőségét biztosítani. Tanulói létszámok: Iskolánk tanulóinak létszáma meghaladja a 400-at. Évfolyamonként három párhuzamos osztály indítására van lehetőségünk. Elég magas az iskolába kerülő azon gyerekek száma, akik számára az ismeretek elsajátítása különböző okok miatt nehezített. Ezért minden évfolyamon működtetünk olyan ún. logopédiai osztályt, amelybe a beszédfogyatékos és/vagy súlyos beszédészlelési és beszédmegértési zavarral küzdő tanulókat (BNO: F80.1-F81.9) a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakvéleményei alapján iskolázzuk be. Logopédiai osztályok: Iskolánk egyik specialitása a fent említett logopédiai osztályok működtetése. A javaslat alapján az ezen osztályokba került diákok kontrollvizsgálatát a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság végzi el. A vizsgálatok eredményétől függően kerülhetnek a diákok többségi osztályba, illetve maradnak a logopédiai osztályban. A logopédiai osztályok létszáma maximálisan 15 fő. Hátrányos megkülönböztetés nem éri az ide beiskolázott tanulókat. Az osztályokban logopédiai szemléletű diszlexiás programra épülő nevelés-oktatásban részesülnek a rászorulók. Az olvasástanítás a hangoztató-elemző-összetevő módszer szerint folyik. Alsó tagozaton a logopédiai osztályokban tanító pedagógusok rendelkeznek fejlesztőpedagógusi képzettséggel is. Az ő

4 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 4 munkájukat kiegészítve az osztályok mellett működő gyógypedagógus-logopédus szakemberek biztosítják a javasolt terápiás fejlesztést napi rendszerességgel egyénileg vagy kis csoportban. A felső tagozaton is szükség van az állandó ismétlésre, a rendszeres logopédiai megsegítésre, a logopédus munkája itt is folyamatosan segíti a tanulókat. Úszásoktatás: A testnevelés órák keretében minden alsó tagozatos osztály heti egy alkalommal úszásoktatásban részesül. Ezen túlmenően felajánljuk az úszócsoport kínálta lehetőséget, amelynek keretében heti kettő-öt alkalommal külön úszásoktatást vehetnek igénybe a tanulók. Emelt szintű matematika-oktatás: Felső tagozatban emelt szintű matematika-oktatás folyik. Ennek megvalósítására ún. nívócsoportot hoztunk létre a két (nem logopédiai) osztály matematikaórákon történő bontásával. A nívócsoportba való bekerülés úgy történik, hogy minden negyedik osztályos tanuló a félévi értesítőt követően felmérést ír matematikából, melynek anyagát az alsós és a felsős matematikát tanító kollégák állítják össze. Az értékelést az alsó tagozatos matematika munkaközösség vezetője végzi. A mérés megismétlése április végén, május elején történik. A két felmérés eredménye alapján állítjuk össze az emelt szintű matematika-csoport névsorát. A nívócsoportba kerülésről tájékoztatjuk a szülőket, akik ezután írásban nyilatkoznak, hogy igénybe kívánják-e venni az iskola által felajánlott lehetőséget. Nyelvoktatás: Iskolánkban az első évfolyamtól lehetőség van az angol nyelv tanulására (1-3. évfolyamon heti egy órában, játékos formában). A 4. évfolyamtól kezdve a diákok az angol vagy német nyelv tanulása közül választhatnak. Az idegen nyelvet csoportbontásban tanítjuk minden évfolyamon. A logopédiai osztályok tanulóinak elsősorban a német nyelv tanulását ajánljuk (a kiejtés és az írás elsajátításának könnyebbsége miatt) a szülők egyetértésével. Napközi: A szülők igénye alapján alsó és felső tagozaton egyaránt szervezünk napközis csoportokat. Biztosítjuk a gyermekek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat (étkeztetés, ügyelet).

5 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 5 Iskolapszichológus: Az iskolába érkező tanulási vagy magatartási gondokkal küzdő gyermekek száma évről évre nő. A különböző problémákkal küzdő tanulók és szüleik igénybe vehetik az iskolapszichológus segítségét. Diáksport Egyesület: 1987-ben jött létre a Harmat Diáksport Egyesület (HDSE). Tevékenységének keretében a diákok számára az alap- (atlétika, úszás) és csapatsportágakban (labdajátékok) zajlik a testedzés és a diákolimpiai versenyekre történő felkészítés. Az iskola tanulóinak kb. egyharmada az egyesület tagja. Fekete István-díj: Minden tanév végén (alsó tagozatban a tanévzárón, felső tagozatban a ballagáskor) kerül átadásra a Fekete István díj, amelyet egy-egy 4., illetve 8. osztályos tanuló kap. Ezt a megtiszteltetést 4 éven át tartó kiemelkedő tanulmányi, kulturális munkával lehet kiérdemelni. Leendő elsősök fogadása: Az óvodások számára könyvtári foglalkozásokat, sportprogramokat, meseelőadást szervezünk. A leendő elsősök számára a tanítók ovisuli foglalkozásokat tartanak ősszel és tavasszal. Két alkalommal nyílt napot rendezünk, melyen a szülők lehetőséget kapnak az iskolánk életébe történő betekintésre. Hagyományaink: - Az évnyitón minden elsősünk megkapja iskolánk kitűzhető jelvényét, amely a Fekete István Általános Iskolához való tartozásukat fejezi ki. - Nyolcadik évfolyamos diákjainktól az ünnepélyes ballagáskor veszünk búcsút. - Nemzeti ünnepeinkről műsoros iskolai ünnepséggel emlékezünk meg. - Minden tanévben január végén Fekete István születésnapján iskolai versenyt rendezünk, melyen tanulóink prózamondásban, novellaírásban mutathatják meg tehetségüket, vagy névadónk munkásságának, életrajzának ismeretéből mérik össze tudásukat. - Minden évben részt veszünk a Fekete István nevét viselő iskolák országos versenyén, a Kele napján.

6 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 6 - Kétévente Ballagó idő címmel Fekete István életművéből válogatva versenyt hirdetünk iskolánk és a X. kerületi általános iskolák felső tagozatos tanulói számára. - Minden év decemberében megrendezzük hagyományos karácsonyi hangversenyünket. - A gyermeknap alkalmából egy tanítás nélküli munkanapon a DÖK szervezésben diákjaink játékos vetélkedőkön, sportprogramokon vesznek részt. - Szeptemberben és júniusban tanulmányi kirándulásokat rendezünk. - Az érdeklődő osztályok részére alsó és felső tagozatban erdei iskolát szervezünk. - Tanulmányi versenyeket szervezünk, rendezünk, és tevékenyen részt veszünk a kerületi, fővárosi és országos tanulmányi, illetve művészeti versenyeken, vetélkedőkön. - Az alsó tagozatosok minden évben műsoros délutánt tartanak a szülők részére. - Minden tavasszal a diákönkormányzat szervezésében jutalomkiránduláson vehetnek rész a kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végzett tanulók. - Kétévente nyelvi estet rendezünk, melyen angol és német nyelvtudásukat bizonyíthatják a diákok az előadott dalok, versek, mesék, jelenetek révén. - Az előbb felsoroltakon kívül egyéb rendezvényeket tartunk: farsangkor, anyák napja, az édesanyák köszöntése alkalmából, a Mikulás látogatásakor, osztálykarácsonyok alkalmával.

7 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 7 1. NEVELÉSI PROGRAM 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai Nevelő-oktató munkánk alapelveit kialakító értékek A pedagógiai program elkészítése során összegyűjtöttük azokat a legfontosabb emberi és erkölcsi értékeket, amelyek mentén megfogalmaztuk nevelő-oktató munkánk alapelveit. Ezek az értékek: - a türelem, a tolerancia, egymás tisztelete, megbecsülése, a másság elfogadása - a nyugodt, szeretetteljes, biztonságot nyújtó légkör - a jól hasznosítható tudás - a társadalomba való beilleszkedéshez szükséges magatartási normák elsajátítása - a környezet, a természet megismerése, megóvásának fontossága - a hagyományok megismerése, a magyarságtudat megerősítése - az esztétikai, művészeti értékek megismerése, tisztelete - a tudás, a munka, az értékteremtés megbecsülése - a pontosság, igényesség és kitartás a munkában A fentiekben megfogalmazott értékek közvetítését alapfeladatunknak tekintjük Alapelveink a nevelő-oktató munkánkban A következőkben fogalmaztuk meg legfontosabb pedagógiai alapelveinket: - A gyermekek személyiségének, képességeinek fejlesztése a legfontosabb. Minden gyermek kapjon lehetőséget arra, hogy megtalálja, miben tehetséges. - Tanulóink nyugodt, szeretetteljes légkörben nőjenek fel. - Ismerjék meg és sajátítsák el a közösségbe való beilleszkedéshez szükséges alapvető emberi normákat. - Iskolánkat megalapozott, a középiskolában jól hasznosítható tudással hagyják el. - Tapasztalják meg a művészetek, a kreatív tevékenységek személyiségformáló hatását. - Alakítsuk ki bennük a tudás, a munka megbecsülésének igényét.

8 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 8 - Kapjanak iránymutatást ahhoz, hogyan bővítsék önállóan ismereteiket. - Tudatosuljon bennük környezetünk megóvásának, a természeti értékek védelmének fontossága Nevelő-oktató munkánk céljai és feladatai Céljaink: Nevelő-oktató munkánk céljait és feladatait pedagógiai alapelveink alapján a következőképpen határoztuk meg: Célunk, hogy iskolánk tanulói megszeressék az iskolát, mert itt nyugodt légkört, törődést, segítő kezeket találnak. A szeretet kötődést is jelent, amelyet iskolai hagyományaink, névadónk munkásságának megismertetésével szeretnénk erősíteni. Segítenünk kell diákjainkat képességeik kibontakoztatásában. Minden tanulónk számára biztos, jól hasznosítható tudást kívánunk közvetíteni. Önálló ismeretszerzésüket a könyvtár adta lehetőségeket felhasználva fejlesztjük. Szándékunk, hogy önállóan dönteni tudó, tetteiért felelősséget vállalni képes diákokat neveljünk, akik ismerik és betartják az alapvető emberi normákat. Törekvésünk, hogy a gyermekek a pedagógusi és gyermekvédelmi tevékenységnek köszönhetően megkapják a szükséges, egyénre szabott gondoskodást. Kiemelt célunk, hogy diákjainkat képessé tegyük a változásokhoz való alkalmazkodásra, a mindennapi élet kihívásainak való megfelelésre. Mindezt tanulóinknak a kiemelt kompetenciaterületeken történő fejlesztésével kívánjuk elérni. Kiemelt kompetenciafejlesztési területek: Anyanyelvi kommunikáció Idegen nyelvi kommunikáció Matematikai kompetenciák Természettudományos kompetenciák Digitális kompetencia Hatékony és önálló tanulás kompetenciája Szociális és állampolgári kompetenciák Kezdeményezőképesség és vállalkozási kompetenciák

9 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 Esztétikai és művészeti kompetenciák A kompetenciaterületek fejlesztésének műveltségterületenkénti lebontását a helyi tanterv tantárgyi része tartalmazza részletesen. Feladataink: Az alapfokú oktatás-nevelés valamennyi szakaszában alapfeladataink a következők: Szilárd, biztos, használható alapismeretek elsajátíttatása, az alapkészségek, képességek fejlesztése, alapfokú általános műveltség megszerzésének biztosítása. A képességek folyamatos fejlesztése tanórai és tanórán kívüli (szakkörök; korrepetálások; egyéni foglalkozások; versenyek) tevékenységek formájában valósul meg. A nyugalmat, a törődést, a segítő kezeket különösen az alsó, de felső tagozaton is a pedagógusok személye jelenti a gyermekek számára. A tanító nénik, napközis nevelők, osztályfőnökök, szaktanárok napi rendszeres kapcsolatban állnak tanulóinkkal. Nyitottak vagyunk a diákok problémái iránt. Ha szükséges, akkor a szülővel, iskolapszichológussal, gyermekvédelmi felelőssel vagy külső szakemberrel vesszük fel a kapcsolatot a probléma megoldásának érdekében. Tenni kell azért, hogy a gyermekek lelki-testi fejlődését gátló tényezőket el tudjuk hárítani. A tanulók pedagógusok iránti bizalmának folyamatos fejlesztése ezért kiemelt feladat, amely napi beszélgetések, rendszeres érdeklődés, osztályfőnöki órákon való közös megbeszélések, tanórán kívül kirándulásokon, szabadidős tevékenységek ideje alatt a gyermekekkel való odafigyelő, nyílt kommunikáció útján valósulhat csak meg. Ezzel erősítjük iskolánkhoz való kötődésüket, segítjük közösségbe való beilleszkedésüket is. A magatartási, erkölcsi normák elsajátíttatása a tanórai-és tanórán kívüli tevékenységek során valósul meg (sportfoglalkozások, napközi, szakkörök, kirándulások). Iskolánk magatartási, erkölcsi normái fogalmazódnak meg a DÖK közreműködésével készült házirendben. Az egészséges életmódra, környezetvédelemre történő nevelés az osztályfőnöki, biológia-, kémia-, földrajzórákon folyamatosan történik. A tanulmányi kirándulások, sportfoglalkozások, külső előadók osztályfőnöki órákra történő meghívása sokat segítenek e nevelési terület feladatainak sikeres megvalósításában. Fontos feladat a testmozgás, a rendszeres testedzés fontossága iránti igény erősítése, valamint lehetőségek nyújtása a szabadidő hasznos eltöltéséhez. Nevelő-oktató munkánk kiemelt feladatai a kulcskompetenciákra épülnek a következő területeken:

10 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 10 Énkép, önismeret A tanulás tanítása Testi és lelki egészség Környezettudatosságra nevelés Hon- és népismeret Európai azonosságtudat egyetemes kultúra Felkészülés a felnőtt lét szerepeire Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés Gazdasági nevelés Nevelési feladataink megvalósításának színterei: a tanítási órák, a különféle szabadidős tevékenységek, a napközis foglalkozások. Célok és feladatok az alapfokú nevelés-oktatás bevezető (1-2. évfolyam) és kezdő (3-4. évfolyam) szakaszában Célunk, hogy - az óvodából eltérő neveltségi szinttel érkező kisdiákok számára a türelemmel és szeretettel történő beszoktatás által váljon zökkenőmentessé az átmenet - segítsük az új közösségbe való beilleszkedésüket - kialakítsuk bennük az iskolához való kötődést az új, pozitív élmények által - tapasztalják meg a mindennapos segítséget, érezzék a gondoskodást - fejlesszünk alapvető képességeket és alapkészségeket, a tanítási tartalmak feldolgozásának folyamatában közvetítsünk elemi ismereteket - egyéni képességeiket változatos pedagógiai módszerekkel fejlesszük - teret biztosítsunk óriási mozgásigényüknek és természetes érdeklődésüknek - elsajátíttassuk a tanulási technikákat, az önálló ismeretszerzést - csökkentsük alsó tagozatból a felső tagozatba lépéskor az átmenet nehézségeit Feladatunk, hogy: - a kiemelt kompetenciaterületek fejlesztésére nagy hangsúlyt helyezzünk - fokozott figyelemmel vezessük át a gyermekeket az óvoda játékközpontú tevékenységéből az iskolai tanulási tevékenységek felé

11 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 11 - alkalmazzuk az aktív tudás megszerzésére irányuló pedagógiai módszereket (kooperatív technikák) - pedagógiai munkánkat igazítsuk a gyermekek életkorához, egyéni képességeihez (differenciálás) - megalapozzuk tanulási szokásaikat - példákat adjunk, mutassunk az ismeretszerzéshez, a feladat- és problémamegoldáshoz; - a tanár diák viszonyban erősítsük a segítő-tanácsadó státuszt - közreműködjünk a tanulási nehézségekkel való megküzdés folyamatában - csökkentsük azokat a hátrányokat, amelyek a gyermekek eltérő szociokulturális környezetéből vagy eltérő ütemű fejlődéséből fakadnak - támogassuk az egyéni képességek kibontakozását - erősítsük meg a humánus magatartásmintákat, szokásokat Célok és feladatok az alapfokú nevelés-oktatás alapozó (5-6. évfolyam) és fejlesztő (7-8. évfolyam) szakaszában Céljaink: - folytassuk és erősítsük az első-második szakasz (alsó évfolyamok) nevelő-oktató munkáját, a képességek, készségek fejlesztését - folyamatosan történjen a tanulási technikák, az önálló ismeretszerzés továbbfejlesztése - kapjanak minél több életkoruknak megfelelő feladatot, mellyel bekapcsolódhatnak az iskolai célok megvalósításába, erősítve ezzel közösséghez való tartozásukat, és megalapozva a társadalomba való beilleszkedésüket - életkoruknak megfelelő szinten ismerjék a külső társadalmi környezet károsító hatásait, és kapjanak módszert a problémás szituációk sikeres kezeléséhez - ismerjenek meg életvezetési modelleket - kapjanak segítséget a serdüléssel járó különféle problémák kezeléséhez - biztosítunk lehetőséget jogaik és kötelességeik gyakorlására - tanulóinkat érdeklődésüknek, képességüknek és tehetségüknek megfelelően készítsük fel a továbbtanulásra, a társadalomba való majdani beilleszkedésre

12 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 12 Feladataink: - a személyre szóló fejlesztés a felső tagozatba lépve se kerüljön háttérbe, hanem a differenciálás lehetőségével élve a tanulókat képességeikhez mérten fejlesszük - vegyük figyelembe, hogy az alapozó szakaszban a tanulók gondolkodása főleg az érzékelés útján szerzett tapasztalatokhoz kötődik, míg a fejlesztő szakaszban már előtérbe kerül az elvont fogalmi és elemző gondolkodás - alakítsuk ki bennük az önálló ismeretszerzésre való képességet - fejlesszük önismeretüket, együttműködési készségüket, a közösségi életben történő helytállásukat - tudatosítsuk a diákokban a közösségek demokratikus működésének szabályait - erősítsük nemzettudatukat, törekedjünk a nemzeti hagyományok minél szélesebb körű megismertetésére, valamint fejlesszük a különböző kultúrák megismerés iránti igényüket A napközis nevelés alapfeladatai: - a hatékony, önálló munkára nevelés - a szabadidő hasznos eltöltésére történő nevelés - a társas kapcsolatok irányítása - az egészséges életmódra nevelés Tanulási módszerek és technikák fejlesztése a napköziben 1. évfolyam: - a tanszerek, a tanuláshoz szükséges eszközök célszerű elhelyezése, használata - a tanulási idő közös megszervezése - egyéni tanulási sorrend megállapítása - a verstanulás technikája - önellenőrzés 2. évfolyam (az 1. évolyamnál felsoroltakon kívül): - egyéni időtervezés a második félévtől - az olvasmánytartalom megjegyzésének, reprodukálásának technikája 3. évfolyam (az 1-2. évfolyamnál felsoroltakon kívül): - a szóbeli tanulás technikája - a célszerű egyéni tanulási sorrend megállapítása

13 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 13 - az idegen nyelv tanulásának technikája az idegen nyelvet tanuló osztályokban 4. évfolyam (az 1-3. évfolyamnál felsoroltakon kívül): - az eltérő jellegű tantárgyak tanulási technikája - az idegen nyelv tanulási technikája Felső tagozat (az 1-4. évfolyamnál felsoroltakon kívül): - az egyes tantárgyak tanulási technikája - a vázlat- és jegyzetkészítés technikája - az ismétlés helyes módja A nevelő-oktató munkánk eszközei és eljárásai Az oktató-nevelő munka eszközei mindazok a pedagógiai módszerek, amelyek alkalmazásával a nevelési folyamat megvalósul. Pedagógusaink ezen módszerek széles skáláját alkalmazzák (meggyőzést, felvilágosítást szolgáló, ösztönző, pozitív magatartásra vagy a negatív viselkedés ellen ható módszerek). Az alapfokú oktatás alapozó szakaszában (5-6. évfolyam) nagyobb teret kap az alapvető készségek, képességek fejlesztése. Célunk azoknak a kompetenciáknak a fejlesztése, amelyek megléte biztosítja a változó világban a gyors és hatékony alkalmazkodást. Nem új ismeretek elsajátíttatása a cél, hanem a képességek fejlesztése. Az alapképességek (kommunikációs, olvasási, szövegértési, logikus gondolkodási, szociális készség) fejlesztése bármely tantárgy keretében megvalósulhat.. A könyvtári állomány tervszerű fejlesztése, a tartós tankönyvek, segédanyagok biztosítása együttesen hozzájárulnak a kötelező és nem kötelező foglalkozások eredményességéhez. A diákönkormányzat és a sportcélú támogatások, a pályázatokon nyert pénzösszegek felhasználása is hozzásegítik a kötelező, választható és a szabadidős tevékenységek mind változatosabb formai és tartalmi lehetőségeinek biztosításához.

14 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok Azokat a tevékenységeket tartjuk pozitívnak, amelyek a társadalom és az egyén számára is hasznosak és eredményesek. Feladatunk tehát, hogy a pozitív tevékenységek lehetőségét biztosítsuk és segítsük: értelmi nevelés: A tanórákon és a tanórákon kívüli foglalkozásokon egyaránt folyik. Segíteni az önálló tanulás képességének és igényének kialakítását. Cél, hogy a tanulók eredményesen tudjanak érdeklődésüknek és feladataiknak megfelelő információkhoz jutni és alkalmazni. Mindezt segítik a kötelező tananyag elsajátításán kívül a tanulmányi versenyek, vetélkedők, pályázatok, könyvtár, szorgalmi feladatok, kulturális programok. E tevékenységek gyakorlása során a tanulásban lemaradók is sikerélményhez juthatnak. esztétikai nevelés: Fontos, hogy környezetét, melyben él és dolgozik, tanul, rendezettnek, esztétikusnak érezze. Fontos a pedagógus személyes példamutatása is, és a tanulók felkészítése saját lehetőségeinek kihasználására. -az iskola, osztályok tisztasága, dekorálása -iskolai kiállítások érzelmi nevelés: Oyan irányban kívánjuk fejleszetni tanulóinkat, hogy értő módon reagáljanak az őket körülvevő környezet jelenségeire. Tanulják meg érzelemiket kifejezni, de a szükséges helyzetben kontrollálni is. Célunk a diákok önismeretének, énképének fejlesztése. egészséges életmódhozra nevelés: Az edzettség, az állóképesség fejlesztése meghatározó. Kialakítása elengedhetetlen és az általános iskolai korosztálynál nem túl költséges formái kivitelezhetőek. További cél, hogy életvezetési ismeretei, modellek alapján el tudja utasítani a káros, egészségtelen dolgokat. Gyakorlási terepe:-osztályfőnöki órák -testnevelési órák

15 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 15 -sportköri foglalkozások -kirándulások -versenyek -papírgyűjtés karitativitás, segítségnyújtás: Világszerte felértékelődött a segítségnyújtás szerepe Az iskola feladata kialakítani azokat a képességeket, melyek alkalmassá teszik a gyerekeket a problémás helyzetek kezelésére. Erre jó lehetőség az iskolában: -vöröskeresztes elsősegélynyújtó szakkör, vagy verseny -polgárivédelmi verseny és az arra való felkészítés -fizikai és egészségügyi problémákkal küzdő iskolatársak elfogadása és segítése. értékóvás: A tárgyi és kulturális javak óvása elengedhetetlen és mindennapos feladat. Célunk, hogy kialakítsuk és megalapozzuk a tanulókban a természeti és tárgyi értékekek óvásának igényét. fegyelmezettség: Nem az iskolai szabályok merev betartását értjük ezen, hanem az iskolai-közösségi szabályok értő betartását, a lehetőségek ésszerű felmérését, mások igényeinek tiszteletben tartását. Mindennapos cselekedeteinkkel gyakorolhatjuk és sajátíthatjuk el az értelmezés után a fegyelmezettséget, a rendet. Az iskolai szabályok kialakításában a diákönkormányzatnak aktív szerepe volt A teljeskörű egészségfejlesztéssel összefüggő feladatok A program fő témái: Egészséges életmód Egészséges táplálkozás Dohányzás, alkohol, drog elleni küzdelem Egészséges környezet

16 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 16 Betegségek korai szűrése Balesetvédelem, elsősegélynyújtás A tanulók fizikai állapotának a mérése (ld. külön fejezetben) Mindennapos testnevelés, testedzés Az iskola részletes iskolai környezeti és egészségügyi nevelési programját, az iskolai drogstratégiai programot, az iskolai egészségügyi szolgálat tevékenységét, a tanulók fizikai álapotának felmérését ld. külön fejezetben. Balesetvédelem, elsősegélynyújtási ismeretek átadása valamennyi osztályfőnök, illetve szaktanár rendszeresen visszatérő feladata az egyes tanulási egységek elején. Kiemelten foglalkozik a témával a technikát, fizikát, kémiát, testnevelést és főleg a biológiát oktató nevelő. Az ismeretek mélyebb elsajátíttatása érdekében rendszeresen elsősegélynyújtó szakkört is hirdetünk. Mindennapos testedzés, testnevelés biztosítása az alsó tagozaton (úszóosztályok) A mindennapos testedzést a hatékonyság miatt igyekszünk (tan)órai keretben megvalósítani. Az alsó tagozaton a kötelező testnevelésórák számát a választható órák terhére eddig is megemeltük, a további szükséges órakeretet a délutáni foglalkozások keretére tervetzük. A tornatermünk terheltsége és az uszoda közelsége miatt ahol lehetséges, szeretnénk az úszást is bevonni ebbe a tevékenységbe. Valamennyi alsó tagozatos osztályunk legalább heti egy úszásfoglalkozáson vesz részt. A nem úszóosztályok esetében ezt három testnevelésóra és egy néptáncfoglalkozás egészíti ki. A 2005/2006-os tanévtől alsó tagozaton 1. évfolyamtól kezdve felmenő rendszerben részben a testnevelésórák ill. a mindennapos testedzés keretében igény szerint választható módon úszóosztályok indítását vezettük be. A cél ekkor elsősorban az egészséges életmód kialakítása, de emellett természetesen a tehetséges gyerekeknek továbblépési lehetőséget biztosítunk KSC, (MAFC, Ferencváros, Sportliget, Dózsa úszás, vízilabda, szinkronúszás). A 2012/2013-as tanévtől bővítettük kinálatunkat, Célunk az egészséges életmód kialakítása mellett a tehetségek számára versenyzési lehetőségek biztosítása is lett. Ezért lehetőség

17 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 17 nyitottunk csupán heti 2-3 órás rekreációs úszásra, és további 2-3 órás felkészítésre a tehetségesebbeknek majdani sportpályafutásukhoz. A mindennapos (heti 5 alkalom) úszásfoglalkozások esetében ezek közül kettő délelőtt tanóra keretében, három kora délután kerül megtartásra, mindezt még testnevelésórák egészítik ki. A gyermekek kíséréséről az iskola, illetve a közreműködő sportegyesület gondoskodik. A heti 5 alkalmas úszásfoglalkozáson résztvevő gyermekek az egyesület igazolt versenyzői lesznek. A legtehetségesebbek később akár több országos hírű úszóműhelyében folytathatják sportpályafutásukat. Ezen felül részükre lehetőség nyílik az öttusa, vízilabda, vagy szinkronúszás művelésére is. Felső tagozaton az ezt igénylők tanórai ill. sportköri keretben folytathatják tevékenységüket A közösségfejlesztéssel, az iskola szereplőinek együttműködésével kapcsolatos feladatok Az iskola leképezi a társadalmat, annak változásait. Kiemelt szerepe van az iskola és a szülők közötti kapcsolattartásnak, hiszen a közösségi nevelés szempontjából elsőrendű fontosságú a család. Meghatározó az óvoda és az iskolán kívüli közösségek (sportegyesületek, egyéb közösségek) szerepe is. A nevelőtestület egyik feladata, hogy felkészítse a diákokat a társadalomba való beilleszkedésre, az ehhez szükséges magatartási normák elsajátíttatásával. A gyerekek a nap nagy részét az iskolában töltik, így itt számos színtere van a közösségfejlesztésnek. Az integrált oktatás-nevelés valamennyi formája az esélyegyenlőség megvalósulását segíti, elősegíti mind az SNI tanulók, mind a befogadó közösség szociális készségeinek fejlődését. A közösségfejlesztés fontos eleme a helyes önismeret és emberismeret, a fogyatékosság tényének kezelése, elfogadása és elfogadtatása. Közösségformáló erő lehet a különféle tanulásszervezési módszerek alkalmazása: támogató közösség, tanulócsoportok kialakítása, projektmódszer, kooperatív tanulási technikák, rugalmas tanulásszervezés, alternatív módszerek.

18 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 18 A gyermekvédelmi felelő munkájának egyik kiemelt feladata, hogy a hamozottan hátrányos helyzetű tanulók minél több olyan programban vehessenek részt, amely elősegíti személyiségük fejlődését, a közösségbe való beilleszkedésüket. Az iskolában folyó közösségfejlesztés színterei: - a tanórák (kiemelten az osztályfőnöki órák) - a napközi - a szakkörök - a diáksport-egyesület foglalkozásai - a tanulmányi kirándulások, erdei iskolák - iskolai ünnepélyek - versenyek, vetélkedők - az iskolai könyvtár - színház-és mozilátogatások - múzeumlátogatások - a diákönkormányzat rendezvényei A diákönkormányzat (DÖK) működése: A közoktatási törvény rendelkezése alapján a tanulók iskolánkban is létrehozták érdekképviseleti szervüket, a diákönkormányzatot. A gyerekek javaslataikat, véleményüket diákönkormányzaton keresztül hozzák nyilvánosságra. Az iskola egyes alapdokumentumai a diákönkormányzattal való egyeztetési vagy véleményezési folyamaton keresztül lépnek életbe, illetve ezeken keresztül változtathatók meg. Az osztálytitkárokon keresztül a diáktanács véleményt formál a házirenddel kapcsolatban, megrendezi a diákkonferenciát, diákgyűlést. Dönt egy tanítás nélküli munkanap programjáról, részt vesz szabadidős, kulturális és sportprogramok szerevezésben. A közösségfejlesztés során kiemelt kompetenciaterületek: Anyanyelvi kommunikáció: Ennek a kompetenciaterületnek a keretében a saját és a közérdek képviseletéhez szükséges szóbeli és írásbeli kifejezőkészség fejlesztése a cél. A gyerekek gyakorolhatják a közösségi, nyilvános megszólalás formáit, az érvek és

19 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 19 ellenérvek gyűjtését, ütköztetését. A pozitív attitűd magában foglalja a kritikus és építő jellegű párbeszédre való törekvést, a mások véleményének megismerésére való igényt. Szociális és állampolgári kompetencia: Ennek a kompetenciaterületnek a fejlesztése során a diákok a közösségi beilleszkedés feltételeit ismerik meg, továbbá azt, hogy az egyén milyen módon vehet részt hatékonyan a közösség, a társadalom életében. Megismerkedik jogaival, kötelességeivel. Az iskola kiemelt feladatai a közösségfejlesztés során: neveljen önfegyelemre, felelősségvállalásra, becsületességre, mások személyének és tulajdonának tiszteletben tartására alakítsa ki a diákokban az önértékelés, a helyes értékítélet képességét alakítsa ki és erősítse a tolerancia, a másság elfogadásának képességét a tanulókat nevelje környezettudatos szemléletben közvetítsen hagyományokat (hon-és népismeret), erősítse a magyarságtudatot biztosítson lehetőséget és teret a közösségi cselekvéseknek 1.5. A pedagógusok helyi intézményi feladatai, az osztályfőnöki munka tartalma, az osztályfőnök feladatai A pedagógusok helyi intézményi feladatai A pedagógus alapvető feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, oktatása, a kerettantervben előírt törzsanyag átadása, elsajátításának ellenőrzése, sajátos nevelési igényű tanuló esetén az egyéni fejlesztési tervben foglaltak figyelembevételével. Ezzel összefüggésben kötelessége különösen, hogy a) nevelő és oktató munkája során gondoskodjék a gyermek személyiségének fejlődéséről, tehetségének kibontakoztatásáról, ennek érdekében tegyen meg minden tőle elvárhatót,

20 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 20 figyelembe véve a gyermek egyéni képességeit, adottságait, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét, b) a különleges bánásmódot igénylő gyermekekkel egyénileg foglalkozzon, szükség szerint együttműködjön gyógypedagógussal vagy a nevelést, oktatást segítő más szakemberekkel, a bármilyen oknál fogva hátrányos helyzetű gyermek, tanuló felzárkózását elősegítse, c) segítse a tehetségek felismerését, kiteljesedését, nyilvántartsa a tehetséges tanulókat, d) előmozdítsa a gyermek, tanuló erkölcsi fejlődését, a közösségi együttműködés magatartási szabályainak elsajátítását, és törekedjen azok betartatására, e) egymás szeretetére és tiszteletére, a családi élet értékeinek megismerésére és megbecsülésére, együttműködésre, környezettudatosságra, egészséges életmódra, hazaszeretetre nevelje a gyermekeket, tanulókat, f) a szülőt (törvényes képviselőt) rendszeresen tájékoztassa a tanuló iskolai teljesítményéről, magatartásáról, az ezzel kapcsolatban észlelt problémákról, az iskola döntéseiről, a gyermek tanulmányait érintő lehetőségekről, g) a gyermek testi-lelki egészségének fejlesztése és megóvása érdekében tegyen meg minden lehetséges erőfeszítést: felvilágosítással, a munka- és balesetvédelmi előírások betartásával és betartatásával, a veszélyhelyzetek feltárásával és elhárításával, a szülő - és szükség esetén más szakemberek - bevonásával, h) a gyermekek, a tanulók és a szülők, valamint a munkatársak emberi méltóságát és jogait maradéktalanul tiszteletben tartsa, javaslataikra, kérdéseikre érdemi választ adjon, i) az ismereteket tárgyilagosan, sokoldalúan és változatos módszerekkel közvetítse, oktatómunkáját éves és tanórai szinten, tanulócsoporthoz igazítva, szakszerűen megtervezve végezze, irányítsa a tanulók tevékenységét, j) a kerettantervben és a pedagógiai programban meghatározottak szerint érdemjegyekkel vagy szövegesen, sokoldalúan, a követelményekhez igazodóan értékelje a tanulók munkáját, k) részt vegyen a számára előírt pedagógus-továbbképzéseken, folyamatosan képezze magát, l) tanítványai pályaorientációját, aktív szakmai életútra történő felkészítését folyamatosan irányítsa, m) a pedagógiai programban és az SZMSZ-ben előírt valamennyi pedagógiai és adminisztratív feladatait maradéktalanul teljesítse,

21 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 21 n) pontosan és aktívan részt vegyen a nevelőtestület értekezletein, a fogadóórákon, az iskolai ünnepségeken és az éves munkaterv szerinti rendezvényeken, o) határidőre megszerezze a kötelező minősítéseket, p) megőrizze a hivatali titkot, q) hivatásához méltó magatartást tanúsítson, r) a gyermek, tanuló érdekében együttműködjön munkatársaival és más intézményekkel Az osztályfőnöki munka tartalma, az osztályfőnök feladatai Az osztályfőnök alapvető feladata az osztály, a rábízott gyermekek közössége nevelésének, oktatásának kiemelt figyelemmel kisérése, gondozása, koordinálása. Ezzel összefüggésben az osztályfőnök: Alaposan megismeri tanítványai személyiségét, megismeri a tanulók családi és szociális körülményeit, tájékozódik a tanulók iskolán kívüli tevékenységeiről. Ennek, valamint az iskola pedagógiai elveinek figyelembe vételével neveli őket. Minden tudásával elősegíti az osztályközösség kialakulását. Összehangolja és segíti az osztályában tanító nevelők munkáját, látogatja óráikat. Észrevételeit, a felmerülő problémákat az érintett nevelőkkel megbeszéli. Rendszeres kapcsolatot tart és együttműködik a tanulók szüleivel. Az éves ütemtervben meghatározottak szerint fogadóórát, osztályszülői értekezletet tart. Az ellenőrző útján rendszeresen tájékoztatja a szülőket a tanulók magatartásáról, tanulmányi előmeneteléről, valamint azokról a programokról, amelyeken a szülő részvételére az iskola számít.. Figyelmezteti a szülőket, ha gyermekük jogainak megóvása vagy fejlődésének elősegítése érdekében intézkedést tart szükségesnek. A szülők figyelmét felhívja a szociális és egyéb juttatásokra. Támogatja és segíti az osztályban működő szülői szervezet munkáját. Figyelemmel kíséri tanulói tanulmányi eredményeit, osztálya fegyelmi helyzetének alakulását. Minősíti a tanulók magatartását és szorgalmát, ehhez kikéri az osztályban tanító kollégák véleményét. Támogatja a tehetséges tanulók fejlődését. Különös gondot fordít a hátrányos helyzetű tanulók segítésére, együttműködik az ifjúságvédelmi

22 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 22 felelőssel, kapcsolatot tart az iskolaorvossal. Segíti a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók iskolai munkáját. Az iskolaorvosi szolgálat bevonásával figyelemmel kíséri a tanulók egészségi állapotát, és erről szükség esetén tájékoztatja az osztályban tanító nevelőket.(pl. tartós betegségek, fogyatékosságok, gyógyszerérzékenység). Ellátja az osztályával kapcsolatos ügyviteli feladatokat, ideértve a tanügyi dokumentumok naprakész vezetését (törzskönyv, osztálynapló, stb.), valamint a továbbtanulással, ifjúságvédelemmel, statisztikák készítésével járó adminisztrációt. Az ütemtervnek megfelelően értesíti a bukásra állók szüleit. Közreműködik a tanórán kívüli, szükség esetén iskolán kívüli tevékenységek szervezésében, közösségfejlesztő, szabadidős programokat (pl. osztálykirándulás, túra, színház-, múzeumlátogatás) szervez. Az osztályfőnöki tanterv alapján összeállítja és elkészíti az osztályfőnöki órák tervezett tematikáját, a tervezett témákról beszélgetést folytat. Megtervezi és megszervezi, valamint felelősséggel vezeti az osztálykirándulásokat, erdei iskolákat. A házirendet megsértő vagy feladatait elmulasztó tanulót először szóbeli figyelmeztetésben, majd írásbeli figyelmeztetésben, intőben vagy rovóban részesíti. Súlyosabb esetben javaslatot tesz a tanuló elleni fegyelmi eljárás lefolytatására. Segíti és ösztönzi a tanulók középiskolai továbbtanulását, megismerteti őket a pályaválasztási és továbbtanulási lehetőségekkel A kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenység helyi rendje, az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések A beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő pedagógiai tevékenységek Diagnosztizálás:

23 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 23 Az iskolába érkező tanulók magatartási problémáinak kiszűrője az osztálytanító, aki kérheti a probléma feltárásának és megoldásának lehetőségeihez külső szakemberek segítségét. 1. Az iskolapszichológus felmérései, segítése, támogatása. 2. További probléma esetén a Nevelési Tanácsadó szakembereinek bevonása. 3. További vizsgálatok szükségessége esetén a diagnózis megállapításához igénybe lehet venni a Fővárosi Önkormányzat Budai Gyermekkórházának neurózis osztályát, valamint a különböző Szakértői Bizottságokat is. 4. Valamennyi osztályban igénybe lehet venni az iskolapszichológus segítségét a pontosabb diagnózishoz. 5. Szociometriai vizsgálatokkal a peremhelyzetben lévő tanulók kiszűrése. Tevékenységek: Szülőkkel konzultáció, meggyőzés, hogy vegyék igénybe külső szakemberek (Családsegítő Szolgálat, Gyermekjóléti Központ) segítségét. Amennyiben a feltárt okok mögött olyan irányú probléma rejlik, akkor gyermekvédelmi segítségnyújtás a törvényi háttérnek megfelelően. A szakemberek javaslata alapján a megfelelő tennivalók beépítése a mindennapi gyakorlatba nagy türelemmel és segítő szándékkal: - az órán speciális feladatok adása - a tanórán kívüli programok közül megfelelő ajánlása - sikerélményhez juttatás - az értékelés, a dicséret eszközeinek egyéni alkalmazása - a szülőkkel rendszeres, folyamatos kapcsolatot tartás - bevonás kortárscsoportú tevékenységbe konkrét feladatokkal Osztályszinten a szociometriai vizsgálattal a peremhelyzetben lévő tanulók beilleszkedésének segítése.

24 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM A tehetség kibontakoztatását segítő tevékenység Tehetség: ha a tanuló adottságai alapján az átlagos teljesítménynél többre, jobbra képes. Ezt észre kell venni, és egyénre szabott fejlesztéssel segíteni kell eme képességeinek kibontakoztatásában. A fejlesztés színterei: kötelező szakrendszerű tanórák nem szakrendszerű tanórák nem kötelező tanórai foglalkozások tanórán kívüli tevékenységek Fejlesztési tevékenységek: a szakrendszerű tanórákon történő differenciálással a nem szakrendszerű órákon a kulcskompetenciák (ezen belül a kreativitás, információs és együttműködési készségek) fejlesztésének segítségével, különböző projektmunkák, párosés csoportmunka alkalmazásával gyűjtőmunkával, szorgalmi feladatokkal, a tanórákra történő külön felkészüléssel az emelt szintű oktatás (matematikából az 5.évfolyamtól) felkínálása a mérési eredmények alapján, ahol több, speciális ismeret elsajátítására nyílik lehetőség, erre biztosíték a tanár és a kerettantervre épülő helyi tanterv az eredményes nyelvoktatás előkészítése érdekében az 1-3. évfolyamon válaszható jelleggel lehetővé tesszük az idegen nyelv játékos tanulását az idegen nyelv oktatását differenciált képességfejlesztéssel, szakkörökkel tesszük hatékonyabbá, ezért e foglalkozások a tervezéskor előnyben részesülnek testnevelés: - HDSE foglakozásai - sportversenyek (iskolai, kerületi, országos)

25 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 25 Ezeken a foglalkozásokon különös figyelmet fordítunk a különböző kulcskompetenciák fejlesztésére (pl. :együttműködési készség, konfliktuskezelés- és megoldás, fizikai- és mentális egészségre nevelés) rajz és művészetek: különböző versenyekre, pályázatokra (iskolai és külső) benevezés és segítségnyújtás az alkotások létrehozásában ének-zene: szereplési lehetőségek biztosítása az iskolai és iskolán kívüli ünnepélyeken és versenyeken, rendezvényeken művészeti szakkörök működtetése (kreativitás fejlesztése, önálló munkára nevelés) Különös gondot kell fordítanunk a hátrányos, illetve veszélyeztetett tanulókra, hogy legyen alkalmuk tehetségüket itt az iskolában gondozni, fejleszteni. Lehetőséget teremtünk arra, hogy ne csak tanulmányi munkájuk javuljon, hanem a diákönkormányzat tevékenységébe bekapcsolódva a közösségi munkában is részt vegyenek. A különböző szintű tantárgyi versenyek a tehetségfejlesztés egy-egy állomásai. A benevezés és az eredményes felkészülés segítése a tanulók és az iskola érdekében kiemelt feladat. Együttműködés más intézményekkel - pályaorientáció: 8. évfolyamos a középiskolák előkészítő tanfolyamaira irányítjuk - szorgalmazzuk a kapcsolattartást a Fekete István nevét viselő társintézményekkel (meghívások, vendégszereplések, irodalmi versenyek) - a Kőrösi csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ tanfolyamainak, színházi előadásainak, kiállításainak és könyvtárának látogatása A gyermek-és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok, Iskolánkban különösen fontos szerepe van a gyermekvédelemnek, a gyermekvédelmi tevékenységnek. A legszorosabb együttműködést kell megvalósítani igazgató-gyermekvédelmi felelős, az osztályfőnök, a napközis nevelő, az iskolapszichológus és a különböző segítő szervezetek között.

26 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 26 Kapcsolattartási formák: napi kapcsolat gyermekvédelmi felelős fogadóórája (hetente) esetmegbeszélések szükség szerint a gyermekvédelmi felelős vezetésével Tevékenységek: Helyzetfeltárás - családi környezet (a szülők beleegyezésével) - a család életminősége, szociokulturális körülményei - a szülők kapcsolata az iskolával - a tanulók gyermekvédelmi helyzetének felmérése, a problémák megállapítása. Általános gyermekvédelmi feladatok az elsődleges megelőzés céljával - személyiség- és közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok - a gyermeki-tanulói jogok érvényesülése - a családi életre nevelés (osztályfőnöki órák, védőnő segítsége) - etikai nevelés - a szülők megnyerése, bevonása, családpedagógiai szemléletformálása: o tájékoztatás (szülői fórumokon, klubdélutánon) o ismeretterjesztés o pedagógiai-nevelési tanácsadás o iskolai közösségi élmények Az általános gyermekvédelmi feladatok eszközei, módszerei Az általános prevenciós programok beépítése tanórai vagy/és tanórán kívüli szervezeti formákba: o mentálhigiénés programok részeként kábítószer-ellenes program, ismeretterjesztés o bűnmegelőzéssel kapcsolatos célzott programok o önismereti, kommunikációs-konfliktuskezelési gyakorlatok o pályaválasztási tanácsadás Ezen módszerek alkalmazásánál igénybe vehető külső szervezetek, szakemberek:

27 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 27 o a rendőrség (bűnmegelőzés, kábítószer-ellenes program), a kerület drogprogramja, o az iskolapszichológus foglalkozásai, életvezetési ismeretek o iskolapszichológus, külső intézet. Speciális gyermekvédelmi feladatok - a gyermekvédelmi problémák tudatos kiszűrése, feltárása - az eltérő helyzetű és szükségletű gyermekek célzott, speciális kezelése, foglalkoztatása, fejlesztése - a szüleikkel speciális pedagógiai bánásmód alkalmazása, megnyerésük külső segítő intézmények, illetve szakemberek szolgáltatásainak, támogatásának igénybevételére - együttműködés külső segítő intézményekkel Speciális gyermekvédelmi feladatok eszközei, módszerei Minél több információ gyűjtése a gyerekekről, a környezetéről, a gyermek és családja közötti érzelmi kötődés-kapcsolat minőségéről (családlátogatás, kérdőívek, tesztek, megfigyelések különböző pedagógiai szituációkban). Okfeltárás: Hátrányos helyzet - anyagi ok - művelődési hátrányból eredő ok - egészségügyi ok Még nem veszélyezteti a gyermek személyiségfejlődését, de a hátrányok enyhítése a prevenció érdekében rendkívül fontos. Veszélyeztetettség - anyagi ok - halmozott hátrányok - deviáns, erkölcstelen családi környezet - a gyermek bántalmazása Már veszélyezteti, akadályozza a gyermek egészséges testi-lelki- -szellemi-erkölcsi fejlődését.

28 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 28 A módszerek sikeres alkalmazásának feltétele az előítélet-mentes, őszintén megértő nevelői attitűd: - a gyermek és a szülő közötti érzelmi kapcsolat erősítése (az iskolapszichológus bevonásával) - a család igyekezetének, kedvező változásainak elismerése - a tanulási nehézséggel, teljesítményzavarral küzdő tanuló felzárkóztatását segítő programba való bekapcsolódás, - külső segítő intézményekkel, szakemberekkel való kapcsolattartás: o Nevelési Tanácsadó o Gyermekjóléti Szolgálat o Gyermekvédelmi Munkaközösség (kerületi) o Vadaskert Alapítvány Nevelési Tanácsadó A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő program A tanulási kudarc hátterében többféle ok állhat. Az oki háttér feltérképezésében nagy segítséget jelent számunkra a következő intézményekkel való kapcsolattartás: Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, 1115 Budapest, Halmi út 26. Fővárosi 3. számú Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ, 1144 Budapest, Füredi park 6. Budapest X. kerület Kőbányai Nevelési Tanácsadó és Pedagógiai Szolgáltató Központ, 1108 Budapest, Sibrik Miklós u Fővárosi Önkormányzat Budai Gyermekkórház-Rendelőintézet, 1023 Budapest, Ali u.14. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Kékvirág Utcai Napköziotthonos Óvoda, 1107 Budapest, Kékvirág u. 5.

29 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 29 A gyermekek, tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedések, a tanulási esélyegyenlőség megvalósításnak elvei Minden tanköteles tanulónak törvényben biztosított joga, hogy számára megfelelő nevelésbenoktatásban részesüljön. Ennek érvényesítéséhez az iskolának (az iskolafenntartókkal, a családdal, a gondviselőkkel, szakmai és civil szervezetekkel együttműködve) a következő elvek szerint kell biztosítania a nevelő-oktató munka feltételeit: kulcskompetenciák megalapozása, megszilárdítása az 1-6. évfolyamon, folyamatos, egyénhez igazodó fejlesztés, a kulcskompetenciák bővítése az iskolázás további szakaszain; a tanuló tanulási nehézségeinek feltárása, problémái megoldásának segítése az iskolai nevelés-oktatás egész folyamatában és valamennyi területén; a tanulási esélyegyenlőség eredményes segítésének egyik alapvető feltétele a tanulók személyiségének megismerése, az ahhoz illeszkedő pedagógiai módszerek alkalmazása; a tanulók önmagukhoz és másokhoz viszonyított kiemelkedő teljesítményének, tehetségjegyeinek feltárása, fejlesztése a tanórákon, más iskolai foglalkozásokon, és e tevékenység támogatása az iskolán kívül; adaptív tanulásszervezési eljárások alkalmazása; egységes, differenciált és egyénre szabott tanulási követelmények, ellenőrzésiértékelési eljárások alkalmazása. Az esélyegyenlőség megvalósítása érdekében lehetőséget biztosítunk sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók integrált nevelésére-oktatására. A sajátos nevelési igényű tanulók nevelésének-oktatásának elvei A sajátos nevelési igényű tanulók esetében is a NAT-ban meghatározott egységes fejlesztési feladatokat kell alapul venni. Ennek során a tanulók lehetőségeihez, korlátaihoz és speciális igényeihez igazodva elsősorban a következő elvek szerint kell a munkát megszervezni:

30 Fekete István Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 30 a feladatok megvalósításához hosszabb idősávok, keretek megjelölése ott, ahol erre szükség van; szükség esetén sajátos, a fogyatékosságnak megfelelő tartalmak, követelmények kialakítása és teljesítése; az iskola segítő megkülönböztetéssel, differenciáltan, egyénileg is segítse a tanulókat, elsősorban az önmagukhoz mért fejlődésüket értékelve. A fogyatékosság egyes típusaival összefüggő feladatokról a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának tantervi irányelve ad eligazítást. A sajátos nevelési igényű tanulók nevelésének-oktatásának céljai: Az SNI tanulók többi tanulóval történő megfelelő együtt haladásának biztosítása, egyéni fejlesztési terv alapján. Az SNI tanulókban kialakult pszichés hátrányok, másodlagos tünetek kompenzálása, személyiség- és közösségfejlesztés Célunk fejleszteni az integráció valamennyi résztvevőjében (SNI tanulók, pedagógusok, befogadó osztály, szülők stb.) az elfogadást, az együttműködési- és alkalmazkodókészséget. Tevékenységek: (Komplex fejlesztési terv) 1. Amennyiben a tanulási kudarc hátterében organikus eredetű beszédfogyatékosság, és/vagy súlyos beszédészlelési és beszédmegértési zavar áll (BNO: F80.1-F81.9), a tanulók sajátos nevelési igényűek, a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakvéleményei alapján logopédiai osztályokba kerülnek, és itt biztosítjuk számukra a javasolt terápiás fejlesztést. Az intenzív terápiát alsó és felső tagozaton gyógypedagóguslogopédusok végzik. Emellett az alsó tagozaton minden logopédiai osztályban tanító kolléga rendelkezik (posztgraduális képzés) fejlesztő pedagógusi képesítéssel is. Így az

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai

Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai NEVELÉSI PROGRAM Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai Nevelő-oktató munkánk alapelveit kialakító értékek A pedagógiai program elkészítése

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM... Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2015 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

A nevelés-oktatás tervezése I.

A nevelés-oktatás tervezése I. A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév Osztályfőnöki munkaterv 2016/17-es tanév Osztályfőnök: 5.a Fódi Judit 5.b Dienes Gábor 6.a Fekete Nagy Marianna 6.b Orbán Noémi 6.c Brotschollné Szabó Valéria 7.a Lóczy Ágnes 7.b Lipovics Mónika 8.a Arnold

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

Speciális Tagozat Munkaközösségének. Éves Munkaterve 2015/2016

Speciális Tagozat Munkaközösségének. Éves Munkaterve 2015/2016 Speciális Tagozat Munkaközösségének Éves Munkaterve 2015/2016 Személyi feltételek a tanév kezdéskor: Tagozatunkon a nevelő-oktató munka összevont csoportokban folyik. Tanulóink nagy része enyhe értelmi

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2016 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2017/2018. tanév) Készítette:.. Horváth Judit tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2013/2014 tanév Készítette: Kaszáné Szászi Edit Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola Szent István Általános Tagiskolájának Gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse Nézz

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann különkiadás A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann Szeretettel várjuk a szülőket tájékoztató szülői értekezletre 2016. jan. 27 - én, szerdán 18 órakor,,

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

MUNKATERV. Börzsöny Általános Iskola Nagyoroszi 2014/15. tanév. Készítette: Kissné Unatényi Katalin. igazgató

MUNKATERV. Börzsöny Általános Iskola Nagyoroszi 2014/15. tanév. Készítette: Kissné Unatényi Katalin. igazgató MUNKATERV Börzsöny Általános Iskola Nagyoroszi 2014/15. tanév Készítette: Kissné Unatényi Katalin igazgató Bevezető gondolatok Nevelő-oktató munkánkat az iskola alapdokumentumai, valamint az azokban megnevezett

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Lucfalvi Általános Iskola 116002, 3129 Lucfalva Rákóczi út 36. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

1. A Pedagógiai Program módosulása a szöveges értékelés változása miatt

1. A Pedagógiai Program módosulása a szöveges értékelés változása miatt 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Pedagógiai Programjának módosítását a szöveges értékelés, a nem szakrendszerű oktatás és Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019. Szebeni Zsuzsa alsós szakmai munkaközösség -vezető Csomád, 2018. szeptember 15. Tagok: Balogh Edit Abonyi Tiborné Bujtás Adrienn Bonczné Orosz Ilona Juhászné Szeitz

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv-

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv- Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv- A felső tagozatos munkaközösség munkaterve a 2018/2019-es tanévre A munkaközösség tagjai Batári Géza Batáriné Dömötör Judit Fodorné Raffer Krisztina

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv

Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Céljaink a 2016/ tanévben A kulcskompetenciák fejlesztése Közösségformálás Egyéni képességek kibontakoztatása, esélyteremtés Tanulási motiváció erősítése Példamutatás

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév Készítette: Ignácz Krisztina munkaközösség-vezető 2013. szeptember 13. A munkaközösség tagjai: Felső tagozat: Baranyi Katalin Csomor Erika

Részletesebben

Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve

Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve Szerepi Kelemen János Általános Iskola Szerep Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve Egri Zsuzsanna munkaközösség-vezető A munkaközösség tagja: Osztályfőnökök: 5. osztály: Kucska Erika 6. osztály:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2010/2011. tanév 2 I. A 2010/2011. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása Pedagógiai

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 A gyermekekről rengeteget tanulhatsz. Például azt, hogy mennyire vagy türelmes! Franklin P. Jones Készítette: Hornyákné Tóth Szabó Mária gyvf. Halász Lászlóné

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat a rendelkezésére álló dokumentumok alapján az 1891. évben nem megállapítható

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA

SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA MUNKATERV Készítette: A SÁRI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA INTEGRÁCIÓS PEDAGÓGIAI RENDSZERÉNEK SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA Helyzetelemzés A Sári Gusztáv Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12.

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12. Tehetséggondozás Nádudvaron Településünkről Hajdú-Bihar megye 9460 lakossal rendelkező városa, akik még ma is szeretnek itt élni és szeretnék, ha gyermekeik is élnének Kövy Sándor Általános Iskola A település

Részletesebben

Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség. 2015/2016. tanév

Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség. 2015/2016. tanév Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség 2015/2016. tanév Az igazi mester nem az, aki az ideális útra tanít, hanem több utat is megmutat a tanítványának, míg az végül rátalál arra az egyre, amelyik

Részletesebben

1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások

1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások Belső ellenőrzés rendje 1. Az iskolai belső ellenőrzés feladatai: Az intézmény törvényes (a jogszabályokban, az iskola pedagógiai programjában, és egyéb belső szabályzataiban előírt) működésének biztosítása;

Részletesebben

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk

Részletesebben

SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8700 Marcali Hősök tere 3. Készítette: Jóváhagyta:

SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8700 Marcali Hősök tere 3. Készítette: Jóváhagyta: Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8700 Marcali Hősök tere 3. 2017-2018 SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE Jóváhagyta: Kerner Krisztina igazgató Készítette: Francsicsné Karl Mária munkaközösség-vezető

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út

Részletesebben

Alsós munkaközösség munkaterve

Alsós munkaközösség munkaterve Alsós munkaközösség munkaterve 2013-2014. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére

Részletesebben

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2014/2015-es tanév Zalaszentgrót, 2014. augusztus 28. Készítette: Kecskésné Szaksz mk. vezető A 2014/2015-es tanévben a munkaközösségnek 10 tagja van. Gelencsérné Tarpál

Részletesebben

A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV

A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A nevelőtestület összetétele, feladatai A nevelőtestület létszáma 14 fő, csoportok száma 13 Név Szak óraszám feladat Kurinszky László földrajz - népművelő munkaközösség-vezető,

Részletesebben

Gyakornoki Szabályzat. Bükkaranyosi Általános Iskola. Készítette: Váradi Józsefné ig.

Gyakornoki Szabályzat. Bükkaranyosi Általános Iskola. Készítette: Váradi Józsefné ig. Gyakornoki Szabályzat Bükkaranyosi Általános Iskola Készítette: Váradi Józsefné ig. Gyakornoki Szabályzat jogszabályi háttere A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9) 138/1992. évi

Részletesebben

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Elfogadta az Abigél Középiskola nevelőtestülete: Debrecen, 2013. szeptember 10. Bencze Rita

Részletesebben

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 A tevékenységi formák kialakításakor, megválasztásakor meghatározó a tanulók érdeklődése. A foglalkozások szervezését igényelheti

Részletesebben

Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév

Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév A 2017/2018. tanévben munkaközösségünk tagjai: Cseke Réka, Koszna Anita, Zipszer-Kiss Orsolya, Mészáros Zsuzsanna és. NEVELÉSI CÉLKITŰZÉSEINK -

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben