2014. I. szám I. KÖZLEMÉNYEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. I. szám I. KÖZLEMÉNYEK"

Átírás

1 A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE I. szám I. KÖZLEMÉNYEK 91/2014 Tudnivalók az Ökumenikus Imahétről Főtisztelendő Paptestvéreim! Idén lesz ötven éve annak, hogy a II. Vatikáni Zsinat Unitatis Redintegratio kezdetű ökumenikus dekrétuma napvilágot látott. Ez a jubileum is erősítsen mindnyájunkat ökumenikus feladataink fontosságának tudatosításában! Az Egyházak Világtanácsa és a Katolikus Egyház közös imádságait mi magyarok az idei esztendőben január között tartjuk. Az Ökumenikus Imahét vezérgondolatát: Hát részekre szakítható-e Krisztus? (1Kor 1,1-17 alapján) a kanadai keresztény testvéreink választották ki. Nekünk pedig velük együtt határozott Nem választ kell adnunk a kérdésre. A kanadai emberek olyan országban élnek, amelyet nyelvi, kulturális és éghajlati sokszínűség jellemez, sőt még keresztény hitük kifejezésében is sokfélék. A kanadaiak társadalmi és politikai megosztottsága gyakran a nyelvi, kulturális és területi különbözőségeken alapulnak, ugyanakkor próbálják megérteni, hogy ezek a nemzeti identitások hogyan járulnak hozzá az egészséges kanadai sokszínűséghez. Ebben a multikulturális környezetben sok keresztény gyülekezet a szolgálat és istentisztelet sajátos gyakorlatát is magával hozta. Pál apostol levele sokféleségükben szólítja meg őket, és arra hívja, hogy az egyes helyeken élő gyülekezetek ne szigetelődjenek el, ne forduljanak egymás ellen, hanem ismerjék fel összetartozásukat mindazokkal, akik az Úr nevét hívják segítségül. A Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által közösen összeállított kiadványt eljuttattuk az egyházközségekhez, amely az Ökumenikus Bizottságunk által összeállított füzettel együtt a papi listáról is letölthető lesz. Fontos megjegyeznünk, hogy az ökumenikus imádság vecsernyével egybekötött módját elsősorban a görögkatolikus templomokban történő ima-alkalmakra szántuk, s mindenképpen előzetes helyi egyeztetést igényel. Az ökumenikus imahét legfőbb célja a közös imádság, a találkozás és egymás megismerésének öröme, ezért különösen is ügyeljünk arra, hogy ennek az imádságnak az erőltetett bevezetése ne teremtsen indulatokat és ellenségeskedést. A kanadai testvérek javasolják, hogy a közös istentisztelet alkalmával minden felekezet valamilyen jellemző tárgyat helyezzen el az oltáron, úrasztalon. Javaslom, hogy mi az Evangéliumos könyvet használjuk erre (az országos nyitó istentiszteleten is ezt teszem).

2 Ugyanakkor ügyeljünk arra, hogy ezt a szent tárgyat megfelelő és méltó módon kezeljük. Ha görögkatolikus templomainkban történik e tárgyak elhelyezése, arra semmiképpen sem szabad a fölszentelt oltárt használni, hanem egy erre alkalmas asztalt helyezzünk ki. Mindenkit arra kérek, lelkipásztorokat, intézmények vezetőit, híveket, hogy minél nagyobb buzgósággal kapcsolódjunk be ezekbe az imalehetőségekbe. Az idén ugyanakkor figyelnünk kell arra is, hogy a közös imádságok szervezése során mindig megmaradjon az Egyház hitéhez való hűségünk. Ennek reményében kérem paptestvéreimet a következő megjegyzések figyelembevételére: Különös hangsúllyal említem, hogy az ökumenikus párbeszédben azon keresztény felekezetek vehetnek részt, amelyeket az Egyházak Ökumenikus Tanácsa elismer. Ide tartoznak a metodisták is. A közös imádság szervezése során kerüljük a nem elismert szekták, felekezetek, különösen is a Hit Gyülekezete és Jehova tanúi részvételét. A közös imádságok szervezése előzetes egyeztetés alapján történjék, ezzel kerülhetjük el az egyénieskedő szertartás-elemek alkalmazását, és az ökumenikus istentiszteletek politikai célra való felhasználását. Nemcsak egyházközségeink parókiális templomaiban, hanem akár kórházakban és iskolákban is lehet erre a hétre ökumenikus ima-alkalmakat szervezni. A papok reverendában, esetleg epitrachelionban és grékában vegyenek részt ezeken a szertartásokon. Felont, vagy más liturgikus ruhadarabot ne vegyenek föl. A híveket, ha szükséges, figyelmeztessük, hogy semmiféle ökumenikus szertartás nem kapcsolható össze szentség-kiszolgáltatással, vagy ahhoz hasonló, arra utaló szertartási elemekkel. Az ökumenikus istentisztelet nem helyettesítheti az Úr napjának megszentelésére vonatkozó kötelezettségeinket. Az ökumenikus imahét szertartásai és imádságos tartalma lehetőséget biztosít a találkozásaink szimbolikus cselekedetekkel való ünneplésére, pl. gyertyagyújtás, karitatív adományok közös gyűjtése és szétosztása, stb. Már az új esztendő első hónapjában tudatosítsuk magunkban, hogy az ökumenikus párbeszéd nem szorítkozhat pusztán az év egyetlen hetének imádságaira. Ennek fényében próbáljuk meg az egész év során megvalósítható közös imádságainkat megtervezni, pl. közös bibliaolvasás. Az imahét előkészítése és lebonyolítása során lehetőleg maradjunk élénk párbeszédben a helyileg illetékes római katolikus papokkal és hívekkel. Nekünk, görögkatolikusoknak különösen is hivatásunkhoz tartozik az egység keresése, építése akár szervezett cselekményekkel, akár személyes imádsággal. A II. Vatikáni Zsinat keleti katolikus egyházakra vonatkozó tanítása és a CCEO szabályai értelmében ökumenikus hivatásunk mindenekelőtt a keleti egyházakkal való egység elérésére vonatkozik, mégis a helyi adottságok miatt különös gondot kell fordítanunk a helyben jelenlévő protestáns egyházakkal való kapcsolatra is. Az imádság akkor is lehetséges, ha településünkön nincs alkalom a közösen végzett ökumenikus együttlétre. Használjuk ki bátran és Istenbe vetett bizalommal ezeket a lehetőségeket! Végül megköszönöm az Ökumenikus Bizottságunk munkáját. 2

3 92/2014 A Szent Jakab Görögkatolikus Szervezőlelkészség megalapítása Meghallgatva az Egyházmegyei Papi Szenátus véleményét és elfogadva a Nyíregyháza-Rozsrétszőlőn lakó görögkatolikusok kérését, az ott élő hívek jobb lelkipásztori ellátása érdekében a CCEO 280. kánonjának 2. -a értelmében december 29-ei hatállyal megalapítottam a Szent Jakab Görögkatolikus Szervezőlelkészséget. A megalakuló új görögkatolikus közösség szervezőlelkészévé Bodnár Attila iskolalelkészt neveztem ki. A szervezőlelkészség központja Nyíregyháza-Rozsrétszőlő. A szervezőlelkészség címe: 4400 Nyíregyháza-Rozsrétszőlő, Fenyő u /2014 Szentelések meghirdetése Szeretettel tájékoztatom a paptestvéreket, hogy a Hajdúdorogi Egyházmegye a közeljövőben a következő szenteléseket tervezi: Baráth Gábor diakónus-szentelését április 22-én Pécsett, Boksay Péter papszentelését április 27-én Máriapócson. Aki bármilyen súlyos okot ismer, amely a szentelésre várókat akadályozná az egyházi rend jelzett fokozatainak fölvételében, az érezze lelkiismereti kötelességének erről az Egyházmegyei Főhatóságot értesíteni. 94/2014 Jubiláló paptestvérek a Hajdúdorogi Egyházmegyében Mosolygó Sándor atya hetven éves, Oláh Miklós atya hatvan éves papi jubileumát ünnepli 2014-ben. Ebben az esztendőben ifj. Beregi István, Iski István, Jónyer István, dr. Kruppa Tamás, Sási Péter, dr. Sivadó János és Tóth Elek atyákkal együtt emlékezünk meg huszonöt éves papi szolgálatunkról. (Dr. Radvánszki János is velünk szentelődött, róla se feledkezzünk meg imáinkban!) Minden jubiláló paptestvéremnek Krisztus szolgálatának és az Evangélium hirdetésének örömét kívánom! A 2014-ben 25. vagy 60. házassági évfordulójukat ünneplő paptestvéreknek és kedves feleségeiknek pedig a szeretet kötelékében való megerősödést és a hálaadás lelkületét kívánom és kérem Mindenható Istenünktől! 95/2014 Papnövendék eltávozása az előkészítő évfolyamról Kelemen Mihályt saját kérésére elbocsátottam az előkészítő évfolyamos papnövendékek sorából. 96/2014 Beszámoló az Egyházmegyei Papi Szenátus üléseiről A Hajdúdorogi Egyházmegye Papi Szenátusának évi üléseiről készült beszámolókat a paptestvérek a honlap papi oldalán folyó év március 1-jétől olvashatják. 3

4 97/2014 Új Evangéliumos könyv Hosszú, kitartó munka után az Evangéliumfordító Bizottság ezév végén szeretné befejezni tevékenységét, hogy elkészüljön az Evangéliumos könyv új fordítása. A fordításnál a Szent István Társulat kiadását vettük alapul, amelyet egybevetettünk a bizánci görög szövegváltozatokkal. Az Evangéliumos könyv szerkezete a görög hagyománynak megfelelőt követi, amelynek szakaszbeosztása a liturgikus évhez kötődik (Jn, Mt, Lk, Mk). Ennek a típusnak az az előnye, hogy a szakaszokat nem kell külön keresgetni, mert egymás után találjuk azokat Húsvéttól Nagyszombatig. Mielőtt az Evangéliumos könyv új fordítását leadnánk jóváhagyásra a Szentszéknek, szeretnénk a szövegeket néhány egyházközségben próbaképpen ideiglenesen használni. Kérem tehát azoknak a parókusoknak a jelentkezését, akik szívesen vállalkoznak arra, hogy egyházközségeikben kipróbálják az új könyvet, és így segítenek azzal, hogy saját és híveik észrevételeit, javaslatait összegyűjtik és megosztják velünk. Kérem, hogy akik ebben tudnak segíteni, azok drótpostán jelenkezzenek Nyirán János irodaigazgatónál. 98/2014 Egyházmegyei események A Hajdúdorogi Egyházmegye a közeljövőben a következő eseményekre hívja fel a főtisztelendő atyák figyelmét. Január Ökumenikus imahét. Január Szent Efrém Napok Nyíregyházán. Február 8. Egyházmegyei bál Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Február 7-8. Családpasztorációs továbbképzés Máriapócson. Február 7-9. KELET Egyetemisták és Főiskolások Találkozója Nyíregyházán Február Fiatal papi házaspárok lelkigyakorlata Máriapócson. Március 2. Kiengesztelődési vecsernye Máriapócson. Március 8. Hittanverseny kerületi forduló. Március 13. Szenátusi ülés és papi rekollekció Nyíregyházán. Március 22. Katekéták továbbképzése a Szent Atanáz Görökatolikus Hittudományi Főiskolán. Március 24. Örömhírvétel ünnepének búcsúja Máriapócson. Április 3. Papi rekollekció Nyíregyházán. Április 5. Egyházmegyei hittanverseny Hajdúdorogon. Április 27. Szórványban élő egyházközségek búcsúja Máriapócson. 99/2014 Bizottsági beszámolók A Hajdúdorogi Egyházmegye bizottságainak éves beszámolóját a paptestvérek a honlap papi oldalán folyó év március 1-jétől olvashatják. 4

5 II. RENDELKEZÉSEK 100/2014 Liturgikus rendelkezés a tömjénezésről A szertartásainkon végzett tömjénezés nem csupán kiegészítő tevékenység, amely a liturgikus esemény ünnepélyességét, szépségét fokozza, hanem a szent cselekmények során lényegi szerepe van az imádságaink érzékletes kifejeződésében és az Isten országa titokzatos megjelenítésében. Éppen ezért törekednünk kell arra, hogy azt minden szertartásunkon az előírt módon alkalmazzuk. Ugyanezen okból lehetőségeink szerint mindig a legjobb minőségű tömjént és hozzá szükséges szenet használjuk. Ezzel az istentiszteletnek is megadjuk a méltóságát, és híveink esetleges érzékenységére is tekintettel lehetünk. Tömjénezőt kell használnunk a köznapi vecsernyén is, amikor arra az énekelt zsoltárvers is utal (Uram, tehozzád alatt). Ekkor a pap epitrachelionban nagy tömjénezést végez a templomban. (Ennek részletes leírása a diakónusi honlapon olvasható: Nem mindenütt elterjedt gyakorlat még, de szeretettel ajánlom a paptestvérek figyelmébe azt is, hogy a Szent Liturgián igen helyes és a liturgikus előíráshoz jól igazodik, ha a szent áldozás után az oltárra visszahelyezett Eukarisztiát megtömjénezzük, majd az előkészületi asztalhoz való átvitel után újra ezzel a tisztelettel hódolunk előtte. 101/2014 Anyakönyvi statisztikai adatok beküldése Kérem a parókus atyákat, hogy a évi anyakönyvi statisztikai adatokat a kiküldött nyomtatványon február 1-jéig küldjék be a Hajdúdorogi Püspöki Hivatalba. 102/2014 Kötelező gyűjtések A esztendőben az alábbi vasárnapokon tartunk gyűjtéseket. Kérem a főtisztelendő atyákat, hogy azokat kellően készítsék elő, tudatosítva híveinkben a célok fontosságát, és azt, hogy a gyűjtésekben is összetartozásunk jelét lássák. (1) Katolikus iskolák javára: február 23. (2) Szentföldi zarándokhelyeknek: április 6. (3) Papnevelés céljára: május 11. (Inaszakadt vasárnapja) (4) Péter-fillérek: június 29. (5) Missziók számára: október 19. (6) Karitász javára: november 23. Kérem, hogy a befolyt összegeket a gyűjtés utáni két héten belül utalják át Hajdúdorogi Egyházmegye Gazdasági Hivatalának (CIB) bankszámlaszámra:

6 A közlemény rovatban mindig kérjük feltüntetni az egyes gyűjtések pontos megnevezését! Kérem a Főtisztelendő Atyákat, hogy a nyugdíjjárulékokat ebben az évben is utalják át a Hajdúdorogi Egyházmegye Nyugdíjpénztárának számlaszámára: /2014 Zárszámadások és költségvetések beküldése Szeretettel kérem a parókusokat és intézményvezetőket, hogy a évi zárszámadást a pénztárkönyv másolatával együtt, valamint a évi költségvetést a kiküldött nyomtatványon március 1-jéig a területileg illetékes helynököknek küldjék meg. A költségvetéseket és zárszámadásokat kizárólag az előírt nyomtatványokon lehet beterjeszteni. 104/2014 Alkalmi adományok, hagyatékok Az adományok és hagyatékok elfogadása ügyében a következő rendelkezéseket hozom. Igen dicséretes, ha egyházunk tagjai a hit és a felebaráti szeretet céljait szolgáló kegyes intézkedésekkel, kisebb-nagyobb összegű alkalmi adományokkal, illetve hagyatékukkal is támogatják az egyház ügyének előmozdítását. Ha az adományokra vonatkozó szándék bejelentése a parókusnál, vagy más klerikusnál történik, amennyiben a felajánlás az Ft értéket meghaladja, az erről értesülő klerikus haladéktalanul köteles tájékoztatni az egyházmegyei főhatóságot. Ennek elmulasztása, vagy az adományozó szándékának magáncélú módosítására irányuló bármely kísérlet súlyos egyházfegyelmi vétség, s az utóbbi kánoni büntetést von maga után. Egy klerikus, felesége, illetve a velük egy háztartásban élő gyermekek és rokonok eltartási szerződést csak igen kivételesen, és a püspök előzetes írásos engedélyével köthetnek. Igen ajánlatos, hogy a nagyobb parókiákon az egyedülálló, gondozásra szoruló hívek látogatása és testvéri segítése céljából alakítsanak jól szervezett és felkészített önkéntes csoportokat. 105/2014 Rendelkezés a kistelepülési jövedelempótlékról Mivel az 5000 fő alatti kistelepüléseken szolgáló egyházi személyek kistelepülési jövedelempótléka 2014-ben megváltozik, ezért fontos újra tisztázni az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket. Általános elv, hogy egy személy csak egyetlen településről és csak egy jogcímen vehet fel jövedelempótlékot. Ez a támogatás adó- és járulékmentes juttatás, amelyet a Magyar Kormány és a Magyar Katolikus Egyház között megkötött megállapodás alapján az adott évre vonatkozó költségvetési törvényben rögzített keretből biztosítanak. Az egyes személyek részére kifizetett összegek nyugdíjalapot nem képeznek. Azok a személyek részesülhetnek jövedelempótló támogatásban, akik megfelelnek valamennyi rá vonatkozó feltételnek: 6

7 Önálló önkormányzattal rendelkező, 5000 fő alatti településen szolgálatot teljesítő klerikus vagy laikus egyházi személy, aki elvégzi a jövedelempótlék kifizetéséhez előírt feladatokat. Klerikusok esetében a jövedelempótlék folyósításának alapjául szolgáló településen legalább hetente egyházi szolgálatot kell teljesíteni, laikusok esetében ez az idő nem lehet kevesebb havi 30, illetve heti 6 óránál. A klerikusnak rendelkeznie kell az adott településre szóló dispozícióval. Laikusoknak az adott településre vonatkozóan rendelkeznie kell a parókus ajánlása alapján, a püspök adott évre szóló megbízásával (kánoni misszió), megbízási szerződéssel és az egyházmegyei irányelveknek megfelelő feladatköri leírással. A támogatásban részesülőnek rendelkeznie kell munkaviszonnyal vagy más társadalombiztosítási ellátásra vonatkozó jogviszonnyal. A jövedelempótlék támogatásának kifizetéséhez figyelembe vehető feladatok: Rendszeres Szent Liturgia vagy más szertartás végzése. Parókiális, templomi programok, imacsoportok szervezése, vezetése. Adott településen közösség szervezése. Gyermek-, nő- és családvédelem. Idősek, betegek lelki gondozása, látogatásuk szervezése. Karitász feladatok ellátása, szervezése. Egyházközségi gondnoki feladatok ellátása (de takarítás, sekrestyésség, műszaki feladatok ellátása nem tartozik ide). Egyházközségi kulturális programok szervezése. Egy fő részére minimum Ft összeg kifizetése kötelező, a maximálisan kifizethető összeg nem haladhatja meg a minimálbér 60%-át. A jövedelempótlék megállapítása egy naptári évre szól. A jövedelempótlékok kifizetése negyedévenként az állami költségvetési támogatás kiutalásától függően történik. A szóba jöhető települések aktualizált listáját hamarosan megkapjuk a Püspöki Konferencia Titkárságától, akkor tudunk a konkrét lépésekről tájékoztatást adni. Mivel idén erre a célra a tavalyinál kisebb összeg fog rendelkezésre állni, ezért különösen fontos a jogosultság felülvizsgálata, valamint az állami és püspökkari rendelkezések betartása. 106/2014 Tájékoztatás a évi családi kedvezményről Kérem a főtisztelendő atyákat, hogy a évre vonatkozó családi, illetve járulékkedvezmény érvényesítéséről szóló adóelőleg-nyilatkozat kitöltése előtt mindenképpen olvassák el a kitöltési útmutatót. Felhívjuk az atyák figyelmét, hogy családi kedvezményre továbbra is jogosultak, de járulékkedvezményre nem, mivel egyházi fizetésükből járulék levonás nem történik. A tisztelendő asszonyok esetében lehetséges járulékkedvezményt érvényesíteni. Amennyiben a családi adókedvezményt nem tudják teljes mértékben igénybe venni, ott a 7

8 járulékkedvezmény igénybevételének sorrendje a következő: természetbeni egészségbiztosítási járulék (4%), pénzbeli egészségbiztosítási járulék (3%), nyugdíjjárulék (10%). A munkavállaló rendelkezhet úgy is, hogy nem kéri évközben a családi adókedvezmény illetve járulékkedvezmény érvényesítését. Ezeket az adóbevalláskor egy összegben is lehet kérni. A körlevélhez mellékelt Adóelőleg-nyilatkozat évben a családi kedvezmény (és járulékkedvezmény) érvényesítéséről nyilatkozatot január 24-ig kérjük visszaküldeni a Hajdúdorogi Egyházmegye Gazdasági Hivatalába. Aki nem küld vissza nyilatkozatot, annak nemleges a válasza, tehát nem akarja érvényesíteni a munkáltatónál ezt az adókedvezményt. Bármilyen kérdés merül fel a családi adókedvezménnyel kapcsolatban, a Gazdasági Hivatal munkatársai szívesen állnak az atyák rendelkezésére. 107/2014 Jogi személyiség igazolások igénylése Ismételten fölhívom a főtisztelendő atyák figyelmét, hogy bármilyen jellegű ügyintézéshez szükséges jogi személyiség igazolást csakis a parókus által aláírt kérelemben lehet igényelni. Azok elbírálása mindig eseti jóváhagyással történik. Nyíregyháza, január 14. Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök 8

2012. I. szám I. KÖZLEMÉNYEK

2012. I. szám I. KÖZLEMÉNYEK A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE 2012. I. szám I. KÖZLEMÉNYEK 42/2012 Ökumenikus Imahét Főtisztelendő Paptestvéreim! A világegyház közös imádságát az idei esztendőben január 16-23. között tartjuk. Az

Részletesebben

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS. 2010. I. szám

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS. 2010. I. szám A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE ÉS A MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS KÖRLEVELEI 2010. I. szám 110/2010 Centenárium és kiengesztelődés Főtisztelendő Oltártestvéreim! Talán sokunk számára emlékezetes még az a mintegy

Részletesebben

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

2012. II. szám I. KÖZLEMÉNYEK

2012. II. szám I. KÖZLEMÉNYEK A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE 2012. II. szám I. KÖZLEMÉNYEK 770/2012 Krisztus föltámadt! Valóban föltámadt! Krisztusban Szeretett Testvéreim! Az üres sír mindenkit meghökkent. A katonák félelmükben

Részletesebben

2012. III. szám I. KÖZLEMÉNYEK

2012. III. szám I. KÖZLEMÉNYEK A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE 2012. III. szám 1400/2012 Centenáriumi események I. KÖZLEMÉNYEK A Centenárium elsősorban hálaadásra késztet bennünket. Meg kell köszönnünk nem csak a 100 esztendő ajándékait,

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény 2014

Családi járulékkedvezmény 2014 Családi járulékkedvezmény 2014 NAV tájékoztató Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója az Ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembe vételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

egyházközség zárszámadása a évre költségvetése a évre

egyházközség zárszámadása a évre költségvetése a évre HAJDÚDOROGI FŐEGYHÁZMEGYE Esperesi kerület Egyházközség: Adószám: Parókus neve: Mellékelendő: Képviselőtestület határozatát tartalmazó jegyzőkönyv két példányban, pénztárnapló másolat egy példányban Beérkezési

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

2014. III. szám I. KÖZLEMÉNYEK

2014. III. szám I. KÖZLEMÉNYEK A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE 2014. III. szám I. KÖZLEMÉNYEK 1312/2014 A Debreceni Helynökség megalapítása Elfogadva a Hajdúdorogi Egyházmegye Papi Szenátusának támogató véleményét folyó év június

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1 2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi

Részletesebben

Határozza meg a munkavállaló február havi nettó keresetét! (adatok forintban)

Határozza meg a munkavállaló február havi nettó keresetét! (adatok forintban) SZJA 1.példa Egy munkaviszonyban lévő elvált nő, havi rendszeres keresete 180 000 Ft. A munkáltatójától havi 8 000 Ft értékben kap élelmiszervásárlásra jogosító Erzsébet utalványt. Más juttatása az adott

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE ÉS A MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS KÖRLEVELEI

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE ÉS A MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS KÖRLEVELEI A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE ÉS A MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS KÖRLEVELEI 2009. V. szám 1410/2009 Az Istenszülő kegyképének visszavitele a máriapócsi bazilikába Szeretettel tájékoztatom a főtisztelendő paptestvéreket

Részletesebben

A Rendelet alapján jövedelempótlék kifizetését 2012. december 31-éig lehet teljesíteni.

A Rendelet alapján jövedelempótlék kifizetését 2012. december 31-éig lehet teljesíteni. 2012/3 TÁJÉKOZTATÓ A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI KIFIZETŐHELYEK RÉSZÉRE A terhességi-gyermekágyi segélyben és gyermekgondozási díjban részesülők számára nyújtott jövedelempótlékról A terhességi-gyermekágyi segélyben

Részletesebben

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE év VI. szám I. KÖZLEMÉNYEK

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE év VI. szám I. KÖZLEMÉNYEK A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE 2013. év VI. szám I. KÖZLEMÉNYEK 2003/2013 Miklósy püspök szentelésének centenáriuma Október 5-én volt 100 éve annak, hogy Miklósy Istvánt, a Hajdúdorogi Egyházmegye

Részletesebben

9. A nyilatkozatot tevő magánszemély aláírása: 8. Munkáltatóm, rendszeres bevételt juttató kifizetőm van: nincs:

9. A nyilatkozatot tevő magánszemély aláírása: 8. Munkáltatóm, rendszeres bevételt juttató kifizetőm van: nincs: Adóelőleg-nyilatkozat a 2015. évben a családi kedvezmény (és járulékkedvezmény) érvényesítéséről (Kérjük, olvassa el a nyilatkozat kitöltési útmutatóját!) I. A nyilatkozatot adó magánszemély neve:.. adóazonosító

Részletesebben

számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás.

számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás. Gyakran ismétlődő kérdések a nem állami szociális fenntartók ágazati pótlék támogatásával kapcsolatban 1. Kérdés: A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló kormányrendelet

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon. S z e n t I m r e K a t o l i k u s Á l t a l á n o s I s k o l a 2 3 0 0 R á c k e v e, S z e n t I s t v á n t é r 2 2. t e l / f a x. 0 6 / 2 4-422- 803 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Tájékoztató a társadalombiztosítási kifizetőhelyek részére az ellátások közötti választás esetén követendő eljárásról

Tájékoztató a társadalombiztosítási kifizetőhelyek részére az ellátások közötti választás esetén követendő eljárásról Tájékoztató a társadalombiztosítási kifizetőhelyek részére az ellátások közötti választás esetén követendő eljárásról A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 39. -ában

Részletesebben

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Makó Város Jegyzőjének. Név Születéskori név. Születési hely: Idő:.

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Makó Város Jegyzőjének. Név Születéskori név. Születési hely: Idő:. (Átvétel:... Szignó... ) Makó Város Polgármesteri Hivatal Makó, Széchenyi tér 22. Tel.:511-800 KÉRELEM Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Makó Város Jegyzőjének Név Születéskori

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

Kutatás a gyülekezetben 2018.

Kutatás a gyülekezetben 2018. Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, Igazságos a tiszta szívűekhez (Zsolt.36,11) Kutatás a gyülekezetben 2018. Alap adatok Felmérés neve Kérdőív nyelve magyar hu Első válasz Utolsó válaszok Időtartam 2018.02.28.

Részletesebben

K É R E L E M. Települési támogatás Rendkívüli támogatás 2015. márc.1-től hatályos szabályok alapján

K É R E L E M. Települési támogatás Rendkívüli támogatás 2015. márc.1-től hatályos szabályok alapján K É R E L E M Települési támogatás Rendkívüli támogatás 2015. márc.1-től hatályos szabályok alapján I. KÉRELMEZŐ ADATAI 1./ Kérelmező neve:... 2./ Kérelmező leánykori neve:... 3./ Születési helye:...születési

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE. 2013. év III. szám I. KÖZLEMÉNYEK

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE. 2013. év III. szám I. KÖZLEMÉNYEK A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE I. KÖZLEMÉNYEK 2013. év III. szám 700/2013 Krisztus feltámadt! Krisztusban Szeretett Testvéreim! Húsvét éjszakáján, mielőtt elindulnánk a föltámadási körmenetre, a gyertyalángok

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

Gyermekápolási táppénz (GYÁP)

Gyermekápolási táppénz (GYÁP) 2014/02/R Gyermekápolási táppénz (GYÁP) A gyermekápolási táppénz a 12 éven aluli gyermek betegsége esetén a szülőt megillető pénzbeli ellátás. Ebben az esetben a szülő nem a saját betegsége okán válik

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

AZ ADÓKEDVEZMÉNYRŐL HEMATOLÓGIAI BETEGEKNEK

AZ ADÓKEDVEZMÉNYRŐL HEMATOLÓGIAI BETEGEKNEK AZ ADÓKEDVEZMÉNYRŐL HEMATOLÓGIAI BETEGEKNEK Ingyenes kiadvány 2019 A képek forrása: Pixabay Jogi nyilatkozat A MOHA hiteles információk közlésére törekszik, de azok időszerűségével, érvényességével, teljességével

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 NYUGDÍJASOK TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP 1./ Kérelmező neve /születési név

Részletesebben

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ Budapest II. Kerületi Önkormányzat KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ 20./20. TANÉV Alulírott kérem, hogy kiskorú gyermekem (gyermekeim) részére étkezési támogatást szíveskedjék megállapítani. Kérelmező neve:.

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi

Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi 1 Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi Figyelmeztetés! Az ügyfél, vagy képviselője, ha más tudomása ellenére az ügy szempontjából jelentős valótlan tényt állít, illetve kötelező adatszolgáltatás

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ NY29CSK JELŰ NYILATKOZAT A 2016

ÚTMUTATÓ AZ NY29CSK JELŰ NYILATKOZAT A 2016 ÚTMUTATÓ AZ NY29CSK JELŰ NYILATKOZAT A 2016. ÉVI SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ MUNKÁLTATÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ AZ ELSŐ HÁZASOK KEDVEZMÉNYÉNEK ÉS A CSALÁDI KEDVEZMÉNY ÉRVÉNYESÍTÉSÉHEZ ELNEVEZÉSŰ NYILATKOZAT

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ Bp. II. ker. Önkormányzat KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ 2015 / 2016 TANÉV Alulírott kérem, hogy kiskorú gyermekek (gyermekeim) nevelésének elősegítéséhez szíveskedjék részünkre kedvezményes étkezési térítési

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. Általános tájékoztató a családi kedvezmény érvényesítéséhez 1

ÚTMUTATÓ. Általános tájékoztató a családi kedvezmény érvényesítéséhez 1 ÚTMUTATÓ az NY29CSK jelű nyilatkozat mintához a 2014. évi személyi jövedelemadó munkáltató által történő megállapításához a családi adóalap érvényesítéséhez Felhívjuk figyelmét, hogy a nyomtatvány kitöltése

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2016.

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2016. A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2016. A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010.

Részletesebben

KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ Makó Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Gyermekvédelmi Csoport 6900 Makó, Széchenyi tér 22. KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre

Részletesebben

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni KÉRELEM Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni Név:... Születéskori név:... TAJ szám:... Anyja neve:... Születési hely,

Részletesebben

Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény és a 2019. évi VI. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az

Részletesebben

Jelölje itt x-szel, ha az eltartottak felsorolását külön lapon folytatja!

Jelölje itt x-szel, ha az eltartottak felsorolását külön lapon folytatja! Adóelőleg-nyilatkozat a 2016. évben a családi kedvezmény (és járulékkedvezmény) érvényesítéséről I. A nyilatkozatot adó magánszemély Módosított neve:.. nyilatkozat adóazonosító jele: Az eltartottak (kivéve

Részletesebben

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy január 1-jétől valamennyi egészségügyi szolgáltató ellenőrzi a betegek jogviszonyát.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy január 1-jétől valamennyi egészségügyi szolgáltató ellenőrzi a betegek jogviszonyát. TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Páciensünk! Felhívjuk szíves figyelmét, hogy 2008. január 1-jétől valamennyi egészségügyi szolgáltató ellenőrzi a betegek jogviszonyát. Tájékoztatásul alább felsoroljuk a teljesség

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó kivétje vagy átalányban megállapított jövedelme után fizetendő nyugdíjjárulékával szemben érvényesítheti a

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános

Részletesebben

Kitöltési útmutató a 2015. évre kiállítandó Adatlaphoz, a magánszemély munkaviszonyának (tagsági viszonyának) megszűnésekor

Kitöltési útmutató a 2015. évre kiállítandó Adatlaphoz, a magánszemély munkaviszonyának (tagsági viszonyának) megszűnésekor Kitöltési útmutató a 2015. évre kiállítandó Adatlaphoz, a magánszemély munkaviszonyának (tagsági viszonyának) megszűnésekor Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 46. (5)

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2010. augusztus 15. napjától

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2010. augusztus 15. napjától A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2010. augusztus 15. napjától A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus

Részletesebben

Szolgáltatási Szabályzat 1. számú módosítással egységes szerkezetben 2014.01.01. Elfogadva: az 5/2014. számú igazgatótanácsi határozattal

Szolgáltatási Szabályzat 1. számú módosítással egységes szerkezetben 2014.01.01. Elfogadva: az 5/2014. számú igazgatótanácsi határozattal Vasutas Önkéntes Nyugdíjpénztár 1145 Budapest, Columbus u. 35. Levélcím: 1580 Budapest, Pf. 133. Szolgáltatási Szabályzat 1. számú módosítással egységes szerkezetben 2014.01.01. Elfogadva: az 5/2014. számú

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi

Részletesebben

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az 1993.

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

Oltalom. Ezekkel a sorokkal kívánunk minden kedves testvérünknek, családjaiknak áldott, békés karácsonyt!

Oltalom. Ezekkel a sorokkal kívánunk minden kedves testvérünknek, családjaiknak áldott, békés karácsonyt! Oltalom A Debreceni Görögkatolikus Parókia lapja ADY ENDRE: Karácsony II. évfolyam 3. szám Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden

Részletesebben

GYAKORLATI KISOKOS a gyed extrához

GYAKORLATI KISOKOS a gyed extrához GYAKORLATI KISOKOS a gyed extrához A gyed extra a gyermekgondozási díjra (továbbiakban: gyed) vonatkozóan 4 fő rendelkezést tartalmaz. Ebben a tájékoztatóban ahhoz kívánunk segítséget nyújtani, hogy minden

Részletesebben

1. A rendelet hatálya kiterjed Döbrönte községben lakóhellyel rendelkező, szociálisan rászorult személyekre.

1. A rendelet hatálya kiterjed Döbrönte községben lakóhellyel rendelkező, szociálisan rászorult személyekre. Döbrönte Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(X.31.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás igényléséről és felhasználásáról Döbrönte Község Önkormányzata a szociális igazgatásról

Részletesebben

2016/2017-es tanév rendje (programok)

2016/2017-es tanév rendje (programok) Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT

FELVÉTELI SZABÁLYZAT SÜNIVÁR BÖLCSŐDE TAKSONY, FŐ U.83. Telefon/Fax:06-24/478-055 E-mail: bolcsode@taksony.hu FELVÉTELI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Taksony Nagyközség Önkormányzat Fenntartó Készítette: Mojzes Zsuzsanna bölcsődevezető

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Hivatal Cafetéria Szabályzatáról A közszolgálati tisztviselőkről szóló

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

1/2017 sz. Fenntartói szabályzat a. (Röviden: Fenntartói térítési díj szabályzat.) Tartalomjegyzék. A szabályzat és hatálya

1/2017 sz. Fenntartói szabályzat a. (Röviden: Fenntartói térítési díj szabályzat.) Tartalomjegyzék. A szabályzat és hatálya 1/2017 sz. Fenntartói szabályzat a Csillagbölcső Waldorf Egyesület fenntartásában működő Csillagbölcső Gyermekközpontú Óvoda, Általános Iskola és AMI szülői pénzbeli támogatások, térítési díj és a nem

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Az Mt a alapján a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg.

Az Mt a alapján a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg. Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben - Nettó BÉRKALKULÁTO Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben, betegszabadság kalkulátor. A betegszabadság

Részletesebben

FOGLALKOZTATÓI IGAZOLÁS

FOGLALKOZTATÓI IGAZOLÁS A. Igényelt ellátás: 1. A kérelmező (biztosított, foglalkoztatott) adatai: ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR FOGLALKOZTATÓI IGAZOLÁS Csecsemőgondozási díj (CSED) B. A kérelmező jogviszonya: Határozatlan

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS VII. szám

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS VII. szám A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE ÉS A MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS KÖRLEVELEI 2009. VII. szám 2400/2009 Karácsony igaz ajándéka Krisztusban Szeretett Testvéreim! Krisztus születik, dicsőítsétek! Krisztus a mennyből

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS II. szám

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS II. szám A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE ÉS A MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS KÖRLEVELEI 2010. II. szám 700/2010 Keressétek Istent, és élni fogtok! Február 14-én a kiengesztelődési szertartás keretében megkezdtük a centenáriumi

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése: Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. Jogosultsági feltételek:

Az ügytípus megnevezése: Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. Jogosultsági feltételek: Az ügytípus megnevezése: Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Hatósági

Részletesebben