PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az IVANKA Beton nyílt pályázatot hirdet Concrete Design Award 2011 címen

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az IVANKA Beton nyílt pályázatot hirdet Concrete Design Award 2011 címen"

Átírás

1 PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az IVANKA Beton nyílt pályázatot hirdet Concrete Design Award 2011 címen A. PÁLYÁZAT CÉLJA Olyan tehetségeket keresünk, akik vakmerően kreatív ötleteikkel nemzetközi színtéren is megállják a helyüket. A változatos tematika szerinti pályázati kategóriákra válaszul formabontó koncepciókat várunk, annyi megkötéssel, hogy a felhasznált anyagok közül az alkotás fő karakterét a beton adja. Legyen az akár kisbuzogány, asztal, szék, hangfal, sírkő, súlyzó, ékszer, betonból elkészíthető, méghozzá igényesen. Pályázatunk kiírásának célja, hogy a látszóbeton megszokott jelenlétéhez és térhódításához képest új irányokat és funkciókat találjunk az anyag magas minőségű alkalmazására. Korábbi pályázatunk A 2007-es pályázat sikerét mutatja a beérkezett számos, értékelhető pályamunka. A nyertesek nem csak terveik megvalósulásának élményét élhették át, a pénznyeremény átvételén felül, hanem láthatták munkáikat szerte Európa kiállításain, többek között a St.-Étienne-i Nemzetközi Design Biennálén, az IMM Cologne Nemzetközi Bútortkiállításon, a Palermói Design Héten, valamint Pozsonyban, Kortrijkban, Bécsben is a Real World Laboratory: Central European Design keretében. A design világ lerangosabb eseményén, a MILÁNÓI DESIGN HÉT-en az IVANKA eddig két alkalommal vett részt, és a kiállítási prezentációban mindkét részvétel során kiemelt szerepet kaptak az első pályázat megvalósult termékei és működő prototípusai ben a Maurer-Kilmes Ákos és Kucsera Péter által tervezett SEEYOU Síremlék ben Balázs Kriszta ORTO burkolata került bemutatásra a nyertes művek továbbfejlesztett projetjei közül. A külföldi lehetőségek mellet fontosnak tartjuk a hazai terepen zajló kiállításokon és egyéb design eseményeken különösen a Budapest Design Héten - való aktív jelenlétet is. Akikkel elindultunk, és akik elindultak velünk egy-egy projekttel a megvalósítás útján és akikkel azt következetesen és kitartással végigvittük, azok számára a nyilvánosság előtt való bemutatkozások számos eredményt hoztak: a szakmai elismerés díjait, valamint azt, hogy nevük bekerüljön a nemzetközi design vérkeringésébe és olyan helyeken forgjon a szakmai világsajtóban, melyre érdemes! Az előző pályázatra beérkezett munkák fejlesztése és megvalósítása jelenleg is folytatódik. Egyre több tapasztalattal, keményen dolgozunk azon, hogy a szakmai elismerések elnyerése és a publicitás mellett az üzleti tényező is mind egyre erősödjön és gyümölcsözővé váljon a résztvevők számára. 1

2 Concrete Design Award 2011 Idei pályázatunknak is az a célja, hogy a legjobb munkák megvalósításra kerüljenek. Nem kizárólag ötletes terveket szeretnénk látni, hanem az egyszeri gegeken túlmutató olyan piacképes design tárgyakat, amelyek sorozatgyártásra kerülhetnek hazánkban és külföldön egyaránt. Az öntéses technológiának köszönhetően az anyagnak nincsenek formai korlátai. Szabad teret ad arra, hogy olyan minőségi termékek készüljenek, amelyek masszivitásuk mellett gyönyörű látványt nyújtanak. A fantázia szárnyalásának csak az anyag súlya, ami határt szabhat. Merész kísérletezéssel szokatlannak tűnő anyagtársítások jöhetnek létre, amelyek a matériák egyes tulajdonságait megtartva, kiemelve, másokat módosítva új funkciókhoz rendelhetők. A zsaluzat lenyomatát örökli a beton tárgy, így izgalmas felületek és tömeg jöhet létre fantáziadús anyagválasztással. Továbbgondolva a folyamatot, a szilárdulással feleslegessé váló anyagok eltávolításának módja is érdekesebbé teheti az alkotást. Különböző eljárásokkal a zsalutechnológia színesíthető, de még akár a beton alaptulajdonságai is meghazudtolhatóak, például egy adott raszterben betonvassal összekapcsolt elemeket használva, hajlítással alakítható, flexibilis felületet képez a rideg anyag, illetve olajos öntőformába szűk nyíláson átpréselve adagolt betonnal változatos, maradandó minták rajzolhatók. Változó összetételű rétegek egymásutániságával létrehozható mintázatok és a képlékeny masszák keveredésének következményei, valamint a pigmentek, anyagok integrálásának módja további kísérletezésre ad okot. A jelenlegi fejlesztéseknek köszönhetően a beton minősége, alapvető tulajdonságai folyamatosan javulnak, illetve azok eredményeként olyan anyagösszetételek és technológiák állnak rendelkezésre, melyek napról napra hozzák az ihlet különböző szintjeit az építészek, belsőépítészek, forma- és terméktervezők számára. Kiíró, a magyar IVANKA Beton saját fejlesztésű, valamint egy francia cég által jegyzett, szabadalom által védett betonanyagra és technológiára kíván fejleszteni elsősorban használati célú termékeket. IVANKA a francia Lafarge cég Ductal nevű anyagának felhasználására a Közép- és Kelet-Európai régióban elsőként és jelenleg mint egyedüli gyártó kapott lehetőséget, ezért a pályázati eredmények folytatásaként történő termékfejlesztések és gyártás nemzetközi vonatkozása, kiemelt szerepe a kezdetektől fogva adott. Kiíró szándéka szerint a pályázat lezárásával, s mintegy következő szintre lépve, közös munka veszi kezdetét a díjazott résztvevőkkel, biztosítva a kontinuitást a tervek megvalósítása által. A megvalósítás lehetősége nem szükségképpen korlátozódik az első három helyen végzett műre. IVANKA a díjazott munkákon túl az arra 2

3 alkalmasnak ítélt tervek alkotói számára hasonlóan, együttmőködési lehetőségeket kínál projektjeikhez, egyedi megállapodások alapján. A pályázati időszak során létrejött szakmai párbeszéd a jövőben mindazokkal folytatódhat, akik a továbbra is érdeklődnek a meghirdetett téma iránt. B. PÁLYÁZAT TÁRGYA Betonból készíthető vagy betont is tartalmazó, kereskedelmi forgalombahozatalra alkalmas nemzetközi színvonalú termékek, termékrendszerek létrehozása. A tárgyak formájának alkalmasnak kell lenni kis- és nagy sorozatban történő előállításra. Az Ivanka munkaruha kategóriában természetesen egyéb anyagok (is) használhatóak. A tervezés bázisát az alábbi alapanyagok és az azokhoz kapcsolódó technológiák adják: - IVANKA Beton saját fejlesztésű alapanyagai - Lafarge -Ductal Az egyes eljárások önmagukban, tisztán, de egymással kombinált formában az alapanyagok ötvözésével is alkalmazhatók. Kiíró kiemelten várja továbbá a beton mellett más, társított anyagok, mint pl. fém, fa, üveg, textil, újrahasznosított anyagok stb. jelenlétét izgalmasan bátor anyagtalálkozások formájában. A társítandó anyag rendelkezésre álló technikákkal való kompatibilitása a megvalósíthatóság érdekében minden esetben vizsgálandó. A pályázat részeként üzemlátogatások és konzultációk keretében megismerhetőek lesznek az anyagok és a gyártási háttér, a szerszámozás és előállítás egyéb körülményei. C. PÁLYÁZÓK KÖRE A pályázaton azon természetes személy, vagy személyek csoportja, továbbá minden Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, nonprofit társaság vehet részt, aki, amely vállalkozik a pályázati kiírásban közzétett feladat elvégzésére, és a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek fogadja el. Az IVANKA Beton (továbbiakban: kiíró) várja művészeti, műszaki iskolák tanulóinak, főiskolák, egyetemek hallgatóinak pályázatait, illetve szabadúszó kreatívok és egyéb kreatív csoportok munkáit. Egy pályázó több kategóriában is indulhat, ez esetben azonban kategóriánként elkülönülten és eltérő cím alatt kell pályázatait benyújtania. Egy pályázatban egy kategórián belül azonban több pályamű (termék terv) is benyújtható. 3

4 D. PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI A pályázati anyag egésze a kiíró honlapjáról - tölthető le. Pályázni csak olyan tervvel lehet, amely más személy szerzői és iparvédelmi jogát nem sérti. A pályázók a pályázat benyújtásával elfogadják a pályázati kiírásban foglalt feltételeket és alávetik magukat a bíráló bizottság döntésének. A bíráló bizottság döntése ellen fellebbezésnek nincs helye. A nyertes (1-3. helyezett) pályamunkák alkotói hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkáikon a kiíró kizárólagos szabad felhasználási jogot szerezzen korlátlan területi és időbeli hatállyal. A kizárólagos szabad felhasználási jog magában foglalja különösen a termék gyártósoron való többszörözését és kis- és nagykereskedelemben történő forgalmazását. A pályázók tudomásul veszik, hogy a kiíró a benyújtott pályamunkák megvalósítására opcióval rendelkezik, és a pályázó köteles a kiíró írásbeli engedélyét kérni a mű más személy általi felhasználására. A kiíró és a bíráló bizottság az első három helyezetten felüli pályaműveket is megvalósításra érdemesnek találhat, melyek felhasználási jogai külön megállapodás tárgyát képezik. A pályázat beküldésével a pályázó automatikusan beleegyezik a pályamű nyilvánosság előtti bemutatásába. Az beaadott terveket és annak anyagait a későbbiekben, térben és időben történő korlátozás nélkül a pályázat kiírója bemutathatja. E. PÁLYÁZATI KATEGÓRIÁK BURKOLATOK homlokzatburkoló panelek, belsőépítészeti falpanelek, padlóburkolatok, térkövek stb. Az Ivanka beton burkolatok itthon és nemzetközi színtéren is népszerűek. A nagyméretű egybeöntött beton panlelek és a kiselemes rendszerű burkolatok széleskörű tervezési lehetőséget biztosítanak a kreatív elméknek. A textúra is könnyen válhat a tervezői koncepciót kiszolgáló elemmé. A hangsúlyos skin-ek, az épületre ráfeszülő burkolatok helyett kialakított burkok a külső és belső tér határának feloldásával, az épület és az azt beborító önálló képződmény viszonyával teremthetnek feszültséget. A kategórián belül fókusztémaként megjelöljük az IVANKA által gyártott és forgalmazott FLASTER térkő kollekciójának bővítését. A termék nemzetközi sikerein felbuzdulva szeretnénk kortárs és progresszív designnal bővíteni jelenlegi 4

5 kollekciónkat. A termék kis elemméretének, színvariációinak köszönhetően univerzálisan használható több féle anyagvastagsággal; a két eltérő alaprajzú egység kombinációja pedig érdekes felületeket eredményez bel- és kültérben egyaránt. BÚTOROK dohányzóasztal, étkezőasztal, íróasztal, polc, TV/Hi-Fi bútor, tükörkeret, képkeret, posztamens, szobainas, kerti bútorok, utcabútorok, bútorba integrált akvárium/terrárium, bio-kandalló stb. Tervezz olyan használati tárgyakat, ahol a koncepcióból fakadóan indokolttá válik a beton alkalmazása. Izgalmas funkciótársításokkal a helyiségekben elhelyezendő bútorok száma csökkenthető, ez éppúgy szempont lehet tágas terek kialakításánál, mint garzonok berendezésénél. A tárgyakat megálmodhatod külön egységekként kialakítva vagy egymással kombinálva, a gyártás megkönnyítésére esetleg modulrendszerű variálhatósággal. A hőérzet módosítása - ahol szükséges - anyagkombinációkkal, adalékszerrekkel könnyen megvalósítható. KIEGÉSZÍTŐK ajándéktárgyak, pl. zsákbamacska, ünnepi tárgyak (pl. húsvéti tojás, karácsonyfadísz, esküvői, születésnapi kiegészítők és ajándékok, asztali szettek (kupa, csésze, mécses, gyertyatartó stb), ékszerek, viselhető tárgyak Tervezz olyan maximum 5kg súlyú, webshopon keresztül értékesíthető tárgyat betonból, amit te is szívesen kapnál vagy adnál ajándékba. Olyan Promóciós ajándékterveket is várunk, amelyek méltón reprezentálják az IVANKA brand-et illetve tükrözik az általunk használt anyag és cégünk alapvetű stílusjegyeit A jó minőségű beton lehetővé teszi, hogy az apró tárgyak is megtartsák formájukat és tartósak maradjanak. Gondolj a szállításhoz elengedhetetlen állagmegóvó és egyben esztétikailag kifogásolhatatlan csomagolásra is. SPORT eszközök a sport és egészség nevében! Gondoljunk itt harcművészeti, egyéb tardicionális (pl. kisbuzogány) vagy akár új sporteszközökre. Testünk különböző területeire applikált ékszernek álcázható nehezékekkel stílusosan, észrevétlenül erősíthetünk a hétköznapok megszokott mozdulataival, ez különösen praktikus azok számára akiknek a mindennapos munka mellett már nem jut már energiája sportolásra. A gyártástechnológia akár azt is lehetővé teszi, hogy a bicikli védelme egy integrált elemmel, nem külön eszközzel valósuljon meg. De tervezhetsz olyan kerékpártámaszt, betonlakatot, lopásgátlót is, ami megnehezíti, esetleg lehetetlenné teszi a biciklilik, robogók eltulajdonítását, mivel a fokozott időjárási és használati igénybevételnek kitett kültéri elemeknek is ideális alapanyagául szolgálhat az időtálló IVANKA beton. 5

6 A sportszereknél az ergonómikus kialakítás kiemelt fontossággal kezelendő. EGYÉB a felsorolt kategóriák egyikébe sem sorolható, de betonból kívánkozó innovatív ötlet terve + 1 bonus kategória IVANKA MUNKARUHA Tervezz Ivanka munkaruhát! Olyat, amelyet munkásaink szívesen hordanának, praktikusak és igényesek. Legyen az cipő, nadrág, póló, kabát vagy egyéb ruházat vagy mindezek együtt, a lényeg, hogy cool legyen. Szükségünk lenne továbbá egy utcai viselet felett hordható kiegészítő védőöltözetre is (egyszer vagy többször használható kivitelben), hogy ne piszkolódhasson össze a ruhája a műhelyünkbe érkező érdeklődőknek. F. PÁLYÁZATHOZ BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA A pályázatokat jeligével ellátott borítékban várjuk, amely a következőket tartalmazza: 1. A6- os vagy C5-ös külön külön boríték jeligével ellátva, amely tartalmazza: - kitöltött és aláírt Adatlap - cégek esetén egy 30 napnál nem régebbi hiteles cégkivonat - kitöltött és aláírt nyilatkozat a szerzői jogokról 2. CD / DVD jeligével ellátva, amely tartalmazza: - nyomtatott vagy szabadkézi technikával készített maximimum 3db A3-as méretű tabló digitalizált változatát: azaz az összes tablót digitális / digitalizált (szkennelt) formátumban, tablónként maximum 5MB méretű JPG fájlokként (kis felbontás) és ezen felül egy, maximum 30 MB méretű, dpi felbontású PDF fájlokként lementett verziót (nagy felbontás) - a kötelezően benyújtandó dokumentumokon felül tartalmazhatja a pályamű egyéb módon való bemutatását (például AVI formátumú videót) A pályázatot postai úton kell benyújtani a 1087 Budapest, Osztály u /E címre; a pályázat benyújtásának ideje a postai bélyegzőn szereplő dátum. A borítékok mindegyikén szerepelnie kell a jeligének. A pályázat benyújtását követően hiánypótlásra nincs lehetőség. 6

7 G. BEADÁSI HATÁRIDŐ A pályázat beadási határideje: május :00 H. BÍRÁLATI SZEMPONTOK, KRITÉRIUMOK megvalósíthatóság, gyárthatóság a termék létjogosultsága, valódi szükségletek fedezése újszerűség, eredetiség innovatív technológiák alkalmazása kulturális, tradicionális értékek közvetítése, hozzáadott érték kísérleti jelleg tervezői következetesség környezetvédelem, környezettudatosság, újrahasznosítás felhasználóbarát kialakítás, emberközpontúság prezentáció összképe, minősége Érvénytelen a pályázat,: - amelyet határidőn túl nyújtottak be; - amely nyilvánvalóan hamis adatot tartalmaz; - ha a pályázó a pályázat benyújtását megelőzően nem regisztrált; - ha a pályázat nem felel meg a pályázati feltételeknek. A Bizottság a pályázatot kizárhatja, amennyiben az nem teljesen felel meg a formai vagy tartalmi követelményeknek és ez a pályázat érdemi bírálatát nem teszi lehetővé. I. BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG ÖSSZETÉTELE A bíráló bizottság összetételét a kiíró Január 31.- ig teszi közzé a oldalon. J. DÍJAZÁS A pályázat lezárásaként kategóriáktól függetlenül három nyertes kerül kihirdetésre. A három helyezett együttesen Ft pénzdíjazásban részesül. 1. helyezett: Ft 2. helyezett: Ft 3. helyezett: Ft A pénznyereményeken kívül a legjobb pályázatok értékes különdíjakban is részesülnek! 7

8 K. EREDMÉNYHIRDETÉS A bíráló bizottság döntését Június 8-ig hozza meg. Az eredményt a kiíró Június 12-én teszi közzé honlapján, melyről a pályázók ben is értesítést kapnak. A nyerteseket telefonon is értesítjük. A kiíró a pályázati díjakat az eredményhirdetést követő 30 banki napon belül kifizeti. L. KIÁLLÍTÁS A legjobbnak ítélt pályamunkákat a kiíró kiállítja. 8

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.

Részletesebben

P ÁLY ÁZAT I K IÍR ÁS. A C oncrete by G iacotti kétfordulós nyílt pályázatot hirdet Önts d formába! címmel

P ÁLY ÁZAT I K IÍR ÁS. A C oncrete by G iacotti kétfordulós nyílt pályázatot hirdet Önts d formába! címmel P ÁLY ÁZAT I K IÍR ÁS A C oncrete by G iacotti kétfordulós nyílt pályázatot hirdet Önts d formába! címmel A Concrete by Giacotti a Mc- Bauchemie Construction Chemicals szakmai támogatásával formatervezôi

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2016. november 8., kedd, 12 óra PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE Országos Bírósági

Részletesebben

KIÍRÁS

KIÍRÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A S/ALON BUDAPEST LAKÁSTREND KIÁLLÍTÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A 2019. SZEPTEMBER 20-22. KÖZÖTT MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ KIÁLLÍTÁSON ÖNÁLLÓ TERVEZŐI ENTERIŐRBEN VALÓ MEGJELENÉSRE. 2 A PÁLYÁZAT

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE 1 1. A pályázat kiírója, lebonyolítója Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 1148 Budapest, Padlizsán utca 8. (Nem

Részletesebben

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home 1 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 1.1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA, LEBONYOLÍTÓJA A Mediterrán Kerámia Kft. és az Art in Home művészei nyílt pályázatot hirdetnek

Részletesebben

színesliget Színezd ki a Ligetet!

színesliget Színezd ki a Ligetet! színesliget Színezd ki a Ligetet! A Városliget teljes megújítását magában foglaló Liget Budapest Projekt kapcsán a Városliget Zrt. kreatív pályázatot hirdet színesliget Színezd ki a Ligetet! címmel budapesti

Részletesebben

TERVEZZ EGYEDI DEKORÁCIÓT HEINEKEN CSOMAGOLÁSBÓL VENDÉGLÁTÓHELYEK RÉSZÉRE!

TERVEZZ EGYEDI DEKORÁCIÓT HEINEKEN CSOMAGOLÁSBÓL VENDÉGLÁTÓHELYEK RÉSZÉRE! PÁLYÁZATI KIÍRÁS TERVEZZ EGYEDI DEKORÁCIÓT HEINEKEN CSOMAGOLÁSBÓL VENDÉGLÁTÓHELYEK RÉSZÉRE! 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA, TÉMÁJA A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. (a továbbiakban Kiíró) a Design Terminállal (Forum

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Nemzeti Kulturális Alap

Részletesebben

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

TakkART KösszMűvészeti pályázat

TakkART KösszMűvészeti pályázat TakkART KösszMűvészeti pályázat Pályázati kiírás Az ember itt kevés a szeretetre Elég, ha hálás legbelűl ezért-azért; egyszóval mindenért Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik

Részletesebben

Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció

Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció Robot Informatika Zrt. Miskolc, 2015. május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció A kreatív pályázat célja: A Robot Informatika ZRt. internetes video pályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai

Részletesebben

Év Magyar Autója logópályázat. Az Autós Nagykoalíció logótervezési pályázatot ír ki az Év Magyar Autója díj logójának formai megvalósítására.

Év Magyar Autója logópályázat. Az Autós Nagykoalíció logótervezési pályázatot ír ki az Év Magyar Autója díj logójának formai megvalósítására. Év Magyar Autója logópályázat Az Autós Nagykoalíció logótervezési pályázatot ír ki az Év Magyar Autója díj logójának formai megvalósítására. 1. A pályázat célja az Év Magyar Autója díj logójának (forma,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS

MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS MUVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ MEGBÍZÁSÁBÓL (2600 VÁC, DR. CSÁNYI LÁSZLÓ KRT. 58.) A VÁCI DUNA PARTON, A VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ TERÜLETÉN A FESZTIVÁL IDEJÉRE ELHELYEZENDO

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. ÖTLETPÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Az ötletpályázat kiírója Az ötletpályázat tárgya Az ötletpályázat célja

TARTALOMJEGYZÉK 1. ÖTLETPÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Az ötletpályázat kiírója Az ötletpályázat tárgya Az ötletpályázat célja TARTALOMJEGYZÉK 1. ÖTLETPÁLYÁZATI HIRDETMÉNY 1.1. Az ötletpályázat kiírója 1.2. Az ötletpályázat tárgya 1.3. Az ötletpályázat célja 1.4. Az ötletpályázat jellege, formája 1.5. Az ötletpályázaton való részvétel

Részletesebben

Kőbánya az én városom címmel.

Kőbánya az én városom címmel. Kőbánya az én városom P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ és a Szülőföld Könyvkiadó (továbbiakban: Kiíró)

Részletesebben

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak Pályázati felhívás Jelentkezési lap letöltése Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak a hulladékká vált autóabroncsok alternatív hasznosítási lehetőségeinek

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu

Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció legfontosabb elemei: 1. Pályázati felhívás 2. Pályázati útmutató 3. Adatlap 4. Mellékletek A pályázati felhívás

Részletesebben

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15.

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15. 2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2011. április 15. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja

Részletesebben

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni. Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi

Részletesebben

PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: Republic Group

PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: Republic Group PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A Magyarország vezető, díjakkal többszörösen elismert márkastratégiai és marketingstratégiai tanácsadó- és reklámügynökségi csoportja. Több, mint 10 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleinknek

Részletesebben

BÚTOR A PLÁZSON PÁLYÁZATI FELHÍVÁS STRANDBÚTOR TERVEZÉSÉRE

BÚTOR A PLÁZSON PÁLYÁZATI FELHÍVÁS STRANDBÚTOR TERVEZÉSÉRE BÚTOR A PLÁZSON PÁLYÁZATI FELHÍVÁS STRANDBÚTOR TERVEZÉSÉRE A Siófok Plázs üzemeltetője, a Plázs Nyár Kft. formatervezési pályázatot hirdet strandbútor tervezésére. A PÁLYÁZAT CÉLJA: Olyan megvalósítható

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

Think BIG! DATA Contest

Think BIG! DATA Contest Think BIG! DATA Contest - Versenykiírás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Big Data alapú megoldások kialakítására elérkezett az idő. A Magyar Telekom és a Kitchen Budapest a hazai Big Data ekoszisztéma vezető szereplője

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT Videó-, és fotópályázat kiírásához

PÁLYÁZATI ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT Videó-, és fotópályázat kiírásához PÁLYÁZATI ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT Videó-, és fotópályázat kiírásához Tartalomjegyzék 1. Általános tudnivalók: 2 2. Pályázati feltételek és kategóriák: 2 2.1. Videó pályázat 2 2.2. Fotó pályázat 2 3. Pályázat

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet Hagyatkozz a múltra, alkoss a jelennek, alapozd meg a jövőt! A magyaros motívumkincs aktualizálásával a Fütyülős új divatot teremt. Most te is részese lehetsz a trend-brand építésének! A Fütyülős és az

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ ÉPÍTŐELEME cím elnyerésére 2014 Az Év Felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe

Részletesebben

Részletes pályázati kiírás Év Háza 08

Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Az Év Háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2008. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)

Részletesebben

ELTE INNOVATÍV HALLGATÓI ÖTLETPÁLYÁZAT 2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ELTE INNOVATÍV HALLGATÓI ÖTLETPÁLYÁZAT 2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ELTE INNOVATÍV HALLGATÓI ÖTLETPÁLYÁZAT 2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁS! I. PÁLYÁZAT TÁRGYA Az Innovatív Hallgatói Ötletpályázat célja az ELTE graduális és posztgraduális képzésén résztvevő

Részletesebben

Kisbolygó-látogatások

Kisbolygó-látogatások Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,

Részletesebben

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére. 1. A Pályázat célja:

Részletesebben

NYILVÁNOS ÖLTÖZÉKTERVEZÉSI PÁLYÁZAT

NYILVÁNOS ÖLTÖZÉKTERVEZÉSI PÁLYÁZAT GOMBOLD ÚJRA! DIVAT A MAGYAR NYILVÁNOS ÖLTÖZÉKTERVEZÉSI PÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkérésére a Design Terminál Nonprofit Kft. (továbbiakban

Részletesebben

ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014

ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014 ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe

Részletesebben

FORMA ÉS KARAKTER - a kortárs lépcső

FORMA ÉS KARAKTER - a kortárs lépcső A pályázat kiírója és lebonyolítója A Sani-World Kft. (2000 Szentendre, Kertész u. 10.) által létrehozott Constep design lépcső márka. A pályázat tárgya Utólagosan szerelhető lépcső tervek készítése a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2011. évi Észak-magyarországi Regionális INNOVÁCIÓS DÍJ elnyerésére A NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség, az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési, valamint

Részletesebben

A GONDOLATOK ÉRTÉKE. az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009.

A GONDOLATOK ÉRTÉKE. az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009. A GONDOLATOK ÉRTÉKE az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009. Egyetlen verssel vagy rövidprózával akár 100.000 Ft készpénzt is nyerhet! Továbbá lehetőséget kap az Irodalmi Rádió hangzó-

Részletesebben

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései

Részletesebben

NYOMOKAT HAGYUNK ÖTLETPÁLYÁZAT AZ ÜLLŐI ÚT 18. KERÜLETI SZAKASZÁN KREATÍV VILLAMOSMEGÁLLÓ TERVEZÉSÉRE. Kérdés válasz szakasz szerint véglegesített

NYOMOKAT HAGYUNK ÖTLETPÁLYÁZAT AZ ÜLLŐI ÚT 18. KERÜLETI SZAKASZÁN KREATÍV VILLAMOSMEGÁLLÓ TERVEZÉSÉRE. Kérdés válasz szakasz szerint véglegesített NYOMOKAT HAGYUNK ÖTLETPÁLYÁZAT AZ ÜLLŐI ÚT 18. KERÜLETI SZAKASZÁN KREATÍV VILLAMOSMEGÁLLÓ TERVEZÉSÉRE Kérdés válasz szakasz szerint véglegesített Kiíró: Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre

Részletesebben

Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet!

Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Filmpályázati felhívás PhD- és MSc/MA-hallgatók számára Az ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központja

Részletesebben

A pályázat kiírója a SuperGroup, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Mai Manó Ház és a Magyar Távirati Iroda támogatásával.

A pályázat kiírója a SuperGroup, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Mai Manó Ház és a Magyar Távirati Iroda támogatásával. Fotóművészeti pályázat 2009 Pályázati felhívás professzionális kategóriában 18. életévét betöltött alkotók részére. Benyújtható minden olyan fotográfiai eljárással készült mű, ami megfelel a pályázat művészeti

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kereskedelmi Bank Rt. által 1988. december 17-én a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem javára létesített UNIVERSITAS ALAPÍTVÁNY kuratóriuma az alapító dokumentum szellemében a 2016-os

Részletesebben

Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak

Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: Ritmus A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat művészi (zenei és/vagy képzőművészeti)

Részletesebben

PRO LUMINE 2018 INNOVATÍV VILÁGÍTÁS TERVEZÉSE DÍJ

PRO LUMINE 2018 INNOVATÍV VILÁGÍTÁS TERVEZÉSE DÍJ PRO LUMINE 2018 INNOVATÍV VILÁGÍTÁS TERVEZÉSE DÍJ A világítástechnika területén zajló technológiaváltás amely a LED technológia rohamos elterjedéséhez kapcsolható - innovatív és energiatakarékos megoldásokra

Részletesebben

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1

Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati címe: Tehetséges óvodáskorú gyermekek

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS INNOFFICE KÖZÖSSÉGI IRODA BELSŐÉPÍTÉSZ PÁLYÁZAT LÁTVÁNYTERVEINEK BENYÚJTÁSÁRA 2011.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS INNOFFICE KÖZÖSSÉGI IRODA BELSŐÉPÍTÉSZ PÁLYÁZAT LÁTVÁNYTERVEINEK BENYÚJTÁSÁRA 2011. PÁLYÁZATI KIÍRÁS INNOFFICE KÖZÖSSÉGI IRODA BELSŐÉPÍTÉSZ PÁLYÁZAT LÁTVÁNYTERVEINEK BENYÚJTÁSÁRA 2011. InnOffice Közösségi Iroda. 1113. Budapest, Bartók Béla út 76. TARTALOMJEGYZÉK 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK...

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÁROP 1.1.15 kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan 2013. 07. 19. Kapcsolattartó: Saád Tamás E-mail: saad.tamas@aam.hu

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Nemzeti Kulturális Alap

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kárpát-medencei fotópályázat Pályázati kategória kódja: REB-15-FOTO Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére A felhívás címe: Vállalkozások és Intézmények gépjármű fenntartási költségeinek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában 1. A pályázat kiírója I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Diósd Város Önkormányzata (székhely: 2049 Diósd, Szent István tér 1.) 2. A pályázat

Részletesebben

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek:

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek: MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ A PÁLYÁZATI KIÍRÁSA Általános rendelkezések: 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő művészeti tevékenységet végző hallgatókat, akik munkájukkal öregbítik a Nyugat magyarországi

Részletesebben

FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BUDAPEST 2014. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA,

Részletesebben

ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző számítógépes játékok elkészítésének támogatása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ SZOLNOK KILENC ARCA ÖTLETPÁLYÁZAT CÍMÚ FELHÍVÁSHOZ A Szolnoki Városfejlesztő Zrt. ötletpályázatot hirdet 18. életévüket betöltött magánszemélyek, csoportok, baráti társaságok, munkahelyi

Részletesebben

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére Pályázati felhívás Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére A külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) a Bécsi Egyetem és a Balassi Intézet között létrejött BBI-1056/2003.

Részletesebben

Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére

Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére 2015 A felhívás háttere Az MTA Debreceni Területi Bizottsága (MTA DAB), a Hajdú Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT

Részletesebben

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé

Részletesebben

NYÍRBÁTOR Egységes arculat kialakítása a bejövő utaknál II. kiírás Ötletpályázat 2018

NYÍRBÁTOR Egységes arculat kialakítása a bejövő utaknál II. kiírás Ötletpályázat 2018 NYÍRBÁTOR Egységes arculat kialakítása a bejövő utaknál II. kiírás Ötletpályázat 2018 Kiíró: Nyírbátor Város Önkormányzata 1. ÖTLETPÁLYÁZAT KIÍRÓJA Nyírbátor Város Önkormányzata 4300 Nyírbátor, Szabadság

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás

Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás Jelentkezési lap Beadási határidő (kísérő dokumentációval): 2018. május 4. (postabélyegző szerint) A jelentkezési lapon megadott adatok kerülnek feltüntetésre

Részletesebben

Kelenvölgyi Szentháromság Liget térépítészeti ötlet tervpályázata egyetemi, főiskolai

Kelenvölgyi Szentháromság Liget térépítészeti ötlet tervpályázata egyetemi, főiskolai Kelenvölgyi Szentháromság Liget térépítészeti ötlet tervpályázata egyetemi, főiskolai hallgatók számára tervpályázati kiírás és tervezési szempontok Budapest Kelenvölgy 2012. május 1 TARTALOMJEGYZÉK: 1.

Részletesebben

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA LOGÓ- ÉS ARCULATPÁLYÁZAT

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA LOGÓ- ÉS ARCULATPÁLYÁZAT 1 BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA LOGÓ- ÉS ARCULATPÁLYÁZAT TARTALOM 1. PÁLYÁZAT ADATAI ÉS FELTÉTELEI... 3 1.1 AJÁNLATKÉRŐ... 3 1.2 PÁLYÁZAT CÉLJA... 3 1.3 PÁLYÁZAT TÍPUSA... 3 1.4 PÁLYÁZÓI FELTÉTELEK...

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. Az Ottlik Kert

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. Az Ottlik Kert PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Az Ottlik Kert Ottlik Géza, Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, műfordító emlékművének, illetve az emlékmű környezeti rendezésének megvalósítása tárgyú pályázati eljáráshoz

Részletesebben

ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014

ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014 ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe keretében

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. Innovációs ötletversenyhez 2015.09.11. TARTALOMJEGYZÉK

ÚTMUTATÓ. Innovációs ötletversenyhez 2015.09.11. TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság TÁMOP 6.1.6-14/1-2015-0001 azonosítószámú, Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?) elnevezésű

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak!

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak! Pályázati kiírás Egy kórterem is lehet MENŐ! Rajzold meg a legszuperebb kórházi szobát a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegeinek! Rajzpályázat 6-9 és 10-14 éveseknek (Beérkezési határidő: 2013. október

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA

A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (a továbbiakban KMTG) a magyar irodalmi élet felfrissítésének, a kortárs magyar irodalom

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Segítő szakmában dolgozó alkotók részére február június 2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Segítő szakmában dolgozó alkotók részére február június 2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Segítő szakmában dolgozó alkotók részére 2017. február 27 2017. június 2. A Moravcsik Alapítvány Budapest Art Brut Galéria pályázatot ír ki az egészségügyi és szociális területen dolgozó

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA, BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK, A BEADÁS

Részletesebben

A évi Pro Architectura díj hirdetménye

A évi Pro Architectura díj hirdetménye A 2016. évi Pro Architectura díj hirdetménye A díj a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában, és az építészeti szemléletformálásban

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FORMATERVEZÉSI NÍVÓDÍJ ELNYERÉSÉRE 2002

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FORMATERVEZÉSI NÍVÓDÍJ ELNYERÉSÉRE 2002 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FORMATERVEZÉSI NÍVÓDÍJ ELNYERÉSÉRE 2002 A nyilvános pályázatot a Gazdasági Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és a Magyar Formatervezési Tanács hirdeti meg. A pályázat célja: új

Részletesebben

Pályázó neve:... Pályázó születési ideje:... Pályázó címe:... Pályázó telefonszáma:... Pályázó mobiltelefonszáma:...

Pályázó neve:... Pályázó születési ideje:... Pályázó  címe:... Pályázó telefonszáma:... Pályázó mobiltelefonszáma:... 1 ADATLAP 2 A Magyar Olimpiai Bizottság "XXX. Londoni Nyári Olimpiai Játékokra utazó Magyar Olimpiai Csapat felvonuló- és formaruhájának megtervezésére" tárgyú nyilvános pályázathoz Természetes személy

Részletesebben

Pályázati felhívás Tudósítás a jövőről TEDx Danubia Cafe 2011 tudósító pályázat

Pályázati felhívás Tudósítás a jövőről TEDx Danubia Cafe 2011 tudósító pályázat Pályázati felhívás Tudósítás a jövőről TEDx Danubia Cafe 2011 tudósító pályázat Legyél te is ott, ahol a jövőt megálmodják! Tudósíts egyenesen az első sorból és mutasd be a TEDx Danubia Cafe 2011-es előadásait!

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A Magyar Villamos Művek Zrt. meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt. A pályázat

Részletesebben

PénzOkos plakáttervező pályázat. Pályázati kiírás és szabályzat. Pénziránytű-BankVelem Program

PénzOkos plakáttervező pályázat. Pályázati kiírás és szabályzat. Pénziránytű-BankVelem Program PénzOkos plakáttervező pályázat Pályázati kiírás és szabályzat Pénziránytű-BankVelem Program A PontVelem Nonprofit Kft. az alábbi pályázatot hirdeti meg a Pénziránytű- BankVelem Program keretében. A pályázat

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum pályázatot hirdet az ELTE és a BME hallgatói részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum pályázatot hirdet az ELTE és a BME hallgatói részére !! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum pályázatot hirdet az ELTE és a BME hallgatói részére Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum felismerte, miben

Részletesebben

Hallgatói Ötletpályázat

Hallgatói Ötletpályázat Hallgatói Ötletpályázat pályázati kiírás Erkel Színház homlokzatának grafikai megoldására Budapest, 2014. február 12. 1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA Magyar Állami Operaház 1061 Budapest Andrássy

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ TERVEZİJE cím elnyerésére 2009 Az év felvonója díjat olyan új, a tárgy évben üzembe

Részletesebben

LUDOVIKA CAMPUS FOTÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

LUDOVIKA CAMPUS FOTÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS LUDOVIKA CAMPUS FOTÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1027 Budapest, Horvát utca 12-26.) (továbbiakban:

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

Kastély Erdélyben DESIGN VERSENY

Kastély Erdélyben DESIGN VERSENY Kastély Erdélyben DESIGN VERSENY P R O I E C T C O - F I N A N T, A T D E : A KASTÉLY ERDÉLYBEN DESIGNVERSENYÉNEK HIVATALOS SZABÁLYZATA SZERVEZŐ: A PONT Csoport designversenyt hirdet az alábbi szabályzatnak

Részletesebben

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával Mintaértékű gyakorlatok a napilapok, hetilapok, folyóiratok középiskolai felhasználásának

Részletesebben

Pályázat az első világháború hódmezővásárhelyi emlékművének bővítésére: a hősök nevének megjelenítésére

Pályázat az első világháború hódmezővásárhelyi emlékművének bővítésére: a hősök nevének megjelenítésére Pályázat az első világháború hódmezővásárhelyi emlékművének bővítésére: a hősök nevének megjelenítésére Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki az első világháború centenáriuma

Részletesebben

PÁLYÁZAT. a Csepel Plaza szezonális dekorációjának koncepciótervezésére és megvalósítására

PÁLYÁZAT. a Csepel Plaza szezonális dekorációjának koncepciótervezésére és megvalósítására PÁLYÁZAT a Csepel Plaza szezonális dekorációjának koncepciótervezésére és megvalósítására A Shopping Mall Invest Kft. nyílt pályázatot hirdet jelenleg még tanulmányaikat folytató formatervező és képzőművész

Részletesebben

Pályázati Kiírás. Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016

Pályázati Kiírás. Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Pályázati Kiírás Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Előzmények; a pályázat célja Az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. mint a szakmában elismert

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Történetírói pályázat kiírásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

A pályázat célja A fenntarthatósági témákra nyitott, és azokat rendszeresen feldolgozó újságírók motiválása.

A pályázat célja A fenntarthatósági témákra nyitott, és azokat rendszeresen feldolgozó újságírók motiválása. hello holnap! Sajtódíj Pályázati felhívás A pályázat kiírója A Magyar Telekom Nyrt. és a Magyar Telekom hello holnap! mozgalom kezdeményezésére alakult Fenntarthatósági Média Klub tagjai (Magyar Telekom,

Részletesebben

Pályázati felhívás Segítő diákok 2016.

Pályázati felhívás Segítő diákok 2016. Pályázati felhívás Segítő diákok 2016. Jelen pályázat azzal a céllal kerül kiírásra, hogy az Iskolai Közösségi Szolgálat jól működő programjait megismerhessék az érintett intézmények, diákok, pedagógusok

Részletesebben

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A TEHETSÉGES DEBRECENI FIATALOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet olyan tehetséges, 14-19 év közötti debreceni fiatalok

Részletesebben