3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE"

Átírás

1 AZ ELŐZŐ MEGVALÓSÍTÁSI IDŐSZAKBAN KÉSZÜLT PROJEKTLISTA 3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE Készítette: Keserű Valéria

2 AZ ELŐZŐ MEGVALÓSÍTÁSI IDŐSZAKBAN KÉSZÜLT PROJEKTLISTA 3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE A Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás január 1-től működik hivatalosan. A kistérség Kaposvártól déli irányban terül el a Belső-Somogyi Dombság, a Homokhát és a Dél-Zselic határvidékén. A csodálatos természeti adottságokkal rendelkező térség kifejezetten vidékies, aprófalvas jellegű. A somogyiak büszkék népi hagyományaikra, kézműves kincseikre, de ma már egyre kevesebben ismerik és értékelik, még kevesebben ápolják a magyar kultúra alapjait nyújtó népi hagyományok, dallamkincsek, népművészeti motívumok világát. Kiemelt célunknak tekintjük, hogy egy Vándorkiállítás keretében eljuttassuk egyik településről a másikra a szomszéd, vagy távolabbi települések népművészeti csoportjainak, alkotóinak munkásságát, megismertetve ezáltal a kistérség identitását megalapozó hagyományokkal az itt élő lakosságot. Szeretnénk elérni, hogy az emberek a szűk kis településükön túlról is szerezzenek ismereteket, esetleg a közeli, kortárs kultúraközvetítők, alkotók műveinek megismerése által nyerjenek betekintést képzőművészeink értékvilágába. Mindannyian, akik a kistérség kulturális állapotaiban változást kívánunk elérni, hozzá szeretnénk járulni az esélyegyenlőséghez kulturális szempontból is, megszólítva a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkit, aki egy kicsit is nyitott még a világ dolgaira. Terveink szerint a legfiatalabbak számára egy Kistérségi Alkotótábort szervezünk, ahol a tehetséges gyermekeket karolnánk fel a kistérségben tevékenykedő alkotók közreműködése által. A gyermekek ebben az életkorban talán a legfogékonyabbak minden új dologra, így nem titkolt célunk, hogy megismertessük velük a kultúra egy-egy szegmensét, mely a jövőben hozzájárulhat személyiségük fejlődéséhez, s kultúra párti felnőtté válhatnak. Egy Kistérségi Nap megrendezését is szeretnénk megvalósítani, melynek keretében a kistérség minden települése bemutatkozási lehetőséget kapna. Szívesen látnánk a hagyományőrző csoportokat, illetőleg bármilyen kulturális célú új kezdeményezést is, mely esetlegesen az újdonság erejével hatna. 2

3 Vándorkiállítás lebonyolítása a kistérségben A programsorozat célja: A kistérségben alkotók műveinek megismertetése céljából, szeretnénk egy vándorkiállítást szervezni, mely által mindenki megismerhetné az itt élő és alkotó művészeket és munkáikat. A programsorozat elősegíti a kistérségi értékek feltárását az itt élő emberek számára. Fejleszti vizuális kultúrájukat, kiváló közösségi program alakítható ki a kiállítás megnyitók alkalmából. A programsorozat célközönsége: A kiállításokkal szeretnénk megcélozni a kistérségben élő fiatalságot, elsősorban az iskolák bevonásával, valamint a felnőtt lakosságot is. Várható látogatói létszám: összesen. Elsősorban az iskolák bevonásának köszönhetően, kb fő látogatóra számítunk Közreműködők száma: A programsorozatban terveink szerint 10 szakember vesz részt, akiket a befogadó települések delegálnak, hiszen így biztosítható legjobban, hogy a helyi igények, lehetőségek függvényében legyen megszervezve az adott kiállítás. A programsorozatban részt vevő települések száma: A vándorkiállítást a kistérség 10 településére szeretnénk eljuttatni, minden településen 1 hétig lenne megtekinthető a kiállítás. A kiállítási anyag szállítását a befogadó települések önkormányzatuk, illetve a helyi vállalkozók segítségével oldják meg (pl. falubusz). 3

4 A kiállítási anyagot a következő időszakokban, illetve sorrendben szeretnénk eljuttatni a településekre: 1. Kadarkút id. Kapoli Antal Művelődési Ház szeptember 1. hete 2. Hencse Faluház szeptember 2. hete 3. Hedrehely Művelődési Ház szeptember 3. hete 4. Bárdudvarnok Üvegművészeti Alkotótelep szeptember 4. hete 5. Szenna Művelődési Ház október 1. hete 6. Kaposszerdahely Közösségi Ház október 2. hete 7. Kaposmérő Faluház október 3. hete 8. Kaposfő Művelődési Ház október 4. hete 9. Kiskorpád Művelődési Ház november 1. hete 10. Nagybajom Művelődési Ház november 2. hete Az egyes településeken az alábbi személyek lesznek a kapcsolattartók: Kadarkút: Hencse: Hedrehely: Bárdudvarnok: Szenna: Kaposszerdahely: Kaposmérő: Kaposfő: Kiskorpád: Nagybajom: Keserű Valéria (id. Kapoli Antal Művelődési Ház vezetője) Szíjártó Jácint (Teleház vezetője) Bőhm Kinga (Hedrehelyi Kulturális Egyesület elnöke) Andor István (Térségi Együttműködés Társaságának elnöke) Obornik Anna (Sportcsarnok vezetője) Mester József (Kaposszerdahelyért Egyesület elnöke) Pappné Bárány Éva (Fodor András Könyvtár vezetője) Vargáné Maurer Anett (Művelődési Ház vezetője) Epstein Tímea (Kiskorpádi Községi Könyvtár vezetője) Rázsits Veronika (Gyergyai Albert Városi és Iskolai Könyvtár vezetője) A kiállítási anyag kiválasztása: A vándorkiállítás anyagát a kistérség alkotóinak munkáiból választjuk ki. Elképzelhetőnek tartjuk azt is, hogy több alkotó munkájából egy vegyes kiállítást szervezünk. 4

5 Kistérségi Alkotótábor lebonyolítása A programsorozat célja: Szeretnénk felkarolni a kistérségben élő tehetséges gyermekeket, a kistérségben élő és tevékenykedő alkotók közreműködésével. Nem titkolt célunk, hogy az ebben az életkorban minden új dologra nyitottabb gyerekekkel megismertessük hagyományainkat, a magyar kultúra egy-egy szeletét. A programsorozat helyszíne: A programok helyszínéül a kadarkúti id. Kapoli Antal Művelődési Ház, illetve a hozzá tartozó Szabadidőpark szolgál. A rendezvény célközönsége: A rendezvénnyel elsősorban a éves fiatal korosztályt szeretnénk megcélozni, de szívesen látjuk a családokat, érdeklődőket is. Várható látogatói létszám: Mivel egy tábor jellegű programról van szó, a fogadóképesség valamilyen szinten korlátozott, mivel a gyermekek felügyeletét is meg kell oldani. Megközelítőleg gyermek fogadását tervezzük. Amennyiben családok látogatnak ide, természetesen szívesen látjuk őket. Közreműködők száma: A programsorozatra terveink szerint 5 kistérségi alkotót hívunk meg, akik egy-egy napig foglalkoznak a gyermekekkel. 5

6 A tervezett programok napi bontásban: július 11. (hétfő) Borbás Zoltán bárdudvarnoki fafaragó népművész foglalkozásai július 12. (kedd) Poletár Izabella csökölyi keramikus foglalkozásai július 13. (szerda) Lancsár Etelka kaposszerdahelyi textilművész, ruhakészítő foglalkozásai július 14. (csütörtök) Valkó Andrea nagybajomi gyöngyfűző foglalkozásai július 15. (péntek) Karácsony Tamásné szennai népzenész, zenetanár foglalkozásai. A Kistérségi Alkotótábor lebonyolításában aktívan részt vesznek az id. Kapoli Antal Művelődési Ház munkatársai is (3 fő), akik felelnek a gyermekek felügyeletéért, illetve részt vesznek a foglalkozásokon is. A gyermekeknek kísérőprogramokat biztosítanak, mint például: Közösségfejlesztő játékok Sport programok Filmvetítések A település bemutatása (pl. látogatás a helyi Szabadkai Arborétumba) 6

7 Kistérségi Nap lebonyolítása A rendezvény célja: A Kistérségi Nap keretében szeretnénk bemutatkozási lehetőséget nyújtani a kistérség településeinek. Szívesen látjuk minden település hagyományőrző csoportjait, de akár a fiatalabb generáció képviselőit is, akik valamilyen kulturális tevékenységet folytatnak. A rendezvény célözönsége: A rendezvényen szívesen látunk minden a kultúra iránt érdeklődő embert, a legkisebbektől a legidősebbekig. Szeretnénk megcélozni a kistérség minden településének lakóit, azáltal hogy elkísérik csoportjaikat, fellépőiket. A rendezvény helyszíne, tervezett időpontja: Helyszín: id. Kapoli Antal Művelődési Ház, Kadarkút Szabadtéri színpad, rossz idő esetén a Művelődési Ház nagyterme. Tervezett időpont: augusztus 20. (szombat) Várható látogatói létszám: A rendezvényre minden településéről várunk látogatókat, a helyiekkel együtt kb főre számítunk. Közreműködők száma: A rendezvény szervezésében, lebonyolításában az id. Kapoli Antal Művelődési Ház munkatársai (3 fő), valamint Kadarkút Város Önkormányzatának technikai munkatársai vesznek részt (kb fő). 7

8 A rendezvényen részt vevő települések száma: A rendezvényre a kistérség mind a 23 települését meg szeretnénk hívni, s reményeink szerint minden településről érkeznek is csoportok, fellépők. A rendezvény keretében szeretnénk olyan kísérőprogramokat is biztosítani, melyek minden ide látogató vendég igényeit kielégítik: Főzőverseny Ki tud többet a másikról? településismereti vetélkedő Népi játszóház a gyerekeknek Táncház 8

Katalin 2014.05. hó kéthetente 2014.05. hó kéthetente szombaton 2014.05. hó hetente. Baba-Mama Klub Szenna Ifjúsági Pont Farkas Gergely

Katalin 2014.05. hó kéthetente 2014.05. hó kéthetente szombaton 2014.05. hó hetente. Baba-Mama Klub Szenna Ifjúsági Pont Farkas Gergely Időpont Esemény Helyszín Felelős Receptklub Kaposfő Ifjúsági Pont Magyar Anita Renáta Kompetenciafejlesztés Szenna Ifjúsági Pont Farkas Gergely Iskolai felzárkóztatás Nagybajom Ifjúsági Pont Kézműves foglalkozás

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Célterület adatlap. Rendezvény szervezése, lebonyolítása, kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzése, marketing.

Célterület adatlap. Rendezvény szervezése, lebonyolítása, kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzése, marketing. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 003 798 Helyi Akciócsoport: Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Rendezvény, rendezvénysorozatok szervezése

Részletesebben

Időpont Esemény Helyszín Felelős 2014.04. hónapban minden nap

Időpont Esemény Helyszín Felelős 2014.04. hónapban minden nap Időpont Esemény Helyszín Felelős minden nap Iskolai felzárkóztatás Elsősegély nyújtási alapismeretek két két szombaton szerdánként három alkalommal, kedd, szerda, csütörtök péntek délután szerdánként 10:00

Részletesebben

Időpont Esemény Helyszín Felelős 2014.02.hónap minden kedd, szerda, csütörtök. 2014.02.hónap Pszichológiai tanácsadás Kaposfő Ifjúsági Pont

Időpont Esemény Helyszín Felelős 2014.02.hónap minden kedd, szerda, csütörtök. 2014.02.hónap Pszichológiai tanácsadás Kaposfő Ifjúsági Pont Időpont Esemény Helyszín Felelős minden kedd, szerda, csütörtök Tanoda- Kézműves, Pályaorientáció, Tanulás technikai tréning Szenna Ifjúsági Farkas Gergely Pszichológiai tanácsadás Kaposfő Ifjúsági két

Részletesebben

Időpont Esemény Helyszín Felelős hónap minden napján. Magyar Anita Renáta hónap minden napján

Időpont Esemény Helyszín Felelős hónap minden napján. Magyar Anita Renáta hónap minden napján Időpont Esemény Helyszín Felelős minden napján Iskolai felzárkóztatás minden napján Iskolai felzárkóztatás Elsősegély nyújtási alapismeretek Kompetencia fejlesztés Szenna Ifjúsági ban kéthetente Baba-mama

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09.

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09. CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) 2011. June 09. Az OSI támogatásával megvalósuló idei fesztiválunk alapvetõ célkitûzése a roma kultúra minél szélesebb körû megismertetése,

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1. XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)

Részletesebben

Somogy megye. Kaposvári járás

Somogy megye. Kaposvári járás Somogy megye Kaposvári járás - - Tartalom: I. Általános adatok... oldal II. Gazdasági alapadatok - Liberális-kapitalista gazdaság.. oldal Az EU csatlakozási népszavazás adatai és következménye III. A hatalomgyakorlás

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

Rendőrkapitányság Kaposvár KMB Alosztály. telefonszám cím. KMB iroda címe. fogadóóra helye fogadóóra ideje működési körzet

Rendőrkapitányság Kaposvár KMB Alosztály. telefonszám  cím. KMB iroda címe. fogadóóra helye fogadóóra ideje működési körzet Alosztály Rákóczi Balázs c.r.tzls 06-20/449-5976 rakoczib Nagy Krisztián c.r.tzls 06-20/449-5976 nagyk Kiss Zsombor János r.ftörm 06-20/449-5976 kisszs Fenyvesi Péter r. törm. 06-20/449-5976 fenyvesip

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2383-2/2011. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5.

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5. KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2015. szeptember 4-5. www.nemzetisegitalalkozo.eu élkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai

Részletesebben

A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2011.

A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2011. A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2011. Készítette: Keserű Valéria A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL 2011/1. ÜLÉSE NAGYBAJOM 2011. JANUÁR

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/1999. (VII.1.) számú. R e n d e l e t e

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/1999. (VII.1.) számú. R e n d e l e t e Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.1.) számú R e n d e l e t e A helyi közművelődésről. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3.

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. 2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 8.. SZÁM www..ttmamk..hu A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN Hungarikumszeminárium (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. oldal) Berekai Éva

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

DDH Nonprofit Kft. érvényes LAKOSSÁGI DÍJAI a háztartási vegyes hulladékokra vonatkozóan

DDH Nonprofit Kft. érvényes LAKOSSÁGI DÍJAI a háztartási vegyes hulladékokra vonatkozóan díj Ág 120 0 204 204 55 258 Ág 60 0 177 177 48 225 Ág többlethulladék zsák 281 281 76 357 Almáskeresztúr 120 0 274 274 74 348 Almáskeresztúr 60 0 238 238 64 303 Almáskeresztúr többlethulladék zsák 300

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: 6 06 70/59-323-59 XVI. évfolyam - 1. szám 2015. Január január 28. (szerda) 16:00 Derekegyház régen és ma Előadás és kisfilm vetítése Derekegyház

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat közművelődési feladatairól *

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat közművelődési feladatairól * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről,

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOKRÓL

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOKRÓL BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOKRÓL Balatonföldvár Város Képviselő-testülete az 1997. évi CXL.

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2007.

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2007. Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2007. Nyíregyháza, 2008 Molnár Ibolya elnök TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Rendelet hatálya kiterjed Tápiószecső nagyközség közigazgatási

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai Hagyományőrző Népi Együttes Művészeti vezető: Széphalmi Zoltán Váci Mihály Művelődési Ház (október 30-ig az Innovációs Centrumban) szerda 19.00-21.00 Népdalkör Vezeti: Kovács László népzenész kedd 17.00-19.00

Részletesebben

A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2009/2010.

A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2009/2010. A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2009/2010. Készítette: Keserű Valéria A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL 2009/1. ÜLÉSE KADARKÚT 2009. NOVEMBER

Részletesebben

2010. december 10 23.

2010. december 10 23. 2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal - a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Elnökségi értekezlet. Hírek

Elnökségi értekezlet. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A májusi értekezlet témái: A NESZ és Tagszervezetek belföldi- és külföldi kapcsolatrendszerének

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. február. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. február. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ által fenntartott iskolák igazgatói állásainak kiírása - Magyarországi Német Pedagógiai Intézet igazgatói állásának kiírása 2. PARTNERINTÉZMÉNYEK

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu FÔUTCA LIPÓT NAPOK 2009. november 12 15. Programfüzet Erzsébet tér Tisztelt Belvárosi Polgárok! Örömmel mutatom be Önöknek a Fôutca Lipót Napok programsorozatát, amelynek során megismerhetik Belváros Új

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis. FUND Iskola évnyitó és Pécsi Napok Roma Napja Szakmai beszámoló

Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis. FUND Iskola évnyitó és Pécsi Napok Roma Napja Szakmai beszámoló Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis FUND Iskola évnyitó és Pécsi Napok Roma Napja Szakmai beszámoló Tartalom 1. A Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis rövid bemutatása... 3 2.

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2008.

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2008. Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület 2008. Nyíregyháza, 2009. február 23. Molnár Ibolya elnök TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 00.30-02.30 7. főút Balatonlelle, Rákóczi utca 03.00-05.00 7. főút Balatonboglár, Vikár Béla utca 06.45-07.45 Bárdudvarnok belterület, Bárdibükk

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is!

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! A Prima Primissima díj történetének eddigi 11 éve alatt megbecsült helyet vívott ki magának a társadalmi-kulturális életben,

Részletesebben