A SZAKSZERVEZET VÉLEMÉNYEZÉSE BÁN RÉKA INTÉZMÉNYVEZETŐI PÁLYÁZATÁRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A SZAKSZERVEZET VÉLEMÉNYEZÉSE BÁN RÉKA INTÉZMÉNYVEZETŐI PÁLYÁZATÁRÓL"

Átírás

1 A SZAKSZERVEZET VÉLEMÉNYEZÉSE Bán Réka pályázatát megismerve, úgy gondoljuk: fiatal, lelkes, ambiciózus, jó vezető lehet belőle. Kedvességével, odafigyelésével, segítőkészségével, példa lehet mindenkinek. Hajlandó elfogadni a véleményeket, kritikát. Intézményvezető-helyettesként érdekli a kollégáinak munkája, ezért részt vesz a koncerteken, rendezvényeken, versenyeken. Jó munkaköri légkör megteremtése a jövőbeli célja. Kerületi lakós. Iskolánk növedékeként kezdte, majd kitűnő szolfézs tanárként, tanszakvezetőként majd helyettesként is bizonyította rátermettségét. Tanítványai körében is rendkívül kedvelt tanár. Ismeri iskolánk értékeit és hagyományait, melyet fontosnak tart. Pályázatát megismertük, elfogadjuk. Intézményvezetői kinevezését támogatjuk. A FAFÚVÓS TANSZAK VÉLEMÉNYEZÉSE A pályázat tömörsége mellett legjellemzőbb tulajdonsága az őszinteség, a személyes hitelesség és a lényeges stratégiai pontok egyértelmű felismerése. Az elmúlt időszakban intézményvezető-helyettesként is segítőkészség, empátia és aktivitás jellemezte. Intézményvezetői kinevezését a fafúvós tanszak támogatja. 1

2 A GORDONKA TANSZAK VÉLEMÉNYEZÉSE Bán Réka pályázatát átolvastuk, mely rövid, lényegre törő. Szimpatikus, hogy felsorolja saját és az iskola számára lényeges irányelveket és vezetői elképzeléseit. Elfogadó, együttműködő, nyugodt légkör megteremtésével egy rendkívül hatékony, kreatív közösség létrehozása mellett a növendékek számára példamutató nevelőtestület és iskola kialakítása a célom írja. Tehát, fontosnak tartja a nyugodt munkahelyi légkört, a hagyományok megőrzését és emellett a fiatalok megváltozott igényeihez való alkalmazkodást. Jelenleg, igazgatóhelyettesként is igyekszik a jó munkahelyi légkör megteremtésére. Nyilvános rendezvényekről személyes megjelenésével alkot vélemény. Figyelmes kollégáival, fiatalos lendülettel intézi a felmerülő problémákat. Fejlesztésekkel kapcsolatos elképzeléseit jónak találjuk és támogatjuk törekvéseit. Bán Réka vezetői megbízását a gordonka tanszak támogatja. A MAGÁNÉNEK-HARMONIKA-NÉPI HANGSZERES TANSZAK VÉLEMÉNYEZÉSE A Dohnányi Ernő Zeneiskola intézményvezetői pályázatára két pályázat érkezett. Mindkettőt megkaptuk, elolvastuk, áttanulmányoztuk és megvitattuk. Bán Réka pályázatának helyzetelemzése elárulja, hogy jelenleg intézményvezetőhelyettesként az intézményben dolgozik. Annak struktúráját, személyi állományát, aktuális problémáit kiválóan ismeri. Pályázata tömör, lényegre törő. Szemlélete gyermek-centrikus ezzel elárulja, hogy vérbeli pedagógus. Fejlesztési elképzelései a megőrzendő értékek és fejlesztendő területek harmonikus egységét mutatják. 11 éve tanít a Dohnányi Ernő Zeneiskolában, így pályázatából kitűnik, hogy kellőképpen ismeri és tiszteli az iskola hagyományait, értékeit, alapoz szakmai eredményeire ugyanakkor fiatalos lendülettel, határozottsággal áll ki újítási javaslatai mellett. Egyetértünk nagy vonalakban felvázolt 2

3 fejlesztési elképzeléseivel, melyek a működés számos területét felölelik. Fáradhatatlansága, munkabírása, türelme, jól ismert segítőkészsége olyan erények, melyek alapján bizalmat szavazunk pályázatának. Támogatjuk intézményvezetői kinevezését. A SZOLFÉZS TANSZAK VÉLEMÉNYEZÉSE Bán Réka a Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskolában egy hidat épített. A híd egyik végén, mint növendék, másik végén, mint intézményvezető-helyettes áll. Az eddigi 11 itt töltött éve alatt sikerült minden szinten megismernie az intézményt. Minden munkakörben (szolfézs tanár, szabadidő-szervező, szolfézs tanszakvezető, kórusvezető, intézményvezetőhelyettes) tisztességgel helyt állt, eredményes volt és bizonyított. A telephelyi-, kerületi viszonyokat, budapesti intézményeket jól ismeri. Pályázatában leírja, mik számára az ideális intézmény jellemzői: magas szakmai színvonal, gyermek-és szülőközpontúság, példamutatás, szakmai megújulás, pályázati lehetőségek felkutatása és kihasználása. Fejleszteni kívánja a belső információáramlást, javítani kíván a személyi feltételeken. Általános pedagógiai célként a Pedagógiai Programban megfogalmazottakat tekinti fő irányvonalnak. Mint ember, már eddig is megmutatta rengeteg pozitív vonását, melyek elengedhetetlen vezetői személyiségjegyek is egyben: elérhetőség, eredményes problémamegoldás, segítőkészség, jó kommunikáció, energikusság, temperamentum, elkötelezettség, rugalmasság és végül, de nem utolsó sorban koncepciózusság. Pályázata rendkívül nyílt, őszinte, személyes hangvételű. Intézményvezetői kinevezését a szolfézs tanszak egybehangzóan támogatja. 3

4 A ZONGORA TANSZAK VÉLEMÉNYEZÉSE Bán Réka pályázata lényegre törő, áttekinthető. Az elkövetkező években maximálisan támaszkodik a jól bevált hagyományokra, céljai tervei racionálisak, a megvalósíthatóság talaján maradnak. A januárban bekövetkezett változások miatt még nehéz mélyrehatóan előre tervezni, hiszen az új Fenntartó még nem dolgozta ki pontosan elvárásait az Alapfokú Zeneművészeti Iskolákra. Bán Réka a Zeneiskolában eltöltött 11 éve alatt bizonyította rátermettségét: - Szolfézstanárként eredményesen és fantáziadúsan tanít, a gyerekek szeretnek hozzá járni. - Kórusvezetőként óriási minőségi fejlődést ért el, amikor átvette a kórust elődjétől, majdnem a semmiből fejlesztette fel egészen magas szintre. - Intézményvezető-helyettesként is fiatalos lendülettel, nagy munkabírással, mindenki felé őszinte figyelemmel mutatkozott be. Bármilyen problémával fordul hozzá valaki, azt igyekszik azonnal megoldani. A jogszabályokat, törvényeket érti, átlátja, gyors észjárású. Mosolygós, kedves egyénisége nyugalmat áraszt, és jó hangulatot teremt maga körül. Pályázatát az intézményvezetői munkakör betöltésére támogatjuk. AZ ÜTŐ- ÉS GITÁRTANSZAK VÉLEMÉNYEZÉSE Bán Réka intézményvezetői pályázatát megismertük, és a tanszak egybehangzó véleménye alapján kiválónak találtuk. Szempontjaink, melyek alapján mérlegeltünk, röviden összefoglalva a következők: a zeneiskola volt diákja, 11 éve az intézményben tanító kolléga, aki személyes példamutatásról tett tanúbizonyságot mind emberi-, mind szakmai téren, 4

5 számos feladatkörben kipróbálta magát (szolfézstanár, szabadidő szervező, tanszakvezető, kórusvezető, intézményvezető-helyettes), és lelkiismeretesen végezte, végzi munkáját, tisztában van a kerületi viszonyokkal, lehetőségekkel, pályázatában a Pedagógiai programunkban megfogalmazottakat tekinti irányadónak, iskolánk hagyományaira épít, fejlesztési elképzelései reálisak, kollégáival kitűnő kapcsolatot ápol, személyisége közel áll hozzánk, és az ideális vezetőről alkotott elképzeléseinknek is sok mindenben megfelel, felkarolja az építő jellegű ötleteket, jól ismeri a jogszabályi változtatásokat, valódi gyermek-centrikusság jellemzi. Pályázatát elfogadjuk. Intézményvezetői kinevezését támogatjuk. A HEGEDŰ-BRÁCSA TANSZAK VÉLEMÉNYEZÉSE Iskolánk intézményvezetői munkakörének betöltésére kiírt pályázatra, melyet a KLIK Budapest XVIII. Tankerületéhez nyújtottak be a jelentkezők, két pályázat érkezett: Bán Réka a Dohnányi Ernő Zeneiskola szolfézstanára, jelenlegi intézményvezető-helyettes és Sánta Ferenc a Molnár Antal Zeneiskola rézfúvós tanára személyében. Mindkét pályázó vezetési programját átolvastuk, áttanulmányoztuk és a felmerülő kérdéseket megvitattuk. Bán Réka pályázata reális, a Dohnányi Ernő Zeneiskola pillanatnyi helyzetét, állapotát tükrözi és jövőbeni elképzelései összeegyeztethetőek a jelenlegi jogszabályokkal, anyagi helyzettel. Úgy tapasztaltuk, hogy Bán Réka intézményvezető-helyettesként a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elképzeléseivel konstruktívan képes együttműködni. 5

6 Kerületi lakos, és belső ember, így jól ismeri az iskola történetét, jelenlegi helyzetét és a nevelőtestület szakmai-emberi igényeit. Vezetőként nem elfogult, helyzetmegoldó képességét, rátermettségét bizonyította már. Az intézményi rendezvényeken, vizsgákon egyéb zenei versenyeken személyesen vesz részt, így saját tapasztalataiból merítve alkot hiteles véleményt, melynek következménye, hogy problémamegoldása átfogó, reális és gyors. Bán Réka pályázatát, mely a Dohnányi Ernő Zeneiskola intézményvezetői munkakörének betöltésére irányul a hegedű-brácsa tanszak támogatja. A RÉZFÚVÓS TANSZAK VÉLEMÉNYEZÉSE Bán Réka jelenleg a Zeneiskola intézményvezető-helyettese. Pályázatából az eddigi tanári tevékenységének továbbgondolását olvashatjuk ki. Pedagógiai perspektívája véleményünk szerint megfelel az előttünk álló évek elvárásainak mind tanári mind a növendékek szemszögéből. Szakmai és emberi szempontok tekintetében is alkalmasnak találjuk az intézményvezetői felelősség vállalására. 6

7 A KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS VÉLEMÉNYEZÉSE Bán Réka iskolánk növendéke volt, majd tanára, tanszakvezetője, jelenleg intézményvezetőhelyettese. Jól ismeri a pedagógus közösséget, az aktuális és folyamatban lévő teendőket, a problémákat. Tapasztalhattuk fáradhatatlanságát, munkabírását. Kedvességével, odafigyelésével, segítőkészségével, példa lehet mindenkinek. Növendékei körében is rendkívül kedvelt tanár. Szeretné megőrizni az iskolai hagyományokat, de alkalmazkodik a megváltozott igényekhez, nyitott az újításokra is. Egyet értünk fejlesztési elképzeléseivel. Örülünk, hogy számára is fontos a nyugodt munkahelyi légkör. Bán Réka intézményvezetői kinevezését támogatjuk. 7

A SZAKSZERVEZET VÉLEMÉNYEZÉSE SÁNTA FERENC INTÉZMÉNYVEZETŐI PÁLYÁZATÁRÓL

A SZAKSZERVEZET VÉLEMÉNYEZÉSE SÁNTA FERENC INTÉZMÉNYVEZETŐI PÁLYÁZATÁRÓL A SZAKSZERVEZET VÉLEMÉNYEZÉSE Sánta Ferenc pályázatának jelentős része aktualitását vesztette, mivel 2011-ben írta. Azóta új törvények és jogszabályváltozások léptek életbe. Pályázatában két vezetői programot

Részletesebben

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Alapos, részletes, jól megszerkesztett pályázatot ismertünk meg. A pályázat szövegezésében könnyen értelmezhető, szerkezete áttekinthető.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 85. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Intézményvezetıi pályázatok véleményezése (Szekszárdi Baka István Általános Iskola, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola) E L İ T E R J E S Z

Részletesebben

Győri Istvánné az Árpád Fejedelem Általános Iskola intézményvezetői munkakörére benyújtott pályázatának napközis munkaközösségi véleményezése

Győri Istvánné az Árpád Fejedelem Általános Iskola intézményvezetői munkakörére benyújtott pályázatának napközis munkaközösségi véleményezése 1. sz. melléklet benyújtott pályázatának napközis munkaközösségi véleményezése A pályázat alapos, mindenre kiterjedő. Tagolása színvonalas, gondos, és tartalmas vezetői munkát mutat be. Nagyon sok értéket

Részletesebben

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Tárgy: I. A Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola (alsó tagozat) intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Pest megye Tankerület megnevezése: KLIK Nagykőrösi Tankerülete OM azonosító: 039999

Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Pest megye Tankerület megnevezése: KLIK Nagykőrösi Tankerülete OM azonosító: 039999 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2013. (VII. 5.) EMMI utasítás módosításáról rendelkező az emberi erőforrások minisztere 37/2013. (X. 4.) EMMI utasítása

Részletesebben

Alsós munkaközösség. Budapest, 2013. június 13. Bagyula Lászlóné munkaközösség-vezető. Felsős munkaközösség

Alsós munkaközösség. Budapest, 2013. június 13. Bagyula Lászlóné munkaközösség-vezető. Felsős munkaközösség A Budapest XXII. Kerületi Baross Gábor Általános Iskola szakmai szervezetei, a nevelőtestület, az Iskolaszék, a Közalkalmazotti Tanács, a diákönkormányzat és a szülői szervezet véleménye a vezetői pályázatról

Részletesebben

A kiírásokra egy-egy pályázat került benyújtásra. A pályázók mindkét tagintézmény esetében a jelenlegi tagintézmény-vezetők.

A kiírásokra egy-egy pályázat került benyújtásra. A pályázók mindkét tagintézmény esetében a jelenlegi tagintézmény-vezetők. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészeti

Részletesebben

Az értékelés rendszere

Az értékelés rendszere Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;

Részletesebben

1. Pedagógiánk a szentignáci lelkigyakorlatok felismeréseire támaszkodik közösen reflektálunk a tapasztalatainkra, és megosztjuk

1. Pedagógiánk a szentignáci lelkigyakorlatok felismeréseire támaszkodik közösen reflektálunk a tapasztalatainkra, és megosztjuk TANÁRI KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE Az iskola vezetősége 6 novemberében arra kérte a tanárokat, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az iskolát,

Részletesebben

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 205 / JEGYZŐKÖNYV

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 205 / JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 10 órakor tartott tantestületi értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező nevelőtestületi értekezlete

Részletesebben

Az Erkel Ferenc Alapfokú. Művészetoktatási Intézmény. szakmai beszámolója

Az Erkel Ferenc Alapfokú. Művészetoktatási Intézmény. szakmai beszámolója Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szakmai beszámolója a 2011-2012. tanévről Dunavarsány, 2013. január 28. Statisztikai adatok 2011. október 15-i statisztikai adatok alapján Tanulói létszám

Részletesebben

PÁLYÁZAT. a Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola. Intézményvezetői munkakörének betöltésére

PÁLYÁZAT. a Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola. Intézményvezetői munkakörének betöltésére PÁLYÁZAT a Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola Intézményvezetői munkakörének betöltésére 1 Készítette: Bán Réka Pályázat DOHNÁNYI ERNŐ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Intézményvezetői munkakörének betöltésére

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u ALAPÍTÓ OKIRAT A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: közoktatási törvény) 3. (2) bekezdése értelmében Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Összesített nevelőtestületi vélemény

Összesített nevelőtestületi vélemény Összesített nevelőtestületi vélemény Balassagyarmat és vonzáskörzetében dolgozó pedagógusoktól a Rózsavölgyi Márk A.M.I. igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatok szakmai véleményezéséhez, mely egyéni

Részletesebben

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához, művészeti áganként Zeneművészeti ág: Tantárgy

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Bischofné Blandl Mária igazgatói pályázatának véleményezése

Bischofné Blandl Mária igazgatói pályázatának véleményezése Bischofné Blandl Mária igazgatói pályázatának véleményezése 1. Humán munkaközösség A pályázat tartalmi és formai szempontból precíz, alapos, mindenre kiterjedő, gondos és tartalmas vezetői munkát mutat.

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

Siszler Katalin pályázó vezetési programjáról kialakított vélemények

Siszler Katalin pályázó vezetési programjáról kialakított vélemények Siszler Katalin pályázó vezetési programjáról kialakított vélemények A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Közgazdasági Szakközépiskolája diákönkormányzatának véleményét Siszler Katalin pályázatáról A diákönkormányzat

Részletesebben

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő

Részletesebben

J AVA S LAT. köznevelési tagintézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, 2015. július 23.

J AVA S LAT. köznevelési tagintézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, 2015. július 23. J AVA S LAT köznevelési tagintézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Köznevelési Csoport

Részletesebben

Vezetői önértékelő kérdőív

Vezetői önértékelő kérdőív Vezetői önértékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetői önértékelő kérdőív 10_Ovodavez_Ön_Ért sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve 2. Oktatási azonosítója 4. Értékelés időpontja: Kérjük,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium, Művészeti

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek véleménye Gáspár Róbert intézményvezetői pályázatáról

A szakmai munkaközösségek véleménye Gáspár Róbert intézményvezetői pályázatáról A szakmai munkaközösségek véleménye Gáspár Róbert intézményvezetői A magyar nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret, ének, rajz munkaközösség véleménye Gáspár Róbert intézményvezetői A pályázat

Részletesebben

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 18-ai ülésére

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 18-ai ülésére Szám: 02/145-12/2009. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E lőterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

1.1. Hivatalos neve: Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

1.1. Hivatalos neve: Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Somogy megye Tankerület megnevezése: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Fonyódi Tankerülete OM azonosító: 033998 Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S intézményvezetői beosztások ellátására beérkezett pályázatok véleményezésére

E L Ő T E R J E S Z T É S intézményvezetői beosztások ellátására beérkezett pályázatok véleményezésére Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S intézményvezetői beosztások ellátására beérkezett pályázatok véleményezésére

Részletesebben

Javaslat köznevelési intézményvezetői megbízások véleményezésére

Javaslat köznevelési intézményvezetői megbízások véleményezésére Javaslat köznevelési intézményvezetői megbízások véleményezésére Ózd, 2014. május 28. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Köznevelési Csoport Az állami

Részletesebben

PÁLYÁZAT INTÉZMÉNYVEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ)

PÁLYÁZAT INTÉZMÉNYVEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ) PÁLYÁZAT ZALAKAROSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ) BEOSZTÁS ELLÁTÁSÁRA Kiíró: Emberi Erőforrások Minisztere Pályázó: Grófné Csatos Andrea Grófné

Részletesebben

Nyitottsága az újdonságokra pozitívan befolyásolhatja iskolánk fejlődését. A nyugodt, biztonságos iskolai környezet biztosítására törekszik.

Nyitottsága az újdonságokra pozitívan befolyásolhatja iskolánk fejlődését. A nyugodt, biztonságos iskolai környezet biztosítására törekszik. Véleményező alkalmazotti értekezlet Vélemények az igazgatói pályázatról (munkaközösségek, iskolai szervezetek) Humán munkaközösség: A pályázat rendkívül alapos, sokrétű, tartalmában és terjedelmében is

Részletesebben

A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve

A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei című 30 órás, a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet szerint akkreditált pedagógus-továbbképzés (alapítási engedély száma: 575/76/2017)

Részletesebben

Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2336 Dunavarsány, Halász Lajosné u. 3. Tel.:/Fax: ELŐTERJESZTÉS

Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2336 Dunavarsány, Halász Lajosné u. 3. Tel.:/Fax: ELŐTERJESZTÉS Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2336 Dunavarsány, Halász Lajosné u. 3. Tel.:/Fax: 06-24-534-505 ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 8-ai

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista

Intézményi közzétételi lista Intézményi közzétételi lista Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Tantárgy Alkalmazott Iskolai pedagógus végzettség

Részletesebben

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői pályázatáról

A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői pályázatáról A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői A magyar nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret, ének, rajz munkaközösség véleménye Kis Gábor intézményvezetői A pályázat formai

Részletesebben

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T ált.isk. 5.sz.melléklet Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló

Részletesebben

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 11 órakor tartott alkalmazotti értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező alkalmazotti értekezlete

Részletesebben

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés ALAPÍTÓ OKIRAT 3. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy

Részletesebben

Hatvani István Általános Iskola nevelőtestület alkalmazotti közösség, szülői szervezet diákönkormányzat

Hatvani István Általános Iskola nevelőtestület alkalmazotti közösség, szülői szervezet diákönkormányzat A Hatvani István Általános Iskola magasabb vezetőjének 1 éves megbízása 2009. július 31. napjával lejárt, ezért szükséges volt új pályázati kiírás és eljárás lebonyolítása. A pályázati felhívást a 315/2008.

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

Magasabb vezetői pályázatok szakmai - nevelőtestületi véleményezése

Magasabb vezetői pályázatok szakmai - nevelőtestületi véleményezése Magasabb vezetői pályázatok szakmai - nevelőtestületi véleményezése Deméné Tóth Ágnes A pályázat általános célokat fogalmaz meg. Intézményünkre vonatkozó konkrét cél- és feladatrendszert számunkra nem

Részletesebben

Az értekezlet helye: Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola konferencia terme Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint

Az értekezlet helye: Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola konferencia terme Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint Ikt.sz:52-27/2016 Jegyzőkönyv készült a 2016. év április hó 27. napján tartott véleményező nevelőtestületi értekezletéről Az értekezlet helye: konferencia terme Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Ádám Jenő Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola szakmai alapdokumentuma

Ádám Jenő Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola szakmai alapdokumentuma Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Pest megye Tankerület megnevezése: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szigetszentmiklósi Tankerülete OM azonosító: 040036... melléklet Ádám Jenő Zeneiskola,

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista

Intézményi közzétételi lista Intézményi közzétételi lista Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Tantárgy Alkalmazott Iskolai pedagógus végzettség

Részletesebben

ab) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató, a beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma

ab) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató, a beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma ab) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató, a beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma 1. Óvoda 20/ 2012. ( VIII.31) EMMI rendelet 20. (1) 37 Az óvodai

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI SÁNDOR FRIGYES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Szakmai Munkaterve. a 2014-2015-ös tanévre

A DUNAÚJVÁROSI SÁNDOR FRIGYES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Szakmai Munkaterve. a 2014-2015-ös tanévre A DUNAÚJVÁROSI SÁNDOR FRIGYES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Szakmai Munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Intézményünk a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Részletesebben

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. június 18-ai ülésére

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. június 18-ai ülésére Szám: 02/145-15/2009. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E lőterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Rendkívüli alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyv részlete és mellékletei

Rendkívüli alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyv részlete és mellékletei Rendkívüli alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyv részlete és mellékletei Gulyás Sándorné megállapította, hogy az alkalmazotti közösség szavazásra jogosult 32 fős létszámából jelen van 32 fő, tehát az alkalmazotti

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 138. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Tagintézmény-vezetıi pályázatok véleményezése (TISZK) E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. július

Részletesebben

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény,

Részletesebben

51 1. számú előterjesztés

51 1. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 51 1. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére intézményvezetői megbízásának véleményezéséről I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE Témafelelős:Siroki Márta Tárgy: magasabb vezetői pályázat véleményezése Véleményező bizottság: Városszépítő, Turisztikai és Kulturális Bizottság KUNSZENTMIKLÓS VÁROS

Részletesebben

I. A TANÍTÁSI ÉS TANÍTÁSON KÍVÜLI TEVÉKENYSÉG RENDJE A 2014/2015-ös TANÉVBEN

I. A TANÍTÁSI ÉS TANÍTÁSON KÍVÜLI TEVÉKENYSÉG RENDJE A 2014/2015-ös TANÉVBEN 1 I. A TANÍTÁSI ÉS TANÍTÁSON KÍVÜLI TEVÉKENYSÉG RENDJE A 2014/2015-ös TANÉVBEN 1. Az erőforrások miniszterének a 2014-2015-ös tanév rendjéről szóló rendelete értelmében a tanév kezdő napja 2014. szeptember

Részletesebben

GYAKORNOKI SZABÁLYZAT

GYAKORNOKI SZABÁLYZAT YBL MIKLÓS ÉPÍTŐIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Iktató szám: T/258-40/2010 GYAKORNOKI SZABÁLYZAT 1 1 4 9 B u d a p e s t, Vá rn a u. 2 1 / B. te l e f o n : + 3 6 1 3 8 3 8 6 0 6 ; +3 6 1 3 8 3 7 7 5 2 ; + 3 6

Részletesebben

A Hatvani Kocsis Albert Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola 2013/2014 tanévre vonatkozó Munkaterve

A Hatvani Kocsis Albert Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola 2013/2014 tanévre vonatkozó Munkaterve 1 A Hatvani Kocsis Albert Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola 2013/2014 tanévre vonatkozó Munkaterve 1. A 2013/2014 tanév legfontosabb időpontjai 1.1. A szorgalmi idő legfontosabb eseményei Tanévnyitó

Részletesebben

Igazgató: Szabó Győzőné

Igazgató: Szabó Győzőné JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,

Részletesebben

Józsefvárosi Zeneiskola alapító okiratának módosító okirata

Józsefvárosi Zeneiskola alapító okiratának módosító okirata 2/1. számú melléklet Józsefvárosi Zeneiskola alapító okiratának módosító okirata Az államháztartási szakfeladatok rendjéről szóló 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztatóban foglaltak, valamint a közoktatásról

Részletesebben

A szakfelügyeleti vizsgálatok könyvtárostanár képe

A szakfelügyeleti vizsgálatok könyvtárostanár képe Lendület éve 2010/2011 MFPI fővárosi könyvtárostanárok műhelye Budapest, 2010. szeptember 15. Dömsödy Andrea iskolai könyvtári szakreferns A szakfelügyeleti vizsgálatok könyvtárostanár képe Oktatáskutató

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására.

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. PÁLYÁZAT Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 6000 Kecskemét, Deák Ferenc

Részletesebben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

I. Szervezeti, személyzeti adatok KÖZZÉTÉTELI LISTA 10. számú melléklet a 11/1994. MKM rendelet és a 40/2005. OKM rendelet alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai Fazekas Utcai Általános

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Gyermekvilág Óvoda igazgatói állásának betöltésére

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 20. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Thuri György

Részletesebben

ab) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató, a beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma

ab) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató, a beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma ab) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató, a beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma 1. Óvoda Óvodai felvétel, beiratkozás 20/ 2012. ( VIII.31)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére Tárgy: Városi Zeneiskola alapító okiratának módosítása és a Bakonynána, mint tagozat csatlakozásának

Részletesebben

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2014/2015 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2014/2015 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2014/2015 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/8/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006.DECEMBER 7-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006.DECEMBER 7-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006.DECEMBER 7-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 515-20/2006. MELLÉKLETEK: 0 DB TÁRGY: A Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D

M E G H Í V Ó N A P I R E N D M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 01-én /csütörtök/ 16.00 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében /Sárvár, Várkerület 3. II.em./ rendkívüli

Részletesebben

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN 1 1. A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógiai munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelésének szemjai és az értékelés rendje

Részletesebben

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok 1. Vezetői program 1.1. Bevezető A csömöri Zeneiskolában eltöltött 16 év pedagógiai és 13 év vezetői munka révén megismerhettem a helyi sajátosságokat, jó kapcsolatot építettem ki a helyi nevelési-oktatási,

Részletesebben

A Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatójának 5 éves megbízása augusztus 15-én lejár, ezért nyilvános pályázat kiírására került sor.

A Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatójának 5 éves megbízása augusztus 15-én lejár, ezért nyilvános pályázat kiírására került sor. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: U-481/2010. Témafelelős: Dóczi Erzsébet Tárgy: A Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatójának megbízása Mell.: 1 db szakértői vélemény

Részletesebben

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Tartalom 1. Az intézményi értékelési szabályzat célja... 2 2. Jogszabályi háttér... 2 3. A Szabályzat

Részletesebben

27. NAPIREND Ügyiratszám:1/709-2/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére

27. NAPIREND Ügyiratszám:1/709-2/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére 27. NAPIREND Ügyiratszám:1/709-2/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. november 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Veszprém Megyei Pedagógiai

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú neve

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú neve KÖZZÉTÉTELI LISTA 1.1.Közzétételi egység: Kapcsolat, szervezet, vezetők dokumentum az intézmény hivatalos Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola az intézmény székhelye 2400 Dunaújváros Bartók

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. május 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT

A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT A Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda nevelőtestülete /2016/. iktatószámú jegyzőkönyve

Részletesebben

Vélemények az igazgatói pályázatról (munkaközösségek, iskolai szervezetek)

Vélemények az igazgatói pályázatról (munkaközösségek, iskolai szervezetek) Vélemények az igazgatói pályázatról (munkaközösségek, iskolai szervezetek) Humán munkaközösség: A pályázat nagyon alaposan mutatja be a személyi feltételeket és az intézmény pedagógiaiszakmai tevékenységét.

Részletesebben

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Rohály János igazgató 1 Bevezető gondolatok Iskolánk az elmúlt években nagy küzdelmeken, nagy formálódáson esett

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

2011/2012. Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése. Aug Fővárosi zeneiskola igazgatói értekezlet

2011/2012. Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése. Aug Fővárosi zeneiskola igazgatói értekezlet I n t é z m é n y i m u n k a t e r v 2011/2012 Aug. 22-tól Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése Aug. 25. 9.00 Kerületi igazgatói értekezlet Aug. 29. 14.00

Részletesebben

VárosPolgármestere. Előterjesztés. A Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratának módosításáról

VárosPolgármestere. Előterjesztés. A Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratának módosításáról VárosPolgármestere 2051 Biatorbágy, BarossGáborutca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112,113,142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A Pászti Miklós

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ...

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ... KÉRDŐÍV SZÁMA... Kérdőív A nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan Romániában is általánossá vált, hogy egyes üzleti problémával a vállalatok Önökhöz fordulnak. A tanácsadás a professzionális szolgáltató piac

Részletesebben

Intézmény neve: Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosítója:

Intézmény neve: Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosítója: Közzétételi lista Alapfokú művészeti iskola [229/2012. (VIII.28.) Korm. Rendelet, 23 (1) bekezdés] 1. a) Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Az iskola felvételit, tehetségvizsgálatot nem tart. Elvünk,

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. március 22-én 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. március 22-én 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 5/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. március 22-én 17,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Eplény Közösségi Ház Jelen vannak: Fiskál János

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 10-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 10-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. december 10-i ülésére Iktató szám: 248/2015. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat 7 tanterem, valamint

Részletesebben