KENÉZ HEKA ETELKA A TERMÉSZET TITKAI

Átírás

1 KENÉZ HEKA ETELKA A TERMÉSZET TITKAI

2 KENÉZ HEKA ETELKA A TERMÉSZET TITKAI Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: Norma Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN:

3 Előszó Az idő gyorsan Elszáll tova, S az idő mégis Az örökké Valóságnak A titkos árnyéka. Ha szeretem A természetet S nem szennyezem Érzem a felelősséget Érzelmi ajándékot Kapok, s érzek, S a világ visszhangja Az amit belekiáltasz Legyen mélységes a tartalma A hiányosságot a Lelki tűz képes felolvasztani Ha a belső vágyódásod Az izzás önátadása... Megérzi ezt a természet A Föld, az ember szerető anyja. Szeretet szentséggel Teli a természet Ha beragyogja Az Úr a fényével! 3

4 4 Akiben él a mag A természet Iránt, benne Él az áhítat Akiben nem él Az kiszáradt. Látomás szerűn Tűnt föl az ég és Föld előtte Fény ölelésben Erdő-mező határán A hajnal pír és a Napnyugta közt Fekszik a titkos rejtek, Ha visszahúzódott. Valamely tájról az élet Azért, hogy titkolt módon Rejtse kincsét azoknak át, Akik őrzik a természet vagyonát.

5 A természet titkai Ha széttekintek Körös körül Mindenségben Minden kör Gömbölyű kör a világ, Gömbölyű, a koponyánk Gömbölyű a bolygók, Az agyad, a vérkeringésed, A csontjaid, a fa átmetszése, Az évszakok ciklusa, A ki-be légzésed és légútja, A csodálatos pók hálója, A halálnak tánca, S az Istennek körtánca, S a rezgő hangok mantrája Mely uralkodik a világban, Ami keletkezik, az elmúlik, Egybeolvad, S egyben kering, S a gömbölyű mag újra, A földbe hullik, S a végtelen idő A természet felett Gömbölyűn gondolkodik. 5

6 Tévelygés Mint erdőben Az eltévedt vad Benned bolyongok Benned keresem Óh az Istent! Élő erőként Hasson reád A vágyó lelkem Érzem bennem Az idő mohó Étkét, az idő Romba dönti Arcod szépségét Az öröklét szobrod Hiába rakom Összeroskad Egy, két századon Ó a lelkem temploma Az éterben a víz hangja Leng ide, s tova. Az Isten is hallja Az érzelmem Az Úr kegyéért Zsámolyára ráhajolna Mint pálma ága, Hogy megismerjem Benne a gyökerem Csendes mélységét Megközelítsem Elbújó suttogását Megértsem óhaját És megértsem, Hogy a szeretetét Miért is vágyom, S azt is, hogy A haldoklásom Nékem ne fájjon Azt is megérteném, Hogy az ember Sorsát Isten szívében Az idő veszi át. 6

7 Érzelem filozófiája A tiszta érzelem Erősebb az anyagnál A kitisztult fény A lélekben összeáll Szeretet hangok Fényrezgések A mély tudatomban Ömlenek Titokzatos álmokban Tűnődő Világomban Mágikus vágyak Álmodozón érintenek S égi harmóniát Tükröznek S mint magok Bennem életre kelnek S elérik bennem a méltóságot S betölti az anyagi világot. Fény A tudatom fénye Rá világít a Lét szépségére A tudat titkos Régiókban Rejtőzködik Olykor hosszan időzik S ha a fény a vonzásra Elővillan S a szépség Lenyomatot idéz Elő a lélek számára Két szív össze Dobbanása A tudatnak a sugara Reá talál A szökő fény A szeretet igaz boldogságára A felső fokú extázisra Az Isteni fény áldására. 7

8 Tavasz Mily szép is Az a pillanat, Amikor a Madarak Hírül hozzák A gyönyörű Tavaszt A fény föltámadását Világgá kürtölik Hogy fölmerülnek A sötétből A csillogó szép Álmok, hogy Varázst szőnek Lelkünkre A bokrokon, A virágok Felfogom Érzelmekkel A színeknek Bennem növekvő Vágyak álmát A fénycsillanását. 8

9 Nyár Az erdő szélén Felröppen A napsugár Olyan, mint egy Tűzmadár Az égbolt a Dunában Nézi magát Csodás a nyár Virág a bokron Billegve jár A szellő lanyha Fuvallatán Álomszép a zöldülő rét, Csak ne jönne Amott a felhő Melynek lelke Bosszús, sötét. S zuhogva esett A zöld fa lombok Álmodón mohón Itták be a vizet. Kisüt a nap öröm Újra a lenge A virágoknak. 9

10 Titkok Arra gondoltam Lehet hogy már Én a csillagzott Űrben laktam? S aztán a Tenger fenekében Éltem két gyöngyház Tenyérben. S most az időm Lehet hogy Fényévben mérem S a lelkem Mágikus kitisztult Kristály varázslat. Az égből érkezett Hogy menhelyet Keressen? Hódolóm te nálad! S elkellett jönnöm Hogy, itt a földön Építsem a fekete Márvány fejfámat Lassan a homokórám Lefolyik majd A napsugárból a végnap S lassan a csillagok kialszanak. 10

11 Édesanyám Anyám engem Tudom, hogy lát, Ha rá gondolok Szívemben dalt Zümmögnek a fák A Duna folyama lágy Csillog anyám szeme a szememben Olyan szép, olyan hű Csupa mosoly Csupa nyári derű Hallom amint hív Az édesapám, is néz reám. Csengve repül a mosoly ajkán És felém, s a vörösmarti Hegyes tájak, S mindent a szívem Dallama áthat Hangunk s lelkünk Mélysége találkoznak A hallgatásban Érik a szívzenéje Halkan, s peregnek A fák levele Orgonavirágnak Édes illata Benned rátalál lelkem Az otthonomra. 11

12 Nővérem Bennem él Mélyült szép Arcod Az esti csöndben Sietek feléd Óh oly sokszor Mennék s Bennem elmélyül Az árnyék Sokszor profilból Fiatalon néztelek Mily szép is voltál Lestem a képedet S te észre sem vetted Velünk mit tett az élet Fakóbb lett az enyém és A te képed Mögöttünk valakik Szívében űr marad majd A lelkemben égnek Köszöntő szavak Hogy elkésve még Utánad kiáltsak Behunyom szemem Hogy még olykor lássalak. 12

13 Apám Esténként a Gondolatokban Barangolok S az ablakomon Kihajolok Egészen a Csillagokig Köztük járok Ide-oda nézek S a kopogásodra Figyelek Óh apám Most is beleszólsz Az esti imámban, S minden Rebbenő szemnyitásra A világűr Tágul körülötted De ide ér hozzám Minden bölcsességed Hányszor nézem A holdsugarat S megszólal bennem Isten hangja Békés fehér Homlokod csillogását Az Úr simogatja. 13

14 Rab Isten rabjává Lettem olykor Én úgy hiszem Felsőfokú Hő fázis extázis Az úrban vetett Hitem érzelme Nem más, mint Igazi áldás S az igazságon túl Él a kegyelem Gyöngédség szeretet Az isten csillagai körében Legyek álló csillag, Mely erős alapokon áll A kósza csillag Ismeretlen pályán fut, jár S tévelyeg a semmiben, De a fénynek vonzáskörében Az isteni szerelem káprázata A csillagok lelki útját Mélyen állandósítja. Drágakövek Add át magad A tiszta érzelmeknek Így tökéletessé Teszed életedet S a lelkedben Kapsz tőle Drága köveket Osztozz meg az én Gondjaimmal S vedd el szenvedéseimet Az igazi szeretet A lelkünk célja Hogy mentesüljön Az élet nyomorúságától S, ha megtisztul Az úr költözik szívünkben Az igazi misztika Az istennel folytatott Rejtett élet S a tiszta szeretet Összeköti az embert És Istent. 14

15 Tévedések A gyűlölet és a szeretet Egymás mellett Élnek, s lelepleződnek Mindkét arc torzít A gyűlölet tévedései Keserűk Míg a szeretet tévedése Kellemesebbek És hamarabb felejtjük A szeretet szabadságot Ad másnak Ezt vallják sokan Kik? Azok, akik előnyben veszik A laza kapcsolatokat A kisajátító szeretet érzelem Sokkal erősebb láncszem, Tiszta magasabb, erősebb lángon ég Mint a csendes, langyos békés érzés A szeretet kisajátítás a legcivilizáltabb Formája a lelkem mélyén gyakorolva Az érzelméért, az ember küzd, mint Az oroszlán ne vegye tőlem Kölcsön senki az isteni lelki jogszabályt. 15

16 Merengés A hársfavirágok Parfüm illatban Az útszélen állnak Az illatuk Messzi elrepül Viszi a szellő Megtelik vele az űr Lelkemre újra Árny vetül Légvárat Raktam én Rája pedig A porszem is Súlyos rajta Kibomlott Emlékem száll Az ellágyuló Pillanatban Előttem áll, tárulnak Házak és utcák Gyermekkorból A kerti hóvirág Előttem felrepül Öröm, tisztaság Bennem bujkál, S a forgó szelek Majd a múltnak könnyeit Az arcomon szárogatják. 16

17 Szerelem Óh a hideg szabdalta Élet létfolyama Magányosság Kies telének Hófehér virága A szerelem Öleléseinek Hervadhatatlanságát Viszi a lélek A magasságban epedő Színaranykarokban A szerelemnek Nincsen teste Magamat Benned szeretve Kezünket érintve Melegség gyúl Szívünkben S hogyha drágám fázunk A suttogó szavak Ringatják ágyunk S egy másik bolygóra A vágytól Repül a szárnyunk. 17

18 Bolygó Mily jó volna, ha Egy másik bolygón A lelkünk Találkozna Ahol a napsugarak Fésülik a vihartól Tépett aranyszínű Hajad, s éji Kristálytavak tükrére Hajolva Isten szelíd arcát Látod fényes Glóriában. Itt oszladoznak A sötét fellegek Az út itt csak Fölfelé vezet Elszórva mindenhol A gyöngyszemek Arany és ezüst Falevelek peregnek Itt megállni Nem lehet Add a kezed. 18

19 Köd Hányszor kell Az életben átélni A teremtés kínjait Itt a földön Múlandó minden Csak réved Anyag ember Halomra hullik Minden eltéved Istenem tőlünk Eltávolodsz egyre Téged már el sem Ér a fénysebessége Kiáltok néked Nem hallod Szavaim égnek Tehozzád már Nyomra soha Sem lelnek Nézd mily szép Is a föld Hisz a tiéd szép Nem lehet több Ha arcodat előttem Elnyeli az ősköd. Glória Odakünn a Zúzmara fagy Fehér szirmokat A földre hullajt A jeges ablakok Virágszemet Nyitnak Kóborló fénylő Fenyőknek örülnek S emelkedettnek Hatnak a Megkopott szívek A gyertyák hatalma Szivárvány Az éjszakában S a szívünk, Lelkünk örül S glóriává Fényesül. 19

20 Ember Magára maradt Ember te Istennek fia Sok reménytelen Élet a földön Több ezer éves Kálvária Óh hány milliárdan Vannak azok Kik itt a földön sötét Csillagok A sötétség végig zúdul A kies tájon Reménytelen Századok sírnak Kétségbeesett Éjszakákon Emberek kik vagytok Dermedt csillagok Betöltitek az eget Istenhez felnyúló Kezek még Visszahullni se képesek. Avar Az avarban Fészkel a fájdalom A halál az Avarban él Minden lehullott Levelet, életet Az avarban Fújja a szél. Avarból lesznek A cifra Halálos szőnyegek. Ő szomorú Ünnepi mély Fehéren gőzölög az éj. S az avarból Kel ki a tél. Az avarban A természet Vérhullajtása lőn. S az avarból Lesz a szemfedőm. 20

21 Idill gesztenyevirág A nap fényét szomjasan a Virágok isszák S éneklik Az ősvirág Énekét A fák között A dús ligetben Gesztenyék Virágban Állnak épp S bódítóan Kék az ég Halk dalt Susognak A fellegek A fák között Sétáló emberek Elbódítóan szép kép A ligetben A virágos gesztenyék. A Nap Nem süt a nap Köd foltok imádkoznak Nem találja Őt a földi kör Fekete színű Lett a tükör Beburkolva A havas esőtől Az ég éjjelenként Már nem ragyog Elvesztek róla A csillagok Égben nyúló esdeklő Fölemelt karok Az Úrhoz Kegyelemért Imádkozzatok 21

22 Újévi ima Ima malom Felfűzve Lóg a falon A tükör körbe Vonva fenyő Koszorúval Köztük díszes Arany csillagokkal Krisztus A kereszten Angyal vele Szemben Egy képen díszes Fenyőfa Toboza él még Óh szobámnak Sarka micsoda Szentély Ágyam fölött Csillag körök Templomi áhítat S harangzúgások A szobában hallatszanak S tenyerem közt besüt A nap, s fejemben Szállnak sötét Szárnyú madarak S a fény halála Bennem meghasad. 22

23 Tél Mindig árnyékban Megyünk Terjengenek A fekete foltok Nőnek az Utcán a Hó csúcsok Egy háztető A hótól már Be is rogyott A ködben Nem látom A sápadt Templomtornyot A hazámban Kevesek, akik Vannak többen Inkább, akik Meghaltak S akik az úton mennek A holtakkal Elkeverednek És sok szív szenved S az úton csak mennek S arra gondolnak, Hogy vannak, S még sincsenek Jobb azoknak, kik Meg se születtek. 23

24 A Hold Velünk szemben Az égen Lassan az est jő S az est fája A földből kinő Már alig látod, Amint a sötét Anyag lombjai Kilombosodnak Az éjben csillag Lombjai titkon Harmatosodnak Föld ringató Éjszakában Titkos helyre Tűnt a nap S aztán jön fel A hold sugarával Bepermetezi A sötét tájat Fátylas rejtélyéből Írtak már sok Szent ködalakú Sápadt legendákat. Téli láz Téli láz Szívem ne fázz Kóborló Vadlúd csoport A csillagokra Örzőn vigyáz S itt, ott az Éjszakában Baglyok szeme Villog mint a Fáklyák lángja A tolluk fénylő Jégpáncélruha A zúzmarás fák Egymás mellett Árnyékuk Lesben állva, Jégbe dermedtek. Védik a tetszhalott Néma téli csendet. 24

25 Lovagom Ó remény nélkül Várok rád Szemem előtt Árnyékosak a fák Ősz van, Pirosak a levelek Az esti csöndben Majd átlibegek S várom az Árnyékból Kilépsz majd Az űrben felismered A lelkemet A bársony piros Szívemet S én akkor Eléd térdelek Nem idézlek Nem hívlak Ezernyi alakban Szerelmemben Hordozlak A szívben véget Nem érő vonulás Fények zenéje A lelkemen ül A hömpölygő sírás. 25

26 Szerelmem Nem jössz, hiába Is hívlak. Szívemben Hordalak Ezernyi ablak Tátong felém S mind vak S magam hordom A márványon Szerelmes szobrodat. Nézem az eget Micsoda látvány A gyászos égen Villan a szivárvány S egy csillagon Megpillantottalak Istenek szerelmes Könnyei minden csillag Reggel hamuban Fürdik a felkelő nap. Nélküled A szívem vak, Vissza már Nem hívlak A szívemről Vágok vérző ágakat, Néked szerelmem Koszorúnak. 26

27 Zene Szférák zenéje Fogadd magadban Elpattant Szívemet Óh szerelmem Nem hívlak Nem idézlek Magányban Zártam Örök létemet Vonul át rajtam Ezernyi alak Szívemben Hordalak Fekete gyászos Vonulás Földet rengető sírás, S a folyók is Szomorúan Megállnak S a fények Zenéje létemben Örökre elhallgatnak. Sírhalom Sírhalmok Közt gyertyafény A szélben inog S egy rég elfelejtett Rózsafüzér Ide-oda tántorog. S a felkelő Napsugárban Hív óh micsoda Füzéres szív És sír az Isten S a könnye csillog S nézem az égen Minden könnycsepp Egy csillag Isten könnye Fényhullás arcodon A csillagod Magamban hordom S a fekete Hajamon ő a legszebb Csillagom. 27

28 Csillagok Az én szívem, ha fáj Mily nagy a zaja Mindenki hallja Hallani még sem akarja Óh a csillagok Fény sikoltását Mindenki hallja A fájdalom Ultrahangja Repeszti szét Az Istennek Kék egét S fiai hullanak Jön a földrengés S meghasad Sok szív S már nem remélsz S a sugarak Új csillagot Szőnek S a képeik is Átrendeződnek S sötétzöld örvények A fények közt Csörögnek S jön a zsivaj, lárma Lávakő zuhan az ember Homlokára. 28

29 Hold Ha reád gondolok A csönd hallgat S egy percre Megáll a nap Újra elindul Csókolja a szép Vártornyokat S húzódva Elmenekül lassan Az alkonyat Szétterül S a gondolatom Téged a földdel együtt Megforgat S a csönd Tovább feszül S új merengő Gondolatokat szül S a nap lassan Lenyugvóra áll De a Hold képében Mindig visszajár Akár a gondolatom Mindig nálad hordom Lehetek én fájdalmakban Akár a Holdon. Az Úr A meg nem álmodott Álmok fájdalma Bennem nem csitul A világ középpontján Álmatlanul hánykolódik Most az Úr. Hallgatag a világ Az úrnak szeme Sem rebben Az élet alakulhatott Volna szebben, Ha a szíve Kegyesebb lenne Gyermekei Iránt a szeretetben, Óh a világ megrója hogy Irgalmatlan hozzánk az úr S megrója, hogy Minden szenvedésünknek Fájdalmunknak Ő a hordozója. 29

30 Az Atya Mindenki dolgozik A mának S minden lélek Önmagának Szalad, dolgozik Az ember Figyel, hallgatja Az úr szavát, S előtte térdepel Imádkozik Esdekel, s elmondja Hogy mennyire Szenved, azt is Elmondja, hogy Sajnálja, hogy Megszületett S a halotti csend Várja a feleletet Naponta kiáltana Bánat szüli egymást, S jön az ember megalázása S az újjá szülöttek Riadt kiáltozása S felelet helyett Jön az irgalmatlan Szeretet zokogása. Isten Ember a gyötrelmek Között naponta híddá Feszíti magát Isten és világ között Áldoz az Úrnak Az igazságnak Láthatatlan oltárán Naponta körbe Százszor megölve Cipeli a halhatatlanság Terhét mindenki Magának úgy az Emberek, mint a fatörzsek Izzadva a teher alatt Roskadoznak Görcsösödnek S a földön sűrűsödnek Mint a csillagok lelke S az időtlen rendje. 30

31 A szeretet angyala Te lidérces Álmokból Mosolyoddal Ébresztő angyal Hol vagy? Sugárzó arcod Aranyszínű Ragyogása Ahogy nézem Benned magamat, Lábamnál Forrásvíz fakad Szívemben Hordalak Veled a fény Hömpölyög Szememben A könnycsillogás Száműzött S megdermedek A kihűlő sírhalmok között. Halál A halálra dicső Pompa vár Tolvajként Díszíti magát Velem Árnyas lesz Szépségem Ajkamon Elnémul a szó Néki így Lesz jó Árnyak Szépsége Ráteszi Pecsétjét Az idődnek Végére Nincs a Földön Érdemem Kialszik Bennem a Szent hitem. 31

32 Érzelmi fellegek Sötét felhő A köpönyegem Keserű bajomban Gyöngyözik könnyem Törd át bennem a felleget A szerelem díszében Díszelgek, tévedésekben Ne tékozoljam kincseimet Áthatnak áhítatos szövegek Nékem szent a neved. Árny és érzelem Selyem párnák közt Látom árnyadat A szívem oltárára Virágot sző A Holdistennő Gyönyörűség Borul bánatomra A lelkem megduzzadt Folyama a medret ássa Szomjazom áhítatra Várnak engem Menekvő szigetek Mindenhol feléd sietek. 32

33 Érzelem Míg érzem Valaki a szívével Tudom itt járt Hallottam Léptei suhanását S magával vitte A szivárványt Szívemből Kiszökött a vér Már alig él Hogy visszatér Egyszer még Remegő figyelésem Nagyon fél Itt jár hisz Érzi a szív, Mint ahogy A madárfészek Is őrzi a madár Énekét Átment a szél A csúcson, a hegyen A nyomát ott is keresem Áldozat Áldozata vagyok az Úrnak Sírnak a jéghideg halottak Fél felkent Trónon sír a himnuszom Óh halottak kitüntetés A sírotokra süt a nap Ó tűzfényben Égő halottak Vérbe fagyva A földbe ásva, Rátok Isten arca Szemfedelet szőtt, Túlragyogjátok A múltat és a jövőt. 33

34 Duna Vízbe hajlott a fűzfa ág A lemenő nap alkonyán S ringanak a füzek A töltés oldalán Lent a Dunán Odahaza vannak Ők ma-holnap S holnap után Kérdem én ember Van nékem hazám? Szól a fűzfaág Ne félj sose Tágul a világ Kettős naprendszer Között ne félj Hazátlan ember A szomorú füzek Közt a fájdalom Ha felkel szívünkben Szilánkot hasít Vérünk alkonyán Itt lent a Dunán. Mosolyod Gyászoló égnek Sincs hozzám szava Te vagy ami világít Bennem a gyászoló Égnek egyetlen Csillaga. Az Isten könnyét Folyton magamban Hordom, hogy vársz Rám, tudom Maroknyi öröklét Ezernyi alakban Bennem mind a tiéd Találkozunk, tudom Könny ül, látom A mosolyodon. 34

35 Isten A gondolatom A halállal Sokszor flörtöl, Kérdem én, Ha lenne kitől Elszakadásom A földtől Csak nekem fáj? S az Istennek Is fáj talán? Hallottad? Sikoltanak A lélekből lett Csillagok A fájdalmas Ultrahangok S megrepeszti A kristályüveget S hullnak a pogány Isten előtt Földben az emberek S mielőtt a Szívük megreped A csillagokat kérdik Hát az Isten ki lehet? 35

36 Isten Néhány kóbor Álom szelíden Rám hajol Egy nyári Délutánon Semmi zaj, Semmi nem Reccsen Összenőttem A csenddel Beesteledik Tovább alszom Álmomban Imádkozom Valaki súgja Nézz fel A csillagok közt Alszik az Isten S nincs aki Megsimogatja Homlokát. Kérdem, hogy Aludjak hát Bennem érzem Fájdalmát, Kihunyt szemmel Nézem az éjszakát. 36

37 Vár A csönd hegyén Évezredek alatt Vigyázzák Ott fenn A békés nyugalmat A kőfalak S leszáll mélán Az alkonyat S az idő Tüzéből Gyöngyfüzér Szalad, kapaszkodik A hegy fokig A csönd feszül Percre megáll a nap Lent szétterül Az alkonyat S vigyázban Állnak ott fent A tornyok S úgy érzed A föld nem forog. A hold Fénysugarak Kötelén Leng a meredek Szakadék szelíd Selyem, szatén A kék ég A ringó tenger partján Olajfák Táncolnak Az égi hegyek Között lombosodnak Az ember a Holdat nézi S tovább kúsznak Fején a sugarak S az éj végtelenében Zuhannak S tenger habokból Fátyolt sző A szépséges Holdistennő. 37

38 38 Gesztenyefa álma Amikor megtel Csenddel az éjszaka A sötét kékes égen A Hold az Úr egymaga A gesztenye sorokban A fák árnyai közt Elfolyik a hold sugara S megfeszül újra, s újra A gesztenye csipkés héja S a vágyban lassan Tündöklő szívvel A gesztenye kipattan A titkos hold vonzalmában. Labirint Alvilági utak Labirint kemény falak Cseppkövek mélyen cseppennek Városok, s barlangok alatt Évezredek során Márványoszlopok épülnek Ugyan úgy nő a fájdalma A piros vérben úszó szívnek Kamráiban dobbannak A sok ezer mérhetetlen Dobbanó ütések. Soha lennem állnak végleg.

39 Sírhalmok Temetőben járok Selyem suhanással Zúgnak a lélekharangok Benne titkos fájdalom él Körül ölel benneteket, S az égről hangjában Néktek vigaszul mesél Az emberek átölelnek titeket S rajtatok sírnak, s a halmokon Színes virágok nyílnak S az eső elered és sír Boronál fésül, s a távoli domb Lassan a homlokodra ül S olykor ragyog a Márvány fejfátok, S mint tükör tavas Álom büszkén álltok S mint madár A szellemetek, lelketek Az anyaföldből elszáll S odafenn jobban Fénylenek a csillagok Mondjatok imát lélekharangok 39

40 Hazafelé Képek gyülekeznek, Amint hazafelé sietek A szemfényében Sorra életre kelnek Az utat járom s őket S viszem magammal A hónom alatt, Mint meleg kenyeret Amint az utcákat járom Szavaim reszketnek Ringanak, félnek, S mint vándor Madár haza térnek! Mert fészket raktak a légben A gondolatom gyökerében Rátaláltam a kezdő útra Az életben rábillenő Gyújtópontra. Honvágy Ha az ember A világban otthon van S minden a helyén van. A gyertya az asztalon égve A kenyér anyám kezébe A széles fa válla átölelve Ráborul az éjben a házra Kéklő a hegyeknek alja Aranysárga a gabona, Akkor az ég békésen ring A karjaidban. 40

41 Gyermekkori álmok Gyermekkori Nyomok maradtak Meg bennem Újra többször átélem Álmodozom: Sétáltam ifjún Nap, mint nap a kertben A virágzó almafák Énekére elbújva lestem, S néztek a szőlők egymásra Fekete, rózsaszín és Szelíd sárga színekben Esténként lestem a holdat Az ablakomban S vágytam hogy sugarai Arcomat megsimogatja S úgy sejtettem Mintha a rózsabokrok Közé belehullna Körülöttem fényszőnyegek Beszőtték az egész földet S mégis farkas vakon Vártam az égi üzenetet, A bőröm alatt is megelevenednek Azok az álló csillagképek. 41

42 Tenger Tengerek kék színe A napban fénylik S a lelkükben Az égkékje virágzik S mégis révülten Remény nélkül állva Mint a vak ember Tépte virága Úgy már a földön A kezünk állandó Munkában élnek. Ez kell az ember Legbensőbb Szükségletének Ez a legbensőbb lénye Az emberi tűznek. Szirtek Fenn a szila szirteken Az unatkozó napnak Fénye nézi magát A tenger kék vízében A hullámok csobbannak Sétálok elmerengve S átmegyek a szigetekre S közben a felhők Fejem fölött sorakoznak S a tenyeremben lassan Elvirágzik a nap S a lelkemben Viszek haza Távoli napbarnított Virágcsokrokat 42

43 Nap kövek titkos üzenete Hiszed vagy nem hiszed Ami a legkönnyebb Az a legnehezebb Gondolatomban, s a szememben Derengő időkor üzenete A Stonehenge Megfejthetetlenül Felfele az égben néznek Ha nem mástól A csillagos éjszakáktól A bölcs kövek Imák megfejtést remélnek Messze nyúló dombokon Tengeri örvény hullámokon Ezredeken át ember madár A fényes nap Ki örökké arra halad Tekintetük a köveken Nap, mint nap megakad S mégis a földön Előttük egy rejtély marad! 43

44 Duna-parti látomás November lett bennem S az ég sötétje alatt A fákat elmerengve nézem Mint pőre koldusokat, sovány Karjaikat nyújtják Az ég felé, s a nevüket kiáltják Úszik a sovány testük a vízen A felhő füzérei közt idelent Ők a mártír szentek novemberben S a fa a vízben mossa a lábát S lesik egymás tükörmását S figyelik Isten Kegyelmi szavát 44

45 Mexikó city Mexikó városa Isten teveled Nézem a partról A Yucatan félszigeted! Piramisaid merednek Felém, s a szikla hegyek Szememben ott maradt A gyönyörű képkereted Magaslatodon él Tiszta levegő szabadsága Rózsás dombjaid A szennytől elzárva Minden ház egy nyitott zárda Emlékeztet egy kis várra Felhőkarcolóid Csodálják, a bárány fellegek A legmagasabb tornyod Megörökítette képemet Az úszó gyönyörű kertek látványa S a lagúnák köztársasága A vízen élő úszó történelem Indiánok virágai Úsznak a zöld színű vízen A csodás zene és a dallama A víznek élő emlékű legendája S nap, mint nap ide száll, Felcsillan a gondolatom világába. 45

46 Tenger Mandulafenyő illata Átcsapott reám A tenger parti utcán S csobban a víz kéjjel S a gyöngykagylója Mélyen bennem énekel S a hullámverés Belém emléket vés, S a hold korongja Besüt az ágyamra S néz velem szemben Csillogását A tengeri éjben Belém temetem S a sirályok Sikoltó násza Bele fájdul A ketyegő óra Járásába S mágikus Ködbe borul A világnak Titkos éjszakája S az évek szabadnak Múlnak lábakon Járva a ketyegő Óra fordulatába. 46

47 Ős derengés A köd a tengerre ereszkedik A hold elvegyülve benne rejlik Összevegyülve a lég a csenddel Felcsörren a halotti lepel Víz a hullám hátán Merevedik a titkok álmán, Kő körök köre, Ezredekben súrlódik S egy napon széthullik Az állatvilág élet Meghal és éled Viszik hozzák az évezredek Ősi jeleiket Mi marad belőled meg Leheletnyi ember, Te árva! Beléd gyúrva örökre A napnak fényes Sárga agyagtáblája Te vagy a földi tükör mása? 47

48 Tavasz a tengeren Rabold el Egy kora tavaszi Zöld erődből A lila kinyílt ibolyákat Fond friss koszorúban Mint szép hölgy Füzéres fekete haját Vidd ki a tengerpartra S vesd a hullámaiban S lassan feloldódnak A színei a víz tükrében S az égen A fejed fölött szépen A bárányfelhők Koszorúznak S a szétszórt Ibolya színében Nyugalmas Sétára indulnak. Puszták A pusztaságot járva A fények átszűrődnek A fiatal fák vállára Közelben nincsenek Sehol sem házsorok Összedőltek rég Öregek voltak és vakok! Madáretető sem hallja, Mert nincs Ki is hallja a te kiáltásod Idegenül lengenek A régi álmok Igazán itt a pusztába Alig vannak nyomok Ki is kiáltana vissza reád Csak a fehér csillagok! 48

49 Cseresznyefa A cseresznyefák A nap tűzében égnek A bölcsőben ringó Gyermekek kezei Pirosak-szépek S álmodnak alusznak S a semmi után nyúlnak, S a kicsik mindig enni vágynak A fekete madarak is éhesek Csőrükben a cseresznyék véreznek A légben a lombokon át A napsugarában úgy érzed Elvéreznek a cseresznyefák. 49

50 Hortenzia Óh ti sápadt hortenziák Az ablakból nézek ki reád Feljövő, fekete felhőt A fény töri szét A hatalmak árnyát, ó nagy ég Megérint a hűvösség A lelkem sápadt sötét S hangtalanul A szememre hull A gondolat, majd lassan tovamozdul Óh képzelet a titkos hajtások Éjszakái fényt rejtenek S reá eszmélek Hogy a sápadt hortenzia nyílása Az égi bokrának hasonmása S bennem rejlik a halál sápadtsága 50

51 Az ablakból Az ablakból Nézem a tengernek Szeszélyes játékát Pille kékek a spaletták Az ablakon, s a házfalon A napsugarak fénylenek S a lelkemben az ürességek Égési sebekké égnek Lehet, hogy még behegednek? Kezemben vékony Gyertya kötegét tartom Világít a feszület Az utcasarkon S az akác édes illata hull S a mámor leszáll Csillapíthatatlanul. Emlékezés köve Az emlékezés fátyla S füstölgő aranya Mindenütt ott lakozik A méla búság világa S a visszatükröző komorság Megcsalni készül bennünket De készül a ragyogás Áttörni a sötét tükrön A boldog bizakodás Hogy szeressünk éljünk Szomorkás esőben is Reméljünk, hogy a lelkünket Az eső árnyéka Másnapra kivirágoztatja! 51

52 A természet Ó te éjszakai ég Színesen borított sötétség. A nap tüze valahol Más bolygón ég Az újra kitöréséig Az ég elfolyó kék jég Lélegző hűvös messzeség A csillagok koronáján Színes árnyak csillognak Bennem nincs Helye a sötétségnek Nincs kezdete, S nincs vége a fénynek Minden áradás, s apadás Alvás, s ébredés Megvakulna A szemem fénye Ha csak nappal lenne Ha nem lenne sose álom Ennyi napfény Közepette ezen a világon. A lemenő nap A lemenő nap izzik, ég Ki akarja ontani Az utolsó csepp vérét A sivatagban nincs Sehol sem egy ki ház S ég a nap, a láz Vajon holnap Sütni fog újra Cipruson a nap Opheus napja Lesz-e Thébának Fénye a sivatagba A tenger vize is A napra vágyva Az est vöröslő Mámorába A nap sugára lesz Az ő reggeli imája! 52

53 Napfény A magányt sokan Nem szeretik Az értéktelen időt Értékessé teszik Mint ahogy egy darabka papírt Tesz az izgatott toll Melyre érzelmeket Ír, ró, és dalol A magány Csodálatra méltó Olyan, mint a szerelem, kábító. S néha a magány, amint Különös módon virágzik, Mint meleg Ajkak suttogása S vadul magát Az érzelemben ássa S felszökik a fényes égben, Mint testek a boldog ölelésben. Őszi táj Ősz lett, S leszállt a köd Az andalgó Avar fölött Az ökörnyál uszálya Titkos utakat Sző a fákra Egymást Ölelő fátyla Kapaszkodik A kopár ágban Tekergő áramán A köd esője Halk zenét szitál S a lapuló csendre Az alkony lassan leszáll. 53

54 Sirályok Figyelem a sirályok raját A folyón lefelé Ellepik a víz kanyarulatát Csillogva tündökölnek a légben S boldogan fürdenek A mély vízesésben A szárny koronái Csapdosnak körbe S elsietnek a gabonaföldekre Tanyák fölött lebegve Ég, lángol a nap Minden már fénylik Ég színe is világosabb S a sirályok ünneplik Az elemek csalóka nászát Repülnek a tüzes légben Magvakat élvezik A földben s kivirágzanak Szomjuk vágyaikban A folyó vízesésében A csendélet Mi is a csend Az, ami halálunk Után itt marad, Belőlünk bezártan Csöndben emlékünk Elnémultan hallgat S a csönd bezárt elnémulása Benne tartós intő jelet ád Jobban, mint bármi más, Ami még belőled Megmaradt az ég alatt. 54

55 Zászló Szerettem volna A versemnek Lángja lenni Szerettem volna Része lenni a mának Vagy bár része Lenni a lángnak Árnyéka voltam És vagyok e világnak Korom számtalan Művészi ága A gyűlölet árnyék világa Korom a tehetetlenség Káros árnyéka Szerettem volna lenni A koromnak zászlója Zászlója a hazámnak Zászlója a megvetett Gyűlöletnek Irigységnek zsarnokságnak Vagy bár zászló darabkája Lenni a vérben fojtott Forradolom árnyékának. 55

56 Virradat Az orgona Bokrok álmai Belemélyülnek Az álom sötétjében A pirkadat fénye Leszáll az éjre Belekap a reggeli szél Az álmos fákban S a szeszélye A táncát járja A hajnal sugárban Az ég parancsa Kelj fel szép föld S éltesd a fényt De a természet újra Az álomba bújna S várja a lanyha estet A forróságtól szenved Keblén a parázs, Szikra fénye S hűti a szél üdesége S a nap ellobban Leszáll az alkony, az éj A lassú léptén, s ül A párolgó balzsama fényén. 56

57 A Hold krónikája A Hold nő folyton Süppedő árnya Átlát az asszonyon Titkait megvilágítja Testében rejlik A földnek ős kora Az égi óceánból Átáradt halak Titkos világából A testének magzata A tengernek sós Vizében él S majd a petesejtje elvetél S a földnek ős kora Lesz a szépséges asszony Sejtjének elvetett Mocsaras teste a hona S nő a testében A moccanó gyermek Sír a világtalan Szerelem véréből lett S él a szegény hontalan Óh gyermek te vagy szülöttje A kék égé, a halálé S az ős öreg tengereké! 57

58 Apokaliptikus gondolat Ó az amire te szívem vágysz Őszinteség, igazság Védelmet kapni fentről Mert a földi hatalmak Erőszaka megöl, Az utaim mentén lótusz Virágok nyíljanak A szépsége fejezze ki Szívemben a tiszta vágyat Az átvészelés Nehézségek sorát S a lelkekből űzze el A gonoszság virulását A földi csalódások Kapcsolat sorát Döntsenek az égi ítéletek S nyújtsanak védelmet A tiszta szívnek S a bölcsesség igazság Győzze le az ellenséget Nyugodjanak meg A tanácstalan lelkek A hatalomra törő Kapzsi emberek S a gyarapodó álszentek A sorstól bűnhődjenek. 58

59 Ősz A szerelemnek Végtelen az energiája, Forrása Felcsap a szerelemtől Az erő lángja Felcsap a tűz palánkra Képes vagy tőle A várfalat ledönteni Szerelmeddel a világot Darabokra törni A szerelem szelleme égi, Amely a szívet, s lelket Ismeretlen energiával, Erővel feltölti Ahogyan a szerelem Bennünk megszületik Erő jön vele s szembesít És a szerelem multával Ha a lángja már megszűnik Ez a fajta erő is eltűnik. Ősz Mily szomorú Az őszi hűvös ég Elveszítette a fényét A levelek elhagyatva Hullnak a sárba szét A köd fátyla alatt Áll a kopár fa Az őszi elmúlásba A sötétség fölcseréli A fatörzseket is árnyékra Uralkodik a sötét hatalma Nem látszik Az embernek Teste se arca Csak a szemek Nőnek a sötétbe nagyra S az ősznek borzongása S a szívnek némasága Gyötrődik magányába S a gyötrelem árnyéka Rávetíti magát Minden arcra. 59