TUSVÁNYOS TELJES PROGRAM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TUSVÁNYOS 2014. TELJES PROGRAM"

Átírás

1 TUSVÁNYOS TELJES PROGRAM július 23., szerda LŐRINCZ CSABA SÁTOR MEGNYITÓ Történetekből történelem! Potápi Árpád János (nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Miniszterelnöki Hivatal) Németh Zsolt (elnök, Külügyi bizottság, Országgyűlés) Toró T. Tibor (elnök, Erdélyi Magyar Néppárt) Albert Tibor (polgármester, Tusnádfürdő) Sándor Krisztina (ügyvezető elnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács) David Campanale (újságíró, BBC) Tárnok Mária (a kuratórium elnöke, Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány) Moderátor: Demeter Szilárd (elemző, Századvég) Magyarország jobban teljesít!? Schiffer András (frakcióvezető, LMP képviselőcsoport, Magyar Országgyűlés) Rogán Antal (frakcióvezető, Fidesz képviselőcsoport, Magyar Orszgágyűlés) Seszták Miklós (miniszter, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) KÓS KÁROLY SÁTOR Minőség vagy létszám s hol a magyar egyetem? Dávid László (rektor, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) Nagy László (rektorhelyettes, BBTE, Kolozsvár) Vass Levente (orvos, alelnök, Studium-Prospero Alapítvány, Marosvásárhely) Orosz Ildikó (elnök, II. Rákóczi Ferenc, Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász) Moderátor: Zakariás Zoltán (alelnök, Erdélyi Magyar Néppárt, Székelyudvarhely) Mensura Transylvanica-műhely Három választás és az erdélyi magyarok Ilyés Gergely (politológus, Nemzetpolitikai Intézet, Budapest) Székely István Gergő (politológus, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár) 1

2 Toró Tibor (politológus, Mensura Transylvanica, Sapientia EMTE) WEKERLE MIKÓ SÁTOR Megnyitó Wekerle-Mikó Terv Kiss Ervin (főtitkár, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara) Kovács Sándor (vezérigazgató, Kárpát Régió Üzleti Hálózat) László János (elnök, Kárpátia Magyar Román Kereskedelmi és Iparkamara) Kupcsok Lajos (társelnök, Magyar- Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara) Mátis Jenő (alelnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács) Turizmus helyesen, avagy miért térjen vissza a vendég? Szatmáryné Jähl Angéla (elnök, BKIK Kereskedelmi Tagozat) Baranovszki György (ügyvezető elnök, Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége) Horváth Gergely (vezérigazgató-helyettes, Magyar Turizmus Zrt.) Gregor Roy Chowdhury (Mikes kastély, Zabola) MISZSZ-SÁTOR A politikus és más emberfajtákbakk Lakó Péterfi Tünde (civil aktivista, blogger, Marosvásárhely) Bakk Dávid Tímea (szerkesztő, transindex.ro) Stumpf András (újságíró, Heti Válasz) Önkéntesség Európában, önkéntesként Erdélyben Mező Dóra EVS önkéntes Farkas Henriett EVS önkéntes Suzanne Darras EVS önkéntes Fodor Mózes Erdélyi Ifjúsági Egyesület, Székelykeresztúr Moderátor: Kovács Eszter (újságíró, Udvarhelyi Híradó) Stand up Comedy Aranyosi Péter Dumaszínház PALLAS Athéné Domus Concordiae Alapítvány sátor Tudatosan a pénzügyekben Tervezett előadók: 2

3 Bethlendi András (Magyar Nemzeti Bank, Ügyvezető Igazgató) Kandrács Csaba (Magyar Nemzeti Bank, Monetáris Tanács tag) dr. György Attila (Román Pénzügyminisztérium, Államtitkár) Kihívások előtt a monetáris politika Tervezett előadók: Kocziszky György (Magyar Nemzeti Bank, Monetáris Tanács tag), Juhász Jácint (adjunktus, Babeş Bolyai Tudományegyetem, ) Gazdaság és nemzetstratégia a gyakorlatban Csizmadia Norbert előadása (Magyar Nemzeti Bank, Ügyvezető Igazgató) PUSKÁS FERENC KÁVÉHÁZ Új osztályterem, új módszerek a Z generáció oktatásában Arany László Tamás, ügyvezető igazgató, Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Damsa Andrei, vezető kutató, JátékosLét Kutatóközpont Kajdi Ákos, főosztályvezető, Klebelsberg Intézményfenntartó központ Lászlófy Pál, elnök, Külhoni Magyar Oktatási Tanács Molnár Szilárd, szakértő, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Moderátor: Szani Ferenc, oktatási munka-csoportvezető, Informatika a Társadalomért Egyesület Mit kezdhetünk külhoni magyar állampolgárként az igazolványunkkal? Kontrát Károly, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Belügyminisztérium Sikó Anna, canberrai nagykövet Wetzel Tamás, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség Dr. Zsigmond Barna Pál, Csíkszereda főkonzulja Moderátor: Biró Albert, elnök, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, Szakértői Tanácsadó Testület Bethlen Gábor sátor 13:00 14:15. Nemzetpolitikai Kutatóintézet bemutatkozása (Kántor Zoltán, igazgató). Kisebbségi Jogvédő Intézet bemutatkozása (Gyeney Laura, igazgató) Nyelvi jogok. Nyelvi jogkiterjesztés (szakmai tanácskozás) Talpas Botond (elnök, Igen, tessék! mozgalom) 3

4 Szigeti Enikő (elnök, CEMO) Zsigmond József és Markó Attila (Mikó jogsegélyszolgálat) Ferenc Viktória (Nemzetpolitikai Kutatóintézet) Gyeney Laura (Kisebbségi Jogvédő Intézet) Végül is ketten maradnak, Isten és a bor (Hamvas Béla) Borkóstoló Kertész Zoltán (Etyek) Légli Géza (Balatonboglár) MAGYAR TEÁTRUM Színházi sátor KIÁLLÍTÁS A Magyar Művészeti Akadémia bemutatja a Bizánctól Csíksomlyóig című passió történeti kiállítását Tordai Hajnal jelmeztervező és Juhász Tibor kiállítás rendező Hirdetés Gyermek-kapaszkodó Teátrumi Mocorgó Játszóház A Teátrumi Mocorgó Játszóház a különböző életkorok és érdeklődési körök adta kihívásnak megfelelve 10 és 14 óra között, a gyermekbirodalom különböző színterein, eltérő játékokkal (fajátékok, mozgásos, konstrukciós, fejlesztő játékok), kézműves foglalkozással és logikai asztallal várja az érdeklődőket. Felnőtt kapaszkodó Szakmai beszélgetés: Zene és színház Résztvevők: Kiki (Első Emelet zenekar), Szomor György (színművész), Unger Balázs (Cimbaliband) Moderátor: Szabó László (A Magyar Teátrumi Társaság titkára) A Művészetek Háza Gödöllő bemutatja: Cimbaliband zenekar A népzene tehát a természet tüneménye mondta Bartók, és ez az állítás a mai világban is megállja a helyét, vallják a Cimbaliband tagjai. Zenéjükben a modern kelet európai életérzés keveredik a népzenével, viszont mindez természetes formában történik, mert ők egy igazi multikulti zenekar. Zenekari tagok: Unger Balázs cimbalom, ének, Szita Eszter ének, Agatics Krunoszláv harmonika, Lázár Gyula nagybőgő, basszusgitár, Boda Gellért hegedű, Unger 4

5 Gergő gitár, vokál, Horváth Dániel dob, ütőhangszerek Utó-kapaszkodó Retro Buli Sztárvendégek: Kiki, Szomor György CSŰR MTVA filmvetítés: A berni követ Jó arc projekt bemutatása Kali István (elnök, Regeneráció Egyesület, Marosvásárhely) Simon Emőke (projektvezető, Marosvásárhely) Karácsony Lehel (HR felelős, Regeneráció Egyesület, Marosvásárhely) Erzsébet Sátor állandó programok: Az érdeklődők tájékoztatása az Erzsébet-programról Erzsébet-tábor 2012, 2013 filmvetítés (6 x 26 perc), illetve Erzsébet Talentum Program filmvetítés (2 x 26 perc) Kvízjátékok Erzsébet-tábor fotó slide-show Tábordal klip Megasztárokkal Erzsébet Újság 2014 Tusnád Kerekasztal-beszélgetés Téma: Történetekből történelem Az Erzsébet-utalvány és az Erzsébet-program első három éve - dr. Guller Zoltánnal, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnökével - Deutsch-Für Ágnessel, az Erzsébet-tábor programvezetőjével Magyar Turizmus sátor A Magyar Turizmus sátorban a rendezvény teljes időtartama alatt színes programokkal, érdekességekkel várunk minden érdeklődőt a vízparti nyaralástól az aktív kikapcsolódásig! Folyamatos programok óra között: 5

6 Magyarország turisztikai ajánlatainak bemutatása Csabai kolbász és kézzel készített konyakmeggy kóstoltatás Aki már megtanulta, az idén is kirakhatja: Rubik-kocka játék Magyar Posta sátor Baross Gábor Közlekedési Sátor A HungaroControl Magyar légiforgalmi Szolgálat és a GYSEVCARGO közös sátra. Fókuszban a közlekedésbiztonság! Interaktív játékokkal, kvíz és tesztkérdésekkel valamint információs anyagokkal várjuk az érdeklődőket minden nap óra között. Pörgess bele a szerencsédbe és irányítsd Te Európa légi közlekedését! Aktivitásodat jutalmazzuk! MTVA sátor Újságírói történetekből történelem A rendezvény története médiamunkások szemével Ambrus Attila, a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója elnök, Moszkovits János, a Határok nélkül felelős szerkesztő, Gazda Árpád, MTI kolozsvári tudósító, Gálfi Melinda, kultúrális főszerkesztő Duna TV NZrt, B. Nagy Veronika, RTV Magyar Szerkesztőség főmunkatárs, Csinta Samu, Erdélyi Napló főszerkesztő, Rostás Szabolcs, Krónika főszerkesztő, Boros Zoltán dokumentumfilm-rendező. Moderátor: Maksay Ágnes, Video Pontes stúdió vezető, ( Kós Károly Kollégium, alelnök, Kolozsvár) Dr. Zenehouse Miből áll az elektronikus zene? előadó: Milkovics Mátyás zenész, a Neo együttes alapítója. Moderátor: Péczeli Dóra Filmes történetekből történelem Visszatekintés a 25 évvel ezelőtti aradi és temesvári eseményekre résztvevők: Balogh László rendező-operatőr, a KSZKA elnöke, moderátor: Havasi János (MTVA Határon túli különmegbízott, KKK titkár)

7 Hazajáró A Duna TV műsorának közönségtalálkozója résztvevők: a műsor készítői. Moderátor: Csete Bea Közönségfilm és közszolgálat a Médiatanács Mecenatúra programja. A beszélgetés résztvevői: Néder Sarolta, MTVA Támogatási vezérigazgató-helyettes, Köbli Norbert, forgatókönyvíró (A berni követ), Maksay Ágnes, Video Pontes Stúdió vezető ( Kós Károly Kollégium alelnök, Kolozsvár), Kollarik Tamás, NMHH Médiatanács tag. Moderátor: Kiss Gábor István Közönségtalálkozó Edda Quimby Műsorvezető: Péczeli Dóra DEPO/DESIGN TERMINAL sátor MOME Animációs filmszemle Vetítés: 11:00 19:00 A filmszemlét megnyitja: Bogár Róbert DEPO Zenei program Warm up: Plastic Trombone Stereotrombon (live) by Tatratea After: Fishman SAPIENTIA Kávé és rádió Ébresztő élő rádiós műsorral kávé mellett (aktuális hírek/ tévhitek a Sapientiáról/ zene) Ismerd meg Tusványost mint embert! Tusványos márkaszemélyisége Kádár Beáta (egyetemi tanársegéd, Sapientia EMTE) Sándor Krisztina (ügyvezető elnök, EMNT) Fancsali Barna (elnök, Magyar Ifjúsági Tanács) AdBuster Miért dőlünk be a reklámoknak? Székely Kinga (egyetemi tanársegéd, Sapientia EMTE) 7

8 14.30 Lerántjuk a leplet a természettudományos tévhitekről: Laborkukac Dr. Mara Gyöngyvér (egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE) Dr. Bálint Emese (tanársegéd, Sapientia EMTE) Szeretet fogott el a gyermek iránt a születés szokásvilága Dr. Balázs Lajos (egyetemi docens, Sapientia EMTE) Sós Anna: Szerelempatak c. film vetítése Egész napos program: Egyetemi életképek Csíkszeredából című fotókiállítás PKE SÁTOR Milyen egy bölcs ész? 11:00 12:00 PKE reggeli bemelegítő 12:00 14:00 Haver?! Így is lehet ismerkedni drámapedagógiai játékok 14:00 15:00 English corner 15:00 17:00 Bölcs eszek irodalmi játékok Egész napos programok: Szemétből szobor, pocolda KESKENY ÚT SÁTOR 11,00 hangoló 11,30 Áhítat: Kádár János Zoltán 12,00 Előadás: Bustya János: Fészbuk dzsenörésön", avagy Facebook a pofák könyve: jópofa? 16,00 Élményszínház 18,00 Gitárest 19,00 Filmvetítés: A közösségi háló (Social Network, 2010) szereplő(k): Jesse Eisenberg, Justin Timberlake, Andrew Garfield, Joseph Mazzello 21,00 Beszélgetés zsíros kenyér és üdítő mellett Naponta a Keskeny út sátor mellett: 11,00 13,00 Baba-mama, gyerek-szülő klub 16,00 18,00 Baba-mama, gyerek-szülő klub 8

9 ERDÉLY MENTŐCSOPORT óra állandó program Ismertető: betekintés az Erdély Mentőcsoport munkájába és a speciális mentésbe. Elsősegély alapfokon. Kutyás keresési bemutató. Csíki Anyák A hét folyamán minden nap szabad programok gyerekeknek, szülőknek, arcfestés antalkicsikneknagyoknak Egyed Éva szülésznővel beszélgetünk, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, Csíkszereda Szoptatás, babahordozás, avagy a fenntartható kötődő nevelés szakemberekkel beszélgetünk Nagyszínpad Edda Quimby Bulik a koncertek után: Kisszínpad MISZSZŹsátor Loyal Apples' Club; Transylvania Rock Band Csűr Tóth Árpi buli július 24., csütörtök KÓS KÁROLY SÁTOR Felsőfokú politikusźképzés: mi az? / Politicus cum laude Dr. Horváth József (főtitkár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Horkay Hörcher Ferenc (igazgató, MTA Filozófiai Intézet, professzor, Pázmány Péter Katolikus 9

10 Egyetem, Budapest) Bakk Miklós (politológus, egyetemi előadótanár, BBTE, Kolozsvár) Moderátor: Bognár Zoltán (politológus, Kolozsvár) Egy a tábor, hány a zászló? Toró T. Tibor (elnök, Erdélyi Magyar Néppárt) Bíró Zsolt (elnök, Magyar Polgári Párt) moderátor: Fráter Olivér (alelnök, Nemzetstratégiai Kutatóintézet) A szinergia jegyében: nemzetstratégia és nemzetpolitika Szász Jenő (elnök, Nemzetstratégiai Kutatóintézet) Potápi Árpád János (nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Miniszterelnöki Hivatal) WEKERLE MIKÓ SÁTOR Szakképzés A versenyképesség eszköze Odrobina László (főosztályvezető, Szakképzési és Felnőttképzési főosztály, Nemzetgazdasági Minisztérium) Kiss Ervin (főtitkár, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara) Palotás József (főigazgatóźhelyettes, Nemzeti Munkaügyi Hivatal, Budapest) Magdó János (főkonzul, Magyarország Főkonzulátusa, Kolozsvár) KKV-k a foglalkoztatás politikában Fejlesztési lehetőségek Köves Balázs (ügyvezető igazgató, DELEGO KFT) Kott Zoltán (elnökségi tag, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara) Moderátor: Megyeri Péter (ügyvezető igazgató, Starjobs Kft.) MISZSZ SÁTOR A Feketeerdőtől a FeketeŹtengerig (2860 km kajaktúra) 10

11 Bálint F. Gyula (fotós, sportújságíró, Budapest) Donka Attila (földrajztanár) Moderátor: MTVA /Kenyeres Oszkár (Hazajáró) Érzelem, szeretet, szerelem, szexualitás dr. Farkas Tibor (szexuálpszichológus, Budapest) Stand up Comedy Beliczai Balázs Ź Dumaszínház Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány sátor Euró kint vagy bent Tervezett előadók: Gabler Gergely (Erste Bank, Vezető Makroelemző) Barcza György (Napi Gazdaság, Főszerkesztő) Mondd el a véleményed! A magyarországi és határon túli közgazdasági képzés kihívásai Kitárul a Kincstár kapuja Dr. Dancsó József előadása (Magyar Államkincstár, Elnök) Interaktív vitafórum PUSKÁS FERENC KÁVÉHÁZ Új személet és új technikák a közlekedésben Almássy Kornél, BKK Közút Zrt. Vezérigazgató Dudik János, vezérigazgató, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Lenner Áron Márk, belgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium Simon Gábor, vezérigazgató, Volán Egyesülés Vitézy Dávid, Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgató moderátor: Soltész Attila, elnök, Informatika a Társadalomért Egyesület Informatikával hatékony nagyvállalatok 11

12 Téren Róbert Ferenc, vezérigazgató, MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. Bíró Viktor, informatikai és távközlési vezető, Magyar Villamos Művek Zautasvili Péter, ügyvezető, Spesys Kft. Daradics Kinga, ügyvezető igazgató, MOL Románia Szabó Zoltán Attila, vezérigazgató, Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Vaszily Miklós, vezérigazgató, Origo.hu Mátrai Gábor, szakértő, Bell Research Kft Moderátor: Biró Albert, elnök, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, Szakértői Tanácsadó Testület Bethlen Gábor sátor Répás Zsuzsanna: A Nemzetpolitikai Államtitkárság programjai, 2010Ź Állampolgárság és nemzetpolitika Wetzel Tamás (Nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár): Nemzetpolitikai vita (alapelvek, kettős állampolgárság, autonómia) Résztvevők: Bárdi Nándor, Székely István, ifj. Toró Tibor, Székely István Gergely, Kántor Zoltán Végül is ketten maradnak, Isten és a bor (Hamvas Béla) Borkóstoló Kaló Imre (Eger) MAGYAR TEÁTRUM Színházi sátor Gyermekkapaszkodó Teátrumi Mocorgó Játszóház A Teátrumi Mocorgó Játszóház a különböző életkorok és érdeklődési körök adta kihívásnak megfelelve 10 és 14 óra között, a gyermekbirodalom különböző színterein, eltérő játékokkal (fajátékok, mozgásos, konstrukciós, fejlesztő játékok), kézműves foglalkozással és logikai asztallal várja az érdeklődőket. 12

13 Felnőtt kapaszkodó Szakmai beszélgetés: A kortárs magyar dráma Résztvevők: Székely Csaba (író), Seregi Zoltán (rendező), György Attila (író) Moderátor: Fekete Péter (A Békéscsabai Jókai Színház igazgatója) A Békéscsabai Jókai Színház bemutatja: Apáti Miklós: K und K (Karády katonái) Ízelítő egy készülő kortárs drámából. Fellépnek: Liszi Melinda, Babócsai Réka, Tege Antal Utókapaszkodó Magyar Teátrum Kvíznight (interaktív csoportos vetélkedő) Mit tudsz a színház világáról? Mennyire mozogsz benne otthonosan? Ezen az estén kiderül! 3Ź5 fős csoportok jelentkezését várjuk a helyszínen. Kvízmester: Németh Kristóf. Segítséget a Magyar Teátrum Sátor művészei adnak. Nyereménnyel készülünk! CSŰR Mi tudjuk, hogy MIK vagyunk és MIT akarunk? Fancsali Barna (Magyar Ifjúsági Tanács elnöke) Gulyás Tibor (Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke) Téglásy Kristóf (főosztályvezető) Talpas Botond (Magyar Ifjúsági Konferencia régióelnök) Moderátor: Sorbán Attila Örs (Erdélyi Magyar Ifjak elnök) MTVA filmvetítés Magyarok a Barcáért CSŰR TERASZ Csütörtöki népi délután, bemutatkoznak a klézsei és a kósteleki csángók óráig etnoźgasztro előadás. (Geluska csombolyítás közben énektanítás, hiaktatás szövegek tanítása, furulya szó, kellemes moldvai és gyimesi népzene hagyományőrzőkkel, házi visináta és egyéb házi termékek 13

14 kóstolásával). Geluska főzés közben elő táncház Geluska elfogyasztása után Ź óráig levezető Erzsébet Sátor Állandó programok: Az érdek lődők tájékoztatása az ErzsébetŹprogramról ErzsébetŹtábor 2012, 2013 filmvetítés (6 x 26 perc), illetve Erzsébet Talentum Program filmvetítés (2 x 26 perc) Kvízjátékok ErzsébetŹtábor 2012Ź2013Ź2014 fotó slideźshow Tábordal klip Megasztárokkal Erzsébet Újság 2014 Tusnád KerekasztalŹbeszélgetés Téma: A XXI. századi szolidaritás az ErzsébetŹprogram szerepe és küldetése Majthényi Lászlóval, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány főtitkárával Borza Terézzel, az ErzsébetŹprogram Tanácsadó Testületének tagjával, porcelánművésszel Magyar Turizmus sátor Folyamatos programok Ź18.00 óra között: Magyarország turisztikai ajánlatainak bemutatása Csabai kolbász és kézzel készített konyakmeggy kóstoltatás Aki már megtanulta, az idén is kirakhatja: RubikŹkocka játék Magyar Posta sátor 14

15 Baross Gábor Közlekedési Sátor A HungaroControl Magyar légiforgalmi Szolgálat és a GYSEVCARGO közös sátra Fókuszban a közlekedésbiztonság! Interaktív játékokkal, kvíz és tesztkérdésekkel valamint információs anyagokkal várjuk az érdeklődőket minden nap 10Ź17 óra között. Pörgess bele a szerencsédbe és irányítsd Te Európa légi közlekedését! Aktivitásodat jutalmazzuk! MTVA sátor Közmédia közösen Ź a külhonban is Ź A nemzetben gondolkodás a közszolgálati médiában - Résztvevők: Dr. Szabó László Zsolt MTVA vezérigazgató, Jónás István MR nzrt vezérigazgató, Dobos Menyhért László Duna TV nzrt vezérigazgató, Gazsó L. Ferenc MTI nzrt vezérigazgató, Medveczky Balázs MTV nzrt vezérigazgató. Moderátor: Kiss Gábor István A Páva vonzásában Ź a portrébeszélgetés résztvevői: a Tokos Zenekar egy tagja és Melles Endre, tusnádfürdői táncos. Moderátor: Morvai Noémi Ördöngős népdalok Közös éneklés a Tokos Zenekarral Tagok: Vajas Albert, Tókos Csongor Attila, Szép Gyula Bálint, Tóth Adorján Márton, Gergely Elek Határtalan hangok Ź Fiatal magyar előadók esélyei határon innen és túl Résztvevők: Likó Marcell (Vad Fruttik) és Maszkura. Moderátor:Péczeli Dóra Közönségtalálkozó: Vad Fruttik, Tankcsapda Műsorvzető: Péczeli Dóra DEPO/DESIGN TERMINAL sátor 13:00 15

16 Design Terminal bemutatkozás Böszörményi-Nagy Gergely a Design Terminál főigazgatója A Design Terminál Inkubációs programjának előadása: - bemutatkozik a Design Terminál inkubációs programja (Ács Zoltán az Inkubációs program vezetője - A Design Terminál Inkubációs programjának vezetője, Ács Zoltán beszélget a kreatívipari befektetésekről, az elmúlt évek tapasztalatairól, a magyarországi lehetőségekről, és arról, hogy mi kell ahhoz, hogy beváltsa a reményeket a kreatívipari szektor. Megismerhetjük a befektetői oldal, valamint egy befektetést már elnyert magyar márka tapasztalatait. 15:00 Bemutatjuk a KRÜH-t ( Kárpát Régió Üzleti Hálózat) (Vállalkozásokat segítő programok) 16:00 Trendek, Tradiciók és Túlélés. Helyzetkép a székelyföldi képzőművészetről Előadó: Damokos Csaba designer, képzőművész. A romániai képzőművészeti szövetség Háromszéki fiókjának elnöke. 17:00 Budapest anno és most Előadó: Almási Zétény Zenei program: Nomád (live) Drum&Dj koncert feat K.R.Z.A (live) Dj. Pozsi SAPIENTIA Kávé és rádió Ébresztő élő rádiós műsorral kávé mellett (aktuális hírek/ tévhitek a Sapientiáról/ zene) Elbírhatja tömegének százszorosát egy laskából készült szerkezet? Laskahídépítő workshop és verseny (Egész napos tevékenység: 12Ź16 építés, 17 tesztelés) Csomor Levente (hallgató) 16

17 Keresztes Alpár (hallgató) Mihály Norbert (hallgató) Dr. Faluvégi Erzsébet (egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE) Lehete a jövőben csupán kéz gesztusokkal tárgyakat irányítani? Gesztusokkal irányított légpárnás járművek bemutatása és versenye Patka Gergely (hallgató) Azt gondoljuk, hogy gitáreffektusokat csak drága, profi gyári pedálokkal lehet előállítani? Fehér Áron (hallgató) Lehete elektromos energiát szállítani vezeték nélkül Máriás Nimród (hallgató) Tévhitek a párkapcsolatról Dr. Kovács Réka Rozália (egyetemi tanársegéd, Sapientia EMTE) Tények és tévhitek az elektromobilź és pneumobilról (Járművek bemutatása) Suteu Hunor (hallgató) Jobb Szabolcs (hallgató) László Zoltán (hallgató) A Miújság.zip diáklap által szervezett Töredékek című fotópályázat legsikeresebb darabjai egész nap megtekinthetők. PKE SÁTOR Te képes vagy ráhangolódni a jobb féltekédre? 11:00 12:00 PKE reggeli kezdjük zenével a napot 12:00 13:00 Rajz és ritmus 13:00 14:30 Készíts saját művészkönyvet! 17

18 14:30 16:00 Csoportos ritmusfejlesztő játékok 16:00 16:30 Lampion eregetés 16:30 17:00 Népdal oktatás Egész napos programok: Élők múzeuma, pocolda, interaktív betörőźprojekt a PKE sátorban KESKENY ÚT SÁTOR 11:00 hangoló 11:30 Áhítat: Andorkó Attila 12:00 Előadás: Ruszka Sándor: Félelem Fél elem, avagy (F)élni? 16:00 Kézműves foglalkozás: bogozás, rajzolás, festés, agyagozás 18:00 Gitárest 19:00 Filmvetítés: Árnyékország, (Shadowlands) szereplő(k): Sir Anthony Hopkins, Debra Winger, Joseph Mazzello, Edward Hardwicke 21:00 Beszélgetés zsíros kenyér és üdítő mellett Naponta a Keskeny út sátor mellett: 11:00 13:00 BabaŹmama, gyerekźszülő klub 16:00 18:00 BabaŹmama, gyerekźszülő klub ERDÉLY MENTŐCSOPORT óra állandó program Ismertető: betekintés az Erély Mentőcsoport munkájába és a speciális mentésbe. Elsősegély alapfokon. 18

19 Kutyás keresési bemutató. Csíki Anyák A hét folyamán minden nap szabad programok gyerekeknek, szülőknek, arcfestés kicsikneknagyoknak Bográcsolás Ottissal, az Erdélyi Konyha főszerkesztőjével, Csíkszereda Asszonysors Moldvában vendégünk OláhŹGál Elvira újságíró, rádiótudósító, Csíkszereda Nagyszínpad Vad Fruttik Tankcsapda Bulik a koncertek után: Kisszínpad MISZSZŹ sátor: Orpheusz; Transylmánia Csűr DJ Golyó július 25., péntek LŐRINCZ CSABA SÁTOR Az EU integráció alkotmányos korlátai Csáky Pál (európai parlamenti képviselő, MKP) Sógor Csaba (európai parlamenti képviselő, RMDSZ) Győri Enikő (államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium) Deutsch Tamás (európai parlamenti képviselő, Fidesz) Schöpflin György (európai parlamenti képviselő, Fidesz-KDNP) 19

20 moderátor: Borókai Gábor (főszerkesztő-lapigazgató, Heti Válasz) A rész és az egész nemzetpolitikai kerekasztal Brenzovics László (elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) Pásztor István (elnök, Vajdasági Magyar Szövetség) Toró T. Tibor (elnök, Erdélyi Magyar Néppárt) Horváth Ferenc (elnök, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség) Semjén Zsolt (miniszterelnök-helyettes, Miniszterelnökség) Az Európai Unió és a Regionalizmus Izsák Balázs (elnök, Székely Nemzeti Tanács) Marc Gafarot i Monjo (külügyi kabinetvezető, Katalán Demokratikus Konvergencia Párt, Katalónia) Szilágyi Ferenc (alelnök, Partiumi Autonómia Tanács, Nagyvárad) Andrea Carteny (Kelet-Európa történetkutató, Sapienza Egyetem, Róma) Moderátor: Borbély Zsolt Attila (alelnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Arad) KÓS KÁROLY SÁTOR Mire jó a külhoni magyar állampolgárság? Wetzel Tamás (helyettes államtitkár, Miniszterelenökség) Sándor Krisztina (ügyvezető elnök, EMNT) Kontrát Károly (parlamenti államtitkár, Belügyminisztérium) moderátor: Dénes László (sajtófőnök, Tőkés László EP-iroda, Nagyvárad) Autonómia románoknak és magyaroknak Mottó: Márványszínű egek alatt, kicsi vonat kanyarog,/benne ülnek kézenfogva románok és magyarok (kommunista versrészlet) Mădălin Guruianu (önkormányzati képviselő, a Nemzeti Liberális Párt városi szervezetének elnöke, Sepsiszentgyörgy) Papp Előd (alelnök, Erdélyi Magyar Néppárt, Csíkszereda) Kalmár Ferenc (elnöki főtanácsadó, Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) 20

21 Sergiu Constantin (tudományos kutató, EURAC, Bozen, Dél-Tirol) Moderátor: Csinta Samu (főszerkesztő, Erdélyi Napló) MISZSZ-SÁTOR A népfőiskolától a felnőttképzésig Molnár Judith (Arbor Vállalkozók Szövetsége, elnök) Rodics Gergely (Pogány-havas Kistérségi Társulás, igazgató) Bányász József (Gyulafehérvári Caritas, Vidékfejlesztés, igazgató) Kolumbán Gábor (Élő Szövet Alapítvány, elnök) Moderátor: Szakács Ferenc Sándor (ügyvezető igazgató, Pro Educatione Egyesület) The show must go on kríziskommunikációs esettanulmányok Bíró Árpád (BBTE kommunikáció szakos hallgató) Benedek Bernadett (BBTE kommunikáció szakos hallgató) Dr. Zörgő Noémi (BBTE egyetemi tanár) Ifjúságpolitikai kerekasztal Fancsali Barna (elnök, Magyar Ifjúsági Tanács, Kolozsvár) Tőke Ervin (elnök, MINTA, Csíkszereda) Gulyás Tibor (elnök, Magyar Ifjúsági Konferencia) Bauer Béla (vezető kutató, Századvég) Moderátor: Szabó-Györke Zsombor (kommunikációs szakember, Igen! Tessék! mozgalom) Stand up Comedy Csenki Attila Ablakzsiráf 50 árnyalata Dumaszínház Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány Banki és alternatív finanszírozási formák szerepe a gazdasági növekedésben Tervezett előadók: Orbán Gábor (Nemzetgazdasági Minisztérium, Államtitkár) 21

22 Diósi László (OTP Románia, Vezérigazgató) Bethlen Miklós (Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület, elnök) Világgazdasági tendenciák növekedési kilátások a válság után Tervezett előadók: Palotai Dániel (Magyar Nemzeti Bank, Ügyvezető Igazgató) Bilibók Botond (Concorde Alapkezelő, Vezérigazgató) A Magyar Nemzeti Bank Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája Fókuszban a határon túli közgazdasági képzés dr. Windisch László előadása (Magyar Nemzeti Bank Alelnök, PADOC Alapítvány Kuratóriumi Elnök) Kerekasztalbeszélgetés: Tervezett résztvevők: dr. Dávid László (Sapientia Egyetem, rektor) dr. János Szabolcs (Partiumi Keresztény Egyetem, rektor) Juhász Jácint (Babeş Bolyai Tudományegyetem, adjunktus) Gerendás János (PADOC Alapítvány, igazgató) PUSKÁS FERENC KÁVÉHÁZ Tehetséggondozás és elitoktatás Dávid László, rektor, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Ilosvai Péter, ügyvezető, TectumIT Mudri György, programigazgató, Calasanctius Training Program, Ifjúsági Üzleti Program Szalai Zoltán, ügyvezető, Mathias Corvinus Collegium Dr. Erdei Ildikó, igazgató, Bartók Béla Elméleti Líceum Moderátor: Balogh Ákos Gergely, főszerkesztő, mandiner.hu Innováció és Startup világ a Kárpát-medencében A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Spaller Endre, elnök, Nemzeti Innovációs Hivatal Turcsán Tamás Péter, startup-tanácsadó, társadalmi innovátor Dr. Várady Zoltán, vezérigazgató, Corvinus Kockázati tőkealap-kezelő Zrt. 22

23 Vinnai Balázs, a Misys Digital Channels vezetője Ducsai Oláh Zsanett, vezérigazgató, Agrotechfood Agrár és Élelmiszeripari Innovációs Zrt. Buzogány László, társalapító, travelminit.hu moderátor: Kristóf Péter, Informatika a Társadalomért Egyesület Látható és láthatatlan háborúk avagy a kibertér fenyegetettségei Dr. Szemerkényi Réka, politikai főtanácsadó, Miniszterelnökség Zala Mihály, elnök, Nemzeti Biztonsági Felügyelet Demeter Szilárd, elemző, Századvég Politikai Elemzések Központja Suba Ferenc, alelnök, Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség Vass Péter, külföldi piacok üzletfejlesztési igazgató, Tigra Kft. Moderátor: Horváth Gergely Krisztián, információbiztonsági munka-csoportvezető, Informatika a Társadalomért Egyesület TILOS KÁVÉHÁZ Az Európai Unió reformok előtt Sinka László (főosztályvezető, Igazságügyi Minisztérium) Prőhle Gergely (helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma) Wintermantel Péter (szakmai főtanácsadó, Külgazdasági és Külügyminisztérium) Szilágyi Zsolt (alelnök, Erdélyi Magyar Néppárt) Moderátor: Breuer Klára (kijelölt nagykövet) Férfiak klubja kinek, minek, miért? Bedő Imre (vállalkozó, a klub létrehozója, Budapest) Moderátor: György Attila (író, Csíkszereda) Vízimozi Papp Attila Zsolt (költő, Kolozsvár) verseskötetét bemutatja Demeter Szilárd Bethlen Gábor sátor 11:00 12:00. Potápi Árpád János (Nemzetpolitikáért felelős államtitkár): A törvényhozástól a végrehajtásig 23

24 Lélfai Koppány (BGA Zrt., vezérigazgató): A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Támogatáspolitika. Magyarság Háza. 13:30 16:00 Oktatási tanácskozás. Oktatáskutatás. Oktatáspolitika moderátor: Aáry-Tamás Lajos Ferenc Viktória, Morvai Tünde (NPKI) Papp Z. Attila (MTA TK KI) Kapitány Balázs (Népesedéstudományi Intézet) Erdei Ildikó (Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár) Burus-Siklódi Botond (elnök, Romániai Magyar Pedagógusszövetség) Végül is ketten maradnak, Isten és a bor (Hamvas Béla) Borkóstoló Sebestyén Csaba (Szekszárd) Polgár Zoltán (Villány) MAGYAR TEÁTRUM Színházi sátor Gyermek-kapaszkodó Teátrumi Mocorgó Játszóház A Teátrumi Mocorgó Játszóház a különböző életkorok és érdeklődési körök adta kihívásnak megfelelve 10 és 14 óra között, a gyermekbirodalom különböző színterein, eltérő játékokkal (fajátékok, mozgásos, konstrukciós, fejlesztő játékok), kézműves foglalkozással és logikai asztallal várja az érdeklődőket. Felnőtt kapaszkodó Szakmai beszélgetés: Színház és a fiatalok Résztvevők: Radnai Péter (kommunikációs szakember), Németh Kristóf (a Budapesti Játékszín igazgatója), Szabó László (A Magyar Teátrumi Társaság titkára), Fekete Péter (a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója), Kovács Balázs (a Művészetek Háza igazgatója), Pálffy István (volt országgyűlési képviselő), Fehér István (televíziós szerkesztő), Czunyiné dr. Bertalan Judit 24

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet

Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2017. Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet 1 JÚLIUS 19. SZERDA 10.30 12.00 A Kárpát-medencei magyarság jövője Közép- és hosszú távú demográfiai

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10. Pályaalkalmassági interjú 2-es terem Kezdés időpontja: 10.00 óra Román nyelv és irodalom - Angol nyelv és irodalom szak 1 Bálint J. Krisztina 2 Boga A. Zsuzsanna 3 Cochior V. Piroska 4 Gál I. Szilamér

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Helyszín: Bálványosi Grand Hotel, szabadtéri rendezvényterasz (rossz idő esetén Képzőművészeti Galéria)

Helyszín: Bálványosi Grand Hotel, szabadtéri rendezvényterasz (rossz idő esetén Képzőművészeti Galéria) 2014. július 22. 12.00 12.30 Helyszín: Bálványos, kemping A 20. Tusványosra állított életfa megkoszorúzása Áldást mondanak: Sánta Imre, Gergely István 13.00 13.30 Történetekből történelem Tusványos 25

Részletesebben

XII. SZÉKELY MIKÓ MATEMATIKAVERSENY IX.osztály február 21

XII. SZÉKELY MIKÓ MATEMATIKAVERSENY IX.osztály február 21 IX.osztály 2004.február 21 Nev Város Iskola Dszám 1.fel. 2.fel. 3.fel. 4.fel. Összpont 1 Máthé Antal-Koppány IX. Marosvásárhely Bolyai Farkas Liceum 42 10 4.5 5 9 28.5 I. díj 2 Dénes Péter IX. Csíkszereda

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I.

Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Orban Vilmos Tusa Aniko Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 150 2. Bende

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám Eredménylista Megye: HARGITA Körzet: Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1 Ţepuc Tünde Kristó Irén Petőfi Sándor Általános 2 Erős Krisztina Laczkó Kinga Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

FUEN KONGRESSZUS 2017.

FUEN KONGRESSZUS 2017. FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia

Részletesebben

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5 Osztály: 2. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27,5 67 94,5 2. Rancz Nimród Varga Melinda Elemi Olasztelek 27,5 56 83,5

Részletesebben

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko 9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,

Részletesebben

ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT

ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település TOLLBAMON DÁS FELADATLAP ÖSSZPON TSZÁM 1. Becsek Nagy Attila Thiesz Katalin

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. 9 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Csaba 28 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Lakatos Áron Levente

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...

Részletesebben

Eredménylista Kolozsvár és körzete

Eredménylista Kolozsvár és körzete Eredménylista Kolozsvár és körzete Megye: Kolozs Osztály: I Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Tulkos Róbert Finta Erika János Zsigmond Unitárius Kolozsvár 152 2. Marton

Részletesebben

A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014. május 12-13.

A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014. május 12-13. A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014. május 12-13. 2014. MÁJUS 12. HÉTFŐ 9.00 órától Regisztráció 10.00-13.30 óra Plenáris előadások / Helyszín: Nagy Aula

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz,

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Gyulakuta 5. osztály 1. Antal Sára Panna Magyari Edit-Csilla Gyulakuti Általános Iskola Gyulakuta 49 97 146 2. Dósa Balázs

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny Kovászna körzet

Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny Kovászna körzet Kovászna megye Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny 2018-2019 Kovászna körzet 2. osztály Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus Tollbamondás Feladatlap 1. Gyerő Gerda

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Hargita Körzet: Székelykeresztúr (+ Székelyudvarhely) S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve 5. osztály Az iskola neve Helység 1. Fodor

Részletesebben

GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ MIKES KELEMEN LÍCEUM SEPSISZENTGYÖRGY, 2011.április 30. VI.OSZTÁLY

GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ MIKES KELEMEN LÍCEUM SEPSISZENTGYÖRGY, 2011.április 30. VI.OSZTÁLY GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ VI.OSZTÁLY Sorsz. Tanuló Iskola Pontszám Helyezés 1 Ferenczi Csongor Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy 25.5 I 2 Szabó Enikı Mikes Kelemen Elméleti Líceum,

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

VII % A

VII % A 4. Alfa és omega fizikaverseny - Székelyudvarhely 217-5-6 Végeredmény VII. osztály HozottDöntőDöntőDöntőDöntőDöntő Döntő Összpontsz. % A tanuló neve Település Iskola Felkészítő tanár I II IIIpontok A/1

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: HARGITA Körzet: GYERGYÓ S.sz. A tanuló 5. osztály Az iskola 1. Biró Kata Király Magdolna Fogarasy Mihály Általános Iskola Gyergyószentmiklós

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)

P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) NYITÓNAP 2016. július 12., kedd Helyszín: KKM Bem József tér, Konferenciaterem 1027 Budapest, Bem rkp. 47. 8.30 Regisztráció 9.00 Szijjártó Péter

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. május 22., kedd Tartalomjegyzék 196/2018. (V. 22.) KE határozat Államtitkárok kinevezéséről 3649 197/2018. (V. 22.) KE határozat Államtitkári

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Fiatal oktatói pályázat 2017/18-as tanév nyertesek listája

Fiatal oktatói pályázat 2017/18-as tanév nyertesek listája Sszám Pályázó megnevezése Pályázó állampolgársága Külhoni felsőoktatási intézmény megnevezése 1 Abod Éva román SEMTE, Sepsiszentgyörgy 2 Albert-Lőrincz Csanád román PKE 3 Antalík Imrich szlovák SELYE 4

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07 1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek 1574

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 2877 KOVÁCS Győző VELENCE BIKE TEAM 00:58:50 2 2912 HORVÁTH Áron Mihály Superior MTB Team 01:02:10 3 2855 SZERZŐ Péter 01:02:24 4 2901 MÉHÉSZ Tamás Merida Maraton Team-CST

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

NÉVSORUNK 2013 DECEMBERÉBEN.

NÉVSORUNK 2013 DECEMBERÉBEN. NÉVSORUNK 2013 DECEMBERÉBEN. 1 / 27 2 / 27 Zenekar Vonósok Mártonffi Kórus Kriza J. iskola - - Kápolnás Nagyfalu 1 Mihály Ádám 45 Márton Tünde 110 Ozsváth Barbara 2 Simó István 46 Bedő Tamás 111 Ferencz

Részletesebben

2018. február 27. kedd ig

2018. február 27. kedd ig 4 1. Felvételi Bizottság 320 terem (Bizottsági tagok: Rammer Zsolt Látkóczki Andrea Mátyás Erika) 1 Démuth Roland 2 Kluka Szabolcs 3 Nagy Dániel Norbert 4 Takács Máté Károly 5 Ágoston Dávid Roland 6 Maróti

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus Elért pontszám Tollbamondás Összpontszám 1 Gombos Domokos Kolozsvár János Zsigmond Unitárius

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14. 8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0

Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0 Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0 carnet concurs 1 Bokor I. Botond-István 42 8.90 A0 S0 I0 A1 S1 I1 2 Zoltáni I.-Z. István 87 8.52 A0 A1 M0 M1 3 Gabor A.

Részletesebben

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1/6

Eredménylista. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1/6 Osztály: II. 1 Gombos Domokos Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Udvari Zita 69 29 98 2 Kovács Benedek Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Bárdos Réka 66 30 96 3 Kurta Benedek Kolozsvár

Részletesebben

Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária

Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária 15:10 7:00 102 Mátyás László 15:07 6:57 103 Both László 14:44 6:34 104 Kedves Hunor 15:20 7:10 105 Szász Adorján 15:20 7:10 106 Koncsag Előd 11:48 3:38 107

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település 1 Gombos Domokos Kolozsvár 2 Kovács Benedek Kolozsvár 3 Bányász Fanni Kolozsvár 4 Kelemen Evelin Kolozsvár 5 Albert István Kolozsvár

Részletesebben

Plenáris ülésen való összesített részvétel

Plenáris ülésen való összesített részvétel Plenáris ülésen való összesített részvétel Plenáris ülésen való összesített részvétel Név Idő Ágh Péter (Fidesz) 46:37:36 Ander Balázs (Jobbik) 173:48:48 Apáti István (Jobbik) 105:41:30 Dr. Aradszki András

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Szászrégen és vidéke 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve Az iskola neve Helység 1. Berekméri László Farczádi

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program

Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program 1. nap Plenáris ülés Levezető elnök: Dr. Juhász Istvánné főtitkár, Stabilitás Pénztárszövetség 10:00-10:10 Megnyitó

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: HARGITA Körzet: CSÍK 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység Tollbamondászám Feladatlap 1. Mihály Ábel

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Sportorvosi érvényesvége

Sportorvosi érvényesvége 21412 Gede Balázs 4.2.2019 29.1.2019 15:30 21780 Somogyi Mátyás 7.2.2019 29.1.2019 15:30 20018 Varga Ábel 7.2.2019 29.1.2019 15:30 8445 Mészáros Gergő 7.2.2019 29.1.2019 15:30 10085 Józsa Soma 7.2.2019

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976)

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976) Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, 2014.04.27. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút 1 104 Nagy Richárd Felnőtt (1976) 0:14:05 2 76 Vaskó Balázs IV (2000) 0:14:19 3 125 Tátrai

Részletesebben

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém.

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém. Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről Észak-balatoni Polgári Klub 2012. június 27-28. Veszprém Program A rendezvény fővédnöke: Dr. Navracsics

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Kovászna. Körzet: Kézdivásárhely. 5. osztály

Eredménylista. Megye: Kovászna. Körzet: Kézdivásárhely. 5. osztály Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kézdivásárhely 5. osztály 1. Demeter Andrea Ajgel Krisztina Fehér Ákos Általános Iskola Mikóújfalu 134 2. Fábián Ágnes László Ildikó Molnár Józsiás Általános Iskola

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben