Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor"

Átírás

1

2 Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor

3

4 Kedves diákok, testnevelők, intézményvezetők, szülők! Ahogy az elmúlt 28 évben már mindenki megszokhatta: ha kezdődik az új tanév, indul a Diákolimpia is! Nagy örömmel tölt el, hogy az elmúlt tanévben is jelentős számú tanuló részére biztosíthattuk a megméretés lehetőségét a Diákolimpia eseménysorozatában, melynek jelentőségét bizonyítja, hogy Áder János úr, Magyarország köztársasági elnöke ismét a kezdeményezés mellé állt a fővédnöki tisztség elvállalásával. Hazánk legnépesebb tehetséggondozó és versenyrendszere valamennyi iskoláskorú fiatal számára elérhető, néhány település esetében pedig szinte egyedüli lehetőséget jelent az országos szintű versenyzésre. A 2014/2015. tanévben közel nevezést regisztráltunk, 60 városban 228 országos elődöntő, 25 városban pedig 46 országos döntő zajlott. Felejthetetlen élmény marad számomra az egri Összevont Labdajátékok Diákolimpia megnyitója, ahol a város vezetői és a szervezők mellett 68 iskolai csapat több mint 1000 tanulójának társaságában állhattam az Egri Bazilika lépcsőjén. Az ilyen és ehhez hasonló alkalmak rendre bizonyítják, hogy milyen jelentőséggel bír a Diákolimpia, éppen ezért minden lehetőséget igyekszünk megragadni arra, hogy támogatását minden szinten érvényesíteni tudjuk. Az idei szezon zárását követően az MDSZ elnökségének nehéz döntéseket is meg kellett hoznia a Diákolimpia fenntarthatóságának érdekében, ami azt jelenti, hogy néhány sportágban (duatlon, kéttusa, strandsportok), illetve az atlétika egyes versenyszámaiban idén nem rendezünk versenyt, kézilabdában, kosárlabdában és röplabdában az V. és VI. korcsoportban a versenyek összevont formában kerülnek meghirdetésre, úszásban pedig kizárólag a B kategória (amatőr) kerül kiírásra. Újdonság viszont, hogy a következő tanévben látva az ilyen jellegű események sikerességét a labdajátékok esetében az V-VI. korcsoportban is összevont országos döntő lesz. Nemzetközi sikerekből idén sem volt hiány, diákolimpikonjaink remekül szerepeltek külföldön is. A 9. Varsói Nemzetközi Gyermek Atlétikai Játékok igazi éremesőt hozott számunkra, csapatunk nyolc nemzet közül kimagasló teljesítménnyel végzett az éremtáblázat első helyén. Az ISF versenyek történetében pedig először nyert magyar iskolai csapat tagja aranyérmet. Büszkeséggel tölt el, hogy Poznanban az Iskolai Úszó Világbajnokságon átvehettem az ISF zászlaját, mivel sikeresen pályáztunk a 2017-es iskolai

5 világbajnokság rendezésére, ezzel az úszás évének versenysorozatát a felnőtt VB előhírnökeként hazánkban az iskolai sport kiemelt eseményével nyithatjuk meg. Szintén felemelő érzés, hogy közel 10 esztendő után rendezhetünk ISF versenyt hazánkban, ugyanis a 2016-os Mezei Futó Iskolai Világbajnokságnak az MDSZ szervezésében fővárosunk ad otthont. A 2015/2016. tanév Mezei Futó Diákolimpia országos döntőjének tétje tehát igazán különleges lesz. Az országos döntő győztesei a Budapesten rendezendő világbajnokságra is kvalifikálhatnak, ahol hazai közönség buzdítja majd őket. Izgalmas tanévnek nézünk tehát elébe, az előző évekhez hasonlóan a Diákolimpia országos döntőin elért dobogós helyezésekért pedig továbbra is tíz felvételi többletpont jár, ami reményeink szerint további ösztönzést ad a versenyeken való induláshoz. Az MDSZ és tagszervezetei továbbra is arra törekszenek, hogy a versenyek még színvonalasabbak, izgalmasabbak és hangulatosabbak legyenek, amihez további támogatók bevonásával is igyekszünk hozzájárulni. Célunk a Diákolimpiával és az MDSZ többi programjával továbbra sem más, mint hogy folyamatos motivációt biztosítsunk az iskolás korosztály számára a sportolásra, illetve a tanulókban kialakítsuk a mindennapos testmozgás igényét, mely reményeink szerint életvezetésük részéve válik felnőtt korukban is. Az ehhez nyújtott segítséget szeretném megköszönni minden pedagógusnak, testnevelőnek, edzőnek, szülőnek és intézményvezetőnek, a megyei tagszervezetek, valamint az MDSZ minden munkatársának. Balogh Gábor MDSZ elnök augusztus 1. 5

6 Tartalom Általános szabályok... 8 Adatkezelési nyilatkozat Felhívás Becsületes Játék - Fair Play díj...20 A tanév legeredményesebb megyei/budapesti Diákolimpia testnevelője díj A tanév legeredményesebb diákolimpiai köznevelési intézménye díj...22 Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód díj A tanév diákolimpiai rendezvénye díj...23 Asztalitenisz Atlétika...30 II. korcsoport III. korcsoport...36 IV. korcsoport...41 V-VI. korcsoport egyéni bajnokság Mezei Futóbajnokság...52 Floorball kispályás Játékos sportverseny Kézilabda...68 III. korcsoport...70 IV. korcsoport...75 V-VI. korcsoport Amatőr kézilabda V-VI. korcsoport...86 Kis iskolák sportversenye Kosárlabda III. korcsoport IV. korcsoport V-VI. korcsoport Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport...122

7 Labdarúgás I. korcsoport II. korcsoport III. korcsoport IV. korcsoport V-VI. korcsoport Leány labdarúgás III-IV. korcsoport Leány labdarúgás V-VI. korcsoport Teremlabdarúgás Futsal IV. korcsoport V-VI. korcsoport Röplabda III. korcsoport IV. korcsoport V-VI. korcsoport Amatőr röplabda V-VI. korcsoport Torna "B" kategória "A" kategória Úszás I., II. korcsoport B kategória III., IV., V-VI. korcsoport Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. korcsoport V-VI. korcsoport Felhvás Magyar Diáksport Napja A Diákolimpiai Bizottság és albizottságai Versenynaptár...246

8 Általános szabályok 1. A versenyszabályok hatálya: A jelen szabályzat hatálya kiterjed a 2015/2016. tanévben a Magyar Diáksport Szövetség (a továbbiakban: MDSZ) által, vagy közreműködésével (továbbiakban együtt: saját rendezésű), illetve védjegyhasználati szerződés alapján megrendezendő megyei/budapesti, illetve országos Diákolimpiákra. 2. A Diákolimpia célja, feladata: a) A versenykiírásban szereplő sportágakban korcsoportonként és nemenként a megyék/budapest legeredményesebb versenyzőinek részvételével a tanév Magyarország Diákolimpia bajnoka címeinek, és a további helyezések eldöntése. b) A tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése, segítve az országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek (továbbiakban: sportági szövetségek) utánpótlás-nevelési rendszerét. c) A versenykiírásban szereplő sportágak népszerűsítése. d) A diákok aktív testmozgásra ösztönzése, az egészségfejlesztő testmozgás és az egészséges életmód népszerűsítése. e) A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. -a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia országos döntőn legalább 3. helyezést elért személyeknek járó többletpontok jogosultjainak meghatározása. 3. A Diákolimpia rendezői: a) A Diákolimpiát az MDSZ hirdeti meg. Az országos selejtezőket, elődöntőket és döntőket a rendezésre az MDSZ által kiválasztott megyei/budapesti diáksport szervezet, megyei jogú város vagy köznevelési intézmény, illetve az MDSZ által kiválaszott egyéb szervezet rendezi, a megyei/budapesti és az országos sportági szakszövetségek, valamint az MDSZ segítségével, közreműködésével. b) A megyei/budapesti versenyeket az alaptevékenysége szerint diáksport versenyek szervezésével foglalkozó megyei/budapesti diáksport szervezet, vagy megyei jogú város rendezi. c) Az MDSZ által meghirdetett versenyeken kívül Diákolimpia névvel sportági szakszövetségek is rendezhetnek versenyeket, amennyiben az adott tanévre érvényes és hatályos védjegyhasználati szerződéssel rendelkeznek, versenykiírásukat az MDSZ elfogadja és honlapján megjelenteti. d) Fentieken kívül a Diákolimpia elnevezés nem használható, tekintettel 8

9 arra, hogy az az MDSZ javára lajstromozott védjegy. Az arra vonatkozó használati jogot csak az MDSZ biztosíthatja. A védjegyet jogosulatlanul bitorló személlyel, szervezettel szemben az MDSZ haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket. 4. A versenyek helye és ideje: a) Az országos selejtezők, az elődöntők és döntők helyszíneit és időpontjait az éves versenynaptár alapján az MDSZ elnöksége határozza meg az MDSZ Diákolimpiai Bizottsága (továbbiakban: Diákolimpiai Bizottság) javaslata alapján. b) A körzeti/kerületi, megyei/budapesti selejtezők, elődöntők, döntők helyszínét és időpontját a sportági versenykiírásban meghatározott nevezési időpont figyelembe vételével a verseny rendezője határozza meg. c) Az MDSZ kérésére a rendezők kötelesek a körzeti/kerületi, megyei/budapesti döntők időpontjának módosítási lehetőségét megvizsgálni, és amennyiben az esemény az MDSZ által javasolt időpontban megvalósítható, az esemény időpontjának megváltoztatásáról gondoskodni. 5. Résztvevők: a) Az alap- és középfokú köznevelési intézmények azon tanulói, akik magyarországi, OM azonosítóval rendelkező köznevelési intézménybe a 2015/2016. tanév kezdetéig beiratkoztak, s a verseny időpontjában az intézményben tanulói jogviszonnyal rendelkeznek. b) Az MDSZ sportáganként és korcsoportonként külön hirdeti meg a fiú és a leány versenyeket, bajnokságokat, kivéve ahol a vonatkozó versenykiírás értelmében a fiú- és leányversenyzők együtt is szerepelhetnek. c) Az a tanuló, aki ugyanazon az iskolafokon tanév közben bármely indokból más köznevelési intézménybe átiratkozik, ugyanazon sportágakban, amelyekben előző iskolájában indult a Diákolimpia tanévi versenyein az új iskolájában az adott tanévben nem versenyezhet. d) Amennyiben a tanév során az adott sportágban versenyen nem vett részt, úgy a január 22-ig - félévzárásig - átiratkozott tanulók új iskolájuk képviseletében részt vehetnek a diákolimpiai versenyeken. Félévzárást követő iskolaváltás esetén az előzetesen benyújtott, az iskolaváltás körülményeit részletező, írásbeli kérelem alapján a Diákolimpiai Bizottság jogosult a tanuló részvételét engedélyezni. e) Általános iskolai tanuló, amennyiben olyan típusú középfokú köznevelési intézménybe nyer felvételt, amely tanév közbeni iskolaváltást tesz szükségessé, új középiskolája színeiben a IV. korcsoport versenyén nem indulhat a diákolimpiai versenyeken. f) Az a tanuló, aki más köznevelési intézménybe tanév közben iratkozott át, volt iskolájának képviseletében nem versenyezhet az adott tanévben. 9

10 g) A csapatsportágakban, valamint az egyéni sportágak páros, illetve csapatversenyszámaiban kizárólag egy köznevelési intézmény tanulói indulhatnak párban, illetve azonos csapatban. 6. Meghívás: a) Azokban a sportágakban, ahol erre lehetőséget kínál a versenykiírás, meghívás lehetséges, ha azt a nevezési határidő előtt írásban kérelmezik. b) A meghívás elbírálása, a Diákolimpiai Bizottság sportági albizottságai (a továbbiakban: sportági albizottságok) javaslata alapján az MDSZ kizárólagos joga. c) A nevezési határidő után beérkezett írásos kérelmeket függetlenül a mulasztás okától az MDSZ nem fogad el. 7. Korcsoportok: a) A 2015/2016. tanévben a korcsoporti besorolások az alábbiak szerint kerülnek meghatározásra: I. KCS ben vagy később születettek II. KCS. III. KCS. IV. KCS ban születettek ben születettek ben születettek V. KCS ben születettek VI. KCS ban születettek b) Az 1996-os születésű, VI. korcsoportos tanuló diákolimpiai versenyeken csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanév félévzárásakor is az iskola tanulója volt, és a 2015/2016. tanévben is a köznevelési intézmény tanulója, amit a köznevelési intézmény igazgatójának igazolnia kell. c) Egyéni sportágakban minden tanuló csak a saját korcsoportjában versenyezhet, kivételt jelentenek e szabály alól a 2001-ben született középiskolás tanulók asztalitenisz, atlétika, torna, úszás sportágakban, akik az V. és az V-VI. korcsoport versenyein indulhatnak. Ebben az esetben a felversenyző tanulók a saját, IV. korcsoportjuk versenyein nem vehetnek részt. d) Labdajátékokban (kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, teremlabdarúgás, röplabda, floorball) alacsonyabb korcsoportú tanuló felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is. 10

11 e) A sportági szakszövetségek által rendezett diákolimpiai versenyek korcsoport meghatározása eltérhet a központi versenykiírásban meghatározottól. 8. Igazolás: a) Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, egyéni, vagy csapat nevezési lappal. b) A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott orvosi igazolás kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. c) Az V., VI. korcsoportban személyi azonosító igazolvány, vagy útlevél megléte kötelező (amennyiben a tanuló nem NEK-es (új típusú) diákigazolvánnyal rendelkezik). d) Az iskola vagy iskolák átszervezése, illetve az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények átszervezését, illetve az intézmény nevében történt változásokat. e) A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az adott sportág versenyén. f) A versenyzők saját érdekükben esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt tartsák maguknál a TAJ-kártyájukat, vagy annak másolatát. g) Csapat- és egyéni versenyeken az orvosi és igazgatói igazolásokkal ellátott elektronikus nevezési lapról a csapatoknak és az egyéni versenyzőknek versenyenként szükséges gondoskodniuk. h) A Diákolimpia versenyein az egyéni versenyzők, a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott köznevelési intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. A fenti feltételeknek megfelelő kísérő hiányában az egyéni versenyző vagy a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni. i) A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az igazoló bizottság feladata és kötelessége. Megfelelő igazolás(ok) hiányában a Versenybizottság jogosult és köteles dönteni a versenyző/csapat részvételéről. A Versenybizottság az Igazoló Bizottság jelentése alapján a döntést írásban rögzíti és közli az érintette(kke)l, valamint megküldi az MDSZ országos központjának. 11

12 j) Az igazolási dokumentumokat - labdajátékoknál - a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről a rendezőnek kell gondoskodnia. 9. Díjazás: a) Megyei/budapesti versenyeken a versenykiírásban meghatározottak szerint történik. MDSZ fenntartja a jogot, hogy a megyei/budapesti versenyeken biztosított érmek, oklevelek arculatát meghatározza. b) Országos elődöntők (egyéni és csapatversenyeknél): I-III. helyezettek érem, I-VI. helyezettek oklevél-díjazásban részesülnek. c) Országos döntők: I-III. helyezett csapatok serleg és érem, I-III. helyezett egyéni versenyzők érem, I-VIII. helyezett csapatok, illetve az I-VI. helyezett egyéni versenyzők oklevél-díjazásban részesülnek. d) A b) c) pontban meghatározott szintekre az érem és oklevél díjakat az MDSZ biztosítja. e) Az országos döntőn I. helyezett csapatok és egyéni versenyzők elnyerik a MAGYARORSZÁG DIÁKOLIMPIA BAJNOKA címet. f) A versenyeken kizárólag az MDSZ által meghatározott, vagy engedélyezett díjak kerülhetnek átadásra. 10. Nevezés: a) A nevezést valamennyi sportágban elektronikus úton, az MDSZ honlapján kialakított nevezési rendszerben kell megtenni a versenynaptárban megjelölt nap órájáig! A megyei/budapesti versenyekre - mind az egyéni, mind a csapatsportoknál - az MDSZ honlapján kell nevezni a megyei/budapesti diáksport szervezetek által megadott nevezési határidőig. A csapatsportágakban a névsor megfelelő kitöltése után változtatni csak indokolt esetben, pl. sérülés, betegség vagy egyéb előre nem 12

13 látható indok miatt lehetséges. A nevezési határidő után a rendszer nem fogad el nevezéseket. Postai úton, faxon vagy bármilyen más módon eljuttatott nevezéseket az MDSZ nem fogad el és nem dolgoz fel, kivéve, ha a kiírás máshogy nem rendelkezik. Az elektronikus nevezés részletes tudnivalói az MDSZ honlapján található tájékoztatóban olvashatóak. b) A nevezés során a nevezést végző nyilatkozik arról, hogy valamennyi nevezett versenyző esetében rendelkezik az 1. számú mellékleten található adatvédelmi nyilatkozattal. Amennyiben a nevezést végző e tárgyban valótlan nyilatkozatot tesz, úgy az MDSZ jogosult a nevezett versenyzőt, vagy csapatot kizárni a versenyrendszerből. c) A diákolimpiai versenyeken kizárólag azon alap- és középfokú köznevelési intézmények tanulói vehetnek részt, melyek a 11) pontban meghatározott díjakat megfizették. d) A sportági szakszövetségek által rendezendő diákolimpiai versenyek nevezési feltételeit az adott sportág versenykiírása határozza meg. e) Ugyanazon köznevelési intézmény a felmenő rendszerű diákolimpiai versenyeken korosztályonként csak egy csapatot nevezhet az országos selejtezőre, vagy elődöntőre, döntőre (kivéve, ha a kiírás ettől eltérően nem rendelkezik). Ez nem zárja ki, hogy az alapfokú versenyeken (megyei/ budapesti szintig) egy iskola több csapattal is induljon. f) Az önálló intézményként működő köznevelési intézmények tagintézményei teljes joggal külön-külön is indulhatnak a felmenő rendszerű (megyei, országos) és egyéb versenyeken, amennyiben tanév elején nyilatkoznak ezen szándékukról. Ez alól kivételt képeznek azon szakiskolák, melyek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények fenntartóváltásával összefüggő intézkedésekről szóló 120/2015. (V. 21.) kormányrendelet értelmében a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter fenntartásába kerültek, amelyek kizárólag tagintézményenként indulhatnak a versenyeken, összevontan szakképzési centrumonként nem. g) Az országos selejtező versenyek a beérkezett nevezések számának függvényében kerülnek meghatározásra a sportági albizottságok által. h) Az országos selejtezők, elődöntők beosztását az MDSZ a sportági albizottságok javaslata alapján készíti el a területi elv és az előző évben elért eredmények figyelembe vételével. i) Azon iskolákat, amelyek versenyzőiket, csapataikat a Diákolimpia országos versenyeire benevezik, az MDSZ besorolja és amelyek ennek ellenére a versenyen nem vesznek részt, és írásban az MDSZ, illetve a rendezők 13

14 felé nem jelzik a rendezvény kezdete előtt legalább egy héttel távolmaradásuk okát, az MDSZ Diákolimpiai Bizottság határozattal az adott sportágban kizárhatja a 2016/2017. tanévi diákolimpiai versenyekről. A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, hogy amennyiben a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, úgy kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére az MDSZ, illetve a rendező felé. j) A Diákolimpia országos elődöntőjébe, döntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (megnyitó ünnepség) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Ez alól kivétel, ha a verseny forgatókönyve másképp rendelkezik. Az országos döntőről, elődöntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapatokat a Diákolimpiai Bizottság kizárhatja a következő tanévi versenyekből. 11. Költségek: a) A saját rendezésű Diákolimpia versenyeken csak azon alap- és középfokú köznevelési intézmények vehetnek részt nevezési díj befizetése nélkül, amelyek az adott évre vonatkozóan október 31-ig befizették az 50 Ft/tanuló/év összegben megállapított regisztrációs díjat az MDSZ megyei/budapesti tagszervezeteihez. b) Amennyiben a köznevelési intézmény nem fizette be a regisztrációs díjat, és nem állami fenntartású, úgy nevezési díjat köteles fizetni az MDSZ-nek. A nevezési díj egyéni versenyszámokban Ft indulónként és versenyszámonként, csapatsportokban Ft csapatonként, nemenként és korcsoportonként. c) Az állami fenntartású intézmények esetén az MDSZ a nevezési díj megfizetéséről központi megállapodást köt a fenntartóval. d) Az MDSZ saját rendezésű Diákolimpia versenyein a fentieken kívül nevezési, részvételi díj nem szedhető. e) A védjegyhasználati szerződések alapján rendezett diákolimpiai versenyek esetében a rendező jogosult nevezési díjat szedni. f) A saját rendezésű Diákolimpia megyei/budapesti versenyei, valamint az országos elődöntők rendezési költségeit, továbbá az országos döntő esetében a rendezési költségek mellett a felmerülő szállásköltségeket a rendezők finanszírozzák. 12. Egyéb rendelkezések: a) Versenybírók, játékvezetők küldése: az országos selejtezőkre, elődöntőkre és döntőkre a rendezők biztosítják a játékvezetőket és a Versenybizottságot. A Versenybizottságok elnökeit az országos elődöntőkre és döntőkre az MDSZ kéri fel és bízza meg. 14

15 b) Forgatókönyvek: az országos selejtezők, elődöntők és döntők forgatókönyveit a rendezők készítik és elektronikus levélben küldik el közvetlenül az érintett iskoláknak/testnevelőknek, a megyei/budapesti diáksport szervezeteknek és az MDSZ-nek a verseny időpontja előtt legalább 2 héttel. Valamennyi - határidőben megküldött - forgatókönyv megtekinthető és letölthető az MDSZ honlapján is ( c) A mérkőzések jegyzőkönyveit, az elektronikus nevezési lapokat és a végeredményt összesítő táblázatot/jegyzéket, a Versenybizottság elnökének jelentését, valamint az MDSZ által meghatározott versenyjegyzőkönyvet a rendező továbbítja az MDSZ Országos Központ felé a versenyt követő 24 órán belül. Az eredmények megtekinthetők az MDSZ honlapján ( Az egyéni sportágakban a megyei/budapesti versenyek jegyzőkönyveinek tartalmaznia kell a tanuló neve mellett a születési évszámot, az iskola nevét a település megnevezésével (Budapesten a kerületet is fel kell tüntetni), valamint a helyezést, és az elért eredményt is. d) Legkésőbb 1 héttel a rendezvény kezdése előtt - indokolt esetben - az érintett csapat, vagy egyéni versenyző az MDSZ Országos Központhoz bejelentheti visszalépési szándékát, en vagy faxon, hátrányos jogkövetkezmény nélkül. Helyére az MDSZ, a sportági albizottságok javaslata alapján meghívhat csapatot, vagy egyéni versenyzőt (lásd fentebb: Meghívás). e) Ha a labdajátékok selejtezőin, elődöntőin bármilyen okból csak két csapat jelenik meg, a továbbjutás kérdése két mérkőzésen dől el a kupa-szabályok szerinti számítással (az elől álló csapat számít pályaválasztónak). A két mérkőzés között legalább 60 perc pihenőidőt kell biztosítani a rendezőnek, ettől a csapatok megegyezése alapján el lehet térni. Amennyiben az első mérkőzés eredménye egyértelmű erőfölényt mutat, a vesztes csapat vezetője, testnevelője írásban lemondhat a második (visszavágó) mérkőzésről és a továbbjutásról. f) Amennyiben az országos döntőn egy csoportba azonos megyéből/budapestről kerülnek csapatok, úgy az egymás elleni mérkőzésüket az első fordulóban kell lejátszaniuk (kiemeléses lebonyolítás). g) A Diákolimpia versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott és sportegyesületi öltözék viselése nem engedélyezett! Amennyiben az országos döntőn a csapat mezén egyesületi név szerepel, a mérkőzéseket csak a rendező által biztosított jelzőmezben játszhatja! h) Óvni a verseny (mérkőzés) befejezését követő egy órán belül lehet írásban a helyszínen, az óvási díj egyidejű befizetésével (kivétel Játékos 15

16 16 sportverseny). Az óvási díjat a Versenybizottságnak kell a helyszínen befizetni. A befizetésről a Versenybizottság köteles elismervényt adni. A megyei/budapesti versenyeken, bajnokságokon történő óvások elbírálását megyei/budapesti szinten kell lefolytatni. Óvási ügyekben az országos selejtezőkön, elődöntőkön és az országos döntőkön a Versenybizottság dönt. Az óvási díj ,- Ft. Amennyiben az óvásnak helyt adnak, a befizetett összeget az illetékes Versenybizottság visszafizeti, ellenkező esetben az összeget az MDSZ-hez kell eljuttatni a befizetési jogcím feltüntetésével. A Versenybizottság döntése ellen annak közlésétől számított 2 napon belül feladási postabélyegző, fax dátum, iratátvétel a mérvadó fellebbezni lehet a Diákolimpiai Bizottsághoz, mely 15 napon belül másodfokon dönt és azt követően írásban értesíti a feleket. Amennyiben másodfokon a Diákolimpiai Bizottság az óvást benyújtó javára dönt, az óvási díj viszszatérítésre kerül. i) Minden olyan kérdésben, amelyről a Diákolimpia Általános szabályai és sportági versenykiírása külön nem rendelkezik, az illetékes sportági szakszövetség hatályos Verseny- és játékszabályai szerint kell eljárni. j) Minden határidővel - kivéve a h) pontban meghatározott fellebbviteli határidő - kapcsolatos kérdésben (nevezés, eredményjelentés stb.) a beérkezés ideje a mérvadó. k) Az MDSZ Diákolimpia versenyein indulók hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendezvényeken az MDSZ, illetve a rendezvény főszponzora számára honlapon, papír és digitális kiadványokban történő közzététel céljából olyan kép- és hangfelvétel készüljön, amelyen szerepelnek. Ezzel kapcsolatban semmilyen követeléssel nem léphetnek fel az MDSZ és főszponzora felé. Az MDSZ és a rendezvény főszponzora e felvételeket kommunikációs és reklámtevékenységéhez szabadon felhasználhatja. l) Csapatvezetők, kísérők száma: egyéni versenyzők esetében 5 főig a megyei/budapesti diáksport szervezetek képviselője + 1 fő felnőtt kísérő, továbbiakban minden megkezdett újabb 5-ös csoporthoz 1 fő felnőtt kísérő csatlakozhat; csapatversenynél az országos döntőn 2 fő felnőtt kísérő (tanár, edző) vehet részt, továbbá lásd még a sportági versenykiírásokat. Az MDSZ csak a fentiekben meghatározott személyek 11. pontban meghatározott költségeit biztosítja. m) Amennyiben - akár utólag is - a Versenybizottság vagy az MDSZ tudomására jut, hogy az egyéni versenyző, vagy a csapatban szereplő versenyző jogosulatlanul szerepelt az adott versenyen, a Diákolimpiai Bizottság hivatalból meghozott döntésével az egyéni versenyző, vagy a csapat ered-

17 ményét megsemmisíti, és az adott sportág következő tanévi diákolimpiai versenyeiről az érintett köznevelési intézményt kizárja. n) Az országos döntőkön a csapatvezetők, illetve a felnőtt/tanár kísérők kötelesek 22:00 óra és 07:00 óra között csapatuk, vagy egyéni versenyző(inek)jük szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni! Az országos selejtezőkön, elődöntőkön és döntőkön fegyelmezetlenül, sportszerűtlenül viselkedő testnevelő/edző/vezető tevékenységét a játékvezetők döntéseitől függetlenül a Versenybizottság elnöke szankcionálhatja, figyelmeztetéssel, majd a versenyből való kizárással. A szankcionálást a Versenybizottság elnöke köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. o) A nézők, szurkolók, szülők verseny előtti, alatti és verseny utáni botrányokozása esetén a jelenlévő tanárok/edzők/vezetők kötelesek a Versenybizottság (és a játékvezetők, versenybírók) segítségére lenni a rend és a sportszerű viselkedés helyreállítása érdekében. Botrányokozás esetén az illetékes Versenybizottság elnöke köteles a vétkes személyt szankcionálni figyelmeztetéssel, ennek eredménytelensége esetén köteles kiutasítani az esemény helyszínéről. A szankcionálást a Versenybizottság elnöke köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. p) Ha a Diákolimpia hivatalos résztvevőivel kapcsolatban (felnőttek, tanulók) olyan eset fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, játék megtagadása, hivatalos személy, ill. személyek megsértése, ittas állapot stb.) a Versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles a személy(eke)t, illetve a csapato(ka)t kizárni, s arról az MDSZ-t, továbbá az illetékes megyei/budapesti szervezetet tájékoztatni. A további szankcionálás jogát az MDSZ fenntartja. q) A versenyhelyszínen árusítani (pl. sportszerek, alkalmi büfé, stb.) csak az MDSZ előzetes, írásbeli engedélyével lehet. A versenyek helyszínén szeszes italt árusítani, illetve fogyasztani tilos! r) Az országos selejtezők, az országos elődöntők és az országos döntők internetes élő és on-line közvetítése az MDSZ kizárólagos joga. s) A Diákolimpiai Bizottság a Versenybizottság elnökének jelentése, vagy az érintett felek bármelyikének erre irányuló kérelme alapján, továbbá hivatalból is jogosult döntést hozni a jelen versenykiírásban nevesített versenyszervezési ügyekben, valamint az egyes esetekben alkalmazandó szankciókról ide értve a nevezett(ek) következő tanévi országos versenyről való kizárását is illetve azok mellőzéséről. A Diákolimpiai Bizottság e tárgyban hozott határozata ellen további jogorvoslatnak nincs helye. 17

18 1. számú melléklet Adatkezelési nyilatkozat Alulírott Név: Születéskori név: Születési hely és idő: Lakcím: Anyja születéskori neve: Diákigazolvány száma: hozzájárulok ahhoz, hogy Magyar Diáksport Szövetség (székhely: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3., képviseli Rádics Balázs ügyvezető igazgató, a továbbiakban: MDSZ) Diákolimpia versenyek és rendezvények lebonyolításával kapcsolatos feladatainak, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) kormányrendelet 21. -ban meghatározott feladatainak teljesítéséhez fent megadott személyes adataimat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvényben foglaltaknak megfelelően nyilvántartsa és kezelje, illetve azokat a köznevelési intézményem fenntartójának a Diákolimpiai versenyeken való részvétellel kapcsolatos tájékoztatás céljából megküldje. Hozzájárulok ahhoz, hogy a fent megadott személyes adataim közül a nevemet, születési évszámomat, köznevelési intézményem nevét a Diákolimpia versenyeken elért eredményeimmel együtt az MDSZ a honlapján közzétegye, valamint az adott sportág országos sportági szakszövetsége részére továbbítsa, a sportági szakszövetség 18

19 által eredménylista, ranglista illetve statisztikák formájában történő közzététel céljából, egyúttal tudomásul veszem, hogy a sportági szakszövetség által jelen nyilatkozatban megadott személyes adataimmal végzett további adatkezelési tevékenység tekintetében az MDSZ-t felelősség nem terheli. Tudomásul veszem és hozzájárulok ahhoz, hogy az MDSZ Diákolimpia versenyein és rendezvényein az MDSZ, illetve a rendezvény főszponzora számára honlapon, papír és digitális kiadványokban történő közzététel céljából kép- és hangfelvétel készülhet, amelyen feltűnhetek, ezzel kapcsolatban semmilyen követeléssel nem léphetek fel az MDSZ felé. Tudomásul veszem, hogy az MDSZ és a rendezvény főszponzora e felvételeket kommunikációs és reklámtevékenységéhez szabadon felhasználhatja. Kelt: aláírás Alulírott Név: Lakcím: mint a nyilatkozó törvényes képviselője 1 kijelentem, hogy a nyilatkozatban foglaltakat tudomásul veszem, ahhoz hozzájárulok Kelt: aláírás 1 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII szóló tv. 6 (3) bekezdésére figyelemmel, amennyiben a nyilatkozó a 16. életévét még nem töltötte be, nyilatkozata érvényességhez törvényes képviselője hozzájárulása szükséges. 19

20 Felhívás A Magyar Diáksport Szövetség felhívása a BECSÜLETES JÁTÉK - FAIR PLAY DÍJ elnyerésére. Kedves Diákok! Kedves Pedagógusok! A Magyar Diáksport Szövetség Becsületes játék - Fair Play díját minden évben olyan diáknak, pedagógusnak, edzőnek vagy iskolai közösségnek adja át, aki/amely kiemelkedően sportszerű magatartást tanúsított, cselekedetet hajtott végre. Kérünk Benneteket, hogy folyamatosan figyeljétek az iskolátokban, edzéseken, versenyeken zajló eseményeket és a szerintetek érdekes és tanulságos eseteket, élményeiteket írjátok meg nekünk. A történetek során emeljétek ki, szerintetek ki és miért cselekedett a becsületes játék elvárásai szerint, miért tartjátok a kiemelt társatokat, nevelőtöket a díjra méltónak. A legérdekesebb történeteket megjelentetjük honlapunkon, Facebook-oldalunkon, valamint eljuttatjuk a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága részére is. A pályázatokat augusztus 30-ig a következő címre küldjétek: Postacím: 1146 Budapest, Istvánmezei út cím: diakolimpia@mdsz.hu A borítékra, vagy az re írjátok rá: Becsületes játék. A beadott pályázatok a április július 31. közötti időszakban történt eseményeket érinthetik. Valamennyi díj esetében a Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpiai Bizottságának javaslatára a Magyar Diáksport Szövetség elnöksége dönt. Díjátadás tervezett időpontja: december 20

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. Asztalitenisz A és B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az asztalitenisz sportág népszerűsítése

Részletesebben

3. A verseny támogatói: - Magyar Diáksport Szövetség - Magyar Asztalitenisz Szövetség - Andornaktálya Község Önkormányzata

3. A verseny támogatói: - Magyar Diáksport Szövetség - Magyar Asztalitenisz Szövetség - Andornaktálya Község Önkormányzata HEVES MEGYE 2 3 1. A verseny célja: - Az asztalitenisz sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. - Az asztalitenisz sportág utánpótlásbázisának szélesítése, minél több iskoláskorú versenyző

Részletesebben

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia Budapesti Honvéd SE XIII. ker. Dózsa György út 53. 2015. május 5. kedd www.bpdiaksport.hu 1. A bajnokság célja: Budapest 2015. évi Diákolimpia Bajnoka cím. Az

Részletesebben

Általános szabályok. 1. A versenyszabályok hatálya:

Általános szabályok. 1. A versenyszabályok hatálya: Általános szabályok 1. A versenyszabályok hatálya: A jelen szabályzat hatálya kiterjed a 2014-2015-ös tanévben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Communitas Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógus

Részletesebben

A Diákolimpia Versenyszabályzata

A Diákolimpia Versenyszabályzata 2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. 1. A Diákolimpia célja, feladata:

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. 1. A Diákolimpia célja, feladata: 1. A Diákolimpia célja, feladata: ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A versenykiírásban szereplő sportágakban korcsoportonként és nemen-ként a megyék-budapest legeredményesebb versenyzőinek részvételével a tanév "Diákolimpia

Részletesebben

Atlétika. 1. A verseny célja: 5. Meghívás: Lásd az Általános szabályok 6. pontja szerint.

Atlétika. 1. A verseny célja: 5. Meghívás: Lásd az Általános szabályok 6. pontja szerint. II. KORCSOPORT II. KORCSOPORT Atlétika A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az atlétika sportág megszerettetése

Részletesebben

Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság

Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az atlétika sportág utánpótlásbázisának

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg. Úszás I., II. KORCSOPORT A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás megszerettetése az iskoláskorú tanulók körében. A sportág

Részletesebben

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő III., IV., V-VI. korcsoport B kategória 1. A verseny helye: (BVSC) Laky Károly Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2013. január 13., vasárnap,

Részletesebben

A legjobbak számára országos versenyen való részvétel biztosítása, hogy sikeresen képviseljék iskolájukat diákversenyen.

A legjobbak számára országos versenyen való részvétel biztosítása, hogy sikeresen képviseljék iskolájukat diákversenyen. Atlétika II. KORCSOPORT 1. A verseny célja: Az atlétika sportág megszerettetése az iskoláskorú tanulók körében. Versenyzési lehetőség biztosítása az atlétika sportág versenyszámait megismerő fiatalok részére.

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

Úszás. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve

Úszás. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve I., II. KORCSOPORT I., II. KORCSOPORT Úszás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás megszerettetése az iskoláskorú

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve Úszás III., IV., V-VI. KORCSOPORT B és A KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás sportág versenyszámainak megismertetése

Részletesebben

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kedves diákok, testnevelők, intézményvezetők, szülők! Ahogy az elmúlt 28 évben

Részletesebben

Torna. A kategória. Felversenyzés: Csapatversenyben minden tanuló csak a saját korcsoportjában versenyezhet,

Torna. A kategória. Felversenyzés: Csapatversenyben minden tanuló csak a saját korcsoportjában versenyezhet, A kategória A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/201 TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/201 TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA III., IV., V., VI. KORCSOPORTOS "A" KATEGÓRIÁS ORSZÁGOS DÖNTŐ Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

A legjobbak számára országos versenyen való részvétel biztosítása, hogy sikeresen képviseljék iskolájukat diákversenyen.

A legjobbak számára országos versenyen való részvétel biztosítása, hogy sikeresen képviseljék iskolájukat diákversenyen. Torna B kategória 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése az iskolák körében. Rendszeres foglalkoztatási, versenyzési lehetőség biztosítása a torna sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Öttusa Szövetséggel együttműködésben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Öttusa Szövetséggel együttműködésben Kéttusa A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Öttusa Szövetséggel együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és úszás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme,

Részletesebben

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kedves diákok, testnevelők, intézményvezetők, szülők! A Magyar Diáksport Szövetség

Részletesebben

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kedves diákok, testnevelők, intézményvezetők, szülők! Csak néhány hét telt

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola 2015. május 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2012. március 10. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

Atlétika Mezei Futóbajnokság

Atlétika Mezei Futóbajnokság Atlétika Mezei Futóbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A Diákolimpia versenyrend szerében megrendezésre

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. 1. A versenyszabályok hatálya:

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. 1. A versenyszabályok hatálya: ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. A versenyszabályok hatálya: A jelen szabályzat határa kiterjed a 2018-2019-as tanévben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Communitas Alapítvány, Kolozs Megyei Tanfelügyelőség,

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ Sukoró (Velencei-tavi kajak-kenu versenypálya, 2015. május 29-31. 1 2014/2015. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 09. szombat 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Vas Megyei Diáksport Egyesület

Vas Megyei Diáksport Egyesület Vas Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szombathely 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ A Strandröplabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben

Úszás. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve

Úszás. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve I., II. KORCSOPORT I., II. KORCSOPORT Úszás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás megszerettetése az iskoláskorú

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Fiú IV. korcsoportos

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium 2015. április 01. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az

Részletesebben

Duatlon B KATEGÓRIA. 1. A verseny célja: 3. A versenyek időpontjai, helyszínei: 4. A versenyek résztvevői:

Duatlon B KATEGÓRIA. 1. A verseny célja: 3. A versenyek időpontjai, helyszínei: 4. A versenyek résztvevői: Duatlon B KATEGÓRIA 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme, része legyen a diákok mindennapos mozgáskultúrájának. Az iskolák közötti kapcsolatok

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Tatabánya 2015. március 30. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

2014/2015. tanévi PETANQUE DIÁKOLIMPIA Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye területi verseny versenykiírása

2014/2015. tanévi PETANQUE DIÁKOLIMPIA Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye területi verseny versenykiírása 2014/2015. tanévi PETANQUE DIÁKOLIMPIA Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye területi verseny versenykiírása 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése, a sportág utánpótlásának segítése, a 2015.

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt.

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt. Országos Kötélugró Diákolimpia 2013. évi versenykiírása 1. A verseny rendezője Magyar Ugrókötelesek Szövetsége, Szan-Dia Fitness Sport Club 2. Az országos döntő helyszíne és időpontja I.-II.-III.- IV.-V.-VI.

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY SZEGED 2015. MÁJUS 5. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont 2015. január 13. 1 Tisztelt Diáksportolók,

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont:

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont: ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Időpont: 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ / LEÁNY Helyszín 2015. január?. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

Iskolai sport. Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői

Iskolai sport. Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői Iskolai sport Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői A II. kerületi diákolimpiai versenyrendszer a tanulók rendszeres, szervezett, egész éven át tartó versenyzési

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY SZOMBATHELY 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT Budapest, 2015. március 11. (szerda) 11:00 óra

2014/2015. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT Budapest, 2015. március 11. (szerda) 11:00 óra 2014/2015. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT Budapest, 2015. március 11. (szerda) 11:00 óra 1. A verseny célja: A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Budapest XVIII., Karinthy Frigyes Gimnázium 2015. január 14. szerda 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

Atlétika II. KORCSOPORT

Atlétika II. KORCSOPORT Atlétika II. KORCSOPORT 1. A verseny célja: Az atlétika sportág megszerettetése az iskoláskorú tanulók körében. Versenyzési lehetőség biztosítása az atlétika sportág versenyszámait megismerő fiatalok részére.

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09.

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Gödöllő 2015. április 09. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ SZOMBATHELY 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia

Részletesebben

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kedves diákok, testnevelők, intézményvezetők, szülők! Ahogy az elmúlt 28 évben

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. B kategória III-VI. KORCSOPORT Duatlon B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Szolnok, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2015. március 07. 1 2014/2015. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék-

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2013/2014. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntők célja: A vívósport belüli népszerűsítése az általános

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kedves diákok, testnevelők, intézményvezetők, szülők! A Magyar Diáksport Szövetség

Részletesebben

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Gödöllő 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A II-III-IV. korcsoport 1. A bajnokság célja: A megyebajnoki cím eldöntése. Versenyalkalom biztosítása a 2000-2001-2002-2003-2004-2005-ben

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest 2016. május 19. csütörtök 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Floorball - nagypályás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Vendégeink!

KÖSZÖNTŐ. Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Vendégeink! KÖSZÖNTŐ Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Vendégeink! A Budapesti Diáksport Szövetség nevében szeretettel köszöntöm az Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő résztvevőit, a diáksportolókat, testnevelő

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Torna B kategóriás Budapesti Diákolimpia

Torna B kategóriás Budapesti Diákolimpia Torna B kategóriás Budapesti Diákolimpia www.bpdiaksport.hu T O R N A B kategória I., II., III-IV., V-VI. korcsoport 1. A verseny célja: Diákolimpia Budapest Bajnoka cím elnyerése A torna, mint alapsportág

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködésben hirdeti meg. I., II. KORCSOPORT Úszás I., II. korcsoport A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás megszerettetése az iskoláskorú

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpározás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme, része legyen a diákok mindennapos mozgáskultúrájának.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Jászberény 2016. május 19. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ KECSKEMÉT 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Somogy Megyei Diáksport Szövetség KAPOSVÁR 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben