Reformláztól fülkeforradalomig

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Reformláztól fülkeforradalomig"

Átírás

1 Reformláztól fülkeforradalomig A Gyurcsány-Bajnai és az Orbán-kormány jogalkotása számokban, II. rész május

2 Bevezető A Policy Solutions Törvénygyártók című projektjének célja, hogy felmérje a jogalkotás sebességét parlamenti ciklusok között és ciklusok közben. A projekt egyik alapvetése, hogy a törvényhozás tempója kihatással van az elfogadott törvények minőségére, illetve az elfogadási folyamat transzparenciájára. Az ellenzék, a civil társadalom és a nyilvánosság csak akkor tudják követni a törvényhozás munkáját, illetve csak akkor tudják demokratikus jogaikat és kötelezettségeiket gyakorolni, ha erre a folyamat teret és időt biztosít. Bár nyilván nem a sebesség az egyetlen dimenziója a fenti lényeges szempontoknak, egy szükséges tényező azok érvényesüléséhez. Többek között kiemelten érdemes vizsgálni és nyomon követni, hogy milyen változások következnek be e téren, hogy mely kormányok pörgetik a törvényhozást, milyen típusú törvényekkel siet a törvényhozás, mik az eljárási szabályok, és milyen a folyamat kiemelt szereplőinek a hatása (főleg a Köztársasági Elnöké). Épp a jelenség komplexitására való tekintettel nem akarjuk azt állítani, hogy van egy konkrét helyes törvényhozási idő, amelynek betartása jó demokratikus gyakorlatnak minősül. De a radikális változások nyilvánvalóan hatással vannak a törvényhozási munkára, ezeket érdemes figyelemmel kísérni, megérteni, és vitát folytatni a változás okairól és indokairól, azok megalapozottságáról és demokratikus legitimációjáról. Ezért mindenképpen fontosnak tartjuk az e téren bekövetkező változások folyamatos nyomonkövetését és vizsgálatát, illetve a demokratikus közvélemény tájékoztatását a fent említett tényezők alakulásáról. Az előző elemzéseinkben külön-külön vizsgáltuk a es és a es ciklus jellegzetességeit. A következő oldalakon összevetjük egymással a két ciklust számos tekintetben. Összehasonlítottuk a törvények számát, a típusok megoszlását, a terjedelmet, a módosítók számát, valamint az ellenzék szerepének egyes aspektusait, különös tekintettel a szavazásokkor tanúsított magatartásukra. Az elemzés a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával készült. 2

3 3

4 A es és a es országgyűlési ciklus összehasonlítása a jogalkotást jellemző főbb számok tekintetében Ahogy korábbi elemzésünkben is kitértünk rá: a 2006-tól 2010-ig, illetve a 2010-től 2014-ig tartó ciklusok összehasonlítása alapján az egyik legszembeöltőbb különbség az elfogadott előterjesztések száma. A 2010-től 2014-ig tartó ciklusban az Országgyűlés majdnem másfélszer annyi (860) előterjesztést fogadott el, mint az azt megelőző négy évben (599). Mindkét ciklusban nagyon hasonlóan alakult az előterjesztések típus szerinti megoszlása: az elfogadott törvények túlnyomó többsége (60% a es ciklusban és 55% között) a fennálló törvények módosítása volt, és azonos arányban (az előterjesztések 20%-ában) hoztak új törvényeket. 1. táblázat: Előterjesztések megoszlása a jogalkotás típusai szerint Előterjesztés típusa A ciklus összes előterjesztése %-ban A ciklus összes előterjesztése %-ban Új törvény % % Fennálló törvény % % módosítása Nemzetközi szerződés* % % Alkotmánymódosítás 20** 2% 3 >1% * A nemzetközi szerződések elsöprő többsége új törvénynek számít, de előfordult köztük olyan is, amely fennálló törvényt módosított ** Ebbe beletartozik 12 előterjesztés, ami a régi alkotmány módosítására vonatkozott A nemzetközi szerződések ratifikációjának száma majdnem azonos volt, de tekintettel arra, hogy jóval kevesebb előterjesztést fogadtak el az MSZP-SZDSZ, illetve a kisebbségi MSZP-kormány ciklusában, között jelentősen nagyobb hányadot tett ki ez a szám. A Fidesz-KDNP alatt jóval gyakrabban módosították az Alkotmányt (12 előterjesztéssel a régi alkotmányt, és nyolccal az újat, beleértve ebbe az Alaptörvény elfogadását is). Összesen 20, alkotmányos szöveget módosító, illetve alkotó előterjesztést fogadtak el, szemben a es ciklussal, amikor mindössze három esetben fordult elő ilyen. Egyúttal kiemelendő, hogy nem csak mennyiségükben, de tartalmukat tekintve is nagyobb jelentőségűek voltak az alkotmánymódosítások a es ciklusban, hiszen a számos Alkotmány-, illetve 4

5 Alaptörvénymódosítás mellett egy teljesen új alkotmányszöveget is elfogadtak a képviselők. Bár az összes előterjesztés számát tekintve természetesen a Fidesz-KDNP alatt is csekély volt az alkotmányos tartalmú előterjesztések száma, a teljes jogalkotási tevékenység mindössze 2%-ával, de ezek a legnagyobb horderejű döntések közé tartoztak az elmúlt ciklusban. Ezen a ponton fontos kiemelni, hogy természetesen sem a számok, sem az arányok nem jelzik önmagukban a jogalkotási tevékenység súlyát, hatását, a minőségéről nem is beszélve. A jelen elemzésben az új Alaptörvény, az új Büntető törvénykönyv (Btk.) vagy Polgári törvénykönyv (Ptk.) ezek elfogadására mind sor került a legutóbbi ciklusban ugyanolyan súllyal szerepelnek, mint egy technikai jellegű módosító, hiába jóval jelentősebb az előbbiek társadalmi súlya és hatása. Az előterjesztések valódi társadalmi hatását csak egyenként történő, kvalitatív vagy részben kvalitatív alapú összehasonlítás tudná felmérni, ami meghaladja jelen elemzés kereteit. Mindazonáltal van értelme egy ilyen jellegű, pusztán kvantitatív összevetésnek is, hiszen ebből is származnak hasznos és érdekes felismerések, csak nem szabad szem elől téveszteni a fent említett a korlátokat. 5

6 Egyéni indítványok növekvő jelentőség, növekvő terjedelemben Mindkét ciklusra jellemző, hogy a jogalkotási munka forrása többségében a kormányzat volt között az előterjesztések kétharmada a kormánytól, illetve minisztériumoktól származott, míg 2006 és 2010 között a törvények majdnem háromnegyedét nyújtotta be a kormány (a nemzetközi szerződéseket nem számolva). Mindazonáltal nem kis mértékben, tíz százalékponttal nőtt az egyéni indítványok szerepe az Orbán-kormány alatt. Ez a sajtóban is folyamatosan visszatérő motívum, hiszen a kormány jogalkotási tevékenységét kritizáló elemzők, újságírók és politikusok pont azt állították, hogy a beterjesztést támogató pártok ily módon a kormányzati jogalkotás viszonylagosan átláthatóbb folyamatát, valamint a kötelező társadalmi egyeztetést kívánták megkerülni. 2. táblázat: Ki terjesztette be a törvényjavaslatot?* Kormány 65% 74% Egyéni indítványok 32% 21% Országgyűlési bizottság 3% 5% * A nemzetközi szerződésekre vonatkozó előterjesztéseket itt nem számoltuk. Az egyéni előterjesztések kapcsán gyakran felmerül kérdésként, hogy valóban az adott képviselő saját érdeklődése áll-e a törvényjavaslat mögött, vagy pusztán a procedurális követelmények kijátszása érdekében bújnak a kormánypártok a saját képviselőik mögé. Ilyen tartalmú következtetést a kvantitatív adatok alapján levonni nem lehet, de a számok itt is érdekesek. Amellett, hogy a es ciklusban tapasztalt 95-ről 270-re emelkedett az elfogadott egyéni előterjesztések száma között, jelentősen nőtt a szóban forgó törvényjavaslatok terjedelme is. Míg az előző ciklusban jellemzően pár oldalasak, ritka esetekben pár tucat oldalasak voltak az egyéni előterjesztések, addig a legutóbbi ciklusban jelentősen nőtt a hosszabb anyagok száma, több esetben meghaladva a száz oldalt is. Ez az átlagban is megnyilvánult (3. táblázat). 6

7 3. táblázat: Az előterjesztések terjedelme, típusonként ( , és ) Ciklus Átlagos oldalszámok Összes Nemzetközi Nemzetközi Egyéni Kormányzat Sürgős és szerződések nélkül szerződések képviselők előterjesztései által benyújtott előterjesztések kivételesen sürgős törvények (nemzetközi szerződések nélkül) * ** *Összesen 9 esetben a 860 előterjesztésből nem áll rendelkezésre oldalszám adat. ** Összesen 8 esetben a 860 előterjesztésből nem áll rendelkezésre oldalszám adat, mindegyik - az egyébként igen terjedelmes - költségvetésre vonatkozott. Egy átlagos előterjesztés terjedelme pusztán 20%-kal nőtt a második Orbánkormány alatt, sőt, a nemzetközi szerződések tetemes terjedelmét figyelmen kívül hagyva még némileg csökkent is. Az egyéni előterjesztések terjedelme ugyanakkor majdnem duplájára nőtt. Érdemes az átlagterjedelem mellett még azt is figyelembe venni, hogy sokkal nagyobb halmazról van szó között, hiszen 270 egyéni előterjesztés született, míg az előző ciklusban csak 95. Tehát ha figyelembe vesszük, hogy a képviselők majdnem háromszor annyi egyéni előterjesztést írtak és majdnem kétszeres terjedelemben, akkor azt látjuk, hogy igen jelentősen nőtt az egyénik súlya a teljes törvényalkotási munkában. Emellett egy részletekbe menő kvalitatív elemzés nélkül is megállapítható, hogy a legutóbbi ciklusban kifejezetten fontos törvények is egyéni előterjesztésként kerültek az Országgyűlés elé, mint például az új alkotmány, az Alaptörvény, a nemzetközi visszhangot kiváltó médiatörvény, valamint a választási szabályok módosítását is egyéni képviselők indítványozták. Feltűnő az is, hogy az egyéni indítványokhoz jelentősen több módosító indítvány is érkezett a megelőző ciklushoz képest: a es időszakban átlagosan mindössze három módosító indítvány jutott egy-egy egyéni beterjesztése, addig ez a szám az előző ciklusban háromszorosára, kilencre emelkedett. A módosítók száma persze több mindent tükrözhet, például az előterjesztés minőségét, a képviselők aktivitását, stb., de az is vélelmezhető, hogy egy fontos törvény nagyobb elánt, érdeklődést, módosítási kedvet vált ki az Országgyűlés tagjaiból. 7

8 4. táblázat: A módosítók száma előterjesztés típusonként Ciklus * ** Összes előterjesztés Módosítók átlagos száma Nemzetközi Egyéni képviselők szerződések előterjesztései nélkül Az egyéni előterjesztéseknél tehát komoly elmozdulás, felértékelődés történt. Az összes törvényt tekintve lényegében nincs különbség az átlagosan benyújtott módosítók számában, éppúgy, mint ha a (rendszerint nem módosítható) nemzetközi szerződések figyelmen kívül hagyása mellett nézzük az átlagos előterjesztéseket. Mindkét kategóriában nagyon enyhén a es ciklus "vezet". Ebben a kontextusban érdemes nézni azt, hogy az egyéni előterjesztésekhez átlagosan háromszor több módosító érkezett 2010 és 2014 között. Bár az inkább módosítani kívánt előterjesztéseket nem lehet egy az egyben nagyobb jelentőségűnek is minősíteni, az vélelmezhető, hogy általában minél több a lényeges és/vagy vitatható elem, annál inkább akarnak a képviselők módosítani az adott javaslaton. Szembetűnő az egyéni indítványok kapcsán az is, hogy korábban ez a pártokon átívelő együttműködések egyik területe volt, ami a es ciklusban megszűnt. Mindössze három ellenzéki előterjesztést fogadott el az Országgyűlés a es ciklusban: két LMP-s képviselőét és egy jobbikos előterjesztést. Ezzel szemben a es ciklus 96 elfogadott egyéni előterjesztése közül nyolcat fideszes képviselők terjesztettek be, adott esetben KDNP-s képviselőkkel, hármat MDF-es képviselők, míg további 22-ben az elfogadott javaslat előterjesztője között szerepelt legalább egy fideszes politikus (egy esetben egy KDNP-s). Továbbá a sürgős tárgyalást élvező hét egyéni előterjesztésből négyet fideszes, illetve fideszes és KDNP-s képviselők nyújtottak be, és egy a pártok közötti együttműködés keretében kerültek beterjesztésre. A között elfogadott, összesen majdnem 600 elfogadott törvényhez képest ez nem sok, de az látszik, hogy a es ciklusra még mindig jellemzőbb volt a pártokon átívelő együttműködés, mint a 2. Orbánkormány idején. 8

9 Élesedő politikai polarizáció után élesebb jogalkotási polarizáció Ezek az adatok különösen annak fényében érdekesek, hogy a es ciklus az éles politikai szembenállásról vált híressé. Ekkor az általános vélekedés szerint megszűnt a kommunikáció a baloldali kormánypártok és a Fidesz-KDNP között. Bár a magyar politikára mindvégig jellemző volt a magas szintű polarizáció, mindazonáltal még az addig megszokott szinten is túlmutatott a 2006-os ciklus kezdete óta tapasztalt feszültség, amelynek egy megnyilvánulásaként a Fidesz és a KDNP képviselői testületileg kivonultak, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtt felszólalt. A nyilvánosságot célzó, leginkább a politikai kommunikáció szintjére összpontosító kivonulásokon túl azonban nagyobb fokú konszenzus nyilvánult meg az előterjesztések elfogadásában, mint később, amikor már a Fidesz volt kormányon. Nem csak az elfogadott ellenzéki előterjesztések, illetve a pártokon átívelő indítványok számán látszik a viszonylag nagyobb politikai konszenzus, hanem azon is, hogy hány törvény "csúszott át" minimális ellenállással. 5. táblázat: Ellenszavazat nélkül, illetve csekély számú (10 alatti) ellenszavazattal elfogadott előterjesztések száma és aránya ( és ) Összes törvény Száma % Száma % Nulla % % ellenszavazat 0-9 ellenszavazat % % Nemzetközi szerződések Nulla % % ellenszavazat 0-9 ellenszavazat % % Mint az 5. táblázatból kiderül, majdnem felére esett vissza az ellenszavazat nélküli, illetve a maximálisan kilenc ellenszavazatot kapó előterjesztések aránya - bár némileg torzít ez az arány a nemzetközi szerződések miatt. Ezek ugyanis rendszerint minimális ellenállással mennek át, és ez volt jellemző mindkét ciklusra. Ha ezeket levonjuk, akkor mindkét ciklusban viszonylag kevés törvény ment át minimális ellenszavazattal ( : 211; : 166), és a különbség nem hatalmas. Mivel azonban a 9

10 nemzetközi törvények a es ciklusban az összes törvény jóval nagyobb arányát tették ki, ezért ezeket figyelembe véve értelemszerűen magasabb volt a konszenzusos törvények aránya. Ráadásul a es ciklusban egy fokkal nagyobb volt az ellenállás a nemzetközi törvényekkel szemben, hiszen (főleg a Jobbik frakcióból) 14 esetben is viszonylag sokan az adott szerződés ellen szavaztak, ezáltal legalább 10 ellenszavazatot generálva, míg egy esetben, a Paksi erőmű bővítésére vonatkozó szerződésnél a baloldali ellenzék tiltakozott, míg a Jobbik úgymond konstruktívabb volt. Már csak ezért is érdemes kiemelni, hogy a nemzetközi törvények figyelembe vétele nélkül is jelentős marad a különbség a két ciklus között: így számolva 35% volt a 10-nél kevesebb ellenszavazatot kapott elfogadott előterjesztések aránya között, és 19% között, azaz 23% helyett "csak" 16% a különbség, ami azonban még mindig számottevő. Érdemes megemlíteni, hogy nem csak olyan vizsgálati elemek/szempontok vannak, amelyek kapcsán alul lehet becsülni a meglévő konszenzus mértékét, vagy adott esetben a valósnál magasabbnak tűnik a polarizáció mértéke. A "nem" szavazatok hiánya ugyanis nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem volt jelentős ellenállás egy-egy előterjesztéssel szemben. Főleg a es ciklusban az ellenzék ugyanis nem mindig a "nem"-mel szavazással fejezte ki az ellenérzéseit, hanem sokszor teljes mértékig bojkottálta a szavazást. Az MSZP frakció tagjai 37 esetben utolsó emberig távolmaradtak a zárószavazástól, és az LMP-nél - nem számítva azt az időt, amikor a pártnak nem volt frakciója - 27 alkalommal hiányoztak mindnyájan. Ilyen helyzetekben adott esetekben a Jobbik támogató szavazataival vagy tartózkodásával úgy tűnhetett, hogy nincs komoly ellenvetés az adott előterjesztéssel kapcsolatban, de a valóság ezzel szemben különös intenzitású ellenérzést mutatott. A gyakori, napirend előtti kivonulások ellenére a bojkottszerű távolmaradás a zárószavazásról nem volt jellemző a es ciklusra. Az egyéni indítványokat külön tekintve elmondható, hogy bár valamivel nőtt az ellenzék általi elutasítás a es ciklusban, nem hatalmas a különbség. A 2006 és 2010 közötti időszakban 40 volt az átlagos nem szavazatok aránya, míg 2010 és 2014 között 43, ami nyilván egy magasabb szintet jelent a es ciklusban, amikor csak 123 ellenzéki képviselő ült az Országgyűlésben (a Fideszt támogató, független Molnár Oszkárt is számítva) és 2014 között az ellenzéki képviselők legalább fele, azaz 62 képviselő az esetek 27%-ában szavazott nemmel (72 előterjesztés), míg 2006 és 2010 között az arány 24% volt. Ezek viszont nem hatalmas elmozdulások. A változás talán inkább abban érhető 10

11 tetten, hogy míg 2006 és 2010 között a 175 ellenzéki képviselő 1 legalább fele az egyénik több mint kétharmadát támogatta "igen" szavazattal (60 eset a 95-ből), addig 2010 és 2014 között ez pusztán 270-ből 33 esetben (az esetek 12%-ában) történt meg. Az ellenzék ugyan jóval megosztottabb volt 2010 után, mint azelőtt, de összességében megállapítható, hogy az amúgy gyakran egymástól eltérően szavazó ellenzéki pártok a Fidesz alatt ritkán tartották támogatásra méltónak a kormánypárti egyéni előterjesztéseket (merthogy az elfogadott egyéni előterjesztések között jóformán csak kormánypárti volt). Az adatok mélyebb elemzésre szorulnak, amennyiben az ellenzék növekvő ellenállásának okaira vonatkozóan is következtetést szeretnénk levonni belőlük. Egyrészt az a tény, hogy a es ciklushoz képest között több, ideológiailag különböző ellenzéki frakció volt, növelte annak valószínűségét, hogy valaki mindenképpen lesz, akinek nem tetszik a kormánypártok előterjesztése. Emellett a konzultáció hiánya és a törvényalkotás gyorsuló üteme is olyan tényezők, amelyekre hivatkozva az ellenzék hajlamosabb lehetett nemet mondani egy törvényre. Önmagában az a tény, hogy a kormánypártok szemben a megelőző ciklussal még néhány jelképes kérdésben sem voltak hajlandók az ellenzéket bevonni a jogalkotásba, szintén kiválthatott elutasítóbb reakciót az utóbbiak részéről. 1 Bár az SZDSZ a ciklus egy részében formálisan ellenzéki párt volt, a jelen számításban ezt nem vettük figyelembe. 11

12 Policy Solutions Politikai Elemző és Tanácsadó Intézet Budapest, 1065, Révay utca 10. (1)

Reformtempó összehasonlításban

Reformtempó összehasonlításban Reformtempó összehasonlításban A Gyurcsány-Bajnai és az Orbán-kormány jogalkotása számokban 2015. április Bevezető A Policy Solutions Törvénygyártók című projektjének célja, hogy felmérje a jogalkotás

Részletesebben

Az Orbán-kormány ötödik évének mérlege

Az Orbán-kormány ötödik évének mérlege Az Orbán-kormány ötödik évének mérlege A harmadik Orbán-kormány jogalkotása számokban 2015. augusztus Bevezető A Policy Solutions Törvénygyártók című projektjének célja, hogy felmérje a jogalkotás sebességét

Részletesebben

A fülkeforradalom évei - jogalkotás rohamtempóban

A fülkeforradalom évei - jogalkotás rohamtempóban A fülkeforradalom évei - jogalkotás rohamtempóban A 2010-2014-es ciklus törvényhozásának elemzése 2015. március Bevezető A Policy Solutions Törvénygyártók című projektjének célja, hogy felmérje a jogalkotás

Részletesebben

Frakcióvezetők a Parlamentben

Frakcióvezetők a Parlamentben Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában

Részletesebben

Összehasonlító adatok 2006., 2010., évekről

Összehasonlító adatok 2006., 2010., évekről AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGE 215. január 26. Összehasonlító adatok 26., 21., 214. évekről Készítette: Tájékoztatási és Módszertani Osztály Tartalomjegyzék oldal Az országgyűlési ülésszakok, ülések és ülésnapok

Részletesebben

Összehasonlító adatok 2006., 2010., I. félévek

Összehasonlító adatok 2006., 2010., I. félévek AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGE 214. július 4. Összehasonlító adatok 26., 21., 214. I. ek Készítette: Tájékoztatási és Módszertani Osztály A 214. július 4-ei ülés számított adataival. Tartalomjegyzék oldal

Részletesebben

ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2011., 2015., I. félévek

ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2011., 2015., I. félévek ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 211., 215., 219. I. félévek ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA, 219 Készült a Tájékoztatási és Iromány-nyilvántartó Iroda Tájékoztatási és Módszertani Osztályán,

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Így dolgoztak a független parlamenti képviselők

Így dolgoztak a független parlamenti képviselők Így dolgoztak a független parlamenti képviselők A független képviselők átlagosan a szavazások valamivel kevesebb, mint háromnegyedén vettek részt, ami az Országgyűlés egészét tekintve mérsékelt aktivitásnak

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 29-én 11 00 órai állapot szerint JÚLIUS 2. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., I. félév

ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., I. félév ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA, 2017 Készült a Tájékoztatási és Iromány-nyilvántartó Iroda Tájékoztatási és Módszertani Osztályán, az Informatikai

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2015. július 6-án 10 15 órai állapot szerint JÚLIUS 6. HÉTFŐ üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától (napirend

Részletesebben

Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a Lex CEU eltörléséről címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani.

Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a Lex CEU eltörléséről címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani. Iromány száma: T/17873. Benyújtás dátuma: 2017-10-16 15:03 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 10AKAGBR0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb

Részletesebben

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/ sz. ülés) Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2012. november 26-án, hétfőn, 20 óra 22 perckor

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS 12-13-I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. május 12. 14 30 órai állapot szerint MÁJUS 12. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra ülés befejezése: kb. 21 00 óra,

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE A napirendi javaslat a rendkívüli ülésre vonatkozó kezdeményezés(ek)re figyelemmel módosulhat!

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 27-28-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. október 27-én 14 30 órai állapot szerint OKTÓBER 27. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok: 14

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/36-1/2013. OKB-29/2013. sz. ülés (OKB-137/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/36-1/2013. OKB-29/2013. sz. ülés (OKB-137/ sz. ülés) Ikt.sz.: OKB/36-1/2013. OKB-29/2013. sz. ülés (OKB-137/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. július 4-én, csütörtökön, 19 óra 17 perckor

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 20-21. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2017. március 20-án 14 15 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: MÁRCIUS 20. HÉTFŐ

Részletesebben

Kik voltak a NOlimpia aláírói?

Kik voltak a NOlimpia aláírói? Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,

Részletesebben

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus

Részletesebben

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ )

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ ) KSB-14/2011. (KSB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2011. szeptember 13-án, kedden, 13 óra 02 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében

Részletesebben

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 14-én 16 30 órai állapot szerint JÚNIUS 18. HÉTFŐ üléskezdés:

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 20-21. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. március 17-én 11 30 órai állapot szerint

Részletesebben

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26. KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA 2016. október 26. A közmunka kérdése nem csak foglalkoztatáspolitikai szempontból jelentős kérdés, hanem politikai okok miatt is. 2012-től alapvető váltás következett be a hazai

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/ sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. május 14-én, kedden, 9 óra 54 perckor az

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 15-16-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2014. szeptember 12-én 12 45 órai állapot szerint SZEPTEMBER 15. HÉTFŐ

Részletesebben

J e g y zőkönyv FVB-19/ (FVB-19/ )

J e g y zőkönyv FVB-19/ (FVB-19/ ) FVB-19/20010. (FVB-19/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2010. december 6-án, hétfőn, 10 óra 5 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében

Részletesebben

Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/ ) május. Készítette: Ruff Tamás

Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/ ) május. Készítette: Ruff Tamás A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 2. jelentés Az 1998. és 2002. évi önkormányzati választások valamint a 2006. évi parlamenti választások részvételi adatainak elemzése

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Ikt. sz.: TAB/46-2/2015. TAB-27/2015. sz. ülés (TAB-53/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának 2015. szeptember 18-án, pénteken, 10 óra 37 perckor az Országház

Részletesebben

Ebben a dokumentumban minden kérdésnél a Magyarországra vonatkozó eredmények szerepelnek, az EU átlagával összehasonlítva.

Ebben a dokumentumban minden kérdésnél a Magyarországra vonatkozó eredmények szerepelnek, az EU átlagával összehasonlítva. Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság A Polgárokkal Való Kapcsolattartás KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY 30/09/2009 EB71.3 2009. ÉVI EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK Választás utáni felmérés Országos profil:

Részletesebben

Az Országgyűlés évi április május havi ülésterve

Az Országgyűlés évi április május havi ülésterve 2016. 11-én 14 15 órai állapot. ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Az Országgyűlés 2016. évi havi ülésterve Előterjesztések és 18. 18. 25-26-27-28. és 2. 2. 25-26-27-28.

Részletesebben

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a 2019. évi költségvetés Ezekben a hetekben zajlik Magyarország 2019. évi költségvetésének tárgyalása, amelynek során a Költségvetési Tanácsnak is kiemelt

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

Alkotmányellenesek a törvényalkotás új szabályai. (A hónap actio popularis-a)

Alkotmányellenesek a törvényalkotás új szabályai. (A hónap actio popularis-a) Alkotmányellenesek a törvényalkotás új szabályai (A hónap actio popularis-a) Az év eleje óta nincs jogunk ahhoz, hogy az Alkotmánybíróságtól személyes érintettségünk nélkül kérjük jogszabály alkotmányellenességének

Részletesebben

Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését

Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ )

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ ) Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának 2013. március 19-én, kedden, 11 óra 3 perckor az Országház

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5/2015. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve 5 5 5

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: KUB-40/34-3/2017. KUB-12/2017. sz. ülés (KUB-77/ sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: KUB-40/34-3/2017. KUB-12/2017. sz. ülés (KUB-77/ sz. ülés) Ikt. sz.: KUB-40/34-3/2017. KUB-12/2017. sz. ülés (KUB-77/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2017. október 25-én, szerdán, 10 óra 14 perckor az Információs Hivatal tanácstermében

Részletesebben

Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló

Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló A legkisebb adósággállománnyal a XIII. kerület, jóléti kiadásokban Salgótarján, vállalkozások számában

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA DECEMBER I, (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA DECEMBER I, (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA DECEMBER 1-2-3-I, (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. december 1-jén 14 15 órai állapot szerint DECEMBER 1. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL)

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL) HOB 3/2011/EL (HOB 5/2010-2014/EL) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 28-án, csütörtökön, 10 óra 05 perckor az Országház földszint

Részletesebben

J e g y zőkönyv ÖKB-3/2010. ÖKB-3/

J e g y zőkönyv ÖKB-3/2010. ÖKB-3/ ÖKB-3/2010. ÖKB-3/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2010. május 26-án, szerdán, 8 órakor az Országház delegációs termében megtartott üléséről

Részletesebben

PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT

PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT A történelem nyomai az új térszerkezetben ELTE-MTA Konferencia, 2007. november 17. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT Készítette: Tallián Imre - Amennyiben napjainkból visszanézve

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/40-1/2012. ISB-10/2012. sz. ülés (ISB-69/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/40-1/2012. ISB-10/2012. sz. ülés (ISB-69/ sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/40-1/2012. ISB-10/2012. sz. ülés (ISB-69/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. május 29-én, kedden, 11 óra

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER 5-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER 5-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 29-30-31. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER 5-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2018. október 29-én 14 30 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: OKTÓBER 29.

Részletesebben

J e g y zőkönyv FVB-13/2011. (FVB-35/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FVB-13/2011. (FVB-35/2010-2014.) FVB-13/2011. (FVB-35/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2011. június 28-án, kedden, 11 óra 34 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/303-2/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 3-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/303-2/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 3-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/303-2/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. május 3-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Döntés önálló önkormányzati képviselői indítványról

Részletesebben

Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről

Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről 2014. február Vezetői összefoglaló A 2014-es országgyűlési választások

Részletesebben

Az Országgyűlés évi október november havi ülésterve

Az Országgyűlés évi október november havi ülésterve ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Az Országgyűlés 2018. évi havi ülésterve Lezárva: 2018. 15. 14 30 óra Előterjesztések és 24. 24. és 5. 5. 1. A kereskedelemről szóló

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 15-16-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. szeptember 15-én 15 45 órai állapot szerint SZEPTEMBER 15. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása

Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása 2016. november 7. Kétharmad a letelepedési kötvények ellen Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása Október második felétől a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témája a letelepedési kötvények megszüntetése

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: VFB/15-3/2014. VFB-3/2014. (VFB-3/ )

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: VFB/15-3/2014. VFB-3/2014. (VFB-3/ ) Ikt. sz.: VFB/15-3/2014. VFB-3/2014. (VFB-3/2014-2018.) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottságának 2014. október 13-án, hétfőn, 9 óra 35 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet 128.

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS 1-2. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS 1-2. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2019. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS 1-2. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2019. március 29-én 8 30 órai állapot szerint ÁPRILIS 1. HÉTFŐ üléskezdés:

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. OKTÓBER 17. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. OKTÓBER 17. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 16-17-18-19. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK) ÉS OKTÓBER 24-I (KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. október 13-án 11 30 órai

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 5-6-7-8. (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2015. október 2-án 11 45 órai állapot szerint OKTÓBER

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. OKTÓBER 3. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. OKTÓBER 3. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 2-3-4. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS OKTÓBER 9-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. szeptember 28-án 11 45 órai állapot szerint

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. MÁRCIUS 5. KEDD üléskezdés: 8 00 óra határozathozatalok: legkorábban: órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. MÁRCIUS 5. KEDD üléskezdés: 8 00 óra határozathozatalok: legkorábban: órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2019. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 11-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2019. február 28-án 13 30 órai állapot szerint AZ

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/28-1/2013. OKB-23/2013. sz. ülés (OKB-131/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/28-1/2013. OKB-23/2013. sz. ülés (OKB-131/ sz. ülés) Ikt.sz.: OKB/28-1/2013. OKB-23/2013. sz. ülés (OKB-131/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. június 10-én, hétfőn, 11 óra 13 perckor

Részletesebben

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003 Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: 2018-05-29 20:48 Miniszterelnökség Parlex azonosító: W838KPW50003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

Egyeduralkodó a Fidesz a híradókban

Egyeduralkodó a Fidesz a híradókban Egyeduralkodó a Fidesz a híradókban A Policy Solutions elemzése az orsz{gos televíziók híradóinak kiegyensúlyozotts{g{ról 2011. febru{r Vezetői összefoglaló A Policy Solutions 2011. február 21-től egy

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon. Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály

A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon. Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály Költségvetési fenntarthatóság és átláthatóság Válság államadósság

Részletesebben

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar

Részletesebben

3. A Ve a helyébe a következő rendelkezés lép : 130. (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hi

3. A Ve a helyébe a következő rendelkezés lép : 130. (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hi .th /z ;W 200 7 APR 16. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY 2007. évi... törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról 1. A választási eljárásról szóló 1997.

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/ sz. ülés) Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 16 óra 57 perckor kezdődően,

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/93-1/2012. FVB-38/2012. sz. ülés (FVB-100/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/93-1/2012. FVB-38/2012. sz. ülés (FVB-100/ sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/93-1/2012. FVB-38/2012. sz. ülés (FVB-100/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2012. december 3-án, hétfőn, 10 óra 7 perckor kezdődően, az Országgyűlés

Részletesebben

Aktív és passzív képviselők az Országgyűlésben

Aktív és passzív képviselők az Országgyűlésben Aktív és passzív képviselők az Országgyűlésben A Képviselőfigyelő legaktívabb és legpasszívabb képviselőket vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy a kormánypárti képviselők a legfegyelmezettebbek a parlamenti

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS ÁPRILIS 18-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS ÁPRILIS 18-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2016. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS 11-12-13. (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS ÁPRILIS 18-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2016. április 11-én 14 15 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: ÁPRILIS

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK) ÉS DECEMBER 3-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK) ÉS DECEMBER 3-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER 26-27-28-29. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK) ÉS DECEMBER 3-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2018. november 26-án 14 30 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE:

Részletesebben

A negatív kampányok sikerességéről és buktatóiról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

A negatív kampányok sikerességéről és buktatóiról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) A negatív kampa nyok sikeresse ge ro l e s buktato iro l Kovács János vezető elemző Negatív kampányról akkor beszélhetünk a politikában, ha egy politikus vagy politikai párt egy másik politikus vagy politikai

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Az Országgyűlés évi március április havi ülésterve

Az Országgyűlés évi március április havi ülésterve ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Lezárva: 2019. február 28. 13 30 Az Országgyűlés 2019. évi havi ülésterve és 25. 25. 1-2-3-4. 1-2-3-4. 1. A Nemzetközi Büntetőbíróság

Részletesebben

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás

Részletesebben

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ )

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ ) FMB-7/2011. (FMB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn, 9.30 órakor a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 1-jén 10 45 órai állapot szerint JÚNIUS 4. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS MÁRCIUS 13-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS MÁRCIUS 13-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 6-7-8. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS MÁRCIUS 13-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2017. március 6-án 14 15 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: MÁRCIUS 6. HÉTFŐ

Részletesebben

Az Országgyűlés évi május június havi ülésterve

Az Országgyűlés évi május június havi ülésterve ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Lezárva: 2019. 24. 11 00 Az Országgyűlés 2019. évi havi ülésterve 27-28. 27-28. 1. 2. A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának és a

Részletesebben

Így alkotm{nyoztak ők

Így alkotm{nyoztak ők Így alkotm{nyoztak ők A Policy Solutions h{ttérelemzése a posztkommunista orsz{gok alkotm{nyoz{si folyamatairól 2011. janu{r Vezetői összefoglaló Húsz különböző ország alkotmányozásának vizsgálata megmutatta:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt.sz.: MGB/17-2/2015. MGB-5/2015. sz. ülés (MGB-17/ sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt.sz.: MGB/17-2/2015. MGB-5/2015. sz. ülés (MGB-17/ sz. ülés) Ikt.sz.: MGB/17-2/2015. MGB-5/2015. sz. ülés (MGB-17/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2015. április 27-én, hétfőn, 10 óra 32 perckor az Országgyűlés Irodaháza

Részletesebben

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. SZEPTEMBER 27. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. SZEPTEMBER 27. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2016. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 26-27. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS OKTÓBER 3-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2016. szeptember 23-án 12 00 órai állapot szerint

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a november 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről1. Sorszám Javaslat száma, címe

TÁJÉKOZTATÓ a november 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről1. Sorszám Javaslat száma, címe Országgyűlés Hivatala Budapest, 201november 1 Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 201 november 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről1 Sorszám Javaslat

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/124-1/2013. HOB-30/2013. sz. ülés (HOB-135/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/124-1/2013. HOB-30/2013. sz. ülés (HOB-135/ sz. ülés) Ikt. sz.: HOB/124-1/2013. HOB-30/2013. sz. ülés (HOB-135/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2013. november 5-én, kedden, 12 óra 39 perckor kezdődően,

Részletesebben

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/30-1/2013. OKB-24/2013. sz. ülés (OKB-132/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/30-1/2013. OKB-24/2013. sz. ülés (OKB-132/ sz. ülés) Ikt.sz.: OKB/30-1/2013. OKB-24/2013. sz. ülés (OKB-132/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. június 11-én, kedden, 9 óra 15 perckor

Részletesebben

2017. október 27-én órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

2017. október 27-én órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 30-31., NOVEMBER 2-3. (HÉTFŐ-KEDD, CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK) ÉS NOVEMBER 6-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. október 27-én

Részletesebben

A közbeszerzések első félévi alakulása

A közbeszerzések első félévi alakulása A közbeszerzések 2012. első félévi alakulása különös tekintettel az új Kbt.-vel kapcsolatos tapasztalatokra és a zöld közbeszerzésekre I. A közbeszerzések fő adatai és ajánlatkérői kategóriák szerinti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KIVONAT. A Bizottság 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal elfogadta az alábbi határozatot:

JEGYZŐKÖNYV KIVONAT. A Bizottság 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal elfogadta az alábbi határozatot: JEGYZŐKÖNYV KIVONAT a 2014. február 11-én (kedden) a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 3. számú ülésén készült jegyzőkönyvből NAPIREND:

Részletesebben

J e g y zőkönyv ISB-10/2011. (ISB-39/ )

J e g y zőkönyv ISB-10/2011. (ISB-39/ ) ISB-10/2011. (ISB-39/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2011. július 4-én, hétfőn, 11 óra 05 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet

Részletesebben